EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről"

Átírás

1 EMLÉKEZTETŐ Az február 20-án tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Dudás Ferenc, Engert Attila, Farkas László, Molnár László, Rácz Tamás, Rátóti János, Rynkiewicz Ádám, Somogyi József, Szabó Tamás, Szipka Károly, Tompos Balázs, Varga Károly Kimentését kérte: Jámbori Attila Késett: Tatár Gábor Vendég: Nagy Gábor (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökségi tag) Beszámolók, előterjesztések:- 1.1 Engert Attila beszámolt a hétfői operatív értekezleten történtekről. 1.2 Engert Attila beszámolt a hétfői vezetői értekezleten történtekről. Itt Szabó Imre beszámolt az kari hallgatói mentor-hálózatokról. Majd Czigány Tibor (Gépészmérnöki Kar dékán) beszámolt a Periodica Politechnika rangsorral kapcsolatban, ahol beszéltek az Egyetem angol nyelvű honlapjának helyzetéről is. Kökényesi László (gazdasági és műszaki főigazgató) beszámolt a héten történtekről, itt elmondta, hogy megküldték a jövedelemigazolásokat az Egyetem oktatóinak. Ezt követően beszéltek a Paks II programról, valamint az Egyetem költségvetés-tervezetének előzetes adatairól. Majd Szabó Tibor (főtitkár) a belső kontrollok ügyeiről számolt be. Engert Attila jelezte, hogy február 24-én (hétfőn) órakor József Nádor szobor koszorúzás lesz. 1.3 Engert Attila elmondta, hogy Dávida Eszterrel és Szabó Tamással elkészítették a GMF-EHK megállapodás módosítását, amelyet hétfőn megküld a Jogi Csoportnak véleményezésre. 1.4 Varga Károly előterjesztette a Kollégiumi férőhelypályázatokkal kapcsolatos felszólalásokra vonatkozó javaslatát (1. sz. melléklet), amelyet az EHK egyhangúlag, arányban támogatott. - Tatár Gábor megérkezett -

2 1.5 Daku Dávid előterjesztette a Műegyetemi Röplabda Kupa rendezvény költségvetésére vonatkozó javaslatát (2. sz. melléklet), amelyet az EHK egyhangúlag, arányban támogatott. 1.6 Somogyi József részletesen beszámolt a rendszeres szociális ösztöndíj bírálásáról, valamint a Külső Szociális Bizottsággal elkészített javaslatokról. E szerint a minimális ponthatár 42 pont, és a kapható maximális havi ösztöndíj összege: Ft. Somogyi József előterjesztette a Rendszeres szociális ösztöndíj pályázat elbírálására vonatkozó javaslatát (3. sz. melléklet), amelyet az EHK egyhangúlag, arányban támogatott. 1.7 Somogyi József ismertette az Erasmus ösztöndíjjal kapcsolatos változásokat, majd előterjesztette az Erasmus Rektori Utasításra vonatkozó javaslatát (4. sz. melléklet), amelyet az EHK egyhangúlag, arányban támogatott. 1.8 Rácz Tamás előterjesztette a év I. félévére vonatkozó normatíva költségvetésre vonatkozó javaslatát (5. sz. melléklet), amelyet az EHK egyhangúlag, arányban támogatott. - Nagy Gábor megérkezett Nagy Gábor beszámolt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának ülésein történtekről. Ezt követően ismertette a február 22-i (szombat) Közgyűlés napirendi pontjait. - Nagy Gábor távozott Engert Attila elmondta, hogy a Nagy Gábor hallgatói mandátumának megszűnésével az EHK-nak újabb tagot kell delegálni a Szenátusba, amelyre Rátóti János jelentkezett. A delegálást az EHK egyhangúlag, arányban támogatta Engert Attila elmondta, hogy a Nagy Gábor hallgatói mandátumának megszűnésével az EHK-nak újabb tagot kell delegálni a Szenátus Tudományos Bizottságába, amelyre Tompos Balázs jelentkezett. A delegálást az EHK egyhangúlag, arányban támogatta Engert Attila elmondta, hogy a Nagy Gábor hallgatói mandátumának megszűnésével az EHK-nak újabb tagot kell delegálni az Etikai Bizottságba, amelyre Tompos Balázs jelentkezett. A delegálást az EHK egyhangúlag, arányban támogatta Szipka Károly beszámolt az oktatás területén történtekről. Itt részletesen tájékoztatta az EHK-t az elmúlt hét eseményeiről, köztük az Oktatás Hallgatói Véleményezés (OHV)

3 kérdőívek kitöltésével kapcsolatos problémákról. Elmondta, hogy az OHV kérdőívek kitöltésének határideje február 24. (hétfő) 8 órára módosult. Szipka Károly beszámolt az oktatási dékánhelyettesi értekezleten történtekről, ahol beszéltek a képzési szerződések ügyéről, a 6 elégtelen vizsgával kapcsolatos problémákról, valamint a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat módosításának kérdéséről. Elmondta, hogy a héten Belső Oktatási Bizottsági ülést tartott, ahol beszámolt arról, hogy a következő héten előadást tart Süveges Péterrel (Támpont Iroda vezető) az Educatio szervezőinek meghívására Egyetemünk OHV rendszerének működéséről Varga Károly beszámolt a kollégiumok területén történtekről. Elmondta, hogy a héten a kollégiumi férőhely pályázattal kapcsolatos felszólalásokkal foglalkozott Somogyi József beszámolt az szociális juttatások területén történtekről. Elmondta, hogy következő hét végéig újabb adatszolgáltatást kért a referensektől a szociális juttatásokkal kapcsolatban, valamint beszámolt a Külső Szociális Bizottság ülésén történtekről Rácz Tamás beszámolt a gazdaság területén történtekről. Elmondta, hogy a héten megkapta a év I. félév normatíva költségvetésre vonatkozó adatokat, majd elkészítette a karokra vonatkozó dokumentumokat. Ezen kívül megkapta és megküldte a karoknak a tanulmányi ösztöndíjak kiosztásához szükséges adatokat. Rácz Tamás elmondta, hogy a teljesítmény-indexel kapcsolatos tudnivalókról küld tájékoztatást az érintett karok referenseinek. Ezt követően elmondta, hogy Daku Dávid, Varga Károly és Vitvera Gábor (Diákközpont munkatárs) segítségével folyamatosan készítik a évi EHK gazdasági beszámolót. Rácz Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a hallgatói normatíva alapú kifizetés-feltöltés ütemezésének első határideje a félévben február 24. (hétfő) 8 óra. Továbbá kérte a Kari Hallgatói Képviselteket, hogy a félévre vonatkozó kari normatíva költségvetésről szóló határozatot február 27. (csütörtök) 12 óra küldjék meg hivatalos levélben az EHK elnök részére Molnár László beszámolt a pályázatok területén történtekről. Elmondta, hogy március második hetétől bírálják az Egyetemi BME ösztöndíj pályázatokat Daku Dávid beszámolt a sport területén történtekről. Elmondta, hogy a héten elbírálásra kerültek a sportpályázatok, ezt követően jelezte, hogy a mai napon megrendezésre kerül a Jegesest elnevezésű rendezvény Szabó Tamás a Műegyetemi Információs Rendszer aktuális ügyeiről.

4 2 Egyebek: 2.1 Az EHK áttekintette a vállalások listáját. 2.2 Engert Attila kérte az EHK-t a munkabeszámolók megküldésére. 2.3 Engert Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a karok évi költségvetésének megküldése esedékes a hónap végén. 2.4 Engert Attila elmondta, hogy Szipka Károllyal és Varga Károllyal részt vettek egy megbeszélésen a Climate-KiC programmal kapcsolatban, ahol hallgatói ösztöndíjakról, nyári egyetem és tehetséggondozó programok finanszírozásának lehetőségeiről kaptak tájékoztatást. Az együttműködés megkezdését az EHK egyhangúlag, arányban támogatta és felkérte kapcsolattartónak Somogyi Józsefet. 2.5 Somogyi József tájékoztatta az EHK-t, hogy az Erasmus ösztöndíj programra való jelentkezés határideje március 20. (csütörtök). 2.6 Dávida Eszter elmondta a HK ZH-val kapcsolatos tudnivalókat, melynek időpontja február 24. (hétfő) 18 óra, helyszíne: K.I Dávida Eszter tájékoztatta az EHK-t a tavaszi KHK továbbképző hétvége előzetes programjával kapcsolatban. 2.8 Rácz Tamás elmondta, Kreutzer Richárd (Karrier Iroda vezető) megkeresésére pályázatot ad be az Egyetem a Norvég Civil Támogatási Alaphoz. 2.9 Tatár Gábor elmondta, hogy a héten megbeszélés tartott a BME Videoprojekttel kapcsolatban a videó körök képviselőivel, majd beszámolt a további tervekről. Következő EHK ülés: március 13. (csütörtök) 17:00 Dávida Eszter Jegyzőkönyvvezető Engert Attila Elnök Budapest, február 20.

5 Az ülésen kiosztásra került írásos anyagok listája Szám Megnevezés Készítette/Előterjesztette 1 Kollégiumi férőhelypályázatokkal kapcsolatos felszólalások elbírálása Varga Károly 2 Műegyetemi Röplabda Kupa rendezvény költségvetés Daku Dávid 3 Rendszeres szociális ösztöndíj pályázat elbírálása Somogyi József 4 Erasmus Rektori Utasítás Somogyi József év I. félévére vonatkozó normatíva költségvetés Rácz Tamás

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 23-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 23-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2013. május 23-án tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Engert Attila, Farkas László, Fekete Dóra, Jámbori Attila, Kovács András, Molnár László, Nagy Gábor, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 17-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 17-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. május 17-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. április 18-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2018. január 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Csősz Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Gődér Vivien, Kántor Tamás, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté,,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2014. szeptember 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Dudás Ferenc, Farkas László, Jámbori Attila, Jóvér Vivien, Molnár László, Nagy

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 5-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 5-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. április 5-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. január 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 31-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 31-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. május 31-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. október 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Engert Attila, Farkas László, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László, Nagy Gábor, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 19-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 19-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. január 19-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 2-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 2-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. február 2-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Farkas Patrik, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 22-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 22-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. március 22-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 19. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid (5p), Gulyás Eszter, Hernády Gergely,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2017. 03. 06. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Bielik Judit, Bönde Tamás, Dóka Antal, Filep Richárd, Gulyás Eszter,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30 Emlékeztető A 2016. június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2015. május 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Görbe Richárd, Krisztián Dávid, Markovics Petra, Molnár László, Nagy Edit, Németh Ákos Zoltán, Nagy Renáta, Ónodi Áron, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. április 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 04-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 04-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2013. április 04-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Engert Attila, Farkas László, Fekete Dóra, Jámbori Attila, Kovács András, Molnár László, Rácz Tamás, Rátóti

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 13-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 13-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2017. április 13-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Csősz Gábor, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián Dávid, Lőrincz László,

Részletesebben

Emlékeztető. A KHK január 30-án tartott üléséről. Kimentést kért: Markovics Petra, Mráz Márk, Sarkady Péter Pál

Emlékeztető. A KHK január 30-án tartott üléséről. Kimentést kért: Markovics Petra, Mráz Márk, Sarkady Péter Pál Emlékeztető A KHK 2017. január 30-án tartott üléséről Jelen voltak: Belső Benita, Berzy Dominika, Gácsig Gergő, Illés Attila, Kiss Ádám, Kontra Anna, Lakatos Fruzsina, Máthé Izabella, Mezey Mercedes, Nagy

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42 Emlékeztető A 2016. október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter (késett kimentéssel

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. január 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László, Kovács András,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. február 1-jén, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth Bálint,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 9-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 9-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2017. március 9-én tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Görbe Richárd, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián Dávid, Lőrincz László, Lövei Dorottya,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 22., kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 22., kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. február 22., 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Emlékeztető A 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:batka Roland, Boda Mariann,Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai László, Kovács Klementina,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Kelemen

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 31-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 31-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. március 31-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. április 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Králik Attila,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Benedeczki Éva, Daku Dávid, Farkas Péter,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 17-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 17-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. november 17-én tartott üléséről Jelen voltak: Andrási Norbert, Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Hoffer Dávid, Kálmán László, Kovács András, Králik

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 12. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. március 7. 20.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Horváth Bálint, Józsa

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06 Emlékeztető A 2015. szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. október 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kovács András, Kulcsár Bence,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 6-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 6-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 6-án tartott üléséről Jelen voltak: Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor, Kulcsár Bence, Marosi Csaba, Medvey

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. március 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Cseh Tamás Koltai Soma Lábas István Lindtner Andor

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05 Emlékeztető A 2016. szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Boda Mariann, Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. április 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kulcsár

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 20-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 20-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 20-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kulcsár Bence, Marosi Csaba,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely, Marsal Béla,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 06-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 06-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az i Hallgatói Képviselet 2018. június 06-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Egyed Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Katona Rebeka, Kántor Tamás,, Kovalovszki

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Koltai Soma Lábas István Lindtner Andor Lövei Dorottya

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet december 8-án tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet december 8-án tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2014. december 8-án tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Cseh Tamás Gődér Nikoletta Kovács Márk Lindtner Andor

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 16-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 16-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. február 16-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 13-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 13-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 13-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 4-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 4-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. március 4-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. november 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 1-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 1-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. április 1-én tartott üléséről Jelen voltak: Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor, Kulcsár Bence, Marosi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. május 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 21.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 21:49

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 21.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 21:49 Emlékeztető A 2015. szeptember 21.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 21:49 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 81-ájén tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 81-ájén tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. október 81-ájén tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes

Részletesebben

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Késett/előbb Jelen volt Az ülés helye: távozott BME Wigner Jenő Angalét Marianna Kollégium, B201 Belső Benita Az ülés ideje: Farkas László Gácsig

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely, Kelemen

Részletesebben

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: Jelen volt BME Wigner Jenő Belső Benita Kollégium, B201 Fejes Júlia Az ülés ideje: Fodor Csilla 2015. december 7. Gácsig Gergő Kiss

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Hegedűs Zoltán, Hernády

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 6-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 6-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2018. szeptember 6-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Egyed Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Kántor Tamás, Katona Rebeka, Kovács Klementina, Lőrincz László,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Dávida Eszter, Farkas Péter, Hoffer Dávid, Kelemen Krisztina, Palatin-Speier

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 2-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 2-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2008. október 2-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Ambrózi Gergely, Bohák András, Börcsök Zoltán, Esze Ágnes, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a MIE úgy határozott, hogy tárgyal a MISZ eladásáról, így egyetemi tulajdonba kerüléséről.

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a MIE úgy határozott, hogy tárgyal a MISZ eladásáról, így egyetemi tulajdonba kerüléséről. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. február 9.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:aipli Sándor Márk, Batka Roland, Bíbok Attila, Gál Ádám, Jóvér

Részletesebben

emlékeztető

emlékeztető Jelen volt Késett Előbb távozott Kimentést kért Hiányzott Antal Laura Berta Katalin Dobó Diána Horicsányi Krisztina Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Ale Lukács Virág Majláth Máté Mátics Zoltán Nagy

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet augusztus 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet augusztus 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. augusztus 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László, Nagy

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30 Emlékeztető A 2017. március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss Ferenc, Kovács

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. február 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bohák András, Domján Zsolt, Esze Ágnes, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kovács

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 19-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 19-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. május 19-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Králik Attila, Paragi Miklós, Rácz Tamás,

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. szeptember 30. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Gólyabálok tervezése

Részletesebben

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a Karima kapcsán várják az árajánlatot a printertől.

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a Karima kapcsán várják az árajánlatot a printertől. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. január 26-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Aipli Sándor Márk, Bíbok Attila, Gál Ádám, Jóvér Vivien, Mészáros

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 14-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 14-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. április 14-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42 Emlékeztető A 2016. október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 9-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 9-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2008. október 9-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Ambrózi Gergely, Bohák András, Börcsök Zoltán, Esze Ágnes, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Keresztes

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. március 21. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid (15p), Gulyás Eszter, Hernády Gergely,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 14-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 14-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2010. január 14-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID február 5. és március 4. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID február 5. és március 4. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2018. február 5. és 2018. március 4. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2018. február 8. EHK ülés levezetése 2018. február 13. Rendkívüli EHK ülés levezetése

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ R. NAGY TIBOR ENDRE április 1. és április 30. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ R. NAGY TIBOR ENDRE április 1. és április 30. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ R. NAGY TIBOR ENDRE 2019. április 1. és 2019. április 30. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2019. április 4. EHK ülés 2019. április 11. EHK ülés 2019. április 17. EHK

Részletesebben

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj ösztöndíj A (BME) (GPK) Gépészkari Hallgatói Képviselet (GHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/B. alapján a GHK-ban végzett tevékenység elismerése és ösztönzése

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 27-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 27-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 27-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András,

Részletesebben

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj ösztöndíj Pályázati felhívás A (BME) Gépészkari Hallgatói Képviselet (GHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/B. alapján a GHK-ban végzett tevékenység ösztönzése

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2017. november 15. és 2017. december 12. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. november 16. - EHK ülés levezetése 2017. november 24. - EHK ülés levezetése

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Hallgatói Képviselet. Emlékeztető

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Hallgatói Képviselet. Emlékeztető Emlékeztető A KHK 2015. február 16-án tartott üléséről Jelen voltak: Angalét Marianna, Belső Benita, Farkas László, Gácsig Gergő, Józsa-Teleki Gabriella Blanka, Kalmár Tamás, Kiss Gabriella, Markovics

Részletesebben

Emlékeztető Az átsorolt hallgatókkal kapcsolatos, karok közti kezdeményezés még nem vette kezdetét.

Emlékeztető Az átsorolt hallgatókkal kapcsolatos, karok közti kezdeményezés még nem vette kezdetét. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2014. szeptember 22.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:aipli Sándor Márk, Batka Roland, Bíbok Attila, Gál Ádám,

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 7-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 21:45

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 7-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 21:45 Emlékeztető A 2016. március 7-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 21:45 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Boda Mariann, Czégényi Ákos, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 6-án 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 6-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. február 6-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Dióssy András, Farkas Péter, Hegedűs

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 30-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 30-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2017. március 30-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Csősz Gábor, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Görbe Richárd, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián

Részletesebben

Emlékeztető. Napirend előtt: A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Késett/előbb távozott. Kimentését kérte. Jelen volt.

Emlékeztető. Napirend előtt: A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Késett/előbb távozott. Kimentését kérte. Jelen volt. Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: BME Wigner Jenő Kollégium, B201 Bernáth Gábor Boros Gergő Jelen volt Késett/előbb távozott Kimentését kérte Hiányzott Az ülés ideje:

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 24-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 24-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2008. január 24-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Ambrózi Gergely, Bohák András, Boros Vazul, Börcsök Zoltán, Esze Ágnes, Hülber Attila, Keresztes

Részletesebben

Hallgatói Képviselet ösztöndíja

Hallgatói Képviselet ösztöndíja BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat 3. számú melléklet Hallgatói Képviselet ösztöndíja Elfogadta a Hallgatói Képviselet

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata 3. számú melléklet A Gépészkari Hallgatói Képviselet bizottságaihoz, tisztségeihez

Részletesebben

Szenátus szeptember 13.

Szenátus szeptember 13. 2018. szeptember 13. Az anyagok leadásának határideje: 2018. augusztus 22. Rektori Tanács: 2018. szeptember 03. Rektori Tanácsra anyagküldés: 2018. augusztus 30. Szenátusra anyagküldés: 2018. szeptember

Részletesebben

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi február 25. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi február 25. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca Jegyzőkönyv ELTE EHÖK Elnökségi 2015. február 25. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) 1. Részönkormányzati alapszabály módosítások 2. HÖOK Közgyűlés

Részletesebben

A Hallgatói Képviselet jutalmazása

A Hallgatói Képviselet jutalmazása BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat 3. számú melléklet A Hallgatói Képviselet jutalmazása Elfogadta a Hallgatói Képviselet

Részletesebben