1996. évi LVIII. törvény. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról. I. Fejezet. Általános rendelkezések

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1996. évi LVIII. törvény. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról. I. Fejezet. Általános rendelkezések"

Átírás

1 1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról Az Országgyűlés - a hazai hagyományokat és a fejlett demokráciák gyakorlatát követve - a környezet alakítása, fejlesztése és védelme szempontjából meghatározó tervező- és szakértő mérnökök és építészek tevékenységének jelentőségét elismerve, a szakmai és etikai elvek érvényesítéséhez szükséges szakmai önigazgatást támogatva, a következő törvényt alkotja: I. Fejezet Általános rendelkezések 1. (1) Törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet (a továbbiakban: jogszabály) által engedélyhez és névjegyzékbe vételhez (a továbbiakban együtt: jogosultság) kötött önálló mérnöki, illetve építészeti tervezői és műszaki szakértői tevékenység (a továbbiakban együtt: mérnöki, illetve építészeti tevékenység) - a (4) és (5) bekezdésben és az 52/A. -ban foglaltak kivételével - csak az ezen törvényben szabályozott kamarai tagság alapján folytatható. A törvény alkalmazásában mérnöki, illetve építészeti tevékenységnek minősül a földmérési és térképészeti, a munkabiztonsági szakértői, a terület- és településrendezési tervezői, valamint a táj- és kertépítészeti tervezői tevékenység is. (2) A kamarai tagsághoz kötött mérnöki és építészeti tevékenységet a kamara tagja az ország egész területén végezheti. (3) A Ptk ának c) pontja szerinti gazdálkodó szervezet és más jogi személy az (1) bekezdésben megjelölt mérnöki, illetve építészeti tevékenységet csak az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő alkalmazottja vagy tagja - ideértve az egyéni vállalkozót is - útján végezhet. (4) Az érintett személy lakóhelye, illetve az adott szakterület szerint illetékes kamara - külön jogszabályban meghatározott feltételekkel - engedélyezheti, hogy az adott tervezési szakterület tekintetében szakirányú felsőfokú végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező személy kamarai tagság és névjegyzékbe vétel kötelezettsége nélkül, kivételes esetben saját maga, vagy a Ptk ának b) pontja szerinti közeli hozzátartozói számára építészeti-műszaki tervet készítsen. (5) Kamarai tagság nélkül végezhetnek építészeti tevékenységet az Európai Gazdasági Térség azon állampolgárai, akik szakmájukat a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló évi C. törvény 56. -ában foglaltak szerint kívánják gyakorolni. Ezen személyeket a szolgáltatás időtartamára, de legfeljebb egy évre a külön jogszabályban meghatározott területi építész kamara, jogszabályban előírtak szerint elkülönítetten vezetett névjegyzékbe foglalja. Ezen határidőt követően a névjegyzékbe vett személyeket a névjegyzékből törölni kell. 2. (1) A megyékben (több megyére kiterjedően vagy megyénként) és a fővárosban az e törvényben szabályozott kamarai tagsági feltételeknek megfelelő természetes személyek által létrehozott területi mérnöki, illetve építész kamarák (a továbbiakban együtt: területi kamara) nyilvántartott tagsággal, önkormányzattal, területi feladat- és hatáskörrel rendelkező köztestületek, amelyek közhasznú szervezetnek minősíthetők. (2) A területi kamarák az e törvényben szabályozott módon hozzák létre az országos mérnöki kamarát (Magyar Mérnöki Kamara), illetve az országos építész kamarát (Magyar Építész Kamara) (a továbbiakban együtt: országos kamarák). Az országos kamarák országos feladat- és hatáskörrel rendelkező köztestületek, amelyek közhasznú szervezetnek minősíthetők. (3) A területi kamarák az alapszabályukban (a továbbiakban: területi alapszabály) meghatározott módon és feltételek szerint helyi csoportokat alakíthatnak, melyek ellátják a területi kamara által rájuk átruházott kamarai feladatokat. A területi kamara alapszabálya a helyi csoportokat jogi személyiséggel ruházhatja fel. (4) Az országos kamarákon belül a Magyar Mérnöki Kamara legalább építési, tartószerkezeti, épületgépészeti, közlekedési, hírközlési, vízgazdálkodási, vízépítési, környezetvédelmi, földmérő és térképészeti, erdészeti és faipari, mezőgazdasági, gépészeti, hő- és villamosenergetikai, gázipari, elektrotechnikai, munkabiztonsági szakterületeken, illetve a jogosultsághoz kötött egyéb szakértői és tervezői mérnöki szakterületeken, a Magyar Építész Kamara legalább terület- és településrendezési, táj- és kertépítészeti, építészeti, belsőépítészeti és műemlékvédelmi szakterületeken szakmai tagozatokat hoz létre. (5) Az országos és a területi kamara jogosult a Magyar Köztársaság címerének használatára.

2 (6) A területi kamara tagja jogosult hivatalos irataiban kamarai tagságának tényét feltüntetni. II. Fejezet A területi kamara 3. (1) A területi kamara az 1. (1) bekezdésében meghatározott mérnöki, illetve építészeti tevékenység jogszerűségének biztosítása és szakmai színvonalának javítása érdekében az alábbi közfeladatokat látja el: a) területi összesítésben vezeti a tervezői és a szakértői névjegyzéket, ennek keretében a hatályos jogszabályok alapján az államigazgatási eljárás általános szabályait alkalmazva első fokon elbírálja a mérnöki, illetve építészeti tevékenység végzéséhez előírt feltételek teljesülését és határoz a jogosultságról, b) figyelemmel kíséri, hogy a mérnöki, illetve építészeti tevékenységet csak az arra jogosultak végezzék, ennek keretében érdekeltsége területén ba) a tervező jogosultságának megállapítása céljából - a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvény rendelkezéseit is figyelembe véve -: - az építési engedélyek nyilvántartásába betekinthet, - az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóság megkeresésére, vagy ha ezt a területi kamaráknál folyamatban lévő eljárás indokolja, a tervdokumentációk alapján véleményt nyilváníthat, - az építésfelügyeleti hatóságok éves ellenőrzési ütemtervének tartalmára javaslatot tehet, továbbá - az építésügyi, illetve az építésfelügyeleti hatóság hatósági ellenőrzéseiben, célvizsgálataiban részt vehet, bb) az illetékes hatóságtól tájékoztatást kérhet, bc) szükség esetén az intézkedésre jogosult hatóságnál eljárást kezdeményezhet, c) ellenőrzi, hogy tagjai, valamint az 1. (3) bekezdésében meghatározott gazdálkodó szervezetek, vállalkozók tevékenysége és annak minősége megfelel-e a vonatkozó jogszabályoknak, hatósági előírásoknak és a szakmai követelményeknek, szükség esetén saját hatáskörben eljár, vagy az intézkedésre jogosult hatóságnál eljárást kezdeményez, d) kivizsgálja a tagjait érintő szakmai és etikai panaszokat, eljár ezen panaszok okának mielőbbi megszüntetésében, e) együttműködik a mérnöki, illetve építészeti tevékenységet érintő kérdésekben az illetékes hatóságokkal, valamint a helyi önkormányzati szervekkel, f) a megbízók és tagjai érdekeit figyelembe véve közreműködik a tervezői és szakértői tevékenység minőségellenőrzési rendszerének kialakításában és működtetésében. g)-h) (2) A területi kamara képviseli tagjainak érdekeit a hatáskörébe tartozó mérnöki, illetve építészeti tevékenységgel összefüggő ügyekben. Ennek keretében: a) támogatja a felsőoktatásban tanulók és a pályakezdők szakmai gyakorlaton való részvételét, b) együttműködik a mérnöki, illetve építészeti tevékenységet érintő kérdésekben a területi érdekképviseleti és egyéb társadalmi szervezetekkel, ezen belül a műszaki tudományos egyesületekkel, valamint más köztestületekkel, c) véleményezi az igazságügyi mérnök, illetve építész szakértővé történő kijelölést, d) figyelemmel kíséri és nyilvántartja a tevékenységi körét érintő versenytárgyalások, tervpályázatok kiírását és lebonyolítását. (3) A területi kamara önigazgatási feladatkörében: a) megalkotja - e törvény keretei között - a területi alapszabályt, b) tagjaival szemben első fokon etikai-fegyelmi eljárást folytat le, c) nyilvántartást vezet tagjairól és tagjelöltjeiről, ennek során a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvénynek a személyes adatvédelemre vonatkozó szabályai szerint jár el, d) tagjai mérnöki, illetve építészeti tevékenységével kapcsolatban egyéb szolgáltatásokat nyújt. (4) A területi kamarák az (1) bekezdés b), e) és f) pontjaiban meghatározott közfeladataikat erre felhatalmazással bíró megbízottjaik útján is elláthatják. 4. (1) A területi kamara szervei: a) a taggyűlés, b) az elnökség, c) a felügyelő bizottság, d) az etikai-fegyelmi bizottság, e) a területi alapszabályban meghatározott egyéb bizottságok.

3 (2) A területi kamara legfelsőbb szerve a taggyűlés. Az (1) bekezdés b)-e) pontjaiban szereplő szervek a területi kamara ügyintéző, illetve ellenőrző szervei (a továbbiakban együtt: területi ügyintéző szervek). (3) A területi kamara tisztségviselői: az elnök, az alelnök, az elnökség tagjai, a titkár, valamint a felügyelő bizottság és az etikai-fegyelmi bizottság elnökei. (4) A területi ügyintéző szervek működésének rendjét - az e törvényben meghatározott és a közigazgatási ügyekre vonatkozó kivételekkel - és a bizottságok tagjainak számát a területi alapszabály állapítja meg. (5) A területi alapszabály úgy rendelkezhet, hogy - nagy létszám esetében - a taggyűlést küldöttgyűlés helyettesítse. 5. (1) A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) e törvény keretei között a területi alapszabály elfogadása, módosítása; b) a területi kamarák egyesüléséről, szétválásáról szóló döntés; c) a területi kamara elnökének - ha a taglétszám indokolja: alelnökének -, elnökségének és a bizottságok tagjainak, valamint póttagjainak megválasztása; d) az országos kamara küldöttgyűlésébe az országos alapszabályban meghatározott számú tag után egy-egy küldött, valamint pótküldöttek megválasztása; e) a területi kamara éves tevékenységének, költségvetési tervének és éves költségvetési beszámolójának, valamint a területi ügyintéző szervek éves tevékenységéről készített beszámolóknak az elfogadása. (2) Törvény és az alapszabály az (1) bekezdésben meghatározottakon túl más feladat meghatározását is a taggyűlés hatáskörébe utalhatja. (3) A taggyűlés határozatképes, ha a bejegyzett tagok több mint fele jelen van. A határozatképtelenség miatt megismételt, azonos napirenddel összehívott taggyűlés határozatképes, ha azon a bejegyzett tagok több mint 10%-a főt meghaladó taglétszámú kamara esetében 5%-a - jelen van. A megismételt közgyűlést az eredeti közgyűlés időpontját követő 60 napon belül kell összehívni. (4) A taggyűlés határozatait általában egyszerű szótöbbséggel hozza. A taggyűlésen jelen levő tagok kétharmadának egyetértő szavazata szükséges az (1) bekezdés a)-b) pontjában szereplő kérdésekben, valamint azokban az ügyekben, amelyeknek eldöntését a területi kamara alapszabálya kétharmados egyetértő szavazathoz köti. (5) A taggyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer össze kell hívni. A területi alapszabály a taggyűlés kötelező összehívásának más eseteit is meghatározhatja. 6. (1) A területi kamara elnöksége az elnökből, az alelnökből és az elnökségi tagokból áll, akiket a taggyűlés választ meg. (2) Az elnökség feladata, hogy a taggyűlések közötti időszakban - a taggyűlés határozatainak megfelelően - a területi kamara működését irányítsa, és feladatait végrehajtsa. (3) A kamarát az elnök képviseli. Helyettesítésének rendjét a területi alapszabályban kell meghatározni. (4) Az elnökség nevében aláírásra az elnök jogosult, továbbá azok, akiket az elnökség aláírási joggal ruházott fel. (5) Az elnökség döntéseit szótöbbséggel hozza. A határozatképességhez az elnökségi tagok többségének jelenléte szükséges. (6) A területi kamara ügyviteli szervének vezetője a kamara titkára, aki a kamarával munkaviszonyban vagy egyéb jogviszonyban áll. Titkár csak az lehet, aki a) állam- és jogtudományi egyetemi, illetve államigazgatási főiskolai végzettséggel, vagy b) a kamara szakterületébe tartozó felsőfokú szakirányú végzettséggel, közigazgatási alapvizsgával és legalább 5 év közigazgatási gyakorlattal rendelkezik. (7) A titkár felett a munkaviszony létesítésével és megszüntetésével kapcsolatos jogokat az elnökség, az egyéb munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja. (8) A területi kamara hatáskörébe utalt közigazgatási ügyekben a titkár jár el. Közigazgatási ügyekben ügyintézőként csak az működhet közre, aki a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) szerint köztisztviselőnek - nyilvántartás vezetése esetén ügykezelőnek - kinevezhető lenne. Az eljárás során szakértőként az országos alapszabályban, illetve szabályzatokban meghatározott testületeket kell igénybe venni. (9) A titkár gyakorolja a területi kamara szervezetében dolgozó munkavállalók felett a munkáltatói jogokat. 7. (1) A felügyelő bizottság első ülésén tagjai közül elnököt választ, ügyrendjét maga állapítja meg. (2) A felügyelő bizottság ellenőrzi a területi kamara működését, gazdálkodását, a pénzügyi-számviteli rendre vonatkozó jogszabályok, a területi alapszabály és az egyéb szabályzatok érvényesülését.

4 (3) A felügyelő bizottság a területi ügyintéző és ügyviteli szervektől, illetve a területi kamara tisztségviselőitől minden olyan adatot, tájékoztatást megkérhet, továbbá minden olyan iratot megtekinthet, amely feladatainak ellátásához szükséges. Az érintetteknek az adatokat rendelkezésre kell bocsátaniuk. (4) A taggyűlés a területi kamara éves költségvetési tervéről és az éves költségvetési beszámolóról csak a felügyelő bizottság véleményének ismeretében dönthet. (5) A felügyelő bizottság tagjai tevékenységükért kizárólag a taggyűlésnek tartoznak felelősséggel, és feladataik ellátása körében részükre csak a taggyűlés adhat utasítást. 8. (1) Az etikai-fegyelmi bizottság első ülésén tagjai közül elnököt választ. (2) Az etikai-fegyelmi bizottság az e törvényben és az országos kamara etikai-fegyelmi szabályzatában meghatározott módon a) közreműködik a szakmai és etikai normák kialakításában, b) kivizsgálja a szakmai és etikai panaszokat és lefolytatja az első fokú szakmai és etikai-fegyelmi eljárást. A területi kamara alapszabálya 9. (1) A területi alapszabályban meg kell határozni: a) a területi kamara nevét, illetékességi területét és székhelyét, b) a területi kamara ügyintéző szerveinek feladataira, hatáskörére és működésére vonatkozó főbb szabályokat, c) mindent, aminek a területi alapszabályban történő rendezését e törvény kötelezően előírja. (2) A területi kamara nevének ki kell fejeznie illetékességi területét. A területi kamarák egyesülése és szétválása 10. (1) A területi kamarák egyesülhetnek és szétválhatnak. (2) A területi kamarák egyesülése esetén az új területi kamara illetékességi területe az egyesülő területi kamarákéhoz igazodik. (3) Az egyesüléssel létrejövő területi kamara az egyesült területi kamarák általános jogutódja. (4) A területi kamara szétválásával megyénként, illetve a fővárosban működő területi kamarák hozhatók létre. (5) A szétválásról hozott döntésben rendelkezni kell a vagyon megosztásáról. A területi kamara joga és kötelezettségei a vagyonmegosztás arányában a szétválás során létrejött területi kamarákra, mint jogutódokra szállnak át. (6) A területi kamarák egyesülése, illetve szétválása nem érinti tagjaik jogait és kötelességeit. III. Fejezet Az országos kamara 11. (1) Az országos kamarák országos feladat- és hatáskörrel rendelkező köztestületek. (2) Az országos kamarák a mérnöki, illetve építészeti tevékenység jogszerűségének biztosítása és szakmai színvonalának emelése érdekében az alábbi közfeladatokat látják el: a) a hatályos jogszabályok alapján - az államigazgatási eljárás általános szabályait alkalmazva - másodfokon elbírálják a mérnöki, illetve építészeti tevékenység végzéséhez előírt feltételek teljesülését és határoznak a jogosultságról, b) a területi kamarák évenkénti adatszolgáltatása alapján, országos összesítésben vezetik a tervezői és a szakértői névjegyzéket, és biztosítják annak nyilvánosságát, c) a nemzetközi szakmai előírásokkal összhangban lévő módszertani útmutatók, segédletek, irányelvek, kamarai szabályzatok (etikai kódex, versenyszabályzat) kidolgozásával és közreadásával elősegítik a mérnöki és építészeti tevékenység fejlődését, d) véleményezik a szakmai illetékességüket érintő felsőoktatási képzési, illetve továbbképzési célokat és azok tartalmát, a képesítési követelményeket, továbbá - az adott felsőoktatási intézménnyel való kölcsönös megállapodás alapján - részt vesznek ezek végrehajtásában, e) közreműködnek a - szakmai illetékességüket érintő - műszaki szabályozási, szabványosítási, akkreditálási és minőségügyi tevékenységben,

5 f) közreműködnek a mérnöki és építészeti tervezői, illetve szakértői tevékenység minőségellenőrzési rendszerének kialakításában, és elősegítik annak alkalmazását, g) kidolgozzák tájékoztatásul a mérnöki és építészeti tevékenységek ajánlott díjszabását a hozzá tartozó szolgáltatások tartalmi követelményeivel együtt, h) szervezik a fiatal mérnökök és építészek szakmai gyakorlati képzését, elősegítve az önálló tevékenységre, a szakmai jogosultság megszerzésére való felkészülésüket, i) a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara a tevékenységüket kölcsönösen érintő ügyekben és tagjaik érdekében együttműködnek egymással, valamint más szakmai, illetve gazdasági kamarákkal, j) jogosultak - a kamarai tagsághoz szükséges - olyan felsőfokú szakképesítések elfogadására, amelyek jogszabályban nem meghatározottak, illetve amelyek szakiránya honosítási vagy szakképesítési elismerési eljárással nem határozhatók meg egyértelműen, k) az elvek és feltételek országosan egységes és következetes értelmezése, illetve alkalmazása érdekében - az e törvényben meghatározottakon kívül - szabályzatot dolgoznak ki minden olyan ügykörre, eljárásra, amelynek tekintetében jogszabály a kamarák tisztségviselői vagy testületei számára mérlegelési jogkört állapít meg. (3) Az országos kamarák képviselik a mérnöki, illetve építészeti tevékenység érdekeit. Ennek keretében: a) elősegítik a mérnöki, illetve építészeti tevékenység társadalmi elismertségének javítását, b) figyelemmel kísérik és értékelik a különböző vállalkozási és szervezeti formák működését, c) képviselik tagjaiknak a szakmai felelősségbiztosítással kapcsolatos érdekeit, d) tájékoztatják a mérnököket, illetve építészeket az aktuális szakmai kérdésekről, a pályázatokról, az ösztöndíjakról, a szabad állásokról, e) együttműködnek a mérnöki, illetve az építészeti tevékenységet érintő kérdésekben a parlamenti és kormányszervekkel, kapcsolatot tartanak más országok szakmai szervezeteivel, f) szakmai kérdésekben együttműködnek a kapcsolódó tudományos egyesületekkel, illetve azok szövetségeivel, g) véleményezik a mérnökök, illetve az építészek szakmai tevékenységét és anyagi helyzetét közvetlenül befolyásoló jogszabályok tervezeteit, h) véleményezik a külföldi diplomák honosítását, i) figyelemmel kísérik és nyilvántartják a tevékenységi körüket érintő országos jelentőségű versenytárgyalások, tervpályázatok kiírását és lebonyolítását, továbbá külön jogszabályok szerint részt vesznek azokban, szükség esetén az eljárásra jogosult hatóságnál eljárást kezdeményeznek, j) nemzetközi mérnöki, illetve építész szervezetekben képviselik a Magyar Mérnöki Kamarát, illetve a Magyar Építész Kamarát. (4) A kamarák szakterületeit érintő - jogszabály alkotására, program elfogadására, átfogó intézkedés meghozatalára irányuló - előterjesztések esetében az illetékes kamarának véleményezési és kezdeményezési joga van. (5) Az országos kamara önigazgatási feladatkörében: a) megalkotja - e törvény keretei között - az országos alapszabályt, b) megalkotja az etikai-fegyelmi szabályzatot, c) másodfokon etikai-fegyelmi eljárást folytat le, d) a mérnöki és az építészeti tevékenységével kapcsolatban tagjainak - ezen törvény felhatalmazása alapján - egyéb, általános szakmai szolgáltatásokat nyújt. (6) Az országos kamarák a bírósági nyilvántartásba vételükkel jönnek létre, az alapszabály elfogadásának napjára visszaható hatállyal. (7) A területi kamarák az országos kamarák létrejöttével válnak azok tagjaivá. 12. (1) Az országos kamara szervei: a) a küldöttgyűlés, b) az országos elnökség, c) az országos felügyelő bizottság, d) az országos etikai-fegyelmi bizottság, e) az országos alapszabály szerint létrehozott szakmai tagozatok, f) az országos alapszabály szerint létrehozott más állandó bizottságok. (2) Az országos kamara legfelsőbb szerve a küldöttgyűlés. Az (1) bekezdés b)-e) pontjaiban meghatározott szervek az országos kamara ügyintéző, illetve ellenőrző szervei (a továbbiakban együtt: országos ügyintéző szervek). (3) Az országos kamara tisztségviselői: az elnök, az alelnök(ök), az elnökség tagjai, a titkár, az országos felügyelő bizottság, az országos etikai fegyelmi bizottság és a szakmai tagozatok elnökei. (4) Az országos ügyintéző szervek működésének rendjét, a tisztségviselők számát az országos alapszabály állapítja meg.

6 13. (1) A küldöttgyűlést a területi kamarák, valamint a szakmai tagozatok szavazati joggal rendelkező küldöttei alkotják az alapszabályban meghatározottak szerint. (2) Szavazati jogosultság nélkül vehetnek részt az országos kamara küldöttgyűlésének munkájában az országos kamara elnökségének tagjai, az országos kamara állandó bizottságainak elnökei és a szakmai tagozatok elnökei, ha nem küldöttek. 14. (1) A küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) az országos alapszabály megállapítása, módosítása, b) az országos kamara tisztségviselőinek - a titkár kivételével - és a bizottságok tagjainak megválasztása, c) az éves költségvetési terv - ennek részeként az éves tagdíj rendszerének és összegének megállapítása és ebből az országos kamara részesedési arányának - meghatározása, továbbá az éves költségvetési beszámoló elfogadása. d) az etikai-fegyelmi, valamint más országos - önkormányzati - szabályzat elfogadása, e) az országos ügyintéző szervek beszámolóinak elfogadása. (2) Az országos alapszabály - e törvény keretei között - a küldöttgyűlés részére más kizárólagos hatáskört is megállapíthat. (3) A küldöttgyűlést az országos alapszabályban meghatározott eljárás szerint évente legalább egyszer össze kell hívni. (4) A küldöttgyűlés határozatképes, ha a küldöttek több, mint fele jelen van. A határozatképtelenség miatt megismételt, azonos napirenddel összehívott küldöttgyűlés határozatképes, ha azon a küldöttek több mint egyharmad része jelen van. A megismételt küldöttgyűlést az eredeti küldöttgyűlés időpontját követő 60 napon belül kell összehívni. (5) A küldöttgyűlés határozatait általában egyszerű szótöbbséggel hozza. Az (1) bekezdés a) és d) pontjában szereplő kérdésekben, továbbá az országos kamara alapszabályában megállapított ügyekben a jelenlévők kétharmados egyetértő szavazata szükséges. A küldöttgyűlés határozatai a területi kamarákra nézve kötelezőek. (6) Az országos ügyintéző szervek évente beszámolnak a küldöttgyűlésnek. 15. (1) Az országos elnökség elnökből, alelnök(ök)ből és elnökségi tagokból áll, akiket a küldöttgyűlés választ meg. (2) Az országos elnökség feladata - a küldöttgyűlések közötti időszakban - a küldöttgyűlés határozatainak megfelelően az országos kamara működésének irányítása és feladatainak végrehajtása. (3) Az országos kamarát az elnök képviseli. Helyettesítésének rendjéről az országos alapszabályban kell intézkedni. (4) Az országos kamara képviseletében aláírásra az elnök, továbbá az elnökség azon tagjai jogosultak, akiket az országos elnökség aláírási joggal ruházott fel. (5) Az országos elnökség döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. Határozatképességéhez a tagok többségének jelenléte szükséges. (6) Az országos kamara ügyviteli szervének vezetője a kamara titkára, aki a kamarával munkaviszonyban vagy egyéb jogviszonyban áll. Titkár csak az lehet, aki a) állam- és jogtudományi egyetemi, illetve államigazgatási főiskolai végzettséggel, vagy b) a kamara szakterületébe tartozó felsőfokú szakirányú végzettséggel, közigazgatási alapvizsgával, és legalább 5 év közigazgatási gyakorlattal rendelkezik. (7) A titkár felett a munkaviszony létesítésével és megszüntetésével kapcsolatos jogokat az elnökség, az egyéb munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja. (8) Az országos kamara hatáskörébe utalt közigazgatási ügyekben a titkár jár el és gyakorolja a másodfokú hatáskört. Ezekben az ügyekben ügyintézőként csak az működhet közre, aki a Ktv. szerint köztisztviselőnek - nyilvántartás vezetése esetén ügykezelőnek - kinevezhető lenne. Az eljárás során szakértőként az országos alapszabályban, illetve szabályzatokban meghatározott testületeket kell igénybe venni. (9) A titkár gyakorolja az országos kamara szervezetében dolgozó munkavállalók felett a munkáltatói jogokat. 16. (1) Az országos felügyelő bizottság elnökét a bizottság első ülésén a tagok választják meg. A bizottság maga állapítja meg ügyrendjét. (2) Az országos felügyelő bizottság ellenőrzi az országos kamara működését, gazdálkodását, a pénzügyiszámviteli rendjére vonatkozó jogszabályok, az országos alapszabály, illetve a szakmai szabályzatok érvényesülését. (3) Az országos felügyelő bizottság az országos kamara ügyintéző és ügyviteli szerveitől, azok tisztségviselőitől, valamint szakmai tagozataitól és a területi kamaráktól minden olyan adatot, tájékoztatást megkérhet, illetve minden olyan iratot megtekinthet, amely feladatainak ellátásához szükséges. Az érintetteknek az adatokat rendelkezésre kell bocsátaniuk.

7 (4) A küldöttgyűlés az országos kamara éves költségvetéséről és az éves költségvetési beszámolóról csak az országos felügyelő bizottság véleményének ismeretében dönthet. (5) Az országos felügyelő bizottság tagjai tevékenységükért kizárólag a küldöttgyűlésnek tartoznak felelősséggel, és feladataik ellátása körében részükre csak a taggyűlés adhat utasítást. 17. (1) Az országos etikai-fegyelmi bizottság első ülésén tagjai közül elnököt választ. (2) Az országos etikai-fegyelmi bizottság: a) a küldöttgyűlés elé terjeszti az etikai-fegyelmi szabályzatot, illetve annak módosítását, és b) lefolytatja a másodfokú szakmai és etikai-fegyelmi eljárást. 18. (1) A szakmai tagozatok létrehozásáról, működéséről és feladatairól az országos alapszabályban kell intézkedni. A tagozat első ülésén elnököt választ. (2) A kamara tagja egyidejűleg több szakmai tagozatnak is tagja lehet. (3) A szakmai tagozat működését és feladatait érintő alapszabály-módosítás előtt ki kell kérni a szakmai tagozat véleményét. (4) A szakmai tagozatok véleményezési és - saját szakmai területüket illető ügyekben - egyetértési joggal rendelkeznek, amely a kamarai állásfoglalások előkészítése során az érintett szakmai tagozattól nem vonható el, véleményüket a kamara állásfoglalásában képviselni köteles. (5) Több érintett szakmai tagozat eltérő véleménye esetén az országos kamara elnöke vagy az általa kijelölt tisztségviselők a tagozatokkal történt egyeztetés és egyetértésük alapján alakítják ki a kamara állásfoglalását. (6) Az országos kamara szakmai állásfoglalásától a területi kamarák és a szakmai tagozatok nem térhetnek el. Az országos kamara alapszabálya 19. Az országos alapszabályban meg kell határozni: a) az országos kamara székhelyét, b) az országos kamara ügyintéző szerveinek feladataira, hatáskörére és működésére vonatkozó szabályokat, c) a szakmai tagozatok létesítésére, feladataira, működésére, továbbá a küldöttgyűlésen való részvételére és az egyes szakmai tagozatok arányos képviseletére vonatkozó főbb szabályokat, d) a területi kamarák által a tagdíjakból fizetendő hozzájárulás mértékét, e) mindazt, amiben e törvény az országos alapszabály rendelkezését írja elő. IV. Fejezet A választás szabályai 20. (1) A területi és az országos kamara tisztségviselői és a küldöttek jelölésének, választásának és visszahívásának rendjét, megbízatásuk időtartamát és újraválaszthatóságuk mértékét az e törvényben meghatározott keretek között a területi és az országos alapszabály határozza meg. (2) A választott tisztségviselők, bizottsági tagok, küldöttek és a tagozatok elnökei megbízatásának leghosszabb időtartama négy év, amely ismételt megválasztásukkal több alkalommal is meghosszabbítható. Országos és területi kamarai vezető tisztségviselőkre az alapszabályban meghatározott összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak. (3) A területi kamarába tisztségviselőnek az ott nyilvántartott kamarai tag választható meg. Az országos kamara tisztségviselőjének bármely azonos szakmai területi kamara tagja megválasztható. (4) A tisztségviselőket titkos szavazással kell megválasztani. 21. (1) A kamarai tag egyidejűleg nem lehet az elnökség és a felügyelő bizottság tagja, továbbá az elnökség és a felügyelő bizottságok tagjai nem lehetnek egymás közeli hozzátartozói [Ptk b) pontja], illetve munkakörükben egymás alá- és fölérendeltjei. (2) Az összeférhetetlenség fennállásának kérdésében a tisztségviselő választására jogosult testület foglal állást az illetékes etikai-fegyelmi bizottság véleménye alapján. (3) A kamarai tag egyidejűleg a területi kamara és az országos kamara ügyintéző szerveiben összesen legfeljebb két tisztséget tölthet be. 22. (1) A tisztségviselő megbízatása megszűnik a tisztségviselő: a) halálával, b) lemondásával, c) visszahívásával, d) megbízatása időtartamának lejártával,

8 e) a kamarai tagság megszűnésével. (2) A tisztségviselő visszahívását az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben az őt megválasztó testület tagjainak 10%-a, a területi kamara tisztségviselője esetén a területi kamara felügyelő bizottsága, valamint országos kamarai tisztségviselő esetén az országos felügyelő bizottság indokolt írásbeli javaslattal kezdeményezheti. (3) A visszahívásról - titkos szavazással - az a testület dönt, amelyik a tisztségviselőt megválasztotta. (4) Az (1) bekezdés e) pontja körébe tartozik a kamarai tagság végleges megszüntetése, valamint a területi kamara tisztségviselőjének másik azonos szakmai területi kamarába történő átjegyzése. V. Fejezet A kamara gazdálkodása 23. (1) A kamara a működésével járó költségeket a következő bevételekből fedezi: a) a tagdíjakból, b) az eljárási díjakból, c) a kamara szolgáltatásaiért fizetett díjakból, d) az egyéb bevételekből. (2) Az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott díjak országosan egységes mértékűek. Közhasznú társaság alapítása 24. (1) A kamara gazdasági tevékenységet (ellenérték fejében, nyereség vagy haszonszerzés céljából rendszeresen folytatott termelő vagy szolgáltató tevékenység) nem végezhet. (2) A kamara gazdasági társaságnak nem lehet tagja, és ilyen társaságban nem szerezhet részesedést. (3) A kamara - feladatainak ellátása érdekében - közhasznú társaságot alapíthat. (4) A kamara által alapított közhasznú társaság gazdasági társaságnak nem lehet tagja, és ilyen társaságban nem szerezhet részesedést. (5) A kamara által alapított közhasznú társaság tagja lehet más közhasznú társaságnak, feltéve, hogy az nem tagja gazdasági társaságnak, és ilyenben nincs részesedése. VI. Fejezet A tagsági viszony és a tag jogai 25. (1) A kamarai felvételre jogosult, aki a) magyar állampolgár, vagy b) nem magyar állampolgár, ha Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy c) nem magyar állampolgár nemzetközi egyezmény vagy viszonosság alapján, és d) nem áll büntetőeljárás vagy büntetőügyben hozott ítélet, illetőleg foglalkozástól való eltiltás hatálya alatt, e) a (3), illetve a (4) bekezdésben meghatározott szakmai feltételekkel rendelkezik. (2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti viszonosság fennállásáról a kamara nyilatkozik. (3) A kamarai felvételre jogosító szakmai feltételek a következők: a) a mérnöki kamarák esetében: aa) a szakterületnek megfelelő szakirányú képzést nyújtó egyetemen szerzett oklevél, ab) a szakterületnek megfelelő szakirányú képzést nyújtó főiskolán szerzett oklevél; b) az építész kamarák esetében: ba) a szakterületnek megfelelő szakirányú képzést nyújtó egyetemen szerzett oklevél és legalább két év építészeti tevékenységben szerzett szakmai gyakorlat, bb) a szakterületnek megfelelő szakirányú képzést nyújtó főiskolán szerzett oklevél, továbbá külön jogszabályban meghatározott szakirányú továbbképzés eredményes elvégzése és legalább öt év építészeti tevékenységben szerzett szakmai gyakorlat, (4) Az egyetemen, főiskolán szerzett szakirányú kiegészítő képzés, továbbképzés időtartamát a (3) bekezdésben előírt szakmai gyakorlat időtartamába be kell számítani.

9 (5) Nem tagadható meg a kamarai felvétele annak, aki az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott feltételekkel rendelkezik, és nem esik a (6) bekezdésben foglalt tiltó rendelkezések hatálya alá. (6) Nem vehető fel a kamarába: a) akit a kamarából kizártak, a kizárástól számított 3 évig, b) aki cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt áll. (7) A kamarai tag Magyarországon egyidejűleg a lakóhelye szerint illetékes területi mérnöki és területi építész kamara tagja is lehet. (8) A kamarai tagot a választása szerinti - a szakképesítése, tevékenysége alapján meghatározott - szakmai tagozatba vagy tagozatokba is fel kell venni. 26. (1) A tagfelvételi kérelmet írásban ahhoz a területi kamarához kell előterjeszteni, amelynek területén a tevékenységet folytató természetes személy lakóhelye van. (2) A kamarába való felvételről a területi kamara elnöksége a törvényi feltételek igazolása után 30 napon belül határoz. (3) A felvételt megtagadó határozat ellen a kérelmező a kézbesítéstől számított 15 napon belül az országos kamarához fellebbezhet. A fellebbezést 30 napon belül el kell bírálni. (4) Ha az országos kamara a felvételi kérelmet elutasította, e határozatot a kérelmező a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül a területi kamara székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság előtt keresettel támadhatja meg. A bíróság az eljárás során a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit alkalmazza. 27. (1) A kamara tagját lakóhelye megváltozása esetén - kérésére - az illetékes területi kamarához kell átjegyezni. (2) Az átjegyzési kérelmet a lakóhelyváltozástól számított 30 napon belül annál a kamaránál kell előterjeszteni, ahol a kérelmezőt a lakóhelyváltozást megelőzően tagként nyilvántartották. Az átjegyzéssel a kérelmező előző területi kamarai tagsága megszűnik. 28. A tag joga, hogy a) tanácskozási és szavazati joggal részt vegyen a taggyűlésen, b) tisztséget viseljen a kamarában, c) igénybe vegye a kamara által nyújtott szolgáltatásokat, d) részt vegyen a szakmai tagozatok tevékenységében. 29. (1) A tag kötelezettsége, hogy a) megfizesse a területi alapszabályban rögzített határidőig és az országos küldöttgyűlés által megállapított mértékű tagdíjat, b) megtartsa az alapszabályban és a szabályzatokban foglaltakat, c) szakmai tevékenységét a jogszabályoknak, a hatósági előírásoknak, szakmai követelményeknek és a kamara által megállapított etikai szabályoknak megfelelően végezze. (2) (3) Amennyiben a tagnak a tagsági viszonya alatt egyévi tagdíjat meghaladó hátraléka halmozódik fel, a területi kamara elnöksége a tagsági viszonyt határozatával megszüntetheti. A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye, melyet az országos kamarához kell benyújtani. Amennyiben a fellebbezéssel egyidejűleg a tag a hátralékos tagdíjat maradéktalanul megfizeti, az első fokú határozatot hatályon kívül kell helyezni. 30. (1) A területi kamara elnöksége felfüggeszti a tagsági viszonyt, ha a) a tag ezt kéri, b) a tagot a 35. (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott fegyelmi büntetéssel sújtották. (2) A felfüggesztés ideje alatt a tagsági viszonyból eredő valamennyi jog és kötelezettség szünetel. (3) Az (1) bekezdés a) pontja szerint felfüggesztett tagsági viszonyt a tag kérelmére, az (1) bekezdés b) pontja szerint felfüggesztett tagsági viszonyt a határozott idő elteltével - a tag kérésére - a területi elnökség helyreállítja. A tagnak mindkét esetben nyilatkoznia kell, hogy a 25. (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban szereplő feltételekben történt-e a felfüggesztés ideje alatt változás. 31. A kamarai tagság megszűnik: a) lemondással, b) fegyelmi határozattal történő kizárással, c) a 25. (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban meghatározott feltétel megszűntével, vagy a foglalkozástól való eltiltással, d) a tag halálával, e) ha a tagot cselekvőképességének korlátozottsága vagy hiánya miatt gondnokság alá helyezték,

10 f) a 29. (3) bekezdés szerinti jogerős megszüntető határozattal. 32. (1) A területi kamara - kérelmére - tagjelöltként veszi fel azt a mérnököt, illetve építészt, aki - az egyéb feltételek fennállása mellett - a 25. (2) bekezdésében meghatározott gyakorlati idővel nem rendelkezik. (2) A tagjelölt a területi kamara és a szakmai tagozatok munkájában tanácskozási joggal vehet részt. 33. (1) A kamaráknak a tervezői, illetve szakértői névjegyzékbe vételről, kizárásról és törlésről hozott határozatai közigazgatási határozatnak minősülnek. (2) A kamarák munkaviszonyban álló tisztségviselőinek és az ügyintéző szervek alkalmazottainak a jogállására a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit kell alkalmazni. VII. Fejezet Etikai és fegyelmi szabályok 34. (1) E törvény alkalmazásában szakmai és etikai-fegyelmi vétség a) a mérnöki, illetve építészeti tevékenység szakmai szabályainak, b) a kamara etikai-fegyelmi szabályzatában foglaltaknak szándékos vagy gondatlan megszegése. (2) Szakmai és etikai-fegyelmi vétség esetén e törvény és az etikai-fegyelmi szabályzatban előírtak szerint kell az eljárást lefolytatni. 35. (1) Szakmai és etikai-fegyelmi vétség esetén kiszabható büntetések: a) figyelmeztetés, b) pénzbírság, legfeljebb a kiszabás időpontjában érvényes közalkalmazotti alapilletmény összegéig, c) a tagsági viszony legfeljebb egy évig terjedő felfüggesztése, d) kizárás. (2) A jogerősen kiszabott etikai-fegyelmi büntetést a kamarai nyilvántartásban fel kell tüntetni. (3) A bejegyzett büntetést a nyilvántartásból három év eltelte után törölni kell. 36. (1) Az etikai-fegyelmi bizottságok működését, a fegyelmi eljárás rendjét, az összeférhetetlenségi szabályokat a kamarák etikai-fegyelmi szabályzatában kell meghatározni. (2) Az eljárást első fokon a területi kamara etikai-fegyelmi bizottsága, másodfokon az országos kamara etikaifegyelmi bizottsága folytatja le. Ha a területi kamara az eljárást a bejelentést követő 30 napon belül nem kezdi meg, a panaszos az országos kamarától kérheti másik, első fokon eljáró etikai-fegyelmi bizottság kijelölését. (3) A megválasztott etikai-fegyelmi bizottságok tagjaiból az elnök által kijelölt háromtagú bizottság jár el az etikai fegyelmi ügyben. (4) A bizottságok a döntéseiket bizonyítási eljárás lefolytatása után hozzák meg, ebben az eljárás alá vont kamarai tag részvételi és védekezési lehetőségét (jogi képviselő igénybevételét) biztosítani kell. 37. (1) Az etikai-fegyelmi eljárást a szakmai vagy etikai fegyelmi vétség alapos gyanúja esetén az a területi kamara indítja meg, amelynek a gyanúval érintett személy a tagja. Az eljárás lefolytatását az érintett személy maga is kérheti, ez esetben az eljárást le kell folytatni. (2) Nem lehet etikai-fegyelmi eljárást indítani, ha az első fokú etikai-fegyelmi bizottság az eljárást a cselekmény tudomására jutásától számított három hónapon vagy az elkövetésétől számított három éven belül nem indítja meg. Ha a cselekmény miatt büntető- vagy szabálysértési eljárás indult, és az nem végződött felmentéssel, a három hónapos határidőt a jogerős határozatnak a kamarával való közlésétől, a hároméves határidőt pedig az eljárás jogerős befejezésétől kell számítani. (3) Az etikai-fegyelmi eljárást annak megindításától számított 60 napon belül be kell fejezni. (4) Az első fokú határozat ellen, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye. (5) Az országos etikai-fegyelmi bizottság etikai, illetve fegyelmi felelősséget megállapító másodfokon hozott határozata ellen az elmarasztalt tag a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül a területi kamara székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bírósághoz fordulhat. A keresetnek a végrehajtás tekintetében halasztó hatálya van. VIII. Fejezet Törvényességi felügyelet

11 38. (1) A Magyar Mérnöki Kamara és a területi mérnöki kamarák törvényességi felügyeletét a gazdasági miniszter, a Magyar Építész Kamara és a területi építész kamarák törvényességi felügyeletét az építésügyet irányító miniszter (a továbbiakban: miniszter) gyakorolja. A gazdasági miniszter - az olyan esetekben, amikor a tényállást építésügyi, földművelésügyi, környezetvédelmi, közlekedési, hírközlési, illetve vízügyi jogszabályok alapján lehet megállapítani - a törvényességi felügyelet körében gyakorolt intézkedéséhez kikéri, illetve figyelembe veszi az illetékes miniszter szakmai véleményét. (2) A miniszter ellenőrzi, hogy az alapszabályok és a többi önkormányzati szabályzat megfelel-e a jogszabályoknak, továbbá, hogy a kamara szerveinek határozatai nem sértik-e a jogszabályokat, az alapszabályt vagy a többi önkormányzati szabályzatot. (3) Az e törvény alapján gyakorolt törvényességi felügyelet nem terjed ki az olyan ügyekre, amelyekben egyébként bírósági vagy államigazgatási eljárásnak van helye. (4) Ha a kamara működésének törvényessége másképpen nem állítható helyre, a miniszter bírósághoz fordul. A bíróság a) megsemmisítheti a kamara testületi szervének jogsértő határozatát, és új határozat hozatalát rendelheti el, b) felfüggesztheti a kamara testületi szerveinek és tisztségviselőinek működését, és a kamara irányítására - a felfüggesztés tartamára - felügyelő biztost rendelhet ki. (5) A felügyelő biztos köteles a működés törvényességének helyreállítása céljából haladéktalanul összehívni a kamara küldöttgyűlését. Ha a küldöttgyűlés a működés törvényességét helyreállítja, a kamara más testületi szervének és tisztségviselőinek működése sem függeszthető fel tovább. (6) Nem rendelhető ki felügyelő biztosként az, aki a szakmai kamarában tisztséget nem viselhet. (7) A felügyelő biztos tevékenységéről és annak eredményéről tájékoztatja a bíróságot, valamint a törvényességi felügyelet gyakorlóját. (8) A felügyelő biztos díjazását és költségtérítését a bíróság állapítja meg. 39. A szakmai kamarák azokat a határozataikat, amelyekre a törvényességi felügyelet kiterjed, továbbá alapszabályukat és egyéb önkormányzati szabályzataikat - meghozataluktól, illetve elfogadásuktól számított 15 napon belül - kötelesek megküldeni a törvényességi felügyeletet ellátó miniszternek. Jogsértő határozatok bírósági felülvizsgálata 40. (1) A területi kamara bármely tagja kérheti a bíróságtól a kamara valamely testületi szerve által hozott olyan határozat felülvizsgálatát, amely e törvény rendelkezéseibe, más jogszabályba, a kamara alapszabályába vagy más önkormányzati szabályzatába ütközik. Az országos kamara testületi szerve által hozott jogsértő határozattal kapcsolatban ez a jog a területi kamarákat illeti meg. (2) Perindítás előtt a sérelmet szenvedett tag, illetve területi kamara köteles a jogsértést a jogsértő határozatról történt tudomásszerzéstől számított 30 napon belül, de legkésőbb a határozat meghozatalától számított hat hónapon belül a felügyelő bizottságnak bejelenteni. Ez utóbbi határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. (3) A felügyelő bizottság a bejelentést követő 30 napon belül állást foglal. (4) A pert a tag a területi kamara ellen, illetve a területi kamara az országos kamara ellen a felügyelő bizottság állásfoglalásától vagy a (3) bekezdésben említett határidő eredménytelen elteltétől számított 30 napon belül indíthatja meg. A perindításnak nincs halasztó hatálya, a bíróság azonban a határozat végrehajtását felfüggesztheti. (5) A (4) bekezdésben megállapított határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye. (6) A bíróság eljárására egyebekben a Pp. általános szabályait kell alkalmazni. A bíróságok és a hatóságok feladatai a kamarai tagsággal kapcsolatban 41. (1) A bíróság a területi kamara nyilvántartásba vételéről és törléséről értesíti az országos kamarát. (2) A cégbíróság az 1. -ban említett gazdálkodó szervezetek cégnyilvántartásba történt bejegyzéséről, törléséről, székhelyének vagy tevékenységi körének megváltoztatásáról, valamint a gazdálkodó szervek bejegyzésére irányuló kérelem elutasításáról értesíti az illetékes területi kamarát. (3) A községi, a városi, a fővárosi kerületi jegyző az 1. (3) bekezdésében meghatározott esetekben a vállalkozói igazolvány kiadásáról, illetve tevékenységi körének megváltozásáról, valamint az egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlására való jog megszűnéséről értesíti az illetékes területi kamarát. IX. Fejezet

12 Átmeneti szabályok a területi és az országos kamarák létrehozására 42. (1) A területi kamara alapító taggyűlésének, illetve az országos kamara alakuló küldöttgyűlésének megszervezését és összehívását - e törvény felhatalmazása alapján - a Mérnöki, illetve Építész Tanács (a továbbiakban együtt: Tanács) felügyeletével a törvény hatálybalépése előtt létrehozott és egyesületként működő Mérnök Egylet, illetve Magyar Építészek Szövetsége, illetve területi szervező csoportjaik (a továbbiakban együtt: területi szervező csoport) végzik a műszaki tudományos egyesületek területi szerveinek bevonásával. A szervezésről a szakmai sajtóban, valamint legalább egy országos és megyénként egy helyi napilapban felhívást kell közzétenni. (2) A Tanács elnökből és 10 tagból áll. A Tanács elnökét és tagjait a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter a) az érintett szakminisztériumok, b) a Mérnök Egylet, a Magyar Építészek Szövetsége, valamint a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége és annak tagegyesületei, továbbá c) a szakirányú felsőfokú oktatási intézmények javaslatának figyelembevételével bízza meg. (3) A Tanács független szerv, határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. A Tanácsot elnöke képviseli. (4) A Tanács feladata a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara létrehozásában való közreműködés és a megalakulás demokratizmusának biztosítása. (5) A Tanács jogosult a Mérnök Egyletnek, a Magyar Építészek Szövetségének, illetve területi szervező csoportjaiknak a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara megalakulását célzó intézkedéseit ellenőrizni, továbbá az alapító taggyűlésen, illetve alakuló küldöttgyűlésen részt venni. (6) A Tanács a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara országos alapszabályának elfogadásával megszűnik. 43. (1) A Tanács a szervező csoportok létrehozásával egyidejűleg a szervezéssel megbízott szervezetek azon tagjaiból, akik a 25. -ban előírt feltételeknek megfelelnek, tagú alapszabályt előkészítő bizottságot hoz létre az alapszabályok tervezetének előkészítése céljából. (2) Az alapszabályt előkészítő bizottság elnököt választ, maga állapítja meg működésének rendjét, döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. (3) A területi kamara alapító taggyűlésén a bizottságok elnökei előterjesztik a területi alapszabály javasolt tervezetét, és ezzel a bizottságok felhatalmazása a területi kamara vonatkozásában megszűnik. (4) A Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara alakuló küldöttgyűlésein a bizottságok elnökei előterjesztik az országos alapszabály javasolt tervezetét. Az előterjesztéssel egyidejűleg a bizottságok megszűnnek. 44. (1) Az a természetes személy, aki a kamarai tagság jelen törvényben szabályozott feltételeinek megfelel és a mérnöki vagy az építész kamara tagja kíván lenni, a Tanács felhívását követő 30 napon belül jogosult jelentkezni a lakóhelye szerinti területi szervező csoportnál. (2) A területi szervező csoport a jelentkezőket ideiglenes névjegyzékbe veszi. (3) Az ideiglenes névjegyzékbe vételt elutasító határozatot a kérelmező annak kézbesítésétől számított 30 napon belül a megyei (fővárosi) bíróságnál keresettel megtámadhatja. 45. (1) A területi szervező csoport megyénként és a fővárosban, az ideiglenes névjegyzék lezárásától számított 30 napon belül az alapító taggyűlést összehívja. (2) A területi mérnöki, illetve építész kamara alapító taggyűlése határozatképes, ha az ideiglenes névjegyzékbe felvettek többsége megjelent. A határozatképességhez egyszerű többség szükséges. (3) Határozatképtelenség esetén az alapító taggyűlést 15 napon belül ismét össze kell hívni. A határozatképtelenség miatt ismét összehívott taggyűlés a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes. (4) A taggyűlés helyét és időpontját 8 nappal korábban, írásban kell közölni az ideiglenes névjegyzékben szereplő mérnökökkel, illetve építészekkel, és meg kell hirdetni két napilapban is. 46. (1) Az alapító taggyűlés levezető elnökét a Tanács javaslatára egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással választják meg. (2) Az alapító taggyűlés a levezető elnök javaslatára a jelenlévő ideiglenes névjegyzékbe felvett tagok közül 3-3 tagú jelölőbizottságot és szavazatszedő bizottságot választ. (3) Az ideiglenes névjegyzékbe felvett bármely tag jogosult választani, és megválasztható. (4) Az alapító taggyűlésen a választást jelölés előzi meg. A (6) bekezdésben meghatározott tisztségekre az az ideiglenes névjegyzékbe vett tag lesz a jelölt, akit a megjelentek közül bárki ajánl. (5) Minden jelenlévő ideiglenes névjegyzékbe vett tag csak annyi személyt jelölhet, amennyit a (6) bekezdés alapján meg lehet választani. (6) Az alapító taggyűlés

13 a) dönt a területi alapszabályról, b) megválasztja tisztségviselőit, az elnökséget és az állandó bizottságok tagjait, c) a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara alakuló küldöttgyűlésébe minden ideiglenes névjegyzékbe vett 20 tag után egy küldöttet, továbbá d) 5 személyből álló területi tagfelvételi bizottságot, e) amennyiben az alapszabályt nem fogadja el, 3 tagú alapszabály-előkészítő bizottságot választ. (7) Ha az alapszabályt az alapító taggyűlés nem fogadja el, a taggyűlést 15 napon belül ismételten össze kell hívni. 47. (1) Megválasztott tisztségviselő az a kamarai tag, aki a legtöbb, de legalább a jelenlévők többségének érvényes szavazatát megkapta. (2) Ha a választható tagoknál kevesebb jelölt kapta meg az (1) bekezdésben megállapított szavazattöbbséget, a szavazás második fordulóját - újabb jelölés nélkül - azonnal meg kell tartani. A második szavazás során azt kell megválasztottnak tekinteni, aki a legtöbb, de legalább a jelenlévők egynegyedének érvényes szavazatát kapta meg. (3) Szavazategyenlőség esetén a szavazást meg kell ismételni. 48. A szavazás titkos és azt úgy kell lebonyolítani, hogy eredménye ellenőrizhető legyen. 49. (1) A Mérnök Egylet, illetve a Magyar Építészek Szövetsége országos szerve - szakmai kamaránként - az első területi kamara alapító taggyűlésétől számított 60 napon belül megtartja a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara alakuló küldöttgyűlését. A kitűzött időpontról és a küldöttgyűlés helyéről a megválasztott küldötteket legalább 15 nappal előbb írásban értesíteni kell. (2) Az alakuló küldöttgyűlés a Tanács javaslatára, egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással, levezető elnököt választ. (3) Az alakuló küldöttgyűlésen az országos tisztségviselők megválasztását jelölés előzi meg. Jelöltnek azt kell tekinteni, akit a küldöttek legalább 5 százaléka írásban ajánl. (4) Az alakuló küldöttgyűlés megalkotja a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara alapszabályát, és ez alapján megválasztja a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara országos ügyintéző szerveit. (5) Ha az alakuló küldöttgyűlés az alapszabályt nem fogadja el, 5 tagú előkészítő bizottságot választ, és a küldöttgyűlést 15 napon belül ismételten össze kell hívni. 50. (1) Az alakuló küldöttgyűlést követően a 46. (6) bekezdésének d) pontja szerinti tagfelvételi bizottságok összeállítják a területi mérnöki és a területi építész kamara tagjainak végleges névjegyzékeit, és döntenek azoknak a mérnököknek, építészeknek a felvételéről, akik a 44. (1) bekezdésében meghatározott határidő után jelentkeztek. (2) A tagfelvételi bizottságok elutasító határozata esetén a kérelmező a 44. (3) bekezdésében foglaltak szerinti keresettel élhet. X. Fejezet Átmeneti rendelkezések 51. A 3. -ban és a 11. -ban meghatározott közigazgatási feladatok tekintetében az e törvény hatálybalépése előtt kiadott jogszabályban nevesített eljáró hatóságon, feladatkörüknek megfelelően az e törvényben szabályozott kamarákat kell érteni. 52. (1) Az engedélyhez és névjegyzékbe vételhez kötött önálló mérnöki és építészeti tervezői és szakértői tevékenységre az e törvény hatálybalépését megelőzően kiadott engedélyek, a) amennyiben a kamarai tagságra e törvény szerint jogosult, tervezői vagy szakértői engedéllyel rendelkező személy a kamarai tagfelvételét nem kéri, az 53. (1) bekezdés szerinti hatálybalépést követő 180 napig érvényesek, b) amennyiben az engedéllyel rendelkező személy a kamarai tagságra e törvény szerint nem jogosult, de a Tervezői vagy Szakértői Névjegyzékbe történő bejegyzését - díj ellenében - az a) pont szerint kéri a szakterületileg illetékes kamarától, az 53. (1) bekezdés szerinti hatálybalépést követő legalább 3 évig, de határozott időhöz kötött engedélyek esetében annak határidejéig érvényesek, a környezetvédelmi szakértői engedélyek kivételével. Ezen időpontot követően csak a külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint folytatható tervezői és szakértői tevékenység. (2) A törvény 3. -ának (1) bekezdésében megjelölt névjegyzékekbe bejegyzett - kamarai tagsággal nem rendelkező - személyek vonatkozásában is az illetékes kamara gyakorolja a 3. -ban meghatározott jogköröket, és ellátja a kapcsolódó feladatokat.

14 52/A. (1) Az 52. (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott személy mérnöki, illetve építészeti tevékenységét - külön jogszabályban meghatározott körben - akkor folytathatja, ha a) az illetékes szakmai kamaránál az 52. (2) bekezdése szerint névjegyzékbe vették, vagy korábbi jogosultsága folytonosságát külön jogszabály biztosította, és b) az 52. (1) bekezdése b) pontjában meghatározott határidő elteltét követően az engedélyhez kötött további tevékenység megkezdése előtt, de legkésőbb június 30-ig az illetékes kamaránál névjegyzéki bejegyzésének meghosszabbítását kéri, továbbá c) a mérnöki, illetve építészeti tevékenység végzéséhez külön jogszabályban előírt díjfizetési és egyéb feltételeket folyamatosan teljesíti. (2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Hatálybalépés 53. (1) Ez a törvény - a ok kivételével - a kihirdetését követő 180. napon lép hatályba. (2) A törvény ainak rendelkezései a kihirdetésüket követő 15. napon lépnek hatályba. Hatályát vesztő rendelkezés 54. E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a távközlésről szóló évi LXXII. törvény 19. -a (4) bekezdésének c) pontjából a tervezői, és szakértői szövegrészek hatályukat vesztik.

1996. évi LVIII. törvény. I. Fejezet. Általános rendelkezések

1996. évi LVIII. törvény. I. Fejezet. Általános rendelkezések 1996. évi LVIII. törvény a tervezı- és szakértı mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról Az Országgyőlés - a hazai hagyományokat és a fejlett demokráciák gyakorlatát követve - a környezet alakítása,

Részletesebben

A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA

A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 1996. november 22. napján elfogadott, 2000. november 23-án, 2004. november 19-én, 2008. május 22-én, 2009.május 21-én és 2012

Részletesebben

A TERVEZŐ- ÉS SZAKÉRTŐ MÉR ÖKÖK, VALAMI T ÉPÍTÉSZEK SZAKMAI KAMARÁIRÓL [1996. ÉVI LVIII. TÖRVÉ Y]

A TERVEZŐ- ÉS SZAKÉRTŐ MÉR ÖKÖK, VALAMI T ÉPÍTÉSZEK SZAKMAI KAMARÁIRÓL [1996. ÉVI LVIII. TÖRVÉ Y] A TERVEZŐ- ÉS SZAKÉRTŐ MÉR ÖKÖK, VALAMI T ÉPÍTÉSZEK SZAKMAI KAMARÁIRÓL [1996. ÉVI LVIII. TÖRVÉ Y] Általános rendelkezések (1. ) Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott

Részletesebben

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA. (Érvényes 2015. július 10-től.)

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA. (Érvényes 2015. július 10-től.) A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA (Érvényes 2015. július 10-től.) A jelen dokumentum tartalmazza a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara (továbbiakban: BPMK) Alapszabályát, amely

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ALAPSZABÁLY 2014. 05. 19. CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ALAPSZABÁLY

CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ALAPSZABÁLY 2014. 05. 19. CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ALAPSZABÁLY CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ALAPSZABÁLY Elfogadva a Taggyűlés 6/ 2014 (V.19.) Tgy. sz. határozatával. A lábjegyzetben kurzív betűkkel a kamarai törvény kivonata olvasható. 1. oldal TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ALAPSZABÁLYA 2014. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. A KÖZTESTÜLET NEVE Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara 2.. 1./ SZÉKHELYE 9023 Győr, Corvin u. 22. 2./ ILLETÉKESSÉGI

Részletesebben

1994. évi XXVIII. Törvény a Magyar Orvosi Kamaráról

1994. évi XXVIII. Törvény a Magyar Orvosi Kamaráról 1994. évi XXVIII. Törvény a Magyar Orvosi Kamaráról Az Országgyűlés - hazánk hagyományait és az európai fejlett demokráciák gyakorlatát követve - elismeri az orvosi hivatás gyakorlóinak jogát a szakmai

Részletesebben

2016. évi törvény. a Magyar Pszichológus Kamaráról. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. A törvény hatálya

2016. évi törvény. a Magyar Pszichológus Kamaráról. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. A törvény hatálya 1 Az Országgyűlés 2016. évi törvény a Magyar Pszichológus Kamaráról elismerve a pszichológusok jogát a szakmai önkormányzathoz, annak érdekében, hogy a pszichológusok közvetlenül és az általuk választott

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 2012. évi.. törvény

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 2012. évi.. törvény 2012. évi.. törvény A településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról 1. A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról

Részletesebben

A VAS MEGYEI ÜGYVÉDI KAMARA ALAPSZABÁLYA

A VAS MEGYEI ÜGYVÉDI KAMARA ALAPSZABÁLYA A VAS MEGYEI ÜGYVÉDI KAMARA ALAPSZABÁLYA A Vas Megyei Ügyvédi Kamara közgyűlése az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 127.. alapján az Ügyvédi Kamara Alapszabályát az alábbiak szerint alkotta meg:

Részletesebben

A Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki vezetői és Építési műszaki ellenőri Szakosztályának

A Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki vezetői és Építési műszaki ellenőri Szakosztályának A Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki vezetői és Építési műszaki ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE (IDEIGLENES JELLEGGEL) 2009. 2 TARTALOMJEGYZÉK MAGYARÁZAT 1. FELELŐS

Részletesebben

SZEGEDI ÜGYVÉDI KAMARA

SZEGEDI ÜGYVÉDI KAMARA SZEGEDI ÜGYVÉDI KAMARA módosított Alapszabálya Egységes szerkezetben Szeged Gutenberg u. 4. sz. A Szegedi Ügyvédi Kamara 2007. június 15-i közgyűlésének VI/6/2007. sz. határozata alapján 2 A Szegedi Ügyvédi

Részletesebben

2012. évi CXXVI. törvény a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról 1

2012. évi CXXVI. törvény a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról 1 OptiJus Opten Kft. I. 2012. évi CXXVI. törvény 2012. évi CXXVI. törvény a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról 1 A 2013.7.1. és 2013.12.31. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

2007. évi LXXV. törvény

2007. évi LXXV. törvény 2007. évi LXXV. törvény 2012.01.01-én hatályos állapot a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről A piacgazdaság működéséhez szükséges,

Részletesebben

2005. évi LXXVIII. törvény

2005. évi LXXVIII. törvény 2005. évi LXXVIII. törvény a Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról (2010. január 1-ével hatályos szöveg) Az Országgyűlés annak érdekében, hogy biztosítsa

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. Általános elvek

ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. Általános elvek 1 / 50 2016.01.06. 8:29 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről 2015.12.24 Nem ismert 41 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK Általános elvek

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata. Ü G Y R E N D tervezet. 2011. január 28.

Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata. Ü G Y R E N D tervezet. 2011. január 28. Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata Ü G Y R E N D tervezet 2011. január 28. 1 Az Épületgépészeti Tagozat Ügyrendje A tagozati ügyrend a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai

Részletesebben

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA VASUTASOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA Elfogadta: a Vasutasok Szakszervezete Kongresszusa 2015. május 15-én A Vasutasok Szakszervezete jogfolytonosságát az önálló vasutas szakszervezeti mozgalom kezdetétől

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. A sportegyesület nyilvántartásba vételét a Tolna Megyei Bíróság végzi.

ALAPSZABÁLYA. A sportegyesület nyilvántartásba vételét a Tolna Megyei Bíróság végzi. Az Őcsényi Repülőklub Sportegyesület ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./Az Őcsényi Repülőklub Sportegyesület az egyesületi jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján működő, önkéntesen létrehozott,

Részletesebben

Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár. Alapszabálya. 2014. május 27.

Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár. Alapszabálya. 2014. május 27. Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár Alapszabálya 2014. május 27. Tartalomjegyzék I. fejezet... 3 A pénztárra vonatkozó általános rendelkezések... 3 II. fejezet... 4 A pénztár szolgáltatásai...

Részletesebben

A FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET A L A P S Z A B Á L Y A I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET A L A P S Z A B Á L Y A I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET A L A P S Z A B Á L Y A I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1) A szervezet neve: FÜGGETLEN RENDŐR SZAKSZERVEZET, a szervezet nevének rövidítése: FRSZ, további használt neve: Rendőrszakszervezet.

Részletesebben

A GALYASÁGI TELEPÜLÉSSZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

A GALYASÁGI TELEPÜLÉSSZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA A GALYASÁGI TELEPÜLÉSSZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 1. A SZÖVETSÉG NEVE, SZÉKELYE 1.1 A Szövetség neve: GALYASÁGI TELEPÜLÉSSZÖVETSÉG, rövidítve: GATESZ. 1.2 A Szövetség székhelye: 3756 Perkupa, Kossuth L. u. 12.

Részletesebben

Kolontár és környéke egészségéért Egyesület

Kolontár és környéke egészségéért Egyesület Kolontár és környéke egészségéért Egyesület H-8468 Kolontár Arany János u. 33. Kolontár és környéke egészségéért Egyesület Általános rész: ALAPSZABÁLY 1. Egyesület neve: Kolontár és környéke egészségéért

Részletesebben

Gáziparosok Országos Egyesülete Alapszabálya (a 2013. május 27. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetben)

Gáziparosok Országos Egyesülete Alapszabálya (a 2013. május 27. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetben) Gáziparosok Országos Egyesülete Alapszabálya (a 2013. május 27. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetben) 1. Az Egyesület neve, célja és jogállása Az Egyesület neve: Gáziparosok Országos Egyesülete

Részletesebben

Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Alapszabálya - módosításokkal egységes szerkezetben -

Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Alapszabálya - módosításokkal egységes szerkezetben - Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Alapszabálya - módosításokkal egységes szerkezetben - I. Általános rendelkezések A Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Közgyűlése az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

- 1 - Az egyesület 2013. április 11-i Közgyűlése a következő Alapszabályt fogadta el. I. Az egyesület adatai

- 1 - Az egyesület 2013. április 11-i Közgyűlése a következő Alapszabályt fogadta el. I. Az egyesület adatai - 1 - Az EZÜSTNET - Internetező Idősek Országos Egyesületének Alapszabálya Alapítók az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.

Részletesebben

ETIKAI-FEGYELMI SZABÁLYZATA

ETIKAI-FEGYELMI SZABÁLYZATA A Magyar Mérnöki Kamara ETIKAI-FEGYELMI SZABÁLYZATA 2011. Tartalomjegyzék: I. Etikai-fegyelmi kódex (EK) II. Az etikai-fegyelmi eljárás rendje III. Kivonat a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek

Részletesebben

VASAS SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ÖNKÉNTES, KÖLCSÖNÖS, KIEGÉSZÍTŐ, ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA. 2 0 1 5. m á j u s 0 7.

VASAS SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ÖNKÉNTES, KÖLCSÖNÖS, KIEGÉSZÍTŐ, ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA. 2 0 1 5. m á j u s 0 7. VASAS SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ÖNKÉNTES, KÖLCSÖNÖS, KIEGÉSZÍTŐ, ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA 2 0 1 5. m á j u s 0 7. 1 B E V E Z E TŐ Az Önsegélyező Pénztár célja, hogy az önkéntesség, a függetlenség,

Részletesebben

PRÁNANADI Egyesület Alapszabály* (Szolnoki Törvényszékhez benyújtva 2016. május 26-án)

PRÁNANADI Egyesület Alapszabály* (Szolnoki Törvényszékhez benyújtva 2016. május 26-án) Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Ectv.), valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló

Részletesebben

A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata

A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti szakmagyakorlási tevékenység jogszerűségének és szakszerűségének

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 64. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 64. szám MAGYAR KÖZLÖNY 64. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. május 5., csütörtök Tartalomjegyzék 2016. évi XXIX. törvény Az igazságügyi szakértőkről 5036 2016. évi XXX. törvény A védelmi és biztonsági célú

Részletesebben

2004. évi CXV. Törvény. a lakásszövetkezetekről. I. Fejezet. Alapvető rendelkezések. A törvény hatálya. A lakásszövetkezet fogalma

2004. évi CXV. Törvény. a lakásszövetkezetekről. I. Fejezet. Alapvető rendelkezések. A törvény hatálya. A lakásszövetkezet fogalma 2004. évi CXV. Törvény a lakásszövetkezetekről Az Országgyűlés az önkéntes társuláson alapuló lakásszövetkezetek önállósága, a lakásszövetkezetek létesítése és biztonságos fenntartása, szabályszerű és

Részletesebben

WIN-D SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 2010. JANUÁR

WIN-D SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 2010. JANUÁR WIN-D SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 2010. JANUÁR 08. 1. oldal, összesen: 10 A WIN-D SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA amely készült az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, a Polgári Törvénykönyv, a közhasznú

Részletesebben

ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetben, annak 2010. február 27-én kelt módosítását követően

ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetben, annak 2010. február 27-én kelt módosítását követően - 1 - ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetben, annak 2010. február 27-én kelt módosítását követően (a módosított részeket dőlt betűvel szerkesztve) Elfogadta a Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület Füzesgyarmaton,

Részletesebben

Tervezet. a Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról

Tervezet. a Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Ikt. szám: GKM/3175/7/2008. Tervezet a Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Egyesület tagjai jelen egyesületi alapszabályt a 2009. május 29. napján megtartott közgyűlésen

Részletesebben

Óvó- és Tanítóképzők Egyesülete. ALAPSZABÁLYA (a változásokkal egységes szerkezetbe foglalva) TERVEZET

Óvó- és Tanítóképzők Egyesülete. ALAPSZABÁLYA (a változásokkal egységes szerkezetbe foglalva) TERVEZET Az Óvó- és Tanítóképzők Egyesülete ALAPSZABÁLYA (a változásokkal egységes szerkezetbe foglalva) TERVEZET I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szervezet neve: Óvó- és Tanítóképzők Egyesülete továbbiakban: Egyesület

Részletesebben

FORGALMAZÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT időközi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya 1 / 14

FORGALMAZÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT időközi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya 1 / 14 FORGALMAZÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT időközi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya 1 / 14 Budapest, 2014. szeptember hó. napján 1. Bevezető A szövetség természetes és jogi személyek, illetve jogi

Részletesebben

1995. évi XXXII. törvény. a szabadalmi ügyvivőkről. A szabadalmi ügyvivő feladata

1995. évi XXXII. törvény. a szabadalmi ügyvivőkről. A szabadalmi ügyvivő feladata 1995. évi XXXII. törvény a szabadalmi ügyvivőkről A szabadalmi ügyvivő feladata 1. (1) A szabadalmi ügyvivő feladata, hogy ügyfelét iparjogvédelmi ügyben jogai érvényesítéséhez és kötelezettségei teljesítéséhez

Részletesebben

BALASSI BÁLINT BAJTÁRSI EGYESÜLET

BALASSI BÁLINT BAJTÁRSI EGYESÜLET sz. példány BALASSI BÁLINT BAJTÁRSI EGYESÜLET MŰKÖDÉSI ALAPSZABÁLYA BUDAPEST 2013. 12. 06. (2011. 01. 19.) ph. Szekeres István elnök 2 I. fejezet 1. Az egyesület neve, székhelye, státusza 1) Az egyesület

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A társaság cégneve, székhelye, telephelyei

ALAPÍTÓ OKIRAT. A társaság cégneve, székhelye, telephelyei ALAPÍTÓ OKIRAT Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító (a továbbiakban: alapító) abból a célból, hogy Pécs városában a színházi kultúra és az előadóművészet fejlesztését támogassa a Polgári Törvénykönyvéről

Részletesebben

AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. I. Általános szabályok

AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. I. Általános szabályok AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA I. Általános szabályok 1. Az illetéktörvény tárgyi, területi és személyi hatálya 1 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a

Részletesebben

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata Budapest 2006. Tartalom I. Szervezeti és Működési Rend II. Foglalkoztatási követelményrendszer III. Hallgatói követelményrendszer IV.

Részletesebben

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 2016.

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 2016. A MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 2016. A MÚSZ közgyűlése által 2016. április 24.-én elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. A módosítások vastagított szöveggel vannak jelölve.

Részletesebben

1996. évi XLIII. törvény. a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. I.

1996. évi XLIII. törvény. a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. I. Magyarország függetlenségének, törvényes rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét ellátó szervek hivatásos állományától az állam tántoríthatatlan hőséget, bátor helytállást

Részletesebben

A Magyar Kommunikációtudományi Társaság Egyesület ALAPSZABÁLYA. I. Az egyesület adatai

A Magyar Kommunikációtudományi Társaság Egyesület ALAPSZABÁLYA. I. Az egyesület adatai 1 A Magyar Kommunikációtudományi Társaság Egyesület ALAPSZABÁLYA Az Egyesület tagjai a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról,

Részletesebben

Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet. Alapszabálya

Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet. Alapszabálya Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet Alapszabálya Az alapszabály a 2004. évi CXV. törvény előírásainak megfelelően készült. - 1 -/23 Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet Alapszabálya I. Alapvető

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 101/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Javaslat önkormányzati tulajdonú közhasznú gazdasági társaságok

Részletesebben

2011. évi... törvény-

2011. évi... törvény- 1 Országgyű lés hivatal a Iromanyszam : lkqq,rf- J~p2, 2011. évi... törvény- (5- Érkezeu : 2011 DEC 2 a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szól ó 1996. évi LIII. törvény

Részletesebben

2006. évi V. törvény. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. 1.

2006. évi V. törvény. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. 2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról A törvény célja, hogy korszerű jogi keretek megteremtésével, az Európai Unió szabályozásával összhangban állapítsa

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat Egy Jobb Életért Közhasznú Egyesület BEVEZETÉS Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) a Egy Jobb Életért Közhasznú Egyesület (EJÉKE) szervezeti és működési viszonyainak

Részletesebben

Szövetségi Alapszabály a 2004. február 4-én tartott rendkívüli közgyulésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben

Szövetségi Alapszabály a 2004. február 4-én tartott rendkívüli közgyulésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben Tulajdonos Munkavállalók és Társaságaik Országos Szövetsége H-1149. Budapest, Angol utca 42. Tel.: (1) 363-6698 Fax: (1) 383-2229 E-mail: mrposz@hu.inter.net Honlap: tmsz.ini.hu Szövetségi Alapszabály

Részletesebben

A 2013. március 28. napján tartott közgyűlésen elfogadott EGYSÉGES SZERKEZETBE foglalt ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések

A 2013. március 28. napján tartott közgyűlésen elfogadott EGYSÉGES SZERKEZETBE foglalt ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések A 2013. március 28. napján tartott közgyűlésen elfogadott EGYSÉGES SZERKEZETBE foglalt ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. A hegyközség elnevezése : Szent György-hegy Hegyközség 2. A hegyközség székhelye:

Részletesebben

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara ALAPSZABÁLYA Preambulum

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara ALAPSZABÁLYA Preambulum A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara ALAPSZABÁLYA (Az Országos Küldöttgyűlés által 2013. december 6-án, 2014. április 29-án, 2014. szeptember 4-én, 2015. április 21-én és a 2016.

Részletesebben

137/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet. a tervpályázati eljárások részletes szabályairól. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet alkalmazási köre

137/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet. a tervpályázati eljárások részletes szabályairól. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet alkalmazási köre 137/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet a tervpályázati eljárások részletes szabályairól A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 404. -a (1) bekezdésének b) pontjában kapott

Részletesebben

Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület. alapszabálya. 2009. december 9.

Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület. alapszabálya. 2009. december 9. Az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület alapszabálya 2009. december 9. 2 A jelen Alapszabályt az alapító tagok a 2009. december 9. napján tartott alakuló közgyűlésen egyhangúlag fogadták

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szabályok alkalmazásának kezdőnapja : 2014. május 31.

ALAPSZABÁLYA. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szabályok alkalmazásának kezdőnapja : 2014. május 31. ALAPSZABÁLYA A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szabályok alkalmazásának kezdőnapja : 2014. május 31. Az alapító tagok elhatározták, hogy az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993.

Részletesebben

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA AZ INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA Módosítások félkövér dőlt betűkkel szedve. A Lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a módosításáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET dokumentuma. 2003. évi CXXIX. törvény. a közbeszerzésekről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET dokumentuma. 2003. évi CXXIX. törvény. a közbeszerzésekről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK 2003. évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekről Az Országgyűlés a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során

Részletesebben

R Á B A T A M Á S I V Í Z I K Ö Z M Ű T Á R S U L A T

R Á B A T A M Á S I V Í Z I K Ö Z M Ű T Á R S U L A T R Á B A T A M Á S I V Í Z I K Ö Z M Ű T Á R S U L A T A L A P S Z A B Á L Y A I. Általános rendelkezések A társulat a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII tv. és a gazdasági társaságokról szóló2006.

Részletesebben

MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET

MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (Módosítva: 20092010. május 223.-éán, a Küldöttközgyűlés határozata alapján) 2009 TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ EGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE... 3 2. AZ

Részletesebben

II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje

II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje A hallgatókra vonatkozó alapvető rendelkezések 1. A hallgatói jogviszony létrejötte (1) A KF hallgatója a felsőfokú szakképzésben,

Részletesebben

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT 1. A szervezet neve, működési területe 1. A szakszervezet neve: Közgyűjteményi és Közművelődési

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2011/11. szám Budapest, 2011. szeptember 01.

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2011/11. szám Budapest, 2011. szeptember 01. - 1-2011/11. szám Budapest, 2011. szeptember 01. Szám: 25088/2011. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 15/2011. (VIII. 25.) ORFK utasítás

Részletesebben

Az ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Az ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az ALFÖLDI ERDŐKÉRT Egyesület a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata Pécs 2007. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA. 2015. április 18-tól

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA. 2015. április 18-tól A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 2015. április 18-tól 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 1. A Magyar Vízilabda Szövetség (továbbiakban: szakszövetség) a sportról szóló 2004. évi I. törvényben (továbbiakban:

Részletesebben

ALISCA NYILAI ÍJÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan

ALISCA NYILAI ÍJÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan ALISCA NYILAI ÍJÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan ALISCA NYILAI ÍJÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. (A módosítások az

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen tervezet közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az tervezet jelen formájában nem

Részletesebben

A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya

A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya Az egyesület legfőbb szerve teljes terjedelmében áttekintette az egyesület 1999. szeptember 19.-én elfogadott, majd többször módosított alapszabályát a 2011.évi

Részletesebben

A komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata

A komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata A komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata OM: 031821 A nevelőtestület elfogadta: 2013. március 11. Jóváhagyta:. TARTALOMJEGYZÉK INTÉZMÉNYÜNK SZERVEZETI

Részletesebben

51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről

51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről 51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított, 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 30. -ának (1)-(3)

Részletesebben

MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre

MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre amely létrejött egyrészről az.. (székhely:. adószám:.. cégjegyzékszám: Cg. képviseli:..), mint megbízó - a továbbiakban: Megbízó -,

Részletesebben

I. Az egyesület neve, célja, feladata, működési alapelvei. 1. Az egyesület neve: Országos Magyar Méhészeti Egyesület Rövidítése: OMME

I. Az egyesület neve, célja, feladata, működési alapelvei. 1. Az egyesület neve: Országos Magyar Méhészeti Egyesület Rövidítése: OMME 1 Országos Magyar Méhészeti Egyesület ALAPSZABÁLYA A jelen Alapszabály az új Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, különösen annak a 3:63-3:87. -ai, továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

T/3892/181. számú EGYSÉGES JAVASLAT. egyes adótörvények módosításáról szóló T/3892. számú törvényjavaslat zárószavazásához

T/3892/181. számú EGYSÉGES JAVASLAT. egyes adótörvények módosításáról szóló T/3892. számú törvényjavaslat zárószavazásához MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/3892/181. számú EGYSÉGES JAVASLAT egyes adótörvények módosításáról szóló T/3892. számú törvényjavaslat zárószavazásához Előadó: Dr. Veres János pénzügyminiszter Budapest,

Részletesebben

Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári

Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári Törvénykönyv, valamint a civil szervezetekre vonatkozó hatályos

Részletesebben

2015. hó. napján kelt változásokkal egységes szerkezetben A módosítások és a változások félkövér dőlt betűvel szedve.

2015. hó. napján kelt változásokkal egységes szerkezetben A módosítások és a változások félkövér dőlt betűvel szedve. A MAGYAR TRANZAKCIÓANALITIKUS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 2015. hó. napján kelt változásokkal egységes szerkezetben A módosítások és a változások félkövér dőlt betűvel szedve. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.

Részletesebben

A BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS FŐBB JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK

A BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS FŐBB JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK A BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS FŐBB JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK 1. a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény 2. a bírósági ügyvitel szabályairól szóló14/2002. (VIII.1.) IM

Részletesebben

2003. évi XCII. törvény. az adózás rendjéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek

2003. évi XCII. törvény. az adózás rendjéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek 1 / 223 2016.04.20. 12:09 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről 2016.01.01 2016.04.30 132 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Alapelvek 1. (1) E törvény

Részletesebben

A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya. módosításokkal egységes szerkezetben

A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya. módosításokkal egységes szerkezetben A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben Az alapítók az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

A Magyar Akupunktúra és Moxaterápiás Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Magyar Akupunktúra és Moxaterápiás Egyesület ALAPSZABÁLYA A Magyar Akupunktúra és Moxaterápiás Egyesület ALAPSZABÁLYA A Fővárosi Bíróságon 1991. január 8. napján 3217 számon nyilvántartásba vett Magyar Akupunktúra és Moxatherápiás Egyesület 2012. augusztus 15.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A FŐISKOLAI ALAPKÉPZÉS, MESTERKÉPZÉS, A FELSŐFOKÚ

Részletesebben

MATURE Magyar Tradícionális Usui Reiki Egyesület

MATURE Magyar Tradícionális Usui Reiki Egyesület MATURE Magyar Tradícionális Usui Reiki Egyesület ALAPSZABÁLY 2011. január 17. Készítette és ellenjegyezte: Dr. Keskeny Ildikó ügyvéd 1 MATURE Magyar Tradícionális Usui Reiki Egyesület alapszabálya egységes

Részletesebben

1996. évi LVII. törvény. a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról I. RÉSZ. I. Fejezet. A törvény hatálya. II.

1996. évi LVII. törvény. a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról I. RÉSZ. I. Fejezet. A törvény hatálya. II. 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról A gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek,

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y. MANTA Természetfotós és Könnyűbúvár Sportklub. (a módosításokkal együttes egységes szerkezetben)

A L A P S Z A B Á L Y. MANTA Természetfotós és Könnyűbúvár Sportklub. (a módosításokkal együttes egységes szerkezetben) A L A P S Z A B Á L Y MANTA Természetfotós és Könnyűbúvár Sportklub (a módosításokkal együttes egységes szerkezetben) Alapítva: 1989 1 I. ALAPÍTÁSI ADATOK 1. Az egyesület neve: MANTA Természetfotós és

Részletesebben

2001. évi LVIII. törvény. a Magyar Nemzeti Bankról. I. Fejezet A MAGYAR NEMZETI BANK JOGÁLLÁSA, ELSŐDLEGES CÉLJA ÉS ALAPVETŐ FELADATA

2001. évi LVIII. törvény. a Magyar Nemzeti Bankról. I. Fejezet A MAGYAR NEMZETI BANK JOGÁLLÁSA, ELSŐDLEGES CÉLJA ÉS ALAPVETŐ FELADATA 2001. évi LVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról Az Országgyűlés törvényt alkot a Magyar Nemzeti Bankról, annak elsődleges céljairól, alapvető feladatairól, intézményi, szervezeti, személyi, pénzügyi

Részletesebben

Az SZMSZ célja: hogy a KFT gazdasági-jogi helyzetét az ügyviteli irányításának módját egységes, áttekinthető rendszerben foglalja össze.

Az SZMSZ célja: hogy a KFT gazdasági-jogi helyzetét az ügyviteli irányításának módját egységes, áttekinthető rendszerben foglalja össze. I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1./ Az SZMSZ meghatározza a KFT jellemző adatait, a KFT jogállását és irányítási rendszerét, megszabja szervezeti felépítését, függelmi és együttműködési kapcsolatokat, előírja a szervezeti

Részletesebben

Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Alapszabálya

Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Alapszabálya Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Alapszabálya Jelen Alapszabályt egységes szerkezetben a Pénztár Küldöttközgyűlése 2010. június 11-én hagyta jóvá Hatályos: 2010. június 30. napjától TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A Vitán felül Nemesvitáért Közhasznú Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata. I. Az Alapítvány adatai:

A Vitán felül Nemesvitáért Közhasznú Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata. I. Az Alapítvány adatai: A Vitán felül Nemesvitáért Közhasznú Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata I. Az Alapítvány adatai: Az alapítvány neve: A Vitán felül Nemesvitáért Közhasznú Alapítvány Az alapítvány magyar nyelvű

Részletesebben

CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. Pécs, 2009. április 8.

CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. Pécs, 2009. április 8. 1 CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY Pécs, 2009. április 8. 2 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: CSALÁDVARÁZS A HARMÓNIKUS CSALÁDÉRT Egyesület

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT HANGADÓK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT HANGADÓK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT Az alapító az 1959. évi IV. törvény (Polgári Törvénykönyv) 74/A. -a alapján jelen alapító okirat készítésével jogi személyiséggel rendelkező alapítványt létesít (alapítványt rendel) az alábbiakban

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a

Részletesebben

A Magyar Nőorvos Társaság Alapszabálya

A Magyar Nőorvos Társaság Alapszabálya A Magyar Nőorvos Társaság Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1. (1) A Társaság a. neve: Magyar Nőorvos Társaság (rövidített neve: MNT), (a továbbiakban Társaság), b. angol neve: Hungarian Society

Részletesebben

MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG. alapszabálya

MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG. alapszabálya MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG alapszabálya Az alapszabályt a 2007. megtartott közgyűlés fogadta el. 1. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szövetség: a./ neve: b./ rövidítése: c./ székhelye: d./ jelvénye:

Részletesebben

16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról

16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

Részletesebben

Karcagi Aikidó Egyesület Alapszabály Ez az alapszabály a Polgári Törvénykönyvről szóló módosított, az 1959. évi IV. törvény, továbbá az Egyesülési jogokról szóló 1989. évi II: törvény alapján szabályozza

Részletesebben

A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről

A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 16. szám A Kormány az Alaptörvény

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. 1./ Az Egyesület neve: Hálózatépítők Segélyező és Hagyományőrző Egyesülete.

I. Általános rendelkezések. 1./ Az Egyesület neve: Hálózatépítők Segélyező és Hagyományőrző Egyesülete. A Hálózatépítők Segélyező és Hagyományőrző Egyesülete Alapszabályának 1., 2., 3., 4. és 5., 6., 7., 8.és 9. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szövege. (A 9. számú módosítás szövegét vastag,

Részletesebben

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata)

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) 2 Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

2. A rendelet hatálya

2. A rendelet hatálya Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (IX. 6. ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének és elidegenítésének

Részletesebben