ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-i ülésére
|
|
- Rebeka Biróné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-i ülésére Tárgy: Lakossági zöldhulladék begyűjtésének lehetősége Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Szavazás módja: egyszerű többség Előterjesztés elkészítésében részt vett: Városüzemeltetési Osztály Előterjesztés előkészítésében közreműködnek: Pénzügyi Ellenőrző Bizottság Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság
2 Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a március 26-i ülésén hozott határozatával utasította a jegyzőt, hogy vizsgálja meg, hogy a lakosságnál keletkező komposztálható hulladék kezelésére milyen lehetőségek vannak. Előzményként két korábbi, a tárgyhoz kapcsolódó eseményt kívánok feleleveníteni év folyamán felmérést végeztünk a lakosság körében, hogy mennyi olyan hulladék keletkezik, amely komposztálható, de saját telken belül erre nincs módja. Az akkori, minden háztartásba eljuttatott kérdőíves felmérés eredményeként kb. 90 ingatlan tulajdonosa jelezte ilyen igényét, mely összesítésben tavasszal 13 tonna, ősszel 17 tonna körüli mennyiséget jelent év első felében, az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás által benyújtott, az akkori közreműködő szervezet által támogatott KEOPprojekt (Észak-Balatoni Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Rendszer továbbfejlesztése) keretében a Társulás működési területén (168 település), összességében 3,1 mrd Ft támogatásból többek között db komposztáló keretet osztott ki és tartott ehhez kapcsolódóan a házi komposztálás tárgyában népszerűsítő, tájékoztató előadásokat. Zircre ebből a csomagból első körben 500 db komposztáló keret jutott, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel az egyéb településen megmaradó mennyiségből több mint 200 db került még városunkba. Így összesen 700 háztartás jutott ezen projekt keretében a keletkező zöldhulladék egy részének kezelésére alkalmas házi berendezéshez, és a komposztálással kapcsolatos információhoz. A testületi döntés alapján megvizsgáltuk, milyen lehetőségek vannak a komposztálható hulladék kezelésére. Ebben figyelembe kellett venni a vonatkozó szabályokat, melyek a hulladék szállítására és kezelésére vonatkoznak (mindenféle hulladék szállításához és kezeléséhez hatósági engedélyek szükségesek). Első lehetőségként megvizsgáltuk, hogy saját gazdasági társaságunknak van-e olyan kapacitása humán erőforrásban, ingatlanban illetve eszközben, amely megfelelő lehetőséget biztosít erre a feladatra, azonban semelyik feltétel nem adott. Az Önkormányzat egyelőre nem rendelkezik olyan ingatlannal, amely alkalmas vagy rövid távon belül alkalmassá tehető komposztálásra (itt kívánom megjegyezni, hogy a márciusi döntések között megbízást adtunk a Solvex Zrt-nek hulladékudvar tervezésére, mely keretében a komposztálható hulladékokra vonatkozó megoldás is készül, így később ezen feladat helyben megoldható lesz.) Ezt követően, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatót kerestük meg, hogy házhoz menő zöldhulladék gyűjtésre és kezelésre vonatkozóan adja meg ajánlatát. Ez a mellékletben foglaltak szerint megérkezett, tudják vállalni előzetes egyeztetés alapján a lakosságnál keletkező komposztálható hulladék begyűjtését. Ennek díja egy fordulóra (7-8 tonna hulladék) kb. bruttó Ft. A korábbi felmérésből következtetve, tavasszal és ősszel is legalább 2-3 fordulóra szükség van, de figyelembe véve a évihez hasonló kérdőíves felmérések válaszadási hajlandóságát, várhatóan a tényleges igénybevevők létszáma jelentősen magasabb, így ennek akár 2-3-szorosa is előfordulhat. Összességében évente a minimális 5 fordulót számítva kb. bruttó Ft díj merülne fel.
3 A zirci lakossági hulladékszállítási díj nem tartalmaz jelenleg zöldhulladék gyűjtést, a felmerülő költséget a lakosságra hárítani nem lehetséges, az Önkormányzat költségvetéséből kellene finanszírozni. Viszont, tekintettel az időközben kiosztásra került komposztáló keretek általi lakossági komposztálás bővülésének, lehetséges, hogy jelentősen változott a lakossági igény. Emiatt javasolom, hogy ismételten végezzünk igényfelmérést, amely megalapozza, hogy mekkora kereslet volna a jelenlegi körülmények között a házhoz menő elszállításra. Kérem a Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására. Zirc, április 27. Sümegi Attila jegyző
4 Határozati javaslat Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (V.7.) határozata Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete utasítja a polgármestert, hogy végezzen igényfelmérést arra vonatkozóan, hogy a lakosság a bevezethető házhoz menő zöldhulladék gyűjtést mikor, milyen mennyiségben venné igénybe. Felelős: Határidő: Ottó Péter polgármester júniusi testületi ülés
5 Zirc város zöldhulladék begyűjtés Begyűjtéssel nem érintett területek: Városrészek (Tündérmajor, Akli, Kardosrét) Városközpont: Rákóczi tér, Alkotmány utca eleje, Fáy András utca, Deák Ferenc utca eleje
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. október 15-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Holl Tamás Zirc, külterület 0136/14 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó vételi ajánlatának elbírálása Előadó: Ottó
Bizottsági ülések időpontjai:
Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. január 27. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. január 26. (hétfő) 16,00 óra Emberi Kapcsolatok
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. október 1-jén 17,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
26 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 1-jén 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:
J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-i ülésére Tárgy: Simon József és Simon Józsefné lakásvásárlási kérelme Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 8-i rendkívüli ülésére Tárgy: A zirci 1893/1 hrsz-ú ingatlan hasznosítása Előadó: dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. év február 21.-ei ülésére Tárgy: Állami ingatlanok önkormányzatok részére történő ingyenes tulajdonba adása. Előadó: Horváth
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésére Tárgy: Zirc, Reguly Antal utca Bakonybéli utcától a Malom-árokig terjedő szakaszának csapadékvíz elvezetés
2013. július 1-től Típus rezsicsökkentéssel nettó
2.) Az alapdíj (rendelkezésre állási díj) önálló ingatlanonként, feltéve ha az ingatlanon felépítmény van, évente 52 hétre 4.) Az ürítési díjat a gyűjtőtartályok számának, a tartályok űrméretétől függő
Bizottsági ülések időpontjai:
Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2016. január 25. (hétfő) 18,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2016. január 25. (hétfő) 15,00 óra Emberi Kapcsolatok
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év november 29.-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola főzőkonyhájának működtetésének lehetőségei
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: Zirc város önkormányzati kezelésű belterületi útjainak téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. november 30-i ülésére Tárgy: Bérbeadható belterületi ingatlanok Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma: határozati
JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 725-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016 január 28.-i ülésére Tárgy: Pápai Szakképzési Centrum Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma Zirc Alkotmány u. 16. konyha-étterem
Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról
Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről
8 / 2008. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 28-án 17,00 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme
Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu
Ügyszám: Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének 2011. április
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. október 15-i ülésére. Tárgy: Lakossági zöldhulladék begyűjtésének lehetősége
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Lakossági zöldhulladék begyűjtésének lehetősége Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
21 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:
2013. március 6. rendkívüli nyílt ülés
588-5 /2013. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 6. rendkívüli nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 47/2013.(III.6.) A jegyzőkönyvvezető személyéről 48/2013.( III.6.) A tervezett
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére
27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal - Műszaki Iroda - 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal - Műszaki Iroda - 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ügyiratszám: U-10357/2015 Témafelelős: Tóth Ágnes Tárgy: Szentes belterület 3881/22, 3881/23 és 3881/24 hrsz-ú
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. március 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről
4 / 2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 28-án 17,00 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
ELŐTERJESZTÉS ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE. 2006. október 30-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 2006. október 30-i ülésére Tárgy: Zirci kommunális hulladéklerakó monitoring rendszer üzemeltetési engedélyének megszerzése Előadó: Ottó Péter
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. november 25-én 17,00 órai kezdettel. tartott közmeghallgatásáról
28 / 2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 25-én 17,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról A képviselő-testületi közmeghallgatás helyszíne:
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. szeptember 15.-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. szeptember 15.-i ülésére Tárgy: A zirci 0154/7 helyrajzi számú külterületi ingatlan értékesítésre történő kijelölése Előadó:
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24.-i ülésére Tárgy: A zirci 1893/1 hrsz-ú ingatlan hasznosítása Előadó: dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma:
Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata
Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata Mosonmagyaróvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010-ben döntött arról, hogy a településrendezési eszközök (településszerkezeti
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 13-án (szerda) 18.00 órakor megtartott közmeghallgatásáról és nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Tiszteletdíjról történő lemondás következtében meghozandó támogatási döntések Előadó: Ottó Péter polgármester
E L Ő T E R J E S Z T É S
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 70. 8500 PÁPA, Fő utca 12. Tel.: 89/324-585 Fax.: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. júniusi ülésére Tárgy: Pápa Város
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 446-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szalkszentmárton Jókai utca 2. szám
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. február 25-én 17,05 órai kezdettel. tartott üléséről
7 / 2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. február 25-én 17,05 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai közül:
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére Tárgy: A dombóvári kisebbségi önkormányzatok támogatására benyújtott pályázatok elbírálása
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i rendes ülésére
6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i rendes ülésére Tárgy: Önkormányzati ingatlanrészek értékesítése Előterjesztő:
INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY
INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY A Gyomaendrőd, Endrődi utca 5271 hrsz-ú közterület megosztásával keletkező ingatlanrész értékesítés előtti becsült forgalmi értékének megállapításáról Készült: 2011.
JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről
Psz/51/7/2015.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 39/2015. (V.27.) sz. Képviselőtestületi Határozat 40/2015.
ELŐTERJESZTÉS. 2010. március 29-i testületi ülésére
Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 29-i testületi ülésére Tárgy: A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 30-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/367- /2015. Előkészítő: Geiszler Éva ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület
JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2012. március 28. napján tartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2012. március 28. napján tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Holovits Huba polgármester, Babina Éva alpolgármester, dr. Szakács László
M E G H Í V Ó. 2016. május 18-án 14 órakor
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu
J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA
XVII. Iktatószám: 4-12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2014. november 26-án megtartott, n y i l t s o r
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes
J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről
Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv
23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére
23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: Kaposszekcső, Liget lakótelep 5. alatti önkormányzati
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. március 26 i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 26 i ülésére Tárgy: Az állattartás szabályairól szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata Előadó: Sümegi Attila aljegyző Előterjesztés
Jegyzőkönyv. 2. Javaslat a szükséges anyagi fedezet biztosítására a Városi Mikulás rendezvényre Előterjesztő: Kelemenné Sípos Sarolta
Jegyzőkönyv Készült: 2008. november 11-én 16.00-16.30 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Magyar János, Neuwirth László, Pallagi Ákos, Sági
Ügyiratszám: 1077-.../2015/U1 Ügyintéző: Aklan Anikó Tárgy: 1244/2 helyrajzi számú ingatlan eladása Melléklet: értékbecslés
Ügyiratszám: 1077-.../2015/U1 Ügyintéző: Aklan Anikó Tárgy: 1244/2 helyrajzi számú ingatlan eladása Melléklet: értékbecslés Tisztelt Képviselő-testület! Tárgybani helyrajzi számú, önkormányzati tulajdonban
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2016. január 28-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-i ülésére Tárgy: Kivitelező és műszaki ellenőr kiválasztása a Kubinyi-program keretében a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti
(Kérdés, módosító javaslat nem hangzik el.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. február 11-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett Bagi Zsolt, Bertalan
JAVASLAT. Városi játszóterek továbbműködtetésére
Pásztó Városi önkormányzat 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) 460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám:1-188 /2015. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT
kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről
Szám:... /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 4. napján megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Az önkormányzat tanácsterme, 2629 Márianosztra,
Előterjesztés. Dévaványa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i ülésére
Előterjesztés Dévaványa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i ülésére Az önkormányzati fejlesztési elképzelésekről szóló tájékoztató című napirendi ponthoz Tisztelt Képviselő-testület!
Az erdészeti hatóság szerepe az integrált erdőtűz védelemben
Az erdészeti hatóság szerepe az integrált erdőtűz védelemben Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Szécsény, 2014. július 2. Az erdőtűz az egyetlen abiotikus erdőkár, ami ellen már rövid távon
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15.-i ülésére Tárgy: Zirc-Akli városrész szennyvízkezelése Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma: határozati
Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése
Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Résztvevő települések: Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Nagyatád, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany Projektidőszak:
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 09. -i rendkívüli ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete és a Zirci Városüzemeltetés Kht. 2007-es
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 25-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról
Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. május 14-ei rendkívüli ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. május 14-ei rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a részéről: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Jarecsni
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 89. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Szekszárd Kórház Sportkör működése és terveinek bemutatása E L Ő T E R J
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-i rendes ülésére
15. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-i rendes ülésére Tárgy: Döntés szivattyúbeszerzés ügyében Előterjesztő: Szabó
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 29-i ülésére Tárgy: A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június 30-i rendes ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június 30-i rendes ülésére Egyszerű többség Tárgy: Az ERMIBAU Kft. kárigénye az Árpád utcai ingatlaneladással kapcsolatban Előterjesztő:
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. október 10-én /pénteken/ 18.00 órai
1.) Településgondnokság: ( adómentes tevékenységek )
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058., 491-401. Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. november 12-én 17,45 órai kezdettel.
18 / 2015. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 12-én 17,45 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme
Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.
Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza
Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y
1 Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y amely készült Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 12-én (csütörtökön) du.
A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA. a nyíregyházi Őzdomb lakókert településrendezési eljárása tárgyában
JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a nyíregyházi Őzdomb lakókert
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. február 10-én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1
Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelete
Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. február 23-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat településfejlesztési koncepciója, mint a településrendezési terv módosítás folyamatában
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2015. (III.20.)Ör.sz. rendelete
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (III.20.)Ör.sz. rendelete a települési hulladék összegyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról
Tengelyanyák Szorítóhüvelyek Biztosítólemezek Öntöttvas- és lemez Y csapágyházak Öntöttvas osztott, álló csapágyházak. www.adix.hu
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása önkormányzati feladathoz kapcsolódó fejlesztésre (4/2014. (I.31.)
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. JEGYZŐKÖNYVE
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2014. október 2-án 16.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Faluház tárgyalóterme, 2657
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 7-én 18,50 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
7 / 2008. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 7-én 18,50 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:
~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.
102-19/2011. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 240/2011.(XII.15) 241/2011.(XII.15) 242/2011.(XII.15) 243/2011.(XII.15)
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-7/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az Eplény, Veszprémi
1. s z á m ú. Készült a 2011. január 13-án megtartott Jobbágyi Község Önkormányzata képviselőtestülete rendkívüli üléséről.
1. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. január 13-án megtartott Jobbágyi Község Önkormányzata képviselőtestülete rendkívüli üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Jobbágyi Művelődési Ház
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/225-7/2009. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita pénzügyi
13/2013. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2013. április 30-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 13/2013 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2013. április 30-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv
E L Ő T E R J E S Z T É S
IKTATÓSZÁM: 08-8/75-9/2013. TÁRGY: A TÜKE BUSZ ZRT-VEL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEGHOZATALA MELLÉKLET: E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 20-I ÜLÉSÉRE
Város Polgármestere. Ügyintéző: Zsók Anikó. Spalding Alapítvány Együttműködési megállapodásának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Spalding Alapítvány
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága 2010. február 17-i ülésének jegyzőkönyve 2/2010. (II.17.) sz. Városfejlesztési Bizottság határozata az önkormányzat 2010. évi költségvetési
Jegyzőkönyv. Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről
Jegyzőkönyv Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos u. 9. sz. Jelen voltak: Ambrus Zoltán, Asztalos Dezsőné,
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. augusztus 28.-i rendkívüli ülésére Tárgy: Új Kórházépület átalakítás és tetőtérbeépítés kivitelező kiválasztás közbeszerzési
Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató:
Jegyzőkönyv 1 Jegyzőkönyv Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről Mutató: Rendelet: 2/2011.(II.15.) ÖR. sz. rendelet: Veresegyház Város
I. fejezet. Általános rendelkezések
Nyergesújfalu Város Önkormányzatának 1/2009. (I. 30.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező szabályainak és díjának meghatározására 1 Nyergesújfalu Város
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2009. (XII. 16.) rendelete a települési szilárd hulladékokkal összefüggő tevékenységekről
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2009. (XII. 16.) rendelete a települési szilárd hulladékokkal összefüggő tevékenységekről (Egységes szerkezetben a 10/2015. (V.07.) 4, 22/2014. (VIII.08.)
Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. JEGYZŐ KÖNYVE
Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2012. július 31-én 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Az ülés helye: Tolmács Közösségi
Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete
Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete a hulladékgazdálkodás, a köztisztaság és közterület használat helyi szabályairól Egységes szerkezetben! Dunaharaszti
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. szeptember 16. Dr. Pavlek Tünde
ELŐ TERJESZTÉS. Az Építésügyi Iroda 2009-2010 évi munkáját a következők szerint foglalom össze:
ELŐ TERJESZTÉS a 2011. október 27-én tartandó képviselő-testületi ülés 4. számú - beszámoló a Polgármesteri Hivatal építésigazgatási tevékenységéről tárgyú - napirendi pontjához Előadó: Mező József jegyző