MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
|
|
- Adél Tamásné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Mozgóképkultúra és médiaismeret írásbeli vizsga 1612
2 Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. A feladatsor tartalmaz egy DVD-re rögzített, néhány percnyi hosszúságú filmrészletet. Az írásbeli vizsga során először a feladatlaphoz tartozó film- vagy műsorrészletet kell a vizsgázóknak megtekinteniük, majd a feladatlapok szétosztását követően a jelöltek három percet kapnak a filmrészlettel kapcsolatos kérdések tanulmányozására. Ezt követően a vizsgázók másodszor is megnézik a részletet, majd megkezdik a munkát. A részlet megtekintésére még egy alkalommal (a beadást megelőző utolsó fél óra kezdetén), harmadszor is lehetőséget kell biztosítani a vizsgázóknak, amennyiben azt bárki közülük igényli. A vizsgázók a feladatlapokon levő információkon kívül semmilyen segédeszközt nem használhatnak. Az írásbeli vizsga feladatlapja három részből áll: az ismereteket és a tudást mérő feladatsor, melyre hibátlan válasz esetén a maximális pontszám 20%-a szerezhető meg; a mozgóképi szövegértés képességét mérő feladatok a vizsgán látott filmrészlettel kapcsolatos kérdéssort tartalmaznak, melyre hibátlan válasz esetén a maximális pontszám 50%-a szerezhető meg; a tömegkommunikációval kapcsolatos problémaértelmezési és -elemzési képességet mérő feladat, melyre hibátlan válasz esetén a maximális pontszám 30%-a szerezhető meg. A feladatok szövegének vastag betűs kiemelései abban segítik a vizsgázót, hogy mire figyeljen különösen, mit vár el tőle elsősorban az adott feladat írásbeli vizsga 2 / május 24.
3 ISMERETEKET ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK (maximum 10 pont) 1. 2 pont Sorolja fel, hogy egy film hangi világa milyen elemekből épülhet fel! 2. 3 pont Elemezze az alábbi fényképen látható álló férfi és nő metakommunikációs jelzéseit három, a metakommunikációt meghatározó tényező szerint! Vivian Maier/ Maloof Collection, Howard Greenberg Gallery 1612 írásbeli vizsga 3 / május 24.
4 3. 3 pont Soroljon fel legalább három olyan tényezőt, amelyek alapján a globalizálódó média veszélyes/káros jelenségként interpretálható! Indokolja választásait! 1612 írásbeli vizsga 4 / május 24.
5 4. 2 pont Fogalmazza meg, mi a különbség a klasszikus filmsztár és a televíziós személyiség között! Válaszában mindkét típust legalább két fontos jellemezővel írja le! 1612 írásbeli vizsga 5 / május 24.
6 SZÖVEGÉRTÉSI FELADAT (maximum 25 pont) 5. 3 pont Társítson a látott részlet alapján 2-2 motívumot az alábbi fogalmakhoz! a) hétköznapi realitás/normalitás (1 pont) b) a hétköznapokban ritkán előforduló, szokatlan, extrém (1 pont) c) meseszerű, fantasztikus (1 pont) a) b) c) 6. 3 pont Soroljon fel legalább három konkrét motívumot és/vagy filmes megoldást, amelyek a részlet különféle helyszínei, jelenetei között megteremtik a folyamatosságot! 1612 írásbeli vizsga 6 / május 24.
7 7. 3 pont Legalább három érvvel igazolja, hogy a cselekményvezetés naiv, mesei! 8. 2 pont A megjelenés és a viselkedés szempontjából is jellemezze Lilit (a lányt a bombával) és Dórát (a másik lányt a tükörlabirintusban)! Lili 1612 írásbeli vizsga 7 / május 24.
8 Dóra 9. 4 pont Soroljon fel négyet a részletben karakteresen ábrázolt archetípusok/toposzok közül! pont A részletben felismerhetjük a szerzői ábrázolásmód jellemzőit! Válasszon egyet, és érveljen annak szerzői karaktere mellett! 1612 írásbeli vizsga 8 / május 24.
9 11. 8 pont Az alábbi szempontok alapján, két-két megfigyelés, megállapítás mentén vesse össze a tükörlabirintusban/tükörtérben játszódó jelenetet a részlet utolsó szakaszával (amikor elindul a kísérlet, körbejár az emberi szó a Földön)! a) A használt motívumok, cselekményszervező elemek, jelzések minősége szerint (4 pont) b) Az alkalmazott filmnyelvi megoldások szerint(4 pont) Válaszát mind a két esetben a két megfigyelési szempontra (2 pont) és a szempontok értelmezésére (2 pont) alapozza, pontot ér tehát a helyes összevetési szempontok megadása és a két jelenet adott szempont szerinti elemzése! a1) a2) 1612 írásbeli vizsga 9 / május 24.
10 b1) b2) 1612 írásbeli vizsga 10 / május 24.
11 MÉDIA MINIESSZÉ (maximum 15 pont) 2. Részben a mellékelt képek, részben médiaismereti tanulmányai alapján készítsen rövid médiaesszét A média veszélyei, tiltás vagy szabad a pálya címmel! a) Dolgozatában vessen fel és értelmezzen legalább három olyan, a média működésével kapcsolatban veszélyesnek tartott jelenséget, amelyet a médiaszabályozás szankcionál és öt olyat, amely jogi szempontból nem tiltott! 8 pont b) A nyolc veszélyesnek tartott jelenség közül legalább kettőnek kapcsolódnia kell a betűkkel jelölt képek (a d) valamelyikéhez! Ezekben az esetekben a képek rövid elemzésével illusztrálja is mondandóját! (Nem minden veszélyesnek tartott jelenséggel kapcsolatban lát tehát a feladathoz mellékelt képet, vagyis válaszában olyan veszélyes jelenség is szerepelhet, amelyet nem idéz fel kép!) 2 pont c) Hasonlítsa össze a médiával kapcsolatos veszélyes jelenségek két csoportját (szankcionálható, illetve nem tiltott), és fejtse ki, miben különböznek a jogi megítélésen túl! 2 pont Saya, az élethű digitális iskoláslány (betűjelzés nélküli kép) a jelű kép: Menekültek a Keletinél 2015 őszén b jelű kép Valentin-napkor egy háziasszony Andrej Ciesielski a szigorú tiltás ellenére felmászott a 4600 éves Kheops-piramisra, a képeket közzétette az interneten (betűjelzés nélküli kép) 1612 írásbeli vizsga 11 / május 24.
12 Online videojátékos (betűjelzés nélküli kép) c jelű kép újságírók a Nemzeti Választási Irodából távozó, az MSZP népszavazási kezdeményezését akadályozó személyeket fényképezik A Sztálin mellett álló Jezsov népbiztos egy későbbi változatról hiányzik (betűjelzés nélküli kép) d jelű kép Idős emberek egy tv-reklámban Bruce Willis a Die Hard 6-ban (betűjelzés nélküli kép) (betűjelzés nélküli kép) 1612 írásbeli vizsga 12 / május 24.
13 1612 írásbeli vizsga 13 / május 24.
14 1612 írásbeli vizsga 14 / május 24.
15 1612 írásbeli vizsga 15 / május 24.
16 pontszám maximális elért Fogalom és tárgyismeret 10 Mozgóképi szövegértés 25 Média miniesszé 15 Az írásbeli vizsgarész pontszáma 50 dátum javító tanár Fogalom és tárgyismeret Mozgóképi szövegértés Média miniesszé pontszáma egész számra kerekítve programba elért beírt dátum dátum javító tanár jegyző 1612 írásbeli vizsga 16 / május 24.
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 20. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 22. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 22. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 20. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Mozgóképkultúra
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 20. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 28. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 27. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 27. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 25. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 25. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 24. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
Név:... osztály:... É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 30. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 30. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET II. A VIZSGA LEÍRÁSA A részei Írásbeli Gyakorlati Írásbeli Gyakorlati Szóbeli 180 perc Projekt 180 perc Projekt 20 perc 50 pont 50 pont 60 pont 60 pont 30 pont A vizsgán
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 19. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 25. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 25. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
Érettségi vizsgákról szóló tájékoztató (időpont, vizsgaleírás, segédeszközök)
Érettségi vizsgákról szóló tájékoztató (időpont, vizsgaleírás, segédeszközök) Kedves Vizsgázó! Az alábbi összefoglaló az érettségiről szóló legfontosabb tudnivalókat tartalmazza: a személyi azonosításhoz
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 21. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 22. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 24. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Mozgóképkultúra és médiaismeret középszint 1612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 19. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Rajz és vizuális
Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KLASSZIKUS ZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KLASSZIKUS ZENÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 90 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
KATONAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek középszint
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
NYOMDAIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar
KATONAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 15. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 19. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 12. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 12. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ének-zene
EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Egyházzenész
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK 2007. május 25. 8:00 EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
CIGÁNY KISEBBSÉGI NÉPISMERET
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 22. CIGÁNY KISEBBSÉGI NÉPISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 22. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 22. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 25., 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 30 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 17. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
NYOMDAIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 22. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Jazz-zenész
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 29. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 29. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
SZOCIÁLIS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
SZOCIÁLIS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGA 2006. október 2006. 24. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI-VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖRNYEZETVÉDELMI-VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
Kémia. A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív:
Kémia Kérjük, hogy válaszoljon az alábbi kérdésekre! A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív: 1. A kétszintű érettségi vizsgarendszer 2005. évi bevezetése óta hány május-júniusi vizsgaidőszakban
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 14. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK