GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Hírlevél 2014/05

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Hírlevél 2014/05"

Átírás

1 GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Hírlevél 2014/05 Konkoly Eszter Gémosz Marketing Bizottság GÉMOSZ Közgyűlés május szerző: Konkoly Eszter GÉMOSZ Marketing Bizottság május 8-án megtartotta a GÉMOSZ Tavaszi Közgyűlését Budaörsön. A közgyűlést Gablini Gábor a GÉMOSZ elnöke nyitotta meg. Beszélt az árnyékgazdaság szerepéről, örömét fejezte ki azért, hogy ilyen nagy létszámban vannak jelen a kollégák, ami azt is mutatja, hogy szükségét érzi mindenki az összefogásnak. Kiemelte, hogy nem egymással versenyzünk, hanem a gazdaság illegális szereplőivel, akikkel szemben nem tudunk nyerni. Beszélt az Autós Szakmai Kerekasztal (ASZK) jelentőségéről, bemutatta annak működését, a szekciókat, amelyek feladata a szakmai probléma térkép elkészítése. Elmondta, hogy az ASZK keretein belül lehet megtárgyalni a problémáinkat. A töréskár szekcióban a mi részünkről szakértők és a nagy biztosítók szakemberei vesznek részt az egyeztetéseken. Kéri, hogy a bizottságok munkáját mindenki segítse a tagságból. A MASZSZ létrehozásáról beszélt, a szervezet jelentőségéről, hiszen a MASZSZ le tudja fedni a szakma teljes spektrumát, a gépjármű teljes életciklusát. Elmondta, hogy szükség volt már arra, hogy az ágazatot képviselje egy szervezet. Számunkra is meglepő nyitottságot találtak a hatósági oldalon. A lényegi megállapodás a NFM stratégiai megállapodása volt. Nyissuk meg az információs csatornákat a szakma egész területére,- mondta - csatornázzuk be a hasonló szervezetek véleményét. 1

2 Végül a GÉMOSZ által kifejlesztett Autóportál 24 nevű internetes oldal létrehozásának szükségességéről szólt, amely a márkakereskedések számára nyújt lehetőséget minőségi használtautó forgalmazásra. A közgyűlésen Pajor Ákos a GÉMOSZ ellenőrző bizottságának elnöke számolt be a gazdasági évről, melyet a tagság egyhangúan elfogadott. Cseri József szerint az elmúlt időszakban a GÉMOSZ tagdíj összege minimális és jelképes volt. Ha érdemi változásokat akarunk, partnerekre van szükségünk, akik szakmai segítséget nyújtanak a javaslataink kidolgozásához. Ilyen feladatok finanszírozására kért a kollégáktól, tagszervezetektől anyagi támogatást. A konferencia utolsó napirendi pontja az Autoportal 24 internetes honlap bemutatása volt, melyet a GÉMOSZ a Carussel csoporttal együtt fejlesztett ki a márkakereskedések számára. Az előadást a Carussel csoport vezetője, a honlap fejlesztője, Della Donna Mario tartotta. A GÉMOSZ közgyűlést MASZSZ - GÉMOSZ gazdaságpolitikai fórum követte, erről a beszámolót következő hírlevelünkben közöljük. Autoport24.hu hírek: Minősített kereskedők, minősített autók A márkakereskedések előnyei: Egységes és színvonalas környezetben jeleníthetik meg az eladásra kínált autóikat Megvalósíthatóvá válik a minőségnek megfelelő árszínvonal érvényesítése Kontrollt gyakorolhatnak saját adataik felett, és bármikor díjmentesen hozzájuthatnak azokhoz Megvalósíthatóvá válik az adatok egyéb digitális értékesítési csatornán és eszközön való felhasználása Jobb helyet érhetnek el a Google keresőmotor találati listájában A GÉMOSZ elkötelezett az AUTOPORT24 rendszer minél szélesebb körű használata mellett, s ennek keretei között felvállalja a minőségbiztosítási és érdekképviseleti szerepkört. A márkakereskedések jelentkezését a jelentkezes@autoport24.hu címen várjuk. 2

3 Színazonosítás magas fokon Szerző: Tóth Zsolt - műszaki igazgató, Autocolor Kft., Azok, akik régóta figyelemmel kísérik az Autocolor Kft. tevékenységét tudhatják, hogy e vállalkozás mindig az újdonságok és a jövőbe mutató technológiák úttörőjeként, a folyamatos fejlődés hírnökeként jelent a GÉMOSZ rendezvényeken, folyóiratokban. Mára több mint 24 éves hazai jelenléttel büszkélkedhet e csapat, és ez idő alatt mindvégig elkötelezett híve maradt a gép járműjavítás egy speciális területe a karosszériafényezés és javítás minél tökéletesebb elvégzése elősegítésének. Azzal mindenki tisztában van, hogy egy gépjárműnek milyen a színe (annak megítélése szubjektív), de azzal már nem, hogy annak a színnek a javítás során milyen nehéz a pontos reprodukálása. Az autófényező szakma nap mint nap azért fáradozik, hogy a javítás láthatatlan legyen, hiszen a színeltéréseket még a szomszéd is látja. Egy olyan berendezésről és a hozzátartozó komplex megoldásról szól ez a cikk, ami az Autocolor Kft. életében már egy megszokott mindennapi használati eszköz, több mint félév tizede alkalmazzák e sikeres csapat szakemberei, bár a szakma csak most kezdi kóstolgatni az ízét. A színképelemzés más néven spektroszkópia mára egy tökéletesen működő eszközben és a hozzátartozó szoftveres és adatbázis alapú rendszerben egyesült, ennek neve RapidMatch és PaintManager. Az előbbi maga az eszköz, az utóbbi az ezt kezelő szoftveres háttér. Egy multi-angle rendszerű spektrofotométerről beszélünk, melynek kialakítása tökéletesen alkalmas a mindennapi szakműhelyi használatra. Egy beépített speciális fényforrással megvilágítja a mérendő felületet, majd a fényvisszaverődést 5 különbözőszögből (15, 25, 45, 75, 105fok) érzékelve, azokat 31 különböző hullámhossznál (400 és 700 nanométer között) mintavételezve, a mértértékeket letárolja. Ezt egy mérési folyamat közben 5-ször megismételve összesen 775 adathoz jutva ma az autófényezés területén a legpontosabb számadatokkal szolgál az azt feldolgozó algoritmusnak. Addig, amíg az emberi szem látása az egyén pillanatnyi állapotától nagymértékben függ, és azt jelentősen befolyásolja a környezet állapota (megvilágítás, fények, árnyak, stb.) senki nem állíthatja azt, hogy 100%-os bizonyossággal be lehet azonosítani az adott színt a javításhoz. Ebben van nagysegítségre a RapidMatch spektrofotométer, hiszen a mérést különböző fényviszonyok mellett, és a napszaktól függetlenül bármikor elvégezve (beépített saját fényforrás) mindig ugyanazt a számsorozatot adja eredményül, tehát kiküszöbölhető az emberi szem pontatlansága. De mit sem érne önmagában a technika, ha nem lenne mellette a technológia, ezért folyamatos fejlesztések közepette elkészült egy hatékony szoftver (PaintManager ), ami lehetővé teszi a pontos 3

4 festékkeverést a beazonosított adatok alapján. Ez a festékkeverő program nem csak a pontos színazonosításból veszi ki a részét egy fényező szakműhely mindennapjaiban, hanem a raktárkészlet és a munkalapok kezelésében is jeleskedik, számos statisztikai adattal szolgál. Számtalan előnye van e komplex rendszer használatának, nem kell sok időt eltölteni a színazonosítással, ezáltal nő a műhely áteresztőképessége, kevesebb színt reklamáló ügyféllel kell egyeztetni, és nem utolsósorban kevesebb lesz a fényezőanyag felhasználás. A fejlődés megállíthatatlanul a spektrofotométerek tömeges elterjedése irányába mutat, lassan felváltva az elfelejthetetlennek tűnő színkártya rendszereket is. E jól működő technológia segítségével az Autocolor Kft. szakemberei úgy tudnak segíteni extrém esetekben (átfényezett színek ismételt pontos reprodukálása, beazonosítatlan színek stb.) a receptura készítésében a partnereiknek, hogy a m i n t a d a r a b o t nem is kell eljuttatni a Biatorbágyon működő Oktató Központba. Elegendő csupán a RapidMatch mérési eredményeket, például egy segítségével megosztani a technikus kollégákkal. Ennek köszönhetően felgyorsul a segítségnyújtás, látatlanban is pontos szín lesz az eredmény, hiszen kizártuk az emberi szem becsaphatóságát. Ma az Autocolor Kft. partnerei büszkén elmondhatják, hogy ők már ma a jövő technológiájával dolgoznak! Márkaszövetségi hírek GM MOSZ Hírek szerző: Szöllősi Károly GM MOSZ Titkár A GM MOSZ (Opel-Chevrolet márkakereskedők Szövetsége) április 25-én tartotta éves tisztújító taggyűlését. A helyszín immár harmadik alkalommal Lajosmizsén, a Geréby Kúria és Lovasudvar volt. A Taggyűlés fő napirendje a Vezetőség és a különböző Bizottságok vezetőinek beszámolója mellett a GM MOSZ Vezetőség újraválasztása volt. A Chevrolet márka körül kialakult helyzet alapján az eddigi 10 tagú Vezetőség létszámát 8 főre csökkentettük. A GM MOSZ Elnöke és egyben a Franchise Board Elnöke továbbra is German József Úr (Di- Fer Kft). A Vezetőség további tagjai: Csősz Ferenc (Csősz Kft.) alelnök, Értékesítési és Marketing Bizottság Elnök; Herein Gyula (Interat Kft.) alelnök, Pénzügyi Bizottság Elnök; Marton György (Marsal Kft.) FB Tag, Szerviz és Alkatrész Bizottság Elnök; Bella József (Nádor Kft.) FB Tag; Török Tibor (Wallis Kerepesi Úti Autó Kft.) FB Tag; Geiselhardt Róbert (Autószalon Duna Kft) FB Tag; Heringné Terenyi Margit (Hering Autócentrum Kft.). A GM MOSZ titkára: Szöllősi Károly. A nap további részében a márkakereskedéseket és márkaszervizeket leginkább foglalkoztató kérdések voltak napirenden. Ezek közül is a legtöbb vélemény és hozzászólás a márkakereskedői profitabilitással volt kapcsolatos. 4

5 A nap kiemelt vendége volt az Opel Magyarország igazgatója, Koncz Gábor úr, vele egy kötetlen fórum keretén belül igyekeztünk megvitatni a legfontosabb, mindkét fél számára fontos kérdéseket. Az Egyebek napirendi pontban Herein Gyula tájékoztatta a tagságot a MASZSZ megalakulásáról és a jelenlegi helyzetről. A Taggyűlés a GÉMOSZ és a MASZSZ által végzett munka segítésére bruttó HUF támogatást szavazott meg. Az eredményes nap zárásaként egy vacsora melletti kötetlen beszélgetésre került sor. Szeretnénk hírt adni a márkakereskedések, márkaszövetségek fontosabb eseményeiről az Autó Márkakereskedő és a hírlevelünk következő számában. Folyamatosan várjuk híreiket a gemosz@gemosz.hu címre. A GÉMOSZ titkárság elérhetősége: gemosz@gemosz.hu Telefon: 30/

GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Hírlevél 2014/02. Kedves Márkakereskedő!

GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Hírlevél 2014/02. Kedves Márkakereskedő! GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Hírlevél 2014/02 Kedves Márkakereskedő! A GÉMOSZ elnöksége úgy határozott, hogy kibővíti a havi rendszerességgel megjelenő hírlevelek tartalmát: a kereskedő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve.

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Időpont: 2016. február 29. 16:00 óra Helyszín: Selfie Grill & Beer 1088 Budapest, Rákóczi út

Részletesebben

Civil szervezetek együttműködési lehetőségei. Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001

Civil szervezetek együttműködési lehetőségei. Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001 Civil szervezetek együttműködési lehetőségei Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001 Civil szervezetek szerepe Részvételi demokrácia elősegítése Állampolgárok csoportjai véleményének

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő, Látogató!

Tisztelt Érdeklődő, Látogató! Tisztelt Érdeklődő, Látogató! Mi a Carmechanix Team előnye a piacon jelen lévő, hasonló tevékenységű vállalatokkal szemben? Ön miért minket válasszon járműve javítására? Hasonlítsa össze szolgáltatásainkat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról.

JEGYZŐKÖNY. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról. JEGYZŐKÖNY Készült 2009. május 28-án a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén. Az első időpontra meghirdetett

Részletesebben

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Tisztújító Közgy?lése 2015

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Tisztújító Közgy?lése 2015 A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 2015. március 10-én Tisztújító Közgy?lést tartott a Campus étterem különtermében. A küldöttek a részletes programot, a Közgy?lés anyagát és a jelöl?listát elektronikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve.

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Időpont: 2016. április 11. 16:00 óra Helyszín: Selfie Grill & Beer 1088 Budapest, Rákóczi út

Részletesebben

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS 1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Drimál Tibor vagyok, a Autószerviz és Használtautó Centrum ügyvezetője. Örömömre szolgál, hogy bemutathatom Önnek cégemet. Cégtörténet,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök. 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1

Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök. 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1 Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1 Tartalom A.) Közgyűlés B.) Elnökségi ülések C.) Rendezvények C1.) Agrárinformatikai

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2014. február 20-án tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Dudás Ferenc, Engert Attila, Farkas László, Molnár László, Rácz Tamás, Rátóti János, Rynkiewicz Ádám, Somogyi

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Amit nem szabad kihagyni - Gazdaságpolitikai Fórum 2014. 05. 08. szerző: Cseri József GÉMOSZ alelnök

Amit nem szabad kihagyni - Gazdaságpolitikai Fórum 2014. 05. 08. szerző: Cseri József GÉMOSZ alelnök GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Hírlevél 2014/04 Amit nem szabad kihagyni - Gazdaságpolitikai Fórum 2014. 05. 08. szerző: Cseri József GÉMOSZ alelnök Már hatodik éve tart a sokkhatás,

Részletesebben

NKH JÁRMŰVES SZAKÁGVEZETŐI ÉRTEKEZLET Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete 2012.02.29

NKH JÁRMŰVES SZAKÁGVEZETŐI ÉRTEKEZLET Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete 2012.02.29 NKH JÁRMŰVES SZAKÁGVEZETŐI ÉRTEKEZLET Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete 2012.02.29 Nagy Zsolt Elnök Tartalom 1. BTE megalakulása, célok 2. BTE a weben 3. Veszélyes áru konferenciák 4.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Magyar Reklámszövetség Közgyűlés május 24.

Magyar Reklámszövetség Közgyűlés május 24. Magyar Reklámszövetség Közgyűlés 2018. május 24. Elnöki beszámoló a 2018. január és 2018. május közti időszakról és a 2018. Q2-Q4 tervekről Urbán Zsolt Elnök Magyar Reklámszövetség Új MRSZ tagdíjrendszer

Részletesebben

GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Hírlevél 2014/06

GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Hírlevél 2014/06 GÉMOSZ GÉPJÁRMŰ MÁRKAKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Hírlevél 2014/06 Konkoly Eszter Gémosz Marketing Bizottság Bár az előző hírlevélben ígértük, hogy a GÉMOSZ-MASZSZ gazdaságpolitikai fórumról itt fogunk

Részletesebben

ENELFA - ENtrepreneurship by E-Learning For Adults. Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése

ENELFA - ENtrepreneurship by E-Learning For Adults. Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése A projekt jövőbeni hasznosíthatósága kétirányú: egyrészről a Továbbképzési és Szakképzési Központ segítségével külső körnek történő értékesítés,

Részletesebben

Az országos koncepció és a Pannontáj-Sokoró Natúrpark kapcsolódási pontjai. Székely Rita elnök Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület

Az országos koncepció és a Pannontáj-Sokoró Natúrpark kapcsolódási pontjai. Székely Rita elnök Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület Az országos koncepció és a Pannontáj-Sokoró Natúrpark kapcsolódási pontjai Székely Rita elnök Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület A natúrpark múltja - Sokoró Ökológiai Park Alapítvány kezdeményezése Enyingi

Részletesebben

HÍREK A MAGYAR KATONAI LOGISZTIKAI EGYESÜLET ÉLETÉRŐL

HÍREK A MAGYAR KATONAI LOGISZTIKAI EGYESÜLET ÉLETÉRŐL HÍREK A MAGYAR KATONAI LOGISZTIKAI EGYESÜLET ÉLETÉRŐL Baranyi Ferenc 1 A Magyar Katonai Logisztikai Egyesület (MKLE) március hónapban megtartotta éves közgyűlését, amely az Alapszabály és a Szervezeti

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink!

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink! HÍRLEVÉL Tisztelt Ügyfeleink! Örömmel tájékoztatjuk a 2008 májusában elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentumban megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg a hozzá tartozó használati

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A Hotel Boscolóbantartott DEVELOR rendezvényről

ÖSSZEFOGLALÓ A Hotel Boscolóbantartott DEVELOR rendezvényről AZ ÜGYFÉLÉLMÉNY SZEREPE AZ AUTÓKERESKEDELEMBEN ÖSSZEFOGLALÓ A Hotel Boscolóbantartott DEVELOR rendezvényről KIHÍVÁS #1 JELENTŐS VÁLTOZÁS A VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOKBAN! 7,8 1,3 83% NISSAN EUROPE STUDY 2013, WWW.MASHABLE.COM

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18560293-1-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs 2053 szám: 4025 Debrecen, Barna u. 2. fsz./1. Közhasznúsági jelentés 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási időszak:

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet) Jegyzőkönyv a DOSz Nyelvtudományi Osztályának alakuló üléséről Ülés időpontja: 2013. 10. 21. 15:00 Ülés helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II.

Részletesebben

HBM HÍRLAP. V. KONGRESSZUS október BUDAPEST október 3.évfolyam 10.szám. Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida)

HBM HÍRLAP. V. KONGRESSZUS október BUDAPEST október 3.évfolyam 10.szám. Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) HBM HÍRLAP 2012. október 3.évfolyam 10.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) V. KONGRESSZUS 2012. október 11-12. BUDAPEST

Részletesebben

Nem kaphatod meg mindig azt, amit akarsz

Nem kaphatod meg mindig azt, amit akarsz A Volán Educatio Zrt. képzési, fejlesztési programjainak hozzájárulása a Közúti Közösségi Közlekedési szolgáltatási piacot is érintő kihívások kezeléséhez Bói József Nem kaphatod meg mindig azt, amit akarsz

Részletesebben

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...

Részletesebben

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ BUDAPEST VASKAPU UTCA 33-35 2014.02.17 Nagy Zsolt BTE Elnök BTE MEGALAKULÁSA - CÉLOK 2 2006.07.17.

Részletesebben

DOCUMENTA.HU képzésszervezési és adminisztrációs rendszer

DOCUMENTA.HU képzésszervezési és adminisztrációs rendszer DOCUMENTA.HU képzésszervezési és adminisztrációs rendszer A képzési tevékenység, az információ-, a tudásátadás professzionális folyamatait fogja össze egységes rendszerré a DOCUMENTA.HU online informatikai

Részletesebben

Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai

Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai Bozóky Tamás, AVIR szakmai vezető Fejérvári Bence, informatikai folyamatmenedzser 2013. szeptember 18. AVIR I. fejlesztése 2008-2011: AVIR fejlesztése

Részletesebben

Központi szociális információs fejlesztések

Központi szociális információs fejlesztések TÁMOP 5.4.2 kiemelt projekt Központi szociális információs fejlesztések Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal AZ NRSZH FELADATAI A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, valamint eljárásának

Részletesebben

Elnöki beszámoló a SzEK.org 2011. évi tevékenységéről. Kis Ervin Egon 2012. május 24. SzEK.org évi rendes közgyűlés

Elnöki beszámoló a SzEK.org 2011. évi tevékenységéről. Kis Ervin Egon 2012. május 24. SzEK.org évi rendes közgyűlés Elnöki beszámoló a SzEK.org 2011. évi tevékenységéről Kis Ervin Egon 2012. május 24. SzEK.org évi rendes közgyűlés Tagság számokban Tagság: 2008. év vége: 39 tag 2009. év vége: 94 tag 2010. év vége: 143

Részletesebben

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Általános munkaadói érdekképviselet 14-02-19 1 A munka világa Magyarországon tripartit, bipa Munkaadói szövetségek Munkavállalói érdekképviseletek

Részletesebben

Tanévzáró értekezlet jegyzőkönyv

Tanévzáró értekezlet jegyzőkönyv Tárgy: Ügyint.: Iksz. Tanévzáró értekezlet Germán Szilvia F-660/2017 Időpont: 2017. június 30. 8-13 óráig Helyszín: az iskola ebédlője Tanévzáró értekezlet jegyzőkönyv 1. A tanévzáró értekezlet első részében

Részletesebben

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének 2019. évi munkaterve I. Szakmai rendezvények, versenyek I.1. A helyi csoportok, iskolák, munkahelyek szakmai rendezvényei: A helyi csoportok, iskolák,

Részletesebben

SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN

SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN CSÁKI BÉLA ügyvezető Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. XXI. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA

Részletesebben

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS SZAKMAI BESZÁMOLÓ TDK felkészítő kurzus, kutatás és intézményi TDK konferencia szervezése a Károly Róbert Főiskolán NTP-HHTDK-15-0069 azonosítószámú projekt

Részletesebben

Beszámoló a decemberi klubnap eseményeiről

Beszámoló a decemberi klubnap eseményeiről Beszámoló a 2016. decemberi klubnap eseményeiről 1 Tisztelt CSVOE Tagtársunk, Kedves Barátunk! 2016.12.15.-n csütörtökön tartotta Egyesületünk az évzáró KLUB rendezvényét. Az idei évre komoly célokat tűztünk

Részletesebben

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ ,

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ , A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0118 azonosító számú Krúdy A tudatos fejlődés útján a szakképzésben című pályázat Szakmai beszámoló Programelem megnevezése: Kerekasztal a hátrányos helyzetű diákok segítése érdekében

Részletesebben

Meghívó. Fiatal Gazda Klub Fókuszban a szakma Pályázatok, finanszírozás, értékesítés

Meghívó. Fiatal Gazda Klub Fókuszban a szakma Pályázatok, finanszírozás, értékesítés Meghívó Fiatal Gazda Klub Fókuszban a szakma Pályázatok, finanszírozás, értékesítés 2017. október 17., kedd, 9.30 Tiszadobi Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központ 4456 Tiszadob, Vasút u. 1. (MIKEF Kft.)

Részletesebben

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2012. ÉVI Közhasznúsági jelentése

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2012. ÉVI Közhasznúsági jelentése MAGYAR COACH EGYESÜLET 2012. ÉVI Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012.12.06. 1 I.. A SZERVEZET ALAPADATAI A szervezet neve: Magyar Coach Egyesület Adószáma: 18218295-1-42 Székhelye: 1147 Budapest, Benkő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.

Részletesebben

Asesor Consulting Kft. Cégbemutató

Asesor Consulting Kft. Cégbemutató Asesor Consulting Kft. Cégbemutató 1/7 Tartalom Bemutatkozás... 4 Fő tevékenységi köreink... 5 Pályázati tevékenységek, tanácsadás... 5 Projektmenedzsment, pénzügyi menedzsment... 5 Közbeszerzési tanácsadás,

Részletesebben

A SEGÍTŐKÉSZ WEBPARKOLÓ

A SEGÍTŐKÉSZ WEBPARKOLÓ A SEGÍTŐKÉSZ WEBPARKOLÓ ISMERTETŐ Ő www.web2auto.hu MI A WEB2AUTO? Járműtulajdonosok virtuális közössége Kényelmi szolgáltatás a felhasználók számára Elektronikus nyilvántartó és figyelmeztető rendszer

Részletesebben

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink!

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink! HÍRLEVÉL Tisztelt Ügyfeleink! Örömmel tájékoztatjuk a 2008 decemberében elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentumban megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg a hozzá tartozó használati

Részletesebben

1/4. 1/2011. Közgyűlés jegyzőkönyv

1/4. 1/2011. Közgyűlés jegyzőkönyv Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. Levélcím: 2031 Érd, Pf.204 1/4 1/2011. Közgyűlés jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete Közgyűlésén 2011. április

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése

TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése A sikeres közoktatás-fejlesztés érdekében kulcsszerep hárul a hálózati, horizontális tanulás mintaadó tartalmait

Részletesebben

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia a tavalyi, II. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek és legyen a III. Országos Nagykereskedői és Gyártói Konferencia

Részletesebben

A Reflex Hangtechnika tevékenységének rövid összefoglalása:

A Reflex Hangtechnika tevékenységének rövid összefoglalása: Cégünket 1985-ben Reflex Hangtecnikai GMK néven, évtizedes hangtechnikai múlttal, a zene és az akusztika tudománya iránt elkötelezett magánszemélyek alapították. Megbízhatóságának, az élenjáró műszaki

Részletesebben

PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT

PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT 0 0 PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT Összefoglaló a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Küldöttgyűlésén említett legfontosabb napirendi pontokról 2019. 02. 11. info@phdpecs.hu 1 Érintett

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink!

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink! HÍRLEVÉL Tisztelt Ügyfeleink! Örömmel tájékoztatjuk a 2008 áprilisában elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentumban megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg a hozzá tartozó használati

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft. SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK-16-0019. támogatásból megvalósított A Pallasz Athéné Egyetem tudományos diákköri műhelyeinek és konferenciáinak támogatása 2016/17 projektről A program megvalósításának ideje:

Részletesebben

A kezdeményezés célkitűzése

A kezdeményezés célkitűzése A kezdeményezés célkitűzése Oktatás Összefogni az oktatók tevékenységét Minőségi tananyagok, az oktatók továbbképzése Folyamatosan bővülő tananyagbázis, bárki számára elérhető Kutatás Támogatni a Java

Részletesebben

5. A HARMADIK ÉV MŰKÖDÉSI TERVE

5. A HARMADIK ÉV MŰKÖDÉSI TERVE 5. A HARMADIK ÉV MŰKÖDÉSI TERVE A HVK 3. éve működési tervének kialakítása során figyelembe vettük a HVK eddigi működésének tapasztalatait, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 1995. évben megalkotott

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Kelemen

Részletesebben

Éves közgyűlés A megmérettetés éve

Éves közgyűlés A megmérettetés éve Éves közgyűlés 2013.03.29. A megmérettetés éve Napirendi pontok 1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, jegyzőkönyv hitelesítő megszavazása. 2. Pénzügyi beszámoló 2012. évre vonatkozóan (Mach Péter). Szavazás

Részletesebben

Körös-völgyi Oázis Egészségturisztikai Egyesület bemutatkozása. Glózik Klára, az Egyesület elnöke

Körös-völgyi Oázis Egészségturisztikai Egyesület bemutatkozása. Glózik Klára, az Egyesület elnöke Körös-völgyi Oázis Egészségturisztikai Egyesület bemutatkozása Glózik Klára, az Egyesület elnöke 2010. augusztus 31-én alakult a Békés Megyei Egészségturisztikai Klaszter hosszú távú működtetésére 14 alapító

Részletesebben

PSZÁF-RTF Konferencia november 12

PSZÁF-RTF Konferencia november 12 PSZÁF-RTF Konferencia 2007. november 12 Az új, a Pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alkalmazásából adódó felügyeleti feladatok Kérdő Gyula Pénzügyi

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

ig - a képzés (projekt)menedzsmentje A marketingtől l a vizsgáig llősi Zsuzsa Hajduszoboszló, 2007. december 5-7. ; Szöllősi Zsuzsa 2008.01.04.

ig - a képzés (projekt)menedzsmentje A marketingtől l a vizsgáig llősi Zsuzsa Hajduszoboszló, 2007. december 5-7. ; Szöllősi Zsuzsa 2008.01.04. A marketingtől l a vizsgáig ig - a képzés (projekt)menedzsmentje Szöll llősi Zsuzsa 1 A szekció célja - párbeszéd A szekció témában jelzett tevékenység rendszerszerű megközelítése Fogalmak közös értelmezése

Részletesebben

1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN

1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN 1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN A projekt azonosító száma: DinamIT Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság 8230 Balatonfüred,

Részletesebben

Éves rendes közgyűlés 2015.03.26.

Éves rendes közgyűlés 2015.03.26. 2015: új tisztségviselők Éves rendes közgyűlés 2015.03.26. Napirendi pontok 1. Napirendi pontok, levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, jegyzőkönyv hitelesítő megszavazása. 2. Elnöki beszámoló a MATISZ 2014.

Részletesebben

Elnöki beszámoló az EHÖK Küldöttgyűlése részére

Elnöki beszámoló az EHÖK Küldöttgyűlése részére Elnöki beszámoló az EHÖK Küldöttgyűlése részére Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2016. szeptember 28. BGE Részvétel Dr. Jancsik András ORH által tartott ülésen. Téma: tantervreform. 2016. október

Részletesebben

AZ OFI KIEMELT PROGRAMJÁNAK ELŐZMÉNYEI A CALDERONI ADATBÁZIS. Topár Gábor szakmai projektvezető TÁMOP

AZ OFI KIEMELT PROGRAMJÁNAK ELŐZMÉNYEI A CALDERONI ADATBÁZIS. Topár Gábor szakmai projektvezető TÁMOP AZ OFI KIEMELT PROGRAMJÁNAK ELŐZMÉNYEI A CALDERONI ADATBÁZIS Topár Gábor szakmai projektvezető TÁMOP 4.1.4. Miért FEMIP? Minőségfejlesztés a felsőoktatásban program = FEMIP a program korábbi munkacíme:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2006. évben végzett tevékenységről 2006 BESZÁMOLÓ a 2006. évben végzett tevékenységről A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

SZERVÍZTECHNIKA ÉS ÜZEMFENNTARTÁS előadás. Szervizek, márkakereskedések Feladatai, felépítése

SZERVÍZTECHNIKA ÉS ÜZEMFENNTARTÁS előadás. Szervizek, márkakereskedések Feladatai, felépítése SZERVÍZTECHNIKA ÉS ÜZEMFENNTARTÁS előadás Szervizek, márkakereskedések Feladatai, felépítése GÉPKOCSIFENNTARTÓ LÉTESÍTMÉNYEK A fenntartó létesítmények olyan építmények, amelyek a közúti személy- ás áruszállítás

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve.

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Időpont: 2016. október 17. 14:00 óra Helyszín: HD marketing iroda 1053 Budapest, Veres Pálné

Részletesebben

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK X. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonalmádi, 2015. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitűzése Az Országos Anyagtudományi Konferenciasorozat tizedik, azaz

Részletesebben

Prevenciós program. anno 1999

Prevenciós program. anno 1999 Prevenciós program anno 1999 Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti a vízibalesetek számának csökkentését. Baleset-megelőzési előadásaink során felhívjuk a figyelmet

Részletesebben

MIT KELL TUDNUNK A BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁSRÓL? PARTNEREINKTŐL TUDJUK: 2016-BAN A KIÁLLÍTÁSHOZ KÖTHETŐEN SZÁMOS HAJÓ ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLT

MIT KELL TUDNUNK A BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁSRÓL? PARTNEREINKTŐL TUDJUK: 2016-BAN A KIÁLLÍTÁSHOZ KÖTHETŐEN SZÁMOS HAJÓ ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLT A Balaton Boat Show csupán egy órányi autóútra Budapesttől, Magyarország legmeghatározóbb vízi hajókiállításaként széles hajókínálattal, változatos hajózáshoz kapcsolódó kiállítói körrel, izgalmas és színes

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

Ügyfélkapcsolat-kezelés Microsoft alapokon a Dynafix Kft-nél

Ügyfélkapcsolat-kezelés Microsoft alapokon a Dynafix Kft-nél Ügyfélkapcsolat-kezelés Microsoft alapokon a Dynafix Kft-nél Budapest, 00.0. Jakab Ákos Sárközi Szabolcs CRM ügyfélkapcsolatok kezelése A cégről Tevékenység Microsoft szoftverek beszerzésében CRM, vállaltirányítási

Részletesebben

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu Médiaajánlat A Studio 1900 Communications Agency védjegye a naprakészség és a folyamatos fejlődés. Ennek szellemében dolgozik tapasztalt csapatunk, hogy az online világban rejlő lehetőségek legszélesebb

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011. évről

Közhasznúsági jelentés 2011. évről Közhasznúsági jelentés 2011. évről Fordulónap: 2011.december 31. Beszámolási időszak: 2011.január 1.-2011.december 31. A szervezet bemutatása: Elérhetőség: 2209 Péteri Zöldfa u. 4 Azonosító adatok: Péteri

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig!

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Baranya megye Horváth Sándorné A

Részletesebben

Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek

Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek és legyen a II. Országos Nagykereskedői és Gyártói Konferencia kiállító partnere 2013. február 21-én Kedves Kiállító partnerünk!

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink!

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink! HÍRLEVÉL Tisztelt Ügyfeleink! Örömmel tájékoztatjuk a 2010 márciusában elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentumban megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg a hozzá tartozó használati

Részletesebben

Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2007

Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2007 Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület 1051 Budapest, Hercegprímás u. 11. Adószám: 1810727-1-41 Bírósági nyilvántartási szám: Pk. 60.695/2001 Közhasznúsági jelentés 2007 Számviteli beszámoló A Magyar

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink!

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink! HÍRLEVÉL Tisztelt Ügyfeleink! Örömmel tájékoztatjuk a 2010 júniusában elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentumban megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg a hozzá tartozó használati

Részletesebben

IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a évi tevékenységéről

IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a évi tevékenységéről IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a 2012. évi tevékenységéről 1. MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság 2012 évi tevékenysége

Részletesebben

Főszervező Zólyomi Andrea

Főszervező Zólyomi Andrea Kiajánló Ahol a kapcsolat érték. Meghatározó vállalkozók. Közéleti személyiségek. Tettrekészség, inspiráció. Borkóstoló, gasztronómiai különlegességek, kötetlen networking. Üzleti lehetőség és információ.

Részletesebben

A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása

A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása Dr. Fehér Arnold Stratégiai és üzletfejlesztési tanácsadó Convincive Consulting A Trimarán koncepció Egy technológiaintenzív vállalkozás indításához három

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

Médiaajánlat 2009-2010

Médiaajánlat 2009-2010 Médiaajánlat 2009-2010 Bemutatkozás Portálunk célja interaktív közösségi teret biztosítani a hazai és általában a magyar ajkú biológusoknak, kutatóorvosoknak és az élettudományok illetve a kapcsolódó ipar

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink!

HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink! HÍRLEVÉL Tisztelt Ügyfeleink! Örömmel tájékoztatjuk a 2010 szeptemberében elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentumban megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg a hozzá tartozó használati

Részletesebben

ÉVES KÖZGYŰLÉS. Elnöki beszámoló május május május 14. Hercegh Imre elnök

ÉVES KÖZGYŰLÉS. Elnöki beszámoló május május május 14. Hercegh Imre elnök ÉVES KÖZGYŰLÉS Elnöki beszámoló 2012. május 9. 2014. május 14. 2013. május 14. Hercegh Imre elnök Miről lesz szó? 2014 Tisztújító Közgyűlés Mit végeztünk az elmúlt időszakban? Mit hagyunk hátra a következő

Részletesebben

MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Talpon maradunk 2017. szeptember 20-22. Balatonfüred, Füred Hotel Tisztelt Tagtársaink!

Részletesebben

Jegyzőkönyv (2013. november 19.)

Jegyzőkönyv (2013. november 19.) TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Hallgatói Önkormányzat 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-8137 Fax: 202-3859 http://www.tofk.elte.hu Jegyzőkönyv (2013. november 19.) Előzetesen kiküldött napirendi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. május 26. 10 óra 00 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, az 1039 Budapest, Piroska utca 2. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA

MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA ELNÖKI BESZÁMOLÓ Szórád Gábor Miről is lesz szó... 1.) Beszámoló az elmúlt hat hónap munkájáról 2.) Jogi személyiségünk jelenlegi állapota 3.) Jogi személyiség elérésének végső

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA MEGHÍVÓ Második Felhívás E-agrárium & E-vidék AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM KONFERENCIA Rendező : Magyar Agrárinformatikai Szövetség - MAGISZ Szent István Egyetem - SZIE Társrendező: Magyar Térinformatikai Társaság

Részletesebben

2.MKKSZ Vass Eszter 3.BRDSZ Várdai Lászlóné 4.MZTSZ Viszokai Adrienn

2.MKKSZ Vass Eszter 3.BRDSZ Várdai Lászlóné 4.MZTSZ Viszokai Adrienn Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Békés Kalászné Gelencsér Ilona A

Részletesebben