VIRT LÁSZLÓ Nyitott szívvel

Átírás

1 VIRT LÁSZLÓ Nyitott szívvel

2

3 VIRT LÁSZLÓ Nyitott szívvel MÁRTON ÁRON ERDÉLYI PÜSPÖK ÉLETE ÉS ESZMÉI TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY XX. SZÁZAD INTÉZET BUDAPEST 2002

4 A kötet a Teleki László Alapítvány és a XX. Század Intézet gondozásában jelent meg A szerzõt munkája elkészítésében a Soros Alapítvány támogatta Teleki László Alapítvány, Virt László, 2002 ISBN

5 ELÕSZÓ Örömmel és szeretettel ajánlom az Olvasó figyelmébe Virt Lászlónak Márton Áron erdélyi püspök életmûvérõl írott kiváló és átfogó munkáját. A minden tekintetben kitûnõ mû a közelmúlt történetébõl, sokunknak kortárs történetbõl mutat be Márton Áronban olyan személyiséget, akinek példájára és vezetésére ma is vágynánk, hogy rábízzuk magunkat. Olyan igaz embert mutat be, aki egyszerre (székely-)magyar, európai és elkötelezett keresztény. Római katolikus egyházunk jelmondatához mindig hû püspöke. Püspöki jelmondata a Sulpicius Severus egyházi író Szent Márton életrajzából származik, amelyet az író a súlyos beteg Márton toursi püspök ajkáról idéz: non recuso laborem, nem utasítom el a munkát és bátran hozzátehetõ a szó eredeti értelme, nem utasítom el a szenvedést. Jézus Krisztust követve, a szenvedést tudatosan vállalva teljesítette be küldetését és lett egyházának és egész nemzetének, különösen is Erdély és az újonnan megalakult Románia jogfosztottainak, kisebbségi sorsban élõinek, szegényeknek és szenvedõknek, világító fáklyája, tanítója. Márton Áron személyének fontosságát és hogy miért esett rá a szerzõ választása, az elsõ fejezetben megtaláljuk. Fontosnak tartom Virt László által Az indíttatás c. fejezetében leírtakat kiemelni: Ha itt, a mai magyar nyelvterületen olyan személyt keresünk, aki saját életével jelképezi az egyháznak ezt a valós tekintélyét, akkor nehéz másra gondolni, mint Márton Áron erdélyi katolikus püspökre, akinek halála óta húsz esztendõ telt el de emléke máig elevenen él, nemcsak szülõföldjén, hanem mindenhol, ahol magyarul szólnak. Tekintélyét elismerik a más nyelven beszélõk, az erdélyi románok és németek is, elismerik a más hitet vallók, vagy az istenhittõl távol állók is. Háromszoros kisebbséget vállalt tudatosan. Mint romániai magyar, a nemzetit, mint katolikus, a görögkeleti államvallás árnyékában vállalta a felekezeti kisebbséget, és mint hívõ ember vállalta a világnézeti kisebbséget is a kommunizmus évtizedeiben. E háromszoros vállalása tanúságtétel volt: élhetõ mintát nyújtott minden embernek, aki erkölcsi útvesztõként élte meg a kérdõjeles huszadik századot. Márton Áron él, cselekszik, beszél, elmélkedik, véleményt formál, és igényes, szép és ízes magyar nyelvünkön fejezi ki gondolatait. Integrálni képes, kristálytiszta, tiszteletet megadó és megkívánó egyénisége a gazdag személyi kapcsolatok finom rácsozatán át kapja és küldi üzeneteit. Egyháza és a magyarság érdekében keresi a sorsközösségben élõkkel azt a közös célt, amelyért együtt küzdhetnek. Az ember, a hivõ, a magyarság és románság, a nemzeti kisebbségek, a zsidóság, azaz mindig a többiek, az egész érdekét is szem elõtt tartva addig tud szövetségben harcolni, amíg mások is betartják a játékszabályokat és erkölcsi te-

6 kintetben tiszták, maradnak. Készséges a vele nem azonos módon, nem azonos eszmerendszerben gondolkodókkal is tárgyalni. Érdeklõdése, cselekvése, megnyilatkozása eszmeileg és gyakorlatilag a teljes, az egész erdélyi életet felöleli. Különösen is figyelemre méltó szociális érzékenysége. Igazi pásztor és igazi népvezér, etnarkha. Rendkívül sokoldalú, mindig idõszerû egyéniséget ismerhet meg Márton Áronban az életét és mûvét kutató. Erkölcsi tekintélye, szellemi súlya, lelki vonzása az alapja, hogy Márton Áronnak ma is élõ üzenete van az ember felé. (Befejezõ szavak, 353. old.) Szerzõnk azt a kézenfekvõ munkamódszert követi, hogy Márton Áron püspök élete, azon belül az egyes életszakaszok, sõt élethelyzetek, és munkaterületek köré csoportosítja anyagát, és úgy formálja azt, hogy minél sokoldalúbb, plasztikusabb társadalom-, egyház- és személyiségtörténeti képet rajzoljon elénk. Ennél a módszernél nem kerülhetõ el idõnként az ismétlés. Talán a módszertan kérdése is és ez a jelen esetben kérdés számomra is az alábbi. Virt László nemcsak egy életrajz köré rendezi anyagát, mutatja meg egy ember szellemi felkészülését, küzdelmeit, majd öregkorát, hanem egy életrajz mentén mutatja be azt a világ-, magyar, és egyháztörténetet, amelyben Márton püspök élt. Ezen túl még retrospektív módszerrel is él. Márton püspököt a II. vatikáni zsinat elõfutárának mondja egyértelmûen. Ezt a megállapítást idõnként árnyalni kellett volna. Márton püspök gondolkodása mélyen humánus, katolikus, egyetemes, gerince, erkölcsisége hajlíthatatlan, ebben örök emberi és mindig eszményi keresztény marad és ennyiben valóban a II. vatikáni zsinat felvázolta keresztény eszmény, püspökportré elõfutára. Életében zajlik a II. vatikáni zsinat. Márton Áron azonban más helyzetben van, más történeti szövegösszefüggésben él, olyanban, amelyet épp a diktatúra szakított el a történelem természetes és spontán alakulásától. Virt László Márton püspök életrajzával tanít, és vallomást tesz saját eszményeirõl is, ez személyes veretet ad írásának. Köszönet a munkáért Virt Lászlónak, aki Márton Áron püspök személye és az általa képviselt ügy iránti elkötelezett szenvedélyes szeretettel kutatta fel az elérhetõ forrásokat, szólaltatta meg az élõ tanúkat és alkotott egységes és élõ Márton Áron portrét. Figyelmeztetése mindannyiunknak szól: Márton Áron nevére csak akkor hivatkozhatunk az Õ szellemében, ha úgy vagyunk hûek önmagunkhoz, saját népünkhöz és saját hitünkhöz, hogy emellett nyitott, befogadó, a közös sors vállalásáig együtt érzõ szívünk a más népek, a más hitet vallók felé is. Köszönet a Soros Alapítvány támogatásáért, hogy a szerzõ lehetõséget kapott a munkára, köszönet a Teleki László Alapítványnak a kiadásért. Pannonhalma, szeptember 22. Várszegi Asztrik pannonhalmi fõapát, A MKPK Egyháztörténeti Bizottságának elnöke

7 A pályaorientáció

8

9 AZ INDÍTTATÁS Amikor Erdély 1918-ban román kézbe került, akkor a kisebbségi helyzetbe került magyar lakosságának olyan léthelyzettel kellett szembenéznie, melyek addig ismeretlenek voltak számára. Az erdélyi magyar társadalomban addig természetes volt, hogy az anyanyelvi keretek és az állami keretek egybeesnek. Az elsõ világháború elvesztésével e két dimenzió természetes összetartozása az erdélyi magyar számára megszûnt, ami a létbizonytalanság, a létezésben való fenyegetettség ismeretlen érzését hozta életébe. Ezt az új életérzést segítette elõ az is, hogy a világháború lezárását követõ években a repatriáló vonatok kétszázezer magyar embert költöztettek Erdélybõl Magyarország új határai közé, akiknek nagyobbik része értelmiségi vagy közigazgatási szakember volt. Õk a román államnak tett hûségeskü helyett az anyaországban próbáltak meg új egzisztenciát teremteni maguknak és talán arra gondoltak, hogy a kialakult állapot ideiglenes, idõvel visszatérhetnek Erdélybe. Az õ távozásukkal azonban a kisebbségi helyzetbe került erdélyi magyar társadalom elveszítette a vezetõ rétegét, melynek segítségével életét az új helyzet szerint megszervezhette volna. A helyén maradt, a kisebbségi sorsot vállaló értelmiség szervezetlen volt, egymástól elszigetelten élt. Volt néhány, 1918 elõtt Budapesten dolgozó erdélyi értelmiségi, akik az államfordulat idején a repatriáló vonatokkal szembe mentek, vagyis népükkel szolidaritást vállalva, hazaköltöztek Erdélybe, mint például Kós Károly vagy Benedek Elek. Õk itt egyszemélyes intézményekként az erdélyi magyar kultúra, a saját kultúra folytonosságát képviselték. Kezdeményezésük azonban nem fogta át a teljes, akkor kisebbségivé lett társadalmat. Kós Károly kezdeményezése, hogy létrehozza a kalotaszegi köztársaság -ot, jelképe is lehetne annak, hogy ez az értelmiség abban a helyzetben nem volt képes arra, hogy megszervezze a teljes társadalmat, így akkori kezdeményezése inkább a politikai passzivitás jele, mint az aktivitásé. Benedek Elek pedig az erdõvidéki Kisbaconba költözve mesemondóként gyermekekkel levelezett, gyermeklapot alapított, amivel a jövõre gondolt, de az azokban az években aktív korosztályokat õ sem szervezhette meg. E két, és még néhány életmû a mégis-helytállás szimbólumaként azonban jelképe lett egy magatartásnak, amivel ellenpontozni lehetett a repatriálásba vetett reményeket. Ilyen válsághelyzetben, amikor egy egész népcsoport veszíti el továbblépési készségét, csak olyan, küldetéstudattal megáldott apostol tud járható útra lépni, aki a társadalom minden rétegéhez, minden korosztályához, minden földrajzi teréhez el akar jutni, ugyanakkor a megújulást igénylõ társadalom ismeretén túl olyan, elvi szempontokat is hordoz, melyekkel a megújulást segítheti. Erre a

10 10 A PÁLYAORIENTÁCIÓ feladatra vállalkozott Márton Áron, fiatal székely katolikus pap, majd püspök, a két háború közötti Erdélyben, akinek elvi alapja nem politikai, hanem transzcendens volt. Élete során, a hatalmi politizálástól mindig távol maradt, mégis állandó felelõsséget mutatott a társadalom állapota és az ember sorsa iránt, amivel olyan tekintélyre tett szert, melyet ellenfelei is feltétlenül elismertek. Amikor a közönséges ész egyházi tekintélyrõl beszél, akkor azt valamiféle uralmi helyzetben képzeli el, melybõl a pozíció birtokosa ítéleteket oszt és rendelkezik a világ felé. Az eféle hamis tekintély politikailag is megerõsítve immanens érdekharcok középpontjába állítja az egyházat, amivel az el is veszíti a valós tekintélyét. E valós tekintély sokkal inkább fakad a hatalmasok által kimért sors vállalásából, mint az õvelük való összefonódásból, hiszen ami az egyház történetében hiteles, az mindig a kicsikkel, a kisemmizettekkel, az elnyomottakkal való közösségvállalást és soha nem a hatalmasokkal való szövetkezést jelentette. A Saulból Pállá átalakult apostol névváltozása fejezi ki e különbséget a legszebben: a saulosz jelentése magát riszáló, ágaskodó, nagyra törõ, a paulosz pedig annyit jelent, hogy kicsi, apró, rövid megszûnõ. Ezt az igazságot a társadalomba ágyazva elmondhatjuk, hogy az egyház leghitelesebb állapota mindig a kisebbségi helyzet tudatos vállalása volt, amivel együtt tudatosan hárította el magától az uralmi pozíciókat, hogy hatalma ne erõ legyen (2. Kor. 12,10 és 13,9), hanem szellemi és lelki nagyság. Ezt látjuk az elsõ keresztény századok idején, amikor az ókeresztény közösségek üldöztetésben, erõszakot szenvedve is hatalmasabbnak bizonyultak, mint üldözõik. De errõl tanúskodik a török hódoltságban a ferences barátok és protestáns prédikátorok által megõrzött hit, és a kommunizmus idején börtönt, üldöztetést, elhallgattatást, lenézettséget vállalók sora is. Ha itt, a mai magyar nyelvterületen olyan személyt keresünk, aki saját életével jelképezi az egyháznak ezt a valós tekintélyét, akkor nehéz másra gondolni, mint Márton Áron erdélyi katolikus püspökre, akinek halála óta húsz esztendõ telt el de emléke máig elevenen él, nemcsak szülõföldjén, hanem mindenhol, ahol magyarul szólnak. Tekintélyét elismerik a más nyelven beszélõk, az erdélyi románok és németek is, elismerik a más hitet vallók, vagy az istenhittõl távol állók is. Háromszoros kisebbséget vállalt tudatosan. Mint romániai magyar, a nemzetit, mint katolikus, a görögkeleti államvallás árnyékában vállalta a felekezeti kisebbséget, és mint hívõ ember vállalta a világnézeti kisebbséget is a kommunizmus évtizedeiben. E háromszoros vállalása tanúságtétel volt: élhetõ mintát nyújtott minden embernek, aki erkölcsi útvesztõként élte meg a kérdõjeles huszadik századot. Márton Áron augusztus 28-án, a székelyföldi Csíkszentdomokoson született. Itt, a Hargita és a Csíki-havasok között, a kristálytiszta hegyi levegõvel szívta magába az egyértelmûen tiszta, hamisságokkal nem elegyített, kétes alkudozásra nem kapható élet követelményét. A Csíki-medencét övezõ hegyeket fenyõerdõ borítja és a fenyõ ott áll Márton Áron püspöki címerében is. A

11 AZ INDÍTTATÁS 11 hajlíthatatlanságot fejezi ki, de egyúttal azt is, hogy a nép csak közösségben maradhat meg, a közösségtõl elszakadt ember ugyanúgy összeroppan, mint ahogy a hegycsúcsok fölött végigzúgó vihar is a magányos fenyõt csavarja ki elõbb. Szûkebb hazája a megpróbáltatások földje, ahol nemcsak a széllel szemben keményíti meg magát az ember, hanem az összetörni akaró, embert próbáló sorssal szemben is. Ugyanakkor népe nemcsak szilajságra, hanem közösségi kultúrára, szelíd egymásba feledkezésre is képes. Márton Áron vonásain is felismerhetjük ezt az egybeötvözött kettõsséget: erõs szemöldöke és összeszorított keskeny szája a kemény akaratot, ugyanakkor barátságos, fürkészõ tekintete Ruffy Péterrel szólva az énekesmadarak szelídségét mutatja. Szülõfaluja századokon át hordozta egy történelmi idõkben megesett tragédiának az emlékét. Csíkszentdomokos határában, a faluban lakó emberek ölték meg ugyanis 1599-ben, a Mihály vajdától vereséget szenvedett és a Székelyföldön át menekülõ erdélyi fejedelmet, Báthori András bíborost, a lengyelországi Warmia püspökét. A pápa által száz napi böjttel sújtott falu, bûnbánata jeleként, 1816-ban kereszttel jelölte meg a gyilkosság színhelyét, a Pásztorbükk nevû havast, mely ettõl kezdve a székelyek számára zarándokhellyé vált. Ebben a faluban nevelkedett a gyermek Márton Áron és ahogy püspökké szentelésekor a szülõfalujából érkezett székelyeknek mondta: Itt hallottam elõször, hogy vannak emberek, akiknek fáj az élet. De azt is, hogy az emberek felett van Isten, aki részükre törvényt szabott és ezeknek a törvényeknek az útján kell járni. 1 Elemi iskoláit elvégezve 1907-ben a csíksomlyói katolikus gimnázium tanulója lett, majd amikor az intézmény 1910-ben a Csíkszeredában épült új épületbe költözött, ott folytatja tanulmányait a gimnázium hetedik osztályáig. Márton Áron nem volt kifogástalan tanuló. A halála elõtti hónapokban, amikor sok régi emlékét idézte fel, Kacsó Júlia szociális testvérnek mondta el, hogy másodikos gimnazista korában egyszer télen megszökött a gimnáziumból és gyalog hazament Csíkszentdomokosra. Édesapja kergette vissza az iskolába, ahol jóindulatúak voltak vele szemben, mert a sok igazolatlan óra ellenére sem tanácsolták el. Lehet, hogy ennek az is oka volt, hogy tanárai észrevették benne az ébredezõ papi hivatást, amire családi indítékai is voltak. Márton Áron szülei kezdetben különbözõképpen gondolkodtak legnagyobb fiuk papságáról. A családban négy gyermek nevelkedett. A legidõsebb gyermek, akit szintén Annának hívtak, a még csak egy-két éves Áronnal együtt diftériában megbetegedett. Édesanyjuk már mindkettõjüknek elkészítette a halottas inget. Anna meg is halt, de Áronnal Istennek nagy tervei voltak, õ felépült betegségébõl. Áronnak ezután született egy húga, aki a meghalt nõvér keresztnevét örökölte. Márton Anna szerint édesapja kevésbé gyakorlatias, inkább szellemi orientációjú ember volt. Õ szerette volna, ha Áron fia pap lesz. Az édesapának, Márton Ágostonnak volt egy pap nagybátyja (nyilván még a tizenkilencedik század derekán), aki meghagyta unokaöccsének, hogy elsõ fiából papot neveljen. Márton Áron édesanyja, Kurkó Julianna viszont gyakorlatias gondolkodású

12 12 A PÁLYAORIENTÁCIÓ asszony volt, aki a gazdaság számára szerette volna nevelni a kis Áront, hogy majd egy kisebb fiúgyermekbõl legyen pap. 2 Az édesapa azonban nem tágított, így Márton Áron a gimnázium utolsó évfolyamát mint kisszeminarista (papneveldei felvételre készülõ középiskolás) Gyulafehérváron végezte az ös tanévben június 12-én érettségizett, három nap múlva pedig katonai szolgálatra vonult be. Kiképzését követõen 1915 októberétõl a következõ esztendõ júniusáig, elsõ sebesüléséig Doberdónál teljesített harctéri szolgálatot. Errõl az esztendõrõl öregkorában egyszer beszélt az õt gondozó szociális testvérnek, aki lejegyzetelte azt. Ma reggel mind az jutott eszembe, hogy mikor önkéntes voltam, hogyan vonultunk be. Engem mindjárt beosztottak a menetszázadba. Krausz Jenõ volt velem, neki esze volt, sikerült megszabadulnia a menetszázadtól, de értesítette az édesapámat, hogy engem visznek a frontra. Másnap reggel az édesanyám és az édesapám bejöttek szekérrel Udvarhelyre. Hoztak kalácsot, sült csirkét és minden jót. Mindketten sírtak, amikor engem felraktak a vonatra. A társaim bánatukban énekeltek, én hallgattam. A nyolcvankettes hadseregbe osztottak. Édesanyám egy rózsafûzért adott fel nekem a vonat ablakán. Az mentett meg engem. Aztán vittek Doberdóra. Ott hat hét után Zugsführer, aztán zászlós lettem nagy úr, azt gondoltam. Hat hónap után hazaengedtek tíz napi szabadságra. Mikor visszamentem, meg is sebesültem. A karomba kaptam egy lövést. 3 Ezt követõen az Ojtozi-szorosban harcolt a románok ellen, majd tartalékos tiszti tanfolyam után vissza az olasz frontra. Összesen még kétszer sebesült, de Márton Áron szerencséjének tartja ezeket, mert a sebek nem veszélyesek, viszont utána mindig hazaküldték betegszabadságra december elsején Gyulafehérváron az erdélyi románok nemzetgyûlésre ültek össze és kimondták Erdély egyesítését Romániával. Ugyanezen a napon alakult meg Kolozsváron a székely hadosztály. 4 A harctérrõl hazaérkezõ Márton Áron hadnagy itt folytatta tovább a katonai szolgálatát. 5 Amikor a román csapatok megkezdték a bevonulást Erdélybe, akkor a román parancsnokság megüzente Apáthy Istvánnak, az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottság elnökének (õ a kolozsvári egyetem világhírû biológus professzora volt), hogy magyar ellenállás esetén szétlövetik Kolozsvárt. Apáthy visszaüzent, hogy nem lesz ellenállás. 6 Ezt követõen a székely hadosztály a Tisza felé vonult vissza, ahol 1919 tavaszán Márton Áron is részt vett a hadosztály tiszai hadmûveleteiben. Ezért a románok rövid idõre hadifogolyként a brassói fellegvárba zárták. Itt édesanyja látogatta volna, de nem engedték be, ezért egy román postás vitte be hozzá szülei csomagját. Miután Márton Áron megszabadult a fogságból és a katonaságtól, hazatért Csíkszentdomokosra és másfél évig szülõfalujában tartózkodott. A nyáron részt vett a mezei munkában, majd õsszel falubeli barátaival Brassóba indult, hogy kitanuljon valamilyen vasipari szakmát. Ide nem vették fel õket, mert magyarok voltak. 7 Az ezt követõ esztendõ a bizonytalanság ideje volt Márton Áron életé-

13 AZ INDÍTTATÁS 13 ben. Bár gimnazistaként a papi hivatás felé tájékozódott, nyolcadik osztályos korában pedig, mint gyulafehérvári kisszeminarista, már kifejezetten erre készült, a világháború, amikor õ éveket a harctéren töltött, majd az ezt követõ erdélyi általános zûrzavar rövid idõre elhomályosították a látását. Élete mintha céltalan lett volna, olykor benne volt a székely legények duhajkodásaiban. Fennmaradt egy falubeli társának a vallomása, ami szerint a céltalanul bolyongó legények a késõi felkelés után a kocsmába jártak hírekért és eszmecsere végett. Közöttük volt Márton Áron is. Egy ilyen alkalom után valahogy a plébániára keveredtek, estig beszélgettek, majd amikor megéheztek, az egyik legény a bicskáját az asztalba vágta, majd felszólította a plébánost, hogy adj enni, különben megölünk. A papnak otthon nem volt semmije, ezért elment, majd visszatért egy oldal szalonnával, kenyér nélkül. Erre Márton Áron felállt, hazament, otthon elemelte édesanyja frissen sütött rozskenyerét és azzal ment vissza a plébániára társaihoz. 8 Eltelt 1920 tavasza és nyara is, amit ismét mezei munkával töltött. Õsszel, amikor az elõzõ évhez hasonlóan ismét felszabadult a munka alól, elgondolkodott, hogy mi értelme van annak a céltalan, önpusztító tengésnek-lengésnek, erõszakkal fenyegetõ kocsmázásnak, amivel az elõzõ tél is elmúlt. Újra felébredt benne a papi hivatás gondolata, amit gimnazista éveiben növelgetett magában és amit a háború lerombolt. Már a tanévkezdés után levelet írt Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspöknek, hogy felvenné-e õt papnövendékei sorába. A püspök, akit még a szeredai gimnáziumból ismert (Mailáth gyakran látogatta az egyházmegye intézményeit és az iskolákban nem csak a tanárokkal, de a gyermekekkel is kereste a kapcsolatot), személyesen írta vissza: Kitárt karokkal várlak édes fiam. Áron legény ekkor szólt édesanyjának, hogy csomagoljon, mert megy a fehérvári papneveldébe. Csak a legszükségesebbeket csomagolja be, mert azonnal indulni akar, ha még szüksége lesz valamire, azt késõbb is elküldhetik. Édesanyja, aki kezdetben nem támogatta, hogy legidõsebb fia pap legyen, most már boldogan készítette el fiának a legszükségesebbeket, aki a családi gazdaságot e döntésével két öccsére, Ágostonra, és Domokosra hagyta. 9 Így érkezett meg alapos késéssel, október közepén Gyulafehérvárra, ahol bekapcsolódott az elsõéves papnövendékek életébe. Márton Áron a tanulótársai körében hamar nagy tekintélyre tett szert. Ennek okát nemcsak életkorában (huszonnégy évesen kezdte tanulmányait) és élettapasztalatában, hanem személyi értékeiben, szellemi felkészültségében kell keresni. Már az 1918 és 1920 közötti útkeresõ években sokat olvasott magyarul és németül, különösen szociológiai munkákat és szépirodalmat. 10 Gyulafehérvárra érkezve bekapcsolódik a papnövendékek által szervezett Erdélyi Egyházirodalmi Iskola munkájába, ami a kötelezõ tanulmányokon túl komoly gyakorlótér volt számára, ahol a lelkipásztori szolgálatra készülhetett fel. 11 Még elsõéves, amikor a nõk helyzetét a bibliai korban és a modern korban elemzõ elõadást tart. Harmadéves korában diáktársai az egyházirodalmi iskola alelnökévé,

14 14 A PÁLYAORIENTÁCIÓ a következõ esztendõben elnökévé választották. Tanárai is látták értékeit, ha negyedéves papnövendékként az intézet fõmagiszterévé nevezték ki. A hittudományi fõiskola prefektusa, pappá szentelése elõtt a következõ, késõbb prófétainak bizonyult jellemzést írta Márton Áron végzõs növendékrõl: Magiszteri minõségében újból bizonyítását adja komolyságának, életrevalóságának s papi lelkületének. Sokat várhat tõle az egyházmegye. 12 Márton Áront július 6-án szentelte pappá Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök. Primíciáját, elsõ ünnepélyes szentmiséjét július 13-án mutatta be szülõfalujában, Csíkszentdomokoson. Nem jellemzõ az, hogy egy püspök fiatal papok elsõ miséjét meglátogatná. Mégis, Mailáth Gusztáv Károly meglátogatta Márton Áront és családját ezen a napon Csíkszentdomokoson. A püspök felismerte új papjának rendkívüli emberi értékeit. 13 A TÖRTÉNETI ÉS POLITIKAI HÁTTÉR A gyulafehérvári román nemzetgyûlés, mely december 1-jén kimondta Erdély és Románia egyesülését, az együttélõ nemzeti kisebbségek autonómiáját is emlegette. Történt is egy ígéret, ami szerint Erdély önkormányzatának ügyét a magyarok és a németek részvételével döntik el, ez azonban ígéret maradt. Így Erdély ügyében a román nemzetgyûlés az erdélyi magyarok és németek háta mögött intézkedett, a kisebbségek önkormányzata tehát nem valósult meg. Az Apáthy István által vezetett Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottság a gyulafehérvári román nemzetgyûlés ellensúlyozására 1918 decemberében a kolozsvári Mátyás-szobor körül ötvenezres önrendelkezõ nemzetgyûlést rögtönzött, melyen Apáthy professzor elmondta, hogy a Románia által elfoglalt 26 vármegyényi területen a közel négymillió nem románnal szemben csak közel hárommillió román áll szemben. Elfogadhatatlan tehát az erdélyi románság egyoldalú döntése, amivel a lélekszámbeli többség jogait és akaratát figyelmen kívül hagyva rendelkezik Erdély hovatartozása felõl. 1 Ezt követte a bevonuló román csapatok parancsnokságának a fenyegetése, ami szerint szétlövik az ellenálló Kolozsvárt, mire Apáthy visszaüzent, hogy nem lesz ellenállás. Ezután, december 24-én a román csapatok bevonultak Kolozsvárra. Ezen a napon jelent meg a Keleti Újság elsõ száma, melynek címlapján a vezércikk vastag betûkkel szedve hirdette: Fehér zászlókkal állunk elõtted, Ismeretlen Végzet 2 A városba bevonuló román csapatok az utolsó magyar kormánymegbízottat, Apáthy Istvánt letartóztatták, ahonnan csak 1920-ban szabadult. Ugyanekkor Kolozsváron járt egy magyarbarát hírében álló francia tábornok, akinek az üdvözlésére a New York Szálló elé vonult egy nagyobb magyar csoport, és Apáthy szabadon bocsátását követelték. A Szálló elõtt román katonák várták õket, akik a tömegbe lõttek. 3 A magyar polgári lakosság élete és vagyona többé nem volt biztonságban. A román hatóság a magyar tisztviselõktõl és pedagógusoktól még

15 A TÖRTÉNETI ÉS POLITIKAI HÁTTÉR 15 a béketárgyalások elõtt hûségesküt követelt. A túlnyomó többség az eskü letételét megtagadta azzal, hogy Erdély hovatartozását illetõen még nem történt nemzetközi döntés, a tömeges eskütétel pedig Magyarország esélyeit rontaná a béketárgyalásokon. A tisztviselõ réteg és az értelmiség az eskü megtagadása miatt ellehetetlenült, a következõ években összesen kétszázezer magyar költözött Erdélybõl Magyarországra, ahol a hazai szociális viszonyok miatt, a többség éveken keresztül vagonokban lakott. Erdélyben, ahol a középkori Magyarország szétesése után az Erdélyi Fejedelemség gyulafehérvári székhellyel önálló állami létre jutott, majd 1848-ig a terület nagyszebeni székhelyû osztrák tartományként élt, mindig az egyházak jelentették a történelmi folytonosságot után is az egyházak lettek a hagyományos erdélyi szellem õrhelyei. A katolikusoknak már a fejedelemség kora óta megvolt a világi részvételre alapozott, egyedülálló intézménye, az Erdélyi Római Katholikus Státus. A reformátusság mindig a magyar kultúra erdélyiséggel beoltott ízét képviselte. Az unitárius vallás pedig Erdélyben született a tizenhatodik században és Európában itt volt képes megmaradni századokon át. Az 1918 decemberében elõállt állapot nem engedte meg a magyar lakosság felekezeti elszigetelõdését, amit a magyar egyházi vezetõk azonnal felismertek. Mailáth Gusztáv Károly katolikus, Nagy Károly református és Ferencz József unitárius püspök (a világ egyetlen unitárius püspöke) elindította a felekezetközi értekezleteket, ahol nemcsak egyházi kérdésekben, de a magyar sorskérdésekben is állást foglaltak. 4 Az egyházak támogatásával a református teológia épületében 1921-ben alakult meg a Magyar Szövetség, ami a késõbbi Országos Magyar Párt alapja lett. A három magyar egyház közös fellépését legnagyobb mértékben mégis az ösztönözte, hogy Anghelescu kultuszminiszter rendeletei a magyar nyelvû iskolahálózat meggyengítését és nyílván majdani felszámolását célozták meg. Az Anghelescu-féle rendeletek lényege abban állt, hogy az oktatást kizárólagos állami feladatként jelölték meg, vagyis az egyházi iskolákat magániskolákká fokozták le. E lépés végérvényesen megrendítette a magyar iskolahálózat anyagi alapjait, mert miután az évi agrártörvény kizárólag az államsegélyre utalta a felekezeti iskolákat, azután ezek az iskolák, mint magántársulatok már erre sem tarthattak igényt. Erdélyben a magyar nyelvû iskolák túlnyomó részben egyházi fenntartásúak voltak, ezért a magyar lakosság a továbbiakban saját, már eleve meggyengült anyagi erejével volt kénytelen fenntartani az egyébként közfeladatokat ellátó iskoláit. 5 E törekvésekkel párhuzamosan a kormány az erdélyi, már meglévõ magyar egyházi iskolák mellett állami iskolákat kezdett szervezni, melyek még a magyarlakta területeken is az állam nyelvét szorgalmazták, így pedig a magyar lakosság számára az analfabétizmus terjesztõi lettek. A katolikus, a református és az unitárius püspök közös panaszt nyújtott be a Népszövetséghez az ügyben, azonban a probléma orvoslását Genfben sem lehetett elérni. A bukaresti kormányzat tudta azt, hogy az erdélyi magyar egyházaknak a történelemben kipróbált ereje alkalmas keretét adhatja annak a törekvésnek, hogy

16 16 A PÁLYAORIENTÁCIÓ a kisebbségbe került magyarság érdekeit védje. Ezért a kormány minden eszközt megragadott arra, hogy ezen egyházak erejét megtörje. A katolikus egyház esetében ezt szolgálta a konkordátum, amit Románia és a Vatikán egymással kötött 1927-ben. Románia az elsõ világháború után diplomáciai kapcsolatba lépett a Szentszékkel, amit az erdélyi román katolikusok, tehát a görög katolikusok szorgalmaztak elsõsorban. 6 Érthetõ volt a görög katolikusoknak ez a törekvése, hiszen 1918-ig az Osztrák Magyar Monarchián belül egy katolikus irányítású, bécsi központú országban éltek (1698-ban Athanáz ortodox püspök éppen a bécsi udvar ösztönzésére írta alá a vallásuniót, ami az erdélyi görög katolikus egyház létrejöttét eredményezte), így pedig nem érezhették veszélyben magukat a másik román egyház, a jóval nagyobb lélekszámú ortodox egyház mellett. Az impériumváltással azonban a bukaresti központú, görögkeleti vallású román államhoz kerültek. Érthetõ, hogy a konkordátum által akarták megerõsíteni a pozícióikat az akkor már a bukaresti pátriárka által is támogatott erdélyi ortodoxok fenyegetésével szemben. A konkordátumnak egyértelmûen magyarellenes éle volt. Az egyezményben a Szentszék a bukaresti kormány igényeit kielégítve közös irányítás alá vonta a nagyváradi és a szatmári püspökségeket, amivel a romániai magyar püspökök számát eggyel csökkentette. Ugyanekkor a meglévõ négy görög katolikus püspökség mellé felállította az ötödiket, a nagybányai egyházmegyét, amivel pedig a román nemzetiségû katolikus püspökök száma nõtt eggyel. Így Erdélyben a megmaradt három kisebbségi katolikus püspökkel szemben öt román állhatott fel (e lépés nélkül négy-négy lett volna az arány) és az erdélyi görög katolikus püspökök mellett a Kárpátokon túl természetesen ott volt a szintén román identitású moldvai püspök és bukaresti érsek is. 7 Mivel a konkordátum Bukarestben hozta létre a romániai katolikus érsekséget, ezért a lelkipásztori szempontokat mellõzõ politikai tendenciák szerint a magyarországi eredetû egyházmegyék is Bukarestnek lettek alárendelve. Ezt az erdélyi katolikusok azért élték át botrányként, mert a romániai katolikus lelkipásztorkodás súlypontja nem a Kárpátokon kívül, hanem Erdélyben van, ahol évezredes egyházszervezetet, ugyanennyi idõs lelkipásztori gyakorlatot és nem utolsósorban milliós hívõ tömegeket találhatunk. Elmondhatjuk, hogy a milliónyi magyar ajkú és az akkor még mintegy háromszázezer német ajkú katolikus háta mögött megkötött konkordátum e nyelvi kisebbséget nemcsak a másfél milliónyi erdélyi román ajkú görög katolikusnak, de a talán háromszázezer román ajkúként elkönyvelt Kárpátokon túli katolikusnak is alárendelte. Helyesebben: alárendelte egy ortodox hátterû politikai törekvésnek és egy maroknyi moldvai és havasalföldi papi csoportnak, mely még attól a csángó néptõl is elidegenedett, amelybõl származott. Sérelmes volt az erdélyi nem román katolikusok számára az, hogy a Szentszék a hátuk mögött egyezkedett egy görögkeleti szellemiségû politikai rendszerrel. Pál Gábor székelyföldi ügyvéd, a bukaresti szenátus tagja

17 A TÖRTÉNETI ÉS POLITIKAI HÁTTÉR 17 így fogalmazta meg a magyar kisebbség érzéseit: Ki vagyunk szolgáltatva a pápai nunciusoknak, akik tudtunk nélkül diplomatizálnak felettünk. 8 Mély igazság az, hogy ahol elõbb vagyunk magyarok, románok, szlovákok, németek stb., mint katolikusok, reformátusok, evangélikusok, görögkeletiek stb., ott nem beszélhetünk igaz kereszténységrõl. Gyárfás Elemér szenátor fel is hívja a figyelmet a Pál Gábornak írt vitacikkében arra, hogy a kritika, amit szenátortársa a konkordátumról írt, éppen az egyház autonómiáját támadó román ortodox politikai tényezõk kezében válhat az erdélyi katolikusok elleni fegyverré, amennyiben az a katolicizmus egyetemes elvei helyett nemzeti érdekeket helyez elõtérbe. 9 Azonban éppen ezen elvek képviselete igényli azt, hogy az egymás mellett élõ népek és vallások viszonyának szabályozásával semmilyen érzékenységet, különösképpen pedig kisebbségi érzékenységet ne sértsünk. A katolicizmus nagy elõnye a nemzeti jellegû egyházakkal szemben az, hogy elvileg nem állítja szembe egymással a népeket. Ez azonban csak akkor igaz, ha a Centrum nem részesít jogtalan elõnyben egyes helyi egyházakat más, mégpedig kisebbségi helyi egyházakkal szemben. 10 Pál Gábor és Gyárfás Elemér vitája mutatja, hogy a konkordátum miatt katolikus magyar csoportok kerültek szembe más katolikus magyar csoportokkal, amennyiben egyesek a Szentszék iránti feltétlen bizalomból indultak ki, mások viszont a konkordátum nyers tényeit, következményeit hozták fel. A konkordátum elvette az akkor háromszáz éves világi szervezetnek, az Erdélyi Római Katholikus Státusnak az autonómiáját is. Ez a szervezet a protestáns erdélyi fejedelemség idején jött létre, amikor az erdélyi püspököt elûzték Gyulafehérvárról és a katolicizmus egész Erdélyben a Székelyföld legkeletibb vidékére, a Csíki-medencébe szorult vissza. Vármegyényi vidékek maradtak pap nélkül, a hívõk legminimálisabb ellátását pedig a Katholikus Státus által, képzettebb világiak látták el. 11 A fejedelemség megszûnését követõen a Katholikus Státus mint szilárd alapokon álló világi szervezet vesz rész Erdély további történetében. A Státus tagjainak száma kétharmad részében világiakból, egyharmad részben papokból állt, világi elnöke mellett pedig a mindenkori püspök volt az egyházi elnök. A konkordátum megkötését követõen Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemei tanár elnökletével, 1931-ben a Kultuszminisztériumban jogi bizottság alakult a Státus vagyonának vizsgálatára. Ez az egyetemi tanár ekkor már évek óta cikkek és tanulmányok sorával támadta a katolikus autonómiát, így nem sok jót lehetett várni a bizottság munkájától. Ghibu jelentése végül arra az eredményre jut, hogy a Státusnak semmiféle törvényes és kánonjogi alapja nincs (háromszáz éve mûködött!), a román állam biztonsága szempontjából pedig kimondottan veszélyes szervezet. Ennek következtében a Státus megszüntetendõ, javait pedig az államnak kell átvennie és a kolozsvári egyetemnek (Ghibu munkahelyének) kell odaadnia. Onisifor Ghibu támadásának következtében 1932-ben merült fel az igény a konkordátum egy szakaszának felülvizsgálására. Az ekkor megkötött római egyezmény e szervezetet Egyházmegyei Tanács név

18 18 A PÁLYAORIENTÁCIÓ alatt átalakította, autonómiáját elvette, az államnak pedig felügyeleti jogot biztosított. Onisifor Ghibu nem elégedett meg a római egyezmény kompromisszumos döntésével. A magyar érdekek térnyerésének tartotta azt, hogy a Státus megnyesett jogokkal, más név alatt tovább mûködhetett, majd a magyar szerzetesrendek ellen fordult. E törekvése a nagyváradi premontrei templom, rendház és gimnázium elkobzását eredményezte, mondván, hogy azok telkeit a jászóvári prépostság a magyar államtól csak haszonbérbe kapta, vagyis azok az impériumváltás óta román állami tulajdont képeznek. 12 Az egyházak elleni támadás bevallott célja az erdélyi magyar iskolarendszer tönkretétele volt. Az állam rátette a kezét az egykori magyar állami és községi iskolákra, azok román nyelvûvé váltak. A hivatalos román statisztikák szerint az 1934/35-ös tanévben Romániában magyar nyelvû tanköteles volt. Az állami és községi iskolákban mindössze fõ tanulhatott anyanyelvén. Az egyházi iskolák természetesen magyar tannyelvûek voltak, ezekben mintegy fõ tanulhatott. Ebbõl következik, hogy a magyar anyanyelvû tanulók kétharmada, fõ kénytelen volt román tannyelvû iskolába járni, ami különösen a Székelyföldön jelentett katasztrofális eredményt, hiszen a gyermekek itt teljesen magyar közegben élve nem is tudtak románul. Nem túlzás azt állítani, hogy a román állami és községi iskolák a magyar gyermekek számára az analfabetizmus terjesztõi voltak. 13 A FIATAL LELKIPÁSZTOR Miután Mailáth Gusztáv Károly 1924-ben pappá szentelte Márton Áront, a fiatal, de már komoly élettapasztalattal rendelkezõ papot a Székelyföldre küldte, hogy elkezdje lelkipásztori munkáját. Az egykori Gyergyószék két egyházközségében teljesített kápláni szolgálatot, elõbb Ditróban, majd a térség központjában, Gyergyószentmiklóson. Szalay Jeromos írja róla, hogy elsõ beszédén alig lézengett néhány ember, késõbb már alig fértek el a templomban. Ezen a vidéken kemény munka a lelkipásztorkodás, hiszen nemcsak a faluban, városban van munka, hanem akad bõven az itt lakók munkahelyein, a havasokban, gyakran ezer méternél magasabb legelõkön, erdõkben, ahová a férfiak mint pásztorok vagy favágók gyakran hosszabb idõre is kiköltöznek. A pap nem panaszkodik a sok fáradtságot igénylõ feladatra, hiszen nemcsak lelkeket épít, de õ is épül a hegyi emberek között, akik az eredendõ emberi tisztaság megejtõ példáit mutatják. Egy alkalommal a régi Erdély határán kellett átvinni az Oltáriszentséget. Hiába kapaszkodott a gyökerekhez, egyszer csak se elõre, se hátra S íme, varázsütésre zord román pásztor jelenik meg, aki már hallott róla. Vállára veszi és viszi, akárcsak egy második Szent Kristóf az Úr Jézust és papját. Õt még nem járta át a nemzetiségi gyûlölet. 1 Munka persze nemcsak a hegyekben, hanem Ditróban, majd Gyergyószent-

19 A FIATAL LELKIPÁSZTOR 19 miklóson is bõven akadt. Ditró többezer lelkes falu, Gyergyószentmiklós pedig kisváros. Márton Áron egész életében a fiatalságra irányuló munkát érezte legközelebb magához. Káplánként, hitoktatóként legnagyobbrészt erre fordította a figyelmét. Adolf Kolping szellemét közvetítette feléjük, aki az elõzõ század második felében, a kapitalizálódó Németországban a városi lelkipásztorkodás hagyományos bázisától, a középosztálytól a fizikai munkásokhoz, azon belül is a fiatalokhoz fordult. Azokat vette célba, akik élet árnyékos oldalán állnak, akikkel talán nehezebb a lelkipásztori munka, de akikkel mégis a leghitelesebb eredményeket lehet elérni. A reá bízott fiatalok közül késõbb öten választották a papi hivatást. 2 Márton Áront 1980-ban Jakab Antal követte a püspöki székben. Jakab Antal a húszas években Gyergyószentmiklóson volt gimnazista ban, mint utódja, õ temette Márton Áront és amit koporsója felett elmondott, abból arra lehet következtetni, hogy õ is Márton Áronnak, az akkori gyergyószentmiklósi káplánnak köszönheti papi hivatását: Amikor elõször hallottam beszélni Õt, ötödikes gimnazista koromban a gyergyószentmiklósi temetõben, a volt fõhadnagy reverendája alatt az elsõ világháború három frontján szerzett három sebét hordozta. De kimondta bátran: nem azok a hõsök, akik parancsra mert egyebet nem tehettek meghaltak, még kevésbé akik vitézséggel és fegyverrel fenyegetõznek, hanem akik keresik a békét és mindent megtesznek, hogy a háború szégyene többé ne érje a világot. Ebbe a gondolatba állított be minket fiatalokat és még püspöksége elõtt üstökösként járt elõl, hogy az Isten és a hit megbecsülése által érzékennyé tegye a népeket az igazságra, az élet értékének felfogására és megbecsülésére. 3 Amit Jakab Antal 1980-ban elmondott Márton Áronról, az rávilágít arra az erkölcsi-szellemi miliõre, amelyben Márton Áron lelkipásztori programja, küldetése kibontakozott. A világháború következményeképpen mint világszerte, úgy Erdélyben is értékrendi válság uralkodott el, a sokat szenvedett emberek elveszítették az addig biztos tájékozódási pontokat. A szellemi erõszak, ami az erkölcsi rend megbontását célozta, fizikai erõszakkal fenyegetett a második világháború tényében e fenyegetés lett valósággá! Márton Áron pedig, aki ezt felismerte, az erõszakmentesség apostola lett. Az egykori frontkatona tudta, hogy az emberiség bajaira nem a hatalmi törekvések hoznak megoldást. Márton Áron már fiatal papként, kezdõ lelkipásztorként képes volt arra hogy mást képviseljen, mint az elsodorni akaró korszellem. Divatos szellemi irányzatokat követhetett volna azokban az években az erõszak, az öncélú igazságosság eszméjével, õ azonban nem akart a világ számára sikeres lenni. A világ tömegeket mozgató ostobaságával szemben kontrasztot képviselt, s ez vonzó lehetett azok számára, akik a fiatal káplán hatására töltötték meg a templomot, illetve azok számára, akik az õ példája nyomán választották a papi hivatást. Gyergyó, csakúgy, mint Csík, teljesen katolikus vidék, a reformáció addig nem tudta kiterjeszteni a saját hatását. A protestáns fejedelemség idején e két szomszédos terület és még Háromszéknek a Csíkkal határos része maradt meg

20 20 A PÁLYAORIENTÁCIÓ katolikusnak. Ez az erdélyi Szentföld -nek nevezett vidék a Székelyföldnek is csak egy részét jelenti, Erdélyen belül pedig kifejezetten kicsi terület. Márton Áron tehát nemcsak itt született, de itt is kezdte lelkipásztori szolgálatát. Egy év ditrói és egy év gyergyószentmiklósi káplánság után 1926 augusztusától hittanár lett a gyergyószenmiklósi állami fõgimnáziumban, majd 1928 júliusától szintén hittanári kinevezést kap a marosvásárhelyi római katolikus fõgimnáziumhoz. 4 Marosvásárhely, melyet a Székelyföld fõvárosának is neveznek, elõzõ állomáshelyeivel ellentétben már magán hordozza Székelyföldnek a jellemvonását, a felekezeti megosztottságot. A város ekkor még majdnem teljes egészében magyarok által lakott, így azok a felekezetek vannak jelen a városban, melyet az erdélyi magyarok is nagy számban követnek. A többség református, természetesen sok a katolikus, de élnek itt izraeliták és unitáriusok is. Márton Áron itt szembesül a felekezeti sokszínûség tényével és azzal is, hogy ez nem jelentheti az itt élõk megosztottságát. Marosvásárhely jó terepe annak a felismerésnek, hogy a sokféleség együttgondolkodást is eredményezhet a széthúzással vagy a közönnyel szemben. Kiváló szónoki képességekkel rendelkezik, de ezt olyan tartalommal képes kitölteni, hogy azzal a város teljes népességét szólítja meg, nem csak a katolikusokat. Ennek köszönhetõ, hogy nemcsak katolikusok vannak ott a fõtéri plébániatemplomban, amikor Márton Áron beszél, hanem a többi felekezet tagjait is érdekli a karizmatikus személyiségû pap mondanivalója. 5 Megérzik rajta, hogy nem valamiféle kikezdhetetlen erkölcsi magasságokból hajol le, hogy erkölcsi kioktatásban részesítse hallgatóit, hiszen lent él õ maga is, élete során ugyanazokat az élethelyzeteket tapasztalta meg, mint amit hallgatói. Így tehát nemcsak kortársa, hanem sorstársa is azoknak, akik között él. Mûködése sorsformáló hatású és szellemet orientáló lett a gimnázium tanulói számára is. A hittanóráin elsõsorban nem a tételes tudást kérte számon, sokkal inkább arra volt kíváncsi, hogy serdülõ-, majd a felnõttkor küszöbére érkezõ diákjai milyen szellemet képviselnek, van-e értékrendjük, valóban hiszik-e azt, amit vallanak. Hittanári mûködését a jellemformálásra irányította. Ehhez baráti közelségbe engedi a tanulóit, ami nem volt szokásos a korabeli középiskolák tanárai és diákjai között. A gimnázium kollégiumában teret enged annak, hogy bárki, bármilyen problémával felkeresse. Ellentétes világnézetek ütköztek abban a korban: Márton Áron elõítéletek nélkül engedte felhozni a problémákat. A városi polgárok körében már nem feltétlenül volt szükségszerû az egyházhoz tartozás: a hittanár felnõttként kezelte azokat a felsõs diákokat, akik ilyen kérdéssel fordultak hozzá. Ruffy Péter írja, hogy ezek az estébe nyúló magánbeszélgetések gyakran cigarettafüst mellett folytak. 6 Nem tekinthetjük a pedagógia abszolút igazságának, de Márton Áron a felsõs diákjait nem tiltotta a dohányzástól. Az elsõ világháború frontjain maga is rabjává lett ennek a szenvedélynek, melytõl majd csak az ötvenes években, a börtönben tudott megszabadulni. Tudta azonban, hogy õ maga lenne hiteltelen, ha azt tiltaná, aminek saját