JELÖLŐNÉGYZETEK HASZNÁLATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JELÖLŐNÉGYZETEK HASZNÁLATA"

Átírás

1 Az oktatói weben a Nem jelent meg és az Igazolt távollét jelölőnégyzetek, valamint adminisztrátori szerepkörrel a Nem jelent a meg a vizsgán és a Beszámít a vizsgákba jelölőnégyzetek használata és összefüggése. A témával kapcsolatban jelzem, hogy TVSz. változtatást von maga után. Jelenleg a 67. (4) bekezdés alapján a vizsgáról való távolmaradás okát, legkésőbb a távolmaradás okának megszűntétől számított két munkanapon belül kell bejelenteni a TO-n (ha van orvosi, ill. egyéb elfogadható igazolás). Ez a módszer azért volt idáig megfelelő, mert a régi Neptun nem tudta kezelni az un. igazolt távollétet, csak magas jogosultsági szinten. Az új már tudja. A hallgató, amennyiben nem jelenik meg a vizsgán, és később ezt megfelelően igazolni tudja, úgy az oktató jogosult az igazolás jogosságát ellenőrizni. Ez technikailag azt fogja jelenteni, hogy a hallgató az oktatónál mutatja be az orvosi igazolást (az ok megszűnésétől számított két munkanapon belül). Az oktató ezen igazolás alapján saját maga is tudja adminisztrálni az esetet, illetve lehetősége van arra, hogy az igazolás aláírásával a hallgatót a tanszéki adminisztrátorhoz küldje, aki az adminisztrációt elvégzi a Neptun rendszerben. Nyilván a leadott dokumentumot (igazolást) meg kell őrizni a tanszéken. FONTOS!!! A TVSz. vonatkozó pontja azt is tartalmazza, hogy mit tekintünk elfogadható orvosi igazolásnak. Ezt a hallgatók már megismerték, az előző félévben szigorúan megköveteltük, így kérném ennek betartását az elkövetkezendőkben is. Tehát az elfogadható orvosi igazolás az ambuláns lap, illetve a kórházi zárójelentés. Egyéb elfogadható igazolások: hatósági igazolás, állampolgári kötelezettség teljesítéséről (pl. bírósági idézés), illetve sajnálatos esetben halotti anyakönyvi kivonat. Győr,

2 JELÖLŐNÉGYZETEK HASZNÁLATA A Nem jelent meg és az Igazolt távollét jelölőnégyzeteket az Oktatói Web / Vizsgák, jegybeírás /Jegybeírás felületen, a Nem jelent meg a vizsgán, illetve a Beszámít a vizsgákba jelölőnégyzeteket az adminisztrátor szerepkörrel a Kurzus vizsgái (48800)/Vizsgajelentkezés, lehúzás (49600) menüponton használjuk. I. eset az oktató a weben kezeli a vizsgát, és nem kezeli a távolmaradás okát (a hallgató nem jelent meg a vizsgán, és nem is jelezte ennek okát). Oktató a Nem jelent meg jelölőnégyzetet bepipálja Kliensben bepipálódik a Nem jelent meg és a Beszámít a vizsgába Az ellenőrző logika az adott vizsgát elhasznált vizsgaalkalomnak tekintik.

3 Oldalszám: 2 / 7

4 JELÖLŐNÉGYZETEK HASZNÁLATA II. eset Az oktató a weben kezeli a vizsgát, és visszajelzést (igazolást) kap a hallgatótól a mulasztás miatt Oktató a Nem jelent meg és az Igazolt távollét jelölőnégyzetet bepipálja Kliensben a Nem jelent meg jelölőnégyzet bepipálódik Ha az oktató mondjuk később kap igazolást a hallgatótól, és ezt ő akarja adminisztrálni, akkor először csak a Nem jelent meg jelölőnégyzetet használja, majd az igazolás bemutatása után visszamegy a Vizsgaalkalom, jegybeírás menüponthoz, ott bepipálja az Igazolt távollét jelölőnégyzetet, megnyomja a Jegy elmentése gombot, és a kliensben kikerül a pipa a Beszámít a vizsgába jelölőnégyzetből. Az oktató Az alábbi hallgatóknál vizsgajellemzők módosítása történt csak üzenetet kapja. A jelölőnégyzetek egymástól függetlenül használhatók, a Nem jelent meg jelölőnégyzet nem pipálódik be automatikusan, ha az Igazolt távollét jelölőnégyzetet bepipáljuk. Ha az Igazolt távollét jelölőnégyzet és a Nem jelent meg is bepipált állapotú, az ellenőrző logikák nem számítják az adott vizsgát elhasznált vizsgaalkalomnak, és ugyanez a helyzet, ha csak az Igazolt távollét jelölőnégyzet mellett van pipa. Oktatói Weben a jelöléseket úgy lehet törölni, hogy az adott jelölőnégyzetből kivesszük a pipát, és megnyomjuk a Jegyek elmentése gombot. Az oktató Az alábbi hallgatóknál vizsgajellemzők módosítása történt csak üzenetet kapja

5

6 JELÖLŐNÉGYZETEK HASZNÁLATA III. eset kliensből adminisztráljuk a vizsgát alapértelmezetten a Beszámít a vizsgába jelölőnégyzet bepipált állapotú. Ha innen kivesszük a pipát, bekerül az oktatói weben a pipa az Igazolt távollét jelölőnégyzetbe. Ebben az esetben viszont nem kerül be automatikusan a pipa a Nem jelent meg jelölőnégyzetbe sem a weben, sem a kliensben. Így ha látni akarjuk, hogy a hallgató nem jelent meg ezen a vizsgaalkalmon, akkor oda is be kell tennünk a pipát. (vagy Oktatói Web vagy kliens oldalon). Ha már bent van a Nem jelent meg jelölőnégyzetben a pipa (weben keresztül bekerült a rendszerbe), és kaptunk igazolást a hallgatótól, kivesszük a pipát a Beszámít a vizsgába jelölőnégyzetből. Így a weben bent marad a pipa a Nem jelent meg jelölőnégyzetben, és bekerül a pipa az Igazolt távollét jelölőnégyzetbe. (Ha nem kapunk, vagy nem fogadtuk el az igazolást, benne hagyjuk a Beleszámít a vizsgába jelölőnégyzetben a pipát) A hallgató vizsgája akkor számít elhasznált vizsgaalkalomnak, ha a Beszámít a vizsgába jelölőnégyzet bepipált állapotú, a Nem jelent meg jelölőnégyzet állása akár bepipált, akár nem, ebben az esetben a logika mindenképpen elhasznált alkalomnak tekinti. Ha a Nem jelent meg bepipált állapotú, a Beszámít a vizsgába nem, akkor a jelölőnégyzetekre épülő logikák nem tekintik az adott vizsgát elhasznált vizsgaalkalomnak. Ugyanez a helyzet, ha egyik jelölőnégyzet sincs bepipálva február 28. Orbánné Persa Krisztina OSZCS

7

A Nem jelent meg, az Igazolt távollét és a Beszámít a vizsgába jelölőnégyzetek használata az Oktatói Weben. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

A Nem jelent meg, az Igazolt távollét és a Beszámít a vizsgába jelölőnégyzetek használata az Oktatói Weben. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. A Nem jelent meg, az Igazolt távollét és a Beszámít a vizsgába jelölőnégyzetek használata az Oktatói Weben Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont

Részletesebben

Vizsgák kezelése Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Vizsgák kezelése Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Vizsgák kezelése Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2007. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2007.12.06. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 24 Tartalomjegyzék 1. Vizsgatípusok...

Részletesebben

I. Tárgyak, kurzusok kezelése

I. Tárgyak, kurzusok kezelése Tanszéki adminisztrátorok feladatai I. Tárgyak, kurzusok kezelése 1 Tárgytematika megadása kiválasztása)/tárgytematika(47200), lent Hozzáad gomb. Kötelező adat: Téma. Megadhatunk a tematikához százalékos

Részletesebben

Oktatás Neptun adminisztrátoroknak

Oktatás Neptun adminisztrátoroknak Oktatás Neptun adminisztrátoroknak 2015. 06.22. 2015.07.01. 1 2015.06.22. Neptun alapismeretek Javasolt célcsoport: kezdő Neptun adminisztrátorok bejelentkezés a Neptun rendszerbe szerepkör kiválasztása

Részletesebben

Tanszéki adminisztrátorok feladatai Partitúra. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Tanszéki adminisztrátorok feladatai Partitúra. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Tanszéki adminisztrátorok feladatai Partitúra Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2008 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...1 I. Tárgyak, kurzusok kezelése...4 Tárgytematika megadása...4 Kötelező

Részletesebben

Új vizsgaidőpont felvitele oktatói szerepkörben

Új vizsgaidőpont felvitele oktatói szerepkörben 1/8. oldal Új vizsgaidőpont felvitele oktatói szerepkörben 1. Oktatói szerepkör -> Vizsgák, jegybeírás -> Félév kiválasztása 2. Vizsga típusa: szóbeli vagy írásbeli 3. Vizsga kezdete 4. Vizsga vége: automatikusan

Részletesebben

Kifizetések kezelése. 1 Kifizetési dátumok megadása pénzügyi kódokhoz

Kifizetések kezelése. 1 Kifizetési dátumok megadása pénzügyi kódokhoz Kifizetések kezelése 1 Kifizetési dátumok megadása pénzügyi kódokhoz 1.1 Pénzügyi kódok menüponttól indulva Pénzügyek (kék menüpont, csak lenyitni + jelnél)(78600)/kifizetési jogcímek (jogcím kiválasztása)

Részletesebben

Tisztelt Tanszéki Adminisztrátor, Tanszéki Oktatási Felelős Kolléganő/Kolléga!

Tisztelt Tanszéki Adminisztrátor, Tanszéki Oktatási Felelős Kolléganő/Kolléga! KTH tanszéki hírlevél félévzárásról 2012. június 15. Tisztelt Tanszéki Adminisztrátor, Tanszéki Oktatási Felelős Kolléganő/Kolléga! Az alábbi hírlevélben a 2012. május 23-i tanszéki tájékoztatón már ismertetett,

Részletesebben

A hallgatók számára május 13-tól indul a kiírt vizsgákra való jelentkezés.

A hallgatók számára május 13-tól indul a kiírt vizsgákra való jelentkezés. Kedves Oktatók! Nemsokára itt a 2018/2019 tanév 2. félévének vizsgaidőszaka. Felhívom minden kedves oktató kolléga figyelmét, hogy minden, a félévben meghirdetett tárgyból 2019. május 5-ig szíveskedjen

Részletesebben

Gyorsított jegybeírás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Gyorsított jegybeírás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Gyorsított jegybeírás Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.02.17. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 19 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...

Részletesebben

NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET

NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET Felhasználói dokumentáció verzió 1.0 Budapest, 2015. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2015.07.05. Verzió: 1.6. Oldalszám: 2 / 12

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum EFOP-3.4.3-16-2016-00014 Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2018. NOVEMBER 20. AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N MINTACÍM

Részletesebben

A vizsgajegyek rögzítése a NEPTUNBAN

A vizsgajegyek rögzítése a NEPTUNBAN A vizsgajegyek rögzítése a NEPTUNBAN Belépés a NEPTUN-ba: https://neptun.lfze.hu/oktato Első belépés: kérjük, írja be a tanszéki ügyintézőtől kapott azonosítót és jelszót, majd belépés után a jelszót módosítani

Részletesebben

KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról 2012. április 27. Kedves Hallgató!

KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról 2012. április 27. Kedves Hallgató! KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról 2012. április 27. Kedves Hallgató! Mivel néhány hét múlva lezárul a 2011/12/2 félév szorgalmi időszaka és kezdetét veszi a vizsgaidőszak, ezért az alábbi hírlevélben

Részletesebben

Oktatói Web. Felhasználói dokumentáció verzió 2.3.

Oktatói Web. Felhasználói dokumentáció verzió 2.3. Oktatói Web Felhasználói dokumentáció verzió 2.3. Budapest, 2007 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.2. 2006.11.07. 3.2.1. Évközi feladatok karbantartása 38. 2.2. 2006.11.07 3.4. Jegybeírás

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum EFOP-3.4.3-16-2016-00014 Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2019. MÁJUS 7. AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N MINTACÍM

Részletesebben

A tanulmányi adminisztráció tanszéki szemmel

A tanulmányi adminisztráció tanszéki szemmel Konzultáció a tanszéki oktatási felelősökkel és tanszéki adminisztrátorokkal 2015. november 25. A tanulmányi adminisztráció tanszéki szemmel készítették a KTH munkatársai info@kth.bme.hu A szabályozó dokumentumok

Részletesebben

Tippek és trükkök tanulmányi felelősöknek

Tippek és trükkök tanulmányi felelősöknek Tippek és trükkök tanulmányi felelősöknek Kurzus- és vizsgahirdetés az ETR web-es felületén Szeged, 2010. december 7. 2011. január 5. Érintett témák Kurzushirdetés Tárgyelem minta órarendi kód kurzuskód

Részletesebben

Hallgatói WEB használata

Hallgatói WEB használata Hallgatói WEB használata A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK A NEPTUN.NET HASZNÁLATÁHOZ Belépés a Neptun.NET rendszerbe hallgatóként: http://www.mtf.hu/ A honlap fejsorában található füleken haladva a Hallgatóknak

Részletesebben

A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói félévzárással kapcsolatos tudnivalói 2018/ félév

A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói félévzárással kapcsolatos tudnivalói 2018/ félév ME Tisztelt Hallgató! A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói félévzárással kapcsolatos tudnivalói 2018/2019. 1. félév A Gépészmérnöki és Informatikai Kar nappali és levelező tagozatain a 2018/2019.

Részletesebben

ADMINISZTRÁTOR szerepkör (kari, intézeti, tanszéki adminisztrátorok részére) Kurzusok kiírása, órarendi adatszolgáltatás, vizsgák meghirdetése.

ADMINISZTRÁTOR szerepkör (kari, intézeti, tanszéki adminisztrátorok részére) Kurzusok kiírása, órarendi adatszolgáltatás, vizsgák meghirdetése. ADMINISZTRÁTOR szerepkör (kari, intézeti, tanszéki adminisztrátorok részére) Kurzusok kiírása, órarendi adatszolgáltatás, vizsgák meghirdetése. 1 Kurzus meghirdetése, órarendi adatszolgáltatás Az eddigi

Részletesebben

Tanszéki adminisztrátorok feladatai Partitúra

Tanszéki adminisztrátorok feladatai Partitúra Tanszéki adminisztrátorok feladatai Partitúra ELTE Felhasználói dokumentáció verzió 1.0. Budapest, 2012 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 I. Vizsgák kezelése... 3 Vizsgakiírás... 3 Kötelező mezők:...

Részletesebben

Tételkiírás és csekkes befizetés a Hallgatói Weben. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Tételkiírás és csekkes befizetés a Hallgatói Weben. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Tételkiírás és csekkes befizetés a Hallgatói Weben Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2007 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2007.05.18. Verzió: 2.0. Oldalszám:

Részletesebben

A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást.

A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást. Tisztelt Szülők! A 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól értelmében az állampolgároknak biztosítani kell az elektronikus ügyintézés lehetőségét.

Részletesebben

TÁRGYTEMATIKA RÖGZÍTÉSE A NEPTUN RENDSZERBEN

TÁRGYTEMATIKA RÖGZÍTÉSE A NEPTUN RENDSZERBEN TÁRGYTEMATIKA RÖGZÍTÉSE A NEPTUN RENDSZERBEN Elkészült a Neptun rendszerben az a fejlesztés, amely lehetővé teszi a tantárgyi tematikák berögzítését, illetve adott félévhez történő letárolását. Ennek a

Részletesebben

Hiteles Elektronikus Postafiók

Hiteles Elektronikus Postafiók NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csokonai utca 3. Hiteles Elektronikus Postafiók Tárhely adminisztráció 2018.05.07. v.1.2. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. BEJELENTKEZÉS

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

Diákhitel igénylés folyamata

Diákhitel igénylés folyamata 1 Diákhitel igénylés folyamata Beállítások A DHK-tól kapott éles vagy teszt tanúsítványokat telepíteni kell a megfelelő szerveren, szervereken (ld. Neptun üzemeltetési dokumentáció). A tesztelési folyamat

Részletesebben

Tanszéki adminisztrátor. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Tanszéki adminisztrátor. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Tanszéki adminisztrátor Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.03.22. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 20 Tartalomjegyzék 1. k...

Részletesebben

A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást.

A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást. Tisztelt Szülők! A 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól értelmében az állampolgároknak biztosítani kell az elektronikus ügyintézés lehetőségét.

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum EFOP-3.4.3-16-2016-00014 Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2018. április 24. AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N NEMESNÉ

Részletesebben

Óranyilvántartás (NEPTUN)

Óranyilvántartás (NEPTUN) Óranyilvántartás (NEPTUN) 1. NEPTUN web felületén az óranyilvántartás elérése Az óranyilvántartás adminisztrálására az oktatónak lehetősége van az oktatói weben az Oktatás / Kurzusok menüponton. A beállított

Részletesebben

A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást.

A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást. Tisztelt Szülők! A 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól értelmében az állampolgároknak biztosítani kell az elektronikus ügyintézés lehetőségét.

Részletesebben

NEPTUN.NET OKTATÓI. WEB modul. V 1.1 Funkcionális leírás

NEPTUN.NET OKTATÓI. WEB modul. V 1.1 Funkcionális leírás NEPTUN.NET OKTATÓI WEB modul V 1.1 Funkcionális leírás Budapest, 2005 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. BELÉPÉS... 4 3. ÜZENETEK... 4 3.1. ÜZENETEK MEGTEKINTÉSE... 4 3.2. ÜZENETEK LISTÁZÁSA... 5 3.3.

Részletesebben

APEH járulékösszesítés Felhasználói dokumentáció verzió 2.3.

APEH járulékösszesítés Felhasználói dokumentáció verzió 2.3. APEH járulékösszesítés Felhasználói dokumentáció verzió 2.3. Budapest, 2007. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.2. 2006.09.19. 1.3. 0608 Járulékok (11250) 5, 6. 2.2. 2006.09.19. 1.4.

Részletesebben

Kedves Szülők! A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást.

Kedves Szülők! A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást. Kedves Szülők! A 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól értelmében az állampolgároknak biztosítani kell az elektronikus ügyintézés lehetőségét.

Részletesebben

1. Jogosultsági rendszer

1. Jogosultsági rendszer 1. Jogosultsági rendszer A fejezet a NEPTUN rendszer különböző típusú felhasználóinak jogosultságait tartalmazza. Nem tartalmazza az ezáltal meghatározott műveletek végrehajtásának módját (ez a program

Részletesebben

Teljesítményértékelések eredményeinek rögzítése a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszerben

Teljesítményértékelések eredményeinek rögzítése a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszerben Teljesítményértékelések eredményeinek rögzítése a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszerben Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 2 2 Feladatok kiadása a Neptunban manuálisan... 3 3 Feladatok kiadása a Neptunban

Részletesebben

Aláíráspótló vizsgára való jelentkezés feltételei és menete (Székesfehérvár)

Aláíráspótló vizsgára való jelentkezés feltételei és menete (Székesfehérvár) Aláíráspótló vizsgára való jelentkezés feltételei és menete (Székesfehérvár) Feltételek: Félévközi jegy pótlása esetén (ez esetben is aláíráspótló típusú vizsgára kell jelentkezni): elégtelen bejegyzés

Részletesebben

AZ ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ FELNŐTTKÉPZÉST FOLYTATÓ INTÉZMÉNYEK LEGFONTOSABB KÖTELEZETTSÉGEI AZ ENGEDÉLY MEGADÁSÁT KÖVETŐEN

AZ ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ FELNŐTTKÉPZÉST FOLYTATÓ INTÉZMÉNYEK LEGFONTOSABB KÖTELEZETTSÉGEI AZ ENGEDÉLY MEGADÁSÁT KÖVETŐEN AZ ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ FELNŐTTKÉPZÉST FOLYTATÓ INTÉZMÉNYEK LEGFONTOSABB KÖTELEZETTSÉGEI AZ ENGEDÉLY MEGADÁSÁT KÖVETŐEN (kivonat a vonatkozó jogszabályokból) Képzési program Felnőttképzési tevékenységét

Részletesebben

Tájékoztató a Neptun 6. éves külső gyakorlatok adminisztrációjához

Tájékoztató a Neptun 6. éves külső gyakorlatok adminisztrációjához Tájékoztató a Neptun 6. éves külső gyakorlatok adminisztrációjához A szigorló éves gyakorlatok időtartamára és helyszínére történő jelentkezések adminisztrációját a hallgatók Neptunban végezhetik el, melynek

Részletesebben

Automatikus üzenetküldés Felhasználói dokumentáció verzió 2.2.

Automatikus üzenetküldés Felhasználói dokumentáció verzió 2.2. Automatikus üzenetküldés Felhasználói dokumentáció verzió 2.2. Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.1. 2007.10.11. 3.3. Automatikus üzenetek 5. 2.2. 2008.02.14. 3.3.3.

Részletesebben

a 2011-ben és utána beiratkozott hallgatók számára

a 2011-ben és utána beiratkozott hallgatók számára VIZSGAIDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017-es tanév őszi félév a 2011-ben és utána beiratkozott hallgatók számára A 2016/2017-es tanév őszi félévének vizsgaidőszakával kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk:

Részletesebben

Az elektronikus ügyintézés elindítását és nyomon követését ezzel a leírással segítjük.

Az elektronikus ügyintézés elindítását és nyomon követését ezzel a leírással segítjük. Tisztelt Szülők! Iskolánk 2019. március 1-től bizonyos ügytípusokra bevezeti az elektronikus ügyintézés lehetőségét a gondviselők számára. Ezek közül a leggyakoribb ügytípusok a következők: 1. Tanulói

Részletesebben

Szakdolgozat témakiírása a tanulmányi rendszerben

Szakdolgozat témakiírása a tanulmányi rendszerben Szakdolgozat témakiírása a tanulmányi rendszerben 1. A szakdolgozati témakiírás előkészítése a tanulmányi rendszerben (rendszeradminisztrátori feladat) A szakdolgozat témakiírásához időszakot kell létrehozni

Részletesebben

Webes vizsgakezelés folyamata Oktatói felületek

Webes vizsgakezelés folyamata Oktatói felületek Vizsgakezelés az ETR megújult webes felületén Webes vizsgakezelés folyamata Oktatói felületek A vizsgák kezelésével kapcsolatban számos paraméterezési lehetőség áll rendelkezésre az ETR rendszerében. Jelen

Részletesebben

Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 8

Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 8 Rangsor készítése Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2008.09.25. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 8 Tartalomjegyzék 1. Rangsorolás

Részletesebben

Véleményezés. Felhasználói dokumentáció verzió 2.2.

Véleményezés. Felhasználói dokumentáció verzió 2.2. Véleményezés Felhasználói dokumentáció verzió 2.2. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.04.27. Verzió: 2.2. Oldalszám: 2 / 26 : Tartalomjegyzék 1. Véleményezés

Részletesebben

ÁOTK Kari kiegészítés

ÁOTK Kari kiegészítés A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5/C mellékletének a TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATNAK 1. számú melléklete LECKEKÖNYV SZABÁLYZAT ÁOTK Kari kiegészítés Gödöllő, 2014. A felsőoktatásról

Részletesebben

Tantárgyfelosztás. I. Ellenőrzés. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket:

Tantárgyfelosztás. I. Ellenőrzés. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket: Tantárgyfelosztás I. Ellenőrzés Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket: Alkalmazott képes menü > alkalmazottak alapadatai - Alkalmazottak

Részletesebben

Diákigazolvány. Belépés> Adminisztráció> Iskolai oktatás képes menü> diákigazolvány> diákigazolvány igénylés

Diákigazolvány. Belépés> Adminisztráció> Iskolai oktatás képes menü> diákigazolvány> diákigazolvány igénylés Tartalom Új diákigazolvány igénylés folyamata... 2 1. IAR feltöltéshez szükséges jogosultságok beállítása... 2 2. Token kérés... 2 3. Új igénylés feladása... 2 Igénylések keresése, szinkronizálása... 4

Részletesebben

Tantárgyak felvételének, leadásának ellenőrzése, mentése

Tantárgyak felvételének, leadásának ellenőrzése, mentése III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/1.6. Az e-leckekönyvről szóló szabályzat A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2010. február 8-i ülésén, 38.a/2009/10. számú határozatával támogatta az E-leckekönyvről

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy Tájékoztató az SZTE BTK Kari Tanulmányi Ügyrendjének az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 8.1. pontját kiegészíteni hivatott, korábban felfüggesztett rendelkezésével kapcsolatos eljárásrendről a 2016117-es

Részletesebben

ÓRANYILVÁNTARTÁS. Felhasználói dokumentáció verzió 1.2. Budapest, 2014.

ÓRANYILVÁNTARTÁS. Felhasználói dokumentáció verzió 1.2. Budapest, 2014. Felhasználói dokumentáció verzió 1.2 Budapest, 2014. Verzió Dátum 1.0 2014.07.14 1.2 2014.09.16 6 1.2 2014.09.16 7 1.2 2014.09.16 8 Változáskezelés Változás Pont Cím Oldal Óranyilvántartás menüpont a Szervezeti

Részletesebben

Vizsgalap létrehozása az ETRben

Vizsgalap létrehozása az ETRben Vizsgalap létrehozása az ETRben Ki hozhat létre az ETR webes felületén vizsgalapot? Aki a kurzushoz oktatói, tantárgyfelelősi, vagy adminisztrátori viszonyban van rendelve és rendelkezik a megfelelő jogelemmel.

Részletesebben

NEVEZÉS. Jogosultság. sportszervezetek sportszervezet adatai kapcsolattartók menü

NEVEZÉS. Jogosultság. sportszervezetek sportszervezet adatai kapcsolattartók menü NEVEZÉS Jogosultság A Nevezési anyagok feltöltése előtt, akinél nincs beállítva az alábbi jogosultság, azt ellenőrizni és amennyiben nincs, akkor azt beállítani szükséges: sportszervezetek sportszervezet

Részletesebben

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III.1.6. E-leckekönyvről szóló szabályzat A Szenátus a HÖK egyetértésével 2010. február 8-i ülésén, 38.a/2009/10. számú határozatával támogatta az E-leckekönyvrôl

Részletesebben

DE-BTK Tájékoztató az ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV (E-INDEX) (Hallgatói tanulmányi füzet) bevezetéséről és az azzal kapcsolatos tudnivalókról

DE-BTK Tájékoztató az ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV (E-INDEX) (Hallgatói tanulmányi füzet) bevezetéséről és az azzal kapcsolatos tudnivalókról DE-BTK Tájékoztató az ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV (E-INDEX) (Hallgatói tanulmányi füzet) bevezetéséről és az azzal kapcsolatos tudnivalókról Mint bizonyára már értesültek róla, a Debreceni Egyetem a NEFMI

Részletesebben

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTORI SEGÉDLET: NEPTUN TÁRGYKEZELÉS, KURZUSKEZELÉS

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTORI SEGÉDLET: NEPTUN TÁRGYKEZELÉS, KURZUSKEZELÉS TANSZÉKI ADMINISZTRÁTORI SEGÉDLET: NEPTUN TÁRGYKEZELÉS, KURZUSKEZELÉS Kurzus meghirdetése adott félévre Adott félév kurzusainak a meghirdetése a TÁRGYAK 46800 felületen történik. Elérési útvonal a jobboldali

Részletesebben

Tárgyak kezelése. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Tárgyak kezelése. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Tárgyak kezelése Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.02.24. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 37 Tartalomjegyzék 1.Bevezetés...

Részletesebben

NEPTUN kézikönyv első éves hallgatóknak

NEPTUN kézikönyv első éves hallgatóknak NEPTUN kézikönyv első éves hallgatóknak Neptun belépés a Soproni Egyetem hallgatóinak itt lehetséges: https://neptun3r.nyme.hu/hallgato A rendszer az erőforrásokat elosztja a hallgatók részére rendelkezésre

Részletesebben

Hallgatói Web. Funkcionális leírás

Hallgatói Web. Funkcionális leírás Hallgatói Web Funkcionális leírás Budapest, 2006 Tartalomjegyzék 1. Saját adatok... 5 1.1. Törzsadatok...5 1.2. Címek... 5 1.3. Telefonszámok... 6 1.4. E-mail címek... 6 1.5. Bankszámlaszámok... 6 1.6.

Részletesebben

Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008.

Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008. Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2008.10.30. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 11 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

Hungaropharma Zrt. WEB Áruház felhasználói útmutató. Tartalomjegyzék

Hungaropharma Zrt. WEB Áruház felhasználói útmutató. Tartalomjegyzék Hungaropharma Zrt. WEB Áruház felhasználói útmutató Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bejelentkezés a WEB Áruházba... 2 Rendelés rögzítése... 3 RENDELES.CSV állomány specifikációja... 13 Visszaigazolások

Részletesebben

Elektronikus ügyintézés bevezetése a Würtz Ádám Általános Iskolában

Elektronikus ügyintézés bevezetése a Würtz Ádám Általános Iskolában Elektronikus ügyintézés bevezetése a Würtz Ádám Általános Iskolában A Würtz Ádám Általános Iskola 2019. március 1-től bizonyos ügytípusokra bevezeti az elektronikus ügyintézés lehetőségét a gondviselők

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon. 2016/2017 I. félév

ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon. 2016/2017 I. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. I. évfolyam Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2016/2017 I.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE A Tanulmányi és vizsgaszabályzat kari kiegészítése 62. (17) Korrekciós vizsga: sikeres vizsga javítása ugyanabban a félévben. Egy félévben egy tárgy

Részletesebben

2016. januári záróvizsgákra. és határidők

2016. januári záróvizsgákra. és határidők Edutus Főiskola 2016. januári záróvizsgákra vonatkozó teendők és határidők Oktatásszervezési Osztály 2015.11.25. Tartalomjegyzék 2016. januári záróvizsgákra vonatkozó teendők és határidők Az elektronikus

Részletesebben

Tisztelt Tanszéki Adminisztrátor/Oktatási Felelős Kolléganő/Kolléga!

Tisztelt Tanszéki Adminisztrátor/Oktatási Felelős Kolléganő/Kolléga! Tisztelt Tanszéki Adminisztrátor/Oktatási Felelős Kolléganő/Kolléga! 2015. november 25-én tanszékeknek szervezett tájékoztató keretében adtunk hírt a tanulmányi adminisztráció aktuális teendőiről és azok

Részletesebben

Tájékoztató a Neptun a kötelező nyári gyakorlatok adminisztrációjához

Tájékoztató a Neptun a kötelező nyári gyakorlatok adminisztrációjához Tájékoztató a Neptun a kötelező nyári gyakorlatok adminisztrációjához A kötelező nyári gyakorlatok időtartamára és helyszínére történő jelentkezések adminisztrációját a hallgatók Neptunban végezhetik el,

Részletesebben

Oktatói Felhasználói Segédlet

Oktatói Felhasználói Segédlet Egységes Tanulmányi Rendszer Oktatói Felhasználói Segédlet Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Budapest, 2010. Készítette: Változáskövetés Verzió Dátum Változás Pont Cím Új oldal az oktatói tájékoztató

Részletesebben

Segédlet nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem elektronikus kérelembenyújtó felületen történő beadásához

Segédlet nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem elektronikus kérelembenyújtó felületen történő beadásához Segédlet nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem elektronikus kérelembenyújtó felületen történő beadásához Az elektronikus kérelembenyújtó felület elérése Az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási

Részletesebben

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTOR

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTOR TANSZÉKI ADMINISZTRÁTOR Felhasználói dokumentáció verzió 2.2. Budapest, 2009. Változáskezelés Verzió Dátum Pont Változás Cím Oldal Oldalszám: 2 / 66 Tartalomjegyzék 1. Tanszéki adminisztrátor feladatai...

Részletesebben

Érdemes minden egyes kurzushirdetés után a meghirdetett kurzusra lekérni a hibalistát.

Érdemes minden egyes kurzushirdetés után a meghirdetett kurzusra lekérni a hibalistát. Dokumentáció Neptun Meet Street (NMS) Automatikusan látják azok, akik számára ez szükséges. Ha mégsem, akkor a kari Neptun informatikus segítségével jelezzék a THÜRF nek. ELTE: Neptun dokumentáció nevű

Részletesebben

Oktatói tájékoztató a vizsgaidőszakról

Oktatói tájékoztató a vizsgaidőszakról Oktatói tájékoztató a vizsgaidőszakról A vizsgaidőszakkal kapcsolatos teendők a 2018/2019. tanév tavaszi félévében teendő ÁOSZ I-V, FOSZ I-IV, Biotechnológia FOSZ V 1 Megállapodás kollokvium ill. szigorlati

Részletesebben

Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Diákhitel engedményezés visszavonása Diákhitel bef

Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Diákhitel engedményezés visszavonása Diákhitel bef Diákhitel engedményezésének menete Felhasználói dokumentáció verzió 2.1 Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.1. 2008.11.03. 1.3.2. Diákhitel engedményezés visszavonása

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Tanulmányi Hivatal TUDNIVALÓK A KREDITÁTVITELI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁRÓL

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Tanulmányi Hivatal TUDNIVALÓK A KREDITÁTVITELI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁRÓL TUDNIVALÓK A KREDITÁTVITELI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁRÓL Csak a NEPTUN tanulmányi rendszeren keresztül, elektronikus formában adhatók le a kreditátviteli kérelmek. Határidő: az adott félév kurzusfelvételi időszakának

Részletesebben

NEPTUN MEET STREET (NMS) OKTATÓI WEB

NEPTUN MEET STREET (NMS) OKTATÓI WEB NEPTUN MEET STREET (NMS) OKTATÓI WEB Felhasználói dokumentáció verzió 3.10 Budapest, 2014. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.0. 2011.03.03. 2.2 A virtuális terek megjelenítése 9. 2.0.

Részletesebben

Vizsgaidőszaki Kisokos

Vizsgaidőszaki Kisokos Vizsgaidőszaki Kisokos 2013 1 Bevezető Kedves Hallgatók! A Közgáz Hallgatói Önkormányzata idén is szeretne Nektek segítséget nyújtani a vizsgaidőszakban, ezért elkészítettük számotokra a Vizsgaidőszaki

Részletesebben

LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER

LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER Felhasználói kézikönyv a területi adminisztrátorok számára 1.2 verzió 2015.május 14. Dokumentum adatlap Projekt/modul megnevezése: Magyar Ügyvédi Kamara Letétkezelő

Részletesebben

ETR Hallgatói webes alkalmazás

ETR Hallgatói webes alkalmazás ETR Hallgatói webes alkalmazás Az ETR elérhetősége: https://etr.kefo.hu Ill. a www.ketif.hu oldalról Gyorslinkek menüpont ETR link (jobb oldali menüsor) Bevezetés Tisztelt Felhasználó! Ön az Egységes Tanulmányi

Részletesebben

Tanszéki Adminisztráció. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Tanszéki Adminisztráció. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Tanszéki Adminisztráció Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.02.17. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 68 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...

Részletesebben

Hiteles Elektronikus Postafiók

Hiteles Elektronikus Postafiók NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csokonai utca 3. Hiteles Elektronikus Postafiók Tárhely adminisztráció 2018.10.13. v.1.3. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. BEJELENTKEZÉS

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGÁZTATÁS. Felhasználói dokumentáció verzió 1.5. Budapest, 2011.

ZÁRÓVIZSGÁZTATÁS. Felhasználói dokumentáció verzió 1.5. Budapest, 2011. Felhasználói dokumentáció verzió 1.5. Budapest, 2011. Változáskezelés Változás Verzió Dátum Pont Cím Oldal Bizottsági tagok megtekintése, összesítve 1.1 2010.08.09. 4.1 45 1.1 2010.08.09. 4.2 Bizottsági

Részletesebben

INFORMATIKAI RENDSZER FEJLESZTÉSE. TÁMOP 4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése

INFORMATIKAI RENDSZER FEJLESZTÉSE. TÁMOP 4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése INFORMATIKAI RENDSZER FEJLESZTÉSE TÁMOP 4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése IDEGEN NYELVI KÉPZÉSEK INFORMATIKAI TÁMOGATÁSA A TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013

Részletesebben

URKUND MOODLE. oktatói kézikönyv. Tartalom. Segédlet az oktatói feladatokhoz Egyéb oktatói felület Eredményképernyő...

URKUND MOODLE. oktatói kézikönyv. Tartalom. Segédlet az oktatói feladatokhoz Egyéb oktatói felület Eredményképernyő... URKUND MOODLE oktatói kézikönyv Az Urkund egy automatikusan működő szövegegyezést vizsgáló program. Bevezetésének célja az oktatók és konzulensek tevékenységének támogatása a plágium felderítésében, valamint

Részletesebben

Jogviszony-igazolás, Törzskönyvi szám generálás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Jogviszony-igazolás, Törzskönyvi szám generálás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Jogviszony-igazolás, Törzskönyvi szám generálás Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2007 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2007.01.29. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 /

Részletesebben

Tanulmányi adminisztrátorok feladatai Partitúra. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Tanulmányi adminisztrátorok feladatai Partitúra. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Tanulmányi adminisztrátorok feladatai Partitúra Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2008 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...1 I. Hallgató felvitele a rendszerbe, személyes adatainak karbantartása...5

Részletesebben

Tartalom 1/ Aláírások, gyakorlati jegyek, megajánlott kollokviumi jegyek rögzítése... 2 A eset: aláírás rögzítése... 3 B eset: minősített aláírás

Tartalom 1/ Aláírások, gyakorlati jegyek, megajánlott kollokviumi jegyek rögzítése... 2 A eset: aláírás rögzítése... 3 B eset: minősített aláírás Tartalom 1/ Aláírások, gyakorlati jegyek, megajánlott kollokviumi jegyek rögzítése... 2 A eset: aláírás rögzítése... 3 B eset: minősített aláírás rögzítése... 4 C eset: gyakorlati jegy rögzítése... 4 D

Részletesebben

Vizsgák, jegybeírás. Vizsgák, jegybeírás. Vizsgák megjelenítése. Vizsgák, jegybeírás felület beállítási lehetőségei

Vizsgák, jegybeírás. Vizsgák, jegybeírás. Vizsgák megjelenítése. Vizsgák, jegybeírás felület beállítási lehetőségei Vizsgák, jegybeírás Vizsgák, jegybeírás Ezen a felületen tudja megtekinteni és szerkeszteni az Ön kurzusaihoz tartozó vizsgaalkalmakat és az intézmény összes vizsgáját is, valamint itt tudja beírni a vizsgákhoz

Részletesebben

Szerepek igénylése és jóváhagyása

Szerepek igénylése és jóváhagyása Szerepek igénylése és jóváhagyása 1. Képzési referens kinevezése A közigazgatási szerv első képzési referensét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hagyja jóvá. Ennek menete: a referensi jogosultságot igénylő

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE Elfogadva: 2012. május 22., hatályba lép: 2012. május 24-én Utolsó módosítás: 2016. június 14., hatályba lép: 2016. június 16-án Az oktatási

Részletesebben

Az elektronikus ügyintézés elindítását és nyomon követését ezzel a leírással segítjük.

Az elektronikus ügyintézés elindítását és nyomon követését ezzel a leírással segítjük. Elektronikus ügyintézés bevezetése Dánszentmiklósi Ady Endre Általános Iskola és AMI 2018/2019-es tanév A Ceglédi Tankerületi Központ felkérésére - kapcsolódva a Klebelsberg Központ ún. KAFFEE projektjéhez

Részletesebben

CONSENTIT Kft. Dr. Tánczos László T.:(+36)

CONSENTIT Kft. Dr. Tánczos László T.:(+36) Elsős hallgatók bevezetése a NEPTUN rendszerbe Adatok ellenőrzése Tárgyfelvétel Tárgyfelvétel ellenőrzése Vizsgajelentkezés Eredmények az indexben Pénzügyek kezelése CONSENTIT Kft. Dr. Tánczos László T.:(+36)30

Részletesebben

Webes vizsgajelentkezés folyamata - Hallgatói felületek

Webes vizsgajelentkezés folyamata - Hallgatói felületek Vizsgajelentkezés az ETR megújult webes felületén Webes vizsgajelentkezés folyamata - Hallgatói felületek 1.1 A vizsgajelentkezési felület elérése A vizsgajelentkezések oldalára több irányból el lehet

Részletesebben

ERASMUS. Felhasználói dokumentáció verzió 1.4. Budapest, 2014.

ERASMUS. Felhasználói dokumentáció verzió 1.4. Budapest, 2014. Felhasználói dokumentáció verzió 1.4. Budapest, 2014. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 1.1 2013.07.10 3.2 Szerződés koordinátorának megadása 12 1.1 2013.07.10 3.6 Szerződéshez tématerületek

Részletesebben

A FileZilla program beállítása az első belépés alkalmával

A FileZilla program beállítása az első belépés alkalmával 6. A záróvizsga-jegyzőkönyv készítése A záróvizsga-jegyzőkönyveketa Karok többsége a jegyzőkönyvkészítésre Dr. Tánczos László által kifejlesztett Access alkalmazás használatával készíti el. A záróvizsga-jegyzőkönyv

Részletesebben

2/2013. (I. 31.) számú Rektori Utasítás. az 1/2013. (I. 28.) számú Rektori Utasítás módosításáról (egységes szerkezetben)

2/2013. (I. 31.) számú Rektori Utasítás. az 1/2013. (I. 28.) számú Rektori Utasítás módosításáról (egységes szerkezetben) REKTOR 2/2013. (I. 31.) számú Rektori Utasítás az 1/2013. (I. 28.) számú Rektori Utasítás módosításáról (egységes szerkezetben) A hallgatók által fizetendő egyéb díjakról a BME Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben