Magyarországon kiadja a Dark Angel Hungary konyv@darkangelhungary.hu Szerkesztő: Farkas Ágnes

Átírás

1 ollins collins Másolnitilos!

2

3 Copyright 2002 Max Allan Collins Hungarian translation Király Béla, 2008 Dark Angel Hungary, 2008 A könyv bármely részének felhasználásához a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges. Magyarországon kiadja a Dark Angel Hungary konyv@darkangelhungary.hu Szerkesztő: Farkas Ágnes A Del Rey Book Published by The Ballantine Publishing Group and copyright 2002 by Twentieth Century Fox Film Corporation All rights reserved under International and Pan- American Copyright Conventions. Published in the United States by The Ballantine Publishing Group, a division of Random House, Inc., New York, and simultaneously is Canada by Random House of Canada Limited, Toronto Del Rey is a registered trademark and the Del Rey colophon is a trademark of Random House, Inc eisbn v1.0

4 Pam-nek és Barb-nak a két sötét angyalnak még ha egyikük szőke is.

5 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Rendszeres társszerzőm, Matthew V. Clemens, aki a CSI regények megírásánál is ott bábáskodott és akivel számtalan egyéb novellát szereztünk együtt, mérhetetlen nagy segítséget nyújtott nekem. Hatalmas Sötét Angyal rajongóként Matt bevezetett engem a sorozat világába és megismertette velem a teljes történetet, ami alapján belekezdhettem a Mielőtt eljön a hajnal megírásába. A szerkesztőm, Steve Saffel szerezte nekem ezt a munkát és aztán folyamatos segítséget nyújtott, ami nem merült ki a segédanyagok beszerzésében, hanem hozzátette a saját kreatív ötleteit is a könyvhöz. Steve segített megoldani jónéhány olyan problémát, amivel egy író akkor szembesül, ha egy már felépített világban kell megírnia egy történetet. Szeretnék továbbá köszönetet mondani a Sötét Angyal készítőinek, James Cameron-nak és Charles H. Eglee-nek, akik a sorozat showrunner-ei is voltak egyben, Debbie Olshan-nek a 20th Century Fox-tól és Wendy Chesebrough-nak a Lightstorm-tól. Köszönetet mondanék még a sorozat producereinek is, René Echevarria-nak és Rae Sanchini-nek, valamint a Ballantine Books-nak, Gillian Berman-nak, Colette Russen-nek és Colleen Lindsay-nek. Az ő támogatásuk igazán sokat jelentett a számomra, nem is beszélve a magától James Cameron-tól kapott visszajelzésekről. Matt, Steve és én reméljük minden Sötét Angyal rajongó értékelni fogja a bevezetést ennek az egészen különleges angyalnak a kalandjaiba.

6 Ez az én életem Most vagy soha. JON BON JOVI Ez az én életem és azt teszem vele amit akarok. ERIC BURDON

7 Néha mikor visszatekint rá, Max úgy érzi, mintha egy élénk, vad álmot látna. Máskor az emlékek egészen homályosakká válnak, olyanná, mintha valaki máséi lennének. Mintha csak egy történet lenne, amit meséltek neki, vagy egy TV sorozat epizódja, amit a Barrett családdal nézett. De máskor egészen tisztán látja maga előtt az egészet, és tudja, hogy ez a történet nem tartozik a fentiek közé. Nem számít, mennyire próbálja magában elfojtani a fájdalmát, Max tudja, hogy valóban átélte azt a sok borzalmat, ami az emlékeiben él. Még ha néha kívülről szemléli is önmagát, tudja, hogy megtörtént vele mindez, VALÓBAN megtörtént és az egész ugyanannyira a részét képezi már, mint a vonalkód hátul a nyakán. Átlagos emberek nincsenek így megjelölve, akár egy doboz babkonzerv, vagy a csomagok, amiknek kézbesítésével a hétköznapi életben bujkálva foglalkozik. Vannak, akik ridegnek látják Max-et, de az áthatolhatatlannak tűnő fal mögött csak úgy tombolnak benne az érzelmek, nagyrészük olyan, amelyet nem lenne szabad éreznie. Emberi érzések, amik ellen a Manticore mindent megtett, hogy kiirtsa belőle, hogy kiirtsa mindannyiukból. Becsukva a szemeit Max hagyta, hogy immáron sokadszorra végigfusson ez a videó a fejében 1

8 Első fejezet HIDEG NYOM 2 Manticore főhadiszállás Gillette, Wyoming, 2009 CSUPASZ LÁBA mély nyomokat hagyott a jéghártyával borított hóban, kórházi stílusú hálóinge pedig kuszán lebegett, ahogy a mindössze 9 éves X5- ös, menekült a dermesztő februári hidegben. Fogalma sem volt arról, hogy alig két napja volt Valentin nap; a hétköznapi élet, mint olyan, teljesen ismeretlen volt számára abban a kontrollált környezetben, ahol élete első 9 évét töltötte. Akármilyen sokat tanult is a Manticore-ban, ez a kislány most csak annyit tudott, hogy az életéért fut. Hallotta, hogy a helikopterek fülsértő zajjal egyre közelebb köröznek a feje fölött, de fel nem nézett, mert arra koncentrált, hogy elkerülje a reflektorok fényének pásztázó, fehér sugarát, amely a kihalt, komor erdőt a fény, a sötétség és az árnyak kísérteties lakává változtatta. Haja rövid volt, már-már kopasz, teste kicsiny, bár nem vézna, hanem inkább inas, de minden bizonnyal gyerek volt még. Egy, a szó szoros értelmében vett harcedzett gyerek. Bőrének sötétebb tónusa kicsinyke előnyt adott neki, azon társaival szemben, akik világosabb színük miatt szinte világítottak, mikor a keresőfény a közelükbe ért. Akár a szellemek egy kísértetjárta házban. Hatalmas sötét szemeit akár őzikeszerűnek is mondhatnánk, ha nem lett volna

9 SÖTÉT ANGYAL: MIELŐTT ELJÖN A HAJNAL 3 bennük valami halálos. Valami olyan, mint a prédájára vadászó ragadozónak, aki a legkisebb részlet felett sem siklik el. Tiszta erejéből futott keresztül az erdőn, anélkül, hogy kapkodta volna a levegőt. Még csak nem is izzadt, csak, mint egy gép, pumpált a kezével és futott. Szuperérzékeny hallásával felmérte, hogy a tőle egyre távolodó üldözői már levegőhöz is alig jutnak. Küzdelmük amúgy is hiábavaló volt. Nincs olyan ember, aki eséllyel veheti fel a versenyt egy genetikailag tökéletesített katonával. A gyerek fejében felvillant: hát igaz, szöknek, most valóban megszöknek. Nem mintha ő vagy a testvérei ismerték volna ennek a szónak a jelentését. Bár iskolázottak voltak, magasan képzett katonák, szókincsük behatárolt volt. A szökés számukra valami olyasmit jelentett, amit kötelező volt megkísérelniük, ha fogságba esnek. De ő és a többiek nem voltak foglyok, vagy igen? Hisz végülis a Manticore az ő otthonuk az egyetlen otthon, amiről tudomásuk van. De ez az otthon hirtelen börtönné vált, mikor az az ember, akiben megbíztak, akikre ezek a különleges gyerekek apafiguraként tekintettek, maga Lydecker ezredes figyelmeztetés nélkül lelőtte egyiküket. Eva meghalt! És miért? Csak mert megtagadott egy parancsot? Mostanra már tudták, hogy mik is ők valójában kísérlet eredménye, a szándékosan gerjesztett genetikai mutáció és kemény katonai kiképzés elegye. És azt is tudták, hogy mit érnek a Manticore-nak, ha a kísérlet félresiklik: semmit. A sok tréning, az a rengeteg gyakorlat, minden, amit megtanultak addigi rövid életük során, értelmét vesztette abban a pillanatban,

10 4 MAX ALLAN COLLINS hogy a Lydecker fegyveréből származó lövedék Eva testébe fúródott. Egy csapat motorosszán dühödt farkasfalka módján száguldott el mellette, túl gyorsan ahhoz, hogy észrevegyék őt, amint egy fához lapul. A szánok zaja zökkentette vissza a valóságba, hogy életben van, ébren, ez nem egy álom. A felnőtt katonák futurisztikus szörnyeknek tűntek a számára, csillogó, fekete műanyag páncélzatukkal, éjjellátó szemüvegükkel és lézerirányzékos automata fegyvereikkel, ahogy leereszkedtek a völgybe annak a jellegzetes hangnak a kíséretében. Újra futásnak eredt. Le a lejtőn, ahogy csak a lába bírta. Egy tisztáson találta magát. Egy pillanatnyi tanácstalanság után meglátta Zack fejét egy szikla mögött. Szó nélkül megindult, hogy csatlakozzon hozzá. Ahogy közelebb ért, még több szürke hálóruha tűnt elő a sziklák és farönkök mögül. Nemcsak a ruhájuk volt azonos, hanem a majdnem tarra nyírt hajuk is. Többek közt ez az azonosság hivatott elnyomni bennük minden egyéni gondolkodásra való hajlamot. Utoljára Jondy tűnt elő, akinek arcán a megkönnyebbült mosoly mutatta afelett érzett örömét, hogy végül Max-nek ez volt a neve, amit a testvéreitől kapott is sikerült eljutnia a találkozási pontra. A Manticore hiába sulykolta beléjük, hogy egyikük sem fontosabb a másiknál, a két lány akik az egyenruhát és a rövid hajat leszámítva is hasonlítottak egymásra úgy kötődött egymáshoz, mint két testvér. Max háta mögött egyre erősödött a szánok zaja. Mint mindig, most is Zack ragadta magához a vezetést. Zack, aki higgadt és intenzív is tud lenni egyszerre, most is egyértelmű utasításokat adott a többieknek a Manticore-tól tanult kézjelek segítségével. Kétfős

11 SÖTÉT ANGYAL: MIELŐTT ELJÖN A HAJNAL 5 menekülési szétválási csapatokba osztotta a csapatot, ezt követően a párok egymás után az erdőbe vetették magukat, különböző irányokban. Mikor Zack jelzett neki és Jondy-nak, hogy induljanak, Max a fejét rázta. Nem akarta a fiút hátrahagyni és nem értette, hogy miért kell szétválniuk. Hát nem erősebbek együtt? De a fiú hajthatatlan volt. Erélyesen jelezte, hogy induljanak. Max továbbra sem akarta magára hagyni, de nem volt választása, kiképzőik feltétlen engedelmességre nevelték őket a csapatvezetőik felé. Jondy megragadta a karját és belevetették magukat a fagyos éjszakába. Ismét az erdőben menekült, de ezúttal Jondy-val az oldalán. Hamar elérték a létesítmény határát, ahol egy két és fél méter magas drótkerítés várta őket, a tetején szögesdrót tekerccsel. A lányok macskamódra átvetették magukat felette így kerültek óvatlanul az egyik üldözőjük távcsöves puskájának célkeresztjébe. Ahogy földet értek a túloldalon, megérezve egy pillanatra a szabadság szelét, Max megállt, hogy körülnézzen. Úgy érezte, hogy ez túl könnyű volt. A hangok az éjszakában arra vonzották a tekintetét, ahol Zack-et menthetetlenül körbezárták a feketeruhás katonák. Látta, ahogy a lézerirányzékok kis vörös pontjai táncolnak a fiú testén. A fiatal lány erőtlenül nézte, ahogy a sokkolók dárdái a fiúba fúródnak, látta, hogy a hatásuktól a földre kerül és őrült rángásba kezd, ijesztő angyalokat rajzolva a hóba. Max ott állt rémülten, megbabonázva a távolból érkező elektromos hangtól, amíg Jondy meg nem ragadta a karját, hogy újra mozgásra bírja. Tudta, hogy Zack megmentette az életét azzal, hogy szétszóródásra utasította őket. De ahogy egyre távolodtak a kerítéstől,

12 6 MAX ALLAN COLLINS képtelen volt kiverni a fejéből a gondolatot, hogy cserbenhagyták, sőt talán még el is árulták azzal, hogy hagyták szembeszállni azzal a sok katonával, egyedül A hómobilok ijesztő hangja egyre közelebbről zúgott a két lány mögött. Egyetlen esélyt láttak arra, hogy lelassítsák az üldözőiket, egy közeli kis tó jegén folytatták a menekülést. A jég elég erősnek tűnt, hogy elbírja a két kislány súlyát, de ahhoz már nem, hogy a súlyos szánok is átérjenek rajta. Közben a helikopterek zaja is egyre erősödött, a keresőlámpák fénye pedig pontosan az ő menekülőútjukat világította meg. Már majdnem átértek a tavon, mikor Max hirtelen szivacsosnak kezdte érezni a talajt. Még hallotta, ahogy reccsen a jég a lába alatt, de már nem volt ideje reagálni. A vékony réteg a tavon nem bírta ki még az ő pici testének súlyát sem, s szilánkokra tört alatta. Max pillanatok alatt a dermesztő vízben találta magát, ami olyan hideg volt, hogy szinte égette testét. Úgy fájt, mintha milliónyi kést szúrnának belé, de erőt vett elgyengült tagjain és a felszínre lökte magát, hogy levegőt vegyen. Jondy alig három méterre állt tőle. Max! Menj! kiáltotta Max, ahogy próbált biztos fogást találni valahol a jégen, hogy kimásszon. Nem! Együtt maradunk! Menj, Jondy! Megtalállak, csak menj! a másik lány egy hosszú pillanatig gondolkozott, aztán meghallották, ahogy egy Humvee áttöri a kaput mögöttük. Max figyelte az autót, ahogy feléjük vette az irányt és azon gondolkozott, hogy a sofőr vajon tud-e a kis tóról. Aztán megfordult és látta, ahogy Jondy a sűrű felé menekül, sarkában a hómobilok, amelyekről

13 SÖTÉT ANGYAL: MIELŐTT ELJÖN A HAJNAL 7 folyamatosan tüzelnek rá. Nem sokkolóval vagy kábítólövedékekkel. Éles lőszerrel! A lövedékek követték a lány útját, feltépve a fák kérgét, lyukakat vájva a hóba. Aztán Jondy eltűnt az erdőben. Megmenekült? Elfogták? Kivégezték? Max csak remélni tudta, hogy nem a két utóbbi. Ahogy visszafordult, látta, ahogy a Humvee a tó széléhez közeledik, a fényszórók fénye majdnem felfedte hollétét az üldözőinek. Vett egy nagy levegőt és lemerült a víz alá. A mélyben, a vastag jégréteg alatt alig tudta kivenni, hogy a Humvee nagyot fékezve megáll a tó előtt és kiszáll belőle két ember. Ebből a furcsa szögből, a jég torzításán keresztül nem merte volna biztosra venni, de úgy látta, hogy az egyikük Lydecker és nagyon dühösnek tűnt. A két férfi beszélt egy ideig, de a szavaik, így a jégen és a víz sűrűjén keresztül még Max szuperhallásával is kivehetetlenek voltak. Aztán a férfiak visszaszálltak az autóba és elhajtottak onnan. Kísérteties csend ült a környékre. Különösen érezte magát ott a mélyben. A testén kezdtek a hypothermia jelei mutatkozni, a tüdeje már úgy égett, mintha valaki tüzet rakott volna benne, de még mindig olyan erős félelmet érzett, úgy rettegett attól, hogy Lydecker és az emberei a felszínen várják, hogy végezhessenek vele, hogy nem mert felmenni levegőért. Aztán döntésre jutott, hisz a harci helyzetekben való döntéshozatal is a kiképzéséhez tartozott és már beleivódott a vérébe. Harcolni fog a halálig, inkább, mint hogy csak úgy feladja! Visszaúszott a lyukhoz és akkor tört elő a felszínre, mikor már úgy érezte, hogy a tüdeje felrobban. Hatalmas levegőt vett, mielőtt visszazuhant a vízbe, aztán ismét feltornászta magát a felszínre és megpróbált

14 8 MAX ALLAN COLLINS oxigénhez jutni két köhögés között. Egy újabb dolgot megtanult ezen az éjszakán: még egy X5-ösnek is, mint ő, megvannak a maga korlátai. Kimászott a vízből és körülnézett. Körös-körül egy teremtett lelket sem látott, egyedül volt az éjszaka mélységes sötétjében. Kiszabadult! A következő gondolta Jondy volt, de tudta, hogy először magáról kell gondoskodnia. A szürke kórházi köpeny magába szívta a jeges vizet, s így még annyi védelmet sem adott a dermesztő éjszaka ellen, mint korábban. Találnia kell egy száraz, meleg helyet, mégpedig minél hamarabb! Bevonszolta magát az erdőbe. Tisztában volt azzal, hogy milyen fontos is az idő, de a percek és az órák elvesztették jelentésüket, mikor céltalanul bóklászott a sűrűben. Fogalma sem volt, mennyi ideje járkál a fák közt, mikor egyszer csak egy kétsávos országúton találta magát. Az erdőt ismerte sokszor volt hadgyakorlatuk arrafelé de most hirtelen egy olyan világba került, amit csak a képzésüket szolgáló videókon láthatott. Amit tudott, megtanult azokból, hogy hogyan kell alkalmazkodni, túlélni, de semmi többet. A távolból fényszórókat látott feltűnni. Manticore Humvee-k? Vagy más? Talán barát? Vagy ellenség? Lehúzódott az árokba, macskaszemeit a közeledő fények felé irányította és erősen fülelt, hogy felismerje a járművet a hangjáról. Az nem haladt olyan gyorsan, ahogy a Manticore Hummer-jei szoktak az országúton. De persze az is lehetséges, hogy csak azért ilyen lassúak most, mert őt keresik az út mentén. Hiába a genetikai tökéletesítés, érezte, ahogy a fagyos szél marcangolja a testét, kiszívva minden energiáját. Ha nem talál valami menedéket sürgősen, életének ez a kaotikus epizódja, amelyet a kerítésen túl

15 SÖTÉT ANGYAL: MIELŐTT ELJÖN A HAJNAL 9 töltött, a szabadság apró morzsája életének utolsó epizódja is lesz egyben. Azon gondolkodott, hogy elő kellene-e jönnie rejtekéből, ha kiderül, hogy a közeledő autó Manticore jármű. Ha visszaviszik, nem kétséges, hogy a büntetés rettenetes lesz, de aligha lehet olyan borzalmas, mint egyedül meghalni a fagyos hidegben vagy mégis? De hisz azok golyók voltak, amik Jondy bokája mellett csapódtak a földbe. Lydecker döntött: a szökevényeket nem elég elfogni, végezni kell velük. Ahogy a fények egyre közeledtek, Max elhatározásra jutott: soha nem engedi, hogy visszavigyék oda. Visszahúzódott a fedezékébe és folyamatosan figyelte a közeledő jármű hangját. Nem Humvee volt eleget hallott már ahhoz, hogy ezt meg tudja állapítani. Akármi is volt, biztos, hogy csak hét szelepe működött, amitől nem ment az egyik hengere. Ahogy felért a domb tetejére, már az is nyilvánvalóvá vált, hogy civil. Egy kék Chevy Tahoe, wyoming-i rendszámmal. AGT 249. Nem kormányzati rendszám egy nem kormányzati autón. Felkészülve a harcra, Max lassan előbújt rejtekéből és kisétált az útra. Hálóruhája a széltől úgy lengett rajta, mint egy különös zászló. A távolból továbbra is hallotta a szirénák vijjogását és az erdő felett köröző helikopterek zúgását. Ahogy a Tahoe leért a völgybe és megközelítette Max-et, a sofőr beletaposott a fékbe. A kocsi megcsúszott egy kicsit, de a vezetője hamar visszanyerte az uralmat felette és pont Max mellett állt meg. Kivágódott az utasoldali ajtó és a sofőrülésről egy harmincas éveiben járó, hosszú középszőke hajú, nyílt kék szemű nő bámult Max-re. Szállj be! kiáltotta a lánynak. Szemeinek megnyugtató kékje telve volt félelemmel.

16 10 MAX ALLAN COLLINS Gyerünk! Siess! 1,3 másodperc. Ennyi időbe telt Max-nek egy komplett veszélyfelmérés. Megállapította, hogy a nő nem jelent számára fenyegetést legalábbis még egy ideig úgyhogy bemászott az autóba és becsukta az ajtót. Lapulj le a földre! parancsolt rá a nő. Max teljesítette az utasítást, a nő közben betakarta őt a szürke gyapjú dzsekijével. Manticore felszerelés! Semmi baj mondta a nő Max tüzessé váló tekintetére válaszolva. Nekik dolgozom, de nem tartozom közéjük. Max nem szólt semmit, de a szemét folyamatosan a nőn tartotta. Jobb hagyni, hogy ő beszéljen gondolta magában addig legalább van ideje visszanyerni az erejét. Ezalatt kiszámolta, hogy a nő nyakának a kitekerése a leggyorsabb mód arra, hogy végezzen vele. Tisztában volt vele, hogy a járműves kiképzés, amit kaptak, alkalmassá teszi őt arra, hogy elvezessen egy civil járművet is. Azonban végezni vele, amíg az autó mozgásban van, csak a végső megoldás lehet, mivel rengeteg kiszámíthatatlan faktort tartalmaz. A kocsi fűtőberendezése meglehetősen akadozva működött, de a levegő, amit az utastérbe juttatott, kellemesen meleg volt. Ez a környezet lassan elterelte Max figyelmét a kivégzési módok közötti válogatásról. Még a szúrós gyapjút is kellemesnek érezte maga körül. A nőnek vékony egyenes orra, vastag mélyvörös szája és tengerkék szemei voltak, tökéletes háromszög arcot formálva ezzel. Fekete felsője alól néha kivillant az orvosi köpenye. Biztonsági átvilágításon átesett civil orvosi személyzet rendszeresen járt a Manticore-ba, Max tudta ezt.

17 SÖTÉT ANGYAL: MIELŐTT ELJÖN A HAJNAL 11 Bizalmatlanul, de jobb lehetőség híján a padlóra lapult, ahogy a Tahoe a hóval borított dombokat, völgyeket járta. A vezetőn látszott, hogy fél, ez Max-et kicsit megnyugtatta. Úgy gondolta, hogy ha Lydecker egyik embere lenne, nem rettegne ennyire. Ahogy akkor sem, ha nem tudná, hogy milyen halálos csomagot szállít. A sofőr időnként Max-re pillantott és megpróbált megnyugtató mosolyt erőltetni az arcára. A lány nem tudott rájönni, hogy ezt a gesztust neki szánja, vagy saját magának, de ez ebben a pillanatban nem is számított. Majd egy órával később az autó lassított, és végül megállt. A sofőr lekapcsolta a lámpát, majd Max-re nézett. Megérkeztünk. A hangja túl magas volt, a szavai túl gyorsak, csak úgy sugárzott róla, hogy tetteti a nyugodtságot. Mindketten kiszálltak az autóból és egy kis, fából készült ház ajtaja felé vették az irányt. Az épület kedves otthonossága nem jelentett semmit a gyereknek, aki egy barakkban nőtt fel. Nem hasonlított azokhoz a házakhoz, amiket a kiképzésükön vetített videókon civil lakóhelyként mutattak nekik. A kicsiny épület többnek tűnt egyszerű hálóhelynél, bár a méretét tekintve nem lehetett nagyobb belülről, mint a hatalmas közös zuhanyzók a Manticore-ban. A nő kinyitotta az ajtót, de Max habozott. Megmentője ismét magára erőltetett egy mosolyt. Gyere, nem lesz semmi baj. Komolyan. Itt biztonságban leszel. Max tényleg hinni akart neki, de korábban mindig hitt Lydecker-nek is, mind hittek és most az egyikük halott. Legalább az egyikük

18 12 MAX ALLAN COLLINS Ennek ellenére elfogadta a nő gesztusát és belépett az ajtón. Ámuló szemekkel csodálkozott rá a bal oldali falba épített kandallóra. Bár funkcióját azonnal megértette, nem látott még hasonlót sem korábban. A csendesen pattogó tűz a szobának meleg, otthonos hangulatot kölcsönzött, olyat, amelyet eddig csak a saját ágyában érzett, mikor a takarójába fúrta magát azokon a különösen hideg éjszakákon. A jobb oldali ajtó egy kis fürdőszobába vezetett, egy szobába egyetlen WC-vel! kicsit távolabb egy mosogató állt ki a falból, rögtön egy tűzhely mellett. Szemben egy kisméretű hűtő, egy ebédlőasztal és két szék volt. A nappali rész egy ágyként funkcionáló rekamiéból és egy a tűzzel szembefordított bőr karosszékből állt. A lakásban minden bútor sötét tónusú fából készült. A szürke, katonás környezet után, ahol felnőtt, ez a meleg, barátságos berendezés, ez a sok fa annyira idegen volt és mégis annyira csodálatosnak találta az egészet. A nő a telefonhoz lépett és felhívott egy számot. Pár pillanattal később beleszólt a kagylóba: Itt Hannah Találkoznunk kell. Max azt méregetve, hogy épp elárulják-e óvatosan körbesétált a szobában, végigsimogatva a bútorokat, melyeket különösnek, de nem visszataszítónak talált. Legnagyobb meglepetésére a kicsiny ház barátságos falai között otthonosabban érezte magát, mint a Manticore-ban valaha is. Képtelen volt felfogni, hogy mi ez az érzés, ami a gyertyatartókra, könyvekre, festményekre vagy a karosszékre terített indián hímzésű takaróra és a sok, számára ismeretlen tárgyra pillantva a hatalmába keríti.

19 SÖTÉT ANGYAL: MIELŐTT ELJÖN A HAJNAL 13 Nem, mondta Hannah csak egy gyerek, de gondjai vannak otthon és szüksége lenne egy helyre, ahol biztonságban lehet. Max azon tűnődött, hogy vajon lesz-e neki is valaha egy ilyen gyönyörű háza. A gondolat, hogy az ember ilyen helyen is élhet, a kicsiny lakást hirtelen hatalmassá tette a szemében. Nézd Hannah dühösnek tűnt majd elmagyarázom, mikor találkoztunk Köszönöm. Szia. Lerakta a kagylót. Max ekkor már az indián hímzésű takarót tanulmányozta. A Manticore-ban még a gyapjútakarók sem voltak ehhez foghatóan puhák. Hannah odalépett hozzá és körétekerte a hatalmas leplet. Hirtelen melegség öntötte el a feje búbjától a lábujjáig és mélyen magába szippantotta a takaró finom illatát, amely Hannah parfümjéből ivódott belé. Visszajövök, amint lehet mondta a nő, miközben ismét magára vette a kabátját. Addig érezd otthon magad. Max nem válaszolt semmit. Teljesen ismeretlen volt számára ez a kedves beszéd, majdnem mintha olyan nyelven szóltak volna hozzá, amelyet sosem tanult. Egymásra pillantottak, aztán Hannah útnak indult a fagyos éjszakában. Max az ablaknál állva várt. Jó ideig figyelte a sötétséget, talán több óra is eltelt. De ez mindent egybevéve ellenséges terület volt. Nem tudta pontosan, hogy mennyit utaztak a civil autóval, csak abban volt biztos, hogy a Manticore nem lehet elég messze. Abban is biztos volt, hogy Lydecker és az a megfoghatatlan szervezet, amelyet Manticore-nak hívnak, soha nem fog felhagyni az üldözésével az üldözésükkel. Végül mindent átgondolva arra a következtetésre jutott, hogy Hannah vagy nem akar visszatérni vagy

20 14 MAX ALLAN COLLINS elfogták, de akárhogy is, a hely immár nem biztonságos, tehát mennie kell. Kedvelte ezt a házat ha több ideje lett volna, talán a szívéhez is nő. Mélyen benne korábban nem tapasztalt érzések kavarogtak, de tudta, hogy már így is túl sokáig maradt. Kinyitotta az ajtót és tett egy hosszú pillantást a kihalt útra, majd megfordult és még hosszabb pillantást vetett a meleg lakásra. Szíve szerint maradt volna, hogy ne kelljen katonának lennie legalább egy darabig még, de tudta, hogy ez nem lehetséges Túlélni, alkalmazkodni, legyőzni az újonnan jött érzéseket. A takarót, ami a vállán pihent, ledobta az egyik székre és ismét megkezdte útját a hófödte tájon. Napfelkeltekor már csak igen lassú tempóban tudott futni, az erejével teljesen elkészült és a ruhája is megviselten festett. Találnia kell egy helyet, ahol elbújhat a nappali órákra. Egy meleg helyet, ugyanis a hideg több erőt vett ki belőle, mint a folyamatos futás. Az izzadság cseppjei gyöngyszerűen belefagytak a szemöldökébe, hajába és a ruhájába, még jobban megnehezítve a hidegben amúgyis kimerítő futást. Max tudta, hogy ha kivilágosodik, a Manticore-nak aligha lesz gondja egy mezítláb menekülő, szürkéskék hálóruhát viselő kilenc éves lány elfogásával. Bár nem túl sokat tudott a külvilágról, csak annyit, amit a kiképzéseken megtanítottak nekik de azzal tisztában volt, hogy ő és a testvérei nagyon jól körülírhatók, és könnyen el lehet róluk hitetni, hogy valamiféle elmegyógyintézetből szöktek meg. Különleges genetikai adottságai biztosítottak a számára némi védelmet, igen, de a csatát a kimerültség ellen mégis elveszteni látszott.

21 SÖTÉT ANGYAL: MIELŐTT ELJÖN A HAJNAL 15 Mióta eljött a kis házból és az erdőt járta, csak nagyritkán és csak a messzi távolból hallotta a hómobilok üvöltését vagy a helikopterek robaját. Dél felé irányította lépteit, de fogalma sem volt, hogy épp merre jár, még kevesebb arról, hogy mi felé tart. Csak a túlélési ösztön vitte tovább. Abban biztos volt, hogy még mindig túl közel van korábbi otthonához, hogy akárcsak egy kicsit is biztonságban érezhesse magát. Tudta, hogy minél nagyobb távolságot kell fenntartani Lydecker, a Manticore és közte. Nem sokkal előtte a fák hirtelen ritkulni kezdtek és kicsit távolabb, egy alacsony bozótoson túl felsejlett egy hatalmas parkoló képe. A parkoló tele volt kamionokkal. Max felismerte őket, sok közülük felszereléseket szállított a Manticoreba. Ott általában egyet látott belőlük, legfeljebb kettőt, itt azonban legkevesebb ötven állt, alig száz méterrel előtte. Egy képzeletbeli erdő többtonnás járművekből. Volt, amelyik érkezett, volt, amelyik távozott, a fiatal lány szemének látványos parádét alkotva ezzel. Sokáig figyelte a távolból, ahogyan a sofőrök a parkolás után kiszállnak a vezetőfülkéből és eltűnnek egy távoli épületben, amire innen nem volt rálátása. Majd egy idő után előjönnek onnan, ellenőrzik a vontatmányok ajtajait, aztán visszamásznak a vezetőfülkébe és vagy indulnak is tovább, vagy a parkolóban maradnak még térképet tanulmányozni, esetleg pihenni egy kicsit. A lány tudta, hogy ha a vontatmányok nem is fűtöttek, azért némi védelmet jelenthetnének a maró hideg ellen és még búvóhelynek is megfelelnek, míg a nap le nem nyugszik. Azonban rengeteg veszélyt is rejthetnek magukban. Ha rossz kamiont választ, könnyen újra a Manticore-ban találhatja magát. Mivel nem voltak ismeretei a külvilág valódi méreteiről,

22 16 MAX ALLAN COLLINS ennek nagy esélyét látta. Vagy ha nem tudja belülről visszazárni a rakodótér ajtaját, felfedezi a sofőr és hívja az illetékeseket. És amennyire tudta, ez könnyen jelentheti azt, hogy Lydecker ezredes is jön. Ahogy a fagyos szél mardosta, nem tudta, mitévő legyen, de mint katona, tisztában volt vele, hogy a tétlenség nincs a választási lehetőségei között. Türelmesen kivárta, hogy a két indulni készülő kamion távozik, felegyenesedett fedezéke mögött és felkészült az indulásra. Tudta, hogy a fák védelme még úgy húsz méterig tart, vagy talán egy kicsit tovább, de aztán nyílt terepen kell majd futnia, fényes nappal, a legkevesebb fedezék nélkül. Amikor a következő kamion beállt a parkolóba, Max megindult. Úgy lőtt ki fedezéke mögül, mint egy rövidtávfutó a startpisztoly hangjára. Átszáguldott a fák között, majd ahogy a nyílt terepre ért, még nagyobb sebességre kapcsolt. Szemei folyamatosan a parkolót fürkészték szemtanúk után kutatva, de nem látott senkit. A kamionok egytől egyik neki háttal parkoltak, lehetetlenné téve ezzel, hogy valamelyik sofőr a vezetőfülkében ülve észrevegye őt. Ahogy megközelítette a kiszemelt kamiont és az ajtajához simult, a szíve kezdett lenyugodni. Egy vékony fémdrót futott át az ajtókat lezáró lakat két része között. A lakatot lehetetlen anélkül kinyitni, hogy a drótot el ne szakítsa, de azzal nyilvánvalóan felkeltené a sofőr figyelmét. Ha eltöri a plombát, elfogják ismeretei alapján csak ennyit tudott biztosan. Jobb híján gyorsan elbújt a kamion alá, mert az legalább némiképp elrejtette a felületes szemlélők elől. Búvóhelyén nekilátott megfontolni a következő lépését. Vajon az összes utánfutón van olyan szerkezet? Miután alaposan szemügyre vette az ajtókat, abban

23 SÖTÉT ANGYAL: MIELŐTT ELJÖN A HAJNAL 17 biztos lehetett, hogy képtelenség őket belülről bezárni, de mindegy is, mert a sofőr a drót miatt mindenképp észrevenné a behatolást. Az istenit! gondolt azokra a számukra tiltott szavakra, melyeket Lydecker akkor használt, ha ideges volt, vagy dühös. Talán valamelyik kamionnak másfajta ajtaja van Előjött rejtekéből, de továbbra is óvatosan mozgott, figyelte, hogy van-e valahol nem kívánt tanúja a ténykedésének. Odalopózott a következő kamion ajtajához, majd az azutánihoz, végül az ötödiknek nem kétfelé nyíló, hanem redőnyszerűen felcsúszó ajtaja volt. Még nagyobb szerencséjére nyoma sem volt a fém plombának, de ezzel még nem jut előbbre, ha képtelen lesz az ajtót bezárni. De meg kellett kockáztatnia. Miután szép óvatosan kinyitotta a zárat, megpróbálta csendesen felemelni az ajtót, de az úgy felsikoltott, mint egy sebzett fenevad. Max villámgyorsan elbújt a kamion alatt és kétségbeesve kémlelt körül, hogy más is meghallotta-e a zajt. Várt egy ideig, de semmi mozgás. Előmászott, emelt az ajtón még úgy húsz centit, épp csak annyit, hogy átférjen alatta aztán hátralépett egyet. Lendületet vett az elrugaszkodáshoz és csendesen felugrott az utánfutó rakterének peremére, majd egy mozdulattal átcsusszant a résnyire nyitott ajtó alatt. Felállt és a keskeny nyíláson átszűrődő fényben szemügyre vette legújabb otthonát. A rakodótér hátsó fala üresen állt, az eleje azonban tömve volt kartondobozokkal megrakott fa raklapokkal. Azok mögött Max-el közel egymagas faládák nyugodtak. Bár nem volt olyan otthonos, mint a kunyhó, de a célnak megfelelt. Óvatosan visszazárta az ajtót, ügyelve arra, hogy a redőny felhúzására szolgáló heveder kívül maradjon. A

24 18 MAX ALLAN COLLINS le nem zárt ajtó lehet, hogy felkelti a sofőr figyelmét, de az alá szorult heveder egészen biztosan. Sötétség borult a rakodótérre. Közel sem érezte magát olyan kellemesen, mint a tűz mellett állva, beterítve az indián hímzésű takaróval, de legalább a szél nem csípte a testét. A fémpadló hideg volt, viszont száraz és a hónál még mindig melegebb. Max nem az a fajta gyerek volt, aki fél a sötétben, a génjeibe kevert macska DNS-nek köszönhetően még a koromsötétben is látott. Bemászott az egyik ládába, lelapult, amennyire csak tudott és kémlelte az ajtót a láda lécei közül. Úgy félórát várt mindenre felkészülve, amikor hirtelen egy férfi kiáltását hallotta: Ó a kurva életbe! Max ezeket a szavakat is hallotta már Lydecker-től. A trailer ajtaja egy malacvisításhoz hasonlatos sikítás kíséretében felemelkedett és egy alacsony, kopasz ember kémlelt befelé az így keletkezett résen keresztül. Erőltette a szemét, amennyire csak tudta, de végül semmi gyanúsat nem látva megeresztett egy dühös megjegyzést: Biztos megint azok a rohadt kölykök! aztán lecsapta az ajtót. Max hallotta, ahogy a zár a helyére kattan, úgyhogy sikerének örülve megengedett magának egy rövid mosolyt. Egy perc múlva hallotta, ahogy a sofőr a vezetőfülkébe bemászva becsapja maga után az ajtót és sebességbe rakja a váltót, aztán érezte, ahogy az erős motor felbőg és a hatalmas monstrum megindul az országúton. Egy idő múltán Max nem tudta, mennyi idő telhetett el, mert közben álomba szenderült érezte, hogy a kamion megáll, aztán tolat egy keveset, végül