NOVEMBERI NAPLÓ 2010

Átírás

1 NOVEMBERI NAPLÓ 2010 Éjszakai vonat Vártam a vonatomat a nagykőrösi állomáson. Sötét este volt. Utaztam volna haza. De az én intercitym helyett, ellenkező irányból, egy tehervonat gurult be. A hangosbemondó egy szót sem szólt, a mozdony reflektorai, alig hogy megállt a szerelvény, kialudtak, a vezetőfülkét oldalfüggöny takarta el, s nekem Mrozsek novellája jutott eszembe, Az éjszakai vonat, a félelmet keltő. Szorongás fogott el, a feszültségek, a stresszek mintha felpúpozódtak volna. A szerelvény állt a síneken, én két sín között a várakozó oldalon, az idő telt, egyszer csak félrehúzódott a függöny a mozdonyvezetői fülkében, felkattant a villany, s láthatóvá vált egy negyvenes, kopaszodó férfifej, majd az alak deréktól. És akkor magam számára is meglepetésként, megszólaltam: -- Kérdezhetek? -- Tessék. -- Egyedül vezeti ezt a hatalmas szerelvényt? -- Igen. -- Hogy viseli a kiszolgáltatottságot, hogy akkor kell megállnia, amikor elrendelik, és addig kell állnia, míg mások akarják, és akkor mehet, ha engedik. Hogy viseli el? Kihajolt. -- Hogy viselem? Viselem. Azt mondja, kiszolgáltatottság. Én meg azt mondom, biztonság. Tudom, ha szabad a pálya, engednek, és hogy nekik is érdekük, hogy engedjenek. A vagonokat leadom a határon, én meg fordulok, jövök vissza a mozdonnyal, s ha semmi nem jön közbe, reggelre haza is érek, Jászberénybe, a családhoz. -- Egyedül a nagy magyar éjszakában. Nem zavarja? Magához még az állomásfőnök se jött ki. -- Mit mondjak, jó volna szólni valakihez, de hát ez van, ezt kell szeretni. Megszólalt a megafon, közli, hogy érkezik a vonat Szeged, Kecskemét felől, és már nincs idő, hogy elmeséljem unokatestvérem gőzmozdonyos történeteit. Szanitter Robi még másodmagával dolgozott a szénfűtéses kolosszuson, volt fűtője, s beszélgethettek, amiként beszélgettek is. Hogy miről, azt el-elmesélte, amikor találkoztunk édesapáméknál, Béla napokon meg disznóöléskor. És berobogott az intercity. Én intettem, ő vissza. Felszálltam. Elindultunk. Még állt kihajolva az ablaknál, nézett a vonat után. 1

2 Nem jöttek, noha megígérték Húsz éves lett a főiskolánk. Ünnepeltünk. Vezetőink úgy gondolták, rangot ad az eseménynek, ha jeles személyiségeket kérnek fel előadások tartására. Ki is lett nyomtatva a meghívóra, hogy itt lesz Hoffmann Rózsa oktatási miniszter, meg Bölcskei Gusztáv, a református zsinat püspök-elnöke. El is jött mindenki, aki látni, hallani akarta a két prominens személyiséget. Zsúfolásig megtelt a terem. Ám a meghirdetett emberek nem érkeztek meg. Az ünnepi alkalom előtti délutánon, egymástól függetlenül, lemondták a részvételt. Elvállalták, lemondták. Az emberek meg, akik miattuk jöttek, efféléket szóltak: Mi változott, hogy egyszerre nem lett fontos, ami az volt? Nem gondolták, hogy illetlenség cserbenhagyni, megszégyeníteni a tanítóképző vezetőit? Ezek is olyanok, mint a hatalom csúcsain a többi; nem ér a nevük. Packáznak, tehetik! Volt, aki csak legyintett. Más kárörvendve derült. Olyan is akadt, aki kiselőadást tartott a hatalom természetrajzáról. Ezen a délutánon a főiskola halljában efféle fogalmak váltak halkan hallhatóvá; erkölcs, tapintatlanság, empátiahiány, hatalom, református egyház. Kabaré régen és most Hogy én hogy szerettem valamikor a kabarét! El nem mulasztottam volna meghallgatni a rádióban a közvetítéseket. A tévében is jó adások voltak. Látom is a színészarcokat! Hofi, Alfonzó, Hauman, Psota, Major, Agárdy, Bárdy, Márkus, Mikó, nem is sorolom tovább. És a jelenetek! Egyik másik miniatűr remeklés, politikai és erkölcsi tükör. Mostanában csak dumálnak. Kiáll valaki, és történeteket mesél, de micsoda stílusban, micsoda hangsúlyozással és milyen közönségesen! Hányingerem van attól, amin mások nevetnek. A humornak hovatovább egyetlen forrása a trágárság. És micsoda silány szövegközegben! Ez is tükör volna? Lehet. Tükör a közízlésről, közoktatásról, köznevelésről? Túry Ferenc a Kuckóban Hogy találtam rá erre a kitűnő emberre - kérdezték többen is a Túry kuckó után, mert, hogy a jeles professzor mindenkit elbűvölt természetességével, tudásával és művészetével. Az édesapját ismertem, aki szeretett kollégám volt - feleltem ilyenkor -, s az ő révén lett találkozásom a fiúval. Emlékszem, mint csodálkoztam, amikor mondta az öreg Feri, hogy a fia pszichiáter és népzenész, és hogy citerázik! Most aztán meggyőződtünk egyről-másról, mindenekelőtt arról, hogy Túry professzor közvetlen ember, jó előadó, s úgy beszél a kutatásai tárgyáról, a kóros soványságról és az elhízásról, mint a jó tanár a társadalmi problémákról. 2

3 Belevon minket a diskurzusba, s már magunk is akként gondoljuk, miként ő, a kutató, hogy e betegségeket eredményesen az orvos csak akkor gyógyíthatja, ha a család együttműködik vele. Jó volt hallgatni ezt a családpárti művész-tudóst. A kérdésekkel nem is fukarkodtunk. Az előadás után Túry Ferenc citerázott, népdalokat, jazzt és klasszikusokat. Túry Ferenc művész, Túry Ferenc virtuóz. A végén még nótáztunk is. Amikor megkértem, hogy jöjjön el hozzánk, azt is megkérdeztem, miről beszélne a legszívesebben. Azt válaszolta, őt a lélek és a zene érdekli. És elérte, hogy az alatt a két óra alatt, míg velünk volt, minket is csak ez érdekelt, a lelkünk és a zene. Jó hogy élnek még körünkben varázsló emberek! Hiányérzet a templomban Ülök a templomban, a karzaton, hallgatom a lelkész igehirdetését. Az alap a prédikációhoz Jakab apostol levelének 4. részéből az első tíz vers. A terjedelmes textus hallható is, meg olvasható is, hiszen a templomba menetkor kezünkbe kapunk egy szórólapocskát, egyik oldalon a felolvasott igével, a másikon aktuális információkkal. A szövegből kiemelkedik egy vastag betűvel nyomtatott mondat: Közeledjetek az Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok. A tiszteletes végül is erre a mondatra építi mondandóját. De engem, gyarló, olvasni tudó és szerető embert foglalkoztat a folytatás is, ami arról szól, hogy miként közeledjünk az Istenhez. Jakab szerint ekként: Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra. Ám a lelkész erről a szövegrészről egy szót sem szól, ezt nem magyarázza, és én érteni vélem, mért nem magyarázza. Gondolom, ő sem hiszi, hogy csak szenvedés árán juthattunk el az Istenhez, hogy nevetésünknek gyászra kellene fordulnia ahhoz, hogy felé közeledhessünk. De akkor mért olvasta fel az igét és mért tette a kezünkbe? Némileg zavartan jövök ki az Isten házából Ez a mi földünk, mégsem csak siralomvölgy, mint hirdették a középkorban. Igaz, az irigység, önzés, hatalomvágy, agresszió s megannyi más rossz tulajdonság, szóval a bűn, születésünktől fogva sajátunk, de az öröm képessége is a sajátunk, meg az is, hogy törekszünk a jóra, és az is, hogy hisszük, hinni akarjuk, hogy az Isten maga a szeretet. Ahogy János apostol írja, meg Pál írja. Azzal közeledünk az Istenhez, vélem én, hogy szeretünk. A szeretet közeledik a nagybetűs Szeretethez. 3

4 Mi is fürödtünk a szeretetben Jó érzés volt látni, hogy olyan sokan eljöttek a nagy famíliából negyvennyolcan köszönteni minket, a két legöregebbet, abból az alkalomból, hogy képesek voltunk leélni egymással hat évtizedet, viszonylag jó állapotban. Mindenki örült és mindenki vidám volt. Én is az lettem volna minden bizonnyal, ha szerepcsere történik, és mi zarándokolunk el más családbéli hatvanéves házassági évfordulójára, még úgy negyvenévesen. Mért ne gondolhattuk volna, milyen jó, hogy ilyen is van ebben a világban, hogy van példa, minta, és hátha sikerül nekünk is, ami nekik, az öregeknek. Szóval, megértettem, hogy vidámak, és hogy örülnek nekünk. Mi meg hálát adtunk, csak úgy magunkban persze, s a szüleinket dicsértük, hogy jó örökítő anyagot hagytak ránk, és remélni mertük, hogy majdan ezt teszik az utódaink is, jó szívvel gondolnak ránk. A Debreczeni, Kósa, Szanitter, Bodó törzs ezt megállapíthattuk egészséges ágakat hajtott, miután jó oltóanyaggal nemesítették magukat. S akik itt egybegyűltünk, örvendezhettünk annak is, hogy mennyi a gyerek. Mennyi az egészséges, kedves, talpraesett, okos gyerek. Egy családban kettő, három, négy. És még van folytatás. Hálát adtunk azért is, hogy velünk még számolhatnak az utódaink, még tudunk adni, sőt lehet velünk büszkélkedni; mi mindenre képes ez a két öreg! Fürödtünk a szeretetben. Utógondozás, mondtam a főiskolán, miután találkoztam a volt tanítványokkal Negyvennyolc név és cím került a jelenléti ívre. Én kértem meg a volt tanítványaimat, a drámásokat és a színpadosokat, hogy jelöljék meg magukat, ne veszítsük el egymást, ha már sikerült összejönnünk annyi év után a főiskola évfordulójának ürügyén. Két óra, nem több, ennyi jutott nekünk a programok között, de a két óra élménye már a mienk, ezt már cipeljük magunkkal, ha tetszik, ha nem. Én magam utóbb levelet is írtam a tanítványoknak, s nemcsak azoknak, aki ott voltak, hanem azoknak is, aki nem tudtak eljönni. Ilyeneket írtam bele: Örültem, hogy láttalak Benneteket, hogy körbe ülhettünk, hogy t cseréltünk. Sajnáltam, hogy többekkel nem találkoztam, akikre számítottam. Igazság szerint mindenkit a forrószékbe ültettem volna, ki mint vélekedik életről, pedagógiáról, jövőről, a magyarság jövőjéről, az értelmiség feladatáról, lehetőségeinkről. Fontos volt, amit játékos keretben elmondtatok magatokról. Az is tetszett, hogy folyamatosan építitek önmagatokat, keresve a megfelelő, megfelelőbb helyet. Jómagam folyamatosan számadást tartok, ezért volt fontos, hogy találkozzam veletek, ugyanis ti is a számadásom része vagytok. 4

5 Ha megkerestek levéllel, kéréssel, válaszolatlanul nem hagyom. Köszöntelek Benneteket, s kívánok boldog életet Néhányan válaszoltak is. Sorok a levelekből. Köszönöm Tanár Úr, ahogy Nagykőrösön is mondta, az utógondozást"! Nagyon jó volt - ha keveset is - ott lenni, együtt újra azokkal, akikkel életem meghatározó éveit tölthettem az életre ringató bölcsőben. Azt hiszem, a legfontosabb leckét hitből, hitelességből, hozzáállásból, szeretetből, kitartásból kaptuk. Ez segített át eddigi keserű csalódásaimon, az életben és a pályán. Szathmáry Viola Boglárka Örömmel olvastam a levelét és nagyon jó, hogy tudtunk találkozni. Anno, amikor visszatértem egykori általános iskolámba, az iskolánk szeretettel visszavár" fogalmat át kellett értelmeznem, mivel a tanáraim köszönés nélkül mentek el mellettem. Most, a találkozón, újra értelmet nyert a mondás, amikor kint álltunk a fősuli előtt, és három év után újra láthattam tanár urat. Olyan jó volt, hogy szeretettel ölelt át minket és újra eltöltött az érzés: igen, mi DT-nél tanulhattunk. Milyen jó, hogy volt nekünk. A drámpedes órák pozitíven befolyásolták az életemet. Nagyon hálás vagyok ezért. Vigyázzon magára, jó egészséget kívánok: Pappné Szűcs Mónika Tanár úr nem változott, a világ annál nagyobbat. Egyébként a két nagyobb gyermekem - elsős és harmadikos - színjátszóra jár, karácsonykor lesz a bemutatójuk. Lázár Ervin fájós fogú oroszlánját gyakorolják. Próbálunk elöl járni hit, magyarság dolgában, csak elég nehéz. Ami a mai társadalomban zavaró, az a magas fokú intolerancia. Ez látszik a gyerekeken is: azonnal ütnek-vágnak, kiabálnak, ha valami kudarc éri őket. Ez elszomorít, de örülök, hogy van pár percnyi időm erről beszélni velük. Minden jót: Mácsodi-Milotta Kriszta Hálás szívvel emlékszem vissza az összes színpados kiszállásra, meg a drámaórákra, és még a néha megerőltető próbákra is. Megtanultam valami olyasmit, amit megtanulni máshol nem lett volna lehetőségem. És olyan élményekkel gazdagodtam, amiket még az unokáimnak is bátran mesélhetek. Remélem, a következő találkozásig nem kell ilyen sokat várnunk. Üdvözlöm: Polgár Ági Kaptam levelet egy mára már lelkész tanítványtól, de a levelét csak ismertetetem. A református egyházban lévő nemszeretem feszültségekről tájékoztat, és markánsan fogalmaz. Hiányolja a felelősen gondolkodó, másokért 5

6 élő, értelmiséginek mondható lelkészi kart. Úgy véli, vannak, akik a szószékekből show-székeket csinálnak. Az egyháznak nagyon mélyen magába kellene néznie, mivel lassan, ahogy írja nem vagyunk többek a szolgáltató kft-nál, akik csak vízszintes keresztyéneket nevelnek, azaz keresztelnek és temetnek. Majd így fejezi be levelét: Mindazonáltal Pállal együtt mondom: A reménység pedig nem szégyenít meg. Szsz Utóiratkánt a levélhez illeszti: Vilma nénit üdvözlöm! Mázlista voltam Leszálltam Nyíregyházán a vonatról, hogy itt várom be Papp Zsoltékat, s majd ők visznek tovább Beregszászba - a színpados gyerekek nagyobbik része még az előző nap estéjén megérkezett, volt időm, be is mentem a büfébe, hogy iszom egy kávét. Venném elő a pénztárcámat a farzsebemből, de semmi dudor, a fenekemet simítom, meg is ijedek, vizsgálom a többi zsebet, de sehol semmi, pánikszerűek kipakolom a táskát, nem csúsztattam-e oda a tárcát, miután kivettem belőle a helyjegyet, de nem, a tárca, immár világos, a vonaton maradt, a 11es széken, vagy mellette, lecsúszva a padlóra. A vonat tíz perce már hogy elrobogott Miskolc irányába. Én az utas-szolgálathoz sietek, s mondom, mi a gondom. A kedves molett hölgy kapja is a telefont, eléri a vonatot, ott is a vonatkísérőt, mondja, hogy mi a probléma, s látom, vidor az arca, közli a hírt, megtalálták a tárcámat a benne lévő harminckilencezer forinttal meg a személyimmel meg a lakcím kártyámmal meg a többivel. És rögtön meg is egyezünk, hogy leadják a Keleti pályaudvaron, és a feleségem át is veheti az elvesztett tárgyat még a nap folyamán. Feldobódtam, hogy én milyen mázlista vagyok, hogy becsületes emberekkel találkoztam a MÁV-nál, készséges ügyintézőkkel, hogy az útlevelet a kabátom zsebébe tettem, hogy baj nélkül átértünk a határon, hogy az előadás előtt másfél órával már a tetthelyen voltunk, és próbálhattam, és nem szenvedtem hiányt semmiben, hogy a pénzt, melyet a nagyapám sírjának gondozása végett tettem a tárcámba, kölcsönözték a tanítványok. Feldobódtam. Ettől-e vagy mástól, de a most következő napokon nekem minden sikerült. Az előadások is. A történelemhamisításról A kassai születésű Márai Sándort a barátai a hetvenes években olaszországi emigrációjában - meglepik egy gyönyörű, Kassáról szóló albummal. Nézi a képeket az író, nézi, és sehol egy sor magyarul, olvassa a szöveget és sehol egy utalás, hogy ezt a várost a magyarok és a cipszerek (németek), többek között az ő ősei formálták olyanná, amilyen. A szerkesztők erkölcstelen módon a gyanútlan olvasóval azt próbálják elhitetni, hogy Kosice - nincs leírva, hogy 6

7 Kassa -, szóval, hogy Kassa, cseh város, hogy Kassát a csehek építették. (A Felvidék Trianon jóvoltából ekkor éppen Csehszlovákia része.) És Márai Sándort, a polgárt felháborítja a történelemhamisításnak eme példája, és nem átall méltatlankodó sorokat írni a Naplójába. Márai említett naplószövege akkor jutott eszembe, amikor Munkács várában sétáltam a tanítványaimmal, most novemberben, az előadásunk előtti délelőttön, és nézegettünk a munkácsi vár történetéről szóló relikviákat, képeket, korabeli dokumentumokat, s alattuk sehol nem találtunk magyarnyelvű magyarázó szöveget. Minden ukránul volt kiírva az egykori magyar várban. A főiskolásaimmal néztünk egymásra. Aztán nemcsak néztünk. Beszéltünk is. Többek között az utódállamok sovinizmusáról. Az alábbi levelet küldtem a beregszászi útról a főiskola dékánjának Kedves Istvánom, (Dr. Nagy István) a kárpátaljai küldetés, mert én annak tartom, jól sikerült. Több szempontból is. A hallgatók, a csapat kitűnő közösségi erényeket mutatott, jó volt velük lenni. Este, körbeülve beszélgettünk, átélhettem a karácsonysándori nevelés igazságát; fontos, hogy a pedagógus órán kívül is legyen együtt tanítványaival. A színpadosok pontosan tudták, mért megyünk, mit nyújtunk, s mért fontos, hogy jót nyújtsunk. Történelemismeretből is gazdagodtak, érzelmileg is átélték, mit jelent kisebbségiként élni, némileg meg is tapasztalták ennek a határon túli létezésnek a hátrányait is. A két előadásnak, a beregszászinak (a tanárképző főiskolán) és a munkácsinak (a tanítóképzőben) sikere volt. És ezt nem csak a tapsból lehetett kikövetkeztetni. Bár nehéz körülmények között kellett helyt állni, délidőben játszottunk, teremvilágításban mindkét helyen. Igaz, száznál is többen ültek a nézőtereken. Papp Zsolt áldozatkészen segített, Munkácson még játszott is a diákközönséggel. Márciusra hívnának vissza. Hát röviden ennyit. Fontosnak tartom, hogy tudjál arról, mi is történt. Szeretettel köszönt: Debreczeni Tibor 7