Ű Ő É Ö Á Ö. programajánló december

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ű Ő É Ö Á Ö. programajánló 2015. december"

Átírás

1 Ű Ő É Ö Á Ö programajánló december mf_debrecen_december.indd 1

2 2 XXV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó december Debrecen XXV. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ A Nemzetközi Betlehemes Találkozó meghatározó nagyrendezvénye a Debreceni Művelődési Központnak. Immár 10 éve reprezentálja intézményünk értékorientációját, a nemzeti értékek, a néphagyomány és a közösségi művelődés melletti elkötelezettségét. A 25. Találkozó december 11-én, 17 órakor veszi kezdetét a hagyományos Kossuth téri nyitóeseménnyel, 12-én szombaton a csoportok fellépésével folytatódik a Belvárosi Közösségi Házban, majd 13-án, vasárnap szakmai tanácskozással zárul. A Nemzetközi Betlehemes Találkozó, mint a magyar nyelvterület téli ünnepköri játékainak legnagyobb hazai mustrája, minden évben december második hétvégéjén mutatja meg e hihetetlenül gazdag és sokszínű szakrális szokáshagyomány színe-javát a debrecenieknek és a környékbelieknek. A 25. jubileumi seregszemlére közel harminc betlehemes csoport érkezik a Kárpát-haza minden magyarlakta szegletéből, így az mf_debrecen_december.indd 2

3 anyaország mellett a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Partiumból és a Vajdaságból, azaz Délvidékről is. Az idei válogatásban a legkorábbi találkozókon megfordult csoportokat is újra láthatjuk, de fontos válogatási szempont volt az is hogy a környező települések élő, vagy felújított autentikus hagyományát képviselő csoportok szerepeljenek. Ezzel a szándékunkkal a találkozó módszertani célkitűzéseit, az alföldi betlehemes játékok átörökítési, visszatanítási gyakorlatának magasabb szintre emelését kívánjuk erősíteni. A rendezvényt vasárnap délelőtt szakmai tanácskozás zárja, melynek témája: Az élő betlehemes hagyomány átadásának jövőbeli lehetőségei a Szellemi Kulturális Örökség Jó gyakorlatok nyilvántartásba vétele után. A 25 esztendős múltra visszatekintő rendezvény eddig közel 200 kárpát-medencei település betlehemezőinek bemutatkozását és közel 700 játék mozgóképes rögzítését, számtalan kiadvány és három konferencia megrendezését tette lehetővé. Ezen eredmények elismeréseként A debreceni betlehemes találkozók hagyományátörökítési gyakorlata évben a Szellemi Kulturális Örökség Jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartására felvétetett. A rendezvény támogatói: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Művészeti Akadémia mf_debrecen_december.indd 3

4 4 XXIV. Nyitott Városháza december XXIV. NYITOTT VÁROSHÁZA KARÁCSONYI VÁSÁRA december 19., szombat: A kézműveseket köszönti: Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója Kézműves vásár és bemutatók a Polgármesteri Hivatal bejáratánál és emeleti folyosóján Karácsonyváró kézműves foglalkozás gyermekek számára (angyalka készítés) december 20., vasárnap: Kézműves vásár és bemutatók a Polgármesteri Hivatal bejáratánál és emeleti folyosóján Karácsonyváró kézműves foglalkozás gyermekek számára (karácsonyfadísz készítés) tól Tombolasorsolás Programzárás Szervezők: Debreceni Művelődési Központ, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztálya, a Kézműves Alapítvány Helyszín: Régi Városháza, Piac u. 20. mf_debrecen_december.indd 4

5 rendezvények mf_debrecen_december.indd 5 5

6 6 Adventi városrészi családi programok december 5., VEZÉR UTCAI ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT Helyszín: Vezér utcai lakótelep, a Coop Áruház előtti tér december 5., HOMOKKERTI ADVENTI CSALÁDI NAP Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 5., LENCZ-TELEPI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: Lencz-telepi Református Templom december XXV. NEMZETKÖZI BETLE- HEMES TALÁLKOZÓ Helyszín: Kossuth tér, DMK Belvárosi Közösségi Ház december 11., HAJÓ UTCAI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: Hajó Utcai Óvoda december 12., KISMACSI ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza december 12., ONDÓDI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Együttműködő partner: Ondód Jövőjéért Egyesület Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Ház december 12., VÉNKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: Vénkerti Általános Iskola december 12., NAGYMACSI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Ház mf_debrecen_december.indd 6

7 Adventi családi programok 7 december 12., ADVENTI MOTOLLA Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 12., DOMBOSTANYAI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: Dombosi Óvoda december 13., KARÁCSONY KOPOGTAT JÓZSAI ADVENTI CSALÁDI NAP Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház december 13., ÚJKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 14., CSAPÓKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN ARANY7 KARÁCSONYVÁRÓ PROG- RAMSOROZAT BETLEHEMES MŰSOR december 16., CSAPÓKERTI CIVIL KARÁCSONY ARANY7 KARÁCSONYVÁRÓ PROGRAMSOROZAT Együttműködő partner: Csapókerti Baráti Kör Egyesület december 17., PACI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN Helyszín: DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Pacikerti Területi Irodája december XXIV. NYITOTT VÁROSHÁZA KARÁCSONYI VÁSÁRA Szervezők: Debreceni Művelődési Központ, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztálya, a Kézműves Alapítvány Helyszín: Régi Városháza, Piac u. 20. mf_debrecen_december.indd 7

8 8 fiatalok órája december 2., 9., 16., BOLDOGSÁG PROGRAM ÓVÓDÁSOKNAK (előre bejelentkezett csoportokkal) Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 4., MEG-MEGRÁZZA ŐSZ SZAKÁLLÁT, PUTTONY NYOMJA SZÉLES VÁLLÁT TÉLAPÓ MŰSOR KICSIKNEK Közreműködik: Dr. Borosné Toplenszki Tímea és Bíró Imre Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 7., 14., A HANGBÚJÓCSKA ZENEBÖLCSI FOGLALKOZÁSAI Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 11., LUCA-NAPI SZÖSZMÖTÖLŐ JÁTSZÓHÁZI FOGLALKOZÁS ÓVODÁSOKNAK A Luca-naphoz kapcsolódó szokásokat elevenítjük fel a gyerekekkel és díszeket készítünk. Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház mf_debrecen_december.indd 8

9 fiatalok órája 9 december 12., 9.00 SZÁNCSENGŐ MŰVÉSZETTERÁPIÁS NAP AZ ADD A KEZED! -PROJEKT KERETÉBEN Együttműködő partner: Abakusz Műhely Egyesület december 15., ADVENTI KÉZMŰVES MŰHELY Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház mf_debrecen_december.indd 9

10 10 fiatalok órája december 17., KARÁCSONYI KONCERT Közreműködnek: Bíró Imre és tanítványai, a Debreceni Népi Együttes tagjai Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 18., A DEBRECENI NÉPI EGYÜTTES KARÁCSONYA Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 18., KARÁCSONYI GÁLA Együttműködő partner: Csapókerti Általános Iskola december 19., A SZUPERSZTÁR MAZSO- RETT- ÉS TÁNCEGYESÜLET KARÁCSONYI GÁLÁJA december TÓTÁGAS AEROBIK GÁLA Együttműködő partner: Tótágas Aerobik Sportegyesület december 22., A FURULYASZÓ SIMOGASSA LELKEDET! KAMARAKONCERT Közreműködnek: Dr. Borosné Toplenszki Tímea, Kiss Ernő, Kovács Zoltánné, Majoros Zsolt és a Muzsikáló Egészség Alapítványi Alapfokú Művészeti Iskola citerazenekara Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház mf_debrecen_december.indd 10

11 fiatalok órája 11 mf_debrecen_december.indd 11

12 12 filmvetítések december 7 9., KARDFOG KAPITÁNY ÉS A LAMA RAMA KINCSE színes, magyarul beszélő, norvég családi kalandfilm (75 perc, 2014) Pinki, a bátor kisfiú elindul Kardfog kapitány oldalán, hogy felkutassa Lama Rama elveszett kincsét, és ráleljen édesapjára. Jegyek ára: 510.-Ft / fő / film További információ kérhető, valamint jegyek és bérletek válthatók személyesen az Újkerti Közösségi Házban vagy az 52/ os telefonszámon. Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház/Delta mozi december 9., MENTÁL FILMKLUB SZAKKÖZÉPISKOLÁSOKNAK MIT ÉR MEG LONDON? MAGYAROK A TRANZITVÁROSBAN ISMERETTERJESZTŐ VIDEOSOROZAT Beszélgető partner: Zsanda Emília, korábban külföldön élő dietetikus A belépés díjtalan! Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház/Delta mozi december 4., CSAPÓ FILMKLUB MIKULÁS MENTŐAKCIÓ amerikai animációs film Belépő: Ft mf_debrecen_december.indd 12

13 rendezvények 13 december 4., ADVENTI RUHABÖRZE Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 11., BOLGÁR ELŐADÓEST Közreműködik: Hadzsikosztova Gabriella színművésznő és zenekara Együttműködő partner: DMJV Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 18., DEBRECENI ZENÉSZKLUB A CrocodileRock zenekar gerincét négy kérlelhetetlen, könyörtelen és kíméletlenül tehetséges férfi alkotja. Patrik, a dobos pedig még az általános iskolai padból (de lehet még azon is dobol) ül át a dobok mögé esténként. Repertoárjuk alapvetően ismert blues- és rockslágerekre épül. Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház mf_debrecen_december.indd 13

14 Adventi gyertyagyújtás 14 december 6., 13., 20., KÜLDÖK EGY LÁNGOCSKÁT SZÍVEM MELEGÉBŐL ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS Együttműködő partner: Józsai Település- és Közösségfejlesztő Egyesület, a helyi egyházak, intézmények, civilszervezetek Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház december 6., 13., 20., ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS Advent négy vasárnapján közös ünnepléssel gyújtunk gyertyát. Közreműködik: Ráczné Veres Sára lelkész Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház december 6., 13., 20., ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog már két kis gyertyaláng! Együttműködő partner: a Nagymacsi Közösségfejlesztők csoportja Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Ház mf_debrecen_december.indd 14

15 kézműves foglalkozások a Tímárházban 15 JÁTSZANI JÓ játszóházi foglalkozás iskolai csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján egész hónapban a Tímárház nyitvatartási idejében KARÁCSONYFADÍSZEK KÉSZÍTÉSE TERMÉSZETES ANYAGOKBÓL, NEMEZELÉS, NÉPI HANGSZER ÉS HANGKELTŐ ESZKÖZÖK KÉSZÍTÉSE, AGYAGOZÁS APRÓ KEZEK játszóházi foglalkozások óvodás csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján egész hónapban a Tímárház nyitvatartási idejében KARÁCSONYFADÍSZEK KÉSZÍTÉSE TERMÉSZETES ANYAGOKBÓL, NEMEZELÉS, NÉPI HANGSZER ÉS HANGKELTŐ ESZKÖZÖK KÉSZÍTÉSE, AGYAGOZÁS Helyszín: DMK Tímárház-Kézművesek Háza mf_debrecen_december.indd :11 PM

16 16 közösségeink ünnepe december 2., MIKULÁS PARTY Közreműködnek: a Táncos Lábú Szupernagyik Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 2., KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS, KARÁCSONYI DÍSZEK KÉSZÍTÉSE Foglalkozásvezető: Szigeti Ibolya Együttműködő partner: Életfa Idősek Klubja mf_debrecen_december.indd :11 PM

17 közösségeink ünnepe 17 december 4., NAGYANYÁINK PRAKTIKÁI BORBÁLA-NAPI KEMENCÉZÉS Közreműködik: a Macsi Nyugdíjas Klub Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház december 7., HULL A PELYHES MIKULÁS NAPI ÜNNEPSÉG Együttműködő partner: Debreceni Nyugdíjas Klub Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház december 9., KARÁCSONYRA KÉSZÜLÜNK Együttműködő partner: Homokkerti Nyugdíjas Klub Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház december 13., ÚJKERTI KÖZÖSSÉGI KARÁCSONY Közreműködnek: az Újkerti Közösségi Ház csoportjai Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 16., SZÉPKORÚAK KARÁCSONYA Közreműködnek: a macsi óvodások Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház december 16., HAJNALCSILLAG KARÁCSONY Együttműködő partner: Hajnalcsillag Nyugdíjas Klub Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Ház december 18., DEBRECENI SZÉPKORÚAK KLUB- JÁNAK KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGE Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 31., SZILVESZTERI BÁL Együttműködő partner: Csapókerti Közművelődési Egyesület rendezvénye mf_debrecen_december.indd :11 PM

18 18 ismeretterjesztő előadások december 1., A TORINÓI PAPIRUSZOK, KÜLÖ- NÖS TEKINTETTEL A TORINÓI EROTIKUS PAPIRUSZRA Előadó: Dr. Pécsi Ágnes egyiptológus Együttműködő partner: Ókori Egyiptomi Klub Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház december 2., A NÉPMESE TÁRSADALOMKÉPE ÁMIN LAJOS PÉLDÁJA Dr. Biczó Gábor antropológus, egyetemi docens előadása A Főnix 25 rendezvénysorozat eseménye december 3., TURMALIN ESTÉK TESTI-LELKI EGÉSZSÉG AZ ÚJ ENERGIÁK TÜKRÉBEN Előadó: Dr. Francia Boglárka Együttműködő partner: Turmalin Egyesület december 4., SZÉPSÉG ÉS SZIGORÚSÁG A MAGYAR NÉPVISELET SZIMBÓLUM- RENDSZERE Előadó: Dr. Ratkó Lujza néprajzkutató A Főnix 25 rendezvénysorozat eseménye mf_debrecen_december.indd :11 PM

19 ismeretterjesztő előadások 19 december 4., DÉLIBÁB KLUB A környék élő népzenéje. Nyíradonyi he gyek alatt Egy készülőben lévő népzenei kiadvány margójára. Házigazda: Dr. Joób Árpád Úristen követei. Beszélgetés betlehemes örökségünk jövőjéről meghívott vendégekkel (Makoldi Sándor, Makoldi Sándorné, Gyönyörű Zsigmond, Tiszai Zsuzsa) a debreceni betlehemes találkozó Szellemi Kulturális Örökség Jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartására vétele kapcsán. Népzenei koncert és táncház nemcsak az ifjúsági és szenior korosztálynak; szatmári táncok, majd szabad tánc kívánság szerinti táncrendekkel. Tanít: Mecsei Gyula (Forgórózsa) A talpalávalót húzza: a Szeredás Együttes Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház december 9., ADVENTI GONDOLATOK Beszélgetést vezeti: Lakatos Zoltán református lelkész Együttműködő partner: Életfa Idősek Klubja december 11., MIÉRT ÉPPEN A FÜRJ? A SZATYOR KLUB ELŐADÁSA Előadó, házigazda: Veres Hajnalka fürjtenyésztő december 15., LÉLEKMALOM Mire figyel a lélek a jelenben, mik az erősségei, amiből táplálkozhat és mik a gyengeségei, amit erősíteni kell? Előadó: Gulyás Krisztián Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 16., HOGYAN TEGYÜK KEL- LEMESEBBÉ MAGUNK ÉS SZERETTEINK SZÁMÁRA AZ ÜNNEPEKET? Előadó: Dr. Francia Boglárka orvos-természetgyógyász, thetha healing tanár Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház mf_debrecen_december.indd :11 PM

20 20 kiállítások december 4. január 12. NEM EZEN MÚLIK TÓTH-PÓCS JUDIT NEMEZES IPARMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megnyitó: december 4-én, 17 órakor Megnyitja: Vetró Mihály nemezkészítő Helyszín: DMK Tímárház/Nagyterem december RÁBAKÖZTŐL ERDÉLYIG NÉPVISELETI KIÁLLÍTÁS Megnyitó: december 4-én, 17 órakor Megnyitja: dr. Ratkó Lujza néprajzkutató Közreműködik: Bot Boróka és Törökné Vajda Judit (ének) A kiállítás megtekinthető december 20-ig, hétköznap között A Főnix 25 rendezvénysorozat eseménye december 10. január 8. TÁPLÁLÓ GYÖKÉR GALÁNFI ANDRÁS FAFARAGÓ, A NÉPMŰVÉSZET MESTERE, A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA RENDES TAGJA KIÁLLÍTÁSA Megnyitó: december 10-én, 17 órakor Megnyitja: Kő Pál szobrászművész Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház mf_debrecen_december.indd :11 PM

21 kiállítások 21 december 12.. január 29. ONDÓDI GYÖNGYSZEMEK KIÁLLÍTÁS A TELEPÜLÉSEN ÉLŐK ALKO- TÁSAIBÓL Megnyitó: december 12-én, 15 órakor Megnyitja: Dr. Vajda Mária PhD Együttműködő partner: Ondód Jövőjéért Egyesület Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Ház december 18-ig ADVENTRE HANGOLVA KIÁLLÍTÁS AZ ÚJKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ TÁRGYALKOTÓ CSOPORTJAINAK MUNKÁIBÓL Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház december 20-ig FŰSZÁLTÓL A FELHŐIG KISSNÉ JUHÁSZ IBOLYA FESTŐ KIÁLLÍTÁSA Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház december 20-ig MOSOLYT HOZNAK RÁM A TELEK CZENTYÉNÉ ZOLNAI IRÉN FESTŐMŰ- VÉSZ KIÁLLÍTÁSA Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház mf_debrecen_december.indd :11 PM

22 22 Alföld Gyermek- és Főnix Diákszínpad tervei A DMK ALFÖLD GYERMEKSZÍNPADÁNAK ÉS FŐNIX DIÁKSZÍNPADÁNAK KÖZEL JÖVŐBENI TERVEIRŐL Az Alföld Gyermekszínpad és a Főnix Diákszínpad sikeres hónapokon van túl (Campus Fesztivál, a Mézeskalács Fesztivál, az Egyetemi Színjátszó Napok), de nagyon izgalmasnak ígérkeznek az elkövetkezendő hetek fellépései is: y December elsejétől Kis-Karácsony, Nagy-Karácsony címmel Mikulás-adventi és Karácsonyi műsorszámokból készült összeállítással szerepelünk több debreceni és vidéki helyszínen, például egyházi kulturális intézményekben. y Mindkét színpad repertoárján nagyon sok gyerek műsor található (lásd a DMK honlapjának Gyermekműsor ajánlatát), de a Főnix Diákszínpad részéről készülnek középiskolás és felnőtt nézők számára szóló előadások is: például mf_debrecen_december.indd 22 Agota Kristof: John és Joe c. keserédes abszurdja vagy a Karinthy abszurd c. összeállításunk. y Mindkét színpad változatlan szeretettel várja az új jelentkezőket: az Alföld Gyermekszínpad a éveseket, a Főnix Diákszínpad pedig a év közöttieket, főleg azokat a lányokat és fiúkat, akik nem kisebb tehetségük, hanem esetleg gyengébb tanulmányi eredményük miatt nem kerültek be az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára, de változatlan vágy él bennük a rendszeres színpadi szereplés és később- valamelyik színi akadémiai felvétel iránt. (Jelenleg négy volt főnixes tanul különböző színi egyetemeken.) Mind a műsorok, mind a jelentkezésekkel kapcsolatban a 06-30/ es számú telefonon lehet érdeklődni. Várhidi Attila Csokonai-díjas művészeti vezető :11 PM

23 DMK BELVÁROSI KÖZÖSSÉGI HÁZA Zárva: dec. 23-án, tól zárva; dec , dec. 31. jan. 3. DMK ÚJKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZA Zárva: dec. 21. jan. 3. DMK HOMOKKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZA Zárva: dec. 21. jan. 3. Nyitva: jan. 2., DMK CSAPÓKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ Nyitva: dec , ; dec. 30., ; dec. 31.; Zárva: dec , jan DMK JÓZSAI KÖZÖSSÉGI HÁZA Zárva: dec. 19. jan. 3. Nyitva: dec. 20-án, tól és dec. 22-én, tól DMK KISMACSI KÖZÖSSÉGI HÁZA Nyitva: dec. 21., 22., Zárva: dec Nyitva: dec. 28., 29., Zárva: dec. 30. jan. 3. DMK NAGYMACSI KÖZÖSSÉGI HÁZ Nyitva: dec. 21-én, dec. 22-én, Zárva: dec Nyitva: dec. 31-én, Zárva: jan DMK ONDÓDI KÖZÖSSÉGI HÁZ Zárva: dec. 24. jan. 3. DMK TÍMÁRHÁZ KÉZMŰVESEK HÁZA Zárva: dec. 23-án, tól, dec , dec. 31. jan. 3. ÜNNEPI NYITVATARTÁS mf_debrecen_december.indd :11 PM

24 A DEBRECENI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÁSI KÖZPONTJA 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Tel./fax: Levelezési cím: 4001 Debrecen, Pf BELVÁROSI KÖZÖSSÉGI HÁZ (IGAZGATÁSI KÖZPONT) 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Tel./fax: Nyitva tartás: hétfő péntek: CSAPÓKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4033 Debrecen, Süveg u. 3. Tel./Fax.: , Nyitva tartás: hétfő , kedd péntek: HOMOKKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 68. Tel.: ; Nyitva tartás: hétköznapokon ÚJKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4032 Debrecen, Jerikó u Tel./fax: , Nyitva tartás: hétfő csütörtök: , péntek: , a hónap második szombatján JÓZSAI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4225 Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9. Tel.: , jozsaikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétfő péntek: , szombat: KISMACSI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4002 Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16. Tel.: , kismacskh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétfő, szerda, csütörtök, péntek: , kedd: Páratlan héten szombat Vasárnap, páros héten szombat, páratlan héten hétfő: zárva NAGYMACSI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4063 Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39. Tel.: , nagymacsikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek, , szerda ; Páros héten szombat Vasárnap, páratan héten szombat, páros hét hétfő: zárva. ONDÓDI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4002 Debrecen-Ondód, Kádár dűlő 61./c. Tel.: Nyitva tartás: kedd, csütörtök: , szerda, péntek, szombat: TÍMÁRHÁZ-KÉZMŰVESEK HÁZA 4026 Debrecen, Nagy Gál István u. 6. Tel.: , timarhaz@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: kedd péntek: Szombatonként óráig, vasárnap, hétfő zárva. HONVÉDTEMETŐ ÉS MAUZÓLEUM EMLÉKHELY 4032 Debrecen, Honvédtemető u. 36. Tel.: Nyitva: minden nap A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Felelős kiadó: JANTYIK ZSOLT igazgató. Szerkesztő: TAKÁCS HAJNALKA. Tervezőszerkesztő: SZÁSZ JULIANNA Akkreditációs lajstromszám: AL-2460 Megjelenik 1500 példányban. mf_debrecen_december.indd 24

programajánló 2014. december

programajánló 2014. december programajánló 2014. december 2 XXIV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó XXIV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó Időpont: 2014. december 12 13. Megnyitó: december 12-én, 17.00 órakor, a Kossuth téren Helyszín:

Részletesebben

programajánló 2015. november

programajánló 2015. november Ű Ő É Ö Á Ö programajánló 2015. november mf_debrecen_november.indd 1 2 XI. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat kiállítása november 6. december 2. XI. ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT KIÁLLÍTÁSA

Részletesebben

programajánló 2016. február

programajánló 2016. február Ű Ő É Ö Á Ö programajánló 2016. február mf_debrecen_16_februarindd.indd 1 16.1.22. 12:38 2 kiállítások február 4-ig február 10 26. Helyszín: Belvárosi Galéria Megnyitó: február 10., 17.00 Megnyitja: Kerékgyártó

Részletesebben

Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január

Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január mf_debrecen_15_január.indd 25 2 kiállítás január 21. február 28. Makoldi

Részletesebben

Programajánló. 2012. november. www.debrecenimuvkozpont.hu. Minősített Közművelődési Intézmény

Programajánló. 2012. november. www.debrecenimuvkozpont.hu. Minősített Közművelődési Intézmény Programajánló 2012. november Minősített Közművelődési Intézmény www.debrecenimuvkozpont.hu November ködöket varázsol a hegyre, hogy csupa jég arcát mielőlünk fedje. Deres hajnalokon didereg a csillag,

Részletesebben

programajánló 2013. november

programajánló 2013. november programajánló 2013. november Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Kézműves Alapítvány, a Debreceni Művelődési Központ, valamint a kézműves kategóriákat

Részletesebben

programajánló szeptember

programajánló szeptember A DEBRECENI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÁSI KÖZPONTJA 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Tel./fax: (52) 413-939 Levelezési cím: 4001 Debrecen, Pf. 419. E-mail: dmk@debrecenimuvkozpont.hu BELVÁROSI KÖZÖSSÉGI HÁZ

Részletesebben

Debreceni Művelődési Központ

Debreceni Művelődési Központ Debreceni Művelődési Központ Kedves Olvasó! Jantyik Zsolt vagyok, a Debreceni Művelődési Központ (DMK) igazgatója. Számomra Debrecen Magyarország kulturális fővárosa. Ez a város sok száz év óta egyszerre

Részletesebben

A MAGYAR NYELV NAPJA. Főszervező: Debreceni Művelődési Központ (www.debrecenimuvkozpont.hu)

A MAGYAR NYELV NAPJA. Főszervező: Debreceni Művelődési Központ (www.debrecenimuvkozpont.hu) A MAGYAR NYELV NAPJA 2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára - november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította. 2015-ben, már harmadik

Részletesebben

KIÁLLÍTÁSOK, VÁSÁROK 2015. január 1. február 5.

KIÁLLÍTÁSOK, VÁSÁROK 2015. január 1. február 5. KIÁLLÍTÁSOK, VÁSÁROK 2015. január 1. február 5. január 6. 17.00 18.00 Szatyor Termelői Udvar január 6-31. Portrék - Bakator Péter fotókiállítása Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.:

Részletesebben

2013. március Tartalom

2013. március Tartalom 2013. március Tartalom Konferencia...3 Szolgáltatási ajánlatunk...4 Továbbképzéseink...7 Programajánló...12 Híreink...15 Állást keres!...21 Pályázatfigyelő...22 Pályázat intézményeknek...22 Pályázat pedagógusoknak...25

Részletesebben

programajánló december

programajánló december A DEBRECENI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÁSI KÖZPONTJA programajánló 2016. december yban. dmk_programajanlo_2016_dec_004.indd 1 2016. 11. 24. 5:50:18 2 XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozó december 9 11.

Részletesebben

Házasság Hete SZEGEDEN

Házasság Hete SZEGEDEN Házasság Hete SZEGEDEN 2012. február 12 19. Fotók: Gémes Sándor, Erhardt Gyula ill. a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Gyűjteményéből Vágyni arra, amink van! Szeretettel várjuk azokat akik előtte

Részletesebben

Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. január. 14. január 20.

Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. január. 14. január 20. Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. január. 14. január 20. 2013. január 14. hétfő 19 óra Szezonbérlet: Giuseppe Verdi: e-moll vonósnégyes Richard Wagner: Trisztán és Izolda előjáték átirat

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR - május

ESEMÉNYNAPTÁR - május ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!

Részletesebben

1. oldal, összesen: 4

1. oldal, összesen: 4 1. számú melléklet KULTURÁLIS ALAP 2009. I. KATEGÓRIA MŰVÉSZETI, KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS TUDOMÁNYOS PROGRAMOK TÁMOGATÁSA 1. Sz. Pályázó neve, képviselője Pályázat témája Támogatás A Csokonai Gimnázium Olasz Tagozatáért

Részletesebben

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31.

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. Derűs Évek Nyugdíjas Klub Letenye Diesel Kerékpárszerviz Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség).

Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség). Pécsi Advent Info Állandó programok a Pécsi Advent ideje alatt Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség). Hétfõtõl szombatig este 6 órakor szentmise a Székesegyház

Részletesebben

Tihany és a levendula

Tihany és a levendula 2016 PROGRAMFÜZET Tihany és a levendula A Dél-Európában honos levendula tihanyi termesztése az 1920-as évek közepéig nyúlik vissza, ekkor telepítette az első ültetvényeket a félszigeten Bittera Gyula,

Részletesebben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Kortalanul XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Szeptember 29., 14.00 KORTALANUL XIV. IDŐSEK HÓNAPJA RENDEZVÉNYSOROZAT ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA Október 1., 13.00-14.00

Részletesebben

programajánló 2015. szeptember

programajánló 2015. szeptember programajánló 2015. szeptember mf_debrecen_szeptember.indd 1 2 Kiállítások mf_debrecen_szeptember.indd 2 kiállítások 3 szeptember 4. október 2. TISZTA FORRÁS HÍMZŐ KÖR 40 ÉVES JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSA Megnyitó:

Részletesebben

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42 Z U G L Ó I C S E R E P E S K U L T U R Á L I S N O N P R O F I T K F T. 1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

programajánló 2014. szeptember

programajánló 2014. szeptember programajánló 2014. szeptember Tamus István: Hommage à Van Gogh kiállítás 3 szeptember 28. október 19. SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete Debrecen (GADE) kiállítása az 500+1

Részletesebben

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH)

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) December 4. csütörtök, 18.30 a Faluházban KISS LÁSZLÓ JÓZSEF BÕRPLASZTIKÁINAK KIÁLLÍTÁSA A mûvész hét éve él Biatorbágyon. 2006-ban

Részletesebben

Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet

Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Veszprém város könyvtárainak programfüzete VMKK Cholnoky Könyvtára VMKK Dózsavárosi Könyvtára VMKK Március 15. úti Könyvtára Veszprém Megyei Levéltár Kiállítások: 2011. szeptember 30. és október 15. között

Részletesebben

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK 2009. 2 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK MUNKATERVE Az intézményi beszámoló és munkatervkészítés mindig jó alkalom a szakmai feladatok ismételt számbavételére.

Részletesebben

A 2011-es év rövid értékelése 4

A 2011-es év rövid értékelése 4 é s K ö n y v t á r v a l a m i n t a D r. J a b l o n k a y I s t v á n H e l y t ö r t é n e t i G y ű j t e m é n y MUNKATERV 2012 Tartalom: Fontosabb jogszabályok a közművelődési tevékenységet végző

Részletesebben

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM (INTERNÁTUS NTERNÁTUS)

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM (INTERNÁTUS NTERNÁTUS) ECSEMÉTI REFORMÁTUS OLLÉGIUM (INTERNÁTUS NTERNÁTUS) T A N É V R E N D J E 2013 2014 Augusztus Szeptember aug. 26. H 9 00 tanévkezdő áhítat aug. 27. aug. 28. Sze aug. 29. Cs 9 00 tanévnyitó értekezlet aug.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet. II. évfolyam 1. szám - 2016 január Tartalom: Télapó ünnepség Kreatív ajándékozás Életmód klub Advent Önkormányzat hírei Szépkorú köszöntése Kitüntetés Napelempark épül Szociális alapú tűzifa osztása Válts

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Kismacsi Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve. Kiknek szól? LÉTSZÁM

A Debreceni Művelődési Központ Kismacsi Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve. Kiknek szól? LÉTSZÁM 45.b.sz. melléklet 1 2011.01.13 Újévi koncert Fegeteg hava ünnepe I.- 2011.01.21 zenés verses 2 gyermekműsor Csak a szépre 2011.01.25 emlékezünk..az elmúlt év képekben vetített 3 előadás Itt az új év,

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012./1. SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJ ESZENDŐT KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK!

HÍRLEVÉL 2012./1. SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJ ESZENDŐT KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK! HÍRLEVÉL 2012./1. Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesülete (3530 Miskolc, Corvin u. 17-19., 3501 Miskolc, Pf. 428. tel./fax: 46/357-046) ügyfélfogadás: hétfő: 9-11-óra, kedd: 15-17 óra,

Részletesebben

(2016. évi előzetes tervezet)

(2016. évi előzetes tervezet) (2016. évi előzetes tervezet) JANUÁR DÁTUM PROGRAM HELYSZÍN SZERVEZŐK január 1. január 6. január 17. 9:30 január 18. január 19. január 19. Újévi koncert Váci Szimfonikus zenekar koncertje és tűzijáték

Részletesebben

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő: Nyugdíjas kedd - Szeptembertől újra! 2014. szeptember 2-től folytatódik a "Nyugdíjas kedd" akció.

Részletesebben

"Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen

Segítőkéz Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok E havi teendők Kiképzés Egyebek Bevezetés Kedves Ügyelőtársak! Ennek a hónapnak a legfontosabb

Részletesebben

2016. évi munka és rendezvényterve.

2016. évi munka és rendezvényterve. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ - Művelődési Központ és Könyvtár - 2016. évi munka és rendezvényterve. Készítette: Csenger, 2015. október 21. szakmai vezető Az intézményünk

Részletesebben

CLAUDE MONET A GIVERNY-BE VEZETŐ ÚT TÉLEN, programajánló január

CLAUDE MONET A GIVERNY-BE VEZETŐ ÚT TÉLEN, programajánló január CLAUDE MONET A GIVERNY-BE VEZETŐ ÚT TÉLEN, 1885 programajánló 2016. január mf_debrecen_16_januar.indd 1 2 A Magyar Kultúra Napja január 20., 14.00 VERSES-ZENÉS IRODALMI ÖSSZEÁLLÍTÁS A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

Részletesebben

programajánló 2015. május

programajánló 2015. május programajánló 2015. május mf_debrecen_15_majus.indd 1 2 kiállítások május 5 27. TEREMTŐ ANYÁK KIÁLLÍTÁS NŐI ALKOTÓK MUNKÁIBÓL Megnyitó: május 5-én, 17 órakor Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház/Előtéri

Részletesebben

Kedves Pestújhelyiek!

Kedves Pestújhelyiek! 1 Tartalom Kedves Pestújhelyiek! 2 Dalnoki Jenő emléktorna 3 Temetői séta 4 Ultibajnokság 4 Nosztalgia bál az Odeon zenekarral 5 Bakonyi Elek Sakkbajnokság 5 Kaláka koncert 5 Templomi koncert 6 Biciklis

Részletesebben

SÁROSPATAKI ESEMÉNYNAPTÁR 2016.

SÁROSPATAKI ESEMÉNYNAPTÁR 2016. SÁROSPATAKI ESEMÉNYNAPTÁR 2016. Tourinform Iroda - 3950 Sárospatak, Szent Erzsébet út 3. Telefon: 47-513-150 E-mail: sarospatak@tourinform.hu tava s z A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület! Személyi feltételek: Pályázatok: Beszámoló a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház tevékenységéről 2013.

Tisztelt Képviselő Testület! Személyi feltételek: Pályázatok: Beszámoló a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház tevékenységéről 2013. Tisztelt Képviselő Testület! 2012. szeptember 01-től önálló intézményként működik a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház, melynek feladat ellátási helye: a Könyvtár és a Tájház. Személyi feltételek:

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE

DÉVAVÁNYA VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE 1 VÁROSI TÁRSADALMI ÜNNEPSÉGEK, MEGEMLÉKEZÉSEK IDŐPONT HELYSZÍN ÜNNEP JELLEGE KÖZREMŰKÖDŐK, FELELŐSÖK MÁRCIUS 15. 16 óra JÚNIUS 4. AUGUSZTUS 20. 15 óra OKTÓBER

Részletesebben

január Eseménynaptár Magyarkanizsa / 2014 MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

január Eseménynaptár Magyarkanizsa / 2014 MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia Eseménynaptár HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: I ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. 2012 E-mail: program@kanjiza.rs Telefon: +381 24 875 166

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. 2012 E-mail: program@kanjiza.rs Telefon: +381 24 875 166 ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 177/2013. (XII.05.) önkormányzati

Részletesebben

programajánló 2014. október

programajánló 2014. október programajánló 2014. október mf_debrecen_14_október.indd 1 2 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat október 1 27. Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat Hajdú-Bihar megye képzőművészeti életének meghatározó éves seregszemléje

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

programajánló 2014. október

programajánló 2014. október programajánló 2014. október 2 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat Hajdú-Bihar megyei Őszi Tárlat 3 október 1 27. Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat Hajdú-Bihar megye képzőművészeti életének meghatározó éves seregszemléje

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu MÁRCIUS 18-án (pénteken) 18 órától 19-én (szombaton) 2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu az evangélikus templom

Részletesebben

Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek!

Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! (Ómagyar Mária-siralom, részlet) programajánló 2014. november mf_debrecen_14_november.indd 1 14.10.26. 4:59 PM 2 A Nap adta

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Karácsony Sándor

Részletesebben

programajánló november

programajánló november programajánló 2016. november 2016_11_november.indd 1 2016.10.22. 14:47:18 2 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat 2016_11_november.indd 2 2016.10.22. 14:47:18 November 11. december 12. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ŐSZI

Részletesebben

KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.

KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba. KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi

Részletesebben

Hírújság Tanártájoló 2014. március

Hírújság Tanártájoló 2014. március Beköszöntő A Tanárképző Központ fontos feladatának tekinti, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki a város és az egész régió iskoláival. A meglévő kooperációk mellett keressük az együttműködés újabb és újabb

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek!

Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! (Ómagyar Mária-siralom, részlet) programajánló 2014. november 2 A Nap adta törvény alakzatai A Nap adta törvény alakzatai

Részletesebben

Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január

Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január 2 kiállítás január 21. február 28. Makoldi Sándor festőművész 70 éves

Részletesebben

2016. évi munkaterv. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95.

2016. évi munkaterv. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95. 2016. évi munkaterv Készítette: Guba Péterné művelődésszervező A Sárrétudvari Nagyközségi

Részletesebben

is foglaltunk helyet! www.fszek.hu

is foglaltunk helyet! www.fszek.hu Tudásdepó-Expressz Önnek is foglaltunk helyet! Új Magyarország Fejlesztési Terv, Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.2.4-08/1/KMR Tudásdepó-Expressz Összehangolt könyvtári szolgáltatásfejlesztés és

Részletesebben

programajánló 2015. április

programajánló 2015. április programajánló 2015. április mf_debrecen_15_április.indd 1 2 kiállítások április 9 30. FIATAL ALKOTÓK kiállítás a Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola diákjainak munkáiból Megnyitó: április 9-én, 11 órakor

Részletesebben

Szarvas Város Óvodái és Bölcsődéje. 2015/2016-os nevelési év

Szarvas Város Óvodái és Bölcsődéje. 2015/2016-os nevelési év Szarvas Város Óvodái és Bölcsődéje MUNKATERV 2015/2016-os nevelési év Szarvas Város Óvodái és Bölcsődéje MUNKATERV 2015/2016-os nevelési év I. A nevelési év rendje A 2015/2016-os nevelési év rendjét a

Részletesebben

NAGYVÁRAD (kezdési időpontok helyi idő szerint)

NAGYVÁRAD (kezdési időpontok helyi idő szerint) NAGYVÁRAD (kezdési időpontok helyi idő szerint) Január 19. (kedd) 13.00 Csak tiszta forrásból Kolozsvári-Donkó Rebeka berettyóújfalui grafikus-zománcműves magyar népmese-, népmonda- és ballada-illusztrációinak

Részletesebben

A mûvelôdés hete a tanulás ünnepe rendezvénysorozat bihari és sárréti rendezvényei

A mûvelôdés hete a tanulás ünnepe rendezvénysorozat bihari és sárréti rendezvényei A mûvelôdés hete a tanulás ünnepe rendezvénysorozat bihari és sárréti rendezvényei Mi is a felnôtt tanulók hete, a mûvelôdés hete, a tanulás ünnepe Találkozási pont. Önmagunk és bennünk rejlô lehetôségek

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 8/2009. (V. 29.) Ökt. rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 8/2009. (V. 29.) Ökt. rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő- testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt

Részletesebben

Közel az olvasóhoz. Kovács Béla Lóránt

Közel az olvasóhoz. Kovács Béla Lóránt Közel az olvasóhoz Kovács Béla Lóránt Hajdú-Bihar Megye földrajza A megye területe 6210 km 2, lakossága 540 ezer fő. Három nagy földrajzi egysége: Debrecen, Hajdúság és Bihar. Kilenc kistérségre oszlik,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére. KEREPES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 2144 Kerepes, Vörösmarty u. 2., (28) 561-050 E l ő t e r j e s z t é s Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.... napirendi

Részletesebben

Általános adatok. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Szervezet neve:

Általános adatok. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Szervezet neve: Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Széll Kulturális Egyesület- Budaörs Néptáncegyüttes Címe: 1013 Budapest, Attila út 67. Telefonszáma: +3630-726-33-13

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont 2014/2015-es tanév MUNKATERV

Szent Mór Iskolaközpont 2014/2015-es tanév MUNKATERV Szent Mór Iskolaközpont 2014/2015-es tanév MUNKATERV Kiemelt célok és feladatok: Óvoda integrációja 20. jubileumi évprogramjainak megszervezése A felújított, átvett épületekben zajló tanítás megszervezése

Részletesebben

Beszámoló a Hajdúdorogi Egyházmegye 2014. évi cigánypasztorációs munkájáról

Beszámoló a Hajdúdorogi Egyházmegye 2014. évi cigánypasztorációs munkájáról Beszámoló a Hajdúdorogi Egyházmegye 2014. évi cigánypasztorációs munkájáról Az elmúlt esztendőben is igyekeztünk minél több olyan programot, eseményt szervezni mely a hátrányos helyzetű, cigány testvéreink

Részletesebben

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület!

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület! DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com Ikt. szám: 5-4/2012-II. Tisztelt Képviselő-testület! A nevelési oktatási intézmények

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. 06-29/413-212, 410-409 Művelődési Ház 2200 Monor,

Részletesebben

Missziói Munkaterv 2012.

Missziói Munkaterv 2012. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen 2Péter 3,9 Missziói Munkaterv 2012.

Részletesebben

7:45 Rendhagyó Kávé habbal... Minőségbitosítási kérdőívek elemzése

7:45 Rendhagyó Kávé habbal... Minőségbitosítási kérdőívek elemzése Munkaterv 2014/2015 Dátum Idő Programok szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői szeptember 2. 16:30 Szülői értekezlet - közös + osztályonként szeptember 4. Szakköri jelentkezés

Részletesebben

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

Kiss Kálmán Művelődési Ház 2013. évi programterve

Kiss Kálmán Művelődési Ház 2013. évi programterve Kiss Kálmán Művelődési Ház 2013. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Előkészítés Január 01-31. 01. 02. 01. 08. 10 óra Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése Programok egyeztetése

Részletesebben

Februári Hírlevél 2009.

Februári Hírlevél 2009. Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Februári Hírlevél 2009. A tartalomból: Petőfi Sándor: A puszta, télen 1 Petőfi Sándor: A puszta, télen

Részletesebben

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület beszámolója

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS 2014. évi RENDEZVÉNY ÉS ÜNNEPSÉGTERVE. Balogh Aranka közművelődési dolgozó. Diósné Ambrus Erzsébet Intézményvezető

DÉVAVÁNYA VÁROS 2014. évi RENDEZVÉNY ÉS ÜNNEPSÉGTERVE. Balogh Aranka közművelődési dolgozó. Diósné Ambrus Erzsébet Intézményvezető DÉVAVÁNYA VÁROS 2014. évi RENDEZVÉNY ÉS ÜNNEPSÉGTERVE Készítette: közművelődési dolgozó Intézményvezető 1 VÁROSI ÜNNEPSÉGTERV IDŐPONT HELYSZÍN ÜNNEPI ALKALOM KÖZREMŰKÖDNEK MÁRCIUS 15. Művelődési Ház 9.00

Részletesebben

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com

Részletesebben

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide.

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide. Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A januári értekezlet témái voltak: A NESZ anyagi helyzetének elemzése; Döntés

Részletesebben

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév munkatervének időbeosztása. Rendezvényterv

A 2010/2011-es tanév munkatervének időbeosztása. Rendezvényterv A 2010/2011-es tanév munkatervének időbeosztása. Rendezvényterv Dátum Esemény Felelős Ellenőrzi Augusztus 16. Alakuló értekezlet. Munkaközösségi értekezletek Mkv. 16.-18 Szakmai továbbképzések TÁMOP-IPR

Részletesebben

programajánló 2014. május

programajánló 2014. május programajánló 2014. május május 17., 9.00 13.00 VARGAKERTI GYERMEKNAP Helyszín: Közép Utcai Óvoda május 24., 9.30 13.00 IFJÚSÁG UTCAI GYERMEKNAP Helyszín: Ifjúság Utcai Óvoda május 24., 13.30 18.00 JÓZSAI

Részletesebben

Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: Általános Művelődési Központ József Attila Művelődési Ház és Kádár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményegységének beszámolója

Részletesebben

KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 2015.

KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 2015. KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 6000 KECSKEMÉT, DEÁK F. TÉR I. TEL.: +36 76/503-880 KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE 2015. XXX. Kecskeméti

Részletesebben

programajánló 2014. április

programajánló 2014. április programajánló 2014. április 2 rendezvények 40 éves a debreceni táncház-mozgalom A néptánc gyógyító erejéről a következőket írja dr. Kardos László, a debreceni táncház 40 évét bemutató írásában: A tánc

Részletesebben

P r o g r a m: Közremûködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Népmûvészet Ifjú Mestere Péntek Mátyás a Bányai J. Általános Iskola diákja

P r o g r a m: Közremûködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Népmûvészet Ifjú Mestere Péntek Mátyás a Bányai J. Általános Iskola diákja P r o g r a m: December 11-én 17.30 órától Ünnepélyes megnyitó a Kossuth téren Köszöntõt mond: Somogyi Béla DMJV Önkormányzata Kulturális Bizottságának elnöke Színpadra lépnek: a derecskei betlehemesek

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK 2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK JANUÁR 2011. január 11. Olvasóterem 18.00 "Wass Albert igazsága" Irodalmi összeállítás Wass Albert műveiből Vendégeink: Mészáros Gábor, Nagy Erika és Tomanek Gábor színművészek

Részletesebben

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 00-12 00 és 14 00-17 00 ; Gyöngyös 3200, Szent Bertalan út 3.

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 00-12 00 és 14 00-17 00 ; Gyöngyös 3200, Szent Bertalan út 3. Nagyrédei Kecskefarm, Nagyréde Kézműves kecskesajtok kóstolása egy csodálatos családi birtokon. A program egyéni bejelentkezés alapján történik és a házigazda személyesen a vendégekkel járja be a birtokot.

Részletesebben

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN TMÁMKhírlevél A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sütő Károly: Víziók III. (XX. Amator Artium Tolna Megyei Tárlat a TMÁMK különdíjasa) SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN Mikorra Hírlevelünk idei

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

Debreceni Dózsa György Általános Iskola 2015/2016-os tanév ütemterve

Debreceni Dózsa György Általános Iskola 2015/2016-os tanév ütemterve Debreceni Dózsa György Általános Iskola 2015/2016-os tanév ütemterve Időpont Augusztus Feladat 17. Tantestületi alakuló ülés 26-27. Tankönyv értékesítés Felelős Bökönyi Beáta, Semjéni Rita 26-27. Étkezési

Részletesebben

VI. Tolcsvai Borfesztivál. 2009. augusztus 7. 14.15. Paulon László énekes-gitárművészműsora 15.00

VI. Tolcsvai Borfesztivál. 2009. augusztus 7. 14.15. Paulon László énekes-gitárművészműsora 15.00 VI. Tolcsvai Borfesztivál 2009. augusztus 7. 14.15 Paulon László énekes-gitárművészműsora Levente 15.00 A BIBE TIMEÉnek - éssztárképző Stúdió növendékeinek zenés-táncos show műsora: "Ébredj fe 1 / 14 15.45

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére

Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére 2010. augusztus 25. Kovács Gabriella mővészeti igazgatóhelyettes Személyi feltételek: A 2010/11-es tanítási év kezdete a korábbi tanév eleji személycserékhez

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2012. március 1. XIV. ÉVFOLYAM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Képviselő-testületi határozatok és rendeletek TARTALOM Önkormányzati hírek 1-3. o. Meghívó március 15.

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ 2011. május 16 május 22.

PROGRAMAJÁNLÓ 2011. május 16 május 22. PROGRAMAJÁNLÓ 2011. május 16 május 22. A dokumentum 6 oldalas DÁTUM TÉMA INFO HELYSZÍN PTE KK május 16. hétfő Országos Melanóma Nap Dr. Lengyel Bőr-, Nemikórtani és a pécsi Bőr-, Nemikórtani Zsuzsanna

Részletesebben