Országgyűlés Hivatala irományszám : d,t-s,: )/1 ' Á.1.% évi... törvén y. Magyarország évi központi költségvetéséről * I.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Országgyűlés Hivatala irományszám : d,t-s,: )/1 ' Á.1.% évi... törvén y. Magyarország évi központi költségvetéséről * I."

Átírás

1 Országgyűlés Hivatala iromány : d,t-s,: )/1 ' Á.1.% 6 Érkezett, 2017 JúN Z O évi.... törvén y Magyarország évi központi költségvetéséről * Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország évi központi költségvetésér ől a következő törvényt alkotja : I. Fejezet A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE 1. Az államháztartás központi alrendszerének egyenlege és főösszegei 1. (1) Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban : központi alrendszer) év i a) bevételi főösszegét ,2 millió forintban, b) kiadási főösszegét ,4 millió forintban, c) hiányát ,2 millió forintban állapítja meg. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási f őösszegeken belül az Országgyűlés a hazai működési költségvetés évi a) bevételi főösszegét ,4 millió forintban, b) kiadási főösszegét ,4 millió forintban, c) egyenlegét 0,0 millió forintban állapítja meg. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási f őösszegeken belül az Országgy űlés a hazai felhalmozási költségvetés évi a) bevételi főösszegét ,0 millió forintban, b) kiadási főösszegét ,0 millió forintban, c) hiányát ,0 millió forintban állapítja meg. (4) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási f őösszegeken belül az Országgyűlés az európai uniós fejlesztési költségvetés évi a) bevételi főösszegét ,8 millió forintban, b) kiadási főösszegét ,0 millió forintban, A törvényt az Országgy űlés a június 15-i ülésnapján fogadta el.

2 c) hiányát ,2 millió forintba n állapítja meg. 2. Az 1. -ban meghatározott bevételi és kiadási főösszegeknek a fejezetek, címek, alcímek, jogcímcsoportok, jogcímek szerinti részletezését az I. melléklet tartalmazza. 2. Az államadósság érték e 3. (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 4. (1) bekezdése alapján az államháztartás december 31 - ére tervezett adóssága 309,3 forint/euró, 289,0 forint/svájci frank és 286, 4 forint/amerikai dollár árfolyam mellett ,7 milliárd forint. (2) december 31-én az államadósság-mutató a) lálójának a Gst. 2. (1) bekezdés a) pontja szerinti várható összeg e ,6 milliárd forint, b) nevez őjének a Gst. 2. (1) bekezdés b) pontja szerinti várható összege , 7 milliárd forint. (3) Az államadósság-mutatónak a (2) bekezdés alapján december 31-ére tervezett mértéke 69,5%. (4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az államadósság-mutató (3) bekezdé s szerinti mértéke a év utolsó napján várható 71,4%-hoz képest az Alaptörvén y 36. cikk (5) bekezdésében meghatározott államadósság-mutató csökkenés e követelményének eleget tesz. II. Fejezet A KÖZPONTI ALRENDSZER EGYES ELŐIRÁNYZATAINAK MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL ÉS FELHASZNÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK 3. A központi alrendszer tartalék-el őirányzatai 4. (1) Céltartalék szolgál a XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. cím, 3. alcím, 1. Közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja jogcímcsoporton a költségvetés i szerveknél és a nevelési-oktatási, fels őoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vagy sporttevékenységet önmaga vagy intézménye útján ellátó egyházi jogi személynél foglalkoztatottak részére a évben - jogszabály alapján - járó többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolód ó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére. (2) Céltartalék szolgál a XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. cím, 3. alcím, 2. Különféle kifizetések jogcímcsoporton 2

3 a) a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szól ó törvény szerinti munkáltatói kifizetésekre, b) az Állami Számvev őszékről szóló évi LXVI. törvény 21. (1 ) bekezdésében meghatározott vev ői illetményalap változása miatti személyi juttatás és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhel ő járulékok és szociáli s hozzájárulási adó növekményének kifizetésére, c) a központi költségvetési szerveknél a feladatok változásával, a szervezetek, szervezetrendszerek korszerűsítésével, a feladatellátás ésszer űsítésével megvalósuló, kiadás- és költségvetési támogatás-megtakarítást eredményez ő létcsökkentésekhez köt ődő személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetéseire. (3) Céltartalék szolgál a XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. cím, 3. alcím, 3. Ágazati életpályák és bérintézkedések jogcímcsoporton jogszabály vagy kormányhatározat alapján járó többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadóka t terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére. (4) A költségvetési szerveknél és a nevelési-oktatási, fels őoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vag y sporttevékenységet önmaga vagy intézménye útján ellátó egyházi jogi személyné l foglalkoztatott természetes személy és annak e körben foglalkoztatott házas- vag y élettársa a évi adó- és járulékváltozások ellentételezésének megállapításához a saját és házas- vagy élettársa munkáltatója részére is nyilatkozik - a kompenzáci ó összegének megállapítása érdekében - a családi kedvezményre való jogosultságáról, a z annak igénylése során figyelembe vehet ő kedvezményezett eltartottak áról, adóazonosító jeléről, illetményéről és a jogviszonya keletkezésének id őpontjáról. A nyilatkozatra vonatkozó további rendelkezéseket a Kormány rendeletben állapítja meg. (5) Céltartalék szolgál a XI. Miniszterelnökség 32. cím, 3. alcím, 4. Hazai bölcsődefejlesztési program jogcímcsoporton a bölcs ődei ellátást biztosító intézmények, szolgáltatások létrehozására, fejlesztésére. 4. Az állam vagyonával kapcsolatos rendelkezések 5. (1) A Magyar Nemzeti Vagyonkezel ő Zrt. hitel, kölcsön felvételére, kötvén y kibocsátására, garancia és kezesség vállalására nem jogosult. (2) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet kiadásai terhére történ ő, 1000,0 millió forint összeget elér ő mértékű kötelezettségvállalásokat és - a központi alrendszer likviditási helyzetére figyelemmel - a kifizetések ütemezésé t az állami vagyon felügyeletéért felel ős miniszter a rábízott vagyon vagyonkezelés i tervének keretében hagyja jóvá. (3) Az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény a) 28. (4) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték a évben 25,0 millió forint, 3

4 b) 33. (2) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték a évben 25,0 millió forint, c) 35. (2) bekezdés i) pontjában meghatározott egyedi bruttó forgalmi érték a évben 25,0 millió forint, d) 36. (4) bekezdésében meghatározott ingyenesen átruházható vagyontárgya k évi összesített bruttó forgalmi értéke a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel ,0 millió forint lehet. (4) Az állam javára megszerzett a) a Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. vagyonkezelésébe átadott ingatlanok é s b) a PPP-konstrukcióban létrehozott sportlétesítménye k a (3) bekezdés d) pontjában foglalt keretra tekintet nélkül, ingyenese n önkormányzati tulajdonba adhatók. (5) A nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény a) 11. (6) bekezdésében meghatározott értékhatárt a évben 25,0 milli ó forint egyedi bruttó forgalmi érték, b) 11. (16) bekezdésében meghatározott értékhatárt a évben a hasznosítással érintett rész tekintetében 25,0 millió forint egyedi bruttó forgalm i érték, c) 13. (1) bekezdésében meghatározott értékhatárt a évben 25,0 millió forint egyedi bruttó forgalmi érté k képezi. (6) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, I. cím, 1. alcím, 2. Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. vagyonkezelésében lévő ingatlanok értékesítés i bevétele jogcímcsoporton és 5. Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. vagyonkezelésében lévő ingatlanok bérleti díja jogcímcsoporton elolt bevételek a évben a Kormány jóváhagyásával felhasználhatók a Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. jogszabályban meghatározott feladatellátásának finanszírozására. A Kormány határozatában legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült hasznosítási és értékesítési bevételek mértékéi g engedélyezheti a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadáso k fejezet Nemzeti Eszközkezelő Zrt. feladatait finanszírozó kiadási el őirányzatainak növelését. (7) A Kormány irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv feladatellátásár a feleslegessé nyilvánított, értékesítésre kijelölt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezel ő Zrt. rábízott állami vagyonába tartozó állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséb ől származó - a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben elolandó - bevételek államháztartásért felel ős miniszter által jóváhagyott összege a évben a központi költségvetési szerv költségvetését tartalmazó költségvetés i fejezet által finanszírozható felhalmozási kiadások teljesítésére használhatók fel. Az államháztartásért felelős miniszter ennek érdekében - legfeljebb a évben pénzforgalmilag teljesült értékesítési bevételek mértékéig - új kiadási el őirányzat 4

5 létrehozatalát és meglév ő kiadási el őirányzat növelését engedélyezheti e költségvetés i fejezetben. (8) Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tulajdonosi joggyakorlása alá tartoz ó ingatlanok (7) bekezdés szerinti értékesítése esetén a befolyó bevételeket, továbbá a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó vagyonnal kapcsolatos egyéb bevételeket a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 21. cím, 5. alcím, 1. Az Állam i Egészségügyi Ellátó Központ tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevétele k jogcímcsoport előirányzaton belül kell elolni. E bevételek államháztartásért felel ős miniszter által jóváhagyott összege a évben a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetből finanszírozható felhalmozási kiadások teljesítésére használható fel a (7) bekezdésben meghatározott módon. (9) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 2. alcím, 2. jogcímcsoport, 3. A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. támogatása jogcím előirányzat tartalmazza a mozgóképről szóló évi II. törvény 9/A. (2) bekezdése szerinti kiadást, amely el őirányzat a hatoslottó szerencsejáték játékadója pénzforgalmilag teljesült összege 100%-ának mértékéig a z államháztartásért felelős miniszter engedélyével túlléphet ő. A túllépés mértékének ítása során az előirányzat összegének megállapításakor nem vehető figyelembe az el őirányzat javára év közben a Kormány döntésével biztosított többlet. (10) A honvédelmi célra feleslegessé vált hadfelszerelések, haditechnikai eszközö k és anyagok értékesítéséből származó bevételt a honvédelemért felel ős miniszter a évben a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, a technikai eszközö k fenntartására és javítására, képesség- és hadfelszerelés fejlesztésre, illetve a z értékesítési eljárások során felmerült kiadások fedezetére használhatja fel. A évben pénzforgalmilag teljesül ő bevételt a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 2. cím, 1. Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei alcím bevételeként kell elolni. (11) A XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 3. alcím, 6. Fels őoktatási vagyongazdálkodási feladatok jogcímcsoport el őirányzat a Kormány engedélyével szeptember 30. után túlléphet ő azzal, hogy ezen túllépés és a 19. (3) bekezdésben foglalt tartalékösszeg-felhasználás együttes összegéne k figyelembevételével sem haladhatja meg az Európai Közösséget létrehoz ó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követend ő eljárásról szóló jegyz őkönyv alkalmazásáról szóló, május 25-ei 479/2009/EK tanácsi rendelet szerin t benyújtott jelentésben (a továbbiakban : EDP jelentés) szerepl ő évre várható hiány (a továbbiakban : EDP-hiány) a GDP 2,4%-át. 6. (1) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 5. Fejezeti tartalék alcímén szerepl ő kiadási el őirányzat az e költségvetési fejezetbe n szerepl ő kiadási el őirányzatok átcsoportosítás útján történő növelésére használható fel. A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 5. Fejezeti tartalék alcím kiadási el őirányzatának felhasználásáról az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter és az államháztartásért felel ős miniszter együttesen dönt. 5

6 (2) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet bevételi előirányzatainak a tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése esetén különösen indokolt esetben, a Kormány határozatában adott jóváhagyásával e költségvetés i fejezetnek a Kormány határozatában megjelölt kiadási el őirányzata - legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült többletbevétel mértékével - túlléphet ő, ha e költségvetési fejezet bevételei együttes összegénél nem jelentkezik bevétel-elmaradás. (3) Az állami vagyon felügyeletéért felel ős miniszter a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 1. Ingatlanokkal és ingóságokka l kapcsolatos kiadások alcím és a 2. Társaságokkal kapcsolatos kiadások alcím kiadás i el őirányzatain belül és a két alcím kiadási el őirányzatai között átcsoportosíthat. Az átcsoportosítás mértéke - ide nem értve a (4) bekezdés szerinti átcsoportosítást - az egyes kiadási el őirányzatokat érint ően egyedileg és együttesen sem haladhatja meg a 4000,0 millió forintot és nem történhet olyan el őirányzat terhére, amelynek teljesülés e módosítás nélkül eltérhet az el őirányzattól. (4) Az állami vagyon felügyeletéért felel ős miniszter a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. feladatai t finanszírozó kiadási el őirányzatai között átcsoportosíthat. (5) A frekvenciahasználati jogosultság értékesítéséb ől származó bevételt a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 1. cím, 3. Egyéb bevételek alcímen belül önálló jogcímcsoporton kell elolni. 7. (1) A XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 5. Fejezeti tartalék alcímén szerepl ő kiadási előirányzat az e költségvetési fejezetben szereplő kiadási előirányzatok átcsoportosítás útján történ ő növelésére használható fel. A XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadáso k fejezet, 2. cím, 5. Fejezeti tartalék alcím kiadási előirányzatának felhasználásáról az agrárpolitikáért felel ős miniszter és az államháztartásért felel ős miniszter együttese n dönt. (2) A XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejeze t bevételi el őirányzatainak a tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése eseté n különösen indokolt esetben, a Kormány határozatában adott jóváhagyásával e költségvetési fejezetnek a Kormány határozatában megjelölt kiadási el őirányzata - legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült többletbevétel mértékével - túlléphet ő, ha e költségvetési fejezet bevételei együttes összegénél nem jelentkezik bevétel-elmaradás. 8. (1) Az állami tulajdonú gazdasági társaságok felett törvényben és miniszter i rendeletben kijelölt tulajdonosi jogok gyakorlására feljogosított szervezet által, e min őségében beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat központi kezelés ű el őirányzatként kell megtervezni és elolni. A tulajdonosi joggyakorló szervezet az általa e min őségében a év során beszedett bevételeket el őirányzat-módosítá s nélkül is elolhatja, err ől a fejezetet irányító szervet és az államháztartásért felelős minisztert írásban tájékoztatni kell. A fejezetet irányító szerv e tulajdonos i joggyakorlói minőségben végrehajtandó kiadások teljesítése érdekében - a XLIII. Az 6

7 állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet kivételével - a fejezete n belül átcsoportosíthat és új központi kezelés ű kiadási el őirányzatot hozhat létre, erről az államháztartásért felelős minisztert írásban tájékoztatni kell. (2) A XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 5. alcím, 1. Gazdasági Zöldítési Rendszer jogcímcsoport és a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 35. alcím, 4. Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer jogcímcsoport előirányzatát a fejezetet irányító miniszter - az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 31. (2b) bekezdése alapján - a z üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítésmegosztási határozat végrehajtásában történ ő részvételről szóló évi CCXVII. törvény (a továbbiakban: Ügkr. tv.) által létrehozott légiközlekedési kibocsátás i egységek évi értékesítéséb ől az e törvényben megtervezetten felü l pénzforgalmilag teljesült bevétel 50%-ával, továbbá az Ügkr. tv. hatálya alá tartozó kibocsátási egységek évi értékesítéséből pénzforgalmilag teljesült bevétel 25% - ával növelheti meg. (3) A XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 5. alcím, 1. Gazdasági Zöldítési Rendszer jogcímcsoport és a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 35. alcím, 7. Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladata i jogcímcsoport előirányzatát a fejezetet irányító miniszter - az Áht. 31. (2b ) bekezdése alapján - az ENSZ Eghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotó i Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) alapján létrehozott kiotói egységek átruházásábó l pénzforgalmilag teljesült bevétel 50%-ával növelheti meg. (4) Az államháztartásért felel ős miniszter az Éhvt. alapján létrehozott kiotó i egységek átruházásából befolyó bevételek elolására a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 26. cím, 1. alcím, 1. Kibocsátási egységek értékesítéséb ől származó bevételek jogcímcsoporton belül új jogcímet hozhat létre. (5) A fejl ődő országok részére nyújtandó klímafinanszírozás kiadásait a (2 ) bekezdésben meghatározott - az Ügkr. tv. hatálya alá tartozó kibocsátási egységek évi értékesítéséb ől pénzforgalmilag teljesült bevételhez kötött mértékű - kiadási el őirányzatok terhére kell teljesíteni. 5. Egyes költségvetési szervek befizetési kötelezettsége i 9. (1) A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat 467,2 millió forintot, a Nemzet i Fejlesztési Minisztérium igazgatása ,6 millió forintot köteles a évben befizetni a bevételeib ől a központi költségvetés részére, amelyek esedékessége az els ő három negyedév vonatkozásában a negyedévet követő hónap 20. napja, a negyedik negyedévben december 10-e. (2) Az Országos Atomenergia Hivatal 424,0 millió forintot köteles a évben befizetni a bevételeib ől - az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyot t ütemezési terv szerint - a központi költségvetés részére, amelyek esedékessége az els ő 7

8 három negyedév vonatkozásában a negyedévet követ ő hónap 20. napja, a negyedik negyedévben december 10-e. (3) A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2241,9 millió forinto t köteles fizetni a bevételeib ől a évben a központi költségvetés javára, havi 1/12 - ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési id őpontra. (4) A fővárosi és a megyei kormányhivatalok 1017,2 millió forintot kötelese k befizetni a bevételeikb ől a évben a központi költségvetés javára, havi 1/12-e d részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési id őpontra. (5) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 80,5 millió forintot köteles fizetni a bevételeib ől a évben a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenkén t február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt decembe r hónapban 10-ei befizetési id őpontra. (6) Ha az (1) bekezdésben meghatározott költségvetési szervek befizetés i kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a hiányzó összegre fejezeti tartalékot kel l képezni, és a befizetést legkésőbb december 28-áig kell teljesíteni. (7) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött és az öregségi teljes nyugdíjhoz szüksége s szolgálati id őt megszerzett közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálat i jogviszonyban állók jogviszonyának megszüntetéséb ől eredő kiadási megtakarításaikat - a évi költségvetésbe már beépült megtakarítások kivételével - kötelesek befizetni a Magyar Államkincstár A zárolt álláshelyekhez kapcsolódó megtakarítások befizetései megnevezés ű, ú lájára, a központi költségvetés javára. 6. Az elkülönített állami pénzalapokkal összefügg ő rendelkezése k 10. (1) A LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap fejezet, 8. Start-munkaprogram címe n rendelkezésre álló el őirányzat nyújt fedezetet a évben, illetve azt megelőző években az e címen keletkezett, évre áthúzódó kötelezettségvállalásokra is. (2) Az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program működtetésével kapcsolatos feladatokra a feladatot ellátó MTA Könyvtár és Információs Közpon t részére a LXII. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap fejezet, 1. Hazai innováció támogatása cím terhére évben 1950,0 millió forint támogatást kell biztosítani. (3) A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap a évben a központi költségvetés javára összesen ,0 millió forintot ad át a kutatás-fejlesztés i tevékenység Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapon kívül i finanszírozásához. A befizetési kötelezettséget negyedévente, az éves el őirányzat 25%-ával kell teljesíteni. 8

9 (4) A Paksi Atomerőmű Zrt évi befizetési kötelezettsége a Központi Nukleári s Pénzügyi Alapba ,7 millió forint, amelyet havonta egyenl ő részletekben kötele s átutalni a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap fizetési lájára. 7. A Nyugdíjbiztosítási Alappal összefügg ő rendelkezések 11. (1) A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott el őirányzat terhére különös méltánylást érdeml ő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerül ő nyugellátásra 200,0 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 800,0 millió forint, egyszeri segélyre 600, 0 millió forint használható fel. (2) A szociál- és nyugdíjpolitikáért felel ős miniszter a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) kezel őjének javaslatára az (1) bekezdésben meghatározot t méltányossági keretösszegek között átcsoportosíthat. 8. Az Egészségbiztosítási Alappal összefüggő rendelkezések 12. (1) A Kormány a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetben kizáróla g a) a 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport és az S. Gyógyászati segédeszköz támogatá s jogcímcsoport között é s b) a 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport, 21. Gyógyítómegelőző ellátás céltartalék jogcímről a jogcímcsoport jogcímére csoportosíthat át. (2) A Kormány a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, I. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport jogcímei, 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport 1. jogcíme, valamint 5. Gyógyászati segédeszköz támogatá s jogcímcsoport 1. és 3. jogcímei előirányzatait megemelheti. (3) A Kormány a 15. (2) bekezdésében meghatározott keretösszeget is módosíthatja az (1) bekezdés b) pontjában foglalt átcsoportosítással, vagy a (2 ) bekezdés szerinti előirányzat-emeléssel. 13. (1) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyítómegel őző ellátás jogcímcsoporton belül az jogcímek között, valamint az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoporton belül a jogcímek között a z egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felel ős miniszter egyetértésével átcsoportosíthat. (2) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 8. Természetbeni ellátások céltartaléka jogcímcsoport el őirányzatból a 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító- 9

10 megelőző ellátás, a 4. Gyógyszertámogatás, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportok jogcímeire és a 7. jogcímcsoport, 3. Külföldön tervezett egészségügyi ellátások megtérítése jogcímre az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felel ő s miniszter egyetértésével átcsoportosíthat. (3) Az egészségbiztosításért felelős miniszter a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 7. alcím, 7. jogcímcsoport, 1. Szerz ődések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések jogcím, valamint 2. Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek jogcím előirányzaton elolt bevételek mértékéig a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 4. jogcímcsoport, 4. Gyógyszertámogatási céltartalék jogcímről a 2. cím, 3. alcím, 4. Gyógyszertámogatá s jogcímcsoport 1. jogcímre átcsoportosíthat. (4) Az egészségbiztosításért felel ős miniszter az államháztartásért felel ő s miniszter egyetértésével a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím előirányzatát év közben megemelheti a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 7. alcím, 7. jogcímcsoport, 1. Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések jogcím, 2. Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazó i befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek jogcím bevételi előirányzatán felül jelentkez ő többletbevétel összegével. 14. A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. Természetbeni ellátáso k alcímen belül az id őarányoshoz viszonyított évközi előirányzat-túllépést az 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport, továbbá a 7. jogcímcsoport, 3. Külföldön tervezett egészségügyi ellátások megtérítése jogcím esetében a z államháztartásért felel ős miniszter engedélyezheti. 15. (1) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyítómegelőző ellátás jogcímcsoport tartalmazza az Egészségbiztosítási Alapból (a továbbiakban : E. Alap) finanszírozott térítésmentesen vagy részleges térítés ellenébe n igénybe vehet ő egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi szolgáltatók szerződésben meghatározott feladataira tárgyévben folyósítandó összeget. (2) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyítómegelőző ellátás jogcímcsoport jogcímeinek el őirányzatai együttesen 2000,0 milli ó forintot tartalmaznak az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény és végrehajtási rendelete szerinti többletkapacitás-befogadások várható éves teljesítményének finanszírozására. A befogadásoktól eltérő, a jogcímcsoporton belül i jogcímek szerinti célra történ ő felhasználását a tényleges kiadások függvényében az egészségbiztosításért felel ős miniszter az államháztartásért felel ős miniszter egyetértésével engedélyezheti. (3) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport tartalmazza a Nemzeti Egészségbiztosítás i io

11 Alapkezelő által a járóbeteg-szakellátás részére beszerzett gyógyászati segédeszközö k kiadásait is. (4) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím el őirányzata tartalmazza az 1200,0 millió forint finanszírozási előlegre fordítható összeget. 16. A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdeml ő körülmények esetén táppénz, csecsem őgondozási díj és gyermekgondozási díj megállapítására együttesen 200,0 millió forint, rokkantsági, rehabilitációs ellátá s megállapítására 150,0 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az adott el őirányzat terhére különös méltánylást érdeml ő körülmények esetén gyógyítómegel őző ellátásra 2611,3 millió forint, gyógyszertámogatásra ,0 millió forint, gyógyászati segédeszköz támogatásra 2000,0 millió forint használható fel. 9. A központi alrendszer előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadásai és bevétele i 17. Az I. mellékletben meghatározott kiadási előirányzatok közül a 4. mellékletben meghatározott esetekben a teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet a z előirányzattól. 10. Az Országgyűlés kizárólagos hatásköre 18. (1) Az Országgy űlés magának tartja fenn a jogot a) az I. Országgy űlés fejezet, 8. Pártok támogatása cím é s b) az I. Országgy űlés fejezet, 9. Pártalapítványok támogatása cím előirányzatainak év közbeni megváltoztatására. (2) Az Országgy űlés magának tartja fenn a jogot az I. Országgy űlés fejezet, 24. Nemzeti Választási Iroda cím előirányzatainak csökkentésére. (3) Az Országgy űlés - az Áht. 30. (3) bekezdése és 40. (4) bekezdése szerint i esetek, valamint a fejezetet irányító szervek vezet őinek a költségvetési fejezetek között együttesen kezdeményezett el őirányzat-átcsoportosítása kivételével - magának tartj a fenn a jogo t a) az I. Országgyűlés fejezet, a II. Köztársasági Elnökség fejezet, a III. Alkotmánybíróság fejezet, a IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala fejezet, az V. Állami Számvev őszék fejezet, a VI. Bíróságok fejezet, a VIII. Ügyészség fejezet, a XXX. Gazdasági Versenyhivatal fejezet, a XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezet és a XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezet kiadási é s bevételi el őirányzatai főösszegének, tt

12 b) a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 55. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások alcím el őirányzatai közül a 3. Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése jogcímcsoport, a 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímcsoport, az 5. Kistelepülési é s szórvány egyházi támogatások jogcímcsoporton belül az 1. Az 5000 lakosná l kisebb településeken szolgálatot teljesít ő egyházi személyek jövedelempótléka - Bevett egyházak jogcím, valamint a 4. Külhonban szolgálatot teljesít ő egyházi személyek támogatása - Határon túli egyház és annak bels ő egyházi jogi személy e jogcím el őirányzata i csökkentésére. 11. A Kormány, az államháztartásért felel ős miniszter és a fejezetet irányító szervek vezetőjének különleges jogosítványai 19. ( 1) Az önkormányzati és az állami feladatellátásban év közben bekövetkez ő változásokkal összefüggő, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek közöt t előirányzat-átcsoportosításra a) az államháztartás központi alrendszerébe tartozó szervek és a hely i önkormányzatok közötti feladat-, és intézmény átadás-átvétel esetén a Kormán y jogosult, b) a helyi önkormányzatok és a helyi önkormányzati körön kívüli közszolgáltatók - így különösen az egyházi jogi személy, a civil szervezet, az alapítvány, a közalapítvány, a nemzetiségi önkormányzat, a gazdasági társaság és a humánszolgáltatást alaptevékenységként végző, a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó - közötti, a 2. melléklet szerint támogatott feladat átadás-átvétele esetén az államháztartásért felel ős miniszter el őzetes egyetértésével az érintett fejezete t irányító szervek jogosultak. (2) A XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. cím, 2. Országvédelmi Alap alcím el őirányzatából legfeljebb ,0 millió forint az EDP jelentés március 31-ig történ ő benyújtását követ ően használható fel a (4) bekezdés figyelembevételével, amennyiben a benyújtott EDP jelentésben szerepl ő EDP-hiány - a felhasználni kívánt tartalékösszeg figyelembevételével - nem haladja meg a GDP 2,4%-át. (3) A XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. cím, 2. Országvédelmi Alap alcím előirányzatának a (2) bekezdésen felüli része az EDP jelentés szeptember 30-i g történ ő benyújtását követ ően használható fel a (4) bekezdés figyelembevételével, amennyiben a benyújtott EDP jelentésben szereplő EDP-hiány - a felhasználni kíván t tartalékösszeg figyelembevételével - nem haladja meg a GDP 2,4%-át. (4) A (2) és (3) bekezdés szerinti összeg felhasználásáról a Kormány határozatba n dönt, amelyet az államháztartásért felelős miniszter készít elő, ennek során bemutatja a Kormány ára a) a évi gazdasági és költségvetési folyamatok, 12

13 b) a évre várható EDP-hiány é s c) a évre várható államadóssá g alakulását, továbbá javaslatot tesz a kiadási előirányzat felhasználásának céljára é s ütemezésére. (5) A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szól ó évi CLV. törvény 12. j) pontja alapján a LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap fejezet, 2. Szakképzési és felnőttképzési támogatások cím előirányzata terhére év közben befizetést teljesíthet a központi költségvetés javára. (6) A Kormány a kéménysepr ő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat által i ellátásának támogatása érdekében határozatban dönt a XIV. Belügyminisztérium fejezet és a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetek között i átcsoportosításról. (7) A Kormány a fejlesztési szükségletek alapján dönt a 4. (5) bekezdése szerinti el őirányzatból a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetekbe történ ő átcsoportosításról. 20. (1) Az államháztartásért felelős miniszter a 4. (2) és (3) bekezdése szerinti előirányzatból más fejezetre, címre, alcímre, jogcímcsoportra, jogcímre, el őirányzatcsoportra, kiemelt el őirányzatra - felmérés alapján - átcsoportosíthat. (2) Az államháztartásért felelős miniszter a XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal fejezet, I. Nemzeti Adó- és Vámhivatal cím, 1. Működési költségvetés el őirányzatcsoport, 1. Személyi juttatások kiemelt el őirányzatát legfeljebb 5000,0 millió forinttal, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemel t el őirányzatát legfeljebb 1000,0 millió forinttal negyedévente megemelheti, ha az által a a negyedévet megel őzően az els ő negyedév tekintetében január hónapban meghatározott adónemek vonatkozásában teljesülnek az általa ezzel egyid őben meghatározott negyedéves bevételi tervek. A negyedik negyedévben eze n el őirányzatok akkor is megemelhet őek, ha december 21-éig befolyt bevételek alapjá n megállapítható, hogy várhatóan teljesülni fog a negyedik negyedéves bevételi terv. (3) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felel ős miniszter a z állam nevében kötelezettséget vállaljon a Nemzetközi Fejlesztési Társulás 18. alapfelöltéséről szóló határozatában szereplő 13,25 millió SDR magyar hozzájárulá s kifizetésére. Az alapfeltöltést között, nemzeti valutában kell teljesíteni. (4) A kincstár a pénzügyi tranzakciós illeték megfizetése céljából az eredet i el őirányzaton felüli, a pénzügyi tranzakciós illetékr ől szóló évi CXVI. törvény 7. (4) bekezdés alapján keletkezett többletbevételeivel az államháztartásért felelős miniszter engedélye nélkül, saját hatáskörben megnövelheti a bevételi és kiadás i előirányzatait. 21. (1) A Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója 13

14 a) a II. Köztársasági Elnökség fejezet, 2. cím, 2. alcím, I. Állami kitüntetések jogcímcsoport terhére átcsoportosíthat a II. Köztársasági Elnökség fejezet, 1. Köztársasági Elnöki Hivatal cím javára, b) a II. Köztársasági Elnökség fejezet, 2. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 1. Államfői Protokoll kiadásai jogcím terhére átcsoportosíthat a II. Köztársasági Elnökség fejezet, 1. Köztársasági Elnöki Hivatal cím javára, c) a II. Köztársasági Elnökség fejezet, 2. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, I. Államfői Protokoll kiadásai jogcím terhére a XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet javára átcsoportosíthat, ha az államfői protokollal kapcsolatos feladatok ellátása érdekében szükséges, (I) a II. Köztársasági Elnökség fejezet, 2. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, I. Államfői Protokoll kiadásai jogcím terhére a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet javára átcsoportosíthat, ha az államf ői protokollal kapcsolatos feladatok ellátása érdekében szükséges. (2) Az (1) bekezdés c)-d) pontja szerint átcsoportosított el őirányzat terhére történ ő visszarendezésre a XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetet, valamint a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezetet irányító szerv vezetője jogosult. (3) Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a VI. Bíróságok fejezet, 3. Fejezeti kezelés ű el őirányzatok cím terhére átcsoportosíthat a VI. Bíróságok fejezet, I. Bíróságok és 2. Kúria cím javára. (4) A Gazdasági Versenyhivatal elnöke a XXX. Gazdasági Versenyhivatal fejezet, 2. cím, 1. OECD ROK alcím terhére átcsoportosíthat a XXX. Gazdasági Versenyhivatal fejezet, 1. Gazdasági Versenyhivatal igazgatása cím javára. (5) Az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója az I. Országgyűlés fejezet, 4. cím, 6. Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások alcím terhére átcsoportosíthat az I. Országgy űlés fejezet, 1. Országgyűlés Hivatala cím javára. 22. (1) A XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetet irányító szerv vezet ője a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. cím, 1. alcím, I. Kormányfői protokoll jogcímcsoport terhére a XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet javára átcsoportosíthat, ha az a kormányf ői protokollal kapcsolatos feladatok ellátás a érdekében szükséges. Az átcsoportosított előirányzat terhére történő visszarendezésre a XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetet irányító szerv vezet ője jogosult. (2) A XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetet irányító szerv vezet ője a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. cím, 1. alcím, 2. Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok jogcímcsoport terhére a XIV. Belügyminisztérium fejezet javára átcsoportosíthat. Az átcsoportosított el őirányzat terhére történ ő visszarendezésre a XIV. Belügyminisztérium fejezete t irányító szerv vezetője jogosult. (3) A XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetet irányító szerv vezet ője a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. cím, 1. alcím, 1. Kormányfői protokoll 14

15 jogcímcsoport terhére átcsoportosíthat a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 1. Miniszterelnöki Kabinetiroda cím javára. (4) A XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetet irányító szerv vezet ője a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. cím, 1. alcím, 2. Kormányzat i kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok jogcímcsoport terhére a X. Igazságügyi Minisztérium fejezet javára átcsoportosíthat. Az átcsoportosítot t el őirányzat terhére történ ő visszarendezésre a X. Igazságügyi Minisztérium fejezete t irányító szerv vezetője jogosult. (5) A XI. Miniszterelnökség fejezetet irányító szerv vezet ője a XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím, 1. alcím, 60. Fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével kapcsolatos egyéb feladatok jogcímcsoport terhére átcsoportosíthat a XI. Miniszterelnökség fejezet, 12. F ővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím javára. (6) A XI. Miniszterelnökség fejezetet irányító szerv vezet ője a XI. Miniszterelnöksé g fejezet, 30. cím, I. alcím, 66. Kormányablak program megvalósítása jogcímcsoport terhére átcsoportosíthat a XI. Miniszterelnökség fejezet, 12. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím javára. (7) A XI. Miniszterelnökség fejezetet irányító szerv vezet ője a XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím, 3. alcím, 1. Nemzetpolitikai tevékenység támogatása jogcímcsoport terhére átcsoportosíthat a XI. Miniszterelnökség fejezet, 1. Miniszterelnöksé g igazgatása cím javára. (8) A XI. Miniszterelnökség fejezetet irányító szerv vezet ője a XI. Miniszterelnöksé g fejezet, 30. cím, 1. alcím, 46. Ludovika Campus jogcímcsoport terhére átcsoportosítha t a XI. Miniszterelnökség fejezet, 14. Nemzeti Közszolgálati Egyetem cím javára. 23. A XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 20. cím, 5. alcím, 7. Fejlesztési típusú támogatások jogcímcsoport kiadási el őirányzata terhére kell teljesíteni a korábbi évekről áthúzódó agrárberuházások fizetési kötelezettségét, a XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 20. cím, 5. alcím, 8. Nemzeti agrártámogatások jogcímcsoport kiadási el őirányzatáról pedig a folyó költségként elolható, megsz űn ő agrár- é s vidékfejlesztési támogatások korábbi években vállalt és évet terhel ő áthúzódó fizetési kötelezettségeit. A XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 20. cím, 5. alcím, 8. Nemzeti agrártámogatások jogcímcsoport kiadási el őirányzatról kell teljesíteni a kedvezőtlen adottságú térségekben gazdálkodók adósságrendezés i programjának évet terhelő kiadásait is. 24. A XIV. Belügyminisztérium fejezetet irányító szerv vezet ője a XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 19. A Nemzeti B űnmegel őzési Stratégia feladatrendszerének támogatása alcím terhére a fejezeten belül és más fejezetek javára átcsoportosíthat, továbbá a személyi juttatások költségvetési kiadásai el őirányzatát a XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 19. A Nemzeti B űnmegel őzési Stratégia feladatrendszerének támogatása alcím más kiemelt el őirányzatai terhére megnövelheti. 15

16 A más fejezetek javára átcsoportosított el őirányzat terhére történő visszarendezésre annak a fejezetnek az irányító szerve jogosult, amely javára az átcsoportosítás történt. 25. (1) A XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetet irányító szerv vezet ője a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 4. alcím, 1. Területfejlesztéssel összefügg ő feladatok jogcímcsoport terhére átcsoportosíthat a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 8. Magyar Államkincstár cím javára. (2) A XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 2. alcím, 8. Felelő s játékszervezési tevékenység támogatása jogcímcsoport kiadási el őirányzata biztosítja a szerencsejáték szervezéséről szóló évi XXXIV. törvény (a továbbiakban : Szjtv.) 35. (4) bekezdésében meghatározott célok teljesítését. (3) A XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetet irányító szerv vezet ője a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 4. alcím, 5. Pest megyei fejlesztések jogcímcsoport terhére átcsoportosíthat a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 8. Magyar Államkincstár cím javára. (4) A XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetet irányító szerv vezet ője a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 9. alcím, 3. Szakképzési Centrumok által ellátott feln őtt oktatási tevékenység finanszírozása jogcímcsoport terhér e átcsoportosíthat a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 7. Szakképzési Centrumok cím javára. (5) A XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetet irányító szerv vezet ője a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 2. alcím, 10. Kincstár informatikai stratégiájának végrehajtása jogcímcsoport terhére átcsoportosíthat a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 8. Magyar Államkincstár cím javára. (6) A XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetet irányító szerv vezetője a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 7. alcím, 9. Költségvetési el őrejelzések pontosságának javítása jogcímcsoport terhére a fejezeten belül és má s fejezetek javára átcsoportosíthat. 26. (1) A XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 33. alcím, 25. Turisztikai fejlesztési célelőirányzata tartalmazza a turizmusfejlesztési hozzájárulásbó l származó bevétel mértékének megfelelő támogatást. Amennyiben e hozzájárulás évben pénzforgalmilag teljesült bevétele meghaladja a XLII. A költségvetés közvetle n bevételei és kiadásai fejezet, 2. cím, 7. Turizmusfejlesztési hozzájárulás alcím eredet i költségvetési bevételi el őirányzatát, akkor a pénzforgalmilag teljesült bevétel és a z eredeti bevételi el őirányzat különbségének megfelel ő összeggel a Kormán y határozatával engedélyezheti a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 33. alcím, 25. Turisztikai fejlesztési célel őirányzat kiadási el őirányzatának növelését. (2) A XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, 7. cím, 1. alcím, 1. Beruházás ösztönzési célelőirányzat jogcímcsoport tekintetében a tárgyéven túl i 16

17 fizetési kötelezettségvállalás állomány összege nem haladhatja meg a ] ,0 milli ó forintot. 27. A honvédelemért felel ős miniszter az államháztartásért felel ős miniszter el őzetes egyetértésével a védelmi tevékenység, a NATO felé vállalt haderő-fejlesztés i célkit űzések, és az el őre nem tervezett nemzetközi feladatok végrehajtása céljából a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet címei, alcímei között - ide értve címen belül a kiemelt el őirányzatokat is - indokolt esetben átcsoportosíthat. 28. (1) A XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetet irányító szerv vezet ője az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 7. Szociális, gyermekjóléti é s gyermekvédelmi feladatok ellátási szerződésekkel történ ő finanszírozása jogcímcsoport és a 2. cím, 3. Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjólét i feladatellátás és irányítás intézményei alcím között az állam fenntartói feladataina k ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szervnek a szociális vagy gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatót, intézményt m űködtető fenntartóval létrejött - a szociális vagy gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgáltatás nyújtásána k átvállalásáról szóló - megállapodásának, illetve ellátási szerz ődésének év közben bekövetkez ő változásaira tekintettel átcsoportosíthat. (2) A XX. Emberi Er őforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 23. Sporttevékenysé g támogatása és 24. Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése alcímhez tartoz ó jogcímcsoportok és a 30. alcím, 26. Sport-, társadalmi, civil és non-profit szervezete k jogcímcsoport költségvetési kiadási el őirányzatai - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - tartalmazzák a sportról szóló évi I. törvény 56. (2) bekezdés e szerinti bevételek mértékének megfelelő támogatást. (3) A XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 23. alcím, 5. Országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakítása, továbbá a z MLSZ feladatainak támogatása jogcímcsoport költségvetési kiadási el ő irányzat a tartalmazza a bukmékeri rendszerű fogadások játékadójának ötven százalékából, a távszerencsejáték játékadójából, valamint a sportfogadások játékadójából származ ó bevétel mértékének megfelelő támogatást. Amennyiben e három játékadó évben pénzforgalmilag teljesült bevétele együttesen meghaladja a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 23. alcím, 5. Országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakítása, továbbá az MLSZ feladatainak támogatása jogcímcsoport eredeti költségvetési kiadási el őirányzatát, akkor az eredeti kiadási el őirányzat és a teljesült bevétel különbségének biztosítására a Kormány határozatáva l a sportról szóló évi I. törvény 56. (2) bekezdésében meghatározott célra ú j kiadási előirányzatot hozhat létre a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben, vagy engedélyezheti a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 23. alcím, 5. Országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakítása, továbbá az MLSZ feladatainak támogatása jogcímcsoport el őirányzat kiadási el őirányzatának növelését. 17

18 (4) Az emberi alkalmazásra kerül ő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiaco t szabályozó törvények módosításáról szóló évi XCV. törvény 25/B. -a szerint befizetésre kerül ő igazgatási szolgáltatási díj 67,14%-át a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 22. alcím, 24. Egészségügyi intézmények fejlesztése é s rendkívüli támogatása jogcímcsoport javára kell bevételként elolni. (5) A XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetet irányító szerv vezet ője az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 8. Szociális humánszolgáltatók részér e biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazat i bérrendezéssel összefügg ő támogatások jogcímcsoport és a 20. cím, 19. alcím, 9. Állami és köztestületi szociális intézmények részére biztosított ágazati pótlé k jogcímcsoport között átcsoportosíthat. 12. Az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos szabályo k 29. (1) Az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvé g Finanszírozási Mechanizmus kereteib ől finanszírozott programokra, az 5. mellékletben meghatározott és kötelezettségvállalás sal még nem terhelt kötelezettségvállalás i keretel őirányzat és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együtte s összegéig vállalható a es id őszak tekintetében tárgyévi, a e s időszak tekintetében tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség. (2) Az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások maradéktalan felhasználás a érdekében az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével az (1) bekezdésben meghatározott mértéken túl is vállalható tárgyévi fizetési kötelezettség. 30. (1) Az Európai Bizottság által a as programozási id őszakban az európai strukturális és beruházási alapokból, illetve a leginkább rászoruló személyeke t támogató európai segítségnyújtási alapból finanszírozott programok esetén a z 5. mellékletben meghatározott indikatív európai uniós kötelezettségvállalás i keretel őirányzat kötelezettségvállalással nem terhelt keretének és az ahhoz kapcsolód ó az Európai Bizottság által elismert öner őn felüli, minimálisan szükséges központi költségvetési finanszírozás operatív program szint ű együttes összegéig vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség. (2) Az Európai Bizottság által a as programozási időszakra létrehozot t Belső Biztonsági Alap és Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap álta l finanszírozott projektek esetén az S. mellékletben a évekre meghatározott és kötelezettségvállalással még nem terhelt európai uniós kötelezettségvállalási keret - el őirányzat és ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együtte s összegéig vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség. (3) Az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások maradéktalan felhasználás a érdekében az (1) bekezdésben meghatározott mértéken túl a Kormány által külön jogszabályban meghatározottak szerint, míg a (2) bekezdés esetében a z 18

19 államháztartásén felelős miniszter egyetértésével vállalható tárgyévi és éven túl i fizetési kötelezettség. 31. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program 4. prioritásából, valamint a Közép - magyarországi Operatív Program 1.3 intézkedéséb ől nyújtott pénzügyi eszközök els ő kihelyezése után a program részére visszajuttatott eszközöket a XV. Nemzetgazdaság i Minisztérium fejezet, 25. cím, 7. alcím, 3. A évek közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközeinek felhasználása és kezelése jogcímcsoport el őirányzatán kell kimutatni. A források újbóli kihelyezése kizárólag vonatkozó hazai és uniós jogszabályokban meghatározott célok mentén történhet. 32. Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap által támogatott programok é s intézkedések finanszírozásával összefüggő kockázatok kezelésére képzett céltartalék árfolyamkockázat esetén a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 11. alcím, 1. Uniós programok árfolyam-különbözete jogcímcsoport, egyéb esetben a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 11. alcím, 2. Egyéb, EU által nem térített kiadások jogcímcsoport előirányzatain kizárólag jogszabályban meghatározot t célokra használható fel. M. Fejezet A KÖZPONTI ALRENDSZEREN BELÜLI ELSZÁMOLÁSOK, KAPCSOLATOK 33. (1) A szociális hozzájárulási adó 2018-ban megfizetett összegének 79,5%-a az Ny. Alapot, 20,5%-a az E. Alapot illeti meg. A szociális hozzájárulási adó megfizetett összegéből az Alapokat megillető részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal állapítja meg é s naponta utalja át a jogosult lájára. (2) Ha az E. Alap tárgyévi utolsó bevételének beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után az E. Alap pénzforgalmi egyenlege többletet mutat, a kincstár intézkedik a többlet összegének visszautalásáról, amely a XLII. A költségveté s közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 35. cím, 2. alcím, 9. Kiadások támogatásár a pénzeszköz-átadás jogcímcsoport szerinti kiadást csökkenti. (3) Amennyiben az Ny. Alap pénzforgalmi egyenlege a tárgyévi utolsó bevételéne k beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után többletet mutat, a kincstár intézkedik a többlet összegének visszautalásáról, amely a XLII. A költségvetés közvetlen bevétele i és kiadásai fejezet, 35. cím, 1. alcím, 5. Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás jogcímcsoport szerinti kiadást csökkenti. 19

20 IV. Fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÉS A KÖZPONTI ALRENDSZE R KAPCSOLAT A 13. A helyi önkormányzatok központi alrendszerb ől származó forrásai 34. (1) Az Országgy űlés a helyi önkormányzatok működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 117. (1) bekezdésében meghatározottak szerint nyújtandó támogatáso k jogcímeit a 2. melléklet szerint állapítja meg. (2) Az Országgyűlés m űködési és felhalmozási támogatást állapít meg a hely i önkormányzatok által ellátandó 3. melléklet szerinti feladatokra. A 3. melléklet I. pont 1-6. és alpontja, a 11. alpont d)-e) pontja, a II-III. pont szerinti támogatások felhasználási kötöttség mellett nyújthatóak. 35. (1) A IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetben évben év közbe n létrehozott új címek, illetve alcímek december 31-ei pozitív egyenlege esetén a z államháztartásért felel ős miniszter gondoskodhat e címek és alcímek évi címrendbe történő felvételéről és a december 31-én fennálló pozití v egyenlegnek megfelelő összeg biztosításáról. (2) A helyi önkormányzatokért felel ős miniszter az államháztartásért felelős miniszter, illetve a támogatás jellegétől függ ően a feladatkörrel rendelkez ő miniszter egyetértésével a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetben - az 1. mellékletben szerepl ő címek, valamint a 2. és 3. mellékletben szerepl ő, önkormányzatok által igényelhető jogcímek között és azokon belül - átcsoportosíthat. 36. Az átalakult nemzetiségi önkormányzatot települési önkormányzatként a 2. melléklet és a 3. melléklet szerinti támogatások illetik meg. 14. A települési önkormányzatokat megillet ő átengedett bevételek 37. (1) A települési önkormányzatot illeti meg a) a gépjárműadóról szóló törvény alapján a belföldi gépjárm űvek után a települési önkormányzat által beszedett adó 40%-a é s b) a gépjárműadóhoz kapcsolódó bírságból, pótlékból és végrehajtási költségb ől származó bevétel 100%-a. (2) A term őföld bérbeadásából származó jövedelem utáni - a település i önkormányzat által beszedett - személyi jövedelemadó 100%-a a földterület fekvése szerinti települési önkormányzatot illeti meg. 20

21 38. (1) A települési önkormányzatot illeti me g a) a települési önkormányzat jegyz ője által jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság 100%-a, b) a fővárosi és megyei kormányhivatal által a települési önkormányzat területén - a veszélyhelyzet kihirdetését megalapozó eseménnyel összefüggésben joger ősen kiszabott környezetvédelmi bírságok kivételével - kiszabott, és abból befoly t környezetvédelmi bírságok összegének 30%-a, c) a közúti közlekedésr ől szóló törvény felhatalmazása alapján kiadot t kormányrendeletben meghatározott jogsértésre (a továbbiakban : közlekedési szabályszegés) tekintettel kiszabott - a bírságot kiszabó szervre tekintet nélkül - közigazgatási bírság behajtásából, illetve végrehajtásából származó bevétel 40%-a, ha a behajtást, illetve a végrehajtást a települési önkormányzat jegyz ője önkormányzati adóhatósági jogkörében eljárva foganatosította é s d) a települési önkormányzat területén a közlekedési szabályszegések után a közterület-felügyel ő által kiszabott közigazgatási bírság behajtott összegéne k 100%-a. (2) A szabálysértési pénz- és helyszíni bírság, valamint a közigazgatási bírsá g végrehajtását kérő szerv költségminimum megelőlegezésére nem köteles. 15. A helyi önkormányzatok pénzellátásának kiegészítő szabályai 39. (1) A 2. melléklet I. pontja, II. pontja, III. pont 2-7. alpontjai, IV. pontja, a 3. melléklet I. pont 11. alpont ce) és cf) pontja alapján nyújtott támogatás folyósítása nettó finanszírozás keretében történik. (2) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (a továbbiakban : Gyvt.) 19. (la) bekezdése szerinti pénzbeli ellátás esetébe n a települési önkormányzat januárban teljesített kifizetéseit követ ően, az őt megillető összeget január hónapban igényelheti jogszabályban meghatározott éven belül i elolási kötelezettséggel. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (a továbbiakban : Szoctv.) alapján nyújtott, a 3. melléklet I. pont 11. alpontfa)fb) pontjában meghatározott ellátások esetében, ha a) a települési önkormányzat a tárgyévet megel őző év decemberében igénylést nyújtott be, a január hónapban járó el őleg folyósítása - jogszabályban meghatározott módon - igénylés nélkül történik, b) a települési önkormányzat a tárgyévet megelőző év decemberében nem nyújtott be igénylést, els ő alkalommal az őt megillető havi összeg legfeljebb kétszeresét igényelheti jogszabályban meghatározott éven belüli elolási kötelezettséggel. (3) A helyi önkormányzatok általános m űködésének és ágazati feladatainak ellátásához járó támogatás jogosulatlan igénybevételéhez kapcsolódó kamatfizetés i kötelezettség kiítása szempontjából a 2. melléklet I. pont 2. alpontja, II. pont

22 alpontjai, és a III. pont 3-7. alpontja szerinti támogatások együttes összegét kel l figyelembe venni. (4) Az önkormányzattól a 2. melléklet V. pontja szerinti szolidaritási hozzájárulás elvonása a települési önkormányzat ára folyósítandó támogatás havi összegéb ő l a nettó finanszírozás keretében történik. Ennek összegét a XLII. A költségveté s közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 5. cím, 5. Önkormányzati szolidaritás i hozzájárulás alcímen kell elolni. (5) Ha a települési önkormányzatot az (1) bekezdés alapján a nettó finanszírozá s keretében megillet ő adott havi források a (4) bekezdés szerint levonandó összegekr e nem nyújtanak fedezetet, a kincstár az Áht. 83. (3) bekezdése alapján havonta beszedési megbízást nyújt be a települési önkormányzattal szemben. Ha a település i önkormányzatnak december 15-én bármilyen elmaradása van a (4) bekezdé s szerinti befizetési kötelezettsége tekintetében, a kincstár a meg nem fizetett összegre a kötelezett fizetési lájára beszedési megbízást nyújt be. V. Fejezet A KÖZPONTI ALRENDSZER ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜL I SZERVEZETEK KAPCSOLATA 16. Az egyházi jogi személyek, a nemzetiségi önkormányzatok és a magá n intézmények fenntartói közcélú és egyéb tevékenységének támogatás a 40. (1) Az Országgyűlés a köznevelési feladat ellátására a) átlagbéralapú támogatást állapít meg a nevelési-oktatási, valamint pedagógia i szakszolgálati intézményt fenntartó nemzetiségi önkormányzat, az egyházi é s magán köznevelési intézmény fenntartója részére az általuk fenntartott nevelési - oktatási intézményben, továbbá pedagógiai szakszolgálati intézménybe n pedagógus és - a (3) bekezdés kivételével - a nevel ő-oktató munkát közvetlenül segít ő munkakörben foglalkoztatottak után a 7. melléklet I. pontjába n meghatározott jogosultak után, az őket ott megillető mértékek szerint, b) működési támogatást állapít meg a nemzetiségi önkormányzat vagy az egyházi jogi személy által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben ellátott, továbbá a pedagógiai szakszolgálati intézményekben gyógypedagógiai tanácsadásban, kora i fejlesztésben, oktatásban és gondozásban, valamint a fejleszt ő nevelésben részt vev ő gyermekekre, tanulókra tekintettel a nemzetiségi önkormányzat és a bevet t egyház részére a 7. melléklet II. pontja szerint, c) tankönyvtámogatást állapít meg a köznevelési intézményt fenntartó nemzetiség i önkormányzat, továbbá az egyházi és magán köznevelési intézmény fenntartój a részére a 7. melléklet III. pontja szerint, d) a hit- és erkölcstanoktatáshoz kapcsolódóan da) tankönyvtámogatást é s db) átlagbéralapú támogatást 22

23 állapít meg a bevett egyház által az állam és a nemzetiségi önkormányza t fenntartásában működ ő iskolában szervezett oktatáshoz a 7. melléklet IV. pontj a szerint, e) a gyermek-, tanulói étkeztetéshez az óvodai, általános iskolai, középfokú iskolai, kollégiumi étkeztetés támogatására a köznevelési intézményt fenntartó nemzetiségi önkormányzat, továbbá az egyházi és magán köznevelési intézmény fenntartój a részére az általa biztosított gyermek-, tanulóétkeztetéshez a 7. melléklet V. pontja szerint támogatást állapít meg. (2) Az oktatásért felel ős miniszter a kislétú csoportokban szervezhet ő hit- és erkölcstanoktatáshoz az általa vezetett minisztérium költségvetési fejezetébe tartoz ó előirányzat terhére további támogatást nyújthat. (3) A Magyarország területén külföldi állam vagy nemzetközi szervezet oktatás i programja szerint az oktatásért felel ős miniszter engedélye alapján működő nevelésioktatási intézmény Magyarországon nyilvántartásba vett fenntartója a 7. melléklet szerint jogosul t a) a pedagógus-munkakörben foglalkoztattak után átlagbéralapú támogatásra, b) a gyermek-, tanulói étkeztetés Gyvt. szerinti megszervezése eseté n gyermekétkeztetési támogatásra. 41. (1) Az Országgy űlés a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézményt, szolgáltatást fenntartó egyházi jogi személy, civil szervezet, közalapítvány, országos nemzetiségi önkormányzat, települési vagy terület i nemzetiségi önkormányzat, gazdasági társaság, és a humánszolgáltatást alaptevékenységként végz ő, az Szja tv. hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó ( a továbbiakban együtt : nem állami szociális fenntartó) részére támogatást állapít meg a következők szerint : a) a támogatás a nem állami szociális fenntartót a települési önkormányzatok 2. melléklet III. pont 3. alpont c)-m) pontjában, III. pont 5. alpont a) pontjában és III. pont 7. alpont a) pontjában meghatározott támogatásaival azonos jogcímeken, összegben és feltételek mellett illeti meg, b) - a hajléktalanok átmeneti intézményei kivételével - a nem állami szociáli s fenntartó, ha a Szoctv. 57. (2) bekezdése, valamint a Gyvt. 15. (2) bekezdés c ) pontja és (3) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti feladatot lát el, a 8. melléklet I. és II. pont szerinti támogatásra jogosult, c) a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelm i közfeladatot ellátó intézményt, szolgáltatást fenntartó gazdasági társaságot - ide nem értve a nonprofit gazdasági társaságot - és egyéni vállalkozót az a) és b) pont szerinti támogatás 30%-ának megfelel ő támogatás illeti meg, d) a nem állami szociális fenntartó a 8. melléklet IV-VI. pontja szerinti támogatásra jogosult. (2) A Szoctv. 4. (1) bekezdés m) pont mb) alpontjában és a Gyvt. 5. s) pont sb) alpontjában meghatározott szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot 23

24 ellátó intézményt fenntartó egyházi jogi személy az egyházak hitéleti és közcél ú tevékenységének anyagi feltételeir ől szóló törvény szerinti kiegészít ő támogatásr a jogosult. E kiegészít ő támogatás mértéke - a 2. melléklet III. pont 3. alpont 1)-m ) pontjai kivételével - az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti támogatás 76,2%-a. (3) A 2. melléklet III. pont 3. alpont 1)-ni) pontjában meghatározott szolgáltatáso k után az egyházi jogi személyt kiegészítő támogatás illeti meg, amelynek mértéke az érintett szolgáltatások támogatására biztosított összeg 26%-a. (4) A nem állami szociális fenntartó az (1) bekezdés alapján megállapított támogatá s teljes összegét a folyósítást követ ő 15 napon belül köteles annak az intézménynek átadni, amelyre tekintettel a támogatás megállapítására sor került. (5) Az egyházi jogi személy a (2) és (3) bekezdés szerinti kiegészít ő támogatást köteles elkülönítetten nyilvántartani és a támogatás teljes összegét a humánszolgáltatást ellátó intézményei, illetve azok humánszolgáltatásai támogatásár a fordítani. (6) Az (1) bekezdés szerinti támogatás és a (2)-(3) bekezdés szerinti kiegészítő támogatás elolása a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet terhére, illetve javára történik. (7) A Gyvt a szerinti munkahelyi bölcs őde fenntartóját - az (1)-(2) bekezdést ől eltérően - a 2. melléklet III. pont 3. alpont j) pontja szerinti támogatás 50%-ának megfelel ő, amennyiben a fenntartó költségvetési vagy köztestületi szerv a 2. melléklet III. pont 3. alpont j) pontjával azonos mértékű támogatás illeti meg. (8) A nem állami szociális fenntartó részére a kötelez ő legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum változásával összefüggésben felmerült, a szociális hozzájárulási adó mértéknek csökkenéséb ől származó megtakarítások figyelembe vételével meghatározott többletkiadásaihoz a Kormány rendeletben az (1)- (3) bekezdésben meghatározott támogatásokon túl további hozzájárulást állapítha t meg. 42. (1) Az Országgyűlés az országos, valamint a települési és területi nemzetiség i önkormányzatok részére nyújtandó támogatásokat a 9. melléklet szerint állapítja meg. (2) A XX. Emberi Er őforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 56. Nemzetiség i támogatások alcím szerinti pályázati támogatások tekintetében a nemzetiségpolitikáér t felel ős miniszter a Nemzetiségi Támogatási Bizottság támogatási összeg felosztására tett javaslata alapján dönt. (3) A (2) bekezdés szerinti bizottság legfeljebb kilenc f őb ől áll, amelybe a) az Országgyűlés nemzetiségeket képvisel ő bizottsága, b) az országos nemzetiségi önkormányzatok és c) a nemzetiségpolitikáért felel ős miniszter egyenlő arányban delegálnak tagokat. 24

25 (4) Az országos nemzetiségi önkormányzat a saját pályázati ügyének elbírálásában nem vehet részt. 43. Az önkormányzati tűzoltóság a fenntartásához, m űködéséhez és fejlesztéséhez az átvállalt feladattal arányos költségvetési támogatást a tűz elleni védekezésr ől, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló évi XXXI. törvény 34. (1) és (3) bekezdése és 41. (5) bekezdése alapján a XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 10. Önkormányzati tűzoltóságok normatív támogatása alcím el őirányzatából a következő feltételek és normatívák szerint veheti igénybe : a) valamennyi önkormányzati t űzoltóság a készenléti szolgálat m űködéséhez azonos összegű, 25,0 millió forint alaptámogatásra jogosult, b) az a) pont szerint felosztott támogatás után megmaradó el őirányzatból minde n önkormányzati tűzoltóság az általa ellátott vonulási terület veszélyeztetettség e mértékét kifejező, jogszabályban rögzített elvek alapján meghatározott pontok arányában részesül, c) a tárgyévet megel őző év normatív támogatás elolásából bevételkén t visszatérül ő összeg a katasztrófák elleni védekezésért felel ős miniszter egyedi döntése alapján az önkormányzati tűzoltóságok működési kiadásainak finanszírozására használható fel. 44. A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint i felhasználásáról szóló évi CXXVI. törvény 4/A. (1) bekezdés b) pontja alapján kijelölt el őirányzat felhasználási célja a évi személyi jövedelemadórendelkezéseknél a Nemzeti Tehetség Program. Felhasználása a évi költségvetési törvényben kerül megtervezésre. 17. A pártok és a m űködésüket segítő alapítványok támogatása 45. (1) Az I. Országgyűlés fejezet, 8. Pártok támogatása címben meghatározott pártok a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Ptv.) alapján az Országgyűlés alakuló ülésének napját magában foglal ó hónap utolsó napjáig terjed ően időarányosan részesülnek támogatásban. (2) Az (1) bekezdés alapján a évben fel nem használt el őirányzatból a pártokat a Ptv. 5. -a alapján megillető összeg mértékét a Kormány a évben megalakuló Országgyűlés alakuló ülését követően határozatban állapítja meg. (3) A (2) bekezdésben foglaltak végrehajtása céljából a Nemzeti Választási Bizottsá g legkés őbb az országgyűlési képviselők évi választása eredményének jogerőre emelkedését követő 8 napon belül közli az államháztartásért felel ős miniszterrel a Ptv. 5. (2) bekezdésének megfelelő elosztási arányokat, hiteles ításokka l alátámasztva. 25

26 (4) Az I. Országgyűlés fejezet, 9. Pártalapítványok támogatása cím terhére a pártok működését segít ő tudományos, ismeretterjeszt ő, kutatási, oktatási tevékenységet végz ő alapítványok a Ptv. rendelkezései szerint, a évben megalakuló Országgyűlés alakuló ülésének napját magában foglaló negyedév utolsó napjáig terjedően id őarányosan részesülnek támogatásban. (5) A (4) bekezdés alapján a évben fel nem használt el őirányzatból a pártok működését segít ő, tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végz ő alapítványokat a Ptv. 9/A. -a alapján megillető összeg mértékét a Kormány a évben megalakuló Országgyűlés alakuló ülését követően határozatban állapítj a meg. VI. Fejezet ÁLLAMI KEZESSÉG- ÉS GARANCIAVÁLLALÁS, VISZONTGARANCIA - VÁLLALÁS ÉS KEZESI HELYTÁLLÁ S 46. (1) A Kormány a évben együttesen ,0 millió forint összegű új egyedi állami kezesség és állami garancia vállalására adhat felhatalmazást. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott keretösszeg - a járulékos hitelköltségek és a z árfolyamváltozás miatt bekövetkez ő emelkedést kivéve - kizárólag az Országgyűlés jóváhagyásával léphető túl. (3) A Világbanktól, az Európai Beruházási Banktól, az Európai Újjáépítési é s Fejlesztési Banktól, a Német Újjáépítési és Hitelbanktól, az Északi Beruházás i Banktól, valamint az Európa Tanács Fejlesztési Banktól felveend ő hitelekhez vállalható egyedi állami kezességek és állami garanciák nem terhelik az (1) bekezdé s szerinti keretösszeget. 47. (1) A évben vállalt kiállítási garanciák és kiállítási viszontgaranciák együttes, a vállalás időpontjában forintra átított állománya az év egyetlen napján se m haladhatja meg a ,0 millió forintot. (2) A Kormány a évben a közvetett vagy közvetlen többségi állami tulajdonú vasúti társaságoknak vagy e társaságok többségi befolyása alatt álló vasút i társaságoknak a vasúti gördülőállományuk fejlesztésére, felújítására vagy új vasúti gördül őállomány beszerzésére együttesen ,0 millió forint összeg ű, az EUROFIMA Európai Vasúti Gördül őállomány-finanszírozási Társaság által nyújtott forrásbevonásra adhat felhatalmazást állami kezesség mellett. 48. (1) A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló évi XX. törvény (a továbbiakban: MFB tv.) 5. (3) bekezdés a) pontja szerinti fels ő határ a évben ,0 millió forint. (2) Az MFB tv. 5. (3) bekezdés b) pontja szerinti fels ő határ a évben ,0 millió forint. 26

27 (3) Az MFB tv. 5. (3) bekezdés c) pontja szerinti felső határ a évben ,0 millió forint. (4) Törvény eltér ő rendelkezése hiányában a (2) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó állami kezesség után az állam javára felítandó kezességvállalási díj mértékét a Kormány határozatban állapítja meg. 49. (1) A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló évi XLII. törvény (a továbbiakban : Etv.) 7. (1) bekezdés a) pontja szerinti fels ő határ a évben ,0 millió forint. (2) Az Etv. 7. (1) bekezdés b) pontja szerinti fels ő határ a évben ,0 millió forint. (3) Az Etv. 7. (1) bekezdés c) pontja szerinti fels ő határ a évben ,0 millió forint. 50. (1) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezesség mögött - jogszabályban meghatározott feltételek mellett - a (2)-(8) bekezdés szerint az álla m visszavonhatatlan viszontgaranciája áll fenn. (2) Az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia mértéke a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizet ő kezesség érvényesítéséb ől a társaságot terhel ő fizetési kötelezettség 85%-a. (3) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az (1) bekezdés szerinti viszontgaranciával a) a kis- és középvállalkozások, valamint a Munkavállalói Résztulajdonos i Program megvalósítására - a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szól ó törvény alapján - létrejövő szervezetek legfeljebb 25 év lejáratú hitel-, kölcsönszerződésb ől, garancia-szerződésből és termelési célú eszközbeszerzéshez kapcsolódó pénzügyi lízingszerz ődésből, továbbá faktoringszerződésb ől eredő kötelezettségéért vállalhat készfizető kezességet, azzal, hogy a készfizet ő kezességvállalás legfeljebb egyéves futamidej ű faktoringügyletekhez kapcsolódhat, valamint b) készfizet ő kezességet vállalhat gyógyszerész vállalkozási célú, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló évi XCVIII. törvény 74. (1) bekezdésében és 83/A. (1) bekezdésében foglalt feltételek teljesítés e érdekében történ ő tulajdoni hányad megszerzését szolgáló - a közforgalm ú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelésének elősegítéséről szóló kormányrendelet szerinti Patika Hitelprogram keretében július He és december 31-e között létrejött hitel- vagy kölcsönszerz ődéséhez. (4) Az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia kiterjed a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.- nek a tőkepiacról szóló törvény alapján m űköd ő kockázati tőkealapnak gazdasági társaságban fennálló kockázati t őkebefektetése értékesítéséb ől származó követelé s 50%-áért vállalt készfizet ő kezességére is. A készfizet ő kezességgel biztosított követelés mértéke nem haladhatja meg a tulajdonszerzésre fordított összeg 50%-át. 27

28 (5) A készfizet ő kezesi szerződés jogosultja lehet a) pénzügyi intézmény, b) kockázati t őkealap, c) a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az Országos Mikrohitel Alapból történő pénzkölcsön nyújtása esetén, d) a megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítványok rnikrohitelezés i tevékenység esetén. (6) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által az (1) bekezdés szerinti állam i viszontgarancia mellett vállalt készfizet ő kezesség állománya december 31-é n nem haladhatja meg a ,0 millió forintot. (7) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által az (1) bekezdés szerinti állam i viszontgaranciával vállalt készfizet ő kezesség érvényesítése esetén - törvény eltérő rendelkezésének hiányában - a társaság köteles minden szükséges jogcselekmény t megtenni a (3) bekezdés szerinti kötelezettekkel szemben fennálló, reá átszáll ó követelés behajtására. A központi költségvetést illeti meg a társaság által behajtott - a behajtási költségekkel csökkentett - összegnek az érvényesített állami viszontgaranci a mértékével megegyező százalékban kifejezett arányos része. (8) Ha a készfizető kezességvállalás biztosítékaként a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. biztosítást köt, a biztosító intézet térítése behajtási bevételnek min ősül, és arra a (7) bekezdés szabályai az irányadók. (9) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az (1) bekezdés szerinti ügyletek bevételeit, és a z ezen ügyletekhez kapcsolódó költségeket és ráfordításokat elkülönítetten kötele s nyilvántartani, és az éves beoló kiegészít ő mellékletében bemutatni. 51. (1) Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (e alkalmazásában a továbbiakban: Alapítvány) által vállalt készfizet ő kezesség mögött - jogszabályban meghatározott feltételek mellett - a (2)-(7) bekezdés szerint az állam visszavonhatatla n viszontgaranciája áll fenn. (2) Az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia mértéke az Alapítvány által vállal t készfizet ő kezesség érvényesítéséb ől az Alapítványt terhelő fizetési kötelezettsé g 85%-a. (3) Az (1) bekezdésben vállalt állami viszontgarancia a mez őgazdasági tőkepótló hitelekre és az január l-je után vállalt készfizető kezességek érvényesítésére vonatkozik. (4) Az Alapítvány a természetes személyek, a gazdasági társaságok, a közhaszn ú társaságok, a szövetkezetek, a magánvállalkozások legfeljebb 25 év lejáratú hitel-, kölcsönszerz ődésből, garancia-szerződésből, termelési célú eszközbeszerzéshez kapcsolódó pénzügyi lízingszerz ődésb ől, továbbá faktoringszerződésből eredő kötelezettségéért vállalhat készfizető kezességet azzal, hogy a készfizető kezességvállalás legfeljebb egyéves futamidejű faktoringügyletekhez kapcsolódhat. (5) A készfizető kezesi szerződés jogosultja lehe t 28

29 a) pénzügyi intézmény, b) a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az Országos Mikrohitel Alapbó l történ ő pénzkölcsön nyújtása esetén, c) a megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítvány mikrohitelezés i tevékenység esetén. (6) Az Alapítvány által az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia mellett vállal t készfizető kezesség állománya december 31-én nem haladhatja meg a , 0 millió forintot. (7) Az Alapítvány által az (1) bekezdés szerinti állami viszontgaranciával vállal t készfizető kezesség érvényesítése esetén - törvény eltér ő rendelkezésének hiányában - az Alapítvány köteles minden szükséges jogcselekményt megtenni a reá átszáll ó követelés behajtására. A központi költségvetést illeti meg az Alapítvány által behajtott - a behajtási költségekkel csökkentett - összegnek az érvényesített állam i viszontgarancia mértékével megegyező százalékban kifejezett arányos része. 52. (1) Az állam készfizető kezesként felel a Diákhitel Központ Zrt. azon fizetés i kötelezettségeiért, amelyek a belföldről és külföldről, a diákhitelezési rendszer finanszírozása érdekében felvett hiteleib ől, kölcsöneiből és kötvénykibocsátásaibó l erednek. (2) A Diákhitel Központ Zrt. az (1) bekezdés szerinti kötelezettségei biztosítékakén t az állami készfizető kezességvállaláson túl a hitelező további biztosíték előírására nem köteles. (3) Az állami kezességvállalásért a Diákhitel Központ Zrt.-nek kezességvállalás i díjat nem kell fizetnie. (4) A Diákhitel Központ Zrt. éves finanszírozási tervét az államháztartásért felel ős miniszter hagyja jóvá. 53. (1) A KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. által az autópályák, autóutak és f őutak használatáért fizetend ő, megtett úttal arányos díj fizetését szolgáló kölcsönnyújtás céljára pénzügyi intézményekt ől hitelszerz ődés alapján felvett kölcsöneihe z kapcsolódó állami készfizető kezesség állománya december 31-én nem haladhatja meg az 1000,0 millió forintot. (2) A KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. által az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetend ő díj fizetését szolgáló hitelszerz ődés alapján kihelyezett kölcsönökhöz kapcsolódó állami készfizet ő kezesség állománya december 31-én nem haladhatja meg a 800,0 millió forintot. 54. (1) Ha az államnak szerződéssel, illetve jogszabállyal vállalt kezesség- vag y viszontgarancia érvényesítéséb ől - az 50. és az 51. szerinti viszontgarancia kivételével - olyan fizetési kötelezettsége keletkezik, amely nem szerepel az I. mellékletben, azt a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet,

30 Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése cím terhére kell teljesíteni. (2) Az Államadósság Kezel ő Központ Zrt.-nek az állami kezesség, garancia melletti forrásbevonással kapcsolatos feladatokban történ ő közrem űködésért fizetendő díjat a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 32. cím, 1. Vegyes kiadások alcím terhére kell teljesíteni. (3) A (2) bekezdésben meghatározott kiadások összegével a XLII. A költségveté s közvetlen bevételei és kiadásai fejezet tervezett kiadása túlléphet ő. 55. (1) Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (a továbbiakban: MFB Zrt.) által a Gazdaságfejlesztési Operatív Program Pénzügyi eszközök prioritási tengelyében, illetve a Közép-magyarországi Operatív Program A tudásalapú gazdaság innováció - és vállalkozásorientált fejlesztése prioritási tengelyében vállalt készfizet ő kezesség, illetve garancia érvényesítéséből a társaságot terhel ő fizetési kötelezettségek 100%- a mögött az állam visszavonhatatlan viszontgaranciája áll fenn. (2) Az (1) bekezdés szerinti állami viszontgarancia érvényesítéséből eredő fizetési kötelezettséget a XIX. fejezet, 2. cím 8. Európai uniós programokhoz kapcsolód ó tartalék alcím el őirányzat terhére kell teljesíteni. (3) Az (1) bekezdés szerinti kezesség, illetve garancia érvényesítéséből származó, az MFB Zrt. által behajtott követelés összege a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 7. alcím, 3. A évek közötti operatív programo k visszaforgó pénzeszközeinek felhasználása és kezelése jogcímcsoport el őirányzatát illeti. (4) Az (1) bekezdés szerinti állami viszontgarancia érvényesítéséb ől származó, az MFB Zrt. által behajtott követelés összege a XIX. fejezet, 2. cím 8. Európai uniós programokhoz kapcsolódó tartalék alcím el őirányzatát illeti. 56. (1) Az MFB Zrt. által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Progra m Pénzügyi eszközök prioritási tengelyében vállalt garancia érvényesítéséb ő l a társaságot terhelő fizetési kötelezettségek 100%-a mögött a (2)-(6) bekezdésbe n meghatározottak szerint az állam visszavonhatatlan viszontgaranciája áll fenn. (2) Az MFB Zrt. az (1) bekezdés szerinti viszontgaranciával a mikro-, kis- é s középvállalkozások legfeljebb 25 év lejáratú hitelszerződésein alapuló kötelezettségek legfeljebb 80%-áig vállalhat garanciát. (3) Az MFB Zrt. által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Pénzügyi eszközök prioritási tengelyében a garanciaeszközökre vállalt garancia állománya december 31-én nem haladhatja meg a ,0 millió forintot. (4) Az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia érvényesítéséb ől ered ő fizetési kötelezettséget a forrást biztosító azonos el őirányzatból a XIX. Uniós Fejlesztések fejezet, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program terhére kell teljesíteni. 30

31 (5) Ha a (4) bekezdésben meghatározott előirányzat a viszontgaranci a érvényesítéséb ől eredő fizetési kötelezettség teljesítéséhez nem elegend ő, a további kifizetések forrásának biztosítása során is fenn kell tartani az Európai Unió költségvetéséb ől származó támogatás és az ahhoz kapcsolódó hazai társfinanszírozá s eredeti el őirányzatnak megfelel ő arányát. (6) Az (1)-(3) bekezdés szerinti garancia érvényesítéséből származó, az MFB Zrt. által behajtott követelés összege a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Progra m forrását növeli. VII. Fejezet A KÖZPONTI ALRENDSZER KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS VEGYES RENDELKEZÉSEK 18. A nyugdíjemelés, egyes illetmények és meghatározott díjak, támogatások és járadékok alapjának mértéke 57. A 2018 januárjában a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény 62. (1) és (2) bekezdése alapján esedékes nyugdíjemelés meghatározásáná l 3,0%-os fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni. 58. (1) Az MFB Zrt. által saját kockázatára nyújtott azon hitelek állománya, amelyekhe z a Kormány határozatában forrás- és eszközoldali kamattámogatást biztosít, a év folyamán legfeljebb ,0 millió forint lehet. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott keretet a tényleges állomány az év egyetle n napján sem haladhatja meg. 59. (1) A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény a szerinti illetményalap a évben forint. (2) A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálat i jogviszonyáról szóló évi XLII. törvény a szerinti rendvédelm i illetményalap évben forint. (3) A honvédek jogállásáról szóló évi CCV. törvény 2. 12a. pontja szerint i honvédelmi illetményalap január 1-jétől forint. (4) A költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafetéria-juttatásának kerete, illetve cafetéria-juttatást nem nyújtó költségvetési szervek esetében az eg y foglalkoztatottnak éves szinten - az Szja. tv. 71. (1) bekezdésében meghatározott juttatások - az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterheket is magában foglaló együttes összege, törvény eltérő rendelkezése hiányában, évben nem haladhatja meg a bruttó forintot. 31

32 (5) A fizetési lához kapcsolódóan törvény alapján az egy foglalkoztatottnak havonta adható bankla-hozzájárulás mértéke a évben legfeljebb 1000 forint. (6) A helyi önkormányzat képvisel ő-testülete rendeletben a évben - az önkormányzat saját forrásai terhére - a képvisel ő-testület hivatalánál foglalkoztatott köztisztvisel ők vonatkozásában - a közszolgálati tisztvisel őkről szóló évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltér ően - az (1) bekezdésben meghatározottnál magasabb összegben állapíthatja meg az illetményalapot. A magasabb illetményala p szerint megállapított havi illetmény nem haladhatja meg a Központi Statisztika i Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megel őző évre vonatkoz ó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét. Személyi illetmény esetén e bekezdés szabályai akként alkalmazandók, hogy pótlék ez esetben sem fizethető. 60. (1) A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (a továbbiakban : Kjt.) a) 66. (1) bekezdése szerinti, a közalkalmazotti fizetési osztályok els ő fizetési fokozatához tartozó illetmény garantált összegét, és a növekv ő ú fizetés i fokozatokhoz tartozó - az els ő fizetési fokozat garantált illetményére épül ő - legkisebb szorzóokat a évre a 6. melléklet tartalmazza, b) 69. -a szerinti illetménypótlék ítási alapja a évben forint. (2) A Kjt. 77. (1) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén nyújtot t keresetkiegészítés a évben a keresetbe tartozó juttatások el őző évi bázi s előirányzatának 2%-a. Fel nem használt előirányzata kizárólag a keresetbe tartozó juttatások emelésére fordítható. Ez a rendelkezés nem vonatkozik az állam i fels őoktatási intézményekre, a központi költségvetési szervként vagy köztestületi költségvetési szervként működ ő kutatóközpontra, kutatóintézetre, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által irányított kutatást kiegészít ő köztestületi költségvetési szervre és az olyan központi költségvetési szervre, amelynek felügyeleté t a Magyar Tudományos Akadémia elnöke látja el. 61. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 65. (1) bekezdése szerinti illetményalap ításának vetítési alapja forint. 62. (1) A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar nappali tagozato s ösztöndíjas hallgatói pénzbeli juttatásának normatívája forint/f ő/év. (2) A Kjt. 79/E. -a alapján az egyetemi tanári munkakör I. fizetési fokozatának garantált illetménye január 1-jétől forint. (3) A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj havi összege forint. (4) Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerr ől, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szól ó kormányrendeletben meghatározott, a szakorvos jelöltek képzésével összefügg ően 32

33 felmerül ő dologi költségek megtérítésére szolgáló támogatás összege forint/év. (5) A központi költségvetési szervként m űköd ő - köznevelési közfeladatot ellát ó intézményt fenntartó - felsőoktatási intézményt az általa ellátott köznevelési feladato k tekintetében a 40. (1) bekezdés c) és e) pontjában megállapított támogatások azono s jogcímen és feltételekkel illetik meg. 63. (1) A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi CLXII. törvény 169. (2) bekezdése szerinti bírói illetményalap a évben forint. (2) A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról é s az ügyészi életpályáról szóló évi CLXIV. törvény 59. (3) bekezdése szerint i ügyészi illetményalap a évben forint. (3) A jogi segítségnyújtásról szóló évi LXXX. törvény 1. (3) bekezdés e szerinti jogi segítői óradíj a évben 5000 forint. (4) Az ügyvédekről szóló évi XI. törvény 131. (2) bekezdése szerinti kirendelt ügyvédi óradíj a évben 5000 forint. 64. A külképviseletekr ől és a tartós külszolgálatról szóló évi LXXIII. törvény 23. (7) bekezdése szerinti deviza-illetményalap összege évben forint, a 25. (4) bekezdése szerinti lakhatási és vegyes költségtérítés-alap forint, az óvodáztatási és iskoláztatási költségtérítés-alap forint. (1) A Gyvt. 65. a) 20/A. (1) bekezdése szerinti alapösszegű támogatás esetenkénti összege a évben gyermekenként 6000 forint, b) 20/A. (2) bekezdése szerinti emelt összegű támogatás esetenkénti összege a évben gyermekenként 6500 forint, c) 20/B. (5) bekezdése szerinti pótlék esetenkénti összege a évben gyermekenként 8400 forint, d) 66/L. -a szerinti helyettes szül ői díj legalacsonyabb összege - gyermekenként, fiatal felnőttenként - a évben forint/hó. (2) A Szoctv. a) 43/A. (4) bekezdésében meghatározott szakértői díj összege a évben esetenként forint, b) 44. (1) bekezdése szerinti ápolási díj havi alapösszege a évben forint. (3) A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló évi CLXXIV. törvény 4. (2) bekezdés a) pontja szerinti els ő utalási összeg forint, a 4. (2) bekezdés b) 33

34 pontja szerinti második és harmadik utalási összeg forint, ha a gyerme k a évben született. (4) A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szól ó évi CLV. törvény 8. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott alapnormatív a összege a évben forint/fő/év. 66. (I) A kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 7. (1) bekezdése és a term őföld állam által életjáradék fizetés e ellenében történő megszerzésének ötödik ütemér ől szóló 259/2009. (XI. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: TéR.) alapján az életjáradék összege március 1-jétől az el őző évben megvalósult átlagos nyugdíjemelés százalékos mértékével emelkedik. (2) Az Éltv. és a TéR. alapján a március 1-je után az életjáradék összegét a z Eltv. és a TéR. mellékletében meghatározott összeg (1) bekezdés szerinti növekmény e figyelembevételével kell megállapítani. (3) A Párizsi Békeszerz ődésről szóló évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló évi X. törvény 2. (4) bekezdése alapján az életjáradék összege március 1-jétől január 1-jei visszamenőleges hatállyal - az előző évben megvalósult átlagos nyugdíjemelés százalékos mértékével emelkedik. A Szoctv. 67. a) 50/A. (8) bekezdése szerinti egyéni gyógyszerkeret havi összege a évben forint, b) 50/A. (9) bekezdése szerinti eseti keret éves összege a évben 6000 forint. 68. Az Éhvt a szerinti felügyeleti díj mértéke a projekt jogszabály alapjá n jóváhagyott Tervdokumentumában létrehozni tervezett minden egyes kibocsátás - csökkentési egység után 38 forint. 19. A kis összeg ű követelés értékhatára, a filmalkotásokhoz kapcsolódó gyártás i értékhatár és a közbeszerzési értékhatáro k 69. Az Áht. 97. (3) bekezdésének alkalmazása során a kis összeg ű értékhatára forint. 70. követelés A mozgóképről szóló évi II. törvény 13. (5) bekezdésében meghatározott gyártási költségvetési értékhatár a évben magyar filmalkotás esetén 330,6 milli ó forint, magyar részvételű koprodukciós filmalkotás esetén 587,4 millió forint. 34

35 71. (1) A közbeszerzésekr ől szóló évi CXLIII. törvény (a továbbiakban : Kbt.) 15. (1) bekezdés b) pontja szerinti nemzeti közbeszerzési értékhatár - kivéve a közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó értékhatárt január 1-jétől december 31-éi g a) árubeszerzés esetében 15,0 millió forint, b) építési beruházás esetében 25,0 millió forint, c) építési koncesszió esetében 100,0 millió forint, d) szolgáltatás megrendelése esetében 15,0 millió forint, e) szolgáltatási koncesszió esetében 30,0 millió forint. (2) Az (1) bekezdéstől eltérően a közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó nemzeti közbeszerzési értékhatár január 1-jét ől december 31-éig a) árubeszerzés esetében 50,0 millió forint, b) építési beruházás esetében 100,0 millió forint, c) szolgáltatás megrendelése esetében 50,0 millió forint, d) építési koncesszió esetében 200,0 millió forint, e) szolgáltatási koncesszió esetében 100,0 millió forint. 72. (1) A Kbt. 15. (1) bekezdés a) pontja szerinti, az árubeszerzésre és szolgáltatás megrendelésre vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár - kivéve a közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó értékhatárt január 1-jétől december 31-éig a) a Kbt. 5. (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott ajánlatkér ők esetében, valamint ezen ajánlatkérők esetében a védelem terén beszerzendő árukra akkor, h a a védelem terén a beszerzend ő áru a Kbt. 2. mellékletében szerepel, euró, b) a Kbt. 5. -a szerinti egyéb ajánlatkérő esetében, valamint az 5. (1) bekezdé s a) és b) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, ha a védelem terén a beszerzendő áru a Kbt. 2. mellékletében nem szerepel, euró, c) a Kbt. 5. -a szerinti valamennyi ajánlatkérő esetében, ha a beszerzés tárgya a Kbt. 3. mellékletében szerepl ő szociális és egyéb szolgáltatás, euró. (2) A Kbt. 15. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, az építési beruházásr a vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár - kivéve a közszolgáltatói szerz ődésekre vonatkozó értékhatárt január 1-jétől december 31-éig euró. (3) A Kbt. 15. (1) bekezdés a) pontja szerinti, az építési koncesszióra és a szolgáltatási koncesszióra vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár január 1 - jétől december 31-éig euró. (4) A Kbt. 15. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a tervpályázati eljárá s lefolytatására vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár - kivéve a közszolgáltató i szerződésekre vonatkozó értékhatárt január 1-jétől december 31-éi g 35

36 a) az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott értékhatárok, ha a tervpályázati eljárás eredményeként szolgáltatás megrendelésére kerül sor, b) az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott értékhatárok minden olya n tervpályázati eljárás esetében, amelynek pályázati díja és a pályázóknak fizetend ő díjak együttes teljes összege eléri vagy meghaladja ezeket az értékhatárokat. 73. (1) A 72. (1), (2) és (4) bekezdését ől eltér ően a közszolgáltatói szerz ődések esetén irányadó, a Kbt. 15. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott uniós közbeszerzési értékhatár január 1-jétől december 31-éi g a) árubeszerzésre, valamint a szolgáltatás megrendelésére euró, b) építési beruházásra euró, c ) a Kbt. 3. mellékletében szerepl ő szociális és egyéb szolgáltatásra euró. (2) A közszolgáltatói szerződések esetén irányadó, a Kbt. 15. (I) bekezdés a ) pontja szerinti, a tervpályázati eljárás lefolytatására vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár január 1-jétől december 31-éi g a) euró, ha a tervpályázati eljárás eredményeként szolgáltatá s megrendelésére kerül sor, b) euró, ha a tervpályázati eljárás pályázati díja és a pályázóknak fizetend ő díjak együttes teljes összege eléri vagy meghaladja ezt az értékhatárt. (3) Az (1) és (2) bekezdésben, valamint a 72. -ban meghatározott uniós értékhatárok forintban meghatározott összegeként az Európai Unió Hivatalos Lapjába n így közzétett - az Európai Bizottság által kétévente felülvizsgált - összeget kel l figyelembe venni. 74. A védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló törvény szerinti uniós értékhatá r január 1-től december 31-ig a) árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén euró, b) építési beruházás esetén euró. 20. Egyes koncessziós díjak 75. Az Szjtv. 27. (5) bekezdése szerinti koncessziós díj jogszabályi minimuma az Szjtv pontja szerinti egységenként a tárgyévre a következ ő : a) Budapesten és Pest megyében I. kategóriájú játékkaszinó esetén 694,7 milli ó forint, II. kategóriájú játékkaszinó esetében 405,3 millió forint, b) az a) pontban foglalt kivétellel I. kategóriájú játékkaszinó esetén 579,0 milli ó forint, II. kategóriájú játékkaszinó esetében 58,0 millió forint. 36

37 VIII. Fejezet ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 21. Felhatalmazó rendelkezése k 76. (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa me g a) a 4. (1) bekezdésében meghatározott többlettámogatás igénylési feltételeit, az igény bejelentésének, megállapításának, a többlettámogatás folyósításának, elolásának és a felhasználás ellenőrzésének, valamint a 4. (4) bekezdé s szerinti nyilatkozat szabályait, b) a 7. melléklet I. pont 4. alpont d) pont szerinti támogatás folyósításának, lemondásának, pótigénylésének, elolásának és ellenőrzésének részlete s szabályait, c) a 41. (8) bekezdésben meghatározott támogatás igénylési feltételeit, az igén y bejelentésének, megállapításának, a többlettámogatás folyósításának, elolásának és a felhasználás ellenőrzésének részletes szabályait. (2) Felhatalmazást kap az egészségbiztosításért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a XX. Emberi Er őforrások Minisztériuma fejezet, 21. cím, 3. Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlás kiadása alcím felhasználásával kapcsolatos szabályokat. (3) Felhatalmazást kap a helyi önkormányzat képviselő-testülete, hogy rendeletében az 5. (5) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott forgalmi értékt ől kisebb értékhatárt határozzon meg. (4) Felhatalmazást kap a nemzetiségpolitikáért felel ős miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével rendeletben állapítsa meg a 9. melléklet szerint nyújtott nemzetiségi célú támogatások e törvényben és má s jogszabályban nem szabályozott igénybevételének, felhasználásának é s elolásának részletszabályait. 22. Hatályba léptető rendelkezések 77. (1)Ez a törvény a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel november 1- jén lép hatályba, és december 31-én hatályát veszti. (2) Az 1-33., a 34. (2) bekezdés, a , a 78., az 1. melléklet, a 3-9. melléklet január 1-jén lép hatályba. 23. Átmeneti rendelkezések 78. A 40.. (1) bekezdés a)-b) és e) pontja szerinti rendelkezések az egységes óvodabölcs őde esetén augusztus 31-éig alkalmazandóak. Áder János köztársasági elnök 37 Kövér László az Országgyűlés elnöke

38 1.melléklet a évi... torvéntdre z Cím száni Alcím szán] Jog - címcsop Jogcím El ő- rr. csop Kiemelt Cím elöir Alcím Kiemelt előirányzat neve I. F E J E Z E T Mű ködési kiadás 2018, évi el őirányzat Működési bevétel Jog- Jogcím El ő- csop. csap, cím- ir. Felhalmozári kiadás mdhó forintba n Felhalmozási bevéte l I. ORSZÁGGYŰ LÉ S 1 Országgy űlés Hivatal a ] Országgy űlés hivatali szervei 900, 0 1 Működést költségvetés 1 Személyi juttatások ,7 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb m űködési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 1 518, 7 7 Felújítások 905,7 2 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 469,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzátárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 55, 0 7 Felújítások 14, 3 3 Országgyű lési ő rség 1 Működési költségveté s ] Személyi juttatások Munkaadókat terhelőjárulékok és szociális hozzájárulási adó 646,7 4 Fejezeti kezelésű elöirányzatok 3 Az Országgyűlés elnökének közcélú felajánlás ai, adományai A Kárpát-medencei Magyar Képvisel ők Fóruma 2 Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért ítvánv támogatása 6 Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások ,0 8 Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adománya i 1 Schmitt Pál közcélú felajánlásai, adományai Sólyom László közcélú felajánlásai, adományai 73,0 1 4 Steindl Imre program támogatása Közbeszerzési Hatóság ] Közbeszerzési Hatóság Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzátárulási adó Dologi kiadások 776,0 Felhalmozási költségvetés Beruházások 316, 2 5. cím összesen: 1884, ,9 316, Pártok támogatása Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség Magyar Szocialista Párt

39 Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi el őirányzat cím cím- cím m mell cím cím- cím u. I. F E J E Z E T csop csop el ő ír csop. csop. Kiemelt előirányzat neve M ű kodési M űkodési Felhalmo- Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zári bevéte l 3 Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt Lehet Más a Politika Kereszténydemokrata Néppárt Egyutt - A Korszakváltók Pártja Demokratikus Koalíció Párbeszéd Magyarországért Párt Magyar Liberális Párt Pártalapítványok támogatás a ] Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány Táncsics Mihály Alapítvány Gyarapodó Magyarországért Alapítvány 266, 2 4 Ókopolisz Alapítvány 67,6 5 Barankovics István Alapítvány 53,8 8 Váradi András Alapítvány Megújuló Magyarországért Alapítvány Liberális Magyarországért Alapítvány 4, 3 11 Új Koztársaságért Alapítvány Kampányköltségek Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatás a 1 Közszolgálati hozzájárulás Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 1 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 115, 1 7 Felújítások Egyenl ő Bánásmód Hatósá g 21. cím összesen : 953,1 131,0 1 Egyenlő Bánásmód Hatóság Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 158,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 129, 6 5 Egyéb m űködési célú kiadások 0, 3 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 3,4 23 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 22. cím összesen: 320,5 1,0 3,4 1 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 7 964, 1 1 Működési költségvetés ] Személyi juttatások 3 666,7 2 Munkaadókat terhel őjárulékok és szociális hozzájárulási adó 845, 4 3 Dologi kiadások 954,4 5 Egyéb működési célú kiadások millió jararuhn n

40 Cí m Al - cím Jogcím - csop Jogcím El ő- ir. csop Kremel t Cím elönt Alcím Jogcímcsop. Jogcím El ő- tr. csop 2 Felhalmozási költségvetés Kiemelt el ő irányzat neve I. F E J E Z E T M ű ködés i kiadás évi el ő irányza t M űködési bevétel Feihalmozárt kiadás 6 Beruházások 230, 1 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások nrdlró forintba n Felhalmo - zási bevétel 23. cím összesen : 7 714, ,1 250, 1 24 Nemzeti Választási Iroda 1 Nemzeti Választási Irod a 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Fejezeti kezelés ű el ő irányzatok 1 Időközi és nemzetiségi választások lebonyolítása A választási rendszerek m ű ködtetése évi országgyűlési képviselő választás 5 755,0 845,0 24. cím összesen: S 585, ,0 25 Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala 1 Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatal a 1 Működési koltségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási koltségvetés 6 Beruházások 21, cím összesen : 787,0 21,0 I.ORSZÁGGYLtLÉS Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai m ű ködési költségvetés , , , 4 Hazai felhalmozási költségvetés ,4 0, , 4 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 I. fejezet összesen , , ,8 4 0

41 núlhá forintban Cím Alcím Jogcímcsop. Jogcím El ő - i r cso p Kiemel t Cí m el őir Al - cím Jogcímcsop. Jogcím El ő- tr. csop. II. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve M űködést kiadás évi előirányzat M űkodés i bevétel Felhalmozást kiadás Felhalmozárt bevéte l II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG f Köztársasági Elnöki Hivatal M űködési költségvetés Személyi juttatáso k Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási ad ó Dologi kiadáso k Felhalmozási költségvetés Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadáso k ,0 2,0 2 Fejezeti kezelés ű előirányzato k Célel ő irányzato k Állami kitüntetése k Köztársasági elnök közcélú felajánlásai, adománya i Államfői Protokoll kiadásai Államfőt Protokoll kiadásai Felezeti tartalék II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai mű ködési költségvetés 2 385,3 0, , 3 Hazai felhalmozási költségvetés 56,6 0,0-56,6 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 II. fejezet összesen 2 441,9 0, ,9 4 1

42 Cím Alcím Jog- Jogcí m cím- cso p Elő - tr. csop Kiemel l Cím előir. Alcím Jog - címcso p Jogcím El ő- 1r. csop. III. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve M ű ködési kiadás évi el ő irányzat Működési bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevéte l III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁ G Alkotmánybíróság Működési költségvetés Személyi juttatáso k Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási költségvetés Beruházások , , 0 III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai m űködési költségvetés 1 809,0 0, , 0 Hazai felhalmozási költségvetés 70,0 0,0-70,0 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, 0 III. fejezet összesen 1 879,0 0, ,0 42

43 millió forintba n Cí m Al - cím Jog - címcsop. Jog - cím Elő - m csop. Ktemel l Cím cl őir Al - cím Jogcímcsop. Jogcím El ő - ir. csop IV. F E J E Z E T Kiemelt el ő irányzat neve M űkodés i kiadás évi el ő irányza t Műkodési bevétel - Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevétel I 1 2 ] IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Működési költségvetés Személyi juttatáso k Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási ad ó Dologi kiadáso k Egyéb m ű ködési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 31.7 IV. ALAPVETÖ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA Kiadás Bevétel Egyenle g 862, 9 181, Hazai működési költségvetés 1 299,8 0, , 8 Hazai felhalmozási költségvetés 31,7 0,0-31,7 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, IV. fejezet összesen 1 331,5 0, ,5 4 3

44 Cím vám Alcí m Jog - cím - cso p Jogcím Elői r csap Kicmel t Cím elő ir. Al - cím Jogcímcsup. Jogcím Elő - ir. csop. V. F E J E Z E T Kiemelt el ő irányzat neve Műkodés i kiadás évi előirányzat M űkodési bevétel Felhalmozási kiadás nnllió forintban Felhalmo - zási bevéte l V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 1 Állami Számvevő szék 17,0 3, 0 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 6119, 9 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1326, 8 3 Dologi kiadások 1 118, 1 5 Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Felújítások 153, 8 V. ÁLLAMI SZÁMVEVÖSZÉK Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai működési költségvetés 8 866,8 17, ,8 Hazai felhalmozási költségvetés 450,6 3,0-447,6 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 V. fejezet összesen 9 317,4 20, ,4 44

45 nnlhó forintban Cí m Alcí m Jog- Jogcícímcsup El ő - m csop. Kie - Cím mell elő ír. Al - cím Jog- Jogcím ír- El ő- cím- cso p csop. VI. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve M ű kodési kiadás évi el őirányzat M űkődél i bevétel - Felhalmo - zásí kiadás - Felhalmozári bevéte l VI. BÍRÓSÁGO K 1 Bíróságok 2 066, VI. BÍRÓSÁGOK ] Kúria Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozás/ ásr kvltségvetés Beruházáso k Felújításo k Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés Beruházások Fejezeti kezelés ű előirányzato k Beruházás Igazságszolgáltatás beruházásai Igazságszolgáltatás m ű ködtetése Hazai működési költségveté s Hazai felhalmozási költségvetés Európai uniós fejlesztési költségvetés VI. fejezet összesen , , , , 5 266, Kiadás Bevétel Egyenleg , ,5 0, 0 ] , , ,6 0, ,5 0,0 0, ,1 -] , 1 45

46 milltó forintbor t Cím Al - cí m Jogcím - csop Jogcím Elő - ir. csop. Kiemel t Cím el őir. Alcí m Jogcímcso p Jogcím Előir. csop. VIII. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás évi el ő irányzat M űködési bevétel Felhalmozást kiadás Felhalmozári bevéte l VIII. ÜGYÉSZSÉ G 1 ] ] Ügyészsége k Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási ad ó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások ,0 65, Felhalmocásr költségveté s Beruházások Felújításo k Egyéb felhalmozási célú kiadáso k Fejezeti kezelés ű előirányzatok Jogerő sen megállapított kártérítések célel őirányzata Felezett tartalék , 5 30, VIII. ÜGYÉSZSÉG Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai mű ködési költségvetés ,0 37, ,0 Hazai felhalmozási költségvetés 2 436,5 65, , Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 VIII. fejezet összesen ,5 102,

47 mohó forintban Cím Al- Jog- Jog- El ő- Kle- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi elő irányza t cí m címcsop csop elötr csop. csop cím i r melt cím cím- cím ir. IX, F E J E Z E T M ű ködési Felhalmo Kiemelt el őirányzat neve Működési Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevétel IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI A helyi önkormányzatok általános m ű ködésének és ágazati te auatatnax tamogatasa A helyi önkormányzatok működésének általános támogatás a A teleptelési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása A telepulési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjólét i feladatainak támogatás a A telepulést önkormányzatok gyermekétkeztetést feladataina k támogatása A teleptelési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása A helyi önkormányzatok m ű ködési célú kiegészítő támogatásai A helyi önkormányzatok felhalmozási célú kiegészít ő támogatásai , , 2 IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai m ű ködési költségvetés ,1 0, , 1 Hazai felhalmozási költségvetés ,2 0, , 2 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 IX. fejezet összesen ,3 0, ,3 47

48 millió forintban Cím Alcí m Jog - címcso p Jogcím Előlr. csop Kiemel l Cím el őír Alcím Jogcímcsop Jogcím El ő- csop. X. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve M ű kodési kiadás évi el őirányza t Műkodési bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmo - zási bevéte l X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIU M 1 Igazságügyi Minisztérium igazgatása 630, 2 1 M űködési költségvetés ] Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 1 503, 3 $ Egyéb mű ködési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 53, 9 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k I I I 2 Célelő irányzato k ] IM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok 431,1 támogatása 2 A jogászképzés színvonalának emelését célzó programok ( támogatása Igazságszolgáltatást szervek részvétele a jogszabályelőkészítésbe n Igazságugyi regionális együttműködés A büntet őeljárásról szóló törvény alapján megállapítot t kártalanítás Jogi segítségnyújtá s Magyar alkotmányos identitás kifejezésre juttatása, nemzettudat, jogvédelem és jogérvényesítés B űncselekmények áldozatainak kárenyhítés e Nemzetközi kötelezettségek teljesítése 154, , Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése Fejezett általános tartalé k Fejezett stabilitási tartalék X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai mű ködési költségvetés 8 901,1 630, , Hazai felhalmozási költségvetés 53,9 0,0-53, Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, X. fejezet összesen 8 955,0 630, , ,

49 nnlhó %nnrhan Cím Al - cí m Jog - címcsop. Jogcím El ő- ir csop Kiemelt Cím elóir. Al - cím Jogcímcso p Jog - cí m El ő - ir. csap XI. F E J E Z E T Kiemelt elő irányzat neve Mükodés i kiadás évi el ő irányza t Működési bevétel Felhalmozási kiadás - Felhalmozási bevétel XI. MINISZTERELNÖKSÉG Miniszterelnökség igazgatása , 5 ] Működési költségvetés ] Személyi juttatások 9 796,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli Juttatásai 40, 6 $ Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 8 238, 1 7 Felújítások $ Egyéb felhalmozási célú kiadások 16, 0 2 Információs Hivatal ,2 1 Műkodési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó I Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés Beruházások 1605,2 7 Felújítások 107, 3 $ Egyéb felhalmozási célú kiadások 90, 0 3 Nemzetstratégiai Kutató Intézet ] Működési költségvetés ] Személyi juttatások 650,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 352, 1 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások $ Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseleténe k 1 tgazgatas a Működési költségvetés Személyi juttatások 3 085,9 2 Munkaadókat terhel őjárulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 1 062, 9 2 Felhalmozási koltségvetés 6 Beruházások 67, 5 7 Felújítások 40, 0 6 Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 1 Működési költségvetés Személyi juttatások 177, 9 2 Munkaadókat terhel őjárulékok és szociális hozzájárulást adó 37, 4 3 Dologi kiadások 87, 7 2 Felhalmozási koltségvetés 6 Beruházások 5, 0 7 Nemzeti Örökség Intézete Működési költségvetés Személyi juttatások 636, 5 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó

50 tmlhó forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- ((le- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi el ő irányzat cím címcsop csop ir mel elöir t cím cím- cím ir. XI. F E J E Z E T cím csop csop Kiemelt el ő irányzat neve Mükodési M űködési Felhalmo - Felhalmokiadás bevétel zárt kiadás zást bevétel 3 Dologi kiadások 824,0 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 6, 5 8 VERITAS Történetkutató Intézet 15, 4 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó 72, 4 3 Dologi kiadások Magyar Nyelvstratégiai Intézet 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulást adó 20,4 3 Dologi kiadások 26,9 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok , Működési költségvetés 1 Személyi juttatások ,8 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 3 988, 3 7 Felújítások 2 257, 1 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8, 3 14 Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2 901, 4 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 4 021, 7 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 270, 4 18 Felső bbfokú Tanulmányok Intézete Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó 81,7 3 Dologi kiadások Fejezeti kezelés ű előirányzatok 1 Célelőirányzatok 6 Nemzeti Sírkerthez és Emlékhelyekhez kapcsolódó kiadások 74,2 7 A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumával ,0 kapcsolatos kiadáso k Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpon t Alapítvány támogatása "Az Élet Menete" Alapítvány támogatás a Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tevékenységében közreműködő szervezetek támogatása Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez é s feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás

51 uullró fonnrbnn Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi el ő irányzat cím címcsap cím csup. tr. mel t cím cím- cí m ir. XI. F E J E Z E T vám elörr. csap. csap. M űködési Felhalmo - Kiemelt előirányzat neve M ű ködési Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zári bevéte l 18 Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgy űjtemény , xozalapitvany Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésér t Országos Építésügyi és Területrendezési e-nyilvántartás m űködtetése Építésügyí, építészeti és telepulésugyi feladato k Dokumentációs Központ m űködtetése, fenntartása és fejlesztés e Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásér t Közalapítvány támogatás a , ,0 101, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért I Kózalapítvány működésének támogatása 2 3 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásér t Közalapítvány szakmai feladatainak támogatása Kertész Imre Intézet működésével és feladatellátásával kapcsolatos kiadások 240, Kulturális örökségvédelmi szakmai feladato k , I I I I I Világorökségi törvényből adódó feladatok ellátása Magyar Kormánytisztvisel ői Kar m űködésének támogatás a Ludovika Campu s Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segít ő Szolgálata Nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos feladatok ellátás a Határontúlt műemlék-felújítási program Területrendezési feladatok Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladato k ellátásának támogatása gazdasági társaságok részér e Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatai ellátásának támogatás a Helikon Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési. örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatás a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, 824,0 1 órókségvédelmt és egyéb feladatok ellátásának támogatás a Budavári Ingatlanfejleszt ő és üzemeltető Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladato k ellátásának támogatása Millenáns Tudományos Kulturális Közhasznú Nonprofi t Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatás a Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhaszn ú Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, órókségvédelmi és egyéb feladatatok ellátásának támogatása Orökségvédelmi civil szervezetek támogatása Fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével kapcsolatos egyéb feladatok Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatása Kormányablak program megvalósítása Károlyi József Alapítvány támogatása Építésügyi bontási feladatok Nemzetközi kötelezettségek teljesítése Egyes kiemelt rekonstrukciók és szakmai programok támogatás a Nemzett Hauszmann Terv AV10ENNA Kutatási Nonprofit Kft. működésének támogatás a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató NKft. működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás Modern Városok Program , , , , , , , ,31 94,5 1 l 500,0 75, I

52 rnalltó forintban Cím Al- Jog- Jog- Eló- Kee- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi elő irányzat cím cím csup - cí m csup ar, mell cím címcsop. csop. cím u. XI. F E J E Z E T elóar Kiemelt elő irányzat neve M ű ködési M ű ködési Felhalmo - Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevéte l Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatok ,0 83 Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok 200, 0 mükodeséhez és tejadatainak ellátásához szükséges nozzajarula s Népi Építészeti Program Nemzeti Kastélyprogram Nemzeti Várprogram Habsburg Ottó Alapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás Településképi- és Okos Város feladato k Paks II. projekthez kapcsolódó egyéb beruházáso k Fejezett általános tartalék Határon túli magyarok programjainak támogatása Nemzetpolitikai tevékenység támogatása F ő városi és megyei kormányhivatalok peres ugye i Fcjczcti stabilitási tartalé k Európai uniós fejlesztési programok EU utazási költségtérítések Kormányzati Ellenő rzési Hivatal Kormányzati Ellen őrzést Hivatal Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő -járulékok és szociális hozzájárulási ad ó Dologi kiadáso k Felhalmozási költségvetés Beruházások Felújításo k Egyéb felhalmozási célú kiadáso k Fejezett kezelés ű előirányzatok Fejezeti stabilitási tartalék , , , ,6 340,0 1,0 l l 000, , 7 6, 6 10,2 6, cím összesen: 954,0 1,0 67,3 6, Központi kezelés ű előirányzato k Rendkívüli kormányzati intézkedése k Országvédelina Alap Céltartalékok Közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációj a Különféle kifizetések Ágazati életpályák és bérintézkedések Hazai bölcs ő defejlesztése program Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadáso k Paks 11 Atomerő m ű Fejlesztő Zrt. tő keemelése , , XI. MINISZTERELNOKSEG Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai m űködési költségvetés , , , 1 Hazai felhalmozási költségvetés ,8 83, , 2 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 --- XI. fejezet összesen , ,

53 rníláá forintban Cím cím Al - Jogcímcsop. Jogcím Előt r csop. Kiemel t Cím elöu Alcím Jogcím - csop. Jogcí m Előrr, csop. XII. F E J E Z E T Kiemelt elő irányzat neve M űkodés i kiadás évi el ő irányzat Műkodési bevétel Felhalmozárt kiadás Felhalmozást bevétel XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIU M Földművelésügyi Minisztérium igazgatása 127,6 20, 0 ] Működési költségvetés Személyi juttatások 4 939,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó I Dologi kiadások 1 353,0 2 Felhalmozási költségvetés Beruházások 603 $ Egyéb felhalmozási célú kiadások Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal , 2 ] Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 5 920,8 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés Beruházások 983, 7 Felújítások 250, 0 4 Ménesgazdaságok 3 451,6 29,8 ] Működési költségvetés ] Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások 3 259, 0 S Egyéb működési célú kiadáso k Felhalmozási költségvetés Beruházások 240, 2 Mező gazdasági középfokú szakoktatás intézménye i Működést költségvetés ,5 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működést célú kiadások 0, 9 2 Felhalmozási költségvetés Beruházások 57, 2 7 Felújítások 12, 6 $ Egyéb felhalmozási célú kiadások 0, 6 7 Magyar Mez őgazdasági Múzeum és Könyvtár ] Működési költségvetés ] Személyi juttatások Munkaadókat terhel őjárulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 138,8 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 0, 5 g Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ ,1 ] Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó 524, 5 3 Dologi kiadások 1 797,8 5 3

54 Cím Alcí m Jog - címcsop. Jog - cí m Előir. csop Kiemel l elóir Cím Alcí m Jogcímcsop. Jogcím El ő - ir. XII. F E J E Z E T csop. Kiemelt előirányzat neve M ű kodés i kiadás 5 Egyéb m űködési célú kiadások 0, 9 2 Felhalmozási koltségvetés évi el ő irányza t Műkodési bevétel Felhalmozári kiadás 6 Beruházások Génmegőrzési Intézmények 185, 3 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 322,8 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 60,0 nnlhó Jorintha n Felhalmozási bevétel 12 Országos Meteorológiai Szolgálat ,0 1 Működést költségvetés 1 Személyi juttatások 873,3 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzáárulási adó 195, 8 3 Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 54,4 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások Nemzeti park igazgatóságok 5 244,3 32, 8 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel őjárulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási koltségvetés 6 Beruházások 333, 3 7 Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások 4, 2 17 Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó 286, 4 3 Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Agrárgazdasági Kutató Intézet Működési költségvetés l Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó 133, 0 3 Dologi kiadások 452, 8 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 0, 1 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 2 Környezetvédelmi célelőirányzatok 1 Szigetközi ökológiai monitoring feladatok támogatása Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft szakmai feladatainak támogatás a 3 Környezetvédelmi pályázatok támogatása ] Természetvédelmi kártalanítás 1143,2 54

55 unlbó forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi elő irányzat cím cím- cím ir mell cím cím- cím ir. XII. F E J E Z E T Szám csup. csop. elölt. csop. csop. M űködési Mű kodésí Felhalmo- Felhahno Kiemelt elő irányzat neve kiadás bevétel zási kiadás zási bevétel Természetvédelmi pályázatok támogatása Hulladék-gazdálkodási feladatok támogatása ,0 12 Az Országos Hulladékgazdálkodást Terv megvalósításával osszefuggo feladatok Állami feladatok átvállalása a Nemzeti Környezetvédelm i Program megvalósításában Kisméret ű szálló por (PM10) koncentrációjának csökkentésével kapcsolatos kiadáso k Települési stratégiai zajtérképekkel és intézkedési tervekke l kapcsolatos feladatok Agrár célelőirányzatok Agrárkutatás támogatása Határon átnyúló agrár- és környezetvédelmi feladatok támogatás a Tanyafejlesztési Program Hungarikumok és a nemzeti értéktár meg őrzésének, népszerűsítésének támogatás a Agrárágazati szakmai civil szervezetek és képviseletek támogatása Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatás a Osztatlan földtulajdon kimérésének költsége i Ágazati gazdasági és hivatásrendi kamarák állami feladataina k támogatás a Állami génmegőrzési feladatok támogatás a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Pálinka Nemzeti Tanác s Nemzetközi szervezetek tagsági díjai Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamar a közfeladatainak támogatása Lovas rendezvények támogatás a Állatvédelem támogatása Agrármarketing célel ő irányzat Herman Ottó Intézet által ellátott közfeladatok támogatás a Nemzeti támogatások Állattenyésztési feladatok A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatás a Vadgazdálkodás támogatás a Nemzeti Erdőprogram Erd ő felújítás, erd ő k a klímaváltozásban Fenntartható erdőgazdálkodás. erdészeti környezeti nevelé s Fejlesztési típusú támogatások Nemzeti agrártámogatáso k Állami halgazdálkodási feladatok támogatása Nemzeti agrárkár-enyhítés Erdei kisvasutak üzemeltetési támogatás a Sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától való mentesítés támogatás a Állat. növény- és GMO-kártalanítás Állami tulajdonú társaságok szakmai feladatainak támogatás a Állami ménesbirtokok szakmai feladatainak támogatás a Állami erd őgazdasági társaságok szakmai feladatainak támogatás a Peres ügyek Fejezeti általános tartalé k Felezeti stabilitási tartalék , , , , , , , ,

56 Cím 21 Alcí m Jog - címcso p Jogcím Elői r csop Kiemel l Cí m elő ir Al - cím Jogcím - csap. Jogcím El ő- ir. cso p 20 Európai uniós fejlesztési programok XII. F E J E Z E T Kiemelt el őirányzat neve ] Uniós programok kiegészít ő támogatás a Műkodési kiadás 1 Méhészeti Nemzeti Program Igyál tejet program 4 300, 0 3 Egyes speciális szövetkezések RÉSZ) támogatása Egyes állatbetegségek megel őzésének és felolásának tamogatasa 5 Iskolagyümölcs program 2 287,0 Központi kezelés ű el őirányzatok Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadáso k Állami erdőgazdasági társaságok tőkeemelése évi előirányza t M űkodési bevétel Felhalmozári kiadás millió formrban Felhalmozári bevéte l XII. FÖLDMUVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai működési költségvetés , , , 4 Hazai felhalmozási költségvetés 4 962,4 93, , Európai uniós fejlesztési költségvetés ,0 0, , XII. fejezet összesen , , ,7 56

57 mi!!ih jorintbnn Cím Alcím Jogcím - csop. Jogcí m El ő- ir. cso p Kie - Cím mezt elő ír Alcím Jogcímcsop Jogcím El ő - ir. csop. XIII. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve Működés i kiadás évi el ő irányzat Működési bevétel - Felhalmozási kiadás Felhalmozári bevétel j XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIU M Honvédelmi Minisztériu m 1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 5 141, 0 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások I 134, 1 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások 1,0 2 Egyéb HM szervezetek Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulást adó 1 147,7 3 Dologi kiadások ,4 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozást költségvetés 2 Magyar Honvédség 6 Beruházások Felújítások 8 369, 0 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 578, 4 1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei 5 279, E 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások , 8 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások , 2 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások MH ÓHP és alárendelt szervezetei Működési költségvetés 1 Személyi juttatások , 8 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzátárulási adó , 1 3 Dologi kiadások 8 054,9 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 459,4 2 Felhahnozási költségvetés 6 Beruházások 181, 3 3 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 9 324,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 869,6 3 Dologi kiadások 4 301,9 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 1679,0 5 7

58 Cím 6 Alcím Jogcímcsop. Jogcím Előr. csop. 1 Kic - Cí m mell elöir. Alcím Jogcímcsop Jogcím El ő- tr. csop. MH Egészségügyi Központ Működési költségvetés XIII. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása] Felhalmozási koltségvetés évi el ő irányzat M űködési bevétel , 3 Felhalmozárt kiadás 6 Beruházások Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiu m 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 246, 1 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó 53, 0 3 Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása) Fejezeti kezelésű el őirányzatok 2 Ágazati célel őirányzatok 1 NATO és EU felajánlás alapján kialakításra kerülő készenléti alegységek alkalmazásának kiadásai NRF, Battle Gmup, DCM e s NFIU ) Honvédelem érdekében tevékenyked ő civil szervezetek és érdekképviseleti szervek támogatása Honvédelem érdekében tevékenyked ő civil szervezetek pályázati támogatása Honvédelem érdekében tevékenyked ő civil szervezetek é s érdekképviseleti szervek támogatása Hadisírgondozás támogatása 3 Civil szervezetek hadrsírgondozással, hadisírkutatássa l 12,0 li i kapcsolatos tevékenységének támogatás a Nonprofit korlátolt felelő sségű társaságok támogatása 1 511, 0 Honvédelmi Sportszövetség támogatás a Honvédelmi Sportszövetség működésének támogatása Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházást Programjáho z Alapítványok, közalapítványok támogatása Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatás a Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajt ó kózalapítványhoz Nemzetközi tagdíjak, tagdíj jelleg ű befizetések Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez Hozzájárulás az EU védelmi célú közös finanszírozású védelm i alapjaihoz Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások Fejezeti stabilitási tartalék I nullrrí forintban Felhalmozási bevéte l 3 I I I I I I I I I I I I I XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai működési költségvetés , , , Hazai felhalmozási költségvetés , , Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, , , XIH.fejezet összesen , , ,0 58

59 nu(hú forintba n Cí m Al - cím Jogcímcsop. Jog - cí m Előu. csop Kiémel l Cí m elötr. Al - cím Jogcím - csop. Jogcí m Előir. csop. XIV. F E J E Z E T Kiemelt el őirányzat neve M ű ködési kiadás évi el ő irányzat Működést bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevétel XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 1 Belügyminisztérium igazgatása , 4 ] Működési költségveté s 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások 149, 0 2 Felhalmozási koltségvelés 6 Beruházások ,6 7 Felújítások 86, 6 2 Nemzeti Védelmi Szolgála t 1 Műkódési költségvetés ] Személyi juttatások 4 425, 0 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhabozási költségvetés 6 Beruházások Terroreihárítáci Központ 150,0 1 Működési költségvetés ] Személyi juttatások ,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 908, 4 7 Felújítások 300, 0 5 Büntetés-végrehajtás 2 715, 6 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó 8 741,0 3 Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli futtatásai Egyéb m űködési célú kiadások Felhahnozást költségvetés Beruházások ,4 7 Felújítások 157, 7 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 113, 0 7 Rend őrség Működési költségvetés 1 Személyi juttatások , 1 2 Munkaadókat terhel őjárulékok és szociális hozzájárulást adó I 3 Dologi kiadások , 1 5 Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások , 8 7 Felújítások 459,7 $ Egyéb felhalmozási célú kiadások 105, 0 8 Alkotmányvédelmi Hivatal , 1 1 Működési költségvetés 5 9

60 i kiadá Cím Alcí m Jogcímcsop Jogcím Elői r csop Kiémel l Cím el őu. Al - cím Jogcímcsop. Jogcím El ő - ir. csop XIV. F E.7 E Z E T Kiemelt előirányzat neve M ű ködés kiadáss 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások 810, 7 2 Felhalmozási költségvetés 2018 évi el ő irányza t űkodési bevéte l M Felhalmokiadás zási 6 Beruházások 106, 4 7 Felújítások 4 800, 0 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 20, 0 nullrh forintban i Felhalmozás 9 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat ,0 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 3 74L 1 5 Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 2 705, 0 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 43, 9 10 Terrorelhárítási Információs és B űnügyi Elemz ő Közpon t 1 Működési költségvetés Személyi juttatások 1 140, 6 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhahnozási költségvetés 6 Beruházások 79, 6 12 BM Országos Katasztrófavédelmi F őigazgatóság Működési költségvetés 1 Személyi juttatások , 9 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 9 605, 7 5 Egyéb működési célú kiadások 18,4 2 Felhahnocási költségvetés 6 Beruházások 3 706, 5 7 Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó 970, 1 3 Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai 20,0 5 Egyéb működési célú kiadások Felhabnozári költségvetés 6 Beruházások 458, 7 17 Vízügyi Igazgatóságok Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel őjárulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások ,0 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 883,1 6 0

61 utdluí forintban Cím Alcím Jogcím - cím Jog- csop. El ő- ir. csop. Kaemelt Cí m előír. Alcím Jogcímcsop. Jogcím Előir. csup. XIV. F E J E Z E T Kiemelt el őirányzat neve M űködési kiadás évi el ő irányza t M űködési bevétel - Felhalmozása kiadás Felhalmozási bevétel 20 Fejezeti kezelés ű elő irányzato k 21 1 Ágazati célfeladato k 2 Energia-racionalizálás 100,3 100, 3 50 Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás Kormányzati infokommunakációs szolgáltatások , 1 2 Alapítványok és társadalmi önszervez ődések támogatása 2 Társadalmi önszervező dések támogatás a 3 Országos Polgárő r Szövetség I Ónkéntestű zoltóegyesületek és mentőszervezetek támogatása Társadalmi szervezetek, alapítványok támogatása Önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztésének támogatása Ónkormányzati t űzoltóságok bérrendezésének támogatása 141, 2 10 Önkormányzati t ű zoltóságok normatív támogatása Duna M ű vész Együttesek támogatása Hivatásos életpályával osszefüggő kiadások A Víz Keretirányelv végrehajtásáhaz szükséges intézkedése program Hivatásos állomány túlszolgálatának pénzbeli megváltásáva l összefüggő kiadások Hivatásos állomány új társasági egyenruházatának bevezetéséve l összefüggő kiadáso k Hivatásos állomány szolgálatteltesítéssel összefügg ő egészségugya alkalmatlanná válásával kapcsolatos életjáradék a Magyar Rendvédelmi Kar A Nemzeti Bűnmegel őzési Stratégia feladatrendszerének támogatása Hivatásos állomány lakhatási feltételeinek javítása Tdmeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások A terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolód ó kiadások Fejezeti stabilitási tartalék , , Európai uniós fejlesztési programok Európai Uniós és nemzetközi projektek/programo k megvalósításához kapcsolódó kiadáso k Belügyi Alapok Belső Biztonsági Alap Menekültügyi, Magrációs és Integrációs Ala p Belügyi Alapok technikai költségkeret e Központi kezelésű előirányzatok K-600 hírrendszer m űködtetésére XIV. BELUGYMINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai m űködési költségvetés , , , Hazai felhalmozási költségvetés ,3 143, , Európai uniós fejlesztési költségvetés 7 963,1 200, , XIV. fejezet összesen , , ,6 6 1

62 mllhó forintban Cím Alcím Jog- cím- csop. Jogcím Elór. cso p Kiemel l elő tt. Cí m Al - cím Jog- cím- csop Jogcím Elő- [r. csup XV. F E J E Z E T Kiemelt el őirányzat neve Mükodés i kiadás évi el őirányza t Mükodés i bevétel Felhalmozást kiadás Felhatmozári bevétel j XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIU M Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása Működési költségvetés 1 Személyi juttatások , 7 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzátárulást adó Dologi kiadások 2 269, 5 5 Egyéb működési célú kiadások 32, 3 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 363, 2 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 38, 3 4 Nemzeti Akkreditáló Hatóság 231, 4 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzáárulási adó 49,9 3 Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Közbeszerzési és Ellátási F őigazgatóság 9 438, Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 3 277, 9 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Felújítások t Nemzeti Szakképzési és Felnő ttképzési Hivatal 471, 0 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzátárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 144,7 7 Szakképzési Centrumok 2 410,6 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli futtatásai Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Felújítások Magyar Allamkincstár Működést költségvetés ] Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások , 4 5 Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 62

63 Cím Alcím Jog - címcso p Jogcím Előrr. csop Kiemel t Cím elörr. Alcím Jogcímcsop. Jogcí m Előar. csop XV. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve M ű ködési kiadás évi el őirányzat M űkodés i bevétel Felhalmozári kiadás 6 Beruházások 2 583, 7 7 Felújítások $ Egyéb felhalmozási célú kiadások 21,8 nutlró forintba n Felhalmozári bevétel 16 Európai Támogatásokat Auditáló F őigazgatóság 1 117,5 6, 8 ] Működési kóhségvetés ] Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási lwltségvelés 6 Beruházások 9, 3 17 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 3 276,6 ] Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 410,0 3 Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások 125,5 25 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 2 Ágazati célelőirányzatok Kárrendezési célel őirányzat ] Függő kár kifizetés Járadék kifizetés 3 330,0 3 Tőkésítésre kifizetés Ár- és belvízvédelmi kártalanítási feladatok Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer 3, muköntetesenez Felel ő s játékszervezési tevékenység támogatása Kincstár informatikai stratégiájának végrehajtása 66, Területfejlesztési feladatok Területfejlesztéssel összefügg ő feladato k Pest megyei fejlesztések Belgazdasági feladato k Gazdasági Zöldítési Rendszer Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működési támogatása Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapjá n Nemzetközi szabványosítási feladatok MKIK támogatása Nagyvállalati beruházási támogatáso k Intézményi kezességi díjtámogatáso k Irinyi terv végrehajtása Innyi Terv iparstratégiai támogatása i Beszállítói-fejlesztési Progra m Kötöttpályás járm ű gyártás fejlesztés e Ipar 4.0. program Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefügg ő feladatok A évek közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközeinek felhasználása és kezelése Nemzetgazdasági programo k 460, , , , , ,0 I 500, , ,

64 nnllig forintba n Cím Al- Jog- Jog- El ő - Kie- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi előirányzat cí m cím - cí m i r mel l cím címcsop. csop. cí m i r XV. F E J E Z E T csop csop előír Kiemelt előirányzat neve M ű ködési Mű kodési Felhalmo- Felhalmo- kiadáss bevétel zást kiadás zási bevétel 7 Fejezeti általános tartalék Az egykori Pénzügyminisztérium épületének rekonstrukciójával 300, , 0 összeggö beru házások támogatása 9 Költségvetési el ő rejelzések pontosságának javítása Munkaerő piaci és képzési feladato k 10 Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása Szakképzési Centrumok által ellátott felnőtt oktatási tevékenység finanszírozása Fejezeti stabilitási tartalék Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások 1 Uniós programok árfolyam-különbözete 200,0 2 Egyéb. EU által nem térített kiadások 500,0 20 Európai uniós fejlesztési programo k 2 Európai Területi Együttműködés ( ) 1 Duna Transznacionális Program 5, Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális együttm űködési program 3 INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési Program 6, 1 4 INTERACT III Interregionáhs Együttműködési Program Központi kezelésü elő irányzatok 1 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások 1 Kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevételek 1 Légikozlekedési kibocsátási egységek értékesítési bevétele 79, 7 2 Egyéb kibocsátási egységek értékesítési bevétele ,7 Szerencsejáték koncessziós díj XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai működési költségvetés , Hazai felhalmozási költségvetés , , ,2 Európai uniós fejlesztési költségvetés 355,7 4,0-351,7 XV. fejezet összesen , , ,8 64

65 millió forintban Cím Alcím Jogcímcsop. Jogcím El ő - ir. csop. Kiemel t Cím el őir. Alcím Jogcímcsop. Jogcím El ő - ir. csop XVI. F E J E Z E T Kiemelt el őirányzat neve Mű kodést kiadás évi elő irányzat Mű ködés i bevétel - Felhalmozást kiadás Felhalmozási bevéte l XVI. NEMZETI ADÓ- És VÁMHIVATAL 1 Nemzeti Adó- és Vámhivata l , 9 1 ] Működési költségvetés Személyi juttatáso k Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadáso k Ellátottak pénzbeli juttatása i Egyéb m űködési célú kiadások Felhabrio ási költségvetés Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelésű el őirányzatok Fejezeti stabilitási tartalék , , 0 244,8 XVI. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai m ű ködési költségvetés , , , 2 Hazai felhalmozási költségvetés ,5 244, ,6 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, XVI. fejezet összesen , , ,8 6 5

66 Halltó fauntba n Cím Alcí m Jogcímcsop. Jog - cím El ő- rr. csap. Kiemel l Cím el őir Alcí m Jogcintcsop Jogcím El ő- ir. csop XVII. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve Mű ködés i kiadás évi el ő irányzat Mű kodési bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevéte l XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása ,5 41, 0 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 9 024,6 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások , 6 2 Felhalmozási költségveté s 6 Beruházások 301, 9 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 34, 0 4 Országos Atomenergia Hivatal Műkodési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási koltségvetés 6 Beruházások Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Működést költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 474, 0 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozást koltségvetés 6 Beruházások Nemzeti Sportközpontok 3 126,5 3,C 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 3 037, 1 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási koltségvetés 6 Beruházások 1738,4 7 Felújítások 38,0 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 32 Közlekedési ágazati programo k ] A közösségi közlekedés osszehangolása 447,2 6, 0 2 Közúthálózat fenntartás és műkódtetés Útdíj rendszerek működtetése ,7 66

67 mtlhg foruvbn n Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi el ő irányza t cí m címcsop esop el őír. csop. csop. cím ir. mel l cím cím- cím ir. XVII. F E J E Z E T Kiemelt elő irányzat neve M űkodést Mükodési Felhalmo- Felhalmo - kiadás bevétel zási kiadás zási bevéte l 4 Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. működési támogatása Belvízi hajózási alapprogram Közúti közlekedésbiztonság javítása és szakképzési feladatok Közúti közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi feladatok Zajtérképezés EU tagállami feladatai Kiemelt közúti projektek Légyszállítási szolgáltatások Közúthálózat felújítása Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának f elújítása Határ menti közúti fejlesztések el ő készítése Kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások el ő készítése Kerékpáros létesítmények m űködtetése Regionális repül őterek működésének támogatása Légiforgalmi Irányítási szolgáltatásra való felkészülés támogatása Tengelysúly-mérő rendszer üzemeltetése Határkikötő k m ű ködtetése Folyami információs szolgáltatások üzemeltetése Kerékpáros létesítmények fejlesztése Hazai fejlesztési programok 2 Hungaronng Sport Zrt. támogatása Gazdaságfejlesztést szolgáló célelő irányzat Hazai fejlesztési programok célel ő irányzat Balaton fejlesztési feladatok támogatása Turisztikai célelő irányzat Nemzeti Vágta rendezvény megvalósítása Turisztikai fejlesztést célelő irányzat lnfokommunykációs ágazati programo k Infokotnmunikációs szolgáltatások, konszolidáció Nemzeti Infokommunykációs Stratégia (NIS) végrehajtásához kapcsolódó feladatok 3 Ű rtevékenységekkel kapcsolatos feladatok Klíma-, energia- és zöldgazdaság-polttykay ágazati programo k 1 Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás Épületenergetikai pályázati program Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer Bányanyitási feladatok kiadásai LIFE Program önerő támogatás Vízíközművek Állami Rekonstrukciós Alapja PPP-programo k 1 Autópálya rendelkezésre állási díj Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez Hozzájárulás a sportlétesítmények PPP bérleti díjához Közreműködő szervezetek kézhasznú tevékenységének támogatás a 38 3 Épületenergetikával és energiahatékonysággal összefüggő feladatok ellátása Egyéb feladato k 1 Nemzetközi tagdíjak Magán és egyéb jogi személyek kártérítése Kormányzat: szakpolitikai feladatok

68 Hol/óforintba n Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi el ő irányza t cí m címcsop. ir. mel l cím cím- cím csop. el őír. csop cím ir. XVII. F E J E Z E T csop Kiemelt előirányzat neve Mű ködési M űködési Felhalmo- Fefhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevétel Az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft muködtetése A Nemzeti Dohánykereskedelnú Nonprofit Zrt. működtetés e Megyei (fő városi) kereskedelme és iparkamarák mellett m ű ködő békéltet ő testületek támogatás a Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek támogatás a Bányabezárás MFK NKft. működési támogatás a Aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével ósszefuggő feladatok ős-dráva Program turistaházak fejlesztésének támogatása A hulladékgazdálkodási ideiglenes közszolgáltatás indokol t tobbletköltségei és kapcsolódó kártalanítás a NFSI Nkft. mű ködési támogatá s 950,2 400, , Sportlétesítmények fejlesztése és kezelés e Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása Tornaterem-építési program Tanuszoda-fejlesztési program Gödöllői uszoda beruházás Veszprémi uszoda beruházás Kultéri sportparkok fejlesztése Egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatás a Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztés e Szeged - Maty-ér Olimpiai Központ fejlesztés e Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia támogatása Rákosmenti multifunkcionális csarnok Váci multifunkcionális sport- és rendezvénycsarno k Szeged multifunkcionális csarno k Pécsi Utánpótlás Akadémia Közép-magyarországi Általános Olimpiai Központ - Dunavarsányi Edz ő tábor fejlesztése Kézilabda infrastruktúra-fejleszté s Népliget rekonstrukci ó Központi Birkózó Akadémia Maccabi Játékok sportinfrastruktúra fejlesztés e Nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházás a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja működés i támogatása Fejezeti stabilitási tartalé k Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése A 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztésének támogatás a Kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény fenntartásának é s üzemeltetésének támogatása Téry Ödön Nemzeti Tunstaház-fejlesztési Program Európai uniós fejlesztési programok Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projekte k Központi kezelés ű előirányzatok Vállalkozások folyó támogatása Egyedi támogatások, ellentételezések 1 268, Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása A vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése , , , 1 100, , 0 8, , , , , , ,0 288, ,0 2491,3 900, ,

69 mélltá forintba n Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi előirányzat cí m címcsop. csop elő ir csop csop cím a mel l cím cím- cí m ir. XVII. F E J E Z E T M ű kodési M űködési Felhalmo Kiemelt előirányzat neve Felhalmo bevétel zási kiadás zási bevétel Vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítése Autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások xoltsegtemese Vasúti személyszállítás korábbi költségtérítéseinek elolás a 5 553, El ővárosi közösségi közlekedés támogatás a Egyetemes postai szolgáltató méltánytalan tóbbletterhéne k megtérítése Peres ügyek Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások Osztalékbevétel Koncessziós bevételek Bányakoncessziós díj Dohánytermékek kiskereskedelmének koncessziós díj a Infrastruktúra koncessziókból származó díj Az NFM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságo k bérfejlesztésének ellentételezés e Az MFB Csoport feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolato s kiadások Az MFB Zrt. működésének támogatása Az MFB Zrt. rábízott vagyonába tartozó tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadáso k Az MFB Zrt. rábízott vagyonához kapcsolódó tanácsadói, értékbecslői, jogi képviseleti kiadások XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai működési költségvetés , , ,8 Hazai felhalmozási költségvetés ,2 44, , Európai uniós fejlesztési költségvetés ,4 0, , 4 I , , , ,0 I99. I XVII. fejezet összesen , , ,4 I I 69

70 nnatríforintban Cím Al - cím Jogcím - csop Jog - cí m Elő - tr. csop Ktemel t Cím el őír. Alcím Jogcímcsop. Jogcím El ő- ir. csop. XVIII. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve Működési kiadás évi elő irányza t M űködési bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevéte l 1 XVIII. KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai 76, 3 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 294, 6 7 Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások Külképviseletek igazgatása 6 409,9 60,0 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások , 9 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások , 2 4 Ellátottak pénzbelttuttatásat Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 4 667, 6 7 Felújítások 2 300, 0 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 112, 6 5 Nemzeti Befektetési Ügynökség , 0 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzátárulást adó Dologi kiadások 1 346,9 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 70,0 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelés ű el őirányzato k 1 Célel őirányzato k 1 Beruházás ösztönzési célelő irányzat , 0 2 Kötött segélyhitelezés Külgazdaság fejlesztést célel ő irányzat 7 535,0 6 Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmar programok támogatás a 15 Kulturális diplomáciai projektek támogatása Állaira protokoll támogatása Visegrádi Csoport soros magyar elnökségének támogatása A Magyar Foundatron of North America támogatása Államháztartáson kívüli szervezetek támogatás a 1 Európai Területi Társulások támogatása Demokrácia Központ Közalapítvány-Tom Lantos Intézet támogatása 5 Külfoldi magyar emlékek megőrzése Határmenti gazdaságfejlesztési vajdasági programok támogatása Kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégia támogatása ,6 15 A horvátországi magyarok demokratikus közössége vidék- és ,0 gazdaságfejlesztési stratégia támogatása 70

71 nullró /onntbnn Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi el ő irányza t cí m címcsop. csop. el ő ir csap csop cím ir. mel t cím cím- cí m ir. XVIII. F E J E Z E T Működési Felhalmo Kiemelt előirányzat neve Műkodési Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevétel 16 Muravidéki gazdaságfejlesztési stratégia támogatása Erdélyi gazdaságfejlesztési stratégia támogatása R Felvidéki gazdaságfejlesztési stratégia támogatása Vízipari külpiaci tevékenységet el ősegítő program támogatása Nemzetközt tagdíjak és európai uníós befizetése k 4 1 Nemzetközi tagdíjak és kötelez ő jelleg ű, önkéntes hozzájárulások Európai uniós befizetések Az afgán nemzeti biztonsági er ők fenntartásához szukséges penzugyi nozzatarutas Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezé s 1 Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés Humanitárius segélyezés 10, 0 5 Peres ügyek Felezett stabilitási tartalék Központi kezelésű el ő irányzatok 1 Vállalkozások folyó támogatása 1 Normatív támogatások Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése XVIII. KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai működési költségvetés , , , 9 Hazai felhalmozási költségvetés ,7 80, , Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, XVIIL fejezet összesen , ,

72 nttllrá fnrnvbm7 Cí m Alcím Jogcímcsop. Jogcím Előr csop Ktemel l Cí m elói r Al - cím Jogcímcsop. Jogcím El ő- ir. csop. XIX. F E J E Z E T Kiemelt el őirányzat neve Műkodési kiadás évi el őirányzat Műkodéri bevétel Felhalmo zári kiadás Felhalm o zári bevéte l XIX. UNIQS FEJLESZTÉSE K 2 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 4 Nemzeti Stratégiai Referenciakeret 2 Közlekedés Operatív Program 100, Területi Együttműködés ] Európai Területi Együttmű ködé s 10 ENPI HU-SK-RO-UA egyuttm ű kódési program 211, Egyéb uniós el ő irányzato k 3 Svájci Alap támogatásából megvalósuló projektek EGT, Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek ,8 I I I I I I EGT, Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek Szakmai fejezett kezelés ű el ő irányzatok EU támogatások felhasználásához szükséges technika i segítségnyújtás Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft uniós feladatainak támogatás a Komplex nemzeti térségfejlesztést programok európai unió s támogatásához kapcsolódó projektek el őkészítése Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatás a Európai uniós programokhoz kapcsolódó tartalék I I 1365, I közötti kohéziós politikai operatív programok Gazdaságfejlesztés és Innovációs OP (GINOP ) Versenyképes Közép-Magyarország OP (VEKOP ) Terület- és Településfejlesztési OP (TOP ) Integrált Közlekedésfejlesztési OP (IKOP ) , , Környezet és Energetikai Hatékonysági OP (KEHOP) Emberi Erőforrás Fejlesztési OP (EFOP ) Kózigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési OP (KÖFOP ) , Európai Területi Együttműködés ( ) 6 ETE határmenti programok SKHU ETE program ,0 ROHU ETE program ,7 HU-SER IPA progra m 1 729, 1 285, _ 122,3 HU-CRO ETE program ,7 AU-HU ETE program , SI-HU ETE program , ENI programo k Vidékfejlesztési és halászati programok Vidékfejlesztési Program Magyar Halgazdálkodási Operatív Progra m Vidékfejlesztési és halászati programok technikai segítségnyújtása Fejezeti stabilitási tartalék , ,

73 nulhó forintba n Cím Alcím Jogcímcsop Jogcím El ő- II'. csop. Kiemelt előtt. szá m Cí m Al - cím né v Jogcímcsop. Jogcí m né v Eló - Ir. csop XIX. FEJEZET Kiemelt előirányzat neve M ű kodési kiadás évi el ő irányzat Műkddést bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevétel XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai m űködési költségvetés 7 641,0 0, ,0 Hazai felhalmozási költségvetés ,0 0, , EurópaiEurópai uniós fejlesztési költségvetés , , , XIX. fejezet összesen , , ,2 73

74 nttl/ró forintban Cí m Alcím Jogcím - csop Jogcí m El ő- i r cso p Kiemel t Cím elő i r Al - cím Jogcímcsop. Jog - cí m Előrr. csop. XX. F E J E Z E T Kiemelt el ő irányzat neve M űkodési kiadás évi előirányzat M ű ködés i bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevétel XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 1 Emberi Erőforrások Minisztériuma igazgatása 1 704, 1 1 Működési költségvetés ] Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 888,5 3 Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 104, 3 7 Felújítások 5,6 2 Szociális és gyermekvédelmi intézményrendsze r Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti feladatellátás és ,0 irányítás Intézménye i M űködési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási ad ó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés Beruházáso k Felújításo k Egyéb kulturális intézmények Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadáso k Felhalmozási költségvetés Beruházáso k Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyetemek, fő iskolák Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási ad ó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés Beruházások Felújításo k Egyéb felhalmozási célú kiadáso k Egyéb oktatási intézménye k Oktatási Hivatal Működési költségvetés Személyi juttatáso k Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadáso k Ellátottak pénzbeli juttatásai , , , , , , , 2 688, 3 141, , , 0 74, , 3 74

75 millió fonniban Cím Alcím Elő- Jogcímcsop. száni Jog - cí m szá m Csup szá m Kiemel t előír Cím Alcí m né v Jogcímcsop né v Jogcím El ő- ir. csop. XX.FEJEZET Kiemelt el ő irányzat neve Műkodési kiadás évi elő irányzat M ű ködés i bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevéte l 2 Felhalmozási koltségvetés 6 Beruházások 8,0 7 Egészségügyi és gyógyszerészeti hatósági feladatokat ellát ó intézmények 1 Országo s Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 2 180,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 407, 9 3 Dologi kiadások 787, 0 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Felújítások 20,0 10 Gyógyító-megel ő ző ellátás szakintézetei 1 Állami Egészségügyi Ellátó Központ 2 084, 5 Működés i költségvetés 1 Személyi juttatások ,9 2 Munkaadókat terhel őjárulékok és szociális hozzájárulási adó 2 860,4 3 Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 248, 1 7 Felújítások 30,0 2 Gyógyító-megel ő ző ellátás intézetei , 3 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulás) adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb mű ködési célú kiadások 81,8 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 8 204,4 7 Felújítások 1 235, 8 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 37, 8 3 Országo s Sportegészségügy i Intézet 1 388,9 Működés i költségvetés 1 Személyi juttatások 1 050, 1 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 351,4 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 58, 6 11 Közgy űjtemények 3 444,5 5, 5 l Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 9 628,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 976,7 3 Dologi kiadások 6 343, 8 5 Egyéb mű ködési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Felújítások M ű vészeti intézmények 7 423,4 7 5

76 mtlkó forintban Cím Al- Jog- Jog- El ő- Kié- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi el őirányzat cím címcsop mr. mclt cím cím- cí m Szám csop előir csop cí m ir. XX. F E J E Z E T csop Kiemelt elő irányzat neve M űködési Mükodési Felhalmo- Felhalmokiadás bevétel zást kiadás zári bevétel 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 156, 9 3 Dologi kiadások Egyéb m űködési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 911, 7 7 Felújítások Kopp-Skrabski Demográfiai és Családkutató Intéze t 1 Működési költségveté s 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 70, 0 3 Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Országos Ment őszolgálat ,3 1 M űködési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Országos Közegészségügyi Intézet Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 3 182,7 2 Munkaadókat terhel őjárulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások 285, 8 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 69, 9 7 Felújítások 5, 3 17 Országos Vérellátó Szolgálat Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 974, 9 3 Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Felújítások ' Klebelsberg Központ Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások , 0 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 683, 8 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 9 380,8 7 Felújítások 112, 5 19 Emberi Erő forrás Támogatáskezelő ,' 7 6

77 millió forintba n Cím Al- Jog- Jog- Eló- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi el őirányzat cí m címcsop csop mat t cím cím- cím i r erőit. csop cím ir. XX. F E J E Z E T csop. szánt Kiemelt elő irányzat neve M űkodési Működési Felhalmo- Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevétel 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzátárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozást költségvetés 6 Beruházások Fejezeti kezelésű el őirányzatok 2 Normatív finanszírozás 2 Nem állami felső oktatási Intézmények támogatása Köznevelést célú humánszolgáltatás és m űködési támogatás Hit- és erkölcstanoktatás és tankönyvtámogatás Köznevelési szerződések 4 000, 0 3 Fels ő oktatási feladatok támogatás a 1 Fels ő oktatás speciális feladatai Lakitelek Népfőiskola támogatása Kiválósági támogatások Fels őoktatási Struktúraátalakítási Alap 1 306,1 905, 6 5 Francia Egyetem kialakítása a Szegedi Tudományegyetemen Felsőoktatási vagyongazdálkodási feladatok Köznevelési feladatok támogatás a 4 Köznevelés speciális feladatainak támogatása Nemzeti Tehetség Program 3 084,9 8 Szakmai. tanügy-igazgatási informatikai feladatok támogatása Tarpai sportkollégium támogatása Kis létú hit- és erkölcstanoktatás kiegészít ő támogatása Erzsébet gyermek- és ifjúsági táborok támogatása Egyéb feladatok támogatás a 8 4 Peres ügyek Autista gyermekeket gondozó központ támogatása, Lakitelek László Gyula Intézet támogatása Hangszercsere program Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatás a 1 Határon túli felsőoktatási feladatok támogatása 801,4 2 Határon túli kulturális feladatok támogatása 97, 5 3 Határtalanul! program támogatása Határon túli köznevelési feladatok támogatása Szociális ágazati fejlesztések, szolgáltatások és programok támogatása Nemzetközi kapcsolatok programjai 1 Nemzetközi kétoldalú oktatási és képzési programok 547,2 2 Európai Uniós és nemzetközi oktatási és képzési programok 687,3 3 Waclaw Felczak Alap 308,2 5 Kétoldalú munkatervi feladato k 2 Kétoldalú kulturális munkatervi feladatok 4,0 10 Kulturális és oktatási szakdiplomáciai feladato k 2 Kulturális szakdiplomáciai feladatok 5,4 9 EU-tagsággal kapcsolatos feladatok 6 EU-tagságból ered ő együttműködések 77

78 mrlhó fnrtntbn n Cím Al- Jog- Jog- El ő - Kie- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi elő irányzat cím cím- cím ir mell cím cím- cím ir. XX. F E J E Z E T csop csup. el őír csop. csop. Mű kodési M űkodési Felhalmo- Felhalmo Kiemelt el őirányzat neve kiadás bevétel zási kiadás zári bevéte l 2 EU-tagságból eredő kulturális együttmű ködések Kulturális feladatok és szervezetek támogatás a 1 Filmszakmai támogatások I2 3 Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark támogatása 228, 8 5 Kiemelt és/vagy közösségi nemzetközi és hazai kulturális feszhvalok cs cscmcnyck támogatás a 21 Vörösmarty Mihály Emlékkiállítás 444,5 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúr a 7 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra támogatás a 1 Közgy űjteményi szakmai feladatok - közgy űjtemények nemzeti értékmentő programj a Közmű velődési szakmai feladatok 1 574,0 2,0 3 Kulturális szakemberek továbbképzése Csoón Sándor Alap Mű vészeti tevékenységek 1 A Magyar Rádió Zenei együtteseinek támogatása M ű vészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatása 638,0 12, 4 5 Elő adóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok (m űködési és mű vészeti pályázatok ) Közkönyvtári kölcsönzési jogdíjak M űvészeti nyugdíjsegélyek megtérítése A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Ő szi Fesztivál I 950, 0 megrendezésének támogatás a 12 Egyéb színházi támogatások A 100 Tagú Cigányzenekar támogatása A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok 518, 9 15 Gyermek és ifjúsági szakmai feladato k 16 3 Ifjúságpolitikai feladatok támogatása 2 Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok Báthory István Magyar-Litván Egyuttműkcidési Alap Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. támogatása Fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának támogatása 2 788,0 7 Fiatalok vezetői engedélyének megszerzésével összefügg ő hozzájárulá s Szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatás a 1 Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése, szakmai 52.5 feladatok támogatása Család- és ifjúságügyi fejlesztések, szolgáltatások és programok 35, 3 támogatás a 6 Családpolitikai Programok Családpolitikai célú pályázatok , 0 9 Karitatív Tanács tagjai által koordinált feladatok Egyes szociális pénzbeli támogatások 18 l Gyermekvédelmi Lakás Alap Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása GYES-en és GYED-en lév ők hallgatói hitelének célzott támogatása Gyermekvédelem szolgáltatások fejlesztése , 0 19 Szociális célú humánszolgáltatások 1 Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása ,6 7 8

79 nullrá forintban Cím Al- Jog- Jog- El ő - Kie- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi el őirányzat cím cím - cí m i r melt cím címcsop. csop cí m ir. XX. F E J E Z E T csop csop. elő ír Kiemelt el őirányzat neve M ű kodési M űködési Felhalmo- Felhalmokiadás bevétel zást kiadás zási bevétel Közösségi ellátások, utcai szociális munka, krízisközpont és a 2 138,6 Biztos Kezdet Gyerekház finanszírozasa Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátás i szerződésekkel történő finanszírozás a Szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális- és gyermekvédelnu ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezésse l összefügg ő támogatáso k Állami és köztestületi szociális intézmények részére biztosított ágazati pótlék ,8 ) 22,7 ) Egyes szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztési ) 100,0 1 támogatás a Szociális humánszolgáltatásokkal kapcsolatos egyéb 6 900,01 bérintézkedé s Társadalmi kohéziót erő sítő tárcaközi integrációs szociális I programok Család, esélyteremtési és önkéntes házak, továbbá egyéb I esélyteremtési programok támogatás a Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonközpont működésének támogatása Fogyatékos személyek esélyegyenl ő ségét el ősegítő programok 260,1 1 támogatás a I Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás és elemi látásrehabrlitáció I támogatása Hajléktalanokhoz kapcsolódó közfeladatok ellátása Autista otthonok, értelmi sérült és halmozottan fogyatékosokat ellátó lakóotthonok támogatása Egészségügyi ágazati el őirányzatok 190,0 BELLA program akreditációja Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások Nem központi fenntartású Egészségfejlesztési Irodák támogatása A kollegiális vezetői rendszer működtetése l A betegbiztonság növelésével és a struktúra átalakításával kapcsolatos támogatáso k Egynapos sebészet eszközfejlesztés e Krónikus Hepatitis C betegekkel foglalkozó dolgozók sz űrése. 600,0 kezelése Nemzeti innovációs onkogenomikai és precíziós onkoterápiás programok elindítása, fejlesztése MRE Bethesda Gyermekkórháza és a Budai Irgalmasrendi Kórház 1 közös fejlesztés e Kisforgalmú gyógyszertárak m űködtetési támogatása l Patika hitelprogram kamattámogatása Egészségügyi szakképzési (rezidens) rendszer m űködésének támogatása Egészségügyi intézmények fejlesztése és rendkívüli támogatása Egészséges Budapest Program 3 026, 8 Egyházi fenntartású egészségügyi intézmények kiegészítő támogatás a A Betegápoló trgalmasrend projektjeinek finanszírozása Nemzeti Népegészségügyi Stratégiával összefügg ő feladatok Sporttevékenység támogatása Versenysport támogatása Országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének 5 240,0 kialakítása, továbbá az MLSZ feladatainak támogatása Az olimpiai mozgalommal összefüggő. valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására , ,

80 Cím Al - cí m Jog - címcso p Jogcím Elői r csop Kiemel t Cím el ő ír. Alcím Jogcímcsop Jogcím El ő- ir. csup. XX. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve Műkbdési kiadás 1 Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása I 770, 0 2 Sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi elismerése Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai Utánpótlás-nevelési feladatok Fogyatékosok sportjának támogatása 460, 0 10 Nem olimpiai sportágak szakmai támogatása Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése évi el őirányza t M űködési bevétel Felhalmozási kiadás 9 Sportegészségügyi ellátás támogatása , 0 23 Szabadid ősport támogatása 522, 4 24 Diák- és hallgatói sport támogatása Sport népszerű sítésével összefügg ő kiadások 25,0 28 Stratégiai és sporttudományí innovációs folyamatok m űködtetése 32.7 es projektjei 29 1 I I Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefügg ő feladatok támogatás a Kiemelt sportegyesületek m űködésének támogatás a Sport-táplálkozástudományi intézmény fejlesztése, fenntartás a A évi Maccabr Európa Játékok (EMG 2019) Budapeste n történő megrendezésének támogatása Magyar Természetjáró Szövetség támogatás a Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése Sportlétesítmények fejlesztése és fenntartás a Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása Magyar Sport Háza támogatása Felújítások központi támogatása, egyéb fejlesztési támogatások MOME Campus - Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakítás a Alapítványok, közalapítványok által ellátott feladatok és általu k fenntartott intézmények támogatása Oktatási alapítványok, közalapítványo k Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért Autizmus Alapítvány Kulturális alapítványok, közalapítványok Egyéb kulturális alapítványok működési és programtámogatása Trianon Múzeum Alapítvány (Várpalotai Trianon Múzeum) támogatása Nemzeti Pedagógus Kar működtetésének támogatása Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatás a Társadalmi. civil és non-profit szervezetek működési támogatása Oktatási társadalmi, civil és non-profit szervezetek Oktatási társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok támogatás a Kulturális társadalmi, civil és non-profit szervezete k Kulturális társadalmi, civil szervezetek, szövetségek, egyesuletek támogatása Teruleti M űvelődési Intézmények Egyesülete (TEMI ) támogatás a Magyar Írószövetség támogatása Tudományos Ismeretterjesztő Társulat támogatás a Rákóczi Szövetség támogatás a Egészségügyi társadalmi. civil és non-profit szervezetek Magyar Vöröskereszt támogatása , 0 43, , ,0 30, , 1 nnllib forintban 55, Felhalmozási bevéte l

81 Cí m azám Alcím Jogcím - csop Jog - cí m Előir. csop. azám Kremel l Cím cl őu. Alcí m El ő - ir. csop. XX. F E J E Z E T Kiemelt el ő irányzat neve Működési kiadás 2 Magyar Rákellenes Liga támogatása Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek I I müködést támogatás a Magyar ILCO Szövetség támogatás a Magyar Gyermckonkológiai Hálózat Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthon a Rákbetegek Országos Szövetség e Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakér t Szociális társadalmi, civil és non-profit szervezete k Fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezetei ; közösségi. szolidaritási és esélyteremtési programok támogatás a Értelmi Fogyatékossággal Él ők és Segítőik Országo s Érdekvédelmi Szövetsége Siketek és Nagyothallók Országos Szövetség e Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetség e Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális é s Érdekvédelmi Szövetsége Autisták Országos Szövetség e Siketvakok Országos Egyesülete Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek é s Alapítványok Országos Szövetség e Karitatív tevékenységet végző szervezetek támogatása Dévény Anna Alapítván y Kézenfogva Alapítvány Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum Afázia Egyesüle t Démoszthenész Beszédhibások és Segít őik Országos Érdekvédelmi Egyesülete Sport-, társadalmi, civil és non-profit szervezete k Sportköztestületek támogatása Család- és ifjúságügyi társadalmi, civil és non-profit szervezete k és közösségi programok támogatása Esélyteremtési és önkéntes programok, feladatok támogatás a Családbarát Ország Nonprofit Kft. működésének támogatás a Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhe z Fejleszt ő foglalkoztatás támogatás a Megváltozott munkaképesség űek munkaerő-piaci integrációját el ősegítő programo k Megváltozott munkaképesség ű munkavállalók foglalkoztatás ának támogatása Kincstári díj és pénzügyi tranzakciós illeték Kulturális szakmai feladatok támogatása Magyar Állami Operaház - Eiffel Bázi s Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítása Emlékpont Központ támogatás a Modern Opera beruházása Liget Budapest projekt előkészítése és megvalósítása A Fővárosi Nagycirkusz elhelyezése és kialakítás a Makovecz Imre Alap Fejezeté általános tartalé k üldözött keresztények segítésének feladata i , , 3 80, , 7 14, , 0 2, , , , , 8 15, , évi előirányzat M ű ködés i bevétel 2,0 Jog- Jogcícímcsop. Felhalmozási kiadás rnillrg fonnrban , , , Felhalmozási bevéte l

82 na/hó forintba n Cím Al- Jog- Jog- Elő - Kie- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi előirányzat cím címcsop cím ir. mel l cím cím- cím ir XX. F E J E Z E T csop. el őm csop. csop. Mű kodési Felhalmo - Kiemelt előirányzat neve M űködési Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevétel 1 Ósztöndíjprogram támogatása 300,0 2 Intervenciós Támogatási Keret 224,0 54 Nemzeti Együttmű ködési Alap Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások 1 Egyházi kulturális tevékenységek támogatása (közgy űjtemények, kozmuvclodesi mtezmenyc k, k uura lt is programok ) Egyházi közgyűjtemények és közmű velődési intézmények támogatás a I I I 111 i I Egyházi hit- és egyéb oktatási tevékenység támogatása Hittanoktatás támogatása Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése 4 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék , , Kistelepolési és szórvány egyházi támogatások Az 5000 lakosnál kisebb telepuléseken szolgálatot teljesítő Z egyházi személyek jövedelempótléka - Bevett egyházak 4 Külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása - 420, 0 Határon túli egyház és annak bels ő egyházi jogi személye 7 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása Vallást tevékenységet végző szervezetek támogatása Határon túli egyházi intézmények fejlesztésének támogatása Egyházak hitéleti támogatásának kiegészítése Egyházi személyek eszközellátásának támogatása 200, 0 26 Görögkatolikus Metropólla támogatása Nemzetiségi támogatások Országos nemzetiségi önkormányzatok és média támogatása 1 776, 1 58 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott Intézmények támogatása 59 Társadalmi felzárkózást segítő programok 1 Roma Szakkollégiumi Hálózat Roma kultúra támogatása 52, 3 Társadalmi, gazdasági, teruleti hátránykiegyenlítést el ő segítő programok, szakkollégiumok 451, Felzárkózás-politika koordinációja 29, Roma ösztóndíj programok Multifunkcionális Nemzetiségi - Roma Módszertani, Oktatási és 79,2 Kulturális Központ 11 Budapesti Roma Oktatási és Kulturális Központ Nemzetiségi intézmények támogatása beruházásra, felújításra, pályázati önrészre 4,4 63 Fejezett stabilitási tartalék Központi kezelés ű előirányzato k Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap Családi támogatások Családi pótlék Anyasági támogatás Gyermekgondozást segítő ellátás ,7 4 Gyermeknevelési támogatás ,7 5 Gyermekek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése 2 601, 7 6 Életkezdési támogatás 6 629, 6 7 Pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások

83 nnllió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő - Kie- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi elő irányzat cím cím- cím ir. mell cím cím- cím er. XX. F E J E Z E T csop. csup el őir csop. csop M űködési M űködési Felhalmo- Felhalmo Kiemelt előirányzat neve kiadás bevétel zási kiadás zási bevéte l 8 Gyermektartásdíjak megelő legezése Korhatár alatti ellátáso k 1 Szolgálati járandóság ,0 2 Korhatár előtti ellátás, balettmű vészeti életjáradék Jövedelempótló és jövedelemkiegészít ő szociális támogatáso k Átmeneti, bányászjáradék, szénjárandóság kiegészítése és kereset iaegeszaese Mező gazdasági járadé k Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadék a 1 592, , I I I Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítése k Házastársi pótlé k Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása. Lakbértámogatás) Megváltozott munkaképességüek kereset-kiegészítés e Járási szociális feladatok ellátása Kulónféle jogcímen adott térítések Közgyógyellátás Egészségügye feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulá s Folyósított ellátások utáni téríté s Teleptelése és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatás a Gyógyszertári tulajdoni hányad állami el ővásárlás kiadása Gyógyszertári tulajdoni hányad értékesítéséb ől származó bevétel Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadáso k Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tulajdonos i joggyakorlásával kapcsolatos bevétele k Ingatlanvagyon értékesítéséből befolyó bevételek Egyéb vagyonnal kapcsolatos bevétele k Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tulajdonos i joggyakorlásával kapcsolatos kiadások Ingatlanok fenntartásával járó kiadások Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ rábízott vagyonáb a tartozó társaságok tőkeemelés e Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ rábízott vagyonáb a tartozó társaságokhoz kapcsolódó egyéb kiadások XX. EMBERI ER Ő FORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai működési költségvetés , , ,3 Hazai felhalmozási költségvetés , , , Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, , , , , , , ,6 1.0 XX. fejezet összesen , , , ,0 1,0 2, 0 8 3

84 millió (ormiba n Cím cím Al - Jogcímcsop. szánt Jogcí m El ő - r r cso p Kie - Cím melt előír. Al - cím Jogcímcsop. Jogcím El ő- ir. csop. XXI. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve Működés i kiadás évi elő irányzat Működési bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevétel 1 XXI. MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA Miniszterelnöki Kabinetiroda 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 1 962,0 2 Munkaadókat terhelőjárulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások 1 550, 1 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 226, 0 2 Nemzeti Kommunikációs Hivatal Működési költségvetés l Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 20, 0 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 1 Célelőirányzato k 1 Kormányfő i protokoll 497,8 2 Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok Batthyány Lajos Alapítvány mű ködéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás Fejezeti általános tartalék Tihanyi Alapítvány támogatás a Tudatos nemzeti közjogi gondolkodás és a magyar kulturális értékek megőrzése és fejlesztése 58, 1 300, XXI. MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai működési költségvetés ,2 20, , Hazai felhalmozási költségvetés 246,0 0,0-246, Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, XXI. fejezet összesen ,2 20, ,2 84

85 milhh forintban Cím Alcí m Jog - címcsop Jogcím El ő- ir. csop. Kiemell Cím elő í r Al - cí m Jogcímcsop. Jogcím El ő - u. csop XXX. F E J E Z E T Kiemelt el ő irányzat neve Mű ködési kiadás évi el őirányzat M űkodés i bevétel Felhalmozási kiadás - Felhalmozási bevétel I ] XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL Gazdasági Versenyhivatal igazgatás a Működési költségvetés Személyi juttatáso k Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási ad ó Dologi kiadások Egyéb mű ködési célú kiadások Felhabnocási koltségvetés Beruházások Fejezeti kezelés ű előirányzato k OECD RO K Fejezeti tartalék XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL Kiadás Bevétel Egyenle g , ,8 25, ,0 Hazai működési költségvetés 2 282,8 33, , Hazai felhalmozási költségvetés 85,0 0,0-85,0 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 XXX. fejezet összesen 2 367,8 33, ,7 8 5

86 millió forintban Cím Alcím Jogcím - csop Jog - cím Elő - i r csop. Kiemell Cím el őír. Al - cím Jogcímcsop. Jogcím Elő - rr. csop. XXXI. F E J E Z E T Kiemelt el ő irányzat neve M ű kodési kiadás évi előirányzat Mű kodés i bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevétel 1 XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Központi Statisztikai Hivatal , 0 1 Működési költségvetés ] Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Egyéb m űködési célú kiadások Felhcdmozási költségvetés 6 Beruházások 506, 1 7 Felújítások 20, 0 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 32,8 4 KSH Könyvtár Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások KSH Népességtudományi Kutató Intézet 35, 5 1 M űködést költségrecés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást adó Dologi kiadások Fejezeti kezelés ű előirányzatok 1 Statisztikai Elemző Központ Korlátolt Felelősség ű Társaság 483,4 tamogatasa Fejezett stabilitási tartalék Fejezeti általános tartalék XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai mű ködési költségvetés 9 895,3 760, ,6 Hazai felhalmozási költségvetés 710,7 33,0-677, Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, XXXI. fejezet összesen ,0 793, ,

87 mtlltáforintban Cím Al - cím Jogcímcsop. Jog - cím csop. Előm Kiémel t Cí m elötr. Alcím Jogcím - csop. Jog - cím Előir. csop. XXXIII. F E J E Z E T Kiemelt elöirányzat neve M ű ködés i kiadás évi el ő irányza t Múködési bevétel Felhalmozási kiadás Fclhalmozási bevétel I XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMI A MTA Titkárság Igazgatása, tiszteletdíjak Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbelituttatásai Felhalmozási koltségvetés 27,2 15,0 6 Beruházások 25,0 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 15,0 2 MTA Könyvtár és Információs Központ 3 956, 5 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások 3,0 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 18,0 3 MTA kutatóközpontok, kutatóintézetek ,5 607, 6 1 M űködési költségvetés ] Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 937, 7 3 Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások Felújítások 106, 3 8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 10,0 4 MTA Támogatott Kutatóhelyek 76,7 ] Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzátárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások MTA egyéb intézmények ] MTA Létesítménygazdálkodást Központ Működési költségvetés ] Személyi juttatások 458,8 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzátárulási adó Dologi kiadások 1 036,5 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások MTA Jóléti intézmények Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 263, 1 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások 192,5 8 7

88 mütuí forintban Cí m Al - cím Jogcímcsop. Jogcím Előimel t Kie- csop el őir. Cím Alcím Jogcímcsop. Jogcí m El ő - ir. csop. XXXIII. F E J E Z E T Kiemelt el őirányzat neve évi el őirányza t Mű ködési M űkodési Felhalmo- Felhalmo- kiadás bevétel zárt kiadás zási bevéte l 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 1, 0 MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkársága Működési költségvetés 1 Személyt juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 34, 3 3 Dologi kiadások Széchenyi Irodalmi és Mű vészeti Akadémia Titkársága Működési költségvetés 1 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Fejezeti kezelés ű előirányzato k 1 Társadalmi szervezetek és alapítványok támogatása (tudományos társaságok, Nagy Imre Alapítvány, Bolyai M ű hely Alapítvány Határon túli magyar tudósok és tudományos szervezete k támogatása Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatása Európai Uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatás a Infrastruktúra fejlesztés Lendület Progra m Fiatal kutatók támogatása Nemzetközi kapcsolatok és nemzetközi tagdíja k Posztdoktori támogatások Szakmai feladatok teljesítése Kiválósági kózpontok támogatás a Központi kezelésű felújítások MTA Agrártudományi Kutatóközpont fejlesztés e XXXIIL MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai működési költségvetés , , , Hazai felhalmozási költségvetés 4 762,6 622, , Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, XXXIII. fejezet összesen , , , , , 0 343, 2 723,

89 Cím Alcím Jogcím - cím Jog- csop. El ő- ir. csop. Kiemel l Cím el őir. Alcí m Jogcímcsop - Jogcím Előir. csop. XXXIV. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve Mű ködési ' kiadás évi el ő irányzat M ű ködési bevétel Felhalmozási kiadás nulhó forintban Felhalmozási bevéte l XXXIV. MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMI A 1 MMA Titkársága 1 MMA Titkárság Igazgatása, kbztestuleti feladato k 1 Működési költségvetés Személyi juttatások 3 290, 0 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulást ad ó 575,3 3 Dologi kiadások Felhahnözási költségvetés Beruházások MMA Kutatóintéze t Működési költségvetés Személyi juttatáso k Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadáso k 149, ] Felhalmozási költségvetés Beruházások Fejezeti kezelésű el ő irányzatok Országos művészeti társaságok, szövetségek támogatás a Magyar M űvészetek Háza programok Nemzetközi programok, konferenciák, nemzetközi tagdíja k Kutatási tevékenység támogatása Pályázati alapok Pesti Vigadó művészeti programok Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatás a Nemzeti Szalon programjai Makovecz Emlékközpont , ,0 84, XXXIV. MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai m ű ködési költségvetés 6 560,4 0, ,4 Hazai felhalmozási költségvetés 210,6 0,0-210, 6 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, 0 XXXIV. fejezet összesen 6 771,0 0, ,0 89

90 mdltó forintba n Cím Al- Jog- Jog- El ő - K e- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi el ő irányzat cím cím - cí m trcsop. el őir. csop. csop mel t cí m cím- cím ir. XXXV. F E J E Z E T csop. Kiemelt előirányzat neve M űködési Műkodési Felhalmo- Felhalmo kiadás bevétel zárt kiadás zári bevétel XXXV. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS HIVATAL l NKFI Hivata l Műkodési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés Beruházások Fejezeti kezelés ű elő irányzatok Nemzetközt tagdíja k Felezett stabilitási tartalék ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Korláto k Felel ő sségű Társaság támogatása , , , , 0 XXXV. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS HIVATAL Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai mű ködési költségvetés 9 991, , ,3 Hazai felhalmozási költségvetés 65,0 50,0-15, Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 XXXV. fejezet összesen , , ,3 90

91 miihó forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Rác- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi elő irányza t cí m címcsop csop el őír csop. csop. cím i r mel t cí m cím- cím ir. XLI. F E J E Z E T Működési Mű ködési Felhalmo Kiemelt el ő irányzat neve Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevéte l XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATO S BEVÉTELEK ÉS KIADÁSO K 1 Devizában fennálló adósság és követelések kamatelolása i Devizahitelek kamatelolása i Nemzetközi pénzügyi szervezetektől felvett devizahitelek kamata Egyéb devizahitelek kamata Átvállalt önkormányzati devizahitelek kulfölda pénzintézete k felé 3 Egyéb devizahitelek Devizakötvények kamatelolásai Nemzetközi devizakötvények 2 Belföldi devizakötvények Devizakötvények kamata ,4 Devizakötvények kamata ,6 3 Egyéb devizaműveletek kamatelolásai 1 962,4 2 A forintban fennálló adósság és követelések kamatelolásai Forinthitelek kamatelolása i Nemzetközi pénzugyi szervezetektől felvett forinthitelek kamata Államkötvények kamatelolása Piaci értékesítésű államkötvények kamatelolása i 1 Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvénye k ,2 kamatelolásai 2 Lakossági kötvények Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelolása 125,4 Kincstárjegyek kamatelolásai Diszkont kincstárjegyek kamatelolása Lakossági kincstárjegyek kamatelolása Repóügyletek kamatelolásai ,9 3 Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai Jutalékok és egyéb költségek Deviza elolások Forint elolások Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások Adósságkezelés költségei 1 191,7 XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai működési költségvetés , , , 2 Hazai felhalmozási költségvetés 0,0 0,0 0,0 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 XLL fe j ezet összesen , , ,2 9 1

92 mrllví funnlban Cím Alcím szá m Jogcímcsop. Jogcím Előir. csop. Kiemel t elő í r Cím Al - cím né v Jogcímcsop. né v Jogcím Eloir. csop. XLII.FEJEZET Kiemelt előirányzat neve Mű ködési kiadás évi el őirányzat Működési bevétel Felhalmo- Felhalmozási kiadás zási bevéte l XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELE I És KIADÁSAI 1 Vállalkozások költségvetési befizetése i 1 Társasági adó Pénzügyi szervezetek kúlönadóta Cégautóadó Egyszerű sített vállalkozói adó , 0 7 Bányajáradék , 0 8 Játékadó Okoadó 1 Energiaadó ] Környezetterhelési díj Egyéb befizetések ,0 11 Energiaellátók jövedelemadója ,0 12 Rehabsbtációs hozzájárulás ,0 14 Kisadózók tételes adója Kisvállalata adó ,0 16 Közm ű adó Reklámadó Fogyasztáshoz kapcsolt adók Általános forgalmi adó Jövedéki adó Regisztrációs adó Távközlési adó , 0 5 Pénzügyi tranzakciós illeték , 0 6 Biztosítási adó Turizmusfejlesztési hozzájárulás , 0 3 Lakosság költségvetési befizetése i Személyi jövedelemadó , 1 2 Egyéb lakossági adók 8 000, 0 4 Lakossági illetékek , 0 5 Gépjárműadó , 0 6 Magánszemélyek jogviszony megszű néséhez kapcsolódó egyes jövedelmeinek kulönadója 4 Egyéb költségvetési bevételek 8 Vegye s bevételek Egyéb vegyes bevételek Kezesség-vi sszatérnlés 3 324,0 10 Ár- és belvízvédelmi rendszeres befizetés 3,6 Központosított bevételek 1 Bírságbevételek 30312, 8 2 Tcrmékdíjak ,0 3 Egyéb központosított bevételek Megtett úttal arányos útdíj Hulladéklerakási járulékból származó bevétel ,0 6 Idő alapú útdíj Költségvetési befizetések Központi költségvetési szervek Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap befizetése ,0 9 2

93 Cím cí Al m - Jogcímcso p Jog - cím Előa csop. Kiemel l Cím elöir. Alcím Jogcímcsop. Jogcím El ő- ir. XLII. F E J E Z E T csop Kiemelt el őirányzat neve M űködési kiadás évi előirányzat M űködés i bevétel 5 Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás ,2 6 Uniós programok bevételei I I I 2 Gazdaságfejlesztés és Innovációs OP (GINOP ) Felhalmozási kiadás millió farorrban Felhalmozási bevéte l 1 Folyamatban lév ő (GINOP) programok korábbi években teljesített ,1 2 lcraaasainak umos torrasrenaezese Folyamatban lév ő (GINOP) programok tárgyévi kiadásainak uniós forrásrendezése I I 2 2 Versenyképesség Kozép-Magyarország OP (VEKOP ) Folyamatban lév ő (VEKOP) programok korábbi években teljesített kiadásainak uniós forrásrendezés e Folyamatban lév ő (VEKOP) programok tárgyévi kiadásainak uniós forrásrendezése Terület és Településfejlesztést OP (TOP ) Folyamatban lév ő (TOP) programok korábbi években teljesítet t kiadásainak uniós forrásrendezés e Folyamatban lévő (TOP) programok tárgyévi kiadásainak uniós forrásrendezése Integrált Közlekedésfejlesztési OP (IKOP ) Folyamatban lévő (IKOP) programok korábbi években teljesített kiadásainak uniós forrásrendezés e Folyamatban lévő (IKOP) programok tárgyévi kiadásainak unió s forrásrendezése Környezet és Energetikai Hatékonysági OP (KEHOP) Folyamatban lév ő (KEHOP) programok korábbi években teljesített kiadásainak uniós forrásrendezés e Folyamatban lév ő (KEHOP) programok tárgyévi kiadásainak uniós forrásrendezés e Emhen Erőforrás Fejlesztési OP (EFOP ) Folyamatban lév ő (EFOP) programok korábbi években teljesített kiadásainak uniós forrásrendezése Folyamatban lév ő (EFOP) programok tárgyévi kiadásainak uniós forrásrendezés e Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési OP (KÖFOP) Folyamatban lévő (KÖFOP) programok korábbi évekbe n teljesített kiadásainak uniós forrásrendezése Folyamatban lévő (KÖFOP) programok tárgyévi kiadásainak umós forrásrendezése Rászoruló Személyeket Támogató OP (RSZTOP) Folyamatban lévő (RSZTOP) programok korábbi évekbe n teljesített kiadásainak uniós forrásrendezés e Folyamatban lévő (RSZTOP) programok tárgyévi ki adásainak uniós forrásrendezés e Vidékfejlesztési Program (VP) Folyamatban lév ő (VP) programok korábbi években teljesített kiadásainak uniós forrásrendezése Folyamatban lév ő (VP) programok tárgyévi kiadásainak unió s forrásrendezése Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Folyamatban lévő (MAHOP) programok tárgyévi kiadásaina k uniós forrásrendezése Egyéb programok Folyamatban lévő egyéb programok korábbi években teljesítet t kiadásainak uniós forrásrendezése Folyamatban lévő egyéb programok tárgyévi kiadásainak unió s forrásrendezése Egyéb uniós bevételek Vámbeszedési költség megtérítés e 9 3 I ,4 1 ( ,6 1 I , , , ], , , , , , , , , , I , , , , , , , ,

94 Cím 8 Alcím Jogcímcsop Jogcím El ő- u, csop Kiemel l Cím elötr. Alcím El ő- i r csop. XLII. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve 4 Uniós támogatások utólagos megtérülése T őke követelések visszatérülése Kormányhitelek visszatérülése Mű kodési kiadás évi el ő irányza t Működést bevétel , 0 37,9 Jog- Jogcícímcsop, Felhalmozárt kiadás 27 Diákhitel tartozás csökkentésének támogatása Diákhitel 2 konstrukció kamattámogatása 340, 0 29 Lakástámogatáso k 1 Egyéb lakástámogatások ,0 31 Szociálpolitikai menetdíj támogatás Egyéb költségvetési kiadások Vegyes kiadások 4 Felolásokkal kapcsolatos kiadások Szanálással kapcsolatos kiadások I 5 I 6 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése Védelmi felkészítés előirányzatai 1 Honvédelmi- és gazdasági felkészulés központi kiadásai Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítás a Egyéb vegyes kiadások 1% SZJA kozcélú felhasználás a Mehib és Eximbank behajtást jutalék a Ugyfélnek visszatáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés Átmeneti hulladék-közszolgáltatással kapcsolatos kiadások II I I 7 I I I I10I I I I Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatá s Fuvarozók kamattámogatása Filmszakmai közvetett támogatások mozgókép törvény szerint i kiegészít ő finanszírozás a Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése Eximbank Zrt. által vállalt garanciaügyletekb ő l eredő fizetési kötelezettsé g MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettsé g Garantiga Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettsé g Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteib ő l ered ő fizetési kötelezettség A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességb ő l eredő fizetési kötelezettsé g Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettsé g A "fészekrakó" programhoz vállalt kezességből ered ő fizetés i kötelezettség MFB Zrt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekb ől eredő fizetési kötelezettsé g Áthidaló hitelprogramra vállalt kezességekb ől eredő fizetés i kötelezettség Gyűjtőla hitelprogramra vállalt kezességekb ő l eredő fizetés i kötelezettség E-útdíj fizetési célú hitelprogramhoz vállalat kezességekb ől ered ő fizetési kötelezettség Kormányzati rendkívüli kiadások Pénzbeli kárpótlá s Pénzbeli kárpótlá s Az 1947-es párizsi békeszerz ő désbő l eredő kárpótlás l 0, ,9 millió forintba n Felhalmozási bevétel

95 Cím Al - cím Jogcímcsop. Jogcím El ő- ir. csop. Kiemelt Cí m elő ír. Alcím Jogcím - csop. Jogcím Előtr. csop. XLII. F E J E Z E T Kiemelt elő irányzat neve Mükodési kiadás 3 Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokho z 1 Nyugdíjbiztosítási Alap támogatás a 5 Kiadások támogatására pénzeszköz átadás Egészségbiztosítási Alap támogatás a 4 Járulék címen átadott pénzeszköz Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás Nemzetközi pénzügyi intézmények felé vállalt kötelezettségek Kraaasat 1 Nemzetközi tagdíjak CEB tagdíj Brucgcl tagdíj AIIB alapt ő ke hozzájárulás Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenysé g IDA alapt ő ke-hozzájárulás IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása Egyéb kiadáso k Hozzájárulás az EU költségvetéséhe z ÁFA alapú hozzájárulá s GNI alapú hozzájárulá s Brit korrekció Dánia. Hollandia és Svédország ára teljesítendő bruttó GNI csökkenté s Követeléskezelés költségei Alapok támogatás a Nemzeti Foglalkoztatási Alap támogatása Bethlen Gábor Alap támogatása Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatás a , , évi el ő irányza t M űködést bevétel Felhalmo - zási kiadás ntilhó forintba n Felhalmo - zást bevéte l XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai mű ködési költségvetés , , ,7 Hazai felhalmozási költségvetés , , , Európai uniós fejlesztési költségvetés 0, , ,2 XLII. fejezet összesen , , ,4 9 5

96 Cí m 17 A Liget Budapest projekt megvalósítása kapcsán felmerülő 1 180, 0 ingatlanvásárlások- és beruházáso k 18 Az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója 9 822, 8 Alcí m száni Jogcím - cso p Jogcí m Előí r csop Kiemel t el őir. Cí m Alcím né v Jogcímcsop. Jogcím XLIII, AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK És KIADÁSOK 1 Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek Ingatlanokkal és ingóságokkal kapcsolatos bevétele k millió forintban Ingatlan értékesítésből származó bevételek 7 475, 0 2 Nemzeti Eszkiizkezcl ő Zrt. vagyonkczelésében lév ő ingatlanok 310, 0 értékesítés i bevétele 3 Egyéb eszközök értékesítésb ő l származó bevételek 500, 0 4 Bérleti díjak 554, 4 5 Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. vagyonkezelésében lév ő ingatlanok 3 340, 0 bérlet i díja 6 Vagyonkezelői díj 2 463, 7 2 Társaságokkal kapcsolatos bevétele k Tulajdoni részesedések értékesítéséb ő l származó bevétel 15, 0 2 Osztalékbevételek , 0 3 Egyéb bevételek El ő- ir. cso p Távközlési koncessziókból származó díj 280, 6 2 Az Európai Uniós finanszírozású projektek megelőlegezéseinek visszatérülés e 3 Vegyes bevételek Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások 1 Ingatlanokkal és ingóságokkal kapcsolatos kiadások ] Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlás 1 Az MNV Zrt. Ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai A Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. által végrehajtott 5 800, 0 ingatlanvásárlások és Ingatlan beruházások 4 Dagály Strandfürdő felújítása 1 933,0 7 Budapesti konferencia-központ megvalósítása Hungexpo fejlesztése A zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum fejlesztése Sportcélú fejlesztésekhez kapcsolódó ingatlanvásárlások- és 755, 5 beruházáso k 2 Ingatlanok fenntartásával járó kiadáso k Az MNV által kezelt Ingatlanok üzemeltetése, fenntartása, karbantartása, javítása 2 Ingatlano k őrzése A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által kezelt ingatlanok fenntartása, karbantartás a 3 Ingóságok és egyéb eszközök vásárlása 150, 0 2 Társaságokkal kapcsolatos kiadáso k Kiemelt el őirányzat neve Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményez ő kiadások 1 Az MNV Zrt. által végrehajtott részesedésvásárlás, t ő keemelés, , 9 pótbefizetés 2 A Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. által végrehajtott tőkeemelés Állami tulajdonú társaságok támogatása XLIII.FEJEZET M űködést kiadás ] Az MNV Zrt. működésének támogatása Az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok támogatása I 3 A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. támogatása évi előirányzat M űködés i bevétel Felhalmozási kiadá s Felhalmozási bevéte l

97 nulhó forintban Cím Al- Jog- Jog- El ő- K,e- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi elő irányzat cím címcsop csop elő ír. csop. csop. cím ir. melt cím cím- cím ir, XLIII. F E J E Z E T Kiemelt elő irányzat neve M ű kodési M űködési Felhalrno- Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevéte l A nemzeti filmvagyon kezelésével és védelmével kapcsolatos tamogatas 5 A Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. működésének támogatása és tevékenységével kapcsolatos egyéb kiadások Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezel ő Zrt. támogatás a Tulajdonosi kölcsönók elolás a Az államot korábbi tulajdonosi döntéseihez kapcsolódóan terhel ő kiadások Jótállással, szavatossággal kapcsolatos kifizetése k Kezest felel ő sségbő l eredő kifizetések Konszernfelel ősség alapján történő kifizetése k Az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása Kárpótlási jegyek életjáradékra váltás a Egyéb bírósági döntésből ered ő kiadások Egyéb szerző déses kötelezettségekből eredő kifizetések A vagyongazdálkodás egyéb kiadása i Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díj a Eljárási költségek Állami tulajdonú Ingatlanvagyon felmérés e ÁFA elolás Átváltoztatható kötvény kamatfizetés e Európai Uniós pályázatokhoz forrás biztosítás a Egyéb vagyonkezelési kiadások Fejezete tartalék XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Kiadás Bevétel Egyenleg 1100, , , 0 50, , , Hazai mű ködési költségvetés , , , 1 Hazai felhalmozási költségvetés , , ,6 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 XLIII. fejezet összesen , , ,7 97

98 nulltri forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő - Kie- Cím Al- Jog- Jog- Elő évi elő irányzat cím cím csop - cí m i r csop mel t cí m címcsop csop. cím ir. XLIV. F E J E Z E T el őír. Kiemelt el őirányzat neve M ű kodési Mű kodési Felhalmo- Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevétel XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATO S BEVÉTELEK És KIADÁSOK 1 A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevétele k Ingatlan értékesítéséb ő l származó bevétele k 300,0 Haszonbérleti díj Vagyonkezel ő i díj Egyéb bevételek A Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások Termőföld vásárlá s Életjáradék termőföldért Ingatlanok fenntartásával járó kiadások A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai 9 100, ,0 Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselő k díj a Eljárási költségek, díjak Állami tulajdonú ingatlanvagyon felmérés Állami tulajdonú ingatlanvagyon jogi rendezés e 1 ]00, 0 Bírósági döntésb ő l eredő kiadások Egyéb vagyonkezelési kiadáso k Fejezeti tartalék XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK És KIADÁSOK --- Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai mű ködési költségvetés , , ,0 Hazai felhalmozási költségvetés 1 300,0 300, ,0 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 XLIV. fejezet összesen , , ,0 9 8

99 nuthó forintba n Cí m Al - Jog- cím cím- csop. Jog - cím Elő - ír. csop. Kiemel t Cím el őír Al - cím Jogcímcsop. Jog - cím Elöir. csop. LXII.FEJEZET Kiemelt el ő irányzat nev e M űkodés i kiadás évi el ő irányza t Működési bevétel Felhalmozási kiadás FelhaImozási bevétel LXII. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI É S INNOVÁCIÓS ALAP 1 2 Hazai innováció támogatás a A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása Befizetés a központi költségvetésbe Alapkezelőnek átadott pénzeszköz Kutatási témapályázatok támogatása Kutatási Kiválósági Programo k innovációsjárulé k Egyéb bevételek Költségvetési támogatás ( , , , , , , , I 210, ,0 813,5 84,0 LXII, NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI És INNOVÁCIÓS ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai m ű ködési költségvetés , , ,9 Hazai felhalmozási költségvetés ,9 84, , 9 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, LXII. fejezet összesen , , , 0 99

100 milltn forurrbnn Cím Alcí m Jogcím - cso p Jog - cím Elő - tr. csop Kiemel t Cím el őir Alcím Jog - címcsop. Jogcím El ő- ir. csop. LXIII. F E J E Z E T Kiemelt el őirányzat neve Mű kodés i kiadás évi elő irányza t Mű kodési bevétel Felhalmozásr kiadás - Felhalmozást bevéte l 1 Aktív támogatáso k LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP 1 Foglalkoztatási és képzési támogatások Szakképzési és felnőttképzési támogatások , 0 4 Passzív kiadások 1 Álláskeresési ellátások , 0 5 Bérgarancia kifizetések M űködtetési célú kifizetések Start-munkaprogram EU-s el ő- és társfinanszírozás as id ő szak munkaerő piaci programfainak ,0 elotmanszirozas a Elő finanszírozott uniós programok kiadásainak visszatérülése ,0 1 3 Egyéb bevétel Területi egyéb bevéte l Központi egyéb bevéte l Szakképzési és felnőttképzési egyéb bevétel Szakképzési hozzájárulás Bérgarancia támogatás törlesztése 1361 Költségvetési támogatás LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP Egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék Nemzet i Foglalkoztatási Alapot megillető hányada Hazai működési költségvetés Hazai felhalmozási költségvetés ,0 459, , Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, ,4 999, , , ,6 LXIII. fejezet összesen , , ,5 0, Kiadás Bevétel Egyenle g , ,

101 millió forintban Cí m Alcím Jogcím - cí m Jog- csop. El ő - ir. csop. Kiemel l Cím előír. Alcí m Jogcímcsop. Jogcím El ő- ir. csop. LXV. F E J E Z E T Kiemelt el ő irányzat neve Műkodés i kiadás évi elő irányza t Mű kodés i bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmozási bevéte l $ 3 Költségvetési támogatá s Eseti támogatás LXV. BETHLEN GÁBOR ALAP Nemzetpolitikai célú támogatások Alapkezelő működési költségei Magyarság Háza program támogatása LXV. BETHLEN GÁBOR ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg , , , , 0 Hazai működési költségvetés , ,1 0,0 Hazai felhalmozási költségvetés 5 000, ,0 0, 0 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, LXV. fejezet összesen , ,1 0,0 10 1

102 nnuró forintba n Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi el ő irányza t cím címcsop csop. el őir. csop. csop cí m o r mel l cí m cím- cím a LXVI. F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve M ű kodési Működési Felhalmo- Felhalmo - kiadás bevétel zári kiadás zári bevétel LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP Kis- és közepes aktivitású radioaktívhulladék-tárolók beruházása, fejlesztés e Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) beruházása 1 900, 3 2 Puspokszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) beruházási munkái és biztonságnövel ő programj a Nagy aktivitású radioaktívhulladék-tároló telephely kiválasztása 1 296, 4 3 Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának b ő vítése, felújítása 1 149, 0 5 RHK Kft. működése, radioaktívhulladék-tárolók és a KKÁT 5 326, 5 üzemeltetési kiadása i 6 Ellen ő rzési és információs célú önkormányzati társulások 1 231, 6 támogatása 7 Alapkezel őnek m ű ködési célra Nukleáris létesítmények befizetései 1 MVM Paksi Atomerő mű Zrt. befizetése Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése 7, 1 18 Költségvetési támogatás LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai mű ködési költségvetés 6 702, , , Hazai felhalmozási költségvetés 5 455,9 0, , Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, LXVI. fejezet összesen , , ,0 102

103 millió forintban Cím Al - cím Jogcím - cí m Jog- csop. Elő - i r csop Cím mel l előir. Alcím Jogcímcsop. Jogcím El ő - ir. csop. LXVII. F E J E Z E T Kiemelt elő irányzat neve Működési kiadás évi elő irányzat M űködési bevétel Felhalmozásm kiadás Felhalmozási bevéte l 1 Alapból nyújtott támogatások LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 2 M ű ködési kiadások , Kulturális célú központi költségvetési szervek m ű ködési ktaflásamalc tamogacas a Egyéb bevételek Játékadó NKA-t megillető része Kulturális ad ó Szerzői jogi törvény alapján a közös jogkezel ő ktől származ ó befizetések LXVTI. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Hazai mű ködési költségvetés 9 809, , , 5 Hazat felhalmozási költségvetés 40,5 0,0.40,5 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, LXVII. fejezet összesen 9 850, , , ,

104 mtlhó forintba n Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kte- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi elő irányzat cí m cím - cí m ir. mel t cí m címcsop. csop. cím ir. I.XXI. F E J E Z E T csop. csop. el ő ír. Kiemelt előirányzat neve M ű kodési Mű kodési Felhalmo- Felhalmokiadás bevétel zási kiadás zási bevétel LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek 1 Szociális hozzájárulási adó Ny Alapot megillető része és ,5 munkáltatót nyugdíjbiztosítási járulék 2 Biztosítotti nyugdíjjárulé k Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék Egyéb járulékok és hozzál áruláso k Megállapodás alapján fizetők járulékai Egyszer ű sített foglalkoztatás utáni köztehe r Késedelmi pótlék, bírság Költségvetési hozzájárulások Tervezett pénzeszköz-átvéte l Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek Kifizetések visszatérülése és egyéb bevétele k Nyugdíjbiztosítási ellátásokhoz kapcsolódó kiadáso k Nyugellátások Oregségi nyugdíj Korhatár felettiek öregségi nyugdíj a N ő k korhatár alatti nyugellátás a Hozzátartozói nyugellátás Árvaellátás özvegyi nyugellátás Egyösszegű méltányossági kifizetések Egyszeri segély Nyugdíjprémium céltartalék Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadása i Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások Postaköltség Egyéb kiadások Vagyongazdálkodá s Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás Nyugdíjbiztosítási költségvetési szer v Központi hivatali szerv Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási koftségvetés Beruházások ] , , , 8 ]191, , ,0 826, , , , 5 44, ,0 LXXI. NI'UGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg --- Hazai működési költségvetés , , 0 Hazai felhalmozási költségvetés 227,0 0,0-227, 0 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0, 0 LXXI. fejezet összesen , ,2 0,0 104

105 nulkó forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Elő cím cím- cím ir. melt cím cím- cí m [r. LXXII. F E J E Z E T évi el ő irányza t csop csop. el őir. csop csop. Műkodési Mű kodési Felhalmo- Felhalmo Kiemelt elő irányzat neve kiadáss bevétel zási kiadás zási bevétel LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP 1 2 Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek 1 Szociális hozzájárulási adó E. Alapot megillető része és ,0 munkaltatoz egeszségbtztosttase jarulek Biztosítotti egészségbiztosítási járulék Egyéb járulékok és hozzájárulások Egészségugyi szolgáltatási járulék Megállapodás alapján fizetők járuléka i Munkáltatói táppénz hozzájárulás Egyszerű sített foglalkoztatás utáni közteher Egészségügyi hozzájárulás Késedelmi pótlék, bírság Költségvetést hozzájárulások Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos kóltségvetési hozzájárulás Járulék címen átvett pénzeszkö z Tervezett pénzeszkóz-átvéte l Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek Terhességmegszakítás egyéni térítési díj a Baleseti és egyéb kártérítési megtérítése k Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései Szerző dések szerinti gyógyszergyártót és forgalmazói befizetések Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártót é s forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevétele k Nemzetközi egyezménybő l eredő ellátások megtérítés e EU tagállamokkal kapcsolatos eloláso k Nem EU tagállamokkal kapcsolatos eloláso k Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése Gyógyszertámogatással, gyógyászati segédeszkóz támogatással kapcsolatos ellenőrzésekből eredő visszafizetések Egészségügyi szolgáltatók egyéb visszafizetése Baleseti adó Népegészségügyi termékadó Egészségbiztosítási ellátások kiadása i Egészségbiztosítás pénzbeli ellátása [ Csecsemőgondozási díj, Terhességi-gyermekágyi segély Táppén z Táppénz Gyermekápolási táppénz Baleseti táppénz Betegséggel kapcsolatos segélyek Egyszeri segél y Kártérítési járadék Baleseti járadék Gyermekgondozási díj Rokkantsági. rehabilitációs ellátások Természetbeni ellátások , , , , ,5 315, , 4 183, , ,4 525, , , ,0 150, , , 7 105

106 millió forintba n Cím Al - cím Jogcím - csop Jogcím El ő- er. csop. Kiemell Cím előu Al - cím Jogcímcsop. Jogcím Előu. csop. LXXII. F E J E Z E T Kiemelt el ő irányzat neve M űködés i kiadás évi előirányzat Mű kodés i bevétel Felhalmozási kiadás Felhalmo - zási bevéte l Gyógyító-megelő ző ellátá s Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás , 5 2 Védőn ő i szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem Fogászati ellátás Otthoni szakápolás 5 596,8 5 Betegszállítás és orvost rendelvényű halottszállítás M űvesekezelés ] 1 Működési költségelőleg Célelő irányzatok Mentés Laboratóriumi ellátás Osszevont szakellátás Népegészségügy fejlesztése Háziorvosi ellátás fejlesztése Gyógyító-megel ő ző ellátás céltartalék Gyógyfürd ő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása 4 200, 0 3 Anyatej-ellátás 200, 0 4 Gyógyszertámogatás Gyógyszertámogatás kiadásai Gyógyszertámogatási céltartalék Gyógyászati segédeszkóz támogatás 1 Kötszertámogatás Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés támogatása 220,0 3 Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás Utazási költségtérítés Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történ ő, tervezett euatasox laaaasaa Sürgősségi ellátás EGT-n. Svájcon belül l 2 Sürgősségi ellátás EGT-n kívül Külföldön tervezett egészségügyi ellátások megtérítés e Külföldön történt speciális egészségügyi ellátások Külföldön igénybevett Magyarországon nem elérhet ő egészségügyi szolgáltatások Természetbeni ellátások céltartaléka Egészségbiztosítás egyéb kiadásai Egyéb. ellátásokhoz kapcsolódó kiadások Kifizetőhelyeket megillető költségtéríté s Postaköltség Egyéb kiadáso k Gyógyszergyártók ellentételezése. elolási kulónbözet rendezése Gyógyszertárak juttatás a Gyógyszertárak szolgáltatási díj a Vagyongazdálkodá s Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodá s Egészségbiztosítási költségvetési szerve k Központi hivatali szer v Működési költségvetés Személyi juttatáso k Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulása adó , , , , , , , 8

107 miptri forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Km- Cím Al- Jog- Jog- El ő évi elő irányza t cím cím - cí m i r mel t cím címcsop csop cím ir. LXXII. F E J E Z E T csop. csop. el őír. Kiemelt el ő irányzat neve Múkodési Mű ködési Felhalmo- Felhalmokiadás bevétel zárt kiadás zási bevétel 3 Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások 175, 0 2 Felhalmozási költségvetés 6 Beruházások 200,0 LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai működési költségvetés , ,0 200,0 Hazai felhalmozási költségvetés 200,0 0,0-200,0 Európai uniós fejlesztési költségvetés 0,0 0,0 0,0 LXXII. fejezet összesen , ,0 0,0 Központi alrendszer Kiadás Bevétel Egyenle g Hazai működési költségvetés , , Hazai felhalmozási költségvetés , , , 0 Európai uniós fejlesztési költségvetés ,0 I , , 2 Központi alrendszer összesen ,4 1S , , 2 107

108 2. melléklet a évi.... törvényhez A helyi önkormányzatok általános m űködésének és ágazati feladatainak támogatása I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁS A 1. A települési önkormányzatok m űködésének támogatása a) Önkormányzati hivatal m űködésének támogatása FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/fő A központi költségvetés támogatást biztosít az önkormányzati hivatal m űködési kiadásaihoz a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban : Mötv.) szerint január I-jén működ ő, illetve a Mötv. 85. (3a) bekezdés alapján történ ő kijelölés szerinti hivatali struktúrának megfelel ően. Amennyiben bírósági döntés alapján é v közben változik a közös hivatali struktúra, vagy év közben megváltozik a közös hivata l székhelye, azt az érintett önkormányzatok egymás között pénzeszközátadással rendezik. A támogatás meghatározása az elismert hivatali lét alapján a személyi és dologi kiadáso k elismert átlagos költségei figyelembevételével történik. Közös önkormányzati hivatal esetében a támogatásra a székhely önkormányzat jogosult. Az elismert hivatali lét a ított alaplét korrekciós tényez őkkel korrigált összege. Önálló polgármesteri hivatal esetében az elismert hivatali lét megegyezik a ított alaplétmal. Budapest Főváros Önkormányzata esetében az elismert hivatali lét 470 f ő. A ított alaplét az alábbi képlet alapján határozható meg : SZAL = c + (ÖL - a)/(b - a) * (d - c), két tizedesre kerekítv e ahol : SZAL = ított alaplét, ÖL = az önkormányzat(ok) lakossága, amennyiben a közös hivatalt fenntart ó önkormányzatok együttes lakossága nem éri el a 2000 főt, úgy 2000 főként kell a ításkor figyelembe venni, a = az elismert hivatali lét a Kiegészít ő szabályok 3.a) pontja alapján a település típus a szerint az adott lakosság-kategória alsó határa, b = az elismert hivatali lét a Kiegészítő szabályok 3.a) pontja alapján a település típus a szerint az adott lakosság-kategória fels ő határa, c = az elismert hivatali lét a Kiegészít ő szabályok 3.a) pontja alapján a település típusa szerint az adott lakosság-kategóriához tartozó elismert köztisztviselői lét minimuma, d = az elismert hivatali lét a Kiegészítő szabályok 3.a) pontja alapján a település típus a szerint az adott lakosság-kategóriához tartozó elismert köztisztviselői lét maximuma. A közös hivatal esetében az elismert hivatali lét a korrekciós tényez ők figyelembevételével a következő képlet alapján határozható meg: EHL = SZAL * (I + Ka + Kb + Kc), két tizedesre kerekítve ahol : EHL = elismert hivatali lét, 108

109 SZAL = ított alaplét, Ka = a Kiegészít ő szabályok 3.b) pont ba) alpontja szerinti korrekciós tényez ő, Kb = a Kiegészítő szabályok 3.b) pont bb) alpontja szerinti korrekciós tényez ő, Kc = a Kiegészítő szabályok 3.b) pont be) alpontja szerinti korrekciós tényez ő. A közös hivatal esetében a közös hivatalt alkotó hetedik és minden további település után a z elismert hivatali lét településenként 1 fővel nő. A járási székhely önkormányzat, illetve az 5000 fő lakosság feletti község, nagyközség önkormányzata esetében az elismert hivatal i lét 2 fővel emelkedik függetlenül attól, hogy önállóan vagy közös hivatal útján gondoskodi k a hivatali feladatok ellátásáról. b) Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás alaptámogatása A települési önkormányzatok településüzemeltetési feladataik ellátásához az alábbi jogcíme k alapján részesülnek támogatásban. ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának alaptámogatás a FAJLAGOS ÖSSZEG: forint/hektár A támogatás a települési önkormányzatokat a zöldterületek, és az azokhoz kapcsolód ó építmények kialakításához és fenntartásához kapcsolódóan a belterület nagysága alapján illet i meg. Budapest Főváros önkormányzata e jogcímen 550 millió forint támogatásra jogosult. A belterületre vonatkozóan a Budapest F őváros Kormányhivatala által az ingatlannyilvántartási adatbázisból (a továbbiakban : ingatlan-nyilvántartási adatbázis) ingyenesen rendelkezésre bocsátott december 31-én hatályos területi összesít őben szerepl ő adatokat kell figyelembe venni. bb) Közvilágítás fenntartásának alaptámogatása A támogatás a települési önkormányzatokat a településen történ ő közvilágítás biztosításához kapcsolódóan illeti meg. A támogatás meghatározása a településen kiépített kisfeszültség ű hálózat kilométerben meghatározott hossza alapján történik, az alábbi, a évi országosan összesített önkormányzati beolóban szerepl ő Közvilágítás kormányzati funkció alapjá n településkategóriánként ított átlagos, egy kilométerre jutó nettó m űködési kiadások figyelembevételével. Településkategóriánként a támogatás fajlagos összege az alábbi : Főváros, megyei jogú város, fő lakosság feletti város Ft/km fő lakosság közötti település Ft/km 10 Ml fő lakosság alatti település Ft/km A településen kiépített kisfeszültségű hálózat hossza tekintetében a Központi Statisztika i Hivatal december 31-ei állapotnak megfelel ően elkészített Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (a továbbiakban : OSAP-jelentés) 1058 Jelentés a települések villamosenergia-ellátásáról adatgyűjtés szerinti adatokat kell figyelembe venni azzal, hog y Budapest F őváros Önkormányzata tekintetében a kiépített kisfeszültség ű hálózat hossza megegyezik a budapesti kerületeknél rögzített adatok összegével. 109

110 bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok alaptámogatása A támogatás a települési önkormányzatokat a köztemető fenntartásával kapcsolato s feladataihoz kapcsolódóan illeti meg, a évi országosan összesített önkormányzat i beolóban szereplő Köztemető-fenntartás, és -működtetés kormányzati funkció településkategóriánként ított egy négyzetméterre es ő nettó működési kiadások figyelembevételével. Az így meghatározott támogatás összege legalább forint. Ugyancsak forint támogatás illeti meg azon önkormányzatokat, melyeknek a fent i kormányzati funkción mutatkozó nettó kiadása nem haladja meg a forintot, illetve az OSAP jelentés alapján naturális mutatóval rendelkeznek, de a fenti kormányzati funkción nettó kiadásuk nem mutatkozott. Nem részesülnek támogatásban azon önkormányzatok, melyek a z OSAP jelentésben nem szerepeltettek temet őt. Azon önkormányzatok, melyek temetővel nem rendelkeznek, de megállapodás alapján köztemető fenntartásához hozzájárulnak vagy a feladatot ellátják, és a fenti kormányzati funkción nettó m űködési kiadásuk a Magyar Államkincstár ( a továbbiakban : Kincstár) által ellen őrzött és igazolt módon meghaladja a forintot, a nett ó kiadásuk 90%-ának megfelel ő összegű támogatásra, de legalább forintra jogosultak. E támogatásban a fővárosi kerületek nem részesülnek. Budapest Főváros Önkormányzata esetében a támogatás összege 18,3 millió forint. Településkategóriánként a támogatás fajlagos összege az alábbi : Megyei jogú város, fő lakosság feletti város 70 Ft/m fő lakosság közötti település 104 Ft/m2 l fő lakosság alatti település 69 Ft/m' A településen lévő köztemet ő nagyságát az OSAP jelentés 1616 Jelentés az önkormányzato k tulajdonában lév ő ingatlanvagyonról.,t adatlap sorok" adatai alapján kell figyelemb e venni. bd) Közutak fenntartásának alaptámogatás a A támogatás a települési önkormányzatokat a közutak fenntartásával kapcsolatos feladataiho z kapcsolódóan illeti meg, a évi országosan összesített önkormányzati beolóba n szerepl ő Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása és Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása kormányzati funkciók alapján településkategóriánként ított nettó m űködés i kiadások figyelembevételével. Településkategóriánként a támogatás fajlagos összege az alábbi : Főváros, fővárosi kerületek, megyei jogú város, fő Ft/km lakosság feletti város fő lakosság közötti település Ft/km fő lakosság alatti település Ft/km A településen lévő belterületi út hosszát az OSAP-jelentés 1390 Helyi közutak és hida k adatai alapján kell figyelembe venni. 11 0

111 c) Egyéb önkormányzati feladatok támogatása FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/fő, de a) az 1000 fő lakosságot meg nem haladó azon települések esetében, ahol az egy lakosr a jutó adóerő-képesség nem haladja meg a forintot, településenként legaláb b forint, b) az 1000 fő lakosság feletti azon települések esetében, ahol az egy lakosra jutó adóer ő- képesség nem haladja meg a forintot, településenként legalább forint, c) az egyéb településenként legalább forint. A központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatok ára a Mötv ában meghatározott egyes az 1.a)-b) pontokban nem nevesített feladatok ellátására. E mellékletben az adóerő-képesség a II. negyedéves költségvetési jelentés alapján a helyi iparűzési adóalap 1,4%-át jelenti. Az adóerő-képesség figyelembevételére vonatkozó szabályoka t a Kiegészít ő szabályok 1.c) pontja tartalmazza. d) Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatás a FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/külterületi lako s A központi költségvetés támogatást biztosít a lakott külterülettel rendelkez ő önkormányzatoknak a január 1-jei külterületi lakosok a alapján. település i e) Üdülőhelyi feladatok támogatása FAJLAGOS ÖSSZEG : 1,0 forint/idegenforgalmi adóforin t A központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatoknak az üdül ővendégek tartózkodási ideje alapján beszedett idegenforgalmi adó évi tény adatai alapján. Késedelm i pótlék, bírság alapján nem igényelhet ő a hozzájárulás. 2. Nem közművel összegy űjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítás a ELŐIRÁNYZAT: FAJLAGOS ÖSSZEG : 76,3 millió forint 100 forint/m A támogatás az összegy űjtött és a hatóságilag kijelölt lerakóhelyeken igazoltan elhelyezett, nem közművel összegy űjtött háztartási szennyvíz mennyisége (m 3 ) után illeti meg azon település i önkormányzatokat, amelyek a) a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény alapján szervezett közszolgáltatás ellátásáról közszolgáltatóval kötött, hatályos szerződés útján, b) a környezet és a vízbázisok védelme érdekében a közm űves csatornahálózattal el nem látot t településrészein keletkezett nem közm űvel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtésérő l ártalmatlanítás céljából gondoskodnak. Az összeg a fajlagos lakossági ráfordítások (díjak ) csökkentéséhez járul hozzá. A támogatást a települési önkormányzatok a nem közművel összegy űjtött háztartási szennyvíz becsült évi mennyisége (m 3) alapján, a Kiegészítő szabályok 2.a)-b) pontjai szerint igénylik, é s 111

112 annak tényleges, közszolgáltatási szerz ődés szerint összegyűjtött mennyisége alapján olnak el. A támogatás folyósítása négy egyenl ő részletben, minden negyedév utolsó hónapjába n történik. 3. Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása ELŐIRÁNYZAT : FAJLAGOS ÖSSZEG : 100,0 millió forint 2 forint/ki- és belépési adatok Az el őirányzat a december 31-ei schengeni küls ő (a magyar-ukrán, a magyar-román, a magyar-szerb és a magyar-horvát) határszakaszokon közúti határátkel őhelyet fenntartó település i önkormányzatok támogatását szolgálja. A támogatás a évi közúti ki- és belépési (személyi - és járm űforgalmi) adatok alapján kerül megállapításra, folyósítására egy alkalommal, januá r hónapban kerül sor. 4. Megyei önkormányzatok feladatainak támogatás a ELŐIRÁNYZAT : 4 891,3 millió forin t Az el őirányzat a megyei önkormányzatok feladataihoz kapcsolódó kiadások támogatását szolgálja. millió forint Megyei önkormányzatok Támogatás Baranya Megyei Önkormányzat 247,0 Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 279,4 Békés Megyei Önkormányzat 239,9 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 318, 1 Csongrád Megyei Önkormányzat 254,4 Fejér Megyei Önkormányzat 255,4 Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 261,2 Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 283,0 Heves Megyei Önkormányzat 226,8 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 245,9 Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 227, 6 Nógrád Megyei Önkormányzat 201, 2 Pest Megyei Önkormányzat 452, 1 Somogy Megyei Önkormányzat 229, 2 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 286, 8 Tolna Megyei Önkormányzat 208, 3 Vas Megyei Önkormányzat 214,6 Veszprém Megyei Önkormányzat 238,6 Zala Megyei Önkormányzat 221, 8 Összesen : 4 891,3 11 2

113 5. A évről áthúzódó bérkompenzáció támogatás a ELŐIRÁNYZAT : 987,0 millió forint Az el őirányzat szolgál a helyi önkormányzati intézményrendszerben foglalkoztatotta k december havi keresete után járó bérkompenzációjának támogatására. A támogatás a helyi önkormányzatokat a költségvetési szervek és az egyházi jogi személye k foglalkoztatottjainak évi kompenzációjáról szóló 432/2016. (XII. 15.) Korm. rendeletben foglaltak szerint illeti meg. A támogatás folyósítása január hónap végén a nettó finanszírozás keretében történik. 6. Polgármesteri illetmény támogatása ELŐIRÁNYZAT: 3 120,4 millió forint Az el őirányzat szolgál a Mötv december 31-én hatályos 71. (4) és (5) bekezdés szerint i polgármesteri illetmény és tiszteletdíj, és a Mötv évi CLXXXV. törvénnyel módosított 71. (4) bekezdése szerinti polgármesteri illetmény és a 71. (5) bekezdése szerinti tiszteletdíj összegének különbözetéhez, és az arra tekintettel fizetend ő szociális hozzájárulási adó összegéhez (a továbbiakban együtt: tényleges különbözet) biztosított támogatásra. A támogatás a forint egy lakosra jutó adóer ő-képességet meg nem haladó adóer ő- képesség ű települési önkormányzatokat illeti meg a tényleges különbözet és az önkormányza t egy lakosra jutó adóerő-képessége szerint. A támogatás szempontjából a polgármesteri tisztség betöltésének módját az OSAP jelentés Önkormányzati törzsadattár II. félévi adatgyűjtése szerint kell figyelembe venni. A támogatás mértékét az alábbi táblázat rögzíti : Kategóriák a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége szerint (forint) Támogatás mértéke a tényleges különbözet %-ában No. alsó határ felső határ Az adóerő-képesség figyelembevételére vonatkozó szabályokat a Kiegészít ő szabályok 1.c) alpontja tartalmazza. A támogatás folyósítása a nettó finanszírozás keretében, a z államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben ( a továbbiakban: Ávr.) meghatározott időpontokban történik. 11 3

114 II. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINA K TÁMOGATÁSA 1. Óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevel őmunkáját közvetlenül segítők bértámogatás a ELŐIRÁNYZAT : ,2 millió forin t OVODAPEDAGÓGUSOK ÁTLAGBÉRÉNEK ÉS KÖZTERHEINEK ELISMERT ÖSSZEGE : ÓVODAPEDAGÓGUSOK NEVELŐMUNKÁJÁT KÖZVETLENÜL SEGÍTŐK ÁTLAGBÉRÉNEK ÉS KÖZTERHEINEK ELISMERT ÖSSZEGE : forint/ított lét/é v forint/lét/é v A központi költségvetés a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (a továbbiakban : Kjt.), a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (a továbbiakban : Nkt.), valamint a pedagógusok el őmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szól ó évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: köznevelési Kjtvhr.), továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályok alapján elismert átlagbéralapú támogatást biztosít az óvodát fenntart ó települési önkormányzat részére az általa foglalkoztatott óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelőmunkáját közvetlenül segít ők (a továbbiakban: segítő) béréhez és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz. A támogatás a települési önkormányzatot az általa fenntartott óvodaintézmény(ek)be n foglalkoztatott, az Nkt. nevelés-szervezési paraméterei szerint ított pedagógus-, valamin t segítői lét után illeti meg. Egy óvodaintézménynek kell tekinteni az egy OM azonosítóval é s alapító okirattal rendelkező intézményt, beleértve az óvoda valamennyi feladatellátási helyé t (székhely, tagintézmény, telephely) akkor is, ha az alapító okiratban a tagintézményként vag y telephelyként nevesített feladatellátási hely a fenntartótól eltérő településen van. a) Az óvodai nevelésben részesülő gyermekek ának meghatározása (beleértve a sajátos nevelési igényű gyermekeket is) Az óvodai nevelésben részesül ő gyermekek ának meghatározása a 2017/2018. és a 2018/2019. nevelési évek köznevelési statisztikai tényleges nyitó lét adatai alapján történik. Számításba kell venni továbbá mindazon gyermekeket, beleértve a krízisközpontban vagy a titkos menedékházban elhelyezett ellátásra tekintettel ideiglenes óvodai jogviszonyt létesített gyermekeket is, akik december 31-éig, vagy az Nkt. 8. (1) bekezdésében foglalt feltételek meglét e esetén a felvételüktől ított hat hónapon belül a harmadik életévüket betöltik és a 2017/2018. nevelési évben legkésőbb december 31-éig els ő alkalommal veszik igénybe az óvodai nevelést, akik negyedik, illetve ötödik életévüket betöltik és a 2017/2018. nevelési évben legkés őbb december 31-éig az óvodai nevelést els ő alkalommal veszik igénybe, akik december 31-éig, vagy az Nkt. 8. (1) bekezdésében foglalt feltételek meglét e esetén a felvételüktől ított hat hónapon belül a harmadik életévüket betöltik és a 114

115 2018/2019. nevelési évben legkés őbb december 31-éig els ő alkalommal veszik igénybe az óvoda i nevelést, valamint akik negyedik, illetve ötödik életévüket betöltik és a 2018/2019. nevelési évben legkés őbb december 31-éig az óvodai nevelést els ő alkalommal veszik igénybe. Nem igényelhető támogatá s a 2017/2018. nevelési évre azon gyermekek után, akik a hetedik életévüket augusztus 31-éig betöltötték, a 2018/2019. nevelési évre azon gyermekek után, akik a hetedik életévüket augusztus 31-éig betöltik, kivéve, ha az Nkt. 45. (2) bekezdése alapján a gyermekek óvodai nevelése meghosszabbítható. Az óvodai nevelésben részesül ő integráltan nevelt sajátos nevelési igény ű gyermekek át az Nkt. 47. (7) bekezdésében meghatározottak szerint kell figyelembe venni. Nem igényelhető támogatás továbbá azon gyermekek után, akik esetében az intézmény óvoda i neveléshez kapcsolódó tandíjat állapít meg, továbbá akinek a jegyz ő vagy a fenntartó felmentést adott a kötelez ő óvodai nevelésben való részvétel alól. A 2017/2018. nevelési évben az első nevelési évet kezd ő óvodások között két gyermekként kel l figyelembe venni azokat a bölcs ődés korú, második életévüket december 31-éig betöltő gyermekeket, akiknek a gondozását az Nkt. 20. (10) bekezdése szerint egységes óvoda - bölcsőde intézmény keretei között, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelés i intézmények használatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben meghatározot t feltételek szerint biztosítják, és a gyermek szeptember He és december 31-e közöt t igénybe veszi az ellátást. b) A ított óvodapedagógus és az óvodapedagógus nevelőmunkáját közvetlenül segítők létának meghatározás a Az óvodapedagógus lét meghatározása a következ ő képlettel történik: 2017/2018. nevelési évre : Pszl = (Ll / Cs) * Fehl + Vkl + Op l 2018/2019. nevelési évre : Psz2 = (L2 /Cs) * Feh2 + Vk2 + Op 2 ahol : Pszl ; Psz2 = a 2017/2018., illetve a 2018/2019. nevelési évre ított óvodapedagóguso k léta, egy tizedesre kerekítve, Ll ; L2 = a 2017/2018., illetve a 2018/2019. nevelési évben szervezett csoport(ok)ban az a) pont szerinti összes gyermeklét, Cs = csoport átlaglét 20 fő, Feh 1 ; Feh2 = foglalkozási együttható az 50 órában egységesen meghatározott, óvoda i foglalkoztatási időkeret, az Nkt. szerinti pedagógus heti kötelező óra, illetve kötött munkaidő figyelembevételével: 1,62. Vkl ; Vk2 = vezetői órakedvezmény miatti pedagógus többletlét a 2017/2018., illetve a 2018/2019. nevelési évben (két tizedesre kerekítve). Op1 ; Op2 = az Nkt. 61. (3) bekezdése alapján az intézmény alapító okirata szerint 500 fő férőhelyet elérő vagy azt meghaladó intézményeknél kötelez ően alkalmazand ó 115

116 óvodapszichológusok léta a 2017/2018., illetve a 2018/2019. nevelési évben (egy tizedesr e kerekítve). A támogatás igénylése szempontjából az óvodapedagógusok nevel őmunkáját közvetlenül segítők a beleértve a pedagógus szakképzettséggel, szakképesítéssel rendelkez ő segítőket is az Nkt. 2. melléklete szerint elismerhető és a Kjt. alapján foglalkoztatott lét, d e legfeljebb év els ő 8 hónapjában a ténylegesen foglalkoztatott segít ők teljes munkaid őre átított átlagos a, év utolsó 4 hónapjában az erre az id őszakra becsült segítők teljes munkaidőre átított átlagos a, egy tizedesre kerekítve. Az óvodapedagógusok nevel őmunkáját közvetlenül segítők létának meghatározásakor az Nkt. 2. melléklete szerinti pedagógiai asszisztens csak azon intézményeknél vehet ő figyelembe, ahol legalább 3 csoport m űködik. Az év végi elolás mindkét nevelési év tekintetében a havonta, az Nkt. 2. melléklete szerint elismerhető és a Kjt. alapján ténylegesen foglalkoztatott segítők teljes munkaidőre átított egy tizedesre kerekített átlagos léta alapján történik. A pszichopedagógus a segít ők létában nem vehet ő figyelembe. c) Az óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevel őmunkáját közvetlenül segítők bértámogatásának összeg e A bértámogatás az alábbiak szerint kerül meghatározásra : 2017/2018. nevelési évre : Tpl = Pszl *ÁBp * 8/12 Tsl =S1 * ÁBs * 8/12 + PS1 *ÁBp*8/ /2019. nevelési évre : Tp2 = Psz2 * ÁBp * 4/1 2 Ts2 = S2 * ÁBs * 4/12 + PS2 * ÁBp * 4/1 2 ahol : Tpl ; Tp2 = a 2017/2018., illetve a 2018/2019. nevelési évben az óvodapedagóguso k átlagbéralapú támogatása, Tsl, Ts2 = a 2017/2018., illetve a 2018/2019. nevelési évben az óvodapedagóguso k nevel őmunkáját közvetlenül segítők átlagbéralapú támogatása, S] ; S2 = a 2017/2018., illetve a 2018/2019. nevelési évben az óvodapedagóguso k nevel őmunkáját közvetlenül segítők b) pont szerinti a, levonva a PS1, illetve a PS2 értékét, PS 1 ; PS2 = a 2017/2018., illetve a 2018/2019. nevelési évben a pedagógus szakképzettséggel, szakképesítéssel rendelkező, az óvodapedagógusok nevel őmunkáját közvetlenül segítők a, ABp = óvodapedagógus átlagbér elismert összege, ÁBs = óvodapedagógusok nevel őmunkáját közvetlenül segítők átlagbérének elismert összege. 116

117 A támogatás felhasználható a december havi bérek januárban történ ő kifizetésére is. A 2017/2018. nevelési év átlagbéralapú támogatási összege 4%-ának folyósítása január els ő munkanapján, 12%-ának folyósítása január végén, ezt követően havonta egyenl ő részletekben, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik. A 2018/2019. nevelési év átlagbéralap ú támogatásának folyósítása négy egyenl ő részletben, szeptember hónaptól havonta, az Ávr.-ben meghatározott id őpontokban történik. 2. Óvodaműködtetési támogatá s ELŐIRÁNYZAT : a) Óvodaműködtetési alaptámogatás FAJLAGOS ÖSSZEG: ,2 millió forint forint/fő/év A támogatás a települési önkormányzatot az óvoda m űködésével és feladatellátásával összefüggő kiadásaihoz kapcsolódóan illeti meg az általa fenntartott óvodában nevelt az 1.a ) pontban figyelembe vett gyermeklét után. A lét meghatározásakor minden gyermeket egy főként kell figyelembe venni. b) Kiegészítő támogatás az óvodaműködtetési feladatokhoz Amennyiben a Kiegészítő szabályok 2.a) pontja szerinti igénylést követően az előirányzat a z a) pont szerinti jogcímre nem kerül teljes egészében felhasználásra, úgy az önkormányzatokat a z óvodaműködtetési feladatokhoz az el őirányzatból fennmaradó összeg erejéig kiegészít ő támogatás illeti meg. A kiegészítő támogatás fajlagos összegeit az államháztartásért felel ő s miniszter és a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter december 22-éig közösen állapítja meg. A 2017/2018. nevelési évre jutó támogatási összeg 4%-ának folyósítása január els ő munkanapján, 12%-ának folyósítása január végén, ezt követ ően havonta egyenl ő részletekben, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik. A 2018/2019. nevelési évre jutó támogatás folyósítása négy egyenlő részletben, szeptember hónaptól havonta, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik. 3. Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása ELŐIRÁNYZAT : FAJLAGOS ÖSSZEG : 500,9 millió forint forint/fő/év A támogatás a Mötv. alapján létrehozott társulás által fenntartott óvodákba járó az 1.a) pontban figyelembe vett gyermeklétból azon gyermekek után igényelhet ő, akik a lakóhelyüktől, ennek hiányában tartózkodási helyükt ől eltérő településen veszik igénybe az óvodai ellátást és utaztatásuk autóbusz működtetésével, iskolabusz-szolgáltatás vagy különcél ú menetrendszerinti autóbusz szolgáltatás vásárlásával biztosított. E támogatás szempontjábó l iskolabusz-szolgáltatás vásárlásnak min ősül a menetrendt ől függetlenül kizárólag e célból indítot t 117

118 járat(ok) igénybevétele. A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy az utaztatott gyermekek mellett kísérő utazzon. A támogatás szempontjából az adott napon figyelembe vehet ő egy főként az a gyermek, akinek az utazását mind az oda-, mind a visszaúton a fentiek szerint biztosították. Az utaztatot t gyermekek ának meghatározása: tervezéskor az éves becsült lét, elolásnál a z utaztatás kapcsán készített nyilvántartás alapján naponta összesített ellátottak a osztva szal. A támogatás folyósítása a nettó finanszírozás keretében, az Ávr.-ben meghatározot t id őpontokban történik. 4. Kiegészít ő támogatás az óvodapedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel rendelkez ő segítők min ősítéséb ől adódó többletkiadásokho z ELŐIRÁNYZAT: ,4 millió forint ALAPFOKOZATÚ VÉGZETTSÉGŰ ÓVODAPEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGU S SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZ Ő SEGÍTŐK PEDAGÓGUS II. KATEGÓRIÁBA SOROLT forint/fő/év ÓVODAPEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGU S SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZ Ő SEGÍTŐK KIEGÉSZÍT Ő TÁMOGATÁSA : MESTERPEDAGÓGUS, KUTATÓTANÁR forint/fő/év KATEGÓRIÁBA SOROLT ÓVODAPEDAGÓGUSOK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA : MESTERFOKOZATÚ VÉGZETTSÉG Ű ÓVODAPEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGU S SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZ Ő SEGÍTŐK PEDAGÓGUS II. KATEGÓRIÁBA SOROLT forint/fő/év ÓVODAPEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGU S SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZ Ő SEGÍTŐK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA : MESTERPEDAGÓGUS, KUTATÓTANÁR forint/fő/év KATEGÓRIÁBA SOROLT ÓVODAPEDAGÓGUSO K KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA : A központi költségvetés kiegészítő támogatást biztosít az Nkt a szerinti el őmenetel i rendszer keretén belül lebonyolított min ősítési eljárás során január 1-jén Pedagógus II., Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatú besorolással rendelkez ő óvodapedagógusok, valamint Pedagógus II. fokozatba átsorolt, pedagógus szakképzettséggel rendelkez ő segítők (a továbbiakban: segítők) béréhez. A támogatás az önkormányzatot az általa fenntartot t intézményben január He és december 31-e között ténylegesen foglalkoztatot t óvodapedagógusok és segít ők id őarányosan figyelembe vett, egy tizedesre kerekített a alapján illeti meg a következők szerint : 118

119 a támogatás teljes összege megilleti a fenntartót azon óvodapedagógusok és segít ők után, akik a minősítést december 31-éig szerezték meg, a támogatás 11 havi időarányos része illeti meg a fenntartót azon óvodapedagógusok és segítők után, akik a min ősítést január 1-jei átsorolással szerezték meg. A támogatás felhasználható a december havi bérek januárban történ ő kifizetésér e is. A min ősítést elnyert óvodapedagógusok és segítők fenntartónkénti adatait a köznevelés i információs rendszer adatkezel őjének adatszolgáltatása alapozza meg. Ha a támogatás t megalapozó adatok az önkormányzat által fenntartott intézményben ténylegesen foglalkoztatott, min ősítést elnyert és átsorolt óvodapedagógusok és segítők ával nem egyeznek meg, azok önkormányzat általi módosítására az Avr. szerinti értesítőben meghatározott módon és határnapig kerülhet sor. A támogatás folyósítása január hónaptól havonta egyenl ő meghatározott időpontokban történik. részletekben, az Ávr.-ben A 11.1., H.2. és I1.4. pont szerinti támogatás 50%-ára jogosult az önkormányzat, ha az óvod a napi nyitvatartási ideje nem éri el a nyolc órát, de eléri a hat órát. III. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁS A É S 1. Szociális ágazati összevont pótlé k ELŐIRÁNYZAT : ,6 millió forint A központi költségvetés támogatást biztosít a közalkalmazottak jogállásáról szóló év i XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történ ő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban : Kjtvhr.) 15/A. -a szerinti, január-december hónapokban kifizetend ő szociális ágazati összevont pótlékhoz é s annak szociális hozzájárulási adójához. A települési önkormányzat a támogatásra akkor jogosult, ha a Kjtvhr. 15/A. -a szerinti szociális ágazati összevont pótlék teljes összege tényleges bérnövekedésként jelenik meg a foglalkoztatott ára. Nem nyújtható támogatás a szociális ágazati összevont pótléknak a Kjtvhr. 5. mellékletében meghatározott összegén felül nyújtott összege és az arra tekintette l fizetend ő szociális hozzájárulási adó kifizetéséhez. A támogatás havi összege a helyi önkormányzati költségvetési szervek foglalkoztatottjaira vonatkozó, el őző hónapra fejtett, tárgyhónapban kifizetend ő havi kiegészítő pótlék szociáli s hozzájárulási adóval növelt bruttó összege. A támogatás folyósítása a Kincstár tárgyhónap 10- éig a támogatás önkormányzatokat megillet ő összegével kapcsolatosan teljesített adatszolgáltatása alapján havonta történik. 119

120 2. A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatás a ELŐIRÁNYZAT : ,5 millió forint A támogatás a forint egy lakosra jutó adóer ő-képességet meg nem haladó települési önkormányzatok egyes szociális jellegű feladataihoz járul hozzá. A támogatá s 30%-a az önkormányzat által foglalkoztatott közfoglalkoztatottak január, április é s július havi léta, 30%-a a településen él ő 60 év feletti lakosok a, 40%-a a települések lakosság a elismert százalékos arányában illeti meg a települési önkormányzatokat. A települési önkormányzatok egy lakosra jutó adóer ő-képessége alapján elismert százalékos arányok : No. Kategóriák a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerőképessége szerint (forint) Elismert százalék alsó határ fels ő határ Az adóerő-képesség figyelembevételére vonatkozó szabályokat a Kiegészít ő 1.c) pontja tartalmazza. szabályo k 3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatás a ELŐIRÁNYZAT: a) Család- és gyermekjóléti szolgálat FAJLAGOS ÖSSZEG : ,8 millió forint forint/ított lét/év A központi költségvetés a ított szakmai lét alapján támogatást biztosít a szociáli s igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvényben (a továbbiakban : Szoctv.), a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvényben (a továbbiakban : Gyvt.) és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályokna k megfelelően család- és gyermekjóléti szolgálatot biztosító települési önkormányzatok részére, a személyi és dologi kiadások elismert átlagos költségei figyelembevételével. A támogatásra a feladat ellátására kötelezett önkormányzat, azaz az önálló polgármesteri hivatalt m űködtető, illetve a közös önkormányzati hivatal székhelye szerinti önkormányzat jogosult. Ez utóbbi esetben a támogatás igényl ője a támogatásból a közös önkormányzat i hivatalhoz tartozó valamennyi település feladat-ellátását biztosítja. Támogatás nyújtható a fentiek szerint meghatározott települési önkormányzatoknak a Gyvt. szerinti ellátási területen kívüli települések ellátásához is, figyelembe véve azon jogszabályi rendelkezést, hogy közös hivatalhoz tartozó település esetén a közös hivatalhoz tartoz ó 120

121 valamennyi települést ugyanannak a szolgálatnak kell ellátnia. Ebben az esetben a támogatá s megállapítása az ellátot t önálló polgármesteri hivatallal rendelkez ő önkormányzatonként é s közös hivatalonkén t külön-külön történik, a támogatás igényl ője ezek együttes összegére jogosult. Ebben az esetben az ellátást nem saját maga biztosító önkormányzat a támogatásra nem jogosult. Társult feladatellátás csak abban az esetben támogatható, ha annak székhelye, így a támogatá s igényl ője a feladat ellátására kötelezett önkormányzat. E támogatásra nem jogosult az a települési önkormányzat, amelynek a lakossága nulla. aa) Számított szakmai lét meghatározás a Valamennyi, a támogatásra jogosult települési önkormányzatot támogatás illeti meg a ítot t szakmai lét alapján. E szakmai lét meghatározása ított alap- és kiegészít ő lét, illetve korrekciós szorzó alapján történik. aaa) Számított alaplét meghatározása : ALsz = járásszékhely települési önkormányzatok esetében : U8 000, fővárosi kerületi önkormányzatok esetében: U12 000, egyéb önkormányzatok esetében : L/5 000, de minimum 1 fő ahol : ALsz = az adott évre elismert foglalkoztatottak ított alapléta, egy tizedesjegyr e kerekítve, L = a település, fővárosi kerület lakossága, közös önkormányzati hivatal esetén a hivatalhoz tartozó önkormányzatok együttes lakossága. aab) Számított kiegészítő lét meghatározása : Amennyiben a közös önkormányzati hivatalt négynél több település alkotja, a székhel y önkormányzat ított kiegészítő létának meghatározása : Közös hivatalt alkotó települések a KLsz (fő) 5-8 település Ul0 000, de legalább 0,5 fő 8 település felett 2 * (U10 000), de legalább 1 fő ahol : KLsz = adott évre elismert foglalkoztatottak ított kiegészít ő léta, egy tizedesjegyr e kerekítve. 12 1

122 aac) A ított alaplét korrekciós szorzója A ított alaplét korrekciós szorzója (SZk) azon fővárosi kerületi önkormányzato k esetében, amelyeknél a kerület teljes lakosságához viszonyítva tárgyévet megel őző év május 31-én a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül ő gyermekek arány a meghaladja a 2,5%-ot : 1,5, minden más önkormányzat esetében : 1. ab) A támogatás meghatározása : T = [(ALsz*SZk) + KLsz] * FÖ ahol : T = a támogatás összege, FÖ = a támogatás fajlagos összege. b) Család- és gyermekjóléti közpon t FAJLAGOS ÖSSZEG: forint/ított lét/é v A központi költségvetés a ított szakmai lét alapján támogatást biztosít a járásszékhely települési önkormányzatoknak és a f ővárosi kerületi önkormányzatoknak a Szoctv.- ben, a Gyvt.-ben és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelel ően működtetett család- és gyermekjóléti központ fenntartásához, a személyi és dolog i kiadások elismert átlagos költségei figyelembevételével. A támogatásra jogosult önkormányzat e támogatásból a járáshoz tartozó összes települése n biztosítja a feladatellátást. Társult feladatellátás csak abban az esetben támogatható, ha anna k székhelye, így a támogatás igényl ője a feladat ellátására kötelezett önkormányzat. ba) A ított szakmai lét meghatározása A ított szakmai lét meghatározása ított alap- és kiegészítő lét, illetv e korrekciós szorzó alapján történik. baa) Számított alaplét meghatározása: JALsz = járásszékhely települési önkormányzatok esetében : Lj/9 000*(1+TELsz/84), de minimum 3 fő, kerületi önkormányzatok esetében : Lj/12 000, ahol : JALsz = adott évre elismert foglalkoztatottak ított alapléta, egy tizedesre kerekítve, Lj = a járáshoz tartozó önkormányzatok együttes, illetve a kerületi önkormányza t lakossága, '1ELsz = a járáshoz tartozó települési önkormányzatok a. 122

123 bab) Számított kiegészítő lét meghatározása A kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet szerinti kedvezményezett, fejlesztendő és komplex programmal fejlesztend ő járások székhely települése i esetében az alábbi ított kiegészítő lét ismerhető el. Járás besorolása JKLsz (fő) Lj < <= Lj <= Lj > Kedvezményezett 0,5 l 1 + [(Lj )/35 000] járás Fejlesztendő járás [(Lj )/ ] Komplex programmal fejlesztendő járás 1, [(Lj )/35 000] ahol : JKLsz = adott évre elismert foglalkoztatottak ított kiegészítő léta, egy tizedesjegyre kerekítve. bac) A ított alaplét korrekciós szorzója A ított alaplét korrekciós szorzója (SZk) azon kerületi önkormányzatok esetében, amelyeknél a kerület teljes lakosságához viszonyítva tárgyévet megelőző év május 31-én a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek aránya meghaladja a 2,5% - ot: 1,5, minden más esetben : 1. bb) A támogatás meghatározása: JAT = [(JALsz * SZk) + JKLsz] * JF Ö ahol : JAT = a támogatás összege, JFÖ = a támogatás fajlagos összege. c) Szociális étkeztetés FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/fő A támogatás a települési önkormányzatoknak a Szoctv a alapján és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelel ően nyújtott szociális étkezteté s feladataihoz kapcsolódik. A támogatás a települési önkormányzatot a szociális étkeztetésben ellátottak a szerint illet i meg. Ezen a jogcímen igényelhet ő támogatás a népkonyhai étkeztetésben részesül ők után is. A támogatás nem vehető igénybe a III.5. pont szerinti jogcímeken gyermekétkeztetésben részesülők után. Az ellátottak ának meghatározása : tervezéskor a heti 6, illetve 7 napon nyújtot t szolgáltatásoknál a 6, illetve 7 nap alapulvételével az ellátottak éves becsült a, eloláskor az étkeztetésben részesül ők étkeztetésre vonatkozó igénybevételi naplója alapjá n naponta összesített ellátottak a osztva 251-gyel. Egy ellátott naponta csak egyszer vehető figyelembe. 123

124 Amennyiben a szociális étkeztetés feladatának ellátásáról a Kiegészít ő szabályok 5.d)- e) pontoknak megfelel ő társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 110%- a igényelhető. d) Házi segítségnyírjtás A támogatásra az a települési önkormányzat jogosult, amely a házi segítségnyújtást a Szoctv a alapján és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályokna k megfelel ően m űködteti. A támogatás a települési önkormányzatot a házi segítségnyújtás keretében ellátott személyek a szerint illeti meg. A támogatás legfeljebb egymást követ ő 60 napig igényelhet ő arra az ellátotti létra is, amely az önkormányzat által foglalkoztatott szociális gondozói létszá m alapján a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól é s működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet (a továbbiakban : 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet) szerint ított maximális ellátotti ot meghaladja. da) Szociális segítés FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/fő A támogatás a Szoctv. 63. (3) bekezdése és a Kiegészít ő szabályok 5.o) pontja szerint i szakmai szabályok alapján biztosított szociális segítés keretében kizárólag szociális segítésr e megállapodást kötött ellátottak után jár. A feladat ellátható közfoglalkoztatottak alkalmazásával, de ez esetben a támogatás kizárólag a feladat ellátásával összefügg ő kiadások közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb állami támogatással nem fedezett részére használható fel. Az ellátottak ának meghatározása: tervezéskor a szociális segítés keretében ellátottak éve s becsült a, eloláskor a szociális segítésben részesül ők tevékenységnaplója alapján naponta összesített ellátottak a osztva 251-gyel. db) Személyi gondozás FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/fő A támogatás a Szoctv. 63. (4) bekezdése és a Kiegészít ő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályok alapján biztosított személyi gondozás keretében kizárólag személy i gondozásra megállapodást kötött ellátottak után jár. E feladat ellátásában közfoglalkoztatotta k nem m űködhetnek közre. Az ellátottak ának meghatározása : tervezéskor a személyi gondozásra megállapodássa l rendelkező ellátottak részére nyújtott tevékenység éves becsült óraa alapján kalkulál t ellátotti lét. Eloláskor a személyi gondozásra megállapodással rendelkez ő és az ellátást ténylegesen igénybe vev ők ának meghatározása : a tevékenységnapló alapján összesített órá k a osztva 252-vel. Az ellátotti lét meghatározása során az 1/2000. (1.7.) SzCsM rendelet 2. ú melléklet Kiegészítő szabályok 3. pontja alapján kell eljárni. Amennyiben a gondozást nem heti 40 órában foglalkoztatott szociális gondozó végzi, úgy a gondozásra fordított havi 147 órás órakere t 124

125 arányosan csökkentve vehet ő figyelembe. Az ellátottak a igényléskor és eloláskor se m haladhatja meg a befogadott ellátotti létot. Amennyiben a házi segítségnyújtásról a Kiegészít ő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelel ő társulás gondoskodik, úgy a személyi gondozásnál figyelembe vett ellátotti lét után a fajlagos összeg 130%-a igényelhető. Egy ellátott naponta a da)-db) jogcímek közül csak egy jogcímen vehet ő figyelembe. e) Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatá s FAJLAGOS ÖSSZEG: forint/szolgálat A támogatásra az a települési önkormányzat jogosult, amely a falugondnoki vagy a tanyagondnoki szolgáltatást a Szoctv a és a Kiegészít ő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelel ően tartja fenn. A támogatás a települési önkormányzatot az ellátást biztosító szolgálat a alapján illet i meg. f) Időskorúak nappali intézményi ellátása FAJLAGOS ÖSSZEG: forint/fő A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. 65/F. -a alapján és a Kiegészít ő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelel őe n időskorúak nappali ellátását biztosító intézményt tartanak fenn. A támogatás a z önkormányzatokat az ellátottak a szerint illeti meg. Azon ellátott után, akire vonatkozóan a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló jogszabályban meghatározott intézményen belül i foglalkoztatási támogatást vagy fejlesztő foglalkoztatás működési támogatását, vagy a megváltozott munkaképesség ű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképesség ű munkavállalók foglalkoztatásához nyújthat ó költségvetési támogatásokról szóló 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban : 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet) alapján az akkreditált foglalkoztatónak támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak a támogatás 40%-át igényelheti. Az ellátottak ának meghatározása: tervezéskor az ellátottak éves becsült a, elolásnál a nappali ellátásban részesül ők látogatási és eseménynaplója alapján napont a összesített ellátottak a a heti 6, illetve heti 7 napon nyújtott szolgáltatásoknál a 6, illetv e 7 nap alapul vételével osztva 251-gyes. Nem vehet ők figyelembe a kizárólag étkeztetésben részesül ők. Amennyiben az időskorúak nappali intézményi ellátásáról a Kiegészít ő szabályok 5.d)- e) pontoknak megfelel ő társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 150%- a igényelhet ő. g) Fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/fő A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv.-ben szabályozott módon és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályok szerint 125

126 fogyatékosok nappali ellátását, illetve demens ellátást biztosító intézményt tartanak fenn. A demens személyek nappali intézményében a támogatás igénybevételének feltétele, hogy a z ellátásban részesül ő személy rendelkezzen a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, vagy a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórképet megállapító szakvéleményével. A támogatás az önkormányzatokat az ellátottak a szerint illeti meg. Azon ellátott után, akikre vonatkozóan a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjér ő l szóló jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást vagy fejlesztő foglalkoztatás működési támogatását, vagy a 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet alapján az akkreditált foglalkoztatónak támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak e támogatá s 40%-át igényelheti. Az ellátottak ának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült a, elolásnál a nappali ellátásban részesül ők látogatási és eseménynaplója alapján napont a összesített ellátottak a a heti 6, illetve heti 7 napos nyitvatartással m űköd ő intézmények esetén a 6, illetve 7 nap alapul vételével osztva 251-gyel. Nem vehet ők figyelembe a kizárólag étkezésben részesül ők. Amennyiben a fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátásáról a Kiegészít ő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelelő társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 110%-a igényelhető. 1z) Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátás a FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/fő A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. 65/F. -a alapján és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelel ően pszichiátriai és szenvedélybetegek ára nappali ellátást biztosító intézményt tartanak fenn. A támogatás az önkormányzatokat az ellátottak a szerint illeti meg. Azon ellátott után, akikre vonatkozóan a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjérő l szóló jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást vagy fejleszt ő foglalkoztatás működési támogatását, vagy a 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet alapján az akkreditált foglalkoztatónak támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak e támogatá s 40%-át igényelheti. Az ellátottak ának meghatározása: tervezéskor az ellátottak éves becsült a, elolásnál az ellátásban részesül ők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített, a Szoctv. szerint az intézménnyel megállapodást kötött ellátottak a a heti 6, illetve heti 7 napos nyitvatartással működő intézmények esetén a 6, illetve 7 nap alapul vételével osztva 251-gyel. Nem vehetők figyelembe a kizárólag étkezésben részesül ők és a 30 napnál folyamatosan hosszabb ideig távolmaradók. Amennyiben a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátásáról a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelel ő társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 120%-a igényelhető. i) Hajléktalanok nappali intézményi ellátása FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/ított fér őhely 126

127 A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. 65/F. - a alapján és a Kiegészít ő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelel ően hajléktalanok ára nappali ellátást biztosító intézményt tartanak fenn. A támogatás a ított férőhelyek után igényelhető. A ított férőhelyek ának meghatározása : Fh = L/25 1 Ahol : Fh = a ított fér őhely, egész ra kerekítve, L = az eseménynapló alapján összesített éves lét, a heti 6, illetve heti 7 napo s nyitvatartással m űködő intézmények esetén a 6, illetve 7 nap alapul vételével. Elolásnál a napi átlagos ellátotti lét nem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzet t férőhelyek 120%-át. Amennyiben a hajléktalanok nappali intézményi ellátásáról a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelel ő társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 120%- a igényelhető. j) Családi bölcsőde FAJLAGOS ÖSSZEG: forint/fő A támogatás a Gyvt.-ben meghatározott családi bölcsődei ellátás biztosítására a Gyvt. 44/A. - a és a Kiegészít ő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályok alapján szervezet t feladatellátás után jár. A támogatás a települési önkormányzat által fenntartott családi bölcs ődébe beíratott és ellátott gyermekek után vehető igénybe. Az ellátottak ának meghatározása: tervezéskor az ellátottak éves becsült ának figyelembevételével meghatározott gondozási napok a osztva 240-nel, elolásnál a hav i jelentőlapok szerinti, naponta ténylegesen ellátásban részesül ő gyermekek a alapján összesített éves gondozási napok a osztva 240-nel. Amennyiben a családi bölcs ődei ellátásról a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelel ő társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 130%-a igényelhet ő. A fajlagos támogatás 77,5%-a megilleti a Gyvt (2c) bekezdés b) pontja alapján befogadást nyert napközbeni gyermekfelügyeletet fenntartó önkormányzatokat is. k)hajléktalanok átmeneti intézménye i FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/férőhely A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. és a Kiegészít ő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelel ő módon átmenet i szállást és éjjeli menedékhelyet tartanak fenn hajléktalanok részére. A támogatás a település i önkormányzatot a hajléktalanok átmeneti szállásán a ténylegesen betöltött, éjjeli menedékhelyé n a működő férőhelyek a, továbbá a hajléktalanok kórházi ellátás el őtti és utáni gondozását szolgáló olyan fér őhelyek alapján illeti meg, amelyeket az Egészségbiztosítási Alap i s finanszíroz. A jogcím szerinti támogatás 50%-a igényelhet ő a kizárólag lakhatási szolgáltatás biztosítás a esetén. 127

128 A fér őhelyek ának meghatározása: tervezéskor a gondozási napokon rendelkezésre álló férőhelyek éves becsült összege osztva 365-tel, elolásnál az átmeneti szállás esetében a gondozási napokon ténylegesen betöltött fér őhelyek, éjjeli menedékhely esetében a rendelkezésr e álló férőhelyek éves összege osztva 365-tel. Amennyiben a hajléktalanok átmeneti intézményi ellátásáról a Kiegészít ő szabályok 5.d) - e) pontoknak megfelelő társulás gondoskodik, úgy a lakhatási szolgáltatásban és az önáll ó életvitel fenntartása érdekében szükség szerinti mérték ű szociális munkában egyaránt részesül ők után a fajlagos összeg 110%-a igényelhet ő. 1) Támogató szolgáltatás Alaptámogatás FAJLAGOS ÖSSZEG : Teljesítménytámogatá s FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/év/szolgálat forint/feladategysé g A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. és a Kiegészít ő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelel ően támogató szolgáltatást tartanak fenn. A támogatásra jogosult települési önkormányzatot alaptámogatás illet i meg a szolgálatok a és teljesítménytámogatás a szolgálat által biztosított feladategysége k alapján a következ ők szerint. T=AT+ (Fe*Tt) ahol : AT= alaptámogatá s Fe = feladategység: a halmozott fogyatékossága vagy autizmusa miatt szociálisan rászorul t személyek segítésével töltött 40 perc, más szociálisan rászorult személyek segítésével töltöt t 1 óra, illetve a szociálisan rászorult személyek szállítása közben megtett 5 kilométer, Tt = teljesítménytámogatás Feladategységek ának meghatározása: tervezéskor a feladategységek tervezett a, de legfeljebb a Szoctv. alapján befogadott feladategység, elolásnál a teljesített feladategység, de legfeljebb a befogadott feladategység. Támogató szolgáltatás esetén évente legalább 1200 feladategységet, nem egész évben történ ő támogatás esetén ennek id őarányos részét személyi segítéssel kell teljesíteni. Ahány feladategységgel a szolgáltató ennél kevesebbet teljesít, annyi szállítási szolgáltatással teljesített feladategység nem vehet ő figyelembe a teljesített feladategység meghatározása során. A szállításhoz kapcsolódó személyi segítés aránya a személyi segítésen belül az elolhat ó feladategység legfeljebb 50%-a lehet. Ha a kötelezően teljesítend ő feladatmutató évi 3000 feladategység, nem egész évben történ ő támogatás esetén ezek id őarányos része nem teljesül, eloláskor a tárgyévi alaptámogatá s arányos részét vissza kell fizetni. 128

129 m) Közösségi alapellátások Alaptámogatás FAJLAGOS ÖSSZEG : Teljesítménytámogatá s FAJLAGOS ÖSSZEG : forint/év/szolgálat forint/feladategység A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelel ően pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátást vagy szenvedélybetegek részére nyújtott közösség i alapellátást biztosító szolgálatot tartanak fenn. A támogatásra jogosult települési önkormányzato t alaptámogatás illeti meg a szolgálatok a és teljesítménytámogatás a szolgálat által biztosítot t feladategységek alapján a következ ők szerint : T=AT+ (Fe*Tt ) ahol : AT= alaptámogatá s Fe = feladategység a) pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás esetén az egész évbe n szolgáltatásban részesül ő, a BNO 10 kódkönyv F vagy diagnóziskódb a tartozó ellátott, b) szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás esetén az egész évbe n szolgáltatásban részesül ő, a BNO 10 kódkönyv F diagnóziskódba sorolható, vag y egyéb kóros függőség által okozott mentális és viselkedési zavarokban különöse n játék- vagy munkaszenvedélyben, társfüggőségben szenvedő ellátott. Tt = teljesítménytámogatás Feladategységek ának meghatározása: tervezéskor a feladategységek tervezett a, d e legfeljebb a Szoctv. alapján befogadott feladategység, elolásnál a teljesített feladategység, de legfeljebb a befogadott feladategység. Ha a kötelez ően teljesítendő feladatmutató éve s átlagban 40 fő, nem egész évben történő támogatás esetén ezek időarányos része nem teljesül, eloláskor a tárgyévi alaptámogatás arányos részét vissza kell fizetni. n) Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatás a ELŐIRÁNYZAT: ] 379,8 millió forin t A támogatásra az a járásszékhely települési önkormányzat jogosult, amely az általa fenntartot t család- és gyermekjóléti központ útján ellátja a Gyvt. szerinti óvodai és iskolai szociális segít ő tevékenységet. Az önkormányzatokat megillet ő támogatás éves összegét a szociál- és nyugdíjpolitikáért felel ő s miniszter augusztus 15-éig állapítja meg. A támogatás folyósítása négy egyenl ő részletben, szeptember hónaptól havonta, az Avr.-ben meghatározott időpontokban történik. Közös szabály az a)-m) alpontok szerinti támogatások fajlagos összegei tekintetében : A Kiegészít ő szabályok 2.a) pontja szerinti igénylést követően, december 22-éig az előirányzatból fennmaradó összeg erejéig az államháztartásért felel ős miniszter dönt a z 129

130 önkormányzatokat az a)-m) alpontok szerint megillető egyes támogatások kiegészít ő fajlago s összegeir ől. 4. A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatás a ELŐIRÁNYZAT : ,4 millió forint A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk fenntartott, a Szoctv. és a Gyvt. szabályainak és a Kiegészít ő szabályok 5.o) pontja szerinti szakma i szabályoknak megfelelően működtetet t időskorúak átmeneti és tartós bentlakásos ellátását, a hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátását, illetv e a gyermekek és családok átmeneti gondozását biztosító intézmények egyes kiadásaihoz. a) A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatás a SZAKMAI DOLGOZOK ÁTLAGBÉRÉNEK ÉS KÖZTERHEINEK ELISMERT ÖSSZEGE : forint/ítot t lét/év A központi költségvetés a Kjt., valamint a Kjtvhr., továbbá egyéb, a kereseteket meghatároz ó jogszabályok alapján elismert átlagbéralapú támogatást biztosít az id őskorúak átmeneti és tartós, a hajléktalan személyek tartós bentlakást nyújtó szociális intézményeit fenntartó, valamint a gyermekek és családok átmeneti gondozását biztosító települési önkormányzatok részére, a z általuk foglalkoztatott szakmai dolgozók béréhez, valamint az ehhez kapcsolódó szociáli s hozzájárulási adó kifizetéséhez. A támogatás a települési önkormányzatot a Kiegészítő szabályok 5.j) pontja szerint ított segítői lét után illeti meg. Az átlagbéralapú támogatás azon települési önkormányzatokat is megilleti, amelyek a gyermekek átmeneti gondozásának biztosítására a Gyvt.-ben szabályozott módon helyettes szül ői jogviszonyt létrehozó írásbeli megállapodást kötöttek, és a helyettes szül ői tevékenység folytatására a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzés alapján jogosultak, illetve az önálló helyettes szülői ellátást biztosítanak írásbeli megállapodás alapján. A támogatás ebben az esetben a helyettes szül ői ellátással kapcsolatos költségekre fordítható. aa) Az ellátottak ának meghatározás a A települési önkormányzatok a Kiegészít ő szabályok 2.a) pontja szerinti igénylés keretébe n adatot szolgáltatnak az ellátottak létáról, amely éves szinten nem lehet több a szolgáltatói nyilvántartásban szerepl ő lét 100%-nál. Az ellátottak között : - 0,7-szeres szorzóval kell figyelembe venni a családok átmeneti otthonában küls ő férőhelyen elhelyezett személyeket, - 1,2-szeres szorzóval kell figyelembe venni azokat a személyeket, akik rendelkeznek a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, vagy a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórké p súlyos fokozatát megállapító szakvéleményével. Az ellátottak ának meghatározása : 130

131 tervezéskor az intézményben ellátottak éves becsült gondozási napjainak a osztva tel, elolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerint összesítet t éves gondozási napok a osztva 365-tel. ab) A ított segítői nnmkatárs lét meghatározása Gsz = LJ4 ahol : Gsz = adott évre ított, elismert segítő munkatársak együttes léta, egész r a felfelé, illetve helyettes szül ői ellátás esetén két tizedesre kerekítve, L = adott évre elismert aa) alpont szerinti összes ellátotti lét. ac) A szakmai dolgozók bértámogatásának meghatározása : Tsz = Gsz * ÁBsz ahol : Tsz = a finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók átlagbéralapú támogatása, ÁBsz = a finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók átlagbérének elismert összege. A támogatás felhasználható a december havi bérek januárban történ ő kifizetésére is. A Kiegészítő szabályok 2.a) pontja szerinti igénylést követ ően, december 22-éig a z előirányzatból a b) pont szerinti döntés után fennmaradó összeg erejéig az államháztartásér t felel ős miniszter dönt az önkormányzatokat megillető kiegészítő bértámogatás fajlago s összegéről. b) Intézményüzemeltetési támogatás A központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatoknak az általu k fenntartott időskorúak átmeneti és tartós, a hajléktalan személyek tartós bentlakását, valamint a gyermekek és családok átmeneti gondozását biztosító intézményeiben ide nem értve a helyette s szülői ellátást és a családok átmeneti otthonának küls ő férőhelyeit az intézményvezet ő és a nem a közvetlen szakmai feladatellátásban dolgozók béréhez, az ehhez kapcsolódó szociáli s hozzájárulási adóhoz, a szakmai dologi kiadásokhoz, valamint a feladatellátásra szolgáló épüle t és annak infrastruktúrája folyamatos működtetéséhez szükséges kiadásokhoz, az intézményi térítési bevételek figyelembevételével. A támogatás összege (a továbbiakban : T) a Kincstár által ellen őrzött helyi önkormányzat i adatszolgáltatás alapján legfeljebb az alábbiak szerint meghatározott mérték lehet: T <= Ösz + (Iv * ÁBsz) - Sz t ahol : Ösz = éves összes várható intézményüzemeltetési kiadás, Iv = a finanszírozás szempontjából elismert intézményvezet ő a a Kiegészítő szabályok 5.k) pontja szerint, Szt = személyi térítési díjakból származó bevétel várható éves összege. 131

132 Az intézményüzemeltetési támogatás megállapításához szükséges adatszolgáltatás rendjét a Kiegészítő szabályok 2.a) pontja, tartalmát az államháztartásért felel ős miniszter által kiadott útmutató rögzíti, amelyet az elolás során is figyelembe kell venni. Az intézményüzemeltetési támogatás önkormányzatonkénti meghatározásáról és anna k összegéről az önkormányzatok által nyújtott adatszolgáltatás alapján a szociál- é s nyugdíjpolitikáért felel ős miniszter, az államháztartásért felel ős miniszter és a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter (a továbbiakban : miniszterek) december 22-éi g döntenek. A Kiegészítő szabályok 2.b) pontja szerinti májusi adatszolgáltatás alapján a miniszterek döntésüket módosíthatják. 5. Intézményi gyermekétkeztetés támogatás a ELŐIRÁNYZAT: ,3 millió forin t A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcs ődében, mini bölcs ődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek ára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátus i gyermekétkeztetés (a továbbiakban intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz. A támogatás igénylésének feltétele, hogy az önkormányzat saját fenntartásában lév ő költségvetési szerv útján, társult feladatellátás esetén a társulás által fenntartott költségvetési szerv útján, vag y gazdasági társaságtól, egyéni vállalkozótól, központi költségvetési szervtől vagy nemzetiség i önkormányzattól vásárolt szolgáltatással biztosítsa az étkeztetést. Társult feladatellátás esetén a társulási megállapodás szerinti székhely önkormányzat igényelhet támogatást. A támogatás igénylésének további feltétele vásárolt szolgáltatás esetén, hog y az étkeztetés térítési díj megállapítása úgy történjen, hogy az étkeztetést biztosító intézmény vagy az önkormányzat bevétele legyen, a szolgáltatási díjban a szolgáltatónak ki kell mutatnia az étkeztetés nyersanyagköltségét (ez megállapodás szerint arányosan is történhet). a) Az intézményi gyermekétkeztetés kapcsán az étkeztetési feladatot ellátók után jár ó bértámogatás DOLGOZÓK ÁTLAGBÉRÉNEK ÉS KÖZTERHEINEK ELISMERT ÖSSZEGE : forint/ított lét/év A központi költségvetés a Kjt., a köznevelési Kjtvhr., a Kjtvhr., továbbá egyéb, a kereseteke t meghatározó jogszabályok alapján elismert átlagbéralapú támogatást biztosít a gyermekétkeztetést biztosító települési önkormányzatok részére, az önkormányzat álta l foglalkoztatottak béréhez és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz. A ított dolgozói lét alapján megállapított bértámogatás megilleti azo n önkormányzatokat is, melyek a feladatot vásárolt szolgáltatás útján látják el, ekkor e támogatás a szerződés szerinti szolgáltatási díj ellentételezésére, továbbá a gyermekétkeztetéssel összefügg ő valamennyi kiadásra fordítható. 132

133 aa) Az ellátottak ának meghatározás a A települési önkormányzat az általa étkeztetett, bölcsődében, mini bölcs ődében, óvodában, nappali rendszer ű köznevelésben, továbbá a kollégiumi ellátásban részesül ő gyermekek, tanulók, fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek esetén az ellátottak ának meghatározása a Kiegészít ő szabályok 5.1) pontja figyelembevételével történik. Ugyanazon gyermek, tanuló csak egy feladatellátási helyen biztosított étkeztetésnél vehet ő figyelembe. ab) A ított dolgozói létszára meghatározás a A ított dolgozói lét a kollégiumi, externátusi étkeztetettek án kívüli a z ellátottak ától függően az alábbi ellátotti kategóriák szerint a következ ő ha L értéke közötti : Dsz = (L/25+Lk/25)*F ha L értéke közötti : Dsz = (100/25+(L-100)/60+Lk/25)* F ha L értéke közötti : Dsz = (100/25+( )/60+(L-500)/70+Lk/25)* F ha L értéke közötti : Dsz = (100/25+( )/60+( )/70+(L-1 000)/75+Lk/25)* F ha L értéke feletti : Dsz = (100/25+( )/60+( )/70+( )/75+(L-1 500)/80+Lk/25)* F ahol : Dsz = adott évre ított dolgozók léta, két tizedesre kerekítve, L = adott évre elismert kollégiumi, externátusi étkeztetettek kivételével aa) alpont szerinti összes ellátotti lét, Lk = az adott évre elismert kollégiumi, externátusi lét, F = a gyermekétkeztetési feladatellátási helyek ától függő tényező, melynek érték e 1 feladatellátási hely esetén : 1,0 2-3 feladatellátási hely esetén : 1, feladatellátási hely esetén : 1,2 6 feladatellátási hely felett : 1,3 ac) A dolgozók bértámogatásának meghatározás a Tsz = Dsz * ÁBd ahol : Tsz = a finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók átlagbéralapú támogatása, ABd = a finanszírozás szempontjából elismert dolgozók átlagbérének elismert összege. 133

134 A támogatás felhasználható a december havi bérek januárban történő kifizetésér e is. G) Az intézményi gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatás a A központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatoknak az általu k biztosított intézményi gyermekétkeztetési feladattal összefüggésben felmerül ő nyersanyag- é s dologi kiadásokhoz a személyi térítési díjból származó elvárt bevételek figyelembevételével. A támogatás összege (a továbbiakban : T) a Kincstár által ellen őrzött helyi önkormányzati adatszolgáltatás alapján legfeljebb az alábbiak szerint meghatározott mérték lehet : T<=Kgy - Szt ahol : Kgy = az intézményi gyermekétkeztetés várható éves nyersanyag- és dologi kiadása (vásárol t szolgáltatás esetében a vásárolt szolgáltatás útján ellátottakra ított ac) alpont szerint i támogatással csökkentett éves nyersanyag- és dologi kiadás összege), Szt = személyi térítési díjakból származó bevétel elvárt éves összege. Az intézményi gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatásának összege nem haladhatja meg a z önkormányzat által jelzett nettó kiadások bértámogatással csökkentett összegét. Az intézményi gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatásának megállapításához szüksége s adatszolgáltatás rendjét a Kiegészítő szabályok 2.a) pontja, tartalmát az államháztartásért felel ő s miniszter által kiadott útmutató rögzíti, amelyet az elolás során is figyelembe kell venni. Az intézményi gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatásának önkormányzatonkénti meghatározásáról és annak összegéről az önkormányzatok által nyújtott adatszolgáltatá s alapján, a települések típusát és az egy lakosra jutó adóer ő-képességét is figyelembe véve a miniszterek december 22-éig döntenek. A Kiegészít ő szabályok 2.b) pontja szerinti májusi és októberi adatszolgáltatás alapján a miniszterek döntésüket módosíthatják. 6. A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatása ELŐIRÁNYZAT : 6 670,4 millió forin t A támogatás a rászoruló gyermekek Gyvt. 21/C. (1) bekezdés a) pontjában szerepl ő gyermekek szünidei étkeztetését biztosító települési önkormányzatokat illeti meg, az étkezés i adagok a alapján. A támogatás összege az egy lakosra jutó adóer ő-képességtől függő fajlagos összegek figyelembevételével kerül meghatározásra az alábbiak szerint. 134

135 Egy lakosra jutó adóerőképesség (forint) Fajlagos összeg korrigált értéke az eg y lakosra jutó adóerő-képesség alapján (forint/étkezési adag ) A támogatás megállapításához szükséges adatszolgáltatás rendjét a Kiegészít ő szabályok 2.a) pontja, tartalmát az államháztartásért felel ős miniszter által kiadott útmutató rögzíti, amelye t az elolás során is figyelembe kell venni. 7. Bölcs őde, mini bölcs őde támogatása ELŐIRÁNYZAT: ,5 millió forint A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk fenntartott, a Gyvt. és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szabályainak megfelel ően működtetett bölcs ődék, mini bölcs ődék kiadásaihoz. a) A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatás a FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGŰ KISGYERMEKNEVELÖK, forint/ított SZAKTANÁCSADÓK BÉRTÁMOGATÁSA : lét/év BÖLCSŐDEI DAJKÁK, KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉG Ű forint/ított KISGYERMEKNEVELŐK, SZAKTANÁCSADÓK lét/év BÉRTÁMOGATÁSA : A központi költségvetés a Kjt., valamint a Kjtvhr., továbbá egyéb, a kereseteket meghatároz ó jogszabályok alapján elismert átlagbéralapú támogatást biztosít a bölcs ődét, mini bölcsődét fenntartó települési önkormányzatok részére, az általuk foglalkoztatott kisgyermeknevel ők é s dajkák (a továbbiakban együtt: szakmai dolgozók) béréhez, valamint az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó kifizetéséhez. A bértámogatás szolgál a bölcsődei pótlék és az arra tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adó kifizetésére is. aa) Az ellátottak ának meghatározás a Az ellátottak ának meghatározása : tervezéskor a beíratott gyermekek naponként figyelembe vett éves becsült léta osztv a 230-cal, 13 5

136 eloláskor a beíratott gyermekek naponként figyelembe vett éves tényleges lét a osztva 230-cal. A beíratott és a támogatás szempontjából figyelembe vett gyermekek léta egyetle n alkalommal és összesen sem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásban szerepl ő férőhelyot. Az adott hónapban valamennyi nyitvatartási napon figyelembe vehet ő az a gyermek, aki 10 napnál többet a hónapban nem hiányzott. Nem tekintendő hiányzónak a sajáto s nevelési igény ű gyermek azon a napon, amikor korai fejlesztésben részesül. Nem vehet ő figyelembe ugyanakkor az adott hónap egyetlen nyitvatartási napján sem az a gyermek, aki a hónapban 10 napnál többet hiányzott. A fentiek szerint figyelembe vehető sajátos nevelési igény ű gyermekeket az ellátottak ában két főként lehet figyelembe venni. ab) A szakmai dolgozók ított létának meghatározása MBt, = ha Le>=3, akkor 2,5 fő, egyébként 1,5 fő BB SZ = [ Le /12 *2, de legalább 2 fő kisgyermeknevel ő ] + [ Le / 24, de legalább 1 fő bölcs ődei dajka ] + [ (ha Le> 60, akkor +2 fő kisgyermeknevel ő) ] + egyesített bölcsőde, bölcsődei igazgatóság esetén 1 fő szaktanácsadó ahol : MB sz = mini bölcs ődében a szakmai dolgozók ított léta, BB sz = bölcs ődében a szakmai dolgozók ított léta, Le = a bölcs ődei ellátottak aa) alpont szerinti elismert léta. A támogatás igénylése szempontjából a szakmai dolgozók finanszírozott léta a fenti képle t szerinti lét, de legfeljebb a évben a ténylegesen foglalkoztatott szakmai dolgozók teljes munkaidőre átított átlagos a, egy tizedesre kerekítve, azaz : B fk + B ff <= MBsz vagy BBsz ahol : B fk = a finanszírozás szempontjából elismert bölcs ődei dajkák és középfokú végzettség ű bölcs ődei kisgyermeknevel ők, szaktanácsadók a, egy tizedesre kerekítve, B ff = a finanszírozás szempontjából elismert fels őfokú végzettségű bölcs őde i kisgyermeknevel ők, szaktanácsadók a, egy tizedesre kerekítve, ac) A szakmai dolgozók finanszírozott létra jutó bértámogatás meghatározása : Tf=Bfk*BTk+Bff*BTf ahol : Tf = a szakmai dolgozók finanszírozás szempontjából elismert létának átlagbéralapú támogatása, BTk = a bölcsődei dajkák és középfokú végzettség ű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók bértámogatás a BTf = a fels őfokú végzettségű kisgyermeknevel ők, szaktanácsadók bértámogatása. 136

137 A támogatás felhasználható a december havi bérek januárban történő kifizetésére is. b) Bölcsődei üzemeltetési támogatás A központi költségvetés támogatást biztosít a forint egy lakosra jutó adóer ő-képességet meg nem haladó adóerő-képesség ű települési önkormányzatoknak az általuk biztosítot t bölcs ődei, mini bölcsődei feladattal összefüggésben felmerül ő kiadásokhoz a személyi térítés i díjból származó elvárt bevételek figyelembevételével. A üzemeltetési támogatás összege nem haladhatja meg a bölcs ődei, mini bölcsőde i feladatellátás teljes éves kiadásának a gondozási díjakból származó bevétellel és az ac) alpont szerinti bértámogatással csökkentett összegét. Az ezzel kapcsolatos önkormányzati adatszolgáltatást a Kincstár ellen őrzi. A bölcs ődei üzemeltetési támogatás megállapításához szükséges adatszolgáltatás rendjét a Kiegészít ő szabályok 2.a) pontja, tartalmát az államháztartásért felel ős miniszter által kiadott útmutató rögzíti, amelyet az elolás során is figyelembe kell venni. A bölcsődei üzemeltetési támogatásának önkormányzatonkénti meghatározásáról és anna k összegéről az önkormányzatok által nyújtott adatszolgáltatás alapján, a települések típusát és a z egy lakosra jutó adóerő-képességét is figyelembe véve a miniszterek december 22-éi g döntenek. A Kiegészítő szabályok 2.b) pontja szerinti májusi és októberi adatszolgáltatás alapján a miniszterek döntésüket módosíthatják. IV. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK KULTURÁLIS FELADATAINAK TÁMOGATÁS A 1. Könyvtári, közművel ődési és múzeumi feladatok támogatás a ELŐIRÁNYZAT: ,0 millió forint Az el őirányzat a települési önkormányzatokat a kulturális alapellátás biztosításához, a muzeáli s intézmények fenntartásához, a nyilvános könyvtári és közm űvelődési feladatok ellátásához illet i meg. a) Megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása ELŐIRÁNYZAT : 2 720,8 millió forin t A támogatás a megyeszékhely megyei jogú városok önkormányzatát (Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának kivételével), Szentendre Város Önkormányzatát és Tata Váro s Önkormányzatát a megyei hatókör ű városi múzeumok fenntartásához illeti meg. b) Megyei hatókörű városi könyvtárak feladatainak támogatás a ELŐIRÁNYZAT: 3 251,5 millió forint A támogatás a megyeszékhely megyei jogú városok önkormányzatát és Szentendre Váro s Önkormányzatát illeti meg a megyei hatókörű városi könyvtárak fenntartásához. 137

138 c) Megyeszékhely megyei jogú városok és Szentendre Város Önkormányzata közm űvel ődés i feladatainak támogatás a ELŐIRÁNYZAT : FAJLAGOS ÖSSZEG : 791,7 millió forint 454 forint/fő A támogatás a megyeszékhely megyei jogú városok és Szentendre Város Önkormányzatá t lakosság alapján illeti meg a Mötv., valamint a muzeális intézményekr ől, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvényben (a továbbiakban : Kult. tv.) meghatározott közművelődési feladatainak ellátásához. d) Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közm űvelődési feladatainak támogatás a ELŐIRÁNYZAT : FAJLAGOS ÖSSZEG: ,2 millió forint forint/fő, de településenként legaláb b forin t A támogatás a települési önkormányzatokat lakosság alapján illeti meg a Mötv.-ben, valamint a Kult. tv.-ben meghatározott nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak ellátásához. A támogatásból a megyeszékhely megyei jogú városok önkormányzata, Szentendre Váro s önkormányzata, Budapest Főváros önkormányzata, és a fővárosi kerületek önkormányzatai ne m részesülhetnek. e) Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatás a ELŐIRÁNYZAT : 1 213,2 millió forint A támogatás a muzeális intézményeket fenntartó települési önkormányzatokat illeti meg elsősorban a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművel ődésrő l szóló évi CXL. törvény módosításáról szóló évi CLII. törvény 30. (3) bekezdés e alapján önkormányzati fenntartásba került muzeális intézmények fenntartásához. Az egyes települési önkormányzatokat megillet ő támogatás összegét a kultúráért felelős miniszter határozza meg, az alábbi szempontok figyelembevételével : a évek közötti időszak átlagos látogatóa, illetve a két utolsó lezárt év változása, leltározott gy űjtemény aránya a teljes gy űjteményhez képest, szakmai besorolás, a települési önkormányzat által fenntartott muzeális intézmények a, az önkormányzat területi elhelyezkedése. A támogatásból az a) pont szerinti támogatásban részesül ő önkormányzatok, Budapest Főváros Önkormányzata és a fővárosi kerületek önkormányzatai nem részesülhetnek. A támogatás folyósítása egy összegben, január hónapban történik. 138

139 f) Budapest Főváros Önkormányzata múzeumi, könyvtári és közm űvelődési feladataina k támogatás a ELŐIRÁNYZAT : 692,2 millió forint A támogatás Budapest Főváros Önkormányzatát illeti meg a Mötv.-ben, valamint a Kult. tv.- ben meghatározott könyvtári, múzeumi és közm űvel ődési feladatainak ellátásához. g) Fővárosi kerületi önkormányzatok közm űvelődési feladatainak támogatása ELŐIRÁNYZAT : FAJLAGOS ÖSSZEG: 692,2 millió forint 407 forint/fő A támogatás a fővárosi kerületek önkormányzatait lakosság alapján illeti meg a Mötv.- ben, valamint Kult. tv.-ben meghatározott közm űvelődési feladatainak ellátásához. h) Megyei hatókörű városi könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása ELŐIRÁNYZAT : 2 094,2 millió forint A támogatást a megyei hatókörű városi könyvtárat fenntartó megyeszékhely megyei jogú váro s és Szentendre Város Önkormányzata igényelheti a könyvtár által az főnél kiseb b lakosságú könyvtári szolgáltató helyet működtető településsel október 15-éi g kötött megállapodások alapján, a következők szerint: ha) 1000 fő lakosságú vagy az alatti település FAJLAGOS ÖSSZEG : hb) fő lakosság közötti település FAJLAGOS ÖSSZEG : hc) fő lakosság közötti települé s FAJLAGOS ÖSSZEG : Ft/települé s Ft/települé s Ft/települé s A támogatás megállapításához szükséges adatszolgáltatás rendjét a Kiegészít ő 2.a) pontja tartalmazza. A támogatás folyósítása januárban egy összegben történik. szabályo k i) A települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövel ő támogatása ELŐIRÁNYZAT : 300,0 millió forint A Kult. tv. 64. (2) bekezdés a) pontja szerint nyilvános könyvtárat fenntartó település i önkormányzatot vissza nem térítend ő támogatás illeti meg a települési nyilvános könyvtá r állománygyarapítására és a nyilvános könyvtár technikai, informatikai, m űszaki eszközeinek, berendezési tárgyainak gyarapítására. A támogatás összegét a települési nyilvános könyvtárat, illetve megyei hatókörű város i könyvtárat fenntartó önkormányzatok által a évben a saját bevételeik terhére biztosítot t állománygyarapításra fordított összegek (a továbbiakban : évi önkormányzati hozzájárulás ) arányában kell megállapítani. 139

140 A évi önkormányzati hozzájárulás megállapításakor nem vehet ők figyelembe az állami támogatások, a pályázati forrásból és az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer támogatásábó l származó összeg. A támogatás az alábbiak szerint kerül meghatározásra : T = Ki*(Ei/EK) ahol : T = az önkormányzatot megillető támogatás összege Ki= a évi önkormányzati hozzájárulás összege Ei = az előirányzat összege K= a Ki országosan összesített összege. Egy önkormányzatot ezen a jogcímen legfeljebb forint támogatás illet meg. Nem részesülhet támogatásban az az önkormányzat, amelynél a fenti képlet szerint a támogatá s ított összege nem éri el a forintot. Ezen önkormányzatok kiadásait a végső támogatás meghatározásánál nem kell figyelembe venni. Az emiatt fennmaradó összeget a támogatásban részesül ő önkormányzatok között kell felosztani. A támogatás megállapításához szükséges adatszolgáltatás rendjét a Kiegészítő szabályo k 2.a) pontja tartalmazza. A támogatás folyósítása április hónapban egy összegben történik. 2. A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott el őadó-m űvészet i szervezetek támogatása ELŐIRÁNYZAT : ,6 millió forint Az el őirányzat az el őadó-m űvészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatás i szabályairól szóló évi XCIX. törvény (a továbbiakban : Emtv.) 11. -ában és 12. -ában meghatározott, települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott nemzeti vag y kiemelt min ősítésű el őadó-m űvészeti szervezetek művészeti és létesítménygazdálkodási cél ú működési támogatására szolgál. Az önkormányzatokat megillető, jogcímenként és szervezetenként megállapított támogatás éves összegét az Emtv. 5B. (1) bekezdés d) pontjában meghatározott módon, az El őadóművészeti Bizottságok a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács által véleményezett javaslata alapján a kultúráért felel ős miniszter állapítja meg. a) Színházművészeti szervezetek támogatása ELŐIRÁNYZAT : 9 738,0 millió forin t Az előirányzat a nemzeti és kiemelt min ősítés ű színházm űvészeti szervezetek művészeti és létesítmény-gazdálkodási célú működési támogatását szolgálja. b) Táncművészeti szervezetek támogatása ELŐIRÁNYZAT : 182,9 millió forint 140

141 Az el őirányzat a nemzeti és kiemelt min ősítés ű táncm űvészeti szervezetek m űvészeti é s létesítmény-gazdálkodási célú m űködési támogatását szolgálja. c) Zenem űvészeti szervezetek támogatás a ELŐIRÁNYZAT : 2 939,7 millió forin t Az előirányzat a nemzeti és kiemelt min ősítés ű zenekarok és énekkarok működési támogatását szolgálja. A IV.1. pont a), h) és e) alpontjai, valamint IV.2. pont szerinti, a fenntartó önkormányzatokat megillet ő támogatás éves összegét a kultúráért felelős miniszter december 1-jéig állapítj a meg. 3. Kulturális illetménypótlé k ELŐIRÁNYZAT : 3 605,0 millió forint A központi költségvetés támogatást biztosít a közalkalmazottak jogállásáról szóló év i XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területe n foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefügg ő egyes kérdések rendezésére cím ű 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kulturális Kjtvhr.) 21. -a szerinti, január december hónapokban kifizetend ő kulturális illetménypótlékhoz és annak szociális hozzájárulási adójához. A települési önkormányzat a támogatásra akkor jogosult, ha a kulturális illetménypótlék telje s összege tényleges bérnövekedésként jelenik meg a foglalkoztatott ára. Nem nyújtható támogatás a kulturális illetménypótléknak a kulturális Kjtvhr. 5. mellékletében meghatározott összegén felül nyújtott összeg és az arra tekintettel fizetend ő szociális hozzájárulási adó kifizetéséhez. A támogatás havi összege a helyi önkormányzati költségvetési szervek foglalkoztatottjair a vonatkozó, el őző hónapra fejtett, tárgyhónapban kifizetend ő havi kulturális illetménypótlék szociális hozzájárulásí adóval növelt bruttó összege. A támogatás folyósítása a Kincstár tárgyhónap 10-éig a támogatás önkormányzatokat megillet ő összegével kapcsolatosan teljesítet t adatszolgáltatása alapján havonta történik. V. BESZÁMÍTÁS, KIEGÉSZÍTÉ S A települési önkormányzatot a következő sorrend szerint az e melléklet I.1.c), I.1.d), I.1.ba), I.1.bb), I.1.bc), I.1.bd), I.1.e) és I.1.a) jogcímeken megillet ő támogatás összegéig (a továbbiakban: beítás, kiegészítés alapja) a ított bevételével összefüggő támogatáscsökkentés terheli, illetve kiegészítő támogatás illeti meg. A támogatáscsökkentés és kiegészítés a nettó finanszírozás során kerül érvényesítésre. A ított bevétel a év i iparűzési adóalap 0,55%-a, az alábbi differenciálás szerint : 141

142 No. Kategóriák a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége szerint (forint) Támogatáscsökkenté s mértéke a ított bevétel százalékában Kiegészítés mértéke a beítás, egészítés alapjána k százalékában alsó határ fels ő határ ] Az iparűzési adórendelettel sem július 1-jén sem július 1-jén nem rendelkez ő önkormányzatok esetében a kiegészítés mértéke a táblázat szerinti mérték 50%-a. Amennyiben a település közös hivatal székhelye, a kategóriákban a rá irányadó %-o s támogatáscsökkentés 10 százalékponttal kisebb. A ított bevétel ítása során az ipar űzési adóalap a fővárosi és a kerület i önkormányzatok között a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok között i forrásmegosztásról szóló évi CXXXIII. törvény január 1-jén hatályos 3. -a, illetve a törvény melléklete szerint kerül megosztásra. Az adóerő-képesség figyelembevételére vonatkoz ó szabályokat a Kiegészít ő szabályok 1.c) pontja tartalmazza. Budapest Főváros lakosságaként az egy lakosra jutó adóerő-képesség ításakor a fővárosi kerületek együttes lakosságá t kell figyelembe venni. A forint feletti egy lakosra jutó adóer ő-képességgel rendelkez ő települési önkormányzattól Budapest Főváros Önkormányzatának kivételével a támogatáscsökkenté s beítás alapját meghaladó része (a továbbiakban : szolidaritási hozzájárulás alapja) a nett ó finanszírozás keretében elvonásra kerül szolidaritási hozzájárulás jogcímen az alább i differenciálás szerint : 142

143 Kategóriák a települési önkormányzat egy Hozzájárulás mértéke a No. lakosra jutó adóerő-ké pessége szerint (forint) szolidaritási hozzájárulás alapjána k alsó határ fels ő határ százalékában Budapest Főváros Önkormányzata esetében a szolidaritási hozzájárulás összege 5 000,0 milli ó forint. VI. TELJESÍ'Z'ÉSI ADATOKHOZ KAPCSOLÓDÓ KORREKCIÓS TÁMOGATÁ S Amennyiben az I.1. pont szerinti támogatás megállapítását követően az el őirányzat e törvén y szerinti összege lehetőséget ad rá, a évi országosan összesített beolók és a évi adóer ő-képesség alapján a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter és az államháztartásért felel ős miniszter (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt : miniszterek) december 22 - éig közösen dönthetnek korrekciós támogatás nyújtásáról, a következ ők szerint. a) Kiegészít ő támogatás állapítható meg az I.1.b) pont bb)-bd) alpontok szerinti feladatokra abban az esetben, ha a évi országosan összesített beolók alapján a települési önkormányzatok országosan összesített nettó kiadása az alaptámogatások országosan összesítet t összegét meghaladja. Ebben az esetben a miniszterek a korrekciós támogatás fajlagos összegéne k megállapítására jogosultak. b) A évi adóerő-képesség ismeretében a miniszterek az V. pont szerinti kategóriák é s támogatáscsökkentési és kiegészítési mértékek módosítására jogosultak, amely egyetle n kategóriát sem érinthet hátrányosan. A fajlagos összegeket, valamint a támogatáscsökkentési és kiegészítési mértékeket úgy kel l megállapítani, hogy az előirányzat a korrekciós támogatás biztosításával se lépje túl a törvény i előirányzatot. Kiegészítő szabályok: 1. Általános szabályo k a) Az e melléklet szerinti támogatások december 31-ig használhatók fel és els ősorban működési célokat szolgálnak. A támogatások felhalmozási bevételként eredeti el őirányzatként akkor sem tervezhet ők, ha a Kiegészítő szabályok valamely támogatás esetében lehet ővé teszik a felhalmozási kiadások elolását, és a felhalmozási kiadások nem veszélyeztethetik a feladatokhoz kapcsolódó működtetési tevékenységeket, a feladat jogszabályokban rögzítet t paramétereknek megfelel ő ellátásához szükséges működési kiadások teljesítését. Az e mellékle t szerinti támogatások megalapozottságának államháztartásról szóló jogszabályok szerinti ellen őrzése a támogatást megalapozó valamennyi kritérium vizsgálatát magában foglalja. 143

144 b) A települési önkormányzatok közigazgatási státuszát a november 1jei állapotnak megfelel ő, a lakosságra és korcsoportba tartozók esetében a 1II.3. Pont a) és b) alpont szerinti támogatások kivételével pedig a január 1-jei állapotnak megfelel ő, a Belügyminisztérium adatait kell figyelembe venni. A 1I1.3. pont a) és b) alpontja szerinti támogatásokat megalapozó lakosság tekintetében a Belügyminisztérium január 1 jei állapotnak megfelelő adatait kell figyelembe venni. c)az e melléklet szerinti adóerő-képesség figyelembevétele a következ ők szerint történik: A július l jén hatályos iparűzési adórendelettel rendelkez ő települési önkormányzat a II. negyedéves költségvetési jelentés keretében szolgáltatott adatot a évi iparűzés i adóalap összegérő l. A II. negyedéves költségvetési jelentés keretében adatot ne m szolgáltató önkormányzat esetében : ca) ha az önkormányzat július 1 jén sem rendelkezett ipar űzési adórendelettel, úgy a z egy lakosra jutó ipar űzési adóerő-képesség Ft, cb) ha az önkormányzatnak július 1 jén még volt hatályos iparűzési adórendelete, de az t július 1 jéig megszüntette, úgy az egy lakosra jutó adóerő-képessége Ft. Ezen önkormányzatok esetében a ított adóalap a ított egy lakosra jutó adóer ő-képesség és az önkormányzat lakossága alapján kalkulált. d) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az általa üzemeltetett elektronikus rendszere n keresztül január 5-éig a települési önkormányzatok ára elérhet ővé teszi az e melléklet I.1-I.3. pontok, II pontok, III.2-III.7. pontok, N.1. pont a)-h) alpontok és a N. 2. pont szerinti, valamint április 15-éig az e melléklet IV.1. Pont i) alpont szerinti támogatáso k települési önkormányzatokat megillet ő összegét. e) Az c melléklet szerinti támogatások igénylési és döntési eljárására nem kell alkalmazni az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény szabályait. 2. Az e melléklet szerinti támogatások meghatározásához, módosításához, a hely i önkormányzatok egymás közötti, illetve a helyi önkormányzati körön kívüli szervezetnek történ ő feladat-, illetve intézmény átadás-átvételéhez kapcsolódó eljárásrend : a) Támogatások meghatározása No. Adatszolgáltatá s időpontja 1. az Ávr. szerint 2. az Ávr. szerint Támogatás jogcíme Adatszolgáltatás alapja 1.2. a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz becsült évi mennyisége (m 3) alapján és gyermeklét a 2017/2018. nevelési évi nyitó (október 1 - jei) tényleges, a december 31-ei állapotra becsült adatok, a 2018/2019. nevelési évi becsült adatok alapján, illetve a vezetői órakedvezmény miatt i pedagógus többletlét, valamint a segít ők léta a becsült adatok alapján Adatszolgáltatás célj a a lakossági díjak csökkentését célzó támogatás megalapozása a felmért gyermeklét, vezet ői órakedvezmény miatti pedagógus többletlét, illetve segít ők léta alapján a év i bértámogatás é s óvodaműködtetési támogatás megalapozása 144

145 3. az Ávr. szerint 4. az Ávr. szerint 5. az Ávr. szerint 6. az Ávr. szerint 7. az Ávr. szerint 8. az Ávr. szerint 9. az Ávr. szerint I1.3. e tábla 2. pont szerint i gyermeklétából a 2017/2018. nevelési évbe n ténylegesen utaztatot t gyermekek, tovább á 2018/2019. nevelési évben az utaztatott gyermekek becsült a 11I.3. éves becsült ellátotti adatok, az a) és b) pontok esetében az ellátási terület 11I.4. a bértámogatás megállapításához az ellátottak éves becsült a; az intézményüzemeltetés i támogatáshoz a év i igénylés, valamint az időarányos teljesítés és a évi paraméterek figyelembevételével évre becsült adatok a bértámogatá s megállapításához az éve s becsült ellátotti adatok és feladatellátási helyek a ; az üzemeltetési támogatá s megállapításához a év i feladatellátás becsült adatai a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése támogatásának megállapításához szükséges adatok a bértámogatás megállapításához az éve s becsült ellátotti adatok és feladatellátási helyek a ; az üzemeltetési támogatá s megállapításához a év i feladatellátás becsült adatai IV.1.h) október 15-ei tényadatok utaztatott gyermekek támogatásának megalapozása a 1I1.3. szerinti jogcímek támogatásának megalapozás a évi szakmai dolgozók bértámogatása és az intézményüzemeltetés i támogatás megalapozás a a dolgozók bértámogatása é s az intézmény i gyermekétkeztetés i üzemeltetési támogatás megalapozás a a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése támogatásának megalapozás a a dolgozók bértámogatása és a bölcs ődei üzemeltetés i támogatás megalapozás a a megyei könyvtárral megállapodást köt ő önkormányzatok ának felmérése a támogatásra jogosult önkormányzatok adatszolgáltatása alapján 14 5

146 IV.l.i) Az önkormányzat által A települési önkormányzatok február 26. évben saját bevételei terhére könyvtári állománygyarapításra fordított összeg könyvtári célú érdekeltségnövel ő támogatásának megalapozása b) Támogatások évközi módosítása No. Adatszolgáltatá s id őpontja Támogatás jogcíme Adatszolgáltatás alapja Finanszírozás kezd ő hónapj a május I.2., , a nem közm űvel összegyűjtött I.2. esetében l , háztartási szennyvíz becsült szeptember ; I1.4., I11.3., évi mennyisége (m 3) II.1., 11.2., 11.3., HA., , , , módosítható; az óvodások 1TI.4.a) és IIL5.a), és , M.7. a, a vezető i órakedvezmény miatt i pedagógus többletlét, illetve a segítők léta, valamint a szociális jogcímek esetében a becsült éves ellátotti adatok módosíthatók ; III.7.a) esetében július ; III.4.b), III.5.b) és III.7.li) esetében augusztu s a M.4., és jogcímeknél a becsült éve s ellátotti adatok, és az üzemeltetési támogatás megállapításához a évi feladatellátás becsült adatai módosíthatók ; a jogcímnél az étkezési adag módosítható I.2.,11.1., a nem közművel összegyűjtött december október 5. 1I.2., 1I.3., háztartási szennyvíz becsült H.4., I11.3., III.4.a), , , a, a vezető i I1I.7. évi mennyisége (m 3 ) módosítható ; az óvodáso k órakedvezmény miatti pedagógus többletlét, illetve a segítők léta, valamint szociális és gyermekétkeztetési jogcíme k esetében a becsült éve s ellátotti adatok, a z üzemeltetési támogatá s megállapításához a évi feladatellátás becsült adata i módosíthatók; 146

147 a jogcímnél az étkezési adag módosítható c) A települési önkormányzatok egymás közötti, illetve települési önkormányzaton kívüli ( a továbbiakban: önkormányzati körön kívüli) szervezetnek történő feladat-, illetve intézmén y átadás-átvétel e No. Adatszolgáltatás id őpontja Támogatás jogcíme Adatszolgáltatás alapja Finanszírozás kezd ő hónapja május II.1., II.2., szeptember 1-jével szeptember 15. II.3., 11.4., történő fenntartóváltozás jelzése, az a) Pont szerint i felmérés során megadott adatok megbontásával, továbbá a jogcím esetében a min ősített óvodapedagógusok intézményváltásának jelzése , július 1-jével történ ő július ; , fenntartóváltozás jelzése, az a ) Pont szerinti felmérés sorá n megadott ellátotti adatok megjelölésével és 1I1.5. esetében augusztus október 5. 1I.4.,111.3., III.4.a), 11I.5.a), III.7.a) december 1 jéve l történ ő fenntartóváltozás jelzése, az a) pont szerinti felmérés során megadott adatok megbontásával, továbbá a jogcí m esetében a min ősített óvodapedagóguso k intézményváltásának jelzése december A települési önkormányzat önkormányzati körön kívüli szervezetnek történ ő átadás-átvéte l esetén az átadást, átvételt tanúsító okmányokat a felmérés lezárását követ ően a Kincstárnak küldi meg. A kérelemhez a I1.4. pont szerinti támogatás kivételével mellékelni kell az átadó és az átvevő között kötött megállapodást, az átadás-átvételr ől szóló képvisel ő-testületi, illetve társulási tanácsi határozat kivonatát, az átvev ő feladatellátáshoz szükséges működési engedélyét (szociáli s ellátások esetében a szolgáltatói nyilvántartásba történ ő bejegyzést igazoló dokumentumot), valamint a feladatot átadó és átvev ő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az e törvény alapjá n ára biztosított támogatások igénylésér ől vagy lemondásáról gondoskodott. Az egyrészről települési önkormányzatok, másrészről települési, területi nemzetiség i önkormányzatok, országos nemzetiségi önkormányzatok, központi költségvetési szervek, valamint nem állami szervezetek közötti feladat-, illetve intézmény átadása-átvétele esetén, 14 7

148 amennyiben az intézmény átadás-átvételének id őpontja (tényleges átadás-átvétel) nem esik egybe a c) pont szerinti táblázatban szerepl ő fenntartóváltási időpontokkal (finanszírozási átadás - átvétel), úgy ezen id őpontig az érintett felek a finanszírozást pénzeszköz-átadással, -átvétellel egymás közötti megállapodás útján rendezik. A finanszírozási átadás-átvétel id őpontjái g időarányos támogatás abban az esetben illeti meg a feladatot, intézményt átadó települési önkormányzatot, ha a feladatot átvev ő az intézmény, szolgáltatás tekintetében a tényleges átadás - átvétel id őpontjától kezdve működési engedéllyel (szociális ellátások esetében a szolgáltatói nyilvántartásba történ ő bejegyzést igazoló dokumentummal) rendelkezik. Ellenkez ő esetben a feladatot, intézményt átadó települési önkormányzat köteles lemondani a tényleges átadás-átvéte l időpontjától a finanszírozási átadás-átvétel id őpontjáig tartó id őszakra jutó időarányos támogatásról. Az ellátottak arányában kell megosztani : a III.4.b) alpont szerinti támogatást az időskorúak átmeneti és tartós, a hajléktalanok tartó s bentlakást nyújtó szociális intézményeinek, illetve a gyermekek átmeneti gondozásáva l kapcsolatos feladatok, a III.5.b) alpont szerinti támogatást az intézményi gyermekétkeztetési feladat település i önkormányzatok közötti átadás-átvétele esetén. Ha a települési önkormányzat önkormányzati körön kívüli szervezetnek ad át óvodaintézményt, úgy a és II.3. jogcímek szerinti, III.4. jogcím szerinti intézményt, úgy a III.4. pont b) alpont szerinti, intézményi gyermekétkeztetési feladatot, úgy a III.5. pont b) alpont szerint i támogatásról, vagy annak az átadással érintett ellátottakkal arányos, illetve id őarányos részér ől le kell mondania. Ha a települési önkormányzat önkormányzati körön kívüli szervezett ől vesz át III.4. jogcím szerinti intézményt, úgy a III.4. pont b) alpont szerinti támogatást a b) pont szerinti táblázat 1. alpontja szerint május 15-éig igényelheti meg. intézményi gyermekétkeztetési feladatot, úgy a 11I.5. pont b) alpont szerinti támogatást a b) pont szerinti táblázat I. alpontja szerint május 15-éig, illetve a b) pont szerinti táblázat 2. alpontja szerint október 5-éig igényelheti meg arra az id őszakra, amikor a feladatot ellátja, I1I.7. jogcím szerinti intézményt, úgy a 11I.7. pont b) alpont szerinti támogatást a b) pont szerinti táblázat I. alpontja szerint május 15-éig, illetve a b) pont szerinti tábláza t 2. alpontja szerint október 5-éig igényelheti meg arra az id őszakra, amikor a feladatot ellátja. 3. Az I. jogcím szerinti támogatásokra vonatkozó speciális kiegészítő szabályok a) A I.1. pont a) alpont szerinti ított alaplét ításakor a település típusára, a lakosság-kategóriákra és az elismert köztisztvisel ői létra vonatkozó adatokat az alább i táblázat szerint kell figyelembe venni : 148

149 No. Lakosság alsó és felső határa Elismert köztisztvisel ői lét minimum maximum a b c d A. Községek AJ A A B. Városok B B B B B C. Megyei jogú városo k C C C D. Fővárosi kerületek D D D b) A I.1. pont a) alpont szerinti jogcímhez kapcsolódó korrekciós tényezők a következők: ha) közös hivatalt fenntartó önkormányzatok a és együttes lakossága alapján : Megnevezés Fenntartó önkormányzatok együttes lakossága Fenntartó önkormányzatok a Korrekciós tényező ba. l) fő alatt 2-5 önkormányzat 0, önkormányzat 0, önkormányzat 0, vagy több 0,1 9 önkormányzat ba.2) fő között 3-5 önkormányzat 0, ] önkormányzat 0, önkormányzat 0, vagy több 0,1 8 önkormányzat ba.3) fő felett 3-5 önkormányzat 0, önkormányzat 0, önkormányzat 0,10 10 vagy több önkormányzat 0,

150 bb) közös hivatalt fenntartó településeken m űködő nemzetiségi önkormányzatok december 1-jei állapotnak megfelel ő a alapján (ide nem értve az átalakult nemzetiség i önkormányzatot) : bb.l) 2-3 nemzetiségi önkormányzat : 0,04, bb.2) 4 vagy több nemzetiségi önkormányzat : 0,07, be) közös hivatal székhelye járási székhely önkormányzat: 0,04. c) Az I.1. pont szerinti támogatás elolásának államháztartásról szóló jogszabályok szerint i felülvizsgálata során, ahhoz kapcsolódóan a Kincstár betekinthet az önkormányzatná l rendelkezésre álló, adótitkot is tartalmazó okiratokba, dokumentumokba, az idegenforgalmi adó és iparűzési adó bevallásokba. d) Az I.1. pont b) alpont szerinti támogatások megállapításakor a kiválással érintet t önkormányzatnak az ingatlan-nyilvántartási adatbázis I.l.b) pont ba) alpont szerinti és az OSAP - jelentés I.l.b) pont bb) és bd) alpont szerinti adatait lakosságarányosan meg kell osztani a évben megalakult önkormányzattal. Amennyiben a évben megalakult önkormányzat és a z az önkormányzat, amelyből kivált megállapodik az I.1.b) pont támogatást megalapozó adatok két település közötti megbontásáról, úgy e támogatásokat az önkormányzatok egymás közöt t pénzeszközátadással rendezik. e) Amennyiben az OSAP-jelentés I.1.b) pont bb)-bd) alpont szerinti támogatást megalapozó adatok magasabbak, mint az ezen id őpont szerinti tényleges adatok, úgy az OSAP-jelentés június 30-áig történ ő javítása alapján az I.l.b) pont bb)-bd) alpontokhoz kapcsolódó támogatásokban történő változások finanszírozása augusztus hónaptól történik. f) Az I. pontban szerepl ő támogatásokra vonatkozó felhasználási szabályok : fa) Az 1.1.a)-e) pontok szerinti támogatások e melléklet V. pontja szerinti Beítással csökkentett, kiegészítéssel növelt és VI. pont szerinti korrekcióval növelt együttes összege kizárólag az igazgatással, településüzemeltetéssel és egyéb önkormányzati feladatokkal kapcsolatos kiadásokra, illetve turisztikai kiadásokra használható fel. Turisztikai kiadások alatt különösen a turisztikai fejlesztések, helyi/térségi turisztika i desztinációs menedzsment szervezetnek m űködésre és fejlesztésre történ ő forrásátadás, a település közigazgatási területén található turisztikai vonzerőkkel, szolgáltatásokkal kapcsolato s marketing kiadások (kutatás, promóció, oktatás), turisztikai vonzer ővel bíró rendezvényekkel, garantált programokkal kapcsolatos költségek, műemlékek turisztikai célú felújítása, látogathatóvá tétele, továbbá a turizmus által érintett területek, a turisztikai vonzer ők é s szolgáltató helyek környezetében infrastrukturális (utak, parkolók, turisztikai információs táblák, kerékpárutak, jelzett turistaútvonalak) és városképi (zöldfelületek, díszkivilágítás, díszburkolat ) elemek létesítése, karbantartása, fenntartása ismerhet ő el. fi)) Az 1.2. jogcím szerinti támogatás kizárólag a támogatás céljának megfelel ően, a lakossági ráfordítások (díjak) csökkentésére fordítható. A támogatás szempontjából kizárólag a Szennyvíz gyűjtése, tisztítása és elhelyezése, valamint a Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása kormányzati funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe. i.e.) Az I.3. pont szerinti támogatás a határátkel őhely tisztántartása, megközelíthet ősége érdekében felmerül ő működési célú kiadásokra használható fel, a személyi jellegű kiadáso k kivételével. A támogatás szempontjából kizárólag a Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása, valamint a Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások kormányzat i funkciókon elolt kiadások vehetők figyelembe. fd) Az I.4. és I.S. jogcímek szerinti támogatások az adott pontban leírtak szerint használhatóa k fel. 150

151 fe) Az I.6. pont szerinti támogatás a január-december hónapokban kifizetend ő polgármesteri illetmény és tiszteletdíj és annak szociális hozzájárulási adójához használható fel. 4. A II. jogcím szerinti támogatásokra vonatkozó speciális kiegészítő szabályok a) Az óvodapedagógusok, és óvodapedagógusok nevel őmunkáját közvetlenül segítők bértámogatása az alábbiak figyelembevételével történik. Vezet ői órakedvezmény miatti pedagógus többletlét ítás a 2017/2018. nevelési évre : Vii Vk1 V1* (Í- V1* 32) 2018/2019. nevelési évre : Vk2 V2 3 Vtz l V2 *32 1 ahol : Vkl ; Vk2 = a 2017/2018., illetve a 2018/2019. nevelési évben a vezet ői órakedvezményb ől adódó léttöbblet, V l ; V2 = az Nkt. 1. melléklete szerinti vezetők kötelező léta, de legfeljebb év els ő 8 hónapjában a 2017/2018. nevelési évi nyitó (októberi 1-jei) köznevelési statisztika szerint ténylegesen foglalkoztatott, év utolsó 4 hónapjában a 2018/2019. nevelési évi nyitó (októberi 1-jei) köznevelési statisztikai állapotra becsült vezetői lét. Az év végi elolás mindkét nevelési év tekintetében a köznevelési statisztikába n szerepeltetett vezetői lét alapján történik. Vi 1 ; Vi2 = a V 1 és V2 vezet ői létra az Nkt. 5. mellékletében megállapított kötelező nevelési óraának, óvodai foglalkozásai ának összege. b) Az Nkt. szerint létrehozott óvoda-bölcs őde többcélú intézmény esetében a 11.1-II.4. jogcímek szerinti támogatásokat kizárólag az óvoda intézményegységre vonatkozó létadato k alapján kell megállapítani. c) A II. jogcím szerinti támogatásokra vonatkozó felhasználási szabályo k A II.1.-II.4. jogcímek szerinti támogatások kizárólag a támogatással érintett óvodaintézménye k m űködési és felhalmozási kiadásaira, valamint az óvodai nevelésben részt vevő gyermekek étkeztetési kiadásaira használhatók fel. A támogatás szempontjából kizárólag a Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai, a Sajátos nevelési igény ű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai, a Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai, az Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai, valamint a Gyermekétkeztetés köznevelés i intézményben kormányzati funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe. 5. A III. jogcím szerinti támogatásokra vonatkozó speciális kiegészít ő szabályok a) Gondozási nap : egy ellátott egy napi intézményi ellátása (idős és hajléktalan személyeket ellátó tartós és átmeneti szociális intézményben, valamint gyermekek átmeneti gondozásá t biztosító intézményben), amely az intézménybe történ ő felvétel napjával kezdődik és annak végleges elhagyásával fejeződik be. A gondozási napok ításánál az ideiglenesen 151

152 egészségügyi vagy egyéb okból távollévőket is figyelembe kell venni. Az intézményi jogviszony egy év folyamatos távollét esetén megszűnik. b) A települési önkormányzatok kötelező feladatainak a Szoctv a, illetve a Gyvt a szerinti ellátási szerződés, illetve az önkormányzatok egymás közötti, a Mötv. 41. (6) bekezdése alapján kötött szerződés keretében történ ő ellátása esetén a támogatás igénylésére a szolgáltatás, illetve az intézmény szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett fenntartója jogosult. E szabály alól kivételt képez a III.3.a)-b) és a I11.5.a) pont szerinti jogcím, amely esetében az adot t alpont szerinti feladatra nem állami fenntartóval kötött ellátási szerződés esetén is az a település i önkormányzat jogosult a támogatás igénylésére, amely ára szerz ődés alapján a nem állami fenntartó biztosítja az ellátást. c) A b) pontban szerepl ő kivétellel a III.3., és III.7. jogcímek szerinti támogatásokat azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek az adott szociális szolgáltatás, illetve gyermekjóléti szolgáltató tevékenység tekintetében a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzésre kerültek, é s a Szoctv. 58/A. -a, illetve a Gyvt a alapján az adott szociális, gyermekjólét i szolgáltatóra, intézményre, hálózatra, ellátotti létra, fér őhelyra, feladatmutatóra befogadást nyertek, vagy a támogatásra befogadás nélkül is jogosultak. d) A I1I.3. jogcím szerinti feladatok esetében a társulásoknak járó magasabb támogatás akko r igényelhető, ha a feladat ellátásáról a Mötv. szerinti önkormányzati társulás saját fenntartású intézménye, szolgáltatója útján gondoskodik, és a feladat ellátásában részt vev ő települési önkormányzatok önállóan az adott feladat ellátásá t nem biztosítják, az adott feladat tekintetében nincs szolgáltatójuk, intézményük bejegyezve a szolgáltatói nyilvántartásba, valamint a társult és ellátott települési önkormányzatok lakossága = a c), db) és f)-i) pontok szerinti feladatok esetében együttesen legalább fő, = a j)-k) pontok szerinti feladatok esetében együttesen legalább f ő, az adott feladathoz járó alaptámogatás igénylésére az önkormányzat jogosult. e) Egy települési önkormányzat ugyanazon feladat ellátása tekintetében a támogatá s szempontjából kizárólag egy társulásban vehet ő figyelembe. f) A I11.3., III.4. és jogcímek szerinti támogatások igénybevételének feltétele az ellátot t adatainak a Szoctv. 20/C. (1)-(4) bekezdései, illetve a Gyvt (2) és (3) bekezdése i szerinti nyilvántartásba vétele, valamint az id őszakos jelentési kötelezettség teljesítése. A támogatás igénybevételére a fenntartó attól az id őponttól jogosult, amikor a nyilvántartásba vettek ellátását az id őszakos jelentés szerint ténylegesen megkezdte. Ha a település i önkormányzatok egymás közötti és önkormányzati körön kívüli feladat-, illetve intézmén y átadása-átvétele következtében az érintett felek a finanszírozást a Kiegészít ő szabályok 2.c) pontja szerint pénzeszköz-átadással, -átvétellel egymás közötti megállapodás útján rendezik, úgy a nyilvántartásba vétel és az időszakos jelentési kötelezettség teljesítése az átvev ő fenntartó tekintetében vizsgálandó. g) A , I11.4. és jogcímek szerinti támogatások teljes összege abban az esetben jár, h a a szolgáltatás, intézmény a tárgyév egészében szerepel a szolgáltatói nyilvántartásban. Amennyiben a , és I11.7. jogcímek szerinti szolgáltatás, intézmény nem egész évbe n m űködik, a támogatás a működés megkezdését követ ő hónap 1-jétől, illetve megsz űnése hónapjának utolsó napjáig időarányosan jár. Amennyiben a szolgáltatói nyilvántartásba történ ő bejegyzés adott hónap els ő napjától érvényes, és a szolgáltatás, intézmény ezen id őponttól jogszer űen működik, e hónapra a támogatás igénybe vehet ő. 152

153 h) A nappali, illetve a bentlakásos intézményi ellátást nyújtó intézményekben kivéve a hajléktalanok nappali intézményét a Szoctv. 92/K. (5)-(6) bekezdései alapján az ellátotta k a egyetlen napon sem haladhatja meg : nappali intézmény esetén a nappali meleged ő kivételével a szolgáltatói nyilvántartásba n meghatározott férőhely 110%-át, bentlakásos intézmény esetén a szolgáltatói nyilvántartásban meghatározott férőhely 105%-át, mindkét intézménytípus esetében éves átlagban pedig a fér őhely 100%-át. Házi segítségnyújtás esetében az ellátottak a egyetlen napon sem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásban meghatározott ellátotti lét 110%-át, éves átlagban pedig annak 100%-át. i) A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások egyidej ű igénybevételére vonatkozó szabályok : ia) Ha az ellátott ugyanazon a napon több szolgáltatótól, intézménytől, hálózattól, illetve székhelyt ől, telephelytől (a továbbiakban együtt : engedélyes) is ugyanabban a I11.3. c)-d) és f)- k) és pontjai szerint támogatott és a Szoctv. 20/C. (2) bekezdésének és a Gyvt (3) bekezdésének hatálya alá nem tartozó (e melléklet alkalmazása során a továbbiakban : adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott) szociális szolgáltatásban vagy gyermekek napközbeni ellátásában részesül, a támogatás szempontjából az adott napon ellátottként csa k annál az engedélyesnél vehet ő figyelembe, amelyik az ellátottról előbb teljesítette a f) pont szerinti időszakos jelentést. ib) Az ia) alpont szerinti rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha az ellátott ugyanazon a napon több, adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott gyermekek átmenet i gondozásába tartozó ellátásban részesül. ic) Ha az ellátott ugyanazon a napon több engedélyestől részesül hajléktalan személyek nappali ellátásában, a támogatás szempontjából az ellátott valamennyi engedélyesnél figyelembe vehet ő. id) Szociális étkeztetés esetén a népkonyha kivételével a támogatás szempontjából ne m vehet ő figyelembe az ellátott arra a napra, amelyen ida) a demens személy időskorúak nappali ellátásában, idb) fogyatékos személyek nappali ellátásában, idc) pszichiátriai betegek nappali ellátásában, idd) szenvedélybetegek nappali ellátásában vagy ide) hajléktalan személyek nappali ellátásában is részesül. ie) Házi segítségnyújtás esetén a támogatás szempontjából nem vehető figyelembe az ellátott arra a napra, amelyen nappali ellátásban is részesül. if) Adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott szociális alapszolgáltatás esetén a támogatás szempontjából nem vehet ő figyelembe az ellátott arra a napra, amelyen adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott gyermekjólétí alapellátásban, gyermekvédelmi szakellátásban vagy szociális szakosított ellátásban is részesül, az ig)-il) alpontokban meghatározott kivételekkel. ig) Szociális étkeztetés esetén a támogatás szempontjából figyelembe kell venni az ellátottat, h a ugyanazon a napon éjjeli menedékhelyen vagy hajléktalan személyek átmeneti szállásán bentlakásos szociális intézményi ellátásban, családok átmeneti otthonában átmeneti gondozásban vagy támogatott lakhatásban is részesül. 153

154 ili) Hajléktalan személyek nappali ellátása esetén a támogatás szempontjából figyelembe kell venni az ellátottat, ha ugyanazon a napon éjjeli menedékhelyen vagy hajléktalan személyek átmeneti szállásán bentlakásos szociális intézményi ellátásban is részesül. ii) Id őskorúak nappali ellátása esetén a támogatás szempontjából figyelembe kell venni a z ellátottat, ha ugyanazon a napon éjjeli menedékhelyen bentlakásos szociális intézmény i ellátásban is részesül. ij) Fogyatékos személyek nappali ellátása esetén a támogatás szempontjából figyelembe kel l venni az ellátottat, ha ugyanazon a napon fogyatékos személyek rehabilitációs célú lakóotthonában vagy éjjeli menedékhelyen bentlakásos szociális intézményi ellátásban i s részesül. ik) Pszichiátriai betegek nappali ellátása esetén a támogatás szempontjából figyelembe kel l venni az ellátottat, ha ugyanazon a napon pszichiátriai betegek rehabilitációs célú lakóotthonába n vagy éjjeli menedékhelyen bentlakásos szociális intézményi ellátásban is részesül. i/) Szenvedélybetegek nappali ellátása esetén a támogatás szempontjából figyelembe kell venn i az ellátottat, ha ugyanazon a napon szenvedélybetegek rehabilitációs célú lakóotthonában vag y éjjeli menedékhelyen bentlakásos szociális intézményi ellátásban is részesül. im) Bölcs ődei ellátás keretén belül biztosított intézményi vagy szolgáltatási form a igénybevétele (bölcs őde, mini bölcs őde, munkahelyi bölcs őde, családi bölcsőde) esetén a támogatás szempontjából nem vehető figyelembe az ellátott arra a napra, amelyen a bölcsődei ellátás egy másik intézményi vagy szolgáltatási forma igénybevétele során is (bölcs őde, min i bölcs őde, munkahelyi bölcsőde, családi bölcs őde) ellátásban részesül. in) Adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott gyermekjóléti alapellátás esetén a támogatás szempontjából nem vehető figyelembe az ellátott arra a napra, amelyen adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott szociális szakosított ellátásban vagy a Gyvt (3) bekezdésének hatálya alá nem tartozó gyermekvédelmi szakellátásban is részesül, a z io) alpontban foglalt kivétellel. io) Bölcs ődei ellátás igénybevétele esetén a támogatás szempontjából figyelembe kell venni a z ellátottat, ha ugyanazon a napon otthont nyújtó ellátásban is részesül. ip) Ugyanarra a napra ugyanazon ellátott a támogatás szempontjából nem vehet ő figyelembe több, adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott szociális szakosított ellátás esetén. iq) A teljesített feladategység meghatározása során nem vehet ő figyelembe támogató szolgáltatás esetén az adott napon az azzal az ellátottal teljesített feladategység, aki ugyanazon a napon a Szoctv. 20/C. (2) bekezdésének és a Gyvt (3) bekezdésének hatálya alá ne m tartozó szociális szakellátásban az éjjeli menedékhely, hajléktalanok átmeneti szállása, fogyatéko s személyek gondozóháza, id őskorúak gondozóháza, idősek otthona, hajléktalanok otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, fogyatéko s személyek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs célú lakóotthona vagy fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthona támogatott lakhatás kivételével vagy gyermekvédelmi szakellátásban otthont nyújtó ellátás, utógondozói ellátás, utógondozá s kivételével is részesül. ir) A teljesített feladategység meghatározása során nem vehet ő figyelembe pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás esetén az a BNO 10 kódköny v F vagy diagnóziskódba nem besorolható ellátottakkal teljesített feladategység, amely éves szinten meghaladja az összes figyelembe vehet ő feladatmutató 10 százalékát, 154

155 - szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás esetén az a BNO 10 kódköny v F és F6300 diagnóziskódba nem besorolható ellátottakkal teljesített feladategység, amely éves szinten meghaladja az összes figyelembe vehet ő feladategység 30 százalékát, közösségi alapellátás esetén az adott napon az azzal az ellátottal teljesített feladategység, aki ugyanazon a napon a Szoctv. 20/C. (2) bekezdésének és a Gyvt (3) bekezdésének hatálya alá nem tartoz ó = gyermekjóléti alapellátásban a gyermekjóléti szolgáltatás, családok átmenet i otthona, családok átmeneti otthona külső férőhelye kivételével, = szociális szakellátásban az éjjeli menedékhely, hajléktalanok átmeneti szállása, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs célú lakóotthona, a szenvedélybetege k rehabilitációs célú lakóotthona és a támogatott lakhatás kivételével vag y = gyermekvédelmi szakellátásban utógondozói ellátás kivételével is részesül. is) Ha az ellátott ugyanazon a napon több engedélyest ől is igénybe vesz pszichiátriai betege k részére nyújtott közösségi alapellátást vagy szenvedélybetegek részére nyújtott közösség i alapellátást, az adott napon a vele teljesített feladategységet annál az engedélyesnél kel l figyelembe venni, amely az ellátott után a szolgáltatások igénybe vev őinek a Szoctv. 20/C. - ában, illetve a Gyvt (2) bekezdésében meghatározott adatairól vezetett központ i elektronikus nyilvántartási rendszerben az id őszakos jelentési kötelezettségét el őbb teljesítette. j) A III.4.a) pontban a segítő munkatársak, illetve a III.4.b) pontban az elismert intézményvezető létának meghatározása az alábbi paraméterek figyelembevételével történik : Megnevezés Intézményvezet ő/szakmai vezető Segít ő : időskorúak átmeneti és tartós, valamint hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátása esetén : az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 2. ú melléklete szerint az adott ellátásra vonatkozó, kötelez ő létnormában szerepl ő munkakörök (intézményvezet ő kivételével ) gyermekek átmeneti gondozása esetén : a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakma i feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 1. ú melléklete szerint az adott ellátásra vonatkozó, kötelez ő létnormában szerepl ő munkakörök (intézményvezetőlszakmai vezető kivételével) Finanszírozás szempontjából elismert lét 1 fő 4 ellátottra 1 fő k) Amennyiben a I11.4. jogcím szerinti szociális szakosított ellátást, gyermekek átmenet i gondozását biztosító intézmény egyéb ellátotti csoportokról pl. fogyatékos személyekrő l, pszichiátriai és szenvedélybetegségben szenved őkr ől, gyermekvédelmi szakellátásban részesül őkről is gondoskodik, úgy az intézményüzemeltetési támogatáshoz a z intézményüzemeltetési kiadást meg kell osztani, és az adatszolgáltatás során kizárólag az időskorúak átmeneti és tartós, a hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátásának, illetve a gyermekek átmeneti gondozásának adatait lehet szerepeltetni. 15 5

156 1) A I11.5. jogcím szempontjából az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi étkeztetés t igénybe vev ő gyermekek, tanulók évi becsült átlagléta és az étkezési napok a alapján tervezhet ő, illetve igényelhető a támogatás. Az intézményi étkeztetésben résztvevők ának megállapításánál egy f ő függetlenül attól, hogy többszöri étkezésben is részt vesz csak egy létként és egy intézménynél szerepelhet. Az igényjogosultság szempontjából eg y fő létnak az a gyermek, tanuló ít, akinek naponta legalább a déli, többfogásos, mele g főétkezés biztosított. Az elolás dokumentuma az élelmezési nyilvántartás illetve térítési díj - kedvezményre való jogosultság esetén az azt alátámasztó irat is. Az étkezésben résztvev ők naptári évre, naponként összesített éves létát el kell osztan i óvodai étkeztetés esetén 220 nappal, kollégiumi, externátusi étkeztetés esetén 200 nappal, iskola i étkeztetés esetén 185 nappal. A szünidőben szervezett napközi ellátás (ideértve az üdültetés, táboroztatás, egyéb szabadid ős program, illetve egyéb szünideí étkeztetéseket is) résztvev őinek léta az előbbi ításokban nem vehet ő figyelembe. A Gyvt. alapján szervezett, a települési önkormányzat által fenntartott bölcs ődében, min i bölcsődében elhelyezett gyermekek esetében az intézményi gyermekétkeztetésben ellátotta k ának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült ának figyelembevételéve l meghatározott gondozási napok a osztva 230-cal, elolásnál a havi jelentőlapok szerinti, naponta ténylegesen ellátásban részesül ő gyermekek a alapján összesített éves gondozás i napok a osztva 230-cal. A települési önkormányzat által fenntartott fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek intézményi étkeztetése esetén az ellátottak ának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült a, elolásnál a nappali ellátásban részesül ők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített ellátottak a a heti 6, illetve het i 7 napos nyitva tartással m űködő intézmények a 6, illetve 7 nap alapul vételével osztva gyel. Nem vehetők figyelembe a kizárólag étkezésben részesül ők. m) A pont esetében ma) a bölcs ődébe, mini bölcs ődébe beíratottnak az a gyermek minősül, akit az intézményb e felvettek, beírattak és megjelenik a napi nyilvántartási rendszerben ; mb) a nevelés nélküli munkanapon, valamint a nyári zárvatartás idején az ügyeletet biztosít ó intézményben kell jelenteni az áthelyezett, beíratott gyermeket (továbbiakban : ügyeletes ellátás). Abban a hónapban, amikor a beíratott gyermek ügyeletes ellátást is igénybe vesz, a pontban el őírt legfeljebb 10 napos hiányzási határérték szempontjából a beíratása szerinti és a z ügyeletes intézmény szerinti hiányzási napokat egybe kell ítani. Az ügyeletet biztosító intézményben a gyermekek léta egyetlen napon sem haladhatja meg a szolgáltató i nyilvántartásban szerepl ő férőhely 120%-át. Az intézmény nyári zárvatartása idején a támogatás azon beíratott gyermek után vehető igénybe, aki az adott hónapban az intézménnye l jogviszonyban állt és a napi nyilvántartási rendszerben megjelent. Amennyiben az intézmény a hónap egyetlen napján sem tart nyitva, abban az esetben támogatás arra a hónapra nem vehet ő igénybe ; mc) amennyiben a gyermek els ő alkalommal (beszoktatás első napja) vagy az igénybevétel utolsó hónapjában nem egész hónapra jelenik meg beíratottként az intézményben és a nap i nyilvántartásban, akkor a támogatás I1I.7. pontban el őírt legfeljebb 10 napos hiányzás i határérték figyelmen kívül hagyásával a ténylegesen igénybe vett napok a alapján jár, feltéve, hogy ezeken a napokon a gyermek jogviszonyban is állt az intézménnyel ; nui) a napi nyilvántartási rendszerben vezetett adatoknak és a bölcs ődében, mini bölcsődében rendszeresített napi jelenlét kimutatásának egyezni kell. n) A III. jogcím szerinti támogatásokra vonatkozó felhasználási szabályo k 156

157 A támogatások kizárólag a támogatás céljaként meghatározott feladatokra használhatók fel, a következők mellett : na) a III.1. jogcím szerinti támogatást a települési önkormányzat kizárólag a évi januárdecember hónapokban kifizetend ő szociális ágazati összevont pótlékra és annak szociáli s hozzájárulási adójára használhatja fel, nb) a I11.2. jogcím szerinti támogatás a 3. melléklet I. pont 11. alpont f) pont szerinti ellátások önrészére, a , , és I11.7. jogcímek szerinti, az önkormányzat vagy társulása által ellátott és támogatott feladatokra, a közfoglalkoztatási feladatok egyéb állami támogatással ne m fedezett részére, az önkormányzati helyi hatáskör ű pénzbeli és természetbeni ellátások nyújtására, valamint az állampolgárok lakáshoz jutásának települési önkormányzatok általi, szociális alapon történő támogatására használható. A támogatás szempontjából kizárólag a z Ellátottak pénzbeli juttatásai megfelel ő rovatain, illetve a Rövid időtartam ú közfoglalkoztatás, a Start-munka program - Téli közfoglalkoztatás, a Hosszabb id őtartamú közfoglalkoztatás, a Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönző részére), az Országos közfoglalkoztatási program, a Közfoglalkoztatási mintaprogram, a Lakáshoz jutást segítő támogatások, a Lakóingatlan szociális célú bérbeadása, üzemeltetése, a Lakásfenntartással, lakhatással összefügg ő ellátások, az Egyéb szociális pénzbeli é s természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkciókon, valamint az nc), ne) és nf) alpontokban szerepl ő kormányzati funkciókon elolt kiadások vehetők figyelembe. Amennyiben az önkormányzat a , , és pont szerinti feladatokra támogatásban nem részesül, de e feladatok ellátásához társulás vagy másik önkormányzat felé "Támogatási célú finanszírozási műveletek" kormányzati funkción teljesített kiadássa l hozzájárul, úgy ennek összege a támogatás elolása szempontjából figyelembe vehet ő, nc) a III.3.a)-n) pontok között átcsoportosítás hajtható végre. A támogatás szempontjábó l kizárólag a Család- és gyermekjóléti szolgáltatás, Család- és gyermekjóléti központ, a Szociális étkeztetés, a Házi segítségnyújtás, a Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás, az Időskorúak nappali ellátása, a Demens betegek nappali ellátása, a Fogyatékossággal él ők nappali ellátása, a Pszichiátriai betegek nappali ellátása, a Szenvedélybetegek nappal i ellátása, a Hajléktalanok nappali ellátása, a Gyermekek egyéb napközbeni ellátása, a Hajléktalanok átmeneti ellátása, a Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére, a Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása és a Szenvedélybetegek közösségi alapellátás a (kivéve: alacsonyküszöbű ellátás)" kormányzati funkciókon elolt kiadások vehetők figyelembe, nd) a jogcím szerinti támogatás a támogatással érintett intézmények m űködési é s felhalmozási kiadásaira fordítható, azzal, hogy a III.4.a) és 1II.4.b) pontok között átcsoportosítá s hajtható végre. E támogatást az önkormányzat a családok átmeneti otthonából év közbe n kikerülők otthontalanságának megszüntetéséhez is felhasználhatja. A támogatás szempontjábó l kizárólag a Gyermekek átmeneti ellátása, az Időskorúak átmeneti ellátása, a Demen s betegek átmeneti ellátása, az Időskorúak tartós bentlakásos ellátása, a Demens betegek tartó s bentlakásos ellátása, a Hajléktalanok tartós bentlakásos ellátása kormányzati funkciókon elolt kiadások vehetők figyelembe, ne) a I11.5. jogcím szerinti támogatás kizárólag az étkeztetés teljes önköltségére (annak megszervezésével összefüggő valamennyi költségre, ideértve a felhalmozási jelleg ű kiadásokat is) olható el, azzal, hogy a III.S.a)-b) pontok szerinti támogatások egymás közöt t átcsoportosíthatók. A III.S.a)-b) pontok szerinti támogatás szempontjából kizárólag a Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, valamint a Gyermekétkeztetés bölcs ődében, 157

158 fogyatékosok nappali intézményében" kormányzati funkciókon elolt kiadások vehetők figyelembe, nf) a III.6. pont szerinti támogatás szempontjából kizárólag az Intézményen kívül i gyermekétkeztetés kormányzati funkción elolt kiadások vehetők figyelembe, ng) a III.7. jogcím szerinti támogatás kizárólag a támogatással érintett intézmények m űködési és felhalmozási kiadására fordítható, azzal, hogy a III.7.a)-b) pontok szerinti támogatások egymás között átcsoportosíthatók. A támogatás szempontjából kizárólag a Bölcs ődei ellátás kormányzati funkción elolt kiadás vehet ő figyelembe. o) A III. pont szerinti támogatáso k oa) a Szoctv., illetve a Szoctv (1) és (2) bekezdései szerinti felhatalmazások alapján kiadott jogszabályokban, továbbá ob) a Gyvt., illetve a Gyvt (1) és (2) bekezdései szerinti felhatalmazások alapján kiadott jogszabályokban foglalt szakmai feltételeknek megfelel ően biztosított ellátás esetén vehetők igénybe. 6. A IV jogcím szerinti támogatásokra vonatkozó speciális kiegészítő szabályok a) A N.1. a) és b) pontok szerinti támogatások felhasználását a Kult. tv. 45. (5) bekezdés d) pontja, illetve 68. (3) bekezdése szerinti beolókban is szerepeltetni szükséges. b) A IV.1. pont d), h) és i) alpontok szerinti támogatások felhasználásáról az önkormányza t február 28-áig adatszolgáltatást köteles teljesíteni, amelynek formáját, tartalmát és rendjét a kultúráért felelős miniszter által kiadott Útmutató rögzíti. c) A N. pont szerinti támogatásokra vonatkozó felhasználási szabályo k A támogatások kizárólag a támogatás céljaként meghatározott feladatokra használhatók fel, figyelembe véve a szakmai jogszabályok el őírásait, a következők mellett : ca) A N.1.a) és IV.1.e) pontok szerinti támogatások szempontjából kizárólag a Múzeum i gyűjteményi tevékenység, a Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység, a Múzeumi kiállítási tevékenység, valamint a Múzeumi közm űvelődési, közönségkapcsolati tevékenység kormányzati funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe. cb) A N.l.b) pont szerinti támogatás a Kult. tv ában foglalt feladatok megvalósításához kapcsolódó személyi juttatások és azok járulékai, dologi kiadások és felhalmozási kiadáso k finanszírozására használható fel. A támogatás terhére elolhatóak a könyvtári szakpolitika i programok területi szintű koordinációjának és megvalósításának kiadásai is. A támogatás szempontjából kizárólag a Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása, a Könyvtári állomány feltárása, meg őrzése és védelme, valamint a Könyvtári szolgáltatások kormányzati funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe. Amennyiben az önkormányzat a támogatás legalább 10%-át nem könyvtári dokumentum vásárlásra fordítja, ideértve a nemzetiségi nyelv ű könyvtári dokumentumok beszerzését is, úgy a támogatás 20%-ának megfelel ő összegre nem jogosult. cc) A IV.1.c) és N.1.g) pontok szerinti támogatások szempontjából kizárólag a Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése, a Közművelődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása, a Közművel ődés - egész életre kiterjedő tanulás, amat őr művészetek, valamint a Közművelődés - kulturális alapú gazdaságfejlesztés kormányzati funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe. cd) A IV.1.d) pont szerinti támogatásra vonatkozó szabályok : cda) a támogatás szempontjából kizárólag a cb) és cc) alpontokban szereplő kormányzat i funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe, 158

159 cdb) amennyiben az önkormányzat a támogatás legalább 10%-át nem közm űvelődés i intézmény, közösségi színtér m űködtetésére fordítja, úgy a támogatás 20%-ának megfelel ő összegre nem jogosult. cdc) Amennyiben a Kult. tv. 64. (2) bekezdés a) pontja alapján a nyilvános könyvtárat fenntartó önkormányzat a támogatás legalább 10%-át nem könyvtári dokumentum vásárlásár a fordítja, úgy a támogatás 20%-ának megfelel ő összegre nem jogosult. cdd) az 1200 fő és az alatti lakosságú önkormányzatnak a támogatás legalább 15%-á t könyvtári szolgáltatásokhoz szükséges infrastruktúra megújítására és a Kult. tv. 76. (2) bekezdés e) pontjában foglalt közművelődési tevékenységhez kapcsolódó kiadásokra kell felhasználnia. ce) A IV.l.f) pont szerinti támogatásra vonatkozó szabályok : cea) a támogatás szempontjából kizárólag a ca), cb) és cc) alpontokban szerepl ő kormányzati funkciókon elolt kiadások vehetők figyelembe, ceb) Budapest Főváros Önkormányzatának a támogatást a Budapesti Művelődési Központ, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Budapesti Történeti Múzeum m űködésének és feladatellátásának biztosításához kapcsolódó működési és felhalmozási kiadásokra kell felhasználnia, cec) amennyiben Budapest Főváros Önkormányzata a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárra jutó támogatás legalább 10%-át nem könyvtári dokumentum vásárlására fordítja, úgy a támogatá s 20%-ának megfelel ő összegre nem jogosult. cf) A IV.l.h) pont szerinti támogatásra vonatkozó szabályok : cfa) a támogatás szempontjából kizárólag a cb) alpontban szerepl ő kormányzati funkcióko n elolt kiadások vehetők figyelembe, cfb) a támogatást a megyei hatókörű városi könyvtár a Könyvtári Szolgáltató Rendszer ( a továbbiakban : KSZR) működtetésére használhatja fel, cfc) ha a megyei hatókörű városi könyvtár a KSZR m űködtetésére megállapodást köt a város i könyvtárral, a városi könyvtár által ellátott feladatok költségeinek fedezetéről e támogatás kerete i között a megyei hatókörű városi könyvtár gondoskodik. cg) A IV.I.i) pont szerinti támogatásra vonatkozó szabályok : cga) a támogatás szempontjából kizárólag a cb) alpontban szereplő kormányzati funkciókon elolt kiadások vehetők figyelembe, cgb) a nyilvános könyvtár technikai, informatikai, m űszaki eszközeinek, berendezés i tárgyainak gyarapítására fordított összeg a támogatás 30%-át nem haladhatja meg. ch) A IV.2.a) pont szerinti támogatás szempontjából kizárólag a Színházak tevékenysége kormányzati funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe. ci) A IV.2.b) és IV.2.c) pontok szerinti támogatások szempontjából kizárólag a M űvészeti tevékenységek (kivéve : színház) kormányzati funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe. 159

160 3.melléklet a évi... törvényhez A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai I. Mű ködési célú támogatáso k 1. Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatás a El őirányzat : 4 500,0 millió forint Az előirányzat azon települési önkormányzat támogatására szolgál, amelynek az önkormányzati, az állami és egyéb szolgáltatók által végzett lakossági közm űves ivóvízellátás és szennyvízszolgáltatás, valamint a más víziközm ű társaságtól vásárolt, illetve átvett lakossági célú ivóvíz ráfordításai magasak. A támogatást a települési önkormányzatok pályázati úton igényelhetik. A támogatá s elosztása a pályázók között a tárgyévet megel őző egyéves időszak lakossági fogyasztásána k mennyisége, az ebben várható változások és a szolgáltatás tényleges, illetve várhat ó ráfordításai figyelembevételével történik. A támogatás településenkénti összegéne k megállapítása során figyelembe kell venni az adott település lakosainak szociális helyzetét is. Az el őirányzat szolgál részbeni fedezetül az egészséges ivóvízzel való ellátás ideiglene s módozatai ráfordításainak támogatására is azon települési önkormányzatok esetén, amelye k az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat határozata alapján kötelesek a településen él ők részére az egészséges ivóvizet zacskós vagy palackos kiszerelésben, illetve tartálykocsis szállítással biztosítani. A támogatásról tárcaközi bizottság javaslata alapján a vízgazdálkodásért felel ős miniszte r dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása el őfinanszírozás keretében, egy összegbe n történik, felhasználásának határideje tárgyév december 31-e. 2. A kéménysepr ő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat általi ellátásának támogatása El őirányzat : 100,0 millió forin t Az el őirányzat azon helyi önkormányzat támogatására szolgál, amely a kéménysepr ő-ipari tevékenységr ől szóló évi CCXI. törvény 10. (1) bekezdés a) pontja szerint a közszolgáltatási szerződés lejártáig a közszolgáltatást biztosítja. A támogatást a helyi önkormányzat pályázati úton igényelheti a közszolgáltatás július 1-jei állapot szerinti közszolgáltatási díjának megtérítésére. Az igényelhető összeget a közszolgáltatási díjból befolyó bevétel csökkenti, továbbá az el őző évi támogatás elolását követ ően az el őző évi tényadatok alapján meg nem igényelt összeg növeli. A támogatásról a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása el őfinanszírozás keretében, a kéményseprő-ipari közszolgáltatá s tárgyévi térítésmentes ellátásához szükséges becsült adat alapján egy összegben történik, felhasználásának határideje tárgyév december 31-e. 3. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat kulturális feladatainak támogatás a El őirányzat: 1 870,0 millió forint 160

161 Az el őirányzat Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata kulturális feladatainak, els ősorba n a Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ és a Pannon Filharmonikusok m űködésének támogatására szolgál. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a kultúráért felel ős miniszter mint támogató Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzattal a hely i önkormányzatokért felel ős miniszterrel egyetértésben köt támogatási szerz ődést. A támogatás teljes összegének folyósítása a szerződéskötést követ ő 30 napon belül történik, felhasználás i határideje tárgyév december 31-e. 4. A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatás a El őirányzat : ,0 millió forint Az el őirányzat a személyszállítási szolgáltatásokról szóló évi XLI. törvény 4. (4) bekezdés c) pontja szerinti, a Budapest F őváros Önkormányzata által kötelez ően ellátand ó feladatok támogatására szolgál. A támogatás a fővárosi helyi közösségi közlekedés tárgyév i működésének támogatására fordítható. A támogatás nem haladhatja meg a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezésér ő l szóló október 23-i 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet ( a továbbiakban: EK rendelet) alapján megállapított, a fővárosi helyi közlekedési közszolgáltatá s ellátása során felmerül ő veszteséget. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása részletekben, id őarányosan történik, felhasználásának határideje tárgyév december 31-e. A közlekedésért felel ős miniszter mint támogató a helyi önkormányzatokért felel ő s miniszter és az államháztartásért felel ős miniszter egyetértésével Budapest Főváro s Önkormányzatával a támogatás felhasználásának szabályairól támogatási szerz ődést köt. 5. A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása Előirányzat : 2 050,0 millió forint Az el őirányzatból támogatást Budapest Főváros Önkormányzata kivételével az a települési önkormányzat igényelhet, amely a településen a tárgyév egészében hely i közforgalmú közlekedést lebonyolító gazdálkodó szervezetet, illetve költségvetési szervet tar t fenn, a helyi közforgalmú közlekedés lebonyolítására az önkormányzati, állami és egyé b szolgáltatóval jogszabály alapján közszolgáltatási szerződést kötött, vagy egyéb tevékenység gyakorlásának jogát koncessziós szerz ődésben időlegesen átengedte (a továbbiakban együtt : helyi közlekedés). A támogatást a települési önkormányzatok pályázati úton igényelhetik. A támogatás igénylésénél a települési önkormányzat nyilatkozik, hogy a helyi közlekedés ellátásához é s fejlesztéséhez a tárgyévet megel őző évben, a tárgyévet megelőző évet érint ően szolgáltatónként milyen összegű saját forrás átadásával járult hozzá. A támogatás összege ezen önkormányzati saját forrást legfeljebb 25%-kal haladhatja meg. A támogatás a tárgyévet megel őző évben ténylegesen teljesített környezetvédelm i szempontból súlyozott személyszállítási teljesítmények (férőhely-kilométer) arányában kerül elosztásra, figyelembe véve az egyes közlekedési üzemágazatok, és a településkategóriák tárgyévet megel őző évi üzemi szint ű fajlagos ráfordításait is. 161

162 A támogatás elosztása és a döntési javaslat el őkészítése során figyelembe veend ő környezetvédelmi súlyok a következ ők : Dízel autóbusz Gázüzemű autóbus z (LPG és CNG) Trolibusz Elektromos és dízelelektromos hajtású autóbusz, villamo s 1,00 1,75 1,75 2,90 A támogatás a települési önkormányzatnak az EK rendelet alapján megállapított, a hely i közlekedési közszolgáltatás ellátása során felmerül ő tárgyévet megelőző évi vesztesége erejéig igényelhet ő, és annak pótlására használható fel. A települési önkormányzat a kapott támogatást a tárgyévet megelőző évben a területén működ ő, pályázatában szereplő szolgáltatók részére a pályázati döntés szerinti összegben utalja tovább. A támogatásról a közlekedésért felel ős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása részletekben, időarányosan történik, felhasználásának határideje tárgyév december 31-e. 6. Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása Előirányzat : 50,0 millió forint A központi költségvetés az önkormányzati adatszolgáltatások min őségének javítása érdekében támogatást biztosít az államháztartási adatszolgáltatásokat rendszeresen időben, és kiváló minőségben teljesítő települési önkormányzatok ára. A támogatást a települési önkormányzatok pályázati úton igényelhetik. A támogatás az államháztartási adatszolgáltatások teljesítésében közreműködő dolgozók egyszeri elismerésére fordítható. A támogatásról az államháztartásért felelős miniszter dönt. A vissza nem térítend ő támogatás folyósítása el őfinanszírozás keretében, egy összegben történik, felhasználásána k határideje tárgyév december 31-e. 7. Megyei önkormányzatok rendkívüli támogatása Előirányzat : 300,0 millió forint Az el őirányzat szolgál a megyei önkormányzatok tárgyévi váratlan kiadásai támogatására a bevételeik figyelembevételével. A támogatást a megyei önkormányzatok pályázati úton igényelhetik. A támogatásról a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter és az államháztartásért felel ős miniszter együttesen, legkés őbb tárgyév november 30-áig dönt. A támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik, formája lehet a) vissza nem térítendő támogatás, melynek felhasználási határideje a tárgyévet követ ő év november 30-a, kivéve, ha a támogatói okirat más határid őt állapít meg, b) visszatérítendő támogatás, melynek visszafizetési határideje a támogatói okiratba n szerepl ő határid ő, de legfeljebb a tárgyévet követ ő év november 30-a. 162

163 8. A nem közművel összegy űjtött háztartási szennyvíz ideiglenes begy űjtésére kijelölt közérdek ű közszolgáltató meg nem térül ő költségeinek támogatás a El őirányzat : 280,0 millió forint Az előirányzat szolgál a nem közművel összegy űjtött háztartási szennyvíz begy űjtésére vonatkozó nem rendszeres közszolgáltatásról szóló 378/2015. (XII. 8.) Korm. rendelet alapján a közérdekű szolgáltatónak az ideiglenes begy űjtési ellátásért járó közszolgáltatási díjból ne m fedezhető, indokolt többletköltségei megtérítésére az ellátásért felel ős települési önkormányzatokon keresztül. A támogatásról a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a Magyar Energetikai é s Közm ű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban : MEKH) javaslatát követ ően dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása egy összegben, el őfinanszírozás keretében a közérdekű közszolgáltató kijelölése megszűnéséig vagy az új közszolgáltatási szerz ődés alapján történő közszolgáltatás megkezdéséig történik, a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter döntését követ ő 15 napon belül. A folyósítás feltétele, hogy az ellátásért felel ős önkormányzat az előző évre vonatkozó elolást az éves költségvetési beolójába n teljesítse, amennyiben ez nem történt meg a miniszteri döntést megel őzően, akkor az elolást követő 15 napon belül kerülhet sor a folyósításra. A támogatás felhasználásána k határideje tárgyév december 31-e. Amennyiben a közérdekű szolgáltatót annak tárgyévet megel őző évi beolójának ellen őrzését követ ően a MEKH tájékoztatása alapján többlettámogatás illeti meg, a hely i önkormányzatokért felel ő s miniszter dönt az elfogadottan elolt többletköltségr ől, és gondoskodik az el őfinanszírozással nem fedezett résznek az ellátásért felelős települési önkormányzatokon keresztül támogatásként történ ő biztosításáról. 9. A települési önkormányzatok szociális célú tüzel őanyag vásárlásához kapcsolód ó támogatása El őirányzat : 3 000,0 millió forint Az előirányzat az 5000 fő lakosságot meg nem haladó települési önkormányza t szociális célú tüzel őanyag t űzifa vagy barnakőszén vásárlásának támogatására szolgál. A támogatást a települési önkormányzatok pályázati úton igényelhetik. A támogatásról a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik, felhasználásána k határideje tárgyévet követ ő év március 31-e. 10. Önkormányzatok rendkívüli támogatás a Előirányzat : ,0 millió forin t a) A települési önkormányzatok rendkívüli támogatást kivételes esetben, pályázat útjá n igényelhetnek működőképességük meg őrzése vagy egyéb, a feladataik ellátását veszélyeztet ő helyzet elhárítása érdekében. A támogatásról a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter és az államháztartásért felel ő s miniszter (a továbbiakban együtt : miniszterek) a beérkez ő támogatási igények elbírálását követ ően folyamatosan, de legkés őbb tárgyév december 10-éig együttesen dönt. A támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik, formája lehe t 163

164 vissza nem térítend ő támogatás, melynek felhasználási határideje a folyósítás t követő harmadik hónap utolsó napja, kivéve azoknál a támogatásoknál, amelyekne k célja és nagyságrendje megköveteli, hogy a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter a támogatási döntést követ ően a támogatás felhasználásának é s elolásának feltételeir ől támogatási szerződést kössön a kedvezményezettel, visszatérítendő támogatás, melynek visszafizetési határideje a miniszterek döntés e szerinti határidő, de legfeljebb a tárgyévet követ ő év december 31-e, vissza nem térítendő támogatás a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokró l szóló évi III. törvény (a továbbiakban : Szoctv.) 45. -a szerinti kifizetésekhez, melynek felhasználási határideje tárgyév december 31-e. b) Az el őirányzat szolgál a tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzato k adósságrendezésére irányuló hitelfelvétel visszterhes kamattámogatására, és a pénzügy i gondnok díjára. Visszterhes kamattámogatást igényelhet az a helyi önkormányzat, amely a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvényben szabályozot t eljárás keretében az egyezséget pénzügyi intézményt ől felvett hitellel teremtette meg. Ha a kamattámogatás alapjául szolgáló hitel forinttól eltér ő devizanem ű, a kamattámogatást a Magyar Nemzeti Bank által a kamattámogatás esedékességé t megel őző második munkanappal közzétett, az adott devizára vonatkoz ó középárfolyam figyelembevételével kell kiítani. A kamattámogatás feltételei t a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter és a helyi önkormányzat megállapodásban rögzíti. A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásában közrem űködő pénzügyi gondnok díjához költségvetési támogatás vehet ő igénybe. A pénzügyi gondnok díjának összege az általános forgalmi adóval együtt legalább 800 ezer forint, legfeljebb ezer forint lehet. A pénzügyi gondnok díjának folyósításáról a bíróság díjmegállapító végzésének jogerőre emelkedését követően a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter intézkedik. 11. Önkormányzati eloláso k El őirányzat : ,0 millió forint a) Az önkormányzati elolások el őirányzatát növel i aa) a költségvetési évet megel őző évi elolás alapján a helyi önkormányzatok által költségvetési évben visszafizetett támogatások összege, ab) az önellenőrzés, a kincstári felülvizsgálat, illetve az Állami Számvev őszék ellenőrzése alapján a helyi önkormányzatok által jogtalanul igénybe vett támogatások költségvetési évbe n visszafizetett összege, ac) a helyi önkormányzatok által költségvetési évben megfizetett ügyleti és késedelm i kamat összege, ad) a települési önkormányzatok által igényelt támogatások a nem helyi önkormányzat részére történ ő feladatátadással összefüggő előirányzat-csökkenés kivételével lemondot t el őirányzatának összege, ae) az intézményátadásból felszabaduló olyan összeg, amely nem illeti meg az átvev őt, af) a helyi önkormányzatok által az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 83. (6a) bekezdésében felsorolt kötelezettségek költségvetési év december 5-éig történ ő elmulasztása miatt a költségvetési évben felfüggesztett támogatáso k összege, 164

165 ag) az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter együttes intézkedése esetén a Magyarország évi központi költségvetésér ől szóló évi XC. törvény (a továbbiakban: évi költségvetési törvény) 3. melléklet IV. Önkormányzati elolások jogcímének tárgyévet megel őző év december 31-ei pozitív egyenlegének összege. b) Az önkormányzati elolások el őirányzatát csökkenti a települési önkormányzato k által igényelt támogatásoknak az államháztartásról szóló jogszabályokban meghatározot t időpontokban és esetekben a nem települési önkormányzattól történ ő feladatátvételle l összefügg ő el őirányzat-növelés kivételével pótigényelt el őirányzatának az összege. c) Az önkormányzati elolások el őirányzat terhére a következ ő kifizetések teljesíthetők ca) a támogatások költségvetési évet megel őző évi elolása alapján a hely i önkormányzatok részéről a költségvetési évben keletkez ő pótigény összege, eb) az önellen őrzés, a kincstári felülvizsgálat, illetve az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján a helyi önkormányzatokat pótlólagosan megillető támogatások költségvetési évben kifizetett összege, cc) az államháztartásról szóló jogszabályok alapján költségvetési évben a hely i önkormányzatokat megillető ügyleti és késedelmi kamat összege, cd) a helyi önkormányzatok által az Áht. 83. (6a) bekezdésében felsorolt, költségvetés i évet megel őző éveket terhelő kötelezettségek költségvetési évben történ ő teljesítése esetén a költségvetési évet megel őző években felfüggesztett támogatások összege, ce) a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása jogcímen a z el őző években jóváhagyott, tárgyévre áthúzódó kötelezettségvállalások, cl) a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló évi CXXII. törvény szerinti tárgyévi munkáltatói kifizetések, cg) az önellenőrzés és a kincstári felülvizsgálat során a helyi önkormányzat javára megállapított visszatérítés összege. d) Az el őirányzat szolgál a évi költségvetési törvény 3. melléklet II. pontjában szerepl ő azon költségvetési támogatások le nem hívott részének forrásául, amelyek esetében a tárgyévet megel őző évben csak az el őleg kifizetése történt meg. A tárgyévet megelőző évben le nem hívott, de tárgyévben esedékessé váló támogatások vonatkozásában a támogató jogosult a tárgyévet megel őz ő évi támogatási szerződés, illetve kiadott támogatói okira t módosítására. E támogatások tárgyévi folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a z önkormányzat a tárgyévet megel őző évben kapott támogatással (előleggel) legkésőbb tárgyév november 15-éig elol. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követ ő év december 31. e) Az el őirányzat szolgál arra, hogy a jogosult magánszemély részére a közm űfejlesztés i hozzájárulás megfizetett összegének a magánszemélyek közm űfejlesztési támogatásáról szól ó 262/2004. (IX. 23.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: közműfejlesztési kormányrendelet) meghatározott hányada támogatásként a települési önkormányzatokon keresztül biztosításr a kerüljön. A támogatást a helyi önkormányzat jegyz ője kérelem útján igényli a magánszemél y jogosultaktól beérkezett, a közm űfejlesztési kormányrendeletben foglalt feltételekne k megfelelő igények közm űfajtánként és igénylők ának megjelölésével történ ő összesítésével minden negyedévet követő hónap 20-áig a Magyar Államkincstár illetéke s területi szervén (a továbbiakban: Igazgatóság) keresztül. Az Igazgatóság a beérkezéstől ított húsz napon belül továbbítja az összesített kérelmeket a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter részére. A vissza nem térítendő 165

166 támogatás folyósítása el őfinanszírozás keretében, egy összegben a kérelmek beérkezésé t követő hónapban történik. f) Az el őirányzat szolgál fa) a március 1-jét megel őzően megállapított, a február 28-án hatályos Szoctv. faa) 38. (5) bekezdése alapján az adósságkezelési szolgáltatásban részesül ő személy részére járó lakásfenntartási támogatásra, fab) 55/A. alapján járó adósságcsökkentési támogatásra kifizetett összegek 90%-a, fb) a Sikeres Magyarországért Panel Plusz Hitelprogram keretében lakásszövetkezet, illetve társasház által felvett kölcsönhöz kapcsolódó támogatás nyújtásáról szól ó 156/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet alapján kamattámogatásra jogosultak ára kifizetet t összeg, továbbá fc) az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatály a alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezésér ől szóló 93/1990. (XI. 21.) Korm. rendelet alapján a személyes szabadság korlátozása miatti kárpótlá s címén kifizetett összegek 100%- a igénylésének fedezetéül. Az e pont szerint biztosított támogatás kizárólag az abban meghatározott célokra fordítható. A támogatás szempontjából kizárólag az egységes rovatrend Ellátottak pénzbeli juttatásai megfelel ő rovatain elolt kiadások vehet ők figyelembe. g) Az el őirányzat szolgál fedezetül a helyi önkormányzat és társulása ára a Svájci - Magyar Együttm űködési Program fejlesztési célú pályázataihoz szükséges saját forrás kiegészítésére a korábbi években megítélt és támogatási szerz ődésben rögzített központ i költségvetési támogatásból adódó fizetési kötelezettségek teljesítésére. II. Felhalmozási célú támogatáso k 1. Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása Előirányzat : 360,0 millió forint A támogatást a települési önkormányzatok a meglév ő közforgalmú, közútpótló folyam i révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartására, felújítására és fejlesztésére, valamint kivételes esetben új eszköz beszerzésére pályázati úto n igényelhetik. Méltányolandó kistérségi foglalkoztatás-politikai szempontok esetén lehetőség van a működtetés támogatására is. A m űködtetésre szolgáló támogatás felhasználásának határideje a tárgyév december 31-e, a fenntartásra, felújításra, fejlesztésre és beszerzésr e szolgáló támogatás felhasználásának határideje a tárgyévet követő év december 31-e. A kompközlekedés működtetéséhez Mohács Város Önkormányzatát legalább 35,0 milli ó forint, Dunafalva Község Önkormányzatát legalább 15,0 millió forint illeti meg a z előirányzatból. A támogatásról tárcaközi bizottság javaslata alapján a közlekedésért felel ős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása el őfinanszírozás keretében, egy összegben történik. 166

167 2. Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések Előirányzat : 5 000,0 millió forint a) Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítás a El őirányzat : 2 000,0 millió forint Az el ő irányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet a z önkormányzati tulajdonban lév ő, a települési önkormányzat, továbbá társulás által fenntartott, kötelez ő önkormányzati feladatot ellátó intézmény fejlesztésére, felújítására. Az igényelhető maximális támogatás mértéke 30,0 millió forint. A támogatásról a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt. b) Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítá s El őirányzat : 500,0 millió forint Az el őirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet a tulajdonában lévő, sportlétesítményként üzemel ő létesítmény fejlesztésére, felújítására, illetv e új sportlétesítmény létrehozására. Az igényelhető maximális támogatás mértéke 20,0 milli ó forint. A támogatásról a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt. c) Belteriileti utak, járdák, hidak felújítása El őirányzat: 2 500,0 millió forint Az el őirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet Budapest Főváros Önkormányzata kivételével a közigazgatási területén, tulajdonában lévő út, híd és járda felújítására, karbantartására. Az igényelhető támogatás maximális mértéke : fővárosi kerületi önkormányzatok esetében 50,0 millió forint, megyei jogú városok esetében 40,0 millió forint, fő vagy azt meghaladó lakosságú települések esetében 30,0 millió forint, fő lakosság alatti települések esetében 15,0 millió forint. A támogatásról a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter dönt. Az a)-c) pontokra vonatkozó közös szabályok : Egy önkormányzat az a)-c) pontok szerinti célok közül csak az egyikre nyújthat b e pályázatot. Nem nyújtható támogatás olyan pályázathoz, amely a megjelölt m űszaki tartalomra uniós vagy egyéb nemzeti támogatásban részesül. A támogatással létrehozot t ingatlanvagyon a beruházás megvalósításától ított tíz évig nem idegeníthető el, kivéve az a)-b) pontok esetében, ha az elidegenítést m űszaki vagy szakmai okok teszik szükségessé, é s az abból származó ellenértéket a kedvezményezett a támogatási cél szerinti tovább i feladatokra fordítja. Az elidegenítés egyedi kérelem alapján az a)-b) pontok esetén a hely i önkormányzatokért felel ős miniszter engedélyével történhet. Az a)-c) pontok szerinti vissza nem térítendő keretében, egy összegben történik. támogatás folyósítása el őfinanszírozás 167

168 3. Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatás a El őirányzat : 2 000,0 millió forint Az el őirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet az által a fenntartott és működtetett, a bölcs ődei vagy óvodai gyermekétkeztetést kiszolgál ó új konyhák és kiszolgáló létesítmények létrehozására, az önkormányzat tulajdonában álló konyhák és kiszolgáló létesítménye k kapacitásb ővítésére, fejlesztésére, valamint a feladat ellátásához szükséges eszközök beszerzésére. Az igényelhető maximális támogatás mértéke 40,0 millió forint, azzal, hogy az eg y bölcs ődés vagy óvodás ellátottra jutó támogatási igény nem haladhatja meg a forintot. A támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától ított 10 évig a z eredeti rendeltetésének megfelel ően saját (ideértve a pályázó részvételével működ ő társulást is) fenntartásban kell m űködtetni. Nem igényelhet támogatást az az önkormányzat, mely a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi C. törvény, a Magyarország évi központi költségvetésér ől szóló évi C. törvény és a évi költségvetési törvény azonos célú támogatási jogcíméb ől vagy a évek közötti uniós programozási id őszakban azonos célra rendelkezésre álló európai uniós támogatásban részesült. A támogatásról az államháztartásért felel ős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása el őfinanszírozás keretében, egy összegben történik. 4. Közművelődési érdekeltségnövel ő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása Előirányzat: a) Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás El őirányzat : 806,0 millió forint 300,0 millió forint Az el őirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet az által a fenntartott vagy a vele kötött közművel ődési megállapodás alapján működ ő közművel ődés i intézmény vagy közösségi színtér technikai, műszaki eszközállományának, berendezés i tárgyainak gyarapítására, épületének karbantartására, felújítására. A támogatást az önkormányzatok által az egyes célok tekintetében vállalt önrész arányában kell megállapítani. Ha a települési önkormányzat a közművel ődési támogatás érdekében vállalt önrészt csökkenti, akkor ezzel arányosan csökkentett összeg ű érdekeltségnövel ő támogatásra jogosult. A különbözet jogosulatlan igénybevételnek minősül. A támogatás aa) 60%-át a települési önkormányzat által fenntartott, továbbá a település i önkormányzattal kötött közművelődési megállapodás alapján működ ő, az ab) alpont hatálya alá nem tartozó intézmény vagy közösségi színtér után, ab) 40%-át a települési önkormányzat által január 1-jét követően alapított közművel ődési intézmény vagy közösségi színtér után a települési önkormányzat által vállalt önrész arányában kell felosztani. Ha igény hiányában az ab) alpont szerinti esetben maradvány keletkezik, azt az aa) alpon t szerinti célra kell felhasználni. 168

169 A vállalt önrészt a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszerér ől szóló kormányrendeletben meghatározott települések esetében, valamint a települési önkormányzat által január 1-jét követően alapított közm űvel ődés i intézmény vagy közösségi színtér esetébe n háromszoros súllyal kell figyelembe venni a támogatás megállapításakor. A két feltéte l együttes fennállása esetén a vállalt önrészt kilencszeres súllyal kell figyelembe venni. Az arányossági ításnál az egy önkormányzatnál figyelembe vehet ő vállalt önrész nem haladhatja meg a pályázatot benyújtó valamennyi önkormányzat által évben vállal t önrészek összesített összegének 1,5%-át. Nem részesülhet támogatásban az az önkormányzat, amelynél a vállalt önrész szerint i támogatás ított összege nem éri el a forintot. A támogatás szempontjából kizárólag a Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése, a Közművel ődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása, a Közm űvel ődés - egész életre kiterjed ő tanulás, amatőr művészetek és a Közművel ődés - kulturális alapú gazdaságfejlesztés kormányzati funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe. b) Járásszékhely múzeumok szakmai támogatása El őirányzat : 136,0 millió forint Az előirányzatból a járásszékhely települési önkormányzatok, Budapest F őváro s Önkormányzata és a fővárosi kerületi önkormányzatok pályázati úton támogatás t igényelhetnek az általuk fenntartott múzeum modellérték ű jó gyakorlatainak támogatására. c) Muzeális intézmények szakmai támogatása (Kubinyi Ágoston Program ) El őirányzat : 370,0 millió forin t Az el őirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet az által a fenntartott vagy támogatott muzeális intézmény szakmai fejlesztéséhez. A b)-c) pontok szerinti támogatásokról a kultúráért felel ős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik, felhasználásának határideje a tárgyévet követ ő év december 31-e. A b)-c) pontok szerinti támogatások szempontjából kizárólag a Múzeumi gy űjteményi tevékenység, a Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység, a Múzeum i kiállítási tevékenység, valamint a Múzeumi közm űvel ődési, közönségkapcsolati tevékenység kormányzati funkciókon elolt kiadások vehet ők figyelembe. 5. Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosaina k kártalanítás a El őirányzat : 300,0 millió forint A központi költségvetés az ózdi martinsalak felhasználásával készült lakóépületek tulajdonosainak kárenyhítéséről szóló 40/2003. (III. 27.) Korm. rendelet alapján támogatásra jogosult magánszemély részére biztosít támogatást a települési önkormányzatokon keresztül. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása el őfinanszírozás keretében, az Országo s Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kezdeményezésének sorrendjében, egy összegben történik. 169

170 6. Mini bölcs ődei fér őhelyek kialakításának támogatás a Előirányzat : 1 500,0 millió forin t Az el őirányzatból a főnél kisebb lakosságú, forint egy lakosra jut ó adóerő-képességet meg nem haladó települési önkormányzat pályázati úton támogatás t igényelhet mini bölcs őde kialakítására, amennyiben a településen nem m űködik bölcsőde, mini bölcs őde, továbbá a település 3 év alatti lakosainak a meghaladja a 40 f őt. Az igényelhető maximális támogatás mértéke 10,0 millió forint. A támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától ított 10 évig a z eredeti rendeltetésének megfelel ően saját (ideértve a pályázó részvételével m űköd ő társulás t is) fenntartásban kell m űködtetni. Nem igényelhet támogatást az az önkormányzat, mely a évi költségvetési törvény azonos célú támogatási jogcíméb ől vagy a évek közötti uniós programozási időszakban azonos célra rendelkezésre álló európai unió s támogatásban részesült. A támogatásról az államháztartásért felel ős miniszter dönt. A vissza nem térítend ő támogatás folyósítása el őfinanszírozás keretében, egy összegben történik. 7. Pannon Park beruházási projekt támogatás a Előirányzat : 7 880,0 millió forin t Az el őirányzat szolgál a Pannon Park beruházási projekt évi munkálataina k megvalósítására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a kultúráért felel ős miniszter mint támogató Budapest Főváros Önkormányzatával a helyi önkormányzatokér t felel ős miniszterrel egyetértésben köt támogatási szerződést. A támogatás 50%-ának ( a továbbiakban: előleg) folyósítása a szerződéskötést követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi szerz ődés szerinti folyósítására csak abban az esetben kerülhe t sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkés őbb tárgyév november 15-éi g elol. A támogatás felhasználási határideje ideértve a tárgyév november 15-éig el nem ol t el őleget is tárgyévet követő év december 31-e. 8. Békásmegyeri vásárcsarnok építése Előirányzat : 2 000,0 millió forin t Az el őirányzat szolgál a Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatására a békásmegyeri vásárcsarnok építésének évi ütemére. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter támogatói okiratot ad ki. A támogatás 50%-ának (a továbbiakban : el őleg) folyósítása a támogatói okirat kiadását követ ő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi támogatói okirat szerinti folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a z önkormányzat az el őleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elol. A támogatás felhasználási határideje ideértve a tárgyév november 15-éig el nem ol t el őleget is tárgyévet követő év december 31-e. 9. Veszprém Aréna építési beruházásával összefüggő tőke- és kamattörlesztő-részletek átvállalásának támogatás a Előirányzat : 723,0 millió forint 170

171 Az el ő irányzat szolgál a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatására a Veszprém Aréna multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok építési beruházásáva l összefügg ő t őke- és kamattartozás átvállalásáról szóló 1056/2014. (II. 11.) Korm. határozat 5. pontja alapján a Veszprém Aréna építési beruházásával összefügg ő tőke- és kamattörlesztőrészletek átvállalásához. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a hely i önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki. A támogatás teljes összegének folyósítása a támogatói okirat kiadását követő 30 napon belül történik, felhasználási határidej e tárgyév december 31-e. 10. Normafa Park kiemelt beruházás támogatása El őirányzat : 620,0 millió forint Az előirányzat szolgál a Normafa Park kiemelt beruházás koncepciójáról és az azza l összefüggő feladatokról szóló 1443/2013. (VII. 16.) Korm. határozat 8. pontja alapján a Normafa Park kiemelt beruházás tárgyévi munkálatainak megvalósítására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest F őváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a ára oly módon, hog y - a támogatás 50%-ának (a továbbiakban: el őleg) folyósítása a támogatói okirat kiadásá t követ ő 30 napon belül történik é s - a további részletek tárgyévi támogatói okirat szerinti folyósítására csak abban a z esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az el őleget felhasználja és azzal legkés őbb tárgyév november 15-éig elol. A támogatás felhasználási határideje ideértve a tárgyév november 15-éig el nem ol t el őleget is tárgyévet követő év december 31-e. 11. Normafa Park történelmi sportterület megvalósításának támogatás a Előirányzat : 550,0 millió forin t Az el őirányzat szolgál a Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szüksége s intézkedésekr ől szóló 1507/2016. (IX. 21.) Korm. határozat 5.b) pontja alapján a Hild-villa felújításának és a hozzá kapcsolódó telek környezetrendezésének tárgyévi munkálataina k megvalósítására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felel ő s miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest F őváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a ára. A támogatás 50%-ának (a továbbiakban: el őleg) folyósítása az okirat kiadását követ ő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi támogatói okirat szerinti folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az el őleget felhasználj a és azzal legkés őbb tárgyév november 15-éig elol. A támogatás felhasználási határideje ideértve a tárgyév november 15-éig el nem olt előleget is tárgyévet követ ő év december 31-e. 12. A évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának újjáépítése Karcago n Előirányzat : 1 108,1 millió forint Az el őirányzat szolgál a évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának Magyarországon történ ő elhelyezéséről szóló 1130/2017. (III. 20.) Korm. határozat 6.b) pontja alapján a Karcag 2934/1 helyrajzi alatt nyilvántartott földrészleten a teljes kör ű infrastruktúra kiépítésének, a pavilon újraépítéshez kapcsolódó engedélyek beszerzésének, a 171

172 Pavilon Karcagra szállított elemeinek átvételének, őrzésének, tárolásának, újratervezésének és az újraépítési feladatainak teljes kör ű lebonyolításával kapcsolatos tárgyévi munkálataina k megvalósítására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter támogatói okiratot ad ki Karcag Város Önkormányzata ára. A támogatás 50% - ának (a továbbiakban : el őleg) folyósítása a támogatói okirat kiadását követ ő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi támogatói okirat szerinti folyósítására csak abba n az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az el őleget felhasználja és azzal legkéső bb tárgyév november 15-éig elol. A támogatás felhasználási határideje ideértve a tárgyév november 15-éig el nem olt el őleget is tárgyévet követő év december 31-e. 13. Kistarcsai Emlékhely és Könyvtár létrehozása a kommunista diktatúra idejé n internáló- és kényszermunkatáborként, illetve hadifogolytáborként m űködtetett létesítmények egykori helyszínén El őirányzat : 369,1 millió forint Az el őirányzat szolgál a kommunista diktatúra idején internáló- és kényszermunkatáborként, illetve hadifogolytáborként működtetett létesítmények egykori helyszínein emlékhelyek létrehozásáról, illetve fejlesztésér ől, valamint a megvalósításukhoz szükséges források biztosításáról szóló (XII. 28.) Korm. határozat 1.b) pontj a alapján a Kistarcsai Emlékhely és Könyvtár létrehozásával kapcsolatos tárgyévi munkálato k megvalósítására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter támogatói okiratot ad ki Kistarcsa Város Önkormányzata ára. A támogatás 50%-ának (a továbbiakban: el őleg) folyósítása a támogatói okirat kiadását követ ő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi támogatói okirat szerinti folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az el őleget felhasználja és azzal legkés őbb tárgyév november 15-éig elol. A támogatás felhasználási határideje ideértve a tárgyév november 15-éig el nem ol t el őleget is tárgyévet követő év december 31-e. 14. A Blaha Lujza tér rendezésének támogatása Előirányzat: 1 000,0 millió forin t Az el őirányzat szolgál a Blaha Lujza tér rendezésének támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól. a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói "okiratot ad ki Budapest F őváros nkormányzata részére. A támogatás 50%-ának (a továbbiakban : el őleg) folyósítása a támogatói okirat kiadását követ ő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi támogatói okirat szerinti folyósítására csa k abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az el őleget felhasználja és azzal legkés őbb tárgyév november 15-éig elol. A támogatás felhasználási határideje ideértve a tárgyév november 15-éig el nem ol t el őleget is tárgyévet követő év december 31-e. 172

173 15. Hermina garázs beruházás támogatása El őirányzat : 2 659,0 millió forin t Az el őirányzat szolgál a Hermina garázs beruházás el őkészítésére és tárgyévi munkálatainak megvalósítására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a kultúráért felel ő s miniszter mint támogató Budapest F őváros Önkormányzatával a helyi önkormányzatokért felel ős miniszterrel egyetértésben köt támogatási szerz ődést oly módon, hogy - a támogatás 50%-ának (a továbbiakban : el őleg) folyósítása a szerz ődéskötést követ ő 30 napon belül történik é s - a további részletek tárgyévi szerz ődés szerinti folyósítására csak abban az esetbe n kerülhet sor, ha az önkormányzat az el őleget felhasználja és azzal legkés őbb tárgyév november 15-éig elol. A támogatás felhasználási határideje ideértve a tárgyév november 15-éig el nem olt el őleget is tárgyévet követő év december 31-e. III. Vis maior támogatá s El őirányzat : 7 700,0 millió forin t A támogatás szolgál a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szól ó 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban : Rendelet) alapján a helyi önkormányzato k egyes természeti károkból adódó, indokolt és szükséges védekezéssel összefügg ő kiadáso k részbeni vagy teljes megtérítése, a helyi önkormányzat tulajdonában lév ő építményben vag y az állam tulajdonában és a helyi önkormányzat vagyonkezelésében lév ő, kötelező feladatellátást szolgáló épületben a vis maior események okozta károk helyreállításának és a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéssel összefügg ő kiadások részbeni támogatásának forrásául. A támogatás felhasználásával, annak határidejével kapcsolatban alkalmazandó szabályokat a Rendelet rögzíti. Kiegészítő szabályok : 1. A pályázatot a) az I.1. pont szerinti jogcím esetében a vízgazdálkodásért felel ős miniszter az államháztartásért felel ős miniszter és a szociál- és nyugdíjpolitikáért felel ős miniszter egyetértésével, b) az I.2., I.9. és 112. pontok szerinti jogcím esetében a helyi önkormányzatokért felel ő s miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével, c) az I.S. és pontok szerinti jogcímek esetében a közlekedésért felel ős miniszter a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter és az államháztartásért felel ős miniszter egyetértésével, d) az I.6. pont szerinti jogcím esetében az államháztartásért felel ős miniszter, e) az I.7. és I.10. pontok szerinti jogcímek esetében a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter az államháztartásért felel ős miniszterrel közösen, f) a II.3. és pontok szerinti jogcímek esetében az államháztartásért felel ős miniszter a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter és a szociál- és nyugdíjpolitikáért felel ős miniszter egyetértésével, g) a pont szerinti jogcímek esetében a kultúráért felel ős miniszter a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felel ős miniszter egyetértésével írja ki. 173

174 2. Az Áht. szerinti támogató a) az I.4., I.5. és I1.1. pontok szerinti jogcímek esetében a közlekedésért felel ős miniszter, b) az 1.6., IL3. és a pontok szerinti jogcímek esetében az államháztartásért felel ős miniszter, c) az I.3., I1.4., I1.7. és pontok szerinti jogcímek esetében a kultúráért felel ő s miniszter. 3. Az e melléklet szerinti támogatások igénylési és döntési eljárására nem kell alkalmazn i az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény szabályait. 4. Ahol e melléklet a támogatás felhasználási határidejét nem rögzíti, ott az Áht. szerint i szabályozás alkalmazandó. 5. Ahol e melléklet nem rögzíti, hogy a támogató a kedvezményezettel a támogatá s felhasználásának részletes szabályairól támogatási szerződést köt, azon előirányzatok esetében a támogató támogatói okiratot bocsát ki. 174

175 A központi alrendszer azon el őirányzatai, melyek teljesülése módosítás nélkü l eltérhet az el őirányzattól 4.melléklet a évi.... tóménvhe z A B ~ C ~ D 1 I. A teljesülés külön szabályozás nélkül is eltérhet az el őirányzattól: 2 I. ORSZÁGGY Ű LÉS fejezetbe n 3 Kampányköltségek (10. cím) 4 X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetbe n 5 A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás (20. cím, 2. alcím, 17. jogcímcsoport) 6 Jogi segítségnyújtás (20. cím, 2. alcím, 18. jogcímcsoport) 7 B űncselekmények áldozatainak kárenyhítése (20. cím, 2. alcím, 20. jogcímcsoport ) 8 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése (20. cím, 2. alcím, 28. jogcímcsoport ) 9 XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezetben 10 Közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja (32. cím, 3. alcím, I. jogcímcsoport) 11 Különféle kifizetések (32. cím, 3. alcím, 2. jogcímcsoport) 12 Ágazati életpályák és bérintézkedések (32. cím, 3. alcím, 3.jogcímcsoport) 13 XII. FÖLDM ŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben I4 'Állat, növény- és GMO-kártalanítás (20. cím, 6. alcím ) 15 XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezetbe n 16 Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz (8. cím, 2. alcím, 39. jogcímcsoport, 3. jogcím ) 17 XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezetbe n 18 Kárrendezési célel őirányzat (25. cím, 2. alcím. 5. jogcímcsoport) 19 Ár- és belvízvédelmi kártalanítási feladatok (25. cím, 2. alcím. 6. jogcímcsoport ) 20 _Uniós programok árfolyam-különbözete (25. cím, 11. alcím, 1. jogcímcsoport ) 21 XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM fejezetben 22 Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása (21. cím, I. alcím, I. jogcímcsoport, 3. jogcím) 23 Peres ügyek (21. cím, 2. alcím ) 24 XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezetbe n 25 Gyermekvédelmi Lakás Alap (20. cím, 17. alcím, 1. jogcímcsoport ) 26 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása (20. cím, 17. alcím, 7. jogcímcsoport) 27 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék (20. cím, 55. alcím, 4. jogcímcsoport ) 28 Családi támogatások (21. cím, I. alcím, I. jogcímcsoport ) 29 Korhatár alatti ellátások (21. cím, I. alcím, 2. jogcímcsoport) 30 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások (21. cím, 1. alcím, 3. jogcímcsoport ) 31 Közgyógyellátás (21. cím, I. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. jogcím) 32 XLl. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezetbe n 33 Devizában fennálló adósság és követelések kamatelolásai (I. cím) 34 A forintban fennálló adósság és követelések kamatelolásai (2. cím) 35 Jutalékok és egyéb költségek (3. cím, 1. alcím) 36 Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások (3. cím, 2. alcím) 37 XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI És KIADÁSAI fejezetbe n 38 Diákhitel tartozás csökkentésének támogatása (27. cím ) 39 Diákhitel 2 konstrukció kamattámogatása (28. cím ) 40 Lakástámogatások (29. cím) 41 Szociálpolitikai menetdíj támogatás (31. cím) 42 Felolásokkal kapcsolatos kiadások (32. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport ) 43 Szanálással kapcsolatos kiadások (32. cím, 1. alcím, 5. jogcímcsoport) 44 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése (32. cím, 1. alcím, 6. jogcímcsoport) 45 Egyéb vegyes kiadások (32. cím, 1. alcím, 11. jogcímcsoport ) 46 1% SZJA közcélú felhasználása (32. cím, 1. alcím, 12. jogcímcsoport) 47 Mehib és Eximbank behajtási jutaléka (32. cím, I. alcím. 19, jogcímcsoport) 48 Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések (32. cím, 1. alcím, 21. jogcímcsoport) 49 Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés (32. cím, I. alcím, 22. jogcímcsoport) 50 Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás (32. cím, I. alcím, 26. jogcímcsoport ) 51 Filmszakmai közvetett támogatások mozgókép törvény szerinti kiegészítő finanszírozása (32. cím, I. alcím, 28. jogcímcsoport ) 52 Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése (33. cím ) 53 Pénzbeli kárpótlás (34. cím, 2. alcím, I. jogcímcsoport) 54 Az 1947-es párizsi békeszerz ődésb ől ered ő kárpótlás (34. cím, 2. alcím, 2. jogcímcsoport ) 55 Nemzetközi pénzügyi intézmények felé vállalt kötelezettségek kiadásai (36. cím) 175

176 A B C D 56 Hozzájárulás az EU költségvetéséhez (37. cím) 57 Követeléskezclés költségei (41. cím) 58 Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása (42. cím, 3. alcím ) 59 XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezetbe n 60 Jótállással, szavatossággal kapcsolatos kifizetések (2. cím, 3. alcím, 1. jogcímcsoport ) 61 Kezest felel ő sségből eredő kifizetések (2. cím, 3. alcím, 2. jogcímcsoport) 62 Konszernfelel ő sség alapján történ ő kifizetések (2. cím, 3. alcím, 3. jogcímcsoport) 63 Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása (2. cím, 3. alcím, 5. jogcímcsoport ) 64 Egyéb bírósági döntésbő l ered ő kiadások (2. cím, 3. alcím, 6. jogcímcsoport) 65 Egyéb szerződéses kötelezettségekből ered ő kifizetések (2. cím. 3. alcím, 7. jogcímcsoport) 66 ÁFA elolás (2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport) 67 Átváltoztatható kötvény kamatfizetése (2. cím, 4. alcím, 5. jogcímcsoport ) 68 XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK És KIADÁSOK fejezetben 69 'Bírósági döntésbő l ered ő kiadások (2. cím, 4. alcím, 5, jogcímcsoport) 70 LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezetbe n 71 Álláskeresési ellátások (4. cím, 1. alcím) 72 Bérgarancia kifizetések (5. cím ) 73 LXXI_ NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezetbe n 74 Óregségi nyugdíj (2. cím, 1. alcím, ]. jogcímcsoport ) 75 Hozzátartozói nyugellátás (2. cím, 1. alcím, 3. jogcímcsoport ) 76 Nyugdíjprémium céltartalék (2. cím, 1. alcím, 5. jogcímcsoport) 77 Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai (2. cím, 4. alcím) 78 Vagyongazdálkodás (3. cím) 79 LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezetben 80 Csecsemőgondozási díj, Terhességi-gyermekágyi segély (2. cím, 2. alcím, I. jogcímcsoport ) 81 Táppénz (2 cím, 2. alcím, 2. jogcímcsoport ) 82 Kártérítési járadék (2. cím, 2. alcím, 4. jogcímcsoport) 83 Baleseti járadék (2. cím, 2. alcím, 5. jogcímcsoport) 84 Gyermekgondozási díj (2. cím, 2. alcím, 6. jogcímcsoport ) 85 Rokkantsági, rehabilitációs ellátások (2. cím, 2. alcím, 7. jogcímcsoport ) 86 Gyógyfürd ő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása (2. cím, 3. alcím, 2. jogcímcsoport) 87 Anyatej-ellátás (2. cím, 3. alcím, 3. jogcímcsoport ) 88 Utazási költségtérítés (2. cím, 3. alcím, 6. jogcímcsoport ) 89 Sürgősségi ellátás EGT-n, Svájcon belül (2. cím, 3. alcím, 7. jogcímcsoport, I. jogcím) 90 Sürgősségi ellátás EGT-n kívül (2. cím, 3. alcím, 7. jogcímcsoport, 2. jogcím ) 91 Külföldön történt speciális egészségügyi ellátások (2. cím, 3. alcím, 7. Jogcímcsoport, 4. jogcím ) 92 Külföldön igénybevett Magyarországon nem elérhető egészségügyi szolgáltatások (2. cím, 3. alcím, 7. jogcímcsoport, 5. jogcím ) 93 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés (2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, I. jogcím ) 94 Postaköltség (2. cím, 4. alcím, 4. Jogcímcsoport, 2. Jogcím) 95 Egyéb kiadások (2. cím. 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 3. jogcím) 96 Gyógyszergyártók ellentételezése, elolási különbözet rendezése (2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 5. jogcím ) 97 Vagyongazdálkodás (3. cím) 98 Z. Az el ő irányzat a Kormány jóváhagyásával túlléphető: 99 VIII. ÜGYÉSZSÉG fejezetben 100 (Joger ősen megállapított kártérítések célelőirányzata (3. cím, 4. alcím) ] 01 XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezetben 102 (Fővárosi és megyei kormányhivatalok peres ügyei (30. cím, 5. alcím ) 103 XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben 104 (Peres ügyek (20. cím, 13. alcím ) 105 XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezetben 106 NATO és EU felajánlás alapján kialakításra kerülő készenléti alegységek alkalmazásának kiadásai (NRF, Battle Group, DCM és NFIU) (8. cím, 2. alcím, I. jogcímcsoport ) 107 XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezetbe n 108 Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás (20. cím, 1. alcím, 50. jogcímcsoport ) 109 Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások (20. cím, 21. alcím) 110 _ A terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó kiadások (20. cím, 22. alcím) 176

177 A C ' D 11 1 XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezetbe n 112 Nagyvállalati beruházási támogatások (25. cím, 5. alcím, 7. jogcímcsoport) 113 Szakképzési Centrumok által ellátott feln őtt oktatási tevékenység finanszírozása (25. cím, 9. alcím, 3. jogcímcsoport) 114 Egyéb, EU által nem térített kiadások (25. cím, 11. alcím, 2. jogcímcsoport) 115 XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM fejezetbe n 116 'Autópálya rendelkezésre állási díj (20. cím, 36. alcím, I. jogcímcsoport ) 117 XVIII. KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM fejezetbe n 118 Beruházás ösztönzési célelőirányzat (7. cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport) 119 Kötött segélyhitelezés (7. cím, 1. alcím, 2. jogcímcsoport) 120 Peres ügyek (7. cím, 5. alcím ) 121 Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése (8. cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport, I. jogcím) 122 XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezetbe n 123 Köznevelési célú humánszolgáltatás és m űködési támogatás (20. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport ) 124 Hit- és erkölcstanoktatás és tankönyvtámogatás (20. cím, 2. alcím, 4. jogcímcsoport) 125 Peres ügyek (20. cím, 5. alcím, 4. jogcímcsoport) 126 Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása (20. cím, 19. alcím, 1. jogcímcsoport ) 127 Szociális humánszolgáltatásokkal kapcsolatos egyéb bérintézkedé s 128 XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezetbe n 129 Átmeneti hulladék-közszolgáltatással kapcsolatos kiadások (32. cím, 1. alcím, 25. jogcímcsoport ) 130 LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezetben 131 Start-munkaprogram (8. cím ) Ha az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások felhasználása érdekében illetve e támogatások folyósításának elmaradása esetén életbe lépő átcsoportosítási szabályokra vonatkozó rendelkezésekben foglalt lehetőségek kímerültek, az együttes eredeti támogatási el őirányzat 30%-ával, e fölött a Kormány döntése alapján túlléphető : 133 XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben 134 Méhészeti Nemzeti Program (20. cím, 20. alcím, 1. jogcímcsoport, 1. jogcím ) 135 Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ) támogatása (20. cím, 20. alcím. 1. jogcímcsoport. 3. jogcím ) 136 Egyes állatbetegségek megel őzésének és felolásának támogatása (20. cím. 20. alcím, 1. jogcímcsoport, 4. jogcím) 137 Iskolagyümölcs program (20. cím, 20. alcím, 1. jogcímcsoport, 5. jogcím) 138 XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben 139 Belügyi Alapok (20. cím, 25. alcím. 4. jogcímcsoport ) 140 XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZIÉRIUM fejezetbe n 141 'Európai Területi Együttműködés ( ) (25. cím, 20. alcím, 2. jogcímcsoport ) 1 12 XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM fejezetbe n 1 43 'Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek (20. cím, 60. alcím, 1. jogcímcsoport) 144 XIX. UNIOS FEJLESZTÉSEK fejezetben 145 Közlekedés Operatív Program (2. cím, 4. alcím, 2. jogcímcsoport ) 1 46 Területi Együttm űködés (2. cím, 5. alcím ) 147 Egyéb uniós előirányzatok (2. cím. 6. alcím) 1 48 Állami költségvetési kedvezményezettek sajáter ő támogatása (2. cím, 7. alcím, 8. jogcímcsoport) közötti kohéziós politikai operatív programok (2. cím, 9. alcím ) 150 Európai Területi Együttműködés ( ) (2. cím, 10. alcím ) 151 Vidékfejlesztési Program (2. cím, 12. alcím, 1. jogcímcsoport) 152 Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (2. cím, 12. alcím, 2. jogcímcsoport) A pénzügyi tranzakciós illeték megfizetéséhez kapcsolódóan az államháztartásért felel ős miniszter engedélyével túlléphet ő a Dologi kiadások kiemelt el ő irányzat: 154 XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM fejezetbe n 155 Magyar Államkincstár (8. cím) A gyógyszertári tulajdoni hányad állami el ővásárlásával összefüggésben az egészségbiztosításért felelős miniszter engedélyével, az államháztartásért felelős miniszter egyetértése mellett túlléphet ő : 157 XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezetbe n 158 'Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlás kiadása (21. cím, 3. alcím) A nyugdíjszerű ellátásban részesülő személyek évközi ellátás-emelése végrehajtásával összefüggésben tétele s elolás alapján a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter engedélyével túlléphet ő : 160 XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezetbe n 161 _ 'Folyósított ellátások utáni térítés (21. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 4. jogcím) 177

178 5fizették/e( a 2017 ért a ii ént he; Uniós kötelezettségvállalási keretelőirányzatok Indikatív forráskeret Megnevezés a as időszakban (adatok euróban ) Gazdaságfejlesztés és htnovácibs Operatív Program Versenyképes Kozép-Magyarország Operatív Program Terulet- és Telepulésfejlesztési Operatív Program Intelligens Kozlekedésfejlesztést Operatív Program Komyezett és Energiahatékonysági Operatív Program Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Kozigazgatás- és Kozszolgáltatás Fejlesztést Operatív Program Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program Vidékfejlesztést Program Magyar Halgazdálkodást Operatív Program Operatív Programok uss-:esen Belső Biztonsági Alap Menekultugyt. Migrációs és Integrációs Alap Belugyt Alapok nsstesen Megnevezés Indikatív forráskeret adatok euróban Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus, Norvég Finanszírozási Mechanizmus Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus. Norvég Finanszírozási Mechanizmus A kotelezettségvállalások megtételéhez a torvényben rogzftett formueuró árfolyam az irányadó 17 8

179 6 melléklet a évi.... tnményheti A közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozata szerinti garantált illetmények havi összege forintban, valamint a fizetési fokozatokhoz tartozó legkisebb szorzóok évben Fizetési Fizetési osztályok _ fokozatok A B C D E F G H I J , ,0200 1,0250 1,0275 1,0350 1,0350 1,0500 1, ,0350 1,0350 1,0400 1,0500 1,0550 1,0725 1,0725 1,1000 1,1025 1, ,0525 1,0525 1,0650 1,0750 1,0900 1, ,1100 1,1500 1,1675 1, , , ,1475 1, ,2425 1, , ,1125 1, , ,3175 1, , ,1375 1, ,2225 1,2225 1,3350 1,3925 1, , ,1625 1,1875 1, ,2725 1,4100 1,4675 1, , , ,2725 1,3075 1,3325 1,4850 1,5275 1, , , ,3100 1,3675 1,3950 1,5600 1,5875 1, ,2675 1, ,4275 1, ,6475 1, , ,3050 1,3375 1, ,5200 1,6900 1, , ,3425 1,3750 1,4075 1,5475 1, , , ,3800 1, ,6075 1,6450 1,8200 1,8475 1, , ,4175 1,4500 1,4775 1,6675 1,7075 1,8850 1,9175 1, ,3075 1,4250 1,4550 1, , ,9875 2, ,4625 1,4925 1,5250 1,5475 1,7875 1,8325 2,0150 2,0575 2,

180 7. melléklet a évi.... törvényhe z Az egyházi jogi személyek, a nemzetiségi önkormányzato k és a magán köznevelési intézmények fenntartói köznevelési feladatainak és a bevett egyházak hit- és erkölcstanoktatás után járó támogatás a I. A PEDAGÓGUS-MUNKAKÖRBEN ÉS A NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKÁT KÖZVETLENÜL SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTTAK UTÁN JÁR Ó ÁTLAGBÉRALAPÚ TÁMOGATÁ S 1. Az átlagbéralapú támogatás alapj a a) A 40. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott átlagbéralapú támogatás alapja az óvoda, egységes óvoda-bölcsőde (a továbbiakban együtt: óvoda) kivételével az állam által fenntartott általános iskolában, középfokú iskolában, alapfokú m űvészeti iskolában (a továbbiakban együtt : iskola), kollégiumban, gyógypedagógiai, konduktív pedagógia i nevelési-oktatási, valamint pedagógiai szakszolgálati intézményben pedagógus - munkakörben, valamint nevel ő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak után kifizetett személyi juttatás és járulék. b) A 40. (3) bekezdés a) pontjában meghatározott átlagbéralapú támogatás alapja az óvoda kivételével az állam által fenntartott iskolában, kollégiumban, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményben pedagógusmunkakörben foglalkoztatottak után kifizetett személyi juttatás és járulék. 2. Az átlagbéralapú támogatás megállapítása 2.1. Óvodában az átlagbéralapú támogatást, beleértve a min ősítéssel összefügg ő többlettámogatást is a 2. melléklet II. pont 1. és 4. alpontja szerint kell megállapítani. Ha az óvoda a fenntartó engedélye alapján hat óránál rövidebb napi nyitvatartási id ővel működik, a fenntartásához a központi költségvetésb ől támogatás nem igényelhet ő Az iskolában, kollégiumban, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésioktatási, valamint pedagógiai szakszolgálati intézményben az átlagbéralapú támogatást a) a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak után az 1. pont a) alpontba n meghatározott állami intézmények pedagógus-munkakörben foglalkoztatottjainak és a z állam által fenntartott iskolával, kollégiummal, gyógypedagógiai, konduktív pedagógia i nevelési-oktatási intézménnyel a nevelési évben vagy a taben október 1-jé n jogviszonyban álló gyermekek, tanulók léta, valamint a pedagógiai szakszolgálat i intézmény által ellátott gyermekek, tanulók átlagléta alapján egy tizedesre kerekített finanszírozott pedagóguslét szerint a 4-6. alpontok, b) a nevel ő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak a pedagógiai szakszolgálati intézmény kivételével a ténylegesen foglalkoztatottak, teljes munkaid őre átított léta, de legfeljebb a jogszabályban meghatározot t elismerhető léta alapján, figyelemmel az a) pont szerinti gyermek é s tanulólétra a 4. alpont, az 5. alpont a)- c), e) pontja i szerint kell megállapítani. 180

181 Az egy főre jutó átlagbér az iskolatípusra, kollégiumra, gyógypedagógiai, konduktí v pedagógiai nevelési-oktatási intézményre, pedagógiai szakszolgálati intézményr e ított, az állami intézményfenntartók által fenntartott intézményekbe n intézménytípusonként pedagógus-munkakörben, valamint nevel ő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak éves személyi juttatása és járuléka i együttes összegének és az előbbinek megfelel ő léthányadosa. A pedagógiai szakszolgálati intézményben nevel ő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörbe n foglalkoztatottak finanszírozott léta fenntartói szinten nem haladhatja meg a pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógus-munkakörre megállapított finanszírozott lét 8%-át. 3. A Magyarország területén külföldi állam vagy nemzetközi szervezet oktatási programj a szerint az oktatásért felel ős miniszter engedélye alapján működ ő nevelési-oktatás i intézmény Magyarországon nyilvántartásba vett fenntartója az ilyen intézmény álta l pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy után átlagbéralapú támogatásra akkor jogosult, ha a) a pedagógus szakképzettsége vagy szakképesítése megfelel az Nkt.-ban meghatározott képesítési el őírásoknak, b) a külföldi óvoda, a nemzetközi óvoda pedagógiai programja megfelel az Óvoda i nevelés országos alapprogramjának, a külföldi iskola, a nemzetközi iskola pedagógiai programja tartalmi szempontból igazodik a Nemzeti alaptantervhez. 4. Az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelésioktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógusok, valamint a nevel ő és oktató munkát közvetlenül segít ők átlagbére és közterhei elismert együtte s összegének meghatározása a) A pedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkez ő nevel ő és oktató munkát közvetlenül segítők átlagbérének és közterheinek elismert összeg e aa) általános iskolában forint/ított lét/év, ab) gimnáziumban, szakgimnáziumban (szakképzési és nem szakképzési évfolyamo n egyaránt), m űvészeti szakgimnáziumban, szakközépiskolában beleértve a Köznevelési és Szakképzési Hídprogramot és az érettségire való felkészít ő évfolyamokat is, szakiskolában és készségfejlesztő iskolában, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményben és köznevelési intézménybe n m űködő utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat esetén forint/ított lét/év, ac) alapfokú m űvészeti iskolában főtárgy szerinti egyéni és csoportos foglalkozá s keretében való részvétel esetében forint/ított lét/év, ad) kollégiumban forint/ított lét/év, ae) pedagógiai szakszolgálati intézményben forint/ított lét/év. b) Az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelési - oktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel nem rendelkez ő nevel ő és oktató munkát 181

182 közvetlenül segít ők átlagbérének és közterheinek elismert összeg e forint/ított lét/év. c) Az Nkt. 2. (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartók köznevelési feladatot ellátó intézményeiben foglalkoztatott pedagógusok, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők átlagbére és közterhei elismert összege az a)-b) és d) pontban, valamint a 2. pont 2.1. alpontban meghatározottak 30%-a a köznevelés t alapfeladatként végz ő, a társasági adóról és osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény hatálya alá tartozó gazdasági társaság ide nem értve a nonprofi t gazdasági társaságot, továbbá a személyi jövedelemadóról szóló év i CXVII. törvény hatálya alá tartozó vállalkozó esetén. d) Az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelési - oktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben az Nkt a szerinti előmeneteli rendszer keretén belül lebonyolított min ősítési eljárás során január 1 - jei hatállyal Pedagógus II., Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatú besorolássa l rendelkező pedagógusok, valamint Pedagógus II. fokozatba átsorolt pedagógus, és pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevel ő és oktató munkát közvetlenül segítők esetén a bérnövekmény és közterheinek elismert összeg e Pedagógus I. fokozatból Pedagógus II. fokozatba lépés és = középfokú vagy alapfokozatú végzettség esetén forint/fő/év, = mesterfokozatú végzettség esetén forint/fő/év, Mesterpedagógus, vagy Kutatótanár fokozatba lépés é s = középfokú vagy alapfokozatú végzettség esetén forint/f ő/év, = mesterfokozatú végzettség esetén forint/f ő/év. A támogatás a január 1-je és december 31-e között ténylegese n foglalkoztatott pedagógusok és a nevel ő és oktató munkát közvetlenül segítők teljes munkaid őre átított, egy tizedesre kerekített éves átlagléta alapján illeti meg a fenntartót a következők szerint : da) A teljes összeg illeti meg a fenntartót azon pedagógusok után, akik a minősítést december 31-éig szerezték meg. db) Az összeg 11 havi időarányos része illeti meg február hónaptól a fenntartó t azon pedagógusok után, akik a minősítést a évben szerezték meg. 5. A finanszírozott pedagóguslét és a nevel ő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak létának megállapításához szükséges az óvod a kivételével a nevelési-oktatási intézménybe járó, valamint a pedagógiai szakszolgálat i intézmény által ellátott gyermekek, tanulók létának meghatározása a) A tanulólét meghatározásánál a nappali rendszer ű iskolai oktatásban vagy a nappali oktatás munkarendje szerint oktatott tanulót, továbbá a fejleszt ő nevelésbenoktatásban részt vevő tanulót egy tanulóként, az esti oktatás munkarendje szerint tanulók át kettővel, a levelez ő oktatás munkarendje szerint tanulók át ötte l elosztva, a kollégiumban ellátott a nappali rendszer ű iskolai oktatásban, vagy a nappali oktatás munkarendje szerint oktatott tanulót egy tanulóként kell figyelembe venni. 182

183 b) A pedagógiai szakszolgálati intézményben az ellátott gyermekek, tanulók létát az ellátott gyermekek, tanulók egy évre ított havonkénti átlaglétának éve s összesített, tízzel elosztott becsült léta alapján kell meghatározni. A heti ellátott i lét megállapításánál egy gyermek, tanuló csak egyszer vehet ő figyelembe tekintet nélkül arra, hogy a hét egy vagy több napján, egyéni vagy csoportos foglalkozás keretében biztosították ára a jogszabályban megállapított szakma i követelményeknek megfelel ő ellátást. Új pedagógiai szakszolgálati intézmény eseté n átlaglétként a becsült létot kell alapul venni. c) Az alapfokú m űvészetoktatásban azt a tanulót lehet egy f őként figyelembe venni, akinek a ára egy tanszak vonatkozásában legalább heti négy tanóra kerü l megszervezésre. Azokat a tanulókat, akik ára heti kett ő vagy három tanóra kerül megszervezésre, kett ővel elosztva lehet figyelembe venni, más esetben a tanuló ne m vehet ő figyelembe. d) Az alapfokú művészetoktatás kivételével a nappali rendszerű iskolai oktatásban vag y a nappali munkarend (a továbbiakban : együtt: nappali oktatás) szerint oktatott enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos vagy pszichés fejl ődési zavarral küzd ő sajáto s nevelési igény ű tanulót két főként, a mozgásszervi, érzékszervi, középsúlyos értelm i fogyatékos, autizmus spektrum zavarra] küzd ő vagy halmozottan fogyatékos tanuló t három főként kell ításba venni, ha a nevelésük, oktatásuk a többi tanulóval együtt történik. Ha az óvodában, a nappali rendszerű iskolai oktatásban a sajátos nevelés i igényű gyermek, tanuló ára az egészségügyi, pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs foglalkoztatást nem saját alkalmazottjával (vagy óraadó pedagógussal), hanem utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat igénybevételével láttatja el az intézmény, az integráltan oktatott sajátos nevelési igény ű gyermek, tanuló csak egy főként vehető figyelembe. e) A gyermek- és tanulólét meghatározása feladatellátási helyenként egy tizedesr e történik. 6. A finanszírozott pedagógus lét meghatározás a A finanszírozott pedagóguslét meghatározásához az állam által fenntartott intézmén y pedagógus-munkakörben foglalkoztatottjainak és az általa fenntartott iskolába, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézménybe felvet t gyermekeknek, tanulóknak, továbbá kollégiumban elhelyezett tanulóknak, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézmény által ellátott gyermekek, tanulók het i átlaglétának aránya köznevelési intézménytípusonként : a) általános iskolában 11,8 fő tanulónként 1 fő pedagógus, b) gimnáziumban beleértve a hat és nyolc évfolyammal m űködő gimnáziumokat is 12,5 fő tanulónként 1 fő pedagógus, c) szakközépiskolában beleértve a Köznevelési és Szakképzési Hídprogramot és a z érettségire való felkészítő évfolyamokat is 12 fő tanulónként 1 fő pedagógus, d) szakgimnáziumban, nem szakképzési évfolyamon 12,4 fő tanulónként 1 fő pedagógus, e) szakgimnáziumban, szakképzési évfolyamon 13,7 fő tanulónként 1 fő pedagógus, 183

184 f) alapfokú m űvészeti iskolában főtárgy szerinti egyéni foglalkozás keretében val ó részvétel esetében 19,9 fő tanulónként 1 fő pedagógus, g) alapfokú m űvészeti iskolában főtárgy szerinti csoportos foglalkozás keretében val ó részvétel esetében 78,8 fő tanulónként 1 fő pedagógus, h) m űvészeti szakgimnáziumban ha) párhuzamos oktatásban részt vevő 6 fő tanulónként 1 fő pedagógus, hb) szakképzési évfolyamon az Nkt. 27. (9) bekezdése szerinti egyéni foglalkozás keretében részt vev ő 3,5 fő tanulóként 1 pedagógus, hc) szakképzési évfolyamon legalább 4 főből álló csoportos foglalkozás keretében részt vevő 8,5 fő tanulóként 1 fő pedagógus, i) kollégiumban 18,5 fő tanulónként 1 fő pedagógus, j) pedagógiai szakszolgálati intézménybe n ja) logopédiai ellátás esetén 50,0 f ő gyermek-, tanulólét alatt 1 fő pedagógus, további 50,0 gyermek/tanulólét esetén további 1-1 fő pedagógus, jb) nevelési tanácsadás esetén 87,0 f ő gyermek-, tanulólét alatt 1 fő pedagógus, további 87,0 gyermek/tanulólét esetén további 1-1 fő pedagógus, jc) gyógytestnevelés esetén 50,0 fő gyermek-, tanulólét alatt 1 fő pedagógus, további 50,0 gyermek/tanulólét esetén további 1-1 fő pedagógus, jd) szakért ői bizottság esetén 180,0 fő gyermek-, tanulólét alatt 1 fő pedagógus, további 180,0 gyermek/tanulólét esetén további 1-1 fő pedagógus, je) gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás, és a fejlesztő nevelés együtt: A B 1. Gyermek-, illetve tanulólétszá m (fő) Pedagóguslétszá m (fő) 2. 1,0-1, ,0-10, ,0-20, ,0-50, ,0-100, ,9 felett 10 jf) továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás, konduktív pedagógiai ellátás, iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás, kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása együtt : A B 1. Gyermek-, illetve tanulólét (fő) Pedagóguslét (fő) 2. 1,0-100, ,0-500, ,0-1000,

185 ,0-2000, ,9 felett 1 2 k) gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmén y ka) óvodája esetében 4 fő gyermekként 1 fő pedagógus, kb) általános iskolája esetében 3,7 fő tanulónként 1 fő pedagógus, kc) középiskolája esetében 6,2 fő tanulónként I fő pedagógus, kd) szakiskolája esetében 6 fő tanulónként 1 fő pedagógus, készségfejlesztő szakiskolája esetében 4 fő tanulónként 1 fő pedagógus, ke) kollégiuma esetében 7,8 fő tanulónként l fő pedagógus, 1) fejleszt ő nevelést-oktatást végző gyógypedagógiai, konduktív pedagógia i intézményben 3 fő tanulónként I fő pedagógus, ni) a kiegészítő nemzetiségi nevelés-oktatásban 21 fő tanulónként 1 fő pedagógus, n) utazó gyógypedagógusi hálózat igénybevétele esetén a sajátos nevelési igény ű gyermekek, tanulók egészségügyi, pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs foglalkoztatásának megtartására 39 ellátott gyermek- és tanulólét esetén 1 f ő pedagógu s után igényelhető az átlagbéralapú támogatás. Ha az a)-e) és i) pont szerinti köznevelési intézmény ellát nemzetiségi nevelési-oktatás i feladatot, akkor a nemzetiségi nevelésben, oktatásban részt vevő tanulók tekintetében 8 fő tanulóként 1 fő pedagógust kell figyelembe venni. A pedagóguslét meghatározása fenntartónként, a nevelési évi, tai október 1-je i gyermek-, illetve tanulólét (a költségvetési éven belül 8 és 4 havi lét) alapján eg y tizedesre történik. II. A NEMZRTISÉGI ÖNKORMÁNYZAT, AZ EGYHÁZI JOGI SZEMÉLY ÁLTAL FENNTARTOTT KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSÉNEK TÁMOGATÁS A 1.A 40. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott támogatás fajlagos összege: forint/gyermek, tanuló/év. 2. A gyermek-, illetve tanulólét meghatározásáná l a) óvoda esetén, ha az óvoda napi nyitvatartási ideje eléri, illetve meghaladja a nyol c órát a gyermeket egy főként, ha nem éri el a nyolc órát, de eléri a hat órát, a gyermeket létát kett ővel elosztva, b) kollégium és iskola esetén az alapfokú m űvészetoktatás és a szakképző iskola kivételével az I. pont 5. alpont a) pontban leírtak szerint, c) pedagógiai szakszolgálati ellátás esetén a gyógypedagógiai tanácsadás, kora i fejlesztés, oktatás és gondozásban, valamint a fejlesztő nevelésben részt vev őket az 1. pont 5. alpont b) pontban leírtak szerint, 185

186 d) az integráltan oktatott sajátos nevelési igény ű gyermeket, tanulót a szakképz ő iskola kivételével a nappali oktatásban egy főként, kell figyelembe venni. 3. Az alapfokú művészetoktatásban részt vev ő tanulót az átlagbéralapú támogatásnál ított tanulólétot öttel elosztva kell figyelembe venni. 4. A nemzetiségi önkormányzat óvoda, kollégium és iskola esetén kizárólag a nemzetiség i nevelésben, oktatásban vagy kiegészítő nemzetiségi oktatásban részt vev ő gyermekeket, tanulókat veheti figyelembe. 5. A szakképző iskola tanulóját figyelemmel a 2. d) pontban leírtakra az átlagbéralap ú támogatáshoz ított létmal kell figyelembe venni. 6. Ha az iskola büntetés-végrehajtási intézményben vagy javítóintézetben m űködik, a tanulók után e támogatásra a fenntartó nem jogosult. 7. A m űködési támogatás megállapításakor a nevelési-oktatási intézmény esetében a nevelési évi, tai október 1-jei gyermek-, illetve tanulólétot (a költségvetési éve n belül 8 és 4 havi lét) egy tizedesre kerekítve kell kiítani. III. A KÖZNEVELÉSI FELADATOT ELLÁTÓ INTÉZMÉNYT FENNTARTÓ SZERVEZETEK TANKÖNYVTÁMOGATÁS A 1. A 40. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott fenntartó a) az Nkt. szerinti ingyenes tankönyvek biztosítása érdekében a nappali rendszer ű iskola, a nappali rendszer ű nemzetiségi és gyógypedagógiai, konduktív pedagógia i feladatot ellátó iskol a aa) első-negyedik évfolyamán október 1-jén tanulói jogviszonyban áll ó tanulók léta alapján forint/f ő/év, ab) ötödik, hatodik és nyolcadik évfolyamán október-l-jén tanulói jogviszonyban álló tanulók léta alapján forint/f ő/év, ac) hetedik évfolyamán október 1-jén tanulói jogviszonyban álló tanuló k léta alapján forint/fő/év, ad) kilencedik évfolyamán október 1-jén tanulói jogviszonyban álló tanulók léta alapján forint/fő/év, b) az a) pont szerinti tanulók kivételével, a középfokú iskolával, nemzetiségi é s gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai feladatot ellátó iskolával tanulói jogviszonyba n álló nappali rendszerű iskolai oktatásban és jogszabályban meghatározott normatí v kedvezményekben részesülő tanulók október 1-jei léta alapján forint/fő/é v összegű tankönyvtámogatásra jogosult. 2. A tankönyvtámogatásokkal összefüggésben egy tanulót csak egy jogcímen lehe t figyelembe venni. 186

187 3. A tankönyvtámogatásokat az oktatásért felel ős miniszter utalványozása alapján augusztus 25-éig folyósítja a kincstár. IV. A BEVETT EGYHÁZ ÁLTAL AZ ÁLLAMI ISKOLÁBAN SZERVEZETT HIT- ÉS ERKÖLCSTANOKTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ TÁMOGATÁ S 1. A 40. (1) bekezdés d) pont da) alpontjában meghatározott tankönyvtámogatást a bevett egyház a hit- és erkölcstanoktatásban részt vev ő tanulók után veheti igénybe, ha ahhoz olyan tankönyvet alkalmaz, amely a hivatalos tankönyvjegyzéken szerepel. 2. A tankönyvtámogatás fajlagos összeg e a) az 1-4. évfolyamon 980 forint/tanuló, b) az 5-8. évfolyamon forint/tanuló, c) a hat évfolyammal működő gimnáziumokban a 7-8. évfolyamon forint/tanuló. A támogatást az oktatásért felelős miniszter utalványozása alapján augusztus 25-éi g folyósítja a kincstár. 3. A 40. (1) bekezdés d) pont db) alpontjában meghatározott támogatás szempontjából elismert ított pedagóguslétot egy tizedesre kell megállapítani a hit- é s erkölcstanoktatásban részt vevő tanulók 8 fős csoportja után heti 24 teljesített tanóráva l olva. A tanulók ának meghatározása a tai október 1-jei tanulólétok (a költségvetési éven belül 8 és 4 havi lét) alapján történik. 4. A támogatás összege forint/hónap, amely a főiskolai végzettségű Pedagógu s I. kategóriába sorolt pedagógus bruttó átlagbérének és járulékának megfelel ő összeg. 5. A támogatások kizárólag a IV. pont alatt meghatározott feladatokra használhatók fel. V. AZ INTÉZMÉNYI GYERMEKÉTKEZ 1ETÉSI TÁMOGATÁS ÉS A KIEGÉSZÍTŐ GYERMEKÉTKEZTETÉSI TÁMOGATÁS AZ ÓVODAI ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK INGYENES ÉTKEZTETÉSÉHE Z 1. A nevelési-oktatási intézmény fenntartóját kötött felhasználású támogatás illeti meg a 2. melléklet III. 5. pont a) alpont alapján. 2. A fenntartót további kiegészítő támogatás illeti meg az óvodai ellátásban részesül ő, a Gyvt (1) bekezdés szerint a gyermekétkeztetést ingyenesen igénybe vevő gyermekek után. A kiegészít ő támogatás fajlagos összege forint/f ő/év. VI. KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYOK 1. Az átlagbéralapú támogatás a személyi juttatások és az azokhoz kapcsolód ó munkaadókat terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó kifizetéséhez, a dolog i kiadások, az ellátottak pénzbeli juttatásai és egyéb m űködési célú kiadások, valamin t felújítási kiadások finanszírozására használható fel a felújítási hitel felvétele és törlesztés e kivételével. Az átlagbéralapú támogatás azon megbízási jogviszonyban foglalkoztatot t pedagógus végzettség ű személyek, valamint nevel ő és oktató munkát közvetlenül segít ő alkalmazottak megbízási díjára használható fel az Nkt. 22. (2) bekezdésében, szakképző iskolák esetében a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény ( a továbbiakban: szakképzésről szóló törvény) 30. (5) bekezdésében meghatározott 187

188 alkalmazotti arány mértékéig, akik megfelelnek a nemzeti köznevelésr ől szóló törvén y végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 37/B. (2) bekezdés ad) pontjában leírt feltételeknek. 2. A fenntartó a N. pont 4. alpont szerinti támogatás kivételével az átlagbéralap ú támogatásokat azok folyósítását követ ő ] 5 napon belül az általa fenntartott nevelési - oktatási, pedagógiai szakszolgálati intézménynek átadja úgy, hogy az általa fenntartot t valamennyi nevelési-oktatási-, pedagógiai szakszolgálati intézmény folyamatos m űködését biztosítsa. Az átadási kötelezettséget csökkenti a nevelési-oktatási, valamint pedagógia i szakszolgálati intézménynek már megel őlegezett, átadott összeg. 3. A tankönyvtámogatás ide nem értve a IV. pont 2. alpont szerinti támogatást telje s összegét át kell adni annak az iskolának, amelyre a támogatást megállapították. E támogatásból els ősorban az Nkt. 46. (5) bekezdése és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló évi CCXXXII. törvény 4. (2) bekezdés szerinti normatí v kedvezményben részesül ők ára ingyenesen biztosított tankönyvek beszerzését kel l biztosítani. A fennmaradó összeg a nevelési-oktatási intézményben m űködő könyvtári állomány gyarapítására fordítható, a fel nem használt összeget a központi költségvetés ára a kincstár útján vissza kell fizetni. 4. A támogatásokat, a m űködési támogatás kivételével, a folyósítás évében kel l felhasználni. A tárgyévet követ ő év január 31-ig fel nem használt pénzügyileg ne m teljesült vagy nem jogszer ű kifizetésre fordított összeget, vissza kell fizetni. A nemzetiségi önkormányzat és az egyházi jogi személy a II. pont szerinti működés i támogatást köteles elkülönítetten nyilvántartani és a támogatás teljes összegét a köznevelési feladatot ellátó intézményei, illetve azok köznevelési feladatainak támogatására fordítani. 5. Az átlagbéralapú támogatás és a m űködési támogatás az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók után taenként a tanuló szakképz ő iskolai képzőhelyen közismereti, szakmai elméleti és szakmai gyakorlati képzésben töltött kötelező óraa alapján ított lét alapján igényelhet ő. A szakmai gyakorlati képzésben tanulószerződés alapján részt vev ő tanulók a közismereti és a szakmai elméleti oktatás kötelez ő óraának arányában vehetők figyelembe. A ított lét meghatározásához alkalmazott arányok megállapítása során a tare figyelembe vet t tanulói összes kötelező óraba be kell ítani az összefügg ő szakmai gyakorlat id őtartamát is. Ha az el őbbiek szerint ítható lét nem egész, a fenntartónkén t összesített mutató meghatározásánál a kerekítés általános szabályait kell alkalmazni. 6. Ha a szakmai gyakorlati képzést együttm űködési megállapodás alapján részben vag y egészben folytató szervezet nem szakképzési hozzájárulásra kötelezett, a szakképz ő iskola fenntartója a gyakorlati képzés együttm űködési megállapodás alapján járó id őarányo s részére az iskolai tanm űhelyben folyó gyakorlati képzés finanszírozási feltételei szerin t jogosult támogatásra. 7. A támogatások igénybevétele és elolása a köznevelési statisztikai adatokra és az az t megalapozó tanügyi okmányokra, vagy a támogatást megalapozó egyéb okmányokra, analitikus nyilvántartásokra épül. Az igénylésnél és annak elbírálása során figyelembe kel l venni az Nkt., a szakképzésr ől szóló törvény, valamint ezek végrehajtási rendeleteibe n foglalt el őírásokat. Nem korlátozzák az igénybevételt az Nkt.-nak a maximális csoport - vagy osztálylét betartására vonatkozó követelményei. 8. A támogatás igénylésénél a gyermek, tanuló akkor vehet ő figyelembe sajátos nevelés i igényű gyermekként, tanulóként, ha a köznevelési intézmény alapító okirata, joger ős 188

189 működési engedélye meghatározza az Nkt pontja szerinti fogyatékosság típusát is, és a szakvélemény szerint kerül sor a gyermek, tanuló nevelésére, oktatására. Tovább á október 1-jén jogviszonyban álló gyermek, tanuló közül figyelembe vehet ő az a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló is, akir ől a tárgyévet megel őző évben október He és december 31-e között került kiállításra a szakvélemény, és az e pontban foglalt tovább i feltételek megvalósulnak. 9. Nem igényelhető támogatás olyan gyermek, tanuló után, aki a) tandíjfizetésre kötelezett, b) szülői vagy saját kérésre magántanuló, c) a feln őttoktatásban más sajátos munkarend szerint tanul, d) a szakképzésről szóló törvény 29. -a alapján az iskolai rendszerű szakképzésbe n való ingyenes részvételre nem jogosult, e) vendégtanulói jogviszonyban áll, kivéve ha e törvény másképp nem rendelkezik, f) az óvodai, a tanulói jogviszonyát szünetelteti, g) externátusi ellátásban részesül az externátusi ellátásra tekintettel, h) külföldi állampolgár és nem tartozik az Nkt. 92. (1)-(6) bekezdés hatálya alá. 10. Gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény óvodája esetén nem igényelhető támogatás olyan gyermek után, akinek a jegyz ő vagy a fenntartó felmentést adott a kötelez ő óvodai nevelésben való részvétel alól. 11. A gyermek, tanuló akkor vehet ő figyelembe a nemzetiségi nevelésben, oktatásban, ha a) a nemzetiségi nevelési-oktatási intézmény m űködési engedélye tartalmazza a nemzetiségi feladatok ellátását, és annak formáját, b) az óvoda, iskola a nemzetiségi óvodai nevelést, nemzetiségi iskolai nevelést-oktatást a nemzetiségi óvodai nevelésének irányelve és a nemzetiség iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 17/2013. (III. 1.) EMMI rendelet (a továbbiakban : nemzetiségi irányelv), továbbá a nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint a nemzetiség i népismeret kerettantervei figyelembevételével elkészített pedagógiai program alapjá n szervezi meg, ba) a nemzetiségi óvodai nevelésben és iskolai oktatásban a gyermek szül ője, törvényes képviselője (a továbbiakban együtt : szül ő) korlátozottan cselekvőképes tanuló esetén a tanulónak és szül őjének a beiratkozáskor írásban benyújtott kérelme, nyilatkozata alapján vesz részt é s bb) a nemzetiségi nyelvek oktatására fordított heti kötelez ő tanórák megtartása a nemzetiségi irányelvben foglaltaknak megfelel ően történik, c) az óvoda, az iskola olyan településen m űködik, ahol nem jött létre települési és területi nemzetiségi önkormányzat, nincsen nemzetiségi szószóló és a fenntart ó beszerezte az országos nemzetiségi önkormányzat nyilatkozatát, amely szerint a nevelési-oktatási intézmény nemzetiségi feladatot lát el. 12. A kiegészítő nemzetiségi oktatás keretében a vendégtanuló akkor vehet ő figyelembe egy főként, ha a) a 11. pontban foglalt feltételek teljesülnek, b) vendégtanulóként az oktatását külön osztályban vagy az országos nemzetiségi önkormányzat által fenntartott intézményben szervezik meg é s 189

190 c } nappali rendszer ű iskolai oktatásban rendelkezik tanulói jogviszonnyal. A feln őttoktatásban a tanulói jogviszony fennállásakor a tanuló abban a taben vehet ő utoljára figyelembe vendégtanulóként, amelyben tankötelezettsége fennáll vagy életkora alapján nappali rendszer ű iskolai oktatásban is részt vehetne. A sajátos munkarendbe n létesített tanulói jogviszony esetében a tanuló nem vehet ő figyelembe vendégtanulóként. 13.A nevelési-oktatási és pedagógiai szakszolgálati intézménynek a tanügy i nyilvántartásaival beleértve a nyilatkozatokat, határozatokat is kell igazolnia, hogy a gyermeket, tanulót felvette és biztosította részére az előírt szolgáltatások igénybevételét. 14.Ha a tanulónak térítési díjat kell fizetnie, az átlagbéralapú támogatás és a m űködés i támogatás megállapításánál és az arról történ ő elolásnál a tanuló akkor vehet ő figyelembe, ha az iskola, a kollégium el őírta és beszedte azt, függetlenül attól, hogy a z adott köznevelési intézmény, valamint fenntartója az állami feladatellátásban részt ves z vagy sem. A térítési díj nem lehet kevesebb, mint a külön jogszabályban meghatározott alsó határ. Ha a tanuló a térítési díj-fizetési kötelezettség mellett igénybe vehet ő oktatást jogszabály rendelkezése alapján ingyenesen veheti igénybe, ezt a tényt fel kell tüntetni a törzslapján, megjelölve a döntés alapjául szolgáló jogszabályt, továbbá nyilván kell tartania a nevelési-oktatási intézménynek az ehhez és egyéb kedvezmények igazolásához szükséges dokumentumokat. Ebben az esetben az átlagbéralapú támogatá s megállapításakor a tanulót figyelembe lehet venni. Az igénylési létba nem ítható be az a gyermek, tanuló, akinek a nevelési-oktatási intézmény a külön jogszabályba n meghatározott térítési díj maximális mértékénél magasabb fizetési kötelezettséget ír el ő. 15. Ha az alapfokú m űvészeti iskola nem vesz részt a kötelező feladatellátásban, a tanuló a támogatás megállapításánál akkor vehető figyelembe, ha a szolgáltatás igénybevételé t fizetési kötelezettséghez kötötték, azt beszedték, valamint a fizetés mértéke eléri legalább az állami alapfokú művészeti iskolára vonatkozó jogszabályban meghatározott térítési díj összegének alsó határát. Ezen szabályt a 2017/2018. taben az alapfokú művészeti iskola előképz ő és az alapfokú évfolyamok els ő évfolyamain, azt követő taekben pedig felmen ő rendszerben kell alkalmazni. 16. Az alapfokú művészetoktatási feladatot ellátó egységes iskola beleértve a magyar Waldorf-iskolák kerettanterve alapján oktató nevelési-oktatási intézményeket évfolyamos tanulóinak létát az alapfokú m űvészetoktatási támogatás igénybevételéhez a finanszírozott pedagóguslét ításakor hárommal elosztva lehe t figyelembe venni. A Waldorf-iskolák 13. évfolyamos tanulói után nem igényelhető átlagbéralapú és működési támogatás. 17. Óvoda esetén alkalmazni kell az I. pont 4. alpont c) pontjában, I. pont 5. alpont d) pontjában, valamint a Kiegészítő szabályok 1-2., 4., 7-9., 11., 13., , , alpontban és a 25. alpont a) pontjában foglaltakat. 18.A gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény óvodája esetén a gyermeke k létának meghatározásakor az Nkt. 47. (7) bekezdésében foglaltak kivételéve l alkalmazni kell a 2. melléklet II. pont 1. alpont a) pontjában leírtakat. 19.Az I. pont 4. alpont d) pont, valamint a 2. melléklet II. pont 4. alpont szerinti támogatás megállapításához az alkalmazottak és az óraadók személyes adatait tartalmazó köznevelé s információs rendszer személyi nyilvántartása alapján ított éves átlaglétot kel l érteni. A Magyar Államkincstár fenntartó székhelye szerinti illetékes igazgatósága, ha e törvény másképp nem rendelkezik a támogatásban részesül ő fenntartók ára havi ütemezésben 190

191 jogszabályban meghatározott fenntartói változásjelentéssel érintett utalásig e törvény alapján folyósítja a támogatást. 20. Az I. pont 4. alpont d) pont és a 2. melléklet II. pont 4. alpont szerinti támogatás megállapításánál a magasabb fizetési fokozatba besorolt pedagógus és pedagógu s szakképzettséggel rendelkez ő nevel ő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott i létot a közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban foglalkoztatottak telje s munkaid őre átított léta szerint kell figyelembe venni. 21. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező, a nevelő és oktató munkát közvetlenü l segít ő munkakörben foglalkoztatottak ított létán azok teljes munkaid őre átított létát kell érteni, továbbá, ha munkakörük több köznevelési alapfelada t ellátásához is kapcsolódik, az I. pont 4. alpont a) pontjai közül azon jogcímen kell őket figyelembe venni, ahol a legmagasabb az intézményben nevelt, oktatott gyermekek, tanulók léta. 22. Az I. pont 4. alpont a) és b) pontjában rögzített támogatás szempontjából nevel ő ésoktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottaknak a pedagógusok el őmeneteli rendszerér ől és a közalkalmazottak jogállásáról szóló év i X)0(1 11. törvény köznevelési intézményekben történ ő végrehajtásáról szól ó 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 4. melléklete szerint elismerhet ő léta vehető figyelembe, de legfeljebb a év els ő nyolc hónapjában a január 1-jén ténylegesen foglalkoztatott nevel ő és oktató munkát közvetlenül segít ők átlagos léta, a utolsó négy hónapjában az erre az id őszakra becsült nevel ő és oktató munkát közvetlenül segít ők átlagos léta, egy tizedesre kerekítve. Az év végi elolás mindkét ta tekintetében a évben havonta, ténylegesen foglalkoztatott nevel ő és oktató munkát közvetlenül segít ők telje s munkaidőre átított és egy tizedesre kerekített átlagos léta alapján történik. 23. Az V. pont 2. alpontjában meghatározott kiegészítő támogatás igénylésekor é s elolásakor a 2. melléklet, Kiegészít ő szabályok 5. pont mn) alpontjában foglaltakat kel l alkalmazni azzal, hogy a január 1-je és december 31-e között az ingyenesen étkez ők naponként összesített létát el kell osztani 220 nappal. 24. Az V. pont szerinti támogatásokat elsősorban a gyermekek, tanulók étkeztetés i kiadásaira kell fordítani, a fennmaradó összeg a gyermekétkeztetés megszervezéséve l összefügg ő és igazolható m űködési és felhalmozási kiadásokra olható el. A kincstár az ellen őrzésekor az étkeztetésben részt vev ők ára a Gyvt. szerint meghatározott térítési díjból származó elvárt bevételek éves összegével csökkentett kiadáso k vizsgálatával állapítja meg a támogatás felhasználásának jogszer űségét. 25. Elolási szabályok : a) A támogatások a tényleges gyermek-, tanulólét szerinti elolására a költségvetési évet követő év március 31-éig kormányrendeletben meghatározott módon kerül sor. b) A 40. (1) bekezdés a)-b) és e) pontja szerinti támogatás összesített egyenlegének rendezésére a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényben kerül sor akként, hogy 191

192 ba) az állam, illetve a települési önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatás i intézményekben és pedagógiai szakszolgálati intézményekben kimutatott a gyermek- és tanulóétkeztetést is figyelembe vev ő éves összesített működési é s felújítási kiadást, valamint a fenntartók működtetéssel és intézményfenntartással kapcsolatos kiadásait csökkenteni kel l baa) az Áht. 6. (3) bekezdés b)-d) pontja szerinti állami és települési önkormányzati, a kötelez ő köznevelési közszolgálati feladattal összefüggésbe n realizált bevételekkel é s bab) az olyan költségvetési támogatás összegével, amelyhez a nemzetiség i önkormányzat és az egyházi jogi személy az állam, illetve a település i önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézménnyel, pedagógia i szakszolgálati intézménnyel azonos feltételek mellett hozzájuthat é s bb) a ba) alpontban meghatározott ítás eredményének az állam, illetve a település i önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézménybe vagy pedagógia i szakszolgálati intézménybe járó egy gyermekre, tanulóra jutó összegéb ől az a) pont szerinti elolást is figyelembe véve le kell vonni a kifizetett támogatások eg y gyermekre, tanulóra jutó együttes összegét. 192

193 8. melléklet a évi... törvényhez Egyes a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény fenntartóját megillető támogatások I. A központi költségvetés a nem állami szociális fenntartónak a következ ő támogatásokat biztosítja : Szakmai dolgozók átlagbére alapján ítot t béralapú támogatása SZAKMAI DOLGOZÓK ÁTLAGBÉRÉNEK ELISMERT ÖSSZEGE: Ft/év/foglalkoztatot t A központi költségvetés a Kjt., valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatba n történ ő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban : Kjtvhr.), továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályok alapján elismer t átlagbéralapú feladathoz kötött támogatást biztosít a bentlakást nyújtó szociális kivév e hajléktalanok átmeneti intézményei és gyermekvédelmi szakellátási intézmény ne m állami fenntartói részére. Az átlagbéralapú támogatás a fenntartók által fenntartot t intézményben foglalkoztatott munkatársak béréhez, valamint az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adójához jár, és az intézmény m űködésével összefüggésbe n használható fel. A támogatás éves összegének meghatározás a a) Az intézményekben ellátottak ának meghatározása A nem állami szociális fenntartó jogszabályban meghatározottak szerinti igénylé s keretében adatot szolgáltat az általa fenntartott intézmények ellátotti létáról, amely nem lehet több éves szinten a szolgáltatói nyilvántartásban szerepl ő lét amennyiben a befogadott férőhely alacsonyabb, akkor a befogadott lét 100%-ánál. A z ellátottak ának meghatározása során a tervezéskor az intézményben ellátottak éve s becsült gondozási napjainak át 365-tel kell osztani, az elolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerint összesített éves gondozási napo k át 365-tel kell osztani. b) A ított szakmai munkatárs lét meghatározása Gsz = L1/4 ahol : Gsz = évre ított szakmai munkatársak léta két tizedesre kerekítve, L1 = adott évre az a) alpont szerinti összes ellátotti lét. c) A szolgáltatásokhoz kapcsolódó támogatás éves összegének (T) meghatározása T = Gsz*Ksz1 * ahol : 193

194 Ksz l = az alábbi táblázat szerinti szolgáltatás biztosításához kapcsolódó korrekciós szorzó, szolgáltatásonként. d) A nevelőszülői ellátás támogatás a T = (Nsz*Nszad) + (Gsz*Ksz l* ) ahol : tervezésnél : Nsz = nevelőszül ők becsült léta, amely nem lehet több a szolgáltatói nyilvántartásba n szerepl ő létnál NSzad = a Gyvt. 66/H. (3) bekezdése szerint a nevel őszülői foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatban megállapított kötelez ő minimális alapdíj harmincad részének szociáli s hozzájárulási adóval ított összege* 365 nap elolásnál : Nsz = nevel őszül ők éves átlagos léta, amely nem lehet több a szolgáltató i nyilvántartásban szereplő létnál NSzad = a Gyvt. 66/H. (3) bekezdése szerint a nevelőszül ői foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatban megállapított kötelező minimális alapdíj harmincad részének szociáli s hozzájárulási adóval ított összege * a nevel őszül ői foglalkoztatási jogviszonyban töltött napok ával, legfeljebb 365 nap ahol : a nevelőszül ői foglalkoztatási jogviszonyban töltött napok a : az összes nevel őszülői foglalkoztatási jogviszonyban töltött napok a osztva az átlagos nevel őszül ői létmal A B C D E 1 Főtípus Típus Altípus Szorzó szá m (Ksz 1 ) Kiegészítő rendelkezése k 3 m xd. 8 ' N.,1 co. ó óí-o ro N v, 5 ` 67o' o ro, ' idősek otthona (átlagos ellátás) idő sek otthona (demen s ellátás) 1,00 1,18 A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelye k id ősek otthonát a Szoctv.-ben szabályozott módon tartanak fenn. A támogatást igénybe vehetik azok a fenntartók, amelyek a Szoctv.-ben szabályozott módon a Kormány által kijelöl t szerv. vagy a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium álta l befogadott demenciacentmm, vagy pszichiáter, neurológus, genáter szakorvos demencia kórkép súlyos fokozatát igazol ó szakvéleményével rendelkező demens betegek ellátását biztosítják. Az e pont szerinti támogatás vehető Igénybe az idősek Szoctv. 57. (2) bekezdése szerinti tartós bentlakásos Intézményében és az emelt színvonal ú férőhelyen ellátott, a Kormány által kijelölt szerv, vagy a Pszichiátriai/Neurológiaz Szakkollégium által befogadott demenciacentrum, vagy pszichiáter, neurológus, genáter 194

195 szakorvos demencia kórkép súlyoz fokozatát igazol ó szakvéleményével rendelkez ő demens betegek után is. A támogatás az idősek otthonaiban a december 31-én 4 hatályos Szoctv. 117/B. -a alapján emelt színvonal ú idő sek otthona (emelt 0, 19 körülményeket és szolgáltatásokat biztosító, decembe r szint ű ellátás) 31-én a működési engedélyben meghatározott férőhelyen gondozott a 3. altípus szerint súlyos demcns betegnek nem min ő sül ő ellátottak után illeti meg a fenntartót. pszichiátriai betegek A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a 5 otthona 1 " 2 pszichiátriai betegek otthonát, intézményenként legalább 1 0 férőhellyel tartják fenn. 6 szenvedélybetegek otthona 1,22 A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a szenvedélybetegek otthonát, Intézményenként legalább 1 0 férő hellyel tartják fenn. A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek 7 fogyatékos személyek 1,22 fogyatékos személyek (látás-, mozgás-, értelmi és otthona halmozottan fogyatékos személyek) ápoló-gondozó otthoná t intézményenként legalább 10 férőhellyel tartják fenn. A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a 8 hajléktalanok otthona 1,00 Szoctv.-ben szabályozott módon hajléktalanok otthonát tartanak fenn. 9 pszichiátriai betegek A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelye k 1,22 rehabilitációs intézménye pszichiátriai betegek rehabilitációs intézményét, intézményenként legalább 10 férőhellyel tartják fenn. 10 á szenvedélybetegek A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek rehabilitációs Intézménye 1 22 szenvedélybetegek rehabilitációs intézményét, 11 N intézményenként legalább 10 férőhellyel tartják fenn. fogyatékos személyek A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek rehabilitációs intézménye 1 ' 2 2 fogyatékos személyek rehabilitációs intézményét, intézményenként legalább 10 fér őhellyel tartják fenn. 12 hajléktalan személyek A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a rehabilitációs intézménye 1 Szoctv.-ben szabályozott módon hajléktalan személyek rehabilitációs intézményét tartanak fenn. fogyatékos személyek 13 rehabilitációs célú 0,96 lakóotthona A támogatásra jogosultak azok a fenntartók, amelyek a Szoctv. 85/A. -ának megfelel ő fogyatékosok rehabilitációs célú lakóotthonát üzemeltetnek. fogyatékos személyek 14 ápoló-gondozó célú 1.27 lakóotthona A támogatásra jogosultak azok a fenntartók. amelyek a Szoctv. 85/A. -ának megfelelő ápoló-gondozó célú lakóotthont üzemeltetnek. 15 ó ó o fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthona (autista személy ellátása) A támogatásra jogosultak azok a fenntartók, amelyek a 1.50 Szoctv. 85/A. -ának megfelel ő ápoló-gondozó cél ú lakóotthont üzemeltetnek és autista diagnózisú személy t látnak el. 16 pszichiátriai betegek A támogatásra jogosultak azok a fenntartók, amelyek a rehabilitációs célú 0,96 Szoctv. 85/A. -ának megfelelő pszichiátriai betegek lakóotthona rehabilitációs célú lakóotthonát üzemeltetnek. 17 szenvedélybetegek A támogatásra jogosultak azok a fenntartók, amelyek a rehabilitációs célú 0,96 Szoctv. 85/A. -ának megfelelő szenvedélybetege k lakóotthona rehabilitációs célú lakóotthonát üzemeltetnek. 195

196 A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek 18 a idő skorúak gondozóháza I,00 Szoctv.-ben szabályozott módon időskorúak gondozóházát 9 tartanak fenn. 19 E,' a fogyatékos személyek A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a -T 1 I l gondozóháza Szoctv.-ben szabályozott módon fogyatékos személyek N gondozóházát tartanak fenn. II. 20 ti pszichiátriai betegek A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a 1,11 x y átmeneti otthona Szoctv.-ben szabályozott módon pszichiátriai betegek átmenet i a otthonát tartanak fenn. c szenvedélybetegek A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a 1,11 átmeneti otthona Szoctv.-ben szabályozott módon szenvedélybetegek átmenet i otthonát tartanak fenn. 22 A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a támogatott Szoctv. 75. (1) bekezdése alapján tartanak fenn támogatott lakhatás fogyatékos 1.35 lakhatást fogyatékos személyek részére. A támogatás azono s személyek részére időszakban ugyanazon ellátott után a 2. melléklet III. 3. d)-i ) alpontok szerinti támogatással együtt nem vehet ő igénybe. 9 A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe. amelyek a o, támogatott lakhatás Szoctv. 75. (1) bekezdése alapján tartanak fenn támogatott 23 pszichiátriai betegek 0.96 lakhatást pszichiátriai betegek részére. A támogatás azonos részére időszakban ugyanazon ellátott után a 2. melléklet III. 3. d)-i ) si. alpontok szerinti támogatással egyutt nem vehet ő igénybe. A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a támogatott lakhatás Szoctv. 75. (1) bekezdése alapján tartanak fenn támogatott 24 0,96 szenvedélybetegek részére lakhatást szenvedélybetegek részére. A támogatás azono s időszakban ugyanazon ellátott után a 2. melléklet III. 3. d)-i) alpontok szerinti támogatással együtt nem vehet ő igénybe. A támogatást a nevelő szülői hálózatot fenntartó veheti igénybe, 25 nevel ő szül ő nél biztosított azok után a gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, illetv e 131 otthont nyújtó ellátás ideiglenes hatállyal elhelyezett 3-17 éves gyermekek után, akik nevel ő szülőnél kerültek elhelyezésre és nem min ő sítették őket különleges vagy speciális ellátási szükségletűnek. A támogatást a nevel őszül ő i hálózatot fenntartó veheti igénybe a) az ideiglenes hatállyal elhelyezett. a Gyvt. 53. (2) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti 0-3 éves életkor ú különleges szükségletű gyermekek, b) az ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar állampolgárságú, a gyermekvédelmi szakért ő i bizottsá g 26 < szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján nevel őszülő nél biztosított.g. különleges szükségletű gyermekek, g gyermekvédelmi 1,57 o c) a gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, a különleges ellátás gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleménye és a s< gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdés a) 0 pont aa) alpontja szerinti különleges szúkséglet ű gyermekek a ^, x után, ha a gyermekek nevelő szül őnél kerültek elhelyezésre. N A nevelő szülőnél biztosított különleges ellátás támogatására.' való jogosultság megalapozásához a kora miatt különlege s ellátást igényl ő gyermek esetében a gyermekvédelmi szakértő i cr bizottság szakmai véleménye nem szükséges. ó A támogatást a nevelőszül ői hálózatot fenntartó veheti igénybe a) az ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar 2:L állampolgárságú, a gyermekvédelmi szakértői bizottság nevel ő szülő nél biztosított szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján 27 gyermekvédelmi speciális 1.63 speciális szükségletű gyermekek, ellátás b) a gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, a gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdés b) pontja szerinti speciális szükséglet ű gyermekek 19 6

197 után, ha a gyermekek nevelőszül őnél kerültek elhelyezésre. A támogatást a nevel ő szulői hálósatut fenntartó veheti igényb e a) az ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar nevel ő szülőnél együttesen állampolgárságú, a gyermekvédelmi szakértő t bizottsá g biztosított szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapjá n 28 gyermekvédelmi 1.63 kettős szukséglet ű gyermekek, különleges és speciális b) gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, a ellátás gyermekvédelmi szakért ői bizottság szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdé s c) pontja szerinti kett ős szükségletű gyermeke k után, ha a gyermekek nevel őszül őnél kerültek elhelyezésre. gyermekotthonban A támogatást a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó fenntart ó 29 biztosított otthont nyújtó 1,33 veheti igénybe, azokra a gyámhatósági határozattal nevelésbe ellátás vett, illetve ideiglenes hatállyal elhelyezett 3-17 éve s gyermekekre, akik az általa fenntartott gyermekotthonban lakásotthonban biztosított, 30 1,3 3 lakásotthonban kerültek elhelyezésre és nem otthont nyúltó ellátás minősítették őket kulönleges vagy speciális szukséglet űnek. kulönleges A támogatást a fenntartó a Gyvt. vagy a Szoctv. hatálya alá gyermekotthonban, tartozó intézményében ellátott : 31 gyermekotthonban ideiglenes hatállyal elhelyezett a Gyvt (2) bekezdé s biztosított a) pont ab) alpontja szerinti 0-3 éves életkorú különlege s gyermekvédelmi szükségletű gyermekek, különleges ellátás ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar állampolgárságú a gyermekvédelmi szakértő i bizottság különleges szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján lakásotthonban, különleges szukségletű gyermekek, 32 lakásotthonban biztosított 1.50 nevelésbe vett, a gyermekvédelmi szakértői bizottság gyermekvédelm szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a különleges ellátás Gyvt. 53. (2) bekezdés a) pont aa) alpontja szerint i kulönleges szükségletű gyermekek szociális törvény hatálya után veheti igénybe. 33 alá tartozó intézményben 1,54 A támogatás igénybevételének megalapozásához a kora miatt biztosított különleges különleges ellátást igényl ő gyermek esetében a gyermekvédelmi ellátás gyermekvédelmi szakértői bizottság szakmai véleménye nem szükséges. speciáli s gyermekotthonban, gyermekotthonban biztosított A támogatást a fenntartó a Gyvt. vagy a Szoctv. hatálya alá gyermekvédelmi speciális tartozó intézményében ellátott : ellátás ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar állampolgárságú a gyermekvédelnu szakértő i bizottsá g speciális lakásotthonban, szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapjá n lakásotthonban biztosított 35 1,55 speciális szükséglet ű gyermekek, gyermekvédelmi speciális nevelésbe vett, a gyermekvédelmi szakértői bizottság ellátás szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) szociális törvény hatálya bekezdés b) pontja szerinti speciáli s szükségletű gyermekek alá tartozó intézményben 36 után veheti igénybe. biztosított 1.55 gyermekvédelmi speciáli s ellátá s gyermekotthonban A támogatást a fenntartó a Gyvt. vagy a Szoctv. hatálya alá 37 együttesen biztosított 1,55 tartozó intézményében ellátott : gyermekvédelmi a) ideiglenes hatállyal elhelyezett nem magyar különleges és speciális állampolgárságú, a gyermekvédelmi szakértő i bizottság 197

198 ellátás szakmai véleménye és a gyámhivatal határozata alapjá n kettős szükségletű gyermekek, lakásotthonban egyuttesen b) gyámhatósági határozattal nevelésbe vett, a gyermekvédelmi szakért ői bizottság szakmai véleménye és a biztosított gyámhivatal határozata alapján a Gyvt. 53. (2) bekezdé s 38 gyermekvédelme 1.55 c) pontja szennti kettős szükségletű gyermekek különleges és speciális ellátás után veheti igénybe. 39 különlege s gyermekotthonban együttesen biztosított gyermekvédelmi különleges és speciális ellátás 1,55 különleges lakásotthonban együttesen biztosított 40 gyermekvédelmi különleges és speciáli s ellátás speciáli s gyermekotthonban együttesen biztosított gyermekvédelm i különleges és speciáli s ellátás 1,5 5 speciális lakásotthonban együttesen biztosított 42 gyermekvédelmi különleges és speciáli s ellátás szociális tórvény hatály a alá tartózó intézményben együttesen biztosítot t gyermekvédelmi különleges és speciáli s ellátás 1,55 Gyvt. 93. (1) bekezdés Támogatás vehető igénybe a fenntartó által gyámhivata l 44 a)-c) pontja alapján határozata alapján a Gyvt. 93. (1) bekezdés a)-c) pontjában 13 1 nevel őszülőnél biztosított meghatározott ok miatt, a Gyvt. 53/A. -a szerinti utógondozó i utógondozói ellátás ellátásban részesített éves korú fiatal felnőtt után, ha a fiatal feln ő ttet a gyámhivatal nevel őszül ő nél helyezte el. Gyvt. 93. (1) bekezdés b) vagy c) pontja alaplán 45 o utógondozó otthonban, utógondozó Támogatás vehető igénybe a fenntartó által gyámhivata l El.. lakásotthonban biztosított határozata alapján a Gyvt. 93. (1) bekezdés b) vagy c ) utógondozói ellátás pontjában meghatározott ok miatt, a Gyvt. 53/A. -a szennti utógondozói ellátásban részesített éves korú fiatal feln ő tt Gyvt. 93. (1) bekezdés után. 46 b) vagy c) pontja alapján gyermekotthonban, lakásotthonban biztosított 1,

199 utógondozói ellátás 47 Gyvt. 93. (1) bekezdé s b) vagy c) pontfia alapán különleges és speciáli s gyermekotthonban, 1,1 0 kulönleges és speciáli s lakásotthonban biztosított utógondozói ellátás 48 Gyvt. 93. (1) bekezdés b) vagy c) pontja alapjá n kulső fér ő helyen biztosított utógondozó i ellátás Gyvt. 93. (1) bekezdés a) pontja alapján biztosított utógondozói ellátás gyermekotthonban/lakás - otthonban, különleges Támogatás vehető igénybe a fenntartó által gyámhivata l 49 gyermekotthonban/ 0.88 határozata alapján a Gyvt. 93. Cl) bekezdés a) pontjában lakásotthonban, speciális meghatározott ok miatt, a Gyvt. 53/A. -a szerinti utógondozói gyermekotthonban/ ellátásban részesülő éves korú, fiatal feln ő tt után. lakásotthonban, utógondozó otthonban, kuls ő férőhelyen 50 Gyvt. 45. (6) bekezdés e alapján az utógondozói ellátásban részesülő szülő kérelemére átmeneti gondozásban részesül ő gyermekek A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a z 1.33 átmeneti gondozást a Gyvt. 45. (6) bekezdése alapján az utógondozói ellátásban részesül ő szülő kórelemére gyermeke ára biztosítják. co A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe. amelyek a Gyermek Gyvt.-ben szabályozott módon átmeneti gondozás biztosításár a -védelem helyettes szülői jogviszonyt létrehozó írásbeli megállapodást [Gyvt. x kötöttek, és a helyettes szül ői tevékenység folytatására a helyettes szülő né l (2)?» I,00 szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzés, illetve 3 biztosított átmeneti ellátás működési bekezdés engedély alapján jogosultak, illetve a jogszabályban c) pontja] ^. meghatározottak szennti önálló helyettes szülői ellátást o biztosítanak írásbeli megállapodás alapján. A támogatás ebben ao az esetben a helyettes szül ői ellátással kapcsolatos N költségekre fordítható. gyermekek átmeneti A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek 52 otthonában biztosított a 1.00 Gyvt.-ben szabályozott módon gyermekek átmeneti gondozásá átmeneti ellátás t biztosító intézményt tartanak fenn. családok átmeneti 53 otthonában biztosított 1,00 átmeneti ellátás A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a Gyvt.-ben szabályozott módon családok átmeneti gondozását biztosító intézményt tartanak fenn. 54 családok átmenet i otthonában külső 0 / A támogatást azok a fenntartók vehetik igénybe, amelyek a férőhelyén biztosított Gyvt.-ben szabályozott módon családok átmeneti otthona átmeneti ellátás külső férőhelyén biztosítanak ellátást. 199

200 II. A központi költségvetés a nem állami fenntartónak a következő támogatásokat biztosítja : A gyermekvédelmi szakellátási intézményekben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak kiegészítő béralapú támogatás a A) GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSI INTÉZMÉNYBEN PEDAGÓGUS- MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTTAK ÁTLAGBÉRÉNEK ELISMER T KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA : /év/foglalkoztatott A központi költségvetés elismert átlagbéralapú feladathoz kötött kiegészítő támogatást biztosít a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak után a gyermekvédelmi szakellátás i intézmény nem állami fenntartói részére. A kiegészítő támogatás a fenntartók által fenntartott intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatott munkatársak béréhez, valamint az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adójához jár, és az intézmén y működésével összefüggésben használható fel. a) A gyermekvédelmi szakellátási intézményekben pedagógus-munkakörbe n foglalkoztatottak elismert létának meghatározása Gypl = L2/4 * Ksz2 ahol : Gypl = az I. pontban elismert, Kszr szorzómal korrigált szakmai munkatárs léton belül elismert pedagóguslét, L2 = szolgáltatói nyilvántartásban szerepl ő férőhely, Ksz Z= az alábbi táblázat szerinti szolgáltatás biztosításához kapcsolódó korrekciós szorzó, intézménytípusonkén t nevelőszül ői hálózat Intézménytípus Szorzó (Ksz2) 0,0 9 gyermekotthoni, lakásotthoni ellátás 0,5 8 különleges gyermekotthoni, lakásotthoni ellátás 0,7 5 speciális gyermekotthoni, lakásotthoni ellátás 1,4 2 utógondozó otthon 0,68 b) A gyermekvédelmi szakellátási intézményekben pedagógus-munkakörbe n foglalkoztatottak átlagbére kiegészítő támogatásának ítása T = Gypl * B) GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSI INTÉZMÉNYBEN PEDAGÓGUS - MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTTAK MINÖSÍTÉSÉVEL ÖSSZEFÜGG Ő KIEGÉSZÍT Ő TÁMOGATÁS 200

201 A központi költségvetés a min ősítő vizsga és a min ősítési eljárás keretében elnyert min ősítés alapján az Nkt. 64. (4) bekezdés c) e) pontjai szerinti fokozatba besorolt, január 1-jén pedagógus-munkakörben foglalkoztatott munkatársaknak az elnyer t minősítéssel járó bérnövekményéhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulás i adójához támogatást nyújt, amelynek elismert összeg e a) Pedagógus I. fokozatból Pedagógus II. fokozatba lépés é s aa) középfokú vagy alapfokozatú végzettség esetén forint/f ő/év, ab) mesterfokozatú végzettség esetén forint/fő/év, b) Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatba lépés é s ba) középfokú vagy alapfokozatú végzettség esetén forint/f ő/év, bb) mesterfokozatú végzettség esetén forint/fő/év. A teljes összeg illeti meg a fenntartót azon pedagógusok után, akik a min ősítést december 31-éig szerezték meg. Az összeg 11 havi időarányos része illeti meg február hónaptól a fenntartót azon pedagógusok után, akik a minősítést évben szerezték meg. Kiegészít ő szabályok : 1) A pedagógus-munkakörűek nyilvántartott léta alatt a gyermekvédelm i szakellátási intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak személye s adatait tartalmazó köznevelés információs rendszere (KIR) személyi nyilvántartás a alapján ított éves átlaglétot kell érteni. A támogatással kapcsolato s igénylésre, pótigénylésre, lemondásra, folyósításra, elolásra, ellen őrzésre és visszafizetésre az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti é s gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szól ó 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet át kell alkalmazni. 2) A támogatást az e melléklet szerinti II. A) pont szerinti támogatásra is jogosul t fenntartó veheti igénybe. III. Kiegészítő szabályok 1. Az e melléklet szerinti támogatások január 31-ig használhatók fel. 2. Autizmus: a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenl őségük biztosításáról szóló évi XXVI. törvény 23. (1) bekezdés d) pontja szerinti fogyatékosság, valamint a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekr ől és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. ú melléklet II. Rész N) pont 1. alpontja szerinti fogyatékosság. 3. A nem állami szociális fenntartó a Kormány rendeletében meghatározott adatszolgáltatási rend szerint szolgáltat adatot. 201

202 4. Gondozási napként egy ellátott egy napi intézményi ellátását kell figyelemb e venni, amely az intézménybe történ ő felvétel napjával kezdődik és annak véglege s elhagyásával fejeződik be. A gondozási napok ításánál az ideiglenesen egészségügyi vagy egyéb okból távollév őket is figyelembe kell venni. Az intézményi jogviszony egyévi folyamatos távollét esetén megsz űnik. 5. Az intézményben a Szoctv. 92/K. (5) bekezdés b) pontja alapján az ellátottak a egyetlen napon sem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásba n meghatározott férőhely 105%-át, éves átlagban pedig a fér őhely 100% - át. A Gyvt (5) bekezdése alapján az otthont nyújtó ellátás, utógondozó i ellátás nevelőszül ő, illetve gyermekotthon, utógondozó otthon által történ ő biztosítása esetén az ellátottak a éves átlagban nem haladhatja meg a fenntartó által működtetett a szolgáltatói nyilvántartásban meghatározott nevel őszül ői, illetve gyermekotthoni összfér őhely 100%-át. Amennyiben a befogadott férőhelyek a alacsonyabb a szolgáltatói nyilvántartásban szerepl ő férőhelynál, e pont rendelkezéseit ahhoz viszonyítottan kell vizsgálni. 6. A támogatás igénybevételének feltétele az ellátottak adatainak a Szoctv. 20/C. (1)-(4) bekezdése, illetve a Gyvt (2)-(3a) bekezdése szerinti nyilvántartásba vétele, valamint a jogszabály szerinti id őszakos jelentési kötelezettség teljesítése. A támogatás igénybevételére a nem állami szociáli s fenntartó attól az időponttól jogosult, amikor a nyilvántartásba vettek ellátását az időszakos jelentés szerint ténylegesen megkezdte. 7. A támogatást az a nem állami szociális fenntartó veheti igénybe, amel y a) az adott szolgáltatás tekintetében a szolgáltatói nyilvántartásba be van jegyezv e és b) a Szoctv. 58/A. -a, illetve a Gyvt a alapján az adott szociális, gyermekjóléti szolgáltatóra, intézményre, hálózatra, ellátotti létra, fér őhelyra befogadást nyertek, vagy a támogatásra befogadás nélkül i s jogosultak. 8. A év közötti drog- és szenvedélybeteg személyeket ellátó intézmények (szenvedélybetegek otthona, rehabilitációs intézménye, rehabilitációs lakóotthona ) esetében a támogatás az OEP-finanszírozással együtt is igénybe vehető. 9. A gyermekvédelmi szakellátáshoz kapcsolódó támogatás igénybevételére a következő sajátos szabályok vonatkoznak : a) ha a gyermekvédelmi szakellátásban részesül ő, és a Gyvt. 45. (6) bekezdése alapján az utógondozói ellátásban részesül ő szül ő kérelmére átmeneti gondozásban részesülő gyermek bölcsődei vagy családi napközi ellátásban vagy gyermek, fiata l feln őtt köznevelési szolgáltatásban részesül, a bölcsődei vagy családi napközi ellátást vagy a köznevelési szolgáltatást biztosító intézmény országos nemzetiség i önkormányzat, egyházi jogi személy vagy nem állami fels őoktatási intézmény fenntartója a feladathoz kapcsolódóan a 40. (I) bekezdés a)-b) és e) pontj a szerinti támogatás, egyéb fenntartója a 40. (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatásra jogosult, b) ha a bentlakásos intézmény köznevelési feladatot is ellát, a fenntartó a z intézményen belül oktatott tanulók léta alapján az ellátott feladatho z kapcsolódóan az országos nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy vag y nem állami fels őoktatási intézmény fenntartója a 40. (1) bekezdés a)-b) és e ) pontja szerinti támogatás, egyéb fenntartója a 40. (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatásra jogosult. 10. Ha az ellátott ugyanazon a napon több engedélyest ől is ugyanabban az e melléklet szerint támogatott és a Szoctv. 20/C. (2) bekezdésének és a Gyvt

203 (3) bekezdésének hatálya alá nem tartozó (e melléklet alkalmazása során a továbbiakban: adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott) szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatásban részesül, a támogatá s szempontjából az adott napon ellátottként csak annál az engedélyesnél vehet ő figyelembe, amelyik az ellátottról el őbb teljesítette a 6. pont szerinti id őszakos jelentést. 11.Ugyanarra a napra ugyanazon ellátott a támogatás szempontjából nem vehet ő figyelembe több, adatszolgáltatási kötelezettséggel járó és támogatott szociáli s szakosított ellátás és gyermekvédelmi szakellátás esetén. 12. A 2. melléklet III. pont 3. alpont c)-m) pontjában, III. pont 5. alpont a) pontjában és III. pont 7. alpont a) pont szerinti támogatást a nem állami szociális fenntartók az általuk fenntartott intézményben foglalkoztatott munkatársak béréhez, valamin t az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adójához, és az intézmén y működésével összefügg ő egyéb kiadásaikhoz használhatják fel. Ezen támogatások a 2. melléklet Kiegészítő szabályok 1. pontjától eltérően január 31-éig használhatóak fel. IV. Szociális ágazati összevont pótlék A központi költségvetés támogatást biztosít a Kjtvhr. szerinti, január-december hónapokban kifizetendő szociális ágazati összevont pótlékhoz és annak közterheihez, ha a fenntart ó a) a 41. (1) bekezdés a)-c) pontja és a 41. (7) bekezdés szerint támogatásban részesül, vagy b) a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjér ől szóló kormányrendelet alapján támogatásban részesül és érvényes támogatási szerz ődéssel rendelkezik arra az időszakra, amelyre támogatást igényel, vagy c) család- és gyermekjóléti szolgáltatás ellátására valamely települési önkormányzattal évre érvényes a Szoctv a, illetve a Gyvt a szerinti ellátási szerz ődéssel rendelkezik, az érvényességének időtartama alatt. A 2. melléklet, Kiegészít ő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, települési önkormányzattól történ ő feladat-, illetve intézményátvétel esetén a fenntartó a tényleges átadás-átvétel id őpontjától jogosult a támogatásra, amennyiben az egyéb jogszabályi feltételeknek megfelel. A támogatás éves összegének meghatározása T= Plsz * Kjtvhr. szerinti pótlék összege *12*(1+ a szociális hozzájárulási adó mértéke), de legfeljebb a kifizetett szociális ágazati összevont pótlék és annak a szociáli s hozzájárulási adója, aho l Plsz= a szociális ágazati összevont pótlékra jogosult foglalkoztatottak a, amely a támogatás igénylésekor a szociális ágazati összevont pótlékra jogosult foglalkoztatotta k éves becsült átlagléta közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő és fizetési osztál y figyelembevételével; a támogatás elolásakor a foglalkoztatottak éves ténylege s átlagléta közalkalmazotti jogviszonyban töltött id ő és fizetési osztály figyelembevételével. A szociális ágazati összevont pótlék igénylésére, pótigénylésére, lemondására, folyósítására, elolására, ellenőrzésére és visszafizetésére az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáró l szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet át kell alkalmazni. 203

204 Kiegészítő rendelkezések : 1. A nem állami szociális fenntartó a támogatásra akkor jogosult, ha a Kjtvhr. szerinti szociális ágazati összevont pótlék teljes összege tényleges bérnövekedésként jelenik me g a foglalkoztatott ára. 2. Nem nyújtható támogatás a szociális ágazati összevont pótléknak a Kjtvhr.-ben meghatározott összegén felül nyújtott összege és annak közterhei kifizetéséhez. 3. A támogatás kizárólag a évben szociális ágazati összevont pótlékra kifizetett, továbbá annak ténylegesen megfizetett közterheire használható fel. A támogatás terhére más jogcímen kifizetés nem teljesíthet ő. 4. A támogatásra a fenntartó a szociális ágazatot irányító miniszter által kijelölt diszpécserszolgálatban foglalkoztatottak után is jogosult, amennyiben az a), vagy b) pon t valamelyike alapján támogatást vesz igénybe. Az igényléshez mellékelni szükséges a szociális ágazatot irányító miniszter kijelöl ő nyilatkozatát. V. A bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek ingyenes étkeztetése A 41. (1) bekezdésében meghatározott fenntartót kiegészítő támogatás illeti meg az által a étkeztetett, bölcs ődei ellátásban részesül ő, a Gyvt (1) bekezdés a) pontja szerint a gyermekétkeztetést ingyenesen igénybe vev ő gyermekek után. A kiegészít ő támogatás fajlagos összege /fő/év. A kiegészítő támogatás igénylésekor és elolásakor a 2. melléklet, Kiegészít ő szabályok 5. pont 1) alpontjában foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a bölcs ődében, mini bölcsődében január He és december 31-e között a naponta ténylegesen ellátásban részesül ő gyermekek a alapján összesített gondozási napok át el kell osztani 230-cal. VI. A szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöb ű ellátás, a Biztos Kezdet Gyerekház, az utcai szociális munka, a krízisközpont, a félutas ház é s a titkos menedékház fenntartóját megillető költségvetési támogatás Ha a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátásnak, az utcai szociális munkának, a Biztos Kezdet Gyerekháznak, a krízisközpontnak és a félutas háznak a fenntartója e szolgáltatásokra jogszabály alapján finanszírozási szerz ődéssel, illetve a titkos menedékhá z fenntartója támogatási szerz ődéssel rendelkezik, a támogatás összege teljes évi jogosultság esetén : a) szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöb ű ellátás: Ft/év/szolgálat, b) utcai szociális munka : Ft/év/szolgálat, c) krízisközpont ca) krízisközpont: Ft/év/szolgálat, cb) félutasház: Ft/év/félutas ház, d) titkos menedékház : Ft/év/szolgálat, e) Biztos Kezdet Gyerekház : Ft/év/Gyerekház. 204

205 9.melléklet a évi.... törvényhez A nemzetiségi önkormányzatok támogatása i I. Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatás a A központi költségvetés költségvetési támogatást biztosít a települési és a területi nemzetiségi önkormányzatok (a továbbiakban együtt: helyi nemzetiségi önkormányzat) ára. E melléklet szempontjából települési nemzetiségi önkormányzatnak kell tekinteni az átalakult nemzetiségi önkormányzatot is. A helyi nemzetiségi önkormányzatok költségvetési támogatása két részb ől tev ődik össze : - működési támogatásból é s - feladatalapú támogatásból. 1. M űködési támogatá s ELŐIRÁNYZAT : Fajlagos összeg : 1 882,5 millió forint Ft/év Egész éves támogatásra a január 1-jén a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett hely i nemzetiségi önkormányzat jogosult. A települési nemzetiségi önkormányzat a fajlagos összeg 200%-ára jogosult, ha a településen a legutolsó néplálásnak az adott nemzetiséghez tartozásra vonatkoz ó kérdéseire adott válaszok alapján az adott nemzetiséghez tartozók a meghaladja az ötve n főt. A területi nemzetiségi önkormányzat a fajlagos össze g - 200%-ára jogosult, ha a megyében (f ővárosban) az adott nemzetiséghez tartozó, törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett települési (fővárosi kerületi) nemzetiség i önkormányzatok és átalakult nemzetiségi önkormányzatok a legalább tíz, de legfeljebb húsz, 400%-ára jogosult, ha a megyében (fővárosban) az adott nemzetiséghez tartozó, törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett települési (fővárosi kerületi) nemzetiségi önkormányzatok és átalakult nemzetiségi önkormányzatok a meghaladja a húszat. 2. Feladatalapú támogatás ELŐIRÁNYZAT : 1 747,4 millió forin t A feladatalapú támogatásra az a helyi nemzetiségi önkormányzat jogosult, amel y - a költségvetési évet megel őző évben megtartott legalább négy képvisel ő-testületi ülésre vonatkozó jegyzőkönyvét, é s - ha a nemzetiségek jogairól szóló évi CLXXIX. törvén y (a továbbiakban : Njtv.) 97. -a szerinti közmeghallgatás megtartására nem az el őző pont szerint igazolt képvisel ő-testületi ülés egyikén került sor, akkor a közmeghallgatásról készült jegyzőkönyvet 205

206 a fővárosi és megyei kormányhivatal részére január 15-éig benyújtja. E benyújtás i határidő elmulasztása jogveszt ő. A fővárosi és megyei kormányhivatal e dokumentumoka t január 20-áig elektronikus úton küldi meg a nemzetiségpolitikáért felel ős miniszter (a továbbiakban : miniszter) részére. A jegyz őkönyvek alapján a miniszter a helyi nemzetiségi önkormányzatok f őbb nemzetiség i feladatokkal kapcsolatos döntéseit az alábbi táblázat feltételeit figyelembe véve értékeli, és megállapítja a helyi nemzetiségi önkormányzatok támogatását megalapozó feladatmutat ó pontot. Nemzetiségi feladat megnevezése Lehetséges pontérték (döntésenként) A feladatra megállapítható maximáli s pontszá m 1. A nemzetiségi érdekképviselettel összefügg ő feladatok : a nemzetiségi önkormányzat m űködési területén a nemzetiségi közösséget megillető jogosultságo k érvényesítése, a társadalmi különbségek felolása, a társadalmi felzárkózás érdekében folytatott tevékenység. az anyanyelv használatával kapcsolatos feladatok, a nemzetiségi önkormányzat működési területé n ellátási kötelezettséggel rendelkez ő intézmények tevékenységével kapcsolatos feladatok, a nemzetiségi közösség sajátos kulturális önazonosságának meger ősítése, a nemzetiségi közösség neveléshez, oktatáshoz, médiaszolgáltatáshoz fűződő jogainak érvényesítése. 2. A nemzetiségek kulturális autonómiájával összefüggő feladatok : kulturális, közművel ődési, nevelési, oktatási feladatok, hagyományápolással, közgyűjteményekkel, média - ügyekkel összefüggő intézményalapítói, intézményfenntartói, szervezési feladatok, a nemzetiségi önkormányzat m űködési területén a nemzetiségi közösség nevelésének, oktatási feltételeinek bővítését, anyanyelvének fejlesztésé t szolgáló tevékenység, a nemzetiségi közösségnek az adott településhez köt ő d ő történelmi múltjával, kulturális örökségéne k ápolásával kapcsolatos feladatok, saját alapítású vagy fenntartású (esetleg társfenntartásban működő) közművel ődés i intézménnyel, közgyűjteménnyel, médiáva l kapcsolatos feladatok, más fenntartó által működtetett nemzetiség i közművelődési intézménnyel, közgy űjteménnyel, médiával való együttm űködés, anyaországi kapcsolattartás, a nemzetiség által használt nyelven a nemzetiségi önkormányzat működési területén megvalósul ó kulturális jellegű programok szervezése. 3. A nemzetiségi léttel összefügg ő egyéb feladatok :

207 nemzetiségi civil szervezetekkel való együttműködés, helyi anyanyelvű hitéleti tevékenység támogatása, társadalmi felzárkózással, közfoglalkoztatással kapcsolatosan más szervekkel való együttműködés. Elérhető pont összesen : 100 Az el őirányzatot a települési nemzetiségi és területi nemzetiségi önkormányzatok között az önkormányzatok a alapján oly módon kell megosztani, hogy a területi nemzetiség i önkormányzatok át kétszeresen kell figyelembe venni. A támogatás fajlagos összegét a megállapított keretösszeg és az érintett nemzetiségi önkormányzatok részére meghatározot t összes pont hányadosaként kell a települési nemzetiségi önkormányzatok és a terület i nemzetiségi önkormányzatok esetében külön-külön meghatározni. A feladatalapú támogatás a megállapított feladatmutató pontot és a meghatározot t fajlagos támogatási összeg szorzata. II. Országos nemzetiségi önkormányzatok, az általuk fenntartott intézmények és a nemzetiségi média támogatás a I. Országos nemzetiségi önkormányzatok és média támogatása ELŐIRÁNYZAT : 1 776,1 millió forint Nemzetiségek tekintetében az előirányzat megosztása a következő: 1 Bolgár Országos Önkormányzat és Média 70, 2 2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és Média 70, 9 3 Országos Horvát Önkormányzat és Média 181, 6 4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és Média 294,0 5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata és Média 137,5 6 Országos Roma Önkormányzat és Média 361, 2 7 Országos Lengyel Önkormányzat és Média 84, 5 8 Országos Örmény Önkormányzat és Média 57, 7 9 Országos Szlovák Önkormányzat és Média 166,0 10 Országos Szlovén Önkormányzat és Média 88,0 11 Szerb Országos Önkormányzat és Média 119, 8 12 Országos Ruszin Önkormányzat és Média 67, 3 13 Ukrán Országos Önkormányzat és Média 77,4 A támogatás az Njtv. alapján létrehozott országos nemzetiségi önkormányzatot a működésével összefüggő kiadásokhoz és a nemzetiségi média feladatainak ellátásáho z kapcsolódóan illeti meg. 20 7

208 2. Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatás a ELŐIRÁNYZAT : 1 220,2 millió forin t Nemzetiségek tekintetében az el őirányzat megosztása a következő: millióforin t 1 Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények 72, 8 2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények 35, 5 3 Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények 145,9 4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények 238,7 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartot t 5 intézmények 48,0 6 Országos Roma Önkormányzat által fenntartott intézmények 165,9 7 Országos Lengyel Önkormányzat által fenntartott intézmények 53,0 8 Országos Örmény Önkormányzat által fenntartott intézmények 33,4 9 Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények 197, 9 10 Országos Szlovén Önkormányzat által fenntartott intézmények 58,4 11 Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények 114,0 ] 2 Országos Ruszin Önkormányzat által fenntartott intézmények 35, 3 13 Ukrán Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények 21,4 A támogatás az országos nemzetiségi önkormányzatot az Njtv okban foglal t közfeladatai ellátása érdekében létrehozott nemzetiségi önkormányzati intézménye k fenntartásához kapcsolódóan illeti meg. Kiegészítő szabályok: 1. Általános szabályok a) Ha a helyi nemzetiségi önkormányzat megsz űnik, a megszűnését követő hónap első napjától nem illeti meg az I.1. pont szerinti működési támogatás időarányos része és az I.2. pont szerinti feladatalapú támogatásnak a megsz űnés időpontját megelőzően kötelezettségvállalással nem terhelt része. b) A Magyar Államkincstár (továbbiakban : Kincstár) a minisztert január 10-éig tájékoztatja a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett helyi nemzetiségi önkormányzatokról. c) A miniszter a helyi nemzetiségi önkormányzatokat az I.1. pont szerint megillető támogatás összegét január 20-áig a honlapján közzéteszi. d) A miniszter az I.2. pont szerinti támogatást megalapozó feladatmutató pontokat és a képvisel ő-testületi ülések dátumát a honlapján március 1. és március 16. között közzéteszi. A helyi nemzetiségi önkormányzat a közzétételt ől ított 15 napon belül észrevételt tehet. A z észrevételt a miniszter részére elektronikus úton vagy papíralapon kell benyújtani. Az észrevétel beérkezésére nyitva álló határidő jogvesztő. Az észrevételhez csatolni kell az 20 8

2016. évi. törvény. Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET

2016. évi. törvény. Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET 06. évi. törvény Magyarország 07. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk () bekezdése alapján Magyarország 07. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

Részletesebben

2014. évi C. törvény. Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről

2014. évi C. törvény. Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről 2014. évi C. törvény Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről a következő törvényt

Részletesebben

Magyar joganyagok évi L. törvény - Magyarország évi központi költségvet 2. oldal 3. (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 20

Magyar joganyagok évi L. törvény - Magyarország évi központi költségvet 2. oldal 3. (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 20 Magyar joganyagok - 2018. évi L. törvény - Magyarország 2019. évi központi költségvet 1. oldal 2018. évi L. törvény Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről 1 Az Országgyűlés az Alaptörvény 36.

Részletesebben

2017. évi C. törvény Magyarország évi központi költségvetéséről*

2017. évi C. törvény Magyarország évi központi költségvetéséről* 9800 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 100. szám 1. melléklet a 2017. évi XCIX. törvényhez A Kötv. 2. melléklet I. Kiemelt nemzeti emlékhely pontja helyébe a következő rendelkezés lép: I. Kiemelt nemzeti

Részletesebben

Magyar joganyagok évi C. törvény - Magyarország évi központi költségv 2. oldal 3. (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011

Magyar joganyagok évi C. törvény - Magyarország évi központi költségv 2. oldal 3. (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011 Magyar joganyagok - 2017. évi C. törvény - Magyarország 2018. évi központi költségv 1. oldal 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről 1 Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk

Részletesebben

Magyarország Kormánya

Magyarország Kormánya Magyarország Kormánya T/503. ú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 2019. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL A TÖRVÉNYJAVASLAT A TÖRVÉNYJAVASLAT MELLÉKLETEI AZ ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A RÉSZLETES INDOKOLÁS AZ INDOKOLÁS

Részletesebben

Magyarország Kormánya

Magyarország Kormánya Magyarország Kormánya T/538. ú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 08. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL A TÖRVÉNYJAVASLAT A TÖRVÉNYJAVASLAT MELLÉKLETEI AZ ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A RÉSZLETES INDOKOLÁS AZ INDOKOLÁS MELLÉKLETEI

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XC. törvény - Magyarország évi központi költség 2. oldal 3. (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011

Magyar joganyagok évi XC. törvény - Magyarország évi központi költség 2. oldal 3. (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011 Magyar joganyagok - 2016. évi XC. törvény - Magyarország 2017. évi központi költség 1. oldal 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről 1 Az Országgyűlés az Alaptörvény 36.

Részletesebben

2016. évi XC. törvény. Magyarország évi központi költségvetéséről 1 I. FEJEZET

2016. évi XC. törvény. Magyarország évi központi költségvetéséről 1 I. FEJEZET Hatály: 2017.I.1. - 2020.XII.30. 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről 1 Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről

Részletesebben

Magyarország Kormánya

Magyarország Kormánya Magyarország Kormánya T/63. ú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 00. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL A TÖRVÉNYJAVASLAT A TÖRVÉNYJAVASLAT MELLÉKLETEI AZ ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A RÉSZLETES INDOKOLÁS AZ INDOKOLÁS MELLÉKLETEI

Részletesebben

Törvények évi L. törvény Magyarország évi központi költségvetéséről*

Törvények évi L. törvény Magyarország évi központi költségvetéséről* MAGYAR KÖZLÖNY 2018. évi 123. szám 28841 II. Törvények 2018. évi L. törvény Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről* Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám MAGYAR KÖZLÖNY 8. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 09. július 3., kedd Tartalomjegyzék 09. évi LXXI. törvény Magyarország 00. évi központi költségvetéséről 490 09. évi LXXII. törvény Az egyes adótörvények

Részletesebben

3/15/2017 MHK Jogszabály szolgáltatás

3/15/2017 MHK Jogszabály szolgáltatás 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről 2017.01.01 2020.12.31 2 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 36.

Részletesebben

Törvények évi LXXI. törvény Magyarország évi központi költségvetéséről*

Törvények évi LXXI. törvény Magyarország évi központi költségvetéséről* 4902 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2019. évi 128. szám II. Törvények 2019. évi LXXI. törvény Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről* Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján

Részletesebben

3/15/2017 MHK Jogszabály szolgáltatás

3/15/2017 MHK Jogszabály szolgáltatás 2015. évi C. törvény Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről 2016.01.01 2016.06.23 2 2015. évi C. törvény Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Ellenjegyezte : Varga Mihály 1 nemzetgazdaság i EGYSÉGES KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNYJAVASLA T

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Ellenjegyezte : Varga Mihály 1 nemzetgazdaság i EGYSÉGES KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNYJAVASLA T MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Ellenjegyezte : Varga Mihály nemzetgazdaság i t Országgy űlés Hivatal a lrománv: C GO LI. Érkezett: 205 JúN 2. EGYSÉGES KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNYJAVASLA T Magyarország 206. évi központi

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala NGM/15726/201 6 Irományszám : ^ OS I /1^ 6 Érkezett : 2016 JÚN 0 3.

Országgyűlés Hivatala NGM/15726/201 6 Irományszám : ^ OS I /1^ 6 Érkezett : 2016 JÚN 0 3. NEMZETGAZDASÁG I MINISZTF.RIU M MINISZTER Kövér László úr az Országgyűlés Elnöke részére Országhá z Budapest Egységes költségvetési törvényjavasla t Országgyűlés Hivatala NGM/5726/20 6 Iromány : ^ OS I

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 123. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 123. szám MAGYAR KÖZLÖNY 3. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 08. július 3., kedd Tartalomjegyzék 08. évi L. törvény Magyarország 09. évi központi költségvetéséről 884 08. évi LI. törvény A Magyarország és a Szlovák

Részletesebben

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE 7070 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 91. szám II. Törvények 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről* Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 97. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 97. szám MAGYAR KÖZLÖNY 97. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 05. július 3., péntek Tartalomjegyzék 05. évi C. törvény Magyarország 06. évi központi költségvetéséről 684 05. évi CI. törvény A vitelről szóló 000. évi

Részletesebben

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja: 84 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 05. évi 97. II. Törvények 05. évi C. törvény Magyarország 0. évi központi költségvetéséről* Az Országgyűlés az Alaptörvény. cikk () bekezdése alapján Magyarország 0. évi központi

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CCXXX. törvény - Magyarország évi központi kö 2. oldal 3. (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló

Magyar joganyagok évi CCXXX. törvény - Magyarország évi központi kö 2. oldal 3. (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXX. törvény - Magyarország 2014. évi központi kö 1. oldal 2013. évi CCXXX. törvény Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről 1 Az Országgyűlés az Alaptörvény 36.

Részletesebben

Magyarország Kormánya

Magyarország Kormánya Magyarország Kormánya T/4730. ú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 06. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL A TÖRVÉNYJAVASLAT A TÖRVÉNYJAVASLAT MELLÉKLETEI AZ ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A RÉSZLETES INDOKOLÁS AZ INDOKOLÁS

Részletesebben

Törvények. 2015. évi C. törvény Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről*

Törvények. 2015. évi C. törvény Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről* 84 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 05. évi 97. II. Törvények 05. évi C. törvény Magyarország 0. évi központi költségvetéséről* Az Országgyűlés az Alaptörvény. cikk () bekezdése alapján Magyarország 0. évi központi

Részletesebben

2015. évi. törvény. Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET

2015. évi. törvény. Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET 05. évi. törvény Magyarország 06. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 6. cikk () bekezdése alapján Magyarország 06. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

Részletesebben

3/15/2017 MHK Jogszabály szolgáltatás

3/15/2017 MHK Jogszabály szolgáltatás 204. évi C. törvény Magyarország 205. évi központi költségvetéséről 205.0.0 205.06.8 204. évi C. törvény Magyarország 205. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk () bekezdése

Részletesebben

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja: 850 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 0. évi. II. Törvények 0. évi CCXXX. törvény Magyarország 04. évi központi költségvetéséről* Az Országgyűlés az Alaptörvény. cikk () bekezdése alapján Magyarország 04. évi

Részletesebben

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja: 558 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 04. évi 84. 04. évi C. törvény Magyarország 05. évi központi költségvetéséről* Az Országgyűlés az Alaptörvény. cikk () bekezdése alapján Magyarország 05. évi központi költségvetéséről

Részletesebben

II. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER EGYES ELŐIRÁNYZATAINAK MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL ÉS FELHASZNÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

II. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER EGYES ELŐIRÁNYZATAINAK MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL ÉS FELHASZNÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK 558 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 04. évi 84. 04. évi C. törvény Magyarország 05. évi központi költségvetéséről* Az Országgyűlés az Alaptörvény. cikk () bekezdése alapján Magyarország 05. évi központi költségvetéséről

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 216. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 216. szám MAGYAR KÖZLÖNY 6. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 03. december., szombat Tartalomjegyzék 03. évi CCXXX. törvény Magyarország 04. évi központi költségvetéséről 8560 03. évi CCXXXI. törvény Egyes törvényeknek

Részletesebben

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE 85 MAGYAR KÖZLÖNY 0. évi 7. II. Törvények 0. évi CCIV. törvény Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl* Az Országgyûlés az Alaptörvény 6. cikk () bekezdése alapján Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl

Részletesebben

2013. évi. törvény. Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről. I. Fejezet

2013. évi. törvény. Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről. I. Fejezet 0. évi. törvény Magyarország 04. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény. cikk () bekezdése alapján Magyarország 04. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja: I.

Részletesebben

Magyarország Kormánya

Magyarország Kormánya Magyarország Kormánya T/794. ú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 05. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL A TÖRVÉNYJAVASLAT A TÖRVÉNYJAVASLAT MELLÉKLETEI AZ ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A RÉSZLETES INDOKOLÁS AZ INDOKOLÁS MELLÉKLETEI

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Ellenjegyezte :

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Ellenjegyezte : MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Ellenjegyezte : Ёгkеz еtt^ 2013 DEC ~ 2. иеm ^ U 'rga Mihály аzdаsаgi minfs; T/12415/1041. ú EGYSÉGES JAVASLA T a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló T/12415. ú

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 216. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 216. szám MAGYAR KÖZLÖNY 6. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 03. december., szombat Tartalomjegyzék 03. évi CCXXX. törvény Magyarország 04. évi központi költségvetéséről 8560 03. évi CCXXXI. törvény Egyes törvényeknek

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 172. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. december 18., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 172. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. december 18., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 7. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 0. december 8., kedd Tartalomjegyzék 0. évi CCIV. törvény Magyarország 03. évi központi költségvetésérõl 835 0. évi CCV. törvény A honvédek jogállásáról 8490

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 25., hétfő Tartalomjegyzék 1707/2017. (IX. 25.) Korm. határozat A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő

Részletesebben

2011. évi... törvény. Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről * I. Fejezet

2011. évi... törvény. Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről * I. Fejezet Orszíggyű lés Hivatal a írom áiysz^gin:'1).136`(- k + ~Tb Érkezett_ 2011 DEC 2 2. 2011. évi.... törvény Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről * Az Országgyűlés Magyarország 2012. évi költségvetésér

Részletesebben

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE 968 MAGYAR KÖZLÖNY 0. évi 6. II. Törvények 0. évi CLXXXVIII. törvény Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl* Az Országgyûlés Magyarország 0. évi költségvetésérõl a következõ törvényt alkotja: I.

Részletesebben

2011. évi CLXXXVIII. törvény. Magyarország évi központi költségvetéséről 1 I. FEJEZET

2011. évi CLXXXVIII. törvény. Magyarország évi központi költségvetéséről 1 I. FEJEZET - 1-2011. évi CLXXXVIII. törvény 1 Az Országgyűlés Magyarország 2012. évi költségvetéséről a következő törvényt alkotja: I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY

Részletesebben

I. FEJEZET A ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA. Az hoz

I. FEJEZET A ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA. Az hoz I. FEJEZET A 2017. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA 1. A főösszegek, az egyenleg és az államadósság értéke Az 1-2. -hoz A törvényjavaslat első szakaszai a központi alrendszer, a hazai működési költségvetés,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 181. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 181. szám MAGYAR KÖZLÖNY 181. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. november 23., szerda Tartalomjegyzék 359/2016. (XI. 23.) Korm. rendelet A fiatal szakorvosok bérfejlesztésével kapcsolatos kormányrendeletek

Részletesebben

Iromány száma: T/15381/1235. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1GPGSEEY0003

Iromány száma: T/15381/1235. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1GPGSEEY0003 Iromány száma: T/15381/1235. Benyújtás dátuma: 2017-06-02 10:01 Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Parlex azonosító: 1GPGSEEY0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Hargitai

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett :

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett : ORSZÁGGYŰLÉS NI\,'ATALA MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett : 202 DEC O 6. T/7655/453. ú egységes javaslat a Magyarország 203. évi központi költségvetésér ől szóló T/7655. ú törvényjavaslatho z ily Előadó :

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. hó %-a

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. hó %-a 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. teljesítés %-a eredeti előirányzat I-VIII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 1 24,3 6 163 826,3

Részletesebben

2013. évi. törvény. I. Fejezet A 2012. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA

2013. évi. törvény. I. Fejezet A 2012. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA 2013. évi. törvény a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. április 21., szombat Tartalomjegyzék 86/2018. (IV. 21.) Korm. rendelet A Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 161. szám. 2011. december 28., szerda. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 161. szám. 2011. december 28., szerda. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A 0. december 8., szerda 6. Tartalomjegyzék 0. évi CLXXXVIII. törvény Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl 968 0. évi

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 179. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. december 11., péntek. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 179. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. december 11., péntek. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. december 11., péntek 179. Tartalomjegyzék 2009. évi CXXX. törvény A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérõl 44358 44358 M A G Y A R K Ö Z

Részletesebben

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes

Részletesebben

SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE

SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Szuha Község Önkormányzata

Részletesebben

2012. évi. törvény. I. Fejezet A ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA

2012. évi. törvény. I. Fejezet A ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA 2012. évi. törvény a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény végrehajtásáról Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás 2011. évi

Részletesebben

I. FEJEZET A ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA. Az hoz. A 3. -hoz

I. FEJEZET A ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA. Az hoz. A 3. -hoz I. FEJEZET A 2015. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA 1. A főösszegek, az egyenleg és az államadósság értéke Az 1-2. -hoz A törvényjavaslat első szakaszai a központi alrendszer 2015. évi kiadásainak

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 11. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 11. szám MAGYAR KÖZLÖNY 11. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. január 28., hétfő Tartalomjegyzék 7/2019. (I. 28.) Korm. rendelet Az ÓAM ÓZDI ACÉLMŰVEK Korlátolt Felelősségű Társaság üzletrészének Magyar Állam

Részletesebben

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP . ú melléklet a 005. évi... törvényhez 006. évi előirányzat LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek Munkáltatói egészségbiztosítási járulék Biztosítotti

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati

Részletesebben

Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt

Részletesebben

2011. évi zárszámadás

2011. évi zárszámadás i csoport, kiemelt, megnevezés zárszámadás LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek ( 06408 Társadalombiztosítási, szociális és jóléti szolgáltatások

Részletesebben

LXXII. Egészségbiztosítási Alap

LXXII. Egészségbiztosítási Alap LXXII. Egészségbiztosítási Alap I. Az Egészségbiztosítási Alap 2016. évi költségvetését megalapozó főbb tényezők Az Egészségbiztosítási Alap 2016. évi költségvetésének előirányzott bevételi főösszege

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-VII. teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-VII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 2 9. é v i teljesítés eredeti előirányzat 2 1. é v i I-XII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 321 92,8 7 929 155,1

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 1., szerda Tartalomjegyzék 18/2017. (II. 1.) Korm. rendelet Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó teljesítés %-a törvényi módosított előirányzat I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 954

Részletesebben

2009. évi... törvény. Els ő Fejezet A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ES BEVETELEINE K FŐÖSSZFGE, A HIÁNY MÉRTÉKE ÉS FINANSZÍROZÁSÁNAK.

2009. évi... törvény. Els ő Fejezet A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ES BEVETELEINE K FŐÖSSZFGE, A HIÁNY MÉRTÉKE ÉS FINANSZÍROZÁSÁNAK. rvmánv ;= m : T I A0 5-5.t Á 9 0' 2009 DE 0 3. 2009. évi.... törvény a Magyar Köztársaság 200. évi költségvetéséről* Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 200. évi költségvetésér ől az államháztartásról

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. március 29., csütörtök Tartalomjegyzék 63/2018. (III. 29.) Korm. rendelet A felszámolás alatt álló SZEVIÉP Szerkezet- és Vízépítő Zártkörűen Működő

Részletesebben

2014. évi BEVÉTELEK teljesítés évi

2014. évi BEVÉTELEK teljesítés évi 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 1 24,3 1 697 314,9 11 8 949,8

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről a módosító 26/2013.(VI.10.), 32/2013. (IX. 23.), 43/2013. (XII.

Részletesebben

Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.13.) ÖKT sz. rendelete

Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.13.) ÖKT sz. rendelete Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.13.) ÖKT sz. rendelete Az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Tetétlen Községi Önkormányzat

Részletesebben

Számvevőszéki és költségvetési bizottság

Számvevőszéki és költségvetési bizottság - 1 - $2-ülés Hivatal a :, 17 us6t l Számvevőszéki és költségvetési bizottság Érkezett : 2011 DEC 1 9. Zárószavazás el őtti módosító javaslat! Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi BEVÉTELEK teljesítés

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi BEVÉTELEK teljesítés A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK teljesítés törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 954 333,8 11 18 855, 11 826

Részletesebben

Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2016. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2016. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/016. (II.4.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 016. évi költségvetéséről Módosítva a 9/016.(XI.3.) önkormányzati rendelettel. (Egységes szerkezetbe

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012 (II. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012 (II. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012 (II. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ teljesítés %-a Eredeti előirányzat előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5 694 474,5 6,3%

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések

I. FEJEZET Általános rendelkezések Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-II. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5

Részletesebben

A rendelet hatálya kiterjed Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzatára és költségvetési szerveire. 2. ~ Az Önkormányzat költségvetési szervei:

A rendelet hatálya kiterjed Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzatára és költségvetési szerveire. 2. ~ Az Önkormányzat költségvetési szervei: Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (11.27. ) önkormányzati rendelete Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzata 2015. évi költségvetéséről Tápiószentmárton Nagyközség

Részletesebben

Teljesítés ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , , ,0 177,3% KAMATBEVÉTELEK , , ,1 142,2%

Teljesítés ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , , ,0 177,3% KAMATBEVÉTELEK , , ,1 142,2% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 212. évi 213. évi Teljesítés Törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előzetes teljesítés előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 9 43 593,4

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-IV. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5

Részletesebben

1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről TÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Mátészalka Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-VII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-IX. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-X. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete a 2017. évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

DOROGHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete

DOROGHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete DOROGHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Dorogháza Község Önkormányzata

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére. E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2016. február 3.-i ülésére. Tárgy: Önkormányzat 2016. évi költségvetése Előadó: Takács Péter polgármester 2 Tisztelt Képviselőtestület!

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.

Részletesebben

A jogszabály mai napon hatályos állapota Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2013.XII.31. ) 2009. évi CXXX. törvény

A jogszabály mai napon hatályos állapota Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2013.XII.31. ) 2009. évi CXXX. törvény / 69 00.08.. :06 A jogszabály mai napon hatályos állapota Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 0.XII.. ) 009. évi CXXX. törvény a Magyar Köztársaság 00. évi költségvetéséről Az Országgyűlés a

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK előzetes teljesítés I-V. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 8 949,8

Részletesebben

a évi költségvetésről

a évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a 2015. évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.

1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire. Rendelet szövege Sárkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2012 (XI. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének harmadik negyedévi módosításáról Sárkeresztúr

Részletesebben

Harkány Város Önkormányzata Képvisel testületének 5/2014.(II.28.) sz. rendelete Az Önkormányzat évi költségvetésér l

Harkány Város Önkormányzata Képvisel testületének 5/2014.(II.28.) sz. rendelete Az Önkormányzat évi költségvetésér l Harkány Város Önkormányzata Képvisel testületének 5/2014.(II.28.) sz. rendelete Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésér l Harkány Város Önkormányzat Képvisel -testülete az Államháztartásról szóló 2011.

Részletesebben

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához ORSZÁGGYÜLI3S 1 11VATAL A T/10332/5. szám Érkezett : 1013 MARC 13. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés

Részletesebben

Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (III.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (III.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (III.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben