MOSZKVA, VARSÓ, MARIBOR

Átírás

1 Szíjártó Imre MOSZKVA, VARSÓ, MARIBOR Válogatott tanulmányok

2

3 Szíjártó Imre MOSZKVA, VARSÓ, MARIBOR Válogatott tanulmányok Első kiadás Líceum Kiadó Eger, 2008

4 Lektorálta: Dr. D. Molnár István nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó hozzájárulása nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmiféle formában (fotókóp ISBN A kiadásért felelős az Eszterházy Károly Főiskola rektora Megjelent az EKF Líceum Kiadó gondozásában Igazgató: Kis-Tóth Lajos Felelős szerkesztő: Zimányi Árpád Műszaki szerkesztő: Nagy Sándorné Megjelent: december (Első kiadás) Példányszám: 200 Készítette: az Eszterházy Károly Főiskola nyomdája Vezető: Kérészy László

5 Tartalom Előszó... 7 Andrej Platonov elbeszélései orosz rendezők filmjein... 9 Peremvidéken élek. A határszél kérdése Tadeusz Konwicki műveiben A lengyel irodalom fogadtatása Szlovéniában A vaskor emberei. A lengyel film a rendszerváltás után A Sienkiewicz-feldolgozások és a filmes kánon Murán innen, Murán túl. Regionalitás a mai szlovén prózában A szlovén tavasz filmjei Lojze Krakar szlovén költő és a lengyel irodalom A maguk földjén. Szlovén irodalom és film 1990-ig Populáris filmműfajok a szocialista országokban Cenzúra a kelet- és kelet-közép-európai országok filmgyártásában Így jönnek. Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában D. M. A düh misztériuma. Portré Dušan Makavejevről Korlátozott invenció. Peter Shaffer és Milos Forman Amadeusa Van-e értelme a korszakolásnak? A magyar, a lengyel és a szlovén irodalom korszakelnevezései a 16. század elejétől 1939-ig (Társszerző: D. Molnár István) Igék a megmaradásért. Jegyzetek a szlovéniai magyar irodalomról Idegen nyelvű rezümék A tanulmányok eredeti megjelenési helye és eredeti címe

6

7 Előszó Ez a kötet tizenhat tanulmányt, illetve esszét foglal magában, tulajdonképpen másfél évtized termését. Az írások jellegük szerint talán a középső sávot foglalják el a nagyobb munkák és a rövidtávú emlékezet szeszélyének kitett kisebb cikkek között. A válogatott tanulmányok gyűjteménye ugyanakkor valamiféle korszakzárást is rögzít: a tájékozódás szélesítése után a kötetben érintett egyes problémákra való összpontosítás ideje érkezett el. A címben megjelölt három város ihletésére született szövegek ebben az értelemben tehát kétszeresen is köztes helyzetben vannak. A tanulmányok közül hat most jelenik meg először magyar nyelven. A Moszkvából Varsóig majd Mariborig vezető útvonal jelzi a keletről nyugatra, majd délre, illetve az irodalomtól a film felé irányuló érdeklődést. De megvannak az összekötő szálak is: a szláv nyelvű kultúrák között fellelhető izgalmas összefüggések és átjárások. A kötetben jelen van egy negyedik helyszín, ez pedig Debrecen. Debrecen mint kiindulási pont nélkül nincsenek a további állomások sem. Köszönöm a kötet lektorának, a Debreceni Egyetem professzorának folyamatos jelenlétét ezek a szövegek D. Molnár István tanár úr szellemiségének hatását és folyamatos szakmai támogatását tükrözik. Munkáim ezen válogatása Egerben kapott értelmet, hiszen az anyagot remélhetőleg az Eszterházy Károly Főiskola hallgatói jegyzetként használhatják majd. a szerző 7

8

9 Andrej Platonov elbeszélései orosz rendezők filmjein A fájdalom és a szenvedés az ébredés kezdete. (Lev Sesztov: Vakmerőség és alázatosság) és annyira meg tudom érteni, mit jelent önként lemondani, és önként a szemetesgödröt választani menhelyül, utolsó menedékül pedig a kerítés tövét. (Alekszej Remizov: Pávácska) Az orosz (szovjet) filmesek viszonylag ritkán fordultak irodalmi anyagért Andrej Platonov írásművészetéhez. Több oka lehet annak, hogy az író műveiből kevés kiemelkedő feldolgozás született. Adódhat ez egyrészt a platonovi világ statikus jellegéből, vizuális szürkeségéből. Ez a próza nem gazdag leírásokban, inkább értekező, mint bemutató, nem bővelkedik mozgásokban és eseményekben, erős fogalmiságából adódóan tárgyilagos és szikár. Nyelvezete a szocialista bürokrácia szókincsének, a mozgalmi-agitatív szóhasználatnak, a brosúrastílusnak és a naiv népi elbeszélés darabosságainak keveréke, szárazságát az elbeszélés világából ki nem emelkedő, ugyanakkor szenvtelen hanghordozású narrátor alig enyhíti. Apológia és paródia, dokumentáris közvetlenség és ellenutópia, sematizmus és abszurd között ingadozik, a mai olvasó számára zavarba ejtően átideologizált. A másik ok, ami miatt írásai hiányoznak a mozgóképről, az lehet, hogy a rendezők tisztában voltak vele: kockázatos vállalkozás Platonov műveihez nyúlni. Egy évtized alatt két Platonov-film került a polcokra az egyiket 1967-ben, a másikat 1978-ban forgatták. Igaz, az író könyvei sem voltak szerencsésebbek sem életében, sem halála után. A harmincas években egy évtizedig hallgatni kényszerült, három nagyregénye majdnem fél évszázad múltán kerülhetett a közönség elé, színdarabjai nehezen hozzáférhetőek. Mégis van azonban olyan rendező, akit többször megihletett egy-egy Platonov mű. Gavriil Jegiazarov 1982-ben készítette el filmjét a megjelenésekor nagy vitát kiváltó Hazatérés című elbeszélésből, következő, 1987-es keltezésű filmje, az Ivan Velikij pedig Platonov háborús tárgyú írásainak nyomán születet. A Fro filmváltozatával kezdte pályafutását a nagyszerű grúz filmrendező Rezo- Revaz Eszadze, akinek nevét igazi délies szellemű vígjátékai tették ismertté a hetvenes évek elejétől. Bulat Manszurov 1969-ben készített filmet a Takir című 9

10 elbeszélésből A rabnő címmel, Mihail Ordovszkij pedig a Lenfilmnél forgatott egy filmet 1976-ban. Jelen tanulmányunkban három olyan filmről lesz szó, amely Platonov művei alapján született. A választást a három film különleges értékei igazolják; különböző okokból mindhárom bemutatása esemény volt. A három film: Larisza Sepityko: Az elektromosság hazája (készült 1967-ben, bemutatva 1988-ban), Alekszandr Szokurov: Az ember magányos hangja (készült 1978-ban, bemutatva 1987-ben) és Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij: Mária szerelmei (1983, készült az USA-ban). Utóbbi két film érdekessége, hogy Platonov ugyanazon művéből készültek. Az ég csatornái Oszip Mandelstam írja A szó természetrajzáról című esszéjében: kétféle irodalomtörténet is lehetséges, két különféle hangjegykulcsban megírva: az egyik csak a nyereségekről szólna, a másik csak a veszteségekről 1 A szovjet film elpusztított fejezeteiről szóló filmtörténet több tucat filmet foglalna magába, kezdve Eizenstein Rettegett Ivánjának második részével, folytatva Alekszej German, Marlen Hucijev, Kira Muratova és mások munkáival. A szovjet filmművészet fekete éve 1967 volt, amikor kivételes értékeket képviselő filmek estek áldozatul a cenzúrának. Ekkoriban szakadt meg egy ígéretesen induló vonulat története: a dokumentum eszközeit felhasználó játékfilmes iskoláról van szó, amelynek élén Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij Ászja Kljácsina története, aki szeretett, de nem ment férjhez című alkotása áll. A hatvanas évek irányzata volt lehetett volna ez a módszer, amely ötvözi a társadalmi valóság ábrázolásának igényét a szerzői személyességgel, két szélső pólusán ott van a valósághűség és a hatvanas évek művészetét átható pátosz, a hit a művész és a művészet küldetésében. (Larisza Sepityko nyilatkozta Nyugat-Berlinben egy újságírónőnek adott interjújában: Igen, a mozi csoda, és csak azt sajnálom, hogy semmiféle csoda nem okozhat olyan azonnali változásokat az életben, amilyeneket kívánnék. ) A dokumentarista iskola kihasználja az eredeti helyszín erőterét, a közvetlen hitelesség energiáit, bízik a natúrszereplők póztalan játékában, életanyaguk megjelenítő erejében. A módszer és az irányzat jelentős eredményeket hozott a magyar filmben, de a nyolcvanas évek közepén, a Mihalkov-Koncsalovszkij filmjének betiltása után húsz évvel bekövetkezett társadalmi változásokkal újjászületett Oroszországban is, a moldáviai származású Vaszilij Picsul munkásságában (A kis Vera, 1988) vagy a balti országokban. Larisza Sepityko pályafutásának ötödik évében készítette a fentiekhez hasonló módon dokumentarista ihletésű Az elektromosság hazája című filmjét 1 Oszip Mandelstam: A szó természetrajzáról. In.: Árnyak tánca. Esztétikai írások. Budapest, Széphalom Könyvműhely, Fordította Erdődi Gábor. 13. oldal. 10

11 Platonov azonos című elbeszélése alapján. Az elektromosság hazája Andrej Szmirnov Az angyal című munkájával együtt Az ismeretlen század kezdete elnevezésű filmalmanachban került a közönség elé. Az almanachot a főszerkesztő négyrészesre tervezte, az eredeti elgondolás szerint Jurij Olesa, Andrej Platonov, Iszak Babel és Konsztantyin Pausztovszkij ciklusba szervezett írásaiból készült filmek képet adtak volna a tragédiákkal és nagy várakozásokkal terhes húszas évekről. A gyűjteményből a Platonov és az Olesa epizódot mutatták be, a végleges, ám csonka kétrészes változatból elhagyták a közbülső híradófelvételeket. A két elkészült fejezet összetartozását a belső rímeken és a hasonló képi világon kívül Bulat Okudzsava egyik dala jelzi. Platonov a sikerületlen tervek, a kudarcok, a meg nem valósuló elképzelések írója. Nyikolaj Vermo Az ifjúság tengere kifogyhatatlan energiájú főhőse, a Munkagödör munkásai vagy Az elektromosság hazája technikusa lelkes, jószándékú, tettre kész emberek, a kétkezi munka, az építkezés megszállottjai. Van bennük valami a romantikus népvezérből. Ám Platonov huszadik századi és kelet-európai hősöket ábrázol, akik egyszerre képviselik a hagyományt és annak paródiáját, a kortársi szándékot a valóság megragadására valamint a szatírát. Mint Platonov életrajzából kiderül, 1919-től hőseihez hasonlóan a legkülönbözőbb foglalkozásokat űzi, járja az országot, részt vesz a harcokban, majd minisztériumi bizottságok tagja. Dolgozott villanyszerelőként, mozdonyvezetőként, a forradalom után lelkesült versekben üdvözli az alkotómunkát. Számos alteregójának sorsában Nyikolaj Vermo az íróhoz hasonlóan elektromérnök, Platonov maga is foglalkozott a falvak villanyárammal való ellátásával mint Az elektromosság hazája technikusa megírta saját gondolkodói tragédiáját: a hiperbolizált hit erőtlenségét, a nép megváltásának reménytelen mivoltát. Egyik technikusként dolgozó hőse feltaláló és aranykezű ezermester, aki a háborúban zsákmányolt motorbicikliből öntözőszivattyút barkácsol, másik hőse ihletett szónok, aki azonban mozdulatlan tömeg hallgat, ahogy azt Az elektromosság hazája egyik jelenetében látjuk. A szakember nála mindig egy kicsit hóbortos, az újdonsült vezetők fafejű dogmatikusok, hacsak nem infantilisek, mint Az elektromosság hazája előbb említett szónoka, Zsarjonov, aki csak rigmusokban hajlandó beszélni. A Csevengur hősei ideológiai meggondolásokból eltörlik a munkát és a házasságot, Viszokovszkij az Ifjúság tengerében valami sajátosan értelmezett demokratizmustól hajtva megszüntetné a különbséget ember és állat között. Megváltó és szélhámos, mester és kontár groteszken keveredik a regényekben és a filmben, élesen ütközik valóság és ideál. Larisza Sepityko filmje minimalista eszközöket használ, valóságközelisége a cinema direct módszeréből táplálkozik. Szenvedő öregasszonyai bénultak a szegénységtől és a kortól. Az operatőr egy kamerára szerelt szűrővel megnyújtotta a képeket, ezért minden ember és tárgy még soványabb és törékenyebbnek látszik. Különösen Zsarjonov, ez a groteszk Mózes, a szent őrültek rokona, az önjelölt népvezér hat torzan. Ha a platonovi világot egyetlen képbe kellene összefogni, 11

12 akkor a film kezdő beállításaiban megjelenőhöz hasonló, alacsonyról fényképezett, feltöredezett, száraz földdarab lenne. Két itt tárgyalt filmben van egy-egy hasonló beállítás, amit Szokurov még egy vallásos-misztikus mozzanattal tovább is visz. Félünk a széltől, a hidegtől, a záportól, a szárazságtól, a szomszédtól, a járókelő embertől Vajon azért imádkozunk, mert szeretünk? Nekünk már szeretni sincs mivel mondja az egyik öregasszony. A keserűség az orosz faluban nem csupán kín, hanem megszokás. olvassuk más helyen Platonovnál. Sepityko filmje művészi erővel szól a húszas években pusztító oroszországi éhínségről. A három entuziaszta, a diák, a szerelő és Zsarjonov (a Platonovnál megszokott beszélő nevek egyike: a névben a forróság, a lángolás jelentése rejtőzik) erőfeszítései hiábavalónak bizonyulnak. A saját készítésű szivattyúval éjszaka is öntözni kell, de a szerkezet nem bírja a túlhevülést, és felrobban. Ekkor ered el az eső a régóta szomjazó földre és a gép pusztulását fájdalommal figyelő emberekre. Léleksivatag Alekszandr Szokurov az orosz film Tarkovszkij utáni korszakának kiemelkedő egyénisége. Alkotói és gondolkodói világa szinte társtalan a mai orosz filmművészetben. Munkásságának forrásvidéke a Biblia, a századforduló orosz vallásfilozófiája és irodalma. Szokurov Tarkovszkij segítségével indult el a pályáján, diplomafilmjének utómunkálatait az ő közbenjárásával tudta elvégezni a Debjut stúdió, majd közvetlenül a főiskola elvégzése után állást kapott Tarkovszkij közelében a Lenfilmnél. Erős szellemi és emberi rokonszenv fűzi az orosz független filmhez a hivatásos filmalkotók közül talán ő az egyetlen, aki ezzel az öntörvényű, elkötelezettségeit következetesen vállaló mozgalommal kapcsolatot tart. Tartós napfogyatkozás című filmjében szellemes allúziókat találunk, amelyek a moszkvai független filmesek programadóira és munkáikra utalnak. Állandó munkatársa Jurij Arabov, aki költőként és prózaíróként is ismert. Andrej Platonov A Potudány folyó című elbeszélése alapján forgatott Az ember magányos hangja Szokurov diplomafilmje volt. A rendező dokumentumfilmeket is készít. Szokurov művészetfelfogásának alapja az alkotás etikai megközelítése. Filmjei filozofikus esszékként értelmezhetők erkölcsről, emberi küldetésről, a szenvedés igazsághozó értelméről. Világának központi gondolata a szenvedés, az együttérzés és a bűnért érzett felelősség. Alkotói és emberi komolysága a Tarkovszkijénál is következetesebb, még kevésbé van helye munkáiban az iróniának. Mesterénél nyitottabb azonban a groteszk, sőt az abszurd felé, ezt példázza Szomorú érzéketlenség című filmje. Nézői beleélést igénylően meditatív alkat, észjárása analitikus-részletező. Gondolkodói hajlama különösen az első két filmjét tekintve erősebb, mint szociális érzékenysége, beállítottsága a filozófiai 12

13 általánosításokra sokhelyütt elnyomja az alakok és a helyzetek egyénítésére irányuló törekvését; az egyes dolgok annyiban érdeklik, amennyiben egy nagyobb egész elemei. Azok közé a rendezők közé tartozik, akinek az életműve belső koherenciát mutat, akik minden filmjükben ugyanazt mondják Szokurov munkái azonban a szerző monotematikus berendezkedése mellett zavarbaejtő változatosságot mutatnak. Utóbbi filmjeiben hermetizmusa lazulni látszik ez a leginkább talán Az orosz bárka című, világsikert aratott filmjére igaz. Oszip Mandelstam 1911-es Hűs mérővel fukar sugarat című versét idézünk. A vers mintha azt a világképet jelenítené meg, amit Szokurov Az ember magányos hangja című filmje teremtett meg: A magasság hangtalan, sivár Reggel édes félálom kötöz, gazdátlanságban dereng, félébrenlét, hosszu láz, mint lakatlan óriási vár, olthatalan feledés, ködös csak köd lakja, puszta csend. gondolat-harangzúgás. (Lator László fordítása) Alekszandr Szokurov filmjeiben a versben idézetthez hasonlóan mindig két világ van jelen; hősei a fent és a lent, az itt és a túl határán élnek a szónak nemcsak a metaforikus, de földrajzi-világberendezési értelmében is. A Teljes napfogyatkozásban Gyima Maljanov égre szegezett tekintete és mosolya, a homeosztatikus világrend (a Sztrugackij-fivérek kifejezése) folytonos jelenléte, valamint a Szomorú érzéketlenség emberfejre emlékeztető házának sziget- és világszerűsége mutatják meg tereinek jellemzőit. Az ember magányos hangja színterének viszonyítási pontjait a hangtalan, sivár, gondviselőjétől elhagyott magasság, illetve a meggyengült életerejű evilági vegetáció adja. Az élet melege mintha meggyengült volna benne. olvassuk az elbeszélésben. Ember és természet a kegyelem állapotán kívül, terméketlenül és komoran szenved. Gyakran visszatérő platonovi motívum az élet mechanikus értelmezése: az élet mintha az élőlények, sőt az egész világ bizonytalan, könnyen kihunyó tartozéka lenne; időnként túlságosan sok jut belőle, ilyenkor teherként nehezedik az emberek vállára, máskor pedig nincs belőle elegendő, ezért táplálni kell, nehogy elaludjon. Az élet tulajdonság, mennyisége van, hordozójához csak lazán tartozik hozzá. Az alvás ezért olyan formát ölt, mintha a halállal állna rokonságban, az alvás mindig kis meghalás. Ezért az emberek, hogy halálfélelmüket enyhítsék, sokan alszanak egy helyen, mint Az ifjúság tengere című regényben. Az élettel törődni kell írja A Potudány folyó egy helyén, vagy másutt: Az ő lüktető szívében az életnek csak egy része kapott helyet. A filmben a két főhős könynyen átlépi az alvás és az ébrenlét határát, álmuk gyenge, könnyen megzavarható, ébrenlétük viszont erőtlen. A fiú félálomban guggol, a lány a szólításra váratlanul kiugrik az ágyból. Fia kérdésére az apa ezt mondja a lányról: Él. Éppenséggel nem halt meg. Ezeknek az embereknek nem adatott meg az emlékezés 13

14 kegyelme és méltósága: Nekem többé nincs kire emlékeznem. mondja a lány. A fiú régi fényképeket nézeget, de a múlt dokumentumaival nem tud érzelmi vagy értelmi kapcsolatot létesíteni. Az ágyuk feletti falióra ki tudja mióta áll. A lány és a fiú Ljuba Kuznyecova (keresztneve a szeretettel áll kapcsolatban, családneve pedig fémek megmunkálását idézi) Nyikita Firszov a jelenbe rekedtek, nem emlékeznek, múltjuk hideg zárványként dermedt meg mögöttük. A filmben többször visszatér a körkörös mozgás, ami egyrészt a fentiekben elemzett bezártságot, másrészt a szélesen értelmezett előrehaladás hiányának képzetét erősíti. Ez a mozgás azonban nem a természet ismétlődő mozgásának leképezése, hanem gépies, terméketlen, eredményt nem hozó monotonitás. Platonov másutt elragadtatással ábrázolja a fizikai munkát, még ha nyilvánvalóan értelmetlen is, mint a Munkagödörben, de itt a munka ugyanolyan eredménytelen és meddő, mint az élet egésze. Az elbeszélésben ezt olvassuk: Az öreg asztalos szemében az élet más másodszor vagy harmadszor ismétlődött, fordult meg kör alakú pályáján. Megérteni ezt könnyű, de változtatni rajta valószínűleg lehetetlen Eközben a halál mindenütt jelen van: az öreg asztalos koporsókat ácsol, Ljuba szoknyája egy koporsóban fekvő asszony ruhájára emlékezteti Nyikitát. A víz Az ember magányos hangja másik fontos motívuma. Az elbeszélés címe a maga szenvedéseket idéző módján a nedvesség képzetét kelti fel: Potudány izzadsághozó, izzadságból való. Platonov néhány művéből különös kozmológiai elképzelés rajzolódik ki. Szása Dvanov a Csevengur végén lóháton ereszkedik alá a vízbe, hogy a túlvilág titkait kutató apját felkeresse. A Potudány folyó halászának elképzelése szerint a víz elválasztja ezt a világot amattól, a víz alatti tartománytól. A halász a halált megtapasztalhatónak tételezi, úgy gondolja, hogy miután körülnézett a túlvilágon, visszatérhet beszámolni arról, amit látott. A vízben élő hal tud már mindent mondja az öreg ember, ismeri a halál titkát, ezért hallgat. Ebből következik, hogy a túloldalon jobb életnek kell lennie, különben az emberek nem készülnének a halálra. A halászéhoz hasonló, az okokat és az okozatokat felcserélő logika nemcsak a szereplők gondolkodására jellemző, hanem áthatja a regények elbeszélő technikáját is innen Platonov műveinek racionalitásellenes értékszerkezete. A víz jelentésköréhez járul hozzá a film elején felbukkanó ismeretlen vándor, aki mintegy rituális mosdást végez. A víz másfelől gyilkos elem is lehet ezekben a művekben: az öngyilkosságra készülő Ljubát éppen a halász menti ki a folyóból. A víz ugyanakkor Szokurovnál az önálló életet élő természet része, amely nála lélegző, működő organizmus, szinte élőlényszerű tulajdonságokat mutat. Jeleit azonban hiába küldi az ember felé, meg nem értett, föl nem fogott transzcendentális elem marad. Elkülönül az embertől, kínlódva, mechanikusan dolgozik. Hirtelen támadt széllel, erős, száraz, visszhangtalan dörgésekkel ad jelet magáról, mindhiába. 14

15 Nemcsak ember és külvilág áll szemben egymással: Ljubából és Nyikitából hiányzik a boldogság képessége, terméketlenek, alkalmatlanok a keveredésre. Ételeik szárazak, ízetlenek, a kályha tüzét nem melegedésre, hanem világításra használják. Létük animális, megfosztatott a lélektől és a szépségtől; maguk is csúnya emberek. Nyikita a meddő kapcsolatuk elől a városba menekül, a piacon hányódik, majd a megtisztító erejű szenvedés után tér vissza. Szokurov eszköztelenségéhez csak néhány japán rendezőé és Robert Bressoné hasonlítható. Filmjének ritmusa lassú, hosszasan fényképez mozdulatlan alakokat, egy-egy beállításban alig van elmozdulás, a jelenetek között szüneteket tart, cselekményvezetése nehézkes, a dokumentumrészleteket durván és elnagyoltan illeszti a játékfilmes részek közé. Hosszas, részletező, epikusnak tűnő kameramozgásokat alkalmaz, de ezek a mozgások nem megismerő szándékúak, nem tárnak fel semmit, inkább gondolkodásra, mint a képek logikájának feltárására késztetik a nézőt. Uralkodó színek a szürke és a zöld. A természet zöldje azonban ellenségességet, otthontalanságot idéz. A rendező végletesen kevés technikai fogást vágást, hang- és fényeffektust használ, erőteljesen redukálja a kifejező eszközök körét. Az ember magányos hangja minimálfilm, szerkezetét a hosszan kitartott mozdulatlanságok és az apró elmozdulások határozzák meg. Nézői türelem, a befogadás belső békéje szükségeltetik világába való belépéshez. Így lesz a műalkotás meditációs tárgy, eszköz és alkalom. Iván Amerikában Amikor a kilencvenes évek elején egy beszélgetésben Wim Wenderstől megkérdezték, hogy mióta Németországból elköltözött és az Amerikai Egyesült Államokban forgat, hol az otthona, ezt válaszolta: valahol az óceán közepén. Nem könnyű az Európát elhagyó művészek helyzete, amikor saját kultúrájuk teréből kilépnek. Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij 1979, a Szibériáda Cannes-i sikere óta él külföldön. A Mária szerelmei forgatásáról beszámoló szemtanúk szerint Koncsalovszkij valóságos kis szláv települést teremtett egy pennsylvaniai kisvárosban, pravoszláv templommal, piaccal és korzóval. A főszeplő ugyanis (ebben a filmben talán a helyi színezet kedvéért Ivánnak hívják) jugoszláv származású amerikai katona, aki a japánok elleni háborúból tér haza kedveséhez, Máriához. Koncsalovszkij régi tervét valósította meg A potudány folyó feldolgozásával. Ugyanaz a történet, majdnem ugyanazok a sorsok ami azonban Szokurovnál kamaradráma és szótlan tragédia, az Koncsalovszkijnál külsődleges, dühöngő indulat; ami ott a lélek világnyi tágassága, itt felszínes és egyértelmű pszichológiai magyarázkodás. A Mária szerelmei egyik leghatásosabb jelenete az álomjelenet. Platonovnál ez az írásművészetére nem, vagy csak a platonovi sajátosságok figyelembevételével érvényes lélektani realizmus törvényei szerint játszódik le: a hős belső állapotának áttételéről van szó az álom síkjára. Szokurovnál ez a jelenet hiány- 15

16 zik, az alakok redukált belső életének megfelelően. Koncsalovszkij álommagyarázata alapjául a szexuális tartalmakat teszi meg, mintegy közvetlen képi megfelelőt találva Iván és Marija magánéleti konfliktusához. A szexuális zavarok állatokról vagy állati testrészekről szóló álomba vetülnek ki ez Koncsalovszkij vulgárfreudista magyarázata. Platonov műveinek tárgyi világa és egyes színterei külön elemzést igényelnének. A Potudány folyó bizarr, hátborzongató képei a sajátos írói világlátás példái: a kisváros utcáin a férfiak ( ) esetleg egy fél marhafejet szorongattak a hónuk alatt, vagy levesnek való bensőségeket tartottak a kezükben. Itt és a Csevengurban az emberi kegyetlenség megbontotta rend megérzékítésére szolgálnak ezek a képek. Az ember magányos hangjából a köznapi élet szinte teljesen hiányzik. Alig lelhető fel néhány utalás a történet idejére: az 1902-es évszám egy évszám az egyik régi fényképen, aztán ahogy a szereplők Ljuba bátyjának sorsát idézik fel, aki a fehérek oldalán harcolt délen az amerikai polgárháborúban. Tárgyi világának szegényessége és az időbe való jelzésszerű beágyazottsága elvont közegbe emeli a filmet. Koncsalovszkijnál tarkán keverednek a hangsúlyozottan és szinte folklorisztikusan szlávos kellékek az amerikai életforma tárgyaival: megfér egymással vodka és jellegzetesen amerikai benzinkút, népviselet és feliratos overáll. Koncsalovszkij filmjének alapkonfliktusát Iván és Marija házaséletének problémái adják. Iván bánatában egy távoli vágóhídra szegődik el (mintha megismétlődne Szokurov filmjének egyik rendkívül erős helyszíne), Máriát közben elcsábítja egy vadnyugati külsejű csavargó zenész. Ami Platonovnál és Szokurovnál életmetafora alkalmatlanság a másikban való feloldódásra, a világ üzeneteinek meg nem értése az Koncsalovszkij számára egyszerű, vagy éppen rendezői erőszakkal elbonyolított nemi probléma. Nem találjuk itt meg Platonov beszéde szemérmességét: Szerencsétlen és gyenge a szerelemtől, amit irántam érez. mondja Ljuba, vagy másutt: De lehet, hogy egyszer majd kevésbé fog már szeretni engem, és akkor erős férfivá válik. Az ember magányos hangja olyan képsorral zárul, amellyel Platonov elbeszélése kezdődik: Ismét kisarjadt a fű. 16

17 Peremvidéken élek. A határszél kérdése Tadeusz Konwicki műveiben Fegyvergyár, Górne Młyny, Dolne Młyny, Szívszúró domb, Nowa Wilejka, Kolonia Wileńska ezekből és hasonló helyekből tevődik össze Tadeusz Konwicki műveinek földrajza. Ifjúkorának színtere, Wilno és környéke, a Wileńszczyzna műveiben ugyanakkor szélesebb összefüggésbe helyeződik, jelezve egyfelől az író életének meghatározó helyszíneit, másfelől számos regénye fikciójának kereteit, valamint naplói terének viszonyítási pontjait is. A végek, a kresy kifejezést Konwicki meglehetősen ritkán használja, noha a fogalom művészetének jellegadó sajátossága nemcsak geográfiai értelemben, hanem a kulturális hagyományok szempontjából is. A végek Konwickinél tehát elsősorban a mentalitás forrása, stílus, írói módszer, szemléleti forma gondoljunk a Mai álmoskönyv Sennik współczesny tájleírásaira, amelyek, jóllehet a regény nem a szerző szülőföldjén játszódik, mégis a Wilno környéki vidéket ábrázolják. A Wileńszczyzna témakörét közvetve, vagy csupán az emlékezés szintjén érintő művek erős önéletrajzi ihletettsége és topográfiai kötődése nyilvánvaló. Ezzel függ össze ugyanakkor azt is, hogy Konwicki soha nem vonzódott az objektív, áttételes narratív formákkal dolgozó epikai szerkezetekhez. Az Állatemberrém Zwierzoczłowiekupiór (1969, magyarul 1972) kiskamasz hőse éppúgy az író alteregójának, és így hozzá közel álló figurának tekinthető, mint a Kis apokalipszis Mała apokalypsa (1979, magyarul 1990) megfáradt, cinikus irodalmára; de a korai Vasútépítők Na budowie (1950, magyarul 1951) is inkább személyes hangú riportsorozat, mint a fikció világában mozgó regény. Konwicki leginkább szubjektív írásai azok a naplók, amelyekben az elbeszélő irodalmias szerepek mögé rejtőzködik: Kalendarz i klepsydra Naptár és homokóra (1976), Wschody i zachody księżyca A Hold kél és nyugszik (1982), és Nowy świat i okolice A Nowy świat és környéke (1986). Ezek az utóbbi munkái éppúgy tartalmaznak utalásokat a végek világára, mint a Stanisław Nowickivel készült interjúkötete, a Pół wieku czyśćca Ötven év tisztítótűz, (1986) vagy az a műve, amely az akkori úgynevezett második nyilvánosságban kiadott első szépirodalmi mű volt: a Komleks polski A lengyel komplexus című szamizdatról van szó (1977). Témánk szempontjából fontos lehet továbbá az 1956-os Rojsty Bozótosok, a magyarul 1961-ben megjelent Égszakadás Dziura w niebie (1959), a Szerelmi krónika Kronika wypadków miłosnych (1974, magyarul 1977), valamint a kései művek közül a Rzeka podziemna, podziemne ptaki Föld alatti folyó, föld alatti madarak (1984). 17

18 Tadeusz Konwicki az elmúlás előtti pillanatok, a szélső értékek, a határhelyzetek írója. Regényeit olyan időviszonyok határozzák meg, amelyekben lecsupaszított formájukban mutatkozhatnak meg az ábrázolt helyzetekben rejlő konfliktusok. A Mai álmoskönyv cselekményét egy olyan faluba helyezi, amelyet hamarosan vízzel árasztanak el, a Szerelmi krónika a kitörni készülő háború, a Föld alatti folyó, föld alatti madarak a rendkívüli állapot légkörében játszódik, a Kis apokalipszis világvége-hangulatát vészjósló politikai események határozzák meg, szinte minden művében folyamatosan jelen van a közeli pusztulás, a katasztrófa fenyegetése. A végletes választások regényei ezek, amelyekben az öngyilkosságok, gyilkosságok vagy más tragikus események rendkívüli gyakorisággal fordulnak elő. Ilyen szempontból a végek Konwickinél irodalmi toposzként viselkedik, ami lehetőséget ad a szerzőnek arra, hogy hőseit különleges körülmények között, ugyanakkor az igazság terében és pillanatában mutassa meg. A keleti végek nála ugyanakkor a rossz életminőség, a kulturálatlanság térsége is, ahol az élet színvonalát a vad wilnoi provincializmus nyomta le. 1 Határvidékről van szó tehát kulturális értelemben, hiszen a lengyel nyelvterület peremén helyezkedik el, de közigazgatásilag is: a cári rendszerbe mint a nyugati megyék egyike tagolódott be. Figyelemreméltó, hogy Konwicki műveinek térképén a régiónak alig van kapcsolata a tőle nyugatra eső területetekkel. A gyerekhősök fantáziáját megmozgató romantikus lengyel irodalom alkotásain kívül nincs továbbá nyoma a lengyel irodalomnak; más szellemi hatások pedig említést sem kapnak. Nemcsak gazdaságilag marginalizálódott tehát ez a vidék, hanem művelődési szempontból is, Oroszország valamint a közelebbről meg nem határozott, nyugatabbra fekvő térség közé szorult. Így nem csupán több oldalról befolyásolt provinciaállapotról van szó, hanem meglehetősen erős és széleskörű elszigeteltségről is. Az izoláció helyzete Konwicki hőseinél azonban nem vezet különlegességtudathoz, de a kisebbrendűség érzéséhez sem. A térség mentalitásrajza szinte tökéletesen nélkülözi az önértékelés elemeit. Igaza van tehát Hamvas Bélának, amikor Az öt géniusz című művében ezt a területet, azaz az északi géniuszt az önreflexióra való képesség hiányával jellemzi. 2 Annál több utalást találunk azonban a régiónak a tőle keletre eső területekkel való kapcsolatára. Nem annyira társadalmi, gazdasági vagy nyelvi kötődések ezek, mint inkább titokzatos üzenetek, amelyek észrevehetően, de nem dokumentálhatóan más vidékekről érkeznek. Ezek a kapcsolatok, éppen misztikus jellegüknél fogva azonban mégsem azt jelzik, hogy a Wileńszczyzna betagolódna akár a balti népek kultúrkörébe, akár az orosz pravoszláviába. Nem szerves kötődéseket, kölcsönviszonyokat mutatnak, hanem esetlegesnek mondható, vagy 1 Stanisław Nowicki, Pół wieku czyśćca. Rozmowy z Tadeuszem Konwickim. London, Aneks, p. 2 Hamvas Béla, Az öt géniusz. Szombathely,

19 éppen kulturálisan értelmezhetetlen hatásokat. A térség így Konwicki könyveiben a sziget alakját és topográfiai jellegzetességeit veszi fel. A Nowy świat és környéke című könyvében Konwicki egy repülőgépről ír, amely naponta repül Lettország irányába, ugyanebben a könyvben azt olvashatjuk, hogy a fenyvesek innen egészen Lettországig vagy Belorussziáig sőt talán Mordvinföldig húzódnak. 3 A tájékozódás hasonló bizonytalanságai jelzik a térség körvonalainak, szellemi és földrajzi kereteinek bizonytalan voltát. Nyilvánvaló módon az erőszakos oroszosítás amelyről az írónak személyes emlékei vannak sem tekinthető organikus kapcsolatnak a külvilággal. Az orosz nyelvű népesség jelenlétét Konwicki egyébként úgy mutatja be, hogy az oroszok a többi népcsoporthoz viszonyítva különleges színeket képviselnek. Az oroszok az Égszakadásban, a Föld alatti folyó, föld alatti madarakban, a Szerelmi krónikában elkülönült közösséget alkotnak a többi népcsoport között; hiányzik belőlük az együttműködésre való hajlam, de az asszimiláció szándéka is. Amíg tehát Konwicki az itt élő népek között kölcsönhatást, ozmózist tételez fel és ez még az oroszokra is vonatkozik a fenti megállapítás figyelembevételével, addig a régió maga körvonalazhatatlan, szervetlenül fejlődő földdarab, elszigetelt zárvány, enklávé: 4 Azokban az időkben Litvánia nem meghatározott geográfiai terület, bizonytalan etnikai formáció, nem definiált kulturális övezet volt. 5 Másutt a térséget úgy mutatja be, mint Európa és Ázsia határvidékét. Konwicki végeinek karakterét tehát éppen a bizonytalanság, az átmeneti állapot, a leírás nehézsége adja. A térségről kialakult diffúz kép lehet történelmi folyamatok eredménye, hiszen az államhatárok meglehetősen mozgékonyak voltak a történelem során. Gyakran és szeszélyesen változtak az államiság keretei, velük a közigazgatás és a központi ideológia, még ha a központ fogalma nehezen definiálható is. Konwicki ugyan bemutatja, hogy a történelem fintorai az egyes emberi sorsokra tragikus hatással voltak, de erősebb nála a dolgok groteszk szemlélete leírja például, hogy 1942-ben a személyi igazolványába a Konvickas Tadas név volt bejegyezve. Konwicki hősei ugyanakkor a folytonos mozgás állapotában léteznek, a bizonytalanság lelki berendezkedésük egyik meghatározó eleme. A Wileńszczyzna mégis régióként értelmezhető: olyan térségként, amelynek nincsen vagy nagyon gyenge a központja, körvonalai pedig változékonyak és bizonytalanok. Annyit azonban mindenképpen el kell mondanunk, hogy a regények szereplőinek hétköznapjaiban a lengyel jelleg túlsúlya érvényesül. Erős továbbá a szereplők főváros- és centrumellenessége, ami újra a provinciajelleget jelzi. Érdekes ezt a jelenséget a magyar irodalmi hagyományokkal összehasonlítva megvizsgálni, a magyar irodalmi kultúra regionális tagoltsága ugyanis jóval 3 Tadeusz Konwicki, Nowy Świat i okolice. Warszawa, p. 4 Tadeusz Konwicki, Kronika wypadków miłosnych. Warszawa, p. 5 Tadeusz Konwicki, Kalendarz i klepsydra. Warszawa, p. 19

20 gyengébb, mint a lengyelé. Érvényesülnek természetesen bizonyos regionális jellegzetességek, helyi színek az erdélyi magyar irodalom körében, amely önmagán belül is tagoltságot mutat, de nem érdektelenek a litvániai lengyel irodalommal kimutatható szerkezeti és szellemiségbeli rokonságai sem; ide tartozhat az Alföldnek mint nagytájnak kultúraképző jellege; a magyarországi kisebbségek kultúrájának hatása (gondoljunk a szlovák elemre Mikszáth Kálmán műveiben) de ezek a regionális jellegek nem mutatnak olyan egységet és a nyelvterület egészét lefedő hálózatot, ahogy azt a lengyelek esetében megfigyelhetjük. Magyarországon nem voltak igazán meghatározóak az országrészek szerint való kulturális elkülönülések, s talán csak az erdélyi magyar szellemi életnek volt valamelyes elkülönülő kulturális hagyománya és identitástudata. írja egyik könyvében Pomogáts Béla. 6 Wilno és környéke jónéhány lengyel nyelvű írót adott Konwicki nemzedékéből, gondoljunk Czesław Miłoszra, Jerzy Putramentre vagy Melchior Wańkowiczra. Konwicki ezeket az irodalmárokat szülőföldje gyermekének tekinti, és félig ironikus, félig metaforikus színezettel prófétáknak, jövendőmondóknak, szent őrülteknek nevezi őket. 7 A régió Konwicki műveiben megjelenő bizonytalan azonosságtudatáról volt szó a fentiekben. Litvánia nem több, mint egy földdarab Wołyńtól Kurlandig. írja a Nowy świat és környéke című naplójában. 8 Az önmeghatározás hatóköre tehát kizárólag a közvetlen környékre, a művekben többször emlegetett völgyre terjed ki, és elmosódottá válik, ha a szélesebb értelemben vett szellemi tájról van szó. Litvánia képe egyébként sem földrajzi fogalomként, államalakzatként bukkan fel, de nyelvi-etnikai jellemrajza is nehezen írható körül. Inkább a Kelet- Nyugat, Lengyelország Belorusszia Oroszország koordináták által meghatározott viszonyfogalomról van szó, mint önálló entitásról. Létrejötte és fennállása történeti folyamat terméke, fennmaradása azonban kétséges egyrészt éppen az író eszkatologikus szemléletének következtében, másrészt a történelmi kataklizmák pusztító hatása miatt. Ilyen szempontból a Wileńszczyzna a múlt maradványa, az örökre elsüllyedt Atlantisz megőrződött részlete. A térség önképének leglényegesebb összetevője a bizonytalanságon kívül a gyengeség. Nagyhatalmak játékszere, amelyek területét felvonulási terepnek vagy határvidéknek, védősávnak használták. Az itt élő emberek lélektani arculatára leginkább a bezárkózás jellemző, ami éppúgy lehet védekező reflex, vagy a kiszolgáltatott helyzet kialakította védtelenség megnyilvánulása. Megtalálhatók ezekben az emberekben a mágikus világszemlélet maradványai, ezért babonásak és sérülékenyek. Ahogy Konwicki a Lengyel komplexus című művében írja: 6 Pomogáts Béla: Régiók Európája. In: Noé bárkája. Tanulmányok és vallomások. Budapest, p. 7 Stanisław Nowicki, op. cit., 20. p. 8 Tadeusz Konwicki, Nowy Świat i okolice p. 20

21 meg akarták változtatni ezt a világot az ég felé rugaszkodva ezeknek az elhagyatott ingoványoknak és buja erdőknek a provincionális kilövőállomásáról, a senkit nem érdeklő boldogtalanságok és anonim sértések kráteréből. 9 Van azonban a térségnek egy nagyonis tág vonatkoztatási pontja, igaz meglehetősen elvont és ilyenként erősen irodalmias jellegű. Ez nem Európa, ami talán kézenfekvő lenne és tágassága okán a Konwicki által kidolgozott koordinátarendszer logikájába is beleillene, nem mutat továbbá vallási és más szellemi gravitációs erőket. Valamiféle galaktikus kapcsolatrendszerről, a planéták együttmozgásáról van szó, ahol nehezen megragadható viszonyok uralkodnak. Magát Wilno környékét Konwicki több helyen nevezi önálló csillagrendszernek, a saját törvényei szerint keringő bolygónak. Konwicki írói és emberi azonosságtudatát talán a következő mondat jellemzi legjobban a Föld alatti folyó, föld alatti madarak című regényből: Hiszen én jövevény vagyok. 10 A legszívesebben keverékként, több népcsoport ötvözeteként jellemzi magát: Háromfajta anyagból vagyok formázva. Ezt a gyurmát vagyis engem később három elem gyengéd poklában edzették. A három szubsztancia, amely felépít engem, a lengyel, a litván és a belorusz eredő. Az elemek pedig a lengyelség, az oroszság valamint a judaizmus vagy pontosabban a zsidó jelleg. 11 Rémisztő hibrid vagyok két világ, a lengyelség és az orosz szellemiség határán. Erősen gyökeret vert litván és belorusz eredők szenderegnek bennem, de ezek mélyen Oroszországból fakadnak 12 Ide tartozik továbbá, hogy Konwicki nemzettudata meglehetősen differenciálatlan. Nemzeti önmeghatározásának szerkezetére leginkább a mozaikosság jellemző, hiszen sokféle nyelvi és kulturális hatás, és családi hagyomány keveredik benne. Alig tudunk valamit arról a folyamatról, ami lengyelnyelvűségét kialakította. Soktényezős identitása nem is annyira személyiségfejlődésének eredménye, mint inkább adottság, már-már veleszületett vonás. Utal rá műveiben, hogy gyermekkorában játszótársaival jiddisül beszélgetett, az egyik nagybátyja orosz és belorusz keveréknyelvet használt. Maga nem biztos lengyeltudásában, amit a belorusz hatásának tulajdonít. Kései munkáiban azonban önironikusan szól saját internacionalizmusáról. A végek gondolata teljesen hiányzik Kis apokalipszis című regényéből, lengyelsége és a Wileńszczyzna tehát szorosan összefügg. A Konwicki-ábrázolta Wileńszczyzna a népek együttélésnek vidéke. Felsorolhatjuk azokat a népcsoportokat, amelyek a művekben megjelennek: lengyelek, litvánok, beloruszok, ukránok, németek, oroszok, zsidók, karaiták, aztán tatárok és örmények. A köztük levő kapcsolatok meglehetősen konfliktusmentesek, ami eredhet a gyermeki szempont újraalkotására irányuló írói törekvésből, 9 Tadeusz Konwicki, Kompleks polski. Warszawa, p. 10 Tadeusz Konwicki, Rzeka podziemna, podziemne ptaki. Warszawa, p. 11 Tadeusz Konwicki, Kompleks polski. 79. p. 12 Stanisław Nowicki, op. cit., 177. p. 21

22 de az így kialakult kép értelmezhető a mítosz részeként is. Visszatérő motívum, hogy valamelyik szereplő megtagadja az identitását, és szeretne valami mássá válni ez is az etnikai önazonosságok gyenge mivoltára utal. Ilyen a német Engel Baum a Szerelmi krónikában, aki Władisław Drzewnowskira akarja változtatni a nevét, aztán az Égszakadás Ferdziája, aki zsidó helyett lengyel akar lenni, lengyel, mint mindenki más. A különböző népek egymás mellett élése megfigyelhető az egyes művek nyelvi szövetében is: az Égszakadásban Kekuś orosz kifejezéseket használ, Salisz ukránul beszél, Engel Baum folyton veszekszik az apjával, hogy az ne beszéljen vele németül. A Szerelmi krónika egyik helyén Konwicki így ír: És Wituś nekivágott a szent, Ostra Brama körül húzódó szurdoknak, ahonnan különféle lengyel, fehérorosz, litván nyelvű fájdalmas, jajongó ének csendült fel. 13 Találhatunk utalásokat a térség vallási tagoltságára is, bár ezek kevésbé hangsúlyosak. Konwicki apja egy vallásos zsidó munkaadó alkalmazásában állt; több helyen felbukkannak a baptisták, a Föld alatti folyó -ban egy karaita lány szerepel. Az egyes népek és vallások képviselői sem egyenként, sem csoportosan nem értelmezhetők azonban kizárólag az etnikai vagy felekezeti hovatartozásuk alapján, amiben nyilvánvalóan szerepet játszik a litván Árkádiának az a képe, amit a Wileńszczyznáról kialakított a regényi fikció terében az embereket nem oszthatják meg hasonló elkülönülések. Beszélgetéskötetében azonban ezt olvashatjuk: A történelmileg kialakult demokrácia és tolerancia mellett, ami a térségben a nemzetiségek mozaikos jellegével kapcsolatban kialakult, léteztek bizonyos gazdasági korlátok is 14 A különböző népcsoportok térképének ez a kaleidoszkópszerű jellege a végek újabb meghatározó jellege. Hamvas Béla utal rá idézett könyvében, 15 hogy az északi géniusz jellegzetessége a lokális azonosságtudat, és ami ezzel összefügg, a szélesebb körű tájékozódás hiánya. Az énkép kereteit tehát nem az ország vagy a nemzet, nem is a régió, még csak nem is a nyelv tradíciói határozzák meg, hanem a kisközösségek, azaz azok a kicsi és biztonságot adó körök, amelyek a patriarchális viszonyokat és a kölcsönös szolidaritás szellemét őrzik. A hagyományteremtő közösség tehát nem annyira a család nála, hanem a nála tágabb közösség. A Konwicki műveiben felbukkanó családnevek mint például a Blinstrub, Kieżun, Sworobowicz, Wreszczak, Pieślak, Tuchanowicz a naplókban dokumentáló erővel, a regényekben pedig a fikció terében jelzik ezeket a családi kapcsolatokat. Ezek a családnevek számára hol litvánosan, hol beloruszosan, hol pedig poroszosan hangzanak. Konwicki több helyen beszél arról is, hogy a családja régi orosz szokást követett abban, ahogy róla felváltva gondoskodtak. Kötődése tehát a nagybácsikhoz, nagynénikhez, unokatestvérekhez van, és nem a szűkebb 13 Tadeusz Konwicki, Kronika wypadków miłosnych p. 14 Stanisław Nowicki, op. cit., 79. p. 15 Hamvas Béla, op. cit. 22

23 értelemben vett családhoz. Feltehetőleg neveltetése kondicionálta őt sokjelentésű marginális helyzetének átélésére: beszéltünk a fentiekben arról, hogy lelki tartalmainak meghatározója a többgyökerű identitás és a folytonos outsider helyzet. A végek tehát Konwickinél a pszichikai berendezkedéssel kapcsolatban jelennek meg. Konwicki a végek erősen hierarchizált, patriarchális társadalmában 16 született és nevelkedett. Számos észrevétele van az itt lezajlott társadalmi mozgásokról, amelyek egyébként számos összefüggésben nemzeti jelleget is hordoznak. Igyekszik képet nyújtani a vidék hihetetlen elmaradottságáról, bár maga nem tekinthető szociális érzékenységgel megáldott alkatú embernek. A helyi kisvilág csúcsán a fizikai munka megbecsülése áll. Ő maga korán kitűnt intellektuális érdeklődésével, talán ez is hozzájárult különlegességtudata kialakulásához. A térség társadalmi-szociológiai arculatának meghatározója a szegénység: Megfordultam ezeken a wilnoi eldugott helyeken, ahol senki sem látott vonatot, gépkocsit, elektromos lámpát. Képzeljenek el maguknak egy kis földbirtokot harminc kilométerre a vasútvonaltól, a végtelen erdők között, ritka belorusz népességgel. 17 A térség Konwicki számára ősidők óta fennálló archaikus viszonyok konzerválója. A bizonytalan értelmű társadalmi mozgások következménye, hogy magát nem tudja semmiféle társadalmi réteghez vagy csoporthoz sorolni: gyakran emlegeti nemesi származását (tudjuk, hogy a lengyel történelemben a fogalom milyen széles társadalmi csoportokat fogott át), de a wilnoi proletariátussal való kapcsolatát is. A végek az elbeloruszosodás fogalmával egyjelentésű elszegényedés lehetőségét éppúgy hordozza, mint a gyors meggazdagodásét. A vagyoni csoportok közötti könnyű átjárás talán összefügg a népek közötti etnikai keveredéssel. Konwicki írói világképének mégsem a valóság dokumentarista ábrázolása a legmeghatározóbb eleme. Kétségtelen tény, hogy a térséget ilyenként ő őrizte meg a vizuális emlékezetnek, és nem csupán irodalmi alkotásaiban, hanem filmjeiben is. Gondoljunk az 1982-es Dolina Issy Az Issa völgye című filmjére, amelyet Czesław Miłosz írásai alapján forgatott. Ide, a térség képi világához tartozik Andrzej Wajda filmje, amely a Szerelmi krónika motívumaiból készült Wajda filmje hozzájárult a régió látványának képi rögzüléséhez. Az a kép, amelyet Konwicki filmjeiben és könyveiben Wilno környékéről rajzol, erősen mitologizált, stilizált, a legendák légkörével átszőtt kép. Ezen mítosz szerkezetét meghatározza egyrészt az, hogy Konwicki térben és időben eltávolodott gyerekkora világától, másrészt maga is tapasztalja később, hogy a gyermekkor színtere fizikailag megsemmisült, eltűnt, szétesett. A végek tehát, jóllehet nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy még ebben a minőségében is az 16 Tadeusz Konwicki, Kalendarz i klepsydra. 70. p. 17 Tadeusz Konwicki, Nowy Świat i okolice p. 23

24 írói tájékozódás kiindulópontjaként szolgál, nem létezik többé. A mítoszteremtés igénye ugyanakkor törvényszerűen szorosan összefügg a nosztalgikus hangok megjelenésével, de a regényvilág líraizálódásával is. A regények poétikai rendszerének legfontosabb tényezője az emlékezés állapota, ami nagy terhet ró a narrátorokra és bizonyos egyhangúságot eredményez. A Konwicki-regények monotematikus jellegéről többször esett szó a munkásságát elemző írásokban. A végek ideálképe olyannyira erős Konwickinál, hogy óriásbolygóként maga felé hajlít minden más témát, motívumot, narrációs eljárást, és így meghatározza az elbeszélői technika jellegét is. Jerzy Jarzębski Konwicki mitologizáló hajlamát elemezve összekapcsolja a kérdést az író ugyancsak karakteres katasztrofizmusával: A háború utáni irodalomban főszerepet kap az eszkatologikus látószög, a közeli pusztulás tudata és a végek közösségének szétesése. Ilyen körülmények között az elbeszélés vagy a novella cselekményrétege csupán az emlékezet és a képzelet erőfeszítéseinek eredményeképpen jön létre, a tények fokozatosan elveszítik szilárd konzisztenciájukat, mindenekelőtt lélektani tényekké válnak, viselkedésük felett pedig az álmodozás logikája uralkodik. 18 Nem véletlen, hogy milyen sok zavarodott, tétova, meggondolatlanul cselekvő hőssel találkozunk a regényekben: ilyen Polek az Égszakadásban, Paweł a Mai álmoskönyvben, Wituś a Szerelmi krónikában, a Hetedik a Föld alatti folyó -ban, ilyen továbbá a Lengyel komplexus főszereplője. A végek regényeinek legfontosabb szereplője mégis a táj. Nem egyszerű természetközeliségről van szó itt, noha ez sem másodrendű Konwickinél, hanem arról, hogy számára a helynek önálló arca van, a hősök életének feltétele a közvetlen környezet. A táj nála belső tartalmakat hordoz, és állandóan reflektál az emberek tetteire. A Wileńszczyzna ilyen megközelítése tehát feltételezi a panteista természetfelfogást. Az egyik elemző így ír erről: A térségek nem verifikálhatóak; a gyermeki szemlélet és a felnőtt nosztalgia ideális formáiba merevültek, és mintha a költészet meg a mese konvencióit hívnák elő 19 Van azonban a műveknek egy ezzel ellentétes vonulatuk is. Konwicki ugyanis a fent vázolt szerep következetes vállalása mellett nem tudja nem észrevenni: a legendák fokozatosan érvényüket vesztik, és ezzel tovatűnik a hangulat is, a mítoszalkotó fantázia fedezete, valóságalapja. A Nowy świat és környéke című könyvében keserűen vesz búcsút Wilnotól, hogy köszöntse a Világfalut, amely az általa képviselt regionális szemléletet a legrosszabb értelmű provincionalizmussá fokozza le, és az egyetemesség jegyében eltünteti a nemzeti különbsége- 18 Jerzy Jarzębski, Między realizmem a prawdą (proza krajowa po wojnie). In: W Polsce czyli wszędzie. Szkice o polskiej prozie współczesnej. Warszawa, p. 19 Anna Nasalska, Formuła nostalgii. O sposobie kształtowania świata przedstawionego w prozie T. Konwickiego. In: Modele świata i człowieka. Szkice o powieści współczesnej. Pod red. J Święcha. Lublin, p. 24

25 ket. 20 Kérdés, hogy a végek témája és szelleme miként őrizhető meg olyan folyamatok megjelenésével és felgyorsulásával, amelyek véleménye szerint megerősítik a centrum szerepét, és elősegítik a különféle népcsoportok kulturális egységesülését és asszimilációját. Valójában Konwicki epikájának alapkérdése ez: a végek ugyanis művei kohéziós erejét, éltető szellemi forrását, világértelmezésük tájékozódási pontját adja. A regények ezen problematikus pontját Konwicki maga is felismerte. A Kis apokalipszis tekinthető valamiféle új minőségnek az életműben, a végek mint ellenpont hiányával jelezve ugyanakkor az újabb alkotói feladatot. A Naptár és homokórában így búcsúzik a Wileńszczyzna világától: És megértettem, hogy nem létezik már a gyerekkorom vidéke, bennem él csupán és velem együtt szétfoszlik egy bizonyos, a semmiből előtűnő óra hamujában. 21 A végek szellemi erőtere végső soron Konwicki írói pályájának és életszemléletének magja. Nem egyszerű élettér, hanem ennél jóval több: az írói szerep, az epikai hitel bázisa, az éntudat centruma, a személyiség kohéziós eszköze. 20 Tadeusz Konwicki, Nowy Świat i okolice p. 21 Tadeusz Konwicki, Kalendarz i klepsydra p. 25

26 A lengyel irodalom fogadtatása Szlovéniában 1. Adam Zagajewski egy vele készített beszélgetésben így fogalmaz: a lengyel a hiányos kultúrák közé tartozik, mert a lengyel irodalomban épült ki a teljes műfaji és hangnembeli szerkezet. Megítélése szerint minden kelet-középeurópai kultúra, beleértve a németet is, ilyen: megkésve és egyoldalúan fejlődött. Az irodalom által közvetített világkép csonkaságából Zagajewski szerint két, egymással összefüggő következmény adódik. Az egyik az, hogy valamennyi, hasonló módon felépülő kultúrában van valami nyugtalanító, a másik pedig az, hogy ezek a kultúrák soha nem adhatják fel a kifele irányuló tájékozódást, azaz dialógusra vannak ítélve (Jež 1996a). Zagajewski szavaiban nem nehéz felfedezni Witold Gombrowicz meggyőződését, amely szerint a tökéletlenség mindig izgalmasabb és termékenyebb mint a tökéletesség. Zagajewski éppen ebből az alapállásból utasítja el egyébként a szarmatizmus gondolatrendszerét a szarmatizmus ugyanis megítélése szerint olyan utópia, amelynek alaptermészete nem a befogadás, hanem a kizárás. Ha a Zagajewski által használt fogalmakat a szlovén irodalomra akarjuk alkalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy valószínűleg a szlovén irodalom és kultúra is csonka, hiszen történeti folyamatossága nem zavartalan, hiányzik belőle továbbá néhány meghatározó műfaj. Éppen ezért ígérkezik izgalmas feladatnak, hogy a szlovén irodalom kapcsolat- és hatásrendszerének egyik elemét, a lengyel irodalomhoz való viszonyulását felderítsük. A szlovénhez (és talán a magyarhoz) viszonyítva kétségkívül tágasabb rendszerű lengyel irodalom a történeti fejlődés több pontján kínált poétikai, tematikai és műfaji mintákat a szlovén számára. A hatások ellenkező, a szlovénből a lengyel felé mutató irányával jelen dolgozatunkban nem foglalkozunk, noha természetesen a két irodalom kapcsolatának alapvető jellegzetessége a párbeszéd. 2. A szlovén azonosságtudat kialakulása és a más kultúrákkal való kapcsolatkeresés a nemzeti tudat formálódásának 19. század eleji kezdeteitől két meghatározó vonalon zajlott. Az egyik az illírizmus mozgalma, amely a katolikus délszláv közösség megteremtésén fáradozott a szlovén horvát közeledés jegyében. Ennek alapja a két nép egységes irodalmi nyelve lett volna, amelyet a szlovénhez közel álló kajhorvátból fejlesztettek volna ki. Ez a gondolat egyrészt összekapcsolódott a németellenes érzelmekkel, másrészt a dicsőnek elgondolt illír történelemmel, amely ily módon a szlovén nemzeti eszme történeti távlatát hivatott megteremteni. Az illír nyelvet egyébként a Jan Kollár által ajánlott négy, közvetítő feladattal felruházott szláv nyelv között is szerepelt az orosz, a lengyel és a cseh mellett. Az illírizmus elsősorban a nagy tekintélyű Janez Bleiweis ( ) nézeteinek hatására helyenként összekapcsolódott a klérus törekvé- 26