Charlaine Harris. TrueBlood sorozat 7. Hetedik harapás

Átírás

1 Charlaine Harris TrueBlood sorozat 7. Hetedik harapás ULPIUS-HÁZ KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2010

2 A fordítás alapjául szolgáló mű: Charlaine Harris: All Together Dead A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Inni és élni hagyni Élőhalottak Dallasban Holtak Klubja Vérszag Lidércfény Halottnak a csók Előkészületben: Por és hamu Copyright 2007 by Charlaine Harris Schulz Ali rights reserved Couverture Flammarion Québec Photographe Maude Chauvin Hungarian translation Weisz Böbe, 2010 Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010 ISBN

3 Ajánlás Ajánlom ezt a könyvet azoknak a nőknek, akiket büszkén nevezhetek a barátaimnak: Jodi Dabson Bollendorfnak, Kate Bukernek, Toni Kelnernek, Dana Cameronnak, Joan Hessnek, Even Sandstromnak, Paula Woldannek és Betty Epley-nek. Mindannyian különlegesek vagytok a számomra, habár másképpen, és hálás vagyok, hogy ismerhetlek benneteket

4 7 Köszönetnyilvánítás Sokan vannak, akiknek már megköszöntem, de ismét meg kell köszönnöm: a rendőrből lett írónak, Robin Burcellnek és George Fong FBI-ügynöknek; számtalan, a biztonsággal és bombahatástalanítással kapcsolatos kérdésemre válaszoltak. Hálás vagyok az egykori hírolvasó, jelenleg író Sam Saucedo ötleteiért, rengeteg érdekes dolgot tudtam meg tőle a szövetségi politikáról. S. J. Rozannek is köszönettel tartozom, aki boldogan válaszolt építészeti kérdéseimre, noha a vámpírtéma kisebb sokkhatásként érte. Lehet, hogy rosszul használtam fel a kapott információt, de a szent cél érdekében tettem. És mint mindig, sokkal tartozom barátomnak, Toni L. R Kelnernek, aki elolvasta az első piszkozatot, és nem nevetett a képembe. Le a kalappal új munkatársam, Debi Murray előtt, aki a történet folytonosságáért felel; mostantól ha elrontok valamit, van kit hibáztatnom. Rengeteget köszönhetek a sok csodálatos olvasónak, aki látogatja az internetes oldalamat ( és bátorító, érdeklődő üzeneteket hagy. A rajongói klubom elnöke, Beverly Batillo számtalan alkalommal segített, amikor magam alatt voltam.

5 1. fejezet Aznap este a shreveporti vámpírbár csak később nyitott. Késésben voltam, és gondolkodás nélkül a vendégeknek fenntartott bejárathoz siettem, ahol azonban egy csinosan megírt, fehér kartonlapból készült hirdetmény állított meg. A vörös, gót betűs írás a következőt adta tudtomra: MA ESTE, NYOLC ÓRAKOR HARAPÁSSAL KÖSZÖNTJÜK ÖNÖKET. SZÍVES ELNÉZÉSÜKET KÉRJÜK A KÉSŐBBI NYITÁSÉRT. Aláírás: a Szemfogadó személyzete. Szeptember harmadik hetében jártunk, ezért már világított a neon SZEMFOGADÓ felirat. Az ég mostanra szinte koromfekete volt. Egy percig csak álltam, egyik lábam a kocsiban, a másik kint, élveztem az enyhe estét és a vámpírok gyenge, száraz szagát, amely ott lebegett a klub körül. Aztán visszaültem, megkerültem az épületet, és leparkoltam a személyzeti bejárat előtt sorakozó autók mellé. Csak öt perccel érkeztem később, de úgy tűnt, rajtam kívül már mindenki odabent van a megbeszélésen. Bezörgettem. Vártam. Épp emeltem volna a kezem, hogy ismét kopogok, amikor Pam, Eric helyettese, kinyitotta az ajtót. Pam a bárban dolgozott, de egyéb feladatai is voltak Eric különböző üzleti vállalkozásaiban. Habár a vámpírok öt évvel ezelőtt vállalták a nyilvánosságot, és a világnak a szebbik arcukat mutatták, meglehetősen titokban tartották a pénzszerzési módszereiket, és néha el is merengtem azon, vajon Amerika mekkora része van valójában az élőhalottak kezén. Eric, a Szemfogadó tulaja, igazi vámpír volt, ami a tartsunk meg mindent magunknak" hozzáállást illeti. Természetesen hosszú-hosszú létezése során nem is tehetett másként. - Gyere csak, gondolatolvasó barátném! - mondta Pam színpadias mozdulattal kísérve. A munkahelyi egyenruháját viselte: áttetsző, uszályos fekete ruhát, amelyet a bárba betérő turisták mintha elvártak volna egy női vámpírtól. (Amikor Pam saját maga választhatta meg a ruháit, akkor inkább pasztell kétrészeseket hordott.) Soha nem láttam még ilyen fakó, egyenes szőke hajat, mint a Pamé; ami azt illeti, légiesen szép volt, némi halálos árnyalattal. A halálos árnyalatot jobb, ha nem felejti el az ember... - Hogy vagy? - kérdeztem udvariasan. - Szokatlanul jól - mondta. - Eric túlcsordul a boldogságtól. Eric Northman, az ötös körzet vámpírseriffje csinált vámpírt Pamből, és Pam ezért kénytelen és egyben köteles volt Ericnek engedelmeskedni. Ez jár azzal, ha valaki élőhalott lesz: mindig rendelkezésére kell állnod a teremtődnek. Ám Pam többször is említette, hogy Eric igen jó főnök, és hagyja, hogy a saját útját járja, ha és amikor csak úgy tartja kedve. Ami azt illeti, Pam egészen addig Minnesotában élt, míg Eric meg nem vásárolta a Szemfogadót, és el nem hívta üzletvezetőnek. Az ötös körzet Louisiana északnyugati felének nagy részét fedte le, amely egy hónappal ezelőttig az állam gazdaságilag gyengébb területe volt. A Katrina hurrikán után Louisiana erőviszonyai drámaian megváltoztak, főleg a vámpírközösségben. - Hogy van az a te édes bátyád, Sookie? És az alakváltó főnököd? - kérdezte Pam. - Az én édes bátyám házasodni készül, mint mindenki Bon Tempsben - válaszoltam. - Kicsit mélabúsnak tűnsz - Pam félrehajtotta a fejét, és úgy nézett, mint veréb a kukacra. - Nos, talán egy ici-picit - mondtam. - Le kellene foglalnod magad - mondta Pam. - Akkor nem lenne időd szomorkodni. Pam imádta a Kedves Abby!" rovatot. Egy csomó vámpír olvasta ezeket az írásokat. Az ember legszívesebben visított volna némelyik olvasói problémára adott tanácsuk láttán. Szó szerint. Pam korábban már felvetette, hogy csak akkor használhatnak ki, ha hagyom, és

6 sokkal jobban meg kellene válogatnom a barátaimat. Ide jutottam: egy vámpír ad életvezetési tanácsokat. - Pont ezt teszem - mondtam. - Mármint lefoglalom magam. Dolgozom. Még mindig nálam lakik a New Orleans-i lány, és holnap esküvői kelengyepartira megyek. Nem Jasonéra és Crystaléra. Egy másik páréra. Pam megtorpant, keze megállt Eric irodaajtajának kilincse felett. Végiggondolta, amit mondtam, majd összevonta a szemöldökét. - Nem emlékszem, mi az az esküvői kegyelmeparti, de azt hiszem, már hallottam róla - mondta. Majd felvidult. - Minden addigi bűnüket megbocsátják egymásnak, és kegyelmet kapnak? Nem, biztos, hogy hallottam már ezt a kifejezést... Egy nő írt Abbynek, hogy kapott egy köszönőlevelet egy hatalmas csomag miatt. Akkor... ajándékot kapnak? - Pontosan - mondtam. - De nem kegyelme, hanem kelengye, vagyis ajándék. Ezt a partit annak rendezik, aki házasodni készül. Néha a házaspárnak, és akkor mindketten ott vannak. De általában csak a menyasszonyt ünneplik, és a vendégek is nők. Mindenki hoz valami ajándékot. A célja az lenne, hogy a párnak meglegyen minden szükséges holmija, amikor elkezdik közös életüket. Ugyanez a szokás, ha egy párnak kisbabája születik. Persze akkor babakelengye-buli. - Babakelengye-buli... - ismételte Pam. Arcára hűvös mosoly ült. Szája görbülésétől megfagyott az ember ereiben a vér. - Tetszik a kifejezés - tette hozzá. Bekopogott Eric irodájába, majd benyitott. - Eric- mondta -, ha egyszer valamelyik pincérnő terhes lesz, akkor szervezhetünk neki egy babakelengye-bulit! - Ki nem hagynám - nézett fel az aranyhajú Eric az asztalon heverő papírjaiból. A seriff észlelte a jelenlétemet, komoran végigmért, majd úgy döntött, ügyet sem vet rám. Erickel megvoltak a magunk problémái. Annak ellenére, hogy a helyiség tele volt, és mindenki rá várt, Eric letette a tollát, felállt, kinyújtóztatta magas és fenséges testét, talán az én kedvemért. Mint mindig, Eric feszes farmert viselt és a Szemfogadó fekete pólóját, amelyet a bár logója, a stilizált fehér szemfog díszített. A Szemfogadó szó élénkvörös betűkkel volt felírva a kép alá, ugyanolyan stílusban, mint a kinti neonfelirat. Ha Eric megfordult volna, a hátán azt lehetett volna olvasni: Inni és élni hagyni". Pam nekem is adott egy ilyen pólót, amikor a Szemfogadó elkezdte árulni a saját reklámajándékait. Ericen jól festett a póló, és én még élénken emlékeztem, mi van alatta. Tekintetemet elszakítottam Eric nyújtózkodásától, és körbenéztem a helyiségben. A szűk helyen rengeteg vámpír zsúfolódott össze, de amíg az ember nem látta őket, észre sem lehetett venni, hogy bent vannak, annyira mozdulatlanul és némán ültek. Clancy, a bár menedzsere az asztal mellett, a látogatóknak rendszeresített két szék egyikét sajátította ki. Clancy épphogy túlélte a tavalyi boszorkányháborút, de a banyák szinte visszafordíthatatlan kárt tettek benne. A boszorkányok annyira lecsapolták, hogy az kis híján végzetes volt. Mire Eric megtalálta, egészen egy shreveporti temetőig követve a szagát, Clancyt már csak egy hajszál választotta el a haláltól. A felépülése sokáig tartott, és a vörös hajú vámpír megkeseredett és ingerlékeny lett. Most rám vigyorgott, kilátszott a szemfoga. - Beleülhetsz az ölembe, Sookie - mondta, és megpaskolta a combját. Visszamosolyogtam rá, de nem szívből. - Kösz, inkább nem, Clancy - mondtam udvariasan. Clancy udvarlásában mindig volt egy kis él, és most ez borotvaéles volt. Ő is az a vámpír, akivel inkább nem maradnék kettesben. Habár ügyesen vezette a bárt, és soha egy ujjal sem ért hozzám, a közelében mindig megszólalt bennem a vészcsengő. A vámpírok gondolataiban nem tudok olvasni, pont ezért hatott rám frissítőleg, ha velük lóghattam, amikor azonban az a bizonyos figyelmeztető bizsergés átjárt, azon kaptam magam, azt kívánom, bárcsak bejuthatnék Clancy agyába, és kideríthetném, mi folyik odabent.

7 Felicia, az új csaposlány a kanapén ücsörgött Indira és Maxwell Lee társaságában. Mintha a Szivárvány Koalíció vámpírszekciója ült volna velem szemben. Felicia az afrikai és europid rasszok sikeres keveredése volt, majdnem száznyolcvan centi magas, és elég sok gyönyörködnivalót nyújtott. Maxwell Lee-nél feketébb férfit nemigen láttam még életemben. A kis Indira pedig indiai emigránsok gyermeke volt. Négy másik ember is tartózkodott a helyiségben (az ember" szót tágan kell értelmezni), és mindegyikük feldúlttá tett - eltérő mértékben. Az egyiküket nem voltam hajlandó tudomásul venni. Magamévá tettem az egyik vérfarkasszabályt, és úgy kezeltem, mint a falkám számkivetett tagját: eskü alatt megtagadtam. Többet nem ejtem ki a nevét, nem beszélek vele, nem veszem tudomásul a létezését. (Természetesen ez az exem, Bill Compton - nem mintha észrevettem volna, hogy ő is a helyiségben tartózkodik, és ott gubbaszt morcosan a sarokban.) Mellette a vénséges Thalia támasztotta a falat, aki talán még Ericnél is idősebb volt. Alacsony volt, mint Indira, és nagyon sápadt arcát sűrű, hullámos, fekete haj keretezte - végtelenül undok nő volt. Nagy meglepetésemre egyes halandókat ez teljesen felizgatott. Thaliának hűséges udvartartása volt, akiket teljesen felvillanyozott, amikor a vámpír dagályos angolsággal közölte velük, hogy menjenek a büdös francba. Mint kiderült, még honlapja is van, amelyet a rajongói készítettek és tartottak fenn. Most képzeljék el! Pam mondta is, hogy amikor Eric beleegyezett, hogy Thalia Shreveportba költözzön, az felért azzal, mint amikor az ember egy fegyelmezetlen pitbullt tart az udvarán. Pam nem helyeselte. Ezek az élőhalott állampolgárok mind az ötös körzetben éltek. Mindannyian hűbéresküt tettek Ericnek, hogy az ő védelme alatt élhessenek és dolgozhassanak. Így hát vállalniuk kellett, hogy az idejük egy részét Eric kívánságainak teljesítésére áldozzák, még akkor is, ha nem a bárban dolgoztak. Mostanában, a Katrina hurrikán óta, nem idevalósi vámpírok is laktak Shreveportban; ahogy sok halandónak, nekik is meg kellett húzniuk magukat valahol. Eric még nem döntötte el, mihez kezd az élőhalott menekültekkel, és őket nem is hívták meg a megbeszélésre. Ma este két vendég volt a Szemfogadóban, az egyikük Eric felett állt a rangsorban. Andre, Sophie-Anne Leclerqnek, Louisiana királynőjének személyi testőre. A királynőt Baton Rouge-ba evakuálták. Andre nagyon fiatalnak tűnt, talán tizenhatnak; arca sima, akár a babapopsi, fakó haja sűrű és nehéz. Andre hosszú ideje gondoskodott már Sophie-Anne-ről, teremtőjéről és megmentőjéről. Ma este nem hozta magával a szablyáját, mert nem testőrként érkezett, de biztos voltam benne, hogy van nála valamiféle fegyver - kés vagy pisztoly. Andre már önmaga is halálos volt, akár felfegyverkezett, akár nem. Épp, amikor Andre megszólított volna, mély hang hallatszott a széke mögül. - Szia, Sookie. - Ő volt a másik vendégünk, Jake Purifoy. Az összes erőmre szükségem volt, hogy meg se moccanjak, mert minden idegszálam azt kiabálta, hogy tűnjek el az irodából. Tiszta hülye vagyok. Ha Andre láttán nem rohantam el sikítozva, akkor Jake miatt igazán nem kellett volna menekülésre gondolnom. Erőt vettem magamon, a helyes fiatalember felé bólintottam, aki még mindig élőnek látszott. De tudtam, hogy az üdvözlésem nem hatott természetesnek. Egyszerre szántam és féltem tőle, borzalmas volt. Jake-et, aki vérfarkasnak született, megtámadta egy vámpír, és teljesen kivéreztette. Az unokatestvérem, Hadley (egy másik vámpír) egy vélhetően elhibázott kegyes cselekedettel áthozta Jake-et, miután rátalált a szinte élettelen testre. Akár jó cselekedetnek is fel lehetne fogni; ám ahogy kiderült, senki sem értékelte igazán Hadley kedvességét... még maga Jake sem. Soha senki nem hallott még áthozott vérfarkasról: a vérfarkasok nem kedvelték a vámpírokat, és nem is bíztak bennük, és az érzés őszintén kölcsönös volt. Az átmenet igencsak rögösnek bizonyult Jake számára, aki magányosan tengődött a senki földjén. A királynő felfogadta a szolgálatába, mivel senki sem ajánlkozott.

8 Jake, akit elvakított a vérszomj, utánam vetette magát, és én lettem volna az első vámpírvacsorája. Az így szerzett sebhely a karomon még mindig vörös volt. Micsoda szép estének néztem elébe... - Miss Stackhouse - szólalt meg Andre, és felemelkedett Eric másik vendégszékéből. Meghajolt. Ez igazi tiszteletadás volt, és egy kicsit jobb kedvre derített. - Mr. Andre - mondtam, és én is meghajoltam. Andre udvarias mozdulattal a szabaddá tett székre mutatott, és mivel ez megoldotta a helyproblémámat, elfogadtam. Clancyt mintha bántotta volna valami. Neki kellett volna átadnia a helyet, hiszen ő volt alacsonyabb rangú vámpír. Andre gesztusa olyan nyilvánvalóan hívta fel a figyelmet az udvariatlanságára, akár egy villogó neonnyíl. Igyekeztem nem mosolyogni. - Hogy van őfelsége? - kérdeztem, és próbáltam éppolyan udvarias lenni, mint Andre az imént. Túlzás lenne azt állítanom, hogy kedveltem Sophie-Anne-t, de tagadhatatlanul tiszteltem. - Többek között ez is az oka annak, hogy ma este itt vagyok - mondta Andre. - Eric, most már elkezdhetjük? - Finom célzás volt Eric időhúzási taktikájára, gondoltam. Pam a székem mellett lekuporodott, és a sarkára nehezedett. - Igen, mind itt vagyunk. Kezdd csak, Andre. Tiéd a pálya - mondta Eric, és halványan elmosolyodott azon, milyen jó kis modern kifejezéseket tud. Visszahuppant a székébe, hosszú lábát kinyújtotta és az asztal sarkán nyugtatta. - A királynőtök a négyes körzet seriffjének házában, Baton Rouge-ban lakik - fordult Andre az egybegyűltekhez. - Gervaise volt olyan kegyes, és kiterjesztette rá a vendégszeretetét. Pam egyik szemöldöke magasba szökött, ahogy rám pillantott. Gervaise elveszítette volna a fejét, ha nem terjeszti ki a vendégszeretetét. - Ám az, hogy Gervaise-nél lakik, csak átmeneti megoldás - folytatta Andre. - A katasztrófa óta többször is jártunk lent New Orleansban. Íme, a beszámolónk az ingatlanunk állapotáról. Habár egyik vámpír sem mozdult, éreztem, hogy most sokkal jobban figyelnek. - A királynő főhadiszállása szinte teljesen elvesztette a tetejét, ezért a padlás és a második szint súlyos vízkárokat szenvedett. Továbbá egy másik épület tetőzetének nagyobb darabja bezuhant az épületbe, rengeteg a törmelék, és több fal bedőlt... ezek a gondok. Míg kiszárítjuk a belső teret, kék műanyaggal fedtük be a tetőt. Az egyik oka annak, hogy eljöttem ide, az, hogy keresnem kell egy vállalkozót, aki azonnal neki tudna állni megjavítani a tetőzetet. Eddig nem jártam sikerrel, szóval, ha bármelyikőtöknek van némi befolyása valamilyen hozzáértő halandónál, akkor szükségünk van a segítségére. A földszinten csak felületes károk keletkeztek. Befolyt a víz. És fosztogatók jelentek meg. - Talán jobb lenne, ha a királynő Baton Rouge-ban maradna - jegyezte meg Clancy rosszindulatúan. - Biztos vagyok benne, hogy Gervaise magánkívül lenne az örömtől, hogy hosszabb távon is vendégül láthatja a királynőt. Ezek szerint Clancy öngyilkos hajlamú barom. - A New Orleans-i vezetők küldöttsége eljött Baton Rouge-ba meglátogatni a királynőnket, és azt kérték, térjen vissza a városba - mondta Andre, ügyet sem vetve Clancyre. - A halandó vezetők úgy vélik, ha a vámpírok visszatérnek New Orleansba, akkor a turizmus újra fellendül - Andre hűvösen végigmérte Ericet. - Addig is a királynő beszélt a négy másik seriffel a New Orleans-i épületek rendbehozatalának anyagi vonzatáról. Eric bólintását szinte észre sem lehetett venni. Képtelenség volt megmondani, hogy mit gondolt arról, hogy adót kell fizetnie a királynő felújítási költségeire. New Orleans azóta a vámpírok és az őket látni akarók úti célja, hogy kiderült, Anne Ricenak igaza volt a létezésük ügyében. A város igazi vámpír-disneyland lett. A Katrina hurrikán óta azonban mindez semmivé foszlott, mint annyi minden más. Még Bon Temps is megérezte

9 a vihar hatását, és ez azóta nem változott, hogy a Katrina elérte a régiót. A mi kis városunkat még mindig ellepték a délről észak felé menekülő emberek. - És mi a helyzet a királynő szórakoztatóberuházásával? - kérdezte Eric. A királynő a Garden District szélén lévő régi kolostort vásárolta meg, hogy ott lássa vendégül a vámpírokat és nem vámpírokat egyaránt. Habár fal vette körül, a területet nem lehetett könnyen védhetővé alakítani (mivel a történelmi jelentőségű épület műemlékvédelem alatt állt, és nem volt átépíthető, az ablakokat nem lehetett befedni), így a királynő nem lakhatott ott. Én úgy gondoltam a kolostorra, mint a királynő magándiszkójára. - Nem szenvedett súlyos károkat - mondta Andre.- Ott is jártak fosztogatók. Természetesen szagnyomokat hagytak maguk után - a vámpíroknál csak a vérfarkasok voltak jobb nyomkövetők. - Az egyikük lelőtte az oroszlánt. Ettől elszomorodtam. Tetszett nekem az az oroszlán. Valamennyire. - Szükséges segítség az elfogatáshoz? - kérdezte Eric. Andre szemöldöke magasba ívelt. - Csak azért kérdezem, mert kevesen vagytok. - Nem szükséges. Már megoldottuk válaszolta Andre alig észrevehető mosollyal. Próbáltam nem elgondolkodni ezen. - Az oroszlánt és a fosztogatást leszámítva milyen állapotban van az ingatlan? - kérdezte Eric, hogy visszatérjen a viharkárok megbeszélésére. - A királynő meg tud ott szállni, míg a többi ingatlant megnézi - folytatta Andre -, de legfeljebb egy vagy két éjszakára. Mindenki bólogatott. - Ami a személyzeti veszteségeket illeti - tért át Andre a következő napirendi pontra. Mindegyik vámpír feszültebb lett egy kicsit, még az újonc Jake is.- Az első becslések szerények voltak, mint tudjátok. Azt feltételeztük, hogy lesz, aki előkerül, miután a vihar elvonult. De csak tízen kerültek elő: öten itt, hárman Baton Rouge-ban, ketten Monroe-ban. Úgy tűnik, harminc főt vesztettünk el csak Louisianában. Mississippiben legalább tízet. Halk sutyorgás és kisebb mozgolódás támadt mindenfelé, ahogy a shreveporti vámpírok a hírekre reagáltak. A vámpírkoncentráció, a helyieket és a látogatókat is belevéve, magas volt New Orleansban. Ha a Katrina Tampán söpört volna végig ugyanilyen erővel, sokkal kevesebb halottat és eltűnt személyt hagyott volna maga után. Kezemet felemelve kértem szót. - Mi van Bubbával? - kérdeztem, amikor Andre felém biccentett. A Katrina óta nem láttam és nem is hallottam róla. Bubbát egy szempillantás alatt meg lehet ismerni. A világon bárki megismerné; legalábbis bárki egy bizonyos életkoron túl. Igazából nem halt meg abban a memphisi fürdőszobában. Nem bizony. Az agyát viszont olyan súlyos károsodás érte, még mielőtt áthozták, hogy nem lett belőle igazán jó vámpír. - Bubba él - mondta Andre. - Egy kriptában rejtőzött el, és kisebb emlősökön élt. Szellemileg nincs valami jól, ezért a királynő felküldte Tennessee-be, hogy egy időre a nashville-i közösséggel maradjon. - Andre elhozta az eltűntekről összeállított listát - mondta Eric. - A megbeszélés után kiteszem. A királynő több testőrét is ismertem, és örültem volna, ha tudom, mi lett velük. Újabb kérdés jutott az eszembe, ezért felemeltem a kezem. - Igen, Sookie? - kérdezte Andre. Üres tekintetével szinte odaszögezett a székhez, és már megbántam, hogy egyáltalán szót kértem. - Tudják, min gondolkodtam? Azon, hogy hátha valamelyik királynak, aki részt vesz ezen a csúcstalálkozón, vagy minek nevezik, van egy... olyan időjósa vagy valami ilyesmije az alkalmazásában. A legtöbben csak bámultak rám, de Andrét mintha érdekelte volna a felvetésem.

10 - Mert, hogy is mondjam, a csúcstalálkozót vagy konferenciát, vagy mit, eredetileg tavasszal rendezték volna meg. De csak halogatták, halogatták, halogatták, nem? És akkor jött a Katrina. Ha a csúcstalálkozó akkor kezdődött volna, amikorra tervezték, akkor a királynő erős pozícióban jelenhetett volna meg. Egy csomó vésztartaléka lenne, és rengeteg vámpírja, és talán nem erőltetnék annyira a király halála miatti tárgyalást. A királynő mindent megkaphatna, amit csak akar, valószínűleg. Ehelyett úgy megy oda... - már majdnem kimondtam, hogy mint egy koldus", de még idejében eszembe jutott Andre -,...hogy megcsappant az ereje. - Attól féltem, hogy kinevetnek, vagy kigúnyolnak, de néma, töprengő csend következett. - Ennek is utána kell nézni a csúcstalálkozón -mondta Andre. - Most, hogy felvetetted, elég valószínűnek tűnik. Eric? - Igen, szerintem is van benne valami mondta Eric, és le sem vette rólam a szemét. - Sookie olyasmire is gondol, amire mások nem. Pam felnézett a könyököm mellől, és rám mosolygott. - És mi a helyzet a perrel, amelyet Jennifer Cater kezdeményezett? - fordul Clancy Andre felé. Egyre kényelmetlenebbül érezte magát a székében, amelyről azt hitte, olyan okosan megszerezte magának. A légy zümmögését is hallani lehetett volna. Fogalmam sem volt, mi a fenéről beszél a vörös hajú vámpír, de úgy gondoltam, jobb, ha megvárom, míg a beszélgetésből kiderül, és nem kérdezek semmit. - Még napirenden van - mondta Andre. - Jennifer Catert - súgta Pam segítőkészen arra képezték ki, hogy Peter Threadgill főhadnagya legyen. Arkansasban volt ügyeket intézni, amikor a zavargás kitört. Bólintottam, hogy jelezzem, hálás vagyok neki, amiért felvilágosított. Az arkansasi vámpírok sorai, habár náluk nem járt a hurrikán, erősen megritkultak, hála a louisianai csoportnak. Andre szólalt meg. - A királynő azzal válaszolt a vádakra, hogy azt vallotta, meg kellett ölnie Petert, hogy a saját életét megmentse. Természetesen kárpótlást ajánlott fel a közös alapba. - De miért nem Arkansasnak? - kérdeztem Pamet suttogva. - Mert a királynő fenntartja, hogy mivel Peter halott, Arkansasnak rá kell szállnia, mégpedig a házassági szerződés miatt - dörmögte Pam. - Önmagát pedig nem kárpótolhatja. Ha Jennifer Cater megnyeri a pert, a királynő nemcsak Arkansast veszíti el, hanem még büntetést is kell fizetnie nekik. Jó nagyot. És egyéb kárpótlások is terhelik majd. Andre elkezdett körbejárni a helyiségben, egyedül ez jelezte, mennyire feldúlta a téma. - Van egyáltalán elegendő pénzünk a katasztrófa után? - vetette fel Clancy. Ostobaság volt megkérdeznie. - A királynő abban reménykedik, hogy elejtik a vádat - mondta Andre ismét figyelmen kívül hagyva Clancyt. Andre örökre tinédzser arca semmit sem árult el. - De szemmel láthatóan a bíróság kész megtartani a tárgyalást. Jennifer azzal vádolja a királynőnket, hogy New Orleansba csalta Threadgillt, el a saját területétől, és egész végig azt tervezte, hogy háborút robbant ki, és meggyilkolja a férjét. - Ez alkalommal Andre hangja a hátam mögül érkezett. - De egyáltalán nem ez történt! - szólaltam meg. És nem is Sophie-Anne ölte meg a királyt. Ott voltam, amikor meghalt. A vámpír, aki ebben a pillanatban épp mögöttem áll, ő ölte meg Threadgillt, és akkor úgy gondoltam, minden oka megvolt rá. Éreztem, ahogy Andre hideg ujja végigsimít a nyakamon, ahogy ott ültem. Nem tudnám megmondani, honnan tudtam, hogy Andre az; de a gyenge, másodpercnyi érintés hirtelen eszembe juttatta a rettenetes tényt: én vagyok az egyetlen, aki tanúja volt a király halálának, Andre és Sophie-Anne mellett.

11 Eddig sosem fogalmaztam meg így magamnak, és esküszöm, egy másodpercre megállt a szívem. Ez alatt a kihagyott ütem alatt az irodában lévő vámpírok legalább fele rám szegezte a tekintetét. Eric szeme elkerekedett, ahogy rám nézett. És egyszer csak a szívem újra verni kezdett, és a pillanat elmúlt, mintha meg sem történt volna. Ám Eric keze remegett az asztalon, és tudtam, hogy nem fogja elfelejteni ezt a másodpercet, és tudni akarja majd, hogy mit jelentett. - Szóval szerinted megtartják a tárgyalást? - kérdezte Eric Andrét. - Ha a királynő New Orleans... a régi New Orleans... uralkodójaként jelent volna meg a csúcstalálkozón, akkor az összehívott bíróság tárgyalt volna valamiféle megegyezésről Jennifer és a királynő között. Talán olyasmiről, hogy Jennifert hatalmi helyzetbe emelik a királynő helyetteseként, vagy egy nagyobb juttatást ítélnek meg neki; valami ilyesmi. De a dolgok jelenlegi állása szerint... Hosszú csend következett, míg mindenki továbbgondolta az elhangzottakat. New Orleans már nem az, ami régen volt, és talán soha nem is lesz a régi. Sophie-Anne most már egy hatalmát vesztett politikus. - Most azonban Jennifer erősködése miatt szerintem a bíróság tárgyalni fogja az ügyet mondta Andre, majd elhallgatott. - Tudjuk, nincs alapja a vádaskodásnak - hallatszott egy tiszta, hűvös hang a sarokból. Eddig egészen jól sikerült figyelmen kívül hagynom az exemet, Billt. De nem ment magától. - Eric ott volt. Én is ott voltam. Sookie is - folytatta a vámpír (a névtelen vámpír, mondtam magamban). Ez igaz is volt. Jennifer Cater állítása, hogy a királynő elcsalta a királyt a sírkerti partijára, hogy megölje, teljességgel valótlan volt. A vérfürdő azzal vette kezdetét, hogy Peter Threadgill egyik csatlósa lefejezte a királynő egyik emberét. Az Eric arcán megjelenő mosolyból látszott, hogy felidézte az eseményeket. Élvezte azt a csatát. - Leszámoltam azzal, aki kezdte - mondta. - A király minden tőle telhetőt megtett, hogy csalárdságon kapja a királynőt, de nem sikerült neki, hála Sookienak. Amikor a terve kudarcba fulladt, egyszerű frontális támadásba lendült - tette hozzá Eric. - Húsz éve nem láttam Jennifert. Gyorsan emelkedett fel. Biztosan könyörtelen. Andre közben előrelépett jobbra mellém, és így a látóterembe került, nagy megkönnyebbülésemre. Bólintott. A helyiségben jelen lévő vámpírok megint egy emberként mozdultak, nem egyformán, de ijesztően egyszerre. Ritkán éreztem magam ennyire idegennek: az egyetlen melegvérű én voltam a feltámasztott halottakkal teli szobában. - Igen - mondta Andre. - Rendes körülmények között a királynő a teljes kontingens támogatására tartana igényt. De mivel takarékoskodnunk kell, a létszámot csökkentettük - Andre ismét olyan közel lépett hozzám, hogy megérinthessen: épp csak megsimította az arcom. Hirtelen megvilágosodtam: ilyen lehet normális embernek lenni. Halvány fogalmam sem volt a társaság tagjainak szándékairól és terveiről. Az igazi emberek így élik a napjaikat. Félelmetes volt, de izgalmas; nagyon hasonlított ahhoz, mint amikor bekötött szemmel kell egy zsúfolt szobában közlekedni. Hogy bírják a hétköznapi emberek a mindennapok feszültségeit? - A királynő azt akarja, hogy ez a nő a megbeszéléseken közel legyen hozzá, mivel halandók is jelen lesznek - folytatta Andre. Egyenesen Erichez beszélt. Mi, a többiek, akár ki is mehettünk volna.- Tudni akarja a gondolataikat. Stan is hozza a saját gondolatolvasóját. Ismered? - Én is itt ülök - dörmögtem, nem mintha bárki is odafigyelt volna rám Pamen kívül, aki ragyogó mosollyal nézett fel. De most, hogy minden szem rám szegeződött, rádöbbentem, hogy rám várnak, hogy Andre kifejezetten hozzám beszél. Annyira hozzászoktam már, hogy a vámpírok a fejem felett és körülöttem beszélgetnek, hogy ez most teljesen váratlanul ért.

12 Gondolatban visszajátszottam Andre megjegyzését, míg rá nem jöttem, hogy kérdezett tőlem valamit. - Eddig csak egyetlen gondolatolvasóval találkoztam, és ő Dallasban lakott, szóval feltételezem, hogy ugyanarról a férfiról van szó, ő Barry, a londiner. A dallasi vámpírhotelban dolgozott, amikor felfedeztem a... hogy is mondjam... tehetségét. - Mit tudsz róla? - Nálam fiatalabb és gyengébb is... vagyis akkor még az volt. Akkor még nem fogadta el, mi is ő valójában, úgy, ahogy én. - Vállat vontam. Ez volt összes tudásom veleje. - Sookie ott lesz - mondta Eric Andrénak. - ő a legjobb ezen a területen. Ez hízelgő volt, habár halványan felderengett, hogy Eric említette, eddig csak egyetlen gondolatolvasóval találkozott. Ez dühített, mert ezzel azt sugallta Andrénak, hogy a kiválóságom egyedül Eric érdeme, nem az enyém. Habár már alig vártam, hogy világot láthassak, azon kaptam magam, hogy azt kívánom, bárcsak eszembe jutna valami ürügy, hogy kihátrálhassak a Rhodesba tett utazásból. De már hónapokkal korábban beleegyeztem, hogy elmegyek a vámpír-csúcstalálkozóra a királynő fizetett alkalmazottjaként. És az elmúlt hónapban folyamatosan túlóráztam a Merlotte'sban, hogy összegyűjtsek elegendő időt, és a többi pincérnő ne legyen mérges amiatt, hogy egy hétig helyettesíteniük kell. A főnököm, Sam, egy kis táblázat segítségével vezette a túlóraelszámolásomat. - Clancy itt marad vezetni a bárt - mondta Eric. - Ez a halandó mehet, míg nekem maradnom kell? - morgott a vörös hajú ügyvezető. Nagyon, nagyon bántotta Eric döntése. - Kimaradok a legérdekesebb eseményekből. - Pontosan - mondta Eric jókedvűen. Ha Clancy bármi további negatív dolgot akart volna mondani, elég volt egy pillantást vetnie Eric arcára, és azonnal meggondolta magát. - Felicia itt marad segíteni. Bill,te is maradsz. - Nem - hangzott a hűvös, higgadt hang a sarokból. - A királynő igényt tart rám. Keményen dolgoztam az adatbázison, és megkért, hogy árusítsam a csúcstalálkozón, hogy kipótoljuk a veszteségeit. Eric egy percre szoborrá merevedett, majd megmozdult, épp csak a szemöldökét emelte meg. - Igen, elfeledkeztem a számítógépes ismereteidről - mondta. Akár azt is mondhatta volna, ó, el is felejtettem, hogy le tudod betűzni a cica szót", annyi érdeklődés és tisztelet volt a hangjában. - Feltételezem, hogy akkor velünk kell jönnöd. Maxwell? - Ha ez az óhajod, akkor maradok. - Maxwell Lee egyértelművé akarta tenni, hogy tud pár dolgot arról, milyen egy jó beosztott. Körbejártatta a szemét az egybegyűlteken, hogy nyomatékosítsa az üzenetet. Eric bólintott. Azt hiszem, Maxwell szép ajándékot fog kapni karácsonyra, és Bill - hoppá, a névtelen - pedig szenet és virgácsot kap. - Akkor te maradsz itt. És te is, Thalia. De ígérjétek meg, hogy jól fogtok viselkedni a bárban. - Thalia feladata annyi volt, hogy hetente pár éjszaka elüldögélt a bárban, és rejtélyesen vámpírosan nézte a vendégeket, de ez nem mindig ment incidensek nélkül. Thalia, aki örökké morcos volt és búskomor, kurtán biccentett. - Én nem is akartam menni - dörmögte. Fekete szemében merő világmegvetés villogott. Túl sok mindent látott hosszú élete alatt, és évszázadok óta nem szórakozott, én legalábbis így értelmeztem. Amennyire csak lehetett, megpróbáltam elkerülni Thaliát. Már az is meglepett, hogy egyáltalán elvegyül a többi vámpírral; nekem túlságosan magának valónak tűnt. - Semmi kedve vezetőnek lenni - suttogta Pam a fülembe. - Csak azt akarja, hogy békén hagyják. Kidobták Illinoisból, mert túl agresszív lett a nagy leleplezés után. - A vámpírok

13 nagy leleplezésként utaltak arra az éjszakára, amikor világszerte megjelentek a televízióban, és bejelentették a létezésüket, sőt azt is, hogy elő akarnak jönni a rejtekükből, és bekapcsolódnának a halandó társadalom gazdasági és társadalmi vérkeringésébe. - Eric hagyja, hogy Thalia azt tegyen, amit akar, mindaddig, amíg követi a szabályokat és idejében megjelenik a bárban - folytatta Pam sutyorogva. Eric volt ennek a kis világnak az uralkodója, és erről senki nem feledkezett meg. - Thalia tudja, hogy mi a büntetése, ha átlépi a határt. Néha mintha elfelejtené, mennyire nem akarja azt a büntetést. Olvasnia kéne Abbyt, hogy jobban megértse a dolgokat. Ha az embernek nem okoz örömet az élete, akkor...ó, tégy valamit másokért, vagy válassz új hobbit, vagy valami ilyesmi, nem? Nem ez a megszokott tanács? Lelki szemem előtt megjelent Thalia, amint önkéntesként épp éjjeli ügyeletet vállal az öregek otthonában, és megborzongtam. Amikor a két hosszú, hegyes tűvel kötögető Thaliára gondoltam, borsódzni kezdett a hátam. Pokolba a terápiával! - Szóval csak Andre, a királynőnk, Sookie, jómagam, Bill és Pam jelenik meg a csúcstalálkozón- mondta Eric. - Cataliades, az ügyvéd, és az unokahúga a futáraként. Ó, igen, Gervaise a négyes körzetből, és halandó asszonya, engedményként, mivel Gervaise olyan nagylelkűen befogadta a királynőt. Rasul lesz a sofőr. És Sigebert is jön, természetesen. Ez lesz a bizottság. Tudom, hogy többen is csalódást éreztek, és csak remélni tudom, hogy a következő év jobb lesz Louisiana számára. És Arkansasnak is, amelyet a saját területünknek tartunk. - Szerintem mindössze ennyit kellett most megbeszélnünk - mondta Andre. A többi, amit neki és Ericnek meg kellett vitatnia, zárt körben fog elhangzani. Andre többet nem érintett meg, aminek örültem. A vámpírtól még a gondosan rózsaszínre festett körmű lábujjamat is kiverte a hideg. Természetesen minden ittlévővel kapcsolatban ezt kellene éreznem. Ha lett volna egy csepp eszem, Wyomingba költöztem volna, ahol a legkisebb a vámpírnépesség (pontosan két fő; olvastam róla az Amerikai vámpír magazinban). Voltak napok, amikor erős kísértést éreztem. Egy kis jegyzetfüzetet kaptam elő a retikülömből, amikor Eric sorolni kezdte az indulás és az érkezés idejét, mikor érkezik meg az Anubis Légitársaság charterjárata Baton Rouge-ból, hogy felvegye a shreveporti küldöttséget, és felsorolta, milyen ruházatra lesz szükségünk. Némi keserűséggel vettem tudomásul, hogy megint kölcsön kell kérnem a barátnőmtől. De Eric hozzátette: - Sookie, ha nem lenne ez az út, nem volna szükséged ezekre a ruhákra. Felhívtam a barátnőd üzletét, és elintéztem a hitelt. Használd fel. Éreztem, hogy elvörösödöm. Egészen addig szegény, vidéki rokonnak éreztem magam, míg hozzá nem tette: - Az alkalmazottaknak hitelük van pár shreveporti üzletben, de az számodra nem lenne megfelelő. - A vállam elernyedt, és reméltem, hogy az igazat mondja. A szeme sem rebbent, amiből arra következtethettem volna, hogy becsap. - Lehet, hogy katasztrófa sújtott bennünket, de nem fogunk koldusként bevonulni- mondta Eric, és óvatosan épp csak egy pillantásra nézett rám. - Semmi szegényes ruha - jegyeztem fel magamnak. - Minden érthető volt? Ezen a konferencián az a célunk, hogy támogassuk a királynőt, amikor megpróbálja tisztázni magát a nevetséges vádak alól, és mindenki megtudja, hogy Louisiana még mindig tekintélyes állam. Egyetlen arkansasi vámpír sem maradt életben, aki a királyával érkezett Louisianába, hogy eljárjon a szája. Eric elmosolyodott, de ez nem volt kellemes mosoly. Ma estig erről nem is tudtam. Istenem, hát nem alakult minden nagyszerűen?

14 2. fejezet - Halleigh, mivel egy rendőrhöz mész hozzá, talán meg tudod mondani... mekkora egy rendőr gumibotja? - kérdezte Elmer Claire Vaudry. A menyasszony, Halleigh Robinson mellett ültem, mivel én kaptam meg a legfontosabb feladatot: nekem kellett felírnom minden ajándékot és azt is, hogy ki adta, míg Halleigh egymás után nyitogatta a fehér-ezüst színben pompázó dobozokat és virággal díszített ajándéktasakokat. A legkevésbé sem lepett meg senkit, hogy a negyvenes éveiben járó Mrs. Vaudry, aki tanár volt, ilyen szemérmetlen kérdést tett fel a középosztálybeli, templomba járó hölgyek között. - Ugyan már, Elmer Claire, honnan tudhatnám? - mondta Halleigh szemérmesen, mire hitetlenkedő kuncogás hangzott fel mindenfelől. - Nos jó, és mi a helyzet a bilinccsel? - érdeklődött Elmer Claire. - Használjátok a bilincset? Harsány asszonykacajok törtek fel a nappaliban. Marcia Albanese, a háziasszony bocsátotta rendelkezésünkre a nappaliját, az esküvői kelengyeparti színhelyéül. A többiekre kevesebb gond hárult, ők hozták az ételt és italt. - Milyen csintalan vagy, Elmer Claire! - jegyezte meg Marcia a büféasztal mellől. De azért mosolygott. Elmer Claire vállalta magára a nagy vakmerő" szerepét, és a többiek örömmel vették a vicceit. Elmer Claire soha nem mert volna ilyen közönséges lenni, ha Caroline Bellefleur is megjelenik a kelengyepartin. Bon Tempsben Caroline diktálta az erkölcsöt. Miss Caroline vagy ezeréves lehetett, és egy hadsereget meghazudtolóan fegyelmezett volt. Csakis valami komoly ok tarthatta távol egy ennyire fontos családi összejöveteltől, és csakugyan valami komoly történt. Caroline Bellefleur szívinfarktust kapott, egész Bon Temps legnagyobb ámulatára. A családot azonban nem érte nagy meglepetésként. A nagy Bellefluer kettős esküvő (Halleigh és Andy, és Portia meg az ő könyvelője) eredetileg tavasszal lett volna megtartva. Sietve szervezték, mert Caroline Bellefleur egészsége hirtelen hanyatlani kezdett. És úgy esett, hogy még mielőtt ez a kapkodós esküvő meglett volna, Miss Caroline-t elérte az infarktus. Utána pedig eltört a medencecsontja. Andy testvére, Portia és a vőlegénye beleegyezésével Andy és Halleigh október végére halasztotta az esküvőt. De azt hallottam, hogy Miss Caroline nem gyógyul olyan sebességgel, mint ahogy azt az unokái remélték, és meglehetősen valószínűtlennek látszott, hogy valaha is régi önmaga lesz. Halleigh kipirult arccal rángatta a szalagot egy nehéz dobozon. Odanyújtottam neki egy ollót. A hagyomány szerint nem szabad elvágni a szalagot, mert ez valamilyen módon befolyásolja, mennyi gyereke lesz a házasulandó párnak, de meg mertem volna rá esküdni, hogy Halleigh a gyors megoldásra vágyik. A hozzá legközelebb eső oldalon vágta el a szalagot, hogy senki észre ne vegye, milyen durván figyelmen kívül hagyja a szokásokat. Hálás pillantást vetett rám. Természetesen mindannyian kiöltöztünk az alkalomra, és Halleigh nagyon csinosan festett, és még fiatalabbnak látszott a világoskék nadrágban, amelynek a blézerét rózsaszín virágokkal hintették tele. Csuklócsokrot is viselt, hiszen ő volt az ünnepelt. Mintha egy idegen ország érdekes törzsi szokását figyeltem volna, egy olyan törzsét, amely történetesen az én nyelvemet beszéli. Pincérnőként dolgozom, a társadalmi rangsorban jóval Halleigh alatt állok, és gondolatolvasó vagyok, habár az emberek hajlamosak voltak erről

15 megfeledkezni, mert ezt nehéz elhinni, hiszen kívülről teljesen normálisnak látszom. De szerepeltem a vendégek listáján, szóval minden tőlem telhetőt megtettem, hogy az öltözékem ne ríjon ki. Meglehetősen biztos voltam benne, hogy sikerült. Csinosan szabott, ujjatlan fehér blúzt, sárga nadrágot és narancssárga-sárga szandált viseltem. A hajamat leengedtem, és most selymesen omlott a vállamra. Sárga fülbevaló és egy kis aranylánc tette egységessé a képet. Lehet, hogy szeptember végén jártunk, de odakint rekkenő hőség volt. A nők most is a legszebb nyári ruhájukat viselték, habár néhány bátrabb lélek már őszi színekben pompázott. Mindenkit ismertem, aki eljött, természetesen. Bon Temps nem valami nagy hely, és a családom már csaknem két évszázada itt élt. Az, hogy ismerek valakit, nem jelentette azt, hogy kényelmesen is éreztem magam a társaságában, és örültem, hogy én kaptam az ajándéknyitogató szerepét. Marcia Albanese élesebb eszű volt, mint gondoltam. És tényleg sok mindent megtudtam. Habár igyekeztem nem hallgatódzni, és a rám bízott feladat ebben sokat segített, szinte elárasztottak a gondolatok. Halleigh a hetedik mennyországban járt. Ajándékokat kapott, a figyelem középpontjában állt, és egy nagyszerű férfi kérte feleségül. Szerintem nem ismerte annyira jól a vőlegényt, de örömmel elhittem, hogy Andy Bellefleurnek vannak olyan fantasztikus tulajdonságai is, amelyeket én eddig nem láttam és amelyekről eddig nem hallottam. Andybe sokkal több képzelőerő szorult, mint a legtöbb középosztálybeli férfiba, itt, Bon Tempsben; ezt tudtam. És Andy mélyen magába temette a félelmeit és vágyait; ezt is tudtam. Természetesen Halleigh édesanyja ideutazott Mandeville-ből, hogy részt vegyen a kelengyepartin, és elővette mosolygós énjét, hogy ezzel is támogassa a lányát. Úgy gondoltam, egyedül én vettem észre, hogy Halleigh anyja utálja a tömeget, még az ilyen pici tömeget is. Linette Robinson számára minden perc, amelyet Marcia nappalijában töltött, kész gyötrelem volt. Ebben a pillanatban, míg épp Elmer Claire újabb sziporkáján nevetett, minden idegszálával hazavágyott, ahol leülhetne egy jó könyvvel és egy pohár jeges teával. Már épp odasúgtam volna neki, hogy mindjárt vége (egy pillantást vetettem az órámra), úgy egy óra, legfeljebb egy és egynegyed óra múlva - de még idejében eszembe jutott, hogy ezzel még jobban kiborítanám. Felírtam a papírra, hogy Selah Pumphrey: konyharuha", és egyenes derékkal ülve vártam a következő ajándékot. Selah Pumphrey azt várta, hogy nagyot nézek, amikor megjelenik, mivel Selah már hetek óta azzal a vámpírral járt, akit eskü alatt megtagadtam. Selah mindig azt képzelte, hogy egyszer csak rávetem magam, és fejbe vágom. Rossz véleménnyel volt rólam, nem mintha egyáltalán ismert volna. Az biztos, hogy nem jutott el a tudatáig, hogy a kérdéses vámpír nálam egyszerűen eltűnt a képből. Arra tippeltem, azért hívták meg, mert ő volt Andy és Halleigh ingatlanügynöke, amikor megvették a kis házukat. Tara Thornton: csipkebody", írtam, és rámosolyogtam Tarára, a barátnőmre, aki a saját ruhaüzletéből választott ajándékot Halleigh-nek. Természetesen Elmer Claire-nek sok mondanivalója akadt a bodyról, és mindenki nagyon jól szórakozott - legalábbis a felszínen. Az egybegyűlt nők nem mindegyike élvezte Elmer Claire szabados humorát, volt, aki azt gondolta, Elmer Claire férjének sokat kell elviselnie, míg mások szerint jobb lett volna, ha végre befogja. Ezek közé tartoztam én, Linette Robinson és Halleigh. Annak az iskolának az igazgatója, ahol Halleigh tanított, néhány csinos tányéralátétet adott a párnak, az igazgatóhelyettes pedig hozzá illő textilszalvétákat. Nagy lendülettel felírtam mindent, és a szakadt csomagolópapírt a mellettem álló szemeteszsákba gyömöszöltem. - Köszönöm, Sookie - mondta Halleigh csendesen, mert Elmer Claire épp belekezdett egy újabb történetbe arról, hogy mi történt az esküvőjén egy csirkével és a vőféllyel. - Nagyra értékelem a segítségedet. - Nem tesz semmit - mondtam meglepetten. - Andy elmondta, hogy téged kért meg, hogy rejtsd el az eljegyzési gyűrűt, amikor megkérte a kezem - mondta mosolyogva. - És máskor is segítettél...

16 Ezek szerint Andy mindent elmondott rólam Halleigh-nek. Oldalvást Selah Pumphrey-ra lesett, aki kettővel arrább, egy összecsukható széken ült. - Még mindig azzal a gyönyörű férfival jársz, akit nálad láttam? - kérdezte sokkal hangosabban. - Azzal a jóképű pasival, akinek szép fekete haja van? Halleigh akkor találkozott először Claude-dal, amikor Claude bevitt a városba, ahova átmenetileg át kellett költöznöm; Claude Claudine, a tündér keresztanyám testvére volt. Igen, valóban. Claude fantasztikusan nézett ki, és tényleg elbűvölően viselkedett a nőkkel... úgy hatvan másodpercig. Amikor Halleigh-vel találkozott, Claude erőt vett magán, amiért hálás is voltam, mivel Selah füle szinte kétszer akkorára nőtt most. - Talán három hete láttam utoljára vallottam be. - De most nem járunk. - Soha nem is jártunk, ami azt illeti, mert Claude ideálja borostát viselt, és egy olyan szerszámot, amilyen nekem soha nem lesz. De ezt nem kell mindenkinek az orrára kötni, nem igaz? - Valaki mással találkozgatom - tettem hozzá szerényen. - Ó? - nézett rám Halleigh őszinte ártatlan kíváncsisággal. Percről percre egyre jobban kedveltem ezt a lányt (aki kerek négy évvel volt fiatalabb nálam). - Igen - válaszoltam. - Egy tanácsadóval Memphisből. - El kell hoznod az esküvőre - mondta Halleigh. - Hát nem lenne nagyszerű, Portia? Ez már egészen más tészta volt. Portia Bellefleur, Andy testvére és a kettős Bellefleuresküvő másik főszereplője, azért hívott meg, hogy alkoholos italokat szolgáljak fel a főnökömmel, Sam Merlotte-tal. Most Portia sarokba szorult. Soha nem hívott volna meg, csak dolgozni. (Az biztos, hogy Portia egyik kelengyepartijára sem voltam hivatalos.) Most hát ártatlan, jaj, de boldog vagyok" pillantással mosolyogtam Portiára. - Természetesen - mondta Portia simulékonyan. Nemhiába végzett jogot. - Nagyon örülnénk, ha elhoznád az udvarlódat is. Huncut lelki szemem előtt megjelent a kép, amint Quinn a szertartás kellős közepén tigrissé változik. Még vidámabban mosolyogtam Portiára. - Majd meglátom, el tud-e jönni - mondtam. - Most pedig figyelem! - kiáltott fel Elmer Claire.- Egy kis madár azt súgta nekem, hogy írjam fel, mit mond Halleigh, amikor kinyitja az ajándékait, mert tudjátok, ez lesz az, amit a nászéjszakán is mondani fog! - Azzal meglebegtette a jegyzettömbjét. Mindenki boldog várakozással - vagy nagy rettegéssel - hallgatott el. - Az első, amit Halleigh mondott, az volt: Ó, de szép nagy csomag" - mindenki vidám nevetésben tört ki. - Aztán azt mondta, Pont az én méretem, alig várom". - Kuncogások. - Majd ezt: Mindig is ilyet akartam magamnak!" Teljes a jókedv. Ezek után következett a torta, a puncs, a sós mogyoró és a sajtgolyók. Már mindenki visszaült a helyére óvatosan egyensúlyozva a tányérokkal és poharakkal, amikor a nagyi barátnője, Maxine új témát dobott fel. - Hogy van az új barátnőd, Sookie? - kérdezte Maxine Fortenberry. Maxine a szoba túlsó végében ült, de ez cseppet sem gátolta meg abban, hogy odaszóljon nekem. Maxine az ötvenes évei végén járt, erőteljes, vidám teremtés volt, a bátyámat, Jasont a saját fiaként szerette, ő pedig Hoytnak, Maxine fiának volta legjobb barátja. - Az a lányka New Orleansból? - Amelia, köszöni szépen, nagyon jól van - vigyorogtam idegesen, mert túlságosan is tisztában voltam vele, hogy a figyelem most rám irányul. - Igaz, hogy elvesztette a házát az árvízben? - A ház nagyobb károkat szenvedett, ezt mondta a lakója, ezért Amelia várja a biztosító levelét, és akkor el tudja dönteni, mit tegyen. - Szerencse, hogy épp itt volt nálad, amikor a hurrikán lecsapott - mondta Maxine.

17 Szerintem szegény Amelia már ezerszer hallhatta ezt a megjegyzést augusztus óta. Azt hiszem, rendesen elege volt már abból, hogy folyamatosan szerencsésnek kellett éreznie magát. - Ó, igen - helyeseltem -, bizony szerencse. Amelia Broadway megérkezése Bon Tempsbe sok szóbeszédre adott alapot. Ez csak természetes. - Akkor egyelőre Amelia nálad marad? - kérdezte Halleigh segítőkészen. - Egy ideig - mondtam mosolyogva. - Ez olyan kedves tőled - helyeselt Marcia Albanese lelkesen. - Ó, Marcia, tudod, hogy ott van a felső szint, amelyet úgysem használok. Ami azt illeti, Amelia még fel is újította nekem; betetetett az ablakba egy légkondicionálót, így most sokkal kellemesebb odafent. Egy cseppet sem okoz gondot. - Akkor is, egy csomó ember van, aki nem bírná elviselni, ha ilyen sokáig laknának nála. Azt hiszem, be kellene fogadnom egy-két szerencsétlent, akik most a Days Innben szállnak meg, de egyszerűen nem bírom magam rávenni, hogy bárkit is az otthonomba engedjek. - Én szeretem a társaságot - mondtam, ami nagyrészt igaz is volt. - Amelia már járt otthon megnézni a házát? - Á, csak egyszer - Amelia épp csak egy villámlátogatást tehetett New Orleansban, hogy egyik boszorkányismerőse se bukkanhasson a nyomára, mivel bajba került New Orleans boszorkányközösségével. - Látni, mennyire imádja azt a macskát jegyezte meg Elmer Claire. - Az egyik nap pont akkor hozta el azt a hatalmas kandúrt az állatorvoshoz, amikor én is bevittem az én drága Pamacskámat - Pamacs ElmerClaire perzsacicája volt, és vagy ezeréves. - Megkérdeztem tőle, miért nem ivartalaníttatja a macskát, erre befogta az állat fülét, mintha meghallhatta volna, amit mondok, és megkért, hogy ilyesmiről ne beszéljek Bob előtt, mintha csak egy ember lett volna. - Nagyon imádja Bobot - mondtam, de nem igazán tudtam, hogy émelyegjek, vagy nevessek arra a gondolatra, hogy az állatorvos ivartalanítaná. - Honnan ismered Ameliát? - kérdezte Maxine. - Emlékeztek Hadley-re, az unokatestvéremre? Mindenki bólogatni kezdett, kivéve Halleigh-t és az anyukáját. - Amikor Hadley New Orleansban lakott, Amelia házában bérelt emeleti lakást - mondtam. - És amikor Hadley eltávozott... - itt erős bólogatás következett mindenfelé - lementem New Orleansba, hogy összepakoljam a holmijait. Akkor találkoztam Ameliával, és összebarátkoztunk, és egyszer csak úgy döntött, hogy egy időre feljön Bon Tempsbe körülnézni. Az összes nő feszült várakozással nézett, mintha alig várnák a történet folytatását. Mert lennie kell még valami magyarázatnak, nem? Valóban sokkal több minden volt a háttérben, de nem hittem, hogy felkészültek arra, hogy olyasmit halljanak, hogy Amelia egy szerelmes éjszaka után véletlenül macskává változtatta Bobot egy szexuális kísérletezés részeként. Sosem kérdeztem meg Ameliát, milyen körülmények között történt mindez, mert egészen biztos voltam benne, hogy nem szeretném magam elé képzelni a jelenetet. De a vendégek mohón várták a magyarázatot. Bármilyen magyarázatot. - Amelia épp akkor szakított a barátjával - mondtam bizalmasan suttogó hangon. Mindenki arca egyszerre sugárzott kellemes izgalmat és együttérzést. - Egy mormon misszionáriussal - tettem hozzá. Nos, Bob valóban úgy nézett ki, mint egy mormon misszionárius a fekete nadrágban és fehér rövid ujjú ingében, sőt biciklin érkezett Ameliához. Igazából ő is boszorkány volt, mint Amelia. - Aki bekopogott Amelia ajtaján, és szerelembe estek.

18 Ami azt illeti, igazából beugrottak az ágyba de a történet szempontjából ez teljesen mindegy volt. - És a szülei tudták? - Rájött a gyülekezete? - Nem úgy van, hogy több feleségük is lehet? Úgy özönlöttek a kérdések, hogy lehetetlen volt mindet megválaszolni, és megvártam, míg a hallgatóság ismét elcsitul. Nem szoktam hozzá, hogy meséket gyártsak, és a történet további részéhez már nem találtam elég valóságalapot, amire építhettem volna. - Nem sokat tudok a mormon egyházról - fordultam az utolsó kérdezőhöz, és ez volt az igazság. - Habár a modern mormonoknak elvileg nem lehet egynél több feleségük. De az történt, hogy a rokonai rájöttek, és nagyon feldühödtek, mert szerintük Amelia nem volt elég jó a srácnak, és ezért eljöttek a fiúért, és kényszerítették, hogy menjen haza. Amelia ezért akarta elhagyni New Orleanst, szüksége volt a változásra, hogy elfelejtse a múltat, értitek... Mindannyian bólogattak, tökéletesen elvarázsolta őket Amelia tragédiája. Enyhe lelkiismeret-furdalásom támadt. Egy-két percig mindenki hangot adott a véleményének a szomorú történet kapcsán. Maxine Fortenbery összegezte is. - Szegény kislány - mondta. - A fiúnak ki kellett volna állnia mellette. Odanyújtottam Halleigh-nek egy újabb kinyitásra váró ajándékot. - Halleigh, tudod, hogy ez veled nem történhet meg - mondtam, hogy visszatereljem a beszélgetést az eredeti témára. - Andy beléd van bolondulva; ezt bárki megmondhatja. Halleigh elvörösödött, és az édesanyja megszólalt. - Mindannyian szeretjük Andyt. - És a kelengye-parti vissza is tért a rendes kerékvágásba. A beszélgetés az esküvőről az ételek felé kanyarodott, amelyeket a helyi gyülekezetek főztek egymást váltva a kitelepítetteknek. A katolikusoké volt a másnap este, és Maxine kissé megkönnyebbültnek tűnt, amikor azt mondta, hogy az ellátandók száma huszonötre csökkent. Amikor az ünneplés végeztével hazafelé tartottam, úgy éreztem, mintha ez a nagy szívélyesség kilúgozott volna. Ráadásul fel kellett készülnöm arra is, hogy elmondjam Ameliának a frissen kitalált háttértörténetét. Ám amikor megláttam az udvaromon álló pickupot, minden ilyen gondolat kiszállt a fejemből. Quinn jött el - Quinn, a vértigris, aki abból élt, hogy különleges eseményeket szervezett a furcsa szerzetek világában. Quinn, a kedvesem. Elhajtottam a jármű mellett hátra, és gyakorlatilag kiugrottam a kocsiból, miután ideges pillantást vetettem a visszapillantó tükörbe, hogy ellenőrizzem a sminkemet. Quinn kisietett a hátsó ajtón, amikor felrohantam a lépcsőn, és a nyakába ugrottam. Ő elkapott, megpördült velem, és amikor letett a földre, megcsókolt, s két nagy keze közé fogta az arcomat. - Gyönyörű vagy - mondta, amikor lélegzetvételnyi szünetet tartottunk. Egy pillanattal később meglepetten tette hozzá. - Csodás az illatod - és folytatta a csókot. Végül csak elszakadtunk egymástól. - Ó, olyan rég láttalak! - sóhajtottam. - Annyira örülök, hogy itt vagy! - Hetek óta nem láttam Quinnt, és akkor is csak rövid időt tölthettem vele, amint átutazott Shreveporton Florida felé egy halom kellékkel, amelyet el kellett vinnie a falkavezér lányának felnőtté avatására. - Hiányoztál, bébi - mondta, és hatalmas fehér foga csak úgy csillogott. Kopaszra borotvált feje ragyogott a napfényben, amely erős szögben ért minket így késő délután. - Volt egy kis időm elbeszélgetni a szobatársaddal, míg te a partin voltál. Hogy sikerült? - Ahogy az ilyesmi általában. Egy csomó ajándék volt, és rengeteg pletyka. Ez volt Halleigh második kelengyepartija, amire én is elmentem. Még a közös nászajándékba - egy porcelán étkészletbe - is beszálltam egy tányérral, szóval kitettem magamért.

19 - Valakinek több kelengyepartija is lehet? - Egy ilyen kisvárosban, mint ez, igen. És otthon Mandeville-ben is tartott egyet, sőt vacsorát is adott még a nyáron. Szóval azt hiszem, Andy és Halleigh elég szépen el lett látva. - Nem áprilisban lett volna az esküvő? Elmeséltem neki Caroline Bellefleur szívinfarktusát. - Mire abból felépült, és megint az esküvő időpontjáról beszéltek, Miss Caroline elesett, és eltört a medencecsontja. - Hú. - És az orvosok szerint ebből nem fog felgyógyulni, pedig ezt is túlélte. Szóval azt hiszem, Halleigh és Andy meg Portia és Glen valamikor a jövő hónapban fogják megtartani Bon Temps leginkább várt esküvőjét. És téged is meghívtak. - Tényleg? Közben elindultunk befelé, mert le akartam venni a cipőmet, és ki akartam kémlelni, mit művel a lakótársam. Azon gondolkodtam, miféle fontos elintéznivalót találhatnék ki neki, hogy elküldhessem hazulról, mivel elég ritkán találkozunk Quinn-nel, aki szinte az udvarlóm volt, ha az én koromban (huszonhét évesen) egyáltalán lehet használni ezt a kifejezést. Úgy értem, reméltem, hogy egy szép napon udvarolni fog, ha le tud lassítani, hogy időt szánjon rám. Quinn az Elképesztő(en) Elegáns Eseményeknek dolgozott, és a munkája több területet is lefedett, szó szerint és átvitt értelemben is. Amióta New Orleans-ban elváltunk egymástól, miután kiszabadultunk a vérfarkasok fogságából, csak háromszor láttam. Egyik hétvégén itt járt Shreveportban, átutazóban, és akkor lementünk vacsorázni a Ralph and Kacoo'sba, egy népszerű vendéglőbe. Szép este volt, de Quinn a végén egyszerűen csak hazavitt, mert reggel hétkor már kocsiba kellett ülnie. Másodszor beugrott a Merlotte'sba, míg dolgoztam, és mivel nyugis este volt, egy órára el tudtam szabadulni, és leülhettem vele beszélgetni, sőt egymás kezét is foghattuk egy kicsit. A harmadik alkalommal vele mentem, amikor felpakolta a trélerét az egyik bérraktárban. Nyár közepe volt, és mindketten izzadtunk, mint a ló. Folyt rólunk a víz, minden csupa por volt, és amerre néztünk, mindenütt raktárak, időnként bejött egy-egy jármű a csarnokba... nem valami romantikus helyzet. S habár Amelia engedelmesen lejött az emeletről vállára vetett retiküljével, és egyértelműen a városba indult, hogy egy kicsit kettesben maradhassunk, aligha tűnt ígéretesnek, hogy most azonnal meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy elháljuk" a kapcsolatunkat, miután csak ilyen kevés időt töltöttünk el egymás társaságában. - Sziasztok - mondta Amelia széles vigyorral, és mivel neki volt a világ legfehérebb fogsora, úgy nézett ki, mint egy fogpasztareklám. Amelia rövid haja az égnek állt (azt mondta, Bon Tempsben senki nem tudja rendesen levágni), és napbarnította arcát nem sminkelte ki. Úgy festett, mint egy kertvárosi anyuka, akinek a kisbusza hátsó ülésére gyerekülés van szíjazva; olyan anyukának látszott, aki szán időt arra is, hogy futni, úszni és teniszezni menjen. Való igaz, Amelia heti háromszor futott, a hátsó kertben tajcsigyakorlatokat végzett, de utált vízbe menni, és úgy gondolta, a tenisz (itt szó szerint idézem) nyáladzó idiótáknak való". Én magam mindig csodáltam a teniszezőket, de amikor Amelia valamiről véleményt alkotott, akkor attól nem tágított. - Elmegyek a monroe-i bevásárlóközpontba -mondta. - Ideje vásárolgatni! - Odaintett nekünk, hogy lássuk, micsoda klassz szobatárs ő, majd bepattant a Mustangba, és már ott sem volt......mi pedig ott álltunk, és bámultunk egymásra. - Ez az Amelia! - mondtam esetlenül. - Olyan... nem semmi - mondta Quinn, és ő is épp annyira kényelmetlenül érezte magát, mint én. - A helyzet az - kezdtem, épp amikor Quinn azt mondta:

20 - Figyelj, szerintem jobb lenne... És itt mindketten elhallgattunk. Intett, hogy folytassam én. - Mennyi időre maradsz? - kérdeztem. - Holnap el kell mennem - válaszolta. - Megszállhatok Monroe-ban vagy Shreveportban. Tovább bámultuk egymást. A vérfarkasok és hasonló teremtmények gondolataiban nem tudok olvasni úgy, mint a hétköznapi halandókéiban. Ki tudom venni a szándékot, és ez a szándék... elszánt volt. - Szóval... - kezdte. Fél térdre ereszkedett. - Kérlek - mondta. El kellett mosolyodnom, de azért elnéztem oldalra. - Az a helyzet... - kezdtem megint. Ameliával sokkal könnyebben ment volna ez a beszélgetés, aki már-már betegesen őszinte volt. - Tudod, hogy köztünk...elég nagy a... - ideoda hadonásztam a kezemmel. - Vonzódás - fejezte be helyettem. - Pontosan - mondtam. - De ha továbbra is csak annyit látjuk egymást, mint az elmúlt három hónapban, nem vagyok teljesen biztos, hogy meg akarom tenni a következő lépést. - Rossz volt kimondani, de muszáj. Felesleges lenne fájdalmat okoznom magamnak. - Nagyon kívánlak - tettem hozzá. - Nagyon, nagyon. De nem olyan nő vagyok, aki egyéjszakás kalandokra vágyik. - Amikor vége a csúcstalálkozónak, hosszabb szabadságot veszek ki - mondta Quinn, és láttam, hogy tökéletesen komoly. - Egy hónapot. Azért jöttem, hogy megkérdezzem, veled tölthetem-e. - Komolyan? - Nem tehettem róla, hitetlenkedőnek tűntem. - Komolyan? Mosolyogva nézett fel rám. Quinn-nek sima, borotvált feje volt, napbarnított bőre, határozott orra és olyan mosolya, amely ha szétterült az arcán, gödröcskék jelentek meg a szája mellett. A szeme lila volt, mint az árvácska. Akkora volt, mint egy profi pankrátor, és éppolyan félelmetes. Egyik hatalmas kezét felemelte, mintha esküt készülne tenni - Egy egész kupac bibliára esküszöm - mondta. - Jó - mondtam, miután egy pillanatig végigvettem a belső aggályaimat, hogy megbizonyosodjam róla, nem olyan jelentősek. Különben is, ugyan nincs beépített hazugságvizsgálóm, de meg tudtam volna mondani, ha olyasmire gondol, hogy csak azért mondom, hogy az ágyába bújhassak. Nagyon nehéz az alakváltók gondolatában olvasni, mert az agyuk annyira zavaros és szinte homályos, de ezt azért ki tudtam volna venni. - Akkor... igen. - Ó, apám. - Quinn mély levegőt vett, és a mosolya beragyogta a lakást. A következő pillanatban azonban a tekintete olyan átható lett, mint amikor a férfiak egészen határozottan a szexre gondolnak. Aztán a pillanat törtrésze alatt már talpon is volt, átölelt, olyan szorosan, mintha erős kötelek fogtak volna minket egymáshoz. Az ajka megtalálta az enyémet. Ott folytattuk a csókolózást, ahol abbahagytuk. Nagyon tehetséges ajka volt, és a nyelve nagyon meleg. Keze elindult felfedezni a domborulataimat. Le a hátamon a csípőm ívéig, vissza a vállamhoz, egy pillanatra kezébe zárta az arcomat, majd végigcirógatta a nyakamat, épp csak az ujja hegyével érintve. Aztán az ujjai megtalálták a mellemet, és egy másodpercnyi habozás után kihúzta a felsőmet a nadrágomból, és elkezdte felfedezni azt a területet, amelyet korábban csak rövid ideig látogatott meg. Tetszett neki, amit ott talált, ha a mmm" az öröm kifejezését jelenti. Nekem nagyon sokat mondott vele. - Látni akarlak - mondta. - Mindenestül látni akarlak. Azelőtt soha nem szeretkeztem nappal. Nagyon (izgalmasan) bűnösnek tűnt, hogy még az előtt elkezdünk gombokkal bajlódni, hogy lement volna a nap, és annyira örültem, hogy a legszebb fehér csipke melltartómat vettem fel és egy ici-pici bugyit. Amikor kiöltözöm, a legkisebb ruhadarab is passzol a többihez.