21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása"

Átírás

1 21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítását az 1. számú melléklet szerint. Az intézmény egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata a határozat 2. számú melléklete. 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény alapító okiratát a törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezetés céljából a Magyar Államkincstár Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának küldje meg. Határidő: március 16. Felelős: Lászlóné dr. Kovács Ilona megyei főjegyző

2 A 21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 1. számú melléklete A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ költségvetési szerv szeptember 17. napjától hatályos, a 101/2009. (IX. 17.) Kgy. határozatával elfogadott alapító okiratát április 1. napjával történő hatályba lépéssel az alábbiak szerint módosítja: Telephelyek: megjelölésből törli a gyermekotthon (6 fh.) és a bentlakásos bölcsődei ellátás megnevezést és kiegészíti a családi napközi (7 fh.), speciális gyermekotthon (16 fh.) és nevelőszülői ház (18 fh.) megnevezéssel. A lakásotthoni férőhely számot 168 -ra, az utógondozói férőhely számot 24 -re, a külső férőhely számot 40 -re módosítja. Szakágazat: megjelölést Gyermekotthonban elhelyezettek ellátása megnevezéssel kiegészíti. Alaptevékenysége (szakfeladatai): megjelölésből törli a Bentlakásos bölcsődei ellátás megnevezést és a Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás szakfeladatot - pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadás, - képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás, - elhelyezkedési tanácsadás - egyéb felnőttképzési szolgáltatás megnevezéssel kiegészíti. Működési köre: megjelölés kiegészül az országos módszertani nevelőszülői hálózat feladatai és a speciális gyermekotthon vonatkozásában Magyarország területe bejegyzéssel. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ telephelyei és férőhelyeiről szóló jegyzék az alábbiak szerint módosul: Gyermekotthonoknál a Komló, Damjanich u. 25. sz. alatt törli a 6 fh és a bentlakásos bölcsődei ellátás bejegyzést és kiegészíti családi napközi 7 fh (gyermekjóléti alapellátás), valamint Szigetvár, Szent István lkt. 7/2. 16 fh (speciális gyermekotthon) bejegyzéssel. Lakásotthonoknál törli a 9. számú Sellye, Korongi tér 11. sz. 12 fh és a 16. számú Szigetvár, Kolozsvár u. 10. sz. 12 fh alatti bejegyzéseket és az összesített fh számot 168-ra módosítja. Utógondozó otthonoknál törli a 3. sorszámú Pécs, Illyés Gy. u fh bejegyzést és az összesített fh számot 24-re módosítja. Bejegyzi a Pécs, Illyés Gy. u fh (nevelőszülői ház), a Szigetvár, Kolozsvár u fh (nevelőszülői ház) és a Sellye, Korongi tér fh (nevelőszülői ház) megjelölést. Pécs, március 3. Dr. Hargitai János s.k. a közgyűlés elnöke Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző

3 A 21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 2. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv Neve: Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Székhelye: 7626 Pécs, Egyetem u. 2. Területi iroda: 7900 Szigetvár, Vörösmarty u Komló, Damjanich u. 25. Telephelyek: (telephelyek címe a jegyzék szerint) Létrehozásáról rendelkező határozat: Jogelőd intézmények neve, székhelye: Jogszabályban meghatározott közfeladata: Közfeladat ellátásának módja: Szakágazat: befogadó otthon (12 fh) lakásotthonok (168 fh) nevelőszülői ház (18 fh) speciális gyermekotthon (16 fh) utógondozó otthon (24 fh) külső férőhely (40 fh) bölcsődei ellátás (20 fh) családi napközi (7fh) Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 85/2003. (V. 29.) Kgy. határozatával szeptember 1-i hatállyal Baranya Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat 7626 Pécs, Egyetem u. 2., Baranya Megyei Önkormányzat Lakásotthonok Igazgatósága 7900 Szigetvár, Radován tér 1. gyermek- és ifjúságvédelmi ellátás Helyi önkormányzati költségvetési szerv Gyermekotthonban elhelyezettek ellátása Alaptevékenysége (szakfeladatai) Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - döntés-előkészítő program, - nevelőszülői tanfolyam, - örökbefogadói tanfolyam, - helyettes szülői tanfolyam, - pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadás, - képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás, - elhelyezkedési tanácsadás, - egyéb felnőttképzési szolgáltatás Gyermekotthoni ellátás Gyermekvédelmi szakellátás keretében otthont nyújtó ellátást biztosít: - befogadó otthont működtet, az ideiglenes hatállyal elhelyezett, valamint a rászoruló gyermekek átmeneti gondozására, ellátva a szülői gondoskodás helyettesítését, a

4 gyermekek tartásának, oktatásának, egészségügyi ellátásának és a gyermekek és szüleik jogainak biztosításával, - az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermekeknek, - gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló várandós anyáknak, - befogadhatja a gondozásban lévő kiskorú szülő, valamint utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt átmeneti gondozott gyermekét (anya-gyermekotthonban 2 fő erejéig) Speciális gyermekotthoni ellátás Különleges gyermekotthoni ellátás Utógondozó otthoni ellátás - külső férőhelyeket működtet Nevelőszülőnél elhelyezettek ellátása - szervezi, működteti és nyilvántartja az általa működtetett nevelőszülői, speciális nevelőszülői és hivatásos nevelőszülői hálózatot, - ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermekeknek biztosítja a kijelölt nevelőszülőknél az átmeneti gondozást, - elkészíti a gyermek nevelőcsaládba helyezését, ellátja a tanácsadási és ellenőrzési feladatokat, - a nevelőszülőknél elhelyezett átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekek, illetve utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek számára biztosítja a teljes körű ellátáshoz szükséges támogatásokat, a családgondozást és az utógondozói ellátást, - befogadhatja a nevelőszülő a nála elhelyezett gyermek vagy fiatal felnőtt saját gyermekét (nevelőszülői hálózatban 5 fő erejéig), - különleges és speciális ellátást biztosít, - ellátja az országos módszertani nevelőszülői hálózat feladatait Magyarország ellátási területén augusztus 31-ig Bölcsődei ellátás Területi gyermekvédelmi szakszolgálat - megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság útján elvégzi a gyermek személyiségvizsgálatát, szakvéleményt és elhelyezési javaslatot készít, - ellátja a hivatásos gyámi, eseti és vagyonkezelői gondnoki feladatokat, - végzi a nem gyermekotthonnak minősülő intézményekben elhelyezettek családgondozását és utógondozását, - elkészíti az örökbe fogadni szándékozók alkalmasságának megállapításához szükséges szakvéleményt, - a gyámhatósággal együttműködve elősegíti és elkészíti a gyermek örökbefogadását, közreműködik az örökbefogadás lebonyolításában, - ellátja a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülők teljes körére vonatkozóan a szaktanácsadással összefüggő feladatokat, - nyilvántartást vezet és adatszolgáltatást végez az otthont nyújtó ellátásban részesülő gyermekek és fiatal felnőttek személyes adatairól, valamint a szakellátáshoz kapcsolódó speciális adatokról, - szaktanácsadás keretében szakmai, módszertani segítséget nyújt. Működési köre: Az irányító szerv neve, székhelye: Típus szerinti besorolás: - a tevékenység jellege alapján: - közszolgáltató szerv fajtája: Baranya megye, az országos módszertani nevelőszülői hálózat feladatai és a speciális gyermekotthon vonatkozásában Magyarország területe Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. közszolgáltató közintézmény

5 - a feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója szerint: A költségvetési szerv vezetője kinevezésének rendje: Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: A feladatellátást szolgáló vagyon: önállóan működő és gazdálkodó Pályázat útján a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatlan időre nevezi ki a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvényben foglaltak szerint. A foglalkoztatottak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti, amelyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény az irányadó. A gazdasági vezető kinevezésére a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya lehet munkavállalói, amelyre a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó. A foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény az irányadó. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglaltak alapján az intézmény használatába adott vagyon, amellyel önállóan gazdálkodik. A vagyon felett rendelkező: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletében foglalt eltérésekkel a Baranya Megyei Önkormányzat. Pécs, március 3. Dr. Hargitai János s.k. a közgyűlés elnöke Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző Záradék: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a költségvetési szerv módosított alapító okiratát a 21/2010. (III. 3.) Kgy. határozatával jóváhagyta.

6 A 21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat 2. számú mellékletének függeléke JEGYZÉK a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ telephelyei és férőhelyei Befogadó otthon Pécs, Szikla u fh Gyermekotthon: Komló, Damjanich u bölcsődei ellátás 20 fh (gyermekjóléti alapellátás) - családi napközi 7 fh (gyermekjóléti alapellátás) Szigetvár, Szent István lkt. 7/2. 16 fh (speciális gyermekotthon) Lakásotthonok: 1. Bogád, Rákóczi út fh (ideiglenes működési engedély) 2. Komló, Kodály Z. u fh (ideiglenes működési engedély) 3. Komló, Munkácsy M. u fh 4. Komló, Damjanich u fh 5. Komló, Munkácsy M. u fh 6. Komló, Majális tér fh 7. Majs, Ady E. u fh 8. Pécs-Hird, Szathmáry út fh (ideiglenes működési engedély) 9. Szentlőrinc, Munkácsy M. u fh (ideiglenes működési engedély) 10. Szentlőrinc, József A. u fh (ideiglenes működési engedély) 11. Szigetvár, Miklós u fh (ideiglenes működési engedély) 12. Szigetvár, Miklós u fh (ideiglenes működési engedély) 13. Szigetvár, Batthányi u fh (ideiglenes működési engedély) 14. Szigetvár, Gábor Á. u fh (ideiglenes működési engedély) 168 fh Pécs, Illyés Gy. u fh (nevelőszülői ház) Szigetvár, Kolozsvár u fh (nevelőszülői ház) Sellye, Korongi tér fh (nevelőszülői ház) 18 fh Utógondozó otthon: (telephelyek) 1. Komló, Nagyszántó u fh 2. Pécs, Ércbányász u fh 3. Pécs, Frankel L. u fh 4. Pécs, Bocskai u fh 24 fh Külső férőhely: 40 fh

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008.

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008. E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém, Kossuth u. 10.

Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém, Kossuth u. 10. 186/2009. (XII. 17.) MÖK határozat I. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. DECEMBER 3-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. DECEMBER 3-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. DECEMBER 3-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 117-3/2009. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátások formáiról,

Részletesebben

33/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat. Baranya megye gyógypedagógiai intézményrendszerének komplex átszervezése

33/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat. Baranya megye gyógypedagógiai intézményrendszerének komplex átszervezése 33/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat Baranya megye gyógypedagógiai intézményrendszerének komplex átszervezése 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a gyógypedagógiai és gyermekvédelmi intézményi ellátórendszer

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. DECEMBER 8-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. DECEMBER 8-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. DECEMBER 8-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 609-12/2011. MELLÉKLETEK: 2 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat Mozsgó-Turbékpusztai Integrált Szociális

Részletesebben

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK ALAPÍTÓ OKIRATA

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK ALAPÍTÓ OKIRATA 2005. július 5. Különszám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK ALAPÍTÓ OKIRATA 68/2005. (VI. 16.) Kgy. határozat 21. számú melléklete A Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény felhatalmazása

Részletesebben

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 736/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti

Részletesebben

23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása

23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a fenntartásában működő

Részletesebben

81/2010. (IX. 16.) Kgy. határozat

81/2010. (IX. 16.) Kgy. határozat 81/2010. (IX. 16.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 3/2010. (I. 28.) Kgy. rendelet módosításával összefüggő intézkedések A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt. 122/2009. (IX. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

Az pontok sorszámozása sorszámra változik a korábbi 9., 12. és 13. pontok törlése miatt. 3. A költségvetési szerv telephelyei:

Az pontok sorszámozása sorszámra változik a korábbi 9., 12. és 13. pontok törlése miatt. 3. A költségvetési szerv telephelyei: A.../2011.(...) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló módosított 1997. évi XXXI. törvény, továbbá

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat 11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) alapító okiratának módosítása 1 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a

Részletesebben

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. február 17. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 10/2011. (II. 17.) határozata

Részletesebben

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. MÁRCIUS 3-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. MÁRCIUS 3-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. MÁRCIUS 3-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 477/2010. MELLÉKLETEK: 8 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények

Részletesebben

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének

Részletesebben

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből 656/2013. (XII.19.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja a Gyermekjóléti

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t A Képviselő-testület NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a Kistérségi Szociális Központ alapító okiratának felülvizsgálata

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton

Részletesebben

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre:

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre: PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK /2010. (11.18.) számú határozata Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról 1. A Közgyűlés az Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. Irányító szerv neve, székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 4024 Debrecen, Piac u. 20. sz.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. Irányító szerv neve, székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 4024 Debrecen, Piac u. 20. sz. Sorszám: A/1. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Debrecen Megyei Jogú Város Családsegítő és Gyermekjóléti Központja 1.1. Székhelye: 4026 Debrecen, Mester u. 1. sz. 1.2. Telephelyei: 1.2.1. 4029

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS I. Határozati javaslat 1. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete../2012. (11.15.) önk. sz. határozatában foglaltak alapján,

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati RENDELETE

A Tolna Megyei Önkormányzat 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati RENDELETE A Tolna Megyei Önkormányzat 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati RENDELETE a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátások formáiról, igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról A Tolna Megyei

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT a alapító okiratának módosítására és az egységes szerkezetű alapító okirat elfogadására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő:

Részletesebben

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA A Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a gyermekek védelméről gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON

A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON dr. Radoszáv Miklós Fővárosi TEGYESZ GYERMEKI JOGOK A legalapvetőbb gyermeki jogok: az élethez való jog a származás megismerésének joga a családban

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése január 1-ji hatállyal az alábbi módosított alapító okiratot adja ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése január 1-ji hatállyal az alábbi módosított alapító okiratot adja ki. Ügyszám: 07-7/185- /2010. ALAPÍTÓ OKIRAT Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2011. január 1-ji hatállyal az alábbi módosított alapító okiratot adja ki. 1. Az intézmény neve: Életminőség-fejlesztő

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:

Részletesebben

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/73096-4/2011. Tárgy: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon Alapító Okiratának módosítása Melléklet: Határozati javaslat Készítette: Szociális,

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Telephelyei: Lakócsa Község Önkormányzata 7918 Lakócsa, Petıfi u. 11. Idısek Klubja 7582 Komlósd, Fı u. 23.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Telephelyei: Lakócsa Község Önkormányzata 7918 Lakócsa, Petıfi u. 11. Idısek Klubja 7582 Komlósd, Fı u. 23. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv: Neve: Barcsi Szociális Központ Székhelye: 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 32-34. Telephelyei: Lakócsa Község Önkormányzata 7918 Lakócsa, Petıfi u. 11. Idısek Klubja 7582

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T. PANNON Szakképzés Szervezési Társulás

A L A P Í T Ó O K I R A T. PANNON Szakképzés Szervezési Társulás A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Rövidített neve: PANNON Szakképzés Szervezési Társulás PANNON SZASZET Székhelye: 7622 Pécs, Nagy Lajos u. 2. Telephelye: 7622 Pécs, Batthyány u.1-3.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 e-mail: spatak.ph@t-online.hu

Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 e-mail: spatak.ph@t-online.hu Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 e-mail: spatak.ph@t-online.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 E L İ T E R J E S Z T É S a Képviselı-testület

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi

Részletesebben

30/2007. (III. 22.) Kgy. határozat

30/2007. (III. 22.) Kgy. határozat 30/2007. (III. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének módosításáról szóló 4/2007. (III. 23.) Kgy. rendelet végrehajtásával összefüggő intézkedések A Baranya Megyei

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2)

Részletesebben

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010.szeptember 16-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Gémesi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Telephelyei: Lakócsa Község Önkormányzata 7918 Lakócsa, Petıfi u. 11. Idısek Klubja 7582 Komlósd, Fı u. 23.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Telephelyei: Lakócsa Község Önkormányzata 7918 Lakócsa, Petıfi u. 11. Idısek Klubja 7582 Komlósd, Fı u. 23. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv: Neve: Barcsi Szociális Központ Székhelye: 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 32-34. Telephelyei: Lakócsa Község Önkormányzata 7918 Lakócsa, Petıfi u. 11. Idısek Klubja 7582

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya

A rendelet célja, hatálya A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 6/2009.(II.25.) KR számú, valamint a 8/2010.(IV.23.) KR számú rendelettel módosított 11/2008. (IV.30.) számú rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. 7009 OKr "\ l <- Budapest,

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. 7009 OKr \ l <- Budapest, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Főosztály Budapest, 7009 OKr

Részletesebben

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 162/2011. (VIII. 25.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 117/2011. (VI.30.) számú határozatának módosításáról, a Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

195/2009. (XII. 17.) MÖK

195/2009. (XII. 17.) MÖK 195/2009. (XII. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése engedélyezi, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Tüdőgyógyintézete Veszprém, Áchim tér 9. szám alatt heti 6 nem szakorvosi

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

Alapító okirat (egységes szerkezetben) Alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.) Az intézmény neve: Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Rövid neve: EESZI Törzsszáma: 638089 2.) Az intézmény székhelye: 6922 Földeák, Zárda u. 2. 3.)

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító

Részletesebben

.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi

.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi Ruzsa Község Polgármesterétől 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Tel.: 62/585-511, Fax.: 585-519 37-7/2009. Tárgy: Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okirat módosítása, egységes szerkezetbe

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. Gyermekvédelmi alap és szakellátások biztosításához szükséges további döntésekről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. Gyermekvédelmi alap és szakellátások biztosításához szükséges további döntésekről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2013. (09.19.) számú határozata Gyermekvédelmi alap és szakellátások biztosításához szükséges további döntésekről 1.) A Közgyűlés a Pécs és Környéke

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának

Részletesebben

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 117/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE Témafelelős:Baski Zsuzsanna Tárgy: Javaslat a Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának elfogadására Véleményező bizottság: - KUNSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Mándok Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Mándok Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ------------------------------------------------------------------------------------------------- SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

Részletesebben

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6. 192/2009. (XII. 17.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról és

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 526-11/2012. 11. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Szociális

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 120. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 1 ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 2. A költségvetési szerv székhelye: Pápa, Barát u. 9.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:

Részletesebben

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 19/a. sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza Sorszám: D/3. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza 1.1. Székhelye: 4032 Debrecen, Pallagi út 9. sz. 1.2. Telephelye: 4030 Debrecen, Szávay Gyula u. 55/F. 2. Jogszabályban

Részletesebben

118/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása

118/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása 118/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. január 1. napjától a a) Baranya

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 3650-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 27-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő bölcsőde intézmény alapítása Előterjesztő: dr. Kelemen Márk

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

153/2011. (VIII. 16.) MÖK

153/2011. (VIII. 16.) MÖK 153/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

Módosító Okirat. 1. Az Alapító okirat bevezető rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosító Okirat. 1. Az Alapító okirat bevezető rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép: IX-262/3443/2012. sz. határozatának 4. sz. melléklet Módosító Okirat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény valamint az államháztartásról szóló törvény

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 317-17/2010. 27. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata 2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

A l a p í t ó o k i r a t

A l a p í t ó o k i r a t A l a p í t ó o k i r a t Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa, mint irányító szerv Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 90.. az államháztartásról szóló

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47. A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 7629 Pécs, Komlói u. 58.

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.

Részletesebben

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 127/2012.(IX.27.) sz. önkormányzati határozat: Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 9/2004. (VI. 3.) rendelete

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 9/2004. (VI. 3.) rendelete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 9/2004. (VI. 3.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakok formáiról, azok

Részletesebben

67/2008. (V. 29.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása

67/2008. (V. 29.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 67/2008. (V. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. július 1. napjától

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-4/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A költségvetési szerv Neve: SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT Székhelye: 3922 TAKTAHARKÁNY, HONVÉD U. 32. SZ. Feladat ellátási

Részletesebben