A K&H Biztosító Zrt.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A K&H Biztosító Zrt."

Átírás

1 A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a augusztus 11-én vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre elhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló évi LXII. törvény 10. alapján érvénytelen! A jelen díjtarifa az egyedi szerződésekre vonatkozik. A törvény értelmében az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gépjárművek esetében a biztosítási szerződés határozatlan tartamú, az ideiglenes forgalmi engedéllyel, az ideiglenes forgalomban tartási engedéllyel rendelkező lassú járművek és a négykerekű segédmotoros kerékpárok (quadok), továbbá a külön jogszabályban meghatározott forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjárművek esetében csak határozott tartamú szerződés köthető. A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott mezőgazdasági erőgép (lassú jármű) esetében határozatlan tartamú szerződés köthető. A gépjárműflottába tartozó gépjárművekre is az egyedi szerződésekre vonatkozó díjtarifát kell alkalmazni. A gépjárműflottába tartozó gépjárművekre kötött biztosítási szerződések tartamát a mindenkor hatályos szerződési feltételek határozzák meg. Havi díjfizetési gyakorisággal a K&H Biztosító nem köt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. A jelen díjtarifában szereplő gépjármű-kategóriák alatt a vonatkozó miniszteri rendelet szerinti gépjármű-kategóriák értendők. A augusztus 11-én vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre érvényes díjtarifánkat, valamint a mindenkor hatályos biztosítási feltételeinket megtekintheti a kh.hu weboldalon, valamint a K&H Biztosító ügyfélszolgálati irodájában, továbbá tájékozódhat biztosításközvetítőjénél is. motorteljesítmény meghatározása Személygépkocsi és motorkerékpár esetén a díjszámítás egyik alapja a biztosítandó gépjármű motorteljesítménye. A motorteljesítményt a forgalmi engedély adata alapján kell meghatározni és díjszámítás során alkalmazni. Abban az esetben, ha a szerződő üzemben tartó vitatja a forgalmi engedélybe bejegyzett motorteljesítmény adat helyességét, a biztosító nem jogosult a forgalmi engedélyben található adattól eltérő értéket figyelembe venni mindaddig, amíg azt a forgalmi engedélyben nem módosítják. kedvezmények és azok érvényesítésének feltételei A kedvezmények érvényesítése az ajánlat megtételekor, illetve a szerződés évfordulójakor a K&H Biztosító rendelkezésére álló információk alapján történik. kedvezmény megnevezése kedvezmény leírása, mértéke és érvényesítésének feltételei Személygépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető, ha a biztosítandó gépkocsi gyártási éve 10 vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év, abban az esetben, ha a szerződés bármelyik év január első napján kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál, továbbá abban az esetben is, ha az újonnan megkötött szerződés kockázatviselésének kezdete január 1-je és a biztosítandó gépkocsi gyártási éve 10 vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év. idős gépjármű kedvezmény Személygépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető, ha a biztosítandó gépkocsi gyártási éve vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év, abban az esetben, ha a szerződés bármelyik évben január 1-jétől eltérő időpontban kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál, továbbá abban az esetben is, ha az újonnan megkötött szerződés kockázatviselésének kezdete bármelyik évben január 1-jétől eltérő időpont és a biztosítandó gépkocsi gyártási éve vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év. Motorkerékpár kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10%, tehergépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 20% kedvezmény érvényesíthető, ha a biztosítandó gépjármű gyártási éve 10 vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év. Egyéb, a fentiekben nem megnevezett gépjármű-kategóriába sorolt gépjármű esetén ez a kedvezmény nem érvényesíthető. A gyártási év a forgalmi engedély adata alapján kerül megállapításra. hengerűrtartalom kedvezmény Személygépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető, ha a biztosítandó gépjármű hengerűrtartalma az alábbi tartományok valamelyikébe esik: cm 3 ; cm 3 ; cm 3. A hengerűrtartalom a forgalmi engedély adata alapján kerül megállapításra. gyermek kedvezmény motorkerékpár kedvezmény Személygépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén (a gyermekek számától függetlenül) 5% kedvezmény érvényesíthető, ha a Szerződő gyermekének születési éve 15 vagy évvel korábbi, mint a szerződés biztosítási időszakának kezdete szerinti naptári év és a Szerződő a szerződés évfordulójáig, vagy új szerződés esetén az ajánlat megtételekor a gyermek születési dátumának megadásával a kedvezményre való jogosultságáról nyilatkozatot tesz/tett. Motorkerékpár kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető, ha a biztosítandó motorkerékpár gyártmánya, típusa szerepel a jelen díjtarifa 1. számú mellékletében. A kedvezmény akkor is alkalmazható, ha a március 4-e előtti kockázatviselési kezdetű szerződés szerződője a szerződés megkötésekor úgy nyilatkozott, hogy a biztosított motorkerékpár kivitele chopper/cruiser vagy túra. A kedvezmény szintén alkalmazható, ha a biztosított/biztosítandó motorkerékpár gyártmánya Harley avidson. extra online kedvezmény A K&H Biztosító honlapján a Szerződő által február 13-i vagy későbbi kockázatviselési kezdettel elektronikusan megkötött szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető abban az esetben, ha a szerződéskötésben biztosításközvetítő nem vett részt. extra kedvezmény A vagy későbbi évben január 1-jei kockázatviselés kezdettel, gépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződés esetén 10% kedvezmény érvényesíthető a biztosítási díj számítása során abban az esetben, ha a szerződés a jelen díjtarifa hatálya alatt kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál. A kedvezmény abban az esetben is érvényesíthető, ha a gépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre megkötött új szerződés kockázatviselési kezdete bármelyik évben január 1-je. Szintén 10% kedvezmény érvényesíthető a biztosítási díj számítása során abban az esetben, ha a motorkerékpár vagy tehergépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó szerződés kockázatviselési kezdete a vagy későbbi évben január 1-je és a szerződés a jelen díjtarifa hatálya alatt kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál. A kedvezmény abban az esetben is érvényesíthető, ha a motorkerékpár vagy tehergépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre megkötött új szerződés kockázatviselési kezdete bármelyik évben január 1-je. díjfizetés gyakorisági kedvezmény Határozatlan tartamú szerződés esetén ha a díjfizetés gyakorisága éves vagy féléves, a biztosítási díjból kedvezmény érvényesíthető. A kedvezmény mértéke január 1-je előtti kockázatviselési kezdetű szerződések esetén % ha a díjfizetés gyakorisága éves, illetve 4% ha a díjfizetés gyakorisága féléves. A január 1-jei vagy későbbi kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a kedvezmény mértéke 25% ha a díjfizetés gyakorisága éves, illetve % ha a díjfizetés gyakorisága féléves. A január 1-jei vagy későbbi kockázatviselési kezdetű szerződések esetében ha a szerződés megkötésére díjnemfizetéssel megszűnt szerződés újrakötése miatt kerül sor, ez a kedvezmény nem alkalmazható. 1. oldal

2 kedvezmények és azok kedvezmény szorzói kedvezmény szorzó mértéke, ha a Szerződő kedvezmények megnevezése jogosult a kedvezményre nem jogosult a kedvezményre idős gépjármű kedvezmény gépkocsi vagy motorkerékpár tehergépkocsi 0,000 hengerűrtartalom kedvezmény gyermek kedvezmény 0,9500 motorkerékpár kedvezmény extra online kedvezmény extra kedvezmény díjfizetés gyakorisági kedvezmény január 1-je előtti kockázatviselési kezdetű szerződés éves díjfizetési gyakoriság féléves díjfizetési gyakoriság 0,9200 0, január 1-jei vagy későbbi kockázatviselési kezdetű szerződés éves díjfizetési gyakoriság féléves díjfizetési gyakoriság 0,500 0,9200 minimálisan fizetendő díj t-ban gépjármű-kategória gépkocsi motorkerékpár tehergépkocsi éves díj telejsítmény-kategória éves díj éves díj 0-12 kw kw kw kw felett 4 00 kedvezmények számítása A kedvezményeket az alábbi módon kell alkalmazni a díjszámítás során. 1. lépés A kedvezmények érvényesítési feltételei alapján meg kell állapítani, hogy a díjszámítás során mely kedvezmény(ek) vehető(k) figyelembe. A "maximált kedvezmény" elnevezésű táblázatból a kockázatviselés kezdete és a gépjármű-kategória alapján meg kell állapítani a legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzót. A "kedvezmények és azok kedvezmény szorzói" elnevezésű táblázatból kedvezményenként meg kell állapítani az alkalmazandó kedvezmény szorzókat. A legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó figyelembe vétele mellett az alkalmazandó kedvezmény szorzók alapján meg kell állapítani az összesített kedvezmény szorzót. Ennek menete: A kedvezmény szorzókat össze kell szorozni egymással, majd a kapott szorzatot négy tizedesjegyre kell kerekíteni. Ha a kapott érték nagyobb, mint a kockázatviselés kezdete és a gépjármű-kategória alapján megállapított legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó, akkor a biztosítási díj számítása során alkalmazandó "összesített kedvezmény szorzó" a kiszámított érték, míg abban az esetben, ha a kiszámított érték kisebb, mint a kockázatviselés kezdete és a gépjármű-kategória alapján megállapított legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó, a biztosítási díj számítása során alkalmazandó "összesített kedvezmény szorzó" értéke a megállapított legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó. maximált kedvezmény kockázatviselés kezdete gépjármű-kategória maximált kedvezmény legkisebb alkalmazható kedvezmény szorzó január 1-je előtti időpont gépkocsi nem gépkocsi 2% 39% 0,200 0,6100 a vagy későbbi évben január 1-je összes kategória 39% 0,6100 a vagy későbbi év bármely napjára esik, kivéve ha az január 1-je összes kategória 45% 0,5500 kezdet kategóriák és szorzók Személygépkocsi vagy motorkerékpár vagy tehergépkocsi kategóriába sorolt gépjárműre vonatkozó díjszámítás esetén az alkalmazandó kezdet kategóriát az alábbi táblázat szerint kell meghatározni és a díjszámítás során alkalmazni. Egyéb gépjármű-kategória esetén a kezdet szorzó nem alkalmazható. kezdet kategória kezdet szorzó kezdet kategória definíciója a A díjszámítás során az a jelű kezdet kategóriát kell alkalmazni arra a szerződésre, amelynek kockázatviselési kezdete a évre vagy annál korábbi évre esik, ha a szerződés a január 1-jén vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál. b 0,300 A díjszámítás során a b jelű kezdet kategóriát kell alkalmazni arra a szerződésre, amelyre nem alkalmazható sem az a jelű, sem a d jelű, sem az e jelű, sem a g jelű, sem a h jelű, sem pedig az i jelű kezdet kategória. d 0,9130 A "d" jelű kezdet kategóriát kell alkalmazni arra a gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződésre, amelynek kockázatviselési kezdete a vagy a évre esik, ha a vagy későbbi évben kezdődő biztosítási időszakra a szerződés megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál. Szintén a "d" jelű kezdet kategóriát kell alkalmazni arra a tehergépkocsi gépjárműkategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződésre, amelynek kockázatviselési kezdete a vagy a évre esik, ha a vagy későbbi évben kezdődő biztosítási időszakra a szerződés megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál. A "d" jelű kezdet kategória nem alkalmazható, ha a szerződés kockázatviselési kezdete január első napjára esett. e 0,466 Az "e" jelű kezdet kategóriát kell alkalmazni arra a gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződésre, amelynek kockázatviselési kezdete a évre esik, ha a vagy későbbi évben kezdődő biztosítási időszakra a szerződés megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál. Szintén az "e" jelű kezdet kategóriát kell alkalmazni arra a gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződésre, amelynek kockázatviselési kezdete január 2-a vagy későbbi időpont (de legkésőbb február 12.), ha a szerződés a vagy későbbi évben kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál. Az "e" jelű kezdet kategória nem alkalmazható, ha a szerződés kockázatviselési kezdete január első napjára esett. g 0,40 A g jelű kezdet kategóriát kell alkalmazni a február 13-i vagy későbbi időpontú (de legkésőbb január 1.) kockázatviselési kezdettel gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződésre, ha a Szerződő gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött bármely korábbi szerződése alatt január 1-je óta nem okozott a biztosító első kifizetésével járó kárt és a Szerződő a bonus-malus rendszerbe nem új belépő abban az esetben ha a szerződés a vagy későbbi évben kezdődő biztosítási időszakra megszakítás nélkül érvényben marad (azaz megújul) a K&H Biztosítónál. h 0,44 A h jelű kezdet kategóriát kell alkalmazni a január 2-i vagy későbbi időpontú kockázatviselési kezdettel gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződésre, ha a Szerződő gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött bármely korábbi szerződése alatt január 1-je óta nem okozott a biztosító első kifizetésével járó kárt és a Szerződő a szerződés kockázatviselési kezdetének napján a bonus-malus rendszerbe nem új belépő. i 0,15 Az i jelű kezdet kategóriát kell alkalmazni a január 2-i vagy későbbi időpontú kockázatviselési kezdettel gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződésre, ha a Szerződő gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött bármely korábbi szerződése alatt január 1-je óta okozott biztosító első kifizetésével járó kárt, vagy a Szerződő a szerződés kockázatviselési kezdetének napján a bonus-malus rendszerbe új belépő. 2. oldal

3 besorolás Az alábbi táblázatból kell meghatározni a január 1-je előtti kockázatviselési kezdetű szerződések vonatkozásában az alkalmazandó csoport jelét. megye, település megnevezése megye, település megnevezése Budapest Nógrád megye Budapest Bács-Kiskun megye A Bárna, Etes, Karancsalja, Karancslapujtő, Kazár, Kishartyán, Mátraszele, Ságújfalu, Salgótarján, Somoskőújfalu, Sóshartyán, Vizslás Apostag, unavecse, Helvécia, Kecskemét, Szalkszentmárton, Tass Pest megye Baranya megye Bogád, serkút, yód, Keszü, Kozármisleny, Kökény, Kővágószőlős, Lothárd, Magyarsarlós, Mánfa, Nagykozár, Orfű, Pécs, Pécsudvard, Pellérd, Romonya Békéscsaba, Murony, Szabadkígyós Békés megye Alsónémedi, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, sobánka, somád, sömör, sörög, élegyháza, iósd, unabogdány, unaharaszti, unakeszi, unavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, elsőpakony, ót, öd, ödöllő, yál, yömrő, Halásztelek, Herceghalom, Isaszeg, Kerepes, Kisoroszi, Kistarcsa, Leányfalu, Maglód, Majosháza, Mogyoród, Nagykovácsi, Nagytarcsa, Ócsa, Őrbottyán, Páty, Pécel, Perbál, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pócsmegyer, Pomáz, Pusztazámor, Remeteszőlős, Solymár, Sóskút, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmiklós, Sződ, Sződliget, Tahitótfalu, Taksony, Tárnok, Telki, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Üllő, Üröm, Vác, Vácrátót, Vecsés, Veresegyház, Visegrád, Zsámbék B Borsod-Abaúj-Zemplén megye Bükkszentkereszt, elsőzsolca, Miskolc, Sajóbábony, Sajókeresztúr, Szirmabesenyő Somogy megye songrád megye Bárdudvarnok, serénfa, Juta, Kaposhomok, Kaposmérő, Kaposszerdahely, Kaposújlak, Kaposvár, Orci, Patca, Pogányszentpéter, Sántos, Simonfa, Szenna, Szentbalázs, Szilvásszentmárton, Taszár, Zselickisfalud, Zselickislak, Zselicszentpál Algyő, eszk, Hódmezővásárhely, Mártély, Szeged, Tiszasziget, Újszentiván Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyíregyháza, Nyírpazony, Nyírtelek ejér megye Baracs, unaújváros, Kisapostag, Moha, Nagyvenyim, Pákozd, Rácalmás, Sárkeresztes, Sárszentmihály, Szabadbattyán, Székesfehérvár Tolna megye ecs, Harc, Kakasd, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd E yőr-moson-sopron megye Vas megye Abda, Ágfalva, ertőboz, ertőrákos, yőr, yőrladamér, yőrújbarát, yőrújfalu, yőrzámoly, Harka, Ikrény, Kisbajcs, Kópháza, Nagybajcs, Sopron, Töltéstava, Vámosszabadi, Vének Balogunyom, ozmat, encsapáti, yöngyösfalu, Kisunyom, Nárai, Nemesbőd, Perenye, Salköveskút, Sé, Söpte, Szombathely, Táplánszentkereszt, Torony, Vasasszonyfa, Vassurány, Vép Veszprém megye ebrecen Hajdú-Bihar megye Bánd, elsőörs, Litér, Márkó, Nemesvámos, Szentkirályszabadja, Veszprém, Veszprémfajsz Heves megye Zala megye Andornaktálya, emjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, elsőtárkány, Noszvaj, Novaj, Ostoros Rákóczifalva, Szajol, Szolnok, Tószeg Jász-Nagykun-Szolnok megye Alibánfa, Alsónemesapáti, Babosdöbréte, Bagod, Bocfölde, Boncodfölde, Böde, Bucsuszentlászló, sapi, satár, obronhegy, Eszteregnye, űzvölgy, ellénháza, Hagyárosbörönd, Homokkomárom, Hosszúvölgy, Hottó, Kisbucsa, Kiskutas, Kispáli, Kisrécse, Lickóvadamos, Liszó, Milejszeg, Nagykanizsa, Nagykutas, Nagylengyel, Nagypáli, Nagyrécse, Nemesapáti, Nemeshetés, Nemessándorháza, Nemesszentandrás, Ormándlak, Pálfiszeg, Pethőhenye, Rigyác, Sárhida, Sormás, Szepetnek, Teskánd, Újudvar, Zalaboldogfa, Zalaegerszeg, Zalasárszeg, Zalaszentiván, Zalaszentlőrinc Komárom-Esztergom megye Baj, Kecskéd, Környe, Szárliget, Tarján, Tatabánya, Vértessomló, Vértestolna, Vértesszőlős Amennyiben a Szerződő lakóhelye/telephelye a fent közölt település lista alapján nem azonosítható be, úgy az "A" jelű csoportot kell alkalmazni. A fent közölt településnevek a közigazgatási értelemben vett települést jelölik. A csoport kiválasztásának alapjául szolgál természetes esetén a lakóhely, esetében pedig a telephely. A lakóhely meghatározása i okmányok alapján, a telephely meghatározása a forgalmi engedély alapján történik. szorzók Személygépkocsira történő díjszámítás során az alábbiak szerinti szorzókat kell alkalmazni abban az esetben, ha a szerződés kockázatviselési kezdete január 1-je előtti. Egyéb gépjármű-kategória esetén a szorzó nem alkalmazható. megye szorzó megye szorzó megye szorzó Békés 0,000 Nógrád yőr-moson-sopron Vas songrád Heves 0,000 Zala A szorzó értéke a fentiekben nem található megyék és a hozzájuk tartozó csoportok, valamint az összes január 1-jei vagy későbbi kockázatviselés kezdetű szerződések esetén. 3. oldal

4 besorolás Az alábbi táblázatból kell meghatározni a január 1-jei vagy későbbi kockázatviselési kezdetű szerződések vonatkozásában az alkalmazandó csoport jelét. irányítószám (Budapest esetén kerület) és Budapest I; II; IV; VI; VII; VIII; IX; XII; XIV; XIX; XXII. kerületei Budapest III; V; X; XI; XIII; XV; XVI; XVII; XVIII; XX; XXI. XXIII. kerületei A csoport kiválasztásának alapjául szolgál természetes esetén a lakóhely, esetében pedig a telephely. A lakóhely meghatározása i okmányok alapján, a telephely meghatározása a forgalmi engedély alapján történik. Amennyiben a Szerződő lakóhelye/telephelye a fent közölt település lista alapján nem azonosítható be, úgy az 1-es jelű csoportot kell alkalmazni. 4. oldal

5 1. lépés 5. lépés 6. lépés. lépés. lépés határozza meg a teljesítmény és a hengerűrtartalom szerint alkalmazandó havi alapdíjat a szerződés kockázatviselési kezdetének figyelembe vételével határozza meg az alkalmazandó t határozza meg a cm 3 oszlop száma, a lakóhely illetve telephely szerinti, a Szerződő típusa (természetes vagy ) és természetes esetén az életkor szerint alkalmazandó összevont díjszorzót a szerződés kockázatviselési kezdetének figyelembe vételével határozza meg az alkalmazandó szorzót a " szorzók" elnevezésű táblázat alapján határozza meg az alkalmazandó kezdet kategóriát és az annak megfelelő kezdet szorzót határozza meg az alkalmazandó károkozói díjszorzót az alábbiak szerint kell meghatározni a gépkocsik (M1 gépjármű-kategória) díját határozza meg a gépkocsi üzemeltetési jellege, illetve menettulajdonsága alapján az alkalmazandó korrekciós szorzót 9. lépés 10. lépés gépkocsik éves díja = {[(havi alapdíj x ) x (összevont díjszorzó x szorzó) x (korrekciós szorzó) x (kezdet szorzó) x (károkozói díjszorzó) x (összesített kedvezmény szorzó)] szorzat egész számra kerekített értéke} x 12 ha a fenti képlet szerint kiszámított érték mint 5 496, akkor a szerződés éves biztosítási díja t, egyéb esetben a szerződés éves biztosítási díja a számított érték gépkocsik havi alapdíjai t-ban teljesítmény-kategóriánként a hengerűrtartalomtól függően a január 1-je előtti kockázatviselési kezdetű szerződések vonatkozásában gépkocsik havi alapdíjai t-ban teljesítmény-kategóriánként a hengerűrtartalomtól függően a január 1-jei vagy későbbi kockázatviselési kezdetű szerződések vonatkozásában cm 3 oszlop száma teljesítmény-kategória 0-10 kw 0-3 kw 11-3 kw 3-50 kw 51-0 kw kw kw 10 kw felett I. II. III. IV. V. VI. cm 3 oszlop száma I. II. III. IV. V. VI cm 3 -től 1150 cm 3 - ig hengerűrtartalom 1151 cm 3 - től cm 3 - től cm 3 - től 3000 teljesítmény-kategória 3001 cm 3 -től kw kw kw kw kw kw kw kw felett gépkocsik i ha a szerződés kockázatviselési kezdete január 1-je vagy későbbi időpont M04 M03 M02 M01 A00 B01 B02 B03 B04 B05 B06 B0 B0 B09 B10 5,0050 3,2420 2,4310 2,1020 0,60 0,690 0,650 0,6500 0,6400 0,6350 0,6300 0,6240 0,560 0,490 ha a szerződés kockázatviselési kezdete február 13-a vagy későbbi (de legkésőbb i) időpont M04 M03 M02 M01 A00 B01 B02 B03 B04 B05 B06 B0 B0 B09 B10 5,0050 3,2420 2,4310 2,1020 0,900 0,290 0,650 0,6500 0,6400 0,6350 0,6300 0,6240 0,560 0,490 ha a szerződés kockázatviselési kezdete február 12-e vagy korábbi időpont 51 cm 3 -től 1150 hengerűrtartalom 1151 cm 3 - től cm 3 - től 2000 M04 M03 M02 M01 A00 B01 B02 B03 B04 B05 B06 B0 B0 B09 B cm 3 -től ,0050 3,2420 2,4310 2,1020 0,900 0,9020 0,290 0,0 0,240 0,620 0,6300 0,6240 0,560 0, cm 3 - től összevont díjszorzók az I; IV; V; VI. cm 3 oszlopba tartozó gépkocsik esetében a Szerződő lakóhelyétől, telephelyétől és attól függően, hogy a Szerződő természetes (ekkor életkori szorzót alkalmazunk) vagy ; a január 1-je előtti kockázatviselési kezdetű szerződések vonatkozásában a KB szerződés megkötésére jogosult összevont díjszorzók a II; III. cm 3 oszlopba tartozó gépkocsik esetében a Szerződő lakóhelyétől, telephelyétől és attól függően, hogy a Szerződő természetes (ekkor életkori szorzót alkalmazunk) vagy ; a január 1-je előtti kockázatviselési kezdetű szerződések vonatkozásában a KB szerződés megkötésére jogosult 23 év vagy év év 3-43 év év 54-1 év 2 év vagy 23 év vagy év év 3-43 év év 54-1 év A 2,153 1,3394 0,962 0,55 0,490 0,691 1,1319 0,9592 A 2,4536 1,5234 1,0950 0,964 0,9656 0,4 1,24 1,0909 B 1,69 1,09 0,9 0,042 0,6965 0,6309 0,925 0,6 B 1,592 1,1543 0,29 0,399 0,31 0,662 0,955 0,266 1,69 1,09 0,9 0,042 0,6965 0,6309 0,925 0,6 2,091 1,291 0,9323 0,313 0,222 0,44 1,0961 0,92 1,6011 0,9941 0,145 0,632 0,6301 0,50 0,401 0,119 1,654 1,0464 0,521 0,60 0,6633 0,600 0,43 0,494 E 2,041 1,2 0,9256 0,254 0,163 0,394 1,02 0,9222 E 1,654 1,0464 0,521 0,60 0,6633 0,600 0,43 0,494 1,564 0,932 0,6995 0,623 0,6169 0,55 0,224 0,6969 1,564 0,932 0,6995 0,623 0,6169 0,55 0,224 0,6969 1,415 0,90 0,631 0,5634 0,552 0,504 0,42 0,6295 1,5169 0,941 0,669 0,6036 0,590 0,540 0,959 0, év vagy természetes életkora összevont díjszorzók az I; IV; V; VI. cm 3 oszlopba tartozó gépkocsik esetében a Szerződő lakóhelyétől, telephelyétől és attól függően, hogy a Szerződő természetes (ekkor életkori szorzót alkalmazunk) vagy ; a január 1-jei vagy későbbi kockázatviselési kezdetű szerződések vonatkozásában a KB szerződés megkötésére jogosult természetes életkora 23-2 év év év év 53-0 év 1 év vagy 22 év vagy természetes életkora természetes életkora 23-2 év év év év 53-0 év 1 2,43 1,3252 1,0356 0,9331 0,9495 0,69 1,2569 1, ,19 1,5225 1,19 1,020 1,0909 0,993 1,4440 1, ,244 1,2966 1,0134 0,9130 0,9290 0,503 1,2299 1, ,105 1,490 1,155 1,0414 1,059 0,969 1,402 1, ,269 1,03 0,46 0,630 0,65 0,105 1,02 0, ,3959 1,1403 0,911 0,029 0,10 0,4 1,016 0, 4 2,129 1,0342 0,02 0,22 0,410 0,61 0,909 0, ,1523 1,0244 0,005 0,213 0,340 0,61 0,916 0,94 5 1,4 0,9 0,024 0,6329 0,6440 0,593 0,525 0, ,911 0,9429 0,369 0,6639 0,656 0,613 0,943 0, ,631 0,92 0,609 0,54 0,553 0,5109 0,390 0, ,5621 0,435 0,510 0,5235 0,532 0,45 0,052 0,595 1,944 0,9445 0,31 0,6650 0,66 0,6193 0,95 0,361 1,555 0,405 0,5 0,5214 0,5306 0,455 0,023 0,51 1,02 0,126 0,6349 0,521 0,522 0,532 0,0 0,6333 1,403 0,699 0,546 0,492 0,5014 0,459 0,663 0, év vagy 1 év vagy összevont díjszorzók a II; III. cm 3 oszlopba tartozó gépkocsik esetében a Szerződő lakóhelyétől, telephelyétől és attól függően, hogy a Szerződő természetes (ekkor életkori szorzót alkalmazunk) vagy ; a január 1-jei vagy későbbi kockázatviselési kezdetű szerződések vonatkozásában a KB szerződés megkötésére jogosult kezdet szorzó kezdet kategória a b d e g h i kezdet szorzó 0,300 0,9130 0,466 0,40 0,44 0,15 saját tömegének és teljesítményének hányadosa 12 kg/kw vagy 1,2000 korrekciós szorzó értéke, ha a gépkocsi(t) bérgépkocsi 2,0000 vonatkozásában taxi engedély került kiadásra 3,5000 járművezetés oktatására használják 1,2000 vonatkozásában gépkocsis szállítási engedély került kiadásra 3,5000 kormánya a jobb oldalon helyezkedik el 3,0000 a Szerződő bármilyen nem engedélyköteles tevékenység keretében ellenszolgáltatás fejében szállításra használja * 3,5000 A fenti feltételek halmozott előfordulása esetén csak a legmagasabb értékű korrekciós szorzó alkalmazandó. * a korrekciós szorzó meghatározása szempontjából nem engedélyköteles tevékenység keretében, ellenszolgáltatás fejében történő szállításnak minősül az az eset, amikor a Szerződő a gépkocsival közösségi szállítást végez - függetlenül ezen alkalmak számától - abban az esetben, ha ennek céljából a Szerződő regisztrált olyan web alapú alkalmazásban, amely közösségi szállítás bonyolítását szolgálja. károkozói díjszorzó korrekciós szorzó értéke minden egyéb esetben A károkozói díjszorzó értéke 3,0000 ha a gépkocsi gépjármű-kategóriába sorolt gépjárműre megkötött szerződés a jelen díjtarifa hatálya alatt kezdődő biztosítási időszakára vonatkozó bonus-malus besorolása négy vagy fokozattal kedvezőtlenebb, mint az ezen biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak ba sorolása. Szintén 3,0000 a károkozói díjszorzó értéke, ha a szerződés bonus-malus besorolása M04. A károkozói díjszorzó értéke minden, az előzőekbe nem tartozó esetben. 5. oldal

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2015. november 29-én vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre elhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2014. január 1-jén vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre elhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2015. június 10-én vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre elhívjuk szíves fi gyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2015. április 15-én vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre elhívjuk szíves fi gyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2012. naptári re elhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2014. december 9-én vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre elhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) 850 cm 3 -ig

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) 850 cm 3 -ig 2010-es vagy azt megelôzô kockázatviselési kezdetû szerzôdéseire A jelû díjtábla Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) Terület/kategória (természetes személyeknél lakóhely állandó lakcím alapján, nem természetes

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre

Részletesebben

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében XII/a. lista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében Nem kedvezményezett kistérségekben: Alsónémedi Biatorbágy Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Budapest Csobánka

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe

Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe Societatea omerciala de sigurare-reasigurare stra S.. iztosító Magyarországi Fióktelepe kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2012-es naptári évre vonatkozó díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy

Részletesebben

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14. Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz-végállomás 8.00-16.00 6.00-18.00 Kamaraerdei

Részletesebben

19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól

19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól 19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII.

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 20-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 20-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 20-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. szeptember 5-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. szeptember 5-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. szeptember 5-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. április 25-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. április 25-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. április 25-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. július 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. július 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

Fővárosi és Pest Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Fővárosi és Pest Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Fővárosi és Pest Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Földművelésügyi Igazgatóság Cím 1052, Városház u. 7. Telefonszám 485-6900 Levelezési cím 1364 Pf. 212. Fax: 317-6231 Ügyfélfogadási idő: Földművelésügyi

Részletesebben

A tankerületek tervezett rendszeréről. Regényi Huba előadása PMIK tanévnyitó értekezlet 2012. augusztus 23.

A tankerületek tervezett rendszeréről. Regényi Huba előadása PMIK tanévnyitó értekezlet 2012. augusztus 23. A tankerületek tervezett rendszeréről Regényi Huba előadása PMIK tanévnyitó értekezlet 2012. augusztus 23. A megújuló közigazgatási rendszer (azok alapján, ami jelenleg tudható a közöltektől való eltérés

Részletesebben

A baleseti adó szabályai 2013.

A baleseti adó szabályai 2013. A baleseti adó szabályai 2013. A baleseti adó szabályai a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (Neta tv.) II. fejezetében találhatóak. 2012. január 1-jei hatállyal 1 történő bevezetésének

Részletesebben

Közlemények a budapesti agglomerációról 16.

Közlemények a budapesti agglomerációról 16. Közlemények a budapesti agglomerációról 16. A településszerkezet és a népesség változása 2001 és 2011 között a népszámlálási adatok tükrében Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom Településszerkezeti

Részletesebben

Az UNION Biztosító 2014.01.01-től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

Az UNION Biztosító 2014.01.01-től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a gépjármű üzembentartójának

Részletesebben

NÉPESEDÉSI FOLYAMATOK A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓBAN

NÉPESEDÉSI FOLYAMATOK A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓBAN Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály NÉPESEDÉSI FOLYAMATOK A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓBAN Budapest, 2006 Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály,

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

A Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2012. január 1-től érvényes díjtarifája

A Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2012. január 1-től érvényes díjtarifája A Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2012. január 1-től érvényes díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2013. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2013. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. AEGON-Fundamenta Duál kölcsöne

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. AEGON-Fundamenta Duál kölcsöne HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. AEGON-Fundamenta Duál kölcsöne AEGON Magyarország Hitel Zrt. Információs vonal: 06/0-00-800 1091 Budapest, Üllői út www.aegonhitel.hu Érvényes 2010. április 1-jét

Részletesebben

Kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás tarifatáblázat kivonat 2012

Kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás tarifatáblázat kivonat 2012 Kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás tarifatáblázat kivonat 2012 Tájékoztatjuk, hogy a biztosító és a szerzõdõ között létrejövõ biztosítási jogviszonyra a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítást szabályozó

Részletesebben

EGYEDI SZERZÔDÉSEK 2012. ÉVRE ÉRVÉNYES I. DÍJSZABÁS

EGYEDI SZERZÔDÉSEK 2012. ÉVRE ÉRVÉNYES I. DÍJSZABÁS Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelôsségbiztosítási szerzôdését határidôre jogszerûen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerzôdése a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosításról

Részletesebben

4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet. a légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelölésérıl

4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet. a légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelölésérıl A jogszabály2010. április 2. napon hatályos állapota 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet a légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelölésérıl A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi

Részletesebben

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2015. január 1-jétől alkalmazandó tarifája

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2015. január 1-jétől alkalmazandó tarifája A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2015. január 1-jétől alkalmazandó tarifája Ügyfélszolgálat: 06 40 200 480 (H 8:00-20:00, K-P 8:00-18:00) Fax: 06 1 423

Részletesebben

A SIGNAL Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

A SIGNAL Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása A SIGNAL Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Jelen díjszabást kell alkalmazni minden 2014. január 1-i vagy azt követő kockázatviselési kezdetű új biztosítási

Részletesebben

A SIGNAL Biztosító Zrt. 2015. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

A SIGNAL Biztosító Zrt. 2015. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása A SIGNAL Biztosító Zrt. 2015. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Jelen díjszabást kell alkalmazni minden 2015. január 1-jei vagy azt követő kockázatviselési kezdetű új biztosítási

Részletesebben

Pest megye. Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók

Pest megye. Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Pest megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók 1 Abony 600 Ft/m2 600 Ft/m2 üzlet,mühely, zárt- 1,8% kerti építmény: piaci tev. után 1000Ft/év lakásbérlet, lakás: épitőip.tev.után 4000 Ft/év belterületi

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Pest megye 2008. január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Pest megye 2008. január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Pest megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó 1 Abony 1,9% 2007.01.01 700 Ft/m2 üzlet,mühely, zárt- 2008.01.01 kerti építmény:

Részletesebben

Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2013. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2015. november 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2015. november 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező

Részletesebben

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra terjed ki.

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra terjed ki. Bonus-malus rendelet 19/2009. (X.9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

A SIGNAL Biztosító Zrt. 2012. évi gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

A SIGNAL Biztosító Zrt. 2012. évi gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása A SIGNAL Biztosító Zrt. 2012. évi gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja

Részletesebben

A Groupama Garancia Biztosító Zrt. 2014. 09. 28-ától érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

A Groupama Garancia Biztosító Zrt. 2014. 09. 28-ától érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Zöld út a garantált biztonsághoz A Groupama Garancia Biztosító Zrt. 2014. 09. 28-ától érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a fennálló kötelező

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) rendszere 2010. január 1-től

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) rendszere 2010. január 1-től A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás () rendszere január 1-től Az alapvető szabályokat a évi LXII. törvény, egyes részletszabályokat pedig külön rendeletek tartalmazzák, így egyebek mellett a kártörténeti

Részletesebben

Elektronikus ügyindítás

Elektronikus ügyindítás Lakossági tájékoztató az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás elektronikus megindításáról Jelen tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás, a fennmaradási engedélyezési eljárás, a bontási engedélyezési

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

Az UNIQA Biztosító Zrt. kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1 5445-555, +36 20 5445-555, +36 30 5445-555, +36 70 5445-555 Fax: +36 1 238-6060 Rövid hívószám: 1418 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 1-jén módosul a jövedéki adóról és

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

Közlekedésföldrajz. Összeállította: Sallai András

Közlekedésföldrajz. Összeállította: Sallai András Közlekedésföldrajz Összeállította: Sallai András 1. Ausztria (1995) 2. Belgium (1957) 3. Bulgária (2007) 4. Ciprus (2004) 5. Csehország (2004) 6. Dánia (1973) 7. Egyesült Királyság (1973) 8. Észtország

Részletesebben

1. számú melléklet SZOCIÁLIS ALAP ÉS SZAKELLÁTÁS ELLENŐRZÉSI ÜTEMTERVE 2014. Idősek Klubja Üröm 2092 Üröm, Ady Endre u. 6.

1. számú melléklet SZOCIÁLIS ALAP ÉS SZAKELLÁTÁS ELLENŐRZÉSI ÜTEMTERVE 2014. Idősek Klubja Üröm 2092 Üröm, Ady Endre u. 6. 1. számú melléklet SZOCIÁLIS ALAP ÉS SZAKELLÁTÁS ELLENŐRZÉSI ÜTEMTERVE 2014 Település: Ellenőrzött intézmény/szolgáltató neve: Ellenőrzés ideje/negyedév Ellenőrzést végző munkatárs: Üröm Idősek Klubja

Részletesebben

Ajánlat / Módosítási javaslat / Adatközlő * Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés a MKFE tagjai részére

Ajánlat / Módosítási javaslat / Adatközlő * Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés a MKFE tagjai részére Ajánlat / Módosítási javaslat / Adatközlő * Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés a MKFE tagjai részére Szerződésszám: Termék kód: OFF Módozati kód: NFUVB Módozati szám:

Részletesebben

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról A jogszabály mai napon hatályos állapota 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az

Részletesebben

2. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÉRDŐÍVEK NUMERIKUS FELDOLGOZÁSA 2008. OKTÓBER

2. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÉRDŐÍVEK NUMERIKUS FELDOLGOZÁSA 2008. OKTÓBER PEST MEGYE III. KÖRNYZETVÉDELMI PROGRAMJA 2. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÉRDŐÍVEK NUMERIKUS FELDOLGOZÁSA 2008. OKTÓBER Általános kérdések: Van-e a településnek hatályos: Környezetvédelmi programja Településrendezési

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő Éves jelentés 43D1 KGFB szerződések december 31-i évfordulóra történő átkötéseinek bemutatása KGFB É vonatkozási

Részletesebben

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni.

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni. Előrejelzések a Február Harmadika kutatás sorozat adatainak a felhasználásával PROGNÓZIS Nr. 1. 2012-2018 tartó időszakban előreláthatóan 58.500 Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

09:00-12:00 M0 jobb pálya 8+800 14:00-18:00 M51 jobb pálya 26+150 01:00-05:00 M0 jobb pálya 6+400 12.00-16.00 M31 jobb 0-9 km között

09:00-12:00 M0 jobb pálya 8+800 14:00-18:00 M51 jobb pálya 26+150 01:00-05:00 M0 jobb pálya 6+400 12.00-16.00 M31 jobb 0-9 km között 13000/10397/9/2015.ált. 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 09:00-12:00 M0 jobb pálya 8+800 14:00-18:00

Részletesebben

Ajánlat / Módosítási javaslat Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés az MKFE tagjai részére

Ajánlat / Módosítási javaslat Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés az MKFE tagjai részére 1. Sz. Melléklet Ajánlat / Módosítási javaslat Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés az MKFE tagjai részére Szerződésszám: Neve: Székhelye: Levelezési címe: I. A Szerződő

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Pest megyei ESEMÉNYNAPTÁR

Pest megyei ESEMÉNYNAPTÁR Pest megyei ESEMÉNYNAPTÁR 2012 ősz IDŐPONT HELYSZÍN ESEMÉNY FELELŐS 2012.09.19, 13.00 Budaörs Kiemelt Tehetségek Foglalkozásai megyékben U14 Németh Antal 2012.09.21., 13.00 Nagymaros U-7-9-11-ES GYERMEKTORNÁK

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Igen Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Igen Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Igen Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 2014. március hónapra tervezett sebességmérések Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Március 01.(szombat) 07.00-09.00 Szada Pazsaki utca 09.30-12.00 Veresegyház Fő út 13.30-15.30 Galgamácsa

Részletesebben

Megjelentek az első EU-s támogatások eredményei

Megjelentek az első EU-s támogatások eredményei Megjelentek az első EU-s támogatások eredményei 2007. májusában megjelentek az első EU-s támogatások eredményei, így a lehívott támogatási összegek illetve a sikeres pályázatok száma mostantól bárki számára

Részletesebben

PEST MEGYEI ESEMÉNYNAPTÁR, 2013 ősz

PEST MEGYEI ESEMÉNYNAPTÁR, 2013 ősz PEST MEGYEI ESEMÉNYNAPTÁR, 2013 ősz 2013.09.21., 09:00 Budakeszi Kiemelt A-csoport torna PMLSZ 2013.09.21., 09:00 Bugyi U13-as alközponti torna Szőgyi Tamás 2013.09.21., 09:00 Dunakeszi Vasutas U13-as

Részletesebben

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. szabad felhasználású kölcsöne

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. szabad felhasználású kölcsöne AEGON Magyarország Hitel Zrt. Információs vonal: +36/40-400-800 1091 Budapest, Üllői út 1. www.aegonhitel.hu VÁLTOZÁSOK: - Referencia-kamatláb módosulása HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. szabad

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat PREAMBULUM A Peritos Kft. Adósság- és Követeléskezelő Csoport üzleti stratégiájának alapja, hogy ügyfelei (Adós vagy Panaszos) minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

8. Az Emlékérmet a miniszter vagy az általa kijelölt állami vezetõ a Minisztériumban adja át a soron következõ állami ünnepi rendezvény keretében.

8. Az Emlékérmet a miniszter vagy az általa kijelölt állami vezetõ a Minisztériumban adja át a soron következõ állami ünnepi rendezvény keretében. MAGYAR KÖZLÖNY 2009. évi 152. szám 38843 (3) A hivatalvezetõ a feltételek hiányáról a polgármestert az ajánlás visszaküldésével írásban tájékoztatja, ha a) az ajánlás elkésett, hiányos vagy b) a tényállás

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély Forgalomba helyezés Rendszámtábla Vezetői engedély GÖDÖLLŐ - 2011. MÁRCIUS 24. A JÁRMŰVEK FORGALOMBA HELYEZÉSE ÉS IDEIGLENES FORGALOMBAN TARTÁSA Járművel - kivéve a trolibuszt, villamost, kerékpárt, a

Részletesebben

Évente egyszer lehetőségünk van biztosításunkat felülvizsgálni és biztosítót váltani.

Évente egyszer lehetőségünk van biztosításunkat felülvizsgálni és biztosítót váltani. A gépjárművel való közlekedés veszélyes üzem, az esetleges balesetekben az utasok és a gépjárművek is komolyan megsérülhetnek. A mások vagyonában okozott károkra és személyi sérülésekre minden gépjármű

Részletesebben

A továbbiakban erről szeretnénk Önt részletesen tájékoztatni. 1. A jelzáloghitelekhez kapcsolódó kamat meghatározásának módja 2012.

A továbbiakban erről szeretnénk Önt részletesen tájékoztatni. 1. A jelzáloghitelekhez kapcsolódó kamat meghatározásának módja 2012. Partneri Hírlevél Kizárólag belső használatra! Kedves Partnerünk! 2011. november 14-én kihirdették a 2011.évi CXLVIII. törvényt, mely többek között a jelzáloghitelek esetén a jövőben alkalmazható árazási

Részletesebben

milyen módon fizethet? Postai csekken, átutalással, illetve csoportos beszedéssel tehet eleget díjfizetési kötelezettségének.

milyen módon fizethet? Postai csekken, átutalással, illetve csoportos beszedéssel tehet eleget díjfizetési kötelezettségének. apró betűk helyett amit a K&H gépjárműbiztosításokról tudni érdemes Gyakran találkozunk olyan levelekkel és hirdetésekkel, amelyek csak az adott termék vagy szolgáltatás előnyeit, legjobb tulajdonságait

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Pest megye. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Pest megye. Európai Szociális Alap ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHESÉGGNDZÁS Pest megye Európai Szociális Alap Pedagógiai Szakszolgálat Pest egyei

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A 2014-2015. tanévi Magyarország Bocsa Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. Tehetséggondozás, egy látványos,

Részletesebben

A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7.

A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7. A 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendeletben foglaltak alapján végzendő megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) területi ellátási kötelezettsége A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM

Részletesebben

Összeírt személyek/helységek: Első járás (kecskeméti járás)

Összeírt személyek/helységek: Első járás (kecskeméti járás) Levéltári jelzet: CP. II. 23. Összeírás száma: Ö. 155. Cím: Repartitio portionum. Tárgy: Különböző katonai egységek elhelyezésével kapcsolatos porciókivetési jegyzékek, 1699. Dátum: 1699. Eredeti őrzési

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv

Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Tájékoztató a helyes gazdálkodási gyakorlatról (segédlet a 156/2004. (X. 27.) FVM rendelettel, a 16/2005. (III. 8.) FVM rendelettel és a 85/2005. (IX. 27.) FVM rendelettel

Részletesebben

Képzési díj visszaigénylési útmutató

Képzési díj visszaigénylési útmutató Képzési díj visszaigénylési útmutató www.mvh.gov.hu honlapon lehet elérni a visszaigénylési felületet Elektronikus ügyintézés Ügyfél-tájékoztatási rendszer Az ügyfélkapus felhasználói név és jelszó megadása

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A TULAJDONJOG-FENNTARTÁS BEJEGYZÉSÉRE / TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ HITELBIZTOSÍTÉKI NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ

TÁJÉKOZTATÓ A TULAJDONJOG-FENNTARTÁS BEJEGYZÉSÉRE / TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ HITELBIZTOSÍTÉKI NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ TÁJÉKOZTATÓ A TULAJDONJOG-FENNTARTÁS BEJEGYZÉSÉRE / TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ HITELBIZTOSÍTÉKI NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ (Alkalmazandó: 2014. április 15-től.) A nyilatkozat kitöltése során a hitelbiztosítéki nyilvántartásról

Részletesebben

1, Cégalapítás lépései:

1, Cégalapítás lépései: HASZNOS TUDNIVALÓK Tartalom 1, CÉGALAPÍTÁS LÉPÉSEI: 2 2, CÉGMÓDOSÍTÁS 2 3, CÉGBÍRÓSÁG 2 A Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság elérhetőségei: 2 Pest megyei Bíróság, mint Cégbíróság elérhetőségei: 2 4, BUDAPESTI

Részletesebben

Építésrendészeti téren ő adott engedélyt új épületek emelésére, régiek javítására. Hatáskörébe tartozott a színielőadások, táncmulatságok

Építésrendészeti téren ő adott engedélyt új épületek emelésére, régiek javítására. Hatáskörébe tartozott a színielőadások, táncmulatságok IV. 421-449. A vármegyei törvényhatóság területe járásokra oszlik. Egy-egy járás több községből áll. A vármegye egy-egy járás kis és nagyközségeinek közvetlen felügyeletét és ellenőrzését a főszolgabíró

Részletesebben

Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe

Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2014. január 1-jétől érvényes díjtarifája Kérjük a tarifálás során

Részletesebben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben 1. A B C D 2. Sorszám Megye Szakképesítés megnevezése Szakképesítés azonosítószáma 3.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által

Részletesebben

Személygépko si: B C D TxE G H +I +R U+V. Tehergépko si, t mege gedett leg agyobb össztömegig :

Személygépko si: B C D TxE G H +I +R U+V. Tehergépko si, t mege gedett leg agyobb össztömegig : A Wáberer Hu gária Biztosító )rt. 2014. ja uár -jétől érvé yes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ame yibe a korábba kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

KÉRELEM felhasználói engedély megszerzéséhez

KÉRELEM felhasználói engedély megszerzéséhez Vámhivatal tölti ki Beérkezés ideje:... Átvevõ a:... Iktatószám:... Kérelem azonosító:... KÉRELEM felhasználói engedély megszerzéséhez illeték bélyeg helye I. Kérelmezõ adatai: Természetes személy tölti

Részletesebben

Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége

Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége Ha valamely személy vagy csoport faji, nemzetiségi hovatartozása, bőrszíne, anyanyelve vagy társadalmi

Részletesebben

Hasznos tanácsok kgfb-átszerződésnél

Hasznos tanácsok kgfb-átszerződésnél Hasznos tanácsok kgfb-átszerződésnél A felelősségbiztosítás legismertebb fajtája a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás. A kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás (KGFB) a biztosított által a szerződésben

Részletesebben

JÁRMŰKATEGÓRIÁK... 3 RENDSZÁM... 6

JÁRMŰKATEGÓRIÁK... 3 RENDSZÁM... 6 Segédlet 2015 1 Tartalom JÁRMŰKATEGÓRIÁK... 3 M járműkategória: Személyszállító gépkocsik... 3 N járműkategória: Áruszállító gépkocsik... 3 O kategória: Pótkocsik (nyergesvontatók is)... 4 Motorkerékpárok

Részletesebben