I. fejezet. Általános rendelkezések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. fejezet. Általános rendelkezések"

Átírás

1 Nyergesújfalu Város Önkormányzatának 1/2009. (I. 30.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező szabályainak és díjának meghatározására 1 Nyergesújfalu Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. Törvény 16. (1) bekezdésében, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000.évi XLIII. Törvény (Hgt.) ban kapott felhatalmazás alapján, a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000.(XII.23.) Kormányrendelet, rendelkezéseire figyelemmel az alábbi rendeletet alkotja: I. fejezet Általános rendelkezések 1. (1) Nyergesújfalu Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) jelen rendeletben foglaltak szerint hulladékkezelési közszolgáltatást szervez a településen keletkezett valamennyi szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére. Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási feladatokra. (2) A közszolgáltatás célja a köztisztaság, a településtisztaság biztosítása, a közegészségügy, valamint az épített és természeti környezetvédelme. A közszolgáltatásra vonatkozó rendelkezések célja a közszolgáltatás kiszámítható, folyamatos és biztonságos ellátása, a tevékenység ellenőrizhetősége. (3) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás Nyergesújfalu Város (a továbbiakban: település) belterületére terjed ki. (4) A település belterületén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosa, birtokosa vagy használója (a továbbiakban tulajdonos) az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladékgyűjtéséről és annak a begyűjtésére feljogosított és engedéllyel rendelkező hulladék kezelőnek történő átadásáról az e rendeletben meghatározott módon köteles gondoskodni. (1) Tilos hulladékot elhagyni, a gyűjtés, a begyűjtés, lerakás szabályaitól eltérő módon felhalmozni, ellenőrizetlen körülmények között elhelyezni, kezelni. 2. (2) A település belterületén a szilárd települési hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére december 31-ig terjedő időre jogosult, illetőleg kötelezett közszolgáltató az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. (a továbbiakban Szolgáltató) Nyergesújfalu város közigazgatási területén összegyűjtött és elszállítás céljából átvett települési szilárd hulladékot kizárólag a tatabányai Dubnyik-völgyi regionális hulladéklerakóban, valamint a Szolgáltató által bérelt nyergesújfalui telepen a szolgáltató által biztosított konténerben lehet elhelyezni.

2 2 Alapfogalmak E rendelet alkalmazásában: települési szilárd hulladék: a háztartásokból származó rendszeresen vagy alkalmilag képződő szilárd hulladék, illetőleg háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék, kivéve az egyéb jogszabályokban meghatározott veszélyes hulladékot és a radioaktív hulladékot; a.) települési szilárd hulladék: aa.) háztartási hulladék: az emberek mindennapi élete során lakásokban, valamint a pihenés, üdülés, céljára használt helyiségekben és a lakóházak közös használatú helyiségben és területein, valamint az intézményekben keletkező, ab.) közterületi hulladék: közforgalmú és zöldterületen keletkező, ac.) háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék: gazdasági vállalkozásoknál keletkező külön jogszabályban meghatározott veszélyesnek nem minősülő szilárd hulladék. b.) alkalmi háztartási szilárd hulladék: a lakás, üdülés, pihenés során az ingatlanon (így lakásokban, valamint a nem lakás céljára szolgáló egyéb helyiségekben és területeken) alkalmilag képződött vagy felhalmozódott hulladék, visszamaradt anyag, ha rendszeresített gyűjtőedényben mérete vagy minősége miatt nem helyezhető el, amelyet lehet: ba.) lomtalanítás alá tartozó alkalmi háztartási szilárd hulladék: nagyobb méretű darabos hulladék (így pl. nagyobb háztartási eszköz, berendezési tárgy, bútor, ágybetét stb.) amelyet a rendeletben kijelölt Szolgáltató évi egyszeri ellőre közzétett időpontban történő lomtalanítás során elszállít; bb.) esetileg szállítható alkalmi háztartási szilárd hulladék: eseti megrendelés alapján ártalmatlanítás céljából elszállítandó hulladék (pl. építési, bontási törmelék, autóabroncs). 2. háztartás: a lakás, pihenés, üdülés céljait szolgáló ingatlan, függetlenül attól, hogy az adott ingatlan magán(külön) tulajdonban van-e; 3. ingatlantulajdonos, /ingatlan használója/: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek/amelynek ingatlanán települési szilárdhulladék keletkezik; 4. ártalmatlanító hely: a települési szilárd hulladék ártalmatlanítását szolgáló, kizárólag erre a célra létesített és az Önkormányzat által kijelölt létesítmény; 5. hasznosító hely: a települési szilárd hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy a szolgáltatásban történő felhasználására szolgáló, kizárólag erre a célra létesített és az Önkormányzat által erre kijelölt létesítmény; 6. hulladékkezelő: aki a települési szilárd hulladékot gazdasági tevékenysége körében az ingatlan tulajdonosától, használójától átveszi, begyűjti, elszállítja, tárolja, hasznosítja, illetve ártalmatlanítja;

3 3 7. hulladékkezelési tevékenység: a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása és ártalmatlanítása; 8. hulladékgazdálkodás: a hulladékkal összefüggő tevékenységek rendszere, bele értve a hulladék keletkezésének megelőzését, mennyiségének és veszélyességének csökkentését, kezelését, ezek tervezését és ellenőrzését, a kezelő berendezések és létesítmények üzemeltetését, bezárását, utógondozását, a működés felhagyását követő vizsgálatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadást és oktatást; 9. Szolgáltató: a település közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás ellátására az e rendelet szerint kizárólagosan feljogosított hulladékkezelő; 10. hulladékkezelési közszolgáltatás: a jelen rendelet pontjában megjelölt települési szilárd hulladéknak a feljogosított Szolgáltató által az ingatlantulajdonosoktól történő rendszeres begyűjtése, elszállítása, tárolása, ártalmatlanítása és hasznosítása (a hulladék kezelése), illetőleg kezelő létesítmény üzemeltetése, működtetése; 11. közszolgáltatási díj: az ingatlantulajdonos által a közszolgáltatás igénybevételéért a Szolgáltatónak fizetendő, az Önkormányzat rendeletében meghatározott díjfizetési időszakra vonatkozóan megállapított díj, amely tartalmazza a települési szilárd hulladék kijelölt ártalmatlanító helyen történő elhelyezésének díjhányadát is. 12. Speciális hulladék: az olyan veszélyesnek nem minősülő szilárd hulladék, amelynek 2 méter hosszúságnál nagyobb elemet, vagy darabonként 1 tonna súlynál nagyobb hulladékot tartalmaz. Az Önkormányzat közszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatai 4. A települési Önkormányzatnak hulladék gazdálkodási feladatainak teljesítése során a hulladékgazdálkodásról szóló 2000.évi LXIII. Törvény. (Hgt.) aiban foglaltak szerint kell eljárni. Az ingatlantulajdonos kötelezettségei (1) Az ingatlantulajdonos köteles 5. a.) Az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon és helyen gyűjteni, továbbá az annak begyűjtésére feljogosított hulladékkezelőnek átadni. Mentesül az ingatlantulajdonos a szilárd hulladékkötelező közszolgáltatásának az igénybevétele alól, ha az ingatlant ténylegesen használó más személy a közszolgáltatás igénybevételére szerződést köt a Szolgáltatóval. b.) Az ingatlanán keletkező települési hulladékkezelésére az Önkormányzat által szervezett közszolgáltatást rendszeresen igénybe venni, illetve a hulladékot a begyűjtésre e rendeletben feljogosított hulladékkezelőnek a megadott szállítási napon átadni, illetve a közszolgáltatási díjat kiegyenlíteni.

4 c.) A hulladékgyűjtése során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a város természetes és épített környezetét ne szennyezze, a növény és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja. 4 d.) A szabványos gyűjtőedényt szállítási napon kívül egyedi beépítésű területeken az ingatlanon belül, emeletes és társasházak esetében az ingatlan területén, illetve a lakóházak előtt kialakított és a polgármester által engedélyezett helyen tárolni. e.) Szállítási napon a gyűjtőedényt az ingatlan elé kihelyezni. f.) A Szolgáltatónak 3 napon belül bejelenteni, ha tulajdonosváltozás vagy egyéb jog folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik. Az ingatlantulajdonos köteles a Szolgáltató, illetve az Önkormányzat felé 15 napon belül bejelenteni az ingatlan tulajdonjogában bekövetkezett változást, amit, hitelt érdemlően bizonyítania kell. A korábbi tulajdonost a díjfizetési kötelezettség a bejelentés hónapjának utolsó napjáig terheli. (2) Az ingatlantulajdonos kérheti írásban a Szolgáltatótól a kötelező közszolgáltatás szüneteltetését a beépítetlen használaton kívüli, illetve használt lakott ingatlan esetében, ha ingatlanától megszakítás nélkül legalább 30 napig távol van, és a távollétet megelőzően legalább 15 nappal korábban írásban a Szolgáltatónak bejelentette, mellékelve a vonatkozó igazolásokat. (3) A Szolgáltatónak a mentességre, illetve a kedvezményre irányuló kérelemre 15 napon belül írásban kell válaszolni. (4) Az ingatlantulajdonos, akinek ingatlanán ipari, kereskedelmi szolgáltató és egyéb tevékenységből keletkezik hulladék, köteles az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett hulladékot elkülönítetten gyűjteni, és annak begyűjtésére, elszállítására a közszolgáltatást a Szolgáltatóval kötött külön szerződés alapján igénybe venni. II. fejezet A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás ellátásának rendje, A közszolgáltatás kötelező igénybevétele (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó ingatlantulajdonos köteles a Szolgáltató által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni. (2) A helyi közszolgáltatás körében az ingatlan tulajdonosa és a Szolgáltató közötti jogviszonyt a települési hulladékra vonatkozó közszolgáltatás esetében az a tény hozza létre, hogy a Szolgáltató az ingatlan tulajdonos számára a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll. (3) A közszolgáltatás teljesítésének feltételeiről a Szolgáltató az ingatlan tulajdonost írásban köteles értesíteni vagy felhívás közzététele útján tájékoztatni. A hulladékbegyűjtésének, elszállításának rendjét (gyakoriságát, útvonal és időpont) - a keletkező hulladékmennyiségek figyelembe vételével a Szolgáltató köteles elkészíteni és arról az ingatlantulajdonosokat változás esetén is értesíteni. 6.

5 5 (4) A települési hulladéknak nem minősülő hulladék keletkezésének tényét az ingatlantulajdonos köteles a Polgármesternek bejelenteni. A bejelentésben az ingatlantulajdonos köteles megjelölni azokat a körülményeket, amelyek miatt az adott hulladék nem minősül települési hulladéknak, továbbá, azokat az intézkedéseket, amelyek útján a hulladékkezeléséről gondoskodik. (5) A Szolgáltató és az ingatlantulajdonos jogaira és kötelezettségeire, valamint a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződés tartalmi elemeire a jelenrendelet 7. -ban foglaltakat kell alkalmazni. (6) A mennyiben a jelen rendelet 3..1) pontjában meghatározott települési hulladéknak nem minősülő hulladék árusító, Szolgáltató vagy egyéb gazdasági tevékenység folytán közterületen keletkezik, a tevékenység végzésére kiadott közterület használati hozzájárulás, illetve engedély birtokosa köteles az Polgármesternek bejelenteni, hogy hulladékának kezeléséről hogyan gondoskodik. A közterület használati hozzájárulás, illetve engedély megadását az Polgármesternek az általa szervezett közszolgáltatás igénybe vételéhez kötheti. (7) A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás feltételeiben bekövetkezett változtatásokról a Szolgáltató az ingatlantulajdonost 3 napon belül a változás bekövetkezte előtt írásban vagy felhívás útján tájékoztatni köteles. A hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemei (1) A települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételének módját és feltételeit a Szolgáltató és az ingatlantulajdonos, használó (továbbiakban: megrendelő) között létrejövő szerződés határozza meg. A szerződés megkötésére a Szolgáltató köteles, a Hulladékgazdálkodási törvény és e rendelet szabályainak alapulvételével. (2) A szerződében meg kell jelölni: a) a Szolgáltatót és a megrendelőt, az ingatlan tulajdonos nevét, lakcímét, amennyiben az ingatlant a tulajdonoson kívül más személy használja, a használó nevét, lakcímét és használati időtartamát, b) a szolgáltatással érintett ingatlan címét, c) a megrendelő személyek azonosításához szükséges adatokat; a megrendelő nevét, születési helyét, idejét, anyja nevét. Amennyiben a megrendelő lakóhelye eltér a közszolgáltatással érintett ingatlan címétől, a megrendelő tartózkodási címét is fel kell tüntetni. d) a közszolgáltatás igénybevételének kezdő napját, e) a teljesítés helyét, f) a megrendelő tulajdonát képező vagy Szolgáltatótól bérelt gyűjtőedényt űrtartalom és darabszám szerint, g) az ürítési gyakoriságot és az ürítés idejét napok szerint, h) szükség esetén a megrendelő által meghatározott, az ingatlanon előreláthatólag keletkező hulladék mennyiségét, amelyre a közszolgáltatást a Megrendelő igénybe veszi. 7.

6 (3) A szerződésben rendelkezni kell továbbá: 6 a) a gyűjtőedények használatának jogcíméről és módjáról, b) a közszolgáltatási díjról és alkalmazásának feltételeiről, c) a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a megrendelő igényei szerinti esetleges többletszolgáltatásról és annak díjáról, d) a közszolgáltatási díj megfizetésének módjáról, határidejéről, e) a szerződésmódosításának, felmondásának feltételeiről, f) az irányadó jogszabályok meghatározásáról. (4) A szerződésben a megrendelő munkahelye is feltüntetésre kerül abban az esetben, ha ehhez a megrendelő hozzájárul. Ennek elmulasztása nem vonja maga után a szerződés érvénytelenségét. A hulladék gyűjtésére és elszállítására való átadásra szolgáló gyűjtőedények Rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos jogok és kötelezettségek 8. (1) Az ingatlantulajdonos a települési hulladék gyűjtésére, illetve elszállítására a Szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényt köteles biztosítani. A Szolgáltató az ingatlantulajdonossal kötött, a hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződésben foglalt hulladékmennyiséget köteles csak elszállítani. Az ingatlantulajdonos, ha a gyűjtőedények űrtartalmát meghaladó mennyiségű hulladékot alkalomszerűen kíván elszállíttatni, úgy a Szolgáltató által azonosító jellel ellátott, az e célra rendszeresített zsákkal megteheti, mely a Szolgáltatótól vagy megbízottjától vehető meg. A zsákért fizetett díj az ürítés díját is magába foglalja. (2) A tulajdonos az alkalmazható gyűjtőedények közül olyan űrméretűt és abban a darabszámban köteles igénybe venni, amellyel az ingatlanán keletkezett szilárd hulladék tárolása két ürítés között környezetszennyezés nélkül megoldható. (3) A Szolgáltató által nyújtandó, illetve kötelezően igénybe veendő szolgáltatás minimális mértéke: családi házas övezetben lakóingatlanonként egy személy esetén 1 db 60 literes gyűjtőedény heti egyszeri ürítéssel családi házas övezetben lakóingatlanonként két személy esetén 1 db 80 literes gyűjtőedény heti egyszeri ürítéssel, családi házas övezetben lakóingatlanonként három vagy több személy esetén 1 db 110/120 literes gyűjtőedény heti egyszeri ürítéssel, társasház, tömbház esetén a szerződésben rögzített űrtartalmú, lakásszám arányos méretű gyűjtőedényzet vállalkozás minimum heti 110 liter a 19. -ban foglaltak figyelembe vételével.

7 (4) A hulladék ürítésének minimális gyakorisága Nyergesújfalu város belterületén hetente egy alkalom. 7 (5) Ha az ingatlan tulajdonosa Szolgáltató felé keletkező hulladék mennyiségére vonatkozóan megtévesztő adatokat közöl, az átadásra kerülő hulladékmennyisége rendszeresen meghaladja a gyűjtő edények űrtartalmát, a Szolgáltató jogosult az ingatlan tulajdonost felszólítani, hogy a tényleges mennyiségű hulladéknak megfelelő számú és űrtartalmú edényt használja. A hulladék gyűjtésére és elszállítására való átadásra szolgáló gyűjtőedények elhelyezésével, használatával és kezelésével kapcsolatos kötelezettségek (1) Az ingatlantulajdonos a gyűjtőedényeket az ingatlan területén belül köteles elhelyezni. Gyűjtőedényt közterületen tartósan elhelyezni kizárólag az Önkormányzat rendeletében szabályozott közterület használati hozzájárulás, illetve a vonatkozó szabályok szerinti közterület használati engedély alapján lehet. 9. (2) Az ingatlan tulajdonos köteles a gyűjtőedényeket a hulladék elszállítása céljából a Szolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen, a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A gyűjtőedényt legfeljebb a szállítási napot megelőző napon, 18 órától lehet kihelyezni a közterületre, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést. (3) A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének a közterület szennyezésének elkerülése érdekében lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor és ürítéskor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. (4) A Szolgáltató csak a külön jelzéssel (matricával) ellátott edényzetet köteles kiüríteni. 10. (1) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedények tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról, valamint környezetük tisztántartásáról. (2) A szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedények ürítése során esetlegesen keletkezett szennyeződés eltakarításáról a Szolgáltató köteles gondoskodni. (3) Amennyiben bizonyítható, hogy a Szolgáltató hibájából a begyűjtés során a gyűjtőedényben kár keletkezett, köteles azt megtéríteni, vagy saját költségére megjavítani. 11. (1) Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt üríteni nem lehet, az ingatlan tulajdonosa a Szolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. Az így keletkezett károkért a Szolgáltató nem felel. (2) Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz és robbanás veszélyes anyagot, állati tetemet, építési törmeléket vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét. 8

8 A hulladék elhelyezésével, ártalmatlanításával, illetve hasznosításával kapcsolatos rendelkezések 12. (1) Azt a hulladékot, lomot (veszélyes hulladék kivételével), amely a rendszeres hulladékszállítási körbe nem tartozik, közvetlenül a 2. -ban megjelölt nyergesújfalui telepre történő beszállítás esetén a lakosság szerződésenként évi 200 kg mennyiségig térítésmentesen helyezheti el. A 200 kg feletti mennyiséget a Szolgáltató érvényes térítési díjával kell megtéríteni. (2) Nyergesújfalu város belterületén összegyűjtött és elszállítás céljából átvett települési szilárd hulladékot kizárólag a tatabányai Dubnyik-völgyi regionális hulladéklerakóban lehet elhelyezni. (3) A hulladék ártalmatlanításáról, illetve hasznosításáról a Szolgáltató köteles gondoskodni. (4) A Szolgáltató a hulladék lerakóhely üzemeltetésével az e tárgyban született szerződésnek megfelelő mértékű lerakási díj beszedésére jogosult, mely a hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó feladatok ellátásának költségeit fedezi. 13. (1) Az ingatlantulajdonos az ingatlanán alkalmilag keletkezett települési szilárd hulladékát, kivéve a speciális hulladékot, mennyiségi korlátozás nélkül a 12. (2) bekezdésében meghatározott létesítménybe, annak nyitvatartási ideje alatt beszállíthatja, és a Szolgáltató által meghatározott térítési díj befizetésével további kezelésre átadhatja. (2) Gazdasági szervezetek az általuk kiszállított és lerakott hulladék teljes mennyisége utána Szolgáltató által meghatározott lerakási díjat kötelesek fizetni. A lomtalanítás alá tartozó alkalmi háztartási szilárd hulladékra vonatkozó külön rendelkezések 14. (1) A jelen rendelet 3. 1 /b. pontjában meghatározott hulladékra nézve a lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról a Szolgáltató gondoskodik. (2) A Szolgáltató Nyergesújfalu belterületére kiterjedően, egy héttel előre meghirdetetten időpont és hely meghatározásával- évente egy alkalommal lomtalanítási akciót köteles szervezni. A lomtalanítás során elszállított hulladék elhelyezésének költségét a szolgáltatási díj tartalmazza. (3) A hulladék elszállítását, ártalmatlanítását, illetve hasznosítását a Szolgáltató végzi. (4) Az Önkormányzat az újrahasznosítható települési hulladékok elkülönített gyűjtésére gyűjtő szigeteket hozott létre. A gyűjtőszigetekből a gyűjtött hulladékok ürítését, szállítását, tovább feldolgozásra történő előkészítését és értékesítését a közszolgáltató, az AVE Tatabánya Zrt. végzi.

9 A hulladékkezelési közszolgáltatási díj 15. (1) 1 A hulladékkezelési közszolgáltatás egységnyi díját jelen rendelet 1. melléklete tartalmazza a Képviselő-testület által előzetesen jóváhagyott díjkalkuláció alapján, mely díjak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák. A díj megfizetésére a Szolgáltatóval kötött egyedi szerződésben meghatározott megrendelő, ingatlantulajdonos, használó köteles. A tulajdonos a díjat közvetlenül a Szolgáltató felé negyedévente köteles megfizetni. (2) Nem kell közszolgáltatási díjat fizetni a lakatlan ingatlan esetében arra az időre, amíg azt nem lakják, vagy használatát szüneteltetik, és az ingatlanon települési szilárd hulladék nem keletkezik, feltéve, ha ennek tényét a tulajdonos a Szolgáltatónak előzetesen 15 nappal korábban írásban bejelentette. A díjfizetési kötelezettség a bejelentést követő hónap első napjától az ingatlan használatba vételéig terjedő időben szünetel, amennyiben a szüneteltetés időtartama a 30 napot meghaladja. (3) A díj megállapítására a 242/2000.(XII.23.) Kormányrendeletben foglaltak az irányadóak. Az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék adók módjára történő behajtásánál a Hgt.26. -ban foglaltak szerint kell eljárni. 16. (1) A szolgáltatási díj megállapítására vonatkozó előterjesztést tárgyévben Szolgáltató köteles november 15-ig az Önkormányzat részére eljuttatni. Az Önkormányzat a javaslat alapján a közszolgáltatási díjat meghatározó rendeletét köteles legkésőbb december 31-ig elfogadni. (2) A díjfizetési időszak mindig tárgyév január1 jétől december 31-ig terjedő időszakra szól. 17. Hulladékkezelési helyi közszolgáltatás teljesítése csak törvényben vagy Kormányrendeletben, meghatározott esetekben szüneteltethető, illetőleg korlátozható. III. Fejezet Települési közszolgáltatásra vonatkozó külön szabályok 18. Gazdálkodó szervezet gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett hulladékának kezeléséről a Hulladékgazdálkodási Törvény idevonatkozó szabályai szerint köteles gondoskodni. 1 Módosította a 17/2010(XII.1.) ök. rendelet 1. -a Hatályos január 1-től.

10 IV. fejezet 10 Hulladékkezelési, helyi közszolgáltatás alá nem tartozó települési hulladékkal kapcsolatos tevékenység ellátásának rendjére vonatkozó előírások 19. A Ptk c) pontja szerinti gazdálkodó szervezet a közszolgáltatás igénybevételére a Hgt (4) bekezdésében foglalt esetet kivéve akkor köteles, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési szilárd hulladékának kezeléséről: a) a Hgt ában foglaltak szerint nem gondoskodik, vagy b) a közszolgáltatás keretében nyújtott hulladékkezelés a Környezetvédelmi Felügyelőség által igazoltan környezetvédelmi szempontból a Hgt ában meghatározottnál lényegesen kedvezőbb megoldással történik. A környezetvédelmi felügyelőség eljárását az köteles kezdeményezni, aki a közszolgáltatást nem kívánja igénybe venni.. V. fejezet Szabálysértések Általános jogi felelősség, hulladékgazdálkodási bírság 20. (1) Aki a hulladékkezelési tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségét megszegi, az a szabálysértésről szóló 1999.évi LXIX. Törvény, valamint az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999.(XII.28.) Kormányrendelet vonatkozó szabályai szerint vonható felelősségre. (2) A hulladékgazdálkodási szabályok megtartásáért való felelősség a Hgt.46., valamint a 49. -ban foglaltak alapján kényszeríthető ki. Záró rendelkezések 21. Ez a rendelet február 1. napján lép hatályba, egyidejűleg a települési szilárd hulladékkal összefüggő hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 41/2003. (XII.23.) számú, valamint a rendeletet módosító 7/2005. (III.30.) számú és a 28/2008. (XII.5.) számú rendeletek hatályát vesztik. Adolf Józsefné jegyző Miskolczi József polgármester

46/2001.(12.18.) Kgy. sz. rendelet 1

46/2001.(12.18.) Kgy. sz. rendelet 1 46/2001.(12.18.) Kgy. sz. rendelet 1 A köztisztaság és a településtisztaság fenntartásáról a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról egységes szerkezetben Hódmezővásárhely

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 56/2001. (XII.12.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 56/2001. (XII.12.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 56/2001. (XII.12.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról (Egységes szerkezetben a módosításáról

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. Módosította a 25/2008.(V.27.) rendelet 1. -a. Hatályos 2008. május 1. napjától. 2

I. fejezet. Általános rendelkezések. Módosította a 25/2008.(V.27.) rendelet 1. -a. Hatályos 2008. május 1. napjától. 2 Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 42/2001.(XII.17.)Ör. sz. rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a 32/2002.(XII.12.),

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 7/2005. (II. 28.) számú r e n d e l e t e

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 7/2005. (II. 28.) számú r e n d e l e t e Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2005. (II. 28.) számú r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a köztisztaság fenntartásáról

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás szabályainak és díjának meghatározásáról Egységes

Részletesebben

TÁPIÓSZECSŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 17/2013. (XII.20.) rendelete a települési szilárd hulladék kezeléséről

TÁPIÓSZECSŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 17/2013. (XII.20.) rendelete a települési szilárd hulladék kezeléséről TÁPIÓSZECSŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 17/2013. (XII.20.) rendelete a települési szilárd hulladék kezeléséről Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Kocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003.(VI.30.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Kocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 14/2013.(IX.13.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról

Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 14/2013.(IX.13.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 14/2013.(IX.13.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

I. Fejezet. Bevezető rendelkezés 1.

I. Fejezet. Bevezető rendelkezés 1. Boconád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II. 23.) sz. önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról és igénybevételéről Boconád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. év december 15.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló Község Önkormányzatának 13/2007. (XII.29.) számú r e n d e l e t e Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló 1 Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a továbbiakban: Önkormányzat - a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2002. (06. 29.) számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről A Pécs Megyei Jogú Város

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések

I. FEJEZET. Általános rendelkezések Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2009 (VIII.28.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásokról, valamint a szervezett

Részletesebben

1.Cím. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással és a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről. I.

1.Cím. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással és a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről. I. 1 Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2006/XII.18./ számu rendelettel módosított 4/2003. (II.5./ sz. önk. rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással

Részletesebben

Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2015. (V. 30.) rendelete

Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2015. (V. 30.) rendelete Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015. (V. 30.) rendelete A települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Mezősas községi Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati feladatok

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati feladatok Bucsuszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2003. (I.31.) sz. Önk. Rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással és a köztisztasággal kapcsolatos

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata képviselőtestülete 7/2004. (VII.1.) rendelete

Hegyesd község Önkormányzata képviselőtestülete 7/2004. (VII.1.) rendelete Hegyesd község Önkormányzata képviselőtestülete 7/2004. (VII.1.) rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárdhulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról 2 Hegyesd község Önkormányzata

Részletesebben

a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, és a közterületek tisztántartásáról

a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, és a közterületek tisztántartásáról Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004. (XI.18.) RENDELETE a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, és a közterületek tisztántartásáról Bánk Község Önkormányzat

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 18/2009.(XII.14.) rendelettel, 12/2010.(XII.14.) rendelettel, 14/2011.(XII.20.) rendelettel, 1/2012.(I.31.) rendelettel, 9/2012.(VII.09) rendelettel,

Részletesebben

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2015. (III.20.)Ör.sz. rendelete

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2015. (III.20.)Ör.sz. rendelete Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (III.20.)Ör.sz. rendelete a települési hulladék összegyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Lócs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.22.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Lócs Község

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) RENDELETE (Egységes szerkezetben a 17/2015.(VI.23.) önk. rendelettel) a település tisztaságáról és a települési szilárd hulladékkal

Részletesebben

V-h) 1,, szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. -ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi '\L.Q41G rendeletet alkotja:

V-h) 1,, szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. -ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi '\L.Q41G rendeletet alkotja: LJ l:i L-l'. VM.11..1:' 1 o -"rk.: 2012 JAN 16. 11g'-< b'l..1- Drávacsepely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011. (Xll.30.) önkormányzati rendelete \ a települési szilárd hulladék kezelésével

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/2001. (IX. 14.) számú Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/2001. (IX. 14.) számú Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Hatályos: 2012. december 1-től MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2001. (IX. 14.) számú

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: 21/2001.(XII.10.) Alap A települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására,tárolására

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének... sz. rendelete. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének... sz. rendelete. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének.. sz. rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselıtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete. hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete. hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2007.(III.21.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról, valamint a települési

Részletesebben

(5) Alvállalkozók, valamint alvállalkozóknak a közszolgáltatás egészéhez viszonyított aránya:

(5) Alvállalkozók, valamint alvállalkozóknak a közszolgáltatás egészéhez viszonyított aránya: MHK JogszabKly szolgkltatks 1. oldal, összesen: 9 oldal Kőszárhegy község képviselő testületének 10/2015 (VIII.28.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának és igénybevételének

Részletesebben

Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete

Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-31 -tól Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések 1 Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról (Egységes szerkezetben a 4/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelettel)

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (VI.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (VI.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (VI.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 14/2014. (XII. 15.) Önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 14/2014. (XII. 15.) Önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 14/2014. (XII. 15.) Önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról Szeghalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

H:\gizike\egységes ör 2005\a hulladékgazdálkodásról szóló ör.doc

H:\gizike\egységes ör 2005\a hulladékgazdálkodásról szóló ör.doc 1/18 KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21//2003.(V.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodásról a 4/2004. (I.30.), a 45/2005. (X.28.), a 44/2006. (XII.21.), a 36/2007. (XII.19.), a 32/2008.

Részletesebben

Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete

Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-01-01 -tól Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Gádoros Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2009. (XI. 26.) önkormányzati rendelete

Gádoros Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2009. (XI. 26.) önkormányzati rendelete Gádoros Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2009. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben az időközi módosításokat

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2010. (XI1.16.) önkormányzati rendelete

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2010. (XI1.16.) önkormányzati rendelete Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2010. (XI1.16.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Nyirád 2010 1 Nyirád Község Önkormányzata

Részletesebben

M Á S O L A T 56/2013. (XI.

M Á S O L A T 56/2013. (XI. M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 56/2013. (XI. 22.) rendelete a kötelező települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben!) Vác Város Önkormányzat

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatási terület határai

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatási terület határai PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (V. 29.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Püspökladány Város Önkormányzata

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatok ellátásáról Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról, annak kötelező

Részletesebben

3/2014(III.5.) önkormányzati rendelete

3/2014(III.5.) önkormányzati rendelete Csákánydoroszló község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 3/2014(III.5.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK '1 l1l{1z.g'141 1--t:. Magyarhertelend Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008.(IX. 19.) rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

Bevezető rendelkezések

Bevezető rendelkezések Mád község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013.(XII.18.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás ellátásáról Mád Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések. 1. (1) E rendelet alkalmazásában:

1. Értelmező rendelkezések. 1. (1) E rendelet alkalmazásában: Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Csabacsűd Nagyközség

Részletesebben

Szigetújfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011. (VIII.31.) önkormányzati rendelete

Szigetújfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011. (VIII.31.) önkormányzati rendelete Szigetújfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/20. (VIII.3.) önkormányzati rendelete a települési kommunális szilárd hulladék gyűjtéséről, elszállításáról és ártalmatlanításáról Szigetújfalu

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2009. (XII. 16.) rendelete a települési szilárd hulladékokkal összefüggő tevékenységekről

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2009. (XII. 16.) rendelete a települési szilárd hulladékokkal összefüggő tevékenységekről Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2009. (XII. 16.) rendelete a települési szilárd hulladékokkal összefüggő tevékenységekről (Egységes szerkezetben a 10/2015. (V.07.) 4, 22/2014. (VIII.08.)

Részletesebben

Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete

Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Rendelet hatályba lépésének napja: 2011. január

Részletesebben

VÁMOSPÉRCS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5/2014. (III.11.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

VÁMOSPÉRCS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5/2014. (III.11.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról VÁMOSPÉRCS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5/2014. (III.11.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 22/2007. (IX. 5.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTISZTASÁGI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL ÉS A KOMMUNÁLIS SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 22/2007. (IX. 5.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTISZTASÁGI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL ÉS A KOMMUNÁLIS SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 22/2007. (IX. 5.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTISZTASÁGI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL ÉS A KOMMUNÁLIS SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. június 25. 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

RÁBAKECÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2013. (XII.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL

RÁBAKECÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2013. (XII.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL RÁBAKECÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2013. (XII.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

Sásd Város Képviselő-testületének 13/2002.(XII.16.) Ökr. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról 1 Sásd Város Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015. (IX.15.) önkormányzati rendelete

Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015. (IX.15.) önkormányzati rendelete 1 Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015. (IX.15.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásról és a településtisztaságról Előszállás Nagyközség

Részletesebben

Bakonykúti Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2015. (IX.1.) önkormányzati rendelete. a helyi hulladékkezelési közszolgáltatásról

Bakonykúti Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2015. (IX.1.) önkormányzati rendelete. a helyi hulladékkezelési közszolgáltatásról Bakonykúti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (IX.1.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatásról Bakonykúti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(III.04.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(III.04.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról 1 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(III.04.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. (1) bekezdésében

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete

Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról és a közterületek tisztántartásáról (egységes szerkezetben

Részletesebben

Kékesd Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013.( XII.30.) rendelete

Kékesd Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013.( XII.30.) rendelete Kékesd Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013.( XII.30.) rendelete Hatályos:2014-01-01 -tól Kékesd Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013.( XII.30.) rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések 1..

I. fejezet Általános rendelkezések 1.. Almamellék Község Önkormányzatának 11/2002 (XII. 17.) számú rendelete A hulladékkezelési közszolgáltatásról (egységes szerkezetben 13/2005 (XII.1.) számú rendelettel.) Almamellék községi Önkormányzat Képviselőtestület

Részletesebben

IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési szilárd hulladék szervezett köztisztasági szolgáltatás igénybevételéről Ivánc község Önkormányzatának

Részletesebben

A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, KÖZTISZTASÁG ÉS AZ AVAR VALAMINT A KERTI HULLADÉKOK NYÍLTTÉRI ÉGETÉSÉNEK HELYI SZABÁLYAIRÓL

A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, KÖZTISZTASÁG ÉS AZ AVAR VALAMINT A KERTI HULLADÉKOK NYÍLTTÉRI ÉGETÉSÉNEK HELYI SZABÁLYAIRÓL EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2014.(I.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, KÖZTISZTASÁG ÉS AZ AVAR VALAMINT A KERTI HULLADÉKOK NYÍLTTÉRI ÉGETÉSÉNEK HELYI SZABÁLYAIRÓL

Részletesebben

Monoszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (XII.20.) r e n d e l e t e. a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Monoszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (XII.20.) r e n d e l e t e. a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Monoszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (XII.20.) r e n d e l e t e a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Kihirdetve: 2007. december 20. S ó l y o m Béláné körjegyző

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete

Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete a hulladékgazdálkodás, a köztisztaság és közterület használat helyi szabályairól Egységes szerkezetben! Dunaharaszti

Részletesebben

I. FEJEZET. 1. A település tisztaságáról

I. FEJEZET. 1. A település tisztaságáról Ukk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről, a közterület használatáról

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő testületének../2010. (...) Önkormányzati RENDELETE

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő testületének../2010. (...) Önkormányzati RENDELETE Tolmács Község Önkormányzat Képviselő testületének../2010. (...) Önkormányzati RENDELETE a szilárd hulladékgazdálkodásról és a közterületek tisztántartásáról (tervezet) Tolmács Község Önkormányzat (továbbiakban:

Részletesebben

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék hulladékkezelési közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (egységes

Részletesebben

PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T É N E K./2014(...) önkormányzati rendelete

PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T É N E K./2014(...) önkormányzati rendelete PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T É N E K./2014(...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Pereszteg Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének. /. (.) önkormányzati rendelete

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének. /. (.) önkormányzati rendelete Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /. (.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2014./IV../ önkormányzati r e n d e l e t e (tervezet) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2014./IV../ önkormányzati r e n d e l e t e (tervezet) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2014./IV../ önkormányzati r e n d e l e t e (tervezet) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Csorvás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

2. A rendelet hatálya. 3. A hulladékkezelési közszolgáltatás tartalma, rendje

2. A rendelet hatálya. 3. A hulladékkezelési közszolgáltatás tartalma, rendje Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2010. (XII.20.) önkormányzati rendelete a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról (Egységes szerkezetbe foglalva: 2013. március 5.)

Részletesebben

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2003. (II.20.) önkormányzati rendelete 1 A helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a településtisztaság egyes kérdéseiről és a közszolgáltatás

Részletesebben

Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (VII.08.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról

Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (VII.08.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (VII.08.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2012. február 27. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2012. február 27. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Hunya Község Képviselő-testülete H u n y a 4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2012. február 27. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőség

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2011. ( XII.15.) számú. r e n d e l e t e

BUZSÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2011. ( XII.15.) számú. r e n d e l e t e BUZSÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2011. ( XII.15.) számú r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Buzsák Községi Önkormányzat

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni.

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni. Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-19 -tól Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati

Részletesebben

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete köztisztaságról, valamint a szervezett köztisztasági szolgáltatás kötelező igénybevételéről a 4/2013.(II.14.) és a

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2010. (III. 31.) önkormányzati rendelete

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2010. (III. 31.) önkormányzati rendelete Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2010. (III. 31.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Nagymaros Város Önkormányzatának

Részletesebben

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Hatályos:2016-02-01-tól Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Balatonberény Község Önkormányzat

Részletesebben

Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2015. (IX.15.) önkormányzati rendelete A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Hantos Községi Önkormányzat

Részletesebben

Az R.1 9. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép: 19. Aki:

Az R.1 9. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép: 19. Aki: Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2011. (XII.16.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 1/2014.(I.15.)

Részletesebben

GESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (II. 13.) ÖR

GESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (II. 13.) ÖR GESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (II. 13.) ÖR. SZÁMÚ RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRD ÉS FOLYÉKONY HULLADÉKRA VONATKOZÓ HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKRÓL Geszt község Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelete

Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelete Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek

Részletesebben

3. A települési szilárd hulladék elszállításának gyakorisága, a lom hulladék elszállítása

3. A települési szilárd hulladék elszállításának gyakorisága, a lom hulladék elszállítása Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2010.(XII.22.), 20/2011.(XII.1.), 14/2012.(V.30.), 16/2012.(VI.22.), 17/2012.(IX.14.), 22/2012.(XI.30.), 23/2012.(XII.14.) és a 4/2013.(II.22.) önkormányzati

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 22/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 22/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Vaskút Községi Önkormányzat

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról 1 Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról 1

Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról 1 Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról 1 (Egységes szerkezetben az 5/2014.(II.28.), a 12/2015. (VI.1.),

Részletesebben

Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete. a települési hulladékgazdálkodásról

Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete. a települési hulladékgazdálkodásról Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Szenna Község Önkormányzat Képviselő - testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.

Részletesebben

Balatonlelle Város Önkormányzata 1/2014. (I.31.) önkormányzati rendelete hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Balatonlelle Város Önkormányzata 1/2014. (I.31.) önkormányzati rendelete hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról 1 Balatonlelle Város Önkormányzata 1/2014. (I.31.) önkormányzati rendelete hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Balatonlelle Város Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, illetőleg

Részletesebben

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról A módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról 1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012.

Részletesebben

RECSK NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (III.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési hulladékkezelési közszolgáltatásokról

RECSK NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (III.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési hulladékkezelési közszolgáltatásokról RECSK NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (III.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési hulladékkezelési közszolgáltatásokról Recsk Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (.) önkormányzati rendelete

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (.) önkormányzati rendelete Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról és a közterületek tisztántartásáról (tervezet) Tüskevár

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / (...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / (...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / (...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási

Részletesebben

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, valamint a közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

4 Módosította a 13/2013. (V.30.) rendelet, hatályos 2013. 05.31-től

4 Módosította a 13/2013. (V.30.) rendelet, hatályos 2013. 05.31-től Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2011 ( XII.01.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésére szervezett közszolgáltatásról /Egységes szerkezetben 2013. május

Részletesebben

Beremend Nagyközség Önkormányzat Képviselőtest,iletének. a hulladékgazdálkodás, a köztisztaság és 11 "'... -

Beremend Nagyközség Önkormányzat Képviselőtest,iletének. a hulladékgazdálkodás, a köztisztaság és 11 '... - l Beremend Nagyközség Önkormányzat Képviselőtest,iletének 2/2015. (l. 21.) önkormányzati rendelete j. a hulladékgazdálkodás, a köztisztaság és 11 "'.... - ; :,. j + ±'Llt,J...,;L- JJ,.. közterület használat

Részletesebben

Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete

Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő legmagasabb hatósági

Részletesebben