A LAUNAI MIKLÓS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A LAUNAI MIKLÓS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA"

Átírás

1 A LAUNAI MIKLÓS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA OM azonosító: ÉV VÉGI BESZÁMOLÓJA 2015/2016. Készítette: Dörömbözy Margit igazgató

2 "Evezz a mélyre! (Lk 5,4) Bevezető: Iskolánk létszáma örvendetesen emelkedett a os tanévben, sok versenyeredményünk volt, köztük kiemelkedőek a művészeti szakközépiskolások pályaművei. Megtartottuk első szalagavatónkat, középiskolai ballagásunkat illetve sikeres érettségit bonyolítottunk le. 1. Az intézmény alapító okirat, SZMSZ szerinti működése Általános iskolában az 1-2. és 3-4. évfolyam összevont osztály, a felső tagozaton. évfolyamonként 1-1 önálló osztály, 4 grafikai művészeti szakközépiskolai, összesen 10 osztály, 1 napközis csoport és 1 tanulószobai csoport, az alapfokú művészetoktatásban zongora, és rézfúvós tanszak és szolfézs csoportok működtek intézményünkben, valamint báb és rajz szakkör, énekkarok és tánccsoportok. A hagyományoknak megfelelően, az érvényben lévő alapító okiratunk és pedagógiai programunk alapján, hitoktatást felekezet szerint: biztosítottuk tanulóinknak a nappali rendszerű nevelést-oktatást, a napközis ellátást, valamint a sport tevékenységet; az idegen nyelvből német nyelvet tanítottunk az általános iskolában, a középiskolában angol és német között választhattak a tanulók; a sajátos nevelési igényű diákoknak helyben - gyógypedagógus alkalmazásával - biztosítottuk a fejlesztő foglalkozásokat; logopédiai ellátást és a BTM-es tanulók fejlesztését Református EGYMI által alkalmazott szakember látta el. a szabadon választható órakeretből biztosítottuk a tehetséggondozást és a felzárkóztatást is, illetve az összevont osztályokban a csoportbontást. A csoportbontás stabillá tette az alsó tagozatos oktatást. A pedagógusok számára is könnyebb a differenciált csoportokban a tananyag átadása, eredményesebb az oktatás. A készségtárgyakat összevontan tanítottuk valamennyi általános iskolai évfolyamon. Párhuzamos művészetoktatás keretében grafika szakot működtetünk. Feladataink megvalósulása, események, programok, történések: Iskolai ünnepségeink: Október 6. Október 23. Október 31. Advent Karácsony Március 15. Föld napja Anyák napja Nemzeti összetartozás napja A programokat a faluközösséggel együtt is megtartottuk, valamennyi programon szép számú lakos jelent meg. 2

3 Launai napot tartottunk tavasszal A rendezvény keretében: április 13. Lovagi torna - A délelőtti programon valamennyi tanulónk lelkesen versenyzett. Vendégeink a Dunaalmási Református Szeretet Otthon lakói, a süttői Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói és a Cseperedő Óvoda kicsinyei voltak. Launai Gála április 30-án tartottuk. Az eseményen művészeti csoportjaink és tanáraik mutatkoztak be. Az anyák napját szokásunkhoz híven a templomban ünnepeltük meg. Május 24-én szép olvasási versenyt rendeztünk alsó tagozatosoknak. A versenyre alsós tanulók jelentkeztek. Az elkezdett hagyományt folytatjuk, mert jó kezdeményezés. A matematika fejszámolási versenyt több éve szervezzük. Diáknapot június 15-én tartottunk, melyen reggel a Neszmély én így szeretlek portyázós vetélkedőt tartottuk. Az alsó tagozatos tanulók tanító nénikkel keresték fel a kapott feladatok helyszíneit. Kár, hogy az eső visszazavarta a versenyzőket. A tanulmányi versenyekre való felkészítést és tanulóink menedzselését tanórán kívül végezték pedagógusaink. A differenciált képességfejlesztés főleg alsó tagozatban működött órai keretek között heti 1 órában, illetve 5-6 évfolyamon matematikából és magyar nyelv és Irodalomból. Környezeti nevelés erősítése érdekében papírgyűjtést szerveztünk ősszel és tavasszal, illetve az alsó tagozaton megtartottuk a madarak-fák napját is.. Iskolába hívogató a leendő első osztályos gyerekek és szüleik számára rendeztünk játékos délutánokat Oviakadémia címmel. A programban tanítóink készültek anyanyelvi, matematikai, környezetismereti és kézműves foglalkozásokkal. Amíg a gyerekek játszottak, addig a megtartottuk a beiratkozást és az első szülői értekezletet, illetve beszélgettünk az iskolánkról. 6 tanulót írattak be első osztályba. A program sikeres volt, a következő tanévben is megvalósítjuk. A középiskolásoknak a Pályaválasztási Kiállításon mutatkoztunk be, és számukra felvételi előkészítőt tartottunk. A felnőtteket érintő történések: Üres rajztanári álláshelyünkre Kenéz Anikó festőművész szakos tanárt vettük fel. Matematika tanítására a szakközépiskolába Kiss Marianna matematika-informatika szakos középiskolai kollégát alkalmaztuk. A zongoratanári állást kétszer hirdettünk, jelentkező hiányában Hegedűs Bettina utolsó éves BA képzésben résztvevő zongora szakost alkalmaztuk határozott idejű kinevezéssel, 3

4 majd márciustól Kócziás György zongoratanár váltotta, mert Bettina anyai örömök elé néz. E tanévben egy fő tanult tovább, Kecskeméti Éva Kinga Ifjúságvédelmi emelt szintű OKJ-s tanfolyamot végzett a Károli Gáspár Egyetem szervezésében. A továbbtanulót anyagilag nem támogatta az iskola. 2. Gyermek, tanulói létszám alakulása A tanévek statisztikai adatai (2015. október 01.) 2013/ / /2016 általános iskola művészeti szakközépiskola felz. szakisk alapfokú művészeti összesen Egy tanulócsoportra jutó átlag létszám: Általános iskola: Szakközépiskola. 9,8 fő/csoport 17 fő/csoport 2.1. Átlagos osztály/csoportlétszám alakulása Tanuló/pedagógus arány alakulása 127/18 = 7, Pedagógus és nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott létszám alakulása. Fluktuáció, szakos ellátottság, túlóra, üres állás 3.1. Személyi feltételek: Intézményünk pedagógus álláskerete: 23,1 Létszám: 18 fő határozatlan 5 fő részmunkaidős 8 fő óraadó. Technikai: 2 Pedagógus munkát segítő: 3,5 Szakos ellátottságunk teljes körű. Üres állásunk nincs. Nevelő-oktatómunkát segítők: iskolatitkár: 1 álláskeret könyvtáros: 1 fő Hangszerkarbantartó: 0,5 álláskeret, 1 fő Rendszergazda: 0,5 álláskeret Gyógypedagógiai, pedagógiai asszisztens: 0,5 álláskeret 4

5 Segítőnk: Pénztáros: 0,5 álláskeret 1 fő takarító-konyhás 1 álláskeret 1 fő gazdaságvezető: 0,5 álláskeret Összesen: 5,5 álláskeret 3.2. A továbbképzések, kompetenciák bővítése Iskolánk továbbképzési tervét minden év március 15-ig elkészítjük. Az elmúlt években folyamatosan a pályázatunk keretében 2 teljes tantestületi és 4 db1-2 pedagógust érintő képzésen vettünk részt. 3. A nevelő-oktató munka értékelése: Pedagógiai munkánk eredményességét a kompetenciamérés és a tanulmányi versenyeken elért eredményeink bizonyítják. Az osztályonkénti tanulmányi eredmények a 4.4-es pontban kerülnek bemutatásra. Kollégáink szakmai tudásukat folyamatosan fejlesztik. Az általános iskolai és szakközépiskolai oktatást szét kell választani, hiszen a nálunk tanuló gyerekek képességei különbözőek. Az általános iskolai osztályainkban legnagyobb létszámmal neszmélyi gyermekek járnak. A tanulók közel 5 fő hátrányos helyzetű, gyermekvédelmi kedvezményben részesül. Fejlesztésükre a napközi, illetve a fejlesztő órák biztosítanak lehetőséget Az osztálylétszámok várható alakulása a leendő osztályokban Az évfolyamokon az osztálylétszámok a következőképpen alakulnak a következő tanévben: 1. évfolyam: 6 fő 5. évfolyam 9 fő 2. évfolyam: 6 fő 6. évfolyam: 7 fő 3. évfolyam: 7 fő 7. évfolyam 13 fő 4. évfolyam: 4 fő 8. évfolyam: 6 fő Az alsó tagozatban két összevont osztályt szervezünk az évfolyam tanulóiból. A művészeti szakközépiskolában évfolyammal működik. Sajnos az érettségi utáni grafikus képzésre nem volt annyi jelentkező, hogy gazdaságosan el tudjuk indítani, de nem mondunk le róla, a következő tanévben ismételten meghirdetjük. A tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. Sajnos az általános iskolai létszámok továbbra is alacsonyak maradnak, bár a nyár folyamán 4 új tanulót írattak be iskolánkba A pedagógiai és tanulmányi munkáról készített mérések (országos kompetencia és intézményi felmérések és adatlapok alapján) eredményeinek ismertetése, értékelése Országos kompetenciamérés 5

6 Az országos mérés májusban lezajlott. A felzárkóztató és szakiskolai osztályokban az elmúlt év eredménye sajnos nagyon gyenge volt, ezért intézkedési tervet készítettünk az eredmények jövő évi javítása érdekében. Kompetencia mérés eredményei matematika Kompetencia mérés eredményei szövegértés matematika községi/ szakköz ép szövegértés intézmény i országo s községi/szak közép intézményi országos 6. évfolyam 6. évfolyam évfolyam 8. évfolyam évfolyam 10. évfolyam Kollégáimmal a jogszabálynak megfelelően elemeztük az eredményeket és meghatároztuk a teendőket. Gyakoroltunk az elmúlt évek méréseiből vett feladatokkal. A kompetencia mérés eredményeinek javítása nem csak a matematika és magyar szakos pedagógusok feladata, hanem intézményünk valamennyi pedagógusának is. Lehet szövegértést gyakorolni rajz, ének és testnevelés órán is. Kompetencia alapú feladatokat folyamatosan gyakoroljuk a tanév folyamán A könyvtári munka értékelése Iskolánk nagy létszámú könyvtári állománnyal rendelkezik óta az önkormányzattal együtt működtetjük. A szakmai felügyeletet a József Attila Megyei Könyvtár biztosítja. Önálló, főállású könyvtárost alkalmazunk, kinek munkaköre az önkormányzattal kötött együttműködés keretében osztott, ellátja mindkét feladatot. a könyvtárból biztosítjuk a hátrányos helyzetű tanulók számára az ingyenes tankönyveket. A könyvtár nyitva tartására 40 óra állt rendelkezésünkre, melyet 6

7 megosztunk a község lakosaival is. Az iskolai könyvkölcsönzés jobbára a kötelező olvasmányokra szorítkozott, de mióta egész állású a könyvtáros, sokkal több időt tudnak tanulóink a könyvtárban tölteni és kölcsönöznek is. A kollégák is gyakran használták a könyvtári lehetőségeket, többször könyvtárközi kölcsönzéssel oldottuk meg a hiányzó könyvek, tananyaghoz szükséges DVD filmek kölcsönzését. Szükség van könyvtári órák megtartására is, melynek lehetősége adott. Az olvasóvá nevelést igen fontosnak tartjuk, ezért néhány éve Könyvmoly klubot indított magyar szakos kollégánk. A kezdeti nehézségeken átestünk, bízom benne, hogy a következő tanévben még többen élnek a lehetőséggel decemberében kaptuk meg a jó hírt, hogy 2012-ben beadott könyvtárfejlesztési pályázatunk nyertes lett. 5,8 millió Ft-ot kaptunk a könyvtárban informatikai eszközök beszerzésére. Ennek keretében 8 db számítógépet és egy szervert szereztünk be, illetve COREL programot telepítettünk a gépekre. Tanulóink gyakran használják a gépeket. Könyvtárunk kezdeményezésére NETNagyi klubot szerveztünk a községben lakó időseknek, hogy segítsük őket bevezetni az Internet világába és megtanítsuk a számítógép kezelését. Nagy sikere volt a programnak 22 jelentkező végezte el a tanfolyamot Intézményi tanulmányi átlag, bukások alakulása, problémás gyerekkel való foglalkozás A tanulmányi átlagok megjelenítésénél nem a szorosan vett osztályok struktúráját vettem alapul, hanem az évfolyami szintet. Az egész napi foglalkozások bevezetésével bizakodunk az általános iskolai eredmények javulásában. Művészeti szakközépiskola 7

8 Érettségi tantárgyak osztályátlaga 4,00 3,00 2,782,83 3,02 2,50 2,762,64 2,552,73 2,00 1,00 0,00 9. o. 10. o. 11. o. 12. o. I. félév év vége E tanévben érettségizett első középiskolai osztályunk. Az érettségi rendben zajlott, szervezési probléma nem volt. Minden tanulónk sikeresen leérettségizett. Sorszám Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Angol Művészettört énet Hittan Testnevelés 1. 37% 2 32% 2 26% 2 42% 3 30% % 3 36% 2 32% 2 36% 2 35% % % 3 34% 2 27% 2 36% 2 40% % % 3 30% 2 26% 2 26% 2 31% % 4 48% 3 32% 2 58% 3 50% % % 4 52% 3 25% 2 72% 4 46% % 2 26% 2 36% 2 42% 3 53% 3 átlag ,33 2, ,72 Érettségi átlaga: 2,72 A tanulási, magatartási gondokkal küzdő, részképesség-zavaros tanulóink száma sajnos ebben az évben sem csökkent. A tanulók ellátását az alapító okiratunk és a Közoktatási törvény 52 (6.) szerint végeztük. Tanév végi adataink: Általános iskola: SNI tanuló: 2 fő BTM tanuló: 5 fő Középiskola: SNI tanuló: 3 fő BTM tanuló: 4 fő 8

9 A tanév során folyamatosan kértünk vizsgálati időpontokat a szakértői bizottságtól azon tanulóinknak, akiknél gondok merültek fel, illetve szakértői véleményük alapján kontrollra kellett menniük. A gyógypedagógiai fejlesztésre biztosított óraszámot kihasználjuk. Az iskolában saját gyógypedagógust foglalkoztatunk. Minden pedagógus folyamatos feladata: - azoknak az indokoknak a keresése, feltárása, amelyek a beilleszkedési, magatartási problémákhoz vezettek; - olyan értékelési rendszert alkalmazzon, amely az ő számukra is biztosítja a sikerélményt; - a tanulók megfigyelése, kapcsolattartás a gyógypedagógussal, szülővel. A szülők döntő része csak az iskolában történő fejlesztést veszi igénybe, így különösen nagy jelentősége volt annak, hogy gyógypedagógus van az iskolában. Fejlesztő tevékenységünk: - A beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő pedagógiai tevékenységünkre nagy szükség van az általános iskolában. A problémák megelőzése, illetve feltárása érdekében szoros kapcsolatot tartunk a fejlesztő pedagógussal. - a tanítási órákon a tevékenykedtetés biztosítása, - mozgás- és figyelemzavaros diákok kiszűrése, - motiváló módszerek alkalmazása az értékelési folyamat során, - a tanulók folyamatos megfigyelése, kapcsolattartás a Református EGYMI-vel, új stratégiák kidolgozása. 5. Rendkívüli események az intézményben Nem volt. 6. A tanítás nélküli munkanapok felhasználása A os tanév rendje 181 tanítási napot és 5 tanítás nélküli munkanapot határozott meg, melyet betartottunk. A tanítás nélküli munkanapok felhasználása: szeptember 18. Nevelőtestületi továbbképzés december 12. Szalagavató április 13. Launai-nap június 3. osztálykirándulások június 15. Diáknap 7. Gyermek és ifjúságvédelmi munka az intézményben Az iskolában csakugyan azt látjuk, hogy nem csak tanítanunk kell, hanem SORSOKKAL is foglalkozni. Tudjuk, hogy minta, igazi példa kell a gyermekeknek, de a családok sajnos egyre nagyobb számban mutatnak rossz példát az utódoknak. 9

10 Az ifjúságvédelmi munkát külön kell választani az általános és középiskolai szinten. Tavaly-óta sajnos az általános iskolában is megjelentek az igazolatlan órák, ugyan kis mértékben, de voltak. Hiányzások: általános iskola: Szakközépiskola 10

11 A középiskolában magasabb a hiányzások száma, amelynek okát az osztályfőnökök megvizsgálták, és a betegségeken kívül nem mutatható ki vétség. A 7. osztályban kimagasló hiányzás egy tanuló jóvoltából gyűlt össze, mivel gondozásba vételét kezdeményeztük a szülővel együtt, mivel nem volt hajlandó iskolába jönni, és amíg az eljárás lezajlott, addig a hiányzása növekedett. Az általános iskolában több tanulónk küzd viselkedészavarral, ám egyikük sem az az eset, akit a szakértői bizottság elfogadhatatlannak tart. Tanév közben kértünk szakértői véleményt a nevelési tanácsadótól és a Szakértői Bizottságtól, hiszen a viselkedészavar a figyelemkoncentráció hiányával, a motiválhatóság kicsi esélyével, a szabályok be nem tartásával társult. Az iskolai jelzőrendszer változatlanul jól működik, az esetek mindegyikében az osztályfőnökök tudják, hogy mit kell cselekedniük. Kikérik a gyermekvédelmi felelős tanácsát, így lehet közösen kidolgozni a stratégiát, majd, ha kell, szakemberhez fordulnak. Sok tanulónk családja került válsághelyzetbe, illetve rosszabb anyagi helyzetbe. A gyermek és ifjúságvédelmi munka az iskolában kiemelt fontosságú, A feladatot az osztályfőnökök végezték. Iskolánkba heti rendszerességgel jár ki a tatai Családsegítő Szolgálat munkatársa így az aktuális problémákat azonnal meg tudjuk beszélni. A szülőkkel a kapcsolattartás szülői értekezletek, fogadóórák, és egyéni megbeszélések alapján zajlik. Az általános iskolába járó tanulók szüleivel a kapcsolat kimondottan jónak mondható. Észlelt problémáink: Általános iskolás korosztály: tanulási-, magatartási problémák Az egész napi iskolát iskolánk is működteti. Az alsó tagozaton valamennyi tanító a tanítás mellett napközis feladatokat is ellát. A felső tagozaton is biztosítjuk a tanulószobát. 11

12 Rendszeres kapcsolatot tartunk fenn az iskolarendőrrel, a tatai Családsegítő Szolgálat munkatársaival, akik előadásokat tartottak a bűnmegelőzésről és a drogokról főleg a felzárkóztató és a szakiskolai osztályokban. A gyermekvédelem területén is sok megoldandó feladat vár ránk, melyet közös összefogással hatékonyabban tudunk megvalósítani. 8. Gyermek- tanuló- illetve dolgozói baleseti statisztika, a balesetek megelőzésére tett intézkedések Iskolánkban a tanév folyamán nem történt tanulóbaleset. A balesetek elkerülése érdekében folyamatosan figyelmeztettük a gyerekeket a balesetek megelőzésének módjára, felelevenítettük a tanultakat. A szünetekben a kollégáink rendszeres, jól szervezett ügyeletet tartanak. A fegyelmezetlenségek miatt többször kellett komolyabb figyelmeztetésben részesíteni a tanulókat. Továbbra is fontos feladat mind a felnőttek, mind a gyerekek részére a balesetveszélyes helyzetek elkerülése, egymás testi épségének megőrzése. Az iskolában és környékén igyekszünk a balesetveszély megelőzésére. Sportudvarunk felülete sajnos nem egyenletes, melynek megoldásán dolgozunk. 9. Igazolt és igazolatlan hiányzások alakulása, okai Az iskolai hiányzások témája az egyik legnagyobb probléma iskolánknak. Éves szinten óra igazolt és igazolatlan hiányzást könyvelhettünk el. Ebből igazolt: óra, igazolatlan: 180 óra. Az igazolatlan hiányzásokról azonnal értesítjük a jogszabályban előírt feleket, a szülőket és a családvédelmi szolgálatot. Tantestületünkben egyik kiemelt feladataként kezeljük, a hiányzások visszaszorítását. Valamennyi igazolatlan hiányzást jelezzük a jegyzők és a családsegítő központok felé. 10. A tanórán kívüli tevékenység Iskolánkban a legtöbb szabadon felhasználható órát a csoportbontás biztosítására fordítottuk a tanévben, de azért lehetőséget biztosítottunk szakkörök működtetésére is. E tanévben bábszakkör, csengettyűzenekar, alsós énekkar, sportkör általános és középiskolások számára, középiskolás énekkar, és tánckar működött. Sportkört indítottunk szeptemberben alsó és felső tagozatnak és középiskolásoknak egyaránt, ezzel biztosítottuk a mindennapi testmozgás heti 2 óráját. A gyerekek szívesen vettek részt a jórészt mozgásos játékokon és a versenyeken. Tornaterem hiányában jó idő esetén, az udvaron lévő futballpályán, rossz idő esetén a művelődési házban, illetve az iskola aulájában tartottuk a foglalkozásokat. 12

13 Fontos kiemelni, hogy a gyerekek lételeme a mozgás, melyet minden napra biztosítani szükséges. A nyáron a pályázatunk keretében tanulóink számára három tábort szerveztünk az iskolában. Német nyelvi, angol nyelvi és természetismereti tábort. Valamennyi teltházas volt, a gyerekek tartalmas programokon vettek részt. Kollégáink nagy lelkesedéssel készültek a programokra. A táborokat a tanév befejezése utáni időszakban valósítottuk meg. A szakprogramokon kívül kézműves foglalkozások, múzeumpedagógiai foglalkozások és kirándulások is színesítették a programot. 11. Tanulmányi versenyeken elért eredmények Versenyeredmények os tanév ssz verseny neve és jellege (helyi, kistérségi, országos) Tatai Református Egyházmegye Zsoltáréneklő versenye Zászló és címer pályázat Hevessy György Országos kémiaverseny megyei forduló 45.Országos Elsősegélynyújtó verseny járási forduló tanuló neve helyezés felkészítő tanár időpont Balogh Dominika Bronz I. Valkiné Gúthy Éva 2016.március 12. Vaskó Cintia 1. hely Kenéz Anikó március 16. Kosun Adrienn 19. hely Boros Éva március csapat(kosun Adrienn, Bükki Teréz, Góth Vivien, Lázár Lídia, Szilvás Filip)(Kosun Dávid, Pocaj Roland, Czicze Dorottya, Kurdi Csenge, Szücs Dóra) 4. és 5. hely Boros Éva 2016.április Stylus Országos Helyesírási verseny Házi Szavaló Verseny alsósok Lázár Lídia Rehák Botond Bükki Richárd Árendás Kristóf 2. hely 3. hely 2. hely 1. hely felsősök Magasi Bence 3. hely Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit február április

14 7. 8. Juhász Péter Kosun Adrienn 2. hely 1. hely Középisk Minczér Margaréta 3. hely Országos Színháztörténeti Verseny Vers és prózaíró verseny Gergely Dávid Orosz Ráhel Melánia 2 csapat (Chilli)(Four girls) Németh Bálint 2. hely 1. hely Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit Fenyvesiné I. Judit Körzeti történelem verseny Süttő Kisnaput rajzpályázat (országos) "Tűzről pattant" rajzpályázat (megyei) Lázár Lídia Magasi Bence Gergely Dániel 3. hely 2. hely 3. hely Takácsné Pogrányi Irén Takácsné Pogrányi Irén Takácsné Pogrányi Irén március Pálfy Nikolett 2. hely Gábor Éva április 30. Tőrös-Mekler Réka 3. hely Gábor Éva 2016.június Magyar zászló és címer rajzpályázat (országos) Vaskó Cintia 1. hely Kenéz Anikó 2016.március 15. Vaszary kertje razpályázat Latorcai Dávid fődíj Kenéz Anikó február (országos) 14. Fekete Zsanett különdíj Kenéz Anikó Talentum rajzpályázat (országos) AGYAT (Angyalffy Gyakorlati Agrártudományi verseny, Naszály) AGYAT (Angyalffy Gyakorlati Agrártudományi verseny, Naszály) Zoltay Tamara 3. hely Gábor Éva december egyéni elméleti versenyrész: Bányai Dávid Juhász Péter, Bányai Dávid, Bükki Teréz, Kosun Adrienn 2. hely 7. hely Takácsné Pogrányi Irén Takácsné Pogrányi Irén február április 14

15 Mesemondó verseny ( Tatabánya) Görkorcsolya verseny ( Tatabánya) Antal Lénárd, Petrovics Dóra Németh László, Bükki Richárd, Árendás Kristóf, Igaz Zsombor, Soós Ágnes, Szíjjártó Áron Barnáné, Fenyvesiné december 11 Németh Tibor 2015 december Szépíró verseny iskolai forduló, SNI, BTMN Bükki Richárd, Németh László, Balogh Dominika, Cicze Dorottya, Somogyi Viola, Goldchmidt Réka, Kajtár Petra, Vaskó Cintia Katona Marietta 2015 december 21. Szépíró verseny megyei forduló, SNI, BTMN ( Tatabánya) Bükki Richard, Németh László, Balogh Dominika, Czicze Dorottya, Somogyi Viola, Goldschmidt Réka, Vaskó Cintia 3. hely: Vaskó Cintia Katona Marietta Szépolvasó verseny Takács Fruzsina 1. hely Barnáné április 7 Szövegértő verseny ( Tardos) Tyukász Luca Bükki Richard 2.hely 3. hely Rehák Luca 11. hely Mócherné 2016 április 14 Rehák Botond 7. hely Sebők Mariann Fekete Ferenc 15. hely Katona Marietta 24. Fejszámoló verseny Rehák Botond 1. hely Sebők Mariann 2016 június 2 Németh Flóra 1. hely Barnáné Laposa Bendegúz 2. hely Árendás Kristóf 3. hely Takács Fruzsina 3. hely Németh László 1. hely Katona Marietta Bükki Richard 2. hely Fekete Ferenc, Fekete Görkorcsolya Eszter, Németh László, verseny ( Bükki Richard, Bükki Tatabánya) 25. Nóra, Igaz Zsombor Németh Tibor 2016 május Szavaló verseny Árendás Kristóf 1. hely Barnáné Bükki Richard 2. hely Katona Marietta Rehák Botond 3. hely Mócherné 15

16 Levelezős matematika verseny Mezei futó diákolimpia Bendegúz Tudásbajnokság Bendegúz Tudásbajnokság megyei döntő Levelezős matematika verseny Levelezős matematika verseny Levelezős matematika verseny Levelezős matematika verseny Matatatúra Matatatúra Matatatúra Matatatúra Németh Flóra Barnáné 2. félév Tyukász Luca Laposa Bendegúz 5. hely Barnáné 2016 április 11 Valki Balázs Pálfi Balázs Laposa Bendegúz ( környezetismeret) Tyukász Luca ( környezetismeret) Takács Fruzsina ( anyanyelv) Poczaj Roland ( biológia, történelem) Poczaj Roland ( biológia, történelem) Juhász Péter,Csizmadia Brigitta,Kurdi Kata,Pálfi Balázs 5.osztály Kecskeméti Gyöngyvér 6.osztály Lázár Lídia, Kosun Adrienn, Bükki Teréz, Poczaj Roland 7. osztály Gergely Dániel, Magasi Bence 8. osztály Csizmadia Brigitta, Kurdi Kata, Petrovics Dóra, Szijjártó Márton 5. osztály Bajka Máté, Juhász Péter, Kosun Dávid, Tatai- Kálmán Benedek 5. osztály Czicze Bernadett, Gelbmann Anett, Bányai Dávid, Réti Dávid 6. osztály Góth Vivien, Kurdi Csenge, Czicze Dorottya osztály 49.hely Arany fokozat Arany fookozat Ezüst fokozat Bronz fokozat Fodor Tibor Barnáné Boros Éva, Takácsné 2. hely május hely Mohácsyné egész tanév 28. hely Mohácsyné egész tanév hely Mohácsyné egész tanév 7. ill.6. hely Mohácsyné egész tanév 5. hely Mohácsyné szeptember 6. hely Mohácsyné szeptember 4. hely Mohácsyné szeptember 2. hely Mohácsyné szeptember 16

17 12. Középiskolába felvett tanulók aránya a követő vizsgálatok eredményei 8. évfolyam továbbtanulás az intézmény típusa fő % gimnázium 3 50 % szakközépiskola 1 16,7 % szakiskola 2 33,3% 6 Nagyon szép, eredményes volt a középiskolába távozó nyolcadikosok felvételi aránya. Büszkék vagyunk rájuk. A középiskolai beiskolázást segítő tevékenységünk: Az év előkészítése, az osztályfőnök tájékoztatása az év elején. Szülők tájékoztatása a szülői értekezleten. Propagandaanyag eljuttatása a tanulókhoz. Pályaválasztási Kiállítás látogatása csoportosan. Pályaválasztási szülői értekezlet. Jelentkezési lapok, adatlapok kitöltése. A középiskolai beiskolázásunk a grafikai osztályunkba jól sikerült, 23 fővel indul az osztály. Nagy gondot fordítottunk a szakközépiskolai osztály beiskolázására, részt vettünk a pályaválasztási kiállításon, ahol bemutatókkal, szórólapokkal igyekeztünk felhívni magunkra a figyelmet. Sikeresnek értékeljük a kifejtett propagandamunkát. 13. Kapcsolat a szülői munkaközösséggel A szülőkkel való jó kapcsolattartásra mindig nagy figyelmet fordítottunk. Ennek elsődleges színtere a félévenkénti szülői értekezlet és az évi 2 fogadó óra. Iskolai SZM értekezleteket rendszeresen tartunk, ha a téma megkívánja, többször is. Örülünk, hogy segítik munkánkat, figyelik és támogatják tevékenységünket. Köszönjük segítségüket rendezvényeink lebonyolításában, és támogatásukat. Iskolánk alapítványa hathatós segítséget nyújtott ez évben is tanulóink versenyeztetésében, táborba való eljutásában. 14. Intézményi belső ellenőrzés, értékelés tapasztalatai, pedagógus minősítés Az intézmény a belsőellenőrzését az ellenőrzési terv szerint látjuk el. Az általános tapasztalatok azt mutatják, hogy az előírt feladatok elvégzése határidőre, pontosan megtörténik. Jelentősebb hiányosságokat, hibákat most nem tártunk fel. A pedagógiai munka tervezésének, megvalósításának különböző fázisait, a megvalósulás folyamatát ellenőriztük. Az alapdokumentumok vezetésének ellenőrzése mellett kiemelt feladatnak tekintettük a tanítási órák, a tanórán kívüli foglalkozások, a napközis és tanulószobai tevékenység valamint az ügyelet ellátásának ellenőrzését. 17

18 A pedagógiai munka tervezésének dokumentumai Munkaközösségek munkaterveinek ellenőrzése szeptember 15. Osztályfőnöki munkatervek ellenőrzése szeptember 30. Napközis foglalkozás terveinek ellenőrzése szeptember 30. Tanmenetek ellenőrzése szeptember 30. A tanórákon kívüli tevékenységek terveinek ellenőrzése szeptember 30. Felelős : Igazgató Az alapokmányok ellenőrzése: Az osztálynaplók ellenőrzése havonta helyettes A napközis napló ellenőrzése havonta helyettes A szakköri foglalkozási naplók ellenőrzése havonta helyettes A bizonyítványok ellenőrzése tanévkezdéskor és tanév végén helyettes A beírási naplók ellenőrzése tanévkezdéskor és tanév végén igazgató A törzslapok ellenőrzése tanévkezdéskor és tanév végén igazgató A pedagógiai munka ellenőrzése : A tanítási órák ellenőrzése október 15-től folyamatosan A napközis foglalkozások ellenőrzése október 15-től folyamatosan Az ügyeletek ellenőrzése szeptember 1-jétől folyamatosan A következő tanévben az ellenőrzésben továbbra is hangsúlyos szerepet kell, hogy kapjon a tanórák és tanórán kívüli foglalkozások látogatása valamint az ügyeletesi munka ellenőrzése ban négy pedagógust kötelezett az Oktatási Hivatal minősítésre. Dörömbözy Margit Ped II. megerősítés Takácsné Pogrányi Irén Ped II. megerősítés Gintner Csilla Gyakornokból Ped I-be Horváth András - Gyakornokból Ped I-be Takácsné Pogrányi Irén és Gintner Csilla minősítése egyaránt 97 % lett, mely kiváló eredmény. Dörömbözy Margit minősítését jogszabályi változás miatt törölte az Oktatási Hivatal, Horváth András minősítése átcsúszott a es tanév elejére. 15. A költségvetési gazdálkodás eredményessége, problémái, az intézmény gazdasági helyzete Intézményünk gazdálkodását a tanulók után kapott normatíva határozza meg. Iskolánk anyagi helyzete a növekvő tanulói létszám miatt egyre biztosabbá válik. A létszámnövekedés még tovább folytatódik, hiszen középiskolásaink létszáma évről-évre növekszik. 18

19 2017-ben ismét HATÁRTALANUL pályázatot valósíthatunk meg. melynek pályázati kiírása 2016 novemberében jelent meg. 2,8 milliót Ft-ot nyertünk. Székelyudvarhelyre utaztunk és az ottani művészeti szakközépiskolával közösen alkottunk ott és itthon is, folytatjuk megkezdett munkánkat. Tárgyi feltételek Eszközrendszerünk a pályázati pénzekből nagymértékben gyarapodott. A TIOP keretében 10 laptopot, 5 interaktív táblát, 16 asztali gépet kaptunk, mely nyelvi laborként is működni fog Tornateremmel intézményünk nem rendelkezik. Nagy szükségünk lenne rá. Testnevelésóráinkat jó idő esetén a remek adottságokkal rendelkező tornaudvaron, rossz időben a tornaszobává alakított művelődési házban tartjuk. A kézi- és kosárlabda pályára az udvaron a nyár folyamán megvalósul, Neszmély Községért Közalapítvány és Neszmély Község Önkormányzata pályázott, a tanév kezdetére megépül. Iskolánk gyönyörű épületében az aula alkalmat nyújt a közösségi rendezvények megtartására. 16. A nevelési oktatási intézmény kapcsolatrendszere, rendezvényei Iskolánk jó kapcsolatot alakított ki Neszmély Község Önkormányzatával, valamint a Polgármesteri Hivatal vezetőivel, dolgozóival. Napi kapcsolatunk zökkenőmentes. A két intézmény közelsége segíti a folyamatos együttműködést. A Község rendezvényei iskolánk aulájában zajlanak tanulóink közreműködésével. Fontosnak tartjuk a szoros, jó kapcsolatot a község lakóival, hiszen gyermekeik, unokáik iskolánk tanulói. Jó a kapcsolatunk a neszmélyi református gyülekezettel is, tanulóink és szüleik rendszeresen látogatják az Istentiszteleteket, a katolikus tanulók, pedig a misékre járnak. Középiskolás tanulóink a helyi gyülekezetek tagjai lettek. Mivel iskolánkban integrált nevelés folyik, így egyre fontosabbá válik az együttműködés mikéntje és minősége a szakszolgálati ellátást nyújtó intézményekkel. Ezen a téren is elégedetten zárhatjuk az évet. Jó kapcsolatot alakítottunk ki a Nevelési Tanácsadóval valamint a Szakértői Bizottsággal, és a Református EGYMI-vel, akikkel második éve dolgozunk együtt. Logopédiai és fejlesztőpedagógusi feladatokat látnak el iskolánkban. Ezért tanulóink fejlesztése helyben megvalósul. A jogszabályi előírások változásait követve, az ellátó intézményi struktúra változásaihoz igazodva igyekeztünk e feladatunknak eleget tenni. Szoros, mindennapi kapcsolatot tartunk fenn a Gyermekjóléti és Családsegítő Központokkal, jegyzőkkel. A süttői általános iskolával is partneri viszonyunk van. Süttőn több éve tartunk alapfokú művészetoktatást, melyen ez évben 19 tanuló vett részt. Neszmély, augusztus 31. Dörömbözy Margit igazgató 19

20 Szeptember Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola Programterv Nap Hét Tanítási nap száma Program Felelős 1. K. 1. első tanítási nap 1. oszt szülői értekezlet 2. SZE oszt, osztály szülői értekezlet B 3. CS oszt. Szülői értekezlet 4. P SZO 6. V 7. H K SZE A CS P SZO 13. V 14. H K SZE B CS P 1. tn. Mn tantestületi továbbképzés Bacsó Ágnes 19. SZO Kultúrpiac Közműcház Dörömbözy-rajztanárok 20. V 21. H K SZE A CS P SZO 27. V 28. H K B SZE

21 Október Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola Nap Hét Tanítási nap száma Program Felelős 1. Cs. 22. B 2. P 23. oszt. kir Szo oszt. kir V 5. H 24. továbbképzés Tatabánya, (G.CS. H.A. T.P.I. DM. 6. K 25. Október 6-ai ünnepség Bozsó Károly 7. Sze A Cs P 28. Elsősök felmérése Difer Mócherné Lajos Erika alsós mk 10. Szo 11. V 12. H K Sze B Cs 32. EGÉSZSÉGNAP BOROS ÉVA-NAGY M. 16. P Szo 18. V 19. H 34. Tök jó délután 20. K 35. Középiskolai felvételi meghirdetése KIFIR Dörömbözy A 21. Sze Cs 37. Október 23-ai ünnepély és Reformáció okt. 31.-eFenyvesiné J. Boros É. Valkiné 23. P Faluünnep 24. Szo 25. V 26. H szünet 27. K szünet 28. Sze B szünet 29. Cs szünet 30. P szünet 31. Szo 21

22 November Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola Nap Hét Tanítási nap száma Program Felelős 1. V. 2. H 38. Reformáció napja Valkiné Éva 3. K SZE A CS P 42. Pályaválasztási Tatabánya 7. SZO Pápa+Pályaválasztási 8. V 9. H K 44. Mártonnap 11. SZE B CS P SZO 15. V 16. H K SZE A 50. Nyílt nap az általános iskolában Fogadóóra tanárok 19. CS P SZO Rajz előkészítő V 23. H K SZE B 55. nylt nap a középiskolában 26. CS P 57. Adventi gyertyagyújtás 28. SZO Rajz előkészítő V Advent 1. vasárnap - program Barcsa Zsuzsi 30. H A

23 December Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola Nap Hét Tanítási nap száma Program Felelős 1. K SZE 60. A 3. CS P 62. Adventi gyertyagyújtás 5. SZO 6. V 7. H K SZE 65. B 10. CS P 67. Adventi gyertyagyújtás, Szalagavató Gábor É, Fodor T 12. SZO 2. tn. Mn 13. V 14. H K SZE A 70. bábelőadás 8.50 Emőke 17. CS P 72. Adventi gyertyagyújtás, 4. óra után Karácsonyi ünbarnáné Ildi 19. SZO 20. V Karácsony falu 21. H szünet 22. K szünet 23. SZE B szünet 24. CS szünet 25. P szünet 26. SZO 27. V 28. H szünet 29. K szünet A 30. SZE szünet 31. CS szünet 23

24 Január Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola Nap Hét Tanítási nap száma Program Felelős 1. P. A 2. SZO 3. V 4. H K SZE B CS P SZO 10. V 11. H K SZE A 80. Nyílt nap - 17-től szülői értekezlet következő évre 14. CS P SZO 17. V 18. H K SZE B CS P 87. első félév vége 23. SZO Rajz előkészítő V 25. H 88. osztályozó értekezlet mindenki 26. K SZE A CS P 92. bizonyítványok kiadása of. 30. SZO 31. V 24

25 Február Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola 1. H K 94. Szülői értekezlet 3. SZE B 95. Szülői értekezlet 4. CS 96. Szülői értekezlet 5. P SZO Rajz előkészítő V 8. H K SZE A CS P 102. Farsang középiskola 13. SZO Farsang - általános iskola 14. V 15. H 103. május-júniusi érettségire jelentkezés Mariann 16. K SZE B CS P SZO felvételi rajztanárok 21. V 22. H K SZE A CS P SZO Pótfelvételi rajztanárok 28. V 29. H B

26 Március Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola 1. K 114. érettségire jelentkezés lezárása a felületen 2. Sze Cs B 116. OVIAKADÉMIA 1. ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG 4. P Szo 118. munkanap 6. V 7. H K 120. OVIAKADÉMIA 2. ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG 9. Sze A 121. ideiglenes felvételi lista 10. Cs P 123. Március 15-ei ünnepély Csonka G. Barcsa Zs. 12. Szo 13. V 14. H 15. K falusi március Sze Cs B P Szo 20. V 21. H éves ek a 11. éves angol osztályozó vizsga 22. K Sze A Cs szünet 25. P szünet 26. Szo 27. V 28. H Húsvét 29. K szünet 30. Sze B Cs

27 Április Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola 1. P. B SZO 3. V 4. H éves ek a 11. éves angol osztályozó vizsga egészségnap Boros-Nagy 5. K 134. A 6. SZE 135. Fogadóóra CS P 137. KiFIR-ben ideiglenes felvételi lista közzététele 9. SZO 10. V 11. H 138. Költészet napja Fenyvesiné Judit 12. K SZE B 3. tn.mn Launai-nap 14. CS P SZO 17. V 18. H K SZE A CS P 146. Launai-gála 23. SZO 24. V 25. H K SZE B CS 150. osztályozó értekezlet 12.-nek 29. P SZO középiskolai Ballagás Gábor Éva, Fodor Tibor 27

28 Június Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola Nap Hét Tanítási nap száma Program Felelős 1. Sze Cs A P 4. tnmn osztálykirándulások 4. Szo 5. V 6. H 175. Nemzeti összetartozás napja Takácsné Irénke 7. K Sze B Cs P Szo 12. V 13. H K osztályozó értekezlet 15. Sze A 5. tn. Mn utolsó tanítási nap, DÖK nap Ballagás Ált isk. Fodor Tibi,Takácsné Irénke, Bozsó K. 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V Ünnepélyes tanévzáró Istentisztelet Valkiné, Katona Marietta 20. H szóbeli érettségi 21. K 22. Sze beíratkozás 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H Táborok 28. K 29. Sze 30. Cs 28

Balogh Dominika Bronz I. Valkiné Gúthy Éva. Vaskó Cintia 1. hely Kenéz Anikó. Kosun Adrienn 19. hely Boros Éva

Balogh Dominika Bronz I. Valkiné Gúthy Éva. Vaskó Cintia 1. hely Kenéz Anikó. Kosun Adrienn 19. hely Boros Éva Versenyeredmények 2015-2016-os tanév ssz. 1. 2. 3. 4. verseny neve és jellege (helyi, kistérségi, országos) Tatai Református Egyházmegye Zsoltáréneklő versenye Zászló és címer pályázat Hevessy György Országos

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység. A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre

Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység. A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre Berente, 2012. augusztus 21. Jóváhagyta a Berentei Általános Művelődési Központ

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013.

ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013. ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013. IDŐPONT ESEMÉNY FELELŐS augusztus 22. 9 óra bejelentkezés tanév rendje személyi változások tárgyi feltételek alakulása pályázatok tantárgyfelosztás pedagógiai program módosítása

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése Augusztus Téma Felelős 17.-19. A tanév vezetői előkészítése 22.-től A Nkt. módosításainak és az új jogszabályi Nevelőtestület tagjai változásoknak a megismerése. 22. 9.00 alakuló tantestületi értekezlet

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

Eseménynaptár tanév

Eseménynaptár tanév Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások Végzettség, szakképzettség Alsó tagozatos

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA HESZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2642 Nógrád, Vasút sor 9. OM: 032274 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév mely készült a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR AUGUSZTUS VIII. 22. 9:00 Alakuló értekezlet VII. 23. Tűz-és balesetvédelmi oktatás VIII.22.-31.

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév Munkaterv Felsős Munkaközösség 2013/2014. tanév.. Dombi Judit mkv.. Sárközi Ágnes igazgató 1 A munkaközösség tagjai: Felsős osztályfőnökök: 5. osztály: Pete- Pikó Józsefné 6. osztály: Dombi Judit 7. osztály:

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014

ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014 ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014 augusztus 22. 9:00 Alakuló értekezlet augusztus 23-26. 8:00 Javító-, és osztályozóvizsgák augusztus 29. 8:00 Tanévnyitó értekezlet szeptember 02. 8:00 A szorgalmi idő első napja

Részletesebben

es tanév. Augusztus

es tanév. Augusztus 1. Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15 Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H Nemzeti ünnep 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K Augusztus

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve

XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve Dátum Szeptember 1. Esemény 8:00 Tanévnyitó Első tanítási nap - munka és balesetvédelmi oktatás a tanulóknak Napközis tanulók felmérése 1.osztályos szülői értekezlet

Részletesebben

5. A tanév helyi rendje 2017/18.

5. A tanév helyi rendje 2017/18. 5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó

Részletesebben

Augusztus. 1. K 2. Sze 3. Cs 4. P 5. Szo 6. V 7. H 8. K 9. Sze 10. Cs 11. P 12. Szo 13. V 14. H. 15 K 16. Sze 17. Cs 18. P 19. Szo 20.

Augusztus. 1. K 2. Sze 3. Cs 4. P 5. Szo 6. V 7. H 8. K 9. Sze 10. Cs 11. P 12. Szo 13. V 14. H. 15 K 16. Sze 17. Cs 18. P 19. Szo 20. Augusztus 1. K 2. Sze 3. Cs 4. P 5. Szo 6. V 7. H 8. K 9. Sze 10. Cs 11. P 12. Szo 13. V 14. H Otthon elvégzendő 15 K 16. Sze 17. Cs 18. P 19. Szo 20. V Nemzeti ünnep 21. H feladatok: - Tanmenetek, fejlesztési

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. 16. Pedagógus igazolványok érvényesítése, pótlása. 20. Oktatási azonosító törzslapok fejlécezése az új tanulókról

PROGRAMNAPTÁR. 16. Pedagógus igazolványok érvényesítése, pótlása. 20. Oktatási azonosító törzslapok fejlécezése az új tanulókról PROGRAMNAPTÁR A tanév 2013. szeptember 1-től 2014. augusztus 31-ig tart. 180 tanítási nap, további 4 tanítás nélküli munkanap és 1 Diáknap Szeptember: 2. Első tanítási nap, a hiányzó tankönyvek kiosztása

Részletesebben

A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján SZEPTEMBER

A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján SZEPTEMBER 1. sz. melléklet: A tanév helyi rendje A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Utolsó

Részletesebben

Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról

Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról kék cella: számadatokkal; zöld cella: szövegesen kitöltendő 1.1. Személyi feltételek engedélyezett álláshelyek száma 204 engedélyezett pedagógus álláshelyek száma 135 ebből könyvtáros 1 engedélyezett technikai

Részletesebben

6. Első tanítási nap

6. Első tanítási nap 6. Első tanítási nap 17. Félévi nevelési megbeszélések (alsó tagozat) 16:15 ELMARADT! Félévi osztályozó (felső tagozat) 15:00 AMI félévi osztályozó és nevelőtestületi értekezlet 17:00, szaktanárok tanszakon

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

A tanév rendje 2017/2018

A tanév rendje 2017/2018 A tanév rendje 2017/2018 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. 14:00 Osztályfőnöki órák 2017. 09. 01. P. 16:00 Iskolai tanévnyitó 1. 17:30 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2016/2017-es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR 2016/2017-es tanév Iskola ESEMÉNYNAPTÁR 2016/2017-es tanév Óvoda Dátum Esemény Esemény 2016. augusztus 22-26 Nevelőtestületi értekezletek Nevelőtestületi értekezletek 24 Nyitás összevont csoporttal 29 Javító- és osztályozó

Részletesebben

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatott tárgy Létszám Iskolai

Részletesebben

A tanév igéje: Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete. (Zsoltárok 106, 1)

A tanév igéje: Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete. (Zsoltárok 106, 1) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola ütemterve a 2017-2018-as tanévre Az időpontok változtatásának jogát fenntartjuk hónap nap időpont esemény minden tanítási 7:15 Reggeli áhitat a református

Részletesebben

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18.; Telefon/fax: +36-27/341-204 Alsó tagozat: Fő út 143.; Telefon: +36-27/341-004 web: http://bardosiskola.hu e-mail: igazgato@bardosiskola.hu KLIK: 122001; OM azonosító:

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap) KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 201819as TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2018 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Feladat Határidő Felelős Javító- és osztályozó vizsgák augusztus 25. 8.00 Munkaközösségi értekezletek augusztus 26-27. Tanév-előkészítő nyitóértekezlet

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

A tanév rendje 2018/2019

A tanév rendje 2018/2019 A tanév rendje 2018/2019 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. Szakgimnázium 2018. 09. 03. H. 17:00 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál 1. 2018. 09. 04. K. Szakmai nap

Részletesebben

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője Horváth István Általános Iskola 8105 Pétfürdő, Berhidai út 54. Tel/Fax: 06-88/598-910 E-mail: petisuli32@gmail.com Web: www.petfurdoiskola.hu OM: 037023 2. sz.melléklet A 2017/18. tanév programterve Alakuló

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

4. A tanév helyi rendje 2015/2016.

4. A tanév helyi rendje 2015/2016. 4. A tanév helyi rendje 2015/2016. Szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek 17.00 3. Tűzriadó próba 2. óra 4. Bombariadó próba 2. óra 7-10. Szülői értekezletek 2-4. és 5-8.

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2017 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK) 21. hétfő - Jelentkezés, alakuló

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2017/2018. tanév) Készítette:.. Horváth Judit tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Intézményünk három szervezeti egységből áll: óvoda, általános iskola, kollégium. Óvoda Felvételi lehetőség: Óvodánkba

Részletesebben