EMLÉKEZTETŐ. MRSZ elnökségi ülés szeptember :45
|
|
- Lilla Szekeresné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EMLÉKEZTETŐ MRSZ elnökségi ülés szeptember :45 Jelen vannak: Dr. Kecskeméti Tamás elnök Jóri Tamás alelnök Benedek János (ált. mot) Gyöngyösi András (MVSZ) Ormai János (ballon) Kerekes László (HFFA) Sárai Pál (eje) Simon Sándor főtitkár Szöllösi László (ell biz) Csiga Sándor (ell biz) Kardos István (SIRESZ) Tóth Zsuzsa Dr. Hamar Sándor jogi képviselő Napirend 1. Pénzügyi tájékoztató a Szövetség anyagi helyzetét illetően 2. Szervezeti-munkaszervezési változások 3. Repülősegély Alapítvány Alapító okirat módosítás 4. Magyar Sándor Repülő Egyesület tagfelvételi kérelme 5. Egyebek Kecskeméti Tamás megnyitja az ülést. Átadja a szót Benedek Jánosnak, a 8. Rallyrepülő Európa Bajnokság versenyigazgatójának és gratulál Neki a sikeres verseny megrendezéséhez. Benedek János megköszöni a szót. Kiemeli, hogy kifejezetten jó visszhangja volt a versenynek, csapatmunka volt. Külön megköszöni a segítséget Gyöngyösi Andrásnak a meteor szolgálatért és a nyitó- és záró ünnepségek megszervezéséért, valamint Jóri Tamásnak a szakmai irányításért és a segítő csapat mozgatásáért. 1. Pénzügyi tájékoztató a Szövetség anyagi helyzetét illetően Kecskeméti Tamás kiemeli, hogy anno a Szövetséget a szakadék széléről rántottuk vissza, de a helyzet még mindig kritikus. A költségek állandóak, a bevételek csökkentek. Több per lezárult, ennek kifizetési kötelezettségei voltak, az eredeti álláshoz képest itt tízmilliós csökkentések voltak, de a maradékot ki kellett fizetni. 1
2 Az alelnökkel és a főtitkárral áttekintettük a helyzetet. Most meg kell tenni a szükséges lépéseket. Az elmúlt hónapok alatt január óta mintegy 12mFt üzemi nyereséget értünk el. Ez pont az életben maradáshoz volt elég, az adósság állomány megmaradt, de nem nőtt. Megállapítja, hogy az Elnökség határozatképes. Kérdezi, hogy a meghirdetett Napirendet elfogadjuk-e? Egyhangúlag elfogadva. 3. Repülősegély Alapítvány Alapító okirat módosítás Simon Sándor főtitkár megkezdi a beszámolót. A Repülősegély Alapítvány székhelyét változtatná meg, illetve a kuratóriumba vennék fel tagot. Valamint az MRSZ Főtitkár változása miatt szükséges a Fővárosi Bíróságon. Dr. Hamar Sándor elmondja a jogi utat, a kuratóriumi tagokat az MRSZ elnöksége választja; a kuratóriumi döntéseket az MRSZ főtitkár nem véleményezi. Mikor a teljes anyag elkészült, akkor lehet beadni, szükségesek a beleegyező nyilatkozatok. Kecskeméti Tamás javasolja, hogy az alapítványi beadványt fogadjuk el. Egyhangúlag elfogadva. 4. Magyar Sándor Repülő Egyesület tagfelvételi kérelme Simon Sándor főtitkár kiemeli, hogy az MRSZ Alapszabályát el kell fogadni, nyilatkozni kell. Gyöngyösi András kérdezi, hogy a fenti egyesület melyik szakágon keresztül akar csatlakozni? Motoros? Vitorlázó? Kerekes László kiemeli, hogy korábban volt olyan felvétel, amikor felvett az MRSZ olyan egyesületet, aki alapszabályába nem vette be az MRSZ alapszabályának elismerését. Ezt konzekvensen kell alkalmazni. Benedek János javasolja, hogy addig ne szavazzunk a kérdésről, amíg be nem építik az alapszabályukba a szükséges kitételt. Kecskeméti Tamás - felteszi, hogy felvegyük-e feltétel nélkül az egyesületet? 1 mellette, 4 ellen, 1 tartózkodással elutasítva. - ki szavaz amellett, hogy szólítsuk fel őket arra, hogy vegyék Alapaszabályukba az MRSZ Alapstabály elismerését majd utána vegyük fel őket: 5 mellette, 1 ellene, 1 tartózkodás mellett elfogadva. 2
3 2. Szervezeti-munkaszervezési változások Simon Sándor megkezdi a beszámolót. Eddig évente 15-20mFt üzemi veszteség volt, szépen elfogyott a pénz. A Magyar Állam nem kíván szereepet vállalni sz MRSZ fenntartásában, a befolyó állami pénz elenyésző. Racionalizáló és költségcsökkentő lépések történtek. Duplázott szerződések voltak, ezeket kitisztáztuk. Januárban a számlánkon 320eFt volt. Bemutatja a számlaegyenleget illetve a havi költségek grafikonjait. Kimutatták, hogy az egyes szervezeti egységek hogy teljesítettek. A legrosszabb a javító műhely volt, mert évi 15mFt kiadás mellé csak mintegy 5mFt bevétel társult. A másik gond a mintegy 22mFt-ot kitevő kintlévőség. Bírósági ügyek indulnak, jelzálogot jegyeztetünk be, behajtjuk a pénzeket. Ettől eredményt várnak. A flottás telefon ügyében lépéseket tettünk, a szerződés módosításával a felelősség kikerül az MRSZ-től. Ez évi eFt szükségtelen kiadást jelent az erre alkalmazott egy fő munkabérén felül. Így lekerül rólunk a mintegy 75mFt-nyi kötbér kötelezettség is. Simon Sándor a fentiek alapján a karbantartó-javító műhely felszámolását javasolja az Elnökségnek. Ez 5 munkavállaló elbocsátását jelenti. Jóri Tamás elmondja, hogy az állami sporttámogatásból és a tagdíjakból befolyó pénzekből borzasztó luxus fenntartani egy olyan műhelyt, mely gyakorlatilag teljesen kihasználatlan, rettentően rossz színvonalon működik. Szöllősi László kérdezi, hogy mi a tev ezután, mert javasolja, hogy bérbe kellene adni a területet javító tevékenységre. Simon Sándor elmondja, hogy jó adminisztratív háttérrel rendelkezünk, de nem kötelezzük az ügyfeleket arra, hogy nálunk végeztessék a javításokat. Emiatt mindenki csak védőernyőnek használja az MRSZ-t, de az anyagi oldal nem ér el hozzá. Kecskeméti Tamás elmondja, hogy a javasolt lépés nem a folyamat vége. A gondolkodás természetesen tovább megy, pályázat útján kívánjuk a területet hasznosítani. Az MRSZ jelenleg az ország legnagyobb üzembentartó szervezete, emiatt ezt a területet meg kell tartani és meg kell erősíteni. A karbantartó részt le kell szabályozni, mindenkitől jogdíjat fogunk. A másik vetület az, hogy az NKH LH jövő heti EASA auditján az MRSZ-t is fogják auditálni. Ha a hír elterjed belül, akkor elképzelhető, hogy az auditot szabotálni fogják. Az audit során főleg papírokat érint, de lesz sok olyan észrevétel, mely a jogszabályi keretek miatt lehet. Az MRSZ Benedek János kérdezi, hogy mibe kerül az elbocsátás? Ezen kívül javasolja, hogy a nem fizető ügyfelek gépeinek zárolását kell megoldani. Simon Sándor elmondja, hogy a műhelyben lévő 5 főből 3 főnek kell végkielégítést fizetni, 2 hónapnyi bért kell fizetni. 3
4 Vita alakul ki a nem fizető gépek tulajdonosaival kapcsolatosan teendő intézkedések tekintetében. Dr. Hamar Sándor elmondja a zálogjog szabályait és az árverezés illetve behajtás menetét. Jóri Tamás még egyszer megkérdezi, hogy mennyibe kerül az emberek elbocsátása? Számolás után mintegy 1,5mFt azonnali és mintegy 1mFt későbbi kiadás adódik. Dr. Hamar Sándor elmondja, hogy a karbantartó tevékenységet szerződésesen kellene biztosítani. Gyöngyösi András felhívja a figyelmet arra, hogy a műhely kérdését le kell zárni. Sárai Pál elmondja, hogy nem ért egyet a műhely bezárásának gyors tárgyalásával, nem látja a koncepciót. A veszteségről a vezetés is tehet. Kecskeméti Tamás kiemeli, hogy rengeteg munkaórát töltöttünk azzal, hogy az MRSZ fennmaradását biztosítsuk. Ezek nem ötletelések, munka van mögötte. Simon Sándor elmondja, hogy a könyvelést nem tudják kinyitni, Oláhné Marika rendszerébe nem tudnak belépni egyelőre. Megy a vita arról, hogy mi a behajtható és mi nem. Eddig nem volt rákényszerítve az MRSZ a racionális működésre. Kéri, hogy az elnökségi tagok működjenek maguktól is, ne csak az elnökségi üléseken szavazzanak. Rengeteg ismeretség van, gondolkozni kell. Kecskeméti Tamás kiemeli, a jelenlévők nagy része tudja, hogy a műhely veszteséges. Mindenki az MRSZ pecsétjét használja, de senki nem fizet érte. Jóri Tamás elmondja, hogy a jelenlegi műhely a piacon életképtelen és eddig az MRSZ tartotta életben. Ezt a gyakorlatot nem lehet folytatni. A saját repülőklubjának helyzetét idézi fel, ahol mindenki annak Simon Sándor elmondja, hogy eddig volt lehetőség arra, hogy a tagok illetve klubok egy laza védőhálónak használják az MRSZ-t, volt javítás és üzemeltetés kvázi ingyen. A karbantartást szerződött partnerek bevonásával is meg lehet oldani. Pontosan szabályozott viszonyokat kell teremteni. Ezen felül középiskolai osztályokban való repülési oktatásra illetve felnőtt oktatásra lehetne pályázni. Amennyiben ezeket nem lépjük meg, az MRSZ fizetésképtelen lenne. Szöllösi László kiemeli, hogy nem lehet érzelmi alapon megtartani valakiket. Az elbocsátás költségeit pedig a bérvevővel beugróként ki kell fizetni. Kardos István javasolja, hogy a műhely dolgozói alakítsanak céget, a cél, hogy az elbocsátás ne kerüljön pénzbe. Kecskeméti Tamás elmondja, hogy így az eddigi veszteségtermelő egységből nyereséges tevékenységgé válik. Szerinte a fenti javaslat magától elindul. Ezen felül vannak olyan jelentkezők, akik kivennék a műhelyt és még alkalmaznának is helyieket. 4
5 Sárai Pál javasolja, hogy a felmondási idő alatt ne járjanak be dolgozni az emberek. Dr. Hamar Sándor kiemeli, hogy a műhely mint szervezeti egység nem szüntethető meg, csak Közgyűlési határozattal. Kecskeméti Tamás elmondja, hogy év elején elmondtuk, hogy mindenkinek ki kell termelnie a saját munkabérét. A műhelynek ki kell termelni a fenntartását. Ehhez képest az eddigi módszereken senki nem változtatott. Eddig tartott a várakozás, az emberek nem ébredtek fel. Szöllösi László kiemeli, hogy nem tartja jó ötletnek az eddigi emberekkel dolgozni, mert pont miattuk nem jönnek ide az ügyfelek és ezért nincs pénz. Kívülről is látszódnia kell a szemléletváltásnak. Kecskeméti Tamás kéri, hogy a Főtitkár javaslatát fogadja el és a műhelyben dolgozók munkaviszonyát szüntesse meg. Egyhangúlag elfogadva. Kiemeli, hogy építeni szeret és nem rombolni. A Magyar Repülő Szövetség fennmaradása miatt azonban a lépés elkerülhetetlen volt. Megköszöni a felelős döntést! 5. Egyebek Simon Sándor beszámolóját kezdi. A látható lépés az őrzés-védelem váltása. Új cég védi a budaörsi repteret, új belépőkártyák kerülnek kiadásra. Szektorokra bontottan lehet belépni. Az őrző cégnek szüksége van a reptéri referenciára, valamint havonta 650eFt helyett 500eFt-ba kerül a szolgáltatás. A következő az IPI illetve IPC kártyák kiadása. Ez a szakági tevékenységek erősödést eredményezett. A viszonyok rendezése érdekében a kártyák kiállítása visszakerül az MRSZ tagnyilvántartóhoz. Részleteket ismertet. Kiemeli, hogy a jövőben Magyarországra kell hozni minél több nemzetközi versenyt. A cél az, hogy a versenyeket az MRSZ szervezze a sportot és ne mással foglalkozzon. Kecskeméti Tamás fontosnak tartja, hogy az MRSZ alaptevékenysége a sport. Létre kell hozni a bírói testületet, sportbizottságokat, antidopping csapatot, stb. ezek alapján egy profi, FAI által elismert versenyszervező team jönne létre, mely tökéletesen tudna működni. Emiatt októberre a hazai klubok vezetőit hívjuk össze nem közgyűlés! ahol minden vezető az előttünk álló feladatokra keresne és találna megoldást. Kér mindenkit, hogy saját szakágában hirdesse meg és népszerűsítse ezt a találkozót. Szöllösi László felhívja a figyelmet, hogy az FAI felé Benedek János kvázi alelnökként tevékenykedhet. Kéri a Főtitkárt, hogy járjon utána Benedek János jelenlegi státuszának az FAI-nál. Ormai János elmondja, hogy tavaly volt egy nagy sikerű Hőlégballon VB, most pályáznak a jövő évi EB-re. Páklyázni kell, szponzorokat kell keresni. Ballonfesztiválokat rendeznek. Azt 5
6 kéri az MRSZ-től, hogy a versenynek adjon megfelelő hangot illetve publicitást. A sportot kell erősíteni, az a dolga az MRSZ-nek. Kecskeméti Tamás fontosnak tartja a reklámozást illetve a sajtót. A honlapra felkerülnek a hírek, az alelnökhöz kell eljuttatni az anyagokat. Gyöngyösi András elmondja, hogy a szakági dolgok automatikusan mentek át elnökségen az FAI felé. Többször elő került, hogy országos és nemzetközi visszhangot keltett a tavalyi szegedi vitorlázórepülő VB megrendezése. Az FAI felé a felelősséget az MRSZ-nek kell viselnie. Rossz körülmények voltak, rossz volt az idő, a reptér helyzete rendezetlen volt. A visszhang rendkívül negatív volt. Az országot nem írták le, de elgondolkoztak azon, hogy hogyan lehet garanciális elemeket beépíteni a pályázatokba illetve a rendezésbe. Elmondja, hogy akkor fog tudni túllépni ezen, ha olyan sikeres versenyeket tudunk rendezni, mint a Rallyrepülő EB volt Dunakeszin. Fentiek után bejelenti, hogy pályázat érkezett Szegedről a 2015-ös Vitorlázórepülő EB megrendezésére. Ezen kívül az Őcsényi Repülőklub is pályázaott a versenyre. Ezután az MVSZ elnöksége úgy határozott, hogy az EB-n az őcsényi, a női versenyre a szegedi pályázatot továbbítja. Így mindenkinek lehetősége van bizonyítani. A tavaszi FAI közgyűlés mely dönt erről után amennyiben az egyik nyer, úgy a többi pályázatot 2015-re lemondjuk. Az MRSZ-nek szeptember 30-ig kell továbbítania a pályázatokat. Jóri Tamás elmondja, hogy az FAI GAC-ban emiatt van bevezetve a garanciális letét intézménye. Ez a pénz jelzi a rendező komolyságát és teljesítőképességét. Csiga Sándor felhozza a hármashatárhegyi hegytetői ingatlan problémáját. Elmondja a helyzetet. Vita van a tulajdonjog tekintetében az MNV-vel illetve a Pilisi Parkerdő ZRT-vel a használat miatt. Dr. Hamar Sándor elmondja, hogy az MRSZ jogi képviseletet ellátja, az anyagokat biztosítja. Minden reptéren vitás a felépítmények tulajdonjogának rendezése ileltve a klubok kezébe adása. Emiatt pereket fognak kezdeményezni. A Pilótacentrum Kft illetve a Hármashatárhegyi Sportrepülésért Alapítvány részére minden jogi és egyéb segítséget meg kell adni. Kecskeméti Tamás elmondja, hogy ő felkérte a jogi képviselőt, hogy maximálisan segítse a fenti HHH témát. Dr. Hamar Sándor elmondja, hogy a HM és az MRSZ együttműködés tekintetében a sportcélú ingatlanok helyzetét rendezni kell, főleg a felépítmények tulajdonjogának tekintetében. Készült egy levél a fenti témában a reptereken működő klubok vezetői felé. Kecskeméti Tamás elmondja, minden nemzetközi verseny fontos, a szakágaktól jövő javaslatokat támogatja. Sárai Pál elmondja, hogy a tavalyi szegedi verseny azért nem volt olyan rossz. Az idő rossz volt és egy katasztrofális feladatkiírás miatt a teljes mezőny kint ragadt. De. A nemzetközi 6
7 repülő társadalomban nincs olyan rossz visszhangja a versenynek. Emiatt az olasz rieti klubjával közösen pályáznak. Szöllösi László elmondja, hogy az FAI konferencián külön kiemelték a szegedi versenyt és a rossz szervezést. Gyöngyösi András ismétli, hogy a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt alakult ki tavaly ez a helyzet. Emiatt az MVSZ elnöksége az ismert döntést hozta. Kiemeli, hogy amennyiben Szeged rendezési jogot nyer, akkor azt mindenképpen a szegedi reptéren kívánják megrendezni. Kecskeméti Tamás kifejezi örömét, hogy vannak jelentkezők a versenyekre és nem lasszóval kell fogni őket. Itt is egészséges verseny folyik a rendezés jogáért, objektívnak látja a helyzetet. Szavazásra teszi fel az MVSZ által beterjesztett jelentkezéseket: egyhangúlag elfogadva. Elmondja, hogy ezután újra havonta találkozunk, vége van a versenyek szezonjának. Szükségünk van munkavégzőkre, aktivizálja magát mindenki. Van-e egyéb téma? Kerekes László elmondja a HFFA problémáját a NKH LH-val. A Hatóság nem ismeri el az általuk kiadott engedélyeket, tanúsításokat. A terepen ellenőrzik az embereket, met nincsenek engedélyeik. Emiatt nem tudnak versenyeket rendezni itthon. Tusnádfürdőn rendeznének Magyar Nemzeti Siklóernyős NB-t rendezni szeptemberben. Jóri Tamás elmondja, hogy a hatósági ügymenetet kellene betartani, mert ők adják az engedélyeket. Gyöngyösi András kéri, hogy ne vita legyen. Elmondja, hogy lehet Magyarországon szabályosan siklóernyőzni a SIRESZ keretein belül. Hangos vita kezdődött emiatt. Szöllösi László megkérdezi, hogy Vég Pál miért van alkalmazásban és mi tett az engedélyek megtartásáért? Kecskeméti Tamás elmondja, hogy Végh Pál elkészítette a szükséges anyagokat, a siklóernyős fejezetet Kerekes Lászlóval készítette. Ezt rendben találták de eddig észrevétel nem volt. Felhívja a figyelmet, hogy az ügymeneteket betartani kell és annak mentén lehet végigvinni a dolgokat, az alelnök is ezt mondta. Felteszi a siklóernyős versenynaptár módosítást szavazásra: egyhangúlag elfogadva. Simon Sándor elmondja, hogy Daróczi János és Gönczi Péter kapott idén FAI Paul Tissander Diplómát. Kecskeméti Tamás kéri, hogy minden szakág figyelje a saját felterjesztéseit. 7
8 Lezárja az ülést. Minden napirendi pontot megtárgyaltunk. 12:15-kor Lezárva. Budapest, szeptember 09. Lejegyezte:. Jóri Tamás 8
Kecskeméti T. támogatja Szöllösi L. kérését, rendezik a kifizetést.
EMLÉKEZTETŐ MRSZ elnökségi ülés 2011. március 20. 09:00 Jelen vannak: Dr. Kecskeméti Tamás elnök Jóri Tamás alelnök Szöllösi László főtitkár Kerekes László HFFA Benedek János (mot) Simon Sándor (eje) Ferinc
RészletesebbenEMLÉKEZTETŐ. MRSZ elnökségi ülés 2011. március 7. 15:00
EMLÉKEZTETŐ MRSZ elnökségi ülés 2011. március 7. 15:00 Jelen vannak: Dr. Kecskeméti Tamás elnök Jóri Tamás alelnök Szöllösi László főtitkár Kerekes László HFFA Benedek János (mot) Simon Sándor (eje) Ferinc
RészletesebbenJegyzőkönyv. MRSZ rendes elnökségi ülés 2012. október 02. 14:30, Bp. Dagály u. 1. emelet
Jegyzőkönyv MRSZ rendes elnökségi ülés 2012. október 02. 14:30, Bp. Dagály u. 1. emelet Jelen vannak: Mészáros László elnök Szöllösi László alelnök Daróczy János (vitorlázórepülő) Kerekes László (HFFA)
RészletesebbenJegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése
Jegyzőkönyv Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Az ülés helye: Budapest IV ker. Berlini u. 47-49. (volt gyógyszerkutató) Az ülés időpontja: 2014. március 1. 10 óra Ferinc Vince, az
Részletesebben2010.01.30-i Megismételt Rendkívüli Közgyűlés jegyzőkönyve
Magyar Repülő Szövetség - Alapítva: 1910 1138 Budapest, Dagály u. 11. Levélcím: 2042 Budaörs 2. Pf. 8. Tel: +36(1)249-9757, Fax: +36(1) 248-1979 Email: aeroclub@aeroclub.hu;web: http://www.aeroclub.hu
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. MVSZ Küldöttgyűlés, 2009.11.08. 9:00 Az elnök ellenőrzi a mandátumokat. Az eredeti Közgyűlés határozatképtelen.
JEGYZŐKÖNYV MVSZ Küldöttgyűlés, 2009.11.08. 9:00 Az elnök ellenőrzi a mandátumokat. Az eredeti Közgyűlés határozatképtelen. Addig hangos együttgondolkodás folyik. Megismételt MVSZ Küldöttgyűlés, 2009.11.08.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.
Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,
RészletesebbenJegyzőkönyv. MRSZ rendes elnökségi ülés 2012. július 03. 14:30, Bp. Dagály u. 1. emelet
Jegyzőkönyv MRSZ rendes elnökségi ülés 2012. július 03. 14:30, Bp. Dagály u. 1. emelet Jelen vannak: Mészáros László elnök Sárai Pál (eje) Daróczy János (vitorlázórepülő) Győri Julianna (karb.tart.vez.
RészletesebbenJegyzőkönyv. MRSZ rendes elnökségi ülés 2012. szeptember 04. 14:30, Bp. Dagály u. 1. emelet
Jegyzőkönyv MRSZ rendes elnökségi ülés 2012. szeptember 04. 14:30, Bp. Dagály u. 1. emelet Jelen vannak: Mészáros László elnök Szöllösi László alelnök Daróczy János (vitorlázórepülő) Sárai Pál (MESSZ)
RészletesebbenMegismételt Rendkívüli Közgyűlés HATÁROZATOK
Helye: 1112 Budaörsi repülőtér, körépület Ideje: 2014.07.19. 10:00 2014.07.19 Megismételt Rendkívüli Közgyűlés HATÁROZATOK Jelen Vannak: Mészáros László Dr. Hamar Sándor Vizaknai Erzsébet Komlós Vilmos
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. július 4-én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Gerhát Károly, Joó-Kovács
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1011-4/2011.
Iktatószám: 1011-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 31. napján 17:00 órakor, a Művelődési Ház kis tanácstermében (8123 Soponya, Petőfi S. u.
RészletesebbenJegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről
Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről Időpontja: 2015. május 10. de. 10 órai kezdettel Helyszíne: Budapest, XIV., Istvánmezei út 1-3., a Magyar Erőemelő Szövetség székhelyén Jelen
RészletesebbenKelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat
Jegyzőkönyv A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület közgyűléséről Időpont: 2010. február 27. szombat Helyszín: Egyesületi iroda helyiség, Kapostüskevár MÁV állomás Jelen vannak: Az egyesület tagjai
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A 2010. május 27.én 16:00 órára meghirdetett megismételt rendkívüli
2010.Május27.15:00óra AMagyarFallabda(Squash)Szövetség 2009éviközgyűlése GriffSportcentrumHotelGrifftárgyalótermében (BudapestXI.,BartókBélaút152.) JEGYZŐKÖNYV A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség 2010.
RészletesebbenA szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):
RészletesebbenJegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:
Részletesebben15:10 Kecskeméti Tamás megnyitja az Elnökségi Ülést. Megállapítja, hogy az Elnökségi ülés határozatképes, jelen van hét plusz egy (7+1) fő.
EMLÉKEZTETŐ MRSZ elnökségi ülés 2011. április 26. 15:00 Jelen vannak: Dr. Kecskeméti Tamás elnök Jóri Tamás alelnök Benedek János (ált. mot) Simon Sándor (eje) Ferinc Vince (MKSSZ) Gyöngyösi András (MVSZ)
RészletesebbenTáp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.
Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 1példányban
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
41 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 29. -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti tanácskozó termében.
RészletesebbenMezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /
Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 3/2016. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi
Részletesebben2014.12.11. Közgyűlés jegyzőkönyv
Helye: 1112 Budaörsi repülőtér, körépület Ideje: 2014.12.11. 15:00 Jelen Vannak: Mészáros László Elnök Mészáros Norbert Alelnök Mészáros Zoltán Alelnök Dr. Hamar Sándor Jogi képviselő Vizaknai Erzsébet
RészletesebbenMagyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
Részletesebben2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint
Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott
RészletesebbenMAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS február h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Kökényesi György Elnökségi tag, supermoto
MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2009. február 11. 17.00h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Jelenlévők a mellékelt jelenléti ív szerint: Pusztai Csaba Gazdasági alelnök, levezető elnök Daragó István Dr.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K
RészletesebbenIkt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 7-én 8,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
Szám: V/100-19/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 7-én 8,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
Részletesebben/2015. J E GYZŐ KÖNYV. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének március 26-ai rendkívüli üléséről.
40284-5/2015. J E GYZŐ KÖNYV Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2015. március 26-ai rendkívüli üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dr. Fodor Tamás polgármester:
RészletesebbenMezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /
Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. november 18-án 13 órai kezdettel
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
89 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának 2008. október 16-i ülésén, a polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: jelenléti
Részletesebbenmellett (4 fő képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el:
Iktatószám: Sz-89-2/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: A 2017. január 18-án, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 17 órakor megtartott üléséről. Jelen
RészletesebbenSZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség rendkívüli közgyűlése. Helyszín: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség rendkívüli közgyűlése Dátum: 2011. augusztus 27. 10 óra Helyszín: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) Résztvevők: Németh Miklós (MFSZ elnök),
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Gazdasági alelnök, levezető elnök
JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről 2008. március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jelen vannak: Csiba Péter Pusztai Csaba Daragó István Kökényesi György Sasvári Sándor Tóth
Részletesebben4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző
Ikt.sz.: 43-13/2014. Jegyzőkönyv Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2014. június 26-án, a Megyeháza I. emeleti Hadady-Hargitay termében tartott soron következő
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:
RészletesebbenSzeghalom Roma Nemzetiségi Önkormányzat JEGYZŐ KÖNYV
Szeghalom Roma Nemzetiségi Önkormányzat 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623 Iktatószám: 383/2013. JEGYZŐ KÖNYV Készült: Szeghalom Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2013.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc
JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. május 23-án (péntek) a jászfényszarui Városháza Dísztermében 17 óra
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szegedi Szlovák Önkormányzat Segedínska slovenská samospráva Cím: Nemzetiségek Háza Adresa: Dom národností 6721 Szeged, Osztróvszky u. 6. ul. Osztróvszkeho č. 6, H-6721 Segedín, Maďarsko Tel: (62) 424-248,
RészletesebbenJegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. október 24-én 12.00
RészletesebbenJegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló
Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar
RészletesebbenRomán Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV
Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu Iktatószám: 76-6/2014./Önk. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pusztaottlaka Román Nemzetiségi Önkormányzat
RészletesebbenTAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata
TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén
JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek
RészletesebbenKözgyűlési jegyzőkönyv
Közgyűlési jegyzőkönyv mely készült a Monori Borút Egyesület közgyűlésén 2009. november 4 én Monoron a Strázsahegyen Szabó István Gyuláék pincéjében. A közgyűlés 17.30 ra volt meghirdetve, de ekkor még
Részletesebben19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit.
Teljesítménytúrázók Társasága Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 110. Székhely: 1035 Budapest, Raktár u. 6. e-mail: ttt.levelek@gmail.com Telefon: +36 70 9412258 elnök: Jakab Annamária Jegyzőkönyv a Teljesítménytúrázók
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
15/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. december 10. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen
RészletesebbenMAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYV
MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYV Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Időpont: Jelen vannak: 2015. január 13. 18,00 óra Elnökségi tagok: dr. Kollár Lajos
RészletesebbenAlapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY
ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. július 25-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. július 25-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott ülésén. Jelen vannak:, a testület e Dr. Egyed Ferdinánd, a testület
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 30-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 30-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Márok Csaba polgármester Cseke Ottó alpolgármester
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
Részletesebben5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül.
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Biliárd Szövetség Pool Szakágának 2015. május 30. napján, 1145 Budapest, Szugló utca 65. szám alatt (Tájfun Biliárdszalon és Étterem ) 16.00 órai kezdettel megtartott közgyűléséről.
RészletesebbenIkt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
RészletesebbenSzám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István
RészletesebbenTápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 12-én, 18.00 órakor tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 12-én, 18.00 órakor tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve 20/2013. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 5 igen szavazattal az alábbi napirendet fogadja el:
Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 27. napján a Baki Körjegyzőség épületében (8945
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,
RészletesebbenMezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /
Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 10/2015. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. november 24-én 15 órai
RészletesebbenEGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E. 7/703. E-mail: elnokseg@wikimedia.hu Honlap: http://wikimedia.hu/ EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a 2019. május 4-én tartott közgyűléséről és megismételt közgyűléséről
RészletesebbenEgészségügyi és Szociális Osztály JEGYZŐKÖNYV
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága ESZ.367.043-18/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2011. december 7. napján a Polgármesteri Hivatal
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 9-én 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry Pál u. 37.
RészletesebbenJ E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzata Maaner Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung Képviselő-testületének 2012. június 1-én, délelőtt 8.30-kor, Mány Község Önkormányzata
RészletesebbenJegyzőkönyv I. NAPIREND ELŐTT
Jegyzőkönyv amely készült: Jánossy Ferenc Szakkollégium ülésén időpontja: 2017 február 02. 18:00 helyszíne: jelenlévők: 1081 Budapest Népszínház utca 8. N.2.225 terem csatolt jelenléti ív szerint: Dr.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina
Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth
RészletesebbenMVSz Elnökségi ülés Időpont: 2012. január 16-án, hétfőn, 1800LT-tól
Helyszín: ELTE Meteorológiai Tanszék, 1117 Budapest Pázmány P. st. 1/A 6. emelet, 6.133-as terem Az Oktatási Bizottság Előterjesztése: MVSz Elnökségi ülés Időpont: 2012. január 16-án, hétfőn, 1800LT-tól
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 21.-én délelőtt 11 órai kezdettel tartott ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 21.-én délelőtt 11 órai kezdettel tartott ülésén. Határozat száma Tárgya 19/2016. (VII. 21.) Balla Birkett Szociális
RészletesebbenMAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ
MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MVSZ elnökségének 2015. 10. 27. napjára, a Magyar Sport Háza IV. emeleti tárgyalójában (XIV. Budapest, Istvánmezei
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
RészletesebbenJegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző.
Jegyzőkönyv Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2014. november 25.-én (kedden) 17 órakor a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak: Somogyi
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szegedi Szlovák Önkormányzat Segedínska slovenská samospráva Cím: Nemzetiségek Háza Adresa: Dom národností 6721 Szeged, Osztróvszky u. 6. ul. Osztróvszkeho č. 6, H-6721 Segedín, Maďarsko Tel: (62) 424-248,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2013. május 30. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenCLUB DYNAMIC SPORTEGYESÜLET
CLUB DYNAMIC SPORTEGYESÜLET 2010. július 3-án megtartott közgyűlés jegyzőkönyve 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Club Dynamic SE közgyűlésén 2010. július 3-án 10 órakor Levezető elnök Ács Sánta Imre
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
I. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15- én 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry Pál
RészletesebbenJegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. március 3-án 16,30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l.
Ügyiratszám: 22-7 /2010. Jegyz könyv Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. március 3-án 16,30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l. Helye: Polgármesteri Hivatal Jelen
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 1. Beszámoló a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról
NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. augusztus 6-án Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott soron kívüli ülésén. Jelen
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal tárgyalóterme Dömsöd, Petőfi tér 6. Ülése ideje: 2013. július 8. Jelen
RészletesebbenNagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve
248 / 10 /2012 Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2012. május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 24./2012.(V.16.) határozata A 2012. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési
RészletesebbenNyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.
RészletesebbenKÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről
RészletesebbenSzakáld-Hejőkeresztúr községek Képviselő-testületei. Jegyzőkönyv
Szakáld-Hejőkeresztúr községek Képviselő-testületei Jegyzőkönyv Készült: Szakáld községben 2014. július 09. napján Szakáld Község Önkormányzata testületének, valamint Hejőkeresztúr Község Önkormányzata
RészletesebbenA mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelenti, hogy 14:00 órakor az 77 tagból 7 tag van jelen.
Helyszín: Gastland M0 Étterem és Konferenciaközpont 2311 Szigetszentmiklós (M0 Autóút 19 km) Időpont: 2018. május 22. (kedd) 14:00 Jelenlévők: A csatolt jelenléti ív szerint Hermann Henrik levezető elnök
RészletesebbenPüspökladány Város Önkormányzatának. Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága
Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2011. június 14-i soron kívüli ülésének Jegyzőkönyve 40/2011. (VI. 14.) számú Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság határozata A folyószámla-hitel
RészletesebbenBIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚLIUS 11-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. JÚLIUS 11-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 165/2017. (VII. 11.) BVKt határozat A motoros és családi nap anyagi támogatásáról
RészletesebbenJegyzőkönyv Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület Elnökségi Ülés
Jegyzőkönyv Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület Elnökségi Ülés Készült: 2012. október 25-én, az ELTE TTK Déli Tömb 1-110 termében (Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C) Jelen vannak:
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. június 10.-én (szerda) 14 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott soron következő
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.
JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
RészletesebbenELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ április 9.
ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/2013 2013. április 9. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2013. április 9. 17h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei
RészletesebbenSzám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német
Részletesebben