Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek"

Átírás

1 Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Főtisztelendő Plébános Atya! Tisztelt Lelkész Úr! Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Kedves Ajándékozók! Köszönjük, hogy 2018-ban részt vettek az Összetartozásunk ajándékai karácsonyi ajándékgyűjtésünkben. Segítő együttműködésükkel több mint 60 határon túli helyszínen ajándékozhattunk meg magyar óvodásokat, iskolásokat, gyermekotthonokat és magyar közösségeket. Kifejezve a nemzeti összetartozásunkat a nehezebb gazdasági helyzetben vagy kisebbségben élő magyar közösségekkel. Az adományok 2018 decemberében és 2019 januárjában minden külhoni magyar régióban célba jutottak. Az átválogatást, dobozolást 37 önkéntes, köztük a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium szeretetszolgálatosai végezték, 200 munkaórával 647 doboz készült. A kiszállítást személyesen a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve szerveztük meg. Az adományból hozzávetőlegesen 3300 külhoni magyar személy részesült. Az ajándékdobozokon szerepeltettük az összes ajándékozó intézmény, közösség nevét. A völcsöki magyar óvodában (Szilágy megye - Erdély) Ajándékgyűjtést 15. alkalommal a Szent László Társulat a Rákóczi Szövetséggel, a Munkácsi Római Katolikus Püspökséggel, a Máltai Szeretetszolgálattal, a Johannita Segítő Szolgálattal, a Lazarista Tartományfőnökséggel, a Városmajori cserkészekkel, a Szent Angéla Gimnáziummal valamint további 37 önkéntes együttműködésével valósította meg. Az ajándékokból részesült:

2 2018. december 9-én az erdélyi Szamosardón,a Kós Károly Iskolában 17 környező magyar tanítási intézményt ajándékoztunk meg édességgel, játékkal, mesekönyvvel, és jutottak élelmiszercsomagok több Hadad környéki rászoruló nagycsaládnak és további adományok a zsibói református parókiának. Az ardóiak viseletükben betlehemi műsorral fogadtak minket. Fogadás Szamosardón. Az átadásról az M1 és az M5 televíziók is beszámoltak. Másnap december 10-én Dobrán a magyar iskolában további 21 falusi magyar oktatási intézmény képviselői vették át az adományokat. Majd Böjte Csaba Gálopsetri és Székelyhidi gyermekotthonaiban adtuk át az összegyűjtött és igényelt csomagokat, tisztálkodási szert, élelmiszert, mesekönyveket. Megérkeztek az édesség a dobrai magyar iskolába (Szatmár megye) Dobozbontás Magyarberkesz magyar iskolájában (Máramaros megye), egy teljesen románajkú vidék utolsó szórványiskolájában. A Munkácsi Római Katolikus Püspökségre diplomata közreműködéssel szintén Karácsony előtt eljuttattuk a tartósélelmiszer és tisztálkodási szer adományokat. A Ráti Szent Mihály Gyermekotthon lakói maguk vették át az ajándékokat, és december közepén meg is érkeztek az ajándékdobozok a célba. Ajándékátadás Nagyszőlős, Kárpátalja

3 Ajándékátadás Szolyva, Kárpátalja Ajándékátadás Hajdújárás, Délvidék Délvidékre is még Karácsony előtt, december 19-én eljutottak az általunk közvetített ajándékok Hajdújárás, Óbecse, Kutaspuszta, Lurkó Házainak gyermekotthonaiban örültek ismét a gyerekek. A kelet-felvidéki körútunk január án valósult meg. Felső-Gömörben Pelsőcön és Várhosszúréten adtuk át a 11 magyar óvodának és iskolának szánt ajándékdobozokat, valamint a rászoruló családoknak néhány tartós élelmiszeradományt. Ezt követően Szomotor magyar iskolájában 9 magyar tanítási nyelvű iskola és óvoda vette át tőlünk a mesekönyv, játék adományokat. Ugyanitt átadtunk a kaposi gyermekotthonban élő fiataloknak az adományként érkezett kerékpárokat is. Új kirakó a vékei magyar óvodában. Január 26-án Ung-vidék, Zemplén olyan tájaira is eljutottunk adományainkkal, ahol Trianon óta talán senki sem járt az anyaországból. Jártunk az 1-2%-ban magyar lakosú falvak, Hardicsa és Alsómihályi református parókiáin, ahol a helyi magyar közösségek kaphatták meg ajándékaikat. Átadtuk az összetartozás ajándékait még Kisráskán, Abarán, Zemplénben, Nagykaposon, valamint Deregnyőben is. Volt olyan családanya, aki egyedül neveli gyermekeit és a közvetítésünkkel kapott ajándékokból tartott pótkarácsonyt gyermekeinek.

4 Ajándékkönyvek a ladmóci magyar iskolában és köszönet a deregnyői magyar iskolából. További dobozok kerültek Nagyvárad katolikus magyar családjaihoz a lazarista atyák közvetítésével, illetve Székelyhíd szegény családjaihoz az árvaházi munkatársak közvetítésével. A fennmaradó egy tonnányi játékot és mesekönyvet március elején átadtuk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára, akik meg is kezdték azok elosztását az erdélyi gyermekek között. Részletesebb fényképes album az átadásokról, gyűjtésről a Szent László Társulat Facebook oldalán található március 11. Köszönettel: Czibolya Gábor főszervező Köszönjük ajándékaikat! Hálásan köszönjük Segítségüket! Együttműködők: Szent László Társulat

5 Kedves Dóra Zoltán Igazgató Úr! és a PANNONIA SACRA egész KÖZÖSSÉGE! Hálásan köszönjük a Pakisztáni Szociális Központ gyermekeinek a beiskolázásához küldött segítségüket. Támogatásukat továbbítottuk. A gyűjtés végösszegét áprilisában honlapunkon közzé tesszük. ( Reméljük továbbra is kapcsolatban maradunk. Még egyszer köszönjük az adományt! Tóth Judit Telefon: toth.judit@fokolare.hu Téglásy Klára Telefon: teglasy.klara@fokolare.hu

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2017. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2018. május 28... képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

T Á M O G A T Á S Á R Ó L A Generális Konvent elnökségének döntése a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2012. évi gyűjtésére benyújtott PÁLYÁZATOK T Á M O G A T Á S Á R Ó L A döntést a Generális Konvent elnöksége a Debrecenben,

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) 2016/2017. tanév I. félév

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) 2016/2017. tanév I. félév Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) 2016/2017. tanév I. félév Jókor szokjál e gondolathoz; a társaságban született ember nem önmagáé. Kölcsey Ferenc Iskolai közösségi

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE 2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis

Részletesebben

Meghívó. Fujii Aki zongoramûvésznõ jótékonysági szólóestjére. Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját. és a hangversenyt követõ fogadásra.

Meghívó. Fujii Aki zongoramûvésznõ jótékonysági szólóestjére. Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját. és a hangversenyt követõ fogadásra. Az adományokat a következő számlán fogadjuk: OTP Rt. 11745004-20110479 Református Egyházközség Adományszámla Támogatók: Aba-Novák Kulturális Központ Aktív Rádió Bartók Béla Kamarakórus Cora Csányi Konyha

Részletesebben

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály 2013-2014. Pölöskei Gáborné főosztályvezető Új szerepkör Új vállalások 1. Törvényben

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Operation Orphan szeretnék megköszönni nekik!

BESZÁMOLÓ Operation Orphan szeretnék megköszönni nekik! BESZÁMOLÓ Örömmel és várakozással telt el az idő tavasz óta az intézményeinkben, hiszen ígéretet kaptunk, hogy téli ruhadarabok, cipők gyűjtését tervezi, szervezi az Operation Orphan. Ígéretüket megtartották,

Részletesebben

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Polip Ifjúsági Egyesület Obsitos utca 1 Letenyeiné Mráz Márta egyesületi ifjúsági közösségi térben (helyszínen) fiatalok szabadidős tevékenységének koordinálása,

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 4.2 1247/2008 Csapi 2. Sz. Középiskola Csap Művészeti programok lebonyolításához szükséges technikai eszközök 409 990 Érvénytelenség

Részletesebben

ADOMÁNYOK ADATAI 2018

ADOMÁNYOK ADATAI 2018 ADOMÁNYOK ADATAI 2018 A támogatás kedvezményezettje: Farkas János Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Nem Adom Fel Alapítvány

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft)

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 4.3 2550/2009 Csillagocska Óvoda Kisbégány A Kisbégányi "Csillagocska

Részletesebben

Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele

Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele 2012. január 31. Kedves Barátaim! 2011-ben jelentősen bővítettük és diverzifikáltuk magyarországi karitatív tevékenységünket. A Magyar Vöröskereszt részére leszállított,

Részletesebben

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban ÉS ELOSZLÁSA NEMZETISÉG SZERINT Ellátott személyek száma Budapesten júliusban és augusztusban 1 600/nap, azaz 111 600 fő Keleti pályaudvar: 800 fő/nap júliusban,

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

ADOMÁNYOK ADATAI

ADOMÁNYOK ADATAI ADOMÁNYOK ADATAI - 2017 A támogatás kedvezményezettje: Magyar Edzők Társasága A támogatás kedvezményezettje: Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Jó Természet

Részletesebben

Összegzés az intézkedési tervezetről Iskolai vélemények. Intézmény Nevelőtestületi vélemény DÖK vélemény Szülői vélemény Javaslatok

Összegzés az intézkedési tervezetről Iskolai vélemények. Intézmény Nevelőtestületi vélemény DÖK vélemény Szülői vélemény Javaslatok Összegzés az intézkedési tervezetről 2012 Iskolai vélemények Ady Endre Általános Iskola A tervezetet az iskola nevelőtestülete megismerte és anyagot a diákönkormányzat megismerte, az abban foglaltakkal

Részletesebben

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: I.B.4291-10/2009. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a 2011-es évről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a 2011-es évről SEGÍTSÉG KÖVE ALAPÍTVÁNY 1214 BUDAPEST BÁNYA UTCA 17. FSZ. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2011-es évről 2007. február 13-n a Fővárosi Bíróság a Segítség Köve Alapítványt 10146. sorszám alatt nyilvántartásba

Részletesebben

6. napirend. E-szám: 19/2015

6. napirend. E-szám: 19/2015 ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 19/2015 Tárgy: Döntés a 2014. évben nyújtott költségvetési támogatások elszámolásainak elfogadásáról Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve:

Részletesebben

A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig

A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig MELLÉKLETEK Egyetemi doktori (PhD) értekezés Szerző: Molnár D. István Témavezető: Prof. Dr. Süli-Zakar István DEBRECENI

Részletesebben

D jelű pályázat nyertesei

D jelű pályázat nyertesei 1. 37/1358/2012 Pesti Barnabás Élelmiszeripari és 2. 37/1359/2012 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthona és Gyermekotthona 200 000 Ft 3. 37/1361/2012 Kozma Lajos

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA

BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK Balatonfüred, 2015. november 10-11. A) A 2014. ÉV ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA 1. A 2014. évi adománygyűjtés célja A 2014. évi adománygyűjtésre három célt

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Szakmai nap. Csákvár,

Szakmai nap. Csákvár, Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÁRPÁTIKUM ALAPÍTVÁNY FONTOSABB CÉLJAI: 1. A kárpát-medencei magyar kulturális és természeti örökségek népszerűsítése. 2. Globalizálódó

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1 A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2018. szeptember 3-tól 2019. június 14-ig tart

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

Székács Elemér Mezőgazdasági és 5200 Törökszentmiklós, Almásy Élelmiszeripari Szakképző Iskola és út 50 Kollégium

Székács Elemér Mezőgazdasági és 5200 Törökszentmiklós, Almásy Élelmiszeripari Szakképző Iskola és út 50 Kollégium Törökszentmiklósi Tagintézmény kötelező kontroll Vizsgálati időpont Ssz. neve címe fő Október 3. Tiszapüspöki Általános 5 Tiszapüspöki, Fő út 85 4. Tiszapüspöki Általános 5 Tiszapüspöki, Fő út 85 7 3.

Részletesebben

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Új Nemzedék Központ (UNK) a Tehetségek Magyarországa című EFOP 3.2.1-15-2016-00001

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1 A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig tart

Részletesebben

KÁRPÁTALJAI FERENCES MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

KÁRPÁTALJAI FERENCES MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE KÁRPÁTALJAI FERENCES MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2009. Készült: 2010. június TARTALOM 1) Számviteli beszámoló 2) Az Alapítvány vagyonának változása 3) Kimutatás a kapott költségvetési támogatásokról

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2010. évről

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2010. évről POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. évről Pogány, 2011. február 25. 2 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Pogányért Alapítvány Számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

E M L É K E Z T E T Ő

E M L É K E Z T E T Ő Ikt. sz.: 2945/2014 E M L É K E Z T E T Ő Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanács ülése Időpont: 2014. január 22. 9.30h Helyszín: 1054 Budapest, Hold u. 1. (Emberi Erőforrások Minisztériuma) JELEN VANNAK:

Részletesebben

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület FOGADÓSZERVEZET TEVÉKENYSÉGI TERÜLET ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY 6238 Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE 6326 Harta, Bajcsy-Zs. u. 3. KALO-PONT 6300 Kalocsa, Katona István

Részletesebben

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el! Gyermekmisszió Gyermek Evangélizációs Közösség 2017 nyár/ősz Kedves Testvéreink az Úrban! De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány határon túlra irányuló tevékenysége HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN I. KEUR 1. KEUR 2.

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után

Részletesebben

Amerikai Ház Alapítvány

Amerikai Ház Alapítvány Éves jelentés 2010 Küldetés Az Amerikai Ház Alapítvány segít a magyar civil szervezeteknek a szegénység, hajléktalanság és szociális kirekesztés elleni küzdelemben Magyarországon: (1) rendszeresen élelmiszer,

Részletesebben

KÁRPÁTALJAI ÉRTÉKTÁR. Külhoni Nemzeti Értékek gyűjtése. Molnár Eleonóra Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület

KÁRPÁTALJAI ÉRTÉKTÁR. Külhoni Nemzeti Értékek gyűjtése. Molnár Eleonóra Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület KÁRPÁTALJAI ÉRTÉKTÁR Külhoni Nemzeti Értékek gyűjtése Molnár Eleonóra Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület molnar.eleonora@gmail.com Előadás vázlata A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület bemutatása Az értékfeltáró

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret:

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati 2.1. Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: 8.000.000 Ft Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség

Részletesebben

Statisztikák a 2014-es HÓDításról

Statisztikák a 2014-es HÓDításról Statisztikák a 2014-es HÓDításról Iskolák (abc sorrendben) Résztvevők száma Átlagpont Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 90 85,58 benjamin 40 99,08 junior 14 63,14 kadét 36 79,31 Apáczai Csere János

Részletesebben

MELLearN 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia. Felsőoktatási kihívások (alkalmazkodás stratégiai partnerségben)

MELLearN 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia. Felsőoktatási kihívások (alkalmazkodás stratégiai partnerségben) MELLearN 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia Felsőoktatási kihívások (alkalmazkodás stratégiai partnerségben) Inkluzív pedagógiai műhely a Tanuló város tanuló régió programban Kocsis

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2011-2012 ROTARY ÉVRŐL

BESZÁMOLÓ A 2011-2012 ROTARY ÉVRŐL BESZÁMOLÓ A 2011-2012 ROTARY ÉVRŐL Elnökség átadása 2011.06.29. Várszínház és Mővészetek Háza Füzér 2011.07.02. Átadó-ünnepség, szülinap. Szeged-Sopron-Kisvárda Hármas-találkozó -I. Telkibánya 2011.07.03.

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-158/2017. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló

Részletesebben

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor) Múlt és jövő közeli és távoli perspektívában: megtartotta éves közgyűlés és Vöröskereszt világnapi megemlékezését a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. Személyesen jött el Kardos István,a

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL ÖSSZESÍTÉS A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL 2014. október 10. 1. ELŐZMÉNYEK A Kárpát-medencei Református

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születési neve: Mit nevezünk iskolai nak? Az iskolai egy szervezett keretek között (iskolai osztály, csoport, évfolyam,

Részletesebben

Éves beszámoló 2014.

Éves beszámoló 2014. 1 Éves beszámoló 2014. ÚJ VILÁG Alapítvány Székhely: 6914. Pitvaros, Rákóczi u. 19 Mobil: 06-70-203-2962 e-mail: ujvilagert@index.hu 2 Tartalom Az ÚJ VILÁG Alapítvány 2014. évi tevékenysége... 3 Kiemelt

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

A Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2009 c. dokumentumot a Könyvelő elkészítette.

A Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2009 c. dokumentumot a Könyvelő elkészítette. A 2009.évi közhasznúsági jelentés kötelező tartalmi elemei a) A 2009. év számviteli beszámolója a számviteli törvény szerint Külön dokumentum fájlban mellékelve (1715/B). A Egyszeres könyvvitelt vezető

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesület tevékenység honlap Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek Nagycsaládosok

Részletesebben

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. készült a Lengyeltóti Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata november 26-án megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. készült a Lengyeltóti Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata november 26-án megtartott üléséről J e g y z ő k ö n y v készült a 2008. november 26-án megtartott üléséről Jelen vannak: - Kalányos István elnök, - Kalányos Istvánné, Orsós Sándor tagok, - Dr. Szatmári Ibolya jegyző, - dr. Sovák Erika

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat A Közgyűlés XIII-203/315.097/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. január 30-i ülésére Tárgy: Beszámoló a tanyagondnoki szolgálat működésének tapasztalatairól Az előterjesztést készítette: Mozsárik

Részletesebben

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-Testület!

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-Testület! Ikt.szám: 105/2017 Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat 6775 Kiszombor, Óbébai u.11. Tel: 62/297-156 e-mail: gyjsz.kiszombor@gmail.com Tárgy: Gyermekjóléti

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

ICF MAGYAR TAGOZAT JÓSZOLGÁLATI PROGRAM 2017

ICF MAGYAR TAGOZAT JÓSZOLGÁLATI PROGRAM 2017 ICF MAGYAR TAGOZAT JÓSZOLGÁLATI PROGRAM 2017 KÜLDETÉSÜNK Az ICF Magyarországi Tagozata Jószolgálati Csapatának küldetése, hogy Magyarországon belül, az ICF küldetését és kereteit szem előtt tartva, magas

Részletesebben

ADOMÁNYOK ADATAI 2018

ADOMÁNYOK ADATAI 2018 ADOMÁNYOK ADATAI 2018 A támogatás kedvezményezettje: Budapest-Józsefvárosi Szent József Plébánia A támogatás kedvezményezettje: Magyar Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje A támogatás kedvezményezettje:

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező

Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező Tisztelt Érdeklődő! Kérem engedje meg, hogy a szervezők nevében bemutassam Önnek a Mozgásból -ös elnevezésű szabadidősport-rendezvényünket, illetve a rendezvényhez szorosan kapcsolódó, a Rotaract Club

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl 4.3. 5168/2007

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl 4.3. 5168/2007 Pályázati Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok Érvénytelenség oka Nagygejőci református Határidőn túl 4.3. 5168/2007 Nagygejőc i ifjúsági központ létrehozása 4 000 000

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

Intézmény neve Címe Fő időpont. Szakképző Iskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma

Intézmény neve Címe Fő időpont. Szakképző Iskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma Sorszám Vizsgálati Intézmény neve Címe Fő időpont. Szeptem- Szolnoki Szolgáltatási SZC Damjanich János 55 Martfű, Gesztenye ber 8. Szakképző Iskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma sor 5.. Szolnoki Széchenyi

Részletesebben

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szentendre Szent András Katolikus Általános Iskola "A" 45,800 1 46,300 1 47,350 1 139,450 2 Szentendre Szent András Katolikus Általános Iskola "B" 42,500 2 43,100 2 44,950 3 130,550

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesüle t Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek Nagycsaládosok e tevékenység

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

5. számú melléklet GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSOK. Ellenőrzéssel érintett intézmény neve. PM TEGYESZI Bernecebaráti Szakmai Egység Lakásotthona

5. számú melléklet GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSOK. Ellenőrzéssel érintett intézmény neve. PM TEGYESZI Bernecebaráti Szakmai Egység Lakásotthona 5. számú melléklet GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSOK Sorszám Települ Ellenőrzsel érintett intézmény neve Ellenőrz ideje Ellenőrzt végző munkatárs 1. Bernecebaráti (Madách u. 24.) Szakmai 2. Vác (Pacsirta u.

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése

2011. évi Közhasznúsági jelentése Pálmonostora Felnövekvő Nemzedékéért Alapítvány 6112 Pálmonostora, Szabadság u. 6. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Pálmonostora, 2012. március 30. A kuratórium elnöke Pálmonostora Felnövekvő Nemzedékéért

Részletesebben

Kutatás a gyülekezetben 2018.

Kutatás a gyülekezetben 2018. Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, Igazságos a tiszta szívűekhez (Zsolt.36,11) Kutatás a gyülekezetben 2018. Alap adatok Felmérés neve Kérdőív nyelve magyar hu Első válasz Utolsó válaszok Időtartam 2018.02.28.

Részletesebben

Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi. feladatok 2008 évi ellátásáról BOJT

Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi. feladatok 2008 évi ellátásáról BOJT Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2008 évi ellátásáról BOJT A GYERMEKJÓLÉTI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA Készítette: Petőné Kiss Éva Családgondozó Az Önkormányzat által

Részletesebben

J Ó GYAKORLATOK. Előadó: Kósa Gyuláné

J Ó GYAKORLATOK. Előadó: Kósa Gyuláné J Ó GYAKORLATOK A CSALÁDSEGÍTÉS TERÜLETÉN Előadó: Kósa Gyuláné Bevezetés A családsegítés célja Jelzőrendszer ő Ellátandó célcsoportok jellemzői Jellemző probléma területek Igénybevétel Alapelvek, Szociális

Részletesebben

08. Szöveges beszámoló a 2010. év közhasznú tevékenységéről

08. Szöveges beszámoló a 2010. év közhasznú tevékenységéről 08. Szöveges beszámoló a 2010. év közhasznú tevékenységéről Szervezet neve: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület Szervezet címe: 1066 Budapest, Teréz krt. 24. Alapszabály kelte: 1990. 06.

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2018/2019

A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2018/2019 A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2018/2019 Helyi kapcsolatrendszer: Járási köznevelési intézmények: Iskolák: Szent Orsolya Iskolaközpont 7200 Dombóvár,

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A Pasaréti Gimnázium hírlevele A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, kedves Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2016/2017-es tanévének decemberi hírlevelében megtalálhatják az állandó és várható programjainkat, valamint egyéb, közérdekű

Részletesebben