A Rio+20 Partnerségi Fórumon június 22-én 10 órakor elhangzott beszéd átirata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Rio+20 Partnerségi Fórumon 2012. június 22-én 10 órakor elhangzott beszéd átirata"

Átírás

1 A Rio+20 Partnerségi Fórumon június 22-én 10 órakor elhangzott beszéd átirata Szeretettel köszöntöm a Partnerségi Fórum minden egyes résztvevőjét. A partneri együttműködés előfeltétele a másik iránti bizalom. Meggyőződésem, hogy a világszintű fenntartható fejlődésben a bizalomépítés központi szerepet tölt be, ehhez azonban elengedhetetlen a fontos kérdések megvitatásában az egyenes beszéd. Ennek megvalósítására keresve sem találhatnánk kiválóbb alkalmat egy hasonló Partnerségi Fórumnál. Nagy a tétje ennek a konferenciának. Mindannyiunknak a Föld minden országában késznek kell lennünk arra, hogy félretegyük rövid távú, helyi érdekeinket, és hosszú távú, az eljövendő nemzedékeket szem előtt tartó döntéseket hozzunk annak érdekében, hogy Földünk kincsei a lehető legtöbb ember számára váljanak elérhetővé, miközben felelős, hatékony és fenntartható erőforrás-gazdálkodást folytatunk. Különösen fontosnak tartom ezt a Partnerségi Fórumot, mivel a kormányzati szereplőknek itt lehetőségük nyílik találkozni a civil szféra, a tudományos és üzleti világ képviselőivel, és megoszthatják egymással a fenntartható fejlődés különféle specifikus területein zajló együttműködések során szerzett tapasztalataikat. Nagy jelentőséggel bír, hogy e fórumon a vének csoportja mellett a fiatalabb nemzedék is képviselteti magát. (A Rio+20 fórumra egy ENSZ-programban részt vevő fiatal is érkezett a magyar delegációval.) Bennünket terhel annak felelőssége, hogy a természeti erőforrásokat megőrizzük a jövő nemzedékei számára. Ezen a konferencián lehetőségünk nyílt rá, hogy a természeti erőforrások jövőjét különböző szempontok alapján, számos témát 1

2 érintve vizsgáljuk meg. Engedjék meg, hogy most csak egy jelentős témát emeljek ki, mégpedig a víz kérdését. Magyarországon valljuk, hogy egyik legfontosabb természeti erőforrásunk a víz. A világ számos részén a kereslet és a rendelkezésre álló vízmennyiség közötti egyensúly kritikusan megbillent. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a tiszta és emberi fogyasztásra alkalmas vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog, és ennek biztosításában kiemelt az államok szerepe és felelőssége. Mindamellett nem gondoljuk, hogy a víz ellentételezés nélkül, szabadon elérhető erőforrás volna. Ára van, azonban nem szabad megengedni, hogy fogyasztói árát kizárólag a piaci mechanizmusok határozzák meg. Az emberi fogyasztásra alkalmas víznek mindenki számára elérhetőnek kell lennie! A tiszta és egészséges vízhez való hozzáférés szorosan kapcsolódik a higiéniás viszonyok témájához. A vízhez való hozzáférés és a közegészségügy különválasztásában rejlő kockázatok felismerését követően valljuk, hogy e kérdéseket átfogó és egységes módon kell kezelni. A rossz minőségű, szennyezett víz azon túl, hogy nem minősül többé az élet forrásának, betegségeket terjeszthet, valamint a közegészségre nézve is komoly kockázati tényezőt jelenthet. Kiemelkedő fontosságú feladat, hogy megakadályozzuk a víztartalékok szennyvízzel történő elszennyezését, megfertőzését, ebből következik, hogy a megfelelő szennyvízkezelésnek világszerte egyformán nagy prioritást kell élveznie. Meggyőződésünk továbbá, hogy a víztartalékok kezelését illetően magas szintű nemzetközi együttműködésre van szükség annak érdekében, hogy a kérdésben érintettek és a nemzetállamok érdekeinek ütközését mérsékelni lehessen. Az átfogó, határokon átnyúló vízgazdálkodás kérdésében Magyarország nagy 2

3 tapasztalattal rendelkezik, és örömmel nyújtanánk segítséget más országoknak. A magyar soros elnökség során tett erőfeszítéseinknek köszönhetően az Európai Unió 2011-ben elfogadta a Duna Régió Stratégiát, amelynek célja a regionális együttműködés előmozdítása a talán a leginkább nemzetközinek mondható folyó mentén (hiszen a Duna 10 országot szel át, vízgyűjtő területét pedig 7 ország adja). Mivel 2013 a nemzetközi vízügyi együttműködés éve lesz, aminek egyik programfelelőse az UNESCO, ésszerű volna, hogy ez a szervezet szolgáljon a vonatkozó tevékenységek fórumaként. A higiéniás viszonyok kérdésében előrelépést jelentene, ha méréseket dolgoznánk ki, és pontos mutatókat sikerülne meghatároznunk. A vízhez való hozzáférés és a tiszta víz használata a szennyvízrendszer fejlődésénél jóval gyorsabb ütemben nő. Egy adott országban vagy régióban a tisztított szennyvíz aránya nagyon egyszerű mutatóként szolgálna. Ebben a kontextusban azonban feltétlenül említést kell tenni a megbízható adatok és statisztikák fontosságáról, amelyek nélkül nem hiteles adatot, csak egy másik véleményt kapunk kézhez. Természetesen a másik mutató nem más, mint az egy főre eső elhasznált tiszta víz mennyisége. A csatornázás kérdése mellett szeretném hangsúlyozni, mennyire fontos a tiszta víztartalékok felesleges vagy túlzott használatának csökkentése is. Lényeges, hogy az erőforrások fenntartható módon történő felhasználásáról szóló ismeretterjesztést az oktatás minden szintjén biztosítsuk. Az ilyen jellegű oktatásnak az általános, a szakképzési és a szakmai tananyag részét kell képeznie. Számos magyar felsőoktatási intézmény kínál környezettani, illetve környezetgazdaság-tani tanulmányokat, különösen mesterfokon és doktori képzés formájában. Ezekre a képzésekre szeretettel várjuk külföldi diákok jelentkezését is. 3

4 A Fenntartható Fejlődési Célok keretében számos javaslat készült, a víz kérdése ezek közül az egyik legkiemelkedőbb terület. Az emberiség jövőjéhez, csakúgy mint a gazdasági fejlődéshez, a társadalmi egyenlőséghez, a szegénység megszüntetéséhez és a fenntartható környezetvédelem kérdéséhez létfontosságú a víztartalékok kezelése, az ivóvíz biztosítása és a csatornázás. A nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozandó, Magyarország Finnországgal, Thaifölddel és Tádzsikisztánnal közösen létrehozta a Víz Barátai csoport irányítótestületét, és egy eseménysorozat keretén belül lehetőséget teremtett a vízkérdés különféle aspektusainak megvitatására. Az operatív bizottság megállapításait és következtetéseit eljuttatta a főtitkár számára. A következő megállapítások az irányítótestület és a 2012 tavaszán megrendezett, 6 találkozóból álló eseménysorozaton részt vevő, közel 70 tagállam nézeteit tükrözik vissza: 1. A biztonságosan fogyasztható ivóvízhez való hozzáférés és a higiéniás körülmények kérdését egymástól elválaszthatatlanul szükséges kezelni. A növekvő infrastrukturális szakadék közegészségügyi és környezetvédelmi kockázatok egész sorának nyit utat. 2. Idővel elkerülhetetlenné válik a víz újrahasznosítása, különösen a rohamos mértékben terjeszkedő városokban. 3. Újfajta technológiák alkalmazásával a csatornázás és a szennyvíz kezelése alacsonyabb költséggel valósítható meg. 4. Az egységes, hatékony vízgazdálkodás és higiéniás viszonyok egy még inkább fenntartható gazdaság hajtómotorjául szolgálhatnak. 5. A méltányos víz- és csatornázási díjak nem mondanak ellent azon elvnek, miszerint a vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog. A megfelelő árazás hiányában a kelleténél több vizet fogyasztunk, készleteinket helytelen módon kezeljünk, ami tovább fokozza a vízhiányt. 4

5 6. A megfelelően szabályozott és ellenőrzött, határokon átívelő együttműködés elengedhetetlen a közös vízgyűjtő területek esetében. 7. A vízügyi és csatornázási kérdésekben az ágazatokon átnyúló integráció és együttműködés a fenntarthatóság megteremtésének elengedhetetlen feltétele. 8. Az együttműködés kiindulópontját a részvételalapú megközelítés képezi. 9. A kockázatcsökkentés, a felkészültség és a vészhelyzetekre adott válaszok magasabb szintű környezeti tudatosságot, ellenőrzést, hatékony jelzőrendszert, katasztrófaterveket és eredményesebb nemzeti, kétoldali és sokoldali vízgazdálkodást igényelnek. 10. A vízhasználat és a higiéniás körülmények hosszú távú fenntarthatóságának biztosításához megfelelő oktató- és ismertető programokra van szükség. A vízellátással és a csatornázással kapcsolatos világszintű célokban érvényesülnie kell a fenntarthatóság elvének. Ennek fényében a magyar állam átfogó csomagot kínál a vízgazdálkodás kérdésének kezelésére: Javasoljuk a közösségek szükségleteihez illeszkedő, speciális oktatási programok kidolgozását annak érdekében, hogy biztosítsuk a fenntarthatóság elvének társadalomban való tudatosodását. Az oktatásra irányuló erőfeszítések keretében készek vagyunk különböző célcsoportokkal együttműködni, hogy megoszthassuk a határokon átívelő, egységes vízgazdálkodás területén szerzett gyakorlati tapasztalatainkat. Vállaljuk, hogy az ENSZ égisze alatt kidolgozzuk a víz és a csatornázás kezelésének kérdéseit, valamint megállapítjuk a helyes vízgazdálkodás megfelelő mutatóit. Magyarország vállalja, hogy csúcstechnológiájú eljárásokat kínál fel a szennyvízkezelés területén, és aktívan hozzájárul a vízre és a csatornázásra vonatkozó Fenntartható Fejlődési Célok kidolgozásához. 5

6 A fentiek maradéktalan gyakorlati megvalósítása érdekében Magyarország elnöke a konferencia plenáris ülésén tartott beszédében felajánlotta, hogy 2013-ban országunk megrendezi a vízgazdálkodás témakörében az első, nagy nemzetközi konferenciát, amelynek keretében sor kerülne a RIO+20 fórumon a vízgazdálkodás és a higiéniás viszonyok területén tett vállalások állapotának és alkalmazásának felülvizsgálatára, s így fontos mérföldkő lehetne a vízre vonatkozó fenntartható fejlődési célok kidolgozásában. A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként teljes mértékben támogatom köztársasági elnökünk javaslatát. Magyarország kormánya és a Magyar Tudományos Akadémia szorosan együtt kíván működni a vízgazdálkodásra és a csatornázásra irányuló fenntartható fejlesztési célok megvalósításában. A tudomány nagyban hozzájárulhat újfajta, hatékony technológiák kifejlesztéséhez, hathatós mutatók megállapításához, valamint a víz és a csatornázás területén fenntartható fejlődési célok kitűzéséhez. Ahhoz, hogy bármiféle előrelépés történjen, további együttműködésre van szükség. A magyar állam egyszerre kíván kezdeményezői szerepben fellépni, illetve a vízgazdálkodással és csatornázással kapcsolatos kérdések megoldásában tevékenyen közreműködni, miközben teljes mértékben az együttműködés előmozdítása és támogatása mellett foglalunk állást. 6

DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN

DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN Tisztelt Királyi Felségek, Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Főtitkár Úr, Excellenciás Hölgyek és Urak!

Részletesebben

SZAKMAISÁG FRISSESSÉG INNOVÁCIÓ

SZAKMAISÁG FRISSESSÉG INNOVÁCIÓ SZAKMAISÁG FRISSESSÉG INNOVÁCIÓ SZÖVETSÉG TECHNOLÓGIAI VÍZ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÉLETCIKLUS SZEMLÉLET EGYÜTTMŰKÖDÉS INNOVÁCIÓ IVÓVÍZ CSATORNÁZÁS VÍZELLÁTÁS TECHNOLÓGIA ÉRTÉKET KÉPVISELÜNK TUDÁSTRANSZFER

Részletesebben

11170/17 ol/eo 1 DGG1B

11170/17 ol/eo 1 DGG1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései

Részletesebben

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT INTEGRÁLT TERÜLETI BEFEKTETÉS KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT Az EU kohéziós politikájának következő, 2014 és 2020 közötti időszakával kapcsolatos új szabályokat és jogszabályokat 2013 decemberében

Részletesebben

Magyar prioritások a Rio +20 folyamatban

Magyar prioritások a Rio +20 folyamatban Magyar prioritások a Rio +20 folyamatban dr. Baranyai Gábor EU ÁGAZATI POLITIKÁKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR Célok: Rio+20 ENSZ Fenntartható Fejlıdési Konferencia 2012. június 20-22. I. A konferencia

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Ülés: Tanács Dátum: 2009. február 16. Tárgy: Kulcsfontosságú üzenetek

Részletesebben

Nemzeti Klaszter Konferencia

Nemzeti Klaszter Konferencia Nemzeti Klaszter Konferencia 2012. Március 27. Pécs Tartalom DCCA rövid bemutatása Duna Stratégia rövid bemutatása A klasztertevékenységek kapcsolódása a Stratégiához / PA 8/ PA 8 terület projektpéldáinak

Részletesebben

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?

Részletesebben

8361/17 ol/lju/ms 1 DG B 2B

8361/17 ol/lju/ms 1 DG B 2B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. április 25. (OR. en) 8361/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. április 25. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 7783/17 + ADD 1 Tárgy:

Részletesebben

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

AZ ALTERNATÍVA ALTERNATÍVÁJA

AZ ALTERNATÍVA ALTERNATÍVÁJA AZ ALTERNATÍVA ALTERNATÍVÁJA A VÍZELLÁTÁS VALÓDI ÉRTÉKE Sinka Attila főtitkár www.maszesz.hu Vízügyi Elnöki Testület jelentése ENSZ és a Világbank Csoport felkérésére 2016-2018. 11 államfő (2 európai Hollandia,

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

Legyen előadónk, ossza meg tudását és tapasztalatait, legyen részese egy sikeres rendezvénynek!

Legyen előadónk, ossza meg tudását és tapasztalatait, legyen részese egy sikeres rendezvénynek! Előadói felhívás EWA Tavaszi Napok 2015 - Budapesti Víz Konferencia A Budapesti Víz Világtalálkozó helyszíne ismét várja a települési vízgazdálkodási és víziközmű szakma nemzetközi szereplőit, szakembereit.

Részletesebben

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól

Részletesebben

Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése

Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése dr. Kerekesné Steindl Zsuzsanna főosztályvezető helyettes

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében 21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;

Részletesebben

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, 2012. június 13-14. Fenntartható termelés és fogyasztás Szuppinger Péter Kállay Tamás szakértők Regionális Környezetvédelmi Központ Regional Environmental

Részletesebben

Technológia és felelősség

Technológia és felelősség Technológia és felelősség Napjaink emberisége folyamatosan önmaga alkotásaival konfrontálódik, miközben egyre kevesebb köze k lesz a természethez, de megőrzi a természethez hasonló törékenységét. Mittelstrass

Részletesebben

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Czippán Katalin 2004. június 24. Európai Tanács 1260/1999 rendelete preambuluma: Mivel a Közösség gazdasági és szociális kohézió erősítését

Részletesebben

Towards Inclusive Development Education

Towards Inclusive Development Education Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak

Részletesebben

Transznacionális programok

Transznacionális programok Transznacionális programok Csalagovits Imre János csalagovits@vati.hu 06 30 2307651 OTKA Konferencia 2009 Május 22 1 Tartalom Hidden Agenda Nemzeti és transznacionális érdek Stratégia és menedzsment Transznacionális

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

8165/16 ek/gu/kk 1 DGE 1A

8165/16 ek/gu/kk 1 DGE 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 22. (OR. en) 8165/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. április 21. Címzett: a delegációk ENV 239 FIN 242 AGRI 200 IND 79 SAN

Részletesebben

12671/17 ol/zv/eo 1 DGD 2C

12671/17 ol/zv/eo 1 DGD 2C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 29. (OR. en) 12671/17 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az elnökség Előző dok. sz.: 12112/17 az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács FREMP 99 JAI 847 COHOM

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2005. június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 TÁJÉKOZTATÓ FELJEGYZÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 9181/05 SAN 67 Tárgy: A Tanács következtetései

Részletesebben

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon Dr. BALOGH Zoltán Ph.D. nemzetközi ügyek csoport vezetője Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

Települési Víz és Szennyvíz. Szolgáltatási Szektor az EU Környezetvédelmi Politikájának Kontextusában - Románia esete-

Települési Víz és Szennyvíz. Szolgáltatási Szektor az EU Környezetvédelmi Politikájának Kontextusában - Románia esete- Települési Víz és Szennyvíz Szolgáltatási Szektor az EU Környezetvédelmi Politikájának Kontextusában - Románia esete- Tartalom 1. Víziközmű szektor áttekintése 2. Kihívások 3. Intézményi és Jogszabályi

Részletesebben

Duna Transznacionális Program. Budapest, 2015 március 26.

Duna Transznacionális Program. Budapest, 2015 március 26. Duna Transznacionális Program Budapest, 2015 március 26. Tartalom - Danube Transznacionális Program: területi fókusz, prioritások és specifikus célok, költségvetés, ütemezés - Duna Program (DTP) Duna Stratégia

Részletesebben

0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés

0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés 0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként

Részletesebben

A fenntartható fejlődés megjelenése az ÚMFT végrehajtása során Tóth Tamás Koordinációs Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. szeptember 30. Fenntartható fejlődés A fenntarthatóság célja

Részletesebben

Őri István vezérigazgató Green Capital Zrt. 2010. május 6.

Őri István vezérigazgató Green Capital Zrt. 2010. május 6. Őri István vezérigazgató Green Capital Zrt. 2010. május 6. A tanulmány az NFGM megbízásából készült Miért? (NFFT Jövőkereső) Mindezekre tekintettel halaszthatatlan, hogy a magyar társadalom körében széleskörű

Részletesebben

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI Ki pályázhat? A kedvezményezett lehet: Konzorcium Önálló jogi entitás Országokra vonatkozó szabályok Kutatók Kutatói csoportok Együttműködés Párhuzamos finanszírozások

Részletesebben

A fenntarthatóság pedagógiájának nemzetközi helyzete. Varga Attila

A fenntarthatóság pedagógiájának nemzetközi helyzete. Varga Attila A fenntarthatóság pedagógiájának nemzetközi helyzete Varga Attila varga.attila@ofi.hu Fenntartható Fejlődési Célok Az ENSZ 193 tagállama 2015. augusztus 2-án megállapodott a Fenntartható Fejlődési Célokban.

Részletesebben

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Életkor és diszkrimináció Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Összefüggések Idősödő Európa, idősödő Magyarország Növekvő kihívást jelent az életkor miatti sztereotípiák kezelése különösen

Részletesebben

A Duna Stratégia közlekedési

A Duna Stratégia közlekedési Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában

Részletesebben

Nem jogalkotási tevékenységek jegyzéke 14798/18

Nem jogalkotási tevékenységek jegyzéke 14798/18 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. december 5. (OR. en) 14795/18 OJ CONS 69 SOC 736 EMPL 551 SAN 432 CONSOM 341 IDEIGLENES NAPIREND AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Foglalkoztatás, Szociálpolitika, Egészségügy

Részletesebben

INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA

INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Informatikai vállalkozásoknak szóló pályázatok

Részletesebben

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK 2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés

Részletesebben

Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02.

Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02. Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, 2014. október 02. Tölgyes Gabriella Vezető főtanácsos, CSR koordinátor Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ADALÉKOK A VÁROSFEJLESZTÉS XXI. SZÁZADI GYAKORLATÁHOZ Dr.

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda tevékenységei. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A Széchenyi Programiroda tevékenységei. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Széchenyi Programiroda tevékenységei Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 EU-s forrásfelhasználás növelése Aktuális pályázati kiírások megismertetése, pályázók körének

Részletesebben

Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita

Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív

Részletesebben

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális

Részletesebben

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás AZ EFOP- 2.2.19-17-2017-00054 JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY EGYETEMI OKTATÓ KÓRHÁZBAN PROJEKT CÉLJA: A Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Fejér

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs

Részletesebben

Az ivóvízhez és szanitációhoz jutáson túl: egyenlő esély

Az ivóvízhez és szanitációhoz jutáson túl: egyenlő esély Az ivóvízhez és szanitációhoz jutáson túl: egyenlő esély Oliver Schmoll Budapest, Hungary Egyenlőség: mandátum szerinti WHO prioritás Alapító okirat (1946): az egészség lehető legmagasabb szintjének elérése

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 2014/2204(INI) 5.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

Részletesebben

NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA

NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Nonprofit gazdasági társaságoknak szóló

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX COM(2016) 62 2016/0036 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye keretében létrejött Párizsi Megállapodásnak az Európai Unió nevében

Részletesebben

Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020

Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 Terület és településfejlesztési programok 2014-2020 között, különös tekintettel a Közép-magyarországi régióra JENEI Gábor Programirányító

Részletesebben

Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 10. konferenciája - beszámoló az eredményekről -

Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 10. konferenciája - beszámoló az eredményekről - Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 10. konferenciája - beszámoló az eredményekről - 2010. december 3. Országos Erdőfórum Baktay Borbála Vidékfejlesztési Minisztérium Biodiverzitás- és génmegőrzési

Részletesebben

Engedjék meg, hogy a következőkben sajátosságról is említést tegyek a témához kapcsolódóan.

Engedjék meg, hogy a következőkben sajátosságról is említést tegyek a témához kapcsolódóan. Fenntartható élelmiszer-rendszerek az egészséges táplálkozásért Európában és Közép-Ázsiában FAO-WHO regionális szimpózium megnyitó Budapest, 2017. december 4. 9:00-9:30 Tisztelt FAO Főigazgató-helyettes

Részletesebben

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL 2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

Estonian colours ÁTMENET A 2020 UTÁNI EURÓPA FELÉ. A konferencia következtetései. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

Estonian colours ÁTMENET A 2020 UTÁNI EURÓPA FELÉ. A konferencia következtetései. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Estonian colours ÁTMENET A 2020 UTÁNI EURÓPA FELÉ A konferencia következtetései Európai Gazdasági és Szociális Bizottság A konferenciát az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) szervezte a

Részletesebben

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai. Szekér Klára Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai. Szekér Klára Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai Szekér Klára Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya Fenntartható fejlődés definíció Az erőforrások tartamos - a bolygó eltartóképességének

Részletesebben

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Egy jó gyakorlat: MKNE - BNAG Együttműködési megállapodás a közösségi szolgálat megszervezéséről... Vállalások:

Részletesebben

VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA

VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA ÉDESVIZEK FAJTÁI FELSZÍN ALATTI VIZEK Kontinentális víztározók (nk-i) Karsztvizek rétegvizek FELSZÍNI VIZEK Folyók, tavak Esővíz Gleccserek, jégsapkák

Részletesebben

10699/19 zv/af/kf 1 TREE.1

10699/19 zv/af/kf 1 TREE.1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 17. (OR. en) 10699/19 PV CONS 39 ENV 661 CLIMA 197 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Környezetvédelem) 2019. június 26. 10699/19 zv/af/kf 1 TARTALOM

Részletesebben

6981/17 ktr/eo 1 DG C 1

6981/17 ktr/eo 1 DG C 1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 6. (OR. en) 6981/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. március 6. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 6626/17 Tárgy: DEVGEN

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Fókuszban a földmegfigyelés: Az Európai Unió és az Európai Űrügynökség Copernicus programja

Fókuszban a földmegfigyelés: Az Európai Unió és az Európai Űrügynökség Copernicus programja Fókuszban a földmegfigyelés: Az Európai Unió és az Európai Űrügynökség Copernicus programja Zboray Zoltán szakmai tanácsadó Magyar Űrkutatási Iroda (NFM-MŰI) V. EURÓPAI FÖLDMÉRŐK ÉS GEOINFORMATIKUSOK NAPJA

Részletesebben

Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés -

Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés - Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés - Megvalósítók Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület Pro Europa Liga Inspiráció Egyesület Kárpátokért

Részletesebben

AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA

AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA MEGKÖZELÍTÉSÜNK Az Európai Unió eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli. A 2008-ban kirobbant pénzügyi krízist követően mélyreható válság

Részletesebben

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJÉNEK KÖZÖS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJÉNEK KÖZÖS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2015.8.27. JOIN(2015) 32 final AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJÉNEK KÖZÖS HATÁROZATA

Részletesebben

EURO LATIN-AMERIKAI PARLAMENTI KÖZGYŰLÉS

EURO LATIN-AMERIKAI PARLAMENTI KÖZGYŰLÉS Euro-Latin American Parliamentary Assembly Assemblée Parlementaire Euro-Latino Américaine Asamblea Parlamentaria Euro-Latinoamericana Assembleia Parlamentar Euro-Latino-Americana EURO LATIN-AMERIKAI PARLAMENTI

Részletesebben

Regulation (EC) No. 1080/2006

Regulation (EC) No. 1080/2006 Irányító Hatóság Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 27-213 Európai kohéziós politika 27 és 213 között A. Stratégiai megközelítés: a kohéziós politika összekapcsolása a fenntartható

Részletesebben

Az Élet forrásában nincs tegnapi víz. Körforgásos gazdaság: lehetőség a víziparban

Az Élet forrásában nincs tegnapi víz. Körforgásos gazdaság: lehetőség a víziparban Körforgásos gazdaság koncepciója és hazai realitása MASZESZ XVIII. ORSZÁGOS KONFERENCIA Lajosmizse (2017.05.16) Az Élet forrásában nincs tegnapi víz. Körforgásos gazdaság: lehetőség a víziparban Galambos

Részletesebben

Határmenti programok. Határmenti programok. Tartalom. Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között

Határmenti programok. Határmenti programok. Tartalom. Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között Tartalom Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között Határmenti programok Transznacionális programok Interregionális program 2009 Nov Hegyesi Béla, VÁTI Kht

Részletesebben

Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás

Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás 2009 Dr Farkas Hilda Főosztályvezető, címzetes egyetemi docens KÖRNYEZETVÉDELEM A környezet védelme egyre inkább gazdasági szükségszerűség. Stern Jelentés Környezetvédelem

Részletesebben

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján - 2014-2020 különös tekintettel az ITI eszközre A diák Nicholas Martyn, a DG Regio főigazgatóhelyettesének 2012. március

Részletesebben

Vízminőségvédelem km18

Vízminőségvédelem km18 Vízminőségvédelem km18 2004/2005-es tanév I. félév 4. rész Dr. Zseni Anikó egyetemi adjunktus, SZE, MTK, ÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Vízkészlet-gazdálkodás ~ a természetes és felhasználható vízkészletek

Részletesebben

9645/17 ac/ms 1 DG E 1A

9645/17 ac/ms 1 DG E 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 24. (OR. en) 9645/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. május 23. Címzett: a delegációk ENV 540 FIN 326 FSTR 42 REGIO 62 AGRI 286

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

MELLÉKLET. A digitális egységes piaci stratégia végrehajtása. a következőhöz:

MELLÉKLET. A digitális egységes piaci stratégia végrehajtása. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.10. COM(2017) 228 final ANNEX 1 MELLÉKLET A digitális egységes piaci stratégia végrehajtása a következőhöz: a Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak,

Részletesebben

Fenntarthatóságra nevelés. Saly Erika Budapest, október 9.

Fenntarthatóságra nevelés. Saly Erika Budapest, október 9. Fenntarthatóságra nevelés Saly Erika erika.saly@gmail.com Budapest, 2017. október 9. Helyzetkép Ha a világon mindenki átvenné az amerikai fogyasztók szokásait, további öt Földre lenne szükségünk. A népességnövekedés

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

Az EGTC-k jövője. Esztergom, 2012. december 6.

Az EGTC-k jövője. Esztergom, 2012. december 6. Az EGTC-k jövője Esztergom, 2012. december 6. Az EGTC-k Európában Az EGTC-k Magyarországon Az EGTC-k jövőjével kapcsolatos kérdések 1. A jogi keretek változása 2. Finanszírozási kérdések 1. A jogi keretek

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

A KÖZÉPTÁVÚ LOGISZTIKAI STRATÉGIA ÉS MEGVALÓSÍTÁSA

A KÖZÉPTÁVÚ LOGISZTIKAI STRATÉGIA ÉS MEGVALÓSÍTÁSA A KÖZÉPTÁVÚ LOGISZTIKAI STRATÉGIA ÉS MEGVALÓSÍTÁSA KÖZEL A NÉMET PIAC 2014. szeptember 23. Dr. Bárdos Krisztina ügyvezető igazgató A közhasznúság szolgálatában AZ IFKA KIK VAGYUNK MI? Kutatás-fejlesztés,

Részletesebben

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Tudománypolitikai kihívások a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Dr. Kardon Béla Főosztályvezető Tudománypolitikai Főosztály Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság A kormányzati K+F+I

Részletesebben

Az EU regionális politikája

Az EU regionális politikája Alapvető célkitűzések, fogalom Az EU regionális politikája Előadás vázlat Sonnevend Pál Az EK-n belüli fejlettségi különbségek kiegyenlítése Nem segélyezés, hanem a növekedés feltételeinek megteremtése,

Részletesebben

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak

Részletesebben

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január

Részletesebben

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése IP/08/267 Brüsszel, 2008. február 20. A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős európai biztos ma bemutatta,

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem beépítése az oktatásba

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem beépítése az oktatásba MUNKAVÉDELEM 1.2 A munkahelyi biztonság és egészségvédelem beépítése az oktatásba Tárgyszavak: munkavédelem; egészségvédelem; oktatás; képzés; esettanulmány; biztonság; tájékoztatás. Az Európai Unió munkavédelmi

Részletesebben

Tájékoztatás a közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről

Tájékoztatás a közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről Tájékoztatás a 2014-2020 közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről Shiraishi Renáta, Endrész Kinga Határmenti Gazdaságfejlesztési Főosztály Európai Területi Együttműködési

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritások A prioritás vonatkozó A prioritáshoz kapcsolódó tervezett intézkedések: Intézkedések

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

A környezetvédelem alapelvei

A környezetvédelem alapelvei A környezetvédelem alapelvei Alapelvek funkciói Kettős: - iránymutatás a jogalkotás számára - eligazítás a jogi dokumentumok gyakorlati alkalmazásában Az egzakt megismerés elve A környezet állapotának,

Részletesebben

Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) Bonifertné Szigeti Márta - ügyvezető igazgató

Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) Bonifertné Szigeti Márta - ügyvezető igazgató Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) Bonifertné Szigeti Márta - ügyvezető igazgató Mérföldkövek 1989 2015 1989: Július 12: az USA elnöke, George Bush beszédet tart a Közgazdasági

Részletesebben

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései

Részletesebben

11238/16 gu/kb 1 DGC 1

11238/16 gu/kb 1 DGC 1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 18. (OR. en) 11238/16 COAFR 220 CFSP/PESC 618 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. július 18. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:

Részletesebben