Kedves Barátaink! Jézussal Jézusért! Hálás köszönettel mindenért. Rigóné Kiss Éva

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Barátaink! Jézussal Jézusért! Hálás köszönettel mindenért. Rigóné Kiss Éva"

Átírás

1 . 1

2 Kedves Barátaink! Sok szeretettel adjuk át Önöknek a 2011-ben végzett szolgálatunkról, munkánkról szóló ízelítőt. Embert próbáló feladat lenne, ha megkísérelnénk összesűríteni néhány oldalban az előző év 365 napjának tevékenységét. Ebben az esztendőben azoknak az embereknek a száma - akik hozzánk fordultak gondjukban, bajukban és valami orvoslást, reményt vártak tőlünk - csaknem megduplázódott. Hosszú sorban álltak Ők napról-napra egy tál meleg ételért, egy szelet kenyérért, egy kevésbé viseltes cipőért vagy egy jó szóért. Ennek a felelősségnek a súlya nehezedett vállunkra, és nem is bírtuk volna elviselni ezt a terhet, ha nem tudnánk Kiért dolgozunk. Minden fájdalomszántotta arc, megfakult tekintet, közöny vagy révület mögé bújtatott magány mind-mind a Gondviselő Szeretet után kiállt. Fel kell tehát szítanunk másokban önmagunkban pedig meg kell őriznünk a reményt, hogy képesek legyünk egymást szeretni, elhordozni, gyámolítani Jézussal Jézusért! Hálás köszönettel mindenért. Rigóné Kiss Éva 2

3 Magyar Máltai Szeretetszolgálat A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete 1989 óta van jelen hazánkban, mint a karitatív szervezetek egyik legjelentősebbje. Alapítója és vezetője Kozma Imre atya, irgalmasrendi szerzetes. Egyedülálló nemzetközi és hazai tapasztalatokkal rendelkezik. Szerepvállalása a legszélesebb társadalmi körökben elfogadott és elismert. Munkája három alappilléren áll: az országosan mintegy 150 önkéntes csoporton, ami több mint aktív és további mozgósítható segítőt jelent, a közel 200 szociális és egészségügyi intézményt illetve szolgálatot felölelő, szintén országos szociális szolgáltatói rendszerén, különböző speciális projektjein. 3

4 A Kecskeméti Csoport megalakulása A kecskeméti csoport 1991 augusztusában alakult meg 75 önkéntessel. Jelmondatuk: A hit védelme a szegények szolgálatában, még ma is az önkéntesek lelki fundamentuma, amelyre építkeznek, és amely közösségbe vonja őket, egységet teremtve a rászorulók és a szolgálat tagjai között. A kecskemétiek 15 év után eljutottak oda, hogy példaszerű a tevékenységük a legkülönbözőbb szociális területeken. ( ) Mára a keletmagyarországi országrész módszertani központjává váltak. (Kozma Imre) A csoport feladata, hogy segítséget nyújtson Kecskemét, valamint a környező települések, tanyák rászorultjainak: a szükségben lévőknek, betegeknek, öregeknek, fogyatékkal élőknek, hátrányos helyzetűeknek és a hajléktalan embereknek. De ott van a katasztrófák és háborús események áldozatainál is. Mindezek érdekében a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló tevékenységet végez, közhasznú és jótékony céllal. A Kecskeméti máltai csapat 4

5 5

6 6

7 IV. Városi Civil Korzó Szakmai rendezvények Kecskemét város főtere A Városi Civil Kerekasztal 2011-ben megrendezte a IV. Városi Civil Korzó című rendezvényét. Mák Kornél Kecskemét Alpolgármestere E rendezvény keretében Kecskemét főterén kulturális, egészségügyi és szabadidős programok, információs standok egészítették ki a kínálatot. 7

8 Egy délután a hajléktalanokért - Szolidaritási nap Dr. Zombor Gábor Kecskemét Polgármestere; Rigóné Kiss Éva Kecskeméti Máltai csoportvezető A hajléktalan-ellátó intézmények és civil szervezetek közös szervezésében és együttműködésével került megrendezésre az Egy délután a hajléktalanokért szolidaritási rendezvény, melynek célja, hogy erősítse az együttérzést és megértést a nehéz helyzetben élők iránt. 8

9 Komplex Hajléktalanellátó és Rehabilitációs Központ megnyitó ünnepsége Kozma Imre atya és Kjuld Petersen Soltész Miklós államtitkár úr Rigóné Kiss Éva és Hanne Tornoe 9

10 Karitatív Szervezetek Kárpád-medencei találkozója Önkéntesek EU-s napja Kecskemét főterén 10

11 Jótékonysági programjaink Jótékonysági hangverseny 19. előadás, ezúttal nemzeti ünnepünket Március 15-ét köszöntötték Szerepeltek: Keszei Bori, Wiedemann Bernadett, Nyáry Zoltán, Kálmándi Mihály a Magyar Állami Operaház művészei; Becse Szabó Ilona - a Pozsonyi Operaház tagja Közreműködtek: Kecskeméti Szimfónikus Zenekar, Nemesszeghy Márta Vegyeskar, Kodály Iskola Vegyeskara, Arcus Énekegyüttes és Dömötör Zsuzsa karnagy. Eberhard Boltz Mellrichstadt Malteser Hielf Dienst - Thüringen A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja hagyományaihoz híven 2011-ben is megrendezte a Kecskeméti Katona József Színházban tartandó jótékony célú díszhangversenyét, melynek bevételét rászorulók támogatására fordították. 11

12 Rózsa- és virágkiállítás A 2011-ben ismét megrendezett Rózsa és virág kiállítás nagyszámú érdeklődőt vonzott, melynek helyszíne a Kecskeméti Városháza Díszudvara volt. Virágkötészeti verseny A programokat színesítette a Rózsahölgyek Társaságának fogadalom tétele és a Csipkerózsika választás, melyet a Hírös Kertészettel és a Magyar Rózsabarátok Társaságával közösen rendeztek meg. 12

13 Szent Márton napi rétessütés A Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei Szent Márton ünnepe alkalmából a néphagyományt felelevenítendő, Márton napi rétest sütött és ajándékozott az Egyházközség papjainak valamint a szolgálat támogatóinak, segítőinek, kívánva ezzel a következő esztendőre szeretetben, egészségben, jólétben való bőséget. Mézeskalács sütés Az elkészített mézeskalácsok nagy részét jótékonysági célra használta fel a Szeretetszolgálat. 13

14 Karácsonyi csomagok készítése rászoruló idős személyek részére Adventi ebédosztás Kecskemét főterén 14

15 Erzsébet-kenyér osztás Kecskemét templomaiban és a környező településeken Kisasszony-napi adományosztás Kecskemét általános iskoláiban a fiatalok nagy örömére 15

16 Határon túli magyarok segítése Szeretetdoboz akció A régiós együttműködés keretében mintegy 18 iskolában gyűjtöttünk össze 1200 doboznyi adományt. 16

17 Kárpát-medencei gyermekek látogatása A 2011-es évi Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábor keretében fiatalok érkeztek hozzánk, három turnusban. Mert minden érték, amit az életben találhatunk, azokból a kapcsolatokból fakad, amiket a körülöttünk lévőkkel alakítunk ki. Mert nincs semmi olyan anyagi dolog, ami felérhetne a szeretet és a barátság megfoghatatlan kincsével. Robert Anthony Salvatore. 17

18 Gyermekek táboroztatása Kontyvirág tábor hagyományos programunkban a Szolgálat a Közjóért Alapítvánnyal közösen vesznek részt évről-évre önkéntes pedagógusaink. Máltai mozgássérült tábor Erdélyben - Sepsiszetgyörgyön Nemzetközi mozgássérült tábor fiataloknak, amelyhez nagy örömmel kapcsolódnak önkénteseink. 18

19 Gyermekek üdültetése Lichtensteinben Ebben az évben ismét lehetőséget kaptunk, jól tanuló hátrányos helyzetű fiatalok számára, hogy kiutaztathassuk őket három hétre Lichtensteinbe. Magyarországról összesen 16 gyerek utazott: Makóról, Jánoshalmáról és Szarvasról. A programban négy önkéntes segítő vesz rész minden alkalommal 19

20 Lelki élet Úrnapi körmenet Szeretném felverni lelkem dalával A szomorúk szívét, a világot. Most megbocsátok annak is, Aki bántott. (József Attila.) A szolgálatunk önkéntesei és munkatársai évről-évre színpompás virágszőnyeget készítenek és részt vesznek az Úrnapi körmenetben. 20

21 Csíksomlyói zarándoklat 2011-ben ismét részt vettek a szolgálat önkéntesei és munkatársai a zarándoklaton. Isten nem ígért Örökké kék eget, Életünket átszövő Virágosnövényeket. Isten nem ígért Napot eső nélkül, Gond nélkül örömöt, Békét jajszó nélkül. De Isten erőt Ígért a napra, Munkára pihenést, Fényt az utunkra, Kegyelmet bajunkban, Égi segítséget, Nem múló részvétet, Örök szeretetet. (Annie Johnson Flin) 21

22 Lelki nap Tiszaalpáron. Ágnes Nővér Szent Benedek Leányai szerzetesrend Tiszaalpár Ha helyet adunk Istennek, bármi megtörténhet. Legyél nyitott! Legyél állhatatos! Isten csodálatosan ért hozzá, hogy szép dallamokat csaljon ki a szakadt húrokból is. (Charles R. Swindoll) 22

23 Hubertus Mise - Kalocsán Terményoltár készítés a kecskeméti Nagytemplomban 23

24 Városmisszió Kecskemét Főterén 24

25 Karácsonyi programjaink Karácsonyi ünnepség az idősek otthonában Búcsúcsókot inthetsz családnak és barátoknak és jöhetnek mérföldek közétek, de mindig magaddal hordozod őket a szívedben, az elmédben, (...) mert nem csupán élsz egy világban, de egy világ él tebenned. Frederick Buechner 25

26 Karácsonyi rendezvény a Komplex Hajléktalanellátó és Rehabilitációs Központ Matkói úti épületében lakók részére. Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre, ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél. Victor Hugo Ha eljön az angyal karácsonyi jókívánság program 26

Kedves Barátaink, Hálás szívvel gondolunk segítőinkre, támogatóinkra, mivel az Ő bizalmuk nélkül nem boldogulnánk.

Kedves Barátaink, Hálás szívvel gondolunk segítőinkre, támogatóinkra, mivel az Ő bizalmuk nélkül nem boldogulnánk. Kedves Barátaink, amikor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának 2008. évi munkájából ízelítőt adó összeállítást lapozgatják, remélem, sikerül valamit felvillantani abból a sokszínűségből,

Részletesebben

A dél-alföldi régió beszámolója 2008.

A dél-alföldi régió beszámolója 2008. A dél-alföldi régió beszámolója 2008. Baja A csoport megalakulásának évszáma: 1990 Létszáma: 36 tag és 11 önkéntes Csoportvezető: Bohacsek Lászlóné - Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10., - Telefon: 20/207-48-92

Részletesebben

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régió Kozma Imre atya elnök apostoli protonotárius Amikor nagyon nagy a baj, az ember sokkal többre képes. Ezeket én kegyelmi

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Éves beszámoló 2013.

Éves beszámoló 2013. Éves beszámoló 2013. ÚJ VILÁG Alapítvány Székhely: 6914. Pitvaros, Rákóczi u. 19 Mobil: 06-70-203-2962 e-mail: ujvilagert@index.hu Tartalom Az ÚJ VILÁG Alapítvány 2013. évi tevékenysége... 3 Kiemelt rendezvényeink:...

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Ópályi Hírlap. Székelyföldre zarándokolt a Baráti Kör

Ópályi Hírlap. Székelyföldre zarándokolt a Baráti Kör www.opalyi.hu Ópályi Hírlap Az Ópályiak Baráti Körének Lapja - Felelős kiadó: Tisza-kiadó Bt. - Eng. Sz: 710/2/1995 - www.obkweb.hu Főszerkesztő: Erdélyi Miklós - Szerkesztés: Farkas Ferenc - Nyomdai munkák:

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére. intézményi referens

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére. intézményi referens Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére 9. Tárgy: Hajléktalan személyek nappali ellátása Az elıterjesztést készítette: Rostásné Rapcsák Renáta

Részletesebben

Katasztrófavédelem, vészhelyzetkezelés. Vészhelyzetben

Katasztrófavédelem, vészhelyzetkezelés. Vészhelyzetben Vészhelyzetben Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mt 20 Nem sokkal

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Közép-Európai Civil Konferencia. Kecskemét október

MEGHÍVÓ. Közép-Európai Civil Konferencia. Kecskemét október MEGHÍVÓ Közép-Európai Civil Konferencia Kecskemét 2017. október 12-14. Felelősek vagyunk mindenért, amit az emberekkel, az embereknek és az emberekért cselekszünk. Albert Schweitzer A kecskeméti Városi

Részletesebben

PÁLYÁZTATÓ: A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZTATÓ: A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2018. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZÓ: PÁLYÁZTATÓ: BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY BIATORBÁGY SZENTHÁROMSÁG TÉR 3. 2051 BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Számviteli beszámoló A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Kaszap István Alapítvány Költségvetési támogatás felhasználása Tárgyévben Alapítványunk nem részesült költségvetési

Részletesebben

2011.évi önkormányzati pályázat megnevezése

2011.évi önkormányzati pályázat megnevezése 1. számú melléklet Sorszám Egyházak és egyházi szervezetek neve Pályázott kategória Pályázati program címe 2011.évi önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? Mellékletek?

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Empátia Alapítvány. Közhasznúsági jelentés 2016.

Empátia Alapítvány. Közhasznúsági jelentés 2016. Adószám : 18762282-1-14 Bejegyző szerv: Somogy Megyei Bíróság Regisztrációs szám : Pk.20349/1995/21 Nyilvántartási szám : 497. Empátia Alapítvány 8698 Somogyvár Kaposvári u. 4. Közhasznúsági jelentés 2016.

Részletesebben

SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY

SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY Statisztikai szám: 19183189 9190 569 13 SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓJA 2010. Részei: I. Számviteli beszámoló II. A Központi költségvetési szervektől, az elkülönített pénzalaptól, a helyi

Részletesebben

2009. II. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/5. Pályázó neve Pályázó címe Pályázat tárgya Tám. jellege Program helye

2009. II. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/5. Pályázó neve Pályázó címe Pályázat tárgya Tám. jellege Program helye 9. II. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/5 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Magyarnótaszerzők és Énekesek Délmagyarországi e Életet az Éveknek ok e Petőfi Telepi Szépkorúak Nyugdíjas Közhasznú Nyugdíjas Vidám

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT

MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT A hit védelme és a szegények szolgálata! MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT Beszámoló 2014 Ne aggódj, mert a teremtő Isten, aki jókedvében alkotott - és már születésed előtt is szeretett téged -, örökre tenyerébe

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE 2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. márciusi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. márciusi ülésére Ikt.sz.: 7239/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. márciusi ülésére Tárgy: Alapítványok támogatása Az előterjesztést készítette: dr. Budavári Zsuzsanna Közgyűlési, Szervezési

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

Szakmai beszámoló módszertani munkáról 2008. 01. 01 2008. 07. 01.

Szakmai beszámoló módszertani munkáról 2008. 01. 01 2008. 07. 01. Az a támasz, amelyet az ember az életben leggyakrabban használ, a remény. (Veltman) Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi Regionális Hajléktalan Módszertana Szakmai beszámoló módszertani munkáról

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Eredmények és kihívások a hajléktalan személyek visszailleszkedésében. Rigóné Kiss Éva MMSz Kecskemét

Eredmények és kihívások a hajléktalan személyek visszailleszkedésében. Rigóné Kiss Éva MMSz Kecskemét Eredmények és kihívások a hajléktalan személyek visszailleszkedésében Rigóné Kiss Éva MMSz Kecskemét Az MMSz feladata, hogy segítséget nyújtson a szükségben lévőknek, amelynek érdekében a társadalom és

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Polip Ifjúsági Egyesület Obsitos utca 1 Letenyeiné Mráz Márta egyesületi ifjúsági közösségi térben (helyszínen) fiatalok szabadidős tevékenységének koordinálása,

Részletesebben

Fogyatékos embertársaink. Kézen fogva

Fogyatékos embertársaink. Kézen fogva Kézen fogva Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdô, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák. ( ) De volt ott egy ember, aki

Részletesebben

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület FOGADÓSZERVEZET TEVÉKENYSÉGI TERÜLET ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY 6238 Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE 6326 Harta, Bajcsy-Zs. u. 3. KALO-PONT 6300 Kalocsa, Katona István

Részletesebben

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége. Magyar Delegáció beszámolója a. 2013.06.24. 2014.06.23. közötti időszakról

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége. Magyar Delegáció beszámolója a. 2013.06.24. 2014.06.23. közötti időszakról 1 Magyar Máltai Lovagok Szövetsége Magyar Delegáció beszámolója a 2013.06.24. 2014.06.23. közötti időszakról A Delegáció jelenlegi létszáma: 78 fő, (46 %) a teljes létszám 168. Az elmúlt évben elhunyt

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

A máltai misszió. A bizalom jelképe

A máltai misszió. A bizalom jelképe A bizalom jelképe A Magyar Máltai Szeretetszolgálatot küldetése a hit védelmére és a szegények megsegítésére szólítja. Az örök életbe vetett hite alapján megkérdôjelezhetetlen bizalommal hagyatkozik a

Részletesebben

aprókból épül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1 és 2 forintos gyűjtő akciója a legrászorulóbb családok megsegítésére

aprókból épül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1 és 2 forintos gyűjtő akciója a legrászorulóbb családok megsegítésére aprókból épül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1 és 2 forintos gyűjtő akciója a legrászorulóbb családok megsegítésére A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-221/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. május 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2014.

Közhasznúsági melléklet 2014. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18160525-1-42 01 Fővárosi Törvényszék 12 PK 60991 /1997/ 01/01/00068 BOKOR, HAZAI RÁSZORULÓK ALAPÍTVÁNY 1163 Budapest, GORDONKA utca

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

2013. Szeged, 2014.május 13.

2013. Szeged, 2014.május 13. Soroptimist Club Szeged Közhasznúsági beszámoló 2013. Szeged, 2014.május 13. A szervezet alapadatai: eve: Soroptimist Club Szeged Képviselő: Baranyi Irén Székhely/ Levelezési cím: 6721 Szeged, Pusztaszeri

Részletesebben

Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére

Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. február 17-i ülésére Tárgy: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 2016. évről szóló szakmai beszámolójának elfogadása

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Február Harmadika Munkacsoport Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Gyorsjelentés a 2011. évi hajléktalan-adatfelvételről Válaszadó

Részletesebben

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban ÉS ELOSZLÁSA NEMZETISÉG SZERINT Ellátott személyek száma Budapesten júliusban és augusztusban 1 600/nap, azaz 111 600 fő Keleti pályaudvar: 800 fő/nap júliusban,

Részletesebben

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD! iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. február 5. évf. 5. 5 szám

Részletesebben

Az Egészségügyi Centrumok működése

Az Egészségügyi Centrumok működése ellátásáért a gazdasági válság árhullámaival szemben Az Egészségügyi Centrumok működése Dr. Kass Ferenc MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT - magyar katolikus jótékonysági hálózat, kiemelkedően közhasznú szervezet,

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Z-Ff.. számú előterjesztés

Z-Ff.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Z-Ff.. számú előterjesztés -- Előterjesztés a Képviselő-testület részére a kőbányai iskolák működését segítő alapítványok támogatásáról

Részletesebben

/?~-~' .~~:~' . ' 239. számú előterjesztés

/?~-~' .~~:~' . ' 239. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 239. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Havasi Gyopár Szociális, Egészségügyi, Kulturális, Segítő Közhasznú

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

SMaragd SM Egyesületnél elfogadva 2015.04.25 1. oldal/4 SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete Közhasznúsági jelentés szöveges kiegészítés 2014 évről SMaragd SM

Részletesebben

Kedves Tagtársaink, kedves Nagycsaládosok!

Kedves Tagtársaink, kedves Nagycsaládosok! A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületének hírlevele 2005. november 14. 12. szám Kedves Tagtársaink, kedves Nagycsaládosok! November a mindenszentek napjával kezdődik. Ilyenkor gyakrabban gondolunk

Részletesebben

Egészségügyi szolgálat. Orvosolt gondok

Egészségügyi szolgálat. Orvosolt gondok Orvosolt gondok Egy ember Jeruzsálembôl Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. ( ) Egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

Dr. Kállai Mária Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Dr. Kállai Mária Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 4. Megyei Civil Partnerségi Fórum 2014. október 20. A közigazgatás és a civil szervezetek Dr. Kállai Mária Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal A területi közigazgatás

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Dr. Palich-Szántó Olga Alapítvány - ügyfélhívó rendszer kiépítésének támogatása 0 100

Dr. Palich-Szántó Olga Alapítvány - ügyfélhívó rendszer kiépítésének támogatása 0 100 3/2015. Ök. rendelet 8/a. melléklete Kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó működési és felhalmozási célú támogatások ai 1101-41 GESZ 10400 11020 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2019. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Bolgár gyermeknapi rendezvény.

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a 2011-es évről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a 2011-es évről SEGÍTSÉG KÖVE ALAPÍTVÁNY 1214 BUDAPEST BÁNYA UTCA 17. FSZ. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2011-es évről 2007. február 13-n a Fővárosi Bíróság a Segítség Köve Alapítványt 10146. sorszám alatt nyilvántartásba

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2013

Pénzügyi beszámoló 2013 Adószám: 18336999-1-43 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Bejegyzési szám: 14.Pk.60.384/2012/3. Nyilvántartási szám: 11.662. 1119 Budapest, Fehérvári út 109. III/11. 2013 Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA

KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA 8. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ CIFRAPALOTA Katona József Múzeum Kecskeméti Képtára 2009, október 31. és november 23. között A kiadványt tervezte: Damó István Pató: Bahget Iskander

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2015.

Közhasznúsági melléklet 2015. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18179097-1-41 01 Fővárosi Törvényszék 7 PK 60729 /2002/ 01/01/0008743 II. RÁKÓCZI FERENC ALAPITVÁNY A KÁRPÁT-MEDENCEI FIATALOKÉRT 1052

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások Város Önkormányzata által 2014. évben nyújtott támogatások 1 Zala Volán Zrt. 1 270 célja Helyijárat közlekedési állami támogatás továbbadása Döntés száma/ 2 Zala Volán Zrt. 2 500 Helyijárat önkormányzati

Részletesebben

Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek

Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek Beszámoló a 2018. évi ajándékgyűjtésről 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Főtisztelendő Plébános Atya!

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében a NEFMI 2011. január 22-én OK 3879-7/2010.sz. Támogatási Szerz dés alapján Konferenciát szervez. MEGHÍVÓ

Részletesebben

Kerekegyházi kábeltévé saját készítésü műsorainak árlistája

Kerekegyházi kábeltévé saját készítésü műsorainak árlistája 1. oldal Kerekegyházi kábeltévé saját készítésü műsorainak árlistája 2009.02.hó. Kommunizmus áldozatainak emléknapja 160p. 2000Ft. 2009.03.hó Március 15-i. ünnepség 45p. 1400Ft. Wittner Mária előadása

Részletesebben