Az Andaxínház évi szakmai beszámolója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója"

Átírás

1

2 Az Andaxínház évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző művészeti ágak egymásba kapcsolódásának lehetőségeit vizsgálja. Fő irányvonaluk, hogy egy olyan komplex színházi formanyelven szólaljanak meg, amelyben az irodalmi szöveg mellett a tánc, a mozgás, a zene és az erőteljes vizuális hatások is ugyanolyan hangsúlyt kapjanak, ezzel egy újfajta művészeti egységet teremtve meg. Bemutatóik között találunk szószínházi előadásokat, költői esteket és táncelőadásokat is. Az Andaxínház olyan alkotóműhely, ahol a fiatal tehetségek kipróbálhatják, továbbfejleszthetik magukat ben az ismert körülmények (elvonás, zárolás) miatt az előző évi támogatásnak mindössze a felét kaptuk. Az alkotócsoport fennmaradásáért küzd. Az egyesület 2011-ben az alábbi tevékenységek szervezésében vett részt: Határon túli magyarokkal való együttműködés programja Április 28. Andaxínház Aradi Kamaraszínház Bemutató: Arad Rejtőzködők - táncelőadás Az Andaxínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója Bertolucci az Utolsó tangó Párizsban című film nyomán Az előadás férfi és nő újkori kapcsolódását kutatja, és a változtathatóság kívánalmára épül. Az élő zene teljesen azonos tényezőként szerepel az előadásban. A zene és a tánc egysége, intenzív és lényegi kapcsolata emocionális üzenetet, érzelmekkel telített humán tartalmat kommunikál. 1 díj, 2 jelölés - ATELIER XX. Nemzetközi Műhely Színházi Fesztiválon (2012). Az Andaxínház Aradi Kamaraszínház koprodukciója, a Rejtőzködők című táncelőadás a legjobb színpadi zene díját kapta a június 3. és 9. között Nagybányán megrendezett ATELIER XX. Nemzetközi Műhely Színházi Fesztiválon. Jelölések: Legjobb női főszereplő - Góbi Rita Legjobb koreográfia - Zsalakovics Anikó Zene: Ágoston Béla, Szegő Dávid

3 Július 2. Magyar Kultúra Alapítvány Székháza Hazai Civil Fesztiválon való részvétel. Július 19. Régi Zsinagóga, Szeged THEALTER Fesztivál Rejtőzködők Az Andaxínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója Az Andaxínház meghívást kapott 2011 júliusában a Szabad Színházak Nemzetközi Találkozójára (THEALTER). Szeptember 10. Vízraktér Kulturális Központ Vízraktér megnyitó Rejtőzködők (részlet az előadásból) Az Andaxínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója Szeptember 17. Andrássy út TeARTrum Fesztivál 2011: Színházi Korzó az Andrássy úton installációs stand és kirakat Szeptember 21. Lövőház utca Gyalogos Utcák Napja táncduett Cél a gyalogos utca kulturális térré alakítása. Szeptember 29. Vízraktér Kulturális Központ WO=MAN Összművészeti performansz

4 Október november - december Vízraktér Kulturális Központ Beavatkozás programsorozat az Andaxínház szervezésében. Az Andaxínház a Vízraktérrel együttműködve a Király fürdő speciális tereiben hozott létre performanszokat. Tánc-hang-zeneélmény a Király Fürdő kupolás termében. A kép-beavatkozók új típusú látványfelülethez keresnek szituációkat, melyet a városlakók felé közvetítenek. Október 29., 30. Millenáris Park, C épület Andaxínház az Art Market-en Az Andaxínház az Eurart Projecttel (http://www.eurartproject.com/home) együttműködve 6x 10 perces táncperformanszot mutatott be az Art Marketen. Október 29-én és 30-án fiatal kortárs táncosok élőzenei kísérettel léptek fel ben első alkalommal jött létre Közép- és Kelet-Európa nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáraként az Art Market Budapest. Az első év sikerei, a tízezer fő feletti látogatottság, a teltházas kiállítási csarnok, az eredmények és szakmai elismerések egyértelművé tették, hogy a művészeti világnak és a széles közönségnek egyaránt igénye és szüksége van erre a különleges találkozóra. Az Art Market Budapest egyszerre művészeti, társadalmi és társasági esemény, amely látványos és élvezetes formában teszi a képzőművészetet könnyen hozzáférhetővé a széles közönség illetve a hazai és külföldi műértők számára egyaránt. Az Andaxínház elsőként képviselte a független színházakat a rendezvényen táncperformanszaival. November 27., 28. Gödör Klub Andaxínház Kétnapos Kisfesztivál november 27. (vasárnap) 19:30 Visszaverődések Duchamp életművének izgalmas sokrétűségét, lenyűgöző komplexitását próbálta az alkotócsoport tetten érni a Nagy Üveg című mű kapcsán. Az előadások után Duchamp alkotói útját körüljárva, világosabbá válik a nézők számára, hogy miként értelmezte a művészet, a művész és a mű fogalmát.

5 Az előadás után Házas Nikoletta esztéta tartott rövid elemzést, amellyel a Duchmap életmű titkát próbálta közelebb hozni a nézőkhöz. Art-Dekódolás programsorozat Az Art-Dekódolás program célja az, hogy a kortárs táncszínházat közelebb vigye a nézőkhöz. A programsorozat keretében olyan estéket szervezünk, amelyek a fiatal generáció nézői befogadását hatékonyan segítik. Az előadáshoz kapcsolt értelmező beszélgetések nagyon hasznosnak bizonyulnak. Eddigi együttműködő partnereink: Házas Nikoletta esztéta, Szkárosi Endre költő, irodalomtörténész (Visszaverődések - összművészeti előadás kapcsán) Hegedűs Sándor filozófus, Balog József Maszk Egyesület, Viola Szandra költő, ElevenPont Ifjúsági Ház (Szentendre), Maszk Egyesület (Szeged), Gödör Klub, Fogasház, Millenáris- Foghadó Padlás Az évad során a produkciókat dokumentáltuk, valamint az egyesület honlapját heti rendszerességel frissítettük (www.andaxinhaz.hu). A honlappal egyidejűleg hírlevélrendszert is működtetünk, megkönnyítve ezzel a törzsközönségünk tájékoztatását. Emellett közösségi oldalakon is jelen van az Andaxínház (Facebook, Twitter, Webse). Videomegosztók: YouTube, Szinhaz.tv

6

7

8

9

10

11

12

13

14

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az 1997. évi CLVI törvény 19 -a szerinti beszámoló a kiemelten közhasznú ÚJ ELŐADÓMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2010. évi tevékenységéről Új Előadóművészeti Alapítvány Goli Tánchely 1036

Részletesebben

Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000

Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000 Miskolci Nemzeti Miskolc Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000 Kortárs Táncért és Jelelő ért 0 ker. A Frenák Pál Társulat Oda munkacímű új

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2012. évi beszámolóhoz A közhasznú minősítésű Fészek Művészklub már 112 éve az országban, de a világban is egyedülálló összművészeti művelődési központként és most már befogadó színházként

Részletesebben

független műhelyek támogatása 2008.

független műhelyek támogatása 2008. független műhelyek támogatása 2008. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. Pályázó neve Lebonyolító gazdasági társaság 2008-ban megítélt összeg Ládafia Bábszínház Ládafia-Műhely

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-319/2012. ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16 -i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2012. évi kulturális

Részletesebben

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására Melléklet ok: Sorszám Kulturális tevékenységek támogatása szervezet neve 2011.évi Önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? 2012. évi Pályázati program címe Mellékletek?

Részletesebben

magyarországi társszervező: TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza www.trafo.hu Péter Petra 2011. május 26.

magyarországi társszervező: TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza www.trafo.hu Péter Petra 2011. május 26. magyarországi társszervező: TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza www.trafo.hu Péter Petra 2011. május 26. DÉPARTS Főszervező: P.A.R.T.S.-Performing Arts Research and Training Studios (Brüsszel) www.parts.be 2006.

Részletesebben

ART QUARTER BUDAPEST (AQB)

ART QUARTER BUDAPEST (AQB) ART QUARTER Az Art Quarter Budapest egy privát kezdeményezésből született, független kulturális intézmény, egy dinamikusan fejlődő kortárs művészeti központ, melynek tevékenysége szerteágazó. Helyet adunk

Részletesebben

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit KFT KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit KFT KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 Váci Dunakanyar Színház Nonprofit KFT KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 Vác, 2014. április Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

Parallel Művészeti és Kulturális Közhasznú Alapítvány

Parallel Művészeti és Kulturális Közhasznú Alapítvány Parallel Művészeti és Kulturális Közhasznú Alapítvány 1067. Budapest, Csengery utca 86. II/23. 7.Pk.60.221/2010 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. május 15. Simon Ildikó Györgyi elnök A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére Budapest Főváros I. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám:97/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2013. évi kulturális tevékenységek

Részletesebben

A KATLAN CSOPORT KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009-ES ÉVRŐL

A KATLAN CSOPORT KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009-ES ÉVRŐL A KATLAN CSOPORT KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009-ES ÉVRŐL A jelentést az Egyesület közgyűlése, egyhangúlag elfogadta, 2010. június 10-én. 1. Tartalmi beszámoló az Egyesület

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

TEATRO SURREAL KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

TEATRO SURREAL KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE TEATRO SURREAL KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 1 Tartalomjegyzék I. AZ EGYESÜLET KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGÉNEK BEMUTATÁSA II. KIMUTATÁS A 2011. ÉVBEN FELMERÜLT KÖLTSÉGEKRŐL (ADATOK EZER

Részletesebben

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program 155 Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program A kutatási osztály ez évi kiemelkedő munkája mely immár nemzetközi érdeklődést is keltett a

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Kell egy kis energia!

Kell egy kis energia! Kell egy kis energia! Életünk része a villanykapcsolástól a meditáción át. Nem élhetünk nélküle, pedig önmagában nem is létezik. Valaminek van energiája: a környezetnek, a testnek, a szellemnek; romboló

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Kitöltő verzió: Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva:

Kitöltő verzió: Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva: Kitöltő verzió:2.70.0 Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva: 2016.05.30 08.58.00 Kitöltő verzió:2.70.0 Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva: 2016.05.30 08.58.00 Kitöltő verzió:2.70.0 Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva:

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2007.

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2007. Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2007. Nyíregyháza, 2008 Molnár Ibolya elnök TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány "Ha úgy tűnik, nincs segítség, közelebb van, mint remélnéd." Unique 2010. május- június havi programajánlat 2800 Tatabánya, Kodály tér

Részletesebben

Miért ku lönlegesek a Rippel produkciók?

Miért ku lönlegesek a Rippel produkciók? MŰSOR- KIAJÁNLÓ RIPPEL BROTHERS A kétszeres Állami Díjjal kitüntete@, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor a mai napig a párizsi Moulin Rouge és több ku lföldi nagy show és TV

Részletesebben

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43.

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43. Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület PROJEKTBESZÁMOLÓ Célterület azonosító: 1 004 447 Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Rendezvények lebonyolításához szükséges mobil

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2008.

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2008. Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2008. Nyíregyháza, 2009. február 23. Molnár Ibolya elnök TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA

A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE 2016. JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA 1 SZÍNHÁZI, ELŐADÓMŰVÉSZETI ÉS MOZGÓKÉPES ALKOTÁSOK KVANTITATÍV ÉRTÉKELÉSE 2 MOZGÓKÉPES ALKOTÁSOK SÚLYOZÁSA alkotások típusa alkotói részvétel

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Adószám: Bejegyző szerv: Regisztrációs szám: 19023638-1-43 Fővárosi Bíróság, 12.Pk. 62.594 Bárdos Lajos Zenei Hetek Kórus- és Ifjúságnevelési Alapítvány 1114 Budapest, Ulászló utca 15 2011 Fordulónap:

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

REGE KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. ÉV Budapest, 2006. május 24. Elfogadva: KGy 3/2006 (05.24) 1. A szervezet alapadatai Elnevezés: Rege Kulturális Egyesület Képviselő: Vajna Balázs

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a 2010. évről

Közhasznúsági jelentés a 2010. évről Közhasznúsági jelentés a 2010. évről Tartalom: - Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény-kimutatás) - A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás - Célszerinti kifizetések kimutatása - Támogatások kimutatása

Részletesebben

3417-01- 1 0007/15 3417-01- 2 0008/15

3417-01- 1 0007/15 3417-01- 2 0008/15 Döntési lista a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeit szervezetek Emtv. szerinti, 2015. évi működési támogatására kiírt pályázat Színház I. kategórájára vonatkozóan db

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés 2010. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2011. február 14. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2006.

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2006. Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2006. Adószám: 18559334-1-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 62 121/2000 Fordulónap:

Részletesebben

2008. évi Közhasznúsági jelentése

2008. évi Közhasznúsági jelentése ÚTON Ifjúsági - Kulturális Egyesület 4024 Debrecen, Rákóczi u. 62./A. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Debrecen, 2008. május 30. Szűcs Kornél Balázs Elnök 1 A z ÚTON Ifjúsági Kulturális Egyesület Közhasznúsági

Részletesebben

ETT műhely június 8-9. A Banat-Triplex Confinium EGTC bemutatása

ETT műhely június 8-9. A Banat-Triplex Confinium EGTC bemutatása ETT műhely 2016. június 8-9. A Banat-Triplex Confinium EGTC bemutatása A BTC EGTC területe Magyarország Románia Szerbia hármas határ térség A BTC EGTC tagjai A Csoportosulást 77 önkormányzat alkotja: 40

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 14-i ülésére Iktató szám: Sz-245/2014. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2014. évi kulturális

Részletesebben

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2005. DECEMBER HAVI PROGRAM UNEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ - SZÍNHÁZTEREM 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2. péntek, 19.00 óra Vágyak vándorlása / Origo / Is-mer-M

Részletesebben

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba

Részletesebben

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el.

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el. Kóródi Bettina (1995.) és Sági István Balázs (1996.) a martfűi Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, illetve a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik

Részletesebben

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005.

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005. Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005. Adószám: 18559334-2-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 62 121/2000 Fordulónap:

Részletesebben

MIT NYÚJTANAK ÖNNEK A RIPPEL PRODUKCIÓK?

MIT NYÚJTANAK ÖNNEK A RIPPEL PRODUKCIÓK? MŰSORAJÁNLÓ 2017 A RIPPEL BROTHERS A háromszoros Állami Díjjal kitüntetett, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor a mai napig a külföldi nagy show-k és TV műsorok állandó sztárjai.

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA

A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA Azokról, akik elmentek, akiket a kilencvenes évek kilátástalansága arra kényszerített, hogy máshol próbáljanak szerencsét, azokról általában gyorsan megfeledkezünk. Valahogy ezt

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK 2013. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

ARGENTIN TANGÓ TÁNCSZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. 2011.évi Közhasznúsági jelentés

ARGENTIN TANGÓ TÁNCSZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. 2011.évi Közhasznúsági jelentés Adószám: 18706361-1-13 Cégbíróság: Pest Megyei Bíróság Bírósági határozat szám: Pk.60375/2004 Társadalmi szerv.nyilv.sz: 4045 Statisztikai szám: 18706361949952913 ARGENTIN TANGÓ TÁNCSZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ

SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ Támogatási szerződés száma: KKETTKK-56P-04-0116 Támogatott: Marcali Város Önkormányzata Támogatás tárgya: Emlékezzünk együtt 1956-ra megemlékezés hónapja Marcaliban című program

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra.

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra. Generációváltás 25 éves a Szín-Tér Egyesület MEGHÍVÓ Székesfehérvár 2016. 11. 12. MEGHÍVÓ a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra. Időpontja:

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2015. február

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Adószám: 18706361-1-13 Cégbíróság: Pest Megyei Bíróság Bírósági határozat szám: Pk.60375/2004 Társadalmi szerv.nyilv.sz: 4045 Statisztikai szám: 18706301913352913 ARGENTIN TANGÓ TÁNCSZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Részletesebben

A Jászság Népi Együttes fellépései

A Jászság Népi Együttes fellépései Idıpont Helyszín Elıadás Belépı 2011. Február 26. /Szo./ 10.00 óra és 14.00 óra Országos Néptáncantológia Január 16. /Vas./ 16.00 Jászberény, Bercsényi út 11. Belvárosi Általános Iskola Sportcsarnok 2010.

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

Pályázati úton elnyert támogatások: 30 247 e Ft

Pályázati úton elnyert támogatások: 30 247 e Ft A FÉSZEK MŰVÉSZKLUB BESZÁMOLÓJA a 2011. évi közhasznú tevékenységéről Összművészeti központként egyesületünk közhasznú tevékenysége változatlanul a kulturális, művészeti programok szervezése és bonyolítása,

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

Az III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál záró beszámolója III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 2015. május 23-31. A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a III. Pécsi Családi Fesztivál

Részletesebben

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül : AGGTELEK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2002.(IV.11.)SZ. RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁRA Aggtelek Község Önkormányzatának képviselő-testülete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

EZERARCÚ MULTIKULTI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. 2011. évi közhasznúsági beszámolója

EZERARCÚ MULTIKULTI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. 2011. évi közhasznúsági beszámolója EZERARCÚ MULTIKULTI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2011. évi közhasznúsági beszámolója 1./ Közhasznúsági jelentés 2./ 2011. évi mérleg és eredmény kimutatás 3./ A szakmai tevékenység szöveges értékelése Közhasznúsági

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 386. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-04-28 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2011. évi. törvényhez A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület 8100 Várpalota, Felsőinkám u.7. Telefon: 70 / 202 09 17 e-mail: musicalrehangolva@gmail.com www.musicalkurzus.hu MUSICAL-re hangolva Musical Stúdió KÉPZÉSI TERVE Felnőttképzési

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Adószám: Bejegyző szerv: Regisztrációs szám: 19023638-1-43 Fővárosi Bíróság, 12.Pk. 62.594 Bárdos Lajos Zenei Hetek Kórus- és Ifjúságnevelési Alapítvány 1114 Budapest, Ulászló utca 15 2010 Fordulónap:

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is!

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! A Prima Primissima díj történetének eddigi 11 éve alatt megbecsült helyet vívott ki magának a társadalmi-kulturális életben,

Részletesebben

CSODÁLATOS VILÁG! november 8-án másodszor került sor iskolánkban Összmûvészeti témanapra.

CSODÁLATOS VILÁG! november 8-án másodszor került sor iskolánkban Összmûvészeti témanapra. CSODÁLATOS VILÁG! 2013. november 8-án másodszor került sor iskolánkban Összmûvészeti témanapra. Ezzel zárult a PTE 1. Számú Gyakorló Általános Iskola és a Nevelõk Háza Egyesület PannoniArt - kreatív nevelés

Részletesebben

Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV

Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. ÉV A közgyűlés a jelentést elfogadta. A szervezet adatai: Elnevezés: Viharsarok Néptáncszövetség Képviselő: Dombi Ildikó Székhely: 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 453. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-08-24 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost 1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; 2. A város 85x100 cm; 3. Sötét víz 110x80 cm 4. Világítótorony 70x50 cm; 5. Veranda télen 120x90 cm; 6. Hó és köd 80x100 cm; 7. Védett öböl 80x90 cm; 8. Ódon házak 90x80

Részletesebben

Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis. FUND Iskola évnyitó és Pécsi Napok Roma Napja Szakmai beszámoló

Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis. FUND Iskola évnyitó és Pécsi Napok Roma Napja Szakmai beszámoló Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis FUND Iskola évnyitó és Pécsi Napok Roma Napja Szakmai beszámoló Tartalom 1. A Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis rövid bemutatása... 3 2.

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete PK-142 Törvényszék: Tárgyév: 06 Szegedi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

-1- Adószám: 18085167-1 - 41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 61.454/1996/4

-1- Adószám: 18085167-1 - 41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 61.454/1996/4 -1- Adószám: 18085167-1 - 41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 61.454/1996/4 1012 Budapest, Kosciuszkó T. u. 10. 2010. Beszámolási időszak: 2010. január 01. - 2010. december 31.

Részletesebben

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany

Részletesebben

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak

Részletesebben

2014. november 11. Vincze Balázs Szakmailag felelős pályázati megbízott

2014. november 11. Vincze Balázs Szakmailag felelős pályázati megbízott Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma 3707/11862 Szakmai beszámoló A támogatás célja: a VIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó megrendezése 2014. október 1-5-ig került megrendezésre a

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az 1997. évi CLVI törvény 19 -a szerinti beszámoló a kiemelten közhasznú ÚJ ELİADÓMŐVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2008. évi tevékenységérıl Új Elıadómővészeti Alapítvány Goli Tánchely 1036

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Csoportos tan.gyakorlat köt. Csoportos tan.gyakorlat köt.

Csoportos tan.gyakorlat köt. Csoportos tan.gyakorlat köt. 2014.szept-től tánctanár (klasszikus balett szakirány) tánctanár (modern szakirány) 4 féléves, esti tagozat 4 féléves, esti tagozat Általános szakmai szakirányfelelős: Bérczes Mária szakirányfelelős: Szigeti

Részletesebben

KÉPES SZAKMAI BESZÁMOLÓ Világpolgárok Szentendrén Múzeumok éjszakája a festők városában Helyszín: MűvészetMalom Szenvedély és ráció - Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) életmű kiállítása ART FLOW Gyerekek

Részletesebben