Gyertyagyújtással emlékeztünk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyertyagyújtással emlékeztünk"

Átírás

1 Rácalmás november XXI. évfolyam 11. szám Már a Facebookon is elérhetőek vagyunk! TARTALOM Utolsó simítások a 6-os úti körforgalmi csomópont új leágazásán 3. oldal Felavatták az óvoda új kemencéjét 4. oldal Csatlakoztunk a nemzetközi felhíváshoz Gyertyagyújtással emlékeztünk A Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társaságának nemzetközi felhívásához csatlakozva Rácalmáson az I. és II. világháborús emlékműnél gyertyagyújtással emlékeztünk a háborúk áldozataira. Felhívásunkra eljöttek nyugdíjasok, intézményi dolgozók, egyesületi tagok, a rácalmási Manóvár Óvoda három csoportja a pedagógusokkal. A közösen elénekelt Himnusz után Szilágyi Irén néhány szóban ismertette e nemes kezdeményezés célját és elszavalta Gyóni Géza Halkabban című versét. Ezután került sor a gyertyák és mécsesek meggyújtására. Az eseményen a helyi televízió készített felvételeket. Az akcióban részt vettek a Jankovich Miklós Általános Iskola pedagógusai és diákjai is, ők az intézményük udvarán gyújtottak gyertyát az emlékezet jeléül. Mindenkinek köszönettel tartozunk, akik velünk együtt emlékeztek a háborúk áldozataira! Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület Alapításának 20. évfordulóját ünnepelte Napfény Nyugdíjasklub 8. oldal Jól sikerült a vízisportosok évzárója 15. oldal BETLEHEMAVATÓ november 30-án! A hagyományainkhoz híven advent első vasárnapján, november 30-án felavatjuk Rácalmás betlehemét, amelynek elkészítésében idén is az óvónők és segítőik vállalnak nagy szerepet. A rendezvény órakor kezdődik majd a Millenniumi tónál! Mindenkit szeretettel várunk! Álljunk meg egy pillanatra advent, a karácsonyra készülődés küszöbén, és közös énekkel, verssel köszöntsük az ünnepi időszakot! Pálinkás Tiborné

2 2,,A VILÁG MÁSRÓL BESZÉL 1956 emlékezete Márai Sándor 1956-os jegyzeteiből állítottuk színpadra kolléganőmmel, Kiss Józsefnével az idei ünnepi műsort az 58. évforduló tiszteletére. Márai írása 1956-ban elhangzott a Szabad Európa rádióban. A nyugati világ karakteres figurái szemszögéből idéztük fel a régmúlt eseményeit.az ünnepi műsor második részében a szereplők már magyarként megszólalva közvetítették 56-os honfitársaink gondolatait, érzéseit és kétségbeesését Az 1950-es, 60- as éveket korhű slágerekkel varázsoltuk hitelessé. Az örökzöldeket kísérő táncban Rácalmás városunk óvodapedagógusai és civiljei vállaltak szerepet. Sajnos az iskola udvarára tervezett előadást az időjárás a tornaterembe kényszerítette. A látvány hely szűkében nem tudott úgy érvényesülni, ahogy az udvaron megvalósulhatott volna. A tornaterem zsúfolásig megtelt, néhányan a folyosón rekedtek, így csak hallhatták a műsort. Felnőtt és gyerek szereplőink színvonalas előadásukkal hozzájárultak az 1956-os forradalom tiszteletére rendezett méltó megemlékezéshez. A műsorban szereplő diákok: Blau Virág, Németh Afrodité, Fehérvári Máté (8. a, Holinszky Zsófia, Marczi Aletta, Varga Virág, Nagy Benedek, Törköly Benjamin, Dózsa Bálint (7.a), Hoffmann Dóra, Meleg Réka, Tóth Adél, Nagy Tamás, Noé Máté, Szabó Ábel (7.b). Az ünnepi műsorhoz nyújtott segítségért köszönetet mondok: a szereplő gyerekek szüleinek, Fischer Magdolnának, Puskás Apollóniának, Gyöngyösi Lászlónak, Márta Istvánnak a Bartók Színháznak, Puskás Ferencnek és a Jankovichkúriának. Szabó Erika Virágosítási díjkiosztó A VIRÁGOS RÁCAL- MÁS és SZÉP PORTA felhívásunkra jelentkezők előkertjeinek és portáinak értékelése az év folyamán lezajlott. Az értékelések öszszegzése megtörtént. Az eredmény kihirdetésére és a díjak átadására november 21-én 17 órakor kerül sor a művelődési házban. A meghívókat jövő hét elején postázzuk. (A képek az év folyamán készültek Rácalmáson nem e versenyhez kapcsolódóan.) Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület

3 Körforgalmi csatlakozás Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzta és Rácalmás Város Önkormányzata közös beruházásában elkezdődött a 6-os út Hankook bejáratánál lévő körforgalmi csomópont 5. ágának a kialakítása. A beruházás kivitelezésével az Útéppark Kft.-t bízták meg a képviselőtestületek. A beruházást hoszszú egyeztetés előzte meg a két település között. Az útcsatlakozásra az iparterület feltárásához van szükség, ugyanis a települések szeretnék hasznosítani a főút Duna felőli részén lévő, ipari övezetnek kijelölt területet. A munkálatok lapzártánkkal egyidőben fejeződnek be. Folytatódnak az útfelújítások A képviselőtestület döntött októberben az Iskolaköz felújításáról. Elhatározta továbbá a testület, hogy helyreállíttatja a Mester köz és a Hásfa Étterem előtti útszakaszt is. Az utóbbi két helyszínen már elkészültek a kivitelezéssel. Az Iskolaközben várhatóan november végén kezdődik a munka. Az útépítések forgalomkorlátozásokkal járnak. A kivitelezők és az önkormányzat vezetői kérik az iskola környékén közlekedők türelmét és megértését! Rácalmás 3 FELHÍVÁS Tisztelt Lakók! Térfigyelő kamerák, támogatásból! Rácalmás Város Önkormányzata sikeres LEADER pályázat keretében 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület által meghirdetett közrend és közbiztonság intézkedés keretében. A pályázatból a város térfigyelő kamerarendszerének a kiépítése valósulhatott meg, mely már üzemel is. A térfigyelő kamerarendszer kiépítéséhez a pályázatban vállalt kötelezettség egyike, hogy ügyeleti számot biztosít a városban élők számára. Az ügyeleti szám: FALEVELEK INGYENES ELSZÁLLÍTÁSA: Felhívom a rácalmási lakosok figyelmét arra, hogy a polgármesteri hivatal Rácalmás területén, a kommunális szemétszállítással azonos napokra időzítve november 25-én, kedden (ahol keddi napra esik a szemétszállítási nap) november 28-án, péntekig (ahol pénteki napra esik a szemétszállítási nap) ingyen elszállítja az ingatlan elé bekötött zsákokba kihelyezett falevelet. Az akciót azért hosszabbította meg az önkormányzat, mert az évszakhoz képest meleg időben nagyon sok levél fennmaradt a fákon, és a szokottnál később hullik le. Kérjük Önöket, hogy az összegyűjtött faleveleket a hulladékszállító edény mellé, rendezett módon helyezzék ki a fenti szállítási időpontig. Egyúttal felhívom figyelmüket arra, hogy a város levegőszennyezettsége az avar, levelek égetése miatt elviselhetetlen időnként, ezért kérem Önöket, hogy ne tüzeljék el a lehullott falevelet, hanem gyűjtsék össze és vegyék igénybe a fenti időpontokban az ingyenes elszállítási lehetőséget. Ezzel óvjuk környezetünket és vigyázzunk embertársaink egészségére! Segítségüket köszönöm. dr. Györe Andrea jegyző

4 4 Rácalmás Felavattuk a kemencét Nagy sürgés-forgás előzte meg a kemenceavató napját. Néhány csoport már előző nap gyúrta és sütötte a pogácsát. Sok vendéget vártunk, ezért még a napján október 17-én is volt mit tenni. Táncházzal kezdődött a mulatság Jolika néni egy órán keresztül táncoltatta a gyerekeket és a felnőtteket duda szóra. Közben már Emese bedagasztotta a kenyeret, Molnár József, kemencénk egyik építője pedig a kemence fűtéséért felelt. Amíg Emese néni mesével szórakoztatta a kicsiket és a nagyokat a kenyerünk is megsült a kemencében. Kenyérnek, sült almának, pogácsának nagy keletje volt. Köszönjük mindenkinek, aki velünk együtt örült ennek a csodálatos kemencének az avatóján. Köszönjük az építőknek, maga a kemence a költségvetés része volt, viszont a sparhelt az építők Molnár József, Németh Zoltán és Német István felajánlása. A Mikulás ünnepély az óvodában december 5-én A bölcsődébe 8.30 kor érkezik a Mikulás, az óvodás kisgyermekeket pedig a múlt évihez hasonlóan a művelődési házban várja. A Maci csoport 9 órára, a Süni csoport 9.30-ra, a Nyuszi csoport 10 órára, a Katica csoport ra, a Cica csoport 11 órára megy a Mikuláshoz. Az ünnepélyen szívesen látjuk a kisebb testvéreket és a szülőket egyaránt. Intézményünk telefonszámai: KÖZPONTI SZÁM: es mellék: Cica, Süni csoport melletti iroda 102-es mellék: Katica csoport 103-as mellék: új iroda 104-es mellék: Bölcsőde 105-ös mellék: Konyha Közvetlenül hívható: Süni, cica csoport melletti iroda: Katica csoport: Új iroda: Bölcsőde:

5 Rácalmás 5 Városvédő hírek, képekben Karácsonyi ajándék Kedves Rácalmási Lakosok! Idén is szeretnénk karácsonyi ünnepséggel, ajándékkal kedveskedni a rászoruló gyermekeknek, ezért kérjük Önöket, hogy a feleslegessé vált, de még használható játékokat, esetleg tartós élelmiszereket juttassák el számunkra. Felajánlásaikat december 10-ig várjuk az alábbi helyszíneken: Jankovich Miklós Általános Iskola Manóvár Óvoda és Bölcsőde, Védőnői szolgálat Gyermekjóléti Szolgálat (Rácalmás Széchenyi tér 19. régi polgármesteri hivatal). Az ünnep előtt kicsit rendbetettük az 1956-os emlékmű környékét (Steiner, Varga és Bodnár házaspár, Bor Imréné és Czinka Lászlóné Segítségüket előre is köszönjük! Gyermekjóléti Szolgálat A terveinkben szerepelt, hogy a II. világháborús emlékmű mellé kis cserjéket ültetünk. Ebben segített a Steiner és a Varga házaspár, Bor Imréné és Czinka Lászlóné TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése Egyenlő Bánásmód Hatóság 1013 Budapest, Krisztina krt. 39/B. A Tóth Árpád utca elején lévő virágágy is felkészült a télre, plusz kapott árvácskát körbe a szélére Szelektív hulladékgyűjtés Rácalmáson a háztartásokban keletkező műanyag flakonok (PET palackok) begyűjtéséhez a szemétszállító cég térítésmentesen biztosít zsákokat. Szállítási időpontok: November 26. December 23.

6 6 Rácalmás Művelődési Ház és Könyvtár Rácalmás BOLHAPIAC Adventi koszorú készítés az Ágasfával 2014-ben is! Alkossunk együtt ismét adventi hangulatban, november 29-én, szombaton óráig a művelődési házban. Alapanyagokat, eszközöket biztosítunk. Ágasfa Hagyományélesztő Kör Könyvtári Kutató Kaland Újabb kalandos játékot hirdetünk a könyvtárban! Várjuk minden kis barátunkat december én délután, hogy játékos kutatómunkával választ kapjunk sok érdekes kérdésre! A játék során mindenkinek egy 5 kérdésből álló feladatlapot kell kitöltenie. Minden kérdésre adott helyes válasz egy nagyítót ér, amit különböző ajándékokra lehet beváltani. A játékban való részvétel feltétele a könyvtári tagság, melynek díja 120 Ft /év. Ha szeretnél velünk kalandozni, december 5-ig várjuk a jelentkezésedet személyesen a könyvtárban! Kalandra fel! NOVEMBER 29. szombat, 9-12 óráig a rácalmási művelődési házban Karácsony előtt Utoljára! Régiségek, gyűjtemények, könyvek, ruhák, ékszerek, játékok, sportszerek, szerszámok, háztartási eszközök, apróságok. Minden árusítóhely betelt, várjuk kedves vásárlóinkat! Kedves Gyerekek és Felnőttek! December 5-én, pénteken délután óráig mindenkit nagy szeretettel vár a Művelődési Házban a Mikulás! A Művelődési Ház nyitva tartása Hétfő: zárva Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Szombat: Vasárnap: zárva Könyvtár és Internet nyitva tartás: Hétfő: zárva Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Programjainkról, szolgáltatásainkról az alábbi elérhetőségeken adunk felvilágosítást: Művelődési Ház és Könyvtár, Rácalmás, 2459, Szigetfő u. 31., telefon/fax: 25/ , Az ingyenes rendezvény programja: kézműves játszóház diavetítés meglepetés

7 Rácalmás 7 0 forint rezsi napelemmel Mint tudjuk, napenergia nélkül nincs élet a Földön. Ez az az energia, ami soha ne fogy el, mindenütt rendelkezésre álló energiát biztosít az elkövetkező évmilliárdok során. A napelemek ezt a kimeríthetetlennek tűnő sugárzást alakítják át elektromos árammá. A Pentele Solar Kft. napelemes rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével, önfenntartó otthonok kialakításával, korszerű fűtésmegoldásokkal, megújuló energiák hasznosításának elterjesztésével foglalkozik. Miért éri meg napelemes rendszert telepíteni? Egyszeri befektetéssel megszabadulhatunk a villanyszámlától. Napelemes rendszer fejlesztésével úgy növeljük ingatlanunk értékét, hogy közben csökkentjük rendszeres kiadásainkat. Az árának jelentős csökkenése miatt bárki számára elérhetővé vált, és belátható időn belül megtérül. A napelemes rendszer alkalmazása bárhol lehetséges, környezetbarát módon termelhetünk villamos energiát családi házunk, vagy társas házunk részére. A napelemek a bizonytalan gazdasági helyzetben is biztonságot nyújtanak. Előre tervezhető, biztos jövőképet adnak, ahol nem vagyunk kiszolgáltatva az energiaszolgáltatóknak és a folyamatosan dráguló energiaáraknak. Kérje személyre szóló árajánlatunkat személyesen Dunaújvárosban, az MMK fsz. 6. szám alatt 9-17 óráig, vagy telefonon: 30/ os telefonszámon. Web: Esettanulmány Meglévő Ft-os megtakarítás esetén: Lehetőség 1.: BANKBETÉT Lehetőség 2.: NAPELEM Jegybanki alapkamat (%): 2,1 Telepített rendszer (kwh): 3,2 Kamatadó+EHO (%): 22 Megtermelt áram min. (kwh) 4000 Tranzakciós illeték (%): 0,6 Áram díja (Ft/kWh) 37,5 Ft *0,022 = Ft Megtakarítás: *0,78 = Ft 4000*37,5 = Ft *0,994 = Ft 1 év alatt összesen Ft-ot 1 év alatt összesen Ft-ot takarítottunk meg a napelemes nyertünk a bankban! Ez kb. 1,7% -os éves kamatnak felel meg! Az infláció éves mértéke 1%, tehát egy év alatt a pénzünk 0,7 %-ot hozott! rendszerrel a villanyszámlánkon! Ez kb. 8,5%-os éves kamatnak felel meg! Ha itt is leszámítjuk a 1% inflációt, akkor is 7,5%-s kamatnak felel meg!

8 8 Rácalmás 20 éves a Napfény Nyugdíjas Klub A Rácalmási Napfény Nyugdíjas Klub az Idősek Világnapjával egyben ünnepelte alapításának húszéves évfordulóját. A rendezvényen Schrick István Rácalmás polgármestere köszöntötte az időseket, elismeréssel A Szent György Polgárőr Egyesület hírei Látni és látszani Ismeretlen tettesek elloptak egy gépkocsit, majd a másik utcában mentek, ahol bűncselekményt szerettek volna elkövetni, de a szomszédok éberségének köszönhetően a betörés meghiúsult. Térfigyelő kamerarendszerünknek köszönhetően lekövethető volt a gépjármű távozása, így legalább abból a szempontból megnyugodhattunk, hogy elhagyta településünket. Nem sokkal később ugyanezt a lopott rendszámú gépjárművet használták, amikor Budapesten követtek el lakásbetörést. Később a rendőrség elfogta őket. A Rácalmási Szent György Polgárőrség telefonszámai: Elnök: Bartal Zoltán 06-30/ Titkár: 06-30/ Gazdasági vezető: 06-30/ Körzeti megbízott: 06-30/ Feltörtek egy rácalmási tulajdonú gépjárművet is az elmúlt időszakban a tulajdonos zárt udvarán, és az autóban levő rádióval távoztak. Ezek az események a kora esti órákba történtek, közvetlen a sötétedés után. Ezért egyesületünk tagjai nagyobb hangsúlyt fektetnek az említett időszakok járőrözésére. Kérünk mindenkit, hogy a korai sötétedés miatt is időben zárja kertkapuját és óvja, védje vagyontárgyait. Figyelmeztetünk mindenkit, hogy a rendőrség egy hónapon keresztül közlekedési akciót tart az ország területén beleértve Rácalmást is! Az akció fedőneve: LÁTNI ÉS LÁT- SZANI. Az akciók ideje alatt a gépjárművek és a kerékpárok világító berendezéseit ellenőrzik és a hiányosságokért keményen büntetnek. De mi nemcsak az anyagi vonatkozások miatt kérjük a lakosságot, hogy kerékpárjaikat, gépjárműveiket ellenőriztessék, sokkal inkább saját testi épségük miatt tartjuk fontosnak ezt a figyelemfelhívást. szólt közösségi életükről, és megköszönte Bodóné Marikának klubvezető áldozatos munkáját melyet a közösségért tett. Az esten fellépett Tóth Éva és Leblanc Győző Igaz kis számban, de még mindig megjelennek illegális faárusok településünkön. Kérjük önöket, az eddigiekhez hasonlóan ne vásároljanak ismeretlen eredetű fűtőanyagból! Tagjaink az elmúlt hónapban több alkalommal, több helyszínen biztosítottak rendezvényt, ezeken rendkívüli esemény nem történt. Vezetőségünk már megkezdte az év végi, illetve a jövő év elejei munkáit. Még az idei évben el kell számolni a pályázati úton elnyert pénzekkel és el kell kezdeni a jövő évi költségvetés tervezését, hogy az elkövetkezendő időkben is folytatni tudjuk elkezdett munkánkat a városunk közbiztonságának fenntartását. December 13-án ismételten megtartjuk az évzáró bálunkat, ahol elismerjük és jutalmazzuk tagjaink munkáját. Jegyek a rendezvényre korlátozott számban még kaphatók vezetőségünk tagjainál, de támogatói jegyekeink is vannak, amelyek megvásárlásával egyesületünk munkáját tudják támogatni. További híreink közé tartozik, hogy a rendszámfelismerő készülékünkkel közel 1000 autót ellenőriztünk mindenféle zaklatás nélkül, és ebből hat alkalommal találtunk olyan gépjárművet, ami valamilyen oknál fogva nem közlekedhetett volna közútakon. Egyesületünk továbbra is vállalja az eddig kitűzött feladatok ellátását, és tevékenységünk segítése érdekében a közeli jövőben forrásgyűjtő csekket adunk ki, amit mindenki megtalál majd a postaládájában. Munkánk támogatásához köszönettel vesszük az önök által felajánlott támogatást, amellyel elősegíthetik Rácalmás jónak mondott közbiztonságának fenntartását. Egyesületünk az elmúlt években sem tudott volna működni az önök anyagi támogatása nélkül, így idén is köszönettel vesszük mindenkinek az anyagi helyzetéhez mért támogatását. Továbbra is kérünk minden bűntetlen előéletű rácalmási lakót, hogy szüleink, gyermekeink és saját magunk érdekében segítse munkánkat! Várjuk egyesületünk soraiba! Segíts, hogy segíthessünk! Vizi istván elnökségi tag

9 Rácalmás 9 Vasútállomás: szép és virágos Megújult a rácalmási vasútállomás épülete, érdemes megnézni. De nemcsak a épületet, hanem a környékét és az étkezőkocsit is. A Városvédő és Szépítő Egyesület árvácskát ültettek a virágládákba. Sajnos néhány évelőt az egerek megettek. Nemrég találtak ott egy kiscicát is, és végül Gyöngyösi Laci lett a gazdája Vállalkozói hírek Tisztelt Rácalmásiak, Vállalkozótársaim! Az elkövetkező időben havi rendszerességgel fogunk hírt adni a vállalkozásokat és minden rácalmási lakost érintő gazdasági, pénzügyi eseményről. Célunk az, hogy az általunk adott információkból, legyen Ön vállalkozó vagy munkavállaló, megtalálja azt a hasznos adatot, mely segít egy adott helyzetben jó döntést hozni. Mint előző lapszámunkban hírül adtuk, az együttműködő vállalkozások szervezetének képviselője Vereb István tartott előadást klubnapunkon. Az előadáson szép számmal jelentek meg. A résztvevők olyan új módszereket ismerhettek meg, melyek segíthetik vállalkozásuk bővítését, és stabilizálni eddig elért eredményeiket. Az előadásról felvétel készült, mely az egyesület honlapján megtekinthető. (www.vre.hu) Szabó András VRE vezetőségi tag Mi kell, hogy fontos legyen ma egy 45 és 55 év közötti vállalkozónak Magyarországon? A magyarországi családi vállalatok és vállalkozások a GDP több mint felét adják, eközben a foglalkoztatottak közel fele tartozik ehhez a körhöz. A sikeres családi vállalatok több szempontból is hagyományosan az átlag fölött teljesítenek, tőkeerejükhöz mért tevékenységük és munkaerőmegtartó képességük is jellemzően erősebb, mint más vállalkozásoké, pl. a multiké. Mindezek mellett számos olyan problémával is meg kell birkózniuk, mely más cégeket nem, vagy csak sokkal kisebb mértékben érint. Ezek közül néhány: a kialakult nyugdíjhelyzet, tőke, a fiatalok aggasztóan alacsony vállalkozói kedve, az utódlás kérdése; a vagyon továbbörökítése. A problémák összefüggenek egymással és megoldásuk szintén összefügg. Kezdjük a nyugdíjjal Mekkora nyugdíjra számíthat az az éves férfi, aki egész életében minimálbérre volt bejelentve? A most érvényben lévő számításokkal körülbelül 50 ezer Ft-os Öregségi nyugdíjra számíthat havonta. Ez az összeg a legóvatosabb becslések szerint is fele vagy harmada annak, amiből ez a férfi jelenleg él. Miért van ez? Azért, mert a kényszervállalkozói létforma igen elterjedt Magyarországon. A nem hivatalos becslések szerint Közel 800 ezer egyéni vállalkozó van hazánkban, és köztudott, hogy eltérő okokból ugyan, de a vállalkozók egy része minimálbérre van bejelentve. Az öregségi nyugdíj alapját kizárólag a bejelentett fizetés képezi, tehát az ezen felül kapott dolgozói juttatás vagy vállalkozásból kivont pénz nem növeli a majdani nyugdíj összegét. A nyugdíj szempontjából ez azt jelenti számukra, hogy csak a minimálbér után számítják a leendő nyugdíjukat. Érdemes tehát felkészülniük arra, hogy rendszeres és megfelelő mértékű megtakarítás hiányában nagyon alacsony nyugdíjjal kell majd számolniuk. Van egy másik tényező, ami aggasztóan hat ki a nyugdíjainkra. Jelenleg az EU átlagát tekintve 80 év, míg hazánkban 75 év a születéskor várható élettartam. A demográfiai folyamatok azt mutatják, hogy alig tizenöt év múlva a hazai lakosság negyede, 2050-ben pedig minden harmadik lakos lesz 60 éven felüli. Mit jelent ez? Azt, hogy társadalmunk visszafordíthatatlanul fogy és öregszik, és nem lesz mindegy később, hogy mennyi időt, és milyen minőségben tudunk majd a szeretteinkkel eltölteni. Az elérhető nyugdíjbiztosítások egy része erre is kínál megoldást. Érdemes tájékozódni a termékekkel kapcsolatban, mert egyre inkább fontos hogy elkezdünk előre gondoskodni magunkról. Izsák Imola VRE tag pénzügyi tanácsadó

10 10 Tisztaság fél egészség Ez volt a mottója annak a délutáni iskolai rendezvénynek, melyet november 6-án tartottunk iskolánk napközis diákjainak. A gyerekekkel beszélgettünk a környezetszennyezésről, a szelektív hulladékgyűjtésről, annak szerepéről, fontosságáról. Ezután a gyakorlatban is megnéztük, mi is az a szelektív hulladékgyűjtés. Iskolánk udvara és környéke pillanatok alatt megszabadult az eldobott szeméttől. A munkát aztán felváltotta a játék. A tornateremben váltóversenyeken keresztül mutathatták be, ki a jobb, ügyesebb, fürgébb, alaposabb kis gyűjtő. Sokat nevettünk ezen a délutánon is. Mi már biztosan jobban odafigyelünk iskolánk tisztaságára. Ősz Diána Rácalmás Jankovich Miklós általános iskola Színházjárat A 2014/15-ös tanévben is váltottunk bérletet a Bartók színház gyerekeknek szóló előadásaira. 94 alsós kisgyerek és 50 felsős diák csatlakozott kulturális programunkhoz. Nagy örömünkre szolgál, hogy iskolánkba járó tanulóink szüleinek közel fele gondolta helyesen, hogy szükség van színházi élményekre. Valószínű, hogy ez a létszám még több lenne, ha a családok a költségvetésükbe könnyedén besorolhatnák ezt a plusz költséget. Sajnos vannak, akik nem tudják kifizetni a bérletet, hiába szeretne a gyermeke bérletes lenni. Az idei tanévben sikeres pályázat benyújtása után 27 hátrányos helyzetű gyerek részére az iskola megvásárolhatta a bérletét. Nagyon örültek a gyerekek. Október 15-én a felsősök a KAMPÓKEMP című darabot láthatták a Kolibri Színház előadásában. Az előadás a többség tetszését elnyerte, viszont szükség volt az előadás utáni napon színházi nevelési órához hasonlóan megbeszélni, feldolgozni a látottakat. November 3-án az alsósok tanító nénik kíséretében a PLAY címú játszótéri kalandjátékot,táncmesét láthatták a Bartók Táncszínház művészei előadásában. Milyen fontos kérdéseket, üzeneteket fogalmaztak meg? Ne közösségi oldalon, hanem közösségben éljünk! Mi történik, ha a gyerekek nem egymással, hanem egy virtuális világban érzik Iskola felmérés: edia Az általános iskolás diákok tudásának, értelmi fejlődésének rendszeres felmérésére alkalmas számítógépes diagnosztikai rendszert dolgoznak ki európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem oktatáselméleti kutatócsoportjának szakemberei, melyet ediá-nak kereszteltek el. Az általuk kidolgozandó rendszer célja az olvasásszövegértés, a matematika és a természettudományos tudás részletes felmérése az első hat évfolyamban. A rendszer kialakításában mintegy háromszáz hazai és külhoni iskola vesz részt, melyben iskolánk, mint partnerintézmény már második éve. Több ezer feladatsor készült, a diákok a központi szerveren tárolt feladatokat bárhonnan, bármikor elérhetik, saját számítógépeiken megoldhatják, és eredményeikről azonnal visszajelzést kapnak. A tesztek 45 perces tanórát vesznek igénybe. A 2., 3. és 4. évfolyamra készült tesztek feladatai meghallgathatóak. A módszer alkalmas arra is, hogy meghatározza, egyes diákok mely részterületen szorulnak fejlesztésre. A színes, beszélő, animációkat és videókat is lejátszó tesztrendszer alkalmas több helyes válasz kezelésére is. jól magukat?mi lesz, ha a számítógépjáték valósággá válik?hogyan győzzük le az ellenséget?ki az ellenség? És van-e visszaút a realitásba? Ez a táncmese szöveg nélkül úgy üzent, hogy megmutatta, melyik hangulat tölt el jobb érzéssel. A,,sötét oldal figuráját csak elnagyolt vonásokkal rajzolta meg, míg a játszótéri közösségélmény napfényes oldalát annál plasztikusabban. A darab elérte a célját, a gyerekek előadás közben együtt mozogtak a színészekkel, érezték, hogy a felhőtlen játék. a bújocska,a fogócska, vagy egyszerűen csak a hinta, csúszda kínálta lehetőségeket nem pótolhatja a számítógép. Szabó Erika Iskolai koordinátorként elmondhatom, hogy a gyerekek élvezik a feladatsorok megoldását. Kihívásként élik meg, ellentétben a kényszerként kezelt papíralapú fekete-fehér felmérésekkel. E tanévben eddig szeptember-október hónapokban 2., 4., 5., 6., és 7. osztályos tanulóink véletlenszerű kiosztásban olvasás-szövegértés, matematika vagy természettudományos; a 6. évfolyamosok pedig kreativitás és matematika feladatsort oldottak meg az informatika tanórájuk keretén belül. Köszönet a mérést segítő és felügyelő kollégáknak! Wernerné Galkovics Rita

11 Alsós Ki, mit tud? November én került megrendezésre iskolánkban az alsó tagozatosoknak hirdetett Ki mit tud? elnevezésű verseny. Mint minden évben most is számos, több mint ötven jelentkezővel zajlott az 1-2. és 3-4. osztályosok bemutatkozása. Minden gyermek, osztály a hozzá legközelebb álló kategóriában, műfajban mutatta, meg Ki mit tud?! A sok színes produkció közt legtöbben a versmondást és az általuk tanult hangszeren való zenélést választották. Ezek mellett volt tánc, kórusok éneke, mesemondás, osztályok színpadi jelenettel, és énekesek szereplése is. Mind két délután változatos, és igazán élvezetes, szórakoztató produkciókat láthattak a gyerekek és szüleik is. Nehéz dolga volt a zsűrinek a sok jó szereplő közül kiválasztani a legjobbakat. A zsűri tagjai voltak Tóth Zoltánné, Peseiné Krasznai Erzsébet, Fürediné Kolláth Éva, Puskás Ferencné és Szilágyi Irén. Ezúton is köszönjük nekik a részvételt a versenyen. A felkészítő pedagógusoknak pedig a gyermekek műsorszámainak megszervezését és betanítását. Rácalmás 11 Kategóriák 1-2. osztály 3-4. osztály Vers I. Szendrey Lili 1.b I. Pesei Karolina 3.a Sztojka Mercédesz 2.b II. Szabó Angelika 4.a Szabó Noel 3.b II. Kunos Miklós 2.a III. Palczer Kitti 3.a Szabó Klaudia 2.b Kovács Andrea 3.b III. Danó Lívia 2.a Kórus I. 1.a osztály különdíj: 3.b osztály II. 2.b osztály III. 1.b osztály Ének különdíj: Hódi Balázs, I. Ranga Petra 3.b Libor Ádám II. Törköly Titanilla, Kuczka Norina 4.a III. Stumphauzer Péter 4.b Mese I. Székely Zsombor 2.b I. Mák Luca 3.b II. Poszpischil Lőrinc 2. a II. Nagy Lili Panna 4.a Jelenet különdíj: 2. a osztály I. 3.a osztály II. 4.a osztály: A róka és a farkas III. 4.a osztály: Hapci király Hangszer I. Bognár Zsófia 2.a I. Kupsza Noémi 4.b Nagy Lili Panna 4.a II. Poór Panna 2.b II. Tóth Izabella 4.b III. Garda Sára 1.a III. Mikó Fanni 3.a Tánc különdíj: 4.b Számítástechnikából jeles A Dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola november 6-án rendezte meg a tankerület nyolcadik osztályos tanulói részére a már hosszú évek óta hagyományos Számítástechnikai alapismeretek versenyt. A korábbi években több mint száz diák mérte öszsze tudását egy-egy ilyen versenyen annak reményében, hogy a versenyen elért eredményével növelheti felvételi pontszámát. Ma már erre nincs lehetőség, így csökkent az érdeklődők száma. De nem csak ez az oka, hanem az is, hogy egyre nehezebb, heti egy tanórában felkészülni, és eleget tenni a verseny elvárásainak. A versenyen való részvétel komoly felkészülést igényel, mind elméletben, mind gyakorlatban. Évről évre magasabb szintű számítógépes szövegszerkesztői gyakorlati feladatot és az általános iskolai tananyagon túl mutató elméleti feladatokat kell a tanulóknak megoldani. Mi úgy gondoltuk, hogy a középiskolai felvételi előtt egy versenyhelyzet, megfelelő próbatétel, és az informatika órákon megszerzett tudás, később is kamatoztatható, segíti diákjaink továbbtanulását. Felkészítettük és rábeszéltük tanítványainkat, hogy próbálják ki önmagukat és mérettessék meg tudásukat A tanulók egyénileg versenyeztek. Az iskolák közötti rangsort, az adott intézmény három legjobb pontszámának összege alapján döntötték el. Az eredményhirdetésen nagyon jó volt a következőket hallani, és látni tanítványaim örömtől csillogó tekintetét. II. helyezett Blau Virág a Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákja, III. helyezett Eszenyi Panna ugyancsak a Rácalmási Iskola tanulója. Az iskolák közötti versenyben II. helyezést ért el a Rácalmási Jankovich Miklós Általános Homoródi-Sörös Ildikó Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Blau Virág hangfalat és oklevelet, Eszenyi Panna pendrive-t és oklevelet kapott ajándékba. Harminc versenyző közül az V. Horváth Anna Zsófia (Wernerné Galkovics Rita tanárnő tanítványa) a VI. Fehérvári Máté lett. Gratulálunk! A többi versenyzőnk eredménye és az iskolák részletes értékelése a www. banki-duj.sulinet.hu honlapon - a versenyek/számítástechnika verseny 8. osztályosok részére/eredmény olvasható. Vargáné Moldován Katalin

12 12 Rácalmás Emlékezzünk régiekre A reformkor Rácalmás aranykora volt. A település gazdasága igen gyors fejlődésnek indult. Kastélyok, kúriák, téglagyárak épültek. Iparegylet, Nőegylet alakult és könyvtárat létesítettek. Különösen a fiatal nemesség lelkesedett és mozgolódott. Köztük volt Modrovich Ignác földbirtokos is, aki a reformkorban az 1848-as forradalom és szabadságharc előkészítésében és végigvitelében kiemelkedő munkát végzett. Mindemellett nem ezért lett az egyik legtöbbet emlegetett személy, hanem a Mátyás Billikom miatt. A Mátyás Billikom története hosszú évtizedekig az újságok címlapjain szerepelt, kisebb-nagyobb átírásokkal. Remélem, a Mátyás király- Modrovich billikom történetét itt és most úgy olvashatják, ahogy az megtörtént. Modrovich Ignác ( ) billikomja Modrovich Ignác tól megyei levéltáros, 1834 és 1848 között főszolgabíró volt. Az 1840-es években építette a kúriát, mely a főszolgabírói tisztével járó reprezentációs igényeket volt hivatva kielégíteni. A reformok elkötelezett híve ben részt vesz a megyei könyvtár alakításában és jelentős szerepe volt a rácalmási fiókkönyvtár létrehozásában is. A reformkor mozgalmas időszakában a liberálisok vöröstollú seregében foglat helyet, bizonyítva határozott reformpárti elkötelezettségét. Kalapja, bundája, kocsija, lova mind fel volt ékesítve vörös tollal, hogy viselője elveit nyiltan hirdesse ban beválasztják a megye forradalmi bizottmányába, 14 rácalmási társával együtt. A megye közellátási népbiztosa, majd őrnagyi rangban a nemzeti hadsereg élelmezési biztosa. A Madarász testvérek, József és László nagy barátja, akik a 48-as eszmék radikális vonalát képviselték és a megyében a reformok legismertebb harcosai voltak. A szabadságharc bukása után Madarász József és László Rácalmásra menekült, itt Modrovich Ignác és Paczona Vilmos rejtegette, végül Modrovich vitte őket tovább, Józsefet Paksra a családjához, Lászlót Úzdra anyósa bitrokára. A hazafias lelkületű Modrovich Ignác a 48-as szabadságharc után nem vállalt hivatalt. A kúriát gazdagon berendezte bútorokkal, könyvekkel és festményekkel. A bécsi udvar a 48-as szabadságharcban szerepet vállalt magyar nemesek vagyonát elkoboztatta és elárvereztette. Modrovich és más rácalmási nemesek ezeken az árveréseken résztvettek és sok értékes műkincset megvásároltak az osztrákok elől ben egy csodálatos darabra lelt Modrovich Ignác. Batthyány Kázmér - aki Kossúth Lajossal együtt menekült el - teljes vagyonát lefoglalták és elkobozták, majd Kisbéren elárverezték. Köztük volt a Mátyás billikom is, amit Modrovich megvásárolt. A szenvedélyesen gyűjtött ritkaságai közül legkiválóbb műremek volt a Mátyás billikom. A serleget nászajándékul adták a velenceiek Aragóniai Beatrix-el 1476-ban kötött házassága alkalmával Corvin Mátyásnak, akitől II. Lajos királyra szállt, utóbb a németújvári Batthyány családhoz került. A szabadságharc idején Batthyány Kázmér tulajdonában volt. Az ő ingóságainak árverésekor vásárolta meg Modrovich Ignác, aki akkor még nem is sejtette, hogy a megvásárolt billikommal, milyen nagy billikom kultuszt indít el. A Mátyás billikom éven keresztül a szabadság szímbólumává vált. Egy 1860-as újság a következőképen ír a kúriáról Ha belépsz az említett kastélyba, magyaros szívességgel, nyájas udvariassággal fogad téged annak derék birtokosa. Végigjárva a tágas termeket, ha az ízléses berendezésektől szemeid közelebb jutnak a falon függő képekhez, ezeknek művészi becse nem egyhamar enged tovább sétálni. Ha bejutsz a terembe, hol a nemzeti irodalmat lelkesen pártoló házigazda választékos könyvtára van, megelégedés nyugalmával pihensz meg ott, egyrészt a kötetek íróinak kegyeletes nevei, másrészt a könyvtár tulajdonosa iránti tiszteletre méltóság hatván hazafias érző lelkedre. A jó bort, amellyel a háziúr megkínál egy csodálatos serlegben nyújtja át, melyet a velenceiek adományoztak Mátyás királynak! A 42 cm magas, tölcsér alakú billikom eredetileg színtiszta üvegből készült. Később azonban a talpa eltörött és ezt- a régi forma utánzásával- ezüstből pótolták a XVI-XVII. század fordulóján. A nevezetes billikom- ez a patinás szó a német willkommen szó magyar továbbfejlesztése - magyarul Isten hozott. Üveg masszájában apró lég-

13 buborékok maradtak, melyek csodásan sziporkáznak: a rájuk eső fényt apró csillagokként verik vissza. A szépséges üvegkupa becsét emeli, hogy Mátyás király a billikomot II. Lajos királynak adományozta, aki a mohácsi csatamező közelében a Csele patakba fulladt. A serleg ezüstből pótolt talpán egy jó ízű versezet elmondja a történelmi becsű, Velencében készült pohár kalandos históriáját. A vers fölött egy nagy betűkkel vésett, hexameterben zengő jelmondat fut körbe, melynek szövege: VINA BIBANT HOMI- NES ANIMALIA COE- TERA FONTES, vagyis Bort igyanak az emberek, az állatok vizet. A vers így kezdődik: Ez Hunyadi Mátyás király billikomja Velenczésektűl vett régi ajándékja Midőn ellenségen lett diadalomja Ez volt Vitézinek áldomás adója Hunyadirúl Lajos királyra maradott Ki is vitézivel gyakran ebbül ivott Batthyány Ferencnél pohárszéken állott Bor töltője lévén híven forgolódott Kinek hűségéért, hogy Németújvárott Adta ráköszönte akkor ez poharat Az király éltéért megiván az borát Hű szolgálatjának vette méltó árát A verset valószínű maguk a Batthyányiak költötték, ez kiderül a vers további részéből, mivel a Batthyányiak nagyszerűségét zengi. A becses ereklyét lefotografáltatta és albumot csináltatott hozzá, amelybe valamennyi látogatója beírta nevét az arisztokrácia színejavától kezdve, világjáró külföldiek, az egyszerű parasztokig. A billikom ide csalta az ország színe javát. Modrovich minden vendéget magyaros vendégszeretettel fogadott és megvendégelte. De a Billikom gyakran csak ürügy volt. Az igazi ok: hazafias, politikai beszélgetések, sőt titkos találkozások is voltak. A vendégek sorában gyakran besúgók is előfordultak. Látogatók közül említek néhány nagy nevet. A Magyar Fotográfiai Múzeumban van egy fotó, mely az 1850-es években készült a Modrovich kúriában. A képen a rácalmási Jankovich József egy asztalnál ül, az asztalon borosüveg és a Mátyás billikom borral Rácalmás 13 töltve, melyet Jankovich József kezével fog. Deák Ferenc öccse Farkas 1863-ban verset írt a serlegről. A vendégek sorában volt báró Baldácsi Antal, Jókai híres regényalakja, a magyar nábob. Ifj. Jankovich Béla még gyermekként írta alá az albumot. Márkus Emilia és Bulyovszky Lilla szinésznők, szintén a látogatók sorában voltak. Az 1860-as években enyhült a politikai légkör, így fokozatosan állást vállaltak azok is, akik a szabadságharcban résztvettek. Modrovich Ignác 1865-ben a Fejér Megyei Árvaszéknek tárgyaló ülnöke, majd ben rendes ülnöke lett. Az 1870-es évek elején felszámolta rácalmási kúriáját és Székesfehérvárra költözött ban Szögyény-Marich László főispán főlevéltárnoknak nevezi ki, mely tisztséget haláláig ellátta. Megkapta a megyei tiszteletbeli főjegyző címet. Kitüntetései: a Német Vitézrend Keresztje, valamint a Portugáliai Királyi Krisztus Rend vitéze. Cikkei jelentek meg a Vadász lapban. A Vértesalja Hírlapot 1873-ban alapította és ennek félévig kiadó - tulajdonosa volt. Modrovich Ignác a 60-as-70-es, években anyagi gondokkal küzdött. A nagy vendégjárástól megcsappant vagyona, ezért több értékes műtárgyát eladta, főként müncheni műkereskedőknek ben halt meg. Az alsószentiváni családi sírboltban helyezték nyugalomba. Vele a Modrovich család férfiága kihalt. Az örökösök a még meglévő vagyonát és műkincseit elárverezték ban Erdődy Rudolfné, magyar grófnő Münchenben sétálva betért egy antikváriumba és az egyik polcon meglátta a billikomot, ismerve annak történetét, azonnal megvette ben fia, Erdődy Rudolf a Történeti Múzeumnak ajándékozta. A Történeti Múzeumból hamarosan átkerült a Nemzeti Múzeumba, ahol ma is megtekinthető. Szalai Árpád Képek: Mátyás király billikomja Jankovich József Modrovich Ignácnál. Források: Az 1860-as évektől a 2000-es évek elejéig megjelent újságcikkek (pld Vértesalja, Új-idők, Pesti Napló, Magyar Nemzet), valamint Schneider: Fejér megyei nemesi családok és Mosonyi Mihály Egy rácalmási a régi Rácalmásról könyv.

14 14 Közérdekű telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 25/ Jegyző 25/ Polgármester 25/ Adóügyi iroda: 25/ , Pénzügyi iroda: 25/ Építésügyi iroda: 25/ Szociális iroda, és aljegyző: 25/ Jankovich kúria 25/ Iskola: 25/ Óvoda: 25/ Családsegítő Szolgálat 25/ Gyermekjóléti Szolgálat: 25/ Szociális Gondozói Hálózat: 25/ Művelődési ház és könyvtár: 25/ Körzeti megbízott: 30/ Polgárőrség: 30/ Háziorvosok: dr. Mercz Gabriella 25/ dr. Árgyelán Sára 20/ Gyermekorvos: dr. Földi Ágnes 20/ / Fogorvos: dr. Jáky Ágota 30/ Háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyelet, Kistérségi egészségügyi központ, Kulcs: 25/ / Posta: 25/ E-ON: 80/ Dunanett, szemétszállítás: 25/ Mezőföldvíz: 40/ Technikai probléma (csőtörés, dugulás) esetén helyben Ragacs György 20/ Tarr Kft. - kábel tévé: 20/ / LIQUID-PORTER Kft. Szennyvízszállítás: 20/ Állatorvosi rendelő: Dr. Beregszászi Anikó 20/ Dr. Szlávik Ferenc 30/ Rácalmási képújság hirdetésfelvétel: 25/ Rácalmási Római Katolikus Plébánia Hivatal: Rácalmás Kis anyakönyv A gyermek születése mindig nagy boldogság a családban, és öröm a közösség számára is, hiszen minden újszülött a jövőt, jövőnket hordozza magában. Szeretettel köszöntjük városunk legfiatalabb polgárait! Palkovics Johanna, , Rácalmás, Petőfi S. u. Pável Nóra, ,Rácalmás, Adonyi út. Bakó Levente, , Rácalmás, Körtés u. Aszódi Bianka, , Rácalmás, Venyimi út. Gurics Péter István, , Rácalmás, Arany J. u. Katona Annamária, , Rácalmás, Tallián köz.több újszülött gyermek születéséről a védőnőknek nincs információjuk. Lapunk következő száma A Rácalmás újság legközelebbi száma december 19-én, pénteken jelenik meg. Lapzárta: december 8-án, hétfőn. Kérjük, hirdetéseiket, megjelentetésre szánt írásaikat, információikat, meghívóikat legkésőbb december 8-ig juttassák el a szerkesztőbizottságnak. A nyomtatott, kézzel írt anyagok leadhatók a polgármesteri hivatal titkárságán. cím: szerkesztőbizottság A Rácalmási Református Egyházközség hírei Református istentiszteletek Minden vasárnap órakor a református-evangélikus templomban Felfedező kalandozások a képzőművészetben és a Biblia világában. A Fülöp-est elnevezésű beszélgetős körünkön kéthetente egy-egy bibliai témájú festmény alapján osztjuk meg egymással gondolatainkat a művelődési ház civil termében. Adventi kézműves játszóházat szervezünk a kulcsi Faluházban november 29-én, szombaton 10 órától. A belépés díjtalan! Hálaadó istentiszteletet tartunk az elkészült felújítási munkákért és a templom építésének 65. évfordulóján december 7-én, vasárnap délután 15 órai kezdettel. Szeretettel várunk minden adományozót, támogatót és minden rácalmásit! Honlapcímünk: Drótposta címünk: com Lelkipásztor telefonszáma: 0630/ Lélekfrissítő Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! (Zsoltárok könyve 136,1) Imádság: Uram, köszönöm, hogy gondoskodsz rólam akkor is, amikor észre sem veszem! Ámen.

15 Szent Miklós Cserkészcsapat hírei Mozgalmasan telt az elmúlt két hónapunk. Megtartottuk toborzással egybekötött évnyitónkat a vízi sportosok telepén. Székesfehérvárott a helyi cserkészekkel közösen tettek fogadalmat jelöltjeink. Folytattuk önkéntes munkáinkat az izraelita temetőben, a virágágyásunknál és a 6-os úti keresztnél is. A Tökfesztiválon is segítettünk a szemétszedésben és a beléptetésben is. A tónál elkészített tökdekorációnkat oklevéllel köszönték meg a szervezők. Ha igény lesz rá, jövőre szívesen készítenénk tökös ételeket a látogatóknak. Az őszi tanítási szünetben 24-en keltünk útra portyázni. Hat napot töltöttünk a Cserhát-hegységben. Bebarangoltuk a Naszályt, kirándultunk Kosdra, megismertük Vác nevezetességeit. Vetélkedtünk, számháborúztunk, sokat játszottunk, népdalokat tanultunk. Megismertettük a társaságot a tűzrakás és a csomózás alapjaival, beszélgettünk a cserkészet történelméről és az emberi értékekről is. Nem maradhatott el az éjszakai meseerdő-bátorságpróba sem. A tábortüzek, táborgyertyák hangulata szép emlék a hétköznapokon. Kitűzött nevelési céljainkat - őrsi rendszer erősítése, cserkésztudás bővítése - teljesítettük. Köszönet támogatóinknak, akik segítik munkánkat, hogy boldog, a közösség számára értékes embereket neveljünk! Többek között a helyi cserkészek támogatása lesz az egyik feladata a Rácalmási Katolikus Kör Egyesületnek is melynek alapszabályát a sikeres bejegyzés érdekében a napokban kell, módosítsuk. Az egyesület további céljai közt szerepel az egyházközség segítése, karitatív tevékenység, hagyományőrzés. Szép hagyományunk a betlehemezés. Évről évre több száz nézőnek visszük el az örömhírt és az ünnep igazi hangulatát. Az idén is fellépünk a Rácalmásiak Karácsonya rendezvényen, Kulcson és Dunaújvárosban is. A Deák téri játékunk hangulata, az ott lakók vendégszeretete mindig nagy élmény számunkra. Próbáinkat minden szombaton 17 órától a művelődési házban tartjuk. Támogatókat keresünk a betlehemes, a Passió és a későbbiekben más előadások műszaki hátterének megteremtéséhez. December 6-án a művelődési házban jótékonysági bált szervezünk. Névadónk tiszteletére és a farsangi időszak zsúfoltságát kerülendő, tettük át az időpontot. A bál batyus jellegű. A vendégeknek műsorral kedveskedünk, a zenét Vida Sándor biztosítja. Idei munkatervünkben sokat vállaltunk, de maradéktalanul sikerült teljesítenünk. Büszkék vagyunk eredményeinkre, de a kasszánk kiürült Az ifjúsági értékőr hálózat évzáró rendezvénye november 29-én, Mezőszilason lesz. Műhelymunka, oklevél átadás, kiállítások lesz a program. Szívesen segítenénk a helyi értéktár kialakításában, feltöltésében. Blau Sándor csapatkapitány Rácalmás éves a Pinthoffer szikvíz! Ez alkalomból rendkívüli kedvezmények december 15-ig! 1 literes, 1,5 literes, 2 literes és ballon! Rácalmás Ady Endre utca 20. Dunaújváros Petőfi utca 7. Apróhirdetés 5,5 méteres vörösfenyőből készült csónak, valamint két csónakmotor eladó. 3,5 YAMAHA 4-es TOMOS Érdeklődni: 06/ A rácalmási kajak-kenusok Mikulás futást szerveznek gyerekek és felnőttek részére. A táv körülbelül kettő kilométer. Indulás a Vípi büfé elöl, december 5-én (péntek) 17 órakor. Aki teheti hozzon magával jelmezt, Mikulás sapkát és világítást, hogy minél hangulatosabb legyen a kocogás. Mindenkit szeretettel várunk. Bölcskei Ferenc Vízisportos évzáró Rácalmás Rácalmás Önkormányzatának kiadványa Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Szántó Béla (elnök), Bíró Béla, Szekeres István. Szerkesztőség levélcíme: 2459 Rácalmás, Széchenyi tér 19. Telefon: (25) Nyomdai munkák: a Milpress Kft Dunaújváros, Verebély utca 8. Felelős vezető: Molnár Gergely ügyvezető A Rácalmás SE Vízi-és Szabadidősport Szakosztályánál az évzáróval befejeződtek a vizes edzések. A sportolók az egész éves teljesítményük alapján oklevelet, serleget és pólót kaptak. Vendégünk volt Kárász Anna, aki 2014-ben kétszeres U-23 és kétszeres felnőtt világbajnok. Anna 11 éves korában kezdett el kajakozni Dunaújvárosban. A rendezvényről bővebben az RTV műsorán lehet tájékozódni (Bölcskei Ferenc)

16

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév A TANÉV IDŐTARTAM-RENDJE A tanév első tanítási napja: 2006. szeptember 1. (péntek) A tanév utolsó tanítási napja: 2007. június 15. (péntek) A TANÍTÁSI SZÜNETEK Őszi

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE 2014-2015-ös TANÉV KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014-2015-ös TANÉV HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK A 2012/2013. tanévben a következő intézményközi szakmai napok megrendezését tervezzük: 1. Szakmai nap az intervenció jegyében - Felkészítés a preventív óvodai

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Mesemondó verseny nagycsoportos óvodásoknak - intézményi 20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője március 7. Szent Lajos u. Óvoda 14.30

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben