Margaret Mitchell. Elfújta a szél I.

Átírás

1 Margaret Mitchell Elfújta a szél I.

2 Novi Sad, 1965 Első rész 1. Scarlett O'Hara nem volt szabályos szépség, de ezt a férfiak aligha tudták megítélni, ha leányos bája annyira elbűvölte őket, mint a Tarleton ikreket. Arcán túlságosan észrevehetően keveredtek el anyjának, a francia származású partvidéki arisztokrata nőnek finom vonásai pirospozsgás ír apjának paraszti vonásaival. Mégis elbájoló volt ez az arcocska finom állával, hamvasságával. Szeme világoszöld volt, minden sötétebb árnyalás nélkül, és hosszú, a végén kissé felkunkorodó szempillája valósággal sátort vont fölé. Felette sűrű fekete szemöldöke felfelé ívelt, és meglepő vonalat vágott magnóliaszirom fehérségű homlokába, abba a fehérőségbe, amelyet a déli vidékek asszonyai olyan nagyra értékeltek, és kalappal, fátyollal, ernyővel annyira gondosan óvtak a georgiai napfénytől. Festőien szép látván/ volt, amint ezen a ragyogó tavaszi délutánon, 1861 áprilisában, Stuart és Brent Tar-letonnal ott ült az árnyékban a ház nyitott tornácán Tarán, apja ültetvényén. Zöldvirágos új muszlinruhájának tizenkét yardnyi anyaga szélesen terült el körülötte, derekától majdnem a földig, éppen csak alacsony sarkú zöld selyemcipőcskéjét hagyva szabadon, amelyet apja legutóbb hozott neki Atlantából. A ruha remekül érvényesítette tizenhét hüvelyknyi vékony derekát, a legvékonyabbat mind a három déli államban, a fűző domborulata pedig arra vallott, hogy tizenhat éves

3 korához képest melle már szép érett. De bármilyen illedelmesen terült szét a szoknya, bármennyire is ápoltan csavarodott haja fonatba, s nyugodott kis fehér keze az ölében, igazi énjét mindez csak alig-alig takarta. Az ápolt kis édes arcocskában a zöld szem nyughatatlanul, akaratosan, szenvedélyesen, élettel, elevenséggel telten parázslott, ami nehezen volt összeegyeztethető illedelmes magatartásával. De hát modorát anyja szelíd korholásai és Mammy, a dajka jóval szigorúbb fegyelme erőszakolta reá, a szemében viszont igazi természete nyilatkozott meg. Mellette kétfelől lustán, hányaveti tartással ült a mély székekben a két ikerfivér, nagykeretes színes üvegen keresztül hunyorogtak a napba, nagyokat nevettek, sokat beszéltek, és hosszú, térdig csizmás, izmos lábukat hanyagul egymásra vetették. Tizenkilenc évesek voltak, hat láb, két hüvelyk magasak, kemény csontúak, feszülő izmokkal, arcuk napbarnított, hajuk bronzvörös, szemük, tekintetük kedvesen szemtelen volt, és úgy hasonlítottak egymásra, mint egyik bála gyapot a másikra. Odakint a késő délutáni nap égette az udvart, és ragyogó fénnyel árasztotta el a fákat, amelyek fehér virágos, dús koronája élesen kirajzolódott a frisszöld háttérben. Az ikrek kerítéshez kipányvázott lovai nagyok és éppen olyan vörösek voltak, mint gazdáik, lábuk körül pedig ott marakodott néhány agár, amelyek mindenüvé elkísérték Stuartot és Brentet, bárhová mentek. Kissé távolabb, arisztokratikus elkülönülésben, egy fekete foltos komondor hevert, fejét lábára fektette, és türelmesen várta, hogy a fiúk hazamenjenek vacsorázni. A kutyákat, lovakat és ikreket mélyebb

4 szálak fűzték össze, mint az állandó együttlét puszta pajtássága. Valamennyi egészséges, gondtalan állat volt, életerősek, vidámak, kecsesek, a fiúk éppen olyan megbokrosodók, mint lovaik, megbokrosodók és veszélyesek, de általában kezesek, ha valaki bánni tudott velük. Habár gyermekkoruk óta megszokták az ültetvények kényelmes életét és a szolgasereget maguk körül, a három arc a tornácon nem volt elpuhult, sem tunya. Azoknak a falusiaknak az élénksége és ébersége jellemezte őket, akik egész életüket a szabadban töltötték, és nem sokat törték a fejüket azokon a sötét dolgokon, amelyek a könyvekben állnak. Az élet Clayton vidékén, Georgia északi részében, még mindig új volt, és Augusta, Savannah és Charleston életszínvonalához viszonyítva meglehetősen nyers. A déli vidékek megállapodottabb, régebbi részeiben kissé lenézték a felső-georgiaiakat, de bizony itt Georgia északi részében nem tartották szégyennek, ha valaki nem volt jártas a klasszikus tudományokban, hogyha egyébként feltalálta magát a fontosabb dolgokban. És minél jobb gyapotot termelni, jól lovagolni, ügyesen célba lőni, könnyedén táncolni, gálánsán udvarolni és az ivást urasán bírni ez volt a fontos, ez számított. Ε tekintetben a két iker kitűnt, viszont ugyanígy kitűnt azzal is, hogy képtelen volt magába szedni bármit is mindabból, ami a könyvek fedőlapjai között volt. Családjuknak több pénze, lova, rabszolgája volt, mint bárkinek az országban, de a fiúk kevésbé tudták a nyelvtant, mint Crackerék, a szegény szomszédjaik. Ez volt a tulajdonképpeni oka annak is, hogy Stuart és Brent ezen az áprilisi délutánon Tara tornácán

5 lustálkodtak. Éppen most rakták ki őket a georgiai egyetemről, s ez volt a negyedik egyetem, amely az utolsó két év alatt kidobta őket. Idősebb fivéreik, Tom és Boyd azután maguktól hazajöttek, mert nem akartak olyan egyetemen maradni, amely nem látta szívesen az ikreket. Stuart és Brent jó tréfának tekintették kidobásukat az egyetemről, és annak tekintette Scarlett is, aki, mióta tavaly hazajött a fayetteville-i leányiskolából, egyetlen könyvet ki nem nyitott a maga jószántából. Tudom, sem ti, sem Tom nem bánjátok, hogy kidobtak benneteket mondta nevetve. De mi lesz Boyddal? Nagyon töri magát a diploma után, de miattatok otthagyta a virginiai, az alabamai, a délkarolinai egyetemet és most a georgiai egyetemet is. Így sohasem készül el. Ugyan, ha éppen nagyon akarja, tanulhat jogot odaát Fayetteville-ben, Parmalee bíró hivatalában is felelte Brent közömbösen. Különben nem sokat számít. Mindenképpen haza kellett volna jönnünk még vizsgák előtt. Miért? A háború miatt, te liba! A háború akármelyik nap kitörhet, és csak nem képzeled, hogy bármelyikünk is ott kuksol az egyetemen, mialatt a háború folyik? Csakhogy hát tudjátok meg, hogy egyáltalán nem lesz háború jelentette ki Scarlett unottan. Ez mind csak üres fecsegés. Hiszen csak a minap mondta Ashley Wilkes és az apja az apámnak, hogy küldötteink Washingtonban izé, hogy is mondják barátságosan megegyeznek Mr. Lincolnnal a Konföderáció ügyében. Egyébként is a jenkik túlságosan félnek tőlünk ahhoz, hogy háborúzzanak velünk. Nem lesz háború, és nekem már elegem van belőle, hogy folyton erről beszéltek.

6 Egyáltalán nem lesz háború?! kiáltott fel a két iker olyan hangon, mintha becsapták volna őket. De hát, gyönyörűm, persze hogy lesz háború mondta aztán Stuart. Lehet, hogy a jenkik megijedtek tőlünk, de azok után, ahogyan Beauregard tábornok tegnapelőtt kihajította őket a Sumter-erődből, vagy harcolniuk kell, vagy az egész világ gyáváknak bélyegzi őket. Ami pedig a Konföderációt illeti Scarlett türelmetlenül húzta el a száját: Ha még egyszer kiejtitek a háború szót, bemegyek a házba, és magamra zárom az ajtót. Soha életemben nem untam még egyetlen szót sem annyira, mint azt, hogy háború, kivéve még azt a szót, hogy szecesszió. Papa reggel, délben, este csak háborúról beszél, és az urak, akik látogatóba jönnek hozzá, mind a Sumter-erődről, az Államszövetségről, Abraham Lincolnról ordítoznak, hogy már sikítani tudnék unalmamban. És erről beszélnek a fiúk is szüntelenül, erről és a seregeikről. Egyetlen mulatság sem sikerült az idén tavasszal, mert a fiúk képtelenek másról beszélni. Még örülhetünk, hogy Georgia várt karácsony utánig, mielőtt határozott volna, hova áll, különben még a karácsonyi ünnepeket is elrontotta volna. Ha tehát még egyszer azt a szót kimondjátok, hogy háború, bemegyek a házba. Látszott rajta, hogy meg is tenné, amit mondott. Nem bírt hosszabb ideig olyan beszélgetést elviselni, ahol ne ő lett volna a központ. De amíg fenyegetőzött, aranyos mosolygás volt az arcán, gödröcskéi mélyebbek lettek, és fekete szempillája úgy libegett, lágyan és csábítóan, mint a lepkeszárny. A fiúk siettek mentegetőzni. Egyáltalán nem találták kiábrándítónak, hogy Scarlett nem

7 érdeklődik a komoly dolgok iránt. Sőt ellenkezőleg. A háborút a férfiak dolgának gondolták, és Scarlett csak nőiességét bizonyította, hogy irtózik tőle. Scarlett kegyesen végighallgatta mentegetőzésüket, aztán megkérdezte: Mit szólt hozzá anyátok, hogy megint kicsaptak benneteket? A fiúk nagyot nyeltek, s kényelmetlenül mozdultak meg a helyükön. Eszükbe jutott, hogyan folyt le a dolog három hónappal ezelőtt, mikor ugyanilyen körülmények között érkeztek haza a virginiai egyetemről. Még nem szólhatott semmit felelt Stuart. Tom meg mi korán reggel eljöttünk hazulról, még mielőtt felkelt volna. Tom Fontaine-ékhez ment, mi meg ide jöttünk. És tegnap este, mikor megérkeztetek? Ö, akkor nagy szerencsénk volt. Éppen azelőtt hozták haza az új tenyészmént, amelyet anya Kentuckyben vásárolt a múlt hónapban, és az egész ház a feje tetején állott. Gyönyörű ló, Scarlett. Édesapád átjöhetne egyszer, hogy megnézze. Első dolga volt, hogy kiharapjon egy darabot a lovász karjából, aki érte ment, s összerugdaljon két négert, akiket anya Jonesboróba küldött eléje a vonathoz. Amikor hazaértünk, éppen javában járta a táncot az istállóban, és nem tudták lefogni. Az öreg Sárgát, anya egyik kedvenc ménjét is majdnem agyonrúgta. Anya persze kint volt az istállóban egy nagy zacskó cukorral, és próbálta lecsendesíteni. Neki sikerült is. A négerek, mint az érett körte, a gerendákon lógtak mindenfelé, kimeredt szemmel, úgy féltek. De anya csak pár szót szólt a lóhoz, mintha ember lenne, s az evett a tenyeréből. Mikor benéztünk, s meglátott minket, csak odakiáltott:

8 Mit akartok már megint idehaza? Rosszabbak vagytok, mint a hét egyiptomi csapás! Erre a ló megint prüszkölni és ágaskodni kezdett, és anya odaszólt nekünk: Menjetek innen! Nem látjátok, hogy ideges szegény állat? Majd számolok veletek reggel! így aztán bementünk és lefeküdtünk aludni, ma pedig otthon hagytuk Boy-dot. Ő majd elintézi a dolgot. Gondoljátok, hogy meg fog verni benneteket? kérdezte Scarlett nagy szemekkel. Az egész környék beszélt a kis Mrs. Tarletonról, aki ugyancsak elbánt nagy fiaival, és még a lovaglóostort is megtáncoltatta a nadrágjukon. Beatrice Tarletonnak nemcsak az óriási gyapotültetvény volt a keze alatt, hanem azonkívül száz néger rabszolga és nyolc gyermek, sőt az ország egyik legnagyobb lótenyésztő telepe is. Erélyes, hirtelen természetű asszonynak ismerték sokat vesződött négy fiával. Birodalmában senkinek sem volt szabad kezet emelnie lóra vagy rabszolgára, de úgy vélte, hogy a fiúknak nem árt néha egy kis náspágolás. Boydot? Dehogy veri meg Boydot. Őt nem bántja, mert a legidősebb, és amellett a legkisebb köztünk. Stuart lenézően mondta ezt, büszke volt rá, hogy olyan magasra nőtt. Azért hagyjuk mindig őt otthon, hogy beszéljen anyával. Meg kellene értetni vele, hogy bennünket sem kellene vernie. Utóvégre tizenkilenc évesek, vagyunk. Tom meg huszonegy, és mégis úgy bánik velünk, mintha hatévesek lennénk. Mit gondoltok, az új lovon jön anyátok holnap Wilkesékhez a mulatságra? Úgy tervezte, de a papa fél, hogy baj lehet belőle. A lányok sem akarják engedni. Azt mondják, úgy illenék, hogy végre egyszer velük együtt

9 kocsin menjen társaságba, mint más úrihölgy. Remélem, nem lesz eső holnap sóhajtott fel Scarlett. Egy hét óta majdnem mindennap esett. Nincs utálatosabb, mint mikor kerti ünnepélyre megy az ember, s aztán beszorul a szobába. Gyönyörű idő lesz holnap, meleg, akár júniusban jósolta Stuart. Nézzétek csak a napnyugtát, milyen vörös az ég. A napnyugtáról mindig meg lehet látni a másnapi időt. A véghetetlen gyapotföldeken túl, a vöröslő látóhatár fele néztek. Most, hogy a nap a Flint River és a dombok mögött bíborszínű felhők között hanyatlott le, az áprilisi levegő érezhetően, de nem kellemetlenül hűvösebb lett. Ebben az évben korán köszöntött be a tavasz, gyors, meleg esőkkel. Rózsaszínű és fehér csillagsziromvirágok borították el a fákat és bokrokat a. sötét folyóparti mocsarak és a távoli dombok mentén. A szántás már javában folyt, és a napszállta fénye még vörösebbre festette a frissen vágott agyagszínű földcsíkokat. Az éhes, nedves talaj, mely kitárva várta a magot, rózsaszínné és homokossá száradt legfelül, de piros, barna és lilás volt ott, ahol árnyék feküdte végig a barázdát. A meszelt nagy téglaház mintha fehér sziget lett volna a vörös óceán közepén, melynek kavargó, örvénylő, egymás nyomában sorakozó hullámai kővé meredtek. Vad vidék volt ez. Esők után vérszínű lett, s száraz időben a szél téglavörös port sodort magával. A világ legjobb gyapottermő földje. Kedves, barátságos táj különben, fehér házakkal, békés, megművelt földekkel, lusta, sárga folyókkal. De az ellentétek földje. Fényes napsütés és fekete árnyék. Az ültetvények, messzire kiterjedő gyapotföldjeikkel, mint világos tisztások

10 mosolyogtak fel az égre, de körülöttük ott sötétlett az ős-rengeteg, mely árnyékos és hűvös volt a legforróbb nyári időiben is. Titokzatos, homályos vadon köröskörül. A hatalmas folyók mintha évszázados türelemmel várakoztak volna, halk suttogással fenyegetőztek: Vigyázzatok csak, vigyázzatok! Ami birodalmunk volt itt minden, és újra visszavehetjük még! A tornácra felhallatszott a patkócsattogás, a szerszámok és láncos szekerek csörgése, a négerek éles, gondtalan kiabálása és nevetése, amint az öszvéreket hazahajtották a földekről. A ház belsejéből Ellen, Scarlett anyja lágy, csengő hangon a kis néger lányt hívta, akinek az volt a kötelessége, hogy kulcsoskosarát hozza utána mindenüvé. Gyermekes, visító, vékony hang felelt valahonnan messzebbről: Igenis, tessék parancsolni! Aztán gyors lépések távolodtak a hátsó bejáraton át a füstölőház felé, ahol Ellen ki szokta osztani a négereknek a vacsorát. Az ebédlő irányából halk porcelán-csörömpölés, ezüstcsörgés hangzott: Pork, a komornyik már vacsorára terített. Az ikrek érezték, hogy itt lenne a hazamenés ideje. De féltek az anyjuk szeme elé kerülni, és vártak, hátha Scarlett meghívja őket vacsorára. Igaz, Scarlett mondta Brent, azért, mert nem voltunk itthon, remélem, akad holnap táncpartnerünk. Talán csak nem ígérted el minden táncodat? De mennyire elígértem! Honnan tudhattam volna, hogy hazajöttök? Csak nem árulhattam volna petrezselymet! Te? Petrezselymet? nevettek az ikrek zajosan. Ide hallgass, kicsi folytatta Brent. Nekem adod az első valcert, Stunak az utolsót, és együtt vacsorázunk. Szépen elhúzódunk hármacskán, és

11 odahívjuk Jincy anyót, hogy szerencsét mondjon. Scarlett megrázta a fejét. Nekem nem kell Jincy anyó szerencséje. Emlékezhettek rá, azt mondta, hogy fekete hajú, nagy bajuszú férjem lesz. Nekem pedig a fekete férfiak nem tetszenek. Csak a vörös hajúak, ugye, kicsi? mosolygott önelégülten Brent. Figyelj hát ide. Nekünk ígéred valamennyi valceredet, és velünk vacsorázol? Ha jó leszel, elmondok valami titkot biztatta Stuart. Titkot? lobbant fel Scarlett szemében az érdeklődés. Mohón nézett fel, mint a kíváncsi gyermek. Brent megcsóválta a fejét. Amit tegnap hallottunk Atlantában, Stu? Tudod jól, hogy azt nem szabad elmondanunk senkinek. Ha Pittypat néni elmondta nekünk, mi is elmondhatjuk másnak. Ismered őt, Scarlett? Ashley Wilkes nagynénje, Atlantában lakik. Ott találkoztam vele, az átszállásnál. Megállította a kocsiját, és beszélgetett velünk. Azt mondta, hogy a holnapi mulatságon eljegyzést fognak kihirdetni. Ez az egész? legyintett Scarlett csalódottan. Fogadni merek, hogy Charles, az unokaöccse jegyzi el Honey Wilkest, Ashley húgát. Mindenki évek óta tudja, hogy össze fognak házasodni, bár az a mulya Charles ugyancsak lagymatag. Mulya? kérdezte Brent. Bezzeg karácsonykor nem találtad mulyának Charlest, mikor körülötted forgolódott. Nem tehetek arról, kik forgolódnak körülöttem jelentette ki Scarlett hanyagul. Ki nem állhatom és kész. De nem is. Charlesről van szó. Ashley Wilkes eljegyzését fogják kihirdetni Charles húgával, Melanie-vel. Scarlett ajka elfehéredett. Ha az ember»hirtelen ütést kap és elkábul, eleinte nem is érti, mi történt. Olyan csendes és

12 változatlan volt édes arcocskája, amint most Stuartra bámult, hogy a fiú, aki nem volt valami jó megfigyelő, azt hitte, csak csodálkozik. Igen folytatta Stuart. A néni mondta azt is, hogy nem akarták kihirdetni még az idén, mert Melanie betegeskedett. De mert mindenki arról beszél, hogy háború lesz, a két család abban egyezett meg, hogy Jobb lesz az esküvőt mielőbb megtartani. Holnap, a vacsoránál hirdetik ki. Most elmondtuk a titkot, Scarlett. Velünk vacsorázol? Igen mondta Scarlett gépiesen. És nekünk adod valamennyi valceredet? Igen. Aranyos vagy! lelkesedett Stuart. Milyen dühösek lesznek a fiúk! Csak legyenek mosolygott Brent. Majd elbánunk velük. Ide hallgass, Scarlett. Délelőtt is együtt leszünk, jó? Tessék? Mit mondtál? Hogy délelőtt is együtt leszünk. Igen? Igen. Az ikrek sugárzó arccal hunyorítottak egymásra. De mi tagadás, kissé meg is lepődtek. Bár elismert lovagjai voltak Scarlettnek, soha nem részesültek még ilyen könnyedén osztogatott kegyekben. Rendszerint soká kellett könyörögniük. Most pedig a szó szoros értelmében nekik ígérte az egész holnapi napot. Mellette ülhetnek délelőtt, övék minden valcer (s arról majd gondoskodnak, hogy ne sok másféle tánc legyen), és együtt fognak vacsorázni. Ezért érdemes volt kidobatni magukat az egyetemről. Az eredmény fellelkesítette őket. Most már bizonyosra vették, hogy Scarlett nem engedi el őket vacsora nélkül. Nagy hangon összevissza beszéltek a holnapi mulatságról, nagyokat nevettek, és közben ügyesen elhelyeztek egy-egy célzást, hogy szívesen itt maradnának. Jó idő eltelt, mire végre

13 észrevették, hogy Scarlett alig szólt valamit. A levegő különös módon megváltozott körülöttük. A délutáni napsütés eltűnt. Valami hűvös áramlatot éreztek a fiúk, s ez bántotta és megzavarta őket. Egy darabig erőlködtek még a tréfával és beszélgetéssel, aztán lassan ellhallgattak. Mind a kettő révetegen állt fel, és az órára nézett. A nap alig látszott már a frissen szántott földek mögött. A folyón túl feketén vált ki az erdő ' sötét vonala. Az udvaron villámgyors fecskék cikáztak csipogó, hápogó, rikoltozó csirkék, kacsák, pulykák tértek haza a földekről. Stuart nagyot kiáltott: Jeems! Velük egyidős néger fiú került elő futva a ház mögül. Egyenesen a lovak felé ment. Jeems éppen úgy elkísérte az ikreket mindenüvé, mint a kutyák. Gyermekkorukban játszótársuk volt, s tizedik születésnapjukra ünnepélyesen nekik ajándékozták a gyermeket. Stuart és Brent könnyedén meghajoltak, kezet fogtak Scarlett-tel, s megígérték,, hogy kora reggeltől várni fogják Wilkeséknél. Aztán lesiettek a homokos kerti úton, felkaptak lovaikra, és kalapjukkal integetve, hátrahátrakiabálva indultak el vágtában a cédrusfák sorai között. Amint kijutottak a fasorból, és megtették az út első kanyarodóját, úgyhogy az ültetvényről már nem láthatták őket, Brent is, Stuart is hirtelen visszafogta a lovát. A néger fiú néhány lépésnyire mögöttük szintén megállt. Te! mondta Brent. Nem vártad volna el, hogy vacsorára meghívjon? Utóvégre ma van az első napunk itthon, és három hónapja nem látott bennünket. Furcsa. Pedig mikor jöttünk, úgy láttam, mintha nagyon örült volna. Én is úgy láttam. Aztán, vagy félórája, egyszerre csak elcsöndesedett. A feje fájt.

14 Talán mondtunk neki valamit, hogy úgy elcsendesedett, mintha beteg volna. Nem gondolod, hogy mégis azért, mert kicsaptak? Csudát! Hiszen láthattad, hogy nevetett, mikor elmondtuk neki. Scarlett sem törődik a tanulással. Hátha azért haragszik, mert Ashley nem mondta meg neki előre, hogy megházasodik, és csak holnap tudta volna meg a hírt, mint a többiek? Tudod, hogy a lányok milyen érzékenyek. Ők mindig elsőnek akarnak hallani mindent. De hiszen Scarlett jól tudhatta, hogy Ashley előbb-utóbb Melanie-t veszi el. Az ő családjukban mindenki az unokatestvérei közül házasodik. Charles-nek is Honey, az unokatestvére lesz a felesége. Hát tudod, én nem töröm ezen tovább a fejemet. De az biztos, hogy meghívhatott volna vacsorára. Semmi kedvem hazamenni. Hátha Boyd azóta már lecsillapította anyát. Nem hiszem. Idő kell ahhoz. Attól félek, nem tudott még igazában hozzá sem kezdeni. Fogadni mernék, hogy anya egész nap úgy el volt foglalva azzal a lóval, hogy egy szót sem lehetett beszélni vele vacsora előtt. Akkor aztán, ha meglát minket, tüzet fog okádni. Lesz vagy tíz óra, mire Boyd megmagyarázza, milyen szégyen lett volna mindnyájunkra nézve ott maradni, mikor az egyetem rektora olyan modortalanul beszélt velünk, és éjfélre fog járni, mire Boyd eléri, hogy anya a rektorra haragudjon, és megkérdezze, miért nem lőtte le őt Boyd, ha ilyen gorombán megsértette az öcséit. Nem, nem mehetünk haza éjfél előtt. Sötéten, gondterhelten pillantottak egymásra az ikrek. Nem féltek a legvadabb lótól, a legvakmerőbb csínyektől, párbajtól, rablótól, még az ördögtől sem, de vörös hajú édesanyjuktól, aki

15 ugyancsak nem titkolta el a véleményét, és csöpp kezével meg-megsuhintotta a lovaglóostort, nagyon féltek. Várj csak! mondta Brent. Menjünk át Wilkesékhez. Ashley és a lányok örülni fognak, ha betoppanunk vacsorára. Stuart gondolkozva csóválta meg a fejéit. Nem, ne menjünk! Sok dolguk lehet a holnapi mulatság előtt. És különben is Csettintettek a lovaiknak, és tovább poroszkáltak. Stuart barna arcán piros folt égett. Az előző nyárig Stuart az egyik Wilkes lánynak, Indiának udvarolt. Mindenki azt remélte, hogy a hűvös, csendes, meggondolt India jó hatással lesz a fiú féktelen természetére. Stuart bele is akadt volna a horogba, de Brent nem volt megelégedve a választásával. Nem haragudott éppen Indiára, de csúnyának s élettelennek találta a lányt. Nyár végén aztán, Jonesboro közelében a tölgyfaligetben, egy politikai gyűlés alkalmával meglátták Scarlett O'Harát. Gyermekkori játszótársuk volt, és senki sem tudott úgy fára mászni és lovagolni az ismerős lányok közül, mint Scarlett. Most azonban, nagy meglepetésükre, úgy találták, hogy teljesen megváltozott. Felnőtt, fiatal hölgy lett, mégpedig olyan bájos fiatal hölgy, akinél talán nincs is szebb a világon. Most vették észre először, hogyan csillog fényes zöld szeme, milyen édes gödröcskék vannak az arcán, ha nevet, milyen csöpp a keze és lába, milyen karcsú a dereka. Később, ha erről beszélgettek, gyakran csodálkoztak rajta az ikrek, hogyan történhetett, hogy eddig nem látták meg Scarlett szépségét. A magyarázat egyszerű volt: Scarlett aznap határozta el, hogy észreveteti magát velük. Nem bírta elviselni, hogy ott,

16 ahol ő van, valakinek más lány jobban tessék. És mikor meglátta India Wilkest Stuart mellett, felébredt benne a harci kedv. Nem elégedett meg azonban Stuarttal, hanem Brentet is meghódította, s az ikrek fülig belehabarodtak. Ez a helyzet persze állandóan ébren tartotta az ismerősök érdeklődését, és bosszantotta az ikrek anyját, aki nem szerette Scarlettet. Nagyon jól teszi az a ravasz kis boszorkány, ha feleségül megy valamelyiketekhez jelentette ki. Úgy kell nektek. Az is lehet, hogy mind a kettőtökhöz egyszerre megy feleségül. Akkor aztán áthurcolkodhattok Utahba, ha ugyan a mormonok megtűrnek benneteket, amit nem hiszek, mert ilyen bolondot még ők sem láttak. Csak attól félek, hogy egy szép napon majd féltékenységből agyonpuffantjátok egymást. Nem mintha nagy kár lenne értetek. Stuart a tavalyi politikai gyűlés óta kényelmetlenül érezte magát India Wilkes közelében. Nem mintha a leány csak egyetlen tekintettel is éreztette volna, hogy észrevette megváltozott viselkedését. India jól nevelt úrilány volt. De Stuart nehéznek érezte a lelkiismeretét. Tudta, hogy a leány még mindig szereti ôt. A lelke mélyén úgy érezte, hogy nem járt el úriember módjára. Még mindig nagyon tisztelte és becsülte Indiát kifogástalan modora, fensőbbséges műveltsége és előkelősége miatt de mikor olyan unalmas volt szegény, olyan csöndes, és mindig egyforma. India nyitott könyv volt előtte, Scarlettnél pedig sohasem lehetett tudni, mi következik. Tudod mit? Gyerünk át Cade Calvertékhez. Scarlett említette, hogy Cathleen is hazajött már Charlestonból. Hátha tud valami új hírt a háborúról. Cathleen? Fogadni merek, hogy azt sem

17 tudja, mi történt a Sumter-erődben. öt nem érdekli más, mint hogy hány bálban volt, és hány gavallért hódított meg. Nem baj, szeretem hallgatni, ha henceg. És legalább elütjük valahogy az időt, míg anya le nem fekszik. Igen, igen, szívesen is mennék, de arra gondolok, Hogy az a jenki mostohaanyjuk is ott ül az asztalnál nem bírom azt az asszonyt. Hiába, északi. Nincs jó nevelése. És még ő tartja a délieket barbároknak! Fél tőlünk. Észrevetted? Elsápad, ha csak ránk néz. Ne csodálkozz rajta. Cade lábába lőttél. Tudhatja, hogy be voltam csípve háborodott fel Stuart. Cade egy pillanatig sem haragudott rám érte. Sem Cathleen, sem Raiford, sem az apjuk. Csak az a jenki nő visított és ájuldozott és kiabált, hogy vad barbár vagyok, és hogy tisztességes embernek nincs maradása a civilizálatlan déliek közt. Azért, mert rálőttem a mostohafiára, még nincs joga sértegetni engem. Te az anyám édesfia vagy, anya mégsem jajgatott úgy, mikor Tony Fontaine a te lábadba lőtt. Egyszerűen áthívta az öreg Fontaine doktort, Tony apját, hogy kösse be a lábadat, és fejcsóválva kérdezte, mi történt Tony-val, hogy ilyen rosszul talált? Bizonyosan be volt csípve. Emlékszel, milyen dühös lett Tony, mikor meghallotta? Mind a két fiú harsányan kacagott. Majd lefordultak a lóról. Anya kitűnő alak jelentette ki Brent melegen. Az embernek sohasem kell attól félnie, hogy mások előtt megszégyeníti. Bezzeg az otthoniak előtt annál inkább megszégyenít, ha ma este betesszük a lábunkat a házba komorodott el újra Stuart. Tudod, mi lesz ennek a vége, Brent? Hogy nem engednek el Európába. Anya kijelentette a múltkor, hogy ha még egy

18 egyetemről kicsapnak, nem lesz semmi az utazásunkból. És aztán? Mit láthatunk mi Európában? Semmi különöset. Fogadni mernék, hogy sem gyorsabb lovak, sem szebb lányok nincsenek ott sem. De még olyan rozspálinkát sem tudnak főzni, mint amilyen a papáé. Ashley Wilkes azt mondja, hogy gyönyörű színházak vannak ott, és szép zenét lehet hallani, ö nagyon szereti Európát. Az egész Wilkes család olyan kelekótya. Mindig könyvek, meg zene, meg színház Anya azt mondja, hogy a virginiaiak mind ilyenek Tyű, Brent! Tudom már, hová mehetnénk vacsorázni. Vágjunk át az ingoványon Able Wynder telepére, és mondjuk meg neki, hogy újra itthon vagyunk mind a négyen, gyakorlatozhatunk tovább. Látod, ez jó gondolat! örült meg Brent. Legalább megtudjuk, mi újság a truppnál, és miilyen színt választottak az egyenruhához. Ha zuáv-uniformist akarnak ránk húzni, én kilépek a truppból! jelentette ki Stuart. Majomnak való az olyan bő piros bugyogó. Az önkéntes lovascsapatot, a truppot három hónapja szervezték meg, amikor Georgia elszakadt az északi államoktól. Még mindig nem tudtak megállapodni az elnevezésben. Mindenki mást szeretett volna, mint ahogyan mindenkinek megvolt a maga külön véleménye az egyenruha színét és szabását illetően is. Claytoni Vadmacskák, Claytoni Szürkék, Villám Fiai és még sok ilyen név került forgalomba. Egyelőre mindenki úgy emlegette a csapatot: a trupp. És a sok hangzatos név közül ez az egyszerű elnevezés lett mind általánosabb. A tiszteket is a tagok közül válogatták, mert a környéken senkinek nem volt katonai képzettsége

19 néhány veteránon kívül, akik a mexikói és seminole-i háborúkban vettek részt. De a trupp nem tűrte volna az olyan vezetőt, akit különben mint egyént nem tisztel és becsül. Mindenki szerette a négy Tarleton fiút meg a három Fontaine testvért, de sajnos mégsem választották meg őket. A Tarleton fiúkat hamar földhöz vágta az ital, a Fontaine gyerekeknek pedig gyilkos, átkozott természetük volt. Ashley Wilkest jelölték kapitánynak, mert ő volt a legügyesebb lovas a környéken, és mert remélték, hogy hűvös, meggondolt természetével valami rendet tud majd tartani. Raiford Calvert lett a főhadnagy, mert őt mindenki aranyos fiúnak ismerte, és Able Wynder, egy mocsári trapper fia, ő maga kisfarmer, lett a hadnagy. Csavaros eszű, becsületes óriás, jólelkű, derék fiú. Eleinte úgy volt, hogy a trupp csak az ültetvényesek fiaiból fog állni, és minden tag maga gondoskodik a lováról, fegyvereiről, felszereléséről, szolgájáról. Csakhogy ezen az új településen kevés volt a gazdag család, s így fel kellett venniük a kisebb farmeréket, az erdőségben élő vadászokat és trappereket, sőt néhány úgynevezett szegény fehért is, ha valamiképpen kitűntek sorstársaik közül. A kisebb farmokon azonban nem lovat, csak öszvért tartottak, s alig volt három-négy állat egy ilyen telepen. Ezt a néhány öszvért pedig nem lehetett elvonni a gazdaságból, még ha el is fogadta volna a trupp, hogy öszvéren lovagoljanak a tagjai, amiről persze szó sem lehetett. Ami a szegény fehéreket illeti, azok örültek volna, ha csak öszvérük is van. Az erdőségieknek és.mocsárlakóknak egyáltalán nem volt sem lovuk, sem öszvérjük. Ezek cserekereskedésből éltek, és alig

20 kerestek öt dollárt egy esztendő alatt. De kemény büszkeség élt bennük nyomorúságukban, és el nem fogadtak volna semmiféle alamizsnát. Helyettük aztán néhány gazdag ültetvényes felajánlotta a trupp teljes felszerelését. Részt vett ebben a mozgalomban Scarlett atyja, John Wilkes, Buck Monroe, Jim Tarleton, Hugh Calvert egyszóval valamennyi ültetvényes, az egyetlen Augustus Macintosh kivételével. A trupp hetenként kétszer gyűlt össze Jonesboroban, hogy gyakorlatozzék, és követelje a háború megkezdését. Természetesen nem alakult még ki a csapat, de azok, akiknek volt lovuk, buzgón vágtattak ide-oda, rúgták a port, rekedtre ordítozták magukat, és rázták a régi kardokat, melyeket a családi ebédlők faláról akasztottak le nagy lelkesedésükben. Akinek még nem volt lova, az ott ült Bullaírd boltjának küszöbén, és nézte a többit, dohányt rágott és fecsegett. Vagy célba lőtt. A déliek puskával a kezükben születtek. A folytonos vadászat valamennyiükből kitűnő lövészt nevelt. Mindenféle fegyver került elő ezeken a gyakorlatokon az ültetvényesek kastélyaiból és a mocsári kunyhókból egyaránt. Hosszú csövű puskák, amelyek akkor voltak újak, mikor először érintette fehér ember lába az Alleghany hegységet, ócska kovás puskák, amelyek sok indiánvért láttak, nehéz pisztolyok 1812-ből, ezüsttel kivert revolverek, kétcsövű vadászkarabélyok, meg szép új angol lőfegyverek, finoman faragott aggyal. A gyakorlat persze mindig az ivókban végződött, s éjszakára annyi verekedés tört ki, hogy a tiszteknek ugyancsak volt dolguk, míg rábeszélték az önkénteseket, hogy tegyék el harci kedvüket, míg meg

21 nem kezdődik a háború. Ilyen kedélyes kis kavarodás alkalmával történt, hogy Stuart Tarleton meglőtte Cade Calvertet, és Tony Fontaine meglőtte Brent Tarletont. Az ikreket akkor tették ki a virginiai egyetemről, és ez után a lövöldözés után anyjuk újra összecsomagolta őket, s a georgiai egyetemre küldte mind a négy fiút. Azóta, is nagyon hiányzott nekik a gyakorlatozás. Vágjunk át a mocsáron, s gyerünk egyenesen Able-hez! ajánlotta Brent.' Csak zöldség meg savó lesz vacsorára siránkozott Jeems a hátuk mögött. Te még azt sem kapsz nevetett Stuart. Mert te hazamégy, és megmondod anyának, hogy nem leszünk otthon ma este. Én? kiáltotta rémülten Jeems. Én ugyan nem! Hiszen úgy fog rám nézni, mint a kacsa a cserebogárra, s a vége az lesz, hogy mindennek én vagyok az oka. Ha az úrfiak elmennek Wynderékhez, én elbújok az erdőben, nem bánom, ha elfognak a patrulok, mert inkább az ő kezükbe kerüljek, mint az asszonyság szeme elé, mikor dühös! Az ikrek haragosan néztek a néger fiú elszánt arcára. Még a végén csakugyan a patrulok kezébe kerül, szökött négernek fogják tartani, s megint csak mi kapunk ki anyától. Mennyi baj van ezekkel az ocsmány féketekkel! Néha szinte azt hiszem, hogy igazuk van az abolicionistáknak. Nézd, utóvégre nem lenne szép, ha olyasmit kívánnánk Jeemstől, amit mi magunk nem merünk megtenni. Elvisszük magunkkal. De figyelj ide, te arcátlan, fekete majom! Ha szemtelenkedni és hencegni mersz ott Wynderéknél a négerek előtt, és elmondod, hogy te sült csirkét szoktál kapni vacsorára, akkor... akkor megmondom anyának. És ha lesz is háború, nem jössz el velünk! Megértetted?

22 Amint a folyó felé kaptattak a sűrűsödő homályban, Brent odaszólt ikerfivérének: Hanem azért Scarlett mégis meghívhatott volna vacsorára minket, nem gondolod? Bizony meghívhatott volna bólintott Stuart. 2 Mikor a Tarleton ikrek ellovagoltak, s az utolsó patkócsattogás is elhalt a messzeségben, Scarlett úgy ment vissza székéhez, mint az alvajáró. Arcát merevnek érezte, s szinte fájta szája az erőltetett mosolytól, folyton mosolygott, nehogy az ikrek kitalálják titkát. Szíve úgy megtelt fájdalommal, hogy azt hitte, nem fér el a szűk derékban. Furcsa, apró lökésekkel vert most benne ez a szív, keze jéghideg lett, és valami baljós érzés nehezedett a lelkére. Az elkényeztetett gyermek ijedelme volt ez, az elkényeztetett gyermeké, aki mostanáig mindent megkapott, amit kívánt, s aki most először áll szemben az élet keménységével. Ashley feleségül veszi Melanie Hamiltont. Nem, ez nem lehet igaz. Az ikrek tévedtek. Csak tréfáltak. Mindig tréfálnak vele. Ashley nem szereti, nem szeretheti Melanie-t. Ki szeretheti azt a kis egeret? Scarlett megvetően gondolt Melanie vékony, gyermekes alakjára, komoly, szív alakú arcára, amely nyílt volt, egyszerű és jelentéktelen. Azonkívül Ashley már hónapok óta nem is találkozhatott vele. Scarlett jól tudta, * hogy a fiú összesen talán kétszer volt Atlantában tavaly óta, mikor a legutóbbi estélyt tartották a Tizenkét Tölgy ültetvényen. Nem, Ashley nem szeretheti Melanie-t, Ashley csak őt szereti nagyon jól érezte ezt Scarlett, őt, egyedül őt! Felfigyelt. Meghallotta néger dajkájának, Mammynak nehéz, döngő lépteit a hallban. Gyorsan leengedte fel-húzóit

23 lábát, és igyekezett nyugodt, derűs arcot vágni. Csak az kellene, hogy Mammy valamit észrevegyen? Mammy úgy érezte, hogy az O'Hara család minden tagja testestül-lelkestül az övé. Titkaik az ő titkai, gondolataik az ő gondolatai. És ha a leghalványabb gyanú ébredne is fekete fejében: úgy vetné rá magát a nyomra, mint valami véreb! Scarlett tapasztalatból tudta, hogy ha Mammy kíváncsisága nem elégül ki azonnal, megy és jelenti sejtéseit asszonyának. Akkor aztán Scarlett vagy kénytelen megvallani mindent, ami szívén fekszik, vagy hazugságon kell törnie a fejét. Elő is bukkant már. Hatalmas termetű, kövér öregasszony volt, a szeme ravasz, okos és apró, mint az elefánté. Bőre fényes fekete. Tiszta afrikai faj. Utolsó csepp vérét is feláldozta volna a családért Mammy, Ellen helytartója, a három leány könyörtelen testőre, a házbeli cselédség félelmetes uralkodója. Négernek született, de életfelfogása és gőgje arisztokratább volt minden fehér arisztokratáénál. Solange Robillardnak, Ellen anyjának hálószobájában nevelték, aki mindig magasan tartotta finom, hegyes orrát, és nem engedte el a szigorú büntetést sem gyermekeinek, sem rabszolgáinak, ha csak a legcsekélyebb hibát is elkövették az illem ellen. Mammy lett Ellen dajkája, és később, mikor Ellen férjhez ment, vele együtt jött el Savannah-ból. Akit Mammy szeretett, azt tökéletesnek kívánta látni. És mert Scarlettet különösen nagyon szerette, és kimondhatatlanul büszke volt rá, örökösen zsörtölődött vele. Elmentek már a fiatalurak? Miért nem hívta meg őket vacsorára? Ügy illett volna. Már meg is

24 mondtam Porknak, hogy tegyen még két tányért az asztalra. Hogyan küldhette el szegényeket étlenszomjan? Ö, annyira untam már a folytonos fecsegést a háborúról, hogy nem bírtam volna ki még vacsora alatt is. Nem elég, hogy a papa egyre Mr. Lincolnról kiabál? Nincs magában egy csöppnyi érzék sem az illem meg jó modor iránt! És miért ül itt kendő nélkül, mikor leszállt a nap, és hűvösödik az idő? Nem mondtam már százszor is, milyen könnyű ilyenkor megfázni? Lázas lesz, ha csupasz vállal kuporog abban a székben! Tessék bejönni a házba! Azonnal! Scarlett jól játszott közömbösséggel fordult el. Hálás volt, amiért Mammynak eszébe jutott a kendő, s így nem ért rá erősebben megfigyelni az arcát. Itt akarok még ülni mondta könnyedén, a napnyugtát nézem. Olyan szép. Kérlek, Mammy, küldd ki a kendőimet! Várok, míg a papa haza nem jön. A hangja máris olyan, mintha meghűlt volna vélte Mammy gyanakodva. Nem hűltem meg! förmedt rá türelmetlenül Scarlett. Hozd a kendőmet. Mammy visszakacsázott a hallba, és Scarlett hallotta, amint halkan felszólt az emeletre: Te, Rosa! Rosa, hol vagy? Dobd csak le nekem Scarlett kisasszony kendőjét. Aztán hangosabban : Mihaszna niggere! Soha nincs ott a szeme meg a lába, ahol kellene. Kapaszkodhatom fel a lépcsőn magam! A lépcső megreccsent és nyikorgott Scarlett csendesen felállt a székről. Tudta, hogy Mammy, ha visszajön, folytatni fogja előadását a meghűlésről s a kendőről. Nem tudta volna most elviselni ezt a kicsinyeskedést, mikor úgy érezte, hogy a szíve szakad meg. Hová meneküljön, míg kissé le nem csillapul ez a

25 fájdalom?... Egyszerre eszébe jutott valami. Apja a Tizenkét Tölgy ültetvényre lovagolt át délután, Wilkesékhez, hogy megvásárolja Dilceyt, Porknak, az inasnak kövér feleségét. Dilcey fontos személyiség volt a Tizenkét Tölgy ültetvényen: bábaasszony. De Pork, mióta hat hónappal ezelőtt feleségül vette, éjjelnappal gyötörte Mr. O'Harát, hogy vegye meg őt is, s élhessenek együtt. A papa bizonyosan tudni fogja, mi igaz az egészből gondolta Scarlett. Lehet, hogy nem mondtak neki semmit, de talán látott vagy észrevett egyet-mást. Ha vacsora előtt csak pár pillanatig tudok külön beszélni vele, majd kiveszem belőle, mi történt, s ki fog sülni, hogy az egész csak az ikrek ostoba tréfája. Tudta jól, hogy ha egyedül akar lenni apjával, lenn kell várnia, ahol a cédrusfasor az országúiba torkollik. Leszaladt a tornác lépcsőin, gondosan hátrapillantva, nem néz-e le Mammy valamelyik emeleti ablakból. A sötét cédrusok összehajoltak a feje fölött. Mintha alagútban járt volna. A fák görcsös karjai között úgy érezte, hogy biztonságban van. Nem láthatja meg a házból senki. Meglassította lépéseit. Lihegett, mert nagyon szoros volt a fűzője. Hamarosan kiért a fasorból, de csak akkor állt meg, mikor a legközelebbi kanyarulatot is elhagyta, s jókora facsoport fedte el előle a házat. Kipirulva, kapkodó lélegzettel ült le egy fatönkre, hogy megvárja apját. Már itthon kellett volna lennie, de Scarlett most örült, hogy késik. így lesz ideje lehűteni az arcát, nehogy az apja gyanút fogjon. Az út távolába nézett, és kiújult szívében a fájdalom. Nem lehet igaz, nem lehet igaz! gondolta. Bár jönne már a papa! Bár jönne már! A kanyargó út vérvörös volt á

26 reggeli eső után. Gondolatban tovább követte a domb körül, a lassú Flint River partján, a mocsaras bozótokon át, fel a következő domb tetején, ahol a Tizenkét Tölgy ültetvény terül el, s ahol Ashley otthona van Az út most csak ezt jelentette a számára: az irányt Ashley felé, a szép, fehér oszlopos házba, amely úgy állt a domb ormán, mint valami görög templom. Ó, Ashley, Ashley! mondta magában, és sebesebben vert a szíve. Elöntötte a csodálatos láz, amely már két év óta égette Különösnek érezte most, hogy gyermekkorában mennyire nem törődött Ashleyvel. Rá sem gondolt. De aztán Ashley három évre Európába ment, s amikor két évvel ezelőtt visszajött, egy pillanat alatt megtörtént a varázslat igen, ilyen egyszerű volt az egész. Scarlett fenn állt a tornácon, és Ashley lova előbukkant a ciprusok közül. Szürke szövetruhája volt, és széles, fekete nyakkendője. Scarlett még most is pontosan emlékezett 'minden ruhadarabjára. Csizmája tükörként fénylett, nyakkendőtűje kis medúzafej volt széles panamakalapját lekapta szőke fejéről, mikor meglátta a lányt. Leugrott, s odadobta a gyeplőt egy kis néger fiúnak, aztán ott állt a lépcső alján, és felnézett rá bágyadt, álmos szürke szemével, csodálatos mosolyával világosszőke haja úgy fénylett a napon, mintha ezüstsisak lett volna rajta. Ezt mondta lassú, mély hangján: Mennyire megnőttél, kis Scarlett! Könnyedén feljött a lépcsőn, és megcsókolta a kezét. Scarlett soha életében nem fogja elfelejteni, mekkorát dobbant akkor a szíve. Az első pillanatban magáénak akarta Ashleyt, magáénak akarta, olyan egyszerűen és természetesen, mint

27 ahogyan ételt kívánt, hogy ne legyen éhes, lovat, hogy ne kelljen gyalog járnia, és puha ágyat, hogy lefekhessen. Két év óta kísérgette Scarlettet Ashley mindenüvé a környéken. Bálokon, halászlakomákon, piknikeken, összejöveteleken találkoztak. Nem táncolt vele olyan gyakran, mint a Tarleton fiúk vagy Cade Calvert, nem volt olyan erőszakos, mint a Fontaine fiúk, de azért soha nem telt el egy hét, hogy együtt ne lettek volna valahol. Igaz, szerelmet nyíltan sohasem vallott, és szürke szemében nem villant fel soha az a különös láng, amit Scarlett más férfiak szemében olyan jól ismert. Mégis: tudta, hogy szereti őt. Minden tudásnál és tapasztalatnál erősebb ösztön súgta ezt neki. Gyakran történt, hogy nem volt sem álmos, sem bágyadt Ashley szeme, és valami különös bánattal, valami szívfájdító sóvárgással nézett rá, ami megdöbbentette a lányt. Miért nem mondja hát meg, ha szereti? Ezt nem értette Scarlett. De annyi minden volt körülötte, amit nem tudott megérteni Ashley mindig udvarias volt, de néha mintha nagyon távol járt volna lélekben. Senki nem tudta volna megmondani, mire gondol ilyenkor. Legfőképp Scarlett nem. Ebben a környezetben, ahol mindenki gátlás nélkül mindig azonnal megmondta, ami eszébe jutott, Ashley tartózkodása néha elkeserítő volt. Egyébként pontosan úgy élt, mint a többi fiatalember : vadászott, kártyázott, táncolt, politizált, s első lovas volt messzi környéken. De mindez a szórakozás nem töltötte be egész életét. És a társaságban egyedül őt érdekelték a könyvek, a zenedarabok és a költemények. Ó, miért is volt olyan szép szőke haja, miért tudott olyan szívfájdítóan udvarias lenni, miért tudott annyit beszélni

28 Európáról, a könyvekről, a zenéről s mindenféléről, ami Scarlettet egyáltalán nem érdekelte, és mégis úgy vonzotta? Ha ott ültek együtt a homályban, a tornác lépcsőjén este, s aztán Ashley elment, Scarlett órák hosszat nyugtalanul forgolódott ágyában, és csak az az egy gondolat vigasztalta, hogy ha újra találkoznak, biztosan szerelmet fog vallani. De újra meg újra eljött, és újra meg újra nem beszélt a szerelemről, és Scarlett szívében mindig erősebben lobogott a láng. Szerette Ashleyt, kívánta, és nem értette meg. Scarlett olyan őszinte és egyszerű volt, mint a szél, amely Tara fölött szállt el, mint a sárga folyó Hogyan tudta volna megérteni a bonyolult lelkeket? Ashley olyan ősöktől született, akik nem tettekben, hanem gondolatokban éltek. Valami benső világban élt, mely százszor szebb volt még Georgiánál is, és csak kelletlenül ébredt rá néha erre a világra. Nézte az embereket, de sem szeretet, sem gyűlölet nem élt a szívében irántuk. Nézte az életet, és sem öröm, sem bánat nem ébredt benne. Elfogadta a mindenséget, és elfogadta helyét az életben, aztán vállat vont, és beletemetkezett a könyvekbe, zenébe, a titokzatos álomvilágba. Hogy miért kellett beleszeretnie, mikor olyan idegen volt tőle a lelke, azt nem tudta a lány megmondani. Ashley titokzatossága úgy izgatta Scarlett kíváncsiságát, mint a zárt kapu. Mindaz, amit nem tudott megérteni, csak még mélyebbé tette szerelmét. Soha nem kélelkedett abban, hogy a fiú hamarosan megvallja majd érzéseit. Nagyon fiatal volt, és nagyon el volt kényeztetve. Most aztán villámcsapásként érte ez a rettenetes hír: Ashley Melanie-t veszi feleségül. Nem, nem, nem lehet igaz!

29 Hiszen a múlt héten, mikor este együtt lovagoltak haza Fairhillből, Ashley ezt mondta: Scarlett, valami nagyon fontos mondanivalóm van. Nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá. Scarlett illedelmesen lesütötte a szemét, szíve vadul vert, s bizonyosra vette, hogy végre itt a pillanat. De Ashley csak megrázta a fejét. Nem (most nem Nincs rá idő. Ö, Scarlett, milyen gyáva vagyok! Megsarkantyúzta lovát, és vágtatva értek fel Tara dombjára. Scarlett, amint ott ült a fatönkön, ezekre a szavakra gondolt. Milyen boldog-volt akkor. De most egyszerre más értelmet olvasott ki minden szóból. Rút, fenyegető értelmet. Hátha az eljegyzéséről akart beszélni? Ó, csak jönne már az apja! Ügy érezte, egy pillanatig sem bírja tovább a bizonytalanságot. Az egyre sűrűsödő homályban feketék lettek a folyóparti fenyők. Scarlett erőltetett szemmel meredt az út távolába., Egyszerre patkócsattogást hallott a legelő irányából, és látta, hogyan futnak szét ijedten a lovak és tehenek. Gerald O'Hara jött hazafelé vad vágtatással. Hatalmas, csontos lován felért a domboldalra. Hosszú, fehér haja lobogott utána. Pálcájával ütötte a lovat. Scarlett egy pillanatra elfelejtette a szívfájdalmat. Büszke szeretettel figyelte őt. Hogy miért szeret mindig sövényt ugratni, ha egy kis ital van benne! gondolta. Pedig éppen itt esett le tavaly, s törte el a térdét. Az ember azt hinné, okult a kárán. Amellett pedig meg is ígérte anyának, hogy nem ugrat többet. A hatalmas ló odaért a sövényhez, s úgy repült át fölötte, mint valami madár. A férfi elragadtatva kurjantott közben. Hadonászott, fehér hajfürtjeit rázta. Még nem látta meg leányát a fák árnyékában. Meghúzta

30 a kantárt, s csillapítóan veregette meg lova nyakát. Derék állat vagy, öregem, nincs több ilyen az egész környéken dicsérte a paripát. Harminckilenc év óta élt Amerikában, de még mindig érződött kiejtésén ír származása. A ló megállt. Gerald O'Hara, lesimította haját, igazgatni kezdte nyakkendőjét, amely a füle mögé csúszott. Scarlett tudta, hogy mint komoly, illedelmes úriember akar megjelenni a felesége előtt. Mintha tisztes szomszédi látogatásról jönne haza. Hangosan felkacagott. Gerald felijedt rá. Aztán ráismert legnagyobbik leányára, és bűntudatos, de egyben védekező kifejezés jelent meg egészséges, piros arcán. Nehézkesen szállt le a nyeregből, mert tavaly óta merev volt az egyik térde, s karjára vetve a kantárt, Scarlett felé indult. Mi az, kisasszony? kérdezte, és megcsípte az arcát. Talán bizony kémkedel utánam, és be akarsz árulni anyádnál, mint Suellen húgod a múlt héten? Scarlett megbotránkozva csettintett a nyelvével, amint felágaskodott, hogy megigazítsa apja nyakkendőjét. Gerald lélegzetén erősen érzett a fodormentás whisky. De érzett rajta a dohány, a finom cserzett bőr meg a ló szaga is ez a szag Scarlettet mindig az apjára emlékeztette, és ösztönösen szerette minden férfin. Én nem vagyok árulkodó, mint Suellen mondta, és féloldalt hajtott fejjel nézte, jól áll-e már a nyakkendő. Gerald alacsony férfi volt. De olyan széles vállú és vaskos, hogy, különösen ha ült, az idegenek magasnak hitték. Kurta lábán mindig tükörfényes, finom csizma feszült, s szétvetett lábbal szeretett állni, mint a hősködő kisfiúk. Hatvanéves volt ebben az időben, és hosszú, makacsul göndör haja ezüstfehér lett, de vidám,

31 ravasz, kerek képén nem volt egyetlen ránc, és kemény, apró szemében töretlen fiatalság lobogott. Gerald O'Hara a világ leglágyabb szívű embere volt. Nem tűrte, hogy előtte egy rabszolgát leszidjanak, akárhogy megérdemelte volna is, nem bírta hallgatni, ha kismacska nyávog vagy gyerek sír, de irtózott attól, hogy valaki észrevegye ezt a gyengeségét. Fogalma sem volt róla, hogy öt perc alatt mindenki átlátott a szitán, és rettenetesen bántotta volna a hiúságát, ha erre rájön. Azt hitte, ha ordít, mindenki reszketve hajol meg előtte. Soha életében nem vette észre, hogy egyetlen hangnak engedelmeskedik mindenki az ültetvényen, ez pedig Ellennek, a feleségének halk, lágy hangja. Titok volt ez, amit mindenki eltakart előle, mert ösztönszerűen összeesküdött ellene a feleségétől kezdve mindenki, a legutolsó néger rabszolgáig. S O'Hara szentül hitte, hogy a szava törvény. Scarlett még a többinél is kevesebbet törődött a lármájával. Ö volt legidősebb gyermeke, s most, hogy Gerald tudta már, hogy nem következik több fiú a három után, akik ott feküdtek a családi sírkertben, valami baráti, néha férfias modorban beszélt vele. Scarlett sokkal inkább hasonlított az apjához, mint a két húga. Suellen, akit Susan Elinornak kereszteltek, azon igyekezett, hogy minél előkelőbb hölgy legyen, Carreen, Caroline Irene pedig álmodozó, törékeny gyermek volt. Különben is Scarlettet és apját titkos szövetség kötötte össze. Ha Gerald rájött, hogy Scarlett átkapaszkodik a kerítésen, ahelyett hogy illedelmesen elsétálna a kapuig, vagy ha esti szürkület után is ott találta a lépcsőkön egy-egy gavallérral, rákiabált és leszidta, de egy szóval sem említette az

32 esetet Ellen vagy Mammy előtt. Viszont ha Scarlett rajtakapta a sövényugratáson, vagy megtudta innenonnan, mennyit vesztett a pókeren, eszébe sem jutott, hogy a vacsoránál, ártatlan és szenteskedő módon, mint Suellen szokta, megemlítse. Scarlett és az apja egyetértettek abban, hogy az ilyesmivel csak felizgatnák Ellent, márpedig sokkal jobban szerették őt, semhogy nyugtalanítani akarták volna. Scarlett felnézett az apjára a félhomályban, s maga sem tudta, miért támadt olyan biztonságos és vigasztaló érzése. Valami nyerseség, valami friss életerő áradt az -apjából, ami vonzotta őt. Nem tudhatta, hogy azért, mert Ellen és Mammy tizenhat esztendei fáradozása ellenére benne is éltek az apja tulajdonságai. Scarlett belekapaszkodott az apja karjába. Vártalak, papa. Nem tudtam, hogy ilyen későn fogsz jönni. Megvetted Dilceyt? Meg, meg, de mondhatom, koldussá is tett az ára. Megvettem őt is meg a leányát, Prissyt is. John Wilkes majdnem ajándékba akarta ideadni, de ne mondhassa senki, hogy Gerald O'Hara barátságból kapott valamit, ha üzletről van szó. Háromezret fogadtattam el vele a kettőért. De papa, az ég szerelmére, háromezret! És amellett Prissyt nem is kellett volna megvásárolnod! Buta, mint a föld, és lusta, mint a lajhár. Gerald megzavarodva pislogott a lányára, és Scarlett nyíltan a szemébe nevetett. De Dilcey örökösen nyafogna a lánya után! kiáltotta O'Hara dühösen. Soha többé nem engedem, hogy valaki más ültetvényből házasodjék. Mi a vége? Meg kell vennem az egész családját. Nagyon drága mulatság. Gyerünk vacsorázni! Az égről az utolsó halványzöld

33 derengés is eltűnt. Feketék lettek az árnyékok. Érezhetően hidegebbé vált a levegő. De Scarlett húzta az időt. Szerette volna úgy előhozni Ashley Wilkest, hogy az apja ne találja gyanúsnak. Nehéz dolog volt, Scarlett nem értett a diplomáciához, és Gerald mindig rájött gyermekes ravaszkodásaira. Mit láttál odaát a Tizenkét Tölgy ültetvényen? Semmi különöset. Cade Calvert volt ott, most jött Atlantából. Egészen fel volt izgatva a háború miatt. Azt mondta, hogy Scarlett sóhajtott. Ha Gerald a háborúról kezd beszélni, órákon át nem hagyja abba. Más oldalról próbálkozott. Nem említettek semmit a holnapi mulatságról? Várj csak most, hogy kérded, eszembe jut. Az a szelíd kis leányka, aki itt volt tavaly Ashley unokatestvére igen, tudom már, Melanie a neve, meg a bátyja, Charles átjöttek Atlantából és Átjöttek Atlantából? Igen. Nagyon kedves, illedelmes kis teremtés, csak akkor beszél, ha kérdezik. Ilyennek kellene lennie az.asszonynépnek. Gyere, gyere, kislány! Anyád már keresni fog bennünket. Scarlett szíve elszorult. Kitört belőle a kérdés: Otthon volt Ashley is? Igen. Gerald elengedte a lánya karját, s keményen a szemébe nézett. Ha csak ezt akartad megkérdezni, miért kerülgeted, mint macska a forró kását? He? Scarlett érezte, hogy lángba borul az arca. Na! Felelj! Scarlett nem felelt. O'Hara tovább beszélt. Igenis, Ashley otthon volt. Nagyon kedvesen kérdezősködött rólad, a húgai szintén, és azt remélték, hogy holnap minél korábban ott leszel. Most pedig ki vele? Mi van közöttetek? Semmi mondta kurtán Scarlett, és megpróbálta karon fogni az apját. Gyerünk be, papa. Úgy, most te szeretnél