Boromisza Zsombor Módosné Bugyi Ildikó. Bányatavak szerepe a tájkarakterben *
|
|
- Bertalan Gáspár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Boromisza Zsombor Módosné Bugyi Ildikó Bányatavak szerepe a tájkarakterben * folyóirat cikk * A cikk a TÁMOP B-09/1/KMR azonosítójú projektje Élhető települési táj című alprojekt 9. (Tájvédelem, tájrehabilitáció) témakör kutatási tevékenysége eredményeként készült.
2
3 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, pp Bányatavak szerepe a tájkarakterben Módosné Bugyi Ildikó, Boromisza Zsombor Budapesti Corvinus Egyetem, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék 1118 Budapest, Villányi út ildiko.bugyi@uni-corvinus.hu Bevezetés, cél A termelőtáj részét képező külszíni bányák által okozott tájsebek számottevő területeket foglalnak el Magyarországon. Ezért fontosnak tartottuk a bányászat eredményeként létrejött vízfelületek bányatavak tájkarakterben betöltött szerepét vizsgálni egy tematikus kutatás keretén belül. A bányászat eredményeként megváltoztatott felszínek évezredek óta jelen vannak a tájban ezer éve ezek a beavatkozások csak pár köbmétert tettek ki, a római korban már elérték a 10 ezer köbméteres nagyságrendet (Faller 1997). A nyersanyagigény napjainkra oly mértékben fokozódott, hogy világszinten 1 köbkilométer/év kőzet kitermelése folyik. Ezzel a nagyságrenddel a bányászat a tájkaraktert meghatározó területhasználatok, tájhasználati formák közé tartozik (Szabó-Lóránt 2006). Korábbi felmérések adatai szerint Magyarországon közel , bányászat által létrehozott tájseb található, illetve az állóvizek teljes területe kb km 2, amelyből 62 km 2 -t tesz ki a nyilvántartott 1588 db bányató (KvVM 2009, 2010). A sok esetben intenzív üdülési hasznosítás, hosszú tartózkodási idő és keskeny puffersáv miatt a bányatavakhoz számos környezeti probléma kapcsolódik, továbbá meghatározó a tavak párolgása miatti talajvíz csökkentő hatás is. Bár a fenti kérdéseket számos kutatás tárgyalja, az egyre növekvő számú bányatavak tájkarakterre gyakorolt hatása kevesebb figyelmet kap. Módszer A tájkarakter tényezőinek vizsgálatát számos, Magyarország különböző tájaiban elhelyezkedő bányató esetében végeztük el. A mintaterületek között volt jelenleg működő- és már több évtizede felhagyott bánya is. A mintaként szolgáló bányatavak igen változatosak az egykor vagy jelenleg bányászott nyersanyag vonatkozásában is: kavics, agyag, homok, mészkő, lignit, feketekőszén, tőzeg. A befoglaló táj típusa szerint is széles körből válogattunk: vannak erdőgazdasági-, mezőgazdasági- ipari-, lakó-, üdülő- és védett tájakban elhelyezkedő mintaterületeink (1. ábra). 27
4 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, A vizsgálatok elsődleges módszere a terepei felmérés volt. Ezt kiegészítette a topográfiai térképek és űrfelvételek elemzése, valamint a fő nézőpontokból készített fotók összehasonlító analízise. 1. ábra: Mintaterületek elhelyezkedése Kutatási hipotézisünk szerint a bányaművelés eredményeként létrejött tavaknak jelentős szerepe lehet a tájkaraktert meghatározó tényezők, illetve a tájkaraktert befolyásoló, módosító tényezők között is sőt lehatárolhatóak olyan tájegységek, tájrészletek, amelyekben szinte kizárólagos szerepük van a tájkarakter formálásában. A kutatás során a Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszéken kialakult metodika szerint vizsgáltuk a tájkaraktert elsősorban meghatározó természeti-, tájképi-, tájszerkezeti tényezőket, illetve a bányatavak esetében a tájkaraktert befolyásoló v. módosító érzelmi-, gondozottsági- és dinamikus tényezőket. Tájképi tényezők A tájkép szempontjából az egyik legjelentősebb tényezőn - a domborzaton - kívül fontos az is, hogy az adott bányató látható-e jelentősebb közlekedési útvonalról, települési belterületről, gyalogos túraútról, kilátópontról. 28
5 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, A bányatavat magába foglaló táj típusa, területhasználata módosíthatja a tájképi adottságokat, ezáltal a bánya tájkarakterben betöltött szerepét. Tavak esetében a tájkarakter tájképi tényezői közé tartozik az állóvíz elhelyezkedése, mérete (1. kép), a part vonalvezetése tagoltsága, a parti rézsűk adottságai (2. kép), a vízi és mocsári növényzet jelenléte, a víz színe és átlátszósága zavarossága. A felsorolt tényezők közül számos egyértelműen a tópartokhoz köthető. A tópartokat a nagy vízfelületek, azok tükröződése, illetve a jelentősen eltérő látvánnyal rendelkező szárazföldi tájelemek markáns kontrasztja jellemzi. A tagoltabb part a változatosságon, részletek kitakarásán feltárulásán keresztül járul hozzá a tájkép gazdagításához. A parti rézsű hossza, meredeksége meghatározza a víz megközelíthetőségét, ezáltal a vízfelület látványának feltárulását a partról. 1. kép tájképi tényező: rombolt felület és vízfelszín, Visonta (Módosné 2010) 2. kép tájképi tényező: rekreációs tájhasználat, tópart, Délegyháza (Boromisza 2010) A tájképi tényező szempontjából elkülönítve vizsgáltuk a dombvidéki és síkvidéki, valamint a működő és felhagyott (helyreállított) bányatavak tájkarakterben betöltött szerepét. Dombvidéki bányatavak esetében sokkal nagyobb az a tájrészlet, amelyben a bányatónak tájkaraktert meghatározó szerepe van. Ebben meghatározóak a helyzeti tényezők, úgymint a topográfiai jellemzők: a bányató relatív magassága, kitettsége, lejtése; morfológiai jellemzők. A vegetáció, a borítottsági mutatók szerepe ebben az esetben kisebb. A növényzet szintén kiemelt jelentőségű a vízfelület látványa, láthatósága szempontjából (Engel Pederson 1998), a tópartok esztétikai megítélése szempontjából az egyik legfontosabb adottság. A mocsári növényzeten kívül a vertikális értelemben is meghatározó fás állományok szerepe lehet fontos a sík felületű, térhatároló vízfelszín mellett, ahhoz csatlakozva (Haider Hunt 2002). 29
6 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, A víz színe, átlátszósága zavarossága nem csak vízminőségi, ökológiai szempontból fontos adottság, de talán a felszíni vizek és partjaik egyik meghatározó tulajdonsága a látvány szempontjából is. Az egész vízfelület pszichikai hatását befolyásolja, hogy a szemlélő a víz első feltárulásakor (rendszerint a part valamely pontjáról) milyennek ítéli meg az adott tavat ezen tényezők alapján. Ebben a tekintetben a nagyobb méretű, kék színű, nagyobb átlátszóságú, tavakat tarja kedvezőbbnek (jobb vízminőségűnek) az emberek többsége (Wilson et al. 1995). Várkuti és munkatársainak (2007) a Balatonon végzett felmérése alapján látható, hogy az emberek a rosszabb átlátszóságot jellemzően vízminőségi problémának tekintik. Az állóvizek vonzereje, széleskörű üdülési turisztikai használata jelentős részben a tavak tájképi jelentőségén, látványán alapszik. Már a kisebb állóvizek is mozgalmasságot visznek a tájrészlet látványába, a nagyobbak a tájkaraktert is meghatározzák. Bulut és munkatársainak (2010) felmérése alapján a felszíni vizek különböző formai közül az állóvizek a legkedveltebb tájelemek közé tartoznak. A tájrehabilitációs beavatkozások hatásait a társadalom elsősorban esztétikai szempontok szerint ítéli meg felszíni vizek esetében (Junker Buchecker 2008), ami a témakör jelentőségét tovább fokozza. Ennek ellenére a hazai és a nemzetközi szakirodalomban kevés figyelmet kap a tavak, tópartok tájkarakterben, tájképben játszott szerepe. Engel és Pederson (1998) Egyesült Államokban végzett áttekintése szerint a tópartok esztétikai értékelésére vonatkozó kutatások igen eltérő eredményeket, megállapításokat mutatnak, pl. igen meghatározó a társadalmi megítélés különböző korosztályok esetében, illetve a tóparthoz fűződő viszony is jelentős (pl. parti telektulajdonosok alkalmi látogatók eltérő megítélése). Tájszerkezeti tényező A bányatavak eltérő mértékben befolyásolják a tájkaraktert aszerint is, hogy síkvidéki vagy dombvidéki-, művelés alatt álló vagy felhagyott bányáról van-e szó. A tájkarakterre gyakorolt hatás szempontjából a síkvidéki bányák esetében a helyzeti adottságoknál jóval nagyobb szerepe van a bányatavat övező tájhasználatoknak, az azokhoz társítható növényborítottságnak, illetve annak, hogy pozitív, vagy negatív geometriájú rombolt felületekről van-e szó. Dombvidéki bányák esetében pedig sokkal nagyobb az a tájrészlet, amelyben a bányának, bányatónak tájkaraktert meghatározó szerepe van. A bányához kapcsolódó járulékos beruházások jelentősen befolyásolhatják a tájkaraktert, sőt esetenként magánál a bányatónál sokkal inkább 30
7 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, meghatározhatják azt. Ilyen elsődleges ill. másodlagos beruházások lehetnek: feldolgozóipar, erőmű, szállítóvezetékek és útvonalak stb. A bányászat felhagyását követő újrahasznosításnak is nagy a szerepe a tájszerkezet alakításában. Vannak intenzívebb újrahasznosítási formák, amelyek tájszerkezetet döntő módon is meghatározhatják (pl. lakó-, iparivagy rekreációs hasznosítás), és vannak olyanok, amelyek csak kismértékben, vagy egyáltalán nem befolyásolják a tájkaraktert (pl. a természetvédelmi, vagy a tájvédelmi célú hasznosítások bizonyos esetei). A síkvidéki bányatavak esetében a helyzeti tényezőknél jóval nagyobb szerepük van a környező tájhasználatoknak, az azokhoz társítható növényborítottságnak, illetve annak, hogy pozitív, vagy negatív geometriájú rombolt felületekről van-e szó. Ebben az esetben a bánya döntően tájszerkezeti tényezőként alakítja a tájkaraktert. Természeti tényezők A külszíni bányák az eredeti tájkaraktert meghatározó természeti adottságokat visszafordíthatatlanul módosítják. E tényező szempontjából tehát a bánya a tájkarakter kedvezőtlen eleme. Ugyanakkor új természeti tájelemek jelenhetnek meg, mint például a bányászatot követően a felszínen visszamaradó alapkőzet, vagy a vizes bányagödrök esetében a bányató vízfelülete, illetve a biológiai értelemben helyreállított bányaterületek másodlagos növénytakarója. A tájkarakter természeti tényezői közül a földtani adottságok a kitermelésre alkalmas nyersanyag fajtája és mennyisége határozzák meg a bányák létesítésének helyét, annak nagyságát és a bányaművelés módját. Az egykor kitermelt nyersanyag befolyásolja a kialakítható rézsűket és a bányafalakat - ezen keresztül, valamint a látványával befolyásolja a tájkaraktert. Ebben meghatározóak a helyzeti tényezők, úgymint a topográfiai jellemzők: bánya helyének relatív magassága, kitettsége, lejtése; morfológiai jellemzők, környező területek tagoltsága. Ezek és a hidrológiai adottságok természeti tényezőként alakítják a tájkaraktert. A bányatavak esetében a tájkaraktert meghatározó természeti tényező lehet a felszínen megjelenő alapkőzet (geológiai adottságok), a természetes, vagy mesterséges domborzati formák (3. kép), a bányató vízfelületének morfológiája, illetve a spontán megtelepült, vagy a másodlagosan kialakított növénytakaró (4. kép). 31
8 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, kép Természeti tényező: visszamaradt alapkőzet, Sárospatak (Módosné 2010) 4. kép Természeti tényező: növénytakaró, Rábahídvég (Boromisza 2005) Érzelmi tényező A tájkarakter érzelmi tényezői közé tartoznak a bányászat által kialakított tájformák, amelyek már évtizedek, esetleg már évszázadok óta részt vesznek a tájkarakter alakításában, ezáltal hosszú idő óta beépültek a helyi lakosság tájtudatába erősítik, meghatározzák azt. Szintén a tájkarakter érzelmi tényezői közé tartozik az a társadalmi környezet, amit befolyásol a település és annak külterületén lévő bánya egymáshoz való viszonya, vagy az érintett települések lakosságának összetétele, kapcsolata a bányával. A bányász-településekben a helyi lakosság részéről egészen más akár a működő, akár az időlegesen bezárt, vagy a már helyreállított bányák tájképi-tájhasznosítási szerepének megítélése, mint egyéb településekben. 5. kép Érzelmi tényező: Üdülési, sport hasznosítás (Módosné 2006) 6. kép Érzelmi tényező: Közpark, Budapest (Boromisza 2006) A tájkarakter érzelmi tényezőinek vizsgálatából az derül ki, hogy a bányatavak társadalmi megítélése általában már megjelenésükkor pozitív, 32
9 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, mivel új lehetőséget, tájhasznosítási formát jelentenek, a tájpotenciált növelik (5-6. kép). A legtöbb esetben valamilyen rekreációs hasznosítást alakítanak ki rajtuk, de további érzelmi tényező lehet a bányatavon és környezetében kialakult természeti érték megóvásának igénye is. Dinamikus tényező A dinamikus tényezők között értékelhető elsőként a bányaművelés folyamata a tájkarakterben hiszen álladó beavatkozásával változtatja azt. A bányaművelés befejezését követő műszaki és biológiai helyreállítás után (illetve annak hiányában is) meginduló szukcesszió időben jól érzékelhető, állandó változást eredményez, ami a tájkarakterre is hatást gyakorol. A bányatavak esetében a víztest és növényzetének szukcessziója mellett a tájkarakter dinamikus tényezői közé tartozik továbbá a vízminőség változása. Másrészt, a bányatavak létrejötte sok esetben dinamikus ütemű üdülési turisztikai fejlesztési folyamatok elindítója. Ezen turisztikai fejlesztések közvetlenül, illetve másodlagosan is változtathatják, módosíthatják a tájkaraktert. A környező területek talajvízszintjének módosulása további változásokat indukál a növénytársulásokban és a tájhasználatban. Állapot, gondozottsági tényező A működő bányák az állapot (gondozottsági) tényező szempontjából is nagymértékben befolyásolják a tájkaraktert, hiszen általában gondozatlan, rombolt, rontott állapotot jeleznek. A helyreállított külszíni bányák tájkarakterben betöltött szerepét nagyon sok rehabilitációs lehetőség befolyásolja. Többek között például az, hogy milyen utóhasznosítást kapott a bánya, az új tájhasznosítás mennyire van összhangban a tájszerkezettel a tájtípussal, a kialakult egyedi látványok megőrződtek-e. Az utóhasznosítással összefüggésben a tájgondozás (kezelés, fenntartás, illetve maga a tájhasználat) megvalósulása, vagy hiánya szintén befolyásolja a tájkaraktert egyrészt közvetlenül, másrészt a tájképi tényezők módosításával. Esettanulmány A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán 2009 óta folyik Délegyháza területén bányatavak partjának felmérése. A településképet alapvetően meghatározza a közel 300 ha bányató vízfelülete, a partjukat 33
10 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, szegélyező vízi- és mocsári növényzet, valamint a bányászat során létrejött kavics- és homokdepóniák. A település jelentős része ma is kitermeléssel érintett, a tórendszer közvetlen környezetében a lakóterületek mellett összefüggő üdülőterületek is kialakultak. A vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a domborzati adottságok alapvetően meghatározzák a tó környezetének használatát és növényzetét. Természetközeli növényállományok elsősorban a rekreációs tevékenységeknek nem kedvező, meredekebb terepfelszíneken alakultak ki. Az intenzív használat ugyanakkor gyorsan jelentkezik a tavak vízszínének változásában is, amely visszahat a tájképi megjelenésre és az üdülési turisztikai vonzerőre. Nem csak Délegyházán, hanem a környező településeken (Bugyi, Kiskunlacháza) is jól megfigyelhető a kavicsbányászat és bányatavak tájszerkezetre, tájhasználatra, tájképre gyakorolt hatása. A jelentős kiterjedésű bányató-rendszer ebben a tájrészletben tehát nem csupán módosítja, befolyásolja a tájkaraktert, hanem alapvetően meghatározza. Összefoglaló A kutatás eredményeként megállapítható volt, hogy a bányászat által kialakított új terepformák, a megjelenő vízfelület és az ahhoz kötődő újrahasznosítási formák a legtöbb esetben döntő módon megváltozatják a tájkaraktert. Újrahasznosítástól függően, de leginkább a természeti tényezők módosulnak, de döntő változás következik be a tájszerkezeti- és tájképi tényezők esetében is. Szignifikáns összefüggés nem volt kimutatható a bányatavat magában foglaló táj típusa és a bányató tájkaraktert meghatározó szerepe között. Ugyancsak kicsi a bányászott nyersanyag szerepe a tájkarakter módosításában, bár a bánya méretével kapcsoltan értékelve már jelentősebb az összefüggés. A dinamikus tényezőt vizsgálva: az első jelentős változás a tájkarakterben a bányanyitást követően jelentkezik. A működés alatt folyamatosan változó hatások jellemzőek, majd a következő nagy változást a bánya felhagyását követő rehabilitáció és utóhasznosítás kialakítása jelenti. Az intenzívebb rekreációs hasznosítási lehetőségeknek köszönhetően a vizes bányák azaz a bányatavak tájkaraktert módosító hatása nagyobb tájrészletekre, tájegységekre is kiterjedhet. További kutatási feladatot jelent azoknak a hazai tájrészleteknek a feltárása, ahol a bányatavak kizárólagos szerepet kapnak a tájkarakter formálásában. 34
11 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, Irodalom, források Benke István (szerk., 1996): A magyar bányászat évezredes története. II. kötet. OMBKE kiadás, Budapest Bulut, Z., Karahan, F., Sezen, I. (2010): Determining visual beauties of natural waterscapes: a case study from Tortum Valley (Erzurum / Turkey). Scientific Research and Essay Vol 5. (2) pp Csima Péter, Kincses Krisztina (1999): Tájrehabilitáció. Egyetemi jegyzet, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Budapest. p. 96. Csima Péter (2008): Tájvédelmi szabályozás a településrendezési tervekben. pp In. Csorba P., Fazekas I.(szerk.): Tájkutatás-tájökológia. Meridián Alapítvány, Debrecen. Csima Péter, Módosné B. Ildikó (2010): Települési tájkarakter elemzés nógrádi települések példáján 4D könyvek, Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar, pp Engel, S., Pederson Jr. J. L. (1998): The construction, aesthetic and effects of lakeshore development: a literature review. Research report 177. Wisconsin Department of Natural Resources. Madison. 48 p. Faller Gusztáv (1997): "Jó szerencsét!" Bányászat Magyarországon, Budapest. Haider, W., Hunt, L. (2002): Visual aesthetic quality of Northern Ontario s forested shorelines. Environmental Management Vol. 29. No. 3. pp Junker, B., Buchecker, M. (2008): Aesthetic preferences versus ecological objecties in river restoration. Landscape and urban planning 85, pp KvVM 2009: A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása. Vízgyűjtő-gazdálkodási terv. A Duna-vízgyűjtő magyarországi része (2009). Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság. Budapest. KvVM 2010: Hazánk környezeti állapota (2010). Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Budapest. 225 p. Szabó József, Dávid Lóránt (szerk., 2006): Antropogén geomorfológia, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. Várkúti Anna, Kovács Kata, Stenger-Kovács Csilla, Padisák Judit (2007): Environmental awareness of permanent inhabitants of towns and villages on the shores of Lake Balaton with special reference to issues related to global climate change. Hydrobiologia 599. pp Wilson, M. I., Robertson, L. D., Daly, M., Walton, S. (1995): Effets of visual cues on assessment of water quality. Journal of Environmental Psychology 15. pp
12 Tájvédelmi Füzetek 2. szám, pp
Felhagyott és helyreállított külszíni bányák szerepe a tájkarakterben
Felhagyott és helyreállított külszíni bányák szerepe a tájkarakterben Módosné Bugyi Ildikó, dr. Csima Péter Budapesti Corvinus Egyetem, ildiko.bugyi@uni-corvinus.hu Bevezetés A tájépítészeti munkák tájvizsgálati
TELEPÜLÉSSZEGÉLY TÁJKARAKTERT MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐI
TELEPÜLÉSSZEGÉLY TÁJKARAKTERT MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐI FÖLDI ZSÓFIA 1 * 1 Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Kar, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék *e-mail: Foldi.Zsofia@tajk.szie.hu
Tájkarakter-védelem és az Európai Táj Egyezmény. Dr. Kiss Gábor Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Tájkarakter-védelem és az Európai Táj Egyezmény Dr. Kiss Gábor Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Tájkarakter-védelem jogi közelítés A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény gondoskodni
Módosné Bugyi Ildikó* Kató Eszter. Bányák szerepe a zöld infrastruktúra fejlesztésében
Módosné Bugyi Ildikó* Kató Eszter Bányák szerepe a zöld infrastruktúra fejlesztésében Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék * e-mail: ildiko.bugyi@uni-corvinus.hu Összefoglalás
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/827/2008. Tervezet a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület 24/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest,
Kató Eszter* Módosné Bugyi Ildikó. Természetszerű növényalkalmazás bányákban
Kató Eszter* Módosné Bugyi Ildikó Természetszerű növényalkalmazás bányákban BCE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék * eszter.kato@uni-corvinus.hu Összefoglalás A bányák rehabilitációja során telepítendő
A kavicsbányászat, valamint a víz- és termőföld védelme konfliktusának egyes kérdései
A kavicsbányászat, valamint a víz- és termőföld védelme konfliktusának egyes kérdései FAVA 2012. konferencia, Siófok dr. Balásházy László balashaz@enternet.hu A konfliktus lényege Kavicsbányászatra
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény
- A környezetvédelem alapjai -
Urbanista szakirányú tanfolyam Értékvédelem - A környezetvédelem alapjai - Előadó: Boromisza Zsombor, egyetemi tanársegéd e-mail: zsombor.boromisza@uni-corvinus.hu Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi
Tározótavak (állóvizek) tervezési elvei Dr. Madarassy László Bedő Csaba BME Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
Tározótavak (állóvizek) tervezési elvei Dr. Madarassy László Bedő Csaba BME Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék Fertő-tó, Dóri Béla Természeti katasztrófák útján kialakuló tavak Ilyen
Antropogén tájsebek vizsgálatának szempontjai
A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Antropogén tájsebek vizsgálatának szempontjai Hornyák Péter PhD hallgató Miskolci Egyetem, Földrajz Intézet ecokosza@uni-miskolc.hu
BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012
BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 A doktori iskola megnevezése: tudományága: Budapesti Corvinus
HELYTÖRTÉNETI EMLÉKEK ÉS EGYETEMES ÉRTÉKEK VÉDELME ÉS SZEREPE A TÁJKARAKTERBEN TÁJVÉDELEM EGY VILÁGÖRÖKSÉG HELYSZÍNEN
HELYTÖRTÉNETI EMLÉKEK ÉS EGYETEMES ÉRTÉKEK VÉDELME ÉS SZEREPE A TÁJKARAKTERBEN TÁJVÉDELEM EGY VILÁGÖRÖKSÉG HELYSZÍNEN Csima Péter Pádárné Török Éva Bevezetés A Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszéken
Boromisza Zsombor. Tájváltozás a Velencei-tó partján *
Boromisza Zsombor Tájváltozás a Velencei-tó partján * folyóirat cikk * A műhelytanulmány a TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR-2010-0005 azonosítójú projektje Élhető régió, élhető települési táj című alprojekt 9. Tájváltozás
239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről
239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről A Kormány a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) 26. - ának (13)
Magyar joganyagok - 239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet - a bányatavak hasznosításá 2. oldal a) a bányató medrére, vízkészletére, valamint az egyéb te
Magyar joganyagok - 239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet - a bányatavak hasznosításá 1. oldal 239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről
Tájvédelem a települési tervezésben
MŰHELYSOROZAT A TÁJVÉDELMI KORMÁNYRENDELET SZAKMAI ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL 2014. március 25 Tájvédelem a települési tervezésben Hamar József JOGI HÁTTÉR - alap Európai Táj Egyezmény 2007. évi CXI. törvény a Firenzében,
Tájváltozások kényszerek és lehetőségek a tájváltozások kezelésében
Tájváltozások kényszerek és lehetőségek a tájváltozások kezelésében Gazdasági kényszer : ipar, bányászat; energiatermelés; erdőgazdaság; folyószabályozás; stb. Felhagyás bolygatott, degradált állapot megbolygatott
A kultúrtáj változásai a Vászolyi-medencében
A kultúrtáj változásai a Vászolyi-medencében Endrődi Judit PhD II. évf. Témavezetők: Dr. Horváth Gergely, Dr. Csüllög Gábor ELTE TTK Környezettudományi Doktori Iskola Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék
A magyar tájak állapotának fizikai földrajzi és tájszerkezeti indikátorai
A magyar tájak állapotának fizikai földrajzi és tájszerkezeti indikátorai Nemzeti Tájstratégia Műhelybeszélgetés 2015. december 2. Dr. Csorba Péter tanszékvezető egyetemi tanár A földrajzi táj; elsősorban
Szatmári Emese KÖRINFO. Kavicsbánya vizsgálata Bugyin
Szatmári Emese KÖRINFO Kavicsbánya vizsgálata Bugyin Tartalomjegyzék 1. A tájseb elhelyezkedése, mérete, bányászott ásványi nyersanyag megnevezése 2. Természeti adottságok 3. Tájhasználat 4. Környezetvédelmi
A bányaudvarokat magában foglaló tájrészlet (pirossal) és környezete (forrás:
Tájvédelmi munkarész Összeállította: Dr. Boromisza Zsombor, okl. tájépítészmérnök, PhD, tájvédelmi és élővilágvédelmi szakértő (SZTjV SZ-22/2011., SZTV SZ-019/2016.) Előzmények A Fejér Megyei Kormányhivatal
Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok
Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek
VÍZFOLYÁSOK FITOPLANKTON ADATOK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSE A VÍZ KERETIRÁNYELV FELTÉTELEINEK MEGFELELŐEN
VÍZFOLYÁSOK FITOPLANKTON ADATOK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSE A VÍZ KERETIRÁNYELV FELTÉTELEINEK MEGFELELŐEN Készítette: Keszthelyi Claudia Györgyi Környezettan BSc Témavezető: Prof. Dr. Padisák Judit Pannon
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Ecsegfalvi halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIG946 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON IGIT Project (PIRSES GA -2009-247608) Gombás Katalin Nyugat-magyarországi Egyetem
Boromisza Zsombor. Tájhasználati, tájökológiai szempontok a Velencei-tó parti sávjának értékelésére *
Boromisza Zsombor Tájhasználati, tájökológiai szempontok a Velencei-tó parti sávjának értékelésére * Mhelytanulmány * A mhelytanulmány a TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR-2010-0005 azonosítójú projektje Élhet települési
INGATLANFORGALMI SZAKVÉLEMÉNY
INGATLANFORGALMI SZAKVÉLEMÉNY 8681 Látrány külterület HRSZ 0166/3 2017.09.14. INGATLANFORGALMI SZAKVÉLEMÉNY ÉRTÉK - TANÚSÍTVÁNY AZ ÉRTÉKELT INGATLAN MEGNEVEZÉSE ÉS ADATAI AZ INGATLAN MEGNEVEZÉSE: IRÁNYÍTÓSZÁM,
A tájvédelem aktuális szabályozási feladatai
Csőszi Mónika Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály A tájvédelem aktuális szabályozási feladatai Táji örökségünk megőrzése 2015.02.03. Európai Táj Egyezmény Az egyezmény célja: Táj integrálása a szakpolitikákba
Szikes tavak ökológiai állapotértékelése, kezelése és helyreállítása a Kárpát-medencében n
Szikes tavak ökológiai állapotértékelése, kezelése és helyreállítása a Kárpát-medencében n Boros Emil Ökológia és természetvédelem: alkalmazott kutatások szerepe a gyakorlatban. FM: 2015. július 8. 1 http://www.hortobagyte.hu
1. SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA
1 3/2019. (II.20.) határozat 1. melléklete 1. számú melléklet Településszerkezeti tervi leírás Neszmély Község Településszerkezeti tervét a Képviselő testület a 85/2013.(VI.26.) sz. Kt. önkormányzati határozattal
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben Vaszócsik Vilja területi tervező Lechner Nonprofit Kft. PhD-hallgató SZIE Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori
1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT
1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT Országos térségi k vizsgálata Balatonföldvár településre vonatkozóan a 2003. évi XXVI. tv. (OTrT) szerint: Balatonföldvár teljes közigazgatási területére, ill. a 19. számú módosítással
Oktatói önéletrajz Dr. Csima Péter
egyetemi tanár Tájépítészeti és Településtervezési Kar Kar Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1967-1972 kertészeti egyetem, táj- és kertépítészet Tudományos fokozatok,
TÁJAINK INTEGRATÍV FEJLESZTÉSE ÉS VÉDELME. Csőszi Mónika Vidékfejlesztési Minisztérium
TÁJAINK INTEGRATÍV FEJLESZTÉSE ÉS VÉDELME Csőszi Mónika Vidékfejlesztési Minisztérium 1 A folyó oly simán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai
Terepi adatfelvétel és geovizualizáció Androidos platformon
Terepi adatfelvétel és geovizualizáció Androidos platformon Balla Dániel 1 Kovács Zoltán 2 Varga Orsolya Gyöngyi 3 Zichar Marianna 4 5 1 PhD hallgató, Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi
Beavatkozással érintett területek
Denevérvédelmi beavatkozások (ivóhelyek kialakítása) az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területén az Erdei életközösségek védelmét megalapozó többcélú állapotértékelés a magyar Kárpátokban című pályázatban
Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata
A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ MUNKARÉSZ A településrendezési tervek készítése során figyelembe kell venni a magasabb szintű területrendezési tervek szabályozásait.
A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont:
A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: Mátészalka város belterületén több szám szerint 19 db telektömbben a hatályos településrendezési eszközök építménymagasság növekedést/növelést terveztek.
TÁJVÉDELMI ELVEK ALKALMAZÁSA A TELEPÜLÉSTERVEZÉS MÓDSZERTANÁBAN
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM TÁJÉPÍTÉSZETI KAR A doktori iskola megnevezése: Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskola tudományága: Agrárműszaki vezetője: Csemez Attila, DSc
KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK
Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek középszint 0921 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
A TÁJKARAKTER PROJEKTELEM NEMZETKÖZI ÉS HAZAI SZAKPOLITIKAI KERETE
...hogy élni tudjunk a természet adta lehetőségekkel A TÁJKARAKTER PROJEKTELEM NEMZETKÖZI ÉS HAZAI SZAKPOLITIKAI KERETE Természeti és táji értékek táji léptékű megőrzésének stratégiai megalapozása szakmai
FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI. oktatási anyag
FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI LÉTESÍTMÉNYEK (RÉGÉSZETI OBJEKTUMOK) FELDERÍTÉSE oktatási anyag (RÉGÉSZETI) É OBJEKTUM-FELDERÍTÉS (ALAPOK) TERMÉSZETES MESTERSÉGES ELLENTÉTBŐL KIINDULVA felismerés alakzat és struktúra
DR. BOROMISZA ZSOMBOR. A Velencei-tóhoz kapcsolódó tájvédelmi szakértői tevékenység
DR. BOROMISZA ZSOMBOR A Velencei-tóhoz kapcsolódó tájvédelmi szakértői tevékenység A Velencei-tavi tájhoz kapcsolódó személyes kötődésem diplomaterv, tdk dolgozat, majd doktori disszertáció formájában
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁ (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK
MAGYARORSZÁG TÁJFÖLDRAJZA
MAGYARORSZÁG TÁJFÖLDRAJZA Halasi-Kovácsné Benkhard Borbála Egyetemi tanársegéd Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Tematika 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 szeptember 27. október 4. október
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Magyarország vízgazdálkodása. 5.lecke 1. Magyarország a legek országa: a Föld egyik
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos ket, területfelhasználási
Aggregátum bányászat Magyarországon
Nemzetközi Konferencia Cím: Az európai kitermelésben az ásványi források technikai, környezetvédelmi és biztonsági kiválóságának bemutatásai Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel, H-1067 Budapest, Teréz Körút
ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek
ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ VIZSGÁLATA Őcsény
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány
Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )
Natura 2000 erdőterületek finanszírozása (2014 2020). Általános cél az uniós természetvédelmi irányelvek maradéktalan végrehajtása (EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020, 1. Cél) érdekében a fajok és
4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása
4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása A területrendezési - településrendezési tervek tervhierarchiájának legmagasabb szintjén az Országos Területrendezési Terv áll, amelyet az Országgyűlés
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1149/2008. Tervezet a Somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember
Tájvédelem. A táj fogalma
Tájvédelem A táj fogalma A földfelszínnek több szempontból egységes, a környező területektől különböző része. A kialakításában részes tájalkotó tényezők részben természetiek: domborzat, éghajlat, növényzet
Vízminőségvédelem km18
Vízminőségvédelem km18 2004/2005-es tanév I. félév 4. rész Dr. Zseni Anikó egyetemi adjunktus, SZE, MTK, ÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Vízkészlet-gazdálkodás ~ a természetes és felhasználható vízkészletek
A városklíma kutatások és a településtervezés, a városi tájépítészet összefüggései. Dr. Oláh András Béla BCE, Tájépítészeti Kar
A városklíma kutatások és a településtervezés, a városi tájépítészet összefüggései Dr. Oláh András Béla BCE, Tájépítészeti Kar A kezdet, vegetációs index vizsgálat Hogy változott Budapest vegetációja 1990
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem
SOLTVADKERT 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. A strand mederfenék jellemzése: Homokos, iszapos. 2. A strandhoz tartozó partszakasz talajának jellemzése: Homokos, és gyepszőnyeggel borított. 3. A víz elérhetősége:
A tájvédelem aktuális szabályozási környezete a jogalkotó szemével Csőszi Mónika Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
A tájvédelem aktuális szabályozási környezete a jogalkotó szemével Csőszi Mónika Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Műhelysorozat a tájvédelmi kormányrendelet szakmai előkészítéséről
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság BEVEZETÉS A projekt a Kárpát-medence egyik legnagyobb jelentőségű időszakos szikes taván
DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN
DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube 26.09.2018 A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai RegionálisFejlesztési
Az öntözés tízparancsolata
1. Az öntözés - mint vízgazdálkodási kategória - a víz hasznosításának egyik módja, egyben az adott helyen rendelkezésünkre álló víz felhasználásának egyik eszköze és az adott (vízgyűjtő)terület vízháztartásának
Magyar Hidrológiai Társaság Soproni és Győri Területi Szervezet XVI. FERTŐ ANKÉT
Magyar Hidrológiai Társaság Soproni és Győri Területi Szervezet XVI. FERTŐ ANKÉT Partvonal értelmezései: Hazai értelmezés: - Vízgazdálkodási lexikon (1970): A folyó v. tó középvízi medrének és a környező
Gördülő Tanösvény témakör-modulok
Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,
Hatályos OTrT (Jelen tervezés terv alapja) Ország szerkezeti terv (hatályos településrendezési terv alapja)
I I. 1. 5. A területrendezési tervvel való összhang igazolása Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun
Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.
141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról
141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény
A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági
A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,
Nemzeti Tájstratégia Balczó Bertalan főosztályvezető Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Nemzeti Tájstratégia 2017-2026 Balczó Bertalan főosztályvezető Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály 10 éves az Európai Táj Egyezményt kihirdető törvény Műhelybeszélgetés és a Táji örökségünk megőrzéséért
Magyar joganyagok - 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet - a területek biológiai aktivitásért 2. oldal (3)1 A változtatás utáni állapotra a (2) bekezdés szer
Magyar joganyagok - 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet - a területek biológiai aktivitásért 1. oldal 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet a területek biológiai aktivitásértékének számításáról Az épített környezet
BUDAPEST ZÖLDINFRASTRUKTÚRA STRATÉGIÁJA
BUDAPEST ZÖLDINFRASTRUKTÚRA STRATÉGIÁJA Tatai Zsombor környezettervezési irodavezető Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. Zöldinfrastruktúra Műhelytalálkozó Agrárminisztérium 2018. 11. 14. KÖZÖS
J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló
J_ 02.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Felsőrákosi-rétek helyi jelentőségű természetvédelmi területének
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM TÁJÉPÍTÉSZETI ÉS TÁJÖKOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM TÁJÉPÍTÉSZETI ÉS TÁJÖKOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA Molnár Zsófia Az Alsó-Tisza-völgyi holtágak tájvizsgálata és tájrehabilitációs elvei DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST 2013. A doktori
EGYKORI IPARI TÁJAK DEGRADÁCIÓS FOLYAMATAINAK PROBLÉMÁI Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK FFI Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék
Csüll llög Gábor - Horváth Gergely EGYKORI IPARI TÁJAK DEGRADÁCIÓS FOLYAMATAINAK PROBLÉMÁI Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK FFI Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Tiszaszentimrei halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIG998 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély
Vizeink állapota 2015
Vizeink állapota 2015 Dr. Kerekesné Steindl Zsuzsanna BM Budapest, 2015. október 29. MHT www.vizeink.hu Kvassay Jenő Terv: 1. Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálata (VGT2 2015) 2. Nemzeti Vízstratégia
PARTFELMÉRÉS A DÉLEGYHÁZI BÁNYATAVAKNÁL
Tájökológiai Lapok 9 (1): 87 98. (2011) 87 PARTFELMÉRÉS A DÉLEGYHÁZI BÁNYATAVAKNÁL SALLAY Ágnes, BOROMISZA Zsombor BCE Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék, BCE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék
Tisza Klaszter Tudományos Együttműködés (Trans-Tisa Network)
Holtmedrek Tisza Klaszter Tudományos Együttműködés (Trans-Tisa Network) Nagy Sándor Alex Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszék http://hidrobiologia.unideb.hu Szolnok, 2011. március 30. Debreceni Egyetem
A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA
5. melléklet az 57/2016.(XI.4.) kt. számú határozathoz A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Veszprém Megye Területrendezési Tervéről szóló 5/2005. (V.27.) önkormányzati rendelete (5/2011. (II.28.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. /2006. ( ) ÖTM-KvVM r e n d e l e t e
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter /2006. ( ) ÖTM-KvVM r e n d e l e t e a területek biológiai aktivitásértékének számításáról Az épített
Szigetköz monitoring múltja, jelene, jövője
Monitoring rendszerek a vízgazdálkodás szolgálatában Szigetköz monitoring múltja, jelene, jövője Sütheő László műszaki igazgató-helyettes ÉDUVIZIG Győr MTA VEAB Biológiai Szakbizottság Vízgazdálkodási
O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i
Téglás Város Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Napelemes erőműpark Tervező: A r t Vi t al T e r v e z ő,
A TÉKA projekt eredményei
A TÉKA projekt eredményei Dr. Kollányi László Budapesti Corvinus Egyetem Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék V. MagyarTájökológiai Konferencia, Sopron 2012. 08.25-27. Mi is az a tájérték Tájértékek
VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA
VÍZ A VÉGES ERŐFORRÁS HIDVÉGHINÉ DR. PULAY BRIGITTA ÉDESVIZEK FAJTÁI FELSZÍN ALATTI VIZEK Kontinentális víztározók (nk-i) Karsztvizek rétegvizek FELSZÍNI VIZEK Folyók, tavak Esővíz Gleccserek, jégsapkák
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA A településrendezési eszközöknek meg kell felelnie a vonatkozó területrendezési terveknek, jelen esetben az
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1313/2008. Tervezet a Tállyai Patócs-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november
Hogyan támogathatja a tájvédelmi kormányrendelet az építésügyi és telekalakítási eljárásban a tájvédelmi szakkérdés vizsgálatát?
Hogyan támogathatja a tájvédelmi kormányrendelet az építésügyi és telekalakítási eljárásban a tájvédelmi szakkérdés vizsgálatát? Selyem Anikó, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Műhelysorozat a tájvédelmi
Fényeslitke Község Településrendezési Tervének módosításához
Fényeslitke Község Településrendezési Tervének módosításához Országos, kiemelt t érségi és megyei övezet ek t erület i lehatárolása Nap elemes - erőműpark T ervező: Art Vital T ervező, Építő és Kereskedelmi
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA A településrendezési eszközöknek meg kell felelnie a vonatkozó területrendezési terveknek, jelen esetben az
A Víz Keretirányelv végrehajtása védett területeken
Water Resource Management in Protected Areas Vízkészletgazdálkodás védett területeken WAREMA Projekt Munkaülés A Víz Keretirányelv végrehajtása védett területeken Ijjas István egyetemi tanár a Magyar Hidrológiai
16/2012. (VII. 6.) VM utasítás
16/2012. (VII. 6.) VM utasítás az országos jelentőségű védett természeti területekre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv tervdokumentációjának tartalmi követelményeiről és elkészítéséről Az egyes
Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése
Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése dr. Kerekesné Steindl Zsuzsanna főosztályvezető helyettes
Mészáros Szilvia* Boromisza Zsombor Módosné Bugyi Ildikó. Kavicsbányatavak fenntartási gyakorlata hazai példák alapján
Mészáros Szilvia* Boromisza Zsombor Módosné Bugyi Ildikó Kavicsbányatavak fenntartási gyakorlata hazai példák alapján Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék * szilvia.meszaros22@gmail.com
Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül
Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről 2014. Április 2-3. Siófok Biró Marianna Simonffy
Mezőgazdasággal kapcsolatos hidromorfológiai terhelések és hatások a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben
Mezőgazdasággal kapcsolatos hidromorfológiai terhelések és hatások a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben Dr. Fehér János c. egyetemi docens FAMIFE Consulting Kutató, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Gödöllő,
Jelen környezeti értékelés Hejőkeresztúr Településrendezési Terv módosításához készült a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően.
Környezeti értékelés 1. Bevezető 1.1. Előzmények Jelen környezeti értékelés Hejőkeresztúr Településrendezési Terv módosításához készült a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően. 1.2. A környezeti