2011. évi CLXXX. törvény. a bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2011. évi CLXXX. törvény. a bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról"

Átírás

1 2011. évi CLXXX. törvény a bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról (igazságügyi szakértőkre vonatkozó rész, /a szerk./) 92. Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 3. (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Igazságügyi szakértő az lehet, aki) b) a kérelmében megjelölt szakterületen az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához meghatározott vagy azzal egyenértékű képesítéssel és - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a képesítés megszerzésétől számított, legalább ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal rendelkezik, 93. A Szaktv. a 4/A. -t követően a következő 4/B. -sal egészül ki: 4/B. (1) Az igazságügyi szakértői névjegyzékbe vétel szempontjából a miniszter rendeletében meghatározott képesítéssel egyenértékűnek kell tekinteni azt a képesítést, amelyet a) - ha jogszabály kivételt nem tesz - jogszabály egyenértékűnek ismer vagy ismert el, b) az a) pontban foglaltak hiányában a névjegyzéket vezető hatóság egyenértékűnek ismert el. (2) Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltak kivételével a képesítés egyenértékűségének megállapítása érdekében az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság - szükség esetén - szakmai véleményt is beszerezhet. A szakvéleményt az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság kötelezően figyelembe veszi. A képesítés megfelelőségének vizsgálatára felkért bizottság szakértőként jogosult eljárni, tevékenységéért díjazás nem illeti meg. Nem szükséges vizsgálni a kérelmező azon képesítésének egyenértékűségét, amely a miniszter rendeletében előírt képesítéssel a jogszabályok alapján egyértelműen nem egyenértékű. (3) A (2) bekezdésben megjelölt bizottság elnökét a miniszter jelöli. A bizottság további tagja az oktatásért felelős miniszter és a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által kijelölt 1-1 személy. (4) A (2) bekezdésben megjelölt bizottság a képesítés egyenértékűségének vizsgálata során az álláspontját a kérelmező végzettségének képzési anyagára és a szakterülethez előírt képesítés képzési tervére figyelemmel állapítja meg. 4. (1) A Szaktv. 5. (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: (2) Az e törvény 2. számú melléklete 1. pont m) alpontjának ma) és mc) alpontja szerint nyilvántartott igazságügyi szakértőnek az a), f)-h) és j) pontjaiban, k) pontjának ka)

2 alpontjában, t), valamint u) pontjában foglalt adatai nyilvánosak, azokat az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság a világhálón is közzéteszi. (3) A névjegyzék (2) bekezdésben fel nem sorolt adatai nem nyilvánosak, azokról csak törvényben foglalt esetben, az arra jogosult részére adható tájékoztatás. Az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság a 2. számú melléklet 1. pontjának kb), kc), mf) és o)-r) pontjaiban és sa) alpontjában foglalt adatok kivételével a nyilvántartás adatait a szakértői kamara részére átadja, azt a szakértői kamara a külön törvény rendelkezései szerint nyilvántartja és kezeli. (2) A Szaktv. 5. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (6) A 2. számú melléklet 1. pontjának m) pont md) és me) alpontjában foglalt adatokat a szakértői kamara, az a)-i), l), n) és q) pontjában foglalt adatokat az igazságügyi szakértő, az r) és s) pontjában foglalt adatokat az ügyben eljáró hatóság köteles bejelenteni az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóságnak. A 2. számú melléklet 1. pont r) és s) pontjában foglalt adatokról az ügyben eljáró hatóság az igazságügyért felelős minisztert és a szakértői kamarát is értesíteni köteles. 95. A Szaktv a helyébe a következő rendelkezés lép: 12. (1) A szakértő a tevékenysége során rendelkezésére bocsátott vagy tudomására jutott személyes adatokat a kirendelés vagy megbízás teljesítése, valamint tevékenységének szakmai, módszertani, etikai és a jogszabályoknak való megfelelőségének ellenőrizhetősége céljából jogosult kezelni. (2) A szakértőt a tevékenysége során tudomására jutott tényekre és adatokra nézve titoktartási kötelezettség terheli, az ügyre vonatkozó tényekről és adatokról csak az ügyben eljáró hatóság, továbbá az adatok kezelésére jogosult más szerv vagy személy részére nyújthat tájékoztatást. (3) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az (1) bekezdésben foglaltak nem zárják ki a szakértői vizsgálat során feltárt tényeknek és adatoknak tudományos vagy oktatási célra - személyazonosításra alkalmatlan módon - történő felhasználását. (4) Ha a szakértő a vizsgálat során az adott eljárás tárgyát nem képező, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésére utaló körülményről vagy olyan bűncselekmény elkövetésének szándékáról szerez tudomást, amely más személy életét, testi épségét vagy egészségét veszélyeztetné, köteles a tudomására jutott adatokat a nyomozó hatóságnak bejelenteni. 96. A Szaktv. a 12/A. -t követően a következő 12/B. -sal egészül ki: 12/B. (1) A szakértő a tevékenysége során általa kezelt személyes adatokat - ha törvény másképp nem rendelkezik - a kirendelés vagy megbízás befejezését követően haladéktalanul zárolja. (2) A befejezett kirendelést vagy megbízást követően a szakértő az általa kezelt, zárolt személyes adatokat tevékenysége szakmai, módszertani, etikai megfelelőségének, valamint jogszabályszerűségének ellenőrizhetősége céljából a zárolástól számított 10 évig tárolja, és

3 azokat kizárólag a kirendelő, megbízó, az igazságügyi szakértőkkel szemben etikai eljárás lefolytatására jogosult, valamint a személyes adatok kezelésére jogosult más szerv vagy személy részére továbbíthatja. (3) A szakértő az (1) bekezdés szerint zárolt személyes adatokat a zárolástól számított 10 év elteltével törli. (4) Az (1) bekezdés alkalmazásában befejezettnek minősül a kirendelés vagy megbízás, ha a) a szakértői tevékenységért járó díj megfizetésre kerül, b) a szakértőt a kirendelő szerv a kirendelés alól felmenti, vagy a kirendelés alapját képező ügyből kizárja, vagy c) a megbízás külön jogszabályban foglaltak alapján megszűnik. (5) A szakértő az érintettet az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (a továbbiakban: Info tv.) szerint megillető, a szakértő által kezelt adatokra (ideértve az átadott adatokat, a vizsgálat alatt keletkezett adatokat, az adatok forrását, az adatkezelés célját, jogalapját, időtartamát, az adatfeldolgozó nevét, címét és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységét, továbbá - az érintett személyes adatainak továbbítása esetén - az adattovábbítás jogalapját és címzettjét) vonatkozó tájékoztatás kiadását - a kirendelő vagy megbízó bűncselekmények megelőzése vagy üldözése, továbbá az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében tett utasítására - megtagadja. (6) A szakértő az általa vezetett adattovábbítási nyilvántartás adatait az adattovábbítástól számított 20 évig köteles megőrizni. 97. A Szaktv. a 12/B. -t követően a következő 12/C. -sal egészül ki: 12/C. Az igazságügyi szakértő a tevékenységét - ha törvény eltérően nem rendelkezik - a kamara engedélyével szüneteltetheti. 98. A Szaktv. 13. (1) bekezdése a következő l) ponttal egészül ki: (A kirendelésnek tartalmaznia kell:) l) - indokolt esetben - a kirendelő arra vonatkozó utasítását, hogy a szakértő az érintett részére az általa kezelt adatokra vonatkozó, az Info tv. szerinti tájékoztatást megtagadni köteles. 99. A Szaktv. a 17. -t követően a következő 17/A. -sal egészül ki: 17/A. (1) A szakértőt kérésére várható költségeinek 30%-a erejéig, de legfeljebb forint költségelőleg (a továbbiakban: költségelőleg) illeti meg. (2) Ha a szakértő költségelőleget kér, a kirendelés kézhezvételétől számított 3 napon belül a kirendelő hatóság részére kérelmét és költségelőlegének számítását - ha a szakértő számla kiállítására köteles, az előleg számlájával együtt - megküldi.

4 (3) Ha a szakértő költségelőleget kért, a kirendelő hatóság a költségelőleget - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - a szakértő költségelőleg számításának kézhezvételétől számított 5 napon belül a benyújtott számla alapján szakértő részére megfizeti. A számla kiállítására nem köteles szakértő részére a költségelőleget átvételi elismervény ellenében, vagy a szakértő által meghatározott fizetési számlára történő átutalással kell kifizetni. (4) Ha a szakértő költségelőleget kért és az eljárásban külön jogszabály alapján a szakértői díj letétjének kiegészítése volt szükséges, úgy a kirendelő hatóság a költségelőleget a kiegészítést követő 5 napon belül megfizeti. (5) Ha a szakértő költségelőleget kért, és a költségelőleg megfizetésének igazolását a (3) vagy (4) bekezdésben meghatározott határidőig nem kapta meg, - külön törvényben meghatározott kiemelt jelentőségű ügyek vagy peres eljárások kivételével - a kirendelés alóli felmentését kérheti. (6) Ha a szakértőt a kirendelő hatóság a kirendelés alól bármely okból felmenti, az erről szóló határozatában - ha a költségelőleg megfizetésre került - a szakértőt a költségelőleg visszafizetésére is kötelezi. (7) Ha a jogerősen megállapított szakértői díj nem éri el a költségelőleget, a kirendelő hatóság a különbözet visszafizetésére a szakértőt határozatban kötelezi A Szaktv. 24. a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A társaságot a névjegyzékből törölni kell, ha) a) a cégbíróság a cégjegyzékből - a 24/B. -ban megjelölt eset kivételével - törli, 101. A Szaktv. a 24/A. -t követően a következő 24/B. -sal egészül ki: 24/B. Ha a társaság társasági formaváltás vagy egyesülés útján szűnt meg, és a jogutód társaság a 20. (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel, úgy a jogutódlást az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság a névjegyzékben átvezeti A Szaktv. 30/B. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A szakértői módszertani levelet az elnökség akkor fogadja el, ha azt a bizottság többsége, de legalább hat tagja támogatja. Ha a bizottság hat tagból vagy annál kevesebből áll, akkor a szakértői módszertani levelet az elnökség akkor fogadja el, ha azt a bizottság valamennyi tagja támogatja A Szaktv. a 32. -t követően a következő alcímmel és 33. -sal egészül ki: Az Európai Unió jogának való megfelelés 33. E törvény 12. (1) bekezdése, 12/B. -a és 13. (1) bekezdés l) pontja a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott személyes adatok védelméről szóló, november 27-i 2008/977/IB tanácsi kerethatározat végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

5 104. A Szaktv. 2. számú melléklet 1. pontja a következő u) ponttal egészül ki: (Az igazságügyi szakértők névjegyzéke az igazságügyi szakértő következő adatait, és a szakértő tevékenységére vonatkozó tényeket tartalmazza:) u) az igazságügyi szakértő tevékenységével kapcsolatos közleményei ( közlemények ) A Szaktv. 30. (1) bekezdésében a névjegyzékben nem szereplő szövegrész helyébe a megfelelő szakismerettel rendelkező más szöveg, 17. (4) bekezdésében a szakértői díjat szövegrész helyébe a szakértői díjat (költségelőleg fizetése esetén a kifizetett költségelőleggel csökkentett összegét) szöveg lép.

MAGYAR KÖZLÖNY 64. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 64. szám MAGYAR KÖZLÖNY 64. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. május 5., csütörtök Tartalomjegyzék 2016. évi XXIX. törvény Az igazságügyi szakértőkről 5036 2016. évi XXX. törvény A védelmi és biztonsági célú

Részletesebben

2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről

2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről 2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről Az Országgyűlés elismeri a társadalom tagjainak szolidaritásán alapuló, az állampolgárok öntevékenységét kifejező, a személyeknek és közösségeiknek

Részletesebben

ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI ÉS KIVITELEZÉS FELÜGYELETI SZERZŐDÉS MÉK 01 2009 FORMA

ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI ÉS KIVITELEZÉS FELÜGYELETI SZERZŐDÉS MÉK 01 2009 FORMA ÉPÍTÉSZ TERVEZÉSI ÉS KIVITELEZÉS FELÜGYELETI SZERZŐDÉS MÉK 01 2009 FORMA amely létrejött alulírott szerződő felek között ÉPÍTTETŐ Székhelye: Cégjegyzékszáma: Bankszámlaszáma: Képviselője: Elérhetősége:

Részletesebben

Budapest, 2015. október

Budapest, 2015. október MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6629. számú törvényjavaslat az egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról Előadó: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, 2015. október 2015. évi..

Részletesebben

T/3892/181. számú EGYSÉGES JAVASLAT. egyes adótörvények módosításáról szóló T/3892. számú törvényjavaslat zárószavazásához

T/3892/181. számú EGYSÉGES JAVASLAT. egyes adótörvények módosításáról szóló T/3892. számú törvényjavaslat zárószavazásához MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/3892/181. számú EGYSÉGES JAVASLAT egyes adótörvények módosításáról szóló T/3892. számú törvényjavaslat zárószavazásához Előadó: Dr. Veres János pénzügyminiszter Budapest,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 173. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 173. szám MAGYAR KÖZLÖNY 173. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. november 13., péntek Tartalomjegyzék 2015. évi CLXX. törvény Az egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról 22148 2015. évi CLXXI.

Részletesebben

Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére. 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt

Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére. 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák

Részletesebben

2010. évi XC. törvény. egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról. I. Fejezet

2010. évi XC. törvény. egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról. I. Fejezet 2010. évi XC. törvény egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról Az Országgyűlés a pénzügyi stabilitás és a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, a gazdaság

Részletesebben

1994. évi XXVIII. Törvény a Magyar Orvosi Kamaráról

1994. évi XXVIII. Törvény a Magyar Orvosi Kamaráról 1994. évi XXVIII. Törvény a Magyar Orvosi Kamaráról Az Országgyűlés - hazánk hagyományait és az európai fejlett demokráciák gyakorlatát követve - elismeri az orvosi hivatás gyakorlóinak jogát a szakmai

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. T/1507. számú

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. T/1507. számú MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/1507. számú a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (hatályos 2015. július 01. napjától)

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (hatályos 2015. július 01. napjától) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (hatályos 2015. július 01. napjától) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Emineo Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1117 Budapest, Nádorliget utca

Részletesebben

GAZDASÁGI SZERVEZET ÜGYRENDJE

GAZDASÁGI SZERVEZET ÜGYRENDJE Ügyiratszám: 639-8/2014. GAZDASÁGI SZERVEZET ÜGYRENDJE Költségvetési szervek részére Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal GAZDASÁGI SZERVEZET Ü G Y R E N D J E A Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal gazdasági

Részletesebben

2011. évi... törvény-

2011. évi... törvény- 1 Országgyű lés hivatal a Iromanyszam : lkqq,rf- J~p2, 2011. évi... törvény- (5- Érkezeu : 2011 DEC 2 a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szól ó 1996. évi LIII. törvény

Részletesebben

3/1986. (II. 21.) IM rendelet. az igazságügyi szakértők díjazásáról

3/1986. (II. 21.) IM rendelet. az igazságügyi szakértők díjazásáról 3/1986. (II. 21.) IM rendelet az igazságügyi szakértők díjazásáról A büntető eljárásról szóló 1973. évi I. törvény 404. -a (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a Polgári perrendtartásról szóló 1952.

Részletesebben

BSK fűtéskorszerűsítése kivitelezési munkái

BSK fűtéskorszerűsítése kivitelezési munkái BSK fűtéskorszerűsítése kivitelezési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/103 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b)

Részletesebben

29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet a távközlési építmények engedélyezéséről és ellenőrzéséről

29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet a távközlési építmények engedélyezéséről és ellenőrzéséről Opten Törvénytár Opten Kft. I. 29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet 29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet a távközlési építmények engedélyezéséről és ellenőrzéséről A 2010.04.22. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás. A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás. A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16 FELHÍVÁS A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16 Magyarország Kormányának felhívása az aktív mezőgazdasági termelők részére, a mezőgazdasági

Részletesebben

2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról 1

2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról 1 OptiJUS Opten Kft. I 2012. évi CXLVII. törvény 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról 1 2016.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. FEJEZET

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 50. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 26., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 50. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 26., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 50. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 26., csütörtök Tartalomjegyzék 2012. évi XXXVII. törvény A szövetkezetekrõl szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekrõl szóló 1990. évi

Részletesebben

ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001-2015) KÖNYVELŐIFEL 001-2015 Érvényes: 2015. január 01-től 1/16

ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001-2015) KÖNYVELŐIFEL 001-2015 Érvényes: 2015. január 01-től 1/16 ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (MJK: KÖNYVELŐIFEL 001-2015) KÖNYVELŐIFEL 001-2015 Érvényes: 2015. január 01-től 1/16 ATLASZ KÖNYVELŐK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 1. BEVEZETÉS

Részletesebben

Törvények. 2016. évi XIII. törvény az uniós vámjog végrehajtásáról* ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA

Törvények. 2016. évi XIII. törvény az uniós vámjog végrehajtásáról* ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA 4390 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 49. szám II. Törvények 2016. évi XIII. törvény az uniós vámjog végrehajtásáról* Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9-i 952/2013/EU európai parlamenti

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Weblap tervezéshez, Weboldal üzemeltetéshez Horváth Péter egyéni vállalkozó Hatályos 2015. február 01. napjától visszavonásig Hozzáférhető: http://www.pcwebdoki.hu címen

Részletesebben

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA, ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA, ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testületének a 22/2007. (V. 24.), a 27/2007. (VII. 24.), a 3/2008. (I. 24.), a 7/2008. (II. 11.), a 14/2008. (II. 14.), a 29/2008. (X. 16.), a 38/2008. (XI. 24.), a

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Érvényes: 2016. január 1-től

Tartalomjegyzék. Érvényes: 2016. január 1-től Tartalomjegyzék Termékbemutató... 2 Adózási tájékoztató... 4 A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Általános Életbiztosítási Feltételei 1) Általános rendelkezések... 7 2) Biztosítási esemény... 7 3) Fogalmak...

Részletesebben

2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai

2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai 2000. évi XLII. törvény a víziközlekedésről Az Országgyűlés a környezetkímélő és energiatakarékos víziközlekedés fejlődése, a közlekedéspolitikai célok megvalósítása érdekében, továbbá a hajózási tevékenységnek

Részletesebben

CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya

CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya Elfogadta a Pénztár Közgyűlése 2015. december 18-án Hatályos 2015. december 19-től Tartalomjegyzék I. A Pénztárra

Részletesebben

Szabályzat a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról

Szabályzat a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról Szabályzat a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról Hatályos: 2013. október 1. I. A SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről

Részletesebben

M i n i s z t e r i r e n d e l e t. a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról

M i n i s z t e r i r e n d e l e t. a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 1908-3/2009-SZMM M i n i s z t e r i r e n d e l e t a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. március 26-án tartandó ülésének 1. számú - A szociális, pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátások helyi szabályairól szóló

Részletesebben

2015. évi.. törvény egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról

2015. évi.. törvény egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról 2015. évi.. törvény egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról 1. A légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV.

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ KAPOS VOLÁN Zrt. 7400 Kaposvár, Füredi u. 180. PANNON VOLÁN AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSI Zrt. 7601 Pécs, Siklósi u. 1 AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Kapos Volán Zrt. és Pannon Volán Zrt. tulajdonában lévő autóbuszok felújítása

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek. a nyílt kiválasztási eljárással támogatásban részesített kedvezményezettekkel kötendő támogatási megállapodásokhoz

Általános Szerződési Feltételek. a nyílt kiválasztási eljárással támogatásban részesített kedvezményezettekkel kötendő támogatási megállapodásokhoz Általános Szerződési Feltételek a nyílt kiválasztási eljárással támogatásban részesített kedvezményezettekkel kötendő támogatási megállapodásokhoz 1. Általános rendelkezések 1.1.Jelen Általános Szerződési

Részletesebben

SZABÁLYZAT A VAGYONNYILATKOZAT- TÉTELI KÖTELEZETTSÉGGEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRÓL 2014. 04. 01.

SZABÁLYZAT A VAGYONNYILATKOZAT- TÉTELI KÖTELEZETTSÉGGEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRÓL 2014. 04. 01. SZABÁLYZAT A VAGYONNYILATKOZAT- TÉTELI KÖTELEZETTSÉGGEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRÓL 2014. 04. 01. A Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezetnél (továbbiakban: Elszámolóház) a vagyonnyilatkozatok

Részletesebben

I. Fejezet: A jövedelemadózást érintő törvények módosítása

I. Fejezet: A jövedelemadózást érintő törvények módosítása 2013. évi CC. törvény az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról A törvényt az Országgyűlés a 2013.

Részletesebben

Monor Város Önkormányzata 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80. -------------------------------------------- ./2012. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Monor Város Önkormányzata 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80. -------------------------------------------- ./2012. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Monor Város Önkormányzata 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80. --------------------------------------------./2012. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Monor Város Önkormányzatának ajánlattételi felhívása a közbeszerzésekről

Részletesebben

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Eljárási Szabályzata

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Eljárási Szabályzata A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Eljárási Szabályzata 1 Tartalomjegyzék A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Eljárási Szabályzata...3 Első Rész - Általános rendelkezések...3 I. fejezet

Részletesebben

Egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosításának különös feltételei (ETSZF)

Egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosításának különös feltételei (ETSZF) Egészségügyi és szociális tevékenység felelősségbiztosításának különös feltételei (ETSZF) Hatályos: 2010. június 1-jétől Nysz.: 14196 Tartalomjegyzék Ügyféltájékoztató... 3 Egészségügyi és szociális tevékenység

Részletesebben

KÖTEGYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE* 22/2001.(XII.18.) Önk.számú rendelete

KÖTEGYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE* 22/2001.(XII.18.) Önk.számú rendelete KÖTEGYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE* 22/2001.(XII.18.) Önk.számú rendelete A lakások és helyiségek bérletének és elidegenítésének helyi szabályairól Kötegyán község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere Pécs 2006 Preambulum * A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban:

Részletesebben

C/12 A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK VAGYONÁRA VONATKOZÓ TÁRSASÁGI JOGI SZABÁLYOK A TÖRZSTŐKE ÉS AZ ALAPTŐKE VÉDELME

C/12 A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK VAGYONÁRA VONATKOZÓ TÁRSASÁGI JOGI SZABÁLYOK A TÖRZSTŐKE ÉS AZ ALAPTŐKE VÉDELME 12. (1) A társasági szerződésben meg kell határozni: d) a társaság jegyzett tőkéjét, az egyes tagok vagyoni hozzájárulását, valamint a jegyzett tőke rendelkezésre bocsátásának módját és idejét; 13. (1)

Részletesebben

A Magyar Ügyvédi Kamara 2/2009. (IV. 27.) MÜK Szabályzata

A Magyar Ügyvédi Kamara 2/2009. (IV. 27.) MÜK Szabályzata Hatályban: 2009. július 10. A Magyar Ügyvédi Kamara 2/2009. (IV. 27.) MÜK Szabályzata Az ügyvéd irodájának gondnoka jogköréről és eljárásáról, valamint a meghalt ügyvéd iratainak rendezéséről szóló 6/1999.

Részletesebben

A GROUPAMA BIZTOSÍTÓ ZRT. ÉLETBIZTOSÍTÁSI ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

A GROUPAMA BIZTOSÍTÓ ZRT. ÉLETBIZTOSÍTÁSI ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Az OTP Csoport partnere A GROUPAMA BIZTOSÍTÓ ZRT. ÉLETBIZTOSÍTÁSI ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Groupama Biztosító Zrt. 1146 Budapest, Erzsébet királyné útja 1/C Nyomtatványszám: 12025/1 Hatályos

Részletesebben

MinDig TV Extra Digitális földfelszíni kódolt műsorterjesztési szolgáltatás nyújtására vonatkozó

MinDig TV Extra Digitális földfelszíni kódolt műsorterjesztési szolgáltatás nyújtására vonatkozó Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság MinDig TV Extra Digitális földfelszíni kódolt műsorterjesztési szolgáltatás nyújtására vonatkozó Általános Szerződési

Részletesebben

LAKOSSÁGI DEVIZABETÉT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Érvényes: 2011. március 21-től

LAKOSSÁGI DEVIZABETÉT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Érvényes: 2011. március 21-től LAKOSSÁGI DEVIZABETÉT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Érvényes: 2011. március 21-től 1. Bevezető rendelkezések Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet

Részletesebben

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 452 hrsz. ingatlanon, 16 tantermes általános iskola kiviteli tervezési feladatainak elkészítésére közbeszerzési eljárás megindításáról Tisztelt

Részletesebben

A társas vállalkozás kifejezést a társadalombiztosítási jogszabály 1 használja.

A társas vállalkozás kifejezést a társadalombiztosítási jogszabály 1 használja. A társas vállalkozások, társas vállalkozók, gazdasági társaságok vezető tisztségviselői járulék-és egészségügyi hozzájárulás, valamint szociális hozzájárulási adó fizetésének alapvető szabályai 2016. I.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (a továbbiakban ÁSZF) Tartalomjegyzék

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (a továbbiakban ÁSZF) Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (a továbbiakban ÁSZF) Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3 III. SZOLGÁLTATÁSOK, FOLYAMATOK, FELTÉTELEK 6 III.1. PR, kommunikáció,

Részletesebben

Borostyánkő. járadékbiztosítás szerződési feltételei (GGO55/2014) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16996

Borostyánkő. járadékbiztosítás szerződési feltételei (GGO55/2014) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16996 Borostyánkő járadékbiztosítás szerződési feltételei (GGO55/2014) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16996 Tartalomjegyzék Borostyánkő járadékbiztosítás szerződési feltételei (GGO55/2014)... 3 I. A biztosítási

Részletesebben

A MAGYAR CSALA DTERA PIA S EGYESÜ LET ETIKAI BIZOTTSA GA NAK ELJA RA SRENDJE

A MAGYAR CSALA DTERA PIA S EGYESÜ LET ETIKAI BIZOTTSA GA NAK ELJA RA SRENDJE A MAGYAR CSALA DTERA PIA S EGYESÜ LET ETIKAI BIZOTTSA GA NAK ELJA RA SRENDJE Egységes szerkezetben elfogadva a MCSE 2015. 04.11-ei békéscsabai Közgyűlésén A Magyar Családterápiás Egyesület (a továbbiakban:

Részletesebben

T/9244. számú törvényjavaslat. egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról

T/9244. számú törvényjavaslat. egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9244. számú törvényjavaslat egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási

Részletesebben

SZERZŐDÉS támogatás továbbadásáról

SZERZŐDÉS támogatás továbbadásáról 1. számú melléklet SZERZŐDÉS támogatás továbbadásáról Amely létrejött egyrészről Dunavarsány Város Önkormányzata (székhely: 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., adószám: 15730875-2-13, KSH számjel:

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI KÖZLÖNY A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM ÉS A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI KÖZLÖNY A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM ÉS A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA II. ÉVFOLYAM 10. szám 2010. október 28. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI KÖZLÖNY A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM ÉS A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Szerkesztõség: Szociális tárgyú közlemények esetén:

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HUNGAROCONTROL MAGYAR LÉGIFORGALMI SZOLGÁLAT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A példány sorszáma:. A példány tulajdonosa:. ÁLTALÁNOS RÉSZ A HungaroControl Zrt. működésére

Részletesebben

A közjegyzői nemperes eljárások. Dr. Nyilas Anna

A közjegyzői nemperes eljárások. Dr. Nyilas Anna A közjegyzői nemperes eljárások Dr. Nyilas Anna - közjegyzői nemperes eljárások 1991. évi 41. tv. 1. 2(1) A törvény közhitelességgel ruházza fel a közjegyzőket, hogy a jogviták megelőzése érdekében a feleknek

Részletesebben

474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet

474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adás-vételi és a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlésére vonatkozó eljárási szabályokról

Részletesebben

2007. évi LXXV. törvény

2007. évi LXXV. törvény 2007. évi LXXV. törvény 2012.01.01-én hatályos állapot a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről A piacgazdaság működéséhez szükséges,

Részletesebben

Szám:... ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

Szám:... ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Szám:... ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Név: Iparművészeti Múzeum székhely: 1091 Budapest, Üllői út 33-37. adószám: 15321185-2-43 bankszámlaszámn:10032000-01425152-00000000 képviseli:

Részletesebben

SZERZŐDÉS MUNKÁLTATÓI TAG ÁLTAL TELJESÍTENDŐ HOZZÁJÁRULÁSRÓL

SZERZŐDÉS MUNKÁLTATÓI TAG ÁLTAL TELJESÍTENDŐ HOZZÁJÁRULÁSRÓL SZERZŐDÉS MUNKÁLTATÓI TAG ÁLTAL TELJESÍTENDŐ HOZZÁJÁRULÁSRÓL A jelen szerződés (továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Teljes Cégnév: Cégjegyzékszám:... Adószám:.... Bankszámlaszám:.. -....-.......

Részletesebben

1995. évi XXXII. törvény. a szabadalmi ügyvivőkről. A szabadalmi ügyvivő feladata

1995. évi XXXII. törvény. a szabadalmi ügyvivőkről. A szabadalmi ügyvivő feladata 1995. évi XXXII. törvény a szabadalmi ügyvivőkről A szabadalmi ügyvivő feladata 1. (1) A szabadalmi ügyvivő feladata, hogy ügyfelét iparjogvédelmi ügyben jogai érvényesítéséhez és kötelezettségei teljesítéséhez

Részletesebben

1.3.1.Ha az utazási szolgáltatás megrendelője harmadik személy utazó(k) érdekében (is) megrendelést ad ill. szerződést köt, akkor ezen harmadik

1.3.1.Ha az utazási szolgáltatás megrendelője harmadik személy utazó(k) érdekében (is) megrendelést ad ill. szerződést köt, akkor ezen harmadik 1 Tesco Utazás A NUR Kft., mint utazásszervező Általános szerződési feltételei 0. Bevezetés 0.1. A NUR Neckermann-utazás Szolgáltató Kft. (székhelye: 1118 Budapest, Dayka G. u. 5., telefonszáma: 00-36-1-309-5900,

Részletesebben

Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról

Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról Az önkormányzat képviselő-testülete a lakások és helyiségek

Részletesebben

Az átalakulás közös szabályai

Az átalakulás közös szabályai Az átalakulás közös szabályai Általános szabályok 69. (1) Ha a törvény másként nem rendelkezik, a gazdasági társaság más gazdasági társasággá való átalakulása során a gazdasági társaság alapítására vonatkozó

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS (Tervezet)

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS (Tervezet) Amely létrejött egyrészről: VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS (Tervezet) Név: Országos Egészségfejlesztési Intézet Székhely: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. PIR szám: 630061 Adószám: 16606416-2-43 Statisztikai

Részletesebben

A PÉNZMOSÁS ÉS A TERRORIZMUS FINANSZÍROZÁSA MEGELŐZÉSÉRŐL ÉS MEGAKADÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MINTASZABÁLYZAT I. A MINTASZABÁLYZAT CÉLJA

A PÉNZMOSÁS ÉS A TERRORIZMUS FINANSZÍROZÁSA MEGELŐZÉSÉRŐL ÉS MEGAKADÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MINTASZABÁLYZAT I. A MINTASZABÁLYZAT CÉLJA A HÁROMMILLIÓ-HATSZÁZEZER FORINTOT ELÉRŐ VAGY MEGHALADÓ ÖSSZEGŰ KÉSZPÉNZFIZETÉS ELFOGADÁSÁRA JOGOSULT ÁRUKERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ SZOLGÁLTATÓK MINTASZABÁLYZATA (hatálya arra a szolgáltatóra

Részletesebben

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása. 2013. január 1-től

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása. 2013. január 1-től Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása 2013. január 1-től Közösségen belüli termékmozgatás Nem keletkezik Közösségen belüli termékmozgatás jogcímén adóztatandó tényállás,

Részletesebben

Kollektív rendezvény biztosítás általános feltételei (KRÁSF/02015) Hatályos: 2015. április 25. Nysz.: 17818

Kollektív rendezvény biztosítás általános feltételei (KRÁSF/02015) Hatályos: 2015. április 25. Nysz.: 17818 Kollektív rendezvény biztosítás általános feltételei (KRÁSF/02015) Hatályos: 2015. április 25. Nysz.: 17818 Tartalomjegyzék Kollektív rendezvény biztosítás általános feltételei (KRÁSF/02015)... 3 I. A

Részletesebben

Tesco Utazás A NUR Kft., mint utazásszervező Általános szerződési feltételei 0. Bevezetés 0.1. A NUR Neckermann-utazás Szolgáltató Kft.

Tesco Utazás A NUR Kft., mint utazásszervező Általános szerződési feltételei 0. Bevezetés 0.1. A NUR Neckermann-utazás Szolgáltató Kft. 1 Tesco Utazás A NUR Kft., mint utazásszervező Általános szerződési feltételei 0. Bevezetés 0.1. A NUR Neckermann-utazás Szolgáltató Kft. (székhelye: 1118 Budapest, Dayka G. u. 5., telefonszáma: 00-36-1-309-5900,

Részletesebben

310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet

310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról A Kormány a közbeszerzésekről

Részletesebben

Előterjesztés az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről szóló önkormányzati rendeletről (rendeletalkotás)

Előterjesztés az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről szóló önkormányzati rendeletről (rendeletalkotás) Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: VI/59013/2011. Cím: Előterjesztés az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről szóló önkormányzati rendeletről (rendeletalkotás)

Részletesebben

MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre

MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre amely létrejött egyrészről az.. (székhely:. adószám:.. cégjegyzékszám: Cg. képviseli:..), mint megbízó - a továbbiakban: Megbízó -,

Részletesebben

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Üzletszabályzata (módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályba lépés időpontja: 2015. április 15.

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Üzletszabályzata (módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályba lépés időpontja: 2015. április 15. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Üzletszabályzata (módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályba lépés időpontja: 2015. április 15. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. A CIB BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

Részletesebben

I. fejezet. A hallgatók jogai és kötelezettségei. A hallgatói jogviszony

I. fejezet. A hallgatók jogai és kötelezettségei. A hallgatói jogviszony I. fejezet A hallgatók jogai és kötelezettségei A hallgatói jogviszony 1. (1) Az egyetem hallgatója az alapképzésben, mesterképzésben, doktori képzésben, főiskolai és egyetemi szintű képzésben, felsőfokú

Részletesebben

13/2004. (IV.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

13/2004. (IV.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 13/2004. (IV.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a pénzbeni és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló többször módosított 35/1996. (VI.25.) sz. önkormányzati rendelet

Részletesebben

A személyi jövedelemadót és járulékokat érintő változások. Harkai Réka Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság Tájékoztatási Főosztály

A személyi jövedelemadót és járulékokat érintő változások. Harkai Réka Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság Tájékoztatási Főosztály A személyi jövedelemadót és járulékokat érintő változások Harkai Réka Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság Tájékoztatási Főosztály A személyi jövedelemadó változásai 2 Az adó mértékének változása 2016.

Részletesebben

Tartalom. SIGNAL PLUSZ Diákbiztosítás általános szerződési feltételek (ÁSZF)... 3

Tartalom. SIGNAL PLUSZ Diákbiztosítás általános szerződési feltételek (ÁSZF)... 3 Tartalom SIGNAL PLUSZ Diákbiztosítás általános szerződési feltételek (ÁSZF).... 3 Kiemelt gyermekbalesetekre vonatkozó kiegészítő biztosítás feltételei.... 20 Csonttörésre vonatkozó kiegészítő biztosítás

Részletesebben

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra CXV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 12. SZÁM AZ IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2007. DECEMBER 31. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett

Részletesebben

Ügyféltájékoztató...3

Ügyféltájékoztató...3 Tartalomjegyzék Ügyféltájékoztató.................................................................................3 I. Általános rendelkezések...........................................................................5

Részletesebben

UNION-S.O.S. Extra baleset-biztosítás

UNION-S.O.S. Extra baleset-biztosítás UNION-S.O.S. Extra baleset-biztosítás Biztosítási Feltételek Az UNION-S.O.S. Extra baleset-biztosítás Biztosítási Feltételek 19. pontja 2016. január 1. napjával az alábbiak szerint módosul: 19. Adatkezelés,

Részletesebben

Az adatvédelem szabályai, a közérdekű és a közérdekből nyilvános adat megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje

Az adatvédelem szabályai, a közérdekű és a közérdekből nyilvános adat megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje Melléklet a 29/2014. (XI.25.) számú Főigazgatói Utasításhoz Az adatvédelem szabályai, a közérdekű és a közérdekből nyilvános adat megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

e-szignó Hitelesítés Szolgáltató nem elektronikus aláírásra szolgáló tanúsítványok kibocsátására vonatkozó általános szerződési feltételek

e-szignó Hitelesítés Szolgáltató nem elektronikus aláírásra szolgáló tanúsítványok kibocsátására vonatkozó általános szerződési feltételek e-szignó Hitelesítés Szolgáltató nem elektronikus aláírásra szolgáló tanúsítványok kibocsátására vonatkozó általános szerződési feltételek Azonosító: 1.3.6.1.4.1.21528.2.1.1.15.1.3 Verzió: 1.3 Első verzió

Részletesebben

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglaltakkal összhangban - a személyes adatok védelmét,

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T A FÜZESGYARMAT

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T A FÜZESGYARMAT A KÉPVISELŐ-TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T A FÜZESGYARMAT 2 0 1 3. 2 Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. (szerződésminta)

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. (szerződésminta) MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS (szerződésminta) amely létrejött egyrészről Ügyfél megnevezése (név, cégnév): Ügyfél nyilvántartási száma: Ügyfél adószáma: Ügyfél bankszámlaszáma: Ügyfél székhelye: Képviselő neve,

Részletesebben

K1405 Mérőszeköz hitelesítés, akkreditált kalibrálás szolgáltatás beszerzése

K1405 Mérőszeköz hitelesítés, akkreditált kalibrálás szolgáltatás beszerzése K1405 Mérőszeköz hitelesítés, akkreditált kalibrálás szolgáltatás beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/132 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2008. február 20.

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2008. február 20. AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL Budapest, 2008. február 20. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az üzletszabályzat hatálya... 3 2. Hitelműveletek... 3 3. A hitelműveletek általános feltételei...

Részletesebben

felcím felelõsségbiztosítás Szakmai felelõsségbiztosítási szerzõdési feltételek közjegyzõk részére ALCÍM AHE-10267/2 1/7

felcím felelõsségbiztosítás Szakmai felelõsségbiztosítási szerzõdési feltételek közjegyzõk részére ALCÍM AHE-10267/2 1/7 Tabellio felcím felelõsségbiztosítás Szakmai felelõsségbiztosítási szerzõdési feltételek közjegyzõk részére ALCÍM 1/7 A szerzõdés alanyai 1. Az Allianz Hungária Biztosító Zártkörûen mûködõ Részvénytársaság

Részletesebben

UNION BÁF Belföldi közúti árufuvarozói felelősség-biztosítás. Szerződési feltételek. III. A biztosítási szerződés létrejötte. I. A biztosítási esemény

UNION BÁF Belföldi közúti árufuvarozói felelősség-biztosítás. Szerződési feltételek. III. A biztosítási szerződés létrejötte. I. A biztosítási esemény személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság köthet. III. A biztosítási szerződés létrejötte UNION BÁF Belföldi közúti árufuvarozói felelősség-biztosítás Szerződési feltételek I. A biztosítási

Részletesebben

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági

Részletesebben

1. melléklet A Projekt költségvetése

1. melléklet A Projekt költségvetése 1. melléklet A Projekt költségvetése 1 2. melléklet A Projekt forrásai 2 3. melléklet A Projekt mérföldkövei 3 4. melléklet A Projekt műszaki-szakmai tartalma és eredményei 4 5. melléklet A Projekt indikátorai

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 18/2003. (V.27.) Kt. számú rendelete. Az önkormányzati tulajdon álló lakások és helyiségek bérletéről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 18/2003. (V.27.) Kt. számú rendelete. Az önkormányzati tulajdon álló lakások és helyiségek bérletéről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 18/2003. (V.27.) Kt. számú rendelete Az önkormányzati tulajdon álló lakások és helyiségek bérletéről Ercsi Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

A kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályai 2016. évben

A kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályai 2016. évben A kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályai 2016. évben A kisadózó vállalkozások tételes adójával kapcsolatos rendelkezéseket a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról

Részletesebben

RSz 1-2015. Mélyépítés

RSz 1-2015. Mélyépítés RSz 1-2015. Mélyépítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/142 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen eszközzel, Beszerzés tárgya: módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Részletesebben

TAGI ELSZÁMOLÁSI SZABÁLYZAT

TAGI ELSZÁMOLÁSI SZABÁLYZAT Elfogadta a VITAMIN Egészségpénztár Igazgatótanácsa 35/2016 (2016.V.18.) számú határozatával 2016. május 18-án Hatályba lépés napja: 2016. június 01. Az Igazgatótanács nevében IT Elnök Verziószám: v3_20160601

Részletesebben

Támogatási Szerződés tervezet

Támogatási Szerződés tervezet Azonosító szám: Támogatási Szerződés tervezet amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1133 Budapest, Pozsonyi út 56.), mint támogató (továbbiakban: Támogató) képviseletében eljáró [közreműködő

Részletesebben

GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Az OTP Csoport partnere GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Groupama Biztosító Zrt. 1146 Budapest, Erzsébet királyné útja 1/C Nyomtatványszám: 13050/2 Hatályos 2016. január 1-jétől

Részletesebben

Biztosítási szerződés garancia vállalására fémkereskedők pénzügyi biztosítékának teljesítésére. Hatályos: 2014. március 15-étől. Nysz.

Biztosítási szerződés garancia vállalására fémkereskedők pénzügyi biztosítékának teljesítésére. Hatályos: 2014. március 15-étől. Nysz. Biztosítási szerződés garancia vállalására fémkereskedők pénzügyi biztosítékának teljesítésére Hatályos: 2014. március 15-étől Nysz.: 17686 Tartalomjegyzék I. A biztosítási szerződés alanyai....3 II. A

Részletesebben

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Az Országgyűlés abból a célból, hogy az állampolgárokat és a szervezeteket legszélesebb körben érintő közigazgatási

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. T/10537. számú

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. T/10537. számú MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10537. számú törvényjavaslat az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról Előadó: Varga

Részletesebben

T/9598. számú. törvényjavaslat. az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról

T/9598. számú. törvényjavaslat. az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9598. számú törvényjavaslat az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: Balatonfűzfő Város Önkormányzata levelezési címe: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. számlázási címe:

Részletesebben