A théraváda buddhizmus meditációs módszerei és filozófiája

Átírás

1 Péter Alvarez A théraváda buddhizmus meditációs módszerei és filozófiája A théraváda buddhizmus meghatározása Annak érdekében, hogy megérthessük a théraváda buddhizmus filozófiáját és meditációs módszereit, magát a tradíciót kell elhelyeznünk a számos buddhista irányzat között, amely a buddhizmus 2500 éves fennállása óta létrejött. A buddhista világban megszületett irányzatokról általánosan elmondható, hogy önmagukat igyekszenek mindig a történelmi Buddhától (i.e ) eredeztetni és ehhez a buddhizmusban kiemelt szerepet játszó mester tanítványi láncolatot veszik alapul. A buddhizmust hagyományosan három nagy irányzatra szokták osztani: hínajána, mahájána és vadzsrajána. A théraváda iskolát a hínajána egyetlen máig is fennálló reprezentánsaként tartják számon. A hínajána szó, amely kis szekeret jelent, a korai buddhista iskolák (20 iskoláról tudhatunk) gyűjtőneve. 1 Maga a théraváda iskola a korai iskolák közül a szthaviravádin iskolából vezethető le. A szthaviravádin iskolának három aliskolája közül a vibhadzsjavádinok közé tartozik a théraváda, amely történelmi szempontból elsőként Srí Lankán honosodott meg. 2 A vibhadzsajaváda iskolát magyarul a megismerés legfőbb iskolájaként nevezhetnénk meg és ez az elnevezés egyébként is csatolható a théraváda (jelentése: az öregek útja) azon önmeghatározásához. mely szerint a legautentikusabb módon őrizték meg a történelmi Buddha, Sziddhártha Gautama tanításait. A théraváda iskola kiemelkedő fontosságúnak tartja a valóság megismerésének Buddha által kifejtett gyakorlati útját, a buddhista meditációt. 3 A théraváda buddhizmus 1 Porosz Tibor, A buddhista filozófia kialakulása, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, 2000, 7. 2 Andrew Skilton, A buddhizmus rövid története, Damaru Kiadó, Budapest, 2013, A meditációs praxis a buddhizmusban kiemelt jelentőségű. A Buddha tanítása és a buddhista filozófia gondolatai nem érthetőek meg pusztán a logikai ismérvek és bizonyítások által.

2 148 Péter Alvarez alapjának a Tipitaka (Hármas Kosár) szentirat gyűjteményt tekinthetjük, amely az időszámításunk szerinti első században nyerte el véglegesnek mondható formáját, és három részre tagolható: a Tanító Beszédek kosarára (Szutta Pitaka), a Fegyelmi Szabályok kosarára (Vinaja Pitaka) és az Abhidhammára (a Tant, Dhammát magyarázó gyűjteményre (Abhidhamma Pitaka). A Tipitaka a Buddha tanítása legeredetibb forrásának tekinthető, páli nyelven jegyezték le. A Tanítóbeszédek (Szutták) eredetiben az evam me sutam szófordulattal kezdődnek, amely magyarul annyit tesz Így halottam. Ez a szófordulat jelzi, hogy magát a szentiratban elhangzó tanítást a Buddhától személyesen kapták meg. A buddhista hagyomány szerint a Tanítóbeszédeket a Buddha halála utáni első recitáción unokatestvére, Ánanda mondta fel, akinek memóriája kortársai szerint is egyedülálló volt. A recitálás hagyománya a théraváda buddhizmusban máig fennmaradt tradíció. A recitáció szerepe a már a buddhizmust megelőző és azzal párhuzamosan fejlődő védikus kultúrában is kiemelt jelentőséggel bírt. A szent szövegek és tanítások az írásbeli kultúra megjelenése előtt szóban hagyományozódtak tovább és megőrzésükre többféle máig fennmaradó, a hű megőrzést elősegítő memorizációs technikát fejlesztettek ki. Az i. sz. V. században a théraváda Dél Kelet-Ázsiában is elterjedt és máig tartó népszerűségnek örvend. A théraváda klasszikus időszaka az V X. század közé tehető, amikor az irányzat kiemelkedő gondolkodói, Buddhaghósa és Dhammapála működtek. A meditációs gyakorlat szempontjából Buddhaghósa Visuddhimagga (A megtisztulás ösvénye) című munkája kiemelkedő fontosságú kommentárja azon buddhista szentiratoknak, amelyek például a buddhista meditációt is taglalják. Thaiföldön, Burmában, Laoszban és Srí Lankán, valamint Kambodzsában a népesség túlnyomó többsége ma a théraváda buddhizmust követi. Ázsia más országaiban is találhatóak théraváda buddhista közösségek, a XX. század folyamán pedig a nyugati világ értelmiségi köreiben is nagy népszerűségnek kezdett örvendeni és ma már nagy tekintélyű nyugati származású meditációs mesterei vannak, mint például az erdei remeteség útját járó Luang Por Sumedho (született Robert Jackman) vagy a Tipitaka (más néven Páli Kánon) jelentős részét angol nyelvre ültető Thanissaro bhikkhu (Geoffrey DeGraff). Théraváda kolostorok alakultak Nagy Britanniában, Olaszországban, Németországban és az Egyesült Államokban, valamint Ausztráliában is. Elmondható, hogy a théraváda buddhizmus terjedése mind a mai napig tart és követőinek száma fokozatosan nő. A taní tást és a filozófiát minden esetben a Buddha meditációs iránymutatásai teszik kerek egésszé.

3 A théraváda buddhizmus meditációs módszerei és filozófiája 149 Malcolm B. Hamilton vallásszociológus szerint a théraváda buddhizmus egy vallástörténeti szempontból egyedülálló vallási jelenség, mivel bár vannak vallásos megnyilvánulása, rítusai, tiszteleti tárgyai, kultuszának központjában nem egy istenség áll, hanem egy ember, akinek a tanrendszere a megváltó tudást, a szenvedés végét kínálja fel. A théraváda buddhizmus filozófiája A théraváda buddhizmus filozófiája a buddhista alaptanításokra és, mint már említettem, a szent szövegekre, valamint egy mester által felügyelt meditációs praxis belátásaira támaszkodik. A buddhista alaptanítások jelentik a Buddha azon tanításait, amelyeket esszenciálisnak és kiemelkedő fontosságúnak tarthatunk a buddhizmus egészének szempontjából. A következőkben a Buddhától eredeztethető tanításokat fogom bemutatni, majd a tanításokból következő filozófiai gondolatokra is szeretnék rávilágítani. A théraváda buddhizmus filozófia gondolkodásának alapját természetesen a Buddha tanításai képezik, de a filozófiai meglátásokat nem a Tanítóbeszédek Kosarában és nem is a Fegyelmi Szabályok Kosarában találjuk, hanem az Abhidhamma Pitaka (amely egyúttal a buddhista gondolkodás filozófiai alapját is képezi) szövegeiben. A hagyomány a Buddha legfontosabb tanításának a Dhammacsakkappavattanaszuttában kifejtett a négy nemes igazságról (csattári-arija-szaccsáni) adott tanítóbeszédét tartja. E tanítás a teljes buddhista gondolkodás alapját képezi. 4 Ebben a tanítóbeszédben a Buddha a következőket fejti ki: a lét szenvedésteli (dukkha) és az egyensúlyt nélkülöző, a lét kibillent mivoltának oka a vágyakozás, vagyis a szomj (taṇhá), a lét egyensúlytalansága felszámolható és megszüntethető (nirodha), ehhez pedig a nyolcrétű nemes ösvény (arija-atthangika-magga) bejárása szükséges. Az út bejárása a Dhamma (a Buddha tanítása, Törvény) szerint véget vet az újraszületések örök körforgásának és az emberi létezés nem kielégítő voltának. A nemes nyolcrétű ösvény egy komplex, az élet minden területére kiható és érvényes rendszer. Az ösvény különböző tagjai szorosan összefüggő rendszert képezve juttatják el az adott egyént a megvilágosodás, kialvás (nibbána, nirvána) állapotába. Az ösvény tagjai a következők: helyes nézet, helyes gondolkodás, helyes beszéd, helyes cselekvés, helyes életmód, helyes törekvés, helyes éberség, helyes elmélyedés. Az ösvény a világi örömökön túlra a transzcendens boldogság irányába vezeti a gyakorlót a szenvedés megszűntetésének egyenes útján. A buddhista út egyszerre tartalmaz erkölcsi, morális útmutatásokat valamint sokszínű eszköztárát a meditációs praxisnak, 4 Ajahn Sumedho, Csitttavivéka, Buddhapada Alapítvány, Budapest, 2004, 13

4 150 Péter Alvarez mely a valóság mélyebb megismerését segíti elő, illetve a külső és a belső világ összhangjának kialakítását a Dhamma gyakorlása révén. A Buddha tanítása, a Dhamma nem más, mint az egymást kiegészítő elmélet és gyakorlat, a végleteket meghaladó közép útja (maddzsima patipadá). Az elmélet a négy nemes igazság, a gyakorlat a nemes nyolcrétű ösvény. A nyolcrétű ösvény tagjai az élet három különböző aspektusát fedik le, és azokat fejlesztik. Az ösvény három aspektusa a következő: a bölcsesség csoportja, az erények (erkölcsi alapállások) csoportja és az elmélyedés, vagyis a meditáció, kontempláció csoportja. A Buddha esetében a négy nemes igazság tanítását nem pusztán elméleti spekulációként kell értelmeznünk, hanem a legmélyebb meditációs tapasztalatának, valamint felébredése kulcsaként. A théraváda hagyomány a megvilágosodott szentet (arhat), olyan személynek tartja, aki az ösvényt végigjárva a négy nemes igazságot belátja, megérti és gyakorlatai során, a megszűntetés nemes igazságát létesíti. A négy nemes igazság összefügg a Buddha azon tanításával, amely a tudatlanságról, nemtudásról (avidzsá) szól. A nem tudás ez esetben azt jelenti, hogy valaki nem érti, és nem látja át a feltételekhez kötött világ három ismertetőjegyét és a kibillentség igazságát. A feltételekhez kötött világ jelen esetben azt jelenti, hogy tapasztalati világunkban nem találunk olyan képződményeket, amelyek önmagukban vagy szubsztanciaként (például a tapasztaló személy tudata nélkül) megállnák a helyüket. A tapasztalati világban minden alkotóelem egymást kiegészítve egymásra épül, tehát a jelenségvilág a különböző feltételek aktuális összeállása. A különböző összetevők és feltételek az idő dimenziójában folyamatokat képeznek, így maguk a jelenségek is az időbevetettség által értelmezhetők. A Buddha tehát ezt a feltételekhez kötött világot a három ismertetőjeggyel (tilakkhaṇa) illeti, amelyek a következők: 5 múlandóság (aniccsa), éntelenség vagy lényeget nélkülöző mivolt (anattá), nem kielégítő, szenvedésteli (dukkha). Ez a három ismertetőjegy csakúgy, mint a Buddha tanításainak más aspektusai bizonyos szempontból egymásra épülnek és egymás következményei. A jelenségvilág bár képes a tartósság képét mutatni, a folytonos változás színtere, tünékenysége folytán a jelenségvilág egyetlen tárgya sem nyújthat tartós kielégülést. A múlandóság ismertetőjegyéből következik továbbá, hogy semmilyen maradandó ént vagy lényeget nem társíthatunk, foganatosíthatunk a jelenségekhez, ez természetesen a személyiség éntelenségét, lényeg nélküliségét is jelenti. A három ismertetőjegy a meditációs tárgyak vizsgálatának 5 Skilton, i.m., 25.

5 A théraváda buddhizmus meditációs módszerei és filozófiája 151 alapját is képezi a hagyományban, a megfelelő szemlélet és hozzáállás a három ismertetőjegyen keresztül érhető el. A tudás állapota a három ismertetőjegy és a függő keletkezés (paṭiccsaszamutpáda) felismerésének köszönhető. Ezt a tudatállapotot a théraváda buddhizmus a következő módon fogalmazza meg: úgy látni a dolgokat, ahogyan vannak. Ez a színről színre való látás a tudat felszabadításának kulcsa. A Buddha alapvetően három dolgot tanított az elméről, a tudatról (csitta). Elsőként a tudatunk megismerését szorgalmazta, a tudati mechanizmusok, folyamatok feltárását. Másodsorban a tudat fejlesztését és képzését. Harmadsorban pedig a már fejlesztett és tévképzetektől mentes tudat végső felszabadítását szorgalmazta. Ezek alapján is láthatóvá válik, hogy a Buddha elméleti tanítása mindig egy megvalósítandó és művelendő, gyakorlati területre próbálja irányítani követőit. A személyiség éntelenségének belátásához a Buddha az öt halmaz (khandha) tanítását adja. A buddhista felfogás szerint egy emberi lény, személy öt alkotóelemből áll össze: név-forma (náma-rúpa), érzés (védaná), észlelés (szannyá), késztetések (szankhára) és tudatosság (vinnyána). Ezek az alkotóelemek egymásba fonódva, folyamatokat létrehozva alakítják ki az énség állandó (vagyis nem változó) érzetét, azaz a szilárd személyiség képét. Ennek oka, hogy a folyamatokban folytonosságot fedezünk fel, valamint valamelyik halmazt az adott egyén énként és enyémként definiálja. A szentiratokból jól kiolvasható, hogy a Buddha azon a véleményen volt, hogy a vágy vagy szomj mellett a szenvedésteli létállapot fő kiváltó oka a lehatárolt, szilárd énbe vetett hit és az enyém képzete. 6 A Buddha ezen elméletét legteljesebben az Anattalakhana suttában fejti ki. 7 A tanítóbeszéd részleteiben tárgyalja annak okait, hogy miért nem azonosíthatjuk az öt halmazt és azok különböző alkotóelemeit az énséggel. Az érvek alapja, hogy mind az öt összetevő folytonos változásban van, ebből kifolyólag nem képezheti a szilárdan, önmagában megálló személyiség alapját. A második érv abban áll, hogy a különböző halmazok tevékenységei nem irányíthatók, ebből pedig az következik, hogy nem állíthatjuk róluk, hogy az énhez tartoznának, mivel a tudatosság irányításán kívül esnek. Ez a két aspektus, vagyis a múlandóság és az irányítás hiánya a buddhista gondolkodás szerint a szenvedésteli létállapot alapja, mivel a halmazok változó tartamaihoz ragaszkodunk, azok ily módon belekötnek minket a létforgatagba (szamszára), a szenvedésteli körforgások világába. 6 Ajahn Sumedho, Így van ez, Buddhapada Alapítvány, Budapest, 2004, S /iii.66. Magyarul Farkas Pál fordításában olvasható e tanítóbeszéd, aki A nem én ismertetőjegyeiről szóló tanítóbeszéd címmel fordította le.

6 152 Péter Alvarez A théraváda buddhizmus filozófiájának egyik központi tanítását ismerhetjük fel a személyiség az én ürességének (sunnyatá) tanában. A meditációs vizsgálódások egyik fő iránya ennek az ürességnek a felismerése. A meditációs praxis során a gyakorló a puszta figyelem segítségével vizsgálva a halmazokat ébred rá, hogy az állandó személyiségbe és énbe vetett hit kialakulása egy olyan folyamat eredménye, amely szubsztancia nélküli és örökkévaló alkotórészt nélkülöz. A buddhista tanítások kiemelkedő pontja a szándékos cselekedet (kamma) tana, amely egy ok és okozat, hatás ellenhatás közötti szoros összefüggésre mutat rá. A szándékos cselekedetek a Buddha szerint mindig együtt járnak egy bizonyos következménnyel a létforgatagban. A szándékos cselekedetek hatásainak fő színtere az elme. A megvilágosodott tudat számára azonban a kamma törvénye teljesen irreleváns, hiszen minden tudati köteléktől, késztetettségtől és hatástól mentes. A kamma ismerete egyet jelent a nemes nyolcrétű ösvény egyik tagjának a helyes nézetnek a kifejlesztésével. 8 Üdvtani szempontból két fajta szándékos tettet különíthetünk el: üdvöset, és károsat, azaz üdvtelen cselekedeteket. A szándékos cselekedetek háromféle módját különíthetjük el. Beszélhetünk testi cselekedetekről, szóbeli, valamint tudati tettekről. A kamma tanítása az újjászületések szempontjából jelentős, ugyanis a buddhai felfogás szerint a tudatosság nem ér véget a halállal. A Buddha a tettek tekintetében a szándék jelentőségét emeli ki, emellett szembe megy a determinizmussal és azzal, hogy az erkölcsi értékeket az egyén szubjektívvé tegye. 9 A Buddha tanításának lényegi eleme a függő keletkezés. A függő keletkezés egy olyan, a pillanatban kibomló folyamat leírására szolgál, amely tükrözi és bemutatja a helytelen én képzet kialakulását, amely mintegy teljesen az őt körülvevő világtól függetlenként definiálja magát. 10 A szilárd én képzetének és a függő keletkezésnek alapja a nemtudás. A függő keletkezés a következő folyamatot jelenti: a nemtudás következtében jelennek meg a késztetések, a késztetések nyomán jön létre a tudatosság, a tudatosság által jön létre a név-forma, a név-forma hatására bomlanak ki az érzékszervi alapok, az érzékszervi alapok hatására jelenik meg az észlelés, az észlelés létrejöttével érzések generálódnak, 8 Bhikkhu Bodhi, The Noble Eightfold Path the Way to the End of Suffering, Buddhist Publication Society, New York, 1998, A szándékos tettek tanítása nélkül maga a Buddha által megfogalmazott cél a megvilágosodás válna semmissé, hiszen egy rajtunk kívül álló erő kegyelméből következhetne csak be a megszabadulás. Ezt a Buddha alapjaiban elveti. Maga a szabad akarat az alapja az ösvény bejárásának, ez teszi lehetővé a nibbána elérését. 10 Láma Anagarika Govinda, A korai buddhista filozófia lélektani attitűdje, Orient Press Kiadó, Budapest, 1992, 73.

7 A théraváda buddhizmus meditációs módszerei és filozófiája 153 az érzés nyomán szomj kél, a szomj hatására ragaszkodás alakul ki, a ragaszkodás következménye a létesülés, a létesülés pedig a születés alapja és ez betegséghez, öregséghez és halálhoz vezet. Ez az összefüggésrendszer mutatja be leghívebb módon azt, ahogy a dolgok egymás viszonylatában és következményeként megjelennek. Amennyiben az egyén a feltételekhez kötött világot az én, és enyém szemszögéből vizsgálja, a nemtudás állapotában időzik, hiszen még mindig ragaszkodik az öt halmaz valamelyikéhez. 11 A tudás állapotában a feltételekhez kötött jelenségvilág úgy mutatkozik meg a tapasztaló számára, ahogy az a valóságban létezik. A tudás a buddhizmusban azt jelenti, hogy a múlandó és összetett dolgokat úgy ismerjük fel, ahogy természetük diktálná. Összetettek, egymás támasztékai és múlandó mivoltuknak köszönhetően a buddhizmus szerint nem tulajdoníthatunk nekik semmilyen maradandó valóságtartamot, hiszen a világ és a tudat tárgyainak empirikus analízise során kiderül, hogy a jelenségek csupán a folytonos tapasztalás pillanatnyi tárgyai. Alaptalan az én, az enyém szemszögéből tekinteni ezekre a folyamatokra. A théravádinok filozófiai nézetei, amelyeket a Buddha tanaira alapoznak (bár magától a Buddhától a filozófiai gondolkodás, nagyon pragmatikus tanító lévén, távol állt), mint már említettem, az Abhidhamma Pitakában olvashatók. A buddhista filozófia kialakulását a tanítások miatt felmerülő kérdéseknek köszönhetjük. 12 Egyrészt a buddhista gyakorlók számára kiemelt fontosságúvá vált a végső valóság valamilyen módon történő megfogalmazása, a valóságelemek felsorolása, valamint a nem-én (anattá) tanításának és az újraszületések tanának összehangolása. A théraváda iskola arra a megállapításra jutott, hogy a személyiség teljesen irreleváns és inkább a végső alkotóelemek a dhammák (valóságtartamok) azok, amik a létezőként felfoghatók. Ezt a meditációs praxisukból vezették le és onnan is ered. A dhammák olyan elemek, amelyek pillanatnyi valós létezők és a tudattól nem függetlennek, hanem nagy részüket a tudat állapotai és tartalmai teszik ki. Realitásuk az öntermészetükből fakad, vagyis olyan elemek, amelyek bírnak valamilyen lényegi öntermészettel (szabháva) és a tudati reflexiótól függetlenül is léteznek a jelenségek világában. A buddhista filozófiára jellemző, hogy megkülönbözteti a végső és a hétköznapi igazságokat. Ebben az értelemben a négy nemes igazság is egy olyan hétköznapi igazság, amelynek használata során a gyakorlót a végső valóság megismerése felé irányítja. 11 Sumedho, Így van ez, i.m., Porosz, i.m., 51.

8 154 Péter Alvarez A théraváda buddhizmus meditációs módszerei A théraváda buddhizmus a Buddha eredeti meditációs módszereit teljes mértékben megőrizte, ezzel lehetővé téve a vallás és a buddhai út gyakorlói számára, hogy ugyanazt a meditációs metódust felhasználva érjék el a megvilágosodást, ahogyan azt a Buddha maga is elérte. A Buddha a meditációs módszerek széles skáláját kínálja fel a gyakorlók számára, azonban ezek egyetlen módszerbe, a Szatipatthánába (az Éberség Útjába) futnak össze. A buddhista meditáció célja egyértelmű: a megvilágosodás, magát a meditációt páli nyelven bhávanának, vagyis léteztetésnek, művelésnek hívják, ami jelen esetben annyit tesz, hogy a meditációs gyakorló a Buddha tanítását létesíti újra és újra gyakorlatai során. A buddhista meditációt két típusba sorolhatjuk: szamatha és vipasszaná. 13 A szamatha a tudat figyelmének fenntartását, koncentráltságát jelenti, vagyis a szamatha során erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a tudat huzamosabb ideig megmaradhasson egy kiválasztott meditációs tárgyon. A (vipasszaná) meditáció, pedig olyan kontemplatív belátás gyakorlatokat jelenti, amelynek segítségével például a négy nemes igazság felett is szemlélődhetünk, de ennek a meditációs eljárásnak a körébe tartozik az én ürességének megértése is. Összefoglalva a théraváda hagyományban a meditációnak mindig egy előre meghatározott célja van, egyenes utat (ékajano maggo) jelent a megvilágosodáshoz, a ragaszkodás, nem-tudás és szenvedés megszüntetéséhez. A Szatipatthána, vagyis a Tökéletes Éberség vagy Figyelem gyakorlatát a Szatipatthána Szutta tárgyalja a Páli Kánonban. Ez a meditációról szóló tanítóbeszéd két helyen is megtalálható a páli nyelven lejegyzett szentirat gyűjteményben. 14 A Szatipatthána módszer leírását a Maddzshima Nikája 10. beszéde, valamint a Dígha Nikája 22. (Mahá-Szatipatthána Szutta) tanbeszéde alatt találjuk. A két tanítóbeszéd csupán abban különbözik, hogy utóbbi tartalmazza a négy nemes igazságot is. Maga a szati (amely természetesen egy páli kifejezés) vagy szanszkrit nyelven szmriti eredeti jelentése az emlékezetet, emlékezést fedi le. A páli nyelvben azonban a jelenre és az éber figyelemre utal valamint a tudat tartamainak tudatosságára. A szati szóhoz a hagyomány gyakran kapcsolja a szampadzsannya kifejezést, amely fogalom a tiszta tudatosságára utal 15. A szati és szampadzsannyá szó összetételéből alakul ki a tanítóbeszédekben gyakran előforduló 13 Ajahn Sumedho, Mindfulness, Amaravati Publications, Tapei, Taiwan, 2012, Análajó: Szatipatthána, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, 2007, Théra Nyanaponika, A buddhista meditáció szíve, Orient Press Kiadó, Budapest, 1994, 28.

9 A théraváda buddhizmus meditációs módszerei és filozófiája 155 szati- szampadzsannyá szóösszetétel, amely a jelen pillanat és az adott szituáció tökéletes átlátását, vagyis a jelen tiszta tudatosságát jelöli. 16 A szati és a szampadzsannyá összefonódása során a cselekedeteinket egyszerre hatja át az éber figyelem és a tudatos bölcsesség. A Szatipatthána szóösszetétel második tagja a patthána kifejezés több jelentésárnyalattal is bír. Jelent többek közt megalapozottságot, közelhelyezést és megtartást. A Szatipatthána szó tehát, amely a meditációról szóló tanbeszédek címét adja, fordítható az éber figyelem megalapozásaként, vagy az éberség alapzataként. A Szatipatthána a meditáció függvényében azt jelenti, hogy képessé tesszük az elmét a jelen pillanat megfigyelésére, tudatosítására. 17 A jelen pillanat megfigyelése során a meditációs vizsgálat egyik fontos kritériuma, hogy a felmerülő jelenségeket részrehajlásmentesen tudjuk a figyelem hatóköre alá vonni. A Szatipatthána Szuttában foglaltak a tökéletes, helyes éberség kifejlesztésére vonatkoznak, ebből kifolyólag a tanítóbeszédben taglaltak gyakorlása egyet jelent a nemes nyolcrétű ösvény hetedik tagjának elmélyítésével. Az éberség gyakorlata a buddhista tanítás más összefüggéseiben is jelentőséggel bír. Az éberség a megvilágosodást megalapozó tényezők (boddzshanga) felsorolásában az elsők között szerepel és az indriyák a buddhista úton való haladást segítő képességek között is, megtalálhatjuk. Amennyiben szeretnénk meghatározni magát a helyes éberséget a meditáció kontextusában, 18 ehhez egy újabb fogalmat is ismertetnem kell, az anupasszatit, melynek magyar megfelelője a szemlélődés. A helyes éberség kifejlesztése szempontjából a szemlélődés, a beható megfigyelés nélkülözhetetlen. A konkrét meditációs gyakorlat szempontjából ez azt jelenti, hogy a kiválasztott meditációs tárgyat, a gyakorlat során újra és újra behatóan megfigyeljük. A Szatipatthána Szutta szerkezete segítségével meg és átláthatjuk, hogy a Buddha milyen meditációs tárgyakat és területeket tartott kiemelten fontosnak az ember és a világ megismerése során. 19 A szemlélendő és vizsgálandó meditációs tárgyakat négy csoportba oszthatjuk: a dhammák (konstrukciók, dolgok), a tudat, az érzések és a test csoportjába. A dhammák (tudattárgyak) kategóriájába a nemes igazságok, felébredési tényezők, érzékterületek, halmazok, és akadályok feletti szemlélődés tartozik. Az ezek feletti szemlélődés a vipasszaná tárgykörébe tartoznak, és köze lebb 16 Análajó, i.m., Análajó, i.m., Análajó, i.m., Análajó, i.m., 25.

10 156 Péter Alvarez viszik a gyakorlót magának a Buddha tanításának megértéséhez, mivel a tárgyakra irányított megismerés vágya újabb és újabb aspektusait mutatják a meditációs tárgyaknak. A tudat feletti szemlélődés során a théraváda hagyomány tizenhat tudatállapotot különít el, és nyolc kategóriába sorolja őket. 20 A tudatállapotokban alapvetően két típust különböztetnek meg: közönséges tudatállapotokat és magasabb tudatállapotokat. A közönséges tudatállapotok közé tartozik a vágygyal teli tudat, a haragos vagy szétszórt tudat, míg a magasabb tudatállapotok közé például az összeszedett tudat és a kötöttségeitől megszabadult tudat. A helyes éberség szempontjából a tudat feletti szemlélődés csupán azt jelenti, hogy a meditációt gyakorló egyén pusztán konstatálja aktuális tudatállapotát és megfigyeli, semmilyen erőfeszítést nem kell tennie annak érdekében, hogy az aktuális tudatállapotot megváltoztassa. Bizonyos értelemben a tudat felett végzett szemlélődés a dolgok elfogadásának és megértésének meditációs pra xisa. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a buddhista meditáció gyakorlói és a kommentárirodalom szerint a tudatban lévő káros befolyások (zavarodottság stb.) a puszta figyelem hatására meggyengülnek, és erejüket vesztik, mivel lelepleződnek. Az érzések feletti szemlélődés azt jelenti, hogy a tudatosság olyan mértékűvé válik, hogy maga az érzetek tudatossága megelőzi az érzésfolyamok teljes kialakulását. E képesség fejlesztése magát az intuitív tudatosságot hivatott fejleszteni. Az érzések egyik legszembetűnőbb sajátossága, hogy gyorsan változnak és múlandók. E megfigyelése vezetheti a gyakorlót arra a felismerésre, hogy az érzéseit nem azonosítja sajátjaként, hanem egy összefüggő és múló folyamatként tekint rájuk. Ez a látásmód elvezethet a buddhizmusban nagyra értékelt szenvtelen nyugalom állapotába, amely természetesen nem egy érzelemmentes, gépies működést ír le, hanem azt, hogy a gyakorló felismeri az érzelmek valós természetét. A érzéseket három kategóriába szokás sorolni: kellemes, kellemetlen és semleges. Ezt a hármas felosztást azonban bonyolítja, hogy a buddhista hagyomány megkülönböztet világi és nem világi érzéseket is. A test feletti szemlélődés kategóriájába sokféle meditációs tárgy tartozik. Ide tartozik a légzés, a testhelyzetek és testi tevékenységek, a testrészek, a négy elem 21 és egy bomló holttest megfigyelése. Ezek közül a théraváda hagyományban mind fontos szereppel bírnak a vágy, a múlandóság megértése 20 Análajó, i.m., A négy elem tanítása a világ felépítését hivatott magyarázni. Az indiai felfogás szerint a világot és ezzel együtt az emberi testet különböző tulajdonságokkal, aspektusokkal bíró energiák, elemek alkotják. A négy elem a buddhizmusban a következő: tűz, víz, föld, levegő.

11 A théraváda buddhizmus meditációs módszerei és filozófiája 157 szempont jából, mégis a légzés feletti szemlélődést tarthatjuk kiemelt jelentőségűnek, hiszen ez minden meditációs iskola alapvető gyakorlata. Magánál a Buddhánál is láthatjuk, hogy legkedveltebb meditációs tárgya a légzés volt és állítása szerint a felébredést is a légzés feletti szemlélődésnek köszönhette. A légzésre irányuló tudatosság a tanítás szempontjából nagyon kedvező, hiszen elősegíti a tudat stabilitását, és a fogalmi gondolkodást eliminálja a gyakorlat során, így utat engedd az intuitív megismerésnek. A légzés tudatosítása a kortárs meditációs mesterek szerint bármilyen helyzetben alkalmazható meditációs technika. A légzésre irányított összpontosított figyelem révén elérhetővé válnak a meditációs elmélyedések (dzshánák). Az elmélyedések a meditációs tárgyra irányított hosszan tartó figyelem fokozatai. A különböző elmélyedési szinteken a tudatosság eltérő mértékben válik egyhegyűvé. Az egyhegyűség révén a tudat a gyakorlók szerint kezelhetőbbé válik nem csak a meditáció időszakában, hanem a hétköznapi életben is, vagyis megkönnyíti a gyakorló hétköznapi életét is. A théraváda buddhizmus meditációs gyakorlatai, mintegy kiegészítve annak filozófiáját az emberi tudat szabadságának elérhető mivoltát kívánják reprezentálni. A Buddha által tanított kontemplatív gyakorlatok terápiás jelentőségét mára a modern orvostudomány (pszichológia és pszichiátria) is elismeri, és ennek ténye szinte közhely számba megy. Reméljük, a pszichológia közeledése a buddhizmus felé a továbbiakban is folytatódni fog. Felhasznált irodalom Hivatkozott irodalom Análajó: Szatipatthána, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, Bodhi, Bhikkhu: The Noble Eightfold Path the Way to the End of Suffering, Buddhist Publication Society, New York, Govinda, Láma Anagarika: A korai buddhista filozófia lélektani attitűdje, Orient Press Kiadó, Budapest, Nyanaponika, Théra: A buddhista meditáció szíve, Orient Press Kiadó, Budapest, Porosz Tibor: A buddhista filozófia kialakulása, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, Skilton, Andrew: A buddhizmus rövid története, Damaru Kiadó, Budapest, 2013.

12 158 Péter Alvarez Sumedho, Ajahn Csittavivéka, Buddhapada Alapítvány, Budapest, Így van ez, Buddhapada Alapítvány, Budapest, Mindfulness, Amaravati Publications, Tapei, Taiwan, További irodalom Chah, Ajahn: On meditation, Amaravati Publications, Harnham, Hamilton, Malcom B.: Vallás, ember, társadalom, Aduprint Kiadó, Budapest, Porosz Tibor: A buddhista filozófia és pszichológia alapfogalmai, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, Rahula, Valpola: What is the Buddha taught, Grove Press, New York, Sumedho, Ajahn: Teaching of a buddhist monk, and now is the knowing, Amaravati Publications, Tapei, Taiwan, 1990.