VárosKépviselő-testülete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VárosKépviselő-testülete"

Átírás

1 VárosKépviselő-testülete Közművelődési, Ifjúságiés Sport Bizottság 2051 Biatorbágy, BarossGáborutca 2/a Telefon: Fax: Jegyzőkönyv Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága március 18-án 13 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen voltak: Varga László bizottság elnöke Barabás József bizottsági tag Fekete Péter bizottsági tag Hadnagy-Breier Ágnes bizottsági tag Tálas-Tamássy Richárd bizottsági tag Szakadáti László - alpolgármester Mester László sajtó és kommunikációs munkatárs Szádváriné Kiss Mária Biatorbágyi Faluház igazgatója Tóth Tamás Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője Kovács Márta BEV Győri Ferenc - BEV Ihászné Pálfi Katalin köznevelési referens, jegyzőkönyvvezető Varga László: Szeretettel és tisztelettel köszönt mindenkit a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság márciusi ülésén. Megállapítja, hogy a bizottság négy fővel határozatképes. Javaslatot tesz az ülés napirendjére: Mivel az önkormányzati rendezvényekkel kapcsolatos két napirendhez nem készült el az írásos anyag, polgármester úr kérésére a bizottság ezeket a napirendeket nem tárgyalja, hanem kéri felvenni a március 24-ei ülés napirendjére. A játszóterek évi felújításáról szóló előterjesztést sem javasolja tárgyalni, mert kevés árajánlat érkezett, ami nem teszi lehetővé a felelős döntést. Szintén a hétfői bizottsági ülésre kéri felvenni ezt a napirendet. Dr. Révész Zoltán aljegyző úr kérésére javasolja levenni napirendről a közösségi együttélés szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalását, mert nem érkezett meg a kormányhivatal állásfoglalása. Javasolja továbbá, hogy az ifjúságpolitikai koncepcióról szóló előterjesztést második pontban tárgyalja a bizottság. Időközben megérkezett Tálas-Tamássy Richárd bizottsági tag. 1

2 A bizottság a napirendet a javasolt változtatásokkal négy igen szavazattal egy tartózkodás mellett (öt fő bizottsági tag volt jelen a szavazásnál) elfogadta. Napirend 1) Biatorbágy Város Önkormányzat évi intézmény-felújítási programjáról 2) Biatorbágy Város Ifjúságpolitikai koncepciójának felülvizsgálatáról 3) A Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról 4) Grundfoci-pálya és játszótér létesítéséről 5) A Biatorbágy Tiszteletbeli Polgára cím adományozásáról szóló 7/2005. ( ) Ör. sz. rendelet módosításáról 6) Tájékoztató az önkormányzat tevékenységének lakossági megítéléséről 1. Biatorbágy Város Önkormányzat évi intézmény-felújítási programjáról Varga László: Javasolja, hogy a Faluház, a Közösségi ház, a Karikó János Könyvtár, a Fonyód-ligeti üdülő, az Iharos-völgyi üdülő, az Ifjúsági Pont, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat felújításával, karbantartásával kapcsolatos pontokat tekintsék át. Kéri, hogy az intézményvezetők sorolják három kategóriába a listában szereplő igényeket úgy, hogy a legfontosabbnak ítélt munkák kapjanak 1-es besorolást, a kevésbé fontosakat sorolják a 2. helyre, míg az esetleg elhalaszthatókat tegyék a rangsorban a harmadik helyre. határozatot hozta: 36/2014. (II.20.) KISB. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzatának évi intézmény-felújítási programjáról A Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság megtárgyalta Biatorbágy Város Önkormányzatának évi intézmény-felújítási programját. A bizottság az alábbi módosító javaslatokkal képviselő-testületnek elfogadásra javasolja Biatorbágy Város Önkormányzatának évi intézmény-felújítási programját. 2

3 Közösségi Ház belső festés ajtómagasságig,falvédő szegély kialakítása széktámlák és asztallapok magasságában, árajánlat lábazatra, szakvélemény a vizesedés megoldására Faluház, kiállító terem kiállító terem falának vizesedése, esővíz elvezetésének vizsgálata, lambéria-csere, szellőző-takaró lábazat kialakítása Faluház, emeleti irodák és folyosó festés ajtómagasságig,falvédő szegély kialakítása széktámlák és asztallapok magasságában,, repedések megszüntetése Faluház, nagyterem és előtere burkolatszegély felújítás, hibajavítás Faluház, mosdók wc-k meleg vizes öblítése:hiba megállapítás Faluház, új épületszárny, vízelvezetés, angol aknák lefedése: hibafeltárás Faluház parkoló felőli oldal külső nyílászárók teljes felújítása Faluház, udvar régi kút újra nyitása: műszaki feltételek feltárása Karikó János Könyvtár szellőztető, légtisztító rendszer beépítése: beszerzési, üzemeltetési költségek vizsgálata, referenciakénti üzemeltetése Fonyód-ligeti üdülő faházak belső festése, 4 faházban pvc szőnyeg lerakása, kőépületben szobák javító festése Fonyód-ligeti üdülő kerítésoszlop javítása, szúnyoghálók felszerelése Iharos-völgyi tábor tábor körüli kerítés javítása a Városgondnokság kivitelezésében Ifi Pont (Szabadság út 8.) bejárati ajtó, ablakok, padlófelújítás, tisztasági festés, az egész épületegyüttes fűtésszabályozása Családsegítő Központ (Mester u. 2.) előtérben lambéria, ajtók élvédelme, hangszigetelése, tisztasági festés az ügyfélforgalomnak megnyitott helyiségekben 3

4 2. Biatorbágy Város Ifjúságpolitikai koncepciójának felülvizsgálatáról Varga László: A bizottság kezdeményezte, hogy az idei költségvetésben szerepeljen Biatorbágy Ifjúságpolitikai Koncepciójának felülvizsgálata. A koncepció elkészítésének ütemtervét és vázlatát tartalmazó előterjesztés fekszik most a bizottság asztalán. Ihászné Pálfi Katalin: Javasolja, hogy a októberére tervezett bizottsági egyeztetést halasszák későbbi időpontra az önkormányzati választások miatt. Varga László: Helyesli az észrevételt és ezzel a módosítással teszi fel szavazásra a határozati javaslatot. határozatot hozta: 37/2014. (II.20.) KISB. sz. határozata Biatorbágy Város Ifjúságpolitikai koncepciójának felülvizsgálatáról A Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság megtárgyalta Biatorbágy Város Ifjúságpolitikai Koncepciójának felülvizsgálatáról szóló előterjesztést. A bizottság támogatta a koncepció elkészítésének ütemtervét azzal a módosítással, hogy a októberére ütemezett egyeztetéseket az önkormányzati választások miatt novemberi bizottsági ülésre tervezzék. 3. A Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról A bizottság kérdés, hozzászólás és vita nélkül öt igen szavazattal (öt fő bizottsági tag volt jelen a szavazásnál) a következő határozatot hozta: 37/2014. (II.20.) KISB. sz. határozata A Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról 4

5 A bizottság támogatta és elfogadásra javasolta a képviselő-testületnek a Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosítását az előterjesztés mellékletében szereplő tartalommal. 4. Grundfoci-pálya és játszótér létesítéséről Varga László: Javasolja, hogy az önkormányzat jogásza készítsen egy alapos jogi szakvéleményt az önkormányzat rendelkezésére álló lehetőségekről. És hogyha ez elkészült, akkor kerüljön a képviselő testület elé az anyag. Fekete Péter: Javasolja, hogy egyrészt vizsgálják meg, hogy ez a haszonbérletbe adás törvényes-e, nem színlelt szerződés-e, nem adó elkerülés céljából történik-e. A másik, ami fontosabb, ettől teljesen függetlenül, Biatorbágy kérje ennek a területnek a birtokbavételét, mégpedig azzal az indokkal, hogy a lakóterület fejlesztése miatt, szüksége van erre a területre, hiszen a második ütem gyakorlatilag elért eddig a közparkig, szükség van a közpark funkció betöltésére, pl. sportpálya építésére. Véleménye szerint ezt a két kérdést ketté kell választani. A közpark kérdésében először is kérjék meg a jelenlegi tulajdonost, hogy indítsa el a terület átadásának eljárását, ha nem tenne eleget a felhívásnak, akkor pedig vizsgálják meg, hogy milyen lehetőségek vannak a jogos igény az elérésére. Mindenesetre ne kössék egymáshoz ezt a két jogi procedúrát, mert nem is tartozik ilyen értelemben össze. Varga László: Tehát akkor a javaslat az, hogy kettéválasztva egyrészt a haszonbérleti szerződést másrészt pedig a birtokba vételi eljárásának a megindítását, készüljön két jogi szakvélemény, és a képviselő-testület ezek alapján hozzon döntést. határozatot hozta:. 38/2014. (II.20.) KISB. sz. határozata Grundfoci-pálya és játszótér létesítéséről A bizottság megtárgyalta a grundfoci-pálya és játszótér létesítéséről szóló előterjesztést. A bizottság támogatta, és elfogadásra javasolta a képviselő-testületnek, hogy a haszonbérleti szerződésről és a birtokbavételi eljárásról külön készüljön jogi szakvélemény. 5

6 5. A Biatorbágy Tiszteletbeli Polgára cím adományozásáról szóló 7/2005. ( ) Ör. sz. rendelet módosításáról Varga László: Véleménye szerint tiszteletbeli polgár címet kaphasson bárki, aki kiemelkedő érdemeket szerzett a város érdekében kifejtett munkájával, vagy hírnevet szerzett, jelentős tudományos vagy művészeti karriert futott be, és tartja a kapcsolatot a várossal, függetlenül attól, hogy hol született, illetve hol lakik. Ugyanígy lehet olyan is, aki nem Biatorbágyon született, nem is itt lakik, de valamiért beleszeretett a településbe, és valami olyat tesz a városért, ami hosszú idő után, és komoly teljesítmény után, az odáig viszi az ügyet, hogy tiszteletbeli polgárrá fogadhatjuk. Kéri, hogy ennek a gondolatnak a szabatos jogi megfogalmazása készüljön el a testületi ülésig. határozatot hozta: 39/2014. (II.20.) KISB. sz. határozata A Biatorbágy Tiszteletbeli Polgára cím adományozásáról szóló 7/2005. ( ) Ör. sz. rendelet módosításáról A bizottság megtárgyalta a Biatorbágy Tiszteletbeli Polgára cím adományozásáról szóló 7/2005. ( ) Ör. sz. rendelet módosításáról szóló előterjesztést. A bizottság támogatta és elfogadásra javasolta a képviselő-testületnek a Biatorbágy Tiszteletbeli Polgára cím adományozásáról szóló 7/2005. ( ) Ör. sz. rendelet módosítását azzal a módosító javaslattal, hogy a lehetséges díjazottak körét ne szűkítsék le a határon túl született, ott élő személyekre. 6. Tájékoztató az önkormányzat tevékenységének lakossági megítéléséről 6

7 Mester László: Tájékoztatja a bizottság tagjait, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi és Stratégiai Bizottság másnapi ülésén részt vesznek a felmérés készítői és szívesen válaszolnak az esetlegesen felmerülő kérdésekre. Varga László: Amennyiben kérdés. észrevétel nincs, kéri a bizottságot a tájékoztató elfogadására. A bizottság öt igen szavazattal (öt fő bizottsági tag volt jelen a szavazásnál) a az önkormányzat tevékenységének lakossági megítéléséről szóló tájékoztatót elfogadta. Varga László elnök megköszönte a bizottság munkáját, és az ülést 15:30-kor bezárta. Biatorbágy, március 20. Fekete Péter bizottsági tag Varga László a bizottság elnöke 7

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 213/2012. (12.06.) Öh. sz. határozata

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

Tájékoztató. Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi intézmény - felújítási és karbantartási munkáiról

Tájékoztató. Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi intézmény - felújítási és karbantartási munkáiról Tájékoztató Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi intézmény - felújítási és karbantartási munkáiról Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2015. (II. 26.) számú határozatában 15 millió

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Tamási Benjamin külső bizottsági tag

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Tamási Benjamin külső bizottsági tag Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2016. február 11-én 13.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1 /50-9/ 2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről

ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről ELŐTERJESZTÉS A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási Bizottsága 2013. március 18-án tartott ülésén, a 2013. évi intézmény-felújítás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2014. május 27. napján 15:20 órai kezdettel a Fenntartható Településfejlesztési, Oktatási, Közművelődési,

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület O k t a t á s i é s K u l t u r á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/244 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők:

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. február 12-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről 1 AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A PÉNZÜGYI ÉS ÜG YRE N DI B I ZOTTS ÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 e-mail: polgarmester@ajkanet.hu Ügyszám: 1/18-4/2013. JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5/2015. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve 5 5 5

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Közösségi Ház tárgyalótermében 2011.

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 30-án a Városháza Dísztermében (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 44/2015. (VI. 23.) számú TKt 45/2015. (VI. 23.) számú TKt 46/2015. (VI. 23.) számú

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

Város Képviselő-testülete

Város Képviselő-testülete Város Képviselő-testülete Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: kisb@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Egyszerűsített

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Ablonczy Dániel alpolgármester,

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 43/2015. (X.29.) TÜB határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének meghatározása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 43/2015. (X.29.) TÜB határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének meghatározása Iktatószám: 1637/9/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi Pénzügyi Bizottságának, valamint Településfejlesztési és Üzemeltetési Bizottságának 2015. október 29. napján 14.00 órakor megtartott soros,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 13-án órakor tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 13-án órakor tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 13-án 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottságának június 21. napján megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottságának június 21. napján megtartott nyilvános üléséről. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Bizottságának 2016. június 21. napján megtartott nyilvános üléséről. Helye: Mályi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal- Tárgyaló Mályi,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén. Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/ BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 24-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. március 26. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 18/2014. (III.17.) 19/2014. (III. 17.) 20/2014. (III.17.) 21/2014. (III.17.) A lejárt határidejű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó terem 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 16-án 14,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről.

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40059 69/2014 Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. február 28. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28-án 8.30 órai

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE a Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE 2013. augusztus 26-án 8.00 órától 10,00 óráig megtartott r e n d k í v ü l i képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.08.26-én 8.00

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

1. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. január 09. napján 18,10 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen.

1. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. január 09. napján 18,10 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. 1. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. január 09. napján 18,10 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 13-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 13-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-22/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: titkarsag@nagydorogonk.axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó). Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20-án 16 órakor a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend. 2.) Az Ágasegyházáért Alapítvány alapító okiratának módosítása Előadó: Polgármester

Jegyzőkönyv. Napirend. 2.) Az Ágasegyházáért Alapítvány alapító okiratának módosítása Előadó: Polgármester Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 8/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről.

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről. 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. május 26-án megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Kereszti Márta Valach Jánosné Molnár Lászlóné Németh Klaudia Tóth Szabolcs

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Bakai Károly

Részletesebben

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/a. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/a. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/a. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 29-én megtartott nyilvános

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. május 19.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. május 19.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 7. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. május 19.) nyílt

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága 2012. március 14-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 5-15/2012. TÁRGYSOROZAT Megnyitó és

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 1.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-én 18.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 23-i

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete február 15-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete február 15-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. február 15-én 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 18-án megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 18-án megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. november 18-án megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Sportpálya megközelítését

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 28-án az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület O k t a t á s i é s K u l t u r á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/244 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 16-án 16 órakor a Szálka Petőfi u. 2. szám alatt, a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 99/2015. (06.16.) számú határozat Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben