Aranyosok Arany-hete

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Aranyosok Arany-hete"

Átírás

1 Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk meg még többet életéről, műveiről. Hétfőn reggel tanári rádiós műsorral köszöntöttük a gyereket az Arany-hét nyitányaként. A műsorból sok érdekességet tudhatott meg a hallgatóság a költő nagykőrösi éveiről. Kedden délután az 5. és hatodikosok, szerdán a 7. és nyolcadikosok mérték össze felkészültségüket az Arany-vetélkedőn. Először az osztályok színjátszóinak előadásában láthattuk egy-egy Arany-mű dramatizált változatát. Majd feladatlapot töltöttek ki a három fős csapatok. A vetélkedőn vendégeink is voltak, velünk versenyeztek az Arany János Református Gimnázium és a Kolping Katolikus Általános Iskola diákjainak képviselői. A hét folyamán diákjaink mindennap szorgos könyvtári kutatómunkával gyűjtöttek ismereteket a költő életéről és műveiről, hiszen az osztályok közötti versenyben a könyvtárban szerzett pontok is számítottak. Az alsó évfolyamok Arany Jánossal kapcsolatos múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, csütörtökön pedig versmondó versenyen szerepeltek a jelentkezők. Egész héten különböző tantárgyi vetélkedők is pezsdítették az alsó tagozatosok életét. A hét lezárásaként tornatermünkben tanáraik műsorát tekinthették meg tanulóink. A műsor Arany és Petőfi levelezését jelenítette meg modernizált, internetes formában a költők műveiből készült dramatizált jelenetekkel és szavalatokkal kiegészítve. A hét folyamán az osztályok Arany-illusztrációinak kiállításában gyönyörködhettünk. Az Arany-hét folyamán a felső tagozatos osztályok több területen is összemérték felkészültségüket, szorgalmukat. A vetélkedőn, az illusztrációkészítésben és a könyvtári kutatómunkában az összesített pontszámok alapján az 5. b osztály volt a legjobb. Ők nyerték el idén az Arany János Osztálya kitüntető címet a mívesen faragott vándordíjjal együtt.

2 A 7-8. évfolyam legjobbja a 7.c osztály lett. A könyvtári feladatok megoldásában a 6.a osztály magasan a legügyesebbnek bizonyult. Az Arany-hét rendezvénysorozatát az alsó és felső tagozatos diákönkormányzatok és a magyar munkaközösség szervezte Bársonyné Németh Anikó, Torma Szilvia és Tóthné Patonai Csilla vezetésével. A hét különböző programjain az alábbi eredmények születtek: Arany-hét (könyvtári munka, alkotás, vetélkedő, dramatizálás): 5-6. évf. emléklap: 6. a, 6. c 3. helyezett: 5.a 2. helyezett: 6.b 1. helyezett: 5.b 7-8. évf. emléklap: 8.b 3. helyezett: 7.a 2. helyezett: 8.a 1. helyezett:7.c Arany János Osztálya díj, vándordíj: 5.b

3 Alsósok szavalóversenye: Osztály/Név 1.a Szűcs Gréta Lilla Faragó Csillag Virág Szabó Levente Németh Gábor Rédei Zoltán Tóth Hanga Katalin Tóth Vanessza Hanna 1.b Ács Kíra Hornyák Csaba Peteh Fanni 1.c Fehér Nóra Holló Zsadányi Senon Herpai Zsófia Perjés Panna Járvás Ármin Tamás 2.a Farkas Martin Nagy Zsófia Gömöri Ferenc Kaszap Alexa Papp Emese Bányai Réka Váradi Villő Király Kamilla Odett 2.b Kőházi Kis Albert Borzos Péter Benjámin Kecskeméti Tamara Zombori Kira 2.c Szigetvári Leila Szakál Cintia Steiner Emese 3.a Szabó Dániel Szűcs Kristóf 3.b Szarka Noémi Zombori Flóra 4.a Bányai Barnabás Fakan Lilien Ezüst Arany Bronz Ezüst Arany Arany Bronz Bronz Ezüst Ezüst Ezüst Arany Ezüst Ezüst Bronz Arany Bronz Ezüst Ezüst Bronz Ezüst Ezüst Bronz Ezüst Bronz Ezüst Ezüst Ezüst Bronz Bronz Ezüst Ezüst Bronz Arany Arany Arany Minősítés

4 Kesztyűs Kíra 4.b Biró Emese Pácsa Henrietta Ezüst Arany Bronz

5 Képgaléria az Arany-hét különböző rendezvényeiről Arany minősítés: 1.a, 4.a Ezüst minősítés: 2.a, 3.a Bronz minősítés: 1.b, 3.b, 4.b Különdíj: 2.b, 2.c Arany- mű megjelenítése: A felső tagozat osztályainak alkotásait a vetélkedővel és a könyvtári munkával együtt, összesítve értékeltük.

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18 Arany-hét (könyvtári munka, alkotás, vetélkedő, dramatizálás): 5-6. évf. emléklap: 6. a, 6. c 3. helyezett: 5.a 2. helyezett: 6.b 1. helyezett: 5.b

19

20

21

22

23

24

25

26

27 Emléklap: 8.b 3. helyezett: 7.a 2. helyezett: 8.a 1. helyezett:7.c Arany-hét (könyvtári munka, alkotás, vetélkedő, dramatizálás) 7-8. évf.

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

38

39

40

41

42 Alsó évfolyamosok szavalóversenye Osztály/Név 1.a Szűcs Gréta Lilla Faragó Csillag Virág Szabó Levente Németh Gábor Rédei Zoltán Tóth Hanga Katalin Tóth Vanessza Hanna 1.b Ács Kíra Hornyák Csaba Peteh Fanni 1.c Fehér Nóra Holló Zsadányi Senon Herpai Zsófia Perjés Panna Járvás Ármin Tamás 2.a Farkas Martin Nagy Zsófia Gömöri Ferenc Kaszap Alexa Papp Emese Bányai Réka Váradi Villő Király Kamilla Odett 2.b Kőházi Kis Albert Borzos Péter Benjámin Kecskeméti Tamara Zombori Kira 2.c Szigetvári Leila Szakál Cintia Steiner Emese 3.a Szabó Dániel Szűcs Kristóf 3.b Szarka Noémi Ezüst Arany Bronz Ezüst Arany Arany Bronz Bronz Ezüst Ezüst Ezüst Arany Ezüst Ezüst Bronz Arany Bronz Ezüst Ezüst Bronz Ezüst Ezüst Bronz Ezüst Bronz Ezüst Ezüst Ezüst Bronz Bronz Ezüst Ezüst Bronz Minősítés

43 Zombori Flóra 4.a Bányai Barnabás Fakan Lilien Kesztyűs Kíra 4.b Biró Emese Pácsa Henrietta Arany Arany Arany Ezüst Arany Bronz

44

45

46

47

48

49

50

51

52

53

54

55

56

57

58

59

60

61

62

63

64

65

66

67

68

69

70

71

72

73

74

75

76

77

78

79

80

81

82

83

84

85

86 Összeköltők címen iskolánk pedagógusainak műsora Arany és Petőfi modernizált levelezését és múlhatatlan barátságát mutatta be:

87

88

89

90 Arany János Osztálya díj, vándordíj: 5.b

91

92

93

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév eredményei

A 2011/2012-es tanév eredményei A legjelentősebb eredményeink A 2011/2012-es tanév eredményei Alsó tagozat Az esélyegyenlőségi napi programon iskolánk díjazottja a FIT KID iskolai csoportból Bakonyi Lili4. b. osztályos tanuló lett. Az

Részletesebben

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter Ócsai Terematlétika Verseny 2015. január 31. Újonc fiú 1. Nemoda Balázs UTE 6,8 6,9 2. Papp Tamás Ócsa SE 7,0 7,0 3. Pintye József Ócsa SE 7,5 7,4 4. Fekete Barnabás GEAC 7,0 7,5 5. Hrubos Dominik Ócsa

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS PONTS ZÁM NÉV 1. 72 Németh Zsolt I. angol KATEG ÓRIA NYELV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 2. 71 Eke Laura I. angol Kazinczy Ferenc Református

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Eredménylista Megye: Szatmár Körzet: Nagykároly Osztály: I.

Eredménylista Megye: Szatmár Körzet: Nagykároly Osztály: I. Eredménylista Megye: Szatmár Körzet: Nagykároly Osztály: I. 1. Filip Izabella Korcsmáros Gabriella 3. sz. Ált. Isk. Nagykároly 150 2. Toma Tamara Toma Anikó Fényi István Ált. Isk. Kaplony 150 3. Mák Andor

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék Madách Imre Gimnázium

KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék Madách Imre Gimnázium KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék 035233 Madách Imre Gimnázium 0003 tagozat gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) francia

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ 2012 őszén került sor Papp Éva tanárnő szervezésével, a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola könyvtárában az országos Harry Potter műveltségi vetélkedő döntőjére.

Részletesebben

Eredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények

Eredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Makádi szavalóverseny: 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Novák Réka 1. o Novák Katalin 6. a Székesfehérvár egyházmegyei matematika-sakk verseny: 6. b (sakk) Novák Botond 4. b (sakk) Ádám Barnabás

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017.

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. Városi Német Csapatverseny (nov. 25.) Holy Fanni, Skrinyár Simon, Dubiel Mercedes, Petrik Áron 3. hely V. Komárom-Esztergom Megyei Tehetségkutató Rajzverseny (nov.

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

foglalkozás jellege Ifkovicsné Karasz Ildikó felzárkóztató hétfő 6. óra 51. felzárkóztató hétfő 6. 51.

foglalkozás jellege Ifkovicsné Karasz Ildikó felzárkóztató hétfő 6. óra 51. felzárkóztató hétfő 6. 51. 12. A tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetősége 2013/2014. tanév Név foglalkozás jellege A hét időpont hely foglalkozás jellege B hét időpont Ifkovicsné Karasz Ildikó hétfő 6. 51.

Részletesebben

Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek

Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat 2014-15-es tanév - II. félév Iskolai versenyek Angol versmondó háziverseny: 5-. évf.: 1.Kollin Sára 5.b 1.Rózsa Noémi 5.b

Részletesebben

2009/2010. Kodály hét verseny eredmények.

2009/2010. Kodály hét verseny eredmények. 2009/2010. Kodály hét verseny eredmények. Szólóének 5-6. osztály: I. /Megyei Népdaléneklési Verseny I. Fıdi Violett 6. Kodály Z. Ált. Isk. Komló II. Takács Nagy Jázmin 6. TÁMK, Park u. Int.egys. Mohács

Részletesebben

Sporteredmények (december-január)

Sporteredmények (december-január) Sporteredmények (december-január) Országos verseny Zolván Barbara 3.c 7. hely gyorskorcsolya Országos gyorskorcsolya bajnokság Mahler Gergő Bernát András 3.c 1. hely labdarúgás Shlimberger kupa Bakos Zsófia

Részletesebben

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv Verseny helyszíne, időpontja:miskolc Tábori László futófolyosó 0..0. Korcsoport :U Csapat neve: Eger B Kiss Domonkos 00. Kiss András 00. Horváth Kristóf 00. Jancsik Petra 00. Kiss Virág 00.0 Kormos Bence

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév. 1.évfolyam. 2. évfolyam

EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév. 1.évfolyam. 2. évfolyam EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév Helyezés Verseny Szint: Név Osztály 1.évfolyam Felkészítő pedagógus Különdíj Rajzpályázat: Milyen állat lennék? városi Nagy Dominika 1.b Erdei Judit Különdíj Rajzpályázat:

Részletesebben

TEJSZOLG-SZENTES KFT. Városi és Városkörnyéki Úszás Diákolimpia Döntő JEGYZŐKÖNYV

TEJSZOLG-SZENTES KFT. Városi és Városkörnyéki Úszás Diákolimpia Döntő JEGYZŐKÖNYV TEJSZOLG-SZENTES KFT. Városi és Városkörnyéki Úszás Diákolimpia Döntő JEGYZŐKÖNYV 2013.01.14 FIÚ 1 33 GYORS Idő 1 Kürti Szabó Zsombor Szent Erzsébet 2005 25,48 2 FélegyháziTörök János Kissb 2004 26,67

Részletesebben

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei. 2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Budapest, 2007. március 9-10. Hely. Cím Csapatnév 1 Budapest Veres Pálné Gimn. 46,400 46,000 46,400 46,400 185,200 2 Heves Eötvös József Középiskola 47,200 46,500 45,800 45,200 184,700 3 Nagykőrös Toldi

Részletesebben

2015. augusztus 19., szerda

2015. augusztus 19., szerda 2015. augusztus 19., szerda ZENEELMÉLET, FÖLDRAJZ, ORGONA - 9:00 221. terem, Orgonaterem Tanárok: Győrffy Katalin, Szabó Balázs, dr. Kiss-Csapó Gergely Rinkó Sándor 9.A zeneelmélet 9. Győrffy Katalin Gergely

Részletesebben

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár 4. évfolyam: 1. Simon Gergő Szekszárdi I. Béla Gimnázium Bezerédj István Általános Iskolája 43 Szedres Horváth Istvánné 2. Szanyi Attila Bonyhádi Általános Iskola, Vörösmarty Mihály Általános Iskola 42

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 37,000 37,700 74,700 2 i Református Koll. Ált. Isk. 35,600 37,800 73,400 3 DE Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 35,300 37,100 72,400 4 Nyíregyháza Nyíregyházi

Részletesebben

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20.

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20. FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás 10-11-12 éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, 2010. március 20. Gyermek 10 éves fiú 60 méter gátfutás 1. időelőfutam 1. Farkas Ádám 2000 Albertirsa 11,89

Részletesebben

Alsós versenyeredmények 2012/2013. Bús Bendegúz, Ipacs Zorán 2.a, Kovács Adrián 2.b, Csőke Zsombor, Venczel Gergő 3.a

Alsós versenyeredmények 2012/2013. Bús Bendegúz, Ipacs Zorán 2.a, Kovács Adrián 2.b, Csőke Zsombor, Venczel Gergő 3.a Alsós versenyeredmények 2012/2013 Sport-eredmények Kerületi mezei futóverseny I.korcsoport Fiúk: Bús Bendegúz, Ipacs Zorán 2.a, Kovács Adrián 2.b, Csőke Zsombor, Venczel Gergő 3.a Egyéni: Bús Bendegúz

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. V. Országos Modern- és Kortárstánc Verseny Modern tánc verseny A) Szóló kategória

Részletesebben

HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT VÁROS PONTSZÁM

HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT VÁROS PONTSZÁM 2 BAT SEN SOLO 1. Makula Kata Classicon KTSE Szeged 9,2571 1. Dudás Barbara Noémi Classicon KTSE Szeged 9,2571 3. Rácz Erika Írisz Püspökladány 9,1786 BAT CAD SOLO 1. Fodor Dalma Classicon KTSE Szeged

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

IV. futam kategóriánkénti eredménylista

IV. futam kategóriánkénti eredménylista Férfi Újonc A (2007 - ) 1 404 BODNÁR Alex Dániel 2007 00:16:04 Csepel Dolphins SC Férfi 14 00:03:48 00:09:14 00:01:03 00:01:57 +00:00:00 2 405 HOLBA Zsombor 2007 00:16:05 Csepel Dolphins SC Férfi 15 00:03:45

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév Kecskemét III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév Kecskemét III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság 1 12 Vezető: Bálint Erika Lánchíd Utcai Sport Ált. Isk. Vincze Ágnes 9,000 8,000 9,250 26,250 Bene Vivien 9,250 9,250 9,300 27,800 Kovács Csenge 8,700 9,400 9,400 27,500 Koi Viktória 9,150 9,300 9,300

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK I. HELYEZETTJEI 2015.02.09-2015.03.06-ig (SZÉKHELY és TAGINTÉZMÉNY TANULÓI) 1.évfolyam magyar Ternai Lajos 1.

TANULMÁNYI VERSENYEK I. HELYEZETTJEI 2015.02.09-2015.03.06-ig (SZÉKHELY és TAGINTÉZMÉNY TANULÓI) 1.évfolyam magyar Ternai Lajos 1. TANULMÁNYI VERSENYEK I. HELYEZETTJEI 2015.02.09-2015.03.06-ig (SZÉKHELY és TAGINTÉZMÉNY TANULÓI) 1.évfolyam magyar Ternai Lajos 1.b matematika Hérány Emma 1.a rajz Korom Natália 1.a 2. évfolyam magyar,

Részletesebben

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK

2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK 2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK I. KORCSOPORT I. KORCSOPORT 1. Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskemét A 2. Patrona Hungariae Gimnázium és Általános Iskola, Budapest 3.

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny megnevezése: VIII. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny. Verseny időpontja: szeptember 11. Verseny helye: Szerencs

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny megnevezése: VIII. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny. Verseny időpontja: szeptember 11. Verseny helye: Szerencs VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VIII. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2016. szeptember 11. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és

Részletesebben

2015/16. tanév tanulmányi eredményei

2015/16. tanév tanulmányi eredményei 2015/16. tanév tanulmányi eredményei Bolyai Természettudományi Csapatversenyen területi 2.helyezett csapatok tagjai: 8.osztályosok: Lehotczky Anna, Méder Boróka, Szilágyi Benjámin, Tóth Kristóf (8.b),

Részletesebben

A Városi Matematika verseny eredményei. 5. évfolyam

A Városi Matematika verseny eredményei. 5. évfolyam A Városi Matematika verseny eredményei 5. évfolyam Helyezés Név Pontszám Iskola Felkészítő tanár neve 1. Tóth Bence 110 Nyh. Bem J. Ált. Kovács Csaba 2. Aranyosi 101 Kovács Csaba Bálint Nyh. Bem J. Ált.

Részletesebben

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20.

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. Lányok - 25 m-es gyorsúszás elıfutam 1. Sárközy Bori Jókai 18,29 2. Bíró Krisztina Kós 18,74 3. Ryan Noémi Jókai 19,66 4. Kampós Blanka

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye

Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye Tanuló neve Évfolyam Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Nagy Viola 5. Németh Melanie Elsı Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános

Részletesebben

Pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 9090 Pannonhalma, Petőfi u. 27. Tel.: 96/470-043, 06/20/468-56-16

Pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 9090 Pannonhalma, Petőfi u. 27. Tel.: 96/470-043, 06/20/468-56-16 Pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 9090 Pannonhalma, Petőfi u. 27. Tel.: 96/470-043, 06/20/468-56-16 E-mail: titkarsag@pannonhalmaiskola.hu ÉVZÁRÓ LEVÉL 2013/2014.

Részletesebben

Ergométeres evezés eredmények

Ergométeres evezés eredmények Ergométeres evezés eredmények Tanuló neve Felkészítı Iskola neve Helyezés Bánki Flóra Violetta Nemzetiségi Szilágyi Zsófia Barnák Dóra Bíró Lili Porubcsánszki Regina Takács Késa Róza Parádi Kinga Pais

Részletesebben

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelt Szerkesztőség! TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0034 Össze-Tett A tehetség a gyermeknek adottság, a pedagógusnak felelősség Lilla Téri Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Tisztelt Szerkesztőség! Előzetes

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2014/15. tanév Évf. Tanuló neve Verseny Eredmény 1. Csuka Csenge Városi Költészet napi szavaló Városi versmondó Kistérségi versmondó Iskolai

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. 37,700 37,200 37,550 112,450 2 Győr Tánc- és Képzőműv. Ált. Isk. Szakközépisk. és Koll. 35,500 36,300 37,650 109,450 3 Szombathely Ny-mo. Egyetem Bólyai

Részletesebben

Az iskola tanulói által a es tanévben elért eredmények, tantárgyi és sportversenyeken (kerületi, budapesti, megyei, országos, nemzetközi)

Az iskola tanulói által a es tanévben elért eredmények, tantárgyi és sportversenyeken (kerületi, budapesti, megyei, országos, nemzetközi) Református iskolák mesemondó, Református isk. labdarúgás (budapesti) meseíró, szépíró versenye (országos) IV. korcsoportos fiúk - III. hely Mesemondás Fábián Luca 5.a - (Halász Zoltán 5.a, Nagy Gergő I.

Részletesebben

Utánpótlás Felkészülési Futóverseny

Utánpótlás Felkészülési Futóverseny Utánpótlás Felkészülési Futóverseny J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba, Helyszín: Szent István Egyetem Sportcsarnok Jegyzőkönyv hiteléül: Tóth Sándor s k. ügyvezető igazgató F i ú k 40 m futás 2003 és fiatalabbak

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április I-II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Debreceni Egyetem Kossuth L. Gyak. Isk. 47,000 1 47,100 1 47,000 1 141,100 2 Budapest Kossuth Lajos Ált. Isk. 46,900 2 46,300 5 47,000 1 140,200 3 Szombathely Zrínyi Ilona

Részletesebben

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság Oroszlány, 2015. október 10. Hivatalos E r e d m é n y j e g y z é k KATA 6-7 éves lány kata 1. Pál Alexandra Budoka SE, Edző: Pál Tibor 2. Németh Júlia Jánossomorjai

Részletesebben

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a

Részletesebben

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a Csapat Budapesti és Pest megyei Gyermek

Részletesebben

ISKOLAI MATEMATIKA VERSENY

ISKOLAI MATEMATIKA VERSENY ISKOLAI MATEMATIKA VERSENY Név oszt. helyezés korcsoport felkészít tanár Kiss Gábor Botond 5.a 1. Danó Melinda 5.a 2. Romos Soma 5.a 3. Kanyó Viktória 6.a 1. Takács Noémi 6.a 2. Kovács Bálint Máté 6.a

Részletesebben

6. Emlékverseny Honfi Áron 3.a Némethné Marton Bolyai Matematika Csapatverseny Honfi Áron 3.a Némethné Marton Curie Matematika

6. Emlékverseny Honfi Áron 3.a Némethné Marton Bolyai Matematika Csapatverseny Honfi Áron 3.a Némethné Marton Curie Matematika Nagy Levente a Kercsmárné Nemzetközi Kenguru 10. Molnár Ilona Baksai Bálint a Némethné Marton Bolyai Matematika 7.csap. Benedek Bence a Némethné Marton Bolyai Matematika 1csap. Gazsi Mátyás a Némethné

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság. Össz: 37,300 37,400 37, ,900

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság. Össz: 37,300 37,400 37, ,900 1 12 Kecskemét Vezető: Bálint Erika Arany J. Ált. Isk. Lánchíd Utcai Sport Iskolája Szelei Odett 9,300 9,000 9,000 27,300 Csillag Virág 9,200 8,900 9,100 27,200 Kovács Kinga 9,300 9,200 9,200 27,700 Lapéta

Részletesebben

"Trefászok" Liszkai Petra 8. Deák Dávid 8. Molnár József 8.

Trefászok Liszkai Petra 8. Deák Dávid 8. Molnár József 8. 1. 2. 3. 4. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. Székely Mihály Szakképző Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter utca 20. Szabó Pál Általános Iskola,

Részletesebben

Mőbiusz Nemzetközi Meghívásos Matematika Verseny 2011.március 26. Gimnáziumi kategória

Mőbiusz Nemzetközi Meghívásos Matematika Verseny 2011.március 26. Gimnáziumi kategória Mőbiusz Nemzetközi Meghívásos Matematika Verseny 2011.március 26. i kategória Helyezés Név Pontszám 1 Juhász-Bóka Bernadett 2 Gila Nóra 3 Körmöczi Andor 4 Martinka Mátyás 5 Balázsi Tamás 6 Nagygyörgy Kristóf

Részletesebben

EREDMÉNYEK 2015/2016 Tanulmányi munka

EREDMÉNYEK 2015/2016 Tanulmányi munka Verseny neve: Házi szavalóverseny EREDMÉNYEK 2015/2016 Helyszíne: Meixner Ildikó EGYMI Időpontja: 2015. 11. 24. Felkészítő tanárok: 1.o. Horváth-Somogyi Zsuzsanna, 3.o. Porthné Tölgyesi Dóra,4.o. Rittlingerné

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport "A" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport A kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Dunaújváros Vasvári Pál Ált. Isk. 38,000 37,500 38,500 114,000 2 Nagykanizsa Zrínyi Miklós-Bólyai János Ált. Isk. 37,900 37,800 37,800 113,500 3 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk.

Részletesebben

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév A TANÉV IDŐTARTAM-RENDJE A tanév első tanítási napja: 2006. szeptember 1. (péntek) A tanév utolsó tanítási napja: 2007. június 15. (péntek) A TANÍTÁSI SZÜNETEK Őszi

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Versenyeredmények Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 2014/2015

Versenyeredmények Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 2014/2015 Magyar Versenyeredmények Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 2014/2015 Csapat: Baló Anna 11.B Csatári Anna Szücs Nikolett Szalai Dóra Történelem Szabó Magda irodalmi-történelmi emlékverseny

Részletesebben

Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi verseny DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI. megyei 10. helyezés

Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi verseny DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI. megyei 10. helyezés DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi megyei 10. helyezés BOROS NÓRA MENSCHIK IVETT DEMJÉN BOGLÁRKA Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi megyei7.

Részletesebben

Bolovits Málna természetverseny levelezős Zalaapáti 2.

Bolovits Málna természetverseny levelezős Zalaapáti 2. Bogdán Rebeka Szavalóverseny-helyi Bolovits Málna természetverseny levelezős Zalaapáti 2. Fűzfa Martina Szavalóverseny-helyi Gyuricza Laura Rajzverseny Zalavár-területi Szavalóverseny-helyi 2. Jakus Jázmin

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben