Galambok Község Önkormányzat 9/1999.(VI.1.) számú rendelete a helyi közművelődésről
|
|
- Zsigmond Vass
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Galambok Község Önkormányzat 9/1999.(VI.1.) számú rendelete a helyi közművelődésről Galambok Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az évi CXL. Törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló rendelet 77. -a alapján az alábbi rendeletet alkotja. I. Alapelvek 1. A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési tevékenységek támogatás közcél. A közművelődés feltételeinek biztosítása alapvetően az állam és a helyi önkormányzat feladata. Minden helyi polgár joga, hogy: a/ megismerhesse a kulturális örökség javait, b/ igénybe vegye a közművelődési intézmények szolgáltatásait, c/ műveltséget gyarapítsa, kulturális jogai érvényesítése céljából közösségeket hozzon lére, szervezetet alapítson, működtessen vagy azok munkájában részt vegyen, d/ művelődési céljai megvalósításához közművelődési-közösségi színteret, szervezési, szervezeti és tartami segítséget kapjon, e/ tájékozódjon a kulturális intézmények programjairól és részt vegyen azokon. 2. A művelődési jogok minden helyi polgárt megilletnek nem, kor, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi hovatartozása, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül Az önkormányzat számít és támaszkodik az egyének és a közösségek kedvezményezéseire, feladatvállalására, melyek Galambok község kulturális életét gazdagítják. 1 Hatályon kívül helyezte a 4/2014.(II.26.) sz. ör. 3. -a
2 II. A helyi közművelődés kiemelt céljai 5. (1) A közösségi művelődéshez méltó, esztétikus környezet és infrastruktúra biztosítsa. (2) A lakosság élet és műveltségi körülményeinek megfelelő, az adottságokat, szakmai feltételeket figyelembe vevő lehetőség biztosítása közösség kialakítására, társas élet változatos formáinak gyakorlására, kulturált szórakozásra, pihenésre. (3) Mindez figyelembe vételével - erősíteni és felkelteni az igényt a közművelődésre valamennyi korosztály körében, - különböző életkori csoportok kulturális kapcsolatainak gazdagítása, - a településfejlesztési célok között megfogalmazott közművelődési terv és program szerepeltetése III. A település közművelődési feladatai 6. Galambok község Önkormányzata a következő közművelődési célok megvalósítását támogatja, illetve biztosítja: a./az egyetemes és a nemzeti kultúra értékeinek megismertetése, közvetítése, b./ a környezeti, szellemi, művészeti értékek feltárása, megismertetése, gondozása, c./ a kisebbségi kultúrák értékeinek megismertetése, közvetítése, d./ a helyi művelődési szokások gondozása, gazdagítása, e./ a művelődő közösségek / ismeretszerző és társas közösségek, valamint amatőr alkotó közösségek / tevékenységének támogatása, f./ iskolarendszeren kívüli képzések, tanfolyamok, életminőséget és életesélyt javító tanulási lehetőségek, g./ az ünnepek kultúrájának gondozása, h./ a szabadidő kulturális célú eltöltése. 7. A 6. -ban megfogalmazott közművelődési célok megvalósulása érdekében különösen a következő konkrét közművelődési tevékenységek, feladatok ellátását biztosítja, illetve támogatja: a./ klubok, szakkörök, társas körök működése b./amatőr művészeti közösségek és alkotók tevékenysége,
3 c./ művészeti és ismeretterjesztő kiállítások, alkalmak, d./ gyermek és felnőtt műsoros rendezvények, e./ egyéb ifjúsági és gyermekprogramok, f./ az iskolai oktatást segítő alkalmak, felnőttképzések, tanfolyamok, népfőiskolák, g./ ismeretterjesztő előadások, előadássorozatok, h./ a mindennapok ügyeiben és a közéletben való eligazodást segítő információs szolgáltatások, tanácsadások, i./ szórakoztató alkalmak, ünnepélyek. IV. A közművelődés szervezeti keretei 2 8. (1) A közművelődési szolgáltatás működési feltételeinek biztosítása kötelező önkormányzati feladat, melynek ellátására az önkormányzat közösségi színteret működtet: Közösségi szintér neve: Könyvtár 8754 Galambok, Petőfi Sándor utca 2. Önkormányzati Tanácskozó Terem, 8754 Galambok, Ady Endre u. 2. (2) A település központi közösségi színterének helyet adó helyiségek feladatracionalizálás folytán több funkció ellátását, szolgáltatás elérhetőségét teszik lehetővé. (3) A Könyvtárban az épület funkcionális hasznosítása elsősorban kulturális célokra történik. A létesítmény fő profilja tehát olyan kultúraközvetítés, amelyben hangsúlyos az oktatásképzés által megvalósuló önművelés, a művészeti és tudományos ismeretterjesztés, továbbá a művészeti produkciók létrehozása és bemutatása. (4 ) A kulturális funkciók mellett közszolgáltatásnak, mint Önkormányzati tanácskozó terem, többféle szervezetnek és civil szerveződésnek egymás melletti működésének is színtere, mely úgy alakítja működését, szolgáltatásait, hogy a településen élők és az idelátogatók legszélesebb rétegei számára legyenek hozzáférhetők. (5) Az önkormányzat által létrehozott további közösségi színtér: az Önkormányzat fenntartásában működő Sportpálya (8754 Galambok, Petőfi Sándor u. 45), mely sportrendezvények, szabadidős sportok, községi nagyobb rendezvények megvalósításához igénybe vehető közösségi színtér. (6) Az Önkormányzat e rendeleten meghatározott feladatait a központi közösségi színtér Kultúrház, valamint további közösségi színtérként a Sportpálya működtetésén és fenntartásán keresztül biztosítja. (7) A közösségi színterek nem önálló szervek, ellátandó feladatait a Polgármesteri Hivatalhoz rendelt szakfeladat keretében teljesíti, költségvetését az önkormányzat költségvetése tartalmazza. 2 Módosította: 4/2014.(II.26.) sz. ör. 1. -a
4 V. A helyi közművelődési feladatok finanszírozása 9. (1) A helyi közművelődési feladatok ellátásához szükséges pénzeszközöket az önkormányzat a mindenkori éves költségvetésben biztosítja. (2) Ennek forrásai: a./ önkormányzat normatív támogatása, 3 b./ c. adományok, d./ pályázatokon elnyert támogatások. VI. A helyi közművelődés szakmai feltételei 10. Az önkormányzat a feladat nagyságára és a rendelkezésre álló pénzeszközökre tekintettel a közművelődési munka ellátására részfoglalkoztatású szakembert alkalmaz. VII. Együttműködő partnerek (1) Az Önkormányzat az egyes közművelődési feladatainak ellátása során együttműködik közművelődési célú intézményekkel, szervezetekkel, magánszemélyekkel, különösen az alábbiakkal: a) egyházak; b) Általános Iskola c) Galamboki Mesevár Óvoda d) Megyei Könyvtár mozgókönyvtári szolgáltatás; d) a kistérségi, különösen a Galamboki székhelyű, helyben működő közművelődési célú társadalmi szervezetek, egyesületek. (2) Az Önkormányzat a Törvény követelményeinek megfelelő jogi személyekkel, vagy magánszemélyekkel egyes közművelődési feladatok ellátására közművelődési megállapodást köthet. 3 Hatályon kívül helyezte a 4/2014.(II.26.) sz. ör. 3. -a 4 Módosította:4/2014.(II.26.) sz. ör. 2. -a
5 VIII. Záró rendelkezés (1) E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Galambok, május 31. Bohár Józsefné s.k. Körjegyző Kiss-Tóth László s.k. polgármester A rendelet a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalása megtörtént. Galambok, március 14. Vlasicsné Dörgönye Márta jegyző 5 Módosította a 4/2014.(II.26.) sz. ör. 4. -a, hatályba lép február 27.
Kistolmács Község Önkormányzatának. 8/1999. (X. 14.) számú rendelete. a helyi közművelődésről. Alapelvek
Kistolmács Község Önkormányzatának 8/1999. (X. 14.) számú rendelete a helyi közművelődésről Alapelvek 1. A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési tevékenységek támogatása közcél.
I. rész. Általános rendelkezések. Alapelvek. Nóráp Község Önkormányzata biztosítja mindenkinek azt a jogát, hogy
Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004.(VI.07.) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenységtámogatásáról Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 43/2007. (XII. 21.) Kt. rendelete. a helyi közművelődésről
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 43/2007. (XII. 21.) Kt. rendelete a helyi közművelődésről Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2004.(IV.22) rendelete
Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2004.(IV.22) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Nagykereki Község Önkormányzatának
Alsózsolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2002./XII.28./ sz. rendelete a közművelődésről
Alsózsolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2002./XII.28./ sz. rendelete a közművelődésről Alsózsolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete /a továbbiakban: Önkormányzat/ a kulturális javak
Jászladány Nagyközség Önkormányzata 2/2005. ( I. 28.) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetbe foglalva) 1
Jászladány Nagyközség Önkormányzata 2/2005. ( I. 28.) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 32/1999.(X.28.)rendelete
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/1999.(X.28.)rendelete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 26/2013.(VII.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testülete
EGYSÉGES SZERKEZETBEN
EGYSÉGES SZERKEZETBEN Bélapátfalva Nagyközségi önkormányzat 12/2002. (VI.24.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Bélapátfalva Nagyközségi
V. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Alsónémedi Nagyközségi Önkormányzat 4/2003. (03.03.) sz. rendelete a közművelődésről, egységes szerkezetben a módosítására kiadott 5/2004. (03. 29.), 9/2009. (IV. 28.) és 10/2012.(II.28.) sz. önkormányzati
Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 25/2004. (VII. 03.) a 12/2004. (IV. 30.) a 15/2009. (IX. 04.), a 16/2009. (IX. 29.), és a 16/2012. (IV. 27.), önkormányzati rendeletével módosított
Mátraszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2002. (VIII.30.) rendelete a KÖZMŰVELŐDÉSRŐL
Mátraszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2002. (VIII.30.) rendelete a KÖZMŰVELŐDÉSRŐL Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: önkormányzat) közművelődés finanszírozási
Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2/2002.(II.8.). Ktr. számú rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1.
Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2/2002.(II.8.). Ktr. számú rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1 Bevezető Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete a kulturális
Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2001.(XII.13.) K.R. számú rendelete a közművelődésről
Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2001.(XII.13.) K.R. számú rendelete a közművelődésről Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a közművelődés tevékenységrendszerének
HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről
HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről Hét község Önkormányzat képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
Általános rendelkezések. Alapelvek
Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(III.07.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Üllő Város Önkormányzatának
közművelődési feladatairól
13/2002. (XII. 10.)Kt. számú rendelet a Füzesgyarmat Város Önkormányzat közművelődési feladatairól (A módosításokkal egységes szerkezetben) A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2007. (II. 27.) ÖR a helyi közművelődésről (a módosításokkal egységes szerkezetben)
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2007. (II. 27.) ÖR a helyi közművelődésről (a módosításokkal egységes szerkezetben) Szeghalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a muzeális
Általános rendelkezések
Nagymágocs Nagyközség Önkormányzatának 4/2003. (III. 13.) Kvt. számú rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról (módosításokkal egységes szerkezetben) A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek,
Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testületének 1/2002. (I. 21.) számú rendelete a helyi közművelődésről. I. rész. Általános rendelkezések
Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testületének 1/2002. (I. 21.) számú rendelete a helyi közművelődésről Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális
I. fejezet 1.. A rendelet hatálya
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. ( VI. 28.) rendelete a nyilvános könyvtári ellátással és a helyi közművelődéssel kapcsolatos önkormányzati feladatellátás megállapításáról
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/738/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/738/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Meghívandó: A helyi közművelődésről
Letenye Város Önkormányzatának. 10/1999. (IV. 28.) számú rendelete. a helyi közmveldésrl
Letenye Város Önkormányzatának 10/1999. (IV. 28.) számú rendelete a helyi közmveldésrl Letenye Város Önkormányzata A kulturális javak védelmérl és a muzeális intézményekrl, a nyilvános könyvtári ellátásról
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 17/2000. (IX.25.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka Város kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2000. (IX.25.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka Város kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól (egységes szerkezetben a3/2007.(ii.06.), a 16/2009.(XI.2.), a
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 8/2009. (V. 29.) Ökt. rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő- testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt
5. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 26-i ülésére
5. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 26-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A helyi közművelődési feladatok ellátásáról
Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET CÉLJA
Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról Pusztaszemes Község Képviselőtestülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
Hajdúvitéz Rendezvényszervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Hajdúvitéz Rendezvényszervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Közművelődési tevékenységek ellátásáról szóló 2015. évi pénzügyi és szakmai beszámoló Tartalom Összefoglaló... 3 Bevételek és
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának 2015. október 27-i ülésére
Tárgy: Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása Előkészítette: Koszecz Sándor Igazgató Sorszám: 6 Döntéshozatal módja: Egyszerű
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 7/1999. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/1999. (IV.1.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Megyei Jogú Város kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól (egységes szerkezetben a 20/2002. (VI.1.)
10/2000.(IV.30.) önkormányzati rendelete. a közművelődésről.
Egységes szerkezet JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2000.(IV.30.) önkormányzati rendelete a közművelődésről. Jászdózsa Község Önkormányzatának képviselő-testülete, a helyi önkormányzatokról szóló módosított
A Nemzeti Művelődési Intézet
A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében vált országos hatáskörű központi költségvetési szervvé A szerkezeti átalakulással
..KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
..KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról.. Község Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015.(IV.23.) önkormányzati rendelete (H1) a közművelődési tevékenység helyi feladatairól
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015.(IV.23.) önkormányzati rendelete (H1) a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:
RENDELETTERVEZET. az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998 (XII.15.) Kt. számú rendelet módosítására
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998 (XII.15.) Kt. számú rendelet módosítására Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető
Művészetek Háza Kulturális Központ és Városi Könyvtár, Pilisvörösvár Alapító okiratának módosítása
Művészetek Háza Kulturális Központ és Városi Könyvtár, Pilisvörösvár Alapító okiratának módosítása MÓDOSÍTÓ OKIRAT (Elfogadva a 87/2013. (IV.25.) Kt. sz. határozattal) Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009 I. FEJEZET általános rendelkezések Az 1997. évi CXL. törvény rendelkezik a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános
I. Fejezet. Helyzetelemzés. II. Fejezet A közművelődési rendelet kiemelt célja 2.
M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 10/2000.(IV.14.) sz. rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben) Vác Város Képviselőtestülete a Kulturális
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2003. (III. 28.) r e n d e l e t e
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2003. (III. 28.) r e n d e l e t e A SPORTRÓL 1 Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egyetemes emberi kultúra és a nemzeti kultúra részeként
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 16/1999.(V. 5.) sz. rendelete. 2014. július 1-től
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 16/1999.(V. 5.) sz. rendelete 2014. július 1-től Tata város közművelődési feladatairól A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési tevékenységek
I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Alapelvek
Zamárdi Város Önkormányzatának 13/2009. (IX.29.) számú rendelete a kulturális javak védelméről, és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról, és a közművelődésről (Egységes szerkezetben)
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/2006. (VI. 2.) rendelete Taksony Nagyközség közművelődéséről. I. Rész. Általános rendelkezések
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/2006. (VI. 2.) rendelete Taksony Nagyközség közművelődéséről Taksony Nagyközség Önkormányzata A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános
Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő testületének 9/2008. (VI.26.) Kt. számú rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról.
Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő testületének 9/2008. (VI.26.) Kt. számú rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Balatonrendes Község Önkormányzatának Képviselő Testülete a helyi
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 130/2002. (V.30.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 130/2002. (V.30.) számú h a t á r o z a t a közművelődési megállapodás kötéséről A Közgyűlés - a Vasutas Művelődési Házzal a vonzáskörzet kulturális alapellátásának
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. november 26-i ülésére Tárgy: Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB. alapító okiratának módosítása Előadó:
Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. 2013. évi ÜZLETI TERV
Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2013. évi ÜZLETI TERV 1 TARTALOMJEGYZÉK I. A Társaság bemutatása, jogállása... 2 1./ Helyzetelemzés... 3 SWOT-analízis
AZ ALGYŐI FALUHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
Az Algyői Faluház és Könyvtár szervezeti és működési szabályzata - 1-96/2015. (III.04) Kt. határozat 1. sz. melléklete AZ ALGYŐI FALUHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Algyő, 2015 Az Algyői
Szirák Község Önkormányzat Polgármesterétől. 3044 Szirák Petőfi u. 31 sz. Tel.: 06-32/485-248, 06-32/485-148 e-mail: szirakpolgarmester@szirak.
Szirák Község Önkormányzat Polgármesterétől 3044 Szirák Petőfi u. 31 sz. Tel.: 06-32/485-248, 06-32/485-148 e-mail: szirakpolgarmester@szirak.hu Meghívó A 2011. évi CLXXXIX. tv.-ben foglaltaknak megfelelően,
Rakamaz Nagyközség Önkormányzatának 15/2000. (III.31.) KT. r e n d e l e t e. a helyi önkormányzat közművelődési feladatairól
Rakamaz Nagyközség Önkormányzatának 15/2000. (III.31.) KT. r e n d e l e t e a helyi önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetben a 4/2004. (II.13.) KT., 5/2008. (II.15.) KT. rendeletekkel)
I. rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek
Szigethalom Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2001. (VI. 15.) R E N D E L E T E a közművelődés helyi szabályozásáról (Egységes szerkezetben a 8/2005. (III. 31.) és a 9/2006. (IV. 6.) rendelettel) Szigethalom
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
Telekgerendás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2011. (III.24.) Kt. rendelete A település közművelődéséről
Telekgerendás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2011. (III.24.) Kt. rendelete A település közművelődéséről A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési tevékenységek támogatása
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. november 27-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/ 2011 évi (XII..31) kormányrendelet 167/A (1) A
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. év szeptember 15-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Iroda elnevezésének megváltoztatása Előadó:
Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testületének 67/2004. (XII.01.) rendelete a helyi közmuvelodési tevékenység ellátásáról
Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testületének 67/2004. (XII.01.) rendelete a helyi közmuvelodési tevékenység ellátásáról Budaörs Város Önkormányzatának Képviselo-testülete (a továbbiakban: az Önkormányzat)
A település fontosabb adatai
1. számú melléklet A település fontosabb adatai A településsel határos más települések: Szerep, Püspökladány, Biharnagybajom, Báránd, Füzesgyarmat A település jellege: mezőgazdasági A településen a főbb
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2014.(VI.30.) önkormányzati rendelete
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VI.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sporttevékenységgel kapcsolatos feladatairól és a sporttevékenység támogatásáról Kadarkút Város
KELEMEN LÁSZLÓ MŰVELŐDÉSI HÁZ. 6913 Csanádpalota, Szent István utca 40. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
KELEMEN LÁSZLÓ MŰVELŐDÉSI HÁZ 6913 Csanádpalota, Szent István utca 40. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOM I. FEJEZET - AZ INTÉZMÉNY JOGÁLLÁSA II. FEJEZET - A MŰVELŐDÉSI HÁZRA VONATKOZÓ FONTOSABB
25/2000. (XII. 18.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet. a helyi közművelődésről
25/2000. (XII. 18.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet a helyi közművelődésről Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődés intézmény- és tevékenységrendszerének védelme, a civil
KELEMEN LÁSZLÓ MŰVELŐDÉSI HÁZ 6913 Csanádpalota, Szent István utca 40. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
KELEMEN LÁSZLÓ MŰVELŐDÉSI HÁZ 6913 Csanádpalota, Szent István utca 40. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOM I. FEJEZET - AZ INTÉZMÉNY JOGÁLLÁSA II. FEJEZET - A MŰVELŐDÉSI HÁZRA VONATKOZÓ FONTOSABB
Sárhida Község Önkormányzati Képvisel -testületének. 8/2000. (V. 12.) számú rendelete A HELYI KÖZM VEL DÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL
Sárhida Község Önkormányzati Képvisel -testületének 8/2000. (V. 12.) számú rendelete A HELYI KÖZM VEL DÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Az önkormányzat képvisel -testülete a m vel dési jogokat minden településen
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete. A közművelődésről
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete A közművelődésről Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete
12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére
12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolca Város Közművelődési Feladatellátási
BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2000. /IX. 19./ rendelete
BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2000. /IX. 19./ rendelete a helyi közművelődésről /módosításokkal egybefoglalva és lezárva: 2010. május l5./ Bakonypölöske Község Önkormányzatának
Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár MUNKATERVE 2012.
Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár MUNKATERVE 2012. 1 A Közösségi Ház közművelődési és szabadidős feladatokat ellátó többcélú intézmény. Közművelődési tevékenység: A polgárok iskolán kívüli,
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Tárgy: Javaslat a közművelődésről szóló önkormányzati rendelet elfogadására. Tisztelt Képviselő-testület!
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére www.tuv.com ID 9105075801
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:
CIVILHÁZ - Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
1. melléklet a 107/2015. (IV. 24.) képviselő-testületi határozathoz CIVILHÁZ - Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Általános rendelkezések 1) Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2013. május 23-i ülésére
Szám: /203 Előkészítő: Cserép László/ Lakatosné Kositzky Anett ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 203 május 23-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár intézményvezetőjének 5 éves beszámolója Tisztelt Képviselő
I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek
Sajószentpéter Város Önkormányzatának 15/2002.(IX.11.)sz. rendelete az önkormányzat közmővelıdési feladatairól, a helyi közmővelıdési tevékenység támogatásáról (egységes szerkezetben a 11/2010.(V.18.)
Önkormányzati Rendeletek Tára
Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (VII.31.) önkormányzati rendelete Tiszaföldvár Város Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 20/2014.(VII.31.)
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015.
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015. Készítette: Jóváhagyta: Szigetvári József igazgató Vezér Mihály Ph.D polgármester Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.1 Szervezeti és működési szabályzat
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának
A BIZOTTSÁGOK FELADATA ÉS HATÁSKÖRE. Általános feladatok
37/2006. (XII.14.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete A BIZOTTSÁGOK FELADATA ÉS HATÁSKÖRE I. Általános feladatok 1. Döntés a hatáskörébe tartozó ügyekben. 2. A testületi döntések előkészítése érdekében
Készítette: Pete Istvánné tagintézmény vezető
Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Garamvölgyi György igazgató Oláh István igazgatóhelyettes Pete Istvánné tagintézmény vezető Gaálné Farkas Valéria
KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ
Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Karácsony Sándor
Általános rendelkezések
Vaskút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1999. (III.23.) rendelete a község képe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Vaskút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Jegyzőkönyv. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály vezetője PH. Hatósági és Szociális Osztály vezetője. vezetője
Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 27-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki
Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e
Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról. Teskánd Község Önkormányzat
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁRNYASKERT ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁRNYASKERT ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. Az 1/2012. (II. 13.) számú Képviselő-testületi
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2013. (II.13.) számú rendelete. A helyi közművelődési feladatok ellátásáról
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2013. (II.13.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A helyi közművelődési feladatok ellátásáról Füredi János sk. polgármester dr. Fazekas István
Csengőd Község Képviselőtestülete 21/2006.(XII.20.) rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról. A rendelet hatálya
Csengőd Község Képviselőtestülete 21/2006.(XII.20.) rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Csengőd Község Képviselőtestülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/1998.(IV.30.) rendelete. a helyi közművelődésről
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/1998.(IV.30.) rendelete a helyi közművelődésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Balatonfüred
Nagykálló Város Önkormányzat. 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e
Nagykálló Város Önkormányzat 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról (a 2/2008. (I.22.) Önk., a 32/2009. (IX.30.)
Inárcs Község Önkormányzata 9/2002. (VII. 03.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről
Inárcs Község Önkormányzata 9/2002. (VII. 03.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről (Egységes szerkezetben a 4/2009. (III. 26.) és a 15/2009. (IX. 17.) Önkormányzati rendeletekkel.)
NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2000. (XII.13.) ÖKT számú R E N D E L E T E
NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2000. (XII.13.) ÖKT számú R E N D E L E T E a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló rendeletről A KÉPVISELŐ-TESTÜLET: a kulturális javak
Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól
Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 31/2002. (II.25.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 31/2002. (II.25.) számú h a t á r o z a t a a Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum és a Lakókörzeti Művelődési Házak Igazgatósága alapító
Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:
Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010.(VII. 28.) KNÖT RENDELETE a közművelődésről
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010.(VII. 28.) KNÖT RENDELETE a közművelődésről Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
A Nagy Lajos Általános Művelődési Központ. Szervezeti és Működési Szabályzata
A Nagy Lajos Általános Művelődési Központ Szervezeti és Működési Szabályzata 2009. Készítette: Dudla Erzsébet 1 Az intézmény adatai: I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Elnevezése: Nagy Lajos Általános Művelődési Központ
Vásárosdombó Község Önkormányzatának 5./2002.(VIII.31.) számú r e n d e l e t e a helyi közművelődésről
Vásárosdombó Község Önkormányzatának 5./2002.(VIII.31.) számú r e n d e l e t e a helyi közművelődésről Vásárosdombó község önkormányzata A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános
Előterjesztés. a Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő - testülete. 2014. április- i ülésére
Hegyesi János Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény 5525 Füzesgyarmat, Mátyás utca 10. Telefon/fax: 06-66-491-795 e-mail cím: fgykonyvtar@fuzestv.hu hegyesi5525@gmail.com Előterjesztés a Füzesgyarmat
Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések
Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV
ÖNKORMÁNYZAT MESZTENYŐ MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA 8716 MESZTENYŐ SZABADSÁ TÉR 6. TEL: 85/329-166, 30/408-9175 e-mail:honimesztegnyo@gmail.com MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA KÖZMŰVELŐDÉSI