Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság Ügyrend
|
|
- Máté Kis
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság Ügyrend Elfogadta a Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság VI.3-án. Jóváhagyta a rektor június Jóváhagyta a Szenátus: sz. határozatával. A Semmelweis Egyetem Szenátusának 9/b/2014. (1.30.) számú határozatával elfogadott, a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata, III. rész, Hallgatói követelményrendszer, VI. fejezet a hallgatói jogorvoslati eljárás rendje (a továbbiakban: jogorvoslati szabályzat) 2. (2) bekezdésében meghatározottak végrehajtására a Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) a következők szerint állapítja meg ügyrendjét. 1. A Bizottság üléseinek adminisztratív előkészítése 1.1. A Bizottság üléseinek adminisztratív előkészítését az elnök végzi. Ennek keretében: a) előzetesen egyezteti az Bizottság tagjaival az ülés időpontját, b) az Egyetem fogyatékosügyi koordinátorának közreműködésével összeállítja a Bizottság ülésének napirendjét, c) megállapítja a soron következő ülésre vonatkozó, tanácskozási joggal meghívott személyek körét, d) az ülés időpontja előtt legalább 5 nappal elektronikus úton meghívó kiküldésével értesíti a Bizottság tagjait, valamint a meghívottakat az ülés időpontjáról és napirendjéről, továbbá e) értesíti a Bizottság ülésére személyes meghallgatásra hívott kérelmező(ke)t Az ülés időpontjának megállapítása érdekében az elnök előzetes időpont-egyeztetésre vonatkozó javaslatot küld meg a Bizottság tagjainak. Amennyiben a Bizottság tagjaitól eltérő válasz nem érkezik, a javasolt időpontot elfogadottnak kell tekinteni Az ülésre figyelemmel a jogorvoslati szabályzat 2. (6) bekezdésében foglaltakra tanácskozási joggal meg kell hívni azon kar képviselőjét, amely hallgatójának ügyét a Bizottság ülése érinti A Bizottság ülését lehetőleg úgy kell megszervezni, hogy a beérkező kérelmeket 15 napon belül a Bizottság megtárgyalhassa. 2. A Bizottság üléseinek szakmai előkészítése
2 A Bizottság ülésén megtárgyalandó ügyek szakmai előkészítését az Egyetem fogyatékosügyi koordinátora végzi. Ennek keretében: a) előkészíti az ülésre kerülő ügyeket, b) az ügyrend mellékletét képező minta alapján tényvázlatot készít, c) amennyiben szükséges, javaslatot készít eljárási cselekményre vonatkozó döntésre. 3. Az ülések lebonyolítása 3.1. Az elnök feladatai A Bizottság ülését a Bizottság elnöke (a továbbiakban: elnök) vezeti, ennek keretében: a) megnyitja az ülést, megállapítja a határozatképességet és megállapítja a napirendet, b) megnyitja a napirend tárgyalását, c) szót ad a Bizottság tagjainak, d) tájékoztatást kér a meghívottaktól, e) kérdéseket tehet fel az üggyel kapcsolatban a jelenlevőknek, f) eljárási cselekmény lefolytatására tehet javaslatot, g) lezárja a napirend megtárgyalását, h) a határozati javaslatot megfogalmazza, i) megállapítja a Bizottság döntésének tartalmát és a szavazati arányt, j) bezárja az FB ülését Ha az ülést az elnököt helyettesítő személy vezeti, gyakorolja az elnök jogköreit Amennyiben hiánypótlást kell kiadni, annak elkészítéséről az egyetemi fogyatékosügyi koordinátor a 87/2015. évi kormányrendeletben meghatározott szakmai tartalom szerint gondoskodik A napirend elfogadása A Bizottság ülése a határozatképesség és a napirend megállapításával indul. Az elnök megállapítja a jelenlévők számát és rögzíti a szavazati joggal rendelkező jelenlévő tagok száma alapján a határozatképesség meglétét, majd ismerteti a meghívóval kiküldött napirendet, indokolt esetben indítványozza annak módosítását. A határozatképesség hiánya esetében az elnök ennek megállapítását követően berekeszti az ülést és intézkedik új ülés összehívásáról A meghívóban az előzetesen kiküldött napirendhez képest további napirendet akkor lehet megállapítani, ha a jelenlevő tagok egyhangú szavazattal azt elfogadják és az érintett ügy tekintetében az eljárási szabályok betartása megállapítható A napirendtől való eltérésre vonatkozó ügyrendi javaslatot a bizottsági tag tehet. A
3 3 javaslatról szavazni kell, amennyiben azt a Bizottság elfogadja, a napirendet a módosítással együtt állapítja meg az elnök A Bizottság akkor határozatképes, amennyiben a tagjainak legalább 50%-a jelen van és a határozatképesség a jogorvoslati szabályzat 2. (5) bekezdése szerint megállapítható. Ha a Bizottság tagját összeférhetetlenség miatt valamely ügy érinti, a határozatképesség szempontjából jelenlevőnek kell tekinteni, de az érintett ügyben nem vehet részt a jogorvoslati ügy elbírálásában és nem szavazhat. A jegyzőkönyvben tartózkodásként kell rögzíteni a szavazatát Ha az összeférhetetlenség az elnököt érinti, azt az ülésen bejelenti és a jogorvoslati szabályzat 2. (3) bekezdése szerinti eljárás lefolytatására kerül sor. Az elnök összeférhetetlenségére vonatkozó nyilatkozatot, illetve megállapítást a jegyzőkönyvbe kell foglalni Amennyiben az összeférhetetlenség bejelentése a jogorvoslati szabályzat 2. (3) bekezdésében foglaltak szerint kerül bejelentésre és az nem az elnök összeférhetetlenségére vonatkozik az összeférhetetlenségről az elnök dönt. Ebben az esetben az ügy akkor tárgyalható a napirend szerint meghirdetett időpontban a Bizottság ülésén, ha az eljárási szabályok megtartása megállapítható A jegyzőkönyv vezetése A Bizottság üléséről jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyv tartalmazza a jogorvoslati szabályzat 9. (3) bekezdésében meghatározott tartalmi elemeket. A jegyzőkönyv mellékletét képezi a jelenléti ív. A jelenléti íven a Bizottság tagjait, továbbá a karok képviselőit mint meghívottakat kell feltüntetni. A személyes meghallgatáson részt vevő kérelmező(k) adatait a jegyzőkönyv tartalmazza, a jelenléti ívre nem kell azokat felvezetni A jegyzőkönyv vezetését a Bizottság titkára végzi. A Bizottság üléséhez szükséges technikai feltételekről, így különösen a hangfelvétel biztosításához és az ülésen elhangzottak rögzítéséhez szükséges egyéb eszközök rendelkezésére állását az egyetemi fogyatékosügyi koordinátor biztosítja Ha a kérelmező a Bizottság ülésen megjelent, abban az esetben a személyes meghallgatásról hangfelvétel készül A személyes meghallgatásról készült hangfelvétel alapján a személyes meghallgatás lényegi tartalmi elemeit tartalmazza a jegyzőkönyv. A személyes meghallgatásról történő hangfelvétel készítéséről a kérelmezőt tájékoztatni kell, és a hozzájárulását kell kérni a hangfelvétel készítéséhez. A kérelmező a jegyzőkönyvnek a személyére vonatkozó részét
4 4 aláírásával elfogadja. Amennyiben a kérelmező módosítást kér a jegyzőkönyv tartalma tekintetében, abban az esetben az elnök a hangfelvétellel való egybevetés alapján dönt a módosítás elfogadásáról. Ha az elnök a módosítást nem fogadja el, záradékkal szükséges a jegyzőkönyvnek a kérelmezőre vonatkozó részét ellátni, amely tartalmazza, hogy melyek azok a módosítások, amelyek a jegyzőkönyvben a kérelmező indítványa ellenére nem kerültek átvezetésre Amennyiben a kérelmező nem járul hozzá hangfelvétel készítéséhez, akkor a jegyzőkönyv csak a Bizottság döntését tartalmazza A kérelmező meghatalmazása alapján nevében (jogi) képviselője eljárhat. Ennek keretében a (jogi) képviselő részt vehet a kérelmező személyes meghallgatásán, nevében nyilatkozatot tehet. A (jogi) képviselő meghatalmazását legkésőbb a személyes meghallgatás megkezdésekor átadja az elnöknek. A meghatalmazás a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Meghatalmazás hiányában a (jogi) képviselő nem vehet részt a Bizottság ülésén, nyilatkozatot nem tehet A hangfelvételt a titkár a bizottsági üléstől számított 6 hónapig megőrzi A Bizottság üléséről készített jegyzőkönyvet az elnök írja alá. Ha az ülést az elnök helyett másik tag vezette, a jegyzőkönyvet az elnök jogkörében eljáró személy írja alá A jegyzőkönyv kérelmezők által történő aláírásáról a titkár gondoskodik. A kérelmező a jegyzőkönyv aláírását megelőzően kérheti a hangfelvétel meghallgatását A jegyzőkönyv, illetve a hangfelvétel megőrzéséről a titkár gondoskodik A jegyzőkönyvről másolatot a kérelmező kérésére a titkár ad. A hangfelvételről másolatot kiadni nem lehet A szavazás Az ügy tárgyalásának lezárását követően az elnök szavazást rendel el A szavazás igen, nem és tartózkodás szavazattal, kézfelemeléssel történik Ha a tárgyalás során nem merül fel új és a döntés szempontjából érdemi körülmény vagy javaslat, akkor az elnök az előzetesen előkészített tényvázlat szerinti határozati javaslatot bocsátja szavazásra. Új és a döntés szempontjából érdemi körülmény vagy javaslat felmerülése esetén az elnök erre figyelemmel módosított határozati javaslatot bocsát szavazásra A szavazás lezárásaként az elnök megállapítja a határozat szövegét és a szavazás arányát Amennyiben az elnök kezdeményezi, valamely határozati javaslatról elektronikus úton
5 5 is szavazhatnak a bizottság tagjai. Az elektronikus szavazást az elnök rendeli el. Az elektronikus szavazás elrendelése különösen akkor indokolt, ha valamely ügyben a tényállás további tisztázása szükséges, azonban az eljárási szabályok megtartása miatt a következő bizottsági ülésen az ügy tárgyalása már nem lehetséges Az elektronikus szavazásra vonatkozó javaslatot az egyetemi fogyatékosügyi koordinátor és a Bizottság titkára készíti elő, a szavazást a titkár bonyolítja le Az elektronikus szavazás esetében határidő megjelölésével kell a döntési javaslatot, elektronikus szavazólapon megküldeni a Bizottság tagjai részére Az elektronikus szavazólap tartalmazza: a) a döntési javaslatot b) igen, nem és tartózkodás lehetőségét c) a szavazat leadásának dátumát Az elektronikus szavazás alapján elfogadott döntést a következő bizottsági ülés jegyzőkönyvében kell feltüntetni, a napirendi pontokat megelőzően, rögzítve, hogy a döntés elektronikus szavazás eredményeként született Az elektronikus szavazás alapján történt döntés elfogadásának dátuma az elektronikus szavazás határideje, a döntés elfogadására vonatkozóan a pont szabályait értelemszerűen alkalmazni kell. 4. A döntés közlése 4.1. A Bizottság ülését követő alakszerű határozatot a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság készíti el Az alakszerű határozatot minden érintett ügyben lehetőség szerint a Bizottság ülésétől számított 10 napon belül kell elkészíteni. 5. Határozatok tára 5.1. A jegyzőkönyv készítése során a határozatokat folyamatos sorszámozással kell ellátni A sorszámozott határozatokról a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság nyilvántartást vezet (határozatok tára), figyelemmel a jogorvoslati szabályzat 9. (6) bekezdésében meghatározott tartalmi elemekre. A nyilvántartás a jóváhagyott jegyzőkönyvben szereplő határozatokat tartalmazza. 6. A határozatok közlése, a kiadmányozás 6.1. A jegyzőkönyv alapján készült határozatot a Bizottság elnöke, amennyiben a Bizottsági
6 6 ülést az elnököt helyettesítő személy vezeti, akkor a Bizottsági elnök jogkörében eljárva az ülést vezető személy kiadmányozza A Bizottság elnöke akadályoztatása esetén meghatalmazást adhat a jogi főigazgató részére a határozatok kiadmányozására Amennyiben a határozatot a Bizottság elnökét helyettesítő jogkörben kiadmányozzák, abban az esetben az aláírás a következőképpen alakul: a Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság elnökének nevében és meghatalmazásával kiadmányozza: jogi főigazgató 6.4. Az aláírt határozatok közléséről a Főigazgatóság gondoskodik, figyelemmel a jogorvoslati szabályzat 11. (1) és (3) bekezdésében foglaltakra. 7. Az iratokba történő betekintés 7.1. Az ügyben érintett kérelmező az ügyében keletkezett iratokba az eljárás bármely szakaszában betekinthet, akkor is, ha az eljárásban személyesen nem vett részt. Nem lehet betekinteni: a) a döntés tervezetébe, b) az ügyintézőnek az üggyel kapcsolatosan tett feljegyzéseibe, c) olyan, harmadik személynek a személyes adatait tartalmazó iratba, amelynek megismeréséhez a harmadik személy nem járul hozzá Az eljárás irataiba való betekintés biztosítását a betekintésre vonatkozó kérelemtől számított 5 napon belül a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság biztosítja. 7.3.Az iratokba történő betekintést követően a kérelmező az érintett iratokról egy példány másolatot térítési díj nélkül kérhet. 7.4.Az eljárás irataiba való betekintésről, valamint az átadott iratok mennyiségéről és azok tárgyáról jegyzőkönyvet kell felvenni. 7.5.Az iratbetekintési jog biztosítása érdekében a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság az irat kivonatában megismerhetetlenné teszi azokat a személyes és védett adatokat, amelyek megismerésére az iratbetekintésre jogosult személy nem jogosult. 8. Záró rendelkezések 8.1. Az ügyrend a szenátus által történő jóváhagyás napján történt. elnök Fogyatékos Hallgatók Ügyeivel Foglalkozó Bizottság
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM
SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG Iktatószám: VI/B. 186/2017. Iktatószám: VI/B. /2018. A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Miskolc, 2012. 8.2. számú Egyetemi Szabályzat Hallgatók Előnyben Részesítésével Foglalkozó Bizottság
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A kamara küldöttgyűlése elfogadta 2000. december 16-án. Hatályba lépett 2001. február 1-jén. Módosítva 2001. május 19-én és 2004. december
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete Az Intézményi Érdekegyeztető Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2006 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelet
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal
A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 2012. évi XXX. törvény
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. június 28-i ülése 5. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. június 28-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat Megyei Értéktár Bizottság ügyrendjének elfogadására Beszámoló a Megyei Értéktár Bizottság
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa
6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre
6. számú melléklet A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje 1. A melléklet hatálya kiterjed a kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság, valamint a kari Pályá-zati és Ösztöndíj Bizottság (továbbiakban
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa
Hajdúböszörményi Tankerületi Központ Középkerti Általános Iskola 4220 Hajdúböszörmény, Erdély u. 37. Intézményi Tanács
Intézményi Tanács Köznevelési törvény (2011. évi CXC. törvény) 73. (3) Az iskolában a helyi közösségek érdekeinek képviseletére a szülők, a tanulók, a nevelőtestület, az intézmény székhelye szerinti települési
A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje
LAKY ILONKA ÁLTALÁNOS ISKOLA KIK azonosító: 135 006 OM- azonosító: 032 496 2233 Ecser, Rákóczi u. 1-3. Tel/Fax: 06-29- 335-164; e-mail: iskola@ecser.hu A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának
Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje
Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,
Halasi Hegyközség ügyviteli Szabályzata
Halasi Hegyközség ügyviteli Szabályzata Általános Szabályok 1./ A Hegyközség adatai: - A hegyközség elnevezése: Halasi Hegyközség - A hegyközség székhelye: Kiskunhalas - A hegyközség bírósági nyilvántartási
HEVES MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
Elfogadva a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 2/2019. (VIII.30.) számú jegyzőkönyvbe foglalt döntésével HEVES MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE A Heves Megyei Területi Választási
Előterjesztés a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról
Előterjesztés a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról 1. előterjesztés száma: 266/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő
Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén
Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.
I. Fejezet 1. Általános rendelkezések
A Soproni Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 4/2015. (I. 26.) SHNÖ határozata a Soproni Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Soproni Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (továbbiakban:
BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám
SEMMELWEIS EGYETEM Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Bizottság BIZOTTSÁGI ÜGYREND Iktatószám: Készítette*: Gecse Veronika 2018. 02. 21. Bizottság titkára, vagy a Dátum bizottság elnöke által
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1. Az Ügyrend hatálya 1. Jelen szabályozás az SZTE Közgazdaságtudományi Habilitációs Szakbizottságának a működésére
A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje. Preambulum
A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje Preambulum A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: PTE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: EHÖK) a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának
Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata
SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.
J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására
J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Előterjesztő: Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezető-főszerkesztője Ózd, 2016. április 28. Ózd
GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014.
GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE Dunaújváros, 2014. 2 A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár Küldöttgyűlésének ügyrendje I. Általános rendelkezések 1. A Gyöngyház Önkéntes
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE 2012. június 7. 2 M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban:
ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2012. május 2-i ülésére. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság Ügyrendje
Iktató szám: Sz-288/2012. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2012. május 2-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Pénzügyi és
Egységes szerkezetben a 2/2011. (I. 13.) ÜB. sz. módosító határozattal MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE
1/1. sz. függelék Egységes szerkezetben a 2/2011. (I. 13.) ÜB. sz. módosító határozattal MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE A bizottság a helyi önkormányzatokról szóló
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje 1 Készítette: Dr. Vincze Áron A dokumentáció kódja: ÜR- SZTB Jóváhagyta: Dr. Nyitrai Miklós dékán Változat száma
ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG
Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Tudományos Bizottság Ügyrendje Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (továbbiakban: EHÖK) Tudományos Bizottsága (továbbiakban:
Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje
Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE SOPRON 2011 A Nyugat-magyarországi Egyetem mint munkáltató és a munkáltatónál képviselettel rendelkező NymE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete,
A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes
A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. November 01-től érvényes 1 A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1. I. Általános rész a.) Az Ifjúsági Klub, az Alapszabály
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá.
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása Közbeszerzési szabályzata Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal hagyott jóvá. Társulás elnöke
A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Egységes szerkezetben az 53/2016. (IV.28.), 91/2016.(VI.16.)sz. KT. határozattal 1 Polgár Város Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek
Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje
Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje I. A Javadalmazási Bizottság jogállása A Javadalmazási Bizottság az Igazgatóság által létrehozott, folyamatos működésű bizottság, mely segíti a vezérigazgató
HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend 2017. február 7. A szabályzat célja és hatálya A Szent István Egyetem (a továbbiakban: SZIE) Ybl Miklós Építéstudományi
1. Általános rendelkezések
A Költségvetési Tanács 2/2015.02.09. számú határozatával elfogadva. KVT/4-4/2015 A Költségvetési Tanács Ügyrendje módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg elfogadva a Költségvetési Tanács 3/2012.06.08.
VÉMÉNDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG
VÉMÉNDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG VÉMÉNDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tulajdonos VTÉB Véménd Község Önkormányzata Képviselő Testülete által a magyar nemzeti értékek
ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.
ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.
AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E
AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E HATÁLYOS 2010. SZEPTEMBER 14. NAPJÁTÓL AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
A PTE Gyógyszerésztudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának ügyviteli rendje
A PTE Gyógyszerésztudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának ügyviteli rendje A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar kiemelt feladatának tekinti a nemzetközi oktatási, tudományos és
J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására
J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft ügyvezetője Ózd Város
AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Hatályos: 2010. október 26. napjától AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ
Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje
Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)
A Tervtanács 1. (2) A Tervtanács illetékessége Gödöllő közigazgatási területére terjed ki.
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2011. (X.20.) sz. önkormányzati rendelete és az ezt módosító 7/2013.(II.15.), 22/2013.(IX.26.), 24/2017. (XII.15.), 19/2018.(VI.22.) önkormányzati
A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E
A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E Elfogadta az MKSZ Szakmai- és Versenybizottsága 2012. május 31-én Jóváhagyta az MKSZ Elnöksége 2012. július 3-án 2 Az MKSZ
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület december 16-án tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. december 16-án tartandó ülésére. Tárgy: Helyi értéktár létrehozása. Tisztelt Képviselő Testület! 2012. április 2-i ülésén
az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl
A Nemzeti Erıforrás Minisztérium közleménye az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl hatályos: 2012.04.06 - Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Képzési és Kreditátviteli Bizottságának. Ügyrendje
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Képzési és Kreditátviteli Bizottságának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Képzési és Kreditátviteli Bizottsága a jogszabályokkal
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-i rendes ülésére
Ikt.szám: 1210-3/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25-i rendes ülésére Tárgy: Kerekegyházi Értéktár Bizottság SZMSZ-ének elfogadása Előterjesztő:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Bizottsági hatáskör E L ŐT E R J E S Z T É S A Pénzügyi, és Vagyonhasznosítási Bizottság 2016. január 25-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Pénzügyi, és Vagyonhasznosítási Bizottság
A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KREDITÁTVITELI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE
A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KREDITÁTVITELI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1. A jelen ügyrend hatálya Károli Gáspár Református Egyetem (továbbiakban: KRE) Bölcsészettudományi Karán
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 85/2013.(V. 29.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TANULMÁNYI BIZOTTSÁG
Az ELTE Hallgatói Önkormányzat Tanulmányi Bizottság ügyrendje Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Hallgatói Önkormányzat (továbbiakban: ELTE HÖK) Tanulmányi Bizottsága (továbbiakban:
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Véleményező bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Békés Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzatának módosítása dr. Uhrin Anna jogász Ügyrendi, Lakásügyi,
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
454/2013. (XII. 12.) Kt. határozat melléklete A RÁKOSMENTI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a 361/2013.
A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya
A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló 86/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet 10. (6) bekezdésébe alapján a Magyar Corvin-lánc Testület
SZENT ISTVÁN EGYETEM AKKREDITÁCIÓS ÉS MINŐSÉGÜGYI BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE 2016.
SZENT ISTVÁN EGYETEM AKKREDITÁCIÓS ÉS MINŐSÉGÜGYI BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE 2016. Szent István Egyetem Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság Ügyrendje 1. Általános rendelkezések (1) Az Akkreditációs és Minőségügyi
A Nyíregyházi Főiskola Informatikai Bizottságának Ügyrendje
A Nyíregyházi Főiskola Informatikai Bizottságának Ügyrendje I. Az Informatikai Bizottság jogállása, személyi összetétele, tagsági jogviszonya (1) A Nyíregyházi Főiskola (a továbbiakban: NYF) Informatikai
A TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉSEK RENDJE 1
A TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉSEK RENDJE 1 A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) 25. (10) bekezdésében foglaltak szerint az előterjesztések rendjének további szabályait és a benyújtásukhoz
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról
ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. MEOESZ ŐRZŐ-VÉDŐ SPORTBIZOTTSÁG (továbbiakban ŐVSB) I. Általános rendelkezések
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MEOESZ ŐRZŐ-VÉDŐ SPORTBIZOTTSÁG (továbbiakban ŐVSB) I. Általános rendelkezések 1. Az ŐVSB-t a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Szövetsége (továbbiakban MEOESZ)
A MAGYAR TELEKOM TáVKÖZLÉSI NYILVáNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTáRSASáG AUDIT BIZOTTSáGáNAK ÜGYRENDJE
A MAGYAR TELEKOM TáVKÖZLÉSI NYILVáNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTáRSASáG AUDIT BIZOTTSáGáNAK ÜGYRENDJE 1. STÁTUSZ, CÉL ÉS SZEREP 1.1. A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
2 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: BO/10/2-107/2015. 41/2015. Kormánymegbízotti utasítás Melléklete A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szociális Bizottságáról 3 I. Általános
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGIAI KAR. Tudományos Bizottságának Ügyrendje
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGIAI KAR Tudományos Bizottságának Ügyrendje (Jelen ügyrendet a Kari Tanács 1/2019. (I.15.) sz. határozatával elfogadta.) Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta Dr. Ugrai János
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Értéktárának működéséről Biatorbágy Város Képviselő testülete az Alaptörvény
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Képzési és Kreditátviteli Bizottságának. Ügyrendje
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Képzési és Kreditátviteli Bizottságának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Képzési és Kreditátviteli Bizottsága a jogszabályokkal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104
ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE
MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA 1450 Budapest, Pf.:214. Telefon: 1-323-2070 Fax: 1-323-2079 e-mail: meszk@meszk.hu ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE Az Országos Elnökség 3/2015. (01.22.) sz.
A Vasutasok Szakszervezete Felügyelő Bizottságának ÜGYRENDJE
A Vasutasok Szakszervezete Felügyelő Bizottságának ÜGYRENDJE 1. Általános rendelkezések A Vasutasok Szakszervezete ( a továbbiakban: VSZ) XVIII. Kongresszusán 2015. 05.16-án megválasztott Felügyelő Bizottság
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.
I. Fejezet 1. Általános rendelkezések
A Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat 4/2015. (I. 26.) SNNÖ határozata a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat (továbbiakban:
A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 6. sz. melléklet a 1164/115 ZMNE számhoz 1. sz. példány A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA 2007 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános
d) az elnök által esetenként tanácskozási joggal meghívott személyek, e) meghívóval rendelkező további személyek. 05. Az országos küldöttgyűlés
KÜLDÖTTGYŰLÉS A NAK küldöttgyűlés döntései előkészítésének rendje, a közreműködés (véleményezés) módja, eljárási szabályai, a testületi szerv üléseinek helye, ideje, továbbá nyilvánossága, döntései, ülésének
Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.
JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
Nyt. szám: /2012 1. számú példány NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) A Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ádánd Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (továbbiakban: Nj. tv.) 113. a) pontjában kapott
AZ ORSZÁGOS STATISZTIKAI TANÁCS ÜGYRENDJE. I. fejezet. az Országos Statisztikai Tanács jogállása
AZ ORSZÁGOS STATISZTIKAI TANÁCS ÜGYRENDJE I. fejezet az Országos Statisztikai Tanács jogállása Az Országos Statisztikai Tanács (a továbbiakban: OST) jogállását a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény
PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai
Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával
A GÉPJÁRMŰVEKKEL FOGLALKOZÓ MŰSZAKI BIZOTTSÁG ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG Egységes piac, fogyasztási cikkekre vonatkozó jogszabályok és azok végrehajtása Gépjárműipar MŰSZAKI BIZOTTSÁG GÉPJÁRMŰVEK ENTR/1722/02-EN Brüsszel,
KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM
KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kővágóörs község Önkormányzat Képviselő-testülete, Kékkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete
Etikai Bizottság Szervezeti és Működési Rendje
S z o l n o k i Főiskola Etikai Bizottság Szervezeti és Működési Rendje S z o l n o k 2010 Preambulum A Szolnoki Főiskola Szenátusa 2006. április 25-én hozott döntése alapján Etikai Bizottságot működtet.
J A V A S L A T. az ÓZDINVEST Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására
J A V A S L A T az ÓZDINVEST Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: ÓZDINVEST Kft ügyvezetője Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. július
Az ajánlás hatálya az ítélőtáblákra, a törvényszékekre valamint a járásbíróságokra terjed ki.
ELNÖKE 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4108 f. 06 1 332 6312 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu 4/2013. (X. 10.) OBH Elnöki ajánlás az ítélőtáblák és a törvényszékek kollégiumaiba választható
A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 03. 02-TŐL 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen működő szervezeti egység, amely közreműködik
SZENT ISTVÁN EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Feliilbírálati Bizottság Szent István Egyetem
GTK Gazdaság- és Tűrsadulnmtudományi Dr. Pataki László egyetemi docens, elnök SZENT ISTVÁN EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Hallgatói Feliilbírálati Bizottság Szent István Egyetem Gazdaság- és
E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),
A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Javadalmazási és Jelölő Bizottságának Ügyrendje
A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Javadalmazási és Jelölő Bizottságának Ügyrendje Preambulum A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban:
Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,
Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje
Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1. A Külügyi Bizottság résztvevői (1) A Külügyi Bizottság (továbbiakban: Bizottság) teljes jogú tagjai az Informatikai Kar
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi Bizottsága április 21-i ülésére
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi Bizottsága 2015. április 21-i ülésére ÜB 1. Tárgy: Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi Bizottsága
SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT
Szeged Megyei Jogú Város Idısügyi Tanácsa (továbbiakban: IT) figyelemmel a létrehozása óta eltelt idı tapasztalataira, a korábbi és 2003-ban elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatát visszavonja és
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A REKTORI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK ÉS A REKTORJELÖLT MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZENÁTUSI ELJÁRÁSI RENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A REKTORI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK ÉS A REKTORJELÖLT MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZENÁTUSI ELJÁRÁSI RENDJE 2017. október 30. SZ-II/2017/2018. 1 A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a nemzeti