A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS AUGUSZTUS 29-I ÜLÉSÉRŐL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2008. AUGUSZTUS 29-I ÜLÉSÉRŐL"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS AUGUSZTUS 29-I ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT: AUGUSZTUS 29-ÉN, ÓRAKOR SOPRONBAN, A VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉBEN JELEN VANNAK: A MELLÉKELT JELENLÉTI ÍV SZERINT

2 I. AZ ÜLÉS MEGNYITÁSA Köszönti a Tanács tagjait és meghívott vendégeit. Megállapítja, hogy a Tanács 21 tagja jelen van, tehát a Tanács határozatképes. Szokásaiknak megfelelően felkéri a házigazdát, dr. Fodor Tamást, Megyei Jogú Város polgármesterét, köszöntse a Tanács ülését. dr. Fodor Tamás Köszönti a Tanács elnökét, a Tanács tagjait és meghívottjait a város nevében. Elmondja, hogy örömmel adtak helyt a tanácsülésnek, és megtiszteltetésnek érzi, hogy a Tanács a várost választotta ülésének helyszínéül. A Tanács munkájához sok sikert kíván. II. A NAPIREND MEGHATÁROZÁSA Elmondja, hogy az ülésen a szavazás a mindenki számára biztosított szavazógéppel történik. Tájékoztatja a Tanácsot, hogy az ülésről hangfelvétel és jegyzőkönyv készül. Javasolja, hogy a jegyzőkönyv vezetője Makrai Szilvia, az RFÜ munkatársa, a jegyzőkönyv hitelesítője dr. Fodor Tamás, Megyei Jogú Város polgármestere legyen. Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a Tanács egyhangúlag elfogadta. Elmondja, hogy a napirendhez tartozó előterjesztéseket en a tanácstagok megkapták. Az ülés előtti napon megküldött anyagok az ülés előtt kiosztásra kerültek. A Koordinációs Bizottság augusztus 25-én Szombathelyen tartotta ülését, az erről készült jegyzőkönyvet a későbbiekben megküldik. Javasolja, új, 11. napirendi pontkén felvenni Az NYDOP pályázati konstrukció forráskeretének bővítése az NYDOP akcióterv keretének terhére c. előterjesztést. Mivel a napirendhez más módosító javaslat nem érkezett, így szavazásra bocsátja a módosított napirendet, és megállapítja, hogy a Tanács a módosítást egyhangúlag elfogadta. Szavazásra bocsátja a kiegészített, megváltoztatott napirendet, és megállapítja, hogy a Tanács a módosított napirendet egyhangúlag elfogadta. Napirend: 1. Beszámoló a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács lejárt határidejű határozatokról 2. Beszámoló az előző tanácsülés óta eltelt időszak eseményekről 3. Tájékoztatás a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program évi akciótervének kidolgozásáról 4. A Nyugat-dunántúli Operatív Program évi kiemelt négy- és ötszámjegyű utak rangsorának megállapítása 5. Tájékoztatás a Régió es hazai decentralizált területfejlesztési forrásait együtt kezelő Regionális Területfejlesztési Operatív Programjának (NYDRTOP) társadalmi egyeztetésre bocsátott változatáról 6. Döntés a évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázatainak támogatásáról 7. A évi helyi önkormányzatok vis maior feladatainak támogatás- VI. döntési kör 8. A évi INNOREG és INNOCSEKK pályázatok záró beszámolójának elfogadása évi innovációs források a Nyugat-Dunántúlon 10. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Pannon Autóipari Klaszter (PANAC) divízió értékesítésének előkészítéséről 11. Az NYDOP pályázati konstrukció forráskeretének bővítése az NYDOP akcióterv keretének terhére 12. Egyebek ZÁRT ÜLÉS 2

3 13. NYDOP /A Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban pályázati konstrukcióra beérkezett, szakmai minimumot teljesített pályázatok Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács általi véleményezése 14. NYDOP /D Kisléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések pályázati konstrukcióra beérkezett, szakmai minimumot teljesített pályázatok Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács általi véleményezése III. A NAPIRENDI PONTOK MEGTÁRGYALÁSA 1. napirendi pont Beszámoló a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács lejárt határidejű határozatairól Elmondja, hogy az előterjesztéshez szóbeli kiegészítést nem kívánnak tenni. Mivel hozzászólás nincs, így szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, és megállapítja, hogy a Tanács a határozati javaslatot 20 igen 1 tartózkodó szavazattal elfogadta. 64 / 2008 (VIII. 29.) NYDRFT határozat A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a lejárt idejű határozatokról szóló beszámolóját elfogadja. 2. napirendi pont Beszámoló az előző tanácsülés óta eltelt időszak eseményeiről Horváth Jácintnak adja meg a szót. Határidő: azonnal Felelős:, a Tanács elnöke Horváth Jácint Kiegészíti az előterjesztést. Elmondja, hogy a kiemelt projekteknél támogatási szerződések kerültek aláírásra, így a Gránit Gyógyfürdő Zrt., Büki Gyógyfürdő Zrt., Szombathely MJV Önkormányzat, Magyar Közút Kht esetében, és egy ötödik projekttel, Lukácsházi víztárózó projektjének támogatási szerződését is megkötötték a Nyugat-dunántúli Vízügyi igazgatósággal. Továbbá az előterjesztést kiegészíti a közösségi közlekedés pályázatok eredményeivel. Elmondja, hogy két részre bomlik a bírálat, az első megszületett, a második rész két-három héten belül kerül kihirdetésre. Elmondja, hogy az első részben négy pályázat nyert eddig, így Győr MJV 507 millió forintot, MJV 331 millió forintot, Dunakiliti 130 millió forintot, és Keszthely és környéke Többcélú Kistérségi Társulás közel 90 millió forintot kapott az első körben. Megjegyzi a második körnek a Bíráló Bizottsági ülése a tanácsülést megelőző napon zajlott, így ennek az eredményhirdetésére két-három héten belül kerül sor. Manninger Jenő Elmondja, hogy az eltelt időszak eseményei közé tartozott az is, hogy a közoktatási intézmények infrastruktúra-fejlesztésével kapcsolatos döntések megszülettek, és ezzel kapcsolatban mindenképpen szót kér, mert rendkívüli dologról van szó. Elmondja, hogy már a pályázat kiírásánál jelezték, hogy az alapkoncepcióval is problémák vannak, hiszen kevés intézménynek jut jelentős pénzösszeg, és tovább fog növekedni az egyenlőtlenség az intézmények között. Megjegyzi, ez többszörösen bekövetkezett, mert a megyék közt is növelte a különbséget, hiszen az első fordulós döntések alapján megállapítható, hogy a részarányához képest lényegesen kevesebb támogatás jutott megyének. Összesen négy 3

4 intézmény kapott támogatást, és olyanok szerepelnek közöttük így például 400 millió forint feletti összeget ítéltek meg Gelsének ahol az elmúlt két évben 200 millió forintos fejlesztések voltak, tehát nehéz megindokolni azt, hogy rászorultság alapján osztották el ezeket a pénzeket. Az értékelő bizottságok munkájának a vizsgálata folyik, a betekintési lehetőségük korlátozott. Elmondja, hogy számos ellentmondást lehet felfedezni, és egyértelműen meg tudják fogalmazni, hogy egy irányított értékelésről volt szó, és a döntések mögött is egyértelműen politikai szándékok húzódnak meg, amivel az a probléma, hogy azok az Uniós pénzek, amelyeket a Kormány is bejelentett, hogy az oktatás területén is nagy előrelépések lesznek, nem fogják meghozni a régióban ezt a fejlődést. Azt érik el, hogy néhány olyan helyen, ahol amúgy is jó állapotban voltak az iskolák, további fejlesztések lehetségesek, és más iskolák bezárását elérhetik vele. Megjegyzi, hogy mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy egy részletes vizsgálatot folytassanak le, betekinthessenek a részletes értékelésbe, az eljárás menetébe is, és szeretnék megismerni a döntés szakmai részét, mert az eddig megismertek alapján rengeteg az ellentmondás. Hozzáteszi, megállapítható, hogy irányított döntésről van szó, melyet felháborítónak és botrányosnak tart, különösen megye esetében, de a többi megye esetében is lehet látni, hogy egy irányított döntésről volt szó. Kéri a Tanácstól, járuljon hozzá, hogy ezt a vizsgálatot elvégezhessék a Tanács bevonásával. Székely Imre Kérdezi, hogy a következő körben, a 3 Mrd forint felosztásánál amire ha jól tudja szeptemberben kerül sor a Tanács tagjainak milyen lehetősége lesz véleménynyilvánításra. Csak a tanácsülésen szembesülnek a döntési javaslattal? dr. Fodor Tamás Elmondja, hogy három pályázatot adtak be a közoktatás kiírásra. Megjegyzi, hogy a forráshiány miatt elutasított pályázatot elfogadhatónak tartják. A másik két pályázat esetében, amelyek 73 és 72 pontot ért el, a bírálók valótlan adatok közlését jelezték a pályázattal kapcsolatban. Ennek utána néztek, és úgy gondolják, hogy ez tévedés, erre vonatkozóan kérik a panaszuk ilyen értelemben vett figyelembevételét. A másik iskolánál a bíráló azt állította, hogy nem aktuálisak azok az adatok, melyeket közöltek. Hozzáteszi, hogy a helyszíni szemle során a hivatal képviselője plusz anyagot szolgáltatott a pályázathoz, amely nem a pályázat része, és a bíráló erre hivatkozott, következésképpen a bírálat csak a beadott anyagra vonatkozhat, nem erre a mellékelt anyagra. Bebes István Megjegyzi, hogy már a kiírás előtt is jelezték a problémákat, amelyek a pályázattal kapcsolatosan a későbbiekben gondot okozhatnak. Úgy gondolja, hogy a döntések során is, és a bírálat során is kiderült, hogy vannak problémák. Logikus, hogy egy kiemelt projekt során az Ügynökség alátámasztó számításokat kér annak érdekében, hogy a projekt gazdaságos-e, ha megvalósul akkor az hosszú távon fenntartható-e. Úgy gondolja, ezek mindig fontos kérdések, ha egy-egy ilyen pályázat elbírálásáról van szó. A döntések körüli probléma is jelzi azt és lát olyan döntéseket, ahol nem biztos, hogy ugyanez a helyzet fenn fog állni hogy óriási összegeket tesznek bizonyos helyekre, annak érdekében, hogy fejlesszék a közoktatást, de ha azt az intézményt öt vagy tíz év múlva be kell zárni, az már nincs rendben. Úgy gondolja, hogy ezeknek a pénzeknek az elosztásában fontos, hogy olyan települések és olyan iskolák kapjanak lehetőséget, amelyek biztos, hogy a jövőben is működni fognak, vagy működhetnek. Ez nem köszön vissza a döntésben, és meg tudja érteni Fodor polgármester úrnak a hozzászólását, hiszen logikus, és úgy gondolja, hogy helyes Manninger elnök úrnak az a felszólalása, hogy meg kell vizsgálni, mi volt a döntés logikája. Marton István Elmondja, hogy egy pályázatot adtak be erre a konstrukcióra, 220 millió forintra pályáztak a Bolyai iskola felújítására. Elmondja, hogy egészen más szempontoknak is működniük kellett, mert szép dolog, hogy a XXI. szd. közoktatási intézményét kell kialakítani egy kis településen, miközben Nagykanizsán a legnagyobb iskolába kb. 650 gyerek jár, ahol sok tekintetben XIX. szd-i feltételek vannak. Úgy gondolja, hogy ez mélyen sértő rájuk nézve. Reméli, hogy az értékelés szempontjai részletesen alátámasztják, hogy miért kell egy lényegesen jobb állapotú vidéki iskolát javítani, ahol hosszabb távon 4

5 kérdéses az, amit az előtte szólok elmondtak. A nagykanizsai iskolánál nem okozhat gondot, mert legfeljebb nem 650 diák fog oda járni, hanem csak 600. Hozzáteszi, hogy XIX. szd-i körülmények vannak egy megyei jogú városban, ami nagyon szomorú. Fehér László Manninger elnök úr által elmondottakra kíván reagálni. Úgy gondolja, hogy a korábbi tanácsülésen egyetértettek, hiszen Celldömölk pályázatát mindenki elfogadta, ill. döntöttek abban is, hogy az Ikervári általános iskola is bekerült. Ebben egyetértetek, mindenki meg is szavazta, azonban mind a kettőt levették, és helyette a vasvári általános iskola került be. Mindenki tudja, hogy Vasvárnak ki a polgármestere, így azt kérdezi elnök úrtól, hogy milyen politikai döntés lehetett ebben. Az éremnek mindegyik oldalát meg kell nézni. Biztos abban, hogy nagyon sok iskola van, hiszen több mint 600 település van a régióban, rengeteg pályázat került beadásra, és ha valaki úgy nézi a dolgokat, akkor bármilyen irányba lehet magyarázni. Elmondja, hogy a Dél-dunántúli RFT elnökével találkozott, akik a 2013-ig levő keretösszeget előre hozták, és es időszakra átcsoportosították. Úgy gondolja, hogy a Tanácsnak ezen el kell gondolkodnia, próbálják meglépni, és akkor nem lesz olyan, mint amit Nagykanizsa polgármestere is elmondott, hogy egy megyei jogú város iskolája ne kapjon támogatást. Javasolja, hogy 2013-ig lehetőleg az iskola-felújítási pénzeket költse el a Tanács. Halmi Béla Elmondja, hogy az előtte szólók már a döntési mechanizmust ismertették. Letenye térségéből néhány gondolatot kíván kiemelni, elmondja, hogy ők is nyújtottak be pályázatot. A Tanács az első körben kiemelten támogatta, a kistérség valamint a kistérségi települések a régióban, Vasvár után a második legelmaradottabb, jelentős a munkanélküliség, a képzettségi szint alacsony, gazdaságilag elmaradottak a települések. A régióhoz való felzárkóztatás elengedhetetlen feltétele a képzettségi szint emelése a térségben mind statisztikailag mind pedig minőségi fejlődéssel. A környező települések mérete aprófalvas, továbbá gazdasági érdekek miatt várhatóak a kistelepülési iskolák bezárása, letenyei iskolának kell befogadnia ezeket a diákokat, így nem csak letenyei lakosokat szolgálja, hanem a környező települések diákjait is befogadja. A döntés eredményeképpen megye négy, Vas megye hét, megye 11 iskolája kapott támogatást. Elmondja, hogy Letenye projektje összetett, nem csak az iskolát, hanem az óvodát is magába foglalja, ill. férőhelyeket is bővít igényeknek megfelelően. A település körzetközponti szerepet lát el, építési hatóság, okmányiroda, gyámhivatal finanszírozása is mind terhet jelent a városnak és a térségnek. Kéri, hogy a 3 Mrd forint felosztásánál ezeket is vegye figyelembe a Tanács. Az előtte felszólalók már jelezték, hogy olyan iskolák kaptak támogatást, amelyek Phare pénzekből kerültek felújításra. Ugyanez nem mondható el nagyon sok benyújtott pályázat esetében sem. Előre lehet hozni a forrásokat a as évről, de ezt nagyon meg kell gondolni, és javasolja, hogy a pontozási rendszeren is javítsanak. Arra a kérdésre, hogy milyen politikai természetű döntésről van tudomása elmondja, hogy a kérdés jogos, annál inkább, mert kifejezetten politikai célú döntési mechanizmust és eljárást említettek néhányan. Hangsúlyozza, hogy az Irányító Hatóság által központilag elbírált pályázatokra a pénzügyi lehetőséghez képest hatszoros túljelentkezés volt. Ha elégedetlenség van, akkor egy ilyen aránynál úgy gondolja az természetes. Úgy gondolja, akkor reális szemléletű az ezzel kapcsolatos kritika, ha bizonyítható állításokkal próbálnak különböző észrevételeket tenni. Elmondja, hogy Győr városból hét pályázat érkezett, egyik sem nyert, hozzáteszi ebből kettő a képviselői körzetében van, próbált utána járni, akit lehetett megmozdítani, de egyetlen egy esetben sem járt sikerrel, mivel az EU elveknek megfelelően csak és kizárólag a bíráló bizottság által megadott pontozás alapján lehetett ezzel kapcsolatos döntést hozni. Megjegyzi, neki sem tetszik az ezzel kapcsolatos eljárás, de hogy politikai szintű döntések születtek volna, azt az ismeretei alapján határozottan cáfolja. Természetesen mindenki olyan indokot talál magának, amit a legjobb lelkiismerete diktál, de ilyen minősítéssel egyetérteni nem tud. Ilyen információja nincs, a saját példája, gyakorlata azt mutatja, hogy neki sem sikerült, pedig országgyűlési bizottság alelnöke is a képviselőségen túlmenően, a saját elképzeléseinek megfelelő módon érvényt szerezni nem tudott, mert olyan alacsony pontszámot kaptak ezek a projektek, hogy ez lehetetlen volt. Szakmailag indokoltnak tartja a kritikákat, amelyekkel egyet is tud 5

6 érteni. Probléma az, hogy területpolitikai szempontokat és megfontolásokat az Irányító Hatóság által működtetett bíráló bizottság döntésénél egyáltalán nem vagy alig jutottak érvényre, és pontosan ezért sikerült az irányító hatósággal történt egyeztetés alapján a következő, mintegy 3 Mrd forint keret terhére egy olyan eljárási rendet kialakítani elvben, aminek a részletes szabályait meg kell konstruálni, hogy az EU kompatibilis legyen. Ez a területpolitikai elveknek az előzőek elbírálása szerintihez képest lényegesen nagyobb szerepet és mérlegelési lehetőséget biztosít. Bizonyos korrekciós lehetőségre a szeptemberben megtartásra kerülő tanácsülésen lesz mód, ilyen értelemben az elhangzott kritikáknak a szakmai részét az Ügynökség, az elnök és a társelnök is képviseli, és megpróbálják ezeket a dolgokat a területpolitikai elvek érvényre juttatásával bizonyos értelemben korrigálni. Az előzetes egyeztetési mechanizmussal kapcsolatban elmondja, hogy ennek van egy kialakult rendje, de ha további egyeztetési menetrendeket tartanak szükségesnek a Tanács tagjai az eddigihez képest akkor, minden pozitív indítványt nyitottan fogadnak. Felkéri Horváth Jácintot, hogy amire nem született válasz, arra adja azt. Horváth Jácint Elmondja, hogy korábban a Tanács őt delegálta a bíráló bizottságba, így közvetlen információkkal tudna szolgálni, titoktartás kötelezi, de sok esetben tud reagálni a felvetésekre. A pályázó és a projektgazda megismerheti a részletes megállapításokat, kikérheti a Közreműködő Szervezettől és megismerheti a bírálatot. Hozzáteszi, hogy jelenleg a jogszabály ennyire ad lehetőséget. esetében a két elutasított pályázattal kapcsolatban elmondja, hogy a városnak lehetősége van fellebbezni, jogorvoslattal élni a döntés ellen abban az esetben, amelyet polgármester úr említett. A valótlan tartalmú adatok közlése miként zajlott, a helyszíni szemle során állapítottak meg bizonyos dolgokat, amelyek a pályázatba is beiktatásra kerültek, de korábban elvégzésre kerültek munkálatok ilyen téren, ilyen típusú valótlan adatközlésre hivatkozva utasította el a pályázatot a bíráló bizottság. A másik esetben a bíráló bizottságnak joga van dönteni olyan dokumentumok alapján is, amelyek a helyszíni szemle alapján merülnek fel, nem csak a pályázat alapján. Ez alapján döntött a bíráló bizottság arról, hogy a pályázat fenntarthatósága veszélyben forog és a közpénzekből nem javasolja jelen állapotban a pályázat támogatását. A részletes javaslat és bírálat kikérhető, nak ez rendelkezésére állhat. Bebes úr által elmondott felvetéssel kapcsolatban elmondja, hogy jogos javaslat, végig ez volt a pályázat kiírójának szándéka, kérdés, hogy ezt egy bírálati szempontrendszerben hogyan lehet nagyon pontosan számon kérni. A szándék ez volt, a döntés teljesen egy irányba ment, az, hogy ez tényleg jó volt-e, azt az idő fogja eldönteni, de a következő akciótervi időszakban, a következő pályázatban még lehet pontosítani, még lehet tovább erősíteni ezt a szándékot. Elmondja, hogy most is komoly szempont volt az, hogy olyan iskolák kerüljenek a rendszerbe, amelyek tíz év múlva is iskolák lesznek. Fehér László által elmondottakra válaszul közli, hogy több régió is megtette azt, hogy a teljes összeget a as időszakban költi el, a régióban 8 milliárd forint lesz az eredetileg tervezett 12 Mrdból, de ha megnézik az akcióterves előterjesztést, akkor abban látszik, hogy egy-másfél Mrd forintot más célokról oktatásra a következő akciótervből, tehát remélhetőleg még 5 Mrd forintot ki tudnak írni jövő év elején oktatási célokra. Ez azt jelenti, hogy Mrd forint kerül elköltésre oktatási célokra. Elmondja, hogy 2010 körül várható a program felülvizsgálata, amikor is lehetőség lesz arra, hogy még egyszer át lehessen csoportosítani akár más prioritásokról is összegeket az oktatásra. Tulajdonképpen elég sok lehetőség van, igyekeznek maximálisan kihasználni az oktatásra fordítható összegeket és maximálisra tervezni azokat látva az igényeket, és látva a túljelentkezést. Széles Sándor Ahogy már többször elhangzott a Tanács megfogalmazta az álláspontokat, véleményeket. Úgy érezték, hogy jobban és célszerűbben lehetne ezt a forrást felhasználni. Hihetetlenül nagy a forrás, hiszen megyében akkora forrás került szétosztásra, amekkora eddig még soha ilyen célra, csak nagyon rosszul. Ha van lehetőség még erre a célra forrásokat átcsoportosítani, akkor azt javasolja, hogy a következő akciótervben, ill. forrásfelosztásnál sokkal bölcsebben, sokkal határozottabban lépjenek fel. Nagyon minimális önrésszel óriási pénzeket lehetett elnyerni, aminek nagy része sajnos elherdálásra kerül, és nem lenne szerencsés, ha még egyszer megismétlődne. Véleménye szerint sokkal nagyobb befolyást kell szerezni a pályázat bírálatra és a pályázat 6

7 véleményezésre a Tanácsnak. Kérdezi az Ügynökség ügyvezető igazgatóját, ha a pályázó úgy dönt, hogy a pályázat bírálatát nyilvánosságra akarja hozni, megteheti-e mint adatgazda? Élhet-e ezzel a lehetőségével? Ebben az esetben lehetőség nyílna arra, hogy ezeket a pályázat bírálatokat, ezek tapasztalatait összegezzék, és a es akciótervben ezeket figyelembe véve már úgy fogalmazzák meg következő év elején a forrásfelosztásnál a javaslatukat, hogy sokkal okszerűbb és sokkal célszerűbb pályázati forrásfelhasználásra kerüljön sor. Horváth Jácint A nyilvánosságra hozással kapcsolatban elmondja, hogy az adatgazda az NFÜ és a Közreműködő Szervezet, a pályázónak csak betekintési joga van. Az elosztással kapcsolatban elmondja, hogy a 4. sz. előterjesztésben - ami az akciótervvel foglalkozik, más megoldást keresnek erre a problémára, amiket közösen felvetettek. Megpróbálnak egy másfajta felső határt megszabni a pályázatokban, ami az első akciótervnek a munkaváltozatában is szerepelt, gyereklétszámhoz kötni a támogatás felső határát, és ebből kiindulva (nem a feladat-ellátási helyek számából kiindulva) határozzák meg azt. Elmondja, hogy megpróbálták mérlegelni megye javaslattételét, hogy a 80 %-os határt vigyék le 70 %-ra a kapacitáskihasználtságban. Ez is így szerepel már a mostani akciótervben. Baracskai József Elhiszi, hogy azok, akiknek nem nyert a pályázata keserű szájízzel beszélnek, de oszlassák el a félre értést, ezek a pályázati pénzek nem kerültek rossz helyre. Természetesen jobban örültek volna, ha minél több pályázat nyer, de biztos abban, hogy jó helyre kerültek a pénzek. Akik nem értenek egyet vele kérjék ki a pályázatukat, menjenek el az NFÜ-höz, nézzék meg, miért nem sikerült, tanuljanak a hibáikból, induljanak a következő pályázaton. Azt leszögezi, hogy ezek a pénzek jó helyre kerültek. Mivel több hozzászólás nincs, ezért lezárja a napirendet. Az előterjesztés tájékoztató jellegű, szavazást nem igényel. 7

8 3. napirendi pont Tájékoztatás a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program évi akciótervének kidolgozásáról Elmondja, hogy az írásos előterjesztés négy alternatívát tartalmaz OP forrásainak hatékony lekötésének érdekében az igényekhez igazítottan A, B, C és D jelzéssel. Az elnöki indítvány a D változatra vonatkozik, de természetesen más indítványt is lehet tenni. A D választását azzal indokolja, hogy minden, a programban szereplő és központi elvárásnak megfelelő program részének továbbra is különböző arányokban, de a későbbiek folyamán is pályázati kiírásra forráslehetőséget biztosít. A többi nem minden esetben így tartalmazza. Mivel más javaslat nem érkezik, így szavazásra bocsátja a határozati javaslatot a D változattal. Megállapítja, hogy a Tanács a javaslatot 19 igen 2 tartózkodással elfogadta. 65 / (VIII. 29.) NYDRFT határozat (1) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elfogadja az előterjesztés 1. számú mellékletét képező, a Nyugat-dunántúli operatív program es évekre vonatkozó akciótervének első munkaváltozatát, valamint az előterjesztés 2. számú mellékletét képező pénzügyi táblát, és felhatalmazza a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget, hogy ezen dokumentumokat az 5. prioritás D változatának figyelembe vételével megküldje a ROP Irányító Hatóság részére. Határidő: folyamatos Felelős: Horváth Jácint, ügyvezető igazgató 4. napirendi pont A Nyugat-dunántúli Operatív Program évi kiemelt négy- és ötszámjegyű utak rangsorának megállapítása Elmondja, hogy nehéz döntés előtt állnak, bizonyos önmérséklet, bizonyos belátás és bizonyos kompromisszum készség feltétlenül szükséges a évi akciótervvel kapcsolatban. Javaslatot tesz, a végső döntést a Kormány hozza meg. A beterjesztésre kerülő javaslat a teljes rendelkezésükre álló összeg 4,2 Mrd, de az előző akcióterv végrehajtása során kialakult problémákat figyelembe véve az Irányító Hatóság ennek 75%-ra, azaz 3,15 Mrd forintra indítványoz javaslatot tenni, hogy megfelelő pénzügyi tartalékokkal rendelkezzenek, ennek megfelelően bizonyos tartaléklista felállítása is indokolt. Az előzetes, bár nem ellentmondás és ellenészrevétel nélkül a következő indítványt terjeszi a tisztelt Tanács elé. A 3,15 Mrd forintot osszanak fel megyék között. Minden megyének megvan a maga szakapparátusa az utak vonatkozásában, tehát amennyiben bizonyos rangsorokat változtatni kellene ezt a megyén belül, az érintett szakapparátussal együtt könnyen végre lehet hajtani. Ennek megfelelően a többségi indítvány a következő javaslatot tartalmazza: megye részére 1, 450 Mrd forint, Vas megyének 700 millió forint, és megye részére pedig 1 Mrd forintos keretösszeget javasol, és ennek megfelelően a megyéken belül kerülne a rangsor megállapításra, és ez kerülne felküldésre, továbbintézésre az érintett központi szerv felé.. A délelőtt végrehajtott egyeztetés alapján a következőt javasolja: megye esetében cserét indítványoz, pontosabban terjeszt elő, amely szerint a 9. pontban jelzett Kapuvár-Tőzeggyármajori út helyett a tartaléklistára tett -Brennbergbánya utat javasolja megcserélni, és ennek megfelelően a Kapuvár a tartaléklistát vezető pozícióba kerül, tehát hátrébb kerül. Ennek a cserének az eredménye 9 millió forint látszólagos megtakarítását is jelenti. Határozati javaslat kiegészítésre tesz javaslatot, a Halászi-Mosonmagyaróvári út esetében, ami központi forrásból kerülne biztosításra. Elmondja, hogy hatalmas arányú építkezések vannak, a Halászi út tönkre ment, egy sokmilliárdos projekt kerül megvalósításra, ennek megfelelően az utat rendbe kell tenni, mert igen gyenge 8

9 állapotban van. A határozati javaslat-kiegészítés a következő: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács javasolja, hogy a Halászi-híd felújítását megelőzően kerüljön sor központi forrásból a évi költségvetés terhére a Halászi-Máriakálnok-Mosonmagyaróvár összekötő út felújítását. A Tanács felkéri elnökét, hogy a javaslatot juttassa el a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter részére. Természetesen úgy kell érteni, hogy nem ROP-os forrás terhére menjen ez az előirányzat. A másik téma a Vas megyei előterjesztésre vonatkozó módosítás, amely a tartaléklistát érintené, amely a 13. sorszám alatt feltüntetett Gérce bekötő út helyet cserélne a 12. sorszám alatti Sárvár-Kenyeri összekötő úttal. Tehát akkor 13. sorszámú lenne a Sárvár-Kenyeri, és 12. sorszámú a Gérce bekötő út. Az előterjesztéshez képest ez a módosító indítványa. Tájékoztatásul elmondja, hogy megye esetében 1-10 módosított sorszám a keretösszeg, Vas megye esetében 1-8-ig, a többi tartaléklistán, megye esetében 1-9-ig. Türelmet kér, egyeztetnek. Elmondja, hogy mint elnök nagyvonalú volt, kicsit túllépte mindegyik összeget, az Ügynökség munkatársai viszont ezen összeg alatt jelzik. Javasolja, hogy a Tanács egy kicsit lépje túl, hiszen jelentős tartalékösszeg áll rendelkezésre. Ezt az 1 Mrd tartalékkeret terhére megtehetik. Ismerteti a végső előterjesztést. Tehát megye esetében 1-10-ig, itt van néhány 10 milliós túllépés, ez igaz, Vas megye esetében 1-8-ig, megye esetében 1-9-ig. Minimális túllépés véleménye szerint tolerálható, ennyi bátorságuk lesz és van. Megnyitja a vitát. Manninger Jenő Az előzetes egyeztetéseken már beszéltek róla, és a javaslata úgy látszik nehezen értelmezhető, és a Közút Kht. sem támogatta, de hangsúlyozza, hogy a Keszthely-Sümeg út ha tetszik regionális út, a régió észak-déli részét köti össze. Ennek az állapota a Közút Kht. szerint is rendkívül rossz. Nyilván a magas bekerülési összeg miatt nem akarják besorolni, de úgy gondolja, hogy feltétlenül szükséges lett volna, hogy besorolják, a kistérség is az első helyen javasolta. Ez nem történt meg, reméli, hogy akkor más forrásból pótolják a minimális felújítási munkákat, de egyértelműen szükséges lett volna. Másik megjegyzése pedig a közoktatás és az út pályázatoknak az összegcseréjével kapcsolatos. Érti ezt, Vas megye és megye között zajlik a csere, ők eldöntik, de megjegyzi, ha van egy ilyen felosztás a következőkben, úgy látja, hogy célszerű lett volna összességében nézve az előző pályázatokkal együtt, de úgy látja ezt a Tanács többsége nem fogadja el. Úgy gondolja minimálisan rögzíteni kellene, hogy a közoktatási pályázatoknál ha Vas megye és megye megegyezik, akkor a megyei arányt is tartsák be, tehát akkor valóban legyen arányosság, mert az előző pályázat eldöntésénél ez az elv nem érvényesült, hiszen az 5,2 millióból 1,2 semmilyen arány alapján nem jön ki. Tehát ha az elnök úr ezt úgy érti, hogy lesz egy csere a két megye közt, a harmadik megye pedig ott is figyelembe lesz véve, hogy összességében az arányát megkapja, akkor ez egy minimális feltételnek elfogadható. Marton István Úgy gondolja, nem véletlenül húzták meg megyében a 9. tétel után a határt, hiszen a két legnagyobb beruházási összeg a listán a 10. és a 11. lett volna. Módfelett sajnálja azt, hogy a kanizsai kistérség tökéletesen kiszorult innen is, mint ahogyan kiszorult az oktatásiból is, nem tudja, hogy ezt mivel érdemeltük ki. Konkrét módosító indítvány nincs? Marton István nem beszélt a mikrofonba, így nem hallatszik a felvételen. Valamit ki kellene hagyni. Ha jól látom, 300 millióra taksál. Marton István nem beszélt a mikrofonba, így nem hallatszik a felvételen. Marton István 10-es, 11-es sorral, aztán itt vége mindennek. 9

10 Nem tudja. Ezzel kapcsolatban elmondja, hogy ezért is javasolta, hogy a megyén belül kellene leegyeztetni, mert és Vas megye részéről ebben az ügyben határozott véleményt alkotni senki nem mer. Megértik a polgármester úr problémáját, de úgy gondolja, mindenkinek ilyen meg hasonló természetű gondja. Jegyzőkönyv rögzíti. További észrevétel? Székely Imre A megyei elnöki javaslattal kapcsolatban néhány érvet sorakoztat fel a Kapuvár- Tőzeggyármajori út mellé. Elmondja, hogy a kistérség ezt jelölte az első helyen, és amennyiben a 9. helyről a 11. helyre csúszna vissza, akkor egyetlen Kapuvári kistérségi projekt sem kerülne a nyertesek közé, és több kistérségből kettő is odakerülne. Amellett meg kell jegyezni, hogy az út az a határátkelőhely felé vezet, tehát elég fontos térségi szerepet tölt be. Ha a -Brennbergbánya út a 10. helyre kerülne fel, akkor a káposzta is megmarad és a kecske is jóllakik. Mindenképpen javasolja, hogy a listán maradjon ez a kapuvári projekt. Köszöni. Kérdezi, hogy ezt nem lamentálásnak veszi, hanem módosító indítványnak az általa beterjesztetthez képest? Mert akkor szavazni kell. Székely Imre Az eredeti indítvány, az elnök úré a módosító. Az előterjesztésben a 9. helyen szerepel a Kapuvár, és elnök úr javasolta, hogy 11. helyre kerüljön. Tehát kéri, hogy erről szavazzanak? Rendben. Székely Imre Azt meg lehet tenni, hogy a Brennbergi út esetleg ne a 9. legyen, hanem a 10-re, a Hédervár-Lipótival cserélhet. Javasolja, hogy a kapuvári kistérség kapjon egy projektet. További módosítás? dr. Fodor Tamás Tisztelt elnök úr, tisztelt tanácsülés. A sopron-fertőd kistérség javaslatában első helyen szerepelt -Balf-Fertőrákos. Ez a -Fertőrákos mindannyiuk által ismert út, amely a Fertő körüli közlekedést mind közúton, mind kerékpárúton biztosítja, azonban ez a szakasz használhatatlan évek óta. Kérdezi, hogy miért nem került bele ebben a listába a megyei javaslattétel? Ferenczi László Tisztelt elnök úr, tisztelt polgármester úr. Az egyeztetésen illetékes közúti igazgatóság is és ő is jelen volt. Egyértelmű volt ennek az útnak a felújításának a szükségessége, viszont a mértéke, a nagyságrendje olyan, hogy bőven túlhaladná a megyei keretet, tehát milliárdos összegekről hozzáteszi, azt mondták, hogy még csak megbecsülni sem tudják, hogy ez mibe kerülne, és így ez most ebből a keretből semmiképpen, hanem a későbbiekben lehetne, a szükségességét viszont senki nem vitatja ennek a felújításnak. Pillanatnyilag a nagyságrendje olyan, ami túlhaladja a kereteket. A jelenlévők tájékoztatásául elmondja, hogy az eredeti javaslatot a Közútkezelő Kht. terjesztette be, ez ahány egyeztető, véleményező fórumon átment, az mindegyik úgy jött ki, hogy az eredeti javaslatra alig lehetett ráismerni. Ezzel érzékeltetni szeretné, hogy micsoda igények vannak, és milyen különböző szempontok alapján lehet ezt a nem könnyű rangsort felállítani. Magyarán bármilyen 10

11 rangsort terjesztenek ide, számos esetben jogos kritikával és okos észrevételekkel meg lehet célozni, de azért mondta, hogy némi önmérséklet, belátás és kompromisszumkészség mindenképpen szükséges. Marton István A 11-es listát átnézve az a javaslata, hogy a 7., helyett a 11. sorszámú legyen bent. Mindegyik kistérség kétszer is szerepel benne. Úgy gondolja, hogy a nagykanizsai kistérség nem egy kicsi kistérség, nem túl barátságos lépés. Ha jól számolja kettő módosító indítványról fogak szavazni. Bebes István Azért fontos, hogy szót kérjen, mert Kovács elnök urat helyettesíti, tehát ő biztos hogy hozzászólna ehhez a dologhoz. Megpróbáltak egy normál elvet alkalmazni. Ez valahogy úgy szólt, hogy igen, legyen bent térségi elv, hogy mégis a kistérségek egyenlő arányban próbáljanak meg kapni ezekből a részekből, aztán legyen bent egy bizonyos mértékben pénzügyi elv is, meg hát egy szakmai elv is. Elmondja, hogy a legnagyobb problémája az, hogy a 8. sorszám alatt megáll a sor ennek a döntésnek a következtében, tehát náluk sérülnek az elvek. Az a kérése tudom, hogy ez egy később jött javaslat volt hogy valahol próbáljanak meg időben szólni, hogy az egyeztetési folyamat során már tudjanak arról, hogy esetlegesen mi fog következni. Hozzáteszi, hogy nehezen fogja tudni azon kistérségekkel megértetni, akik ebből a lehetőségből kimaradnak. Megértjük a lelkiismereti problémát. Sziráki István A megyei listával kapcsolatban kéri, hogy az eredeti előterjesztést fogadja el a Tanács. Véleménye szerint szakmailag átgondolt ez a lista, és nyilván tudják a Közútkezelő Kht. munkatársai, hogy miért ezt a sorrendet javasolták. Az elhangzott módosító javaslat egerszeg esetében eléggé hátrányos helyzetet hozna. Ez egy olyan belterületi út, ahol roppant nagy lakossági tiltakozás van, egy nagyon rossz állapotú út. Kéri az eredeti listát elfogadni. Lezárja a vitát. Marton István nem beszélt a mikrofonba, így nem hallatszik a felvételen. Összefoglalja az elhangzottakat. Két módosító indítvány érkezett, az egyik a megyei listára, a másik pedig a megyei listára. Először a megyei listáról szavaznak, amelynek a tárgya az általa beterjesztett listát figyelembe véve cserét javasol a 10. helyett a 11-t javasolja, ennek az értelme az, hogy a támogatott lista 1-10-ig van, 11. sorszámtól kezdődően pedig tartaléklistaként szerepel. Székely Imre módosító indítványát bocsátja szavazásra. Megállapítja, hogy a Tanács 7 igen, 8 nem 6 tartózkodással a módosító indítványt nem fogadta el. megyei listára vonatkozó indítványt teszi fel szavazásra Marton polgármester úr beterjesztésében, mely szerint a 7., 8. és 9. sorszámú kerülne a tartaléklistára, és helyette bejönne a 11. sorszámú útfelújítási javaslat. Úgy gondolja, így egyértelmű a javaslat a jegyzőkönyv számára. Szavazás következik. Valaki nem szavazott. Megállapítja, hogy a módosító javaslatot 2 igen, 9 nem és 10 tartózkodó szavazattal a Tanács nem fogadta el. Ennek megfelelően a három megyének az általa beterjesztett rangsoráról együttesen szavaznak. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot 15 igen, 1 nem és 5 tartózkodással elfogadta. 11

12 66 / (VIII. 29.) NYDRFT határozta (1) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a Nyugat-dunántúli Operatív Program évi Akciótervében a Településeket összekötő utak fejlesztése prioritásban nevesítésre javasolt projektek rangsorát a következők szerint állapítja meg: GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 1-10 projekteket javasolja nevesítésre: Rangs or Útszá m Út megnevezése Beruházás kezdete, vége -tól -ig Beruház ás hossza (km) Kistérség Becsült bruttó beruház ási költség (m Ft) Kumulál t bruttó beruház ási költség (m Ft) Nyúl-Ménfőcsanak ök. út (Győrújbarát- 6,2 9,2 3,000 győr 129,60 Ménfőcsanak) 129, Pápa-Szilsárkány ök. út (megyehatár ,2 3,200 csorna 178,20 SZANY) 307, Kunsziget bek. út 1,1 2,6 1,500 győr 81,00 388, Hédervár-Kimle ök. út (Kimle) 5,8 8,8 3,000 móvár 129,60 518, Bakonybánk ök. út (Sáhalomalja- 11,05 17,2 6,150 pannonhalmi 270,00 Nyalka) 788, Tét - Lébény ök. út (Marcal híd- 6,9 9,8 2,900 tét 118,80 Rábaszentmihály) 907, Ágfalva 0 3,7 3, Fertőszentmiklós-Kőszeg ök. út (horpács-zsira) 129, ,9 3,900 Sp 172,80 sopronfertőd sopronfertőd 1 036, , Brennbergbánya 3,8 7,7 3, , , Hédervár-Lipót ök. út 0 3,5 3,500 móvár 151, , Kapuvár - Tőzeggyármajori ök. út 13,3 16,4 3,100 kapuvár 133,92 (Tőzeggyármajor) 1 619, Rábatamási-Szil-Vág ök. út (németi- 8,5 12,2 3,700 csorna 162,00 Szil) 1 781, Tét-Rábacsanak ök. út (Tét-Mórichida) 0 6,25 6,250 tét 324, , Pázmándfalu bek. út. 0 2,6 2,600 pannonhalmi 118, ,32 Farád-Mihályi-Gyóro ök. út (Jobaháza ,6 12,6 5,000 kapuvár 248,40 Mihályi) 2 472,72 Bágyogszovát-Szilsárkány ök. út ,8 3,800 csorna 172,80 (Bágyogszovát-Rábapordány) 2 645, Mosonmagyaróvár-Máriakálnok-Halászi 0 6,9 6, ,52 Összesen (m Ft) 2 645,52 12

13 VAS MEGYÉBEN a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 1-8 projekteket javasolja nevesítésre: Rangsor Útszá m Út megnevezése Beruházás kezdete, vége -tól -ig Beruház ás hossza (km) Kistérség Becsült bruttó beruház ási költség (m Ft) Kumulált bruttó beruházá si költség (m Ft) Szombathely állomáshoz vezető út (Zanati 0 1,9 1,900 Szombathely 116,64 út) 116, Vashosszúfalu- Káld ök.út ( Vashosszúfalu 2,1 5 2,900 Sárvár 71,28 és Káld között 187, bér-kám ök. út ( megyehatár- 6,8 11,6 4,800 Vasvár 117,72 Mikosszéplak-Csehimindszent) 305,64 Kapuvár-Beled-Celldömölk ök.út(kemenesszentmárton és 39,1 42,1 3,000 Celldömölk 73,44 Celldömölk között) 379, Gór bekötő út 0 1 1,000 Csepreg 33,48 412, Kétvölgy-Szentgotthárd ök. út 4,1 8,4 4,300 Szentgotthár 108,00 (Apátistvánfalva és Szentgotthárd között) d 520, Csákánydoroszló-Vasalja ök. út 1,8 5,5 3,700 Körmend 140,40 (Kemestaródfa-Vasalja) 660, Acsád-Kőszeg ök. út (Kőszegpaty és 8 11,3 3,300 Kőszeg 79,92 Nemescsó között) 740, Őriszentpéter-Máriaújfalu ök. Út (Szalafő 4,9 9,9 5,000 Szentgotthár 90,72 és Farkasfa között) d 831, Acsád-Kőszeg ök. út (Nemescsó és 12,2 15,2 3,000 Kőszeg 71,28 Kőszegfalva között) 902, Farkasfa-Apátistvánfalva ök. Út (Farkasfa- 0 6,5 6,500 Szentgotthár 108,00 Orfalu-Apátistvánfalva) d 1 010, Gérce bekötő út (Gérce) 4,3 5,4 1,100 Sárvár 34, , Sárvár-Kenyeri ök. út. (Ostffyasszonyfa 9,6 12,2 2,600 Celldömölk 93,96 környéke) 1 104, Celldömölk-Gérce ök.út 12,8 13,1 0,300 Sárvár 10, , Molnaszecsőd-Katafa ök.út (Nagymizdó és 8,2 9,4 1,200 Körmend 78,84 Katafa között) 1 229, Rábapaty-Répcelak ök. út (Jákfa) 4,1 5,2 1,100 Sárvár 34, , Söpte-Csepreg ök. út (Söpte és 1 4,1 3,100 Szombathely 71,28 Salköveskút között) 1 334, Bejcgyertyános bek. út 0 1,1 1,100 Sárvár 24, , Kemenesmihályfa-Vönöck ök. Út 2,2 4,6 2,400 Celldömölk 64,80 (Kemenessömjén-Vönöck között) 1 424, Vasvár-Hegyhátsál ök. út (Gersekarát és 9,9 17,1 7,200 Vasvár 129,60 Halastó között) 1 554, Csénye-Bögöt ök. út (Bögöt és 88. sz. 8,4 11,9 3,500 Sárvár 54,00 főút között) 1 608,12 Összesen (m Ft) 1 608,12 13

14 ZALA MEGYÉBEN a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 1-9 projekteket javasolja nevesítésre: Rangsor Útszá m Út megnevezése Beruházás kezdete, vége -tól -ig Beruház ás hossza (km) Kistérség Becsült bruttó beruház ási költség (m Ft) Kumulá lt bruttó beruhá zási költség (m Ft) Kerkafalva-Nagyrákos (Kerkafalva-Szatta) 0 2,700 2,7 lenti 88,56 88, Murakeresztúr-Letenye (Letenye) 13,1 15,600 2,5 letenyei 102,6 191,16 Sümeg - egerszeg (szentiván ,700 1,7 zalaegerszegi egerszeg) , komár-sármellék (komár) 1,1 4,100 3 zalakarosi 156,6 509,76 zalaszentgró apáti-bér (koppány) 15,3 19,100 3,8 ti 144,72 654, Keszthely-Várvölgy (Keszthely) 0,9 3,400 2,5 keszthelyi 98,28 752, Karmacs-Jánosháza (Vindornyaszőllős) 8,5 10,500 2 keszthelyi 70,2 822, Lenti-Bajánsenye (baksa) 4 6,800 2,8 lenti 97,2 920, Ebergény bek. (egerszeg) 1,2 2,500 1,3 zalaegerszegi 76,68 996, Letenye-Bázakerettye 0,3 8,200 7,9 letenyei ,8 Nagykanizsa-Gyékényes ök út ,000 5 nagykanizsai (Nagykanizsa) 288, ,2 Összesen (m Ft) 1 645,20 (2) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács javasolja, hogy a Halászi-híd felújítását megelőzően kerüljön sor központi forrásból a évi költségvetés terhére a Halászi- Máriakálnok-Mosonmagyaróvár összekötő út felújítása. (3) A Tanács felhatalmazza a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetőjét arra, hogy a projektek sorrendi javaslatát a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága részére eljuttassa. Határidő: szeptember 10. Felelős:, a Tanács elnöke 5. napirendi pont Tájékoztatás a Régió es hazai decentralizált területfejlesztési forrásait együtt kezelő Regionális Területfejlesztési Operatív Programjának (NYDRTOP) társadalmi egyeztetésre bocsátott változatáról Horváth Jácintot kéri fel szóbeli kiegészítésre. Horváth Jácint Kiegészítésként elmondja, hogy a korábbi tanácsülésen elhangzott javaslatokat, észrevételeket beépítették az anyagba, a dokumentum három hónapos társadalmi vitán van, az Ügynökség honlapján elérhető, ahol is lehet véleményezni, és körülbelül a novemberi tanácsülésen kerül vissza a Tanács elé elfogadásra. Addig is várják a további javaslatokat, észrevételeket az anyaghoz, hosszú időszak lesz, így nyugodtan lehet módosítani és változtatni. 14

15 Székely Imrének adja meg a szót. Székely Imre Amikor elnök úr lezárta a 4. napirendi pontot, akkor jelezte, hogy szót kér, de nem kapott szót. Elmondja, hogy a Halászi híd kapcsán nem szavaztak, és azzal kapcsolatban szeretett volna ráerősíteni. Nem szavaztak a Halászi hídról. megyénél kiegészítették a módosítással és ezzel együtt került megszavazásra. Székely Imre Elmondja, hogy szót nem kapott. Mikor kaphatna szót ez ügyben, mert kapcsolódott volna ehhez. A vita le lett zárva, módosító indítványt nem áll módjukban elfogadni, kéri, hogy ezt vegye figyelembe. Székely Imre Szavazáskor jelezte, hogy szót kér. Szavazásra a vita lezárása után kerül sor. Kéri, hogy hétfőn ebben az ügyben értekezzenek. Mivel több vélemény nem hangzik el, az előterjesztés tájékoztató jellegű, szavazást nem igényel. 6. napirendi pont Döntés a évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázatainak támogatásáról Technikai kiegészítést tesz. Ismét különleges szavazási módot kell alkalmazni, amihez egyetértésüket és bele egyezésüket kéri a Tanács tagjaitól. Elmondja, hogy a Tanács a április 31-i ülésén tárgyalt a Regionális Fejlesztési Tanács hatáskörébe utalt decentralizált célelőirányzatról, felhasználási szabályairól elfogadta a célelőirányzatra vonatkozó pályázati felhívást. A Szakértői Bizottság augusztus 26-án tartotta ülését. A Bizottság a befogadott 56 pályázatból 47 pályázatot javasol támogatásra. Tájékoztatja a Tanácsot, hogy döntéshozatal során a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi 181. törvény 7. és 9. alapján az összeférhetetlenségre figyelemmel kell lenni. Az előző ülésen is ismertettettek alapján szavaztatja meg a határozatot. Baracskai József Örömét fejezi ki, mint megyei Tanács tagja, hogy a TRFC pályázatok közel 60 %át a szakértői bizottság megyének ítélte. Halmi Béla Elmondja, hogy valóban dicséretes, hogy megye 60 %-át kapta ezeknek a forrásoknak, ebben nagy szerepe lehetett annak a döntésnek, hogy a térség a leghátrányosabb helyzetűek közé tartozik. 23 településből Letenye térségéből 14 kistelepülés tartozik ebbe a körbe, melyek rászorulnak erre a támogatásra. Elmondja, hogy ebből a 14 településből heten pályáztak a TRFC-be, ketten duplán. Javasolja, hogy BC-16 sorszámmal jelölt Murarátka Község Közmunka program, és a BD-06 sorszámmal jelölt projekt kerüljön beemelésre a nem támogatott kategóriából a BD-02-es sorszámú Kistolmács Község pályázatát. 15

16 Tóth Gábor A szakértői bizottság javaslata alapján, azok a pályázatok, melyek a forráshiány miatt elutasított listára kerültek egyik sem emelhető be a támogatottak közé, mert valamilyen formában nem felelnek meg a szakmai kritériumoknak, nem illeszkednek ahhoz a pályázati kategóriához, ahova benyújtásra kerültek, a bizottság ezért javasolta őket forráshiány miatt elutasításra. Nem javasolja a cserét azzal a közmunka-programmal, ami megfelel a pályázati felhívás kritériumainak. Halmi Béla Ebben az esetben visszavonja javaslatát. A szavazással kapcsolatban elmondja, hogy a szavazás jogszerű és célszerű lebonyolítása érdekében az érintett pályázatokról blokkokban fog a Tanács dönteni. Azon pályázatoknál, ahol nem áll fenn összeférhetetlenség, ott a Tanács egyben szavaz. Az előkészítés során az Ügynökség az összeférhetetlenséget vizsgálta, és ennek megfelelően mindig ismertetésre kerül, mely pályázatok esetében mely Tanácstagok érintettek és nem szavazhatnak. Felhívja a Tanácstagok figyelmét, hogy az összeférhetetlenség személyfüggő, tehát meghatalmazás esetén a meghatalmazott személyes érintettségét kell figyelembe venni, és nem azt, hogy ki helyett szavaz. Kéri a Tanács tagjait, hogy akinek a neve nem hangzik el, de a fenti ismertetett összeférhetetlenségi feltételeknek megfelel adott pályázat vonatkozásában, az a szavazás előtt jelezze. Sziráki István Javasolja, hogy akik nem szavazhatnak adott esetben, azok kapcsolják ki a szavazógépet. Elfogadja a javaslatot. Elmondja, hogy a határozati pontokat külön-külön szavaztatja meg, a végén pedig az összeset egyben. Szavazásra bocsátja az első határozati javaslatot a TRFC pályázatok támogatása érintett pályázatok. Kéri, hogy dr. Fodor Tamás, Bebes István, Fehér László, Marton István, Tislér István Manninger Jenő és ne vegyenek részt a szavazáson. A Tanács 14 tagja szavaz. Kéri, ha valaki a fent ismertetett szempontok szerint még érintett, az jelezze. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot egyhangúlag elfogadta. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat 2. pontját, a TRFC pályázatok támogatása nem érintet összes pályázat. A Tanács mind a 21 tagja szavaz. Kéri, ha valaki a fent ismertetett szempontok szerint itt érintett, az jelezze. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot 19 igen 1 tartózkodással elfogadta. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat 3. pontját a tartaléklistás TRFC pályázatok támogatása pályázatok. Kéri, hogy ne vegyen részt a szavazáson. A Tanács 20 tagja szavaz. Kéri, ha valaki a fent ismertetett szempontok szerint még érintett, az jelezze. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot 18 igen 2 tartózkodással elfogadta. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat 4. pontját a forráshiány miatt elutasításra kerülő TRFC pályázatok támogatása pályázatok. Nincs összeférhetetlenség, így a Tanács mind a 21 tagja szavaz. Kéri, ha valaki a fent ismertetett szempontok szerint még érintett, az jelezze. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot 18 igen 2 tartózkodással elfogadta. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat 1-5. pontját, és megállapítja, hogy a Tanács a határozati javaslatokat 19 igen 2 tartózkodással elfogadta. 67 / (VIII.29.) NYDRFT határozat (1) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megismerte a Szakértői Bizottság javaslatát a Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázataihoz kapcsolódóan a 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet alapján a évben lebonyolított pályázati eljárásban a megjelölt támogatási összeggel az alábbi pályázatokat támogatja: 16

17 Regisztrációs szám Pályázó neve Pályázat címe Megye Támogatás (Ft) BC-17 BC-20 CA-09 CA-13 CA-01 CA-07 CA-02 CA-10 D-02 D-05 D-01 D-09 D-07 Városgondnokság Celldömölk karos Kistérség Többcélú Társulása Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Rügybázis Kulturális Egyesület Pro Kultúra Kht. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Iskolakultúráért - Esélyteremtésért Egyesület Pro Kultúra Kht. Muramenti Nemzetiségi Területfejlesztési Társulás Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hévízi Kistérség inak Többcélú Társulása Közmunkaprogram Celldömölkön Vas Ft karosi kistérségi közmunkaprogram Vas megyei komplex ifjúsági szolgáltatás fejlesztése "Gördülő Ház" - Mobil ifjúsági Információ és Tanácsadó Szolgáltatás megyében I-Pont Információs és Tanácsadó Iroda fejlesztése A Városi Diákiroda felújítása Nagykanizsán KEFIR - Kemesaljai Fiatalokért Iroda Korszerű eszközökkel sikeres pályaválasztásért Ádventtől szilveszterig Mura menti vigasságok programsorozat Lombhullástól liliomnyílásig - művészeti rendezvénysorozat Celldömölkön és Kemesalján A évi Város Napja megrendezése Nagykanizsán "Kistérségi Karácsonyi Fesztivál és Vásár" Karácsonyváró és Óévbúcsúztató a Hévízi Kistérségben Vas Vas Vas Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft (2) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megismerte a Szakértői Bizottság javaslatát a Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázataihoz kapcsolódóan a 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet alapján a évben lebonyolított pályázati eljárásban a megjelölt támogatási összeggel az alábbi pályázatokat támogatja: Regisztrációs szám BA-01 Pályázó neve Pályázat címe Megye Támogatás (Ft) Nedolász Gyula Felnőttképző és kereskedelmi célú ingatlan Ft 17

18 BA-02 BA-03 BA-06 BA-11 BC-01 Gelse Termál Vagyonkezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Milver-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Becsehely és Környéke Mezőgazdasági Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Nyírfaerdő Termelő és Szolgáltató Kft. Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Sebestyén Kúria fejlesztése Ft Festékkeverő üzem és bolt kialakítása szentgróton A Becsehely - Tuskós Major infrastrukturális és ingatlan beruházása A Nyírfaerdő Kft. Üzemcsarnok építési beruházása Közmunkaprogram a pannonhalmai kistérségben Ft Ft Ft Ft BC-02 Rábapordány Község Közmunkaprogram Ft BC-03 BC-05 BC-06 BC-07 BC-08 BC-09 BC-10 BC-11 BC-12 BC-13 BC-14 Csorna Város Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Lenti Városüzemeltető Közhasznú Társaság Zsebeháza Község Kóny Község Acsalag Község Barbacs Község Téti Kistérség Sokoróaljai inak Többcélú Társulása Foglalkoztató ZalA-KAR Nonprofit Közhasznú Kft. Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Rönök Község Csorna város évi közmunkaprogramja a tiszta, rendezett környezetért Térségi közmunka természet szolgálatában Regionális szempontból hátrányos helyzetű kistérségben megvalósuló helyi munkanélküliek életkörülményeinek javítását szolgáló közmunkaprogram Közmunka program szervezése Zsebeháza és Szil községekben Közmunkaprogram megvalósítása Kónyban Közmunkaprogram megvalósítása hátrányos helyzetűek foglalkozatásával Acsalagon Közmunkaprogram megvalósítása hátrányos helyzetűek foglalkozatásával Barbacson Közmunkások a Téti kistérségért Vas Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Irányító közmunkások Ft Közmunkaprogram az élhetőbb és szerethetőbb pacsai kistérségért Munkavállalási lehetőség teremtése hátrányos helyzetű csoportok számára a közmunkaprogram segítségével Vas Ft Ft 18

19 BC-15 Csörnyeföld Község Összefogással az élhető környezetünkért a Kerka-Mura folyók találkozásánál - közmunkaprogram lebonyolítása Ft BC-16 Murarátka Község Közmunkaprogram Murarátkán Ft BC-18 Rédics Község Rédics és térsége közmunkaprogram Ft BC-19 Szentliszló Község Élhetőbb Szentliszlóért közmunkaprogram Ft BD-06 Csörnyeföld Község Szociális ellátórendszer fejlesztése a szociális földprogram keretében Ft CA-04 CA-08 CA-12 CA-14 D- 03 D- 04 Bak Község Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Borostyán Környezetvédelmi Oktatóközpont Bormarketing Műhely Kht. Magyar Turizmus zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság Baki Ifjúsági Szolgáltató Iroda kialakítása Ifjúsági információs és tanácsadó iroda, közösségi tér kialakítása a Kőszegi kistérségben - Kőszegi KIKÖT-Ő Ifjúsági iroda kialakítása a pacsai kistérségben Gyermek, Ifjúsági és Környezeti Nevelési Centrum kialakítása Szombathely városában a Fenntarthatóságra nevelés évtizedében Márton-napi Újborünnep és VIII. Nemzetközi Páneurópa Vörösborverseny Termál Szezonnyitó a Nyugat- Dunántúlon Vas Vas Ft Ft Ft Ft Ft Ft D- 06 "i Tigrisek" Sport Egyesület "Interreg Fesztivál" Sport - kultúra - szórakozás Ft D- 08 D- 10 D- 11 D- 12 Kehidakustányi Vendégvárók Egyesülete Heti Revü Vagyonkezelő Kft. Fertőszentmiklós Város Biciklon Sport Club Szombathely New Age fesztivál - A művészet, életmód és a természet találkozása "Fut az Őrség" Nemzetközi Utcai Futófesztivál Kistérségi Kulturális Fesztivál Vas Ft Ft Ft Térségi Sportnapok 2009 Vas Ft (3) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megismerte a Szakértői Bizottság javaslatát a Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázataihoz kapcsolódóan a 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet alapján a évben lebonyolított pályázati eljárásban a tartaléklistán az alábbi pályázatok szerepelnek: 19

20 Regisztrációs szám BA- 04 CA- 11 Pályázó neve Pályázat címe Megye Pontszám Car Center Szolgáltató Betéti Társaság Vocational Academy Alapítvány Autószerelő műhely bővítés és építés Európa-Ház - a térség kulturális központja (4) Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megismerte a Szakértői Bizottság javaslatát a Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázataihoz kapcsolódóan 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet alapján a évben lebonyolított pályázati eljárás során az alábbi pályázatokat forráshiány miatt elutasítja: Regisztrációs szám BA-07 BA-08 BA-09 BD-02 BD-04 BD-05 CA-05 Pályázó neve Pályázat címe Megye Karos Gyöngye Thermál Üdülőfalu Kft. Szabadics Holding Kft. Szabadics Közmű és Mélyépítő zrt. Kistolmács Község Murarátka Község Zajk Község Kemenesaljai Kistelepülésekért Kht. 5 szintes turisztikai szolgáltató centrumban konferencia szolgáltató és vendéglátói részleg építése és működtetése karoson 5 szintes turisztikai szolgáltató centrumban wellness egység építése és működtetése karoson 18 egységes I. osztályú apartmanszálló megépítése és működtetése karoson A szociális földprogram keretében megvalósuló eszközbeszerzésekkel a helyi a foglalkoztatottság elősegítése A leghátrányosabb helyzetű térségekben megvalósuló szociális földprogram keretében történő eszközbeszerzésekkel a helyi a foglalkoztatottság elősegítése, ezáltal vonzó településkép kialakítása, a térség turisztikai kínálatának növelése A leghátrányosabb helyzetű térségekben megvalósuló szociális földprogram keretében eszközbeszerzés Komplex szolgáltatás Ifjúsági Centrumban fiataloknak Vas (5) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a vonatkozó jogszabályok alapján felhatalmazza elnökét a decentralizált pályázatok évi nyertes pályázóival kötendő támogatási szerződések aláírására, valamint a műszaki tartalom módosítására vonatkozó kérelmek engedélyezésére. Határidő: augusztus 29. Felelős:, a Tanács elnöke 20

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 64 / 2008. (VIII. 29.) NYDRFT határozat A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a lejárt idejű határozatokról szóló beszámolóját elfogadja. 65 / 2008. (VIII. 29.) NYDRFT határozat Határidő: azonnal

Részletesebben

24 nyertese van a Nemzeti Iskolafelújítási Programnak Nyugat-Dunántúlon

24 nyertese van a Nemzeti Iskolafelújítási Programnak Nyugat-Dunántúlon HÁTTÉRANYAG A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2008. AUGUSZTUS 29-I ÜLÉSÉRE 24 nyertese van a Nemzeti Iskolafelújítási Programnak Nyugat-Dunántúlon A Kormány a Nyugat-dunántúli Operatív Program

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 12-I ÜLÉSÉRŐL

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 12-I ÜLÉSÉRŐL J E G Y Z Ő K Ö N Y V A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 12-I ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT: 2010. MÁRCIUS 12-ÉN, 11.00 ÓRAKOR KAPUVÁRON, A POLGÁRMESTERI HIVATAL NAGYTERMÉBEN JELEN VANNAK:

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 1/2010 (II.05.) NYDRFT határozat A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a lejárt idejű határozatokról szóló beszámolóját elfogadja. 2/2010 (II.05.) NYDRFT határozat Felelős: Balogh József, a

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 57/2010 (XI.24.) NYDRFT határozat I. ÜLÉS (1) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács nem fogadja el a módosított Szervezeti és Működési Szabályzatát. 58/2010 (XI.24.) NYDRFT határozat II. ÜLÉS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. 40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2017. április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Csik Balázs, Dudás

Részletesebben

Zártkörű tanácskozás.

Zártkörű tanácskozás. JEGYZŐKÖNYV DUNAKANYAR TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS 2007. március 30-ai váci üléséről Készült: A Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács 2007. március 30-ai alakuló váci ülésén. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról

Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Napirendi pontok: 2009. január 20-án Etyek Község Önkormányzat Képviselő-testület Vállalkozói és Pályázati Bizottságának nyílt üléséről A mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Szabó Árpádot a jegyzőkönyv hitelesítőjének.

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Szabó Árpádot a jegyzőkönyv hitelesítőjének. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula Város Polgármesteri Hivatal ovális termében (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) 2009. május 29- én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. március 22-én 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. március 22-én 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 5/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. március 22-én 17,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Eplény Közösségi Ház Jelen vannak: Fiskál János

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 12/2014. (III. 17.) sz. 13/2014. (III. 17.) sz. 14/2014. (III. 17.) sz. 15/2014. (III.

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 30-án a Városháza Dísztermében (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

Tájékoztató az NYDOP keretében megvalósuló közútfejlesztési beruházásokról

Tájékoztató az NYDOP keretében megvalósuló közútfejlesztési beruházásokról Tájékoztató az NYDOP keretében megvalósuló közútfejlesztési beruházásokról Közlekedésfejlesztési konstrukciók a ROP-okban KÖZOP mellett helyi, térségi jelentőségű beavatkozások: kerékpárútfejlesztések

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 21 / 2009 (III.25.) NYDRFT határozat A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a lejárt idejű határozatokról szóló beszámolóját elfogadja. 22 / 2009 (III.25.) NYDRFT határozat Határidő: azonnal

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Csikja Sándorné,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2012. március 30-án megtartott ülésének 4. sz. j e g y z ő k ö n y v e Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési J e

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV 1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat 2013.november 8-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 52-57., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves

Részletesebben

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA XVI. Iktatószám: 280-10/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. július 12-i n y í l t, s o r o n k í vü l i üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2015. augusztus 12-én 15,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2015. augusztus 12-én 15,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2015. augusztus 12-én 15,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Zajk Zajk, Iskola utca 1. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey utca 35.

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey utca 35. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 9-i rendkívüli üléséről. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey utca 35. Jelen vannak: Dömsödi Gábor

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 26-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.

Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottsága I/2-48/2009. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv 2009. december 16. Az ülésen hozott határozatok száma és

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2008. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRŐL

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2008. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRŐL J E G Y Z Ő K Ö N Y V A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2008. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT: 2008. NOVEMBER 26-ÁN, 11.00 ÓRAKOR LÉBÉNYBEN, A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN JELEN VANNAK: A MELLÉKELT JELENLÉTI

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Iktatószám: III. 1959-10/2016. 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7. M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE 2012. június 7. 2 M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék:

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék: JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich. u.6. sz.) 2010. június. 25-én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária

Részletesebben

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 13. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről. 1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-11/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 13. napján 9 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 5-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 13/2018. (III.5.) Zagyvakörnyéki Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 27.-én, 13 órai kezdettel a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. március 26. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Bakai Károly

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2017. Jegyzőkönyv mely készült 2017. augusztus

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető.

Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető. Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp és Térsége Óvodai Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács 2014. augusztus 28-án (csütörtökön) 16.30 órai kezdettel tartott üléséről. Jelen vannak: Kondor Géza társulás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága június 17-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága június 17-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2009. június 17-én tartott üléséről Jelen vannak: Virág András a bizottság elnöke Póda Jenő a bizottság alelnöke Lauer István

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 45-7/2018. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 106, 107, 108, 109/2018. (IV. 12.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 40 / 2009 (V.27.) NYDRFT határozat A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a lejárt idejű határozatokról szóló beszámolóját elfogadja. 41 / 2009 (V.27.) NYDRFT határozat Határidő: azonnal (1)

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 18-án megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 18-án megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. november 18-án megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Sportpálya megközelítését

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 68-72./2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 93-98. /2016.(XI.10.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 9/2013., c.) határozatai: 61-64., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Az önkormányzat

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben