Operakalauz: Csajkovszkij: Anyegin
|
|
- Botond Bodnár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Operakalauz: Csajkovszkij: Anyegin Pjotr Csajkovszkij ( ) egyike a legnagyobb orosz zeneszerzőknek, aki szimfóniáival, versenyműveivel, balettjaival lett világhírű, mint a Hattyúk tava, a Csipkerózsika, a Diótörő, de operákat is írt, amelyek közül a most bemutatni kívánt mű lett a legmaradandóbb, mind dallamainak szépségével, mind a népi elemek szerencsés alkalmazásával, remek zsánerképek (életképek) és táncok sorával. A három felvonásból álló opera ősbemutatója 1879-ben volt Moszkvában. A történet alapja Alekszandr Puskin ( ) 1833-ban megjelent verses regénye, a Jevgenyij Anyégin. Puskin a világirodalom egyik legnagyobb költője volt, orosz, hatalmas képzelőerővel megáldott és hazájának visszásságait kritikusan kezelő művész. Az opera szövegkönyvét a zeneszerző állította össze szakértő segítséggel. Az első felvonás egy orosz vidéki kisbirtokon játszódik, 1820 körül, ahol Larina asszony két lányával, a vidám Olgával és az álmodozó, romantikus Tatjánával él. Egy napon egy költő ismerősük, Lenszkij (aki Olga vőlegénye) elhozza magával egyik barátját, a nagyvilági körökben mozgó, sokat látott és tapasztalt Anyegint, akibe Tatjána vágyai megtestesülését látja és azonnal belé szeret. Miután a vendégek elmentek, Tatjána sokat vívódik magával és végül ír egy szerelmeslevelet Anyeginnek. A tapasztalt férfi gyermekes érzelgésnek fogja fel Tatjána levelét, és elmondja őszintén, hogy nem kíván házasságot kötni senkivel, ő a szabad élet híve. Tatjána szinte összeomlik az elutasítástól. A második felvonás Larinék bálján kezdődik, ahol a nagyvilági társasághoz szokott Anyegin unatkozik és zavarja őt a sok bámuló tekintet. Lenszkijt hibáztatja, még Olgával is kikezd, csúnyán összevesznek és párbajra hívják ki egymást. Másnap kora reggel Lenszkij ér előbb a párbaj színhelyére, érzi a veszélyt és szép áriában búcsúzik életétől. Megjön Anyegin is, még volna lehetőség a kibékülésre, de nem közelednek egymáshoz. Szemben állnak, eldördülnek a pisztolyok és Lenszkij holtan esik össze. A harmadik felvonás sok évvel az első két felvonás után játszódik. Fényűző társaság gyúlt össze Gremin hercegnél, aki nemrég nősült. Elhúzódó külföldi utazgatás után hazaérkezett Anyegin és megjelent a Gremin-bálon. A herceg szép fiatal felesége iránt érzett szerelméről énekel áriát. Anyegin megdöbbenve veszi észre, hogy idős hercegi barátja gyönyörű felesége az az egykori zsenge lány, akinek szerelmét ő visszautasította. Most itt van ez a páratlan tünemény és Anyegin szomjúzik szerelmére. Találkoznak, de Tatjána határozottan visszautasítja Anyegint. A magára maradt férfi most törlesztheti adósságát megölt barátja, Lenszkij költő felé Sokan nem hitték, hogy verses regényből, szomorú véggel jó operát lehet írni, ám ezúttal csalódtak, hiszen a mű sikerült és bejárta a világot. Egyből talán nem hat, többször meg kell nézni, vagy hallgatni, hiszen a zene annyira extrém (szélsőséges), mint a történet maga. A szerzők érdeme, hogy a sok önvallomásból, népzenéből, néptáncból és zsánerképekből olyan egységes művet tudtak létrehozni, hogy az helytáll a legnagyobb operaszínpadokon is. 1. Milyen műfajokban alkotott Csajkovszkij? 2. Ki írta az Anyegin című opera szövegkönyvét? 3. Sorold fel az opera helyszíneit! 4. Ki kap és kitől szerelmeslevelet?
2 5. Miért mond nemet Anyegin Tatjánának? 6. Miért veszett össze Lenszkij és Anyegin? Mi lett a következménye? 7. Miről szól Lenszkij áriája? 8. Miben különbözik a harmadik felvonás az első kettőtől? 9. Miről szól Gremin herceg áriája? 10. Kinek az érzései változnak meg a történet folyamán? Miért? 11. Miért nem hittek sokan az opera sikerében eleinte? 12. Mitől maradandó mű az Anyegin című opera?
3 Operakalauz: Erkel Ferenc: Bánk bán Erkel Ferenc ( ) zongoraművész, több színház operakarnagya, az országos a kórusmozgalom vezető egyénisége, a Zeneakadémia igazgatója, a 19. század magyar nemzeti operájának kifejlesztője, a Zenetörténetben a nemzeti operákról szóló részben az elsők között áll, ő a Hunyadi László című opera szerzője, a Himnusz megzenésítője A Bánk bán című három felvonásos operáját 1861-ben mutatták be Pesten a Nemzeti Színházban. A történet alapjául Katona József ( ) színész és drámaíró halhatatlan nemzeti tragédiája szolgált, amelyből Egressy Béni (Galambos Benjamin, ) színész, tenorista, rendező, műfordító, a Szózat és számos közismert dal szerzője készített operaszövegkönyvet, meglehetősen szabadon kezelve a dráma anyagát. A történet 1213-ban játszódik Visegrádon és a Tisza mentén. Az első felvonás szerint II. Endre király Galíciában harcol, távollétében jogilag Bánk bán nádor lenne az ország vezetője, de hatalmát magához ragadta a királyné, a meráni Gertrúd, és alattvalói kifosztják, tönkreteszik az országot. a főurak fel akarnak lépni ellen, hazahívják vidéki körútjáról Bánk bánt és kérik, hogy álljon élükre. Ők békétleneknek hívják magukat és készek megdönteni a zsarnoki uralmat. Petúr bán, a vezetőjük tanácskozásra hívja Bánkot, miután elénekelte a Vörösmarty szövegű Keserű-bordalt, az opera egyik biztos sikerszámát. Bánk hazatért és saját szemével látja, amint tiltakozó feleségének, Melindának gátlástalanul udvarol Ottó, a királyné öccse. Ez megrendíti őt és a királyi párba vetett hitét. A második felvonás azzal kezdődik, hogy Bánk a Duna felé néz, hazája sorsán töprengve, miközben elénekli a világ operairodalmának egyik legszebb áriáját: hazám, hazám, te mindenem Bánk egy pórt (szegény parasztot) lát meg, aki egy lopott tállal el akar osonni. Felismeri benne Tiborcot,, aki korábban egy harcban megmentette az életét. együtt zengenek verbunkos-kettős a régi idők emlékére. Jön a kóbor, álnok lovag, Biberach és közli Bánkkal, hogy Ottó orvul meggyalázta nőd. Bánkban egy világ omlik össze, de hősiesen tartja magát, és ekkor jön Melinda, kisfiukkal és kéri őt ölj meg engemet, Bánk. Az ária zenekari kísérete egészen speciális: viola d amour (a hegedűfélékhez tartozó, hathúros hangszer, a reformkorban szerelemhegedűnek hívták), továbbá angolkürt, ami az oboa nagyobb rokona, de se nem angol, se nem kürt, fafúvós hangszer, aztán cimbalom, hárfa és vonóskar. Éteri hangzás, szépséges énekszólammal. Kettősük a magyar népies műdal hangján szól; Bánk utasítja Tiborcot, hogy családját vigye el tiszántúli várába. Elindulnak, az említett hangszerek búcsúztatják őket, szívet tépő hangon. Ezután Bánk rátör a királynéra és fejére olvassa bűneit, Gertrúd védekezik, Bánk elénekel egy megrendítő áriát a nép nyomoráról, ez sem hatja meg a gőgös királynét, aki mindent tagad, sőt, amikor Bánk trónok mocskának nevezi, tőrrel támad a nagyúrra. Bánk elfordítja a kezét és saját tőrével döfi le a királynét. A harmadik felvonás eleje vonósokkal kísért két kisfuvola (piccolo) hangja vidéki hangulatot idéz fel. Tiborcék elérték a Tiszát, már csak át kell kelni a folyón és biztonságban lesznek, de Melinda fokozatosan megőrül, késlelteti dalaival az átkelést, pedig nagy vihar készül. Egy halálcsárdást énekelve, kisfiával együtt a Tiszába öli magát. Eközben hazaérkezett a király is. Petúrt és a békétleneket vádolja egy gyászkórus után, a királyné ravatalánál. Ekkor előlép Bánk és mindent bevall. II. Endre bíróság elé akarja állítani, ám Bánk így szól: Árpád és Bor vére közt bíró csak országunk lehet, a király kardot ránt és meg akar vívni Bánkkal, de megszólalnak a kisfuvolák: Tiborc hordágyon hozza a halott Melindát és gyermekét. Mindenki megdöbben, és Bánk csak ennyit képes szólni: Király, bosszulva vagy! A gyászkórus ismétlésével ér véget a leghíresebb magyar nemzeti opera.
4 1. Írj három lényeges információt Erkel Ferencről a szöveg alapján! 2. Mikor és hol mutatták be először a Bánk bán című operát? 3. Ki készítette el a Bánk bán szövegkönyvét? 4. Mikor játszódik a történet és ekkor ki ül Magyarország trónján? 5. Ki az opera címszereplője? Mit tudsz róla? 6. Kik a békétlenek és ki a vezetőjük? 7. Mitől változik meg Bánk véleménye? 8. Mi történt Melindával a második felvonásban? 9. Magyarázd meg, mi a viola d amour és az angolkürt! 10. Milyen hangszerek búcsúztatják Bánk családját és Tiborcot? 11. Miért támad Gertrúd Bánkra? Mi lesz ennek a következménye? 12. A harmadik felvonásban mi idézi a vidéki hangulatot?
5 Bartók Béla Bartók Béla ( ) nemcsak a magyar, hanem az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb és legeredetibb alkotója. Gyűjtötte, fonográfra rögzítette és lekottázta az ősi magyar népdalkincset, a zene minden terén és minden korosztálynak írt,ezért is volt népszerű. Bartók a régi Magyarország vidéki kisvárosában, Nagyszentmiklóson született. Pozsonyi gimnáziumi évek után a budapesti zeneakadémia növendéke. a pályakezdő zongoraművész és zeneszerző magában hordja a betegen, társtalanul leélt gyermek- és ifjúkor traumáját, egyszersmind a tartalmas közösség utáni vágyát. ez is motiválja nagy fellángolását a századforduló utáni években. Liszt és főként Richard Strauss példája nyomán a nemzeti romantika szellemében komponálja huszonkét évesen a Kossuth-ot, az es szabadságharc programszimfóniáját től kezdve Bartók zenei nyelvezete jól érezhetően átalakul. Kodály ösztönzésére közvetlenül is megismerkedik a valódi magyar népzenével, gyűjtőútjain felfedezi annak a magyar parasztdalokban élő mélyrétegét. Az ősi népdal zenei világképe újrafogalmazására ösztönzi az új zene járható útját kereső komponistát, de ugyanilyen irányú ösztönzést kap Debussytől is. Az új nyelvezet kiformálódásában a fő impulzus mégis a tudatos szembefordulás a kiüresedett romantikus illuzionizmussal, dagályossággal, a dzsentrivilág által favorizált triviális népies műdallal, a magyar nótával, a cigányos slendriánnal. A zenei újvilág felfedezésében munkatársa volt Kodály Zoltán. Az 1911-ben komponált A kékszakállú herceg vára az önmagára találás folyamatának korszakos remekműve. Szövegét a Kodály és Bartók köréhez tartozó, író, költő, filmesztéta Balázs Béla írta 1910-ben. Balázs műve szimbólumokon alapszik. A zord vár hét ajtaja a férfilélek titkait takarja, amelyek egyenként tárulnak fel a választott új asszony kíváncsi szeme előtt. Bartók 1911-ben fejezte be az egyfelvonásos mű kompozícióját. Operaházi bemutatására évekig kellett várni, miután szakmai körökben sokig előadhatatlannak tartották bizonyos változást hozott a közönség magatartásában, a Operaház átütő sikerrel mutatta be Bartók egyfelvonásos táncjátékát, A fából faragott királyfit (ezt is Balázs Béla szövegére). Így nyílt végre út a Kékszakállú premierjéhez is, 1918-ban. A fából faragott királyfi története a következő: A Királyfi beleszeret a Királykisasszonyba, ám a Tündér parancsára fellázadó természet nem engedi, hogy találkozzanak. A Királyfi bábut készít, hogy kicsalogassa a Királykisasszonyt a várából, de a lány az igazi Királyfi helyett a fabábbal táncol. Az erdő királyaként visszatérő Királyfit már szívesen fogadná a Királykisasszony, ám a Királyfi elfordul tőle. A Királykisasszony szégyenében eldobja királyi ékességeit, még gyönyörű haját is levágja a Királyfi ekkor magához vonja, és együtt indulnak végtelen útjukon. Az operához és a táncjátékhoz sajátos módon társul az 1919-ben komponált harmadik színpadi mű, A csodálatos mandarin című pantomim. A mű cselekményét Bartók a következőképpen fogalmazza meg: "Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak. Az első egy szegény legény, a második sem különb, de a harmadik egy gazdag kínai. A fogás jó, a leány tánccal mulattatja, és a mandarinban felébred a vágy, a szerelem hevesen fellobban benne, de a leány irtózik tőle. Az apacsok megtámadják, kifosztják, a dunyhába fojtják, karddal szúrják keresztül, majd felakasztják, mindhiába, a mandarinnal nem bírnak, szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. A leány eleget tesz a mandarin kívánságának, mire az holtan terül el és a leány pedig a csodálatos mandarin szenvedélyes szerelmétől megtisztul." Az egyfelvonásos opera a Kékszakállú herceg várában játszódik, meghatározhatatlan mondaidőben. A Kékszakállú herceg hazaviszi komor várába új asszonyát, Juditot, aki nm hisz a szerelmét körüllengő, várfagyasztó legendákban és bizalommal követi urát. Van a várban hét ajtó, a Kékszakállú kéri, hogy azokat ne nyissa ki. a női kíváncsiság azonban erőt vesz Juditon és sorra kinyittatja az ajtókat. Az első ajtó mögött van a rettenetes kínzókamra, a második a fegyvertárra nyílik, a harmadik a kincseskamrát rejti, a negyedik a virágzó várkertre nyílik, de a föld véres, az ötödik a herceg birodalmát láttatja, de a felhők véres árnyat vetnek a földre. A hatodik a könnyek tava. Mennyi szenvedés tapadhat ennyi könnyhöz. A hetedik ajtót nem akarja kinyitni a vár ura, de Judit kikényszeríti belőle. Ott vannak az eddig eltűnt asszonyok, az övék már minden reggel, nappal, alkony. De mi lesz Judittal? A Kékszakállú felöltözteti és megkoronázza Juditot: övé lesz már minden éjjel A várra csend borul.
6 1. Mi adja Bartók népszerűségét? 2. Mikortól és hogyan alakul át Bartók zenei nyelvezete? 3. Ki volt Bartók legismertebb munkatársa? 4. Ki volt Balázs Béla? Milyen szerepet töltött be Bartók életművében? 5. Hol található a hét ajtó és mit rejt maga mögött? 6. Mikor alkotta meg A kékszakállú herceg várát és mikor volt az első előadása? Miért? 7. Mi A kékszakállú herceg vár című műnek a műfaja? 8. Mi A fából faragott királyfi műfaja és mikor volt az első bemutatója? 9. Milyen befejezése van A fából faragott királyfinak? 10. Mi a címe a szövegben tárgyalt harmadik Bartók műnek és mi a műfaja? 11. Mit jelent a mandarin szó a szövegben? 12. Mi a befejezése A kékszakállú herceg várának? 13. A három Bartók mű közül melyiket néznéd meg szívesen és miért?
7 Kodály Zoltán Kodály Zoltán ( ) kimagasló képességű, korszakalkotó, pedagógus-zeneszerző volt, aki műveit kizárólag népi források alapján alkotta, bevezette a relatív szolmizációt, amelynek módszere világszerte elterjedt. Zenéjének éltető forrása a maga és Bartók által gyűjtött ősi magyar népdal. A XX. századi magyar zene Bartók mellett legnagyobb alakja Kecskeméten született ben magyar-német tanári oklevelet szerzett és a Zeneakadémián is tanulmányokat végzett. A zenei pálya vonzereje bizonyult erősebbnek ban már túl van az első népdalgyűjtő útján. Korszakos gyűjtőmunkájához csatlakozott Bartók Béla is, és együtt publikálták a Húsz magyar népdalt. Féléves berlini és párizsi tanulmányútján a kortárs európai zenét tanulmányozza. Igazi hatással elsősorban Debussy zenéje volt rá. Korunk lelkét keresve új zenei nyelvet alakított ki magának. Hazatérve Bartókkal szövetségben folytatja gyűjtőútjait, 1907-től mindketten a Zeneakadémia tanárai. Zeneszerzői ambíciói viszont újra és újra a hivatalos körök és a koncertlátogató közönség közönyének falába ütköztek. Kodály egyre világosabban felismeri, hogy a magyar zene és vele a magyar kultúra szükséges modernizációja reformokat követel, elsősorban egy új közönség megteremtését. Saját zeneszerzői törekvéseit határozottan alárendeli a szerinte elsődleges kulturális feladatnak. Életművében ezért is jutott meghatározó szerephez a vokális zene, az énekszerű jelleg. Korán kezdett érdeklődni a színpadi zene iránt ben Kodály kísérőzenét írt Móricz Zsigmond Pacsirtaszó című drámájához, ám a mű nem aratott sikert a bemutatón. csak a Psalmus Hungaricus nyitott utat a zeneszerző előtt a színház világához, 1923-ban. Kodály azonban elsődlegesen nem operát akart komponálni. Zeneszerzőként is a maga elé tűzött feladatot a hiteles magyar népdal újrafelfedezést, a népzene iránt nyitott új közönség felnevelését akarja szolgálni. Ebből az akaratból született a Háry János és a Székely fonó 1926-ban illetve 1932-ben. A Háry János történetének alapja Garay János ( ) az Obsitos című költeménye, amelyből mesejátékot írtak Kodály részére. A Háry János műfaja daljáték, amelyet 4 kalandban előés utójátékkal adnak elő. A történet Ferenc császár uralkodása idején játszódik. Az előjátékban a nagyabonyi kocsma jelenik meg. Az öreg Háry János obsitos (leszerelt katona) uram háborús kalandjairól mesél, erősen hangsúlyozva saját jelentőségét. A diák, a bíró és néhány falubeli hallgatja és amikor kicsit elveti a sulykot, a diák tüsszent. Ez gyakran megesik. Az első kaland alkalmával Háry éppen a galíciai határon teljesít szolgálatot. A császár lánya, Mária Lujza, Napóleon felesége kétségbeesetten áll ott, mivel a burkus őr nem akarja átengedni a határon a hintót. Háry egyszerűen áttolja az őrbódét az osztrák oldalra, így a császár lánya már osztrák földön léphet ki a hintóból. Ezért Mária Lujza magával viszi az erős huszárt Bécsbe testőrnek és vele megy mátkája, Örzse is. A második kaland a bécsi Burgban játszódik. A hercegnő egy szál violát ad Háry csákójára, Ebelasztin lovag féltékeny lesz és átadja Napóleon hadüzenetét: Háry János tehát a frontra megy. A harmadik kalandban Milánó alatt énekelve pihen a hadsereg. Crucifix főgenerális vissza akar vonulni, de Háry egy kardsuhintással leteríti Napóleon híres gránátosait. Napóleon bocsánatot kér és életéért esedezik Hárynál, akinek Crucifix átadta a vezéri marsallbotot. Ekkor érkezik látogatóba Mária Lujza, aki lenézi Napóleont és már csak Háry kell neki, de ehhez Örzsének is van néhány szava. A negyedik kaland ismét a bécsi Burgban játszódik. A császárné lakosztályt rendez be lányának és Hárynak a Burgban, de a vitéznek elege van a hadakozásból, leszerel és Örzséjével elindul Nagyabony felé. Az utójáték megint a nagyabonyi kocsmába visz bennünket. Háry folytatja meséjét, amelyet megcáfolni már senki nem tud, mivel Örzse is meghalt már. De mindenki elismeri, hogy Hárynál nagyobb vitéz nincs. A Székely fonó egy egyfelvonásos operaként határozható meg, amely 1900 körül játszódik egy székely fonóházban. Tartalma csak annyi, hogy a fonó Háziasszonyának Kérőjét elviszik a csendőrök egy olyan bűnért, amit a később leleplezett Gazdag legény követett el. Ez kiderül, a Gazdag legényt elviszik, a Kérő hazatér asszonyához. Szövege székely népdalok sora, a zenekari kíséretet és a kórusokat Kodály készítette. Műfaja inkább nevezhető népdalfüzérnek, mint operának. A legtöbb rendező a dalok cselekményét is eltáncoltatja, így varázslatos hatást ér el az előadás.
8 1. Írj három, általad fontosnak tartott információt Kodály Zoltánról! 2. Kivel ment népdalgyűjtő körútra Kodály? 3. Mi volt az akadálya, hogy Kodály kezdetben nem ért el sikereket? 4. Mikor és melyik művével jutott be a színházi világba? 5. Zeneszerzőként milyen feladatot tűzött ki maga elé? 6. Mikor alkotta meg a Háry Jánost és mi a műfaja? 7. Ki Háry János? 8. Milyen helyszíneken játszódik a Háry János? 9. Hogyan határoznád meg a Háry János műfaját a szöveg ismertetője alapján? 10. Mikor alkotta Kodály a Székely fonó-t és mi a műfaja? 11. Miből áll össze a Székely fonó? 12. Mitől válhat egy Székely fonó előadás felejthetetlenné? 13. A két Kodály mű közül melyiket néznéd meg és miért?
9 Operakalauz: Kodály Zoltán: Háry János A Háry János történetének alapja Garay János ( ) az Obsitos című költeménye, amelyből mesejátékot írtak Kodály részére. Az 1926-ban bemutatott Háry János műfaja daljáték, amelyet 4 kalandban elő- és utójátékkal adnak elő. A történet Ferenc császár uralkodása idején játszódik. Előjátékban a nagyabonyi csárdában gyülekeznek a törzsvendégek, akik szívesen hallgatják az öreg obsitos (leszerelt katona) Háry János meséit. Az obsitos olykor túllendül a valóság határán, és erősen eltúlozza saját jelentőségét. A bíró, a deák, és néhány gazda ül egy-egy pohárka bor mellett és hallgatja az öreg meséit, amiket sokan kétkedve fogadnak és amikor kicsit elveti a sulykot, a diák tüsszent. Ez gyakran megesik. Pedig Háry nem hazudik, amikor füllent, hanem kivetíti a nép mesélőkedvét. Háry első kalandja Burkusország és Galícia határán játszódik. A határ két oldala két ellentétes képet mutat. Az osztrák oldalon a fagy és a jég az úr, még a magyar oldalon hét ágra süt a nap: kellemes, meleg idő van. Az őrszem kulacsában a bor még az árnyékban is felmelegedett. Háry és huszárai a galíciai határt őrzik. Mária-Lujza hazafelé igyekszik édesapjához, a császárhoz, de a mogorva őr nem akarja őket átengedni. Addig nem is mennek semmire, amíg Háry közbe nem avatkozik. Nemes egyszerűséggel taszít egyet a határőr bódén és az máris a határ galíciai oldalára lendül. A bódéban tartózkodó Mária-Lujza, valamint udvarhölgyei és Ebelasztin lovag nagy rémületére. A hercegnő természetesen azonnal megjutalmazza segítőjét: felajánlja Hárynak, hogy jöjjön vele Bécsbe, ahol beléphet a császári testőrséghez. Örzse, János szerelme, még ide a világ háta mögé is követte kedvesét, miért ne tenné ezt Bécs városába is? A második kaland a bécsi Burgban játszódik. Ebelasztin lovag irigykedik Háryra, amiért az a kalapjára tűzhette a Mária-Lujzától kapott violát. A huszárt időközben őrmesterré léptették elő. Mária- Lujza kegyét azzal nyerte el, hogy megszelídítette Lucifert, a császári istálló legvadabb lovát. A táltos előtte három lovászt harapott derékba. Ebelasztint a féltékenység ráveszi, hogy átadja Napóleon hadüzenetét Ferenc császárnak, amit még Párizsban bízott rá a hadvezér. A lovag úr háborút csinál a viola miatt. Háry nagy sietve indul a csatába, a császárné is csak éppen hogy utána tudja kiabálni: a császár kinevezte kapitánynak. A harmadik kalandban a huszárok Majland (Milánó) alatt járnak, ahol sor kerül majd a döntő ütközetre. Háryt időközben újra előléptették: óbester lett. De ezt meg is érdemelte, hiszen csak suhintania kell a felvonuló francia gránátosok és Napóleon előtt, és azok máris kegyelemért könyörögnek. Ezt a derék tettet ismeri el nyomban Krucifix generális, s máris rangot cserél Háryval: átadja neki a vezetést. Közben Mária-Lujza is megérkezik, hogy tájékozódjon a hadiállapotokról. Mikor látja, hogy férje, akit eddig a világ legbátrabb vitézének gondolt, milyen gyáván viselkedett, menten el akar válni tőle. Ezentúl senki más felesége nem akar lenni, csak Háryé. Azonban ekkor menten ott terem Örzse is, aki nem adja oda a szerelmét. Szép kis civakodás kerekedik hát kettejük között, ami már Hárynak is sok lesz. A negyedik kaland ismét Bécsben játszódik. A császárné és lánya a bécsi Burg legszebb szobáját ajándékozza a derék Hárynak. Ebbe költözhet majd be, ha feleségül veszi a császárlányt. Ferenc császár már öreg és érzi, hogy nincs sok ideje hátra. Örömmel adja hát feleségül lányát a derék magyar vitéznek, és így legalább lesz örököse is, akire hatalmas birodalmát hagyhatja. De Hárynak nem kell se császári cím, se birodalom, se Mária Lujza keze, mert ott van már neki Örzse, az ő igaz szerelme. Meg hát szép a Burg is, de Nagyabony mégiscsak szebb és otthonosabb is. Háry tehát felkerekedik, de előtte még kikéri az obsitját (katonai elbocsátó levél és zsold). Ezután útnak indul Örzsével, hogy visszatérjenek az ő kis falujukban. Ferenc császár magába roskad, s ezért vigasztalóul még odaszól neki Háry: azért ha baj van, gyüvök én kérem! A szerelmesek otthon lagzit csaptak, és boldogan éltek. Az utójáték megint a nagyabonyi kocsmába visz bennünket. Háry folytatja meséjét, amelyet megcáfolni már senki nem tud, mivel Örzse is meghalt már. De mindenki elismeri, hogy Hárynál nagyobb vitéz nincs.
10 1. Mikor alkotta meg Kodály a Háry Jánost és mi a műfaja? 2. Mutasd be Háry Jánost! 3. Hazudik-e Háry János? Válaszodat indokold is! 4. Mikor és milyen helyszíneken játszódik a Háry János? 5. Ki kibe szerelmes az operában? 6. Hogyan határoznád meg a Háry János műfaját a szöveg ismertetője alapján? 7. Az ismertető alapján szeretnéd-e megnézni az operát? Válaszodat indokold is!
11 MASCAGNI (1) Pesten A finnyás zenekritikusok körülfanyalogták művészetét, érdektelennek nyilvánították gyászmiséjét, szimfonikus költeményét, zongoraműveit, a Parasztbecsület azonban a világon mindenütt belopta magát a zeneszeretők szívébe. Budapest valamikor a nemzetközi zenei élet egyik fővárosa volt, s a pesti közönség bizonyítványosztása nemzetközi rangot vívott ki magának. Mascagni karmesterként járta a világot. Budapesten már 1890-ben járt ban vezényelt az Operában, s a közönség nagy szeretettel fogadta. És éppen ez volt a baj. Fölismerték az utcán, hangosan ünnepelték, s szinte lehetetlenné tették az Opera körüli közlekedést. Ezért aztán rendőröket vezényeltek ki a rend fenntartására. Kordonnal vették körül az Opera környékét, azzal a szigorú paranccsal, hogy senkit nem engednek az Andrássy útra, akinek nincs érvényes jegye. Az ünneplések miatt Mascagni elkésve érkezett a helyszínre, és fennakadt a rendőrkordonon. Egy hetyke bajuszos őrvezető szigorúan megállította. Kérem fölmutatni a belépőjegyet! - mondta. Mascagni hebegett-habogott, nem értette, mit akar a szép arcú, tiszta tekintetű rendőr. Végre ráébredt, miről is van szó. Integetett kézzel lábbal, hogy neki nincs jegye. Ő Mascagni. Mászkányi? - kérdezett rá a rendőr. Mascagni föllélegzett, hogy fölismerte a rend derék őre. Mascagni, Mascagni - bólogatott boldogan. A rendőr kedvesen elmosolyodott. Ahá! Mászkálni. Azt ma nem löhet. Majd holnap. Annyit, amennyit csak akar. És visszatessékelte az örömből kétségbeesésbe zuhanó karmester-zeneszerzőt. (1) Ejtsd: mászkányi 1. Ki volt Mascagni? 2. Melyik évben játszódik a történet? 3. Mit jelent a pesti közönség bizonyítványosztása kifejezés? 4. Miért kellett lezárni az Opera környékét Mascagni érkezésekor? 5. Mit jelent a fennakadt a rendőrkordonon kifejezés? 6. Mi okozta az alapvető félreértést a rendőr és Mascagni között? 7. A zenekedvelők Mascagni melyik zeneművét ismerték el?
12 8. Miért nem mutatott fel belépőjegyet Mascagni? 9. Hol játszódott le a két főszereplő beszélgetése? 10. Melyik igaz és melyik hamis a következő állítások közül? - Mascagninak volt érvényes jegye. igaz hamis - Mascagni már nem először járt Budapesten. igaz hamis - Mascagni csak sétálni szeretett volna az Andrássy úton. igaz hamis - A rendőr nem értett magyarul. igaz hamis 11. Miből adódott, hogy Mascagni már csak a rendőrök után ért a helyszínre?
13
Kodály Zoltán Háry János Előadások április 29., 30., május 2., 3., Erkel Színház május 7., 8., 9., 10., 11.
Fotó: Nagy Attila Kodály Zoltán Háry János Előadások 2019. április 29., 30., május 2., 3., Erkel Színház 2019. május 7., 8., 9., 10., 11., Eiffel Műhelyház HUNGARIAN STATE OPERA ORCHESTRA OPERA Fotó: Csibi
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás
Diana Soto. Az ártatlan bűnös
Diana Soto Az ártatlan bűnös Előszó Diana Soto egy fiatal, tehetséges, szárnyait bontogató kreatív lélek. Első verseskötete után (Nézz fel a Holdra) egy komoly, tartalmas történelmi drámával jelentkezett
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal
VI. Puskin. 1. Mit tudsz a Puskin előtti orosz irodalomról és a Puskin korában bekövetkező
VI. Puskin 1. Mit tudsz a Puskin előtti orosz irodalomról és a Puskin korában bekövetkező változásokról? 2. Hogyan kapcsolódnak Puskinhoz az alábbi hely- és személynevek? Borisz Godunov: Byron: d Anthes:
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
A 130 éves Kodály Zoltán vetélkedő 3. forduló
A 130 éves Kodály Zoltán vetélkedő 3. forduló 1. ) Te Dominum confiterum. Te aeternum Patrem omnis terra veneratur. Tibi omnes Angeli, tibi Caeli, et universae Potestates: Melyik Kodály műből származik
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Megyei Jogú Városok Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő. Érd, I. forduló Tudod-e sűrítmény
Megyei Jogú Városok Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő Érd, 2016-2017 I. forduló Tudod-e sűrítmény Kodály Zoltán főbb tevékenységi körei: zeneszerző zenetudós népzenekutató népzenegyűjtő a Magyar
Tehetséggondozás a könyvtárban
Tehetséggondozás a könyvtárban A foglalkozás anyaga: Liszt Ferenc élete és magyar vonatkozású művei Célja: A könyvtárhasználati ismeretek felhasználásával új ismeretek szerzése. Szövegértés, lényegkiemelés
Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
A javító vizsga témakörei irodalomból a 10. évfolyam számára (szakközépiskola, 10. EVP osztály)
A javító vizsga témakörei irodalomból a 10. évfolyam számára (szakközépiskola, 10. EVP osztály) I. A barokk - A barokk mint művelődéstörténeti korszak és stílusirányzat; kialakulása; jellemzői stb. - Zrínyi
VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN
DITTRICHNÉ VAJTAI ZSUZSÁNNA VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből A két művész több mint egy évtizede játszik együtt. 2015-ben
Lev Tolsztoj. Anna Karenina
Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj
STÉBEL ILDIKÓ. KODÁLY ZOLTÁN ÉS DEBRECEN A Medgyessy-plakett
1 STÉBEL ILDIKÓ KODÁLY ZOLTÁN ÉS DEBRECEN A Medgyessy-plakett 2 Medgyessy Ferenc az írás tárgyát képező Kodály-plakettje (1934) Belépőjegy ( Kodály est Debrecenben, 1934." felirattal) terrakotta plakett,
1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: 2. Móricz Zsigmond novellái Feladat: 3. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma Feladat:
1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: Ez a kancsal fény már a lélekben készülődő robbanás felé utal, annak közelségét jelzi (Kiss Ferenc) Mutassa be az öntudatlan lázadás gesztusát Kosztolányi Dezső
ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga részei Írásbeli vizsga: 120 perc I Zenefelismerés 20 perc II. Zenetörténeti szövegalkotás, Általános zenei alapismeretek, Dallamátírás. 100 perc
Katona József Bánk bánja
Katona József Bánk bánja ROMANTIKUS NEMZETI DRÁMÁNK 1. feladat a) Nézz utána a Bánk bán keletkezéstörténetének és utóéletének! Hogyan jutunk el az 1815-ös változattól az első bemutatóig és az Erkel-operáig?
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!
Kompetenciamérés A-1. Mascagni Pesten. Szalay Károly: Színházi anekdoták könyve. Saxum Kiadó, Budapest, 1999.
Kompetenimérés A-1 1. Olvss el z lái ikket és válszoljon kérdésekre! Msgni Pesten A finnyás zenekritikusok körülfnylogták művészetét, érdektelennek nyilvánították gyászmiséjét, szimfonikus költeményét,
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK. Ének-zene
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Ének-zene 1. tétel A bolhási kertek alatt Ut queant laxis Fejtse ki a dallamhoz tartozó zenetörténeti vonatkozásokat! 2. tétel A nagy bécsi kaszárnyára Moniot d Arras: Nyári
Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló
Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló 1. a, Reformkori színházi plakát Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! A plakát tartalmazza
KVPL III. forduló. Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot!
KVPL III. forduló 1. a, Reformkori színházi plakát Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! A plakát tartalmazza a következőket:
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Gárdonyi Géza: Egri csillagok 1. rész: Hol terem a magyar vitéz? 1. Hol és mikor indul a történet? 2. Kikkel ismerkedték meg a fejezetben? 3. Ki érkezik lóháton az öreg Ceceyhez? 4. Kik terveztek támadást
VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.
Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez
Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét?
2011/10/06 Az ember tragédiája rajzfilmen: Jankovics Marcell részleteket vetít az alkotásból október 6-án. Az érdeklődőket előzetes bejelentkezés után várjuk! [1]Jankovics Marcell Kossuth-díjas, érdemes
ÁRPÁS KÁROLY Katona József Bánk Bánja
ÁRPÁS KÁROLY Katona József Bánk Bánja Gondolatok tanítás közben 1 Katona József alkotását nemcsak azért választottam, mert középiskolai tanár vagyok, hanem azért is, mert sokat foglalkoztam az alkotás
VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából
VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából 1. Miben különbözik a közép- és kelet-európai népek romantikája a nyugat-európaitól? 2. Mi volt Herder jóslata a magyarságról? 3. Mely irodalmi-kulturális
A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA
A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA Azokról, akik elmentek, akiket a kilencvenes évek kilátástalansága arra kényszerített, hogy máshol próbáljanak szerencsét, azokról általában gyorsan megfeledkezünk. Valahogy ezt
Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.
VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó
XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny
XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Az álom: A természetnek legszebb adománya. Megnyílik ekkor vágyaink tartománya. (Petőfi Sándor) Dunaújváros, 2016. június 3-4. Készítette: Garbacz Hajnalka gyógypedagógus
Budapest látványossága, a Vigadó
Budapest látványossága, a Vigadó I. Pályamunkánk témájaként Budapest látványossága, a Vigadó bemutatását választottuk. Ismertetésének eszközéül ez a dokumentum és a melléklete, egy általunk létrehozott
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
X. Vörösmarty Mihály. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi a kapcsolata a következő személyekkel? 3. Hogyan kapcsolódnak Vörösmartyhoz?
X. Vörösmarty Mihály 1. Életrajzi adatok a) Mettől meddig élt Vörösmarty Mihály? b) Hol tanult? c) Hogyan kötődik az alábbi helyekhez? Baracska: Börzsöny: Debrecen: Görbő: Nyék: d) Mikor volt országgyűlési
A tanóra/modul címe: BARTÓK BÉLA: KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA KOOPERATIV TANULÁSI TECHNIKÁK
A tanóra/modul címe: BARTÓK BÉLA: KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA KOOPERATIV TANULÁSI TECHNIKÁK A modul célja: Bartók Béla a Kékszakállú herceg vára című operáját ismerjük meg és dolgozzuk fel az elkövetkező órákon
Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam
Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból 9. évfolyam 4-5 mű éneklése tiszta intonációval a következő kategóriák mindegyikéből: gregorián, reneszánsz, barokk, bécsi klasszikus Magyar népzene és történeti
A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA
GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA 2015 tavaszán Máté Gábor felkért, hogy rendezzek a Katona József Színházban. Gondolkodási időt kértem. Már afelé hajlottam, hogy fájdalommal bár,
Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?
(Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam
SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.
Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka
Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Communitas Alkotói Ösztöndíj 2010-2011 Leckehangverseny-körút Időutazás a zene világában 2011 Bartók-év Ismerjük meg értékeinket Beszámoló A 2010-es év a nyertes pályázatunk
Salamon, a bölcs király
A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,
KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest
KÖRTVÉLYESI OSZKÁR Bartók és Budapest A Torontál vármegyei Nagyszentmiklósban, 1881. március 25-én született Bartók Béla. Édesanyja Voit Paula, tanítónõként dolgozott, jól zongorázott, így elsõ zenei élményeit
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 19. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló
Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig
Határtalanul! HAT
Határtalanul! HAT-15-06-0017 2. előkészítő óra Kodály Zoltán és Galánta Kápolnásnyék, 2016. február 25. Határtalanul! HAT-15-06-0017 1. utazás: 2016. március 7-11. Galánta, Szlovákia életútja Kodály Zoltán
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A szórakoztató zenész ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgy részletes
DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dráma középszint 1211 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 21. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK
A librettó Luko Paljetak horvát költő, író azonos című színdarabján alapul, Juranić mellett pedig Paljetak volt az opera másik szövegírója.
operaportal.hu, 2013. 10. 10. "A NYÁR UTOLSÓ VIRÁGA" Zoran Juranić "A nyár utolsó virága" című operája. Kritika. A 2013. évi Armel Operaverseny második előadásán egy horvát kortárs zeneszerző, Zoran Juranić
ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés
ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli
Bónis Ferenc. Pillantás az alkotóműhelybe: hat Kodály-kórus
Bónis Ferenc Pillantás az alkotóműhelybe: hat Kodály-kórus A nép-művelés, ha olyan egyetemes gondolkodó vállalja feladatának, mint Kodály Zoltán tette, cél is meg eszköz is. A kottaírás és -olvasás elemeinek
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska
1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben
Meghívó. Fujii Aki zongoramûvésznõ jótékonysági szólóestjére. Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját. és a hangversenyt követõ fogadásra.
Az adományokat a következő számlán fogadjuk: OTP Rt. 11745004-20110479 Református Egyházközség Adományszámla Támogatók: Aba-Novák Kulturális Központ Aktív Rádió Bartók Béla Kamarakórus Cora Csányi Konyha
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal
SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA ROMANTIKA ÉS AZ ÉN HAZÁM
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 15.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető Budapest, 2010. december 15. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának
Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával
A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között
Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról.
Mátyás király és a szegény tanító könnyebb szövegek Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról. Élete dióhéjban Született: 1443. február 24-én Kolozsvárott. Apja:
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 12. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 12. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ének-zene
2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző!
+1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) A versenyző neve: Iskolája: Felkészítő tanára: Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy a kiírásban szereplő könyvek elolvasása és a film
Óravázlat Összeállította: MILBIK LÁSZLÓ
Óravázlat Összeállította: MILBIK LÁSZLÓ Tantárgy: Ének-zene (7. osztály) Témakör: A romantikus zene korszaka Tananyag: Liszt Ferenc: Hajnalozó c. műve 1.Énekes köszönés tábláról; tanár: Jó napot kívánok!
Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk
Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra
2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.
2014. évi 4. szám MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014. június 21. Múzeumok éjszakája a Bartók Zeneházban 2014. június 21-én este tartották a Rákosmentén is a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot. Rájöttünk, hogy
Eszter, a gyönyör királyn
A Biblia gyermekeknek bemutatja Eszter, a gyönyör királyn Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/30. Történet www.m1914.org Bible
DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dráma középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 24. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő
Klasszikus balett-táncos Táncos
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.
romantikus komédia Fordította: Szabó T. Anna Bemutató: 2017. június 9-10. Madách Színház A Madách Színház 2017. június 9-10-én mutatja be a című romantikus komédiát. A művet Tom Stoppard és Marc Norman
A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:
A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző
[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE
BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán
a) Bátori Mária b) Bánk bán c) Dózsa György a) emlékkönyv b) szövegkönyv c) kislexikon a) 1847-ben b)1837-ben c) 1827-ben
KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY FELADATAI, ÉS MEGOLDÁSAI TOTÓ 1. Melyik volt Erkel Ferenc első operája? a) Bátori Mária b) Bánk bán c) Dózsa György 2. Mi az a librettó? a) emlékkönyv b) szövegkönyv c) kislexikon
3. A barokk kor tanítása az iskolában. Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel művészetének közvetítése a különböző iskolatípusokban.
Ének-zene tanár MA 2 féléves levelező rövidített képzés záróvizsga tételek (A) A tételekhez lehetőség szerint zenei anyagot is mutassanak be, amit szabadon választhatnak. A vizsgán használhatják a megtanult
Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET
Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
Van egy. Géber László
Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve
De vele nem ez volt a helyzet, nem megfontoltságból, alaposságból néztem utána. Hanem egyszerűen szembe jött. Nem
2013 március 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Előbb olvastam vele interjúkat, mint hogy a könyveit a kezembe vettem volna. Persze, ez akár érthető is lehet,
Mint a sót az ételben
Mint a sót az ételben Szereplők: öreg király, Jancsi (udvari bolond), Lili királylány, első királykisasszony, második királykisasszony, após király, királyfi, udvarmester, szakács, vadászok, vendégek,
Minden kedves barátomnak, munkatársamnak, kedves közönségünknek nagyon boldog, sikerekben és maradandó zenei élményekben is gazdag új évet kívánok.
MVM KONCERTEK Minden kedves barátomnak, munkatársamnak, kedves közönségünknek nagyon boldog, sikerekben és maradandó zenei élményekben is gazdag új évet kívánok. Szívélyes üdvözlettel: Jakobi László Következő
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
TestLine - Magyar Kultúra Napja Minta feladatsor
2017.02.12. 12:44:08 1. kérdés nagyobb mint egy önálló oldal, ezért nem tud megjelenni. 2. porcelán a kerámiaipar legnemesebb anyaga. magyar porcelán gyártása a 19. században indult meg. Válassza ki a
Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet
A kis képek alapján mondd el a mesét saját szavaiddal! Te milyen csodatarisznyát szeretnél? Írd le! Az olvasófüzetedben dolgozz! Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet Írd le a fejezet címét! Hány méterre
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői
A romantika Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika A romantika: egyetemes művészettörténeti korszak és korstílus a XIX. sz. első felében Választóvonal a klasszikus és a modern
XX. A Nyugat további alkotói
XX. A Nyugat további alkotói 1. Krúdy Gyula Hol, mikor született és halt meg az író? 2. Mely helyszíneknek van komolyabb szerepe életútján? 3. Milyen kapcsolat fűzte az alábbi nőkhöz? Csákányi Julianna:
Határtalanul! HAT
Határtalanul! HAT-15-06-0017 2. előkészítő óra Kápolnásnyék és a Velencei-tó Kápolnásnyék, 2016. február 25. Határtalanul! HAT-15-06-0017 2. utazás: 2016. június 6-10. Kápolnásnyék, Magyarország Kápolnásnyék
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)
Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)
Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,
ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Zenefelismerés. Időtartam: 20 perc OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 0. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 0. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. november 7. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 007. november 7. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4
TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK
NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK
NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A népzenész ismeretek ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi