A KÖZÖS MEZŐGAZDASÁGI POLITIKA. SZABÓ MARCEL tanszékvezető, egyetemi tanár (PPKE JÁK)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KÖZÖS MEZŐGAZDASÁGI POLITIKA. SZABÓ MARCEL tanszékvezető, egyetemi tanár (PPKE JÁK)"

Átírás

1 A KÖZÖS MEZŐGAZDASÁGI POLITIKA SZABÓ MARCEL tanszékvezető, egyetemi tanár (PPKE JÁK) 1. A közös mezőgazdasági politika célkitűzései A közös mezőgazdasági politika megteremtése már az Európai Gazdasági Közösség létrejötte, tehát 1957 óta célja volt az európai integrációnak. 1 A Római Szerződés 39. cikke rögzítette, hogy az európai integráció tagállamai mely célok elérése érdekében szánták el magukat a közös mezőgazdasági politika létrehozására. A 39. cikk öt pontban határozta meg a közös agrárpolitika céljait: 1. A mezőgazdasági politika legfontosabb célja az 50-es évek derekán még a mezőgazdasági termelés volumenének emelése volt. Az 50-es évek közepén jelentek meg azok a termelési eszközök, vegyszerek, amelyekkel a mezőgazdasági termelést a kor elérhető csúcstechnológiáját követve, gyorsan, nagymértékben fokozni lehetett. 2. A II. világháborút követően a nyugat-európai lakosság jelentős része is éhezett vagy alultáplált volt a háborút követő viszontagságok következtében, ezért 1957-ben a népesség megfelelő életszínvonalának elérése jogosan képezhetett az Európai Gazdasági Közösség alapító államai által elérendő célt. 3. A mezőgazdasági politika harmadik célja a piacok stabilizálása volt. Míg az ipari termelés esetében a fogyasztói oldalról jelentkező fizetőképes, az adott termék iránt megjelenő igény jelenti a termelés legfőbb korlátját, addig a mezőgazdasági termelés ki van szolgáltatva az időjárás viszontagságainak. Aszály idején vagy szélsőséges időjárási körülmények megjelenése esetén olyannyira kevés mezőgazdasági áru terem, hogy a csillagokba szökhet a termékek ára. Azok, akik képesek voltak a szélsőséges időjárási körülmények ellenére termést betakarítani, a piacokon jól járhattak, akik viszont több éven keresztül nem jutottak a piacra, mert a kedvezőtlen mezőgazdasági viszonyok következtében a terméskészletük döntő többsége elfagyott vagy megsemmisült, kellő tőke hiányában kieshettek a további mezőgazdasági termelésből, mert elfogyott az az anyagi eszközük, amely szükséges volt a további mezőgazdasági termelés folytatásához. Látszólag az ideális környezeti és természeti viszonyok, a sok napsütés, a megfelelő időben érkező eső kiküszöbölheti a mezőgazdasági termelők problémáit, de a valóságban ez mégsincs így, hiszen a túltermelés olyan mértékig csökkentheti az árakat, hogy a mezőgazdasági termelő még olyan áron sem tudja értékesíteni a terményét, mint amilyen áron azt megtermelte. A piacok stabilizálásánál tehát az európai integráció célja az, hogy az évtizedeken keresztül aszállyal, jégveréssel, természeti katasztrófákkal sújtott termelő is piacon tudjon maradni, és folytatni tudja a mezőgazdasági termelést. Ezt a célt az alapító államok oly módon kívánták elérni, hogy még abban az esetben is, ha a mezőgazdasági tömegtermelés meggyengítené a piaci árakat, a mezőgazdasági termelő központi forrásokból kellő segítséghez juthasson annak érdekében, hogy termékének értékesítése ne legyen veszteséges. 4. Az ellátás hozzáférhetősége ennek az elvnek az érvényesülése kiegyensúlyozott, az egész európai integráció területén szabadon terjeszthető és értékesíthető európai mezőgazdasági árukat feltételez, amelynek következtében az európai integráció valamennyi polgára hozzáfér a mezőgazdasági politika keretében jó minőségű és elérhető árú mezőgazdasági termékekhez. 1 A Közös Agrárpolitika létrehozásában alapvető szerepet játszott az a történelmileg kialakult komparatív hátrány, amely miatt a családi birtokokra épült európai mezőgazdaságot védelemben kellett részesíteni a nagyüzemi jellegű tengerentúli vetélytársakkal szemben.

2 5. Az elfogadható ár szintén a közös mezőgazdasági politika alapvető céljai közé tartozik, hiszen a mezőgazdasági politikának nemcsak a termelők érdekeit, hanem a fogyasztók érdekeit is szolgálnia kell, és biztosítania kell, hogy a mezőgazdasági politika keretében megtermelt magas színvonalú terméket az Európai Unió valamennyi polgára olyan áron vásárolhassa meg, amely számára nem teremt a helyzetéhez viszonyított rendkívüli megterhelést. 2. A közös mezőgazdasági politika alapelvei A Római Szerződés rögzítette a közös mezőgazdasági politika alapelveit, amelyek a következők szerint foglalhatók össze 2 : 1. Az egységes piac elve azt jelenti, hogy minden olyan akadályt le kell bontani, amely a mezőgazdasági termékek szabad mozgásával kapcsolatosan akadályt képez. Ezen elv legfontosabb tartalma tehát az, hogy az európai integráció alapító országai a mezőgazdasági termékek számára kölcsönösen meg kívánták nyitni saját piacukat. Az egységes piac elvének megvalósításához természetesen közös versenyszabályok megalkotására és az Európai Unió mezőgazdasági politikája piacszervezési szabályainak megalkotására is szükség volt. Az egységes piac az európai integrációban az úgynevezett agrárpiaci rendtartás kialakításával valósult meg. 2. A közösségi preferencia elvének értelmében az európai integráció nyíltan felvállalja a nemzetközi közösség előtt azt, hogy a saját termékeit a világ által termelt többi mezőgazdasági termékkel szemben gazdaságilag is preferálni fogja. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági piacot a világgazdaság mezőgazdasági termékeinek piacával szemben különféle piacvédelmi eszközökkel, elsősorban (de nem kizárólag) vámokkal védeni fogja. Az Európai Unió az ipari termékek tekintetében a nemzetközi piacon a szabad kereskedelem elveit vallja, és egyértelműen a szabadpiaci viszonyok megteremtését és a kereskedelmet gátló akadályok lebontását tűzte ki céljául, amit következetesen igyekszik érvényesíteni a GATT-ban, illetőleg a WTO-ban. Tekintettel azonban arra, hogy a WTO a szabad kereskedelem elveit nem csupán az ipari termékek, hanem a mezőgazdaság vonatkozásában is érvényesíti, ezért az Európai Unió közös mezőgazdasági politikája számos vonatkozásban ütközik a nemzetközi szabad kereskedelem által diktált, illetőleg elvárt szabályokkal. A közösségi preferencia elve nem kizárólag a mezőgazdasági termelés volumenére vonatkozik, hanem annak a termelési módnak a megőrzésére is, amely az egyéni gazdaságokra és az intenzív művelésre épül, szemben a génmanipulált monokulturális mezőgazdasági táblák sok tízezer holdas birtokaival, amelyek lerombolják és elpusztítják a falusi közösségi kultúrákat, és a sajátos vidéki kultúrát őrző mezőgazdasági lakosságot a városokba űzik és gyökértelenné teszik A pénzügyi szolidaritás elve azt jelenti, hogy a közös mezőgazdasági politika létrehozása és fenntartása rendkívüli anyagi eszközöket igényel az európai integráció tagállamai részéről. 4 Az európai integráció tagállamai 1962-ben hozták létre az Európai 2 Az alapelveket 1958-ban az olaszországi Stresa-ban megtartott konferencián fogadták el. 3 Az Európai Unió lakosságának közel fele vidéki területen él, ekként a mezőgazdasági politika egyben a vidéki közösségek fennmaradását támogató eszköznek is tekinthető. Ez már csak azért is igaz, mert a mezőgazdaságban dolgozók átlagéletkora folyamatosan emelkedik, és a fiatal generáció számára egyre kevésbé vonzó a mezőgazdasági tevékenység folytatása. Az Európai Unió a fiatal generációkat jelentős anyagi támogatásokkal kívánja ösztönözni az agráréletpálya irányába. 4 A közös mezőgazdaság anyagi támogatása különösen a 2004-ben és azóta csatlakozott tagállamok tekintetében azért is bír kiemelkedő jelentőséggel, mert a mezőgazdaságban dolgozók jövedelme átlagosan 40 %-kal marad el az ipari szektorban elérhető jövedelemszinttől.

3 Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapot 5, az EMOGA-t. Az 1290/2005/EK rendelet az EMOGA-t két külön részre osztotta, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapra (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra (EMVA), melyeknek a forrása a tagállamok befizetése. A két alap szétválasztásának célja annak biztosítása volt, hogy a vidékfejlesztés jóval markánsabb és önállóbb arculatot és irányítást kapjon. A as többéves pénzügyi keret a korábbi évekhez képest ennek megfelelően 9 %-kal csökkentette az agrárkiadásokat, miközben a vidékfejlesztési támogatások jelentősen emelkedtek. Ez a tendencia a közötti költségvetési időszakban is folytatódik. 3. A mezőgazdasági politika története a Lisszaboni Szerződést megelőzően Az 50-es évektől kezdve a közös mezőgazdasági politikának köszönhetően és a fejlettebb mezőgazdasági termelési technikák és eszközök általános elterjedésének eredményeként a mezőgazdasági termelés minősége és mennyisége intenzíven fejlődött az európai integráció valamennyi tagállamának területén. Ennek következtében a közös agrárpiaci rendtartásban biztosított intervenciós ár nyújtotta előnnyel egyre több és több mezőgazdasági termelő tudott és akart élni. A mezőgazdasági termelés tömegessé válása és a hatalmas mennyiségű árukészlet a termékek jelentős részét a mezőgazdasági piacon eladhatatlanná tette, ezért az EGK az előzetesen kötelező jelleggel megígért közösségi felvásárlási politika alkalmazására kényszerült, az előzetesen rögzített küszöbárnak megfelelően. Ez a küszöbár azonban még mindig elég kedvező volt ahhoz, hogy érdekeltté tegye a termelőket a további termelésben, melynek eredményeként hatalmas mennyiségű eladhatatlan mezőgazdasági terménykészlet halmozódott fel a tagállamokban. Az 1960-as évek közepén Sicco Mansholt, a Közösség mezőgazdaságért felelős biztosa azzal kívánta az Európai Unió mezőgazdasági politikáját hosszútávon fenntarthatóvá tenni, hogy a nagy volumenben termelő gazdák számára kívánt további segítséget és támogatást nyújtani, az önállóan életképtelennek tűnő kicsiny gazdaságok leépítése mellett. A Mansholt-terv az önállóan nyereséges mezőgazdasági termelést folytatni képtelen gazdák számára a korai nyugdíjazás és az átképzés lehetőségét kívánta biztosítani, amely azonban a mezőgazdasági termelők és vállalkozók körében Európában általános felháborodást keltett, ezért azt viszonylag hamar elvetették. Az európai integráció mezőgazdasági politikájának alapvető reformját 1992-ben az ír Ray McSharry által kidolgozott program végrehajtásával valósították meg. Ennek eredményként csökkentették az agrárpiaci rendtartásban rögzített felvásárlási árakat, és a mezőgazdasági termelők részére a kiesett bevételeket közvetlen jövedelemtámogatás segítségével próbálták meg pótolni. A McSharry-terv alapfilozófiája, hogy a kistermelő mezőgazdasági vállalkozókat kívánja segíteni óta a mezőgazdasági politika célja nem csupán az európai mezőgazdasági termelés magas színvonalának a megőrzése, hanem a tradicionális létformának és a mezőgazdaság által befolyásolt kultúrtájnak a fenntartása is, amely az alapvető európai társadalmi struktúrák megőrzéséhez is hozzájárul. Az 50-es évek közepétől kezdődően 1992-ig a mezőgazdasági termelők aránya társadalmi szinten 20%-ról 5%-ra csökkent, ugyanakkor a vidéki életformának és a kultúrtájnak a megőrzése az egész társadalom és az európai integráció értékrendjében is fontos szerepet játszik. A reform ösztönözte a termelőket, hogy az intenzív termelési módról és a terméshozamok növeléséről álljanak át külterjesebb termelési módozatokra, és mérsékeljék a mezőgazdasági termelésbe vont területek hányadát, ennek érdekében a mezőgazdasági területek pihentetésére a mezőgazdasági termelő közvetlen támogatást kaphatott. 5 Az EMOGA garanciarészlege az intervenciós politika, orientációs részlege pedig a strukturális és vidékfejlesztési politika finanszírozására szolgált.

4 Az Agenda 2000 program keretei között az intézményi felvásárlási árak további csökkentésre kerültek. A közös mezőgazdasági politika újabb jelentős változáson ment át a 2003-ban elfogadott reformcsomag eredményeképpen. A reform lényege abban állt, hogy egységes területalapú kifizetéseket biztosított a mezőgazdasági termelők számára, amely tehát jövedelmet teremtett a mezőgazdasági termelőknek és vállalkozóknak az általuk produkált mezőgazdasági termeléstől függetlenül. A termelők részére előírták, hogy a megművelt területeket jó mezőgazdasági és környezeti állapotban kötelesek tartani, ezáltal jogalapot teremtettek arra, hogy az Európai Unió a rá nehezedő liberalizációs világpiaci nyomásnak hosszútávon a minőségi sztenderdek olyan emelésével kíséreljen meg ellenállni, amelynek az Európai Unión kívüli területek mezőgazdasági termelői talán kevésbé lesznek majd képesek megfelelni. A közép-kelet-európai országok és az Európai Unió kapcsolataiban és az integrációhoz való csatlakozásról szóló tárgyalások során kritikus pontot képezett a mezőgazdasági politika kiterjesztése a közép-kelet-európai térségre. A nyugat-európai országok úgy vélték, hogy a nyugat-európai gazdák a területalapú támogatásokat kártérítésként kaphatták meg a közös agrárpiaci rendtartás felvásárlási árainak fokozatos, de jelentős mértékű csökkenésének következtében, hogy a mezőgazdasági termelés során ne lehetetlenüljön el a gazdálkodásuk. Ennek következtében az Unió tagjai a keleti bővítést megelőzően úgy gondolták, hogy míg a közös agrárpiaci rendtartás által biztosított előnyök a közép-kelet-európai gazdálkodókra természetesen azonos mértékben terjednének ki, mint a nyugati társaikra, a közvetlen kifizetésekből azonban nem részesedhetnének. A közép-kelet-európai térség országainak az álláspontja ezzel ellentétben az volt, hogy valamennyi gazdát ugyanolyan mértékű területalapú támogatás kell, hogy megillessen már közvetlenül a csatlakozás napjától kezdődően. A két fél antagonisztikusan ellentétes álláspontját csak hosszadalmas tárgyalások során sikerült feloldani, a tárgyalások eredményeképpen egy 2004-től 2013-ig tartó, rendkívül hosszú átmeneti időszakot írtak elő, amelynek során a közép-kelet-európai termelők csak fokozatosan érik el a nyugat-európai társaik által kapott területalapú támogatások mértékét. 4. Az Európai Unió mezőgazdasági politikájának fő szabályozási elemei Az európai mezőgazdasági politika szervezésének legfontosabb eszköze az egységes agrárpiaci rendtartás volt, melyet a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló 1308/2013/EU rendelet váltott fel. 6 Az uniós szabályozás meghatározza az intervenciós árat, azaz azt az árat, amelyen az Európai Unió garantáltan megveszi a termelőtől a terméket. Az intervenciós ár célja, hogy az Európai Unió mezőgazdasági termékeinek árát magas szinten tartsa, és ezzel termelésre ösztönözze az Európai Unióban termelő mezőgazdasági gazdákat és vállalkozókat. Az intervenciós ár szintjét az egyes mezőgazdasági termékek vonatkozásában a Tanács határozza meg. A rendelet lehetőséget biztosít továbbá a mezőgazdasági termékek magánszektorbeli szervezetek által történő tárolásához nyújtott támogatások (magántárolási támogatás) folyósítására is. A szabályozás emellett külön is rendelkezik az élelmiszerhez való hozzáférés javítását szolgáló programok támogatásáról is, mint amilyen az iskolagyümölcs- vagy éppen iskolatej-program. Az uniós szabályozás az uniós piac védelmét részben behozatali engedélyek, illetőleg behozatali vámok kivetésének lehetőségével (a harmadik országokból származó termékek mennyiségének korlátozása, illetőleg fogyasztói árának emelése révén), részben pedig export- 6 Az Európai Parlament és a Tanács 1308/2013/EU rendelete a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, HL L 347., , 671. o. A magyar jogban a szabályozást részben a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló évi CXXVIII. törvény tartalmazza.

5 visszatérítések segítségével (az Unió területéről harmadik országokba történő export és értékesítés esetén az uniós termelőknek nyújtott utólagos támogatásokkal, és ezáltal részben az uniós termékek versenyképesebbé tétele révén, részben pedig az Unió területén elérhető termékmennyiség csökkentésével) is biztosítja. 7 Érdekes azonban megjegyezni, hogy miközben az Európai Unió aktívan beavatkozik az Unióban megtermelt mezőgazdasági termékek piacába, ugyanakkor az Európai Unió komolyan fellép azon harmadik országokkal szemben, amelyek jelentős állami támogatással kívánnak mezőgazdasági termékeket az Európai Unió piacára juttatni. 5. A Lisszaboni Szerződés által bevezetett újítások és a mezőgazdasági politika jövője A mezőgazdasági politika tekintetében a Lisszaboni Szerződés jelentős változást hozott. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 42. cikke, illetőleg 43. cikkének 2. bekezdése a közös mezőgazdasági politika jogalkotási eljárásaként immáron az úgynevezett rendes jogalkotási eljárást nevezi meg. Ez azt jelenti, hogy amíg korábban a mezőgazdasági politikára vonatkozó szabályokat a Tanács a Parlament részvétele nélkül, konzultációs eljárás keretében fogadhatta el, addig december 1-jétől már az Európai Bizottság és a Tanács mellett az Európai Parlament is aktív szerepet játszik a mezőgazdasági politika szabályozásában. 8 A mezőgazdasági politika szerepével kapcsolatosan említést érdemel, hogy annak létét számos Európai Uniós tagállam az Európai Gazdasági Közösség alapításához kapcsolódó német-francia informális alkuhoz köti, mely szerint a franciák a német ipar franciaországi eladói pozíciókhoz való hozzájutása fejében a francia mezőgazdaság és a francia mezőgazdasági termelők támogatását kívánták meg. Az európai mezőgazdasági politika legfőbb haszonélvezője jelenleg azonban már nem elsősorban Franciaország, hanem az azóta csatlakozott kevésbé fejlett térségek, mint például Görögország, Portugália és Spanyolország mezőgazdasága. Mindez további esélyt ad annak, hogy ne tekintsük teljesen kőbe vésettnek az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájával kapcsolatosan kialakult status quo-t. A mezőgazdasági politika az Európai Unió költségvetésének évtizedekig mintegy felét kötötte le, mely arány a közötti költségvetési időszakban mintegy 38 %-ra mérséklődött. Ugyanezen időszakban a regionális politikára szánt összegek a korábbi 17 %- ról nagyjából megduplázódtak, és a közötti költségvetési időszakban már megközelítik a mezőgazdasági politikára fordított összeget. 9 Ez utóbbi politika keretei között a vidékfejlesztési támogatások szintén a korábbi mezőgazdasági célok egy részének megoldására, az itt jelentkező problémák kezelésére is alkalmazhatóak lesznek. 10 A közötti pénzügyi keret elfogadása során a Bizottság külön is figyelmet szentelt (i) a fenntartható élelmiszer-termelés követelményére (mely biztonságos és elegendő mennyiségű élelmiszer biztosítását jelenti, különös tekintettel a globális folyamatokra), (ii) a fenntartható 7 Mivel a világpiaci árak jellemzően alacsonyabbak a belső piaci áraknál, az Unióban előállított mezőgazdasági termékek a külső piacokon jelentősen magasabb áron jelennek meg. Ahhoz, hogy ezek a termékek a külső piacokon versenyképesebbek és ezáltal eladhatóbbak legyenek, elengedhetetlen az áruk csökkentése, az így kieső bevételeket pedig az Unió export-visszatérítések révén kompenzálja. 8 Az agrárpolitikát a Lisszaboni Szerződés a megosztott hatáskörbe tartozó területek között említi, azaz a közös mezőgazdasági politika területén mind az Európai Unió, mind pedig a tagállamok jogosultak jogi aktusok elfogadására. A tagállamok azonban csak olyan mértékben élhetnek ezzel a hatáskörükkel, amilyen mértékben az Unió nem gyakorolta a hatáskörét, vagy lemondott a hatáskörgyakorlásról között mezőgazdasági politikára mintegy 408,3 milliárd, míg vidékfejlesztési politikára mintegy 351,8 milliárd euró összeget fordít az Európai Unió. 10 Ezt az adatsort annak fényében kell értékelnünk, hogy az Európai Unió mintegy 500 millió fős összlakosságából alig 11 millióan (az összlakosság 2,2 %-a) dolgoznak a mezőgazdaságban, melyhez képest az uniós mezőgazdasági politika finanszírozási aránya kiemelkedőnek mondható.

6 gazdálkodás és az éghajlatváltozás elleni küzdelem követelményére (mely szerint a környezeti szempontokat sok esetben a gazdaságossági szempontok elé kell helyezni), valamint (iii) a vidéki térségek sokszínűségének megőrzésére. A 2020 utáni mezőgazdasági politikának több kihívással is szembe kell néznie. Ezek közül említést érdemel, hogy az uniós támogatások rendszerét a lényegében alanyi jogon járó közvetlen kifizetések helyett oly módon kell átalakítani, hogy a termelők csak meghatározott feltételek teljesítése esetén legyenek arra jogosultak. Ilyen feltétel lehet például az ún. zöldítés, azaz az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági tevékenység kiemelt támogatása. Ezzel összefüggésben arra is tekintettel kell lenni, hogy az Európai Unió előtt álló újabb kihívásokra (például a 2010-es évek migrációs válságára) történő reagálás mennyiben fogja csökkenteni a közös mezőgazdasági politikára fordítandó összegek nagyságát. A folyamatosan átalakuló mezőgazdasági politikával kapcsolatosan említést érdemel, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 291. cikke értelmében az Európai Bizottság a rendes jogalkotási eljárás keretei között alkotott uniós jogszabály implementálása érdekében, illetve egyéb delegált hatáskörében is alkothat jogot a közös mezőgazdasági politika tekintetében. Mivel a közös mezőgazdasági politika vonatkozásában számtalan részletszabályt kell megalkotni, amelyek sok esetben igencsak technikai jellegűek, ezért az Európai Bizottság által kapott korlátozott és felhatalmazáson alapuló jogalkotási hatáskör igen jelentős súlyú lehet a jövőben is, számottevően csökkentve ezáltal például az Európai Parlament szerepét is.

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás

Részletesebben

Európai Uniós alapismeretek (Mezőgazdaság-politika)

Európai Uniós alapismeretek (Mezőgazdaság-politika) Európai Uniós alapismeretek (Mezőgazdaság-politika) dr. Pásztor István Zoltán Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport 2018. 12. 06. Történeti előzmények Római Szerződés 39. cikkelye célokat

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.22. COM(2016) 159 final 2016/0086 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2016-os

Részletesebben

Európai Uniós alapismeretek (Mezőgazdaság-politika)

Európai Uniós alapismeretek (Mezőgazdaság-politika) Európai Uniós alapismeretek (Mezőgazdaság-politika) dr. Pásztor István Zoltán Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport 2017. 11. 30. Történeti előzmények Római Szerződés 39. cikkelye célokat

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.30. COM(2017) 150 final 2017/0068 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2017-es

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 8. (OR. en) 12047/16 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2016. szeptember 8. Címzett:

Részletesebben

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása 6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő

Részletesebben

Dr. Halm Tamás. 2014. május 8. Források: dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Főiskola) és dr. Hetényi Géza (Külügyminisztérium) prezentációi

Dr. Halm Tamás. 2014. május 8. Források: dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Főiskola) és dr. Hetényi Géza (Külügyminisztérium) prezentációi Az Európai Unió pénzügyei Dr. Halm Tamás 2014. május 8. Források: dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Főiskola) és dr. Hetényi Géza (Külügyminisztérium) prezentációi Éves költségvetések és több éves

Részletesebben

A közös agrárpolitika (CAP), Európai Közös Agrár- és Vidékfejlesztési Politika (CARPE)

A közös agrárpolitika (CAP), Európai Közös Agrár- és Vidékfejlesztési Politika (CARPE) A közös agrárpolitika (CAP), Európai Közös Agrár- és Vidékfejlesztési Politika (CARPE) 2019. 03. 11. Történeti előzmények Római Szerződés 39. cikkelye célokat jelölt ki: A mezőgazdaság termelésének és

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0282B (COD) 15577/17 ADD 1 FELJEGYZÉS AZ A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

KAP-reform. AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet

KAP-reform. AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet KAP-reform AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, 2011.02.25. Papp Gergely papp.gergely@aki.gov.hu Agrárgazdasági Kutató Intézet www.aki.gov.hu Mi a Közös Agrárpolitika (KAP)? A KAP olyan működő közösségi politika,

Részletesebben

PE-CONS 39/1/16 REV 1 HU

PE-CONS 39/1/16 REV 1 HU EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2016. november 23. (OR. en) 2016/0193 (COD) LEX 1707 PE-CONS 39/1/16 REV 1 FSTR 63 FC 55 REGIO 79 SOC 560 EMPL 370 BUDGET 26 AGRISTR 51 PECHE 336

Részletesebben

Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai

Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.21. COM(2014) 175 final 2014/0097 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 73/2009/EK tanácsi rendeletben meghatározott közvetlen kifizetésekre a 2014-es

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.11.4. COM(2013) 718 final 2013/0341 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK rendelet

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.20. COM(2014) 181 final 2014/0101 (CNS) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Franciaország tengeren túli megyéiben kivetett octroi de mer egyedi adóról szóló 2004/162/EK határozatnak

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.9.1. COM(2014) 542 final 2014/0250 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Moldovai Köztársaságnak szánt autonóm kereskedelmi kedvezmények bevezetéséről

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 772 végleges 2010/0372 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 378/2007/EK tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretébe tartozó

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.11. COM(2016) 208 final 2016/0111 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.24. COM(2017) 692 final 2017/0310 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme. Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály

A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme. Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály KAP ÚJ CÉLKITŰZÉSEI 1. Életképes élelmiszertermelés: a mezőgazdasági jövedelmek

Részletesebben

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Gazdasági-társadalmi kihívások Jövedelem különbségek Áringadozás, kockázatmenedzsment

Részletesebben

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban dr. Ránky Anna: Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban I. A 2007-13-as időszakra vonatkozó pénzügyi perspektíva és a kohéziós politika megújulása A 2007-13 közötti pénzügyi időszakra

Részletesebben

7801/16 NP/is DGB 1A. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 14. (OR. en) 7801/16. Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE)

7801/16 NP/is DGB 1A. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 14. (OR. en) 7801/16. Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 14. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE) 7801/16 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AGRI 177 AGRIFIN 34 AGRIORG 28 A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 7.7.2009 COM(2009) 354 végleges 2009/0094 (CNS) C7-0103/09 Javaslat: A TANÁCS RENDELETE az 1234/2007/EK rendelettől ( az egységes közös piacszervezésről szóló

Részletesebben

Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek

Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek Győri Enikő EURÓPAI ÜGYEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR KAP REFORM 2014-2020 AGRÁRGAZDASÁGI KIHÍVÁSOK Budapest, 2012. július 3. 7 éves Keretköltségvetés:

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás

Részletesebben

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes egyetemi tanársegéd varga.agi14@gmail.com Vidékföldrajz és vidékfejlesztés III. Szociológia alapszak, regionális és településfejlesztés

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.12.2018 EP-PE_TC1-COD(2018)0371 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2018. december 11-én került

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Jogforrások, költségvetés 139. lecke A közösségi jog Az EGK Szerződésnek

Részletesebben

Milyen lesz a KAP? Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Milyen lesz a KAP? Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Kis Miklós hozzátette: az Európai Unió mezőgazdasági célkitűzéseivel egyetért a kormány, de az azokhoz rendelt eszközöket nem tartja célravezetőnek. Magyarország az uniós agrárcélokat támogatja, de a Bizottság

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.26. COM(2014) 386 final 2014/0197 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában részt vevő vagy ahhoz

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 23.10.2018 EP-PE_TC1-COD(2018)0265 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2018. október 23-án került

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 11. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 11. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 11. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE) 7781/16 AGRI 174 AGRIFIN 31 AGRIORG 25 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. április 11. Címzett:

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika reformja a Lehet Más a Politika szemszögéből

A Közös Agrárpolitika reformja a Lehet Más a Politika szemszögéből A Közös Agrárpolitika reformja a Lehet Más a Politika szemszögéből Szabó Rebeka LMP, Mezőgazdasági bizottság KAP REFORM 2014-2020 AGRÁRGAZDASÁGI KIHÍVÁSOK - VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM A KAP jelentősége

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.4.16. COM(2012) 172 final 2012/0085 (COD) C7-00102/12 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Bangladesből származó rizs behozataláról HU HU INDOKOLÁS 1.

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.10. COM(2016) 384 final 2016/0181 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.)

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.11. C(2015) 3035 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a méhészeti ágazatban

Részletesebben

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE ELŐADÓ: DR. KENGYEL ÁKOS EGYETEMI DOCENS JEAN MONNET PROFESSZOR 1 TARTALOM A KOHÉZIÓS POLITIKA FONTOSSÁGA

Részletesebben

A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig

A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A jelen kihívások Egy paradoxon A mindennapi életünkben erőteljesen jelen van. Nem ismeri a nagyközönség. Újra időszerűvé vált Tömeges munkanélküliség

Részletesebben

A gazdasági helyzet alakulása

A gazdasági helyzet alakulása #EURoad2Sibiu 219. május A gazdasági helyzet alakulása EGY EGYSÉGESEBB, ERŐSEBB ÉS DEMOKRATIKUSABB UNIÓ FELÉ Az EU munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásra irányuló ambiciózus programja, valamint

Részletesebben

Intézményközi referenciaszám: 2015/0065 (CNS)

Intézményközi referenciaszám: 2015/0065 (CNS) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. május 7. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2015/0065 (CNS) 8214/15 FISC 34 ECOFIN 259 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS IRÁNYELVE a 2003/48/EK

Részletesebben

A KAP célkitűzései, alapelvei és eszközrendszere, és hatásai

A KAP célkitűzései, alapelvei és eszközrendszere, és hatásai A KAP célkitűzései, alapelvei és eszközrendszere, és hatásai 8-9. előadás Közös Agrárpolitika( CAP ) céljai Munkatermelékenység emelése, a műszaki fejlesztés fokozásával, a munkaerő racionális felhasználásával

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.8.16. C(2017) 5635 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2017.8.16.) az (EU) 2016/1240 végrehajtási rendeletnek az intervenciós készleteknek a leginkább

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0181 (NLE) 10166/16 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AGRI 328 AGRIFIN 68 AGRIORG 51 A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

11917/1/12 REV 1ADD 1 lj/lj/kk 1 DQPG

11917/1/12 REV 1ADD 1 lj/lj/kk 1 DQPG AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. október 4. (11.10) (OR. fr) Intézményközi referenciaszám: 2010/0197 (COD) 11917/1/12 REV 1 ADD 1 WTO 244 FDI 20 CODEC 1777 PARLNAT 324 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok

A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok Szentirmay Zoltán főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó Intézet Nonprofit

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01. A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.3.25. COM(2013) 159 final 2013/0087 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a közvetlen kifizetésekre a 2013-as naptári év vonatkozásában alkalmazandó

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.22. C(2018) 2980 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.5.22.) a 29/2012/EU végrehajtási rendeletnek az olívaolaj címkézésén feltüntetendő

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.4.26. C(2018) 2420 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.4.26.) a 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendeletnek a kifizetési határidők

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az Agrár-környezetgazdálkodás helyzete Magyarországon és az EU-ban. 94.lecke

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 10. (OR. en) az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 10. (OR. en) az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0181 (NLE) 10133/16 AGRI 325 AGRIFIN 66 AGRIORG 49 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. június 10. Címzett:

Részletesebben

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz

Részletesebben

A KAP ELSŐ PILLÉRE: I A MEZŐGAZDASÁGI

A KAP ELSŐ PILLÉRE: I A MEZŐGAZDASÁGI A KAP ELSŐ PILLÉRE: I A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKPIACOK KÖZÖS SZERVEZÉSE (KPSZ) A KPSZ a KAP-ban foglalt piaci intézkedéseket foglalja magában. A 21 közösen szervezett piacot az egymást követő reformok nyomán

Részletesebben

Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő

Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő támogatása Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Földművelésügyi Minisztérium AGRYA KONFERENCIA 2015. február 27. - Budapest Az EU 7 éves pénzügyi

Részletesebben

4. SZÁMÚ KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ

4. SZÁMÚ KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.6.26. COM(2017) 541 final 4. SZÁMÚ KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A 2017. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ amely a következő dokumentumot kíséri: Javaslat az Olaszországnak

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA

AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti

Részletesebben

KÖZJAVAK, SZÖVETKEZET

KÖZJAVAK, SZÖVETKEZET KÖZJAVAK, SZÖVETKEZET Dr. Szabó Zoltán HANGYA ügyvezető titkár Budapest 2013. április 4. Az agrár- közjavak elvi alapjai A közjavak sajátosságai Magánjószág- közjószág Közjavak az új KAP-ban Közösség,

Részletesebben

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.11.13. COM(2018) 744 final 2018/0385 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az energiahatékonyságról szóló, [az (EU) 2018/XXX irányelvvel módosított]

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 5. (OR. en) Uwe CORSEPIUS, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 5. (OR. en) Uwe CORSEPIUS, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. június 5. (OR. en) 9431/15 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2015. június 4. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU

Részletesebben

Európai Uniós alapismeretek (Mezőgazdaság-politika)

Európai Uniós alapismeretek (Mezőgazdaság-politika) Európai Uniós alapismeretek (Mezőgazdaság-politika) dr. Teperics Károly Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport Történeti előzmények Római Szerződés 39. cikkelye célokat jelölt ki: A mezőgazdaság

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.7. C(2018) 3316 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.6.7.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldség-, valamint

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 27. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 27. (OR. en) Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 27. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0184 (NLE) 12256/16 LIMITE JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: PUBLIC CLIMA 111 ENV

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.19. COM(2016) 477 final 2016/0229 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU rendeletnek az Unió vámterületét

Részletesebben

BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA

BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA FARKAS BEÁTA VÁRNAY ERNŐ BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA A, Szeged 1997 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETES 1 I. BEVEZETÉS A REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓ ELMÉLETI HÁTTERÉBE... 3 1. INTEGRÁCIÓS ELMÉLETEK 3 1.1.

Részletesebben

A KAP ELSŐ PILLÉRE: I A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKPIACOK KÖZÖS SZERVEZÉSE (KPSZ)

A KAP ELSŐ PILLÉRE: I A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKPIACOK KÖZÖS SZERVEZÉSE (KPSZ) A KAP ELSŐ PILLÉRE: I A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKPIACOK KÖZÖS SZERVEZÉSE (KPSZ) A KPSZ a KAP-ban foglalt piaci intézkedéseket foglalja magában. A 21 közösen szervezett piacot az egymást követő reformok nyomán

Részletesebben

Az EU közös agrárpolitikája 2014-től

Az EU közös agrárpolitikája 2014-től Popp József Az EU közös agrárpolitikája 2014-től IMPRESSZUM Szerző: Dr. Popp József egyetemi tanár, Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Lektor: Dr. Púpos Tibor egyetemi tanár,

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE Ref. Ares(2018)2964154-06/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.31. COM(2018) 371 final 2018/0219 (APP) Javaslat A TANÁCS RENDELETE az euró pénzhamisítás elleni védelmét szolgáló csere-, segítségnyújtási

Részletesebben

Az EU regionális politikája

Az EU regionális politikája Alapvető célkitűzések, fogalom Az EU regionális politikája Előadás vázlat Sonnevend Pál Az EK-n belüli fejlettségi különbségek kiegyenlítése Nem segélyezés, hanem a növekedés feltételeinek megteremtése,

Részletesebben

MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 )

MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 ) 2008.5.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 115/361 MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 ) Az Európai Unióról szóló szerződés Korábbi számozás az Európai Unióról szóló Új számozás az Európai Unióról szóló I.

Részletesebben

A közvetlen támogatások aktuális kérdései. Dr. Vásáry Miklós Agrárminisztérium

A közvetlen támogatások aktuális kérdései. Dr. Vásáry Miklós Agrárminisztérium A közvetlen támogatások aktuális kérdései Dr. Vásáry Miklós Agrárminisztérium Agrártámogatások (millió forint) 2014. év 2015. év 2016. év 2017. év 2018. év 2019. év Nemzeti támogatások* Ebből Nemzeti agrártámogatások**

Részletesebben

Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program

Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program Mi az Agrár-környezetgazdálkodási Program? Nemzeti Vidékfejlesztési Terv részeként az EU közös agrárpolitikáját képviseli A támogatási

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.11.29. COM(2016) 745 final 2016/0368 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1101/89/EGK rendelet, a 2888/2000/EK rendelet és a 685/2001/EK rendelet

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓS ALAPISMERETEK (MEZŐGAZDASÁG- POLITIKA)

EURÓPAI UNIÓS ALAPISMERETEK (MEZŐGAZDASÁG- POLITIKA) EURÓPAI UNIÓS ALAPISMERETEK (MEZŐGAZDASÁG- POLITIKA) dr. Teperics Károly Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport Történeti előzmények Római Szerződés 39. cikkelye célokat jelölt ki: A mezőgazdaság

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról AZ EURÓPAI PARLAMENT, AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság Európai Unión belüli súlya a termelési érték alapján 2006-1,83% 2007-1,86% 2008-2,07% 2009-1,76%

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Közösségi politikák Közös Agrárpolitika (CAP), Európai Közös Agrár- és Vidékfejlesztési

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.1. COM(2016) 437 final 2016/0200 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES)

Részletesebben

Az EU regionális politikája

Az EU regionális politikája Az EU regionális politikája 2017. 12. 07. Mit értünk régió alatt? A régió alatt egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 7.2.2007 COM(2007) 22 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A 21. századi versenyképes autóipari szabályozási keret A Bizottság

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika költségvetése

A Közös Agrárpolitika költségvetése A Közös Agrárpolitika költségvetése A 2014-2020 közötti költségvetési időszakban a KAP költségvetése 11%-kal kevesebb mint 2007-2013-ban De a magyar gazdák és a magyar vidék támogatásai 2014-2020 között

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.2.16. C(2017) 805 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017.2.16.) az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az integrált igazgatási

Részletesebben

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0177(APP) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0177(APP) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 17.7.2012 2011/0177(APP) VÉLEMÉNYTERVEZET a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság részére

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 5. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 5. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 5. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0013 (COD) 11197/16 TRANS 296 CODEC 1056 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A Tanács álláspontja

Részletesebben

ELŐADÁS 2005/2006. tanév, 2. félév Nappali tagozat II, Levelező tagozat III.

ELŐADÁS 2005/2006. tanév, 2. félév Nappali tagozat II, Levelező tagozat III. ELŐADÁS 2005/2006. tanév, 2. félév Nappali tagozat II, Levelező tagozat III. AZ AGRÁRPIAC SZERVEZÉSÉNEK SZABÁLYOZÁSÁNAK JOGI ESZKÖZEI AZ EURÓPAI UNIÓBAN A tantárgyba vágó ismereteket 3 részre bontva adom

Részletesebben

AZ UNIÓS KÖLTSÉGVETÉS JÖVŐJE

AZ UNIÓS KÖLTSÉGVETÉS JÖVŐJE AZ UNIÓS KÖLTSÉGVETÉS JÖVŐJE #EUBudget #EURoadSibiu #FutureofEurope 08. február 4. MILYEN EURÓPÁT SZERETNÉNK A JÖVŐBEN? Az EU vezetői hétévente eldönthetik, milyen Európát szeretnének és egyhangúlag meghatározhatják,

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

A TANÁCS 1998. július 17-i 1572/98/EK RENDELETE az Európai Képzési Alapítvány létrehozásáról szóló 1360/90/EGK rendelet módosításáról

A TANÁCS 1998. július 17-i 1572/98/EK RENDELETE az Európai Képzési Alapítvány létrehozásáról szóló 1360/90/EGK rendelet módosításáról A TANÁCS 1998. július 17-i 1572/98/EK RENDELETE az Európai Képzési Alapítvány létrehozásáról szóló 1360/90/EGK rendelet módosításáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó

Részletesebben