Óvatos duhaj volt Széll Kálmán

Átírás

1 SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA SZÉLL ELLENÉBEN Óvatos duhaj volt Széll Kálmán Veczán Zoltán, január 6. Fotó: Reprodukció / MTI Széll Kálmán 1875 és 78 között pénzügyminiszter, majd 1899-től 1903-ig magyar miniszterelnök sok szempontból kilógott kortársai közül: pénzügyi szaktudásával, elvi okokból történő első lemondásával, és nem utolsósorban kompromisszumkészségével, amellyel ideig-óráig egyben tudta tartani a híresen széthúzó parlamentet. Róla beszélgettek kedden a Veritas Történetkutató Intézet által szervezett vitaesten a Budapesti Gazdasági Főiskola Markó utcai épületében. 1 KÖZZÉTÉVE: január 6. mno

2 Minek köszönhette az ifjú Széll, hogy húszas évei végén már miniszteri tárcával kínálgatták? tette fel az első kérdést a moderátor, Gergely András, a Veritas kutatásvezetője a vita két másik résztvevőjének: kollégájának, Schwarzwölder Ádám segédmunkatársnak, és a tavaly megjelent Széllkismonográfiát jegyző ifj. Bertényi Ivánnak, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatójának. Széllt konfliktuskerülő, simulékony modora mellett két dolog predesztinálta a komoly karrierre: speciális, pénzügyi szaktudása, amely kiemelte a korabeli, jogászkodó politikusarisztokráciából, valamint rokoni kapcsolata Deák Ferenccel, akinek gyámleányát, Vörösmarty Ilonát vette feleségül, és akinek szegről-végről rokona is volt, és ennek révén családi ismeretség is összekötötte őket. Hiszen ahogy Bertényi mondta emberek az eszükkel Magyarországon ritkán csinálnak karriert Azt már Schwarzwölder tette hozzá, hogy a kortársak tudtak ugyan a segítő deáki kézről, de mindig elmondták azt is, hogy ha volt valaki, aki erre rászolgált, az Széll Kálmán volt. A kezdetekről a Veritas munkatársa elmondta: Széll karrierje az alsóházban indult, rögtön szerepet vállalt a képviselőház különféle bizottságaiban, ahol olyan jól szerepelt, hogy már 1871-től az Andrássy-kormány kormányzati pozíciókkal kínálgatta. Azonban Széll belátó volt: csak akkor fogadott el egyegy pozíciót, ha magát késznek, a helyzetet pedig érettnek gondolta rá. A pénzügyminiszteri tárcát például egy stabil kormánypárt meglétéhez kötötte, ez 1875 márciusára jött el. Pénzügyminiszterként a külföldi tőke bizalmát a stabil pénzügyi politizálással vívta ki, miközben népszerűtlen intézkedéseket is felvállalt, például az adófelügyelőség felállítását, amely véget vetett az adóelkerülésnek tette 2

3 hozzá Bertényi. Kiemelte Széll olyan érdemeit is, mint például hogy egy francia és egy osztrák hátterű bank elnökeként irányította a külföldi tőke beáramlását olyan, később a Monarchia dinamikus fejlődését lehetővé tévő ágazatokba, mint a kisebb folyamszabályozások vagy a budapesti malomipar. Újpesti rakpart, Erzsébet gőzmalom Fotó: Budapest Főváros Levéltára / Fortepan Pénzügyminiszterként mindenesetre visszavágta az államháztartás deficitjét, és megteremtette a vámuniót is magába foglaló gazdasági kiegyezést Ausztriával. Lemondásához végül Bosznia 1878-as annektálása vezetett: úgy érezte, sokéves munkáját dönti romba a Magyarország szempontjából káros lépés, amellyel újabb szláv lakosságtömb gyengíti a magyarság pozícióit a soknemzetiségű Monarchián belül (ahogy a történészek később kérdésre elmondták: a magyar politikusok, bármely párthoz is tartoztak, céljuknak tartották az akkorinál nemzetállamibb jellegű Magyarország megteremtését). Teátrális lemondása egyébként kapóra is jött a kormánypártban, a 3

4 Szabadelvű Pártban a Széllel szemben álló köröknek, Tisza Kálmánéknak, mert így elterelte a figyelmet az annexió hétről hétre megugró költségeiről. Felkészülés a nagy szerepre Képviselői mandátumát mindenesetre később, a miniszterelnökségéig tartó húszéves szünetben is megőrizte, egyébként afféle hídszerepet is betöltött az agrárérdekeltségű, Apponyi-féle Nemzeti Párt, a kormánypárton belüli, ipari-kapitalista Bánffy Dezső-féle csoport és a pénzvilág között. Későbbi miniszterelnöki kinevezésében komoly szerepe volt annak a nimbusznak, amit jó emlékű pénzügyminiszterként szerzett ilyenből, valljuk be, nincsen túl sok ahogy Bertényi mondta. Schwarzwölder hozzátette: kompromisszumkereső, békítő imázsa miatt Ferenc József császár, akinek Széll a bizalmát élvezte, úgy nevezte, hogy ő a legszenvedélyesebb tűzoltó. Végül miniszterelnöki pozícióba minekutána az 1894 körül felmerült felkéréseket stabil kormánypárt hiányában elutasította Bánffy Dezső kormányának 1898-ban tetőző hosszas agóniája emelte. Obstrukció, a csodafegyver A Mikszáth által a Parlament legnagyobb nyavalyájának tartott obstrukció egyik, a dualista magyar parlamentben is elterjedt technikája volt például, amikor a gyakorlati beleszólással nem rendelkező kis pártok képviselői végtelen hosszú beszédekkel, napirend előtti felszólalásokkal húzták az időt, így törvényalkotásra nem kerülhetett sor. Az ellenzék obstrukcióval tartotta tűz alatt a kormányt, ezúttal a tízévente újratárgyalt gazdasági kiegyezés meghosszabbítása kapcsán nem engedte át a költségvetést. Széll végül olyan formulát talált egyfajta ideiglenes meghosszabbítást, amely megfelelő megoldásként szolgált, ő maga pedig mindenki számára elfogadható embernek tűnt. 4

5 A frakciós civakodásoktól valamelyest független, mindenkivel jóban levő kormánypárti emberként elérte, hogy az ellenzék megígérje: nem obstruálja majd a leendő kormányfő munkáját, cserébe fellépett a korrupció ellen az összeférhetetlenségi törvény szigorításával. Az ellenzék kérésére tisztességesebb választási gyakorlat bevezetését ígérte meg, a kormánypárt kérésére viszont megnehezítette magát az obstrukciót is mondta el Schwarzwölder. Bertényi aláhúzta: Széll feltétele ezúttal is a stabil kormánypárt volt: ez a Szabadelvű Párt 70 százalékos többségével, az onnan disszidáló képviselők visszacsalogatásával, majd a beleolvadó Nemzeti Párt 8-10 százalékával adott volt, ugyanakkor később katasztrofálisnak bizonyult a sok frakció miatt, amelyek sokszor jobban utálták egymást, mint magát az ellenzéket. Eleinte a sajtó is mellette állt: amíg a paktumban meghatározott intézkedéseket hajtotta végre, még az ellenzéki sajtó sem támadta, ő pedig elődeitől eltérően igyekezett jól informálni az újságírókat, ezzel is megnyerve a kegyeiket, a problémák később jöttek értettek egyet a résztvevők. A fordulópont: a fegyverkezés Jellegzetes pofaszakállával állandó szereplője volt élclapoknak Fotó: wikipedia A ciklus eleje tehát békésen telt, Széll pedig a paktum pontjainak érvényesítése után próbálta kevésbé konfliktusos törvényekkel húzni az időt. A Szabadelvű Párton belüli konfliktusokat is le tudta csendesíteni egy ideig, aztán, ahogy Schwarzwölder hangsúlyozta, jött a nagy mumus, a véderőreform, amelybe Tisza Kálmán bicskája is beletört még 1889-ben. 5

6 A kényes törvény lényege az volt, hogy Ferenc József mint legfelsőbb hadúr fejleszteni akarta a hadsereget, hiszen a Monarchiára jutott az egy főre eső legkisebb hadi kiadás, ami a világháborúban meg is látszott. Ugyanakkor az újoncozás és a pénzügyek kérdésében megkerülhetetlen volt a magyar parlament, ahol hiába volt akár fegyverkezéspárti a kormány, ha az ellenzék elobstruálta a haderőreform-törvény meghozatalát. Az ellenzék a radikális 48-asok, de Apponyiék is ugyanis magyarabb jellegű hadsereget, magyar vezényleti nyelvet és magyar tisztikart követeltek, amiről a császár-király hallani sem akart. Ez nem a mi hadseregünk, nem adunk rá pénzt nagyjából ez volt az ellenzéki magyar álláspont. Széll, mint Schwarzwölder rámutatott, a végsőkig próbálta húzni-halasztani a dolgot, de aztán a császár 1902-ben ráförmedt a miniszterelnökre, aki kísérletképpen egy kisebb súlyú ügyet, a póttartalékosokét dobta be ami megindította a lavinát: jött az ellenzéki obstrukció, még ahogy Bertényi mondta a korábbi jóbaráttal szemben is. Még a kormánypárti Apponyi is akinek a képviselőház elnökeként az obstrukció letörése kérdésében fontos szerepe volt nyíltan kiállt az ellenzék mellett a hadsereg magyarosításában, ez újabb csapást mért Széllre, akinek végül éppolyan ex lex állapotban kellett lemondania június 27-én, mint annak idején Bánffynak. A véderőreformot egyébként az év novemberében miniszterelnökké választott, nagy önbizalommal munkához látó Tisza Istvánnak sem sikerült keresztülvernie, azt csak 1912-ben sikerült elfogadtatni a parlamenttel. Széll az ellenzéki obstrukciót letörő zsebkendős szavazás után 1904-ben mandátumáról is lemondott, később ellenzéki szerepeket vállalt, illetve a gazdasági életbe vonult vissza. Az általa regnált időszakot általában a viszonylagos nyugalom és stabilitás jellemezte, ahogy a kortársak emlegették: a Széll-csend. 6