A felügyelt szektorok működése és kockázatai

Átírás

1 A felügyelt szektorok működése és kockázatai május 1

2 Tartalom 1. Összefoglaló 3 2. Kockázati körkép, Makrogazdasági környezet A pénzügyi szektor fő kockázatai A pénzügyi közvetítés fő folyamatai A pénzügyi szektor növekedése A hitelpiac növekedése A pénzügyi befektetések alakulása A piac intézményi szerkezete A pénzügyi szolgáltatók jövedelmezősége A pénzügyi szolgáltatók tőkehelyzete A pénzügyi közvetítőrendszer alszektorainak helyzete Bankok Szövetkezeti hitelintézetek Pénzügyi vállalkozások Biztosítók Befektetési szolgáltatók Alapkezelők Pénztárak 109 2

3 1. Összefoglaló Az alábbi jelentés a Felügyelet hasonló cím alatt félévente megjelenő sorozatának legújabb darabjaként készült. E sorozat a hazai pénzügyi szektor működésének és környezetének legfontosabb tényei és irányzatai, illetve az azokból származó kockázatok bemutatására törekszik. Célja egyrészt a felügyelési tevékenység megalapozása és támogatása, másrészt pedig a hazai pénzügyi piacok résztvevői, illetve a szakmai és nem-szakmai közvélemény tájékoztatása és orientációja. A jelentés a pénzügyi szektor folyamatait a második félévi adatok alapján tárgyalja, a benne foglalt kockázati előretekintés horizontja pedig a legutolsó tényadatot követő tizenkét hónap, vagyis jelen esetben a elejéig terjedő időszak. A hazai pénzügyi szektor környezetének és működésének legújabb tényeivel és irányzataival kapcsolatban a jelentés legfontosabb megállapításai az alábbiakban foglalhatóak össze: - Legutóbbi kockázati körképünk óta a globális környezet sokat rosszabbodott, kivételesen kedvezőtlenné és magas kockázatúvá vált. A jelzálogpiaci, illetve értékpapírosítási válság 2008-ban átterjedt a reálgazdaságra, és az elmúlt hatvan év valószínűleg legsúlyosabb gazdasági visszaesését eredményezte. A romló irányzat felgyorsulásában kiemelkedő szerepet játszott a Lehman Brothers bank szeptemberi csődje, amely alapvetően megváltoztatta piaci szereplők kockázati várakozásait, és a forrásköltségek nagyarányú emelkedéséhez vezetett. - A pénzügyi szektor viselkedését világszerte növekvő kockázatkerülés jellemzi. Jellemző a pozíciók csökkentésére való törekvés, a magas forrásköltségekből, a veszteségpotenciál mérséklésének igényéből, illetve a tőkekövetelmények csökkentésének óhajából adódóan. A kialakult helyzet fő kockázata, hogy a pénzügyi és a reálgazdasági szektor kedvezőtlen irányzatai között visszacsatolások jönnek létre. További alapvető kockázat, hogy a konjunktúra és a pénzügyi piacok további pályája még a közeljövőre nézve is szokatlanul nagy bizonytalansággal jelezhető előre. - A kedvezőtlen konjunkturális trend megtörésére, és a pénzügyi stabilitás megerősítésére világszerte a hatóságok erőteljes beavatkozására került sor, főként jegybanki és költségvetési intézkedések formájában. A kevés kedvező jel közé tartozik, hogy korai hónapjaiban az üzleti ciklusban legelöl álló Egyesült Államok gazdaságában a konjunktúra stabilizálódásának néhány korai bizonyítéka mutatkozott. Európában kevesebb kedvező jel tapasztalható, de a gazdasági hangulat valamelyes javulása, pl. a német gazdaságot illetően, ott is bekövetkezett. - Az elmúlt néhány hónap egyik legkedvezőtlenebb fejleménye a közép-kelet-európai (KKE) országok helyzetének számottevő romlása volt. A térség növekedési teljesítménye végén és elején számottevően romlott, s ugyanakkor egyes országok esetében különböző intenzitású tőkekiáramlásra került sor. A régió valutái közül több jelentős mértékben leértékelődött, a térség finanszírozásához kapcsolódó kockázati felárak pedig a korábbiakhoz képest jóval magasabb szintre emelkedtek. - A magyar gazdaság növekedési teljesítménye az elmúlt félév során számottevően romlott. Az exportszektor gyengesége utolsó negyedében egyértelműen átterjedt a belföldi gazdaságra is, és a fogyasztási, valamint a beruházási kiadások tekintetében egyaránt 3

4 számottevő csökkenéshez vezetett. A GDP ebben az időszakban éves összevetésben 2,3%-kal csökkent egészében ennél lényegesen nagyobb mértékű gazdasági visszaesésre kell számítani, vagyis régóta nem látott erős termelési, jövedelmi, munkaerő- és ingatlanpiaci sokk van kibontakozóban. - A külső kereslet hanyatlásának hatását jelentősen súlyosbították a nemzetközi pénzügyi szektor őszi sokkszerű eseményei. A Lehman Brothers bank csődjét követően a magyar szuverén adósság kockázati felára történelmi csúcsra emelkedett, a forint államkötvénypiacról külföldi tőke áramlott ki, a bankrendszerben pedig a valutaswap-piacon kínálati hiány lépett fel. A hatóságok nagyméretű IMF/EU-hitelmegállapodással, illetve további jelentős horderejű jegybanki és kormányzati intézkedésekkel reagáltak. Ezek közvetlen hatásaként a hazai pénzügyi szektor helyzete stabilizálódott, de a válság előtti viszonylagos forrásbőség, illetve Magyarország korábbi kockázati értékelése nem állt helyre. A helyzet változatlanul sérülékeny, a forint továbbra is viszonylag gyenge pozícióban van, a kockázati felárak, illetve a forrásköltségek pedig változatlanul magas szinten állnak. - A szinte folyamatosan érvényesülő sokk-közeli helyzet, illetve az immár tartósan magas forrásköltségek markáns negatív hatást gyakorolnak a hazai bankrendszer szolgáltató képességére. A forint- és az euróhitelek ügyfélkamatai szeptember óta jelentősen emelkedtek, a bankok nagy része pedig, a forinttal szembeni tekintélyes árfolyamvolatilitás, illetve a swappiac októberi illikviditása miatt felhagyott a svájci frankban történő hitelezéssel. Emellett általános jellegű hitelkínálati korlát is kialakult. A kereskedelmi forrásszerzés erősen megnehezedett, a külföldi anyabankok pedig, amelyek az októberi sokk alkalmával számottevő összegű új forrásokat bocsátottak magyar leánybankjaik részére, azóta gyakorlatilag változatlan szinten tartják leányaik finanszírozását, a kockázati expanziót pedig, csoportszintű tőkemegfelelésük védelmében érdemi mértékben korlátozzák. - A kínálati korlát a hitelezési feltételek jelentős szigorításában nyilvánul meg, mind az ár-, mind pedig a nem-árjellegű feltételek tekintetében, és elsősorban az alacsonyabb üzleti marzzsal jellemezhető vállalati hitelezési tevékenységet sújtja. A hitelállományok növekedése jelentős mértékben lassult: a növekedés jelenleg gyakorlatilag annyi, amennyit a lakossági betét- és kötvényállomány növekedésének a gyengülő pénzügyi pozíciójú vállalatok betétcsökkenésén felüli szerény többlete, illetve az anyabanki körön kívülről szerzett, ugyancsak mérsékelt összegű külföldi források megengednek. Az itt tárgyaltakból fakadó negatív következmény pedig az, hogy a gyengülő hitelkínálat hozzájárul a csökkenő külső kereslet által amúgy is erősen sújtott reálgazdasági konjunktúra további lanyhulásához. A fentieket figyelembe véve a hazai pénzügyi szektor működését meghatározó legfontosabb környezeti és belső eredetű kockázatokkal kapcsolatban az alábbi fő megállapítások érdemelnek figyelmet: - Az elkövetkező év legkiemelkedőbb kockázata a hitelminőség markáns romlásának, illetve ebből származóan a hitelpiaci intézmények nagyarányú veszteségeinek a reális lehetősége. Az említett fenyegetés egyrészt a hazai lakosságnak a egésze során dinamikusan tovább növekedett eladósodásából, másrészt a közepe óta jelentősen szigorodó hitelezési feltételekből, harmadrészt a hiteladós hazai ügyfeleket jelenleg és az elkövetkező időszakban érő termelési, jövedelmi és munkaerőpiaci sokk hatásaiból, negyedrészt pedig a KKE-régióval szemben fennálló ügyfélkövetelések esetében a térség egyes országai szuverén- és kereskedelmi kockázatainak számottevő növekedéséből fakad. 4

5 - A likviditási kockázat szintje ugyancsak magas, súlyosbodása főként a bankrendszerrel kapcsolatban merül fel. A probléma egyrészt a bankrendszer évek során felhalmozott belső, szerkezeti sajátosságai, másrészt pedig a legutóbbi időszakban gyorsan és jelentősen romló környezeti feltételek következményének tekinthető. A belső tényezők között megemlítendő a magas és mindeddig növekvő hitel/betét-arány, a jelentős arányú lejárati transzformáció, a bankrendszer növekvő mérlegen belüli devizapozíciója, illetve a bankoknak az anyabanki finanszírozástól való jelentős függése. Az egyéb alszektorok esetén a likviditási kockázat jellemző módon sokkal kevésbé számottevő, mint a banki körben. Az egyetlen jelentős kivételt adó terület a nyíltvégű ingatlanalapok köre, ahol második felében az alapok jellemző tömeges tőkekivonási hullám nyomán számottevő likviditási probléma alakult ki. - A piaci kockázatok tekintetében az elsődleges veszélyforrás a pénz-, valuta- és tőkepiacok folytatódó, igen nagymértékű volatilitása, amely a 2006 óta bekövetkezett időszakosan ismétlődő sokkok fényében mintegy állandósult, a legutóbbi fél év eseményeit tekintve pedig erősődő tendenciának tűnik. Magyar szempontból a leginkább veszélyeztetett területeknek jelenleg a forintárfolyam, a szuverén-, illetve valutakockázati felár, valamint az utóbbiak révén a forint államkötvény-piaci hozamkövetelmények tekinthetők. Emellett számottevő trendkockázatok is fenyegetnek. Az utóbbi körben a forint esetleges további leértékelődése a fő fenyegetés, mégpedig elsősorban a hitelpiaci intézményeket fenyegető módon, a devizahitelek minősége szempontjából. További jelentős kockázat a forint államkötvény-piac és a részvénypiac folytatódó lejtmenete, amely főként a vagyonkezeléssel foglalkozó szolgáltatók, vagyis a pénzügyi szektor kiterjedt köre számára komoly fenyegetés. Végül, főként a hitelezéssel, kisebb mértékben pedig a befektetési tevékenységekkel kapcsolatban nagy jelentőségűnek tűnnek az ingatlan- és gépjárműpiacon, 2009 egészében várható gyenge kereslet kedvezőtlen hatásai. - A magyar pénzügyi szektor tőkejövedelmezősége a évi csúcsot követően évről-évre folyamatosan csökkent, a folyamat azonban a pénzügyi válság kezdete óta, és különösen 2008-ban felgyorsult. A pénzügyi szolgáltatók eredményességét meghatározó legfontosabb tényezők állapotát és trendjét figyelembe véve a csökkenő jövedelmezőség irányzata nagy valószínűséggel 2009-ben is folytatódni fog. E megállapítás egyrészt a pénzügyi szolgáltatók valamennyi fajtájára érvényesnek tűnik, másrészt a jövedelmezőséget fenyegető kockázatok főként a hitelpiaci intézményeket, azon belül pedig a bankokat fenyegetik. A várhatóan csökkenő jövedelmezőség fő okai a forrásköltségek emelkedése, a korábbi években rendszeresen tapasztalt pozitív volumenhatás erős csökkenése, vagy teljes hiánya, a hitelkockázati költségek számottevő növekedése, illetve a nehéz piaci körülmények között a szolgáltatói verseny további élesedése. E tényezők közül a hitelkockázati költségek alakulása a pénzügyi rendszer rövid távú kilátásainak egyik legbizonytalanabb, és egyben legnagyobb negatív potenciállal rendelkező tényezője. - A magyar pénzügyi szektor tőkésítési kötelezettség alá eső intézményeinek tőkehelyzete a szabályozói követelményeket tükröző tőkemegfelelési mutatók, illetve indexek tükrében 2008-ban keveset változott, vagyis továbbra is jobb, mint kielégítő. A helyzet értékelése azonban körültekintést igényel, mert az átlagosan mintegy 50%-os többlettőke-állomány a minimális szabályozói tőkekövetelménnyel áll szemben, olyan nehezedő kockázati környezetben, amikor az említett minimális követelmények növekvő valószínűséggel képtelenek a fedezendő kockázatok egészét, azok igazi hatásával és valószínűségével együtt megfelelően megragadni. Másként fogalmazva a jelenlegi körülmények között a szolgáltatóknak a minimális szabályozói tőkekövetelmények fölött a szokásos mértékűnél jóval nagyobb többlettőkére lehet szükségük a ténylegesen fennálló fenyegetések 5

6 összességének ellensúlyozására. E feltétellel szemben a magyar pénzügyi szolgáltatók jelenlegi tőkésítési szintje jóval kevésbé tűnik megfelelőnek. - A globális pénzügyi rendszer továbbra is szűkös tőkehelyzettel küzd, és külső forrásból különösen nehéz elfogadható költségszintű tőkéhez jutni. Ezért a szolgáltatók jövedelmezősége által biztosított belső tőkésítési képesség a szokásos üzleti feltételek között megszokottnál nagyobb jelentőségű. A magyar pénzügyi szektorban a tőkésítési követelmény alá eső intézménytípusok közül a biztosítási szektor változatlanul jelentős belső tőketöbbletet termel, vagyis tőkejövedelmezősége számottevően meghaladja a tőkeszükséglet amúgy erősen visszafogott növekedését. A hitelintézetekre mindez nem mondható el, amennyiben esetükben a jövedelmezőség mérsékelten elmarad a szabályozói tőkeszükséglet növekedésétől, vagyis a kettő egyenlegeképpen kismértékű belső tőkeképzési hiány mutatkozik. - Előző kockázati jelentésünkben felhívtuk a figyelmet a fokozódó arányú ügynöki tevékenységgel, valamint a szórt tulajdonosi szerkezetű, nyilvánosan nem forgalmazott szolgáltatók, úgymint biztosítási egyesületek, pénztárak, befektetési alapok és szövetkezeti hitelintézetek gyenge tulajdonosi ellenőrzésével kapcsolatban felmerülő kockázatokra. Akkori figyelmeztetésünket változatlanul fenntartjuk, azzal, hogy továbbra is szükségesnek látszik az említett területekkel kapcsolatos szabályozás szigorítása. Ezen túlmenően figyelemre méltónak tartjuk, hogy a pénzügyi válság körülményei között nehezebbé válhat a tisztességes piaci magatartás normáinak betartatása, mert a kedvezőtlen piaci feltételek csökkentik a törvénytelen vagy erkölcstelen magatartás relatív kockázatait. Végül, a magánnyugdíjpénztárak esetében a 2008-ban jelentkezett befizető-azonosítási probléma tekintetében határozott javulás tapasztalható, változatlanul nagy fontosságú feladat azonban a választható portfóliós rendszer szabályainak módosítása. - A pénzügyi közvetítés jelenlegi, különösen nehéz feltételei, illetve szokatlanul magas kockázatai miatt rendkívüli jelentőséget kap a megfelelő szolgáltatói stratégia kiválasztása. Általánosságban a szokásosnál jóval defenzívebb stratégiára van szükség, mert a körülmények gyorsan, és gyakran előnytelen irányban változnak, a piaci expanzió szinte teljesen megszűnt, sőt, egyes piacok esetén zsugorodás tapasztalható, illetve egységnyi hozamra a megszokott mértékűnél jellemzően jóval nagyobb kockázat esik. Egyidejűleg döntő jelentőségű a stratégia belső konzisztenciája, mert a hibás üzleti döntések negatív következményei a normális üzletmenetre jellemzőnél sokkal súlyosabbak lehetnek. Az utóbbi körülményre tekintettel módon felértékelődik a folyó működéstől független, illetve gyakran a folyó üzleti expanzió alternatívájaként felhalmozott likviditási és tőketartalékok szerepe. - A szolgáltatói stratégia helyes kiválasztása és érvényesítése nem utolsó sorban az állami hatóságok megfelelő viselkedésének függvénye is. A hatóságok szabályozói, felügyeleti, szolgáltatói és együttműködési tevékenysége az elkövetkező időszakban a pénzügyi szolgáltatók sikeres működésének fontos összetevője lehet. A jelen körülmények szempontjából elsősorban veszélyeztetett bankrendszerrel kapcsolatban például a teljesség igénye nélkül különös jelentősége lesz a bankok likviditásával, forrás- és tőkeellátottságával kapcsolatos, illetve a banki tevékenység orientációjára irányuló hatósági szabályozói és felügyeleti tevékenységnek. A fontos intézkedések körébe tartozhatnak egyebek között a banki hitelügyfelek helyzetének kezelését szolgáló hatósági kezdeményezések, a teljes körű lakossági hitelregiszter felállítása, vagy a hitel-üzletág feltételeinek transzparenciáját elősegítendő az ingatlanpiaci árstatisztika rendszerének fejlesztése is. 6

7 2. Kockázati körkép, Makrogazdasági környezet Globális helyzetkép: pénzügyi és reálgazdasági válság, erősödő kormányzati intervenció 1. A fél évvel ezelőtti kockázati körképünk óta a magyar pénzügyi rendszer világméretű környezetének helyzete sokat súlyosbodott, kivételesen kedvezőtlenné és általánosan magas kockázatúvá vált. Az észak-amerikai jelzálogpiaci, illetve az annak nyomán kialakult nemzetközi értékpapírosítási, majd általános bankválság 2008 folyamán fokozódó mértékben átterjedt a reálgazdaságra is, az elmúlt hatvan év valószínűleg legsúlyosabb globális gazdasági visszaesését eredményezte. A világgazdaság éves növekedési üteme a évi több, mint 5%-ról 2008-ban 3% körüli szintre süllyedt, úgy, hogy az év utolsó negyedében a fejlett gazdaságokban markáns recesszió jelentkezett, a fejlődő gazdaság növekedési üteme pedig jelentősen lassult. A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) legutóbbi előrejelzése szerint 2009-ben az egész világgazdaság 0,5-1% közötti csökkenésére lehet számítani, ezen belül azonban a fejlett gazdaságokban átlagosan 3%-ot meghaladó mértékű visszaesés várható. 2. A világgazdasági recesszió ezúttal egyértelműen a pénzügyi szektorban kialakult gyengeségek terméke. Létrejöttében a korábbi évek laza monetáris politikáját követő globális méretű monetáris szigorítás, a növekvő nem-teljesítési ráták miatt emelkedő kockázati felárak, a tőke- és eszközpiaci befektetések leértékelődéséből származó nagyarányú vagyoni veszteségek, valamint a bankokat ért veszteségek okozta negatív hitelkínálati hatás játszottak kulcsszerepet. A elejétől kezdve folyamatosan romló irányzat felgyorsulásában kiemelkedő szerepet játszott a Lehman Brothers csődjének szeptember közepi bejelentése, amely az intézmény nagy méretéből adódóan alapvetően megváltoztatta a pénzés tőkepiac szereplőinek kockázati várakozásait, és a forrásköltségek azonnali, nagyarányú emelkedéséhez vezetett. A reálgazdasági válasz rendkívül gyorsan következett be: a kereslet, a termelés és a jövedelmek már utolsó negyedében jelentősen visszaestek, elején pedig a negatív trend globális méretekben tovább folytatódott. 3. A pénzügyi szektor viselkedését világszerte az egyre növekvő óvatosság és kockázatkerülés jellemzi, amely a már említett nagyarányú veszteségekkel, illetve a gyengülő kereslettel együtt a pénzügyi tevékenységek dinamizmusának gyengülését segíti elő. A kockázati felárak jelentős emelkedése általánosnak tekinthető, a hosszabb lejáratú, az alacsonyabb hitelminősítésű, és a kielégítési sorrendben hátrasorolt követelések, valamint a nagyobb volatilitású eszközök tekintetében egyaránt. Ezen az alapon eleve meghatározottnak 7

8 tűnik a részvények negatív piaci trendje, illetve a vállalati kötvények és a fejlődő piaci eszközök gyengesége is. Egyedül a fejlett gazdaságok kulcsfontosságú bankközi pénzpiacain következett be a kockázati felárak érdemi mérséklése, egy októberben bekövetkezett, történelmi összevetésben kritikus szinteket eredményező átmeneti bizalmatlansági periódust követően. A pénzügyi szektor másik jellemző viselkedési mintája a pozíciók csökkentésének igénye, amely az emelkedő forrásköltségekből, a veszteségpotenciál mérséklésének igényéből, a tőkemegfelelésre kötelezett szolgáltatók részéről pedig a szabályozói tőkekövetelmények csökkentésének óhajából táplálkozik. Ez az irányzat kisebb részben találkozik a vállalati és lakossági szektorok csökkenő finanszírozási keresletével, nagyobb részben viszont a szigorodó finanszírozási feltételek révén kiváltja azt. Az S&P 500 részvényindex egyéves alakulása Az FTSE 100 részvényindex egyéves alakulása Forrás: Bloomberg Forrás: Bloomberg 4. A napjainkra kialakult helyzet fő kockázata rövid távon az, hogy a pénzügyi és a reálgazdasági szektor kedvezőtlen irányzatai között további visszacsatolások jönnek létre, s a két folyamat egymást erősítő módon egyesül. E veszély elhárítására, illetve a szokatlanul kedvezőtlen konjunkturális trend megtörésére világszerte a nemzeti és nemzetközi hatóságok, illetve szervezetek erőteljes beavatkozására került sor, főként jegybanki és költségvetési intézkedések formájában. Az említettek közül kiemelkedik az Egyesült Államok hatóságai által elvégzett, illetve előirányzott, különösen erőteljes intervenciók sorozata, amely a jegybanki alapkamat jelentős csökkentése, valamint likviditásteremtő eszközök alkalmazása, a bankszektor tőketámogatása, az állami hitelek, egyes hitelkonstrukciók állami támogatása, illetve nem-teljesítő eszközök kivásárlása mellett a közszolgáltatásokra és infrastrukturális célokra szánt állami többletkiadások, valamint adócsökkentő intézkedések kiterjedt arzenálját foglalja magában. Hasonló, bár összhatásukban kisebb méretű stabilizáló és keresletélénkítő intézkedésekre, illetve ilyenek tervbe vételére került sor Európában, illetve Kínában, és más vezető gazdaságokban is. Az említett intézkedések egy része közvetlenül egyes bajba jutott pénzügyi szolgáltatók helyzetének rendezésére irányult. Ennek részeként sor került néhány vezető bank, illetve biztosító részleges államosítására, több esetben beleértve az irányítási kontroll átvételét is. 5. Az említett hatósági intézkedések költségei természetesen igen jelentős terhet rónak az egyes országok adófizetőire. Így például az Egyesült Államok összesített költségvetési hiánya 2009-ben és 2010-ben is várhatóan meghaladja majd a GDP 10%-át, a kormányzati adósságráta pedig minden bizonnyal jelentősen emelkedni fog. Hasonlóképpen várható, hogy az Európai Unió országainak jelentős része is a stabilitási egyezmény kereteit számottevően meghaladó mértékű költségvetési hiánnyal, illetve emelkedő kormányzati adósságrátával fog szembesülni. E terheknél azonban lényegesen nagyobb károkra és veszteségekre kellene számítani, ha a szóban forgó hatósági intézkedések hiányában a gazdaság nagyszámú szereplőjének ellehetetlenülése, és a pénzügyi, valamint a reálgazdasági szektor nagyobb arányú visszaesése következne be. A hatósági intervenciók ma rövidebb és kevésbé súlyos 8

9 recessziót, illetve az amúgy bekövetkezhetőnél csekélyebb helyreállítási költségeket tesznek lehetővé azon az áron, hogy hosszabb távon a következő fellendülés pozitív potenciálja csökken, mert akkor viselni kell majd a mai költekezés miatti közadósságok terheit is. 6. A jelenlegi globális helyzet további alapvető kockázata az, hogy a világgazdasági konjunktúra és a pénzügyi piacok további pályája még a közeljövőre nézve is szokatlanul nagy bizonytalansággal jelezhető előre. Az elmúlt hónapokban különösen nagy gyakorisággal került sor az irányadó előrejelzések negatív irányú és számottevő mértékű módosítására. A kialakult erősen negatív irányzat körülményei között kevés a megbízható támpont annak megállapítására, hogy a gazdasági ciklus, vagy a legfontosabb pénzügyi piacok mélypontja mikor és milyen szinten következhet be, illetve hogy a mélypontot követően milyen lehet a következő fellendülés sebessége, intenzitása. Jelenleg e tekintetben szakmai konszenzus nem létezik. A többséginek tekinthető nézet szerint viszont a konjunktúraciklus mélypontja még 2009-ben, azon belül pedig feltehetőleg az év második felében bekövetkezik, onnan kezdve pedig lassú, elnyújtott fellendülésre lehet számítani. Az IMF már említett legutóbbi előrejelzése például azzal számol, hogy 2010-ben a világgazdaság növekedése a 1,5-2,5% közötti sávba tér vissza, a fejlett gazdaságok pedig átlagosan hajszálnyival, 0-0,5% közötti mértékben gyarapodnak majd. 7. A vázolt helyzetben látható kevés kedvező jel közé tartozik, hogy korai hónapjaiban az üzleti ciklus fejlődésében legelöl álló Egyesült Államok gazdaságában a konjunktúra stabilizálódásának néhány korai bizonyítéka mutatkozott. Ezek közé tartozik a kiskereskedelmi forgalom, egyes munkaerőpiaci és lakáspiaci mutatók, illetve több hangulatés konjunktúraindex stabilizálódása, illetve némi erősödése. Úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen visszaesett infláció, ezen belül egyes fogyasztói árak esése, valamint a már említett hatósági intervenciók lendülete érzékelhetően javított a fogyasztói bizalom szintjén. Európában ennél jóval kevesebb kedvező jel tapasztalható, de a gazdasági hangulat valamelyes javulása, pl. a német gazdaságot illetően, ott is megfigyelhető. Az említett bizonyítékok egyelőre elégtelenek annak megállapításához, hogy a ciklus fordulópontja elérkezett volna. Egybevágnak azonban az Európai Bizottság januári előrejelzésének azzal az optimistának tűnő jóslatával, hogy éves összevetésben mérve a gazdasági visszaesés mértéke második negyedében stabilizálódik, onnan kezdve pedig mérséklődni fog. Európa helyzete: mély recesszió, rövid távon bizonytalan kilátásokkal 8. Az európai kontinens, azon belül pedig különösen az Eurótérség gazdasága a konjunktúraciklus tekintetében jellemzően követi az Egyesült Államokat, annak fejleményeire több negyedévnyi csúszással reagálva. Ez a minta többé-kevésbé az elmúlt egy évre vonatkozóan is érvényesült. Az Eurótérség gazdasága 2007-ben viszonylag erős 9

10 konjunkturális helyzetben 2,6%-kal gyarapodott, és az Egyesült Államokhoz képest némi késéssel érkezett a ciklus lassuló szakaszába. Ebből a helyzetből kiindulva viszont lassulása lendületesebb volt, mint az Egyesült Államoké, évi átlagos növekedése pedig 0,9%-os, hajszálnyival alacsonyabb, mint észak-amerikai partneréé. Ennél is fontosabb azonban, hogy utolsó negyedében az Eurótérség markáns visszaeséssel recesszióba csúszott, korai hónapjában pedig, legalább is az ipari szektor teljesítményét tekintve, teljesítménye még gyorsabban csökkent. Ezzel az alapvetően negatív képpel áll szemben egyes előretekintő konjunktúramutatók kezdeti stabilizálódása, korai hónapjaira vonatkozóan. 9. Az eurótérségi gazdasági konjunktúra további menetét illetően jelenleg érdemi véleménykülönbségek léte érzékelhető. Az Európai Bizottság feljebb már hivatkozott előrejelzése például azzal számol, hogy az eurótérségi GDP 2009-ben átlagosan 2% körüli mértékben csökken, az IMF szerint viszont idén 3%-ot meghaladó visszaesés várható. Érdekes, hogy a évi növekedés várható mértékét mindkét előrejelzés 0-0,5% közé teszi. A két prognózis között az a jelentős különbség, hogy az IMF által várt idei makropályához képest 2010-ben az alternatív előrejelzéshez képest jóval nagyobb arányú stabilizációra volna szükség. Ennél fontosabb módon azonban az ismertetett két jövőkép közös tartalma az, hogy az európai konjunktúraciklus mélypontja várhatóan még 2009-ben bekövetkezik, azt követően pedig viszonylag gyors stabilizálódás várható. Figyelemre méltó viszont, hogy 2010-ben érdemi mértékű gazdasági növekedéssel egyik előrejelzés sem számol. Az üzenet ehelyett az, hogy lassú és elnyújtott fellendülésre kell felkészülni. 10. A magyar pénzügyi szektor számára kulcsfontosságú európai bankrendszer erős pozícióban érkezett a válság kezdetéhez: első feléig mérlege lendületesen növekedett, eszközveszteségei alacsony szinten mozogtak, jövedelmezősége és tőkeellátottsága magas szinten alakult. Helyzete és teljesítménye azonban 2008 folyamán folyamatosan romlott. Az év során a korábbi kedvező volumenhatás nagy része megszűnt, a nem-teljesítő hitelek aránya kétszeresre emelkedett, a jövedelmezőség pedig kismértékben pozitív szintre esett vissza. A bankok a helyzet változására jellemzően egyfajta defenzív fordulattal reagáltak, amennyiben jelentősen szigorították hitelfeltételeiket, illetve tőkemegfelelésük fenntartása érdekében tudatosan visszafogták kockázati expanziójuk sebességét. Az európai kormányok az utóbbi hónapokban nagyarányú tőke- és garanciaprogramokkal siettek a bankok segítségére. Jelentős részben ennek a támogatásnak köszönhető, hogy a kedvezőtlen üzleti fejlemények ellenére az európai bankrendszer átlagos tőkemutatója során mérsékelten emelkedett. Közép-Kelet-Európa: emelkedő kockázati felárak, magas stabilitási kockázat 11. Az elmúlt néhány hónap egyik legkedvezőtlenebb fejleménye a közép-kelet-európai (KKE) országok helyzetének számottevő romlása volt. Ez a folyamat országonként eltérő okokból táplálkozva, de tavaszáig általános jelleget öltve bontakozott ki. A szóban 10

11 forgó változást kiváltó tényezők között megemlítendő egyrészt az energia-, nyersanyag- és alapanyagárak, illetve az elsődleges termékekre alapozott tevékenységek júliustól kezdődően bekövetkezett nagyarányú visszaesése, főként Oroszország és Ukrajna esetében, másrészt a korábbi nagyarányú konjunkturális buborékok elpattanása Észtország, Lettország és Litvánia, legújabban pedig Románia és Bulgária esetében, illetve az európai és egyéb exportkereslet gyors és nagymértékű csökkenése, lényegében a régió valamennyi gazdaságával kapcsolatban. Az említett tényezők nyomán KKE-gazdaságok növekedési teljesítménye utolsó hónapjaiban és elején számottevően romlott, amivel párhuzamosan az egyes országok esetében különböző intenzitású tőkekiáramlásra, illetve a korábbi nettó tőkebeáramlás jelentős mértékű gyengülésére került sor. Az Európai Unió új tagországainak GDP-növekedése például utolsó negyedében, éves összevetésben 1,5%- osra esett vissza, ami a szóban forgó negyedév során 1%-os csökkenséssel egyenértékű. A régió valutái közül több, főként az ukrán, a lengyel, az orosz, a magyar és a román valuta jelentős mértékben leértékelődött, a térség finanszírozásához kapcsolódó kockázati felárak pedig a korábbiakhoz képest jóval magasabb szintre emelkedtek. 12. A KKE-régióban kibontakozó tejesítményromlás Magyarország számára a globális, az európai és a belső eredetű tényezők mellett egy jól elkülöníthető, negyedik kockázatcsoportot testesít meg. A nemzetközi gazdasági, ezen belül a pénzügyi és befektetői közvélemény Magyarországot egyértelműen e régió tagjaként azonosítja, a magyar gazdasági és pénzügyi kapcsolatok kockázati szintjének piaci értékelése tehát szorosan összefügg a régió megítélésével. E tekintetben bizonyos mértékű pozitívum, hogy a korábban a térség egészénél jóval kedvezőtlenebb teljesítményűnek tartott magyar gazdaság a legutóbbi hónapokban jelentősen közelebb került a régió átlagához, legalább is olyan mutatók tekintetében, mint a növekedés, a munkanélküliség, az inflációs teljesítmény, illetve a fiskális egyensúly. Ennél nagyobb jelentőségű negatívum azonban, hogy mindez a térség egésze növekedési és egyensúlyi teljesítményének hanyatlása mellett következik be. 13. A KKE-térség, mint regionális kockázat befektetői megítélésének kulcsfontosságú területe a bankrendszer jövőjével kapcsolatos bizonytalanság. A közép-kelet-európai bankokkal kapcsolatos kétségek részben azok megnövekedett likviditási kockázataihoz fűződnek, a szokatlanul magas kockázati felárakkal, illetve a nyugat-európai anyabankok részéről a korábbiaknál korlátozottabb támogatási képességgel összefüggésben. Jelentős továbbá a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy a kibontakozó gazdasági visszaesés mekkora hitelkockázati költséggel fog járni a térség bankrendszerei számára. E tekintetben külön aggodalom tárgya a régió egyes valutáinak leértékelődése, illetve néhány, az euróval szemben rögzített árfolyamrendszerű gazdaság esetében az árfolyam fenntarthatóságának kétséges volta, olyan esetekben, ahol a fennálló hitelállományon belül jelentős a devizahitelek aránya. Ilyen jellegű aggodalmak fogalmazódtak meg széles körben a balti országokkal, Magyarországgal, Romániával, és kisebb mértékben Lengyelországgal kapcsolatban. 11

12 Magyarországi feltételek: erős keresleti, jövedelmi és munkaerőpiaci sokk 14. A magyar gazdaság külső feltételrendszere és növekedési teljesítménye az elmúlt félév során számottevően romlott. A hazai gazdasági növekedés hagyományos hajtóerejét jelentő exportszektor, elsősorban pedig az ezen belül legfontosabb gépipar főként az autógyártás és elektronikai ipar termékeivel szemben megnyilvánuló külső kereslet az év folyamán nagyarányú visszaesésen ment keresztül. Ennek következtében végére, elejére az ipari termelés éves összevetésben mintegy 20-25%-kal csökkent, ami az Európai Unió teljes ipari szektorának ugyancsak nagymértékű, januárban átlagosan 16%-os visszaesésénél kedvezőtlenebb, de az egyes tagországok közül korántsem a legsúlyosabb hanyatlást jelentette. Az exportszektor gyengesége utolsó negyedében egyértelműen átterjedt a belföldi gazdaságra is, és a fogyasztási, valamint a beruházási kiadások tekintetében egyaránt számottevő csökkenéshez vezetett. A GDP ebben az időszakban éves összevetésben 2,3%-kal csökkent. Az így kialakult trend alapvető jellemzője, hogy a külső kereslet és az ipari termelés egyelőre tovább gyengül, és első negyedében a GDP tekintetében is további visszaesésre kell számítani. 15. A külső kereslet hanyatlásának hatását jelentősen súlyosbították a nemzetközi pénzügyi szektor feljebb már említett, őszi sokkszerű eseményei. A szóban forgó eseménysor kezdete a Lehman Brothers csődjének szeptember közepi bejelentéséhez köthető, amely napokon belül a kockázati felárak nagyarányú emelkedését, illetve a globális tőkeáramlás irányának hasonló mértékű változásait eredményezte. Így például a magyar szuverén adósságnak az ötéves CDS-spreadben megjelenő kockázati felára az év korábbi szakaszára jellemző bázispontról október második felében a történelmi csúcspontot jelentő 600 bázispontra emelkedett, a forint államkötvény-piacról külföldi tőke áramlott ki, a bankrendszerben pedig a valutaswap-piacon kínálati hiány lépett fel. A hatóságok a magyar gazdaság külső adósságai nagyjából egyéves lejárati terhének megfelelő méretű IMF/EUhitelcsomaggal, az európai és a svájci jegybankkal kötött finanszírozási megállapodásokkal, illetve a részben az utóbbiakra alapozott jegybanki likviditásteremtő eszközök alkalmazásával, valamint a jegybanki alapkamat emelésével, a betétekre adott állami garancia gyakorlatilag korlátlan kiterjesztésével, az államkötvény-kibocsátások visszafogásával, és az IMF-program részeként egy a hazai hitelintézetek számára felállított, állami tőketámogatást és garancianyújtást lehetővé tevő konstrukció létrehozásával reagáltak. 16. Utólag megállapítható, hogy az említett intézkedések az októberi sokkra megfelelő és sikeres közvetlen választ adtak, amennyiben a hazai pénzügyi rendszer stabilitása az októberi sokkot követően ténylegesen helyreállt. Az év vége felé a bankok forint- és devizalikviditási helyzete stabilizálódott, a szuverén CDS-spread és az államkötvény-piaci hozamkövetelmények jelentősen csökkentek, sőt, átmenetileg a forint is számottevően erősödött, ami 12

13 lehetőséget nyújtott a jegybanki kamatszint két alkalommal történő újbóli mérséklésére is. Azonban semmi sem lett ismét egészen a régi. A szuverén kockázati felár ugyanis csupán átmenetileg, és mindössze a bázispontos szintig enyhült, januárban pedig, ezúttal sokkal inkább a KKE-régióval kapcsolatos növekvő piaci aggodalmak miatt a feltételek újabb általános romlása bontakozott ki. Ennek keretében a február végére a forint történelmi mélypontot jelentő EURHUF 320-as árfolyamszintre gyengült, az ötéves CDS-spread, illetve az államkötvények hozamszintje ismét az október végi szintekre emelkedett, a jegybanki kamatmérséklés folyamata pedig az október előttinél magasabb szinten elakadt. E folyamatnak március elején a globális befektetői hangulat némi javulása, a KKE-régió eszközeinek erősödése, a fejlett gazdaságok újabb jegybanki intézkedései, illetve a magyar jegybank által végrehajtott verbális és valutapiaci intervenció vetett végett. A helyzet azonban változatlanul sérülékeny, a forint továbbra is viszonylag gyenge pozícióban van, a kockázati felárak, illetve a forrásköltségek pedig változatlanul magas szinten állnak. 17. A szinte folyamatosan érvényesülő sokk-közeli helyzet, illetve az immár tartósan magas forrásköltségek markáns negatív hatást gyakorolnak a hazai bankrendszer szolgáltató képességére. A forint- és az euróhitelek ügyfélkamatai szeptember óta jelentősen emelkedtek, a bankok nagy része pedig, a forinttal szembeni tekintélyes árfolyamvolatilitás, illetve a swappiac októberi illikviditása miatt felhagyott a svájci frankban történő hitelezéssel. Emellett általános jellegű hitelkínálati korlát is kialakult. A kereskedelmi forrásszerzés erősen megnehezedett, a külföldi anyabankok pedig, amelyek az októberi sokk alkalmával számottevő összegű új forrásokat bocsátottak magyar leánybankjaik részére, azok likviditásának megerősítése céljából, azóta gyakorlatilag változatlan szinten tartják leányaik finanszírozását, a kockázati expanziót pedig, csoportszintű tőkemegfelelésük védelmében érdemi mértékben korlátozzák. Ez utóbbi törekvés a gyakorlatban a hitelezési feltételek jelentős szigorításában nyilvánul meg, mind az ár-, mind pedig a nem-árjellegű feltételek tekintetében, és elsősorban az alacsonyabb üzleti marzzsal jellemezhető vállalati hitelezési tevékenységet sújtja. A mérleg- és hitelállományok növekedése közepe óta igen jelentős mértékben lassult: a növekedés jelenleg gyakorlatilag annyi, amennyit a lakossági betét- és kötvényállomány növekedésének a gyengülő pénzügyi pozíciójú vállalatok betétcsökkenésén felüli szerény többlete, illetve az anyabanki körön kívülről szerzett, ugyancsak mérsékelt összegű külföldi források megengednek. Az itt tárgyaltakból fakadó negatív következmény pedig az, hogy a gyengülő hitelkínálat hozzájárul a csökkenő külső kereslet által amúgy is erősen sújtott reálgazdasági konjunktúra további lanyhulásához. 18. Az említett reálgazdasági és pénzügyi események hatására jelenleg régóta nem látott erős termelési, jövedelmi, munkaerő- és ingatlanpiaci sokk van kibontakozóban. Az ipari termelés feljebb már említett markáns csökkenése mellett figyelemre méltó az építőipari teljesítmény januári 16%-os éves szintű visszaesése. Ugyanebben a hónapban az egy főre eső nettó reálkeresetek csökkenése éves összevetésben 7%-os, a foglalkoztatott létszám 13

14 zsugorodása 2,5%-os volt. A kiskereskedelmi forgalom egy éve alatt 3%-kal csökkent, az új autók vásárlása viszont első két hónapjában több mint egyharmaddal esett vissza. Hasonlóak a legutóbbi lakásvásárlási adatok is, amennyiben a közép-magyarországi újlakásvásárlás 2008-ban 30-40%-kal, a használt lakások forgalma 20-25%-kal esett vissza. Az év utolsó negyedében azonban a használt lakások piacának aktivitása még ennél is lényegesen gyengébb volt. 19. Itt természetesen meg kell jegyezni, hogy az ingatlanpiaci lanyhulás és a fogyasztói kereslet visszaesése jelentős részben már a októberi pénzügyi sokkot megelőzően bekövetkezett, e területen tehát a hitelexpanzió lassulása keresleti és kínálati tényezők együttes hatásából származott. Jelentősen más a helyzet azonban a vállalati szektor esetében, ahol a banki hitelezés dinamikájának nagyobb arányú visszaesése lényegében megszűnése nagyobb arányban írható az erősödő hitelkínálati korlát számlájára. A vállalati hiteldinamika ilyen alakulása számottevően növelte a szektor fizetőképességi problémáit. A felszámolási, végelszámolási és csődeljárások száma 2008-ban 16%-kal nőtt bár a csődráta a vállalkozások számának gyors növekedése miatt lényegében stagnált, a vállalatközi fizetések átlagos időtartama pedig jelentősen hosszabbodott. Ennek paradox módon azok a döntően kisméretű vállalkozások lehetnek az elsőrendű kárvallottjai, amelyek jelentős részben nem hitelképesek, és így közvetlenül nem érintettek a banki hitelkínálat csökkenésében. Viszont jellemzően ezek a vállalkozások állnak a vállalatközi fizetési lánc végén, mely okból esetükben a közvetett hatások is igen súlyosak lehetnek. 20. A korábbiaknál jóval kedvezőtlenebb finanszírozási körülmények között a magyar helyzet jelentős pozitívuma, hogy 2008-ban sikerült az államháztartás hiányát az euróbevezetés kritériumának megfelelő, a GDP 3%-a körüli szintre csökkenteni. Ezzel a magyar költségvetés korábbi, az európai körülmények között kirívóan kiegyensúlyozatlan jellege megszűnt. Sőt, a legutóbbi időszakban számos európai ország költségvetési hiánya jelentősen növekedett, s ezért ma a magyar államháztartás egyre inkább az egészségesebb európai példák közé tartozik. Ezzel szemben kedvezőtlen körülmény, hogy a fennálló finanszírozási nehézségek, valamint a EU-konvergenciaprogram és az IMF-megállapodás 14

15 fiskális egyensúlyi vállalásai miatt a költségvetési politika nem használható a recesszió leküzdésére alkalmazott stabilizátorként, mert az eredeti várakozásoknál nagyobb recesszió miatt kieső bevételeket újabb bevételnövelő, vagy kiadáscsökkentő intézkedésekkel ellensúlyozni lesz szükséges. Hasonló a helyzet a jegybanki kamatpolitikával, amelyet a legutóbbi hónapokban jelentősen lecsökkent infláció ellenére, a kitartóan magas kockázati felárak miatt nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben lehet a gazdaság élénkítésére felhasználni. A makrogazdasági egyensúly fenntartásának elsődlegessége miatt 2009-ben meglehetősen mély gazdasági visszaesésre kell felkészülni, az azt követő fellendülés pedig még abban az esetben is inkább csak lassú és elnyújtott lehet, ha az európai ciklus fordulata a jelenlegi hivatalos várakozásoknak megfelelően még közepén bekövetkezik A pénzügyi szektor fő kockázatai 21. A gazdasági és pénzügyi környezettel kapcsolatban a fentiekben leírtakból egyenesen következik, hogy a magyar pénzügyi szektor általános kockázati szintje jelenleg magas, és a legutóbbi hasonló jelentésünk óta elmúlt fél év során számottevően emelkedett. A hazai pénzügyi szektornak és ügyfeleinek az elkövetkező egyéves időszakban várhatóan a következő fő kockázatokkal kell számolnia: - a bankrendszer, a szövetkezeti hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások tekintetében rendkívül magas hitelkockázattal, főként az adósok helyzetének markáns, kedvezőtlen irányú változásából adódóan; - főként a bankrendszer tekintetében magas likviditási kockázattal, részint a jelenlegi különösen kedvezőtlen környezeti feltételekből, részint egyes belső szerkezeti adottságokból adódóan; - valamennyi szolgáltatói alszektor esetében folytatólagosan intenzív piaci kockázattal, a változatlanul magas tőke- és valutapiaci volatilitás, illetve az említettekkel és egyes eszközpiacokkal kapcsolatos számottevő negatív trendkockázat miatt; - ugyancsak valamennyi alszektor tekintetében romló üzleti eredménnyel, illetve jövedelmezőséggel a korábbiaknál jóval lassabb állományi és forgalmi expanzió, valamint a magas forrásköltségek és az erősödő szolgáltatói verseny, a várható hitelveszteségek, és egyes eszközök potenciális leértékelődése következtében; - a hitelintézetek, a biztosítók és a befektetési vállalkozások esetében a korábbiaknál jóval szorosabb tőkehelyzettel, a belső tőkeképződés gyengülése, az anyaintézményi támogatás korlátozottsága, a kereskedelmi forrásokból igénybe vehető tőkefeltöltés nehézségei, illetve a jelentősen megemelkedett sokkvalószínűség miatt; - a befektetési alapok, a pénztárak, a befektetési egységhez kötött életbiztosítások és a portfóliókezelt vagyonelemek esetében a folytatólagosan gyenge hozamteljesítmény veszélyével, amely a szolgáltatói reputáció és a fogyasztói kereslet csökkenéséhez vezethet; - a tisztességes szolgáltatói magatartáshoz kapcsolódó kockázatokkal, amelyek a jelenlegihez hasonló nehéz üzleti, illetve kiélezett versenyhelyzetben jellemzően növekednek; és végül - szokatlanul magas stratégiai kockázattal, amennyiben valamennyi szolgáltató számára döntően fontos, hogy az elkövetkező időszak szokatlanul nehéz feltételeihez igazodó, belsőleg konzisztens és megfelelően óvatos üzleti tervet alakítson ki és hajtson végre. 15

16 22. Az előzőekkel szemben a pozitív oldalon a következő tényezők vehetők figyelembe: - a jelenlegi magas környezeti kockázatokat mérsékli, hogy a hatóságok az elmúlt kéthárom évben folyamatosan a makrogazdasági egyensúly szempontjait előnyben részesítő gazdaságpolitikát érvényesítettek, illetve hogy a magyar pénzügyi rendszer stabilitásának fenntartásához az IMF, az Európai Unió és más hivatalos szervezetek részéről erőteljes nemzetközi támogatás áll rendelkezésre; - az elmúlt év során a magyar pénzügyi szolgáltatókat tulajdonló külföldi anyaintézmények részéről leányvállalataik irányában folyamatosan erős támogatás nyilvánult meg, az előbbiek ugyancsak nehezedő helyzete ellenére; illetve - a magyar pénzügyi szolgáltatók, ezen belül pedig a leginkább veszélyeztett helyzetű bankok teljesítménye és helyzete a jelenlegi nehéz körülményekhez, illetve az összehasonlítható nemzetközi irányzatokhoz képest több, mint kielégítő, ami a szóban forgó intézmények figyelemre méltó ellenálló- és alkalmazkodó-képességét bizonyítja. a. Hitelkockázat: szaporodó nem-teljesítés itthon és a KKE-régióban 23. Az elkövetkező év legkiemelkedőbb kockázata a hitelminőség markáns romlásának, illetve ebből származóan a hitelpiaci intézmények nagyarányú veszteségeinek a reális lehetősége. Az említett fenyegetés egyrészt a hazai lakosságnak a egésze során dinamikusan tovább növekedett eladósodásából, másrészt a közepe óta jelentősen szigorodó hitelezési feltételekből, harmadrészt a hiteladós hazai ügyfeleket jelenleg és az elkövetkező időszakban érő termelési, jövedelmi és munkaerőpiaci sokk hatásaiból, negyedrészt pedig a KKE-régióval szemben fennálló ügyfélkövetelések esetében a térség egyes országai szuverén- és kereskedelmi kockázatainak számottevő növekedéséből fakad. Az ügyfélhitelek körében tapasztalható nem-teljesítés egészében, nemzetközi összevetésben vizsgálva a mérsékelt és a közepes szint közé volt tehető. Az év során azonban végig megfigyelhető volt a hitelkockázati költségeknek, illetve a nem-teljesítő hitelek állományának és arányának jelentős arányú növekedése, s ez a folyamat az év vége felé érzékelhetően tovább gyorsult. A kibontakozóban lévő gazdasági visszaesés fényében gyakorlatilag bizonyosnak tekinthető, hogy 2009-ben a szóban forgó irányzat tovább folytatódik, csupán tendencia sebessége, illetve intenzitása kérdéses. 16

17 24. A háztartások adóssághelyzetének romlása a szektor pénzügyi kötelezettségeinek növekedésén, illetve adósság- és adósságszolgálati rátájának emelkedésén egyaránt nyomon követhető ban a háztartások összes hiteladóssága 30%-kal gyarapodott, a rendelkezésre álló jövedelmekhez mért adósságrátája pedig 51%-os szintről 64%-ra nőtt. A változásban jelentős szerepet játszott a forintnak elsősorban a svájci frankkal szembeni számottevő leértékelődése, amennyiben pusztán az új folyósításokat és a fennálló hitelek törlesztését figyelembe véve az adósság éves növekedése mindössze 17%-ot tett volna ki. Az adósságszolgálati ráta tekintetében hasonló változás figyelhető meg: a becsült törlesztési és kamatteher mértéke mintegy 25%-kal emelkedett, s végén a szektor összjövedelmének nagyjából 19%-ára volt tehető. Tekintettel arra, hogy ebben az időpontban a háztartások összes adósságának 69%-a devizában, ennek túlnyomó részében pedig svájci frankban állt fenn, a forint további értékvesztése az adósságterheket, illetve a várható hitelveszteségeket növelő tényezőként értékelhető. Ezt a hatást jelentős mértékben súlyosbíthatják a recesszió hatásai, ezen belül elsősorban a munkajövedelmek csökkenése, illetve a munkahely elvesztése esetén számos adós jövedelmeinek elapadása. 25. A nem-pénzügyi vállalatok adóssághelyzete annyiban kedvezőbbnek tűnik, hogy e szektor pénzügyi kötelezettségei több évre visszamenően, illetve 2008-ban is jóval nagyobb stabilitást mutattak, mint a lakosság eladósodása. Az összes pénzügyi kötelezettség állománya 2008-ban 6,5%-kal, az ezek mintegy felét kitevő tehát nemzetközi összevetésben viszonylag mérsékelt arányú adósság állománya pedig 12%-kal emelkedett. Az év végén az összes vállalati adósság az éves GDP 123%-át tette ki. A vállalati szektor a háztartásokhoz képest sokkal kevésbé van kitéve a valutaárfolyam változásának, mert adósságának mindössze egyharmada áll fenn devizában, bevételeinek viszont jóval nagyobb része, vagyis a forint leértékelődésével szemben bizonyos mértékű természetes fedezettel rendelkezik. 26. Egyéb tényezőket tekintve viszont a vállalati szektor helyzete kedvezőtlen. A reálgazdasági kereslet legutóbbi jelentős arányú csökkenése közvetlenül a vállalatokat sújtja, különös tekintettel a dekonjunktúra által leginkább érintett ágazatokra, mint például az 17

18 exportszektor, vagy az ingatlanágazat, illetve a kisebb méretű, a termelési és fizetési láncban hátul álló vállalkozásokra. Ehhez hasonlóan főként a vállalatokat sújtotta a banki hitelkínálat lendületének a legutóbbi hónapokban bekövetkezett visszaesése, amelynek nyomán a vállalati hitelállomány növekedése tranzakciós alapon mérve gyakorlatilag teljesen leállt. Ez jelentős részben azért következhetett be, mert a fokozódó hatékonysági kényszerek alatt működő bankok a rendelkezésre álló korlátozott forrásokból inkább a magasabb üzleti marzzsal jellemezhető kiskereskedelmi üzletágat részesítették előnyben, a vállalatok egy része pedig a szigorúbb feltételek miatt egyszerűen kiszorult a banki hitelezésből. E folyamat veszélyei nagyok és nyilvánvalóak, mert folytatódása esetén számos vállalat pénzügyei ellehetetlenülhetnek, ami végső soron a közvetlenül érintett körön messze túlmutató tovaterjedő hatásokkal járhat. 27. A közép-kelet-európai régió hitelkockázatait illetően figyelmet érdemel, hogy a fenyegetés forrásai és érvényesülési mechanizmusai a magyarországi helyzethez nagyon hasonlóak, mert a régió és Magyarország makrogazdasági helyzete és pénzügyi folyamatainak közelmúltbeli története számos hasonlóságot mutat. Néhány ország, különösen pedig Ukrajna, Oroszország, Románia és Bulgária esetében azonban az ottani ügyfélkövetelések veszélyeztetettsége 2009-ben a magyarországinál is érdemben nagyobb lehet. 28. A hitelkockázati költségek fenyegető jelentős emelkedésével kapcsolatban különösen fontos körülmény, hogy azok tényleges mértéke végső soron jelentős részben a szolgáltatók és a hatóságok viselkedéseitől fog függeni. E tekintetben alapvető jelentőségű, hogy a szolgáltatók megfelelő alkalmazkodási lehetőséget biztosítsanak a nem-teljesítő, vagy közvetlenül fenyegetett adósaik számára, a körülményektől függően előtörlesztési, valutakonverziós, illetve újratárgyalási lehetőségek rugalmas biztosításával. Különösen egyes lakossági hitelek újratárgyalása kínál komoly lehetőségeket, mert a nemzetközi összehasonlításban legfeljebb közepes adósságráta, illetve a viszonylag magas adósságszolgálati ráta közötti ellentmondás egyik fő oka éppenséggel a hazai jelzálogfedezetű lakáshitelek viszonylag rövid átlagos lejárata. 29. Ugyancsak fontos, hogy a hitelpiaci intézmények hitelezési feltételeik az egy évvel korábbi állapothoz képest amúgy teljesen indokolt szigorítása tekintetében tanúsítsanak ésszerű mérsékletet, illetve hogy anyaintézményeik biztosítsák számukra a hazai pénzügyi stabilitás fenntartásához minimálisan szükséges tőkét és forrásokat. Az említettek tekintetében természetesen a hatóságoknak is számos költségvetési, jegybanki és felügyeleti eszköz áll rendelkezésére. A már felépült, és a jelen körülmények veszélyeztetett adósságpozíciók védelmében jelentős például az a törvényi lehetőség, hogy az állam a válság következtében a munkahelyüket elvesztett adósok számára jelentő átmeneti fizetési könnyítést tegyen lehetővé. Hasonlóképpen fontos a rendelkezésre álló hatósági eszközök felhasználása a hitelpiaci szolgáltatók tőke-, garancia-, likviditás- és forrástámogatása tekintetében. Döntő jelentőségű azonban, hogy a banki adósoknak nyújtott kormányzati segítség ne adjon felmentést a banki adósoknak korábbi finanszírozási döntéseik pénzügyi következményei alól. Egy ilyen megoldás ugyanis a bankrendszer egészének működését veszélyeztető hatalmas erkölcsi kockázattal járna, illetve a mentesítés költségei miatt az adófizetők közösségét nagy arányban és igazságtalanul sújtaná. 18

19 30. A hitelkockázatokkal kapcsolatban hangsúlyozni kívánjuk két, hatósági felelősségi körbe tartozó információs rendszer felállításának, illetve fejlesztésének igényét. Az egyik a hitelezési üzletágnak a létező legjobb iparági gyakorlat normái szerinti, prudens működtetéséhez, a hitelbírálati folyamat transzparenciájához elengedhetetlen teljeskörű lakossági hitelnyilvántartás rendszerének felállítása, a másik pedig az ingatlanok, mint finanszírozandó hitelcél, illetve mint hitelfedezet pontos értékeléséhez szükséges, nyilvános és könnyen áttekinthető hatósági ingatlanár-statisztika fejlesztése. Véleményünk szerint téves volna e két fejlesztési feladat adminisztratív, illetve költségvetési többletteherként, esetlegesen a szolgáltatók és ügyfeleik jogainak korlátozásaként való felfogása. Az említett rendszerek felállítása ugyanis a hitelbírálathoz, illetve a fedezetértékeléshez kapcsolatos adminisztrációt egyszerűsítené, a kapcsolódó a bankok, ügyfeleik, vagy az adófizetők számára felmerülő hitelkockázati költségeket pedig jelentősen csökkenthetné. Egyszerűbben fogalmazva a hitel mindenki számára olcsóbb lehetne, mint ma. b. Likviditási kockázat: kivételesen kedvezőtlen környezet, belső gyengeségek 31. A likviditási kockázat magas szintje, illetve súlyosbodása a magyar pénzügyi szektorban jelenleg főként a bankrendszerrel kapcsolatban merül fel. A probléma számos összetevőből áll, amelyek fejlődése a közelmúltban külön-külön jellemzően negatív irányban zajlott, a jelen körülmények közötti kapcsolódásuk pedig különös körültekintést igénylő nehéz helyzetet eredményez. Az említett tényezők két csoportba sorolhatók: egyrészt a bankrendszer évek során felhalmozott belső, szerkezeti sajátosságai, másrészt pedig a legutóbbi időszakban gyorsan és jelentősen romló környezeti feltételek. 32. A belső sajátosságokat illetően az első szembetűnő vonás a viszonylag magas hitel/betét arány, amely a banki ügyfélhitelek és ügyfélbetétek viszonylatában a végéig terjedő öt év alatt mintegy másfélszeresére, 155%-os szintre nőtt. Ez azt jelenti, hogy a magyar bankrendszernek folyamatosan jelentős mértékű nagykereskedelmi jellegű finanszírozásra van szüksége, ami legnagyobb részben külföldi forrásból állhat rendelkezésre. További, az évek során fokozatosan kialakult szerkezeti sajátosság a számottevő méretű lejárati transzformáció. Ennek jellemző ténye, hogy a bankrendszernek a három hónapnál rövidebb lejáratú szegmensben az összes eszköz egynegyedét kitevő forrástöbblete van, amely eszköztöbbletként az öt éven túli lejáratú szegmensben jelentkezik. Az ebből kialakuló aszimmetria a likviditási kockázat egyik fontos összetevője, annak ellenére, hogy a rövidlejáratú forrástöbblet túlnyomó részét alkotó folyószámla-betétek nagy része közgazdasági szempontból tartós forrásnak minősíthető. 33. Az előzőeken túl további jelentős tény a bankok mérlegében létrejött, az összes eszköz mintegy egynyolcadát kitevő hosszú nettó devizapozíció, amely a devizahiteleknek az évek során folyamatosan emelkedő arányából, illetve ezeknek a devizaforrások fölötti növekvő 19

20 többletéből származik. A mérleg ilyen értelmű aszimmetriájából adódik, hogy a bankoknak a kialakult kamat- és árfolyamkockázati, illetve kincstári pozíciókra folyamatosan fedezetet kell teremteniük, a kincstári fedezet megújításának igénye pedig likviditási kockázatot hoz létre. Végül, a hazai bankrendszer egyes intézményei jelentős külföldi, azon belül főként középkelet-európai ügyfélhitel-állománnyal rendelkeznek, amelyeket részben helyi ügyfélbetétek finanszíroznak. Ez a sajátosság tovább növeli a globális és hazai eredetű likviditási kockázatokat, amennyiben pl. egy jelentős tőkekiáramlás esetén a helyi ügyfélbetétek állománya jelentősen megfogyatkozik. 34. A fent ismertetett szerkezeti gyengeségek különös jelentőséget kaptak az elmúlt időszakban megromlott pénzügyi és gazdasági feltételek között. Mint már említettük, nagykereskedelmi források ma csak szokatlanul drágán, illetve hosszabb lejáratra időnként egyáltalán nem állnak rendelkezésre. Az üzleti marzs szűkülése miatt a szükséges források megszerzése egyre kevésbé lehet árkérdés. A hazai bankok esetében a nagykereskedelmi források nagy részét változatlanul a külföldi anyaintézmények bocsátják rendelkezésre. Az anyabankok 2008-ban jelentősen bővítették az említett állományokat, különösen az októberi válsághelyzet időszakában, leányaik likviditásának megerősítése érdekében. Másrészt az anyabanki finanszírozás átlagos lejárata is rövidült, illetve november óta tranzakciós alapon e források bővítésére sem került sor. A nyugat-európai bankok jellemző helyzetét tekintve 2009-ben arra érdemes számítani, hogy az anyabanki finanszírozás Magyarország irányába nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben bővülhet. 35. A nagykereskedelmi finanszírozás korlátozottsága a hazai bankrendszerben csak részben jelentkezik közvetlenül likviditási problémaként. Ez azért lehet így, mert a bankok a drasztikusan csökkenő lendületű forrásbővülést a hitelezési feltételek szigorításával, illetve kockázati expanziójuk visszafogásával a mérleg eszközoldalán is érvényesítik. A folyamat azonban végső soron mégis csak a likviditási kockázat növekedését kell, hogy eredményezze. Egyrészt úgy, hogy az általános forrásszűke körülményei között a bankközi hitelezés intenzitása csökken, másrészt pedig úgy, hogy az eredményül adódó hitelszűke főként a vállalati, kisebb mértékben pedig a lakossági szektor betéti bázisát gyengíti. Így hiába lassul a banki hitelexpanzió, a nagykereskedelmi forrásszükséglet nem feltétlenül csökken, mert a hitel- és a betéti állomány növekedési görbéje adott esetben nem fog összezárni. 36. A jelenlegi forrásszűke körülményei között különösen fontos pozitívum, hogy a Jegybank őszétől kezdve fokozatosan számos forint- és devizalikviditást bővítő eszközt vezetett be, részben az Európai Központi Bankkal és a Svájci Nemzeti Bankkal kötött finanszírozási megállapodások támogatásával. A devizalikviditás bővítésének külön hangsúlyt ad a swappiac októberi kiszáradásának ténye, amely helyzetet csak a Jegybank hathatós beavatkozása révén sikerült feloldani. 20

21 37. Az egyéb alszektorok esetén a likviditási kockázat jellemző módon sokkal kevésbé számottevő, mint a banki körben. A szövetkezeti hitelintézetek hitelállományuk fölött jelentős ügyfélbetét-többlettel rendelkeznek, a pénzügyi vállalkozások túlnyomó része pedig a tulajdonossal kötött finanszírozási megállapodás alapján hitelez. A biztosítás jellemzően előre finanszírozott szolgáltatás, amelynek tartalékai, a szövetkezetek forrástöbbletéhez hasonló módon túlnyomórészt azonnal értékesíthető eszközökbe van befektetve. Az alapszerűen kezelt megtakarítási formák, vagyis a befektetési alapok, a pénztárak és a befektetési egységhez kötött életbiztosítás körében ehhez hasonló a helyzet. Az egyetlen jelentős kivételt adó terület a nyíltvégű ingatlanalapok köre, ahol második felében az alapok jellemző tömeges tőkekivonási hullám nyomán számottevő likviditási probléma alakult ki. Tekintettel arra, hogy az eszközpiacok jelenlegi nyomott állapotában tömeges ingatlanértékesítésre nincs mód, e problémára a rövid távú megoldás részben az alapok zárttá alakítása, részben pedig adott esetben a szponzorbank általi meghitelezése, illetve a visszaváltott befektetési jegyek lejegyzése lehet. Hosszabb távon pedig hasonló helyzet kialakulását az ingatlanalapok szabályozásának módosításával célszerű megelőzni. c. Piaci kockázat: folytatódóan magas volatilitás, bizonytalan trendkockázatok 38. A piaci kockázatok tekintetében az elsődleges veszélyforrás a pénz-, valuta- és tőkepiacok folytatódó, történelmi mértékkel igen nagymértékű volatilitása, amely a 2006 óta bekövetkezett időszakosan ismétlődő sokkok fényében, mintegy állandósult, a legutóbbi fél év eseményeit tekintve pedig erősödő tendenciának tűnik. Az említett sokkok az utóbbi idők tapasztalatai szerint egy naptári év során akár három-négy alkalommal is bekövetkezhetnek, globális, regionális vagy akár országspecifikus okokból is, közvetlenül veszélyeztetve a pénzügyi közvetítés szokásos üzletmenetét, valamint a közvetített vagyonok, a szolgáltató intézmények és az ügyfelek stabilitását. 39. A piaci volatilitás által leginkább veszélyeztetett területeknek magyar szempontból jelenleg, és további részében is a forintárfolyam, a szuverén-, illetve valutakockázati felár, valamint az utóbbiak révén a forint államkötvény-piaci hozamkövetelmények tekinthetők. Emellett, a októberben történtekből kiindulva jól látható, hogy a jegybanki alapkamat kiigazításán keresztül a hazai pénzpiaci kamatszint is számottevő volatilitásnak van kitéve. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hazai pénzügyi közvetítés alapvető piaci kategóriái kivétel nélkül érintettek, ami az ismétlődő kilengések pénzügyi és reálgazdasági hatásait számottevően fokozza. 40. A piaci volatilitás mellett 2009-ben számottevő trendkockázatok is fenyegetnek. Ezek közül elsősorban a forintárfolyam további alakulása tekinthető kulcskérdésnek, mégpedig főként és kiemelkedő módon a devizahitelek adósait, közvetve pedig a hitelpiaci szolgáltatókat sújtó veszteségek, illetve portfólióromlás lehetősége miatt. A forint további 21

22 értékvesztésének kockázata annak ellenére sem elhanyagolható, hogy a magyar gazdaság relatív árszínvonalát, illetve munkatermelékenységi szintjét vagyis a rövid távú árfolyamegyensúlyt meghatározó legfontosabb fundamentális tényezőket tekintve a forint jelenleg számottevően alulértékelt állapotban van, és a recesszió körülményei között egyre kevesebb bizonyíték van arra, hogy Magyarország kereskedelmi partnerei jobb növekedési teljesítményt nyújtanának. Ilyen körülmények között a forint időről időre visszatérő instabilitása elsősorban annak tudható be, hogy a befektetők a hazai bankrendszer helyzetének jelentős romlására számítanak, amely nagyarányú gazdasági visszaeséshez, illetve jelentős további költségvetési terhekhez vezethetne. E gondolatmenet különös veszélye, hogy egyfajta negatív hatású cirkularitást tartalmaz: a forint gyengeségét a bankrendszerrel kapcsolatos aggodalmak súlyosbítják, utóbbiak viszont jelentős részben éppen a devizahiteleknek a leértékelődő forint miatti minőségromlásával kapcsolatos várakozásokra támaszkodnak. 41. A valutakockázattal kapcsolatban megemlítendő továbbá, hogy a devizahitelekkel kapcsolatban tárgyalt közvetett kitettséget leszámítva a bankok saját pozíciói folyamatosan nagy mértékben fedezettek, sőt a forint leértékelődése az átlagos hazai bankot jellemzően mérsékelt közvetlen árfolyamnyereséghez juttatja. A leértékelődő forint ezzel szemben negatív hatást gyakorol a tőkemegfelelési mutatóra, amit tovább fokozhat az körülmény, hogy a gyenge forint többnyire a forint hozamgörbe emelkedésével jár együtt. Egy ilyen jellegű sokknak a jelenlegi piaci körülmények közötti viszonylag magas valószínűsége a megfelelő tőketartalékok képzésének fontosságára figyelmeztet. 42. A valutakockázat a pénzügyi szektor nem-banki szolgáltatóinak saját pozícióit tekintve jellemzően mérsékelt közvetlen jelentőséggel bír. A vagyonkezeléssel foglalkozó szolgáltatók számára nagy jelentőségű viszont a forint államkötvény-piacnak és a részvénypiacnak a ben mindeddig folytatódó lejtmenete. A kezelt vagyonok leértékelődése a szolgáltatókat főként a vagyonarányos díjak csökkenése miatt sújthatja, a szolgáltatás iránti kereslet csökkenésével, ezen belül a bankbetétek irányába történő tőkeramlással, valamint az eszközök leértékelődésével kapcsolatban. A forint államkötvény-piacon tapasztalható leértékelődés ezen kívül a bankok és a befektetési vállalkozások saját eszközeit érinti kedvezőtlenül. E szempontból sajátos helyzetben vannak a biztosítók, amelyek a hazai számviteli szabályok szerint kötvényállományuk tekintetében nem folytatnak valós piaci értékelést, s ezért tartalékaikat jelentős kötvényállományuk másodpiaci árfolyamesése csak mérsékelten érinti. A biztosítók ennek ellenére a tőkepiac lejtmenetén sokat veszíthetnek, mégpedig főként a befektetési egységhez kapcsolódó, a korábbi években gyorsan bővülő állományú életbiztosítások iránti kereslet megcsappanása következtében. 43. A piaci kockázatok sajátos fajtája az eszközpiacokhoz kapcsolódik. Ezek közül a hazai pénzügyi szektort tekintve főként az ingatlan- és a gépjárműpiac helyzete kiemelkedő 22

23 jelentőségű, részint az említettekhez kapcsolódó, tekintélyes arányú hitelezési ágazat keresleti oldala, részint a szóban forgó területeken szolgáltató adósok fizetőképessége, részint a hitelállomány tekintélyes része mögé fedezetként lekötött ingatlanok és a gépjárművek, illetve az ingatlanalapok által vásárolt eszközök értéke és eladhatósága tekintetében. Mint a jelen kockázati körképben feljebb már kifejtettük, várhatóan mindkét területen kedvezőtlen időszak lesz, az ingatlanok és a gépjárművek iránti szokatlanul alacsony kereslet miatt. E körülmény miatt az érintett üzleti területeken a résztvevők különös óvatosságára lesz szükség. d. Jövedelmezőség: kritikus tényező, többszörös nyomás alatt 44. A magyar pénzügyi szektor tőkejövedelmezősége a évi csúcsot követően évrőlévre folyamatosan csökkent, a folyamat azonban a pénzügyi válság kezdete óta, és különösen 2008-ban felgyorsult. A pénzügyi szolgáltatók eredményességét meghatározó legfontosabb tényezők állapotát és trendjét figyelembe véve a csökkenő jövedelmezőség irányzata nagy valószínűséggel 2009-ben is folytatódni fog. E megállapítás egyrészt a pénzügyi szolgáltatók valamennyi fajtájára érvényesnek tűnik, másrészt a jövedelmezőséget fenyegető kockázatok folytatólagosan főként a hitelpiaci intézményeket, azon belül pedig a bankokat fenyegetik. 45. A várhatóan tovább csökkenő jövedelmezőség első oka a forrásköltségeknek a fentiekben már tárgyalt emelkedése, amelynek természetes következménye a kamatmarzs szűkülése. A hitelállomány feltételrendszere ugyan az eszközoldalon meglehetősen gyors, az állomány nagy részét tekintve 3-6 hónapos átárazódás lehetőségét biztosítja, a legutóbbi hónapokban szükségesség vált jelentős arányú költségnövekedés azonban a kereslet számottevő csökkenésével, ezzel együtt pedig az elmúlt évek üzleti eredménydinamikáját rendkívül előnyösen befolyásoló pozitív volumenhatás mérséklődésével jár együtt. A volumenhatásnak, mint felhajtóerőnek a legutóbbi hónapokban tapasztalt számottevő gyengülése a szolgáltatói verseny élesedését idézi elő, ami viszont visszafogja a bankok átárazási törekvéseit. A kamatmarzs e mechanizmus mentén minden bizonnyal szűkülni fog, de a volumenhatás is nagy valószínűséggel gyengülő, vagy erősen gyengülő irányzatú marad. 46. Bár az előzőekben említett mechanizmus főként a bankok várható helyzetét írja le, az üzleti expanzió ütemének gyengülése a pénzügyi szektor valamennyi intézménytípusa számára alapvető kockázatnak tekinthető. A pénzügyi szolgáltatások iránti kereslet lanyhulása a jutalékok bázisát képező állományokat, illetve forgalmakat, valamint a díj- és jutalékmarzsokat egyaránt egyaránt visszafoghatja. A szolgáltatói verseny ehhez a folyamathoz az egyes bevételekről való lemondás mellett bizonyos többletkiadások vállalásán keresztül is hozzájárulhat, a különféle értékesítési csatornák fejlesztésének beruházási, illetve az értékesítési erőfeszítések fokozásának folyó többletköltségei révén. Ugyanakkor várható, sőt jelenleg is jól láthatóan kibontakozó folyamat, hogy jövedelmezőségének csökkenését számos szolgáltató a nem esszenciális körbe tartozó működési költségeinek csökkentésével igyekszik ellensúlyozni. 47. Végül, de közel sem utolsó sorban, a hitelpiaci intézmények jövedelmezőségét fenyegető alapvető veszélyforrás a hitelkockázati költségek feljebb már tárgyalt, várhatóan jelentősen növekvő mértéke, ami a évet illetően a pénzügyi rendszer kilátásainak egyik legbizonytalanabb, és egyben legnagyobb negatív potenciállal rendelkező tényezője. e. Tőkeellátottság: többszörös védővonal szükséges 23

24 48. Fél évvel ezelőtti hasonló jelentésünkben azt írtuk, hogy a konkrét viszonyok között tőkeellátottság és annak kilátásai a pénzügyi szolgáltatók kockázati körképének sarkalatos kérdését adják, mert a globális pénzügyi szektor az értékpapírosítási válság érett szakaszában szűkös tőkehelyzettel küzd, s a kialakult helyzetben piaci, illetve általában külső forrásból különösen nehéz elfogadható költségszintű tőkéhez jutni. Ezért a szolgáltatók jövedelmezősége által biztosított belső tőkésítési képesség a szokásos üzleti feltételek között megszokottnál nagyobb jelentőségű. Fél év elteltével az akkor írtakat csak megismételni tudjuk, azzal a kiegészítéssel, hogy az azóta eltelt időszakban a helyzet tovább súlyosbodott. Az értékpapírosítási válság nyomán kialakult tőkehiányt ugyan a nemzeti kormányok erőteljes beavatkozása nagymértékben csökkentette, további külső tőkésítés lehetőségei azonban nem váltak kedvezőbbé, a jövedelemtermelő-képesség a hazai pénzügyi szektor tekintetében mindenképpen csökkent, a tőkeállomány által fedezendő kockázatok pedig a gazdasági visszaesés kibontakozásával párhuzamosan jelentősen növekedtek. 49. A magyar pénzügyi szektor tőkésítési kötelezettség alá eső intézményeinek tőkehelyzete a szabályozói követelményeket tükröző tőkemegfelelési mutatók, illetve indexek tekintetében 2008-ban keveset változott, vagyis továbbra is jobb, mint kielégítő. A helyzet értékelése azonban körültekintést igényel, mert az átlagosan mintegy 50%-os többlettőkeállomány a minimális szabályozói tőkekövetelménnyel áll szemben, olyan nehezedő kockázati környezetben, amikor az említett minimális követelmények egyre nagyobb valószínűséggel képtelenek a fedezendő kockázatok egészét, azok igazi hatásával és valószínűségével együtt megfelelően megragadni. Másként fogalmazva a jelenlegi körülmények között minden bizonnyal igaz az a megállapítás, hogy a szolgáltatóknak a minimális szabályozói tőkekövetelmények fölött a szokásos mértékűnél jóval nagyobb többlettőkére lehet szükségük a ténylegesen fennálló fenyegetések összességének ellensúlyozására. A szóban forgó véleményt alátámasztó körülmények között egyrészt a szokatlanul gyorsan, nagymértékben és jellemző módon kedvezőtlen irányban változó környezet, másrészt a szokásos hozam/kockázat viszony jelentős és előnytelen irányú eltolódása, harmadrészt a gazdasági és pénzügyi rendszer megnövekedett stresszvalószínűsége, negyedrészt pedig a különféle korrelált kockázatok által meghatározott párhuzamos hitel-, piaci, likviditási, jövedelmezőségi, illetve szolvenciasokkok kialakulásának megnövekedett valószínűsége említhető. E körülményekkel szemben a magyar pénzügyi szolgáltatók jelenlegi tőkésítési szintje jóval kevésbé tűnik megfelelőnek. 50. A belső tőkésítési képesség, illetve a szabályozói tőkeszükséglet növekedésének viszonya 2008-ban az európai tőkedirektíva, a CRD hazai implementálása következtében csak fokozott óvatossággal vethető össze. Ez azért van így, mert az új számítási szabályok miatt a hitelintézetek tőkeszükségletének éves változása egyszeri hatásokat is tartalmaz, a befektetési vállalkozások tőkeszükségletének változását pedig a vonatkozó szabályozás késedelme miatt egyelőre nem ismerhetjük. Annyi azonban a rendelkezésre álló adatokból nagy biztonsággal 24

25 megállapítható, hogy a tőkésítési követelmény alá eső intézménytípusok közül a biztosítási szektor változatlanul jelentős belső tőketöbbletet termel, vagyis tőkejövedelmezősége számottevően meghaladja a tőkeszükséglet amúgy erősen visszafogott növekedését. A hitelintézetekre mindez nem mondható el, amennyiben esetükben a jövedelmezőség mérsékelten elmarad a szabályozói tőkeszükséglet növekedésétől, vagyis a kettő egyenlegeképpen kismértékű belső tőkeképzési hiány mutatkozik ben a jelenlegi kilátások szerint mind a jövedelmezőség, mind a kockázati expanzió csökkenni fog, mégpedig az utóbbi a valószínűleg nagyobb mértékben. E forgatókönyv szerint az átlagos hazai hitelintézet esetében a belső tőkeképződés még a csökkenő jövedelmezőség ellenére is többé-kevésbé elegendő lehet a kockázati expanzió miatt szükséges tőkefeltöltésre. Itt azonban fel kell figyelni arra, hogy a minél nagyobb mértékben, másként fogalmazva a korábbi trendhez képest minél nagyobb törést mutatva esik vissza a kockázati expanzió, annál nagyobb lehet a évi fő veszélyt megtestesítő hitelkockázati sokkok mértéke. Az utóbbi összefüggés, illetve a feljebb már említett párhuzamos, illetve kombinált sokkok növekvő valószínűsége ismételten a minimális szabályozói tőkekövetelmény fölötti tőketartalékok növekvő jelentőségére hívja fel a figyelmet. E szempontból különösen fontosnak tűnik, hogy főként a hitelintézeti szolgáltatók tulajdonosai ne törekedjenek a jelen körülmények között az elmúlt évi nyereség terhére kifizetendő osztalékbevételekre. f. Működési kockázatok: felértékelődik a tisztességes piaci magatartás 52. Előző kockázati jelentésünkben felhívtuk a figyelmet a fokozódó arányú ügynöki tevékenységgel, valamint a szórt tulajdonosi szerkezetű, nyilvánosan nem forgalmazott szolgáltatók, úgymint biztosítási egyesületek, pénztárak, befektetési alapok és szövetkezeti hitelintézetek gyenge tulajdonosi ellenőrzésével kapcsolatban felmerülő kockázatokra. Akkori figyelmeztetésünket változatlanul fenntartjuk, azzal, hogy továbbra is szükségesnek látszik az említett területekkel kapcsolatos szabályozás szigorítása. 53. A pénzügyi közvetítői piac feltételeinek legutóbbi alakulása fényében azonban szükségesnek tűnik a hasonló kockázatok szélesebb körre kitekintő, általánosabb felvetése is. A pénzügyi válság körülményei ugyanis a fogyasztók széles csoportjait, így például a devizahitelek adósait, vagy az alapszerű megtakarítási formák befektetőit, illetve magukat a szolgáltató intézményeket is a korábbiaknál nehezebb, esetenként kritikus helyzetbe hozhatják. Ilyen feltételek között jelentősen felértékelődik a tisztességes piaci magatartás, ugyanakkor nehezebbé válik az ilyen magatartás normáinak betartása és betartatása, mert a rendkívül kedvezőtlen piaci feltételek csökkentik a törvénytelen vagy erkölcstelen magatartás relatív kockázatait. Emellett általánosságban is szükséges a pénzügyi kultúra, illetve a fogyasztókat védő intézményrendszer erőltetett ütemű fejlesztése, illetve ezeken keresztül a fogyasztói tudatosság növekedésének ösztönzése, egyebek között a szolgáltatók reputációs kockázatának visszatartó erejét fokozandó. 54. A szabályozás, az ellenőrzés és a fogyasztóvédelem mellett az elkövetkező időszakban különös jelentőséget kaphat a különböző típusú piaci szereplők együttműködése. A devizahitelek, vagy az ingatlanalapok esetében a felmerülő problémák megoldása nagy valószínűséggel csak a szolgáltatók, ügyfeleik és a hatóságok együttműködése mellett lehetséges, olyan értelemben, hogy a szóban forgó együttműködés hiánya esetén végső soron nagy valószínűséggel valamennyi résztvevő rosszabbul járna. 25

26 55. Az előző kockázati jelentésünkben említett harmadik terület a magánnyugdíjpénztárak esetében kialakult befizetőazonosítási probléma volt. E téren a helyzet azóta kifejezetten javult, mert az azonosítatlan befizetések állománya jelentős mértékben csökkent, vagyis a rendszer nagyot lépett előre a zavar- és késedelemmentes, normális működés irányába. A magánpénztárak esetében azonban további, nagy fontosságú feladat a választható portfóliós rendszer szabályozói módosítása. Az elmúlt év eseményei rámutattak arra, hogy nem feltétlenül helyes a preferenciájukat nem jelző, és minden valószínűség szerint befektetési szakmai ismeretekkel csak korlátozottan, vagy nem rendelkező, egyébként igen nagy számú pénztártag befektetéseit egy kifejezetten magas kockázatú portfólióba besorolni, illetve arra, hogy a rendszer működési szabályai több más ponton is további finomítást igényelnek. Bár a részvényfeltöltési kötelezettség átmeneti felfüggesztésére sor került, úgy tűnik, hogy az említett terület problémáinak hosszú távra történő orvoslására van szükség. Fontos annak felismerése, hogy a választható portfóliós rendszer problémái már ma is sokkal élesebben vetődnének fel, ha a magánpénztári rendszer a szolgáltatási szakaszban járna. 26

27 g. Stratégiai kockázat: óvatosság és konzisztencia 56. A jelen kockázati körképből az a következtetés vonható le, hogy a pénzügyi közvetítés feltételei jelenleg különösen nehezek, a kockázatok pedig szokatlanul magas szintűek. Ilyen körülmények között rendkívüli jelentőséget kap a megfelelő szolgáltatói stratégia kiválasztása. Általánosságban a szokásosnál jóval defenzívebb stratégiára van szükség, mert a körülmények gyorsan, és gyakran előnytelen irányban változnak, a piaci expanzió szinte teljesen megszűnt, sőt, egyes piacok esetén zsugorodás tapasztalható, illetve egységnyi hozamra a megszokott mértékűnél jellemzően jóval nagyobb kockázat esik. Egyidejűleg döntő jelentőségű a stratégia belső konzisztenciája, mert a hibás üzleti döntések negatív következményei a normális üzletmenetre jellemzőnél sokkal súlyosabbak lehetnek. Tekintve az üzleti dinamika visszaesését, illetve a szűkülő üzleti marzsokat, úgy tűnik, hogy a működés közben felmerülő váratlan, kedvezőtlen események következményeinek elhárítására a folyó üzletmenet során a szokásosnál jóval kevesebb lehetőség adódik, illetve tartalék képződik. Erre tekintettel természetes módon felértékelődik a folyó működéstől független, illetve gyakran a folyó üzleti expanzió alternatívájaként, előre felhalmozott tartalékok szerepe. 57. A szolgáltatói stratégia helyes kiválasztása és érvényesítése nem utolsó sorban az állami hatóságok megfelelő viselkedésének függvénye is. A hatóságok szabályozói, felügyeleti, szolgáltatói és együttműködési tevékenysége az elkövetkező időszakban a pénzügyi szolgáltatók sikeres működésének fontos összetevője lehet. A jelen körülmények szempontjából elsősorban veszélyeztetett bankrendszerrel kapcsolatban például a teljesség igénye nélkül különös jelentősége lesz a bankok likviditásával, forrás- és tőkeellátottságával kapcsolatos, illetve a banki tevékenység orientációjára irányuló hatósági szabályozói és felügyeleti tevékenységnek. A fontos intézkedések körébe tartozhatnak egyebek között a banki hitelügyfelek helyzetének kezelését szolgáló hatósági kezdeményezések, a teljes körű lakossági hitelregiszter felállítása, vagy a hitel-üzletág feltételeinek transzparenciáját elősegítendő az ingatlanpiaci árstatisztika rendszerének fejlesztése is. 27

28 3.1. A pénzügyi szektor növekedése 3. A pénzügyi közvetítés fő folyamatai A magyar pénzügyi szektorban folyamán az állományi növekedés markáns lassulása következett be. Az összes közvetített állomány éves bővülésének mértéke, amely az előző hat év során végig a 15-25%-os sávban mozgott, ezúttal kevéssel 10% alatti szintre esett vissza. A változás a közvetlenül megelőző évhez viszonyítva kifejezetten törésszerűnek tűnik, amennyiben az éves növekedés a évinek alig több, mint felére csökkent. Ezzel szemben tény, hogy az állományi expanzió sebessége még így is meghaladta a hazai összjövedelem (a GDP) növekedésének ütemét. A teljes pénzügyi szektorra számított eszközpenetrációs ráta ennek következtében tovább emelkedett, és végén 164%-ot tett ki. Annak ellenére, hogy a folyamatban lévő pénzügyi válság Magyarország szempontjából leginkább akut szakasza utolsó negyedéhez köthető, az állományi expanzió lassulásának nagyobb része az év első felében következett be. Ez a lassulás összetevőinek közelebbi vizsgálatával magyarázható. Eszerint a csökkenő lendület egyrészt a hitel- és befektetési tranzakciókból származó gyarapodás lassuló üteméből, másrészt az alapszerűen kezelt, és tőkepiaci eszközökbe fektetett pénzügyi vagyon értékvesztéséből származott. Harmadrészt viszont az előző két tényező ellen hatott a forint évi értékvesztése, amely a magas devizaarány miatt jelentősen növelte a hitelállományok forintértékét. A tranzakciós gyarapodás lassulása túlnyomórészt a második félévben, a tőkepiaci eszközök leértékelődése pedig főként az első és az utolsó negyedévben következett be. Ezzel szemben a forint az első félévben erősödött, a másodikban viszont számottevően gyengült. Ez a devizahitelek forintértékét előbb mérsékelte, majd jelentős állományi növekedést váltott ki. Az említett tényezők figyelembe vételével jól magyarázható az állományi növekedés tevékenységfajtánként rendkívül eltérő alakulása is. Egyrészt kizárólag a forintárfolyam hatásának köszönhető a hitelezési tevékenység által közvetített állomány növekedésének közel 20%-os évi ütemre történt gyorsulása. Másrészt főként a tőkepiaci eszközök leértékelődése, kisebb részben pedig a befektetett tőke visszavonása áll a vagyonkezelési típusú tevékenységek keretében közvetített vagyon 18%-os esése mögött. Harmadrészt pedig az előbbi két, élesen ellentétes változás között félúton található a biztosítási állományok szerény, 3%-os növekedése, ami döntő mértékben a biztosítási termékek iránti kereslet alakulásának következménye. 28

29 3.2. A hitelpiac növekedése Mint feljebb említettük, 2008-ban is fennmaradt a hitelpiaci tevékenységet folytató intézmények állományainak gyors növekedése. Sőt, ezen belül maguk az ügyfélhitelállományok még ennél is gyorsabban, az év egészét tekintve összesen 23%-kal gyarapodtak. Ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy a hitelpiaci szolgáltatók egyéb eszközeinek a mérlegen belüli aránya csökkent, ami a tőkepiaci eszközök jelentős leértékelődése, illetve az emelkedő forrásköltségek és szűkülő marzsok körülményei között természetes fejleménynek tűnik. A teljes hitelállományon belül élesen eltér a hazai és a külföldi követelések dinamikája során a belföldi hitelexpanzió éves mértéke 19%-os, a külföldre kihelyezett állományok növekedése viszont változatlanul rendkívül gyors, 61%-os volt. Ennek következtében végén a hazai bankrendszer összes ügyfélhitelének 12%-a állt fenn külföldi, döntően középkelet-európai adóssal szemben. Az enyhén gyorsuló mértékben bővülő belföldi állományokon belül ugyancsak eltérő irányzatok érvényesültek a vállalati és a lakossági hitelezés terén. A vállalati hitelek forintban kifejezett állományának növekedése az év egészében, és ezen belül a második félévben is lassult, annak ellenére, hogy a gyengülő forint az ellenkező irányban fejtette ki hatását. A háztartásoknak nyújtott hitelek gyarapodási üteme viszont számottevően növekedett, amiben a magas devizaarány, illetve a vállalati hitelezésben tapasztaltnál enyhébb kínálati korlátok játszottak szerepet. Figyelemre méltó továbbá az egyes szolgáltatói típusok esetében mért állományi dinamika jelentős eltérése ban a bankrendszer összes hitelállománya a piac átlagához igen hasonló mértékben, a pénzügyi vállalkozások ügyfélkövetelései ennél gyorsabban (28%-kal), a szövetkezetek hitelállományai viszont mindössze 2%-kal bővültek. Az eltérés jelentős részben arra vezethető vissza, hogy a vállalkozások (pénzkölcsönzők, lízing- és faktoringcégek, stb.) állományainak túlnyomó része devizában van, s a forint gyengülése nagyobb mértékben érintette, a szövetkezeti hitelek esetében viszont a devizaarány kifejezetten alacsony. A valutaárfolyam átértékelési hatása azonban közel sem magyarázza meg a hiteldinamikában mutatkozó eltérést: a pénzügyi vállalkozások állomány-növekedése 29

30 tranzakciós alapon is a legyorsabb, a szövetkezeteké pedig jelentős különbséggel a leglassabb volt. A banki szolgáltatói körre vonatkozóan elvégzett árfolyamhatás-számítás a tényleges forgalom alapján kalkulált hitelexpanzió nagyarányú évi lassulását tükrözi. Utóbbi hatás hangsúlyosan a második félévben bontakozott ki. Az összes bankhitel állományának éves gyarapodása a év végi 23%-os ütemről júniusig 21%-ra, onnan viszont az év végéig 13%-os szintre esett vissza. A lassulás mind a hazai, mind a külföldi adósokkal szembeni követelések tekintetében érvényesült. A magyar piacon regisztrált hitelexpanzió éves üteme a végi 20%-ról júniusig 17%-ra, onnan az év végéig viszont 9%-ra mérséklődött. A hazai piacon bekövetkezett lendületvesztés az adósok összes fontosabb típusa esetén érvényesült, azonban különösen jelentősnek tűnik a nem-pénzügyi vállalatokkal és a belföldi hitelintézetekkel szembeni állományi dinamika visszaesése A pénzügyi befektetések alakulása A hitelpiacon megfigyelt általános, markánsan lassuló irányzat 2008-ban a befektetési piac állományaiban is megnyilvánult. A pénzügyi szektor egészénél elhelyezett összes ügyfélbefektetés állományának éves növekedési üteme végén közel 17%-ot ért el, ahonnan júniusig 11%-ra, végéig pedig alig több, mint 7%-ra esett vissza. Különösen szembetűnő azonban, hogy az egyes befektetéstípusok évi dinamikája között szokatlanul nagyarányú eltérések tapasztalhatók, részint a jelentős és általános tőkepiaci lejtmenet általi érintettség, részint pedig a befektetők ezen, és más tényezők miatti 30

31 vándorlásának függvényében. A fontosabb állományi típusok éves dinamikája a -27% / +43%-os sávban szóródott. Az ekkora méretű szerkezeti eltolódás az elmúlt öt év történetéhez képest rendkívül nagy méretűnek tűnik. A befektetési piac alakulásának részleteivel kapcsolatban egyrészt elmondható, hogy főként a tőkepiaci eszközökbe fektető megtakarítási formák állományai, vagyis a kezelt vagyonok estek vissza jelentősen. Ennek fő oka természetesen az eszközök piaci leértékelődése volt, elsősorban a részvény-, és a forint kötvénypiac süllyedésével összefüggésben. Emellett azonban, különösen az év második felében bekövetkezett egy jelentős arányú reintermediáció, vagyis a hazai pénzügyi befektetéseknek az alapszerűen kezelt megtakarítási formák felől a bankbetétek irányába történő áramlása, teljesen megfordítva a megelőző évek jellemző irányzatát. Erre főként kései hónapjaiban került sor, részint a kezelt vagyonok jelentősen negatív hozamaira reagálva, részint pedig azt követően, hogy októberben számottevően emelkedett az állami betétbiztosítás által fedezett betétméret, a Kormány pedig a betétek nem biztosított részére korlátlan politikai garanciát vállalt. Ezen túlmenően a bankok között, jellemzően az új betétekre vonatkozó kampányszerű ajánlatok formájában éles kamatverseny bontakozott ki. Nagyrészt e tényezők miatt a hitelintézeti ügyfélbetétek éves növekedési üteme folyamán 8%-ról 10%-ra gyorsult, ami a mérlegben némileg oldotta a magas, és az elmúlt években jellemzően emelkedő hitel/betét-arány miatti finanszírozási feszültséget. Elsősorban kiskereskedelmi körben sor került egyúttal jelentős mennyiségű újonnan kibocsátott banki kötvény értékesítésére is. A hitelintézeti hitel/betét-arány az ügyfelekkel szembeni követelések és kötelezettségek körében mindazonáltal nem csökkent, sőt tovább emelkedett, a év végi 129%-ról végéig 144%-ra. Ez a hitelintézetek számára szükségessé tette jelentős mennyiségű új külföldi forrás bevonását. A szóban forgó fajtájú források állománya 2008-ban, forintértékben összesen 43%-kal, az előző évhez képest még árfolyamszűrten is gyorsuló ütemben növekedett, vagyis bizonyos közkeletű hiedelmekkel ellentétben számottevő mértékű 31

32 külföldi, döntően pedig banki, azon belül főként anyabanki többletforrás bevonására került sor A piac intézményi szerkezete A pénzügyi szolgáltatók létszáma az elmúlt évtizedben tapasztalt mérsékelten növekvő irányzattal szemben 2008-ban kismértékben csökkent. A változás inkább szerkezeti szempontból lehet érdekes, amennyiben különböző mozgatórugóknak engedelmeskedve egyes szolgáltatói területeken lendületes gyarapodás, másokon viszont érdemi létszámcsökkenés tapasztalható. Szembetűnő, hogy a szolgáltatói létszám kitartó és jelentős gyarapodása az utóbbi években magasabb tőkejövedelmezőséget elért területeken, vagyis főként az alapkezelők, a biztosítók, a befektetési és a pénzügyi vállalkozások körében mutatkozik. Ez a hatékony tőkeáramlás egyfajta bizonyítékaként is értékelhető. Ugyancsak figyelemre méltó egyúttal a hitelintézeti szolgáltatók, illetve a pénztárak létszámának érdemi csökkenése. Az előbbiek tekintetében egyértelműnek tűnik, hogy a hazai piac méreteihez képest a szolgáltatói létszám túlzott, a mérethatékonyság hiánya pedig nehezedő piaci körülmények között ösztönzi az intézményi konszolidáció folyamatát. E jelenség a viszonylag kisméretű szövetkezeti hitelintézetek körében okoz jelentős mozgást, amennyiben esetenként sor kerül kisebb, illetve gyengébben teljesítő szövetkezetek beolvadására, illetve összeolvadására, a legerősebb szövetkezeti szolgáltatók pedig növekvő számban alakulnak át bankká. A pénztárak számának csökkenése mögött jellemzően az önsegélyező pénztárak fogyása áll, amely főként a szabályozás szigorodására, illetve ugyancsak mérethatékonysági okokra vezethető vissza. Végül, növekvő mértékben fontos jelenség a külföldi tulajdonú hitelintézeti, biztosítói és befektetési vállalkozási fióktelepek gyarapodása végén már 28 fióktelep működött az ország területén ban a bankszektor elfiókosodása volt a leginkább feltűnő, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi hónapokban több jelentős méretű külföldi tulajdonú banki leányvállalat alakult át fiókká. A januárban bekövetkező átalakulásokat követően a fióktelepek már a hazai bankszektor eszközeinek közel 10%-át adják. 32

33 3.5. A pénzügyi szolgáltatók jövedelmezősége A pénzügyi szolgáltatók tőkejövedelmezősége 2008-ban tovább csökkent, követve a évi csúcs óta kialakult, megszakítás nélküli irányzatot. A teljes pénzügyi szektor átlagos ROEmutatója a évi 18,3%-ról 14,9%-ra csökkent. E változásban döntő szerepet játszott a hazai pénzügyi szektor egészén belül kiemelkedően nagy súlyú bankrendszer, amelynek jövedelmezősége a globális pénzügyi válság, azon belül pedig főként az emelkedő forrásköltségek és a szűkülő kamatmarzs miatt esett vissza. A bankrendszerrel kapcsolatban azonban figyelemre méltó, hogy évi tőkejövedelmezőségét jelentős méretű egyszeri tételek javították. Ezek kiszűrésével a bankok átlagos ROE-mutatója 10,7%-os lett volna. Különösen jelentős mértékben romlott a jövedelmezőség az év utolsó negyedében, amely egyrészt szezonálisan gyenge, másrészt 2008-ban különösen magas kockázati felárakkal terhelt időszak volt. Ennek megfelelően a bankrendszer egésze negyedik negyedében mérsékelten veszteséges volt. A jövedelmezőség számottevő mértékű csökkenése ugyancsak megfigyelhető a pénzügyi vállalkozások körében, ahol az emelkedő forrásköltségek és a gyengülő forint hatásai kumulálódtak. A hitelminőség romlásából adódó veszteségek mind a bankok, mind a nembanki hitelezők esetében jelentősen növekedtek, a jövedelmezőség alakulásában betöltött szerepük azonban viszonylag mérsékelt maradt. A biztosítók és a szövetkezeti hitelintézetek jövedelmezősége csekély mértékben mérséklődött. E két intézménytípus esetében a romló teljesítmény fő oka a kereslethiányra visszavezethető negatív volumenhatásban keresendő, a hitelpiacon tapasztalt likviditási probléma viszont mindkét esetben erősen korlátozott szerepet játszott. Az egyetlen alszektor, amelynek átlagos ROE-mutatója 2008-ban emelkedett, a befektetési vállalkozási terület volt, ahol azonban ez az eredmény egyetlen, kiemelkedő súlyú, vállalat-értékesítési esemény következményeként jött létre. Ezt a hatást figyelmen kívül hagyva a befektetési vállalkozások jövedelmezősége nagyjából egynegyed résszel romlott volna, a tőkepiac kedvezőtlen állapotának megfelelően. Végül, ugyancsak jelentős körülmény, hogy a fentiekhez hasonló, vagyis vállalatértékesítés tőkenyereségéből származó nagyösszegű eredményjavító egyszeri tétel a biztosítási szektorban is felmerült. E hatás nélkül a biztosítók átlagos tőkejövedelmezősége 2008-ban 13,2%-os, a hasonló tételeket az összes alszektorból kiszűrve a teljes pénzügyi szektor átlagos ROE-mutatója pedig 11,6%-os volt. 33

34 3.6. A pénzügyi szolgáltatók tőkehelyzete A szolgáltatók átlagos tőkemegfelelési helyzetét a 2008-ban a kibontakozó pénzügyi válság viszonylag mindeddig kevéssé érintette. A teljes pénzügyi szektor rendelkezésére álló szavatoló tőke az év során 13%-kal, az összes tőkekövetelmény pedig 15%-kal növekedett. Ennek megfelelően az átlagos tőkemegfelelési index szerény mértékben csökkent, és az év végén a minimális szabályozói tőkeszükséglet 150%-a állt a szolgáltatók rendelkezésére. A legnagyobb súlyú, illetve a válság által leginkább veszélyeztetett bankrendszer esetében a tőkemegfelelési index a szektorátlaghoz hasonlóan hajszálnyival csökkent, és az év végén 142%-ot tett ki. A szövetkezeti hitelintézetek tőkemegfelelési indexe ennél nagyobb mértékben, de lényegesen magasabb szintről mérséklődött, az év során mindössze 2%-kal növekvő tőkeszükségletű, de számottevően nyereséges biztosítók átlagos tőkemegfelelése pedig a szabályozói követelmény kétszeresénél is magasabb szintről emelkedett tovább. A tőkehelyzet évi alakulásának értékelésekor figyelembe veendő, hogy a hitelintézeti szolgáltatók esetében jelentős hatást gyakorolt az európai tőkedirektíva (CRD) szabályainak az év során megvalósult bevezetése. A CRD bevezetése egyrészt mérsékelte a hitelkockázatokkal összefüggő tőkekövetelményt, másrészt azonban bevezette a működési kockázat tőkekövetelményét, és megkövetelte a piaci kockázatok tőkekövetelményének az alapvető szabályozási tőkemutatóban való figyelembe vételét. A változás az összes tőkekövetelményt a bankok esetében szerény mértékben csökkentette, a szövetkezeti hitelintézetek körében pedig növelte. Utóbbi esetben gyakorlatilag teljes mértékben ebből származott a tőkemutatónak az év során bekövetkezett csökkenése. A CRD bevezetése által ugyancsak érintett befektetési vállalkozások esetében a tőkehelyzet végén a vonatkozó rendeletek megjelenésének késedelme miatt nem volt értékelhető. A tőkésítési követelmény alá tartozó intézményfajták esetében 2008 folyamán a belső tőkeképzési képesség és a tőkeszükséglet növekménye az előző évhez hasonlóan egyensúlyban volt. Itt azonban ismét figyelembe veendő az a korábban említett körülmény, hogy a bankok tőkejövedelmezőségét 2008-ban jelentős nagyságú egyszeri tételek javították. Ezek kizárásával a bankrendszerre közel 7%-pontnyi, az összes intézményre pedig közel 4%- pontnyi belső eredetű tőkehiány adódna. A szövetkezetek belső tőkehiánya ugyancsak látszólagos, mert, mint említettük, a tőkeszükséglet gyors emelkedése a CRD bevezetésének egyszeri hatásának tudható be. A hazai biztosítók ezzel szemben továbbra is a kockázati expanziójuk tőkésítéséhez szükségesnél lényegesen több tőkét hoztak működésük során létre. 34

35 A tőkehelyzet értékelésekor természetesen figyelembe kell venni, hogy a minimális szabályozói tőkekövetelmények fölött mutatkozó, nagyjából változatlan mértékű végi többletek általánosságban fogalmazva jóval nagyobb kockázatokkal állnak szemben, mint az egy évvel korábbi állapotban. Erről részletesen a jelen tanulmány 2. fejezetében (kockázati körkép) írunk. 35

36 4.1. Bankok 4. A pénzügyi közvetítőrendszer alszektorainak helyzete Az alábbiakban a bankszektor helyzetét szóló intézményi adatok alapján mutatjuk be. Az itt megjelenő táblázatok és ábrák az intézményi szerkezettel kapcsolatos első táblázat kivételével a magyar piacon társasági formában működő hitelintézetek, vagyis bankok és szakosított hitelintézetek jelzálogbankok és lakástakarékpénztárak összességére vonatkoznak. Nem tartalmazzák azonban a külföldi bankok Magyarországon működő fióktelepeinek, valamint a magyar bankok külföldön működő leánybankjainak adatait. a. A piac intézményi szerkezete A bankszektor intézményi szerkezetét második felében két folyamat módosította. Egyrészt folytatódott a külföldi anyaintézménnyel rendelkező bankok fiókteleppé alakítása: második felében az ING élt e lehetőséggel, a már korábban is fióktelepként működő Calyon pedig megszüntette az állományok átruházását követően kiüresedett leánybankját. Másrészt további két nagyobb méretű takarékszövetkezet, a HBW Express és a Mohácsi Takarék alakult át bankká. Mindennek következtében a szektor szolgáltatói létszáma hat hónap alatt nem változott. A fióktelepek mérlegfőösszege egy év alatt közel háromszorosára növekedett, ami az ING belépése mellett igen erőteljes saját állománybővülésnek is köszönhető. A növekedés ugyanis változatlan intézményi szerkezet mellett is 90%-os lett volna, ami a bankok 20%-os állományi gyarapodása tükrében különösen dinamikusnak tekinthető. A fióktelepek által közvetített eszközállomány így a szektor együttes mérlegfőösszegének 4,3%-ára emelkedett. Jelentős térnyerésük továbbra is döntően a nagyvállalati és befektetési banki tevékenységből ered, profiljuk azonban a növekvő intézményszámmal párhuzamosan egyre nagyobb változatosságot mutat. 36

37 A társasági formában működő bankok állományi koncentrációja folyamán minden területen növekedett. A tíz legnagyobb szolgáltató piaci részesedése a vállalati szegmensben növekedett leginkább, a hitelek terén 1,8%-ponttal, a betéteknél pedig közel 4%-ponttal. A lakossági üzletágban a koncentráció kisebb mértékben nőtt: a tíz legnagyobb szolgáltató részesedése a hitelek esetében 0,7%-ponttal, a betéteknél pedig 1,1%-ponttal emelkedett. A koncentráció növekedéséhez a feljebb már említett intézményi változások is hozzájárultak. Az ING személyében ugyanis egy viszonylag nagyobb hitelintézet került át a fióktelepek sorába, helyére pedig kisebb üzletmérettel rendelkező szereplők léptek. A növekvő koncentráció fő mozgatórugójának azonban továbbra is a csökkenő jövedelmezőség tekinthető. Ezt támasztja alá, hogy az egyre kevésbé nyereséges vállalati hitelezés terén az utóbbi két félévben mind a legnagyobb öt, mind pedig a legnagyobb tíz intézmény esetében a koncentráció növekedését tapasztaltuk, a magasabb jövedelmezőségű lakossági hitelezés esetén viszont a megelőző három évben a vezető bankok piaci részesedésének csökkenését figyelhettük meg. Ez utóbbi tendencia azonban a profitabilitás csökkenésével fordulni látszik, amennyiben a vezető ötös részaránya még mindig csökkent, de a tíz legnagyobb bank együttes részesedése 2008-ban év/év alapon már növekedett. A legnagyobb öt intézményt tekintve a koncentráció növekedése 2008-ban a vállalati hitelek esetén volt a legmarkánsabb (3,7%-pont). Ez az egyetlen olyan terület, ahol a vezető ötös a követő öt bank rovására is növelni tudta piaci részesedését. A lakossági hitelezés és betétgyűjtés terén azonban már a követő ötös bizonyult erősebbnek, amennyiben 1,5%-ponttal növelte részarányát, a legnagyobb öt intézmény 0,5%-pontos piacvesztése mellett. b. Mérlegdinamika A szektor mérlegfőösszege 2008-ban közel 20%-kal növekedett, ami 15%-ponttal haladta meg a nominális GDP növekedési ütemét. Így a banki tevékenység eszközpenetrációs rátája ismét gyorsuló ütemben, 109%-os szintre emelkedett. A gyors növekedés jelentős része azonban a devizaárfolyamok mozgásának átértékelési hatásából származott, hiszen az év során euró 4,5%-kal, a svájci frank pedig közel 17%-kal erősödött a forinttal szemben. Ugyancsak az említett átértékelési hatásnak köszönhető, hogy a mérlegfőösszeg növekedése, szemben az első félévi lendületvesztéssel, 2008 végére ismét gyorsult. Tranzakciós, vagyis az árfolyamhatástól megtisztított adatok alapján viszont az eszközoldali tevékenység lendületében az év során folyamatos és jelentős lassulás látható. A teljes banki hitelállomány árfolyamkorrigált növekedése például mind az egy ével korábbi, mind pedig a évi korrigálatlan, 20% fölötti ütemnek mintegy felét tette ki. 37

38 A betétállomány dinamikájában 2008-ban a hitelekével ellentétes, gyorsuló tendencia érvényesült. Az összes betéi állomány gyarapodási üteme az év során 14%-osra gyorsult. Az említett tendencia különösen az év második felében jelentkezett szembetűnően, az ebben az időszakban kibontakozott reintermediációs folyamattal, vagyis főként a lakossági megtakarításoknak az alapoktól a bankrendszerbe való visszaáramlásával, valamint a devizabetétek felértékelődésével összefüggésben. A betéti expanzió azonban a gyorsulás ellenére is elmaradt a hitelállomány gyarapodásának ütemétől, vagyis az amúgy is magas hitel/betét arány tovább emelkedett. Figyelemre méltó azonban, hogy a fennmaradó ütemkülönbség kizárólag a hitel- és betéti állomány jelentősen eltérő devizatartalmának volt betudható. Árfolyamszűrt alapon a betétéállomány 12%-kal gyarapodott, a hitel- és a betéti expanzió közötti eltérés pedig megszűnt. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2008-ban a hitel/betét arány 10%-pontos emelkedése teljes egészében az árfolyamhatás miatt következett be. c. A mérleg eszköz oldalának alakulása folyamán a mérlegfőösszeg növekedési üteme 1%-ponttal elmaradt a hitelállomány növekedési ütemétől. A hitelek mérlegen belüli aránya tehát szerény mértékben tovább növekedett, és az év végén a teljes mérleg 68%-os hányadát tette ki. Ez nemzetközi összevetésben viszonylag magas arányt képvisel, a hitelüzletágnak a hazai bankrendszerben betöltött kiemelkedő szerepére utaló módon. Ezzel szemben jelentős mértékben, több mint 3%-ponttal csökkent a likvid eszközök 1 aránya, amit részben a befektetési célú értékpapírok arányának 2%-pontos emelkedése ellentételezett. A befektetési célú értékpapírok arányának növekedése főként a számviteli törvény decemberi változásának tudható be, amely a valós értékelést alkalmazók számára rendkívüli körülmények esetén lehetővé tette a kereskedési célú pénzügyi eszközök átsorolását a lejáratig tartott kategóriába. Az ennek nyomán megvalósult technikai átrendezéssel a bankok a kötvénypiac lejtmenetéből származó veszteségeket igyekeztek elkerülni, ami a ténylegesen rendelkezésre álló likvid eszközállományt természetesen nem csökkentette. További jelentős szabályozási változás volt a kötelező jegybanki tartalék 5%-os szintjének 2%-ra történt mérséklése, ami a pénztári és elszámolási számlák állományának csökkenését magyarázza. 1 Likvid eszköz alatt a pénztári és elszámolási számlák állományát, a forgatási célú értékpapírokat, illetve a jegybanki és bankközi betétek állományát értjük. 2 A számvitelről szóló 2000 évi C. törvény 59/A bekezdése. 38

39 A banki eszközállomány megoszlása Hiteldinamika A teljes banki hitelállomány 2008-ban 21%-kal nőtt, ami a gyarapodási ütem mintegy 1%- pontos lassulását jelenti. Ez a növekedési ütem a vállalati hitelek 9%-os, a lakossági hitelállomány 33%-fölötti, illetve a külföldnek nyújtott hitelállomány 61%-os növekedése eredőjeként állt elő. A felsorolt növekedési ütemek az átértékelődés hatását kiszűrve rendre 5%, 20%, illetve 54%-osnak adódnak. A forint gyengülése tehát valamennyi kategóriában a forintban kifejezett hitelállomány számottevő inflációjával járt együtt. A kétfajta dinamika közötti legnagyobb eltérés a lakossági hitelek esetén mutatkozott, ami egyértelműen a svájci frankban denominált állomány 60% fölötti súlyának köszönhető. A hitelkínálat, illetve -kereslet változásának megítélése természetesen az árfolyamszűrt, vagyis tranzakciós adatok alapján elemezhető legjobban. A tranzakciós alapon számított hiteldinamika 2007-hez képest a vállalati és lakossági szegmensben közel azonos, 8-9%-pont közötti lassulást mutatott, a külföldi kihelyezések esetén pedig 20%-ponttal csökkent az állományi expanzió üteme. Az okokat tekintve a vállalati szegmens lefékeződését elsősorban a bankok hitelezési hajlandóságának csökkenése vezérelte, a lakossági területen viszont a hitelkereslet autonóm módon történő visszaesése jelentősebb szerepet játszott. A külföldre nyújtott hitelek lassuló expanziója pedig, a finanszírozási lehetőségek szűkülésének köszönhetően főként a kínálat csökkenésének eredménye. A vállalati hitelállományon belül 2008-ban a KKV-hitelek illetve a projekthitelek mutattak gyorsuló növekedést, a nagyvállalati hitelállományt viszont jelentős visszaesés jellemezte. Ez utóbbi fejlemény részben a romló konjunkturális helyzet következménye, amennyiben a beruházási hitelkereslet visszaesésére vezethető vissza, másrészt pedig a szűkülő forráskínálatnak az alacsonyabb kockázatú és magasabb megtérülést ígérő szegmensekbe történő átcsoportosításához kapcsolható. A mérsékelt kockázatok és a kedvezőbb megtérülés kettős célját a bankok jelenleg a kiskereskedelmi ügyfelek, mindenekelőtt a lakosság, illetve a mikro- és kisvállalkozások hitelezésének területén kívánják elérni. Ez a törekvés egyebek között a KKV-k számára nyújtott hitelállomány 26%-os éves növekedésében is tükröződik, ahol az alacsonyabb kockázat elsősorban a támogatott hitelkonstrukciók esetén teljesül. A KKV-állomány mellett 2008-ban a projekthitelek állománya is jelentős mértékben, közel 34%-kal bővült, ehhez azonban a jelentős devizaarány miatt (86%) a forint leértékelődése is nagyban hozzájárult. Az ingatlanprojektekhez kapcsolódó hitelállomány dinamikája tranzakciós alapon 9%-ponttal lassult, ami e téren a banki hitelezési hajlandóság érdemi csökkenésére utal. 39

40 A lakossági állománydinamika szerkezetében említésre érdemes változás, hogy a kereslet lendületének csökkenése főként a hitelezés korábbi motorjának számító fogyasztási hitelek, illetve azon belül is a szabad felhasználású jelzáloghitelek terén jelentkezett. Ez utóbbi termékcsoport esetén a bővülés üteme egy év alatt 75%-ról 41%-ra esett vissza, a gépjárművásárlási hitelek esetén pedig 15%-pontos lassulás volt megfigyelhető. E két területen hagyományosan a svájci frank hitelek mintegy 95%-os részesedése jellemző. Ebből következően az itt tapasztalt markáns lassulásban a svájci frank jelentős második félévi felértékelődése komoly szerepet játszhatott. A személyi hiteleknél a svájci frank aránya végén nagyjából 50%-os volt, az állománynövekedés tranzakciós alapon számított üteme pedig az év során több mint 9%- ponttal, közel 13%-ra lassult. Áruvásárlási hitelt ezzel szemben szinte kizárólag forintban nyújtanak, ezek állománya viszont a megelőző időszakhoz hasonlóan tovább csökkent. A folytatólagos visszaesés egyik magyarázata az lehet, hogy a bankok ezt a piacot az utóbbi időben túlzottan kockázatosnak ítélték, és helyette inkább a fedezet melletti hitelezésre helyeztek nagyobb hangsúlyt. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a 2008-as évet összességében jellemző forintgyengülés ellenére a forintban denominált hitelállományok a felsorolt lakossági hitelkategóriák egyikében sem emelkedtek. Ez kisebb részben annak köszönhető, hogy a forint leértékelődése csupán az év utolsó negyedében következett be, nagyobbrészt pedig annak, hogy a forint és a devizahitelek között továbbra is igen jelentős kamatdifferencia mutatkozik az utóbbiak javára. Hitelszerkezet A banki hitelállományok összetétele 2008-ban az egyes irányokban bekövetkezett jelentősen eltérő lendületű nettó hitelezés, illetve az eltérő devizaarányok és -összetételek függvényeként alakult. Az említett tényezők konkrét alakulása következtében folytatódott az a négy év óta fennálló irányzat, hogy a lakossági hiteleknek a mérlegen belüli aránya folyamatosan emelkedik, a vállalati hiteleké pedig ugyanilyen mértékben évről évre csökken végén e két kategória közel azonos súlyt képviselt a bankrendszer eszközei között: a lakossági hitelek a mérleg 36%-át, a vállalati hitelek pedig 36,5% tették ki. A vállalati hitelezés terén a nagyvállalati állomány csökkenése mellett a kkv- és a projekthitelek aránya emelkedett, az utóbbiaké valamelyest nagyobb mértékben. A lakossági hiteleken belül a fogyasztási hitelek aránya tovább növekedett, szinte teljes mértékben a szabad felhasználású jelzáloghitelek bővülésének eredményeként. Ez utóbbi termékcsoport 40

41 aránya 2008-ban a mérlegfőösszeg 10%-a fölé emelkedett, ami részben a szóban forgó állomány 95%-os svájci frank arányának, vagyis átértékelési hatásnak tulajdonítható. Az összes fogyasztási hitel ma már a teljes lakossági hitelállomány közel felét teszi ki, ami a magas hitelköltségek, illetve a lakáshiteleknél rövidebb lejárat kedvezőtlen adósságszolgálati hatása miatt jelentős kockázatok forrásának tekinthető. A másik jelentős kockázati faktor a külföldi hitelek állományához kapcsolható, a kelet-közép európai országok hirtelen és jelentős mértékben romló gazdasági teljesítményére visszavezethetően. E hitelek állományi aránya a legutóbbi években tapasztalt rendkívül gyors expanziónak köszönhetően végére a bankok mérleg-főösszegének 12%-ára ugrott, amit kockázati szempontból az a tény is súlyosbít, hogy a szóban forgó állomány túlnyomó része koncentráltan, mindössze két hazai bank mérlegében jelentkezett. A hitelállomány és összetevőinek alakulása A jelzáloggal fedezett hiteleknek a teljes hitelállományhoz mért aránya folyamán 41%- os szint körül stagnált. E változatlanság mögött azonban jelentős szerkezeti eltolódások húzódnak meg. Ugyanis egyrészt a teljes hitelállományon belül gyorsan nőtt a külföldre nyújtott, jelzálogfedezettel nem alátámasztott hitelek aránya, másrészt a belföldi hitelállományon belül ugyancsak gyorsan mind a lakossági, mind a vállalati állományon belül 4%-ponttal emelkedett a jelzálogfedezettel ellátott hitelek részesedése. 41

42 A jelzáloggal fedezett hitelek arányának növelése általánosságban a hitelkockázat csökkentésének hatékony eszköze. A konkrét feltételeket tekintve fontos negatív körülmény azonban, hogy 2008-ban mind a süllyedő ingatlanpiaci árak, mind pedig a valutaárfolyamok alakulása a jelzáloghitelek hitel/fedezet arányának növekedésének irányában hatott, ami a jelzáloghitelek növekvő gyakoriságának kedvező hatását jelentős mértékben ellensúlyozhatta. A hitel/fedezet arány növekedésének pontos mértékét azonban megbízható ingatlanárstatisztika hiányában nehéz megbecsülni. A fenti ábráról leolvasható átlagos LTVnövekedés mindössze arról informál, hogy a ráta milyen mértékben nőtt a valutaárfolyamhatás, a bankok szigorodó hitelezési gyakorlata, illetve a fedezeteknek a bankok által regisztrált értékcsökkenése eredőjeként. Eszerint 2008 folyamán az átlagos LTV-ráta a teljes jelzáloghitel-portfolióra vonatkozóan 2,5%-ponttal emelkedett. d. A mérleg forrásoldalának alakulása A bankok ügyfélbetét állománya 2008-ban közel 14%-kal gyarapodott, ami a kamatadó évi bevezetése előtti dinamikát idézi. A betétállomány növekedését elsősorban a lakossági betételhelyezések ugrásszerű, közel 17%-os bővülése vezérelte, melynek hátterében a hitelintézetek jelentős részben agresszív belföldi forrásgyűjtési törekvései álltak. A belföldi ügyfélbetétek iránt megnyilvánuló élénk keresletet elsősorban a külföldi források elérhetőségének szűkülése és jelentős mértékű drágulása motiválta, minek következtében a lekötött forintbetétek után fizetett átlagos kamatok a decemberi 6,3%-ról végére 9,7%-ra emelkedtek. A nominális kamatszint nagyarányú emelkedése ráadásul az infláció lassulásával párosult, ami a reálkamatok ennél is jelentősebb megugrását eredményezte. A lakosság nettó finanszírozási képessége 3 azonban éves összevetésben nem javult, így a betétek gyorsuló növekedése jórészt más eszközökből történő átcsoportosítás eredményeként állhatott elő. Ez elsősorban a befektetési alapok által kezelt állományokat érintette. Az említett változás a bankok forrásszerkezetét sem hagyta érintetlenül. Az elmúlt években a befektetési alapok által elhelyezett betétek a hitelintézeti szektor igen dinamikusan bővülő belföldi forrását jelentették. Ez utóbbi szegmens azonban a pénzpiaci alapok betétei esetén 24%-os, míg az egyéb alapok által elhelyezett betéteknél 3%-os visszaesést mutatott a megelőző év állományi adataihoz képest. A lakossági betétek gyűjtése terén elért siker ezért csak részben teremtett többletforrást a bankok számára, jelentős részben ugyanis a befektetési alapok kieső betéteit helyettesítette. Az előzőekhez érdemes hozzátenni, hogy a nominális kamatszint emelkedése, illetve a lakossági betétállomány hirtelen megugrása utolsó negyedéhez köthető, ami szoros összefüggésben áll a nemzetközi pénz- és tőkepiaci helyzet változásával, illetve a keletközép-európai országok piaci megítélésének kedvezőtlenebbé válásával. Ebben az időszakban a bankbetétek versenyképessége jelentősen nőtt az elsőrendű alternatívát jelentő alapszerűen kezelt megtakarítási formákhoz képest, részben az utóbbiak gyenge, gyakran negatív hozamteljesítménye, részben pedig a betétbiztosítási fedezettség októberi nagyarányú emelkedése, illetve a nem biztosított betétrészekre vállalt állami garancia következtében. 3 A háztartások nettó finanszírozási képessége 2008-ban a GDP 0,8%-a körül alakult, szemben a évi 1,6%- kal. 42

43 Az ügyfélbetétek viszonylag gyors növekedését egyértelműen a lakossági betétek alakulása határozta meg, tekintve, hogy ez a szegmens adja az ügyfélbetét-állomány közel felét (49%- át), a második legnagyobb homogénnek mondható csoport, a vállalati betét pedig ennél 20%- ponttal kisebb arányt képvisel. Ez utóbbiak állománya 2008-ban mindössze 2%-kal gyarapodott. Ezzel szemben az egyéb ügyfélbetétek állománya közel 25%-kal bűvölt, az előzőekben már említett nem-pénzpiaci alapok betéteinek csökkenése ellenére. Az alapok betéteinek csökkenését a külföldiek betéteinek 55%-os gyarapodása ellensúlyozta, ami tulajdonképpen egyetlen nagybank külföldi pénzügyi közvetítőn keresztül történő forrásbevonásának volt köszönhető. A forrásállomány megoszlása a fő tételek között Növekedés év/év A befektetési alapok 4 betétein túlmenően a belföldi hitelintézetektől származó betétállomány is jelentős, közel 23%-os visszaesést mutatott végéhez képest. Ezzel szemben a belföldi hitelintézetektől felvett hitelek állománya nagyjából ugyanekkora ütemben bővült. Az utóbbi jelenség hátterében a hazai bankközi piacról származó rövid források egy részének jegybanki hitelekkel történő helyettesítése áll. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a belföldről felvett bankközi hitelek bővülése a jegybank aktivitása ellenére is jelentősen lassult az előző év dinamikájához képest. A belföldi források közül az ügyfélbetétek mellett a saját 4 A befektetési alapoktól származó betétek a pénzpiaci alapok betéteitől eltekintve az egyéb pénzügyi közvetítők állományai között jelennek meg, a pénzpiaci alapok betétei pedig a monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek között kerülnek kimutatásra. 43

44 kibocsátású értékpapírok állománya bővült még gyorsuló ütemben, azonban ezek dinamikája is messze elmaradt a mérleg-főösszeg növekedésétől. e. Külföldi állományok, devizapozíció A fentiek alapján elmondható, hogy 2008-ban a külföldi források aránya a mérleg egészén belül nőtt. A belföldi betétek és hitelek közötti finanszírozási rés, valamint az egyéb belföldi források lassuló növekedéséből származó hiány betöltése a külföldi források több mint 44%- os, az előző évi ütemet 14%-ponttal meghaladó bővülését tette szükségessé végén már a bankszektor forrásainak egyharmada származott külföldről, amelynek viszont közel 60%-át külföldi anyabankok bocsátották magyarországi leányaik rendelkezésére. Külföldi és anyabanki források aránya a mérlegen belül Növekedés év/év Fontos megemlíteni, hogy az anyabanki források növekedése 2007-ben és 2008-ban is több mint 10%-ponttal múlta felül a külföldi források átlagos bővülési ütemét, míg szerkezetét tekintve 2007-től kezdve a hosszú lejáratra nyújtott források gyorsabb növekedése volt jellemző. Ennek eredményeként végén már az összes anyabanki forrás több mint kétharmada hosszú lejáratú volt, ami a bankszektor összes forrásának közel 13%-át jelentette. Megállapítható tehát, hogy a külföldi anyabankok egyre növekvő arányban, és nagyobbrészt hosszabb lejáratú forrásokkal vesznek részt a magyarországi bankszektor finanszírozásában. Ez a támogatás, különösen az említett időszak nemzetközi pénz- és tőkepiacait jellemző csökkenő likviditás fényében kiemelkedő jelentőségűnek mondható. A külföldi forrásbevonás szerkezetét tekintve 2008-ban a bankközi betétek és a külföldön kibocsátott értékpapírok térnyerése lassult, míg a hosszabb lejáratú bankközi hitelek aránya, elsősorban a fentebb említett anyabanki forrástámogatásnak köszönhetően gyorsabb ütemben emelkedett. Ennek következtében a külfölddel szembeni kötelezettségek aránya végére 44

45 a bankközi betéteknél 77%-ot, a felvett hiteleknél 61%-ot, a saját kibocsátású értékpapírokon belül pedig 45%-ot ért el. A külfölddel szembeni követeléseken belül a hiteleket dinamikus állománybővülés jellemezte, a külföldre kihelyezett bankközi betétek aránya viszont csökkent. A külfölddel szembeni követeléseknek az összes eszközön belüli aránya végéhez képest e két hatás eredőjeként több mint 1%-ponttal, 13%-ra emelkedett. A bankszektor eszközei devizatartalmának több éve tartó emelkedő irányzata, a első félévi enyhe csökkenés után az év második felében tovább folytatódott. E növekedés mozgatórugója kétségtelenül a hitelállomány devizatartalmának markáns növekedése volt, amellyel párhuzamosan az egyéb eszközcsoportok váltakozó irányú devizaarány-változása következett be. Korábban már említettük a pénztár és elszámolási számlák állományának csökkenését, amit a jegybanki kötelező tartalékráta csökkentése indukált. Az alacsonyabb tartalékolási kötelezettség eredményeként a külföldi nostro számlák devizaállománya e tételen belül értelemszerűen növekedett. A bankközi betétállományon belül pedig a külföldnek nyújtott betétek csökkenésével együtt csökkent a devizaarány is első felében a hitelállomány devizatartalma emelkedő trendjének megtörése részint az akkori erősödő forintárfolyam átértékelődési hatásával, részint az arra reagáló vállalatok forinthitel-keresletének megugrásával volt összefüggésben. A forint árfolyama azonban az év utolsó negyedében jelentős mértékben gyengült, ami viszont a forintban fennálló adósság devizára történő átváltását ösztönözte. Ugyanebbe az irányba terelte a vállalatokat a forinthiteleknek az év utolsó negyedében erősen megugró kamatterhe is. Mindennek 45

46 eredményeként a vállalatok forinthitel állománya az első félévi 9%-os növekedés után a második félévben 14%-kal csökkent, a devizahitel-állomány pedig ezzel ellentétes irányban mozogva első felében 6%-os csökkenést mutatott, a második félévben viszont 31%-os bővüléssel zárt. A vállalatok ilyen irányú magatartásával összefüggő módon a vállalati hitelek devizaaránya a év végi 53%-ról június végére 49%-ra csökkent, majd az év végére 59% fölé emelkedett. A fentiekkel szemben a lakossági hitelek devizaaránya végére, jóval egyenletesebb növekedés mellett 70% fölé nőtt. A kiegyensúlyozottabb növekedés egyértelműen arra utal, hogy a lakosság jóval kevésbé törekszik hitelei valuta-denominációjának rugalmas változtatására, illetve erre jóval kevesebb lehetőséggel is rendelkezik. A lakossági hitelek devizaaránya több mint 11%-ponttal növekedett, amit a forinthitelek állományának 3%-os csökkenése is segített. Az utóbbi viszont a forinthiteleknek a devizahitelekkel szemben kitartóan fennálló, nagyarányú kamatfelárának köszönhető. A lakossági hitelszegmensben az előző időszakok tendenciáihoz képest jelentősebb változást a devizanemek közötti megoszlás mutatott. A viszonylag csekélyebb részarányú euróalapú hitelek állománya az első félév során 16%-kal csökkent, majd a második félévben 59%-kal emelkedett, míg ezzel párhuzamosan az egyéb devizában, jellemzően svájci frankban denominált hitelállomány rendre 16%, illetve 37%-os növekedést produkált. Az év vége felé az euró alapú hitelek iránti hirtelen keresletnövekedés mögött egyrészt a svájci franknak a forinttal szemben bekövetkezett nagyarányú felértékelődése, másrészt a svájci frankban történő finanszírozás lehetőségeinek beszűkülése állt. A feljebb kifejtett folyamatok következtében tehát a hitelállomány devizatartalma mind a vállalati, mind pedig a lakossági hitelek esetében jelentősen nőtt, a teljes hitelállomány devizaaránya pedig egy év alatt 63%-ról közel 72%-ra emelkedett. Az eszközoldal legnagyobb súlyú tételeként ez a teljes mérleg devizatartalmát is jelentősen befolyásolta végén az összes eszköz 50%-a, egy évvel később pedig 55%-a állt fenn devizában. A forrásoldal devizatartalma, szintén az előző évek tendenciájával egyezően, az eszközoldali növekedéstől elmaradó ütemben emelkedett. Ennek magyarázatát azonban nem a külföldi devizaforrások lassabb beáramlásában, hanem sokkal inkább a belföldi devizaforrások csökkenésében találjuk. Az ügyfélbetétek devizaaránya a második félévet jellemző felértékelődési hatás ellenére is több mint 2%-ponttal csökkent. E változás túlnyomórészt a devizakitettség optimalizálására irányuló vállalati törekvéseknek tulajdonítható. 46

47 A vállalatoknak az euróhoz és a forinthoz képest is erősen ingadozó módon, nagy kilengésekkel mozgó USD-ben elhelyezett betétállománya első és második felében rendre 11%-os, illetve 13%-os csökkenést mutatott, az euróbetétek állománya pedig a forinterősödésre reagálva az első félévben 36%-kal nőtt, majd a második félévben, a forint gyengülésével párhuzamosan 18%-kal csökkent. Az USD-betétek tekintetében a lakosság a vállalatokhoz hasonlóan járt el, az euróval kapcsolatban azonban, úgy tűnik, a vállalatoknál derűlátóbb várakozást alakított ki. A lakossági euróbetétek állománya így első és második felében is egyaránt 18%-körüli mértékben gyarapodott. A fentiek eredményeképpen végén az összes eszköz közel 55%-a, az összes forrásnak pedig 42%-a külföldi devizákban denominált tételekből állt, így a bankrendszer mérlegen belüli nettó hosszú devizapozíciója a mérlegfőösszeg közel 13%-át tette ki. A megelőző évi értékhez képest ez több mint 2%-pontos, a 2008 első félévi állapothoz képest pedig 3%- pontos növekedésnek felel meg. A növekedés oka, ugyancsak az előzőekben említetteknek megfelelően egyrészt a devizában történő további jelentős nettó hitelnyújtás, másrészt a forintnak a fontosabb külföldi valutákkal szembeni leértékelődése volt. A mérlegen belüli devizakitettség pontosabb mérőszámát kapjuk, ha az egyes devizanemekben fennálló rövid, illetve hosszú pozíciókat külön-külön vesszük számításba és abszolút értéküket összesítjük. Az ily módon számított nyitott pozíció a bankszektor összes devizafedezeti szükségletéről, vagyis az FX-swappiac októberi likviditási problémái által szemléltetett módon kiemelkedően fontos mutatóról informál ban a bankrendszer mérlegen belüli nyitott pozíciója a mérlegfőösszeg 28%-ról 36%-ára emelkedett, ami a szektor devizakitettségének a megelőző három évhez hasonló, további gyors növekedését mutatja. A bankok az említett kitettséget ismeretes módon mérlegen kívüli ügyletekkel fedezik, azonban a fedezeti eszközök piacain bekövetkezhető zavarok esetén az ilyen ügyletek költsége nagymértékben emelkedhet, vagy akár a pozíciók megújítása is veszélybe kerülhet 5. A bankrendszer teljes nyitott devizapozíciója, tehát a mérleg- és mérlegen kívüli valutanemenkénti fedezetlen pozícióinak összege 2008-ban 491 milliárd forintról 499 milliárdra emelkedett, a szavatoló tőke arányában kifejezve pedig 26%-ról 24%-ra csökkent. A bankok tehát igyekeztek a mérleg növekvő devizatartalma ellenére is nagyjából változatlan méretű nyitott pozíciót tartani. A devizaárfolyamok volatilitása azonban második felében növekedett, ami a nyitott devizapozíciók kockázatát így is érdemben növelte. Ezzel szemben a teljes nettó devizapozíció (vagyis a forintban fennálló nyitott pozíció ellentettje) az árfolyam-kockázatok meredeken emelkedő tendenciáját tükrözi, amennyiben a szavatoló tőkéhez viszonyított aránya 2008-ban 6,5%-ról 16%-ra emelkedett. Ehhez hozzáteendő viszont, hogy a mutató hirtelen emelkedése nagyrészt annak köszönhető, hogy 2008-ban a hosszú devizapozíciók növekedésével párhuzamosan csökkent a nettó rövid pozíciók nagysága, ami abban az esetben jelentené a devizapozíció rendszerszintű kockázatának növekedését, ha a rövid és hosszú pozíciók devizáinak szoros együttmozgását feltételezzük. A nettó hosszú pozíciók bemutatása szabályozói szempontból különösen érdekes, hiszen a sztenderd módszer alapján számított tőkekövetelménnyel ez mutat legszorosabb kapcsolatot. A vonatkozó jogszabály 6 szerint a tőkét a nettó hosszú, illetve a nettó rövid pozíció közül a 5 Ez utóbbi rendszerszintű kockázat mérséklése érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008 októberétől kétoldalú FX swap tenderek szervezését, illetve euro likviditást nyújtó egynapos (overnight) futamidejű FXswap rendelkezésre állását biztosította a hazai bankok számára. 6 A devizaárfolyam-kockázat fedezetéhez szükséges tőkekövetelmény megállapítását a 244/2000 (XII.24) számú kormányrendelet szabályozza. 47

48 nagyobbra kell megképezni, ami a hazai bankok túlnyomó többségénél a hosszú devizapozíciót jelenti. A kockázat azonban nem csak a pozíció méretétől, hanem a devizaárfolyamok volatilitásától is függ, így az említett módszer a második félévét jellemző hektikus devizapiaci környezetben a tényleges kockázatokat, és így a fedezetükhöz szükséges tőkeszintet is könnyen alábecsülhette. Ennek következtében a sztenderd módszert alkalmazó bankok tőkemegfelelése végén valamelyest kedvezőbben alakulhatott, mint a belső modell szerint kalkuláló intézményeké. f. Lejárati összetétel A lejárati transzformáció mértéke második felében, nem kis részben az anyabankok által biztosított új, közép- és hosszúlejáratú forrásoknak köszönhetően kedvezően alakult. Eszközarányosan a hosszúlejáratú hitelek gyarapodásával párhuzamosan egyrészt tovább nőtt az öt év fölötti állomány eszközoldali többlete, másrészt viszont csökkent a 90 napnál rövidebb kategóriák hagyományosan nagyarányú forrástöbblete, a közbeeső kategóriákban pedig igen jelentős mértékben csökkent az ugyancsak hagyományos eszközoldali többlet, mégpedig az e szegmensben kialakult jelentős forrásnövekedés következtében. A legnagyobb forrásnövekedés a bankközi betétek esetében a kettő és öt év közötti kategóriában valósult meg, így végén e forrástípusnak már több mint 20%-a ebbe a lejárati kategóriába tartozott. A felvett hiteleknél pedig az öt éven túli lejárat aránya nőtt 50% fölé, ami az állomány több mint négyszeres bővülésével valósult meg. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok lejárata viszont, a jelenlegi pénz- és tőkepiaci helyzettel, így különösen a hosszabb lejáratú értékpapírok kibocsátásának nehézségeivel összefüggésben tovább rövidült. Meg kell jegyezni azonban, hogy a vizsgált időszak végén az ide tartozó állományok több mint 60%-a még így is az egy és öt év közötti lejárati kategóriába esett. 48

49 Az ügyfélbetétek lejárati szerkezete szintén kedvező irányba változott, amennyiben az egy hónapon belüli betétek aránya egy év alatt csaknem 12%-ponttal csökkent, míg a kilencven nap és egy év közötti kategóriában közel 7%-pontos növekedés valósult meg. Megfigyelhető továbbá, hogy első felében még az egy és három hónap közötti betétek arányának növekedése volt jellemző, viszont az év második felében már a három hónap és egy év közötti lekötések gyarapodtak igazán. A betéti szerkezet ilyen irányú eltolódása természetesen a hosszabb lejáratú betéti kamatok emelkedésének köszönhető, melynek hátterében a bankok tudatos hosszú távú forrásgyűjtő akciói állnak. Az ügyfélbetét állomány lejárati szerkezete A fentiek eredményeként tehát a lejárati transzformáció összességében kedvezőbb képet mutat, mint az egy évvel, vagy fél ével ezelőtti állapot. Az eszközarányos lejárati transzformáció a legtöbb lejárati kategóriában javult, az öt éven túli eszközök növekvő többletével szemben pedig legnagyobb részben a 90-nap és öt év közötti lejáratok forrástöbblet növekménye áll. g. Eszköz- és forrásoldali likviditás, piaci kitettség Ahogyan azt a mérlegszerkezet tárgyalásánál már említettük, a likvid eszközök mérlegen beüli aránya 2008-ban jelentősen csökkent, ami azonban jórészt a számviteli törvény ott részletezett változásához köthető. A bankok a jogszabály nyújtotta lehetőséggel élve a forgatási célú állampapír-portfolió egy részét a befektetési célú állományok közé sorolták át, ami önmagában véve az eszközoldali likviditást nem befolyásolja. A likvid eszközök csökkenése amúgy nem a kötvények körében következett be, hiszen ezek állománya 49

50 eszközarányosan több mint 2%-ponttal növekedett. Mindez azonban a pénztár és az elszámoló számlák állományi arányának csökkenése mellett valósult meg. Utóbbi nagyrészt a jegybanki kötelező tartalékráta csökkenésének köszönhető, ami lehetővé tette a bankok számára, hogy a jegybanki számláról felszabaduló likviditást magasabb hozamú likvid eszközökbe fektessék. Az állampapírok és jegybanki kötvények egyik fő tulajdonsága, hogy ezek fedezete mellett lehet az MNB által nyújtott hiteleket igénybe venni. A jegybank az elfogadható fedezetek körét októberétől a jelzáloglevelekre is kiterjesztette, érdemben növelve ezzel a bankrendszer likviditását. 7 A kedvezőtlen irányba hatott viszont az állampapír-állománynak az emelkedő piaci hozamszintek miatti leértékelődése, ami érdemben csökkentette az igénybe vehető likviditás mértékét. A bankrendszer forrásoldali likviditását tekintve látható, hogy a fentiek által érintett likvid eszköz/likvid betét 8 mutatón kívül több más indikátor értéke is változatlanul romló tendenciát követ. A finanszírozási rés 9, ahogyan az a betét- és a hitelállomány növekedési dinamikája közötti különbségből következik, ha lassuló mértékben is, de tovább növekedett. A nettó pénz- és tőkepiaci pozíció 10 pedig elsősorban a bankközi piacról felvett hitelek és betétek, illetve a saját kibocsátású értékpapírok gyorsabb állománynövekedése miatt mozdult el a nagyobb forrástöbblet irányában. Itt érdemes azonban megemlíteni, hogy a források átlagos lejáratának az előzőekben tárgyalt hosszabbodása a megújítási kockázatok csökkenésével jár együtt. A finanszírozási rés növekedésével kapcsolatban pedig elmondható, hogy az jelentős részben svájci frank felértékelődésének eredménye, mivel a tranzakciós betéti és hiteldinamikák 2008-ban közel azonos szinten alakultak. Végül, a második felét érintő forintleértékelődést tekintve nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fedezeti ügyletek megnövekedett letéti követelményének likviditáscsökkentő hatását sem. A mérlegen belüli összes nyitott devizapozíció 2008-ban 52%-kot emelkedett, ami a február 20.-tól az MNB fedezetként elfogadja az önkormányzati kötvényeket is, ami a likviditási helyzet további javulását jelenti. 8 Likvid eszköz alatt a pénztár és elszámolási számlák állományát, a jegybanki és bankközi betéteket, illetve a forgatási célú értékpapírokat értjük. A likvid betétek közé pedig a 14 napnál rövidebb lejáratú ügyfélbetétek állományát soroljuk. 9 A finanszírozási rést az ügyfélbetétek és hitelek közötti különbségnek a hitelállományra vetített arányaként definiáljuk. 10 Nettó pénz - és tőkepiaci pozíció alatt a következőt értjük: forgatási célú értékpapírok + befektetési célú értékpapírok + jegybanki és bankközi betétek monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek felvett hitelek saját kibocsátású értékpapírok. 50

51 fedezeti igény hasonló növekedését feltételezve jelentős kedvezőtlen hatást gyakorolhatott a bankszektor likviditási helyzetére is. Összességében tehát megállapítható, hogy a likviditási helyzet a lejárati összhang tekintetében javult, a forrásoldal szerkezetének a hosszabb lejáratok felé történt eltolódása miatt. Szintén pozitív fejlemény a szektor állampapír- és jegybanki kötvényállományának jelentős bővülése, még akkor is, ha e növekmény számottevő része az alacsonyabb jegybanki tartalékolás eredményeként keletkezett. Kedvező továbbá a jegybanki fedezeteknek a jelzáloglevelekre és az önkormányzati kötvényekre történt kiterjesztése is. Ezzel szemben kifejezetten kedvezőtlen hatású volt az államkötvényeknek, illetve a forintnak főként a svájci frankkal szemben bekövetkezett leértékelődése, a likvid állományok csökkenése, a lejárati transzformációra gyakorolt negatív hatás, illetve a fedezeti pozíciók megnövekedett letéti követelménye miatt. h. A jövedelmezőség alakulása és intézményi szóródása A szektor tőkejövedelmezősége második felében az előző időszakok hoz képest gyorsuló ütemben csökkent. Az adózott eredmény éves összevetésben ugyan mindössze 7%- kal zsugorodott, bizonyos vállalatértékesítés nyereségéből, illetve goodwill rendkívüli leírásából származó egyszeri tételek hatásától megtisztítva azonban a visszaesés 34%-os lett volna. A bankok tőkejövedelmezősége (ROE) 2007-hez képest 3%-ponttal, 14,3%-ra csökkent, a már említett egyszeri tételek nélkül azonban mindössze 10,7%-os szintet ért el. A részleteket tekintve látható, hogy a nagybankok 11 által előállított eredménynek a szektoron belüli aránya meglehetősen stabilan, 80% körül alakul. A középbankok részesedése viszont első és második félévében egyaránt csökkent, ami javuló jövedelmezőség mellett a kategória intézményi létszámának csökkenéséből fakad. A kisbankok összesítve változatlanul kis veszteséggel működtek, a szakosított hitelintézetek nyeresége viszont közel megkétszereződött, átlagos tőkejövedelmezőségük pedig egy év alatt 17%-ról 23% fölé nőtt. Az adózott eredmény, valamint az évesített ROE és ROA alakulása 11 A nagy-, közép- és kisbankok, illetve a szakosított hitelintézetek részletes felsorolása megtekinthető a PSZÁF hivatalos honlapján ( A hitelintézeti szektor évi részletes adatai című publikáció első oldalán. Szakosított hitelintézet alatt a jelzálogbankokat és a lakástakarék-pénztárakat értjük. A nagy-, közép-,és kisbankok kategóriái továbbá összhangban vannak a Felügyelet egyedi intézményi hatás-besorolásával, melynek változásával a Budapest Bank január 1-től átkerült a nagybankok közé. Mivel ez a változás jelentős nehézségeket okozott volna az egyes időszakok összehasonlítása során, ezért jelen elemzésünkben a Budapest Bankot a korábbi időszakokra vonatkozóan is nagybankként vettük számításba. 51

52 Az eszközarányos jövedelmezőség (ROA) értékei a ROE értékek változásának megfelelő irányban és ahhoz hasonló mértékben változtak. A szektor csökkenő ROE- és ROA-szintű jövedelmezőségét kiemelkedően nagy súlyából adódóan ezúttal is a nagybankok csökkenő profitabilitása határozta meg, teljes mértékben ellensúlyozva a középbankok és szakosított hitelintézetek javuló eredményességét. Ez utóbbiak közül külön említésre érdemes a szakosított hitelintézetek 6%-ponttal növekvő profitabilitása, amelyben a nagybankok leányintézményeinek markánsan javuló eredményei is tükröződnek. A ROE-mutatót intézményenként vizsgálva az eloszlás egyértelmű balra tolódása látható. A veszteséges bankok száma négyről hétre emelkedett, összesített piaci részesedésük azonban még mindig nem számottevő. Változatlanul igaz, hogy a veszteségek nagy része továbbra is a piacra viszonylag újonnan belépő kisbankoknál képződik: a 2008-ban veszteségessé váló intézmények mérsékelt mínuszokat könyvelhettek el. Figyelemre méltó azonban, hogy a gyenge jövedelmezőségű, 0% és 5% közötti ROE-t elérők piaci részaránya, változatlan intézményszám mellett is 1%-ról 11% fölé emelkedett, ami egyetlen nagybanknál bekövetkezett visszaesés eredménye volt. A szektor döntő hányada (71%-a) 2008-ban 15% fölötti tőkejövedelmezőséget ért el. Ez az arány 2007-ben még 82% volt. A legnagyobb piaci részesedéssel változatlanul a 15-20% közötti ROE-t elérők rendelkeztek, ám a jövedelmezőség általános csökkenése ebben a csoportban is megmutatkozott. A 20% fölötti saját tőkére eső eredményt elérők piaci részaránya 2008-ban változatlan intézményszám mellett valamelyest csökkent, de még így is több mint a szektor egy-ötödét adta. Mindemellett ez utóbbi szegmensen belül is az alacsonyabb jövedelmezőség irányába történő erőteljes elmozdulás volt megfigyelhető. 52

53 i. A jövedelmezőség összetevői A szektor jövedelmezősége szempontjából kiemelkedő jelentőségű a kamatmarzs alakulása ban a kamatbevételek több mint 30%-kal, a kamatkiadások viszont 50%-ot meghaladó mértékben növekedtek, ami azt mutatja, hogy a gyorsan emelkedő forrásköltségeket a bankok nem hárították át ügyfeleikre teljes mértékben. Ez egyrészt erős árverseny következménye, másrészről pedig a forintgyengülés miatt egyébként is súlyosan érintett devizahitel-portfolió kockázatainak további növelését elkerülendő következhetett be. A forrásköltségek nagyarányú emelkedése főként a KKE-régió kockázati felárának utolsó negyedévi hirtelen megugrásával van összefüggésben. Az euró nagykereskedelmi források átlagos költsége ban 40 bázisponttal haladta meg a évi értéket, amihez hozzáadódott még Magyarország egészét tekintve átlag 100 bázisponttal megnövekedett kockázati prémiuma 13 is. E közelítéssel a nagykereskedelmi forrásköltség 140 bázispontos emelkedését kapjuk, melynek hatását valamelyest tompította, hogy a kiskereskedelmi források 14 csupán 70 bázispont körüli mértékben drágultak a évi átlaghoz képest. A fenti folyamatok eredményeként a nettó kamatbevétel mindössze 1%-kal emelkedett, ami eszközarányosan csökkenő, 2,8%-os kamatmarzsot eredményezett. A másik meghatározó eredménytétel, a nettó díj- és jutalékeredmény 2%-kal csökkent a megelőző év számaihoz képest, ami a jutalékbevételek mérsékelt, 3%-os bővülésének és a jutalék-ráfordítások közel 10%-os emelkedésének eredőjeként alakult ki. A jutalékbevételek bővülésének lassulása a csökkenő kereslet,a ráfordítások ennél nagyobb arányú emelkedése az pedig az erős verseny következtében növekvő ügynöki aktivitás eredménye. A bankszektor jövedelmezőségének összetevői (millió Ft) Növekedés év/év A szektor eredményét javító egyszeri tételek nagy része az eredménykimutatás kapott osztalék során jelentkezett, minek következtében az itt szereplő összeg a évi érték több mint négyszeresére nőtt. 12 Az euró nagykereskedelmi források éves költségét az adott időszak három hónapos EURIBOR hozamainak átlagával közelítjük. 13 Magyarország éves kockázati prémiumát az ötéves államadósságra vonatkozó CDS-spread éves átlagos értékével közelítettük. 14 A kiskereskedelmi források költségét a lekötött betétek adott időszaki átlagos kamatával mérjük. 53

54 A pénzügyi műveletek eredménye jelentősen, több mint 33%-kal csökkent, elsősorban a forgatási célú értékpapír-portfolión keletkezett negatív átértékelési hatás eredményeként. A bankok 2008-ban főként a forint hozamgörbe emelkedése miatt könyveltek el jelentős veszteségeket, melyek összege 67 Mrd forintot tett ki, szemben a megelőző évi 14 Mrd forintos pozitív eredménnyel. A pénzügyi műveletek eredményét érintő további fontos tétel, a deviza-átértékelési hatás viszont 2008-ban szinte teljesen szimmetrikusan alakult, vagyis a mérlegen belüli devizaeszközök és -források nettó átértékelési többlete megegyezett a mérlegen kívüli pozíciók nettó veszteségével. A nettó értékvesztés és céltartalékképzés 35%-kal növekvő összege a romló gazdasági környezetben megnövekedett kockázatokra utal. A működési költségek ennél sokkal szerényebb, mindössze 8%-os emelkedése pedig a lassuló hálózatfejlesztés és ezzel összefüggésben a korábbiaknál visszafogottabb marketingköltségek eredménye volt. A bankszektor jövedelmezőségének összetevői az átlagos mérlegfőösszeg százalékában A fentieket összefoglalva a szűkülő kamatmarzs, a csökkenő jutalékeredmény, az állampapírportfolión elkönyvelt átértékelési veszteség, illetve a növekvő értékvesztés és céltartalékképzés olyan mértékben rontotta a szektor eredményét, hogy azt a tárgyidőszakot érintő jelentős egyszeri tételek sem kompenzálhatták. Ennek következményeként 2008-ban az adózott eredmény 7%-kal, 303 milliárd forintra csökkent, ami szektor átlagos ROA-mutatóját 0,32%-ponttal, 1,17%-ra mérsékelte. Az említett egyszeri tételek nélkül azonban az átlagos ROA-mutató mértéke 0,84%-ra csökkent volna. j. A működési költségek alakulása, hálózatfejlesztés A gyengülő jövedelmezőség mellett a költség/bevétel hányados is jelentősen romlott: A bevételek növekedési üteme a működési költségek bővülésének alig több mint felét érte el, annak ellenére, hogy a költségek növekedése is jóval elmaradt a mérleg dinamikájától második felében a költség/bevétel mutató 2%-ponttal, 51%-os szintre csökkent, a már említett egyszeri tételek bevételi hatása nélkül azonban nagyjából ugyanekkora emelkedés következett volna be. 54

55 A hálózatfejlesztés üteme 2008-ban az újonnan nyitott fiókok számát tekintve közel 3%- ponttal esett vissza, ami a szektor alkalmazotti létszámbővülésének hasonló mértékű lefékeződésével járt együtt. E két tényező jelentős lassulást eredményezett a működési költségek dinamikájában is, azonban a bevételek ezt jóval meghaladó mértékben csökkentek, ami a következő időszakokban a hálózati expanzió további visszafogását eredményezheti. k. Az értékvesztés és a céltartalék-képzés alakulása Mint már említettük, a nettó értékvesztés és céltartalék-képzés összege 2008-ban több mint 30%-kal emelkedett, a mérleg- és mérleg alatti tételek minősítéséből származó értékvesztés- (illetve céltartalék-) képzések és visszaírások egyenlegeként. Az így értelmezett nettó értékvesztési kiadás a mérlegtételek esetén 59%-kal, vagyis a mérleg növekedését messze meghaladó ütemben nőtt. Hasonló bűvülés e téren legutóbb 2006-ban, a költségvetési politika nagyarányú szigorításának évében merült fel. Az említett változás fő összetevője a hitelállományra képzett nettó értékvesztés volt, mégpedig elsősorban a lakossági portfolióra vonatkozóan. Utóbbi esetben a nettó értékvesztési kiadás egy év alatt több mint kétszeresére nőtt, ami az elmúlt három év alatt tapasztalt legnagyobb mértékű bővülés volt. A vállalati és a lakossági portfolión 2008-ban nagyjából ugyanakkora nettó értékvesztés képzésére került sor, a növekedés azonban a vállalatok esetében jóval kisebbnek adódott. A nettó értékvesztési kiadást az egyes nyitó állományokra vetítve láthatjuk, hogy arányaiban még a 2006-ban képzett nettó értékvesztés sem közelíti meg a 2008-as szinteket. Figyelemre méltó továbbá, hogy a lakossági portfolió nettó értékvesztési hányada 2008-ban múlta felül először a vállalati hitelállományra vetített értékvesztés mértékét. A lakossági portfólió ilyen ütemű romlása nem kis részben a svájci frank hitelek hirtelen megugró törlesztési terheinek következménye. 55

56 Fontos azonban, hogy a fentebb definiált nettó értékvesztési kiadás csak a minősítésből származó nettó értékvesztést jelenti, így nem tartalmazza például az értékesítés miatti visszaírások összegét sem. Ez utóbbi tétel értéke 11%-kal csökkent a évi értékhez képest, ami elsősorban a faktoring lehetőségek szűkülésére, illetve főként a gyengébb minőségű eszközök nehezebb értékesíthetőségére utal. Hasonló következtetést vonhatunk le a rossz és kétes minősítésű tételek arányának változásából is, amennyiben a kétes és rossz minősítésű vállalati hitelek további halmozódását figyelhetjük meg a bruttó állományon belül. Ezzel szemben a lakossági hitelállomány esetében 1/4%-ponttal csökkent a rossz és kétes minősítésű tételek aránya, ami azt jelenti, hogy a gyenge minőségű eszközök piacképessége elsősorban a vállalati hitelek esetén csökkent számottevően. Az egyes eszközökre megképzett értékvesztés kapcsán érdekes kérdés, hogy az pontosan milyen veszteségráták esetén nyújt megfelelő fedezett a várható veszteségekre. Az alábbiakban bemutatott számítások során ezzel összefüggésben arra kerestük a választ, hogy a fizetési késedelemben lévő követelések egyes kategóriáihoz egy realisztikus, de önkényesen meghatározott várható veszteségrátát hozzárendelve milyen veszteségek adódnának a teljes portfolióra, illetve ezekhez képest hogyan alakult a ténylegesen megképzett értékvesztés szintje. Fontos megjegyezni, hogy az alábbi kalkuláció nem veszi figyelembe az egyes követelések esetén rendelkezésre álló fedezeteket, ezért az értékvesztés szükségesnek tartott szintje fölélő a ténylegesen várható veszteségeknek. Ezzel kapcsolatban szükséges továbbá hangsúlyozni, hogy alapvető célunk nem a várható veszteségek mértékének pontos meghatározása, hanem sokkal inkább a kockázati dinamika irányának és sebességének felmérése, illetve a megképzett értékvesztések dinamikájával való összevetése. A hitelveszteségek szintjét minden egyes időpontban az alábbi veszteségráták alapján kalkuláltuk. A nem lejárt, szerződés szerint teljesítő állományokra nem feltételeztünk veszteséget, míg az újratárgyalt követelésekhez viszont 50%-os, az egy hónapon belül késedelmesekhez 20%-os, az egy és három hónap közzé esőkhöz 30%-os, a három hónap és egy év közötti késedelemben lévőkhöz 70%-os, az éven túli követelésállományokhoz pedig 100%-os veszteségrátát rendeltünk. A késedelmes követelések állományát a veszteségrátákkal szorozva kapjuk a kalkulált veszteség értékét, ami az adott veszteségráták mellett szükséges értékvesztés-képzés szintjét jelenti. Ezt a ténylegesen megképzett értékvesztéssel összevetve (értékvesztés / számított veszteség) kapjuk a províziós fedezettség mutatót, amely arról informál, hogy az általunk használt számított értékek mellett, a rendelkezésre álló fedezeteket figyelmen kívül hagyva, mennyire elegendő a képzett értékvesztés mértéke. 56

57 Értékvesztés-szükséglet és ellátottság Az vizsgált időszak adataiból látható, hogy a portfolió romlásával együtt az általunk kalkulált hitelveszteség szintje is növekszik, míg a ténylegesen megképzett céltartalék értéke első félévéig az összes követelés 1,3%-a körül ingadozott, végére viszont szignifikánsan az elmúlt három év átlaga fölé emelkedett. A két hatás eredőjeként a províziós fedezettség trendje a bemutatott időszakban jellemzően csökkenő, első félévében 100% alá került, majd végéig ott is maradt. A követelések mögött álló növekvő mennyiségű eszközfedezet esetén, ami a jelzáloghitelek arányának növekedésével minden bizonnyal megvalósult, az értékvesztési fedezet csökkenő trendje természetesen nem meglepetés. Azonban az ingatlanpiac jelenlegi kedvezőtlen helyzetét, vagyis a hitelbiztosítékok korlátozott értékesíthetőségét, valamint csökkenő piaci értékét tekintve a províziós fedezettség csökkenő trendje mindenképpen kedvezőtlen fejleményként értékelhető. l. A tőkeellátottság alakulása A bankrendszer tőkehelyzetét e jelentés két metszetben vizsgálja: egyrészt a pillanatnyi tőkeellátottság, másrészt a belső tőkésítési képesség szempontjából. A szabályozói tőkekövetelmény bázeli elveken alapuló uniós szabályozásának (CRD) 15 átvételével 2008-tól kezdődően a kockázatok fedezésére előírt tőkekövetelmény számításán kívül változtak a szolvencia mérésére használatos mutatószám kalkulációjának szabályai is. Az alapvető különbség a mutatók tartalmát illetően az volt, hogy a előtt használatos fizetőképességi mutató csak a hitelkockázatokat tartalmazta, a CRD szerinti tőkemutató viszont megköveteli a piaci kockázatok figyelembe vételét is. Az adatok összevethetősége érdekében érdekében korábbi időszakokra is kiszámítottuk a jelenleg hatályos szabályok szerinti tőkemegfelelési mutató (TMM) tartalmával leginkább egyező mutató értékeit Capital Requirements Directive: az Európai Parlament és a Tanács 2006/49/EK irányelve a befektetési vállalkozások és hitelintézetek tőkemegfeleléséről, illetve az Európai Parlament és a Tanács 2006/48/EK irányelve a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról. 16 A mutató számlálóját a év végi és az azt megelőző időpontokban a piaci kockázat fedezetére figyelembe vehető kiegészítő tőke mértékével, a nevezőjét pedig a piaci kockázat tőkekövetelményével korrigáltuk. Az új kockázati elemként megjelenő működési kockázat hatásával azonban nem igazítottuk ki az idősort. 57

58 Fontos megjegyezni továbbá, hogy a 2008-as adatok nem auditáltak, ezért a év végi szavatoló tőke értékét, azon belül is az alapvető tőkeelemekét korrigáltuk a 2008-as előzetes mérleg szerinti eredmény összegével. Ez a korrekció az előzetes adatok alapján kalkulált 2008-as mutatóknak a megelőző év auditált bázisán számítottakkal történő összehasonlítását segíti. A szabályozói tőkeszükséglet a év végi szinthez képest egy év alatt 11%-kal emelkedett, ami elmarad a hitelállomány forintban kifejezett bővülési ütemétől. Ez alapvetően a számítás módszertanában bekövetkezett változásnak köszönhető, amely mérsékelte a hitelkockázatra képzendő tőke fajlagos mértékét. A hitelkockázat tőkekövetelménye így a végi értékhez képest mindössze 2,5%-kal nőtt. Új elemként megjelent azonban a piaci kockázat és a működési kockázat tőkekövetelménye, amelyek induló összege azonban a gyakorlatban jóval kisebbnek bizonyult, mint amekkora tőkeszükséglet a hitelkockázati ágon a fajlagos követelmény mérséklése révén megtakaríthatóvá vált. A tőkekövetelménynek a fő kockázati tényezők közötti megoszlását a szabályozás változása miatt csak az első féléves adatokkal tudjuk összehasonlítani. A teljes tőkekövetelmény túlnyomó részét (88%-át) végén is a hitelkockázat tőkekövetelménye adta, ami 2%- pontos csökkenést jelentett az első félévi állapothoz képest. Ez utóbbi kockázati elem tőkekövetelménye közel 10%-kal nőtt egyetlen félév alatt. Ezzel szemben a piaci kockázat tőkekövetelménye 27%-kal csökkent, melynek hátterében az áll, hogy az egyik nagybank számítási módszerében visszatért az egyszerűbb sztenderd módszer alkalmazásához. A működési kockázat tőkekövetelménye 1%-kal csökkent, ami teljes egészében az intézményi szerkezet változásának következménye 17. A működési kockázat tőkekövetelménye így a teljes tőkeszükséglet 8%-át adta 2008 végén. Az előzetes adatokon végzett számítások szerint 2008-ban a szavatoló tőke nagyjából a ROE szintjének megfelelő ütemben emelkedett, amiből jól látszik, hogy a növekedést az alapvető tőkeelemek bővülése vezérelte. Ezzel összhangban a levonások utáni járulékos tőke szintje 2%-kal csökkent. A szavatoló tőke összegét az esetleges osztalékfizetés mértéke természetesen még módosíthatja. Mivel mind az alapvető tőke, mind pedig a szavatoló tőke növekedése meghaladta a tőkeszükséglet növekedési ütemét, ezért a szektorszintű Tier1 ráta, illetve a TMM mutató is emelkedett a vizsgált időszakban. Az ily módon előállt év végi 11,43%-os tőkemegfelelési mutató majdnem pontosan megegyezik az EU nagybankjait harmadik negyedében 17 A működési kockázat meghatározására évente egyszer kerül sor, mely kalkuláció az alapmutató és sztenderd módszerek esetén a megelőző három év auditált adataira támaszkodik, ezért az év végi és az azt megelőző félévi értékek egészen az éves audit időpontjáig megegyeznek. 18 Az EU nagybankjainak szolvencia szintje alatt az LCBG (Large and Complex Banking Groups) bankok átlagos szolvencia szintjét értjük. Forrás: ECB Financial Stability Review , 79. o. 58

59 jellemző szolvencia ráta középértékével, azzal a megjegyzéssel, hogy ez utóbbi érték nagymértékben a nyugat-európai államoknak bankjaik feltőkésítésében játszott aktív szerepvállalásának eredménye. A TMM-mutató eloszlását tekintve megfigyelhető, hogy a tőkeszükséglet viszonylag mérsékelt növekedése, ami 2008-ban a javuló tőkemegfelelés fő mozgatója volt, nem egyenletesen érintette a szektor szereplőit. A 10% alatti tartományban lévő intézmények piaci részaránya 2008-ban 26%-ról 28%-ra növekedett. Ehhez érdemes azonban azt is hozzátenni, hogy a 9% alatti TMM kategóriában már nem volt jelentős piaci részesedéssel bíró intézmény végén a bankok többsége magasabb szolvenciaszinttel rendelkezett, mint a megelőző időszak végén, ami a növekvő kockázatok tükrében pozitív fejleményként értékelhető. A magasabb fizetőképességi szintek irányába történő elmozdulást mutatja, hogy a 10,5% és 12,5% közötti tőkemegfelelést kimutató intézmények piaci részaránya 60% körül alakult. Egy évvel korábban csupán a piac 16%-át reprezentáló intézményt sorolhattunk ide. A globális pénzügyi szektor legutóbbi nagyarányú veszteségeinek fényében a bankrendszer belső tőkeképző képessége különösen nagy jelentőséggel bír, mert a pénzügyi szektor mai körülményei között a kereskedelmi feltételekkel történő külső tőkebevonás lehetőségei erősen korlátozottak. Ezért a hazai bankrendszer kockázati expanziójának lehetőségeit jelentős részben a működés során keletkező tőkenövekmény, vagyis a saját tőkére jutó nyereség mértéke határozza meg. Ehhez hozzá kell tenni természetesen, hogy a gazdasági recesszióval a bankok növekvő kockázatkerülése önmagában is a kockázati expanzió lassulásához vezet. Kérdés lehet azonban, hogy ennek mértéke és a jövedelmezőség csökkenése hogyan viszonyulnak egymáshoz. 59

60 2008-ban a bankok átlagos ROE szintje 3%-ponttal meghaladta ugyan a tőkeszükséglet növekedését, de érdemes emlékezni arra, hogy ez a tőkejövedelmezőség jelentős egyszeri tételek eredményeként állt elő. Utóbbiak kiszűrésével szektorszinten kismértékű belső tőkehiány adódik. Ez az eredmény nagyjából megfelel a évi helyzetnek, ahonnan tehát 2008 folyamán nem történt jelentős pozitív elmozdulás. A belső tőketöbblet/hiány mutató eloszlásának mintája meglehetősen jól követi a ROE eloszlásét, bár ez esetben a szektorátlagtól leszakadók tábora jóval nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik. A tőkejövedelmezőség eloszlásánál a 0% és 5% közé eső intézmények 2008 végén a piac 11%-át adták, az 5%-nál nagyobb belső tőkehiányt kimutató intézmények viszont 27%-ot meghaladó részaránnyal rendelkeztek. Ez azt jelenti, hogy a bankok kockázati expanziója egy jelentős piaci részaránnyal rendelkező csoport esetében számottevően meghaladja a saját tőke jövedelmezőségét, ami a külső tőkeforrás hiányában a szolvenciaszint gyors csökkenéséhez vezethet. 60

61 4.2. Szövetkezeti hitelintézetek A szövetkezeti formában működő hitelintézetek (takarékszövetkezetek és hitelszövetkezetek) ismeretes módon nagy számosságú, de összesítve is viszonylag szerény piaci részesedéssel rendelkező, a teljes pénzügyi szektor által közvetített összes eszközállomány kevesebb mint 4%-ával rendelkező szolgáltató intézmények. Bár állományi növekedésük a nemzetgazdasági összjövedelem növekedésével lépést tart, a pénzügyi szektor gyorsabb ütemű bővülése miatt piaci részesedésük fokozatosan csökken. E szolgáltatói forma alapvető versenyhátránya éppen az alacsony méretgazdaságosságban ragadható meg, melynek nyomán az egyes szolgáltatók csak nagyon korlátozott mértékben képesek önálló termék-, illetve informatikai fejlesztésekre. Az elmúlt néhány évben a szövetkezetek fokozódóan éles versenyhelyzetbe kerültek a számukra hazai piacot jelentő kisebb földrajzi régiókban, illetve alacsonyabb lélekszámú településeken is növekvő számban megjelenő bankokkal. A szövetkezetek e kíhívásra mindeddig kétféle választ adtak. Ezek egyike a szervezeti konszolidáció, vagyis az összeolvadások révén történő méretbővítés, illetve a legnagyobb szövetkezetek esetében a bankká alakulás, a részvénytársasági forma által kínált előnyök kiaknázása érdekében. A másik a közös fellépés, a tevékenységi integráció, döntően a szövetkezetek számára számos szolgáltatást nyújtó Takarékbank közreműködésével. Utóbbira példa a Takarékbank által végzett termékfejlesztés a bankkártya, a befektetési szolgáltatások, illetve a devizaüzletági termékek, stb. tekintetében, a reputációs kockázat közös kezelése önálló intézményvédelmi alap működtetésén keresztül, vagy a Takarékpont nevű kezdeményezés, amelynek keretein belül a csatlakozó szövetkezetek termékeiket, illetve megjelenésüket egységesen alakítják ki, valamint lehetőséget teremtenek más szövetkezet ügyfeleinek kiszolgálására. a. A piac intézményi szerkezete A szövetkezetek létszáma évek óta folyamatosan csökken végéig e folyamat egyik hajtóereje a minimális sajáttőke-követelményre vonatkozó szabályozás volt, amennyiben a saját tőkének erre az időpontra legalább 250 millió forintra kellett növekednie. Ezt számos szövetkezet egyesülések révén teljesítette első felében az egyesülési hullám alábbhagyott, az év második felében azonban a szolgáltatók létszáma ismét jelentős mértékben csökkent: két szövetkezet bankká alakult át, illetve hat egyesülés történt. Az utóbbiak közül egy esetben az egyesülés a megszűnést megelőző lépésnek volt tekinthető, illetve egy további esetben a saját tőke nem érte el a jogszabály által megkövetelt minimális szintet. A többi esetben önállóan is működőképes, de kicsi szövetkezetek olvadtak be közepes méretű intézményekbe. A fúziók jellege tehát a 2007.évi hullámhoz képest annyiban változott, hogy ezúttal a közvetlen szabályozói kényszer mellett jóval nagyobb szerepet játszottak a méretgazdaságossági megfontolások. Az elmúlt hónapokban kibontakozott gazdasági-pénzügyi válság új ösztönzést adhat a hatékony üzemméret kialakítását célzó egyesülésekhez. Erre általánosságban a jövedelmezőség jelentős csökkenése, ezen belül pedig csökkenő üzleti marzsok, vagy 61

62 esetleges jelentős hitelezési veszteségek esetén kerülhet sor. Mivel az egyesüléshez szükséges átvilágítások, tárgyalások hosszabb időt is igénybe vehetnek, a szervezeti konszolidációnak az említett ok miatti élénkülése 2010 körül következhet be. b. A mérlegdinamika és a finanszírozási szerkezet alakulása A mérleg-főösszeg alakulása alapján a szövetkezeti szektor növekedése 2008-ban tovább lassult, és jelentős mértékben elmaradt a banki állományok gyarapodásának ütemétől. E két jelenség azonban közel sem teljesen az állományok szerves fejlődése következtében alakult ki. Figyelembe kell venni, hogy az év során két nagy takarékszövetkezet bankká alakult, s ez a szektor eszközeit egyszeri hatásként 4%-ponttal csökkentette. A megmaradt szövetkezetek 2008-ban átlagosan 8%-os növekedést értek el. Utóbbi egyrészt jelentősen elmarad a bankrendszer állományi dinamikájától, másrészt viszont ugyancsak fontos körülmény, hogy a banki állományok növekedési többlete jelentős részben a magasabb devizaaránnyal járó átértékelődési különbözet, vagyis egyfajta eszközinfláció következménye. Tranzakciós alapon a banki és a szövetkezeti állományok növekedése közötti különbség jóval kisebb mértékű. A szövetkezetek hitelállományuk fölött hagyományosan jelentős többletforrással rendelkeznek, amely jellemzően likviditási tartalékként jelenik meg. Erre tekintettel az eszközoldali változások főként az eszközök átrendeződését eredményezik, a mérleg gyarapodásának ütemét pedig a forrásállomány dinamikája határozza meg. Ez az összefüggés azonban az utóbbi években lazábbá vált, mert a terjedőben lévő devizahitelek árfolyamkockázatának fedezése nagyrészt felvett hitelekkel történik. E tekintetben tehát jellemzően az eszközoldali gyarapodás ösztönzi a forrásállomány növekedését. A forrásoldal szerkezete Növekedés (év/év) 2008-ban az ügyfélbetétek állománya mindössze 1%-kal gyarapodott, úgy hogy a két bankká alakuló szövetkezet állományainak figyelembe vételével mintegy 3%-ponttal magasabb növelkedési ütem adódna. A szövetkezetek betétgyűjtő képessége tehát az év vége felé kialakult reintermediációs folyamatban jelentősen elmaradt a bankok eredményei mögött. 62

63 Úgy tűnik, hogy a szövetkezetek részben nem voltak képesek az élesedő forrásgyűjtő versenyben a bankokkal lépést tartani, részben pedig kedvező likviditási helyzetükre tekintettel nem vállalták a bankihoz hasonló betéti dinamikát ígérő költségáldozatot. Ilyen körülmények között a mérlegfőösszeg növekedését jelentős részben a devizahitelekhez köthető, alacsony szintről induló, de gyors ütemben gyarapodó felvett hitelek állománybővülése eredményezte. Kicsi, de dinamikusan fejlődő állományt jelent a monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek állománya. A lassú betéti dinamika valamennyi ügyféltípus esetében egyaránt megfigyelhető. A teljes állomány közel 85%-át a lakossági betétek teszik ki, amelyek növekedése 2008-ban mindössze 1%-ot ért el. A betétállomány 9%-át adó nem pénzügyi vállalatok esetében a gyarapodás üteme ugyanekkora volt, az egyéni vállalkozók 3%-os részt kitevő állománya pedig az év során 4%-kal csökkent. A takarékszövetkezetek többsége a devizabetét-gyűjtést a Takarékbank ügynökeként végzi, árfolyam-kockázati és informatikai megfontolások alapján. Ez a devizabetét-állomány nem jelenik meg a takarékszövetkezetek mérlegében. E körülmény azonban a fenti következtetéseket érdemben nem befolyásolja. c. Eszközoldali szerkezet és növekedés A takarékszövetkezetek likviditási pozíciója második felében nem változott jelentősen. A rövid lejáratú, illetve könnyen likvidálható eszközök aránya továbbra is a mérlegfőösszeg felét teszi ki. Az összetételben viszont jelentős elmozdulások következtek be. Az elszámolási számlán tartott egyenleg a jegybanki tartalékráta mérséklése miatt csökkent. Ezzel szemben a bankközi betétek aránya a banki forrásszűke körülményeire tekintettel jelentősen növekedett, a forgatási célú értékpapíroké pedig a süllyedő irányzatú államkötvény-piac miatt csökkent. Az eszközoldal szerkezete Növekedés (év/év) A szövetkezetek likviditási helyzetét látszólag javítja az ügyfeleknek nyújtott devizahitelek árfolyamkockázatának fedezésére felvett devizahitelek növekvő állománya. Ezeket a forrásokat a szolgáltatók alacsony kockázatú és könnyen likvidálható eszközökbe, állampapírba, vagy a bankközi betétekbe fektetik. Utóbbiakat illetően a takarékszövetkezetek nagy része továbbra is a Takarékbankkal áll kapcsolatban, vagyis lekötött betéteket elsősorban ott helyeznek el. A fentiekkel szemben a likviditási helyzetet mégsem javul, mert az értékpapírok nagy része óvadékként szerepel a felvett devizahitelek mögött, így az állománynak ez a része nem szabad rendelkezésű. A likvid eszközök arányát azonban jelentős részben a hitelezési politika határozza meg. A szövetkezetek a nagy hitelügyfeleket nem tudják kiszolgálni, és a többi szektorban is jelentős versennyel szembesülnek. Jellemzően óvatos hitelpolitikájuk üzleti lehetőségeiket ugyancsak 63

64 számottevően szűkíti. A fentiek ellenére 2008-ban a szövetkezeti szektor 7,5%-kal, a bankká alakuló két szövetkezet állományait is figyelembe véve pedig 12%-kal növelte a hitelállományát. A banki folyamatokkal ellentétben tehát e szektorban nem következett be lassulás, ami arra utal, hogy a kedvező forráshelyzetű szövetkezetek versenyképessége a bankokat erősen érintő globális forrásszűke körülményei között az év során javult. Ugyancsak lehetséges azonban, hogy az állomány gyarapodásának egy része olyan ügyfelekkel szemben jött létre, akik a bankok nem-árjellegű hitelezési feltételeinek szigorítása következtében szorult ki a banki ügyfelek közül, és kért hitelt szövetkezetektől. E lehetőség természetesen kedvezőtlen volna az eszközminőség kilátásai szempontjából. A fennálló hitelállomány nagy részét változatlanul a forinthitelek teszik ki, állományuk azonban csak lassan nő. A hitelállomány növekedésében a devizahitelek szerepe meghatározó. Utóbbiak állománya 2008-ban 60%-kal gyarapodott, melyből körülbelül 38%- pontnyi volt a tranzakció alapú növekedés, és 22%-pontnyi az időközben bekövetkezett forintgyengülés hatása. A forint és devizahitelek eltérő növekedési üteme a devizaeszközök részarányának gyors emelkedésében is megfigyelhető. A devizahitelek állománya harmadik negyedében még jelentős részben új folyósítások révén bővült, az utolsó negyedévben viszont főként a forintleértékelődés hatásaként. A pénzügyi válság miatt dráguló devizahitel-felvétel a szövetkezetek hitelezési aktivitását is visszafogta, sőt szeptember után a devizaalapú hitelállomány tranzakciós alapon számítva csökkent második felében négy szövetkezet lépett újonnan a devizahitelezők körébe. Végső soron azonban a devizahitelezést folytató intézmények száma nem nőtt, mert korábban két bankká alakuló, illetve két beolvadó szövetkezet is foglalkozott ilyen tevékenységgel. A hitelexpanzió második félévi lassulásának nagy része a lakossági körben következett be. Ebben az időszakban az állomány csökkenése is megfigyelhető, mégpedig jellemzően a lakáshitelek körében. A korábbi években a takarékszövetkezetek jelentős államilag támogatott 64

65 lakáshitel-állományt tudtak kiépíteni. A támogatások beszűkülése, illetve a devizahitelek térnyerése már korábban is fékezte a szövetkezeti lakáshitelek növekedését, 2008-ban viszont az állomány kifejezetten csökkent. A lakáscélú hitelállomány visszaesését a szabad felhasználású hitelek bővülése ellensúlyozta, így 2008-ban a lakossági hitelállomány nagysága nem változott. A nem lakáscélú hiteleken belül tovább folytatódott az ingatlannal fedezett hitelek nagyobb, és a fedezetlen személyi kölcsönök kisebb ütemű növekedése. A hitelezés évi bővülése egyértelműen a nem-pénzügyi vállalatok és az egyéni vállalkozók körében jött létre. A takarékszövetkezetek hitelállománya e körön belül jellemzően egyéni vállalkozókkal, valamint kis- és középméretű vállalkozásokkal szemben áll fenn, úgy, hogy a mikrovállalkozások a hitelállomány felét teszik ki. A hitelezési politika változására utal, hogy a legdinamikusabban a középvállalkozások hitelállománya fejlődik: 2008-ban ez az állomány alacsony szintről indulva 67%-kal bővült. Nagyvállalatokat azonban a szövetkezetek csak elvétve finanszíroznak, nem utolsó sorban korlátozott tőkekapacitásukra tekintettel. A szövetkezeti szektorban megfigyelhető konszolidációs folyamat növeli a takarékszövetkezetek átlagos szavatoló tőkéjét, így a nagykockázatvállalás határa is feljebb tolódik. Ez egyrészt új üzleti lehetőségeket nyit meg a szövetkezetek előtt, másrészt viszont koncentrációs kockázat kialakulásához is vezethet. d. Mérlegen kívüli tevékenység A takarékszövetkezetek mérlegen kívüli tevékenysége jelentősen elmarad a bankokétól. Az átlagos bank mérlegfőösszeg-arányosan mintegy 25%-nyi mérlegen kívüli kötelezettséget vállal, az átlagos szövetkezet pedig mindössze 5%-nyit. A szövetkezetek 2005-ben jelentősen bővítették a mérlegen kívüli tevékenységüket, azonban 2006-ra ez a növekedés kifulladt, és 2008-ban már minimális csökkenés is megfigyelhető. A vállalt kötelezettségeknek a mérlegfőösszeghez viszonyított aránya így három év alatt 6%-ról 5%-ra csökkent. A bankoktól való elmaradásnak több oka is van, amelyek közül az egyik a mérlegen kívüli tevékenységek egy részének jellemző bonyolultsága, illetve a szövetkezeti ügyfélkör viszonylag korlátozottabb szofisztikáltsága. További körülmény, hogy a hitelkeretek érték szerint túlnyomó része vállalati számlákhoz kötődik, a szövetkezetek pedig inkább a lakossági szektor betéteit gyűjtik. A szövetkezeteknél a mérlegen kívüli kötelezettségek nagy részét pedig a garanciák és a hitelkeretek adják. e. A ROE és ROA alakulása, intézményi szóródása. A takarékszövetkezeti szektor jövedelmezősége 2008-ban mérsékelt ütemben csökkent. Tekintettel arra, hogy az átlagos tőkejövedelmezőség (ROE) az utóbbi három évben végig meglehetősen szűk sávon belül alakult, elmondható, hogy a gazdasági-pénzügyi válság hatása végéig csak kismértékű volt. A szövetkezetek jövedelmezőségi mutatói jelentős mértékben elmaradnak a bankiaktól - az átlagos ROA 0,5%-ponttal, a ROE pedig 4%-ponttal. Ez a különbség azonban teljesen eltűnik, ha a bankszektor eredményéből kiszűrjük az előző fejezetben már említett nagyarányú egyszeri tényezők hatását. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a banki átlagos jövedelmezőség 2008-ban jóval nagyobb mértékben esett vissza, mint a szövetkezetek teljesítménye. 65

66 A jövedelmezőség összetevőit tekintve azonnal szembetűnik az effektív kamatmarzsnak a bankszektor átlagát lényegesen meghaladó szintje és a évihez viszonyított látványos stabilitása. Ez egyértelműen alátámasztja a szövetkezetek kedvező forrásellátottságáról a korábbiakban mondottakat. A jutalékok eszközarányos szintje a banki átlaghoz képest ugyancsak magas, és 2008-ban lényegében nem változott. E körülmény feltehetőleg azzal áll kapcsolatban, hogy a szövetkezetek az értékesítési versenyben jóval kevésbé használnak ügynököket, akik számára gyorsan növekvő jutaléktömeg átengedésére kerülne sor. A nettó értékvesztésre és céltartalékolásra fordított kiadás meglehetősen visszafogottan alakult, és csak mérsékelten növekedett, aminek egyik oka a devizahitelek viszonylag csekély aránya lehet. Végül, az eredménykimutatás egyetlen területe, ahol a szövetkezetek a bankokhoz képest jelentős hátrányban vannak, a működési költséghányad, amelynek szintje mintegy kétharmaddal magasabb a hazai bankokra jellemző átlagnál. Az átlagos költségszint meghatározásában az üzemméretnek nagy szerepe van. A nagy takarékszövetkezetek nem rendelkeznek kiugróan alacsony költséghányaddal, de magas érték nem fordul elő közöttük. A konszolidációs folyamat eredményeképpen nő az átlagos üzemméret és így a költséghányad csökkenésére is lehet számítani. A méret és a költséghányad közötti kapcsolat vélhetően nem csak méretgazdaságossági okokkal magyarázható. Az a takarékszövetkezet, mely alacsonyan tudja tartani a költségeit, nagyobb jövedelmezőséggel rendelkezik, így lesz elég tőkéje, hogy a kisebb, veszteséges 66

67 szövetkezeteket magába olvassza, és gyorsabban növekedjen. A költségek és a nagy üzemméret közötti kapcsolatot tehát részben a hatékony vállalatirányítás magyarázza. Az összevont jövedelmezőség mögött jelentős egyedi eltérések vannak ban mindössze hét takarékszövetkezet volt veszteséges. A veszteség jellemzően már hosszabb ideje fennáll ezeknél az intézményeknél, a jövedelmezőségi probléma pedig már tőkehiánnyá alakult. A mérsékelt eszközarányos veszteség tehát jelentős tőkearányos veszteséget okozott a korábbi évek negatív eredménye miatt kialakult alacsony saját tőke állomány miatt. A szektor egészét tekintve az egyedi tőkejövedelmezőségi mutatók főként az 5-10%-os sávban koncentrálódnak. Ez részben kedvező fejlemény, mert az ide tartozó intézmények jelentős része a 0-5 %-os sávból érkezett. Negatív fejlemény viszont, hogy jelentősen csökkent a 10% feletti ROEmutatókkal rendelkező intézmények száma is. A nagyobb szövetkezetek között veszteséges nincsen, de a az üzemméret és a jövedelmezőség közötti kapcsolat meglehetősen gyenge. 67

68 f. Portfolióminőség, értékvesztési kiadások A szövetkezeti szektorban a késedelmes, illetve újratárgyalt hitelek aránya hagyományosan a hasonló banki állományok mintegy másfél-kétszerese. A szövetkezetek jellemzően hosszabb ideig tartják a rossz hiteleket könyveikben, mint a bankok, és kisebb mértékben alkalmazzák a követelés-értékesítés lehetőségeit. A nem-teljesítő hitelekre viszont általában jelentős értékvesztést képeznek, a szektor átlagos províziós fedezete a csökkenő trend ellenére is lényegesen jobb, mint a bankszektorban mérhető szint. Az alábbi táblázatban becsült várható értékvesztés-adatot a bankrendszerrel foglalkozó fejezetben leírt módszertannal számítottuk. Forrás: PSZÁF A késedelmességi statisztika alapján 2008-ban a szövetkezeti hitelportfolió folytatólagosan romlott, mégpedig a banki portfólió minőségéhez hasonló, annál valamelyest mérsékeltebb ütemben. Különösen a három hónapnál régebb óta késedelmes tételek aránya számottevően nőtt, a kevésbé régi késedelmességű kategóriákban pedig mérsékelt ütemű növekedés következett be. Az újratárgyalt hitelek aránya csökkent, ami ellentétes a bankrendszerben megfigyelhető tendenciával, bár az említett arány még mindig a szövetkezeteknél magasabb. A hitelminőség romlásának üteme lassult, azaz a évi új minősítésből eredő, az adott évi eredményt terhelő értékvesztési kiadás csökkent. A nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek tekintetében ez az trend már 2007-ben megjelent, 2008-ban pedig tovább folytatódott. A lakossági portfolió értékvesztése ezzel szemben 2007-ben emelkedett, 2008-ban viszont 68

69 stagnált. Ez a folyamat a késedelmességi statisztikában a rövidebb idő óta lejárt követelések viszonylag szerény ütemű növekedésében jelenik meg, a minősítési adatokat illetően pedig a főként az átlag alatti kategória dinamikáját érinti. A portfólióromlás mindeddig viszonylag kedvező alakulásához valószínűleg jelentősen hozzájárul a szövetkezeti hitelállomány alacsony devizatartalma, vagyis az a tény, hogy a forint leértékelődése miatti minőségromlás e portfólió esetében csak korlátozott szerepet játszik. A fentiekkel szemben jelentősebb ütemű a romlás a kétes és rossz minősítésű tételek esetében, ahová jellemzően a régebbi késedelmességű követelések tartoznak. Ezzel kapcsolatban elmondható, hogy az e kategóriákba minősített állomány aránya 2008 folyamán a lakossági körben nagyobb, a vállalati körben pedig kisebb mértékben emelkedett. E jelenség magyarázata nem csekély mértékben abban keresendő, hogy a szövetkezeti hitelállomány dinamikája a legutóbbi időkben főként a vállalati hitelezésből adódott. A kétes és rossz arány növekedését e körben jelentősen fékezte az állomány frissülése, a lakossági körben viszont az állomány korosodása, és ebből következően annak minőségromlása is jelentősebb. g. Tőkeellátottság Az átlagos takarékszövetkezet a minimális szabályozói tőkekövetelményhez képest hagyományosan jelentős jelentős tőketöbblettel rendelkezik. Ez a többlet azonban 2008-ban számottevően csökkent. A szektor átlagos tőkemegfelelési indexe (TMI) 198%-ról 170%-ra mérséklődött, ami 13,6%-os év végi tőkemegfelelési mutatónak (TMM) felel meg. A visszaesést a jövedelmezőség csökkenése, a tőkekövetelmény számítás évi változása, és a vállalati szektor bővülő hitelezése miatti kockázati expanzió együttesen hozta létre. A messze legnagyobb hatású tényező azonban a tőkekövetelmény számításának változó módszertana volt, a CRD évi bevezetésével összefüggésben. A tőkekövetelmény 16%- os növekedése ugyanis számottevően meghaladta a szövetkezeti szektor szerves kockázati expanziójának mértékét, amire tipikus egyszeri hatásként a működési kockázat tőkekövetelményének megjelenése szolgál magyarázattal. 69

70 Egyedi intézmények szintjén vizsgálva 2008-ban a TMM bizonyos mértékű kiegyenlítődése következett be. Kedvező fejlemény a tőkehiányos, illetve a viszonylag alacsony tőketartalékkal (140% alatti TMI-vel) rendelkező takarékszövetkezetek csökkenő száma. Az eloszlás másik oldalán a tőketartalék csökkenését a 200% feletti tőkemegfelelési indexszel rendelkező intézmények adták. Méret szerint a nagy takarékszövetkezetek jellemzően kisebb tőkemegfelelési mutatóval rendelkeznek, ami egyrészt a növekvő hitelezési tevékenységre, másrészt egyes veszteséges, gyengébb tőkehelyzetű szövetkezetek beolvasztásának hatásával függ össze, de adott esetben tudatosabb, feszített tőkegazdálkodás következménye is lehet. A takarékszövetkezetek esetében a szavatoló tőke növelésének legfőbb módja a nyereség visszatartása. Az osztalékfizetési ráta a 2007-et megelőző néhány év során 10-15% körül mozgott, ami a hasonló banki mutatónak midössze fele-harmada. A nyereség-visszatartás nagymértékű kihasználása egyben azt is jelenti, hogy nehezebb időszakokban az osztalékráta visszafogása viszonylag szerény mértékű tőkefeltöltést eredményezne. Ugyanakkor a jelen körülmények között az élesedő hitelintézeti verseny, illetve a hitelportfolió várható romlása a jövedelmezőség oldaláról veszélyezteti a belső tőkeképződést, olyan körülmények között, amikor főként a nagyobb méretű takarékszövetkezetek viszonylag szerény tőketöbblettel rendelkeznek. Így főleg az utóbbiak esetében növekvő mértékben válhat szükségessé külső forrásból tőke bevonása, amit viszont a szövetkezeti formára jellemző egy befektető, egy szavazat elv csak korlátozott mértékben tesz lehetővé. Valószínűleg ez a probléma magyarázza az elmúlt években több nagyméretű szövetkezeti szolgáltató bankká történt átalakulását. További hasonló lépésekre, hasonló okokból a jövőben is számítani lehet. A bankokhoz hasonlóan a szövetkezeti hitelintézetek esetében is vizsgáltuk a szektor belső tőkésítési képességét, vagyis a tőkejövedelmezőség és a szabályozói tőkekövetelmény növekedésének viszonyát ban a szektor átlagát tekintve 6%-pontos belső tőkésítési hiány alakult ki, szemben a korábbi évek jellemző irányzatával, amikor a belső tőkeképződés és a tőkeigény egymással viszonylag nagyfokú összhangban mozgott. A évi eredmény azonban döntően a tőkekövetelménynek a CRD-bevezetésével kapcsolatos jelentős ugrása miatt következett be, vagyis nem szerves fejlődés, hanem a megváltozott tőkeigény-számítási 70

71 módszertan egyszeri hatásaként alakult ki. E nélkül a tényező nélkül szerény mértékű belső tőkésítési többlet jött volna létre. A belső tőketöbblet mutató egyedi szinten történő vizsgálata, a szolvencia mutatóhoz hasonlóan kedvezőbb képet mutat az összevont mutatónál. Az intézmények jellemzően nagyobb belső tőkeképződést tudtak felmutatni, mint 2007-ben. Különösen jelentősen csökkent azoknak a szolgáltatóknak a létszáma, amelyek tőkekövetelményük növekedésétől számottevően elmaradó jövedelmezőséget regisztráltak. Mindezt ahogyan az átlagos tőkemegfelelési szint csökkenését is a nagyméretű takarékszövetkezetek folyamatai okozták, amenyiben 2008-ban ezek tőkeszükséglete adózott eredményüknél jellemzően gyorsabban nőtt. 71

72 4.3. Pénzügyi vállalkozások A pénzügyi vállalkozások az ügyfélkövetelések egészén belül elfoglalt arányuk szerint a pénzügyi szektor 14%-át teszik ki. Tevékenységük az elmúlt években dinamikusan nőtt, a hitelpiaci közvetítők átlagától csekély mértékben elmaradó ütemben. A pénzügyi vállalkozások jellemzően olyan hitelpiaci tevékenységekkel foglalkoznak, mint a hitel- és pénzkölcsönnyújtás, a követeléskezelés, illetve a pénzügyi lízing, mely utóbbiból nagyobb állomány van a pénzügyi vállalkozások kezelésében, mint a bankokéban. Az ide tartozó szolgáltatók mérete erősen változó, amennyiben a legnagyobb lízingcégek a kisebb bankok méreteit is meghaladják, az összes vállalkozás egyharmada viszont az egymilliárd forintos mérlegfőösszeget sem éri el. a. Intézményi szerkezet Pénzügyi vállalkozást már 50 millió forint saját tőkével is lehet alapítani, ami meglehetősen könnyűvé teszi az új vállalkozás létrehozását. E körülmény a folyamatosan emelkedő intézményszámban is megjelenik második felében kilenc új vállalkozás alakult és három szűnt meg, nagyjából hasonlóan a megelőző néhány időszak irányzatához. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szolgáltatói létszám alakulásában a pénzügyi-gazdasági válság hatásai egyelőre nem érzékelhetők. Az új cégek közül négy hitel és pénzkölcsön nyújtásával, három hitellel és pénzügyi lízinggel, kettő pedig kizárólag pénzügyi lízinggel foglalkozik. Korábbi években, egészen 2007-ig tartóan megfigyelhető volt, hogy egyedi intézmények a szóba jöhető tevékenységek egyre bővülő körével foglalkoztak ban azonban ez a folyamat megfordult. Az egyes tevékenységekkel foglalkozó intézmények száma csökkent, a teljes intézményszám tovább emelkedett. Ezt azt jelenti, hogy a szolgáltatók növekvő mértékben feladták kiegészítő tevékenységeiket, azaz profiltisztítást hajtottak végre. A pénzügyi vállalkozások viselkedését és egyéb tulajdonságait jelentősen befolyásolja a tulajdonosi háttér. Az alábbi táblázatban négyféle csoportot különböztettünk meg: a külföldi csoporthoz tartozó szolgáltatókat, a hazai tőkeerős intézmény által vezetett csoporthoz, vagyis 72

73 lényegében bankcsoportokhoz tartozókat, a vezető nélküli hazai csoportokat, és a független intézményeket. E felosztáson belül a teljes ügyfélkövetelések mintegy 70%-a a hazai bankcsoporthoz tartozó cégek kezében van, úgy, hogy az intézményi létszámnak csak a negyedét adják, ami azt jelenti, hogy a nagyobb intézmények tartoznak ide. Hasonlóan nagy szolgáltatók tartoznak külföldi csoportokhoz is, de számuk és részesedésük is jelentősen elmarad a hazai bankok leányaitól. Az egyéb hazai csoportokhoz tartozó intézmények nagyjából annyian vannak, mint a bankcsoportok tagjai, de piaci részesedésük jóval kisebb. A független intézmények pedig nagyjából a teljes létszám felét teszik ki, viszont összes részesedésük az összes állomány 10%-át sem éri el, vagyis nagyszámú, de kisméretű vállalkozásról van szó. A banki csoporttagok a lízingpiacon méginkább domináns helyzetben vannak, összesen 82%-os részesedéssel. A legnagyobb piacon, a hitel és pénzkölcsön nyújtásában azonban viszonylag kisebb, a külföldi csoporttagok pedig viszonylag nagyobb részesedéssel rendelkeznek. A nagyságrenddel kisebb állományokat kezelő faktoringágazatban kisebb a bankcsoportok, illetve nagyobb az egyéb csoporthoz tartozó, és a független szolgáltatók részesedése. A tulajdonosi szerkezet a finanszírozási összetételt is meghatározza. A külföldi és a bankcsoportokhoz tartozó, vagyis az erős tulajdonosi háttérrel rendelkező intézmények eszközarányosan egyaránt alacsony, átlagosan 4%-os saját tőkével működnek, az egyéb pénzügyi csoportok tagjai, valamint a független intézmények esetében a saját tőke aránya jóval magasabb, 15%, illetve 30%. b. Mérlegdinamika és eszközoldal A pénzügyi vállalkozások növekedési üteme nagyjából a pénzügyi szektorral megegyező. A vállalkozások ügyfélkövetelései nagyobbrészt, különösen a lízing szektorban, devizában denomináltak, így a évi kiugró emelkedést részben a forint leértékelődése magyarázza. A pénzügyi vállalkozások többnyire állandó kapcsolatban vannak néhány nagyobb finanszírozóval, a csoporttagok jellemzően a saját csoportjukon belül. E kapcsolat keretében a már megkötött ügyleteket fedezetként felhasználva viszonylag rövid időn belül hitelt tudnak felvenni, ami részükre gyakorlatilag folyamatos és közvetlen refinanszírozási lehetőséget biztosít. Ennek megfelelően a vállalkozások többnyire kevés likvid eszközzel dolgoznak, eszközeik közel 90%-át az ügyfelekkel szembeni követelések adják, amelyet némi likvid, illetve a működéshez szükséges saját eszköz egészít ki. 73

74 A fentiekben vázolt működési modell, amelyben a mérlegfőösszeg növekedését az ügyfélkövetelések növekedése határozza meg, azonban az elkövetkező időszakban az eddigieknél minden valószínűség szerint a korábbiaknál kevésbé lesz működőképes. A bankok ugyanis jellemzően maguk is forrásproblémákkal küzdenek, ezért a pénzügyi vállalkozásokkal szembeni finanszírozási képességük is korlátozottabb lehet. Ennek megfelelően 2009-ben várhatóan az a vállalkozás fog nagyobb növekedési rátát felmutatni, amelyik a folyamatos finanszírozás megszervezésében is sikeresnek bizonyul. A pénzügyi vállalkozások jellemzően devizaalapon nyújtják a kihelyezéseik túlnyomó részét. A devizakövetelések aránya 2008-ban 84%-ra nőtt, amiben a forint leértékelődése jelentős szerepet játszott. A banki forráskínálat szűkülése azonban devizában nagyobb mértékű, mint forintban. Jelentős részben ennek következménye lehet, hogy a devizában denominált ügyfélkövetelések tranzakciós alapon számított állomány-növekedése második felében jelentősen visszaesett. Ebben természetesen keresleti tényezők is számottevő szerepet játszhattak, viszont szembetűnő, hogy a forintállományok növekedési üteme nem csökkent. Ez részben azért történhetett így, mert a devizahitelek iránti kereslet az esetleges további forintleértékelődés veszélyére tekintettel visszaesett, részint pedig azért, mert a finanszírozók devizakínálata az előzőekben leírt okból nagyobb mértékben szűkült. A pénzügyi vállalkozások ügyfélköveteléseire 2008-ban jellemző volt az átlagos futamidő hosszabbodása. Ez jelentős részben arra vezethető vissza, hogy a vállalkozások közötti verseny egyik fontos területe az induló törlesztőrészlet nagysága, ami viszont a futamidő növelésével könnyen mérsékelhető. Az összes követelés trendjét a teljes portfólión belül a legnagyobb arányú hitelállomány határozta meg. A pénzügyi lízingeknél 2006-ról 2007-re még jelentősen (22,5%-ról 30%-ra) nőtt az öt éven túli követelések állománya, 2008-ban azonban már csak kismértékben (32,5%-ra) emelkedett tovább. A növekedés lendületét az fogta vissza, hogy a futamidő elérte a fedezetként szolgáló eszköz (jellemzően gépjármű) élettartamát. Az ezen túli, lényegében fedezet nélküli finanszírozás kockázatát a lízingszolgáltatók már nem vállalták. A hitelek esetében főként, de kisebb mértékben a lízingnél is a futamidő növekedése mögött az ingatlannal való fedezettség terjedése áll. Az ingatlanfedezet hosszabb távú és nagyobb összegű kihelyezést tesz lehetővé, így gyorsan nőhet az átlagos futamidő. A faktoring ezzel szemben jellemzően éven belüli tevékenység: az éven túli faktoring aránya 2008-ban 9%-ról 5%-ra csökkent. 74

75 c. A forrásoldal alakulása A pénzügyi vállalkozások finanszírozásában a bankok által nyújtott hitelek dominálnak. Ezek aránya évek óta 80 és 85 % között ingadozik. A forrásoldalon közepéig folyamatosan emelkedett a devizaalapúak aránya, vagyis a felvett forinthiteleket az eszközoldal alakulásával összhangban fokozatosan devizaalapúakra cserélték második felében azonban a devizafinanszírozás egyfajta telítődési pontot ért el. Azóta a forrásoldali devizaarány gyakorlatilag stagnál, a második felében bekövetkezett emelkedés pedig főként a valutaárfolyam átértékelődési hatását tükrözte. Ezen túlmenően megfigyelhető a vállalkozások jellemzően alacsony, 8-9%-os átlagos sajáttőke-aránya, amely második felében, részben a devizatételek felértékelődése miatt, a mérlegfőösszeg 7%-ára esett vissza. A pénzügyi vállalkozások jellemzően a mérlegen belül fedezik a devizapozíciójukat. Az ügyfél által felvett hitel és az azt refinanszírozó hitel devizaneme között általában szoros megfelelés áll fenn. A közvetlen devizakockázat nagy részét így a hitelnyújtóra hárítják. A nem fizető ügyfelek esetében a követeléseket jellemzően forint alapúra váltják át, a további árfolyamkockázat kizárása érdekében. E gyakorlat miatt a forint portfolió sokkal rosszabb minőségű, mint a deviza. 75

76 A devizahitelek nagyobb gyakoriságú bedőlése esetén azonban ennek az eljárásnak a célszerűsége megkérdőjelezhetővé válhat. A hitel forintosításával egyidejűleg az azt finanszírozó devizahitelt is át kell váltani, hogy a mérlegen belüli devizapozíció zárt maradjon. Ennek rugalmas kivitelezéséhez azonban megfelelő forintforrás a jelen körülmények között nem mindig áll rendelkezésre, illetve a fedezet gyors értékesítésével sem lehet azt előteremteni. A felvett devizahitelek állománya ennek következtében a korábbi gyakorlatnál rugalmatlanabbul alakul, a devizaeszközök állománya viszont a nem-teljesítő tételek forintosítása, vagy az értékvesztés képzése miatt mérséklődik. Ez a jelenség eredményezhette, hogy a vállalkozások kismértékű mérlegen belüli hosszú devizapozíciója végén rövidre fordult. A nyitott devizapozíció mérete azonban továbbra sem jelentős, a mérlegfőösszeg 2%-a alatt maradt. A pénzügyi vállalkozások a mérlegen belüli zárt devizapozíció mellett lejárati transzformációt sem végeznek, amennyiben felvett hiteleik lejáratát az eszközök lejáratához igazítják. d. A tevékenység részletezése: a finanszírozás célja szerint A pénzügyi vállalkozások jellemzően a nem-pénzügyi szektort finanszírozzák: a háztartásoknak, illetve a nem-pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek teszik ki a követelések 97%-át. A nem-pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott hitelek növekedési üteme évek óta rendszeresen jóval magasabb, aminek következtében közepére az említett két szektorral szemben fennálló követelések mértéke csaknem teljesen kiegyenlítődött. Az év második felében azonban a vállalati finanszírozás növekedési üteme jelentősen lassult, a háztartásokkal szembeni hitelexpanzió lendülete viszont csak kismértékben esett vissza. A kétfajta portfólió növekedési üteme ebben az időszakban kiegyenlítődött. 76

77 A pénzügyi vállalkozások által nyújtott finanszírozás szerkezete lassan tolódik a nagyobb kihelyezést lehetővé tevő, ingatlanfedezet melletti kihelyezések irányába. A nem-pénzügyi vállalkozások esetében ez a hitelcél szempontjából elsősorban az ingatlan-finanszírozást jelenti, mely 2008-ban 1,3%-ponttal növelte állományi részesedését. A háztartások esetében az érintett kör bővebb, mert az ingatlan-finanszírozáson kívül a szabad felhasználású hitelek is ide tartoznak. További tendencia a személygépjárművek részesedésének visszaesése, mind a vállalati szektor, mind a háztartások esetében, annak ellenére, hogy továbbra is ez az ügyfélkövetelések legnagyobb részesedésű állományi szegmense. A haszongépjárművek részesedése viszont emelkedett. A nemrég megjelent és azóta 8%-os részesedést elért termelőeszköz-finanszírozás 2008-ban a piaci átlagnak megfelelő ütemben növekedett. Az említett változások jelentős részben keresleti okokra vezethetők vissza, az újautó-vásárlások, illetve a termelési célú beruházások visszaesésével kapcsolatban. A pénzügyi vállalkozások számára az egyik legfontosabb finanszírozási terület a gépjárműértékesítésekhez kapcsolódik. Erre a piacra jelentős verseny jellemző. A verseny két fontos területe az induló törlesztőrészlet nagysága és az önerő mértéke. A törlesztőrészletben folytatott verseny az elmúlt években a devizahitelek terjedését és a futamidő hosszabbodását eredményezte. A hosszabb futamidő minimális vagy éppen nulla önerő-követelménnyel kiegészülve gyakran oda vezetett, hogy a finanszírozott jármű értéke a hitel összege alá csökkent, a hitelt részben fedezetlenné téve. E problémára 2008-ban egy felügyeleti ajánlás reagált, amely a gépjárműhitelek esetében legalább 20%-os önerőt és legfeljebb 8 éves futamidőt tartott kívánatosnak. Az év vége felé a gyengülő forint megemelte a törlesztőrészleteket, ami a gépjárműhitelek jelentős minőségromlásához vezetett. Ezzel egyidejűleg a hitellehetőségek is beszűkültek, ami zálogként lekötött járművek lefoglalása esetén azok értékesítését nehezítette meg jelentősen, a használtautó-vásárlók keresletének visszafogása révén. Emiatt a fedezetként szolgáló gépkocsik értéke és értékesíthetősége jelentősen csökkent, ami az egész portfolió fedezettségét érdemben rontotta. 77

78 Az autó-értékesítések száma a refinanszírozási lehetőségek beszűkülésén túlmenően a háztartások jövedelmi viszonyainak romlása miatt is jelentősen csökken. A személygépkocsifinanszírozásban leginkább érintett lízingpiacon emiatt 2009-ben nem várható érdemi növekedés. A személygépkocsi-finanszírozásban jelentős a devizatételek aránya. Különösen igaz ez a háztartások esetében, ahol az arány 98%-os. Ennek megfelelően az állományi dinamikát a valutaárfolyam mozgása jelentősen befolyásolja. Az árfolyamszűrt, vagyis tranzakciós alapon számított adatokból látható, hogy a nem pénzügyi vállalatok esetében a növekedési ütem már első felében csökkent, a háztartások esetében pedig hasonló változás a második félévben következett be. A második féléves korrigált növekedési ütemek gyakorlatilag nulla körül alakultak. Az ingatlan-finanszírozás jelenti a pénzügyi vállalkozások második legnagyobb piacát, bár a személygépkocsi-piacnak csak a negyedét teszi ki. Ez a szegmens évek óta a szektor átlagát meghaladó növekedési ütemet tud felmutatni, állományi részaránya és üzleti jelentősége gyorsan növekszik. A személygépkocsi-finanszírozással ellentétben a korábbi években viszonylag jelentős (15%) volt az egyéb külföldi, vagy a pénzügyi szektorba tartozó ügyfelek finanszírozása, végére azonban ezek részesedése 4% alá csökkent. Ebben az esetben is jellemző a devizaalapú kihelyezések dominanciája. Az ingatlanfinanszírozás állományi adatai végéig terjedően nem mutattak egyértelmű válsághatásokat. A növekedési ütem ugyan jelentősen csökkent, de 27%-os éves szinten még mindig igen dinamikusnak mondható. 78

79 e. A tevékenység részletezése: a finanszírozás formája szerint A pénzügyi vállalkozások két legnagyobb ügylettípusa a pénzügyi lízing, illetve a hitel és pénzkölcsön nyújtása. További tevékenység a faktoring két fajtája, vagyis a problémamentes (folyó faktoring) és a nem-teljesítő (work-out faktoring) követelések vásárlása és kezelése. A faktoring-tevékenységek nagyságrendjükben elmaradnak a lízingtől és a kölcsönnyújtástól. A lízingre és a hitelekre jellemző a devizaalapú kihelyezés. A hitelezők között azonban vannak olyan nagyobb cégek is, amelyek ügyfeleiknek nem teszik lehetővé árfolyamkockázat vállalását, vagyis csak forintban hiteleznek. Ennek következtében a hitelágazati állományok devizaaránya némileg elmarad a lízingágazati hasonló adattól. A problémamentes követelések faktorálásánál az eredeti követelés devizaneme jelentős befolyásoló hatással bír, a devizaarány pedig 20% alatti. A nem-teljesítő követeléseket felmondáskor forintosítják, és a követeléskezelő cégnek történő értékesítésükre már forintalapú követelésként kerül sor. Ennél az ügylettípusnál a devizaarány gyakorlatilag nulla. A lízing és a hitel esetében a évi növekedés nagy része a devizatételek átértékeléséből adódik. Tranzakciós alapon növekedés főként az első félévben következett be, de a második félévben sem volt csökkenés egyetlen ügylettípusnál sem. A lízing- és hitelkihelyezések tranzakciós alapú növekedése egyaránt elmaradt a évitől. A folyó faktoring állománya csak kismértékben emelkedett, ami megfelel a évi irányzatnak, vagyis vélhetően nem az azóta kibontakozott válsággal van összefüggésben. Jelentősen bővült viszont a rossz hitelek kezelésével foglalkozó üzletág. A lendületes gyarapodás e téren nem újkeletű, amennyiben a 2007-ben 31%-os, 2008-ban pedig 44%-os ütemet ért el. E jelenség minden bizonnyal a nemteljesítő állományoknak az utóbbi időszakban felgyorsult bővülésével van összefüggésben. A work-out tevékenységet emellett az is jelentősen befolyásolja, hogy a hitelezők milyen stratégiát választanak a rossz hitelek kezelésére. A pénzügyi vállalkozások faktoringállományának növekedéséhez az szükséges, hogy a hitelezők követeléseiket ne csupán külső szolgáltatókkal kezeltessék, hanem ténylegesen értékesítsék is. A work-out állományok bővülése ellen hat, hogy a bankoknál emelkedik az újratárgyalt hitelek aránya, vagyis a hitelezők növekvő mértékben próbálják a követeléseket megtartani, ahelyett, hogy eladnák azokat. További alapvető növekedési korlát az utóbbi hónapokban kibontakozott általános forrásszűke, amely a faktoring-szolgáltatók részére jelentősen megnehezíti az állományi expanzió finanszírozását. Mindezek ellenére a közeljövőben a work-out tevékenység további bővülésére lehet számítani, a szolgáltatás iránti kereslet gyors növekedésére tekintettel. 79

80 A pénzügyi lízing az ügyletek átlagos méretét tekintve jelentősen különbözik a pénzügyi vállalkozások többi tevékenységtől. Az átlagos lízingszerződés állománya 6 millió forint fölötti. A kihelyezett devizahiteleknél a szerződésenkénti átlagos állomány sokkal kisebb, mintegy 2 millió forint. A forint alapú hiteleknél az átlagos hitelnagyság mindössze 150 ezer forint, így a hitelekre összességében 800 ezer forintos átlagos állomány adódik. A faktoring ügyleteknél pedig az egyedi követelések mérete jellemzően még kisebb ennél. Mindez arra az alapvető tényre világít rá, hogy a pénzügyi vállalkozások jellemzően kiskereskedelmi tevékenységet folytatnak. A lízingszolgáltatók körében különösebb szakosodás nem tapasztalható, vagyis nagyjából hasonló tevékenységet folytatnak, koncentrációjuk pedig alacsony szintű. A hitelezésnél viszont elkülönülnek a valamilyen fedezettel (jellemzően autó, de egyre gyakrabban ingatlan) hitelező szolgáltatók, illetve a fedezet nélküli, kis összegű személyi kölcsönöket nyújtó vállalkozások. A fedezet egyrészt biztosabbá teszi a kihelyezést, illetve megkönnyíti a növekedéshez szükséges refinanszírozás megszerzését, másrészt nagyobb összegű kihelyezéseket tesz lehetővé. Erre tekintettel a hitelező szolgáltatók között viszonylag magas koncentráció alakult ki, a jellemző ügylettípustól függő módon. A faktoring piacon is viszonylag nagy a koncentráció, itt azonban jóval kevesebb a szolgáltatást nyújtók száma. A work-out tevékenységnél a koncentrációt a piacvezető közel 40 %-os részesedése emeli meg. Mivel a pénzügyi vállalkozások nagy része egyetlen tevékenységre összpontosít, az egész szektorra jóval kisebb koncentrációt kapunk, mint külön-külön az egyes tevékenységi körökre vonatkozóan. f. Portfolióminőség A pénzügyi vállalkozások követeléseinek minősége ütemesen romlik ban a késedelmes tételek aránya csak kevéssé nőtt, 2007-ben már számottevő portfolióromlás következett be, 2008-ban pedig e folyamat tovább gyorsult. Az ügyfelek jövedelmi helyzetének alakulása, illetve a forintárfolyamban bekövetkezett gyengülés miatt emelkedő törlesztőrészletek a portfolió minőségének további romlását vetítik előre. A késedelmes tételek arányának növekedéséhez hozzájárulhat a teljes követelésállomány növekedési ütemének lassulása is. A lízingkövetelések minősége jellemzően jobb, mint a hiteleké, ami vélhetően a konstrukció jellegének következménye. A lízing esetében ugyanis egyrészt a követelést fedezet biztosítja, másrészt a fedezet jogilag a hitelnyújtó tulajdonát képezi, mely okból könnyebben és gyorsabban érvényesíthető. A legelterjedtebb termék e téren a gépjárműlízing, ahol a fedezet 80

81 visszavétele kevésbé lehetetleníti el a hitelfelvevőt, mint a lakóingatlan esetében. Az elmúlt években a használtautó-piac jól működött, így lehetőség volt a visszavett lízingtárgy gyors és veszteségmentes értékesítésére. A kereslet azonban az utóbbi időben jelentősen csökkent, a finanszírozó által visszavett autók nagy száma pedig a kínálatot bővítette, így a mai körülmények között a korábbiaknál jóval nehezebb a fedezet értékesítése. Emiatt a lízingnél is a szektor egészéhez közelítő portfolióromlásra lehet számítani. g. Mérlegen kívüli tevékenység A pénzügyi vállalkozások végeznek mérlegen kívüli tevékenységeket is, melyek keretében jellemzően garanciát és kezességet vállalnak. A függő mérlegen kívüli kötelezettségeik összege a mérlegfőösszegük 15%-át éri el. Ez az összeg nem tartalmazza a pénzügyi vállalkozási formában működő állami ügynökségek (a Garantiqa Hitelgarancia Zrt, és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány) adatait, amelyek a szektor egészének megfelelő mértékű nyújtott garancia- és kezességállománnyal rendelkeznek. Az állami háttérrel nem rendelkező vállalkozások vállalt kötelezettségeinek növekedése a mérlegfőösszeghez igazodik, az ahhoz viszonyított részarány időről-időre csak kismértékben módosul. A mérlegen kívüli kötelezettség-vállalás júniusban a mérlegfőösszeg 16,6%-án tetőzött, ahonnan végére 14,5 %-ig esett vissza. 81

82 h. Jövedelmezőség A pénzügyi vállalkozások sajáttőke-aránya viszonylag stabil, ezért a ROE és ROA mutatók szektorszinten ugyanazokat a trendeket írják le. A jövedelmezőség 2008-ban magas szintről jelentősen romlott. A vállalkozások esetében jelentős szezonalitás figyelhető meg, miszerint a második félévi eredmény rendszerint jóval gyengébb. A jövedelmezőség második félévi romlása viszont ezt a szezonalitást figyelembe véve is jelentős mértékű volt. A pénzügyi vállalatokra évek óta jellemző az átlagos kamatrés csökkenése. Ez a csökkenés 2007-ben és 2008-ban felgyorsult, az eszközarányosan kamatrés pedig évente közel egy százalékpontnyit esett ben e hatást még kompenzálta a pénzügyi műveletek eredménye és a rendkívüli eredmény, 2008-ban viszont már a teljes jövedelmezőség is csökkent. Ez azért történhetett így, mert a pénzügyi műveletek eszközarányos eredménye jelentősen mérséklődött. Ezzel szemben a felszámított és fizetett díjak negatív különbsége évről-évre csökken. Továbbá megtört a működési költségek emelkedő trendje is, bár e téren az eszközarányos mutató csökkenése nagyobbrészt a devizaátértékelés mérlegfőösszeg-növelő hatásának köszönhető. A lízing eszközarányos jövedelmezősége 2008-ban egyharmadára, a kölcsönnyújtásé pedig háromnegyedére esett vissza. A folyó faktoring jövedelmezősége jelentősen nőtt, a work-out faktoringé pedig a messze legmagasabb szintről indulva mérsékelten csökkent. A saját tőke jövedelmezősége azonban ez utóbbi területen emelkedett. Általánosságban igaz, hogy a ROEmutatók kevésbé romlottak, mint amennyire a ROA csökkenése alapján arra számítani lehetne, ami a mérsékelten növekvő tőkeáttétel számlájára írható. A jövedelmezőségnek csökkenő eszközhozamok esetén a tőkeáttétel emelésével történő növelése természetesen kockázatos megoldásnak számít. 82

83 Általánosságban elmondható, hogy az amúgy is nagyon nagy varianciájú egyedi ROEmutatók 2008-ban a szokásos mértékűnél is nagyobb szórást mutattak ben a vállalatok 85%-a jelentett -10% és 20% közé eső tőkejövedelmezőséget, 2008-ban viszont csupán a szolgáltatók 50%-a, ami az extrém értékek ugrásszerű szaporodását jelenti. A szóródás szétterülése szimmetrikusan következett be, amennyiben számos intézmény a nehezedő üzleti feltételek ellenére is 20% fölötti sajáttőke-arányos megtérülést ért el. A tulajdonosok típusa általában nem jelentős a jövedelmezőség szempontjából. E szabály alól kivételt képeznek azonban a külföldi csoporthoz tartozó intézmények, melyeknél a jövedelmezőség alacsonyabb, az egyedi ROE-mutatók szórásának évi növekedése viszont a szektor többi részéhez hasonlóan ott is bekövetkezett. i. Tőkehelyzet A pénzügyi vállalkozások saját tőkéje a hatályos jogszabály szerint legalább 50 millió forint, melyet folyamatosan fent kell tartani. Ha a saját tőke e szint alá csökken, akkor a vállalkozásnak 18 hónapja van, hogy rendezze helyzetét. Ez alatt a hosszú időszak alatt azonban további veszteségek lehetségesek, sőt akár negatív tőkeérték is kialakulhat. Továbbá számos vállalkozás milliárdos nagyságrendű eszközállománnyal működik, mely esetekben az 50 millió forintos küszöbérték nem testesít meg érdemi mértékű követelményt. A saját tőke aránya azonban főként ott fontos, ahol a finanszírozó nem egyezik meg a tulajdonossal. Itt egyrészt számít, hogy a tulajdonos és a hitelező milyen arányban osztoznak az eszközök hozamán, másrészt a hitelezőnek a veszteségek elleni biztosítása érdekében a vállalkozások kénytelenek magasabb sajáttőke-arányt fenntartani. A pénzügyi vállakozások átlagos sajáttőke-szintje végén a mérlegfőösszeg 7,5%-a körül alakult, az előző év véghez képest pedig szerény mértékben csökkent. A külföldi és hazai bankcsoportokhoz tartozó leányoknál azonban a saját tőke aránya 4% körül alakult, kihasználva azt az előnyt, hogy ilyen vállalkozások esetében a finanszírozás túlnyomó része a 83

84 tulajdonostól származóan eleve biztosított. Az egyéb csoporthoz tartozó vállalatoknál a saját tőke aránya 15% körül volt, a független vállalkozásoknál pedig átlagosan 30%-os szinten mozgott. A tőkearány alakulását a fenti megfontolások ellenére nem kizárólag a hitelezők által elvárt tőkepuffer határozza meg. A független vállalkozások jellemzően kisebbek, így az 50 millió forintos korlát számukra nagyobb sajáttőke-arányt feltételez. Másrészt az utóbbi körben nagyobb a magas kockázatú faktoring-tevékenységgel foglalkozó vállalkozások gyakorisága, ahol a magasabb sajáttőke-arányt a tevékenység kockázati szintje indokolja Saját tőke aránya 7,78% 8,31% 7,62% 7,51% Mérlegfőösszeg növekedési üteme 23,1% 11,0% 19,6% 27,3% Saját tőke növekedési üteme 21,9% 18,5% 9,7% 25,6% A pénzügyi vállalkozások tőkemegfelelését szabályozási értelemben az 50 millió forintos alsó határhoz képest tudjuk meghatározni végén e követelményt 24 szolgáltató nem teljesítette, ami kettővel több, mint az előző év végén. Az utóbbi három év adatait tekintve azonban az irányzat nem növekvő, a tőkehiányos szolgáltatók legutóbbi létszáma az említett időszak egészét tekintve átlagosnak tűnik. Rosszabb azonban a helyzet, ha a mérlegfőösszeggel súlyozott adatokat vizsgáljuk. A tőkehiányos vállalkozások ugyanis végén a szektor összes eszközének 9,1%-át adták. Ez az előző évi aránynak több mint kétszerese, és magasan a legutóbbi három év átlaga felett helyezkedik el. A pénzügyi vállalkozásoknál a fizetőképesség megőrzése azonban inkább a tulajdonosok fizetőképességén múlik, semmint a saját tőke nagyságán. A már említett 4%-os sajáttőkearány külföldi és hazai bankcsoportokhoz tartozó, a szektor több mint 80%-át kitevő vállalkozásoknál viszonylag csekély biztosítékot ad a kötelezettségek teljesítésére. Az e körbe tartozó vállalkozások mégis levésbé kockázatosnak tekinthetők, mint egy magasabb sajáttőkearánnyal rendelkező független vállalkozás. 84

85 4.4. Biztosítók során a biztosítási területet növekvő kockázatok jellemezték, amennyiben a szektor külső és belső működési feltételeiben egyaránt számottevő romlás következett be. A háztartásokat sújtó jövedelmi sokk, illetve a kedvezőtlen befektetési környezet a biztosítók által kínált termékek iránti kereslet csökkenését eredményezték. A szektor csökkenő dinamikája a biztosítók működésének hatékonyságában is megmutatkozott. Mind a költség-, mind a kárhányadok esetében jelentős emelkedés következett be, a befektetési tevékenység csökkenő eredménye a szektor jövedelmezőségének további visszaesését eredményezte. a. Intézményi szerkezet 2008 végén 33 biztosító társaság és 30 biztosítási egyesület működött a hazai biztosítási piacon. Az év során folytatódott a szolgáltatói létszám bővülése: az év első felében a döntően hazai befektetők által tulajdonolt CIG Közép-európai Biztosító Zrt., míg az év második felében a WABARD Biztosító Zrt., illetve az ERGO Életbiztosító Zrt. kezdte meg tevékenységét. A biztosító társaságok közül összesen 11 működött kompozit formában, 10 csak az életbiztosítási, 12 pedig kizárólag a nem-életági területen volt aktív. A meghatározó szereplők továbbra is a külföldi anyaintézménnyel rendelkező kompozit biztosító társaságok. A külföldi biztosítók fióktelepeinek súlya lassú ütemben, de folyamatosan növekszik második felében a biztosítási piacon korábban is jelenlévő QBE Atlasz Biztosító állományát az anyabiztosító fióktelepe vette át. A fióktelepek jellemzően a nem-életági területen aktívak, ahol egyes módozatok esetében számottevő piaci részesedéssel rendelkeznek. A szektoron belüli koncentráció 2008-ban összességében tovább csökkent, azonban a két biztosítási ág tekintetében továbbra is számottevő eltérés figyelhető meg. Az életági piac esetében az öt legjelentősebb szolgáltató mellé gyors ütemben zárkózik fel az őket követő második öt legnagyobb biztosító, akik döntően a unit-linked piac dinamikus bővülésének köszönhetően növelték piaci részesedésüket. A nem-életág esetében a piac jóval koncentráltabb, a vezető szereplők piacvesztése pedig 2008-ban megtorpanni látszott. Összességében azonban megállapítható, hogy a biztosítási piacot jellemző oligopolisztikus piaci szerkezet változatlanul mindinkább oldódóban van. 85

86 Az értékesítési csatornák használata tekintetében számottevő változás figyelhető meg. A hagyományos, ügynökök útján történő ügyfélszerzés mellett a biztosítási szektor értékesítési tevékenységében növekszik az ún. alternatív értékesítés szerepe. A növekvő internetpenetráció, illetve az on-line megjelenés által biztosított transzparencia következtében az interneten keresztüli értékesítés egyre jelentősebb szerepet játszik. Piaci információk szerint 2008-ban a KGFB-szerződéskötések közel fele már ilyen módon jött létre. A webes értékesítés népszerűségét fokozza, hogy az online szerződéskötés alacsony költségszintjének köszönhetően a biztosítók jelentős árkedvezménnyel tudják termékeiket értékesíteni. Ez utóbbi előnyt kihasználandó a hazai piacon is egyre növekszik a kizárólag direktbiztosítási tevékenységet folytató szolgáltatók száma. Az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődő hitelezési tevékenység - a termékkapcsolásból fakadó, csoporttagok közötti szinergia kihasználásával a biztosítási piacon a hitelintézeti csatorna szerepét is felértékelte, bár a hitelezési dinamika legutóbbi meredek csökkenése ez utóbbi területen is a biztosítások értékesítési volumenének visszaeséséhez vezethet. b. Termékszerkezet és díjbevételek A biztosítási szektort folyamán a keresleti oldalról jelentkező kockázatok növekedése jellemezte. A kormányzati jövedelempolitika, illetve a foglalkoztatottság csökkenése a háztartások jövedelmi helyzetét tovább gyengítette, miáltal a megtakarítási hajlandóság, illetve képesség számottevően csökkent. Emellett a gazdasági válság mélyülésével az ingatlanberuházásokban, az ingatlanpiaci és hitelkeresletben, valamint a fogyasztási kiadásokban és gépjármű-értékesítésben egyaránt visszaesés következett be, melynek következtében a biztosítható vagyontárgyak felhalmozásában is jelentős törés volt megfigyelhető. A fenti folyamatok hatására a biztosítási termékek iránti kereslet számottevően csökkent. Különösen szembetűnő a korábban igen népszerű, magas befektetési tartalmú UL-termékek iránti érdeklődés csökkenése, ami az év végére a díjbevételek jelentős mértékű visszaesésében is megmutatkozott. Ez utóbbi termékek esetében a kereslet lanyhulását a korábban említett jövedelmi hatáson túl a tőkepiac folytatólagos gyenge teljesítménye, illetve a magas betéti kamatok eltérítő hatása is erősítette. A fent említett folyamatok következtében 2008-ban a szerződésállomány stagnálása volt megfigyelhető. A biztosítók összesen 12 millió 700 ezer darab szerződéssel rendelkeztek az év végén, amely 0,1%-kal maradt el a évi záróállománytól. Az állományi dinamika azonban a két biztosítási ágazat esetében eltérően alakult. Az életbiztosítások állománya közel 1,5%-kal zsugorodott, amelyen belül a legjelentősebb csökkenés továbbra is a folyamatos díjfizetésű, hagyományos ezen belül jellemzően a vegyes életbiztosítások esetében volt megfigyelhető, számottevő növekedés pedig változatlanul csak a befektetési egységekhez 86

87 kötött életbiztosítások esetében következett be. Az év második felében a folyamatos díjas UL-biztosítások, illetve az egyszeri díjas kockázati életbiztosítások kivételével szinte mindegyik módozat esetében felerősödött az állományvesztés, a leglátványosabb visszaesés pedig az egyszeri díjas unit-linked termékeknél következett be. A nem-élet ági szerződések esetében az állomány tovább bővült, de a növekedés szerény mértékűre esett vissza. Az év végén a szerződések száma csupán 0,4%-kal haladta meg az előző évi záróállományt. A szerződések több mint felét kitevő gépjármű-biztosítások tekintetében az előző évhez képest némileg gyorsuló ütemű bővülés következett be, míg a többi termék esetében jellemzően az állomány csökkenése volt megfigyelhető. A biztosítási szektor bruttó díjbevétele összesen 892 milliárd forint volt 2008-ban, ami 4,1%- kal maradt el a évi volumentől. A korábbi időszakok kétszámjegyű növekedési ütemével élesen szembenálló dinamikát a unit-linked termékek díjbevételeinek jelentős visszaesése okozta. Ezzel szemben a hagyományos életbiztosítási termékek díjbevételei a évi visszaesést követően kismértékben bővültek. A díjbevételek csökkenését némileg fékezte a szerződéses értékek folytatódóan jelentős arányú indexálása. A ténylegesen indexált biztosítások aránya a korábbi időszakoknak megfelelően alakult, a visszautasított indexálási javaslatok gyakorisága tehát 2008-ban nem növekedett. A hitelintézetek által korábbi években diktált magas hiteldinamika a biztosítások iránti keresletre is kedvező hatást gyakorolt, amennyiben egyre nőtt a hitelek kapcsán értékesített biztosítások volumene. E terület növekedési potenciálja azonban végére számottevően csökkent; a hitelkereslet növekedési lendülete lassult, és 2009-ben további gyengülése várható. Az év folyamán a szektor különféle, hitelekhez kapcsolt termékekből származó bruttó díjbevétele 73 milliárd forint volt, ami a teljes díjbevétel közel 8%-át tette ki. Ebből több mint 43 milliárd forint az egyéni hitelfedezeti biztosításokból, míg 23 milliárd forint az ingatlanhitellel kombinált életbiztosításokból származott ben a hitelfedezeti termékek értékesítése várhatóan csökkenni fog, a banki hitelezési gyakorlat szigorodása és a kiskereskedelmi hitelkereslet visszaesése miatt. A biztosítási szektort sújtó keresleti sokk a nem-élet ágat kevésbé érintette, azonban a díjbevételek ez utóbbi ágazat esetében is csupán szerény mértékben, 1,8%-kal bővültek az egy évvel korábbi szinthez képest. A nem-élet ági tevékenységen belül továbbra is a gépjárműbiztosítás súlya a legnagyobb, a szektor teljes díjbevételének közel 26%-val. A bevételi dinamika folyamán tovább csökkent, mégpedig főként a gépjármű-biztosítási piacon zajló intenzív árverseny következtében. A szerződések fajlagos díjbevétele ugyanis tovább csökkent, miközben a szerződések darabszáma növekvő mértékben emelkedett. A gépjárműértékesítésben tapasztalt legutóbbi nagyarányú első negyedében, éves összevetésben közel 50%-os visszaesés arra enged következtetni, hogy egészében a gépjárműbiztosítás díjbevételeinek csökkenése várható. 87

88 A válság mélyülésével párhuzamosan számottevően emelkedhet a gazdasági eredetű kockázatok ellen védő biztosítások (exporthitel-biztosítások, különféle jövedelemkiesésbiztosítások, stb.) iránti kereslet mind a lakosság, mind a vállalati szektor körében. Erre a kihívásra a biztosítók már az eddigiekben is számos új termék bevezetésével válaszoltak. A kockázatok növekedése esetén azonban e termékek díjainak jelentős emelkedése is várható, amely a pozitív keresleti hatást jelentősen ellensúlyozhatja. c. Viszontbiztosítás Bár európai viszonylatban a hazai biztosítási szektor egyelőre a globális pénzügyi válság által kevésbé sújtott piacok közé tartozik, a külföldi biztosítók romló helyzete a viszontbiztosítási tevékenységen keresztül a hazai biztosítók kockázatait is növeli. A viszontbiztosítókkal szembeni kitettség különösen a nem-élet ági tevékenység esetében jelentős. A passzív viszontbiztosítási tevékenység mérete azonban 2007-hez képest érdemi mértékben csökkent. A hazai biztosítók folyamán bruttó díjbevételük 12,5%-át, összesen 110 milliárd forintnyi díjat fizettek ki viszontbiztosítók részére, amellyel szemben közel 84 milliárd forintnyi viszontbiztosítói kifizetéshez jutottak hozzá. A szektor díjalapon számított átlagos megtartási rátája az élet-ág esetében hasonlóan a korábbi időszakokhoz 92% körül alakult. A nem-élet ág azonos mutatója azonban számottevően emelkedett, és 84% körüli szintre. A passzív viszontbiztosítási tevékenység adatai A hazai biztosítók aktív viszontbiztosítási tevékenysége továbbra sem jelentős ban a viszontbiztosítóként átvett díjbevétel valamivel több, mint 5 milliárd forint volt, míg a kifizetés pedig összesen 3 milliárd körül mozgott. A magyar biztosítók hazai professzionális viszontbiztosítók hiányában jellemzően külföldi viszontbiztosítókkal szerződnek. d. Kár és szolgáltatás A biztosítási szektor kár- és szolgáltatási kifizetései 2008-ban erősen lassuló dinamikával, de a díjbevételek növekedési ütemét továbbra is számottevően meghaladva, 10,3%-kal emelkedtek. E bővülés döntő része az életági szolgáltatási volumen gyors növekedéséből fakad. A nem-élet ágazat esetében a kárkifizetések növekedési ütem továbbra is mérsékeltebb volt, bár az egyes termékekfajták tekintetében ez utóbbi érték igen eltérően alakult. Az élet ágazatban a évi bruttó kifizetések volumene 15,6%-kal haladta meg az előző évi értéket. Ez a megelőző évhez képest érdemi mértékű lassulást jelent, de figyelembe veendő, hogy az élet-ági kifizetések növekedése 2007-ben kiemelkedően gyors ütemű volt. A kifizetések típusonkénti megoszlásában számottevő változás következett be. A kockázati esemény miatti teljesítések továbbra is alacsony szinten alakultak. Ugyancsak szerény mértékű bővülés jellemezte a lejárati kifizetéseket, ahol a 2007-ben megfigyelt magas 88

89 dinamika 2008-ban számottevően visszaesett. A szolgáltatási időszakot elérő biztosítási kötvények mind számukat, mind a szolgáltatási volument tekintve az előző évi szintnek megfelelően alakultak. Ezzel szemben változatlanul gyors ütemben emelkedett a biztosítások visszavásárlása miatt igényelt kifizetések volumene. Mindez arra enged következtetni, hogy a lakosság a kedvezőtlen tőkepiaci fordulat következtében jelentős tőkekivonást hajtott végre, részben az elszenvedett vagyonveszteség miatt csökkenő likviditása fedezésére, részben pedig a további veszteségek elkerülése érdekében. A betéti kamatok emelkedésével, illetve a bankbetétek állami védelmének megerősítése nyomán azok versenyképessége számottevően nőtt, ami a befektetőket második felében ugyancsak a portfoliók átrendezésére ösztönözte, a biztosítói állományok rovására. Az ennek nyomán kialakult tőkeáramlási folyamat az életbiztosítási üzletet a befektetési alapokhoz és az önkéntes pénztárakhoz hasonló módon sújtotta. A biztosítók által teljesített nem-élet ági bruttó kárkifizetések 2008-ban az összes szolgáltatás és kárkifizetés mintegy 40% tették ki. A kárkifizetések jelentős hányada továbbra is a gépjármű-biztosítási tevékenységhez köthető: 2008-ban a nem-élet ági károk közel 64%-a e körben merült fel. Az átlagos bruttó kárhányad kis mértékben emelkedett, az év végén 62% körül alakult. A jelentősebb nem-életági területek többségének esetében a kárhányad emelkedése volt megfigyelhető, csökkenés egyedül a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás esetében következett be. E megállapítások alapját a 2008-ban keletkezett károk alapján számított kárhányadok képezik (lásd a fenti ábrát), amelyek számszerűen eltérnek az év során ténylegesen kifizetett károk alapján számított kárhányadoktól (lásd a táblázatot). A folyamatban lévő gazdasági-pénzügyi válság a kárkifizetésekből fakadó kockázatokat leginkább a hitelbiztosítási, illetve az egyéb, pénzügyi veszteségek ellen védelmet nyújtó módozatok esetében növelte. Ez utóbbi kockázatok értékelését azonban számottevően nehezíti, hogy a szóban forgó termékek esetében a piac meghatározó szereplői döntően fióktelepi formában szolgáltatnak, a magyar felügyeleti hatósággal számára korlátozott tartalmú jelentési kötelezettség mellett. 89

90 e. Költségek A biztosítási szektor költségei lassuló ütemben, a díjbevételi dinamikát azonban továbbra is jelentősen meghaladva bővültek 2008-ban. Az év folyamán felmerülő költségek összesen 264 milliárd forintot tettek ki, amely 8,6%-kal haladta meg a évi volument. Emiatt az összes költség 2008-ban a díjbevétel növekvő hányadát, összesen 29,6%-át tette ki, az előző évi 26,1%-os szinttel szemben. A szektor működésének költséghatékonyságában tehát 2008-ban jelentős mértékű visszaesés következett, amennyiben az átlagos költséghányad-mutatók - az elmúlt években tapasztalt folytatólagos csökkenés után jelentősen emelkedtek. E jelenséget legnagyobb részben a díjbevételeknek a kereslet csökkenése miatt bekövetkezett visszaesése magyarázza, ami a jelentős részben fix igazgatási költségekkel, illetve a növekvő kárrendezési költségekkel szemben egyfajta negatív volumenhatást hozott létre. Az év során különösen a nem-élet ágban kibontakozott szerzési verseny részeként emelkedett a jutalékhányad, és a növekvő mértékben nehéz befektetési környezetben a befektetési költségek gyorsan bővültek. A költséghányadok emelkedése az egyes tevékenységeket illetően általánosan érvényesült, az egyes szolgáltatók egyedi mutatói viszont jelentős szóródást mutatnak. f. Befektetési tevékenység A biztosítók különféle tartalékainak fedezetéül szolgáló befektetések, illetve a saját eszközök együttes állománya végén az éves GDP 7,5%-át, a hazai pénzügyi szolgáltatók által közvetített összes ügyfélbefektetésnek pedig 6,2%-át tette ki. A fenti eszközállomány 54%-a a biztosítástechnikai tartalékok fedezetéül szolgált, 32%-a a unit-linked termékek eszközalapjaiból származott, a biztosítók saját eszközeinek aránya pedig 14% körül alakult. A korábbi éveket jellemző trenddel szemben a befektetett eszközállomány 2008-ban számottevően, 3,4%-kal zsugorodott, döntően a pénz- és tőkepiacok visszaesése miatt 90

91 elszenvedett veszteségek következtében. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez utóbbi csökkenés csak részben tükrözi az eszközállomány piaci értéken elszenvedett veszteségét, amennyiben a biztosítók fedezeti portfólióikon belül a magyar számviteli szabályoknak megfelelően bekerülési értéken tartják nyilván eszközeiket, valós piaci értékelést pedig csupán a unit-linked portfoliókra vonatkozóan végeznek. Ennek következtében a csökkenés döntően a piaci értéken nyilvántartott unit-linked tartalékok visszaeséséből fakad: ezek eszközalapjai folyamán 12,9%-kal zsugorodtak. A biztosítók saját kockázatú befektetéseit összességében továbbra is viszonylag konzervatív eszközösszetétel jellemzi, ami azonban a forintkötvények piacának legutóbbi jelentős lejtmenete fényében közel sem kockázatmentes. A fedezeti portfoliókon belül mindkét biztosítási ág esetében a hazai állampapírok állománya a meghatározó, az egyéb eszköztípusok aránya továbbra sem jelentős. Az állampapír-állomány magas hányadát a hagyományos gondolatmenet magyarázza, hogy ez utóbbi értékpapírok lejáratig történő tartás mellett az ügyfeleknek garantált hozamokat meghaladóan teljesítenek, illetve, hogy a hazai biztosítóknak tevékenységük kapcsán túlnyomórészt forintban denominált és főleg az élet-ág esetében időben viszonylag jól tervezhető kötelezettségei keletkeznek. A magas, mintegy kétharmados kötvényarány fő kockázata azonban éppen az utóbbi területen merül fel. Amennyiben ugyanis a kiadások szerkezete váratlan események miatt jelentősen eltér a kötvényekből származó bevételek szerkezetétől, akkor a kötvényportfólió egy részének értékesítésére lehet szükség, melynek során a jelen piaci körülmények között a biztosítók számottevő kereskedési veszteséget realizálnának. A unit-linked biztosítások eszközalapjai a biztosítók egyéb fedezeti portfolióihoz képest jóval nagyobb arányban tartalmaznak kockázatos eszközöket, úgy mint vállalati kötvények, 91

92 részvények, részvényalapok és különféle külföldi eszközök, főként befektetési jegyek. Az külföldi eszközök viszonylag magas, közel egyharmados aránya a UL-befektetések egyik alapvető sajátossága. Az év második felében a globális tőkepiac süllyedése következtében a unit-linked állományok eszközösszetételében jelentős átrendeződés ment végbe, amely során a betétállomány, illetve a kötvényjellegű eszközök növekedése volt megfigyelhető. Mindazonáltal továbbra is a különféle befektetési jegyek állománya a legjelentősebb, 2008 végén a teljes portfolió közel 43%-át tette ki. Az eszközalapok devizakitettsége jelentős, végén a devizaarány 32%-os volt. Ez utóbbi eszközök aránya a tőkepiaci esés következtében egy év alatt számottevően csökkent, amit a forint időközben bekövetkezett gyengülése sem tudott ellensúlyozni. A unit-linked szerződések kockázati profilja tekintetében alapvető körülmény, hogy a befektetések kockázatát ez esetben a biztosítók szerződő ügyfelei viselik, a befektetési alapok és a pénztárak befektetőivel lényegében azonos módon. A biztosítónak ebben az esetben gyakorlatilag reputációs, illetve általános keresleti kockázata van, amely kedvezőtlen befektetési eredmények esetén akár a konkrét termékkel vagy szolgáltatóval, akár általában a unit-linked termékekkel szembeni keresletcsökkenésként realizálódhat eseményeire pontosan ez az eset volt jellemző, 2009-re előretekintve pedig az említett kockázatok változatlanul igen jelentősnek tűnnek. A biztosítók piaci kockázatait számottevően növeli a garanciaelemeket is tartalmazó eszközalapok terjedése. A matematikai tartalékok és a fedezeti portfoliók lejárati összhangját vizsgálva megállapítható, hogy a szektort továbbra is negatív lejárati transzformáció jellemzi, amennyiben a matematikai tartalékok hátralévő átlagos futamideje 2008 végén 7,8 év volt, a fedezeti portfoliók átlagos lejárata pedig 5 év körül alakult. A tőkepiaci kedvezőtlen alakulása miatt 2008-ban a tartalékokon elért hozamteljesítmény nagyarányú romlása következett be. A legnagyobb visszaesés a piaci értéken nyilvántartott unit-linked állományok esetében jött létre. E körben az éves befektetési eredmény 183 milliárd forintos veszteség volt, ami átlagosan 22,3%-os negatív hozamnak felelt meg. A biztosítók saját kockázatú eszközállományain elért hozamokban ugyancsak jelentősen csökkenés következett be. A matematikai tartalék fedezeti eszközein piaci értéken számítva átlagosan 2,3%-os pozitív hozamráta alakult ki, amely megközelítőleg az azonos időszaki forint államkötvény-hozamoknak felel meg. Bár az élet, illetve nem-élet ági tartalékok eszközösszetétele hasonló, utóbbiak hozamában jóval jelentősebb csökkenés következett be. Ez döntően a fedezeti eszközöknek az üzletmenet jellegéből fakadó gyorsabb forgásával függ össze, amely jelentősebb árfolyamveszteség realizálását eredményezte. A matematikai és az egyéb tartalékok piaci értéken számított átlagos hozamrátája együttesen nulla körül alakult. 92

93 A globális piacokat döntően csökkenő kamattrend jellemezte az elmúlt egy év távlatában, amely garantált hozamú termékek esetében a jövedelmezőségi kockázat növekedését eredményezte. A hazai állampapírpiacon azonban az általános trenddel ellentétes folyamat zajlott, amennyiben az emelkedő kockázati felárak következtében a hozamok emelkedése volt megfigyelhető. Emiatt tehát a garantált hozamokkal kapcsolatos jövedelmezőségi kockázat a hazai biztosítók esetében csökkent. A matematikai tartalékok átlagos technikai kamatlába 2008 végén 4,5% körül alakult. Ennek fényében megállapítható, hogy a tartalékok mögött álló, döntően állampapírokból álló portfoliók esetében a biztosítási állomány tervezett lejáratát feltételezve a garantált hozamok teljesítése hosszú távon továbbra is biztosított. g. Jövedelmezőség 2008-ban a pénzügyi válság és a recesszióba hajló gazdasági környezet hatására a hazai biztosítók jövedelmezősége is kedvezőtlenül alakult. Az év során e szektor szolgáltatói összesen 69 milliárd forintos adózás előtti eredményt értek el, amely 6,7%-kal maradt el a évi volumentől. Az eredményt azonban növelte az, hogy az egyik hazai szolgáltató az év folyamán jelentős tőkenyereséggel értékesítette leányvállalatait, így a fenti összeg közel egynegyede egyszeri hatás eredményeként keletkezett. Az eredmény csökkenése a szektor jövedelmezőségi mutatóiban is megmutatkozott. A biztosítók átlagos tőkejövedelmezősége folyamán 17,6%-ra esett vissza, amely közel 93

94 három százalékponttal maradt el az előző évi értéktől. A korábban már említett, vállalatértékesítés tőkenyereségével kapcsolatban felmerült egyszeri tételtől eltekintve azonban a visszaesés jóval nagyobb, az átlagos ROE-mutató pedig mindössze 13,2%-os lett volna. Az életági átlagos tőkejövedelmezőség 4,8%-ponttal csökkent. A nem-élet ág ROEmutatója hajszálnyival nőtt, azonban a fentiekben ismertetett egyszeri hatás nélkül itt is jelentős visszaesés mutatkozott. E korrekciót elvégezve a nem-élet ági jövedelmezőség magasabb szintről gyakorlatilag az életági jövedelmezőséggel azonos mértékben esett vissza. Az élet ágazat jövedelmezősége több szempontból is jelentős nyomás alá került az elmúlt év folyamán, amely következtében az élet-ági adózás előtti eredmény 6 milliárd forinttal maradt el a évi volumentől. Ez 22%-os visszaesést jelent, ami egyrészt a különféle költségek jelentős, a díjbevételi dinamikát meghaladó emelkedésének, másrészt a befektetési eredmény csökkenésének következménye. A unit-linked termékek fedezeti eszközállományának zsugorodása miatt a biztosítók ez utóbbi termékekhez kapcsolódó állományarányos díjbevételei ugyancsak visszaestek. A biztosítók nem-élet ági tevékenységből származó adózás előtti jövedelme 43,5 milliárd forint volt 2008-ban, amely közel 8,5%-kal haladta meg a szektor évi eredményét. A korábban már említett egyszeri hatás kiszűrése után azonban az élet-ághoz hasonló mértékű, közel 30%-os visszaesés figyelhető meg. A jövedelmezőség csökkenését az ágazat növekvő kárráfordításai, illetve az ezzel párhuzamosan csökkenő díjbevételi dinamika magyarázza. Ez utóbbi tényezők mellett jelentősen visszaesett a befektetésekből származó bevételek volumene. A nem-életági tartalékokon elért hozamok a korábban már említett egyszeri hatástól megtisztítva átlagosan 20%-kal maradtak el az előző évi értéktől. Végül, a MÁV ÁBE-nél, illetve az év folyamán újonnan piacra lépő szolgáltatóknál keletkezett veszteségek közel 4,5 milliárd forinttal csökkentették az ágazat elmúlt évi eredményét. 94

95 A szolgáltatók jövedelmezőségét egyedileg vizsgálva megállapítható, hogy a szektor eredményének csökkenésével párhuzamosan megnőtt az intézményi értékek szóródása. A veszteséges intézmények száma az év során nyolcra nőtt, ezek közül azonban hat új piaci szereplő, így veszteségük részben a tevékenységük megkezdése kapcsán felmerülő magas kezdeti költségekből fakad. A veszteséges biztosítók súlya rendszerkockázati szempontból nem jelentős, a mérlegfőösszeg szerinti piaci arányuk végén 5,8% volt. h. Tőkemegfelelés A biztosítók átlagos tőkemegfelelése változatlanul megfelelő, a szektor tőkefeltöltöttsége 234% körül alakult 2008 végén. Ez utóbbi érték közel 10 százalékponttal haladta meg a évi szintet. A szektor tőkeellátottságának jelentős javulását a tőkeszükséglet dinamikájának során bekövetkezett, erőteljes lassulása okozta, mivel ezzel párhuzamosan a szavatolótőke-állomány növekedési üteme is közel a felére esett vissza. Ez utóbbi visszaesés ellenére a szavatoló tőke állománya közel háromszor olyan gyorsan bővült, mint a szektor összesített tőkekövetelménye. A biztosítási szektor szabályozói tőkekövetelménye 2008 végén 124 milliárd forint volt, amely mindössze 2,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbi értéket, vagyis a belső tőkeképződés ütemétől továbbra is számottevően elmaradó mértékben növekedett. A szavatoló tőkeszükséglet visszaeső dinamikáját egyrészt a biztosítók állományainak ugyancsak lassuló ütemű bővülése, másrészt a MÁV ÁBE megszűnése miatti egyszeri hatás, harmadrészt a minimális biztonsági tőke júliusi, illetve a év eleji változásának eredőjeként kialakult bázishatás magyarázza. Ez utóbbi technikai változás következtében elején a szektor minimális biztonsági tőkéje a év átlagárfolyamával történő indexálás következtében 5,6%-kal csökkent, amely a szektor egészének tőkefeltöltöttségi szintjében közel 1 százalékpontos emelkedést eredményezett. A tőkekövetelményre vonatkozó, júliusában hatályba lépett szabályozási változás következtében a biztosítástechnikai szempontból kevéssé releváns EURHUF árfolyam változása is hatást gyakorol a biztosítók szolvencia-helyzetére. A 2009-re vonatozó indexálás következtében a minimális biztonsági tőke szintjében további, 1%-os csökkenés következett be. A forint legutóbbi leértékelődése a 2010-ben alkalmazandó átlagárfolyam tekintetében számottevő 95

96 kockázatot testesít meg, különösen azon szolgáltatók esetében, amelyek tőkefeltöltöttsége jelenleg is alacsony. Az előírt minimális biztonsági tőke szintjének emelkedése ez utóbbi biztosítóknál tőkehiányt eredményezhet. A biztosítók által felhalmozott szavatoló tőke dinamikája 2008-ban tovább lassult. A teljes szabályozói tőkebázis év végi állománya 290 milliárd forintot tett ki, amely 7,1%-kal haladta meg az előző évi értéket. A lassulást részint a szektor jövedelmezőségének csökkenése, részint a évi eredmény terhére végrehajtott jelentős mértékű osztalékfizetés magyarázza. Az időközben növekvő kockázatokra, illetve a külső tőkebevonás nehézségeire való tekintettel a Felügyelet körlevélben szólította fel a biztosítókat, hogy tekintsenek el a évi eredmény terhére történő osztalékfizetéstől. Bár a biztosítók jövedelmezőségében folyamán számottevő visszaesés következett be, a szektor működése során továbbra is jelentős tőketöbblet keletkezik; a tőkearányos eredmény (ROE) és a tőkeszükséglet-növekedés különbségeként számolt belső tőketöbbletet mérő mutató 5% százalékponttal haladta meg a évi értéket. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez utóbbi ráta a korábban már hivatkozott egyszeri hatás korrigálása után az előző évhez képest már kismértékű csökkenést mutat, amely ugyancsak a szektor működési eredményének visszaesését jelzi. A belső tőkeakkumulációs képesség tekintetében az egyes szolgáltatók között számottevő elmozdulás következett be. A mutató a nagyobb szolgáltatók esetében az eredmény visszaesésével párhuzamosan csökkent, míg a kisebb szolgáltatók jelentős hányadánál a szabályozói tőkekövetelmény csökkenésével felszabaduló tőketöbblet hatására kismértékű emelkedés következett be. Bár a biztosítási piac egészének tőkeellátottsága tovább nőtt, a biztosítók közel felének tőkefeltöltöttsége csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest végén a hazai biztosítók közül egy szolgáltató volt tőkehiányos, a piac többi szereplőjének tőkefeltöltöttsége meghaladta a 100%-ot, bár egy szolgáltató esetében ez utóbbi csupán a tőkeszükséglet csökkenésének köszönhető. 150%-os feltöltöttségi szint alatti tőkemegfelelés összesen 12 biztosító esetében volt megfigyelhető, utóbbiak közül azonban mindössze egy szolgáltató rendelkezik jelentős piaci részesedéssel. 96

97 4.5. Befektetési szolgáltatók második felében a tőkepiaci feltételek drasztikusan romlottak, ami az első félévhez képest nagyobb árfolyamesést és megnövekedett volatilitást jelentett a pénz- és tőkepiacokon egyaránt. A befektetési szolgáltatók számára mindez a bizományosi forgalom csökkenésén keresztül a jövedelmezőség csökkenését eredményezte. A tőkepiaci környezet ilyen irányú változása a befektetési vállalkozások esetén a saját számlás aktivitás visszafogását is kiváltotta, míg a hitelintézeteknél ellenkező irányú folyamat zajlott le. Utóbbi esetben az első félévet jellemző növekvő állampapír-piaci forgalom lebonyolítása, illetve a bankrendszer gyorsan növekvő devizapozícióinak fedezése a saját számlás forgalom további növekedését idézte elő. a. Intézményi szerkezet végén a társasági formában működő szolgáltatók közül 18 hitelintézet és 21 befektetési vállalkozás rendelkezett befektetési szolgáltatási tevékenységre szóló engedéllyel. A hitelintézeteket tekintve második felében az ING fiókká alakulásával az említett intézményi kör létszáma eggyel csökkent, a befektetési vállalkozások száma viszont kettővel gyarapodott. Ez utóbbi növekmény egyes alább részletezett jogszabályi változások intézményszám-növelő, és az intézményi konszolidáció ezt csökkentő hatásának eredője. Az intézményi konszolidáció ez esetben két társaság beolvadását jelentette 19, míg a szabályozói környezet változásából eredően négy új szereplő jelent meg ezen a piacon. Az előzőeken túlmenően, fióktelepi formában hét hitelintézeti szolgáltató és három befektetési vállalkozás működött 2008 végén: az utóbbiak közül kettő banki tulajdonú befektetési szolgáltató, egy pedig befektetési tanácsadással foglalkozó társaság fiókjaként. Az új belépők közül három befektetési tanácsadás végzésére, egy pedig multilaterális kereskedési rendszer (MTF) 20 működtetésére rendelkezik engedéllyel. Ennek oka egyrészt, hogy a MiFID 21 átvételével a befektetési tanácsadás is bekerült azon tevékenységek közé, amelyek végzésére kizárólag befektetési vállalkozás vagy hitelintézet jogosult. Erre tekintettel egyes, korábban befektetési szolgáltatónak nem minősülő társaságok befektetési vállalkozássá alakultak át, ami az utóbbi körben a szolgáltatói létszám gyarapodásához vezetett. A befektetési tanácsadással foglalkozó vállalkozások száma azonban összességében erőteljesen csökkent, annak következményeként, hogy az ilyen tevékenységet folytató szolgáltatók az eddigieknél jóval szigorúbb előírásoknak kell, hogy megfeleljenek. Az új szabályozásnak megfelelő befektetési tanácsadók száma ezért első félévében még várhatóan hasonló ütemben, azt követően azonban már csak mérsékelt ütemben nő tovább. Másrészről az új szabályozás kapcsán a befektetési vállalkozások által végezhető tevékenységek köre az MTF működtetésével bővült, ami speciális jellegénél fogva valószínűleg kuriózum marad a hazai intézmények szolgáltatási palettáján. A fentiek fényében azonban mindenesetre elmondhatjuk, hogy második felében az új belépők számának növekedését teljes mértékben jogszabályi változások ösztönözték. 19 A SWAP Tőzsdeügynökség Zrt. tevékenységének megszűnése után a társaság szerződéses kötelezettségeit a Cashline Értékpapír Zrt. vállalta át, az UNIQA Befektetési Szolgáltató Zrt. pedig az AEGON Magyarország Befektetési Jegy Forgalmazó Zrt.-be olvadt be. 20 Ez a speciális kereskedési helyszín alapvetően az EU területén működő szabályozott piacok (tőzsdék) versenytársa lehet, amennyiben ügyfeleinek gyorsabb elektronikus kereskedést és alacsonyabb díjakat kínál, a kibocsátóknak pedig kevésbé szigorú bevezetési feltételeket tesz lehetővé. 21 Markets in Financial Instruments Directive (MiFID): az Európai Parlament és a Tanács 2004/39/EK irányelve. 97

98 Mivel az új belépők, fő tevékenységük természeténél fogva nem végeznek saját számlás kereskedést, így ez utóbbi tevékenységet végzők száma a beolvadások következtében eggyel csökkent. Ennek következtében a végi állapot szerint 12 vállalkozás jogosult, 9 pedig nem jogosult saját számlás kereskedés folytatására. A KBC Securities fióktelepével együtt összesen 22 befektetési vállalkozás piacán 2008 második félévében a koncentráció valamelyest csökkent, de változatlanul rendkívül magasnak mondható. A kezelt ügyfélvagyon tekintetében a legnagyobb részesedésű három szolgáltató piaci részesedése 88%-ot tett ki, a legnagyobb öt vállalkozás pedig a piac 93%-át fedte le. A hitelintézetek esetében a három legnagyobb szolgáltató által kezelt állomány aránya ugyan 80% alatt maradt, de a vizsgált időszakban a koncentráció növekedése volt megfigyelhető. A forgalmi adatok tekintetében hasonló a helyzet: az értékpapírok kereskedéséből az első három befektetési vállalkozás 73%-kal részesedik, a derivatívák piacán pedig 67%-os együttes részesedéssel bír. Meg kell jegyezni azonban, hogy e két szegmens vonatkozásában a piacvezető intézmények köre nem azonos. E specializáció miatt az értékpapírok és derivatívák összesített forgalmát tekintve a három legnagyobb forgalmat bonyolító szolgáltató részesedése második felében csupán 40%-os volt. b. Mérlegdinamika A befektetési vállalkozások összesített mérlegfőösszege év végéhez képest 48%-kal csökkent, mely változás a forgóeszközökhöz, azon belül is az értékpapír- és követelésállomány nagyarányú visszaeséséhez köthető. Az értékpapírpiacok évi teljesítményét figyelembe véve a saját számlán lévő állomány csökkenése nagyobbrészt a portfolió leértékelődésének, kisebb részben pedig a saját pozíciókat csökkentő tranzakcióknak az eredménye. A követelések állománya viszont túlnyomórészt néhány nagyobb, csoporthoz tartozó szolgáltató által a csoporttagok számára bonyolított nagy volumenű ügyletek elszámolásából származik. E tranzakciók elszámolása rövid, mindössze néhány napos időtartam alatt végbemegy, így ezen állományok időszak végén nem feltétlenül szerepelnek a mérlegben. Az állomány csökkenéséből ezért messzemenő következtetések nem vonhatók le. Sokkal stabilabb és a szektor méretét jobban jellemző mérlegtétel a saját tőke, melynek állománya a magas jövedelmezőségnek köszönhetően 2008-ban is számottevően emelkedett. 98

99 c. Kezelt ügyfélállomány A kezelt ügyfélállomány szerkezetét továbbra is a megbízásból az ügyfél javára végrehajtott ügyletek abszolút túlsúlya jellemzi. Bár a portfoliókezelésben lévő állomány második felében ismét emelkedni kezdett, méretét tekintve azonban továbbra is marginálisnak mondható. A kezelt ügyfélvagyon második felében gyorsabb ütemben csökkent, mint a megelőző félév során, ami a folyamatosan romló tőkepiaci környezettel szoros összefüggésben következett be. Meg kell jegyezni viszont, hogy a befektetési vállalkozások kezelésében lévő állomány mindkét időszakban csupán fele olyan gyorsasággal fogyatkozott, mint a hitelintézeteké. Ennek hátterében az állhat, hogy a befektetési vállalkozások a kezelt vagyon nagyarányú leértékelődését új ügyfélpénzek beáramlásával jelentős mértékben tudták kompenzálni. Ez mindenekelőtt a nagyobb kockázati étvággyal bíró ügyfélkörnek köszönhető, amely az alacsony árak és növekvő volatilitás hatására erre a területre csoportosította át megtakarításai egy részét. E jelenség eredményeként a befektetési vállalkozások részaránya az összes kezelt ügyfélvagyon tekintetében a év végi 27,5%-ról végéig 32,5%-ra emelkedett. d. Befektetési forgalom Az ügyfélállományok csökkenésével párhuzamosan és azzal nagyjából megegyező mértékben a bizományosi forgalom is visszaesett. E területen a hitelintézeteknél a részvények és állampapírok forgalmának 50% fölötti visszaesését a befektetési jegyek forgalmazásának 3%- kos növekedése részben ellensúlyozta. A befektetési vállalkozásoknál pedig egyrészt a befektetési jegyek forgalmazásának lassabb visszaesése, másrészt a kötvények és állampapírok iránti megnövekedett kereslet tompította a részvények kereskedésének csökkenését. A saját számlás kereskedés volumene viszont ezzel ellentétben közel 18%-kal emelkedett a évi értékhez képest, ami a bankok jelentősen, 20%-kal növekvő kereskedési aktivitása, illetve a befektetési vállalkozások e területen tapasztalt 47,5%-os visszaesése mellett valósult meg. A bankok növekvő forgalmát az állampapírok és a devizákhoz kapcsolódó derivatív ügyletek iránti magas piaci aktivitás hajtotta, a befektetési vállalkozásoknál azonban minden területen (részvény, kötvény, származtatott ügyletek) jelentős visszaesés mutatkozott. 99

100 A befektetési forgalmat instrumentumonkénti bontásban vizsgálva látható, hogy míg a részvények kereskedése egy év alatt alig több, mint felére esett vissza, addig az állampapírok forgalma tovább emelkedett, ami főként a nyugdíjpénztári portfoliók első félévi az átrendezésének eredménye. Ennek hatására 2008-ban az állampapír-forgalomnak az összes értékpapír-forgalmon belüli részaránya 80% feletti volt, a részvényforgalomnak az egy évvel korábban mért 20%-os aránya viszont 11%-ra olvadt. A származtatott ügyletek forgalma elsősorban a devizaopciós és csereügyletek iránti élénk kereslet eredményeként emelkedett, ami az állampapírok kereskedéséhez hasonlóan mindenekelőtt a bankok saját számlás ügyleteihez köthető. A forgalom növekedése ezen a területen két tényezőnek tudható be: egyrészt 2008-ban az elérhető fedezeti instrumentumok lejárata jelentősen rövidült, ami értelemszerűen a fedezeti célú ügyletkötések növekvő számát és növekvő forgalmát eredményezte; másrészt pedig a banki mérlegek gyorsan növekvő devizatartalma nagyobb volumenű fedezeti ügylet megkötését tette szükségessé. Figyelemre méltó fejlemény továbbá, hogy a banki mérleg devizapozícióinak fedezésére használt FX swapok 30%-os forgalmi expanziója mellett az opciós devizaügyletek forgalma több mint két és félszeresére emelkedett a évi volumenhez képest. 100

101 A fenti folyamatok következtében tehát a bankok mind az értékpapírok, mind pedig a derivatívák forgalmában jelentősen növelték részesedésüket, ami ezen piacok kereskedésének 86%, illetve 94%-os lefedettségét jelenti. A befektetési vállalkozások egyedül a részvényforgalmazásban tudtak erősíteni, ahol 2008-ban a forgalom 68%-át adták. Ne feledjük azonban, hogy a hitelintézetek fölénye csupán a sajátszámlás üzletkötés bővüléséből fakad. A bizományosi forgalomban, ami túlnyomórészt a kiskereskedelmi ügyfelek kiszolgálását jelenti, továbbra is a befektetési vállalkozásoké a vezető szerep. Ez utóbbi területen az említett intézményi kör részesedése 4%-ponttal 75%-ra növekedett, míg a sajátszámlás kereskedést 98,6%-os arányban 2008-ban is a bankok bonyolították. e. Eredményesség 2008-ban a befektetési vállalkozások adózott eredménye 34%-kal emelkedett, ami a fentebb részletezett forgalomcsökkenés fényében meglepő eredménynek tűnik. A szektorszintű eredmény növekedésének hátterében azonban egyetlen szolgáltató részesedés-értékesítésből származó egyszeri jelentős tőkenyereségének hatása húzódik meg. A befektetési szolgáltatásból származó eredmény a csökkenő bizományosi forgalom következtében 13%- kal esett vissza, ami az említett egyszeri tétel nélkül 3%-kal csökkenő adózás előtti, és nagyjából 6%-kal csökkenő adózott eredményt okozott volna. A befektetési szolgáltatás visszaeső eredményességét a működési költségek csökkenése és a pénzügyi műveleteknek a már említett egyszeri tétel nélkül is erős nettó egyenlege tompította. A befektetési szolgáltatásból származó eredmény összetételét vizsgálva látható, hogy a évi visszaesés legnagyobb részben a bizományosi tevékenység csökkenő eredményének tudható be, amit a sajátszámlás ügyleteken elszenvedett árfolyamveszteségek tovább rontottak. Szektorszinten az értékpapírok forgalomba hozatalából származó eredménynövekmény, illetve a letét- és portfoliókezelés eredményének csökkenése nagyjából kiegyenlítette egymást, az egyéb soron szereplő tételek egyenlegének növekedése viszont érdemben javította a befektetési szolgáltatásból származó eredmény alakulását. Az említett egyéb eredménysor tartalmát 2008-ban egyértelműen a befektetési hitelnyújtás díjainak és jutalékainak 42%-os növekedése mozgatta, ami egyetlen szolgáltató ilyen irányú aktivitásának köszönhető. 101

102 A sajáttőke-arányos jövedelmezőség 2008-ban közel 34%-ot ért el, ami a hazai pénzügyi szektor átlagához képest kiemelkedőnek számít. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a fentebb már említett egyszeri tétel nélkül a szektor jövedelmezősége 24% körül alakult volna, ami az első félévben tapasztalt csökkenő trend folytatását jelentené. Az egyszeri bevétel ráadásul az egyik legjövedelmezőbb szolgáltatónál jelentkezett, így a három legnagyobb adózott eredményt kimutató társaság az év során a szektor jövedelmének 90%-át adta. A jövedelmezőség egyszeri hatás nélküli csökkenése a ROE eloszlásából is világosan látható ben a 20% fölötti ROE tartományban a szektor saját tőkéjének 80%-át adó intézményi kör oszlott el nagyjából egyenletesen, 2008-ban viszont 41% saját tőkét reprezentáló csoport jövedelmezősége 15% és 20% közzé esett vissza, míg a szektor saját tőkéjének 35%-át adó egyetlen intézmény, a többiektől elszakadva 50% fölötti jövedelmezőséget mutatott ki. Az eloszlás baloldali végén szintén érezhető a romló profitabilitás, amennyiben a veszteséges intézmények száma egy év alatt háromról ötre emelkedett. Ehhez hozzá kell tenni azonban, hogy a veszteséges intézmények között csupán egy olyat találunk, amelyik nem számít új belépőnek a piacon. 102

103 4.6. Alapkezelők Az alap- és vagyonkezelői terület működését az év első hat hónapjához hasonlóan második felében is kedvezőtlen folyamatok jellemezték. Az év folyamán a befektetési alapokat változó intenzitású, de folyamatos tőkekivonás sújtotta, amely dinamikája az év utolsó negyedévében jelentősen gyorsult. Ez utóbbi tőkekiáramlás a tőkepiaci visszaesés következtében elszenvedett veszteségek állománycsökkentő hatásával párosult, amely a kezelt vagyon további, jelentős mértékű visszaesését eredményezte. Intézményi szerkezet Az alapkezelői területen a szolgáltatói populáció az év második felében gyors ütemben bővült, így végén a hazai befektetési piacon összesen 35 alapkezelő működött. Az év egészét tekintve összesen öt új piaci szereplő kezdte meg tevékenységét, míg egy szolgáltató beolvadás útján történő megszűnéssel távozott a piacról. 22 A szolgáltatói populáció dinamikus bővülése ellenére az alapkezelői piac koncentráltsága változatlanul magas. A legnagyobb szolgáltatók az év folyamán sikerrel őrizték piaci pozícióikat, mind az alap-, mind a vagyonkezelési területen, az őket követő szolgáltatók részesedése pedig kismértékben csökkent. A portfoliókezelési terület magasabb koncentrációját a pénzügyi csoportokon belüli vagyonkezelés kizárólagossága magyarázza, amely jelentős előnyhöz juttatja a biztosítói és pénztári szolgáltatót is magába foglaló csoportokhoz tartozó szolgáltatókat. Ennek megfelelően a piac legjelentősebb szereplői továbbra is a pénzügyi csoportokhoz tartozó befektetési alapkezelők. A csoporthoz nem tartozó vállalkozások részesedése 2008 folyamán lassan csökkent, a teljes vagyon nem több, mint 6%-ára. A kezelt állományok alakulása A korábbi időszakokat jellemző tendenciával szemben a hazai alapkezelők által menedzselt vagyon számottevően csökkent 2008-ban. A kezelt eszközállomány értéke a évi záróállománytól összességében 7,2%-kal elmaradva milliárd forint volt az év végén. Az alap-, illetve portfoliókezelt állományok zsugorodása több, a szektor dinamikáját kedvezőtlenül befolyásoló folyamatra vezethető vissza. A különféle eszköz-, illetve tőkepiaci árak visszaesésének következtében a kezelt állományok számottevően leértékelődtek. Ezzel párhuzamosan az alapkezelt termékek iránti kereslet jelentősen csökkent, egyrészt az 22 Az év folyamán a Felügyelet az Allianz Alapkezelő Zrt., az AXA Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., a DIALÓG Befektetési Alapkezelő Zrt., a Fontana Közép-Európai Befektetési Alapkezelő Zrt, illetve a QUANTIS Investment Management Zrt. számára bocsátott ki működési engedélyt. Az IE Befektetési Alapkezelő Zrt májusában beolvadt a CIB Befektetési Alapkezelő Zrt.-be. 103

104 elszenvedett veszteségek okozta negatív vagyonhatás, másrészt a továbbra is kedvezőtlen piaci kilátások, harmadrészt pedig a hitelintézetek által kínált egyre emelkedő betéti kamatok következtében. Mindehhez az év vége felé hozzájárult a bankbetétek állami védelmének jelentős megerősítése is. E tényezők együttes hatására a kezelt állományokat 2008-ban jelentős tőkekiáramlás sújtotta. A nemzetgazdaság pénzügyi számlái szerint a háztartások az alapszerűen kezelt befektetéseiken (életbiztosítási, és nyugdíjpénztári tartalékok, befektetési jegyek) az év egészét tekintve 517 milliárd forintnyi átértékelődési veszteséget szenvedtek el, amely közel 180 milliárd forintnyi tranzakciós jellegű csökkenéssel párosult. A jelentős mértékű állományvesztés a szektor tevékenységét is kedvezőtlenül befolyásolta. Az alapkezelői piacon az elmúlt évben jelentkező keresleti oldali kockázatok enyhülése 2009-ben sem várható, részint a tőke- és valutapiacok továbbra is jelentős negatív irányú trendkockázatának, részint a háztartások gyengülő megtakarítási képességének következtében. A kezelt állományokon belül továbbra is jelentős a hazai alapok által kibocsátott befektetési jegyek hányada, amely a szektoron belül számottevő duplikációs hatást eredményez. A hazai befektetési alapok esetében ez utóbbi átfedés mértéke némileg csökkent, az egyéb hazai befektetési alapokba fektetett vagyon 2008 végén közel 136 milliárd forint volt. A visszaesés jelentős részben az ingatlanalapokban, illetve az ingatlanalapok alapjaiban kezelt vagyon zsugorodására vezethető vissza, amely következtében az említett konstrukciójú befektetési alapok közötti átfedés is jelentősen csökkent. Emellett a vagyonkezelt biztosítói, illetve pénztári megtakarítások egy része ugyancsak hazai befektetési alapokon keresztül kerül befektetésre, amely a kezelt alapok további egyre növekvő mértékű duplikációját eredményezi. Összességében 2008 végén a teljes alap- és vagyonkezelt állomány közel 8-9%- a származott a szektoron belüli duplikációból. A hazai magán-, illetve intézményi befektetők által tartott külföldi bejegyzésű befektetési jegyek állománya 730 milliárd forint volt 2008 végén, ami közel 5%-kal maradt el az végi hasonló értéktől. A jelentős részint a unit-linked bevételek, részint pedig a nyugdíjpénztárak portfolióátrendezése által indukált tranzakciós többlet ellenére 104

105 bekövetkezett csökkenés az év egészére vonatkozó, összességében 350 milliárd forintnyi negatív hozamhatás eredménye, vagyis a szóban forgó állományokon az év egészét meghatározó pénz- és tőkepiaci lejtmenet következtében nagyarányú veszteségek keletkeztek. Ez utóbbi csökkenést az év végére jelentősen gyengülő forint-árfolyam sem ellensúlyozta. Az átértékelődési veszteség mértéke arra enged következtetni, hogy az említett állományon belül magas a kockázatos eszközökbe, főként részvényekbe fektető alapok jegyeinek aránya. Portfoliókezelés Az alapkezelőknek vagyonkezelésre átadott eszközállomány jelentősen bővült az év során, és 2008 végén a szektor által menedzselt összvagyon 57,5%-át tette ki. A hazai alapkezelők legjelentősebb intézményi ügyfelei továbbra is a nyugdíjpénztári, illetve biztosítói körből kerülnek ki. Az utóbbi két szolgáltatói kör megbízásából kezelt állományok az év során számottevően bővültek, a portfoliók növekménye azonban döntően tranzakciós eredetű, ami részint egy új jelentős pénztári, illetve biztosítói állománnyal rendelkező szolgáltató piacra lépésével, részint pedig a biztosítói állományok alapkezelőkhöz történő kiszervezésének fokozódásával magyarázható. Ez utóbbiak hatása nélkül az év folyamán elszenvedett veszteségek következtében a kezelt állományok csökkenése volt megfigyelhető. A nyugdíjpénztárak alapkezelők által befektetett vagyona 1993 milliárd forint volt 2008 végén, a nem nyugdíjjellegű pénztárak e kör által kezelt vagyona pedig összesen 21 milliárd forintot tett ki. A hazai alapkezelőknek a pénztári vagyonnal kapcsolatos központi szerepét jellemzi, hogy végén a magánpénztári ág teljes állományának 83%-ára, az önkéntes ág esetében pedig az állomány 63%-ára terjedtek ki a szektor szolgáltatásai. A folyamatos tőkebeáramlás mellett bekövetkezett vagyoncsökkenést az igen kedvezőtlen nyugdíjpénztári hozamteljesítmény magyarázza. A biztosítók vagyonának ugyancsak növekvő részét kezelik alapkezelők. Ez utóbbi eszközök végén összesen 1114 milliárd forintot tettek ki. Az e téren tapasztalt jelentős mértékű bővülés döntően annak köszönhető, hogy a biztosítók egyre növekvő mértékben szervezik ki a biztosítói állományokat a saját csoportjukhoz tartozó alapkezelőkhöz. A biztosítók átadott állományainak nagyobb részét a különféle biztosítástechnikai tartalékok fedezeti portfoliója, több mint harmadát pedig a unit-linked eszközalapok állományai teszik ki. Az egyéb vállalatok, magánszemélyek, stb. megbízásából kezelt portfoliók továbbra is gyors ütemben bővültek: e portfoliók értéke összesen 345 milliárd forint volt 2008 végén. A 105

106 szóban forgó állományon belül lendületesen emelkedik a hitelintézeti vagyon aránya, és végén a teljes eszközállomány 52%-át tette ki. Alapkezelés 2008 folyamán a befektetési alapokban kezelt vagyon jelentős zsugorodása volt megfigyelhető, részint az elszenvedett veszteségek, részint a gyors ütemű tőkekivonás következtében. A befektetési alapok eszközállománya több mint 20%-kal esett vissza, nettó eszközértékük az év végére 2567 milliárd forintra csökkent. A csökkenő kereslet ellenére a nyilvános alapok piacán a kínálat továbbra is gyors ütemben bővült. Az év folyamán megszűnő 15 alappal szemben összesen 97 új befektetési alapot indítottak az alapkezelők. Így az év végén összesen 392 nyilvános befektetési alap gyűjtötte a befektetők megtakarításait. Az eszközpiacok megnövekedett volatilitása a kockázatosabb termékek iránti keresletet számottevően visszavetette, viszont tovább emelkedett a különféle tőke-, és hozamvédett termékek népszerűsége. Ez utóbbi változáshoz igazodott a termékfejlesztés is, amennyiben az alapkezelők döntően garantált típusú befektetési alapokkal bővítették termékpalettájukat ban megduplázódott a zártkörű alapok száma. Az év folyamán 17 új alap került bejegyzésre, így az év végén már összesen 34 befektetési alap működött zárt formában. A létszám növekedésével párhuzamosan a kezelt vagyon is gyors ütemben gyarapodott, a szóban forgó alapok nettó eszközértéke 204 milliárd forintra nőtt az év végére. A növekedés nagyobbrészt a választható portfoliós rendszer bevezetése miatt intenzívebbé vált pénztári vagyonkezelési tevékenységgel magyarázható, amennyiben egyes alapkezelők elkülönített, intézményi befektetési alapba szervezték a kezelt pénztári vagyon egy részét. A befektetési környezet kedvezőtlen fordulata következtében az alapok eszközszerkezete is jelentősen átrendeződött. Ez utóbbi részint a jellemzően negatív hozamteljesítménnyel, részint a befektetők általi tőkekivonás eszköztípusonként eltérő mértékével, illetve a különféle alapok közötti aktív átcsoportosításokkal magyarázható. A már említett folytatólagos tőkekiáramlás, amelynek dinamikája a negyedik negyedévben jelentősen felerősödött, a tőke-, és hozamvédett alapok, illetve a részvénytúlsúlyos vegyes alapok kivételével valamennyi alaptípus esetében megnyilvánult. Az előbbi alapok esetében a növekvő piaci volatilitás és trendkockázat következtében felerősödő kockázat kerülő befektetői magatartás, az utóbbi termékek esetében a magánpénztáraknál újonnan bevezetett választható portfóliós rendszerből fakadó egyszeri jellegű keresletnövekedés szolgálhat magyarázatul. 106

107 A nyilvános befektetési alapok nettó eszközértéke az év folyamán jelentősen csökkent, 2008 végén 786 milliárd forinttal maradt el a év végi értéktől. Az év folyamán induló, illetve megszűnő alapok tranzakciós egyenlegét is figyelembe véve, a befektetők 2008-ban 636 milliárd forintnyi megtakarítást vontak ki, 150 milliárd forintnyi csökkenés pedig a befektetési jegyek árfolyamveszteségéből származott. A befektetési alapok hozamteljesítménye 2008-ban igen kedvezőtlenül alakult, az év folyamán a befektetési jegyek árfolyamai átlagosan 5,5%-kal csökkentek. Ezen belül azonban az egyes alapok a követett befektetési politika függvényében igen változatosan teljesítettek. Számottevő pozitív befektetési eredményt csak a jelentős betéthányaddal rendelkező likviditási és pénzpiaci alapok értek el. Ez utóbbiak hozamait a negyedik negyedévben jelentősen emelkedő betéti kamatszint igen kedvezően befolyásolta. Ezzel szemben a legjelentősebb veszteséget a részvényekbe fektető befektetési alapok szenvedték el, a portfolión belüli részvényhányad nagyságától függően. A hazai befektetési alapok eszközösszetételének dinamikus átrendeződése második felében is folytatódott. A betétek és ingatlanok kivételével az összes eszköztípus esetében az állomány jelentős mértékű visszaesése következett be. A portfolió betéthányada jelentősen emelkedett, amenniyben 2008, végén az összes eszköz közel felét a bankbetétek tették ki. Az 107

108 ingatlanalapok jelentős zsugorodása ellenére is emelkedő ingatlanállomány az alapok ingatlanhányadának emelkedéséből származott, amellyel párhuzamosan az ingatlanalapok likvid eszközállományának jelentős csökkenése következett be. Abszolút értékben a legnagyobb visszaesés az állampapírok, illetve a befektetési jegyek állományában volt megfigyelhető, de ugyancsak jelentős csökkenés jellemezte az alapok részvény-, illetve egyéb kötvényjellegű befektetéseit is második felében az ingatlanalapok a figyelem középpontjába kerültek. Október elejétől kezdődően bő egy hónap alatt a nyilvános, nyíltvégű ingatlanalapokból, illetve az ingatlanalapok alapjaiból összesen 135 milliárd forintnyi tőke kivonására került sor, így a szóban forgó alapok a kezelt vagyon közel 30%-át veszítették el. A visszaváltásokat nagyobbrészt a hitelintézetek forrásgyűjtő akcióiban meghirdetett magas betéti kamatok által kiváltott portfolióátrendezés, kisebbrészt pedig a hazai ingatlanpiac számottevő hozamcsökkenéssel fenyegető kedvezőtlen kilátásai motiválták. A tőkevesztés következtében az alapok likviditási helyzete számottevően romlott. A kialakult helyzetet kezelendő, a Felügyelet novemberben a hazai ingatlanalapok, illetve az ingatlanalapokba fektető alapok befektetési jegyeinek forgalmazását tíz munkanapra felfüggesztette. A felfüggesztést követően a befektetési alapok döntő részénél 90 forgalmazási napos elszámolási időszak került bevezetésre, és számos esetben a működési stratégia újragondolása is szükségesnek bizonyult. Az érintett alapok közül többet zárt végűvé alakítottak, néhány alapot pedig megszüntettek az alapkezelők. A biztosítói, pénztári, illetve egyéb pénzügyi közvetítő szektorok az ingatlanalapokkal szemben viszonylag alacsony kitettséggel rendelkeztek. A ingatlanalapoknál bekövetkezett likviditási probléma rendszerkockázati szempontból jelentősnek minősíthető, amennyiben az az általános válságkörülmények között a pénzügyi szektor egészére kiterjedő bizalomvesztéssel, a reputációs kockázatok jelentős emelkedésével fenyegetett. 108

109 Az ingatlanalapok befektetési jegyeinek árfolyamában a novemberi felfüggesztés időszaka óta is számottevő csökkenés következett be. Ez utóbbi nagyrészt az alapok ingatlanállományának fogyatkozásával függ össze, amelynek viszont csak elenyésző hányada származott értékesítési tranzakciókból, döntő részét az ingatlanállomány leértékelődése tette ki. Utóbbi alapvetően a kedvezőtlen ingatlanpiaci folyamatokból fakadó értékvesztés következménye, bár további vizsgálat lehet szükséges annak megállapítására, hogy az ingatlanállomány adott mértékű leértékelése a konkrét ingatlanpiaci folyamatok szempontjából minden esetben indokolt mértékű volt-e. A hozamteljesítmény tekintetében további negatív körülmény, hogy az alapok egy része a megnövekedett visszaváltási kérelmek kielégítését csak jelentős ingatlanfedezet mellett felvett hitelek segítségével tudja megoldani. A hitelfelvétel költségei ugyancsak az alap tulajdonosainak hozamait csökkentik. 109

110 4.7. Pénztárak 2008-ban a pénztári szektor működését a piaci és keresleti kockázatok számottevő növekedése, illetve hozamteljesítmények nagyarányú romlása jellemezte. A háztartásokat érintő jövedelmi sokk, illetve foglalkoztatási mutatók fokozatos romlása főként az önkéntes terület esetében a pénztárak által kínált szolgáltatások iránti kereslet, és ebből adódóan a befizetések csökkenését eredményezheti. A pénz- és tőkepiacok 2008-ban bekövetkezett visszaesése a nyugdíjpénztárak befektetési eredményét igen kedvezőtlenül befolyásolta, ami a magánpénztári ágat a választható portfoliós rendszerrel kapcsolatos portfolióátrendezések következtében erőteljesebben sújtotta. A pénztári megtakarításokon elszenvedett veszteségek következtében jelentősen nőtt a nyugdíjkorhatár közelében lévő magánnyugdíjpénztári tagok hátránya a kizárólag az állami nyugdíjrendszerbe fizetőkkel szemben. a.intézményi szerkezet A magánnyugdíjpénztári területen 2008 végén 19 aktív szolgáltató gyűjtötte a tagok megtakarításait. Az év során az UNIQA és Egyesült Közszolgálati Nyugdíjpénztár beolvadt az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárba, a Generali Nyugdíjpénztár viszont újonnan lépett a piacra. Az év végén megindult a K&H magánnyugdíjpénztárának végelszámolása, ami a szektor szerkezetét illetően érdemi változást nem jelent, mivel e pénztár alapítása óta nem végzett vagyongyűjtést. A magánnyugdíjpénztári piac szerkezete a kezelt vagyon mérete szerint évek óta gyakorlatilag változatlan tűnik végén a három legjelentősebb pénztár a teljes állomány 61%-át, az öt legnagyobb pénztár pedig a vagyon 81%-át kezelte. A taglétszám tekintetében a piac ennél is koncentráltabb: a valamivel több, mint 2,9 milliós magánpénztári tagság 66, illetve 85%-a tartozott a három, illetve öt legjelentősebb pénztárhoz. A magánpénztári piacon a tagság lassan fokozódó koncentrálódása figyelhető meg, amennyiben az ügynökök útján történő tagszerzésre erőteljesen támaszkodó, jellemzően nagyobb méretű pénztárak gyorsuló ütemben vonzzák magukhoz a tagokat. Ez utóbbi szolgáltatók növekvő piaci részesedését egyfelől az újonnan belépők körében fokozódó tagtoborzás, másfelől a pénztárat váltó tagok számának megugrása táplálja. A szolgáltatót váltó magánpénztári tagok száma az elmúlt években számottevően emelkedett, és 2008-ban már 110 ezer fős szintet ért el. A tagság növekvő mobilitása döntően az ügynöki értékesítés egyre jelentősebb szerepének következménye, ami a pénztári szektor esetében is a fogyasztóvédelmi kockázatok növekedéséhez vezethet. 110

111 A piac meghatározó szereplői továbbra is a különféle pénzügyi csoportokhoz tartozó, azaz banki, illetve biztosítói háttérrel rendelkező nyugdíjpénztárak, az említett szolgáltatók által kezelt vagyon a teljes állomány közel 91%-át tette ki 2008 végén. Bár a pénztárak pénzügyi csoportokba történő beágyazódása számos előnnyel jár, mindezek mellett jelentős, a pénztárak irányításán keresztül jelentkező működési kockázat forrása. Ez utóbbi kockázatok a szponzorintézmények nehezedő helyzete miatt 2008-ban számottevően nőttek. Az önkéntes nyugdíjpénztári területet továbbra is a szolgáltatók magas száma jellemzi. Az önkéntes nyugdíjpénztári szolgáltatók száma továbbra is igen magas, az év végén 66 önkéntes nyugdíjpénztár működött a piacon. Az öt legnagyobb piaci szereplő végén a tagság 64%-ának kezelte a megtakarításait, a teljes vagyon 56%-ára kiterjedően. Az elmúlt években e mutatók lassú emelkedése volt megfigyelhető, ami a koncentráció emelkedését jelzi. A nem-nyugdíjjellegű önkéntes pénztári területen az elmúlt években a szolgáltatói populáció zsugorodása következett be. A piaci szereplők számának lendületes csökkenése 2008-ban csak az önsegélyező pénztári ág esetében folytatódott, az egészségpénztári piacon viszont a szolgáltatói létszám csupán eggyel csökkent. Az önsegélyező pénztári populáció zsugorodása döntően a szolgáltatás iránti keresletcsökkenés következménye, és túlnyomórészt a pénztári ág versenyképességének csökkenéséből fakad. Utóbbi viszont a munkáltatói befizetésekre és szolgáltatásokra járó adókedvezmények szigorodásával, illetve az egészségpénztárak ezzel párhuzamosan bekövetkezett térnyerésével függ össze. b. Díjbevétel 2008-ban a pénztárak díjbevételei dinamikusan bővültek, amely alól csak a visszaszorulóban lévő önsegélyező pénztári ág bizonyult kivételnek. A évi gazdasági visszaesés azonban várhatóan a teljes pénztári szektor díjbevételi dinamikáját jelentősen érinteni fogja. A pénztártagok tagdíjfizetési képessége és készsége a várható jövedelmi sokk következtében jelentősen gyengülhet. A tagdíjfizetési készséget a 111

112 jövedelmek alakulása mellett jelentősen tovább csökkentheti a pénztári hozamteljesítmények kedvezőtlen alakulása is. A magánnyugdíjpénztárak esetében a tagdíjfizetés elkerüléséhez kapcsolódó kockázat elsősorban a tagok hosszú távú nyugdíjfedezettségéhez kapcsolódik, a pénztárak stabilitását és szolgáltatási képességét rendszer kötelező jellegéből fakadóan - kisebb mértékben érinti. E megállapítás második fele az önkéntes nyugdíjpénztárak stabilitási helyzetére is igaz. Az utóbbi szolgáltatók esetében azonban a nyugdíjfedezettség kérdése jóval kevésbé vethető fel, mert az önkéntes pénztári megtakarítások a tapasztalat szerint sokkal inkább a jövedelemadó elkerülését, semmint a nyugdíjfedezet javítását célozzák ban a magánnyugdíjpénztárakba összesen 357 milliárd forint bevétel folyt be, amely 18,7%-kal haladta meg a bevételek előző évi volumenét. A magas dinamikát a taglétszám 5,8%-os, illetve bruttó átlagkeresetek 7,7%-os növekedése mellett a évi alacsony bázis magyarázza, döntően az abban az évben bevezetett új járulékbeszedési rendszer bevezetése nyomán felmerült elszámolási problémákkal összefüggésben. Az elszámolási rendszer működése 2008-ban számottevően javult, amennyiben a befizetett díjaknak az egyéni számlákon történő jóváírásához szükséges idő az év végére megközelítette a jogszabály által meghatározott 52 napot. Ennek következtében a pénztárak függő számláin kezelt azonosítatlan tagdíjak állománya is számottevően csökkent, az év végéig 90 milliárd forintra. Ez utóbbi állomány döntő része 60 milliárd forint - immár 90 napon belül beérkezett tagdíjbefizetés volt. A rendszer további fejlesztésének szükségességét jelzi viszont, hogy a évi befizetések 2%-ának azonosítására végéig sem került sor. Az önkéntes nyugdíjpénztárak tagdíjbevételei 2008-ban 7,5%-kal, vagyis a nominális összjövedelem dinamikáját valamelyest meghaladó mértékben bővültek. A bevételek növekedési lendületében azonban évek óta egyfajta lemorzsolódás tapasztalható, ami az önkéntes nyugdíjpénztárak népszerűségének fozatos csökkenéseként értékelhető. Ezt támasztja alá a taglétszám alakulásával kapcsolatos adatok hasonló trendje is ban az önkéntes nyugdíjpénztári tagok száma 1%-kal csökkent. Az egészségpénztári bevételek dinamikája 2008-ban újra gyorsult, és a nyugdíjpénztári befizetések növekedési ütemét jelentősen meghaladta. Az egészségpénztárak népszerűségét a pénztári tagok körében jellemző erős likviditási preferencia magyarázza. Az egészségpénztári megtakarítások ugyanis szinte azonnal felhasználhatóak, és az adómentesen elszámolható szolgáltatások köre viszonylag széles. Részben az adómentes szolgáltatások szigorú korlátozásával magyarázható az önsegélyező pénztárak díjbevételeinek immár két éve tartó folytatólagos csökkenése, amely következtében a díjbevételek az elmúlt két évben a évi volumen kevesebb, mint ötödére esetek vissza. 112

113 A pénzügyi és gazdasági válság hatásaként növekvő keresleti kockázat az önkéntes pénztári ágak esetében igen hangsúlyosan jelentkezik. A csökkenő foglalkoztatottság hatása kettős. Agyrészt a háztartások jövedelmi helyzetének romlásán keresztül az öngondoskodási hajlandóság csökkenését, másrészt a munkahelyek elvesztésével a munkáltatók által befizetett hozzájárulások visszaesését eredményezheti. Ez utóbbiak pedig az önkéntes pénztárak esetében a befizetéseknek hagyományosan magas hányadát teszik ki. A keresleti kockázatot tovább növelik a béren kívüli juttatások megadóztatására, illetve az adókedvezmények csökkentésére vonatkozó kormányzati elképzelések. Az önkéntes pénztári termékek döntően a kormányzati preferenciát kifejező, megkülönböztetett adópolitikai státusznak köszönhetik vonzerejüket. Ennek megszűnése a munkáltatók jelentős hányadát a kapcsolódó juttatások megszüntetésére, vagy a munkavállaló rendelkezésére álló keret csökkentésére ösztönözheti. A fentiek következtében az önkéntes pénztári szolgáltatók a megtakarítások gyorsuló kiáramlása mellett a nem fizető tagok számának növekedésével is kénytelenek számolni. Az önkéntes nyugdíjpénztárak közel 305 ezer olyan tagot tartanak nyilván, akik az adott időszakban semmilyen tagdíjat nem fizettek. Ez utóbbi tagok köre folyamán jelentősen bővült. Az végén a tagok 22%-a tartozott ide, 7%-ponttal több, mint végén. Hasonló tendencia figyelhető meg az egészségpénztárak esetében is, ahol a nem-fizető tagok száma meghaladta a 150 ezer főt, ami a végi taglétszám 18%-át tette ki és közel 4%-ponttal volt magasabb évi értéknél. c. Működési költségek A magán-nyugdíjpénztári területet stabil működési feltételek jellemezték 2008 folyamán. A működési célú bevételek, illetve a működésre fordított kiadások egyaránt közel 18,5 milliárd forintot tettek ki. Az egy tagra eső kiadások átlaga 2008-ban 10%-kal emelkedett. Ez utóbbi mutató intézményenként jelentős eltérést mutat, mégpedig az egyes pénztárak méretével összefüggésben, ami a nagyobb szolgáltatók esetében egyre növekvő mérethatékonysági előnyre enged következtetni. Az összes fajlagos költség jelentős növekedése a választható portfóliós rendszer, illetve az elszámoló egységek kötelező bevezetésével kapcsolatos fejlesztési kiadásokkal magyarázható. Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében az egy főre eső működési kiadások átlaga a magánpénztárinál hagyományosan jóval alacsonyabb, nem utolsó sorban a mérsékeltebb nyilvántartási terhek következtében. Az önkéntes pénztárak esetében a működési kiadások 2008-ban 6%-kal meghaladták a hasonló célú bevételeket, ami nagyobb 113

114 részben a nem-fizető tagok számának növekedéséből adódik, a taglétszám kismértékű csökkenése és a kiadások gyakorlatilag változatlan szintje mellett. Az elmúlt két év során a pénztári kiadások egyes költségelemek közötti megoszlásának lassú, de folyamatos változása volt jellemző. Az ügynöki tevékenység növekvő intenzitását támasztja alá a tagszervezéssel kapcsolatos kiadások növekvő volumene folyamán a magánnyugdíjpénztárak közel 2,2 milliárd forintot fordítottak tagszervezésre, amely 85%-kal haladja meg a évi volument. A tagszerzési költségek évi gyors növekedése az értékesítési verseny élesedését jelzi, ami a pénztárak befektetési termékének növekvő differenciálódásával, illetve a megfelelő költségfedezetet biztosító üzleti növekedés igényével magyarázható. d. Szolgáltatás Az önkéntes nyugdíjpénztárakból kiáramló megtakarítások összege az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedett. E pénztárak 2008-ban nyugdíjszolgáltatásokkal összefüggésben 55 milliárd forint kifizetést teljesítettek. A szolgáltatásra jogosult pénztártagok körében továbbra sem gyakori a járadékszolgáltatás igénybevétele, hanem döntően az egyösszegű kifizetéseket részesítik előnyben. Ez egyrészt a pénztártagok erős likviditási preferenciájával, másrészt a felhalmozott megtakarítások, illetve az abból folyósítható járadékok alacsony szintjével magyarázható. Mivel a járadékformában teljesített szolgáltatások a szolgáltatási volumen 1% alatti részét teszik ki, és a kifizetésekre banktechnikai járadék formájában kerül sor, a pénztárak járadékszolgáltatásból fakadó kockázata elhanyagolható mértékű. A nyugdíjcélú kifizetésekkel párhuzamosan ugyancsak gyorsuló ütemben növekszik a fedezeti tartalékok terhére teljesített nem szolgáltatási jellegű kifizetések volumene. Ez utóbbi összeg túlnyomó része a jogszabályban meghatározott tízéves várakozási idő leteltével a felhalmozott hozam, illetve tőke terhére teljesített jövedelemadó-mentes kifizetésekből származik, amelyek volumene 2008-ban 42 milliárd forintot ért el. A növekedés túlnyomórészt abból fakad, hogy folyamatosan bővül az ilyen kifizetésekre jogosult tagok száma végére e kör létszáma 545 ezer főt tett ki, ami a tagság 40%-át jelentette, megtakarításuk pedig 491 milliárd forintnyi, a teljes állomány 71%-a volt. Az év folyamán a jogosultak közel negyede csökkentette az önkéntes nyugdíjpénztárakban felhalmozott 114

115 megtakarításait, az említettek közel harmada pedig nem csupán a hozamokra, hanem a tőkerészre vonatkozóan is igényelt kifizetést. A növekvő tőkekivonás hátterében egyfelől a hosszútávra szóló, nyugdíjcélú befektetéssel szemben a pénztári termék által kínált adóoptimalizációs lehetőségeket preferáló szemlélet, másfelől az elmúlt időszak gyengébb hozamteljesítményét büntető magatartás húzódik meg. A jelenség nyilvánvalóan növeli a nyugdíjpénztárak likviditási kockázatát, de a felhalmozott vagyon hirtelen bekövetkező, gyors ütemű kiáramlásának kockázata mégis korlátozott, mert egyrészt az egyes kifizetések között a jogszabály hároméves szünetet ír elő, másrészt a kedvezőtlen befektetési eredmények miatt a tőke azonnali kivonása jelentős veszteség realizálásával jár. Az egészségpénztári szolgáltatások továbbra is igen dinamikusan növekedtek, a pénztárak 40 milliárd forintnyi kifizetést teljesítettek 2008 folyamán. Ezzel szemben az önsegélyező pénztárak kifizetései a díjbevételekkel párhuzamosan jelentősen visszaestek. A tagok számláiról teljesített kifizetések jellemzően az adómentes szolgáltatások igénybevételére korlátozódnak, ami ugyancsak az adókedvezményeknek e pénztártípus esetében meghatározó szerepét bizonyítja. e. Portfolió és befektetési tevékenység A globális-, illetve hazai tőkepiac évi lejtmenete a pénztári szektor befektetési eredményét is igen kedvezőtlenül befolyásolta. Ennek köszönhető, az év folyamán a nyugdíjpénztárak által kezelt megtakarítások értéke 2567 milliárd forintra esett vissza, ami a pénzügyi szektor közvetített eszközeinek 6%-át, a háztartások pénzügyi eszközeinek pedig valamivel több, mint 10%-át tette ki. A portfóliók összesített mérete a magánpénztárak esetében 5,5%-kal, az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében 11,3%-kal csökkent. A magán-nyugdíjpénztári portfoliókat a korábbi években konzervatív eszközösszetétel jellemezte, a tagok megtakarításának 70-80%-át hazai állampapírokba fektették. A 2007-től opcionálisan, elejétől pedig kötelezően bevezetendő, a tagság számára eltérő kockázati profilú portfoliókat kínáló választható portfóliós rendszer következtében a pénztári portfoliók eszközösszetételében folyamán jelentős átrendeződés következett be. Mivel a tagság túlnyomó hányada gyakorlatilag automatikusan a magas részvényhányadú növekedési portfoliókba került besorolásra, az eszközlimiteknek való megfelelés érdekében a pénztárak fokozatosan csökkentették állampapír-állományukat. A kötvényhányad csökkenésével párhuzamosan jelentősen megemelkedett a részvények, illetve a különféle befektetési jegyek állománya. 115

116 A hazai ingatlanpiac visszaesése, illetve az ingatlanalapok helyzetének megingása miatt az ingatlanbefektetések kockázata számottevően emelkedett. A hazai nyugdíjpénztárak ingatlanpiaci kitettsége a pénztárakat jellemző zárt jelleg és hosszú futamidő ellenére is alacsony, végén összesen 35 milliárd forintnyi ingatlanbefektetésre terjedt ki. Ez utóbbi összeg a pénztári portfoliók mindössze 1,4%-ának felelt meg, és túlnyomórészt közvetett módon, ingatlanalapokba történő befektetésen keresztül jött létre. Az egészségpénztárak befektetési portfolióiban a tagok felé történő folyamatos teljesítés kötelezettségének megfelelően a likvidebb eszközök túlsúlya jellemző. A pénztárak végén összesen közel 15 milliárd forintnyi bankbetéttel és 31 milliárd forintnyi magyar állampapírral rendelkeztek. Ez csaknem a teljes portfóliót kiteszi, vagyis az ettől eltérő eszköztípusok aránya az egészségpénztári ág egészét tekintve általában alacsony. Részvények mindössze három szolgáltató portfoliójában voltak, igaz ez utóbbi szolgáltatók esetében a portfolió számottevő hányadát teszik ki. A két nyugdíjpénztári ág fedezeti eszközeinek devizanemenként megoszlása továbbra is számottevő eltérést mutat. A magánnyugdíjpénztárak esetében a választható portfoliós rendszer bevezetése óta érdemben nőtt a külföldi devizanemekben denominált eszközök hányada. Az egyes pénztárak portfolióinak forinteszköz-hányada jelentősen szóródik. Jelentős reputációs kockázatot jelent, hogy a kedvezőtlen piaci helyzet következtében a választható portfóliós rendszer (VPR) első éve ezen belül döntően a növekedési portfoliók esetében csalódást keltő hozamrátákkal zárult. A tőkepiaci szempontból különösen kritikus negyedik negyedévben, összesen tíz pénztár működtetett VPR-t végén a VPR-t bevezető pénztárak tagságának 1%-a a klasszikus, 13%-a a kiegyensúlyozott, 86%-a viszont a növekedési portfolióban tartotta befektetéseit, amely arányok csak minimálisan térnek el a pénztári tagok kor szerinti besorolásától. Ez döntően azzal magyarázható, hogy a pénztári tagok a portfólió-választással kapcsolatos megkeresések kapcsán jellemzően passzív magatartást tanúsítottak, így kockázati profiljuk, illetve az ahhoz kapcsolódó portfolió a jogszabályi előírások szerint került meghatározásra. A 2008-as évet jellemző, igencsak differenciált hozamteljesítmények ismeretében a jövőben a pénztári tagság aktivitásának erősödése valószínűsíthető, döntően a portfoliók közötti váltás tekintetében. 116

117 A kedvezőtlen tőkepiaci környezet a választható portfoliós rendszer működésének több, szabályozási eredetű hiányosságból fakadó kockázatára világított rá. A törvény által előírt választható portfóliós rendszer a magánpénztárak korábbi kínálatával ellentétes termékkockázatot idéz elő: elvileg növeli a hosszú távon várható átlagos hozamot, de destabilizálja a vagyont, a pénztári tagok közötti jelentős mértékű és véletlenszerű vagyonújraelosztással fenyegetve. Ez utóbbi kockázatok egy része a szabályozás rugalmatlanságából fakad, amely az elmúlt évet is jellemző, turbulens piaci folyamatok idején jelentősen korlátozta a pénztárak mozgásterét. Az eszközlimitek jogszabályban történő meghatározása ugyan a portfoliók kialakításának egyszerű és transzparens módja, de volatilisebb piaci környezetben nehezíti a szolgáltatók alkalmazkodását. A tagságot jellemző passzivitásból szükségszerűen adódik a kockázati besorolások szabályozási úton történő besorolása, azonban a tagok döntő hányadának növekedési portfolióba történő automatikus besorolása kérdéses indokoltságú. A növekedési portfólió esetében előírt 40%-os minimális részvényhányad olyan mértékű volatilitást feltételez, amelynek reális értékelése és ésszerű kezelése nemszakmai pénztártagtól nem feltétlenül várható el. A pénzügyi válság okozta negatív hatásokat átmenetileg tompítja a törvényben meghatározott eszközlimitek elérésére adott határidő 2011-ig, illetve a tagok 2009-ben esedékes átsorolására vonatkozó határidő 2010-re történő elhalasztása. Ennek ellenére azonban a VPR-re vonatkozó szabályozás egyes pontjainak újragondolására van szükség. További változást hoz a magánpénztári területen a 2009-től kötelező jelleggel bevezetendő elszámolóegység-alapú nyilvántartás, amely a szektor transzparenciáját hivatott növelni. Az új rendszer által áttekinthetőbbé válik a szektor, illetve az egyes szolgáltatók hozamteljesítménye, ami a befektetési portfoliók differenciálódásával párhuzamosan a szolgáltatók közötti versenyt erősítheti. Fontos azonban megjegyezni, hogy a napi rendszerességgel nyilvánosságra hozott árfolyamok a nyugdíjjellegű megtakarítások hosszú futamidejével ellentétben a szolgáltatók rövid távú hozamteljesítményét hangsúlyozza, ami a nem kellőképpen tájékozott tagokat adott esetben előnytelen döntésekre is sarkallhatja. A nyugdíjpénztári vagyon túlnyomó részének kezelését a hazai alapkezelők végzik. Ez utóbbi szolgáltatóknak befektetési tevékenységben betöltött szerepét tovább erősítette, hogy a biztosítók pénztári vagyonkezelésre vonatkozó jogosítványai 2009-től megszűntek. A két nyugdíjpénztári ág között vagyonkezelői tevékenység kapcsán számottevő különbség 117

118 fedezhető fel. A magánnyugdíjpénztárak a felhalmozott vagyon kezelése során döntően a vagyonkezelőkre hagyatkoznak, míg az önkéntes nyugdíjpénztáraknál vélhetően a kisebb átlagos méret következtében jóval elterjedtebb gyakorlatnak számít a tagok megtakarításának önállóan történő befektetése. A vagyonkezeléssel kapcsolatban felmerülő költségek 2008-ban a magánpénztári ág esetében 13 milliárd forintot tettek ki, az önkéntes nyugdíjpénztárak pedig 3,8 milliárd forintot fordítottak hasonló célokra. A vagyonkezelési díjak vagyonarányos mértéke a magánpénztárak esetében 0,68%-os, az önkéntes ág esetében pedig némileg alacsonyabb szinten, 0,52%-os szinten alakult. Az elmúlt években folyamatosan csökkent a vagyonkezelők által felszámított fajlagos vagyonkezelői díj nagysága, mégpedig inkább a jogszabályban meghatározott limiteknek, semmint a piaci versenynek köszönhetően. A díjak mértékét tekintve az egyes pénztárak esetében továbbra is jelentős szóródás tapasztalható. Ez jelentős részben annak köszönhető, hogy a csoporthátterű pénztárak kizárólag a csoporthoz tartozó vagyonkezelőkkel szerződnek, a vagyonkezelési szolgáltatás piaci versenyeztetése pedig általában csak a kisebb, munkáltatói hátterű pénztáraknál jellemző. Ennek köszönhetően a pénzügyi csoportokhoz tartozó pénztárak vagyonkezelésre fordított fajlagos kiadásai jelentősen meghaladják az egyéb pénztárakét. A fajlagos vagyonkezelési költség és a befektetések hozamszintje között azonban nem tapasztalható pozitív korreláció. A jogszabályban meghatározott 0,8%-ot 2008-ban csupán egy pénztár haladta meg. A nyugdíjpénztárak évi hozamteljesítménye igen kedvezőtlenül alakult. A magánnyugdíjpénztárak évi vagyonnal súlyozott átlaghozama -20,0%-ra esett vissza, az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos hozama pedig -10,7% körül alakult. A két nyugdíjpénztári terület hozamteljesítményének jelentős, a korábbi időszakokban tapasztaltnál számottevőbb különbsége túlnyomórészt a magánpénztári ág magasabb részvényhányadából fakad. Ennek megfelelően választható a portfóliós rendszert bevezető magánnyugdíjpénztárak különféle kockázatú portfóliói is igen eltérően teljesítettek: a klasszikus átlagos hozama -3,76% volt, a kiegyensúlyozott portfóliók -13,94%, a növekedési portfóliók pedig -29,89%-os negatív 118