A TERMOKAMERA, AVAGY A CSÖRGŐKÍGYÓ STRATÉGIÁJA 2. RÉSZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A TERMOKAMERA, AVAGY A CSÖRGŐKÍGYÓ STRATÉGIÁJA 2. RÉSZ"

Átírás

1 A TERMOKAMERA, AVAGY A CSÖRGŐKÍGYÓ STRATÉGIÁJA 2. RÉSZ Cikkünk második részében áttekintjük a termovíziós technológia történetét, majd bemutatjuk az első hazai fejlesztésű termokamerát és a vele készült felvételeket. A termovíziózás története A termovíziós technológiát, mint annyi mindent a világon, a katonák céljaira fejlesztették ki. Nincs semmi meglepő abban, hogy a hőkövető rakéták vagy az igazi éjjellátó készülékek ugyanazt a technológiát használják, mint pl. a házak hőveszteségét vagy egy ember hőtérképét megjelenítő termovíziós kamera. Korábban a széleskörű polgári felhasználást a magas ár, a hűtött detektortechnológia kényelmetlensége éa az exporttilalmi problémák korlátozták. Az 1960-as évek elején jelentek meg a gyakorlatban már jól használható ős eszközök. Ezeket a hűtött detektortechnológiájú Forward-Looking InfraRed (FLIR) eszközöket ban követte az első nem hűtött (uncooled FIR) technológiát tartalmazó berendezés as évek elején kezdték kifejleszteni (TEXAS INSTRUMENTS, HONEYWELL) a nem hűtött technológiájú mikrobolométer érzékelőt tartalmazó eszközöket. A kereskedelemben 1996-ban jelent meg az első sorozatban gyártott mikrobolométer alapú eszköz ben megjelent a kitűnő teljesítmény/ár tényezőjű polikristályos Si (amorphous Si) technológiájú mikrobolométer. 1. kép Az AGA-680 készülék képe a 1960-as évekből A technológia fejlődésére és az árak csökkenésére jellemző, hogy 2000-ben termovíziós rendszerrel szerelték fel a Cadillac DeVille típusú gépkocsit, amellyel biztonságosabbá tették az éjszakai autózást. A következő években a termovíziós eszközök árának további csökkenését, széleskörű elterjedését és paramétereinek (felbontás, érzékenység) további javulását jósolják a szakértők. A hazai helyzet Hazánkban termovíziós eszközöket korábban sohasem gyártottak, ráadásul az exportkorlátozás és a magas ár miatt csak néhány készülék állt a hazai szakemberek rendelkezésére, de ennek ellenére ebben a tudományágban meglepően komoly alkalmazástechnikai kultúra alakult ki. Benkő Imre professzor (BME) úttörő kezdeményezésére és hathatós közreműködésével 1977 óta rendszeresen megrendezésre kerülő termogrammetriai konferenciák jól jelzik, hogy hazánkban mérnökökből, fizikusokból, orvosokból, vegyészekből, környezetvédelmi és mezőgazdasági szakemberekből egy nagyon erős szakmai háttér állt össze.

2 Ráadásul olyan időszakban kezdődött a fenti kibontakozás, amikor szinte lehetetlen volt ilyen készülékeket beszerezni. Két okból is. Ugyanis, mint katonai célra is használható (ún. dualuse ) eszközt, export tilalom alatt állt. Hosszadalmas engedélyezés után vagy az akkor szokásos kerülő utakon lehetett beszerezni ilyen eszközöket. A nyugat-európai szemmel is igen drága eszközök hazánkban szinte megfizethetetlenek voltak. Az ős készülékek folyékony nitrogén hűtésű berendezések voltak, kellően lebutított elektronikával és olyan rendszertechnikával, konstrukcióval rendelkeztek, amelyek semmilyen ismert szabvánnyal sem voltak kompatibilisek. Nehézkes, állandó üzemre alkalmatlan és a mozgó alkatrészek miatt kényes eszközök voltak. A technológia fejlődésével megjelentek nálunk is a különlegesen drága zárt hűtőrendszerű berendezések. Ezek már sokkal kényelmesebb használatot biztosítottak és szerencsére kézi kamera verzióban is megjelentek. Sajnos, továbbra is az ár és a szükséges exportengedély akadályozta az eszközök elterjedését. Mint már NATO tagországnak a várt könnyítés helyett, szeptember 11. után továbbnehezedett az eszközök beszerzése. Az európai és hazai alkalmazástechnikában áttörést jelentett, hogy néhány éve a francia ULIS cég is megjelent a mikrobolométer alapú FIR érzékelő eszközökkel. Ezek hihetetlenül nagy előnye, hogy kíváló érzékenységgel és felbontással rendelkeznek és nem igényelnek hűtést. A gyártási technológia Si alapú, a polisziliciumból készült érzékelő réteget bravúros maratási trükkökkel viszik fel a hordozóra, pontosabban a hordozó fölé emelt híd -ra. Ez elősegíti, hogy a kiegészítő áramkörök ugyanazon a szeleten kerüljenek elhelyezésre. Ez jobb paraméterű és olcsóbb eszközök létrehozását teszi lehetővé. 2. ábra Különféle tokozású ULIS gyártmányú a-si technológiájú mikrobolométer érzékelők (az ULIS cég felvétele) 3. ábra Az a-si technológiájú mikrobolométer mátrix egy elemének elektromikroszkóppal készült képe (az ULIS cég felvétele) Az orvosi, ipari és biztonságtechnikai termovíziós technológia területén kimagasló eredményeket értek el a hazai kutatók, mérnökök. Ezek között is kiemelkedő dr. Szacsky

3 Mihálynak (BME) orvosi diagnosztikát, dr. Kováts László Dezsőnek (BME) ipari- és tűzvédelmi, valamint Gyulaffy Bélának (HM TH) katonai alkalmazástechnikát érintő munkássága. A BME Kísérleti Fizika Tanszékén közel egy évtizede az elméleti és gyakorlati oktatás része a termovíziós technológia bemutatása. A jelenlegi hazai helyzet 2002 és 2004 között a HEXIUM Műszaki Fejlesztő Kft. -az OM által finanszírozott IKTA projekt támogatásával- speciális termovíziós eszközöket fejlesztett ki. A K+F projekt eredményeire alapozva 2004 végétől megindulhatott a hazai fejlesztésű termovíziós berendezések gyártása. Ezek a készülékek a legmodernebb mikrobolométer (polikristályos Si) technológiára alapozott hűtést nem igénylő érzékelőkre épülnek. Felbontásuk 320x240 pixel és érzékenységük lehetővé teszi a 0.05 C hőmérsékleti felbontás elérését (NETD<50mK, f/0.68, 300K). A könnyebb hozzáférés, a költséghatékony ár, a hűtés nélküli technológia és a hazai fejlesztői háttér új területeket nyithat meg a szakemberek előtt. 4. ábra A HEXIUM Műszaki Fejlesztő Kft. által kifejlesztett PYROLATER-12 típusú kamera A PYROLATER-12 kamera műszaki adatai Szenzor: elemű (320x240) hűtést nem igénylő mikrobolométer Érzékenység: átlagosan 30ºC; F0,68 Spektrális érzékenység: 8µm 14µm Optika adatai: f=40mm; F0,68 Látószög: 21º(H) x 16º(V) Mérési tartomány: -20ºC +120ºC (szürő nélkül) Kimenet: Kompozit (CVBS) videojel (50 félkép) Vezérlés: ViCam protokoll (RS232/RS485) Működési hőmérséklet: -25ºC 60ºC Alkalmazástechnika A termovíziós technológiát az orvostudomány, az építészet, az elektrotechnika, az elektronika, a kohászat, a vegyipar, a mezőgazdaság és a környezetvédelem is eredményesen alkalmazhatja. A határ- és rendvédelmi erők, a biztonságtechnikusok a termovíziós technológiát, mint valódi éjjellátó eszközt használhatják. Természetesen az eszköz nem csak éjjel használható eredményesen, hanem ködben, de még nappal is. Ugyanis, jó látási viszonyok között is nehéz észrevenni egy terepszínű ruhában, bokros területen elrejtőző gonosztevőt. Termovíziós berendezés segítségével azonban a gonosztevőt -a környezetétől eltérő- IR sugárzása alapján felfedezhetjük. Ugyanakkor megjelent a művészi célú termovíziós fotózás is, az itt bemutatott fotókkal ehhez is kedvet szeretnénk csinálni. Az alábbi képek a HEXIUM Kft. PYROLATER FIR rendszerével készültek.

4 5. ábra 6. ábra Vonalmenti hőmérsékleteloszlás ábrázolása

5 7. ábra A budai part a Margit-szigetről egy ködös délelőtt A baloldali kép termovízióval készült, a jobboldali normal kamerával dr. Nagy Tamás dr. Unterreiner Viktor

ÚJ LEHETŐSÉGEK A VIZUÁLIS INFORMÁCIÓSZERZÉS ÉS FELDOLGOZÁS MEZŐGAZDASÁGI ALKALMAZÁSÁRA

ÚJ LEHETŐSÉGEK A VIZUÁLIS INFORMÁCIÓSZERZÉS ÉS FELDOLGOZÁS MEZŐGAZDASÁGI ALKALMAZÁSÁRA ÚJ LEHETŐSÉGEK A VIZUÁLIS INFORMÁCIÓSZERZÉS ÉS FELDOLGOZÁS MEZŐGAZDASÁGI ALKALMAZÁSÁRA Dr. Nagy Tamás 1,2 Dr. Polgár Zsolt CSc 4 Dr. Berke József CSc 3,4 1 Hexium Műszaki Fejlesztő Kft., Budapest 2 Budapesti

Részletesebben

A TERMOKAMERA, AVAGY A CSÖRGŐKÍGYÓ STRATÉGIÁJA

A TERMOKAMERA, AVAGY A CSÖRGŐKÍGYÓ STRATÉGIÁJA A TERMOKAMERA, AVAGY A CSÖRGŐKÍGYÓ STRATÉGIÁJA Sokszor használjuk a fényképezés infravörös tartományban kifejezést, ami után rögtön magyarázkodni kényszerülünk, hogy melyik tartományra is gondoltunk. Az

Részletesebben

Sugárzáson, és infravörös sugárzáson alapuló hőmérséklet mérés.

Sugárzáson, és infravörös sugárzáson alapuló hőmérséklet mérés. Sugárzáson, és infravörös sugárzáson alapuló hőmérséklet mérés. A sugárzáson alapuló hőmérsékletmérés (termográfia),azt a fizikai jelenséget használja fel, hogy az abszolút nulla K hőmérséklet (273,16

Részletesebben

A hiperspektrális képalkotás elve

A hiperspektrális képalkotás elve Távérzékelési laboratórium A VM MGI Hiperspektrális laborja korszerű hardveres és szoftveres hátterére alapozva biztosítja a távérzékelési technológia megbízható hazai és nemzetközi szolgáltatását. Távérzékelés

Részletesebben

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mechatronikai mérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Részletesebben

Ipari hőfogyasztásmérő programm. Hőmennyiségmérők és rendszertechnika hőszolgáltatóknak és kisközösségeknek

Ipari hőfogyasztásmérő programm. Hőmennyiségmérők és rendszertechnika hőszolgáltatóknak és kisközösségeknek Ipari hőfogyasztásmérő programm Hőmennyiségmérők és rendszertechnika hőszolgáltatóknak és kisközösségeknek Metrima ipari hőfogyasztásmérő rendszer legmodernebb elektronika, magasfokú rugalmasság és átfogó

Részletesebben

- Műszaki tartalom: Ajánlati ár tartalmaz: Tesztelés: Tisztelt Ügyfelünk:

- Műszaki tartalom: Ajánlati ár tartalmaz: Tesztelés: Tisztelt Ügyfelünk: Tisztelt Ügyfelünk: Szeretnénk szíves figyelmébe ajánlani ezt a saját gyártású kiváló minőségű készüléket. A szerszám és alkatrész gyártó olaj vagy víz hűtésű gépek hűtésére egy költségkímélő megoldásként

Részletesebben

Termikus képi információk alkalmazása a környezetvédelem és az agrártudományok területein

Termikus képi információk alkalmazása a környezetvédelem és az agrártudományok területein Termikus képi információk alkalmazása a környezetvédelem és az agrártudományok területein BERKE József 1,2, KOZMA-BOGNÁR Veronika 3, LADÁNYI Péter 4, NEMESSZEGHY György 5, 1 SFD Informatika Kft., H-8360,

Részletesebben

A távérzékelés és fizikai alapjai 4. Technikai alapok

A távérzékelés és fizikai alapjai 4. Technikai alapok A távérzékelés és fizikai alapjai 4. Technikai alapok Csornai Gábor László István Budapest Főváros Kormányhivatala Mezőgazdasági Távérzékelési és Helyszíni Ellenőrzési Osztály Az előadás 2011-es átdolgozott

Részletesebben

KAROTÁZS TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI ÉS KERESKEDELMI KFT. MŰSZERFEJLESZTÉS KUTAK, FÚRÁSOK TESZTELÉSÉRE CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA

KAROTÁZS TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI ÉS KERESKEDELMI KFT. MŰSZERFEJLESZTÉS KUTAK, FÚRÁSOK TESZTELÉSÉRE CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA KAROTÁZS TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI ÉS KERESKEDELMI KFT. MŰSZERFEJLESZTÉS KUTAK, FÚRÁSOK TESZTELÉSÉRE CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA Pályázat azonosító száma: GOP-1.3.1-08/1-2008-0006, 2. FELADAT: OPTIKAI SZONDA

Részletesebben

Hőkamerás mérések szerepe az energiamegtakarításban

Hőkamerás mérések szerepe az energiamegtakarításban Hőkamerás mérések szerepe az energiamegtakarításban Bárczy Tamás Energiamegtakarítási lehetőségek az ingatlangazdálkodásban Budapest, 2009. 05.21. Energiamegtakarítás fontossága Magyarországon az összes

Részletesebben

Közismereti és szakmai érettségi tantárgyak megfeleltetése

Közismereti és szakmai érettségi tantárgyak megfeleltetése Közismereti és szakmai érettségi tantárgyak megfeleltetése Közismereti érettségi tárgyak 2005 előtti hagyományos érettségi tárgy Megfeleltetve - kétszintű érettségi tárgy alkalmazott közgazdaságtan angol

Részletesebben

International GTE Conference MANUFACTURING 2012. 14-16 November, 2012 Budapest, Hungary. Ákos György*, Bogár István**, Bánki Zsolt*, Báthor Miklós*,

International GTE Conference MANUFACTURING 2012. 14-16 November, 2012 Budapest, Hungary. Ákos György*, Bogár István**, Bánki Zsolt*, Báthor Miklós*, International GTE Conference MANUFACTURING 2012 14-16 November, 2012 Budapest, Hungary MÉRŐGÉP FEJLESZTÉSE HENGERES MUNKADARABOK MÉRETELLENŐRZÉSÉRE Ákos György*, Bogár István**, Bánki Zsolt*, Báthor Miklós*,

Részletesebben

Kondor Tamás A videomegfigyelés jövője: az intelligens kamerák

Kondor Tamás A videomegfigyelés jövője: az intelligens kamerák Kondor Tamás A videomegfigyelés jövője: az intelligens kamerák Bevezető: Az ezredforduló egyaránt jelentős lépés volt az emberiség és a technikai fejlődés szempontjából. Jól megfigyelhetők a rohamléptekben

Részletesebben

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérés megnevezése: Potenciométerek, huzalellenállások és ellenállás-hőmérők felépítésének és működésének gyakorlati vizsgálata

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérés megnevezése: Potenciométerek, huzalellenállások és ellenállás-hőmérők felépítésének és működésének gyakorlati vizsgálata MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV A mérés megnevezése: Potenciométerek, huzalellenállások és ellenállás-hőmérők felépítésének és működésének gyakorlati vizsgálata A mérés helye: Irinyi János Szakközépiskola és Kollégium

Részletesebben

Közismereti és szakmai érettségi tantárgyak megfeleltetése

Közismereti és szakmai érettségi tantárgyak megfeleltetése Közismereti és szakmai érettségi tantárgyak megfeleltetése A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet (Fkr.) 17. (5) bekezdésének módosításáról szóló 169/2016. (VII.

Részletesebben

Arduino, programozás, elektronika egy út az ismeretek integrált felhasználásához

Arduino, programozás, elektronika egy út az ismeretek integrált felhasználásához Arduino, programozás, elektronika egy út az ismeretek integrált felhasználásához KOPASZ KATALIN SZTE OPTIKAI ÉS KVANTUMELEKTRONIKAI TANSZÉK SZTE GYAKORLÓ GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018. NOVEMBER 17.

Részletesebben

Mérés és adatgyűjtés

Mérés és adatgyűjtés Mérés és adatgyűjtés 7. óra Mingesz Róbert Szegedi Tudományegyetem 2013. április 11. MA - 7. óra Verzió: 2.2 Utolsó frissítés: 2013. április 10. 1/37 Tartalom I 1 Szenzorok 2 Hőmérséklet mérése 3 Fény

Részletesebben

Diagnosztikai módszerek, a hulladékhő hasznosítás lehetőségei és gyakorlati példái

Diagnosztikai módszerek, a hulladékhő hasznosítás lehetőségei és gyakorlati példái iagnosztikai módszerek, a hulladékhő hasznosítás lehetőségei és gyakorlati példái A diagnózis felállítása Minden gyógyítás diagnózissal kezdődik. z az energiagazdálkodásban is igaz. Az energetikai diagnosztika

Részletesebben

CARE. Biztonságos. otthonok idős embereknek CARE. Biztonságos otthonok idős embereknek 2010-09-02. Dr. Vajda Ferenc Egyetemi docens

CARE. Biztonságos. otthonok idős embereknek CARE. Biztonságos otthonok idős embereknek 2010-09-02. Dr. Vajda Ferenc Egyetemi docens CARE Biztonságos CARE Biztonságos otthonok idős embereknek otthonok idős embereknek 2010-09-02 Dr. Vajda Ferenc Egyetemi docens 3D Érzékelés és Mobilrobotika kutatócsoport Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

Hordozható Infravörös Hőmérők

Hordozható Infravörös Hőmérők Hordozható Infravörös Hőmérők MicroRay PRO - Alacsony költségű infra hőmérő otthoni vagy ipari használatra A Eurotron gyártmányú MicroRay PRO infravörös hőmérő az ideális eszköz arra, hogy ellenőrizze

Részletesebben

CoreLine Recessed Spot az egyértelmű LED-es választás

CoreLine Recessed Spot az egyértelmű LED-es választás Lighting CoreLine Recessed Spot az egyértelmű LED-es választás CoreLine Recessed Spot A CoreLine Recessed Spot egy süllyesztett LED-es termékcsalád, amely a hagymoányos halogén lámpatestek kiváltására

Részletesebben

Maxos LED Performer hatékony és precíz fénysáv

Maxos LED Performer hatékony és precíz fénysáv Lighting Maxos LED Performer hatékony és precíz fénysáv Maxos LED Performer Az ügyfelek olyan megoldásokra vágynak, melyek költséghatékonyabbak és energiatakarékosabbak a hagyományos világítástechnikai

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 35 52 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

A HV-PCI6 VIDEODIGITALIZÁLÓ KÁRTYA ÉS ALKALMAZÁSAI (HV-PCI6 Video Digitizing Card and its Applications)

A HV-PCI6 VIDEODIGITALIZÁLÓ KÁRTYA ÉS ALKALMAZÁSAI (HV-PCI6 Video Digitizing Card and its Applications) A HV-PCI6 VIDEODIGITALIZÁLÓ KÁRTYA ÉS ALKALMAZÁSAI (HV-PCI6 Video Digitizing Card and its Applications) Ladányi Zoltán, Ladányi Péter, Máthé József, Nagy Ferenc, Nagy Tamás, Patkó Tamás Hexium Műszaki

Részletesebben

TERMOVÍZIÓ Alapfogalmak: 6.8.1.1 Az infravörös sugárzás

TERMOVÍZIÓ Alapfogalmak: 6.8.1.1 Az infravörös sugárzás TERMOVÍZIÓ Alapfogalmak: Az infra-termogrammetria ill. infratelevíziós vizsgálatok fogalomköre felöleli azoknak a vizsgálatoknak egy részét, amelyek lehetővé teszik távolból és érintkezés nélkül a vizsgált

Részletesebben

VMD960 MB. Digitális video mozgásérzékelő Egycsatornás verzió. Jellemzői

VMD960 MB. Digitális video mozgásérzékelő Egycsatornás verzió. Jellemzői VMD960 MB Digitális video mozgásérzékelő Egycsatornás verzió Jellemzői Professzionális kültéri videó mozgásérzékelő Felbukkanó vagy eltűnő álló tárgyak detektálása Objektumszámlálás (ember, jármű) Rendkívül

Részletesebben

MIKROELEKTRONIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI INTÉZET

MIKROELEKTRONIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI INTÉZET MIKROELEKTRONIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI INTÉZET Szenzor és minőség Világítás és környezet MIKROELEKTRONIKA ÉS TECHNOLÓGIA SPECIALIZÁCIÓ TÁRGYCSOPORTJAI Mikroelektronika I. Mikroelektronika II. Szenzorok és beavatkozók

Részletesebben

Termeléshatékonyság mérés Ipar 4.0 megoldásokkal a nyomdaiparban

Termeléshatékonyság mérés Ipar 4.0 megoldásokkal a nyomdaiparban PRESENTATION Termeléshatékonyság mérés Ipar 4.0 megoldásokkal a nyomdaiparban Kremzer, Péter ICCS Kft. kremzerp@iccs.hu Tartalomjegyzék Folyamatirányítás FIR nélkül Nyomdai sajátosságok Megrendelői igények

Részletesebben

Jelenlegi tárgyak Korábbi tárgyak Magyar nyelv és irodalom Nemzetiségi nyelv és irodalom Nemzetiségi nyelv Történelem Matematika Idegen nyelv Fizika

Jelenlegi tárgyak Korábbi tárgyak Magyar nyelv és irodalom Nemzetiségi nyelv és irodalom Nemzetiségi nyelv Történelem Matematika Idegen nyelv Fizika Magyar nyelv és irodalom Nemzetiségi nyelv és irodalom (horvát, német) Nemzetiségi nyelv (horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) Történelem Matematika Idegen nyelv (angol, arab, bolgár,

Részletesebben

DBM-21S. Beltéri dóm kamera. Felhasználói kézikönyv. Bozsák Tamás Használat előtt olvassa el a kézikönyvet és őrizze meg a későbbiekre.

DBM-21S. Beltéri dóm kamera. Felhasználói kézikönyv. Bozsák Tamás Használat előtt olvassa el a kézikönyvet és őrizze meg a későbbiekre. DBM-21S Beltéri dóm kamera Felhasználói kézikönyv Bozsák Tamás Használat előtt olvassa el a kézikönyvet és őrizze meg a későbbiekre. Szatellit Zrt. Bozsák Tamás TARTALOMJEGYZÉK 1. Felhasználói információk...

Részletesebben

Horváth Miklós Törzskari Igazgató MVM Paks II. Zrt.

Horváth Miklós Törzskari Igazgató MVM Paks II. Zrt. Az atomenergia jövője Magyarországon Új blokkok a paksi telephelyen Horváth Miklós Törzskari Igazgató MVM Paks II. Zrt. 2015. Szeptember 24. Háttér: A hazai villamosenergia-fogyasztás 2014: Teljes villamosenergia-felhasználás:

Részletesebben

Egy építőipari beruházás folyamata

Egy építőipari beruházás folyamata Egy építőipari beruházás folyamata tűzjelző a fókuszban A tervező szemszögéből VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok 2018 szeptember 4-5. MMK éves kötelező szakmai továbbképzés Dolhai János tűzjelző

Részletesebben

GreenSpace nagy hatásfokú, fenntartható LED-es megoldás

GreenSpace nagy hatásfokú, fenntartható LED-es megoldás Lighting nagy hatásfokú, fenntartható LED-es megoldás A vásárlók szeretnék megtalálni az ideális egyensúlyt a beruházási költség és a megoldás teljes élettartama alatt jelentkező költségek között. A egy

Részletesebben

A Planck-eloszlásokról és a fényforrások ekvivalens színhőmérséklet -eiről Erbeszkorn Lajos

A Planck-eloszlásokról és a fényforrások ekvivalens színhőmérséklet -eiről Erbeszkorn Lajos A Planck-eloszlásokról és a fényforrások ekvivalens színhőmérséklet -eiről Erbeszkorn Lajos VTT Szeminárium, Budapest, 2017-10-10 Bevezetés Néhány szó a fényről A fényforrások csoportosítása Az emberi

Részletesebben

Az előadásdiák gyors összevágása, hogy legyen valami segítség:

Az előadásdiák gyors összevágása, hogy legyen valami segítség: Az előadásdiák gyors összevágása, hogy legyen valami segítség: Az elektronikai gyártás ellenőrző berendezései (AOI, X-RAY, ICT) 1. Ismertesse az automatikus optikai ellenőrzés alapelvét (a), megvilágítási

Részletesebben

Danfoss ultrahangos hőmennyiségmérők SonoSelect/Safe SonoMeter 30/31. 1 SonoSelect heat meter

Danfoss ultrahangos hőmennyiségmérők SonoSelect/Safe SonoMeter 30/31. 1 SonoSelect heat meter Danfoss ultrahangos hőmennyiségmérők SonoSelect/Safe SonoMeter 30/31 1 SonoSelect heat meter Hőmennyiségmérők Fűtés, hűtés Átfolyásmérő Kiértékelő elektronika Hőmérséklet érzékelő pár Kompakt kialakítás

Részletesebben

Tisztelt Klasztertag! A Pályamunkát kezdetben csak láványterv szinten kérjük, majd a kivitelzésre a legjobb pályzátaot fogjuk felkérni.

Tisztelt Klasztertag! A Pályamunkát kezdetben csak láványterv szinten kérjük, majd a kivitelzésre a legjobb pályzátaot fogjuk felkérni. Tisztelt Klasztertag! Köszönjük, hogy részt vesz kezelőfelület formaterv pályázatunkon. Kérjük, tanulmányozza figyelmesen az alábbi leírásokat, rajzokat és megoldási mintákat. A Pályamunkát kezdetben csak

Részletesebben

Gumibitumen a MOL-tól minőségi utakat elérhető áron!

Gumibitumen a MOL-tól minőségi utakat elérhető áron! Gumibitumen a MOL-tól minőségi utakat elérhető áron! Dr. Geiger András Fejlesztő mérnök MOL DS Fejlesztés, Finomítói Termékfejlesztés ageiger@mol.hu +36 30 380 3898 Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki Kar. Világítástechnika. Mesterséges világítás. Szabó Gergely

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki Kar. Világítástechnika. Mesterséges világítás. Szabó Gergely Építészmérnöki Kar Világítástechnika Mesterséges világítás Szabó Gergely Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék Világítástechnika Mesterséges világítás 2 1 Felkészülést segítő szakirodalom: Majoros

Részletesebben

L E G N O M E C K F T Faipari gépek, szerszámok forgalmazása, javítása VAPLEM 46.43.30 FAGŐZÖLŐ KAMRA TELJESEN ALUMÍNIUMBÓL ÉPÍTVE.

L E G N O M E C K F T Faipari gépek, szerszámok forgalmazása, javítása VAPLEM 46.43.30 FAGŐZÖLŐ KAMRA TELJESEN ALUMÍNIUMBÓL ÉPÍTVE. VAPLEM 46.43.30 FAGŐZÖLŐ KAMRA TELJESEN ALUMÍNIUMBÓL ÉPÍTVE I) AZ ÁRAJÁNLAT TARTALMA : Cellák száma : 1 Modell :VAP LEM 46.43.30 A cella méretei: 1,2 Méretek : L (m) P (m) H (m) Belső 4,6 4,3 3,0 Külső

Részletesebben

@ Lantos Csilla, Papp Ildikó, Polenyik Szilvia, Bóta Krisztina

@ Lantos Csilla, Papp Ildikó, Polenyik Szilvia, Bóta Krisztina Pályázók: Lantos Csilla 10.osztály Papp Ildikó 13.osztály Polenyik Dóra Szilvia 10.osztály Bóta Krisztina 13.osztály Felkészítő tanár: Dr. Jarosievitz Beáta @ Dr. Szacsky Mihály Tartalom A Somatoinfra

Részletesebben

ÁLLAPOTFÜGGŐ KARBANTARTÁST SEGÍTŐ INTEGRÁLT DIAGNOSZTIKAI RENDSZER. Dr. Nagy István, Kungl István. OKAMBIK Pécs, április

ÁLLAPOTFÜGGŐ KARBANTARTÁST SEGÍTŐ INTEGRÁLT DIAGNOSZTIKAI RENDSZER. Dr. Nagy István, Kungl István. OKAMBIK Pécs, április ÁLLAPOTFÜGGŐ KARBANTARTÁST SEGÍTŐ INTEGRÁLT DIAGNOSZTIKAI RENDSZER Dr. Nagy István, Kungl István OKAMBIK Pécs, 2007. április 26-27. A projekt fő célkitűzései Új On-line rezgésdiagnosztikai projekt indítása

Részletesebben

Osztott rendszerû klímaberendezések

Osztott rendszerû klímaberendezések Osztott rendszerû klímaberendezések INNOVATION IS LIFE A HISENSE Air-Conditioners Ltd. Kína egyik legnagyobb és legfejlettebb légkondícionáló berendezés gyártója. Éves szinten több millió darab légkondicionáló

Részletesebben

Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság

Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság 2 1200-as sorozatú tűzjelző központ A biztonság nyugalma Tökéletes védelem az Ön igényihez szabva Az 1200-as sorozatú tűzjelző központ rugalmas,

Részletesebben

VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG

VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG Nagykereskedelem VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG Faelgázosító kazánok Egy modern rendszerrel a Värmebaronen-től, mindig megfelelő hőmérsékletet és elegendő meleg vizet biztosíthat otthonában. Egy időtálló rendszer,

Részletesebben

MÉRÉSI UTASÍTÁS. A jelenségek egyértelmű leírásához, a hőmérsékleti skálán fix pontokat kellett kijelölni. Ilyenek a jégpont, ill. a gőzpont.

MÉRÉSI UTASÍTÁS. A jelenségek egyértelmű leírásához, a hőmérsékleti skálán fix pontokat kellett kijelölni. Ilyenek a jégpont, ill. a gőzpont. MÉRÉSI UTASÍTÁS Megállapítások: A hőmérséklet állapotjelző. A hőmérsékletkülönbségek hozzák létre a hőáramokat. Bizonyos természeti jelenségek meghatározott feltételek mellett mindig ugyanazon hőmérsékleten

Részletesebben

A PRIMO története. ahogy az egykori fejlesztők emlékeznek rá

A PRIMO története. ahogy az egykori fejlesztők emlékeznek rá A PRIMO története ahogy az egykori fejlesztők emlékeznek rá Hogyan kezdődött Dr. Tick József A PRIMO szoftvere Tiszai Tamás A PRIMO hardvere Manno Sándor A PRIMO klaviatúrája Örley Gábor A Sárisápi MGTSZ

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. 2. 3. 4 5. 6. 7. 8. magyar nyelv és irodalom - szakos középiskolai - szakos szakvizsga mérnök mérnök közoktatási vezető magyar nyelv és irodalom - szakos középiskolai, informatikus könyvtáros folyamatban:

Részletesebben

Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban

Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban Gyártás 08 konferenciára 2008. november 6-7. Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban Szerző: Varga Bernadett, okl. gépészmérnök, III. PhD hallgató a BME VIK ET Tanszékén

Részletesebben

2 CE minõsítés megléte (amennyiben ezt harmonizált EU direktíva megköveteli)

2 CE minõsítés megléte (amennyiben ezt harmonizált EU direktíva megköveteli) Elõre gyártott építészeti hõ(hang)szigetelõ anyagok I. Termékjellemzõk Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A mûszaki specifikáció: MSZ EN ÉME Egyéb A megfelelõség-igazolás

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak 2016/2017. tanév 1. félév 1. Matematika I. 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra 2.900,- 42440 Analízis 3.900,- 1190 Matematika feladatok 3.220,- 2. Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. 2.200,-

Részletesebben

Sugárzáson, alapuló hőmérséklet mérés.

Sugárzáson, alapuló hőmérséklet mérés. Sugárzáson, alapuló hőmérséklet mérés. Ha egy anyaggal energiát közlünk, belső energiája megnövekszik, molekuláinak és atomjainak mozgásállapota megváltozik: pl. a molekulákban az atomok egymás körüli

Részletesebben

III. KÖTET: MŰSZAKI-SZAKMAI AJÁNLAT

III. KÖTET: MŰSZAKI-SZAKMAI AJÁNLAT III. KÖTET: MŰSZAKI-SZAKMAI AJÁNLAT ÚTMUTATÓ A MŰSZAKI-SZAKMAI AJÁNLAT TÁBLÁZATÁNAK KITÖLTÉSÉHEZ: Ajánlattevő az alábbi tartalommal és formában köteles megadni az általa ajánlott áru műszaki leírását.

Részletesebben

Bemutatkozik az AHD technológia!

Bemutatkozik az AHD technológia! Bemutatkozik az AHD technológia! Utolsó szerkesztés: 2015. október 6. Készítette: PROVISION-ISR Fordította és szerkesztette: Szentandrási-Szabó Attila A Provision-ISR új AHD termékei teljesen kompatibilisek

Részletesebben

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium _/_/031617. Gépgyártástechnológiai technikus szakképesítés. Vizsga.

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium _/_/031617. Gépgyártástechnológiai technikus szakképesítés. Vizsga. 1 011006 011006/1gy nap nap nap 4. nap 5. nap 6. nap tevékenység 20105.17 20106.27 20106.28 20106.29 VIZSGAREND A vizsgaszervező által készített azon dokumentum, mely alkalmas a szakmai vizsga, a szakmai

Részletesebben

Intelligens Autonom Kamera Modul (IAKM)

Intelligens Autonom Kamera Modul (IAKM) Intelligens Autonom Kamera Modul (IAKM) Célkitűzés A kamera egység legfőbb jellegzetességei: Önálló működésre; Nagyteljesítményű duális képfeldolgozó processzorokkal felszerelt; A képet kiértékelni képes;

Részletesebben

Digitális vezérlőegység

Digitális vezérlőegység Általános leírás: Digitális vezérlőegység kicsi és közepes méretű hűtőkamrához, tárolóhoz Az ECB-1000Q típus széleskörűen használható kicsi és közepes méretű hűtős tárolóeszközökhöz. Hűtési és fagyasztási

Részletesebben

SÜDI ILONA. A 2008/2009. tanévi bemeneti mérés eredményei a TISZK-ek jövője szempontjából

SÜDI ILONA. A 2008/2009. tanévi bemeneti mérés eredményei a TISZK-ek jövője szempontjából SÜDI ILONA A 2008/2009. tanévi bemeneti mérés eredményei a TISZK-ek jövője szempontjából BELVÁROSI HUMÁN ÉPÍTŐIPARI SZILY GAZDASÁGI SZÍNES TISZK GUNDEL MODELL CSEPEL DÉL-BUDAI ÉSZAK-PESTI PETRIK 1. Mérőeszközök

Részletesebben

BHE UAS rendszer bemutatása

BHE UAS rendszer bemutatása BHE UAS rendszer bemutatása Mikó Gyula Képfeldolgozás UAS technológiákhoz nyílt forráskódú és kis költségű szoftverekkel Földmérési és Távérzékelési Intézet 2013. május 14. BHE Bonn Hungary Elektronikai

Részletesebben

Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1.

Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. és, szakos középiskolai tanár, közoktatási vezető, pedagógus szakvizsga szakos tanár; magyar - szakos 2. általános iskolai tanár; közoktatási vezető és pedagógus

Részletesebben

Pontos hőkamera...kiváló tulajdonságokkal

Pontos hőkamera...kiváló tulajdonságokkal Committing to the future Pontos hőkamera...kiváló tulajdonságokkal testo 885 Elforgatható markolat és intuitív kezelés Elforgatható markolat A testo 885 hőkamerák kifinomult ergonómikus kialakításuknak

Részletesebben

Rubin SMART COUNTER. Műszaki adatlap 1.1. Státusz: Jóváhagyva Készítette: Forrai Attila Jóváhagyta: Parádi Csaba. Rubin Informatikai Zrt.

Rubin SMART COUNTER. Műszaki adatlap 1.1. Státusz: Jóváhagyva Készítette: Forrai Attila Jóváhagyta: Parádi Csaba. Rubin Informatikai Zrt. Rubin SMART COUNTER Műszaki adatlap 1.1 Státusz: Jóváhagyva Készítette: Forrai Attila Jóváhagyta: Parádi Csaba Rubin Informatikai Zrt. 1149 Budapest, Egressy út 17-21. telefon: +361 469 4020; fax: +361

Részletesebben

Kooperatív Intelligens Közlekedés Rendszerek építőelemei

Kooperatív Intelligens Közlekedés Rendszerek építőelemei Kooperatív Intelligens Közlekedés Rendszerek építőelemei ITS Hungary Workshop 2016. November 24. Váradi András, Commsignia Bemutatkozás V2X Szoftver Stack V2X Hardverek V2X Security Applikációk Hybrid

Részletesebben

M-Power Chiptuningbox Importőri Nagykereskedelmi Árlista. 2012.Ősz. www.chiptuningbox.hu

M-Power Chiptuningbox Importőri Nagykereskedelmi Árlista. 2012.Ősz. www.chiptuningbox.hu M-Power Chiptuningbox Importőri Nagykereskedelmi Árlista. 2012.Ősz. www.chiptuningbox.hu Az M-Power termékcsaládunk a legújabb digitális technológiával rendelkező tuningbox a kínálatunkban. Számítógépes

Részletesebben

Termék és technológiaváltás. Dr Szalai László Épületgépészeti értékesítési vezető

Termék és technológiaváltás. Dr Szalai László Épületgépészeti értékesítési vezető Termék és technológiaváltás Dr Szalai László Épületgépészeti értékesítési vezető Váltson nagy hatásfokra! Szivattyútelepek energiahatékonyság javító pályázata Pályázhatnak tervező, kivitelező vagy üzemeltető

Részletesebben

IoT alapú mezőgazdasági adatgyűjtő prototípus fejlesztési tapasztalatok

IoT alapú mezőgazdasági adatgyűjtő prototípus fejlesztési tapasztalatok IoT alapú mezőgazdasági adatgyűjtő prototípus fejlesztési tapasztalatok 2016.05.19. Szilágyi Róbert Tóth Mihály Debreceni Egyetem Az IoT Eszközök és más fizikai objektumok elektronikával, vezérléssel,

Részletesebben

Tájékoztató A szakmai előkészítő tantárgyak tankönyveiről

Tájékoztató A szakmai előkészítő tantárgyak tankönyveiről Tájékoztató A szakmai előkészítő tantárgyak tankönyveiről Az NSZI minőségirányítási rendszerét a BVQI tanúsította 2/16 Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr! A Nemzeti Szakképzési Intézet az

Részletesebben

Az Emerson Climate Technologies termékkínálatát és megoldásait a CO 2 rendszerek irányában bővíti

Az Emerson Climate Technologies termékkínálatát és megoldásait a CO 2 rendszerek irányában bővíti Az Emerson Climate Technologies termékkínálatát és megoldásait a CO 2 rendszerek irányában bővíti Válaszként az F-gáz szabályozás hűtőipart befolyásoló hatásaira az Emerson Climate Technologies új termékeket

Részletesebben

Digitális hangszintmérő

Digitális hangszintmérő Digitális hangszintmérő Modell DM-1358 A jelen használati útmutató másolása, bemutatása és terjesztése a Transfer Multisort Elektronik írásbeli hozzájárulását igényli. Használati útmutató Óvintézkedések

Részletesebben

M2037IAQ-CO - Adatlap

M2037IAQ-CO - Adatlap M2037IAQ-CO - Adatlap Szénmonoxid + Hőmérséklet + Páratartalom (opció) Két szénmonoxid riasztási szint Valós idejű környezeti szénmonoxid érzékelő és szabályzó Hőmérséklet- és relatív páratartalom-mérés

Részletesebben

Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08.

Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08. Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08. Cégbemutató 2004: Reológiai alapkutatás kezdete a Kecskeméti Főiskolán 2011: Doktori munka befejezése,

Részletesebben

Variofókuszos objektívek

Variofókuszos objektívek Video Variofókszos ek Variofókszos ek www.boschsecrity.h Kiemelkedő minőségű optika 1/3" és 1/2" formátmok Megbízható, robszts kialakítás Állítható fóksztávolság Kompakt kivitel A szögben megtört területek

Részletesebben

A jövő elkötelezettje. U-érték mérése

A jövő elkötelezettje. U-érték mérése U-érték mérése Mi az U-érték? Az U-érték, (korábban k-érték) a legfontosabb indikátor a használatra kész építőanyagok és építőelemek hőtechnikai tulajdonságainak vizsgálata terén. U-érték = hőátvezetési

Részletesebben

ClearFlood valódi LEDes megoldás sport- és térvilágításhoz

ClearFlood valódi LEDes megoldás sport- és térvilágításhoz Lighting ClearFlood valódi LEDes megoldás sport- és térvilágításhoz ClearFlood ClearFlood fényvetők kínálatában megtalálja minden alkalmazáshoz a szükséges teljesítményt. modern LED-eket és igen hatékony

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203058 Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 26. Web: www.umszki.hu

Részletesebben

DRÓNOK HASZNÁLATA A MEZŐGAZDASÁGBAN

DRÓNOK HASZNÁLATA A MEZŐGAZDASÁGBAN DRÓNOK HASZNÁLATA A MEZŐGAZDASÁGBAN KÖRÖSPARTI JÁNOS NAIK Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztály (ÖVKI) Szaktanári továbbképzés Szarvas, 2017. december 7. A drónok használata egyre elterjedtebb

Részletesebben

Dankházi Z., Kalácska Sz., Baris A., Varga G., Ratter K., Radi Zs.*, Havancsák K.

Dankházi Z., Kalácska Sz., Baris A., Varga G., Ratter K., Radi Zs.*, Havancsák K. Dankházi Z., Kalácska Sz., Baris A., Varga G., Ratter K., Radi Zs.*, Havancsák K. ELTE, TTK KKMC, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A. * Technoorg Linda Kft., 1044 Budapest, Ipari Park utca 10. Műszer:

Részletesebben

Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok

Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok INNOVÁCIÓS ÉSTECHNOLÓGIAI Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok II. Magyar Közlekedési Konferencia Eger, 2018. november 13-15. Győri Beáta Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Infrastruktúra

Részletesebben

Elgázosító CHP rendszer. Combined Heat & Power

Elgázosító CHP rendszer. Combined Heat & Power Mobil biomassza kombinált erőmű Hu 2013 Elgázosító CHP rendszer Combined Heat & Power Elgázosító CHP rendszer Rendszer elemei: Elgázosítás Bejövő anyag kezelés Elgázosítás Kimenet: Korom, Hamu, Syngas

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. AM50 légsebességmérő

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. AM50 légsebességmérő HŰTŐTECHNIKAI ÁRUHÁZAK 1163. Budapest, Kövirózsa u. 5. Tel.: 403-4473, Fax: 404-1374 3527. Miskolc, József Attila u. 43. Tel.: (46) 322-866, Fax: (46) 347-215 5000. Szolnok, Csáklya u. 6. Tel./Fax: (56)

Részletesebben

SM500T Rugalmas hangulatteremtés

SM500T Rugalmas hangulatteremtés Lighting Rugalmas hangulatteremtés A kereskedelemben egyre jobban terjed az online értékesítés, és egyre szorosabbá válik a verseny. Ezért a kereskedők olyan vásárlási élményt szeretnének nyújtani, amely

Részletesebben

Kaméleon K860. IAS Automatika Kft www.iasautomatika.hu

Kaméleon K860. IAS Automatika Kft www.iasautomatika.hu Kaméleon K860 Univerzális Digitális Szabályozó A K860 szabályozók általános automatizálási feladatokra kifejlesztett digitális szabályozók. Épületgépészeti alkalmazásokra kiválóan alkalmasak, gazdaságos

Részletesebben

INTELLIGENS KERESÉS 3D PTZ VEZÉRLÉS INSTANT PLAYBACK EXTRÉM GYORS, ERGONOMIKUS MENÜ PC/MOBIL KLIENS FELHŐ ALAPÚ ELÉRÉS PUSH ÜZENETEK GYÁRTÓI DDNS

INTELLIGENS KERESÉS 3D PTZ VEZÉRLÉS INSTANT PLAYBACK EXTRÉM GYORS, ERGONOMIKUS MENÜ PC/MOBIL KLIENS FELHŐ ALAPÚ ELÉRÉS PUSH ÜZENETEK GYÁRTÓI DDNS 2017 Q2 DVR-NVR Legfontosabb közös tulajdonságok INSTANT PLAYBACK INTELLIGENS KERESÉS 3D PTZ VEZÉRLÉS Instant (azonnali) Playback használatával akár 5 másodperctől 5 percig terjedő, az eseményt megelőző

Részletesebben

Színes kültéri. Reklámtábla installáció

Színes kültéri. Reklámtábla installáció Színes kültéri LED Reklámtábla installáció JU-JO Engineering Bt LED Specialista www.illur.hu Email: illur@illur.hu Tartalom Áttekintés Technikai leírás Tulajdonságok Rendszer csatlakozások Szerkezeti rajz

Részletesebben

1. Cím: Smart autonóm járműbemutató, RECAR (Autonóm Járművek Kutató központ)

1. Cím: Smart autonóm járműbemutató, RECAR (Autonóm Járművek Kutató központ) 1. Cím: Smart autonóm járműbemutató, RECAR (Autonóm Járművek Kutató központ) Smart autonóm jármű bemutató, RECAR (Autonóm Járművek Kutató központ). Az autonóm járművek a közeljövőben forradalmasítják az

Részletesebben

Dercés és granulált takarmány Gyermelyről

Dercés és granulált takarmány Gyermelyről A Gyermelyi Vállalatcsoport Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása. Fő termékei, a tészta, a liszt és a tojás, széles körben ismertek és kedveltek. A cégcsoport egy teljesen zárt vertikumot

Részletesebben

Használati utasítás. DIMAT KFT Harkány, Bercsényi u

Használati utasítás. DIMAT KFT Harkány, Bercsényi u Használati utasítás M6 Lite V3 termosztát padló, és levegő érzékelő szondával DIMAT KFT. 7815 Harkány, Bercsényi u.18. info@dimat.hu +36 70 601 02 09 www.dimat.hu M6 Lite V3 termosztát Elektromos fűtési

Részletesebben

Első kísérleti adó filmbontóval K100 100 W / 50 W Külön kép- és hangadó antennák Próbaadás a PKÁ-ból 1953 december 16. Ünnepélyes indulás a

Első kísérleti adó filmbontóval K100 100 W / 50 W Külön kép- és hangadó antennák Próbaadás a PKÁ-ból 1953 december 16. Ünnepélyes indulás a Első kísérleti adó filmbontóval K100 100 W / 50 W Külön kép- és hangadó antennák Próbaadás a PKÁ-ból 1953 december 16. Ünnepélyes indulás a Hargitából 1954. január 20. Készítők: Posta Kísérleti Állomás

Részletesebben

HŐKAMERÁK ÉS IR KÖZELI KAMERÁK A TÁVOLI VESZÉLY ÉRZÉKELÉSÉRE ÉS KIÉRTÉKELÉSÉRE

HŐKAMERÁK ÉS IR KÖZELI KAMERÁK A TÁVOLI VESZÉLY ÉRZÉKELÉSÉRE ÉS KIÉRTÉKELÉSÉRE HŐKAMERÁK ÉS IR KÖZELI KAMERÁK A TÁVOLI VESZÉLY ÉRZÉKELÉSÉRE ÉS KIÉRTÉKELÉSÉRE VUMII ÁTTEKINTÉS KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS A Vumii magas minőségű, már bizonyított működésű, teljes sötétségben is alkalmazható

Részletesebben

Kivonat Dombóvár Város Önkormányzatának Városgazdálkodási Bizottsága 2014. szeptember 10-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Dombóvár Város Önkormányzatának Városgazdálkodási Bizottsága 2014. szeptember 10-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Dombóvár Város Önkormányzatának 2014. 161/2014. (IX. 10.) sz. bizottsági határozat Dombóvár Város Önkormányzatának a DRV Zrt. 15 éves gördülő fejlesztési tervéről szóló határozati javaslatot elfogadásra

Részletesebben

Használati útmutató AX-5002

Használati útmutató AX-5002 Használati útmutató AX-5002 PIROMÉTER HŐELEMMEL 1. Bevezetés Köszönjük, hogy megvásárolta a hőmérséklet mérő szondával ellátott pirométert. Szánjon néhány percet a használati útmutató elolvasására a munkakezdés

Részletesebben

MŰANYAG HULLADÉK HASZNOSÍTÓ BERENDEZÉS

MŰANYAG HULLADÉK HASZNOSÍTÓ BERENDEZÉS MŰANYAG HULLADÉK HASZNOSÍTÓ BERENDEZÉS HÍDFŐ-PLUSSZ IPARI,KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Székhely:2112.Veresegyház Ráday u.132/a Tel./Fax: 00 36 28/384-040 E-mail: laszlofulop@vnet.hu Cg.:13-09-091574

Részletesebben

62. MEE Vándorgyűlés, Síófok 2015 Szetember Csernoch Viktor, ABB Components. Vacuum Tap-Changers Minősítése

62. MEE Vándorgyűlés, Síófok 2015 Szetember Csernoch Viktor, ABB Components. Vacuum Tap-Changers Minősítése 62. MEE Vándorgyűlés, Síófok 2015 Szetember Csernoch Viktor, ABB Components Vacuum Tap-Changers Minősítése Tartalomjegyzék Fokozatkapcsoló design Technológiai áttekintés Áttétel váltás folyamata Tipikus

Részletesebben

GSM KÖZPONTOK > LAN KÖZPONTOK > HŐMÉRSÉKLET ÉRZÉKELŐK > PÁRAMÉRŐK > CO2 SZENZOROK > NYOMÁSMÉRŐ SZENZOROK >

GSM KÖZPONTOK > LAN KÖZPONTOK > HŐMÉRSÉKLET ÉRZÉKELŐK > PÁRAMÉRŐK > CO2 SZENZOROK > NYOMÁSMÉRŐ SZENZOROK > Távfelügyeleti eszközök kínálata kategóriák szerint: GSM KÖZPONTOK > LAN KÖZPONTOK > HŐMÉRSÉKLET ÉRZÉKELŐK > PÁRAMÉRŐK > CO2 SZENZOROK > NYOMÁSMÉRŐ SZENZOROK > KÉTÁLLAPOTÚ ÉRZÉKELŐK, KAPCSOLÓK > KIEGÉSZÍTŐK

Részletesebben

PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP

PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP 2.1.7-15 A Felhívás célja a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal,

Részletesebben

ŠKODA FÉMHÁZAS POWERBANK mah. Használati útmutató

ŠKODA FÉMHÁZAS POWERBANK mah. Használati útmutató ŠKODA FÉMHÁZAS POWERBANK 10000 mah Használati útmutató Első lépések: A ŠKODA fémházas powerbank előzetesen feltöltött és használatra kész. A powerbank bekapcsolásához nyomja meg az oldalán lévő gombot.

Részletesebben

II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László

II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László A kockázat alapú felülvizsgálati és karbantartási stratégia alkalmazása a MOL Rt.-nél megvalósuló Statikus Készülékek Állapot-felügyeleti Rendszerének kialakításában II. rész: a rendszer felülvizsgálati

Részletesebben

Gingl Zoltán, Szeged, 2015. 2015.09.29. 19:14 Elektronika - Alapok

Gingl Zoltán, Szeged, 2015. 2015.09.29. 19:14 Elektronika - Alapok Gingl Zoltán, Szeged, 2015. 1 2 Az előadás diasora (előre elérhető a teljes anyag, fejlesztések mindig történnek) Könyv: Török Miklós jegyzet Tiezte, Schenk, könyv interneten elérhető anyagok Laborjegyzet,

Részletesebben