KÉPESÍTETT KOCKÁZATKEZELŐ KÉPZÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÉPESÍTETT KOCKÁZATKEZELŐ KÉPZÉS"

Átírás

1 KÉPESÍTETT KOCKÁZATKEZELŐ KÉPZÉS A tanfolyam célja, hogy stabil hitelintézeti kockázatkezelői alaptudást adjon; átfogóan, egységes szerkezetben mutassa be a kockázatkezelés, kockázatelemzés és kockázati kontroll hatókörébe tartozó valamennyi feladatot, beleértve a releváns kockázatok mérésére, elemzésére vonatkozó teendőket. A tanfolyam átöleli a hitelezési, működési és piaci kockázatok mellett a belső tőkeszámítási folyamat során kezelendő kockázatokat és ezek jelentési rendszereit. BANKÁRKÉPZŐ TANÚSÍTVÁNY A képzés végén sikeresen vizsgázó résztvevők tanúsítványt kapnak a tanfolyam elvégzéséről.

2 A TANFOLYAM CÉLJA TEMATIKA A képzést követően a hallgató: átfogó alapozó ismeretekre tesz szert a kockázatkezelés valamennyi területére vonatkozóan, magabiztosan értelmezi a kockázatkezelési témakörökben készített dokumentációkat (riportok, döntéselőkészítő anyagok, szabályzatok), önállóan eligazodik a kapcsolódó jogszabályokban és módszertani útmutatókban. Amennyiben a résztvevők az egyes témákban szeretnének még jobban elmélyülni, a kurzus elvégzését követően specializált képzéseinket javasoljuk. KINEK AJÁNLJUK? kezdő kockázatkezelők számára gyakorló specializált kockázatkezelők számára, akik szeretnék átlátni a többi feladatot ellátó kockázatkezelő munkáját bankban, takarékszövetkezetnél dolgozó munkatársak számára, akik gyakran dolgoznak együtt kockázatkezelőkkel, vagy akiket érint a terület munkája A kockázatkezelő helye és szerepe a szervezetben Finanszírozási döntés (információgyűjtés, mérlegelemzés, előterjesztéskészítés) módszertani háttere a kockázatelemző és a kockázatkezelő szerepe Hitelezéshez kapcsolódó intézményi folyamatok (befogadás, monitoring, workout) és a kockázatkezelő szerepe Kockázatok mérése, kezelése, számszerűsítése: hitelezési kockázat, piaci kockázatok, likviditási kockázat, működési kockázat Felügyeleti jelentéstétel Lehetőségek és eszközök a kockázatkezelés megerősítésére és hatékonyságának növelésére OKTATÓINK Marsi Erika a Nemzetközi Bankárképző Központ (NBK) alelnöke Öcsi Béla az NBK vezérigazgató-helyettese Berendi Judit az NBK partner tanácsadója Madar László az NBK partner tanácsadója Mészáros Márta az NBK szenior tanácsadója Somogyi Virág az NBK partner tanácsadója

3 VIZSGA, ÁRAK A BANKÁRKÉPZŐ A TANFOLYAM ÁRA A tanfolyam ára: Ft + Áfa Takarékszövetkezeteknek: Ft + Áfa Vizsgadíj: Ft + Áfa (tanúsítvány feltétele a sikeres vizsga) A díjak változtatásának jogát fenntartjuk. Az aktuális díjakat és kedvezményeket keresse honlapunkon! A VIZSGA IDŐPONTJA A képzést követő egy hónapon belül biztosítunk vizsga és újabb egy hónapon belül pótvizsga lehetőséget. KEDVEZMÉNYEK A képzést sikeresen elvégzők kedvezménnyel vehetnek részt a Bankárképző egyes szakmai tanfolyamain, workshopjain, rendezvényein. Az aktuálisan elérhető kedvezményekről folyamatosan tájékoztatást adunk. A TANFOLYAM IDŐPONTJAI Ősszel és tavasszal indítunk kurzusokat, naponta, 9:00 16:15 között, 5+1 alkalommal egy-két hetente. A pontos kezdési időpontok a honlapunkon elérhetők. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ A Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt., Közép-Kelet-Európa első bankárképző intézménye ban jött létre. OKTATÁS Az intézmény közel 30 éves fennállása során több mint hallgatót oktatott, köztük a hazai bankszakma több elismert képviselőjét is. Folyamatosan bővülő oktatási - mai tanfolyamok mellett hazai és nemzetközileg akkreditált szakképesítést nyújtó és diplomát adó programok találhatók. TANÁCSADÁS Az oktatási tevékenység mellett a Bankárképző Magyarország vezető banki tanácsadója, mely specializáltan üzleti, kockázatkezelési megoldásokat nyújt ügyfelei számára. ELÉRHETŐSÉGEK INFORMÁCIÓS VONAL HONLAP TÉMAVEZETŐ Somogyi Virág vsomogyi@bankarkepzo.hu ÜGYFÉLKAPCSOLATI MENEDZSER Lájer Enikő elajer@bankarkepzo.hu szeptember 15. / február 15.

4 AZ 1. ÉS 2. NAP RÉSZLETES PROGRAMJA 1. NAP 1. blokk A kockázatkezelő helye és szerepe a szervezetben (3 óra)*» Jogszabályi előírások (Hpt., valamint CRD IV / CRR) és felügyeleti elvárások (ajánlások)» Szervezeti elhelyezkedés: belső kontroll funkció» Kockázatkezelési terület felépítése, kapcsolatok, kapcsolódási pontok a többi szervezeti egységgel» Kapcsolat az anyabanki kockázatkezelési területtel» A hitelezési folyamatok áttekintése» Piaci információk elemzése» Személyi, tulajdonosi információk elemzése» Működés elemzése 2. NAP» Mérlegbeszámolóból származó információk elemzése» epe» Egyéb rendelkezésre álló és vizsgálandó információk» Jövőre vonatkozó információk értékelése» Fedezeti struktúra» Értékelés, kockázatkezelői vélemény megfogalmazása 2. blokk: Hitelezéshez kapcsolódó intézményi folyamatok (1,5 óra)» Ügyfél- és fedezet monitoring tevékenység» Értékvesztés képzés» Behajtási folyamat * A tematikában 1 óra 60 percnek felel meg.

5 A 3. ÉS 4. NAP RÉSZLETES PROGRAMJA 3. NAP 1. blokk: Hitelkockázat számszerűsítése (4 óra)» Hitelezési kockázati tőkeszámítás módszertani alternatívái, az egyes módszertanok alapjai és követelményrendszere (sztenderd és IRB módszertanok)» A kockázatkezelő fő teendői a hitelkockázat méréséhez, kezeléséhez kapcsolódóan szabályozási és elemzési feladatok» Hitelezési kockázatra vonatkozó COREP riportok 2. blokk: Hitelkockázat számszerűsítése minősítő rendszerek kialakítása, viszszamérése (2 óra)» Minősítő rendszer követelményei IRB módszertan esetében» Fejlesztési módszertan és rendszeres visszamérés dióhéjban, folyamatokba illesztés 4. NAP 1. blokk: Működési kockázat (2 óra)» Működési kockázati tőkeszámítás módszertani alternatívái: BIA, TSA, AMA módszer követelményei» Működési kockázati veszteség adatgyűjtés gyűjtendő adatok, keretrendszer, példák» Működési kockázatkezelés kvalitatív és kvantitatív módszertani eszköztára» Működési kockázathoz kapcsolódó külső és belső adatszolgáltatás 2. blokk: Banki könyvi kamatkockázat és piaci kockázat (2 óra)» Piaci kockázatok (kereskedési könyv, banki könyv) számszerűsítése, a kockázatok csökkentése érdekében alkalmazható stratégiák, belső kontrollok» Piaci kockázathoz tartozó COREP táblák és nem COREP riportok, vezetői jelentések 3. blokk: Likviditási kockázat (2 óra)» Megfelelő likviditási kockázatkezelési keretrendszer kialakításának szempontjai, eszközei stratégia, limitrendszer, előrejelzés, stressz forgatókönyvek» CRD IV / CRR likviditási követelményrendszere: LCR, NSFR» Likviditási kockázathoz tartozó belső és külső adatszolgáltatás

6 AZ 5. ÉS 6. NAP RÉSZLETES PROGRAMJA 5. NAP 1. blokk: Gazdasági tőkeszámítás - ICAAP jelentése, feladatok (3 óra)» ICAAP elemei (kockázati stratégia, belső védelmi vonalak, stressz teszt, belső tőkeszámítás)» ICAAP-SREP párbeszéd» Modellezési alapvetések az ICAAP tőkeszámításhoz kapcsolódóan 2. blokk: Összegzés, vizsgafelkészítés (3 óra) 6. NAP Írásbeli vizsga TANANYAG Az oktatási anyagot a résztvevők nyomtatott formában kapják kézhez, elektronikus formában nem elérhető.

7 KÉPESÍTETT KOCKÁZATKEZELŐ JELENTKEZÉSI LAP A jelentkező adatai» online jelentkezés: Név: Születési név: Születési hely, idő: Anyja neve: Levelezési cím: Ir. szám: Telefon: Munkahely neve: Munkahely címe: Munkakör (beosztás): Iskolai végzettség: Oktatási intézmény neve: Honnan értesült a programról? (Kérjük, húzza alá!) internet / hírlevél / munkahely / brosúra / ismerős / egyéb Hozzájárul, hogy a jövőben képzéseinkkel, rendezvényeinkkel kapcsolatban információkat és hírlevelet küldjünk az címére? (Kérjük, húzza alá!) igen / nem Dátum: A jelentkező aláírása: Finanszírozó intézmény adatai (ha a számlázási cím eltér a jelentkezőétől) Finanszírozó neve: Finanszírozó címe: Finanszírozó levelezési címe (amennyiben a fentivel nem megegyező): Ir. szám: Finanszírozó adószáma: Költségtérítés mértéke: % Kapcsolattartó neve: Telefon: Dátum: Fénymásolt példányt is elfogadunk. Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. Tel: Fax: bankarkepzo@bankarkepzo.hu Bankszámlaszám: MKB A program nyilvántartásba vételi száma: E /2014/B006 Az intézmény felnőttképzési engedélyszáma: E /2014 Nyilvántartási szám: Fizetési feltételek is jelenti. A tanfolyam díját a kiállított számla alapján, a számlán feltüntetett határidőre, a tanfolyamot megelőzően rendezni fogjuk a Bankárképző bankszámlájára történő átutalással Lemondási feltételek A tanfolyamon történő részvétel lemondását kizárólag írásban fogadja el a Bankárképző, a tanfolyamot megelőző legkésőbb 15. napig. A tanfolyamot 8-14 nappal megelőzően történő lemondás esetén a tanfolyam részvételi díjának 50%-a adminisztrációs díjként kiszámlázásra kerül. A tanfolyamot megelőző 7. napon, vagy ezt követően történő lemondás esetén, illetve lemondás hiányában a teljes tanfolyami díj kiszámlázásra kerül. A tanfolyam időpontja előtt írásban tvevő más személlyel helyettesíthető.

MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ

MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ MEGÚJULT TEMATIKA Csak olyat adj el, amit értesz! MINDEN, AMIT EGY BEFEKTETÉSI SZAKEMBERNEK, TANÁCSADÓNAK IS- MERNIE KELL! A megújult képzés az aktuális piaci ismeretekre

Részletesebben

MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ

MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ Csak olyat adj el, amit értesz! MINDEN, AMIT EGY BEFEKTETÉSI SZAKEMBERNEK, TANÁCSADÓNAK ISMERNIE KELL! A megújult képzés az aktuális piaci ismeretekre koncentrálva került

Részletesebben

FEBI OKJ 55 343 02 SZAKKÉPESÍTETT BANKREFERENS KÉPZÉS

FEBI OKJ 55 343 02 SZAKKÉPESÍTETT BANKREFERENS KÉPZÉS T FEBI SZAKKÉPESÍTETT BANKREFERENS KÉPZÉS OKJ 55 343 02 Szerezze meg a Bankárképző emelt szintű OKJ bizonyítványát, az Europass bizonyítványkiegészítőt és a Bankszövetség Tanúsítványát egy programon belül!»

Részletesebben

IFRS SZERINTI (2 NAP) BESZÁMOLÓK ELEMZÉSE - ESETTANULMÁNYOKKAL ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG! A résztvevők

IFRS SZERINTI (2 NAP) BESZÁMOLÓK ELEMZÉSE - ESETTANULMÁNYOKKAL ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG! A résztvevők IFRS SZERINTI BESZÁMOLÓK ELEMZÉSE - ESETTANULMÁNYOKKAL (2 NAP) ÚJ ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG! A KÉPZÉS OKTATÁSI ANYAGAIT A RÉSZTVEVŐK A BANKÁRKÉPZŐ ONLINE OKTATÁSI FELÜLETÉN IS ELÉRHETIK! A KÉPZÉS CÉLJA

Részletesebben

EURÓPAI PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ

EURÓPAI PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ EURÓPAI PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ e ezők szakmai EUROPEAN FINANCIAL ADVISOR EURÓPAI PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ MINTA BARNABÁS oklevél sorszáma: 00012345 A Bankárképző oktatási programja a minőségi pénzügyi szolgáltatásért.

Részletesebben

BADI BANKMENEDZSMENT PROGRAM. Törvényi változás miatt áfás lett a program, de MI ÁTVÁLLALJUK AZ ÁFÁT! a díj bruttó 356.250 Ft

BADI BANKMENEDZSMENT PROGRAM. Törvényi változás miatt áfás lett a program, de MI ÁTVÁLLALJUK AZ ÁFÁT! a díj bruttó 356.250 Ft BADI BANKMENEDZSMENT PROGRAM Törvényi változás miatt áfás lett a program, de MI ÁTVÁLLALJUK AZ ÁFÁT! a díj bruttó 356.250 Ft A BADI Magyarország egyetlen másoddiplomát nyújtó bankszakmai képzése, amely

Részletesebben

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS T FEBI SZAKKÉPESÍTETT BANKREFERENS KÉPZÉS OKJ 55 343 02 Szerezze meg a Bankárképző OKJ szakképesítését, az Europass bizonyítványkiegészítőt és a Bankszövetség Tanúsítványát

Részletesebben

MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ

MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ Csak olyat adj el, amit értesz! A PROGRAM CÉLJA A Minősített Befektetési Tanácsadó képzés célja banki és egyéb befektetési termékek értékesítését végző szakemberek képzése.

Részletesebben

A Bankárképző és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége közös oktatási programja

A Bankárképző és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége közös oktatási programja VAP VAGYON, ALAP, PORTFÓLIÓ A Bankárképző és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége közös oktatási programja A Vagyon, Alap, Portfólió (VAP) a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők

Részletesebben

BADI BANKMENEDZSMENT PROGRAM. Miért válassza Ön is a BADI-t?

BADI BANKMENEDZSMENT PROGRAM. Miért válassza Ön is a BADI-t? BADI BANKMENEDZSMENT PROGRAM A BADI Magyarország egyetlen másoddiplomát nyújtó bankszakmai képzése, amely a Bankárképző és a Budapesti Corvinus Egyetem közös programja Miért válassza Ön is a BADI-t? korszerű,

Részletesebben

VAP II. A BANKÁRKÉPZŐ BEFEKTETÉSKEZELŐI OKTATÁSI PROGRAMJA

VAP II. A BANKÁRKÉPZŐ BEFEKTETÉSKEZELŐI OKTATÁSI PROGRAMJA VAP II. A BANKÁRKÉPZŐ BEFEKTETÉSKEZELŐI OKTATÁSI PROGRAMJA VAGYON, ALAP, PORTFÓLIÓ A VAP II. program az EFFAS-CIIA programon belül koncentrált szakmai ismereteket nyújt program. A VAP II. a VAP I. programot

Részletesebben

CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM

CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM Felkészítő tanfolyam és vizsga www.effas.hu A CEFA Befektetés-elemzői Program a European Federation for Financial Analysts Societies (EFFAS, www.effas.net)

Részletesebben

2015 ŐSZI PROGRAMJAINK

2015 ŐSZI PROGRAMJAINK 2015 ŐSZI PROGRAMJAINK SZEMÉLYRE SZABOTTAN A programfüzetben megtalálható összes rövid szakmai képzés megrendelhető hitelintézetek, vállalatok részére, személyre szabott formában. ELŐJELENTKEZÉSI KEDVEZMÉNY

Részletesebben

CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM. Törvényi változás miatt áfás lett a program, de MI ÁTVÁLLALJUK AZ ÁFA EGY RÉSZÉT!

CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM. Törvényi változás miatt áfás lett a program, de MI ÁTVÁLLALJUK AZ ÁFA EGY RÉSZÉT! CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM Törvényi változás miatt áfás lett a program, de MI ÁTVÁLLALJUK AZ ÁFA EGY RÉSZÉT! Felkészítő tanfolyam és vizsga A CEFA Befektetés-elemzői Program a European

Részletesebben

FEBI FEBI KLASSZIK FEBI INTENZÍV 18 HÓNAP 12 HÓNAP

FEBI FEBI KLASSZIK FEBI INTENZÍV 18 HÓNAP 12 HÓNAP T FEBI SZAKKÉPESÍTETT BANKREFERENS KÉPZÉS OKJ 55 343 02 FEBI KLASSZIK FEBI INTENZÍV 18 HÓNAP 12 HÓNAP Szerezze meg a Bankárképzőnél az OKJ szakképesítést, az Europass bizonyítványkiegészítőt és a Bankszövetség

Részletesebben

A Bankárképző és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége közös oktatási programja

A Bankárképző és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége közös oktatási programja VAP VAGYON, ALAP, PORTFÓLIÓ A Bankárképző és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége közös oktatási programja A Vagyon, Alap, Portfólió (VAP) a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők

Részletesebben

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM Felkészítő tanfolyam és vizsga www.effas.hu A CEFA Befektetés-elemzői Program a European Federation for Financial Analysts

Részletesebben

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS T FEBI SZAKKÉPESÍTETT BANKREFERENS KÉPZÉS OKJ 55 343 02 Szerezze meg a Bankárképző emelt szintű OKJ szakképesítését, az Europass bizonyítványkiegészítőt és a Bankszövetség

Részletesebben

KÉPESÍTETT BANKI IFRS 9 SZAKÉRTŐ

KÉPESÍTETT BANKI IFRS 9 SZAKÉRTŐ KÉPESÍTETT BANKI IFRS 9 SZAKÉRTŐ KÉPZÉS (3 NAP) ÚJ ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG! A KÉPZÉS OKTATÁSI ANYAGAIT A RÉSZTVEVŐK A BANKÁRKÉPZŐ ONLINE OKTATÁSI FELÜLETÉN IS ELÉRHETIK! A KÉPZÉS CÉLJA A pénzügyi instrumentumok

Részletesebben

BADI BANKMENEDZSMENT PROGRAM. Miért válassza Ön is a BADI-t?

BADI BANKMENEDZSMENT PROGRAM. Miért válassza Ön is a BADI-t? BADI BANKMENEDZSMENT PROGRAM A BADI Magyarország egyetlen másoddiplomát nyújtó bankszakmai képzése, amely a Bankárképző és a Budapesti Corvinus Egyetem közös programja Miért válassza Ön is a BADI-t? korszerű,

Részletesebben

2017 ŐSZI PROGRAMJAINK

2017 ŐSZI PROGRAMJAINK 2017 ŐSZI PROGRAMJAINK Programjainkról részletes ismertetőt talál a honlapon: www.bankarkepzo.hu DIPLOMAPROGRAMOK BEFEKTETÉSI ISMERETEK ONLINE IS VÉGEZHETŐ PROGRAM DIPLOMAPROGRAMOK Posztgraduális Bankmenedzsment

Részletesebben

2017 TAVASZI PROGRAMJAINK

2017 TAVASZI PROGRAMJAINK 2017 TAVASZI PROGRAMJAINK DIPLOMAPROGRAMOK BEFEKTETÉSI ISMERETEK ÚJDONSÁG! ONLINE IS VÉGEZHETŐ PROGRAM DIPLOMAPROGRAMOK Posztgraduális Bankmenedzsment Program (BADI) A Budapesti Corvinus Egyetemmel közös

Részletesebben

Az ICAAP felülvizsgálati folyamat bemutatása

Az ICAAP felülvizsgálati folyamat bemutatása Az ICAAP felülvizsgálati folyamat bemutatása Kutasi Dávid főosztályvezető Validáció és SREP Főosztály Budapesti Corvinus Egyetem 2017.05.04. 1 Komplex SREP a magyar bankrendszer ~80%-át fedi le Eltérő

Részletesebben

FEBI FEBI KLASSZIK FEBI INTENZÍV 18 HÓNAP 12 HÓNAP

FEBI FEBI KLASSZIK FEBI INTENZÍV 18 HÓNAP 12 HÓNAP T FEBI SZAKKÉPESÍTETT BANKREFERENS KÉPZÉS OKJ 55 343 02 FEBI KLASSZIK FEBI INTENZÍV 18 HÓNAP 12 HÓNAP Szerezze meg a Bankárképzőnél az OKJ szakképesítést, az Europass bizonyítványkiegészítőt és a Bankszövetség

Részletesebben

2016 ŐSZI PROGRAMJAINK

2016 ŐSZI PROGRAMJAINK 2016 ŐSZI PROGRAMJAINK DIPLOMAPROGRAMOK OKJ-S SZAKKÉPESÍTÉSRE FELKÉSZÍTŐ PROGRAM BEFEKTETÉSI ISMERETEK ÚJDONSÁG! ONLINE IS VÉGEZHETŐ PROGRAM DIPLOMAPROGRAMOK Posztgraduális Bankmenedzsment Program (BADI)

Részletesebben

A Bankárképző és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége közös oktatási programja

A Bankárképző és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége közös oktatási programja VAP VAGYON, ALAP, PORTFÓLIÓ A Bankárképző és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége közös oktatási programja A Vagyon, Alap, Portfólió (VAP) a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők

Részletesebben

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS 2016 TAVASZI PROGRAMJAINK

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS 2016 TAVASZI PROGRAMJAINK bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS 2016 TAVASZI PROGRAMJAINK SZEMÉLYRE SZABOTTAN Valamennyi képzésünk megrendelhető személyre szabottan ( a megrendelő elvárásainak, belső rendszerének, sajátosságainak tematika

Részletesebben

Bankkonferencia Visegrád, november panel: Validációs és prevalidációs tapasztalatok

Bankkonferencia Visegrád, november panel: Validációs és prevalidációs tapasztalatok Bankkonferencia Visegrád, 2006. november 13-14. 2. panel: Validációs és prevalidációs tapasztalatok 1. Magyarországi bankoknál bevezetésre kerülő módszerek 2. Szabályozás és a kapcsolódó CEBS anyagok 3.

Részletesebben

2018 TAVASZI PROGRAMJAINK

2018 TAVASZI PROGRAMJAINK 2018 TAVASZI PROGRAMJAINK Programjainkról részletes ismertetőt talál a honlapon: www.bankarkepzo.hu KIEMELT AJÁNLATAINK Európai Pénzügyi Szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A Bankárképző és az idén 160

Részletesebben

CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM

CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM CEFA (EFFAS) CIIA BEFEKTETÉS-ELEMZŐI PROGRAM Felkészítő tanfolyam és vizsga www.effas.hu A CEFA Befektetés-elemzői Program a European Federation for Financial Analysts Societies (EFFAS, www.effas.net)

Részletesebben

Közbeszerzési szakértő képzés az új közbeszerzési törvény megjelent változásai alapján

Közbeszerzési szakértő képzés az új közbeszerzési törvény megjelent változásai alapján Rendelkezik közbeszerzési végzettséggel és fontos Önnek a szakmai fejlődés? Csak az aktualitások érdeklik, és nem szeretne az általánosságokkal foglalkozni? Nincs ideje elméleti előadásokat hallgatni,

Részletesebben

Könyvvizsgálói különjelentések feldolgozásának tapasztalatai 2012

Könyvvizsgálói különjelentések feldolgozásának tapasztalatai 2012 MKVK PTT oktatás Könyvvizsgálói különjelentések feldolgozásának tapasztalatai 2012 Szövetkezeti hitelintézetek Kis és középbankok Egyenértékes pénzügyi vállalkozások Intézményi kör áttekintése Intézménytípusok

Részletesebben

Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai

Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai Seregdi László 2006. december 11. 2006. november 16. Előadás témái I. Bevezetés a hitelintézetek tőkekövetelmény számításába

Részletesebben

BUREAU VERITAS MAGYARORSZÁG KFT. TANFOLYAMI KÍNÁLATA 2013. II. negyedév. Környezetirányítási rendszer. Energiagazdálkodási irányítási rendszer

BUREAU VERITAS MAGYARORSZÁG KFT. TANFOLYAMI KÍNÁLATA 2013. II. negyedév. Környezetirányítási rendszer. Energiagazdálkodási irányítási rendszer BUREAU VERITAS MAGYARORSZÁG KFT. TANFOLYAMI KÍNÁLATA 2013. II. negyedév Tanfolyam megnevezése ISO 9001 belső auditor, AKKREDITÁLT, PL-5716 ISO 9001 vezető auditor, A magyar környezetvédelmi jog alapjai

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK VISUAL BASIC SEGÍTSÉGÉVEL (2 NAP)

PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK VISUAL BASIC SEGÍTSÉGÉVEL (2 NAP) PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK VISUAL BASIC SEGÍTSÉGÉVEL (2 NAP) A TANFOLYAM CÉLJA Nem gond, ha még nem rendelkezik Visual Basic előismeretekkel, akkor is ajánljuk figyelmébe ezt a Visual Basic programozási kurzust,

Részletesebben

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ Minősített RID Oktatói képzés Budapest, 2017. 04. 24-05.05. MEGHÍVÓ Időpontja: 2017. április 24 május 5. Maximális létszám: 20 fő Helyszíne: HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület (Budapest, Teréz körút krt.

Részletesebben

A BELSŐ ELLENŐRZÉS ALAPJAI A BELSŐ ELLENŐZÉS GYAKORLATA

A BELSŐ ELLENŐRZÉS ALAPJAI A BELSŐ ELLENŐZÉS GYAKORLATA A BELSŐ ELLENŐRZÉS ALAPJAI A BELSŐ ELLENŐZÉS GYAKORLATA 1. A tréning programja 1.1. Megnevezés Belső ellenőrzés alapjai a belső ellenőrzés gyakorlata 1.2. A tréning célja A hatnapos tréning sikeres elvégzésével

Részletesebben

Bevezetés előtt az új tőkeszabályozás

Bevezetés előtt az új tőkeszabályozás Bevezetés előtt az új tőkeszabályozás Jogszabályok, felügyeleti módszerek, ajánlások Előadó: Seregdi László igazgató Szakmai fórum 2007. október 30-31. Legfontosabb témák 1. Az új tőkeszabályozás alapelvei

Részletesebben

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ OKJ 55 344 05 szakképesítés-ráépülés 1 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készüljön fel a változásokra Ön is, és szerezze meg az IFRS mérlegképes könyvelő

Részletesebben

Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése

Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt. 2018. harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése Az Európai Parlament és a Tanács a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális

Részletesebben

BEFEKTETÉSI TANÁCSADÁS A GYAKORLATBAN SZIMULÁCIÓ (2 NAP) KINEK AJÁNLJUK? A TANFOLYAM CÉLJA MIKOR, HOL, MENNYIÉRT?

BEFEKTETÉSI TANÁCSADÁS A GYAKORLATBAN SZIMULÁCIÓ (2 NAP) KINEK AJÁNLJUK? A TANFOLYAM CÉLJA MIKOR, HOL, MENNYIÉRT? BEFEKTETÉSI TANÁCSADÁS A GYAKORLATBAN SZIMULÁCIÓ (2 NAP) A TANFOLYAM CÉLJA KINEK AJÁNLJUK? hogy az értékpapírokat, befektetési jegyeket értékesítő kollégák - megismerjék a modern portfólió-elmélet alapjait,

Részletesebben

MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ

MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ MINŐSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ CSAK OLYAT ADJ EL, AMIT ÉRTESZ! MINÓSÍTETT BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ MINTA BARNABÁS OKLEVÉL SORSZÁMA 123456 A PROGRAM CÉLJA A Minősített Befektetési Tanácsadó képzés célja

Részletesebben

FELHÍVÁS. Felsőoktatási nemzetközi marketing ismeretek felsőoktatási intézmények munkatársai számára az észak-magyarországi régióban TÁMOP

FELHÍVÁS. Felsőoktatási nemzetközi marketing ismeretek felsőoktatási intézmények munkatársai számára az észak-magyarországi régióban TÁMOP Campus Hungary Iktatószám: CH-665-1/2013 Projektazonosító:TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 TKA felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0487-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-0484 Ügyintéző: Mészáros Gabriella

Részletesebben

Trénerképzés 2015. Képző intézmény: PORTENT Kft. 1034 Budapest, Tímár u. 13/A. Képviseli: Koós Viktória

Trénerképzés 2015. Képző intézmény: PORTENT Kft. 1034 Budapest, Tímár u. 13/A. Képviseli: Koós Viktória Trénerképzés 2015 PORTENT Kft. 1034 Budapest, Tímár u. 13/a. Cg.: 01-09-929071, Asz.: 14987641-2-41 Képviselő: Koós Viktória Kedves Érdeklődő, Kedves Arcjóga arctorna trénerjelölt! Ezúton tájékoztatlak,

Részletesebben

XXVII. Magyar Minőség Hét Konferencia

XXVII. Magyar Minőség Hét Konferencia XXVII. Magyar Minőség Hét Konferencia 2018. november 6. Dr. Fekete István Ügyvezető SzigmaSzervíz Üzleti Kockázatelemző Kft. TARTALOM Kockázatmenedzsmenttel kapcsolatos alapfogalmak Kockázatmenedzsment

Részletesebben

Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM. Tanulmányi és vizsgaszabályzat

Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM. Tanulmányi és vizsgaszabályzat Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM Tanulmányi és vizsgaszabályzat Érvényes: 2017 januárjától TARTALOMJEGYZÉK I. TANULMÁNYI SZABÁLYZAT... 3 Jelentkezés, felvétel...

Részletesebben

CRD IV./CRR Adatszolgáltatás

CRD IV./CRR Adatszolgáltatás CRD IV./CRR Adatszolgáltatás Változások a felügyeleti adatszolgáltatásban 2013. Június Kissné Ladányi Éva Az adatszolgáltatási változások elvi háttere EU szinten egységes prudenciális szabályozás Áttérés

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Értékesítési-üzletkötői tanfolyam (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat kiírója: Európai Üzleti Iskola 1539 Budapest,

Részletesebben

A tanfolyamot INDÍTJUK!

A tanfolyamot INDÍTJUK! A képzés kezdésének időpontja: 2018. március 28. (szerda) A képzés helyszín(ei): 1149 Budapest, Buzogány u. 10-12. és/vagy 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. A tanfolyamot INDÍTJUK! ntéző (OKJ 51 344 01;

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN OBJEKTIVITÁS ÉS MÉRHETŐSÉG BEVEZETÉSE PAK TÁJÉKOZTATÓ Programjaink célja,

Részletesebben

[ETK BEMSZ KÉPZÉSI PROGRAM] Hitelintézetek, pénzügyi intézmények; ipari, kereskedelmi, szolgáltató vállalatok és a közszféra belső ellenőrei számára

[ETK BEMSZ KÉPZÉSI PROGRAM] Hitelintézetek, pénzügyi intézmények; ipari, kereskedelmi, szolgáltató vállalatok és a közszféra belső ellenőrei számára 2013. [ETK BEMSZ KÉPZÉSI PROGRAM] Hitelintézetek, pénzügyi intézmények; ipari, kereskedelmi, szolgáltató vállalatok és a közszféra belső ellenőrei számára GYAKORLATI SZEMINÁRIUM pénzintézeti belső ellenőrök

Részletesebben

A PSZÁF szövetkezeti hitelintézeteknél végzett átfogó vizsgálatainak tapasztalatai

A PSZÁF szövetkezeti hitelintézeteknél végzett átfogó vizsgálatainak tapasztalatai A PSZÁF szövetkezeti hitelintézeteknél végzett átfogó vizsgálatainak tapasztalatai SREP tapasztalatok, felügyeleti elvárások Vincze Endre főosztályvezető-helyettes Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: PROFESSZIONÁLIS ÉRTÉKESÍTÉS PROFESSZIONÁLIS ÉRTÉKESÍTŐ - továbbképző tanfolyam (komplex értékesítési-értékesítői kompetencia-fejlesztő képzési

Részletesebben

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ Minősített RID Oktatói képzés Budapest, 2017. 04. 24-05.05. MEGHÍVÓ Tisztelt Partnerünk! A RID ellenőrzések középpontjában Európa szerte a RID 4, 5 és 6 részeinek történő megfelelés szerepel. Ebből következik,

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM. (Minőségirányítási eljárás) 11. sz. verzió. A kiadás dátuma: február 1. (Érvényes visszavonásig)

ÓBUDAI EGYETEM. (Minőségirányítási eljárás) 11. sz. verzió. A kiadás dátuma: február 1. (Érvényes visszavonásig) ÓBUDAI EGYETEM ME 06 TOVÁBBKÉPZÉSI FOLYAMATOK (Minőségirányítási eljárás) 11. sz. verzió A kiadás dátuma: 2017. február 1. (Érvényes visszavonásig) FOLYAMATGAZDA: Prof. Dr. Tóth Péter főigazgató A Minőségirányítási

Részletesebben

Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt.

Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Belső tőkemegfelelés értékelési szabályzat Hatályos: 2014.05.29-től TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 1. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK, ÚTMUTATÓK... 2 2. KAPCSOLÓDÓ

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Személyiségfejlődés és fejlesztés az óvodában 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 27282/34/2016. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI

Részletesebben

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ Minősített RID Oktatói képzés Budapest, 2018. 04. 16-27. MEGHÍVÓ Tisztelt Partnerünk! A RID ellenőrzések középpontjában Európa szerte a RID 4, 5 és 6 részeinek történő megfelelés szerepel. Ebből következik,

Részletesebben

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 1085 Budapest, Horánszky utca 15., 1444 Budapest, Pf. 270. Tel.: + 36 1 919 0343, Fax: + 36 1 338 3944 1051 Budapest, Zrínyi u. 3., 1380 Budapest, Pf. 1188. Tel.:

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről az Nyugat-magyarországi Egyetem.Kar Cím:. Pf. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 08-0124-05, OM azonosítója: FI 21120 Képviseli: Prof. Dr. Faragó Sándor

Részletesebben

Magiszter Menedzser Kft.

Magiszter Menedzser Kft. Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2018-01-13 Ütemezés: Változó (órarend szerint) Időtartam: 4 hónap Helyszín: Budapest Tanfolyami napok: kérje az órarendet (06 30 940 8179) Oktatás díja egy összegben:

Részletesebben

Közérthető közbeszerzés Workshop

Közérthető közbeszerzés Workshop Közérthető közbeszerzés Workshop Workshop az új Közbeszerzési törvény alkalmazására való felkészülésre, és a jelenleg hatályos Közbeszerzési törvény alkalmazását érintő kérdések megvitatására. 2011. szeptember

Részletesebben

A Random Capital Zrt március 25. napjára összehívott éves rendes közgyűlésén az alábbi döntések születtek:

A Random Capital Zrt március 25. napjára összehívott éves rendes közgyűlésén az alábbi döntések születtek: A Random Capital Zrt. 2010. március 25. napjára összehívott éves rendes közgyűlésén az alábbi döntések születtek: 1. A Közgyűlés a Társaság 2009. évi éves beszámolóját az igazgatóság által előterjesztett

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról

KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról A Random Capital Broker Zrt. (cj: 01-10-046204 székhely: 1053 Budapest, Szép u. 2.) (Továbbiakban:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐI továbbképző tanfolyam (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat kiírói: EURÓPAI VEZETŐKÉPZŐ AKADÉMIA és

Részletesebben

A Bankok Bázel II megfelelésének informatikai validációja

A Bankok Bázel II megfelelésének informatikai validációja A Bankok Bázel II megfelelésének informatikai validációja 2010. november 30. Informatika felügyeleti főosztály: Gajdosné Sági Katalin Gajdos.Katalin@PSZAF.hu Kofrán László - Kofran.Laszlo@PSZAF.hu Bázel

Részletesebben

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés Tájékoztató a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet szerinti természetgyógyászati vizsgákra történő jelentkezésről 1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi

Részletesebben

A CRD prevalidáció informatika felügyelési vonatkozásai

A CRD prevalidáció informatika felügyelési vonatkozásai A CRD prevalidáció informatika felügyelési vonatkozásai Budapest, 2007. január 18. Gajdosné Sági Katalin PSZÁF, Informatika felügyeleti főosztály gajdos.katalin@pszaf.hu Tartalom CRD előírások GL10 ajánlás

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Agresszió- és konfliktuskezelés óvodapedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/221/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

Per Form Hungária Kft. 1142 Budapest, Ungvár u. 43 Felnőttképz. nyilv. szám: 01 0585 04

Per Form Hungária Kft. 1142 Budapest, Ungvár u. 43 Felnőttképz. nyilv. szám: 01 0585 04 IV. Infravörös spektroszkópiás iskola Azonosító szám: 5400, műszaki technikusi képesítések (szakmai tanfolyamok felnőttképzés keretében) Tájékoztató felnőttképzési programról A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

ADATVÉDELEM INCIDENSEK ÉS KEZELÉSÜK

ADATVÉDELEM INCIDENSEK ÉS KEZELÉSÜK ADATVÉDELEM INCIDENSEK ÉS KEZELÉSÜK hatósági vizsgálatok lebonyolítása Dr. Soós Andrea Klára adatvédelmi szakjogász, LLM 2019. október 31. 10:00-12:45 HELYSZÍN EDUTUS Ház Falk1 Rendezvényközpont MAVOR

Részletesebben

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017.

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017. Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-2/2017. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2017.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Vállalati trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I.

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I. TÁJÉKOZTATÓ OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I./00371 2015. május 16. BUDAPEST Jelentkezési határidő: 2015. május

Részletesebben

b) rendelkeznek az OKJ államilag elismert biztosításszakmai szakképesítéssel

b) rendelkeznek az OKJ államilag elismert biztosításszakmai szakképesítéssel A Biztosítási törvény 2008. július 1.-jétol életbe lépett szabályozása értelmében ettol az idoponttól kezdve azon biztosításközvetítok jegyezhetok be, vagy maradhatnak benn a Magyar Nemzeti Bank által

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK

Részletesebben

A könyvvizsgálók által a PSZÁF részére évente készítendő külön kiegészítő jelentésre vonatkozó ajánlásban bekövetkező 2008.

A könyvvizsgálók által a PSZÁF részére évente készítendő külön kiegészítő jelentésre vonatkozó ajánlásban bekövetkező 2008. A könyvvizsgálók által a PSZÁF részére évente készítendő külön kiegészítő jelentésre vonatkozó ajánlásban bekövetkező 2008. évi változások Seregdi László 2008. november 28. Témák I. Előzmények II. Új intézménytípusok

Részletesebben

2. Vizsgálati tapasztalatok Előadó: Major Antal főosztályvezető Pénzpiaci vizsgálati főosztály

2. Vizsgálati tapasztalatok Előadó: Major Antal főosztályvezető Pénzpiaci vizsgálati főosztály 2. Vizsgálati tapasztalatok Előadó: Major Antal főosztályvezető Pénzpiaci vizsgálati főosztály Budapest, 2013.05.15 Statisztika Eddig vizsgált, illetve ebben az évben vizsgálatra tervezett intézmények

Részletesebben

BANKI IT PROJEKT MENEDZSER KÉPZÉS (4 NAP) ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG!

BANKI IT PROJEKT MENEDZSER KÉPZÉS (4 NAP) ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG! BANKI IT PROJEKT MENEDZSER KÉPZÉS (4 NAP) ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG! A KÉPZÉS OKTATÁSI ANYAGAIT A RÉSZTVEVŐK A BANKÁRKÉPZŐ ONLINE OKTATÁSI FELÜLETÉN IS ELÉRHETIK! TANFOLYAM CÉLJA Milyenek az agilis és

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont 1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont ÓBUDAI EGYETEM TÜV RHEINLAND TUDÁSKOZPONT AZ ÓBUDAI EGYETEM SZENÁTUSA EGYETEMI KUTATÓ ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONTOT HOZOTT LÉTRE, MELYNEK FELADATA AZ EGYETEMEN MŰKÖDŐ,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

Bevezető 11. A rész Az általános könyvvizsgálati és bankszámviteli előírások összefoglalása 13

Bevezető 11. A rész Az általános könyvvizsgálati és bankszámviteli előírások összefoglalása 13 Bevezető 11 A rész Az általános könyvvizsgálati és bankszámviteli előírások összefoglalása 13 I. rész Rövid összefoglaló az általános könyvvizsgálati előírásokról 15 1. A könyvvizsgálati környezet 17 1.1.

Részletesebben

Jogszabályi megfelelés- A kiegészítő jelentés (hitelintézetek)

Jogszabályi megfelelés- A kiegészítő jelentés (hitelintézetek) Jogszabályi megfelelés- A kiegészítő jelentés (hitelintézetek) Csáki Zsuzsanna 2014. December 8. 1 Tartalom 1. Jogszabályi háttér 2. Vizsgálati módszertan 3. Vizsgálati jelentés 4. Szerkezet, tartalom

Részletesebben

A Pénzügyi (hitel) közvetítői vizsga, minden olyan személynek kötelező, akik nem rendelkeznek: szakmai felsőfokú iskolai végzettséggel,

A Pénzügyi (hitel) közvetítői vizsga, minden olyan személynek kötelező, akik nem rendelkeznek: szakmai felsőfokú iskolai végzettséggel, A hitelintézeti törvény módosítása értelmében 2011. január elsejétől csak azok a pénzügyi közvetítők végezhetik tovább tevékenységüket, akik rendelkeznek megfelelő képesítéssel. A Pénzügyi (hitel) közvetítői

Részletesebben

oktatóközpont ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ FOCUS OKTATÁSI KFT.

oktatóközpont ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ FOCUS OKTATÁSI KFT. ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ FOCUS OKTATÁSI KFT. Általános információk Képzések típusa: Képzéseinket az oktatás intenzitása szerint csoportosítjuk. Ezen szempontok szerint a Résztvevők választhatnak a hétközi,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Irodavezető/titkárságvezető tanfolyam a vezetők munkáját támogató munkatársak számára (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat

Részletesebben

Közbeszerzési referens képzés

Közbeszerzési referens képzés KÖZÉRTHETŐ KÖZBESZERZÉS Közbeszerzési referens képzés Államilag elismert (OKJ 54 343 03 0000 00 00) A módosított közbeszerzési törvény gyakorlati tapasztalatai alapján aktualizált tematikával indul! Az

Részletesebben

Akkreditált Babysitter / Bébiszitter, Au pair, Gyermekfelügyelő tanfolyamok

Akkreditált Babysitter / Bébiszitter, Au pair, Gyermekfelügyelő tanfolyamok Akkreditált Babysitter / Bébiszitter, Au pair, Gyermekfelügyelő tanfolyamok Akkreditációs lajstromszám: PL-7507 A babysitter tanfolyam segít abban, hogy képes légy a gyermek szükségleteit teljes mértékben

Részletesebben

Képesített Kockázatkezelő Képzés

Képesített Kockázatkezelő Képzés A KÉPZÉSI MEGÁLLAPODÁS MELLÉKLETE TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT Képesített Kockázatkezelő Képzés Tanulmányi- és vizsgaszabályzata a 2016 január 1. utáni képzéshez Dátum Név Aláírás Készítette: 2015. december

Részletesebben

Változások a nagykockázatvállalás

Változások a nagykockázatvállalás Változások a nagykockázatvállalás táblákban Konzultáció a hitelintézetek és befektetési vállalkozások számára Adatszolgáltatási és monitoring főosztály 2013. június 20-21. Nagykockázati adatszolgáltatás

Részletesebben

Stratégia Belső irányítás Belső kontroll

Stratégia Belső irányítás Belső kontroll Belső Ellenőrök Magyarországi Szervezete Pénzintézeti Szakosztály Corporate Governance Stratégia Belső irányítás Belső kontroll Gőgh Magdolna PSZÁF 2009. április 29. Agenda 1. Corporate és internal governance

Részletesebben