A TSZVSZ javaslata a tűzvédelmi szakvizsga módosítására

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A TSZVSZ javaslata a tűzvédelmi szakvizsga módosítására"

Átírás

1 A TSZVSZ javaslata a tűzvédelmi szakvizsga módosítására Országos Tűzvédelmi Konferencia Visegrád, szeptember 16. Összeállította: Kuba Róbert

2 Az OKF Tűzvédelmi Főosztály felkérése alapján Szövetségünk elkészítette javaslatát a 27/2009. (X.29.) ÖM rendelet módosítására. Elkészítettük a rendelet normaszöveg szerinti javaslat módosítását, valamint a javasolt 5 új foglalkozási ággal, munkakörrel kapcsolatos indoklást és a törzsanyag tervezetet. 2

3 A beküldött javaslatok mellett Szövetségünk kiemelt kérése volt, hogy általában (régi, új foglalkozási ágakra vonatkozóan is) az oktatást végző szervezeteket, azok oktatásait, és a megszervezett vizsgákat a Tűzvédelmi Főosztály az eddigieknél jóval szigorúbban, egyben gyakrabban ellenőrizze. Tapasztalataink e téren nagyon rosszak, egyes oktató szervezetek ezen oktatást csak névleg tartják meg, tényleges, alapos ismeretanyag átadásra nem kerül sor a résztvevők felé, s a vizsgákat is komolytalan módon bonyolítják le. 3

4 Javaslatok az új foglalkozási ágakra, munkakörökre 1. melléklet a /2011.( ) BM rendelethez A tűzvédelmi szakvizsgához kötött foglalkozási ágak és munkakörök 1. Hegesztők és az építőipari tevékenység során nyílt lánggal járó munkát végzők. 2. Az A és B tűzveszélyességi osztályba sorolt anyagoknak bármely időpontban 300 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű tárolását vagy 100 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű ipari és szolgáltatás körébe tartozó feldolgozását, technológiai felhasználását végzők. 3. Propán-bután gáz lefejtését, töltését, kiszolgálását végzők, továbbá azon propán-bután gáz üzemű targoncák kezelői, akik a targonca üzemanyag palackjának (tartályának) cseréjét is végzik. 4. Üzemanyagtöltő-állomások üzemviteli dolgozói. 4

5 5

6 6

7 Főbb módosítási javaslatok a szakvizsga rendeletben: Tűzvédelmi oktatásszervezés 2. (3) Az oktatásszervezőnek az 1. melléklet pontjai szerinti foglalkozási ágakra (munkakörökre) előírt szakvizsgák szervezéséhez Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT) akkreditációval kell rendelkeznie. 7

8 8

9 9

10 A tűzvédelmi szakvizsgához kötött egyes foglalkozási ágak és munkakörök gyakorlásának feltételei 6. (1) az 1. melléklet 8. pontjában meghatározott foglalkozási ág (munkakör) esetében az a személy, aki Magyarországon forgalomba hozható tűzállóságot növelő valamely (legalább egy) festék típusú és legalább egy habarcs vagy lemez típusú rendszer gyártójától, vagy annak hivatalos forgalmazójától felhordási, karbantartási oktatásban részesült és erről írásos nyilatkozattal rendelkezik. (2) az 1. melléklet 9. pontjában meghatározott foglalkozási ág (munkakör) esetében az a személy, aki Magyarországon forgalomba hozható valamely (legalább egy) acél alapú és legalább egy fa alapú tűzgátló ajtó rendszer gyártójától, vagy annak hivatalos forgalmazójától szerelési, karbantartási oktatásban részesült és erről írásos nyilatkozattal rendelkezik. 10

11 (3) az 1. melléklet 10. pontjában meghatározott foglalkozási ág (munkakör) esetében az a személy, aki Magyarországon forgalomba hozható valamely (legalább egy) kábelekre, fémcsövekre, csatornákra és legalább egy műanyag csövekre alkalmazható tűzgátló rendszer gyártójától, vagy annak hivatalos forgalmazójától karbantartási oktatásban részesült és erről írásos nyilatkozattal rendelkezik. (4) az 1. melléklet 11. pontjában meghatározott foglalkozási ág (munkakör) esetében az a személy, aki Magyarországon forgalomba hozható beépített tűzjelző berendezések, rendszerek valamely (legalább egy) gyártójától, vagy annak hivatalos forgalmazójától szerelési, telepítési oktatásban részült és erről írásos nyilatkozattal rendelkezik. 11

12 (5) az 1. melléklet 12. pontjában meghatározott foglalkozási ág (munkakör) esetében az a személy, aki Magyarországon forgalomba hozható beépített tűzoltó berendezések, rendszerek valamely (legalább egy) nedves oltóközeggel működő és legalább egy gáz oltóközeggel működő rendszer gyártójától, vagy annak hivatalos forgalmazójától szerelési, telepítési oktatásban részült és erről írásos nyilatkozattal rendelkezik. (6) az 1. melléklet 13. pontjában meghatározott foglalkozási ág (munkakör) esetében az a személy, aki Magyarországon forgalomba hozható hő- és füstelvezető berendezések, rendszerek valamely (legalább egy) gyártójától, vagy annak hivatalos forgalmazójától szerelési, telepítési oktatásban részült és erről írásos nyilatkozattal rendelkezik. 12

13 13

14 Miért szükséges a 27/2009. (X.29.) ÖM rendelet módosításakor a tűzvédelmi szakvizsgához kötött egyes foglalkozási ágak és munkakörök gyakorlásának feltételét szabni (6. ) A tervezet rendelet 1. melléklet és 15. pontjában meghatározott foglalkozási ágak (munkakörök) esetében a foglalkozási ág szakszerű gyakorlásához szükségesnek tartjuk, hogy a terület elméleti oktatásán kívül legalább egy (illetve egyes foglalkozási ágak esetén legalább 2 külön típusú) tűzvédelmi rendszert gyártó, vagy annak képviselője az adott rendszerről betanítsa a foglalkozási ágat művelni kívánó személyt. Jelenleg az e területen dolgozó szakemberek igen kis része vett részt ilyen oktatáson, amelynek eredménye a rossz minőségű, szakszerűtlen munkavégzés. Azon foglalkozási ágaknál, ahol legalább két rendszer megismerését javasoljuk, ott a szakterületnek legalább két, jelentősen eltérő ága van, amelyek mindegyikét célszerű megismernie a szakembernek. 14

15 Miért szükséges a 27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet módosításakor a rendelet hatályát a tűzállóságot növelő bevonati rendszerek, burkolatok alkalmazását, (felhordás, burkolás) ellenőrzését, felülvizsgálatát, javítását végző szakemberekre is kiterjeszteni? 15

16 A tűzállóságot növelő bevonati rendszerek, burkolatok nemcsak vagyonvédelmi, hanem életvédelmi funkciót is szolgálnak. Jelenleg sem a kivitelezés, sem az ellenőrzés, felülvizsgálat, javítás végzésének feltételei nem szabályozottak, ezt a tevékenységet bárki, mindennemű hozzáértés nélkül is végezheti. Kivitelezés, ellenőrzés, felülvizsgálat, javítás tűzvédelmi szakvizsgához való kötésével biztosítható a megfelelő jogszabályi háttér, elméleti ismeretanyag és a gyakorlati, gyártói előírások ismeretének elsajátítása és ezen ismeretek számonkérése. Ezen ismeretek nélkül a jogszabályi követelményektől eltérő, nem kellően hatékony rendszerek létesülhetnek A szakszerűtlen kivitelezés (felhordás, burkolás), ellenőrzés, felülvizsgálat és javítás hatástalan rendszereket, szerkezeteket, hamis biztonságérzetet eredményezhet, és ez tűz esetén potenciális életveszélyt jelenthet. 16

17 Miért szükséges a 27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet módosításakor a rendelet hatályát a tűzgátló nyílászáró-szerkezetek beépítését, javítását, karbantartását végző szakemberekre is kiterjeszteni? 17

18 A tűzgátló nyílászáró-szerkezetek nemcsak vagyonvédelmi, hanem életvédelmi funkciót is szolgálnak. Jelenleg sem a kivitelezés, sem az ellenőrzés, felülvizsgálat, javítás végzésének feltételei nem szabályozottak, ezt a tevékenységet bárki, mindennemű hozzáértés nélkül is végezheti. Kivitelezés, ellenőrzés, felülvizsgálat, javítás tűzvédelmi szakvizsgához való kötésével biztosítható a megfelelő jogszabályi háttér, elméleti ismeretanyag és a gyakorlati, gyártói előírások ismeretének elsajátítása és ezen ismeretek számonkérése Ezen ismeretek nélkül a jogszabályi követelményektől eltérő, nem kellően hatékony rendszerek létesülhetnek..a szakszerűtlen kivitelezés (tokrögzítési és szerelési hézag kitöltési problémák, szakszerűtlen ajtólap és szerelvény beállítás, nem kompatibilis alkotóelemek alkalmazása), ellenőrzés, felülvizsgálat és javítás hatástalan rendszereket, szerkezeteket, hamis biztonságérzetet eredményezhet, és ez tűz esetén potenciális életveszélyt jelenthet. 18

19 Miért szükséges a 27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet módosításakor a rendelet hatályát a tűzszakasz lezárások, réstömítő rendszerek kivitelezését, javítását és karbantartását végző szakemberekre is kiterjeszteni? 19

20 A tűzszakasz lezáró, réstömítő rendszerek, nemcsak vagyonvédelmi, hanem életvédelmi funkciót is szolgálnak. Jelenleg sem a kivitelezés, sem az ellenőrzés, felülvizsgálat, javítás végzésének feltételei nem szabályozottak, ezt a tevékenységet bárki, mindennemű hozzáértés nélkül is végezheti. Kivitelezés, ellenőrzés, felülvizsgálat, javítás tűzvédelmi szakvizsgához való kötésével biztosítható a megfelelő jogszabályi háttér, elméleti ismeretanyag és a gyakorlati, gyártói előírások ismeretének elsajátítása és ezen ismeretek számonkérése. Ezen ismeretek nélkül a jogszabályi követelményektől eltérő, nem kellően hatékony rendszerek létesülhetnek. A szakszerűtlen kivitelezés, ellenőrzés, felülvizsgálat és javítás hatástalan rendszereket, szerkezeteket, hamis biztonságérzetet eredményezhet, és ez tűz esetén potenciális életveszélyt jelenthet. 20

21 Miért szükséges a 27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet módosításakor a rendelet hatályát a hő- és füstelvezető berendezésekre is kiterjeszteni? 21

22 TSZVSZ javaslata a tűzvédelmi szakvizsga módosítására A 9/2008.(II. 22.) ÖTM rendelet 5. rész I/2. fejezet alapján beépített tűzvédelmi berendezés a beépített jelző, beépített oltó és a beépített hő és füstelvezető berendezés. A 32/1997.(V. 9.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról és munkakörökről a beépített tűzvédelmi berendezések tervezési jogosultságát, felülvizsgálatának, javításának, és karbantartásának végzését szabályozta, azaz még mindhárom berendezésfajtára kiterjedt. 22

23 A jelenleg hatályos 27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól már csak a beépített jelző és oltó berendezésekre vonatkozik, a szabályozásból kikerült a hő és füstelvezető berendezés. A hő és füstelvezető rendszer visszaemelése a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörök közé a következők miatt indokolt: 23

24 A hő és füstelvezető rendszerek nemcsak vagyonvédelmi, hanem életvédelmi funkciót is szolgálnak. Jelenleg sem a tervezés/kivitelezés, sem a felülvizsgálat/karbantartás végzésének feltételei nem szabályozottak, ezt a tevékenységet bárki, mindennemű hozzáértés nélkül is végezheti. A tervezés/kivitelezés és a felülvizsgálat/karbantartás tűzvédelmi szakvizsgához való kötésével biztosítható a megfelelő jogszabályi háttér, elméleti ismeretanyag és a gyakorlati, gyártói előírások ismeretének elsajátítása és ezen ismeretek számonkérése. Ezen ismeretek nélkül a hő és füstelvezető berendezések optimálistól eltérő tervezésével költséges, de nem kellően hatékony rendszerek létesülhetnek. A szakszerűtlen felülvizsgálat és karbantartás üzemképtelen rendszereket, hamis biztonságérzetet eredményezhet, és ez tűz esetén potenciális életveszélyt jelenthet, főleg nagyforgalmú épületek esetében. 24

25 Köszönöm figyelmüket! 25

Beszállítói Fórum. Százhalombatta, 2010. december 20. Varga Attila Finomítás FF és EBK

Beszállítói Fórum. Százhalombatta, 2010. december 20. Varga Attila Finomítás FF és EBK Beszállítói Fórum Százhalombatta, 2010. december 20. Varga Attila Finomítás FF és EBK Tartalomjegyzék Védőeszköz Leválasztótranszformátor EBK Kiskönyv Tűzvédelmi szakvizsga Védőeszköz Védőeszköz Védőeszköz

Részletesebben

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet 1. oldal 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes

Részletesebben

Magyar joganyagok - 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet - a tűzvédelmi szakvizsgára kötel 2. oldal 2. 1 Szakvizsgával összefüggő oktatásszervező (a további

Magyar joganyagok - 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet - a tűzvédelmi szakvizsgára kötel 2. oldal 2. 1 Szakvizsgával összefüggő oktatásszervező (a további Magyar joganyagok - 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet - a tűzvédelmi szakvizsgára kötel 1. oldal 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a

Részletesebben

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól A tűz elleni védekezésről,

Részletesebben

53/2005. (XI. 10.) BM rendelet. a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól

53/2005. (XI. 10.) BM rendelet. a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól 53/2005. (XI. 10.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Részletesebben

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól

Részletesebben

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről

Részletesebben

Eddig mindössze 1 oktatásszervezői jogosultságot töröltek. 20 kérelmezőt elutasítottak, 13 kérelmezőt pedig átirányítottak.

Eddig mindössze 1 oktatásszervezői jogosultságot töröltek. 20 kérelmezőt elutasítottak, 13 kérelmezőt pedig átirányítottak. Szakvizsgáztatók, vizsgaszervezők minden mennyiségben Bizonyos munkakörökben tűzvédelmi szakvizsgát kell tenni a dolgozóknak. A vizsga előtt pedig tanfolyamon kell az ismereteket elsajátítani, amit csak

Részletesebben

Jogszabályi változások, A katasztrófavédelem jövője. Bérczi László tűzoltó ezredes Főfelügyelő, BM OKF Tűzoltósági Főfelügyelőség

Jogszabályi változások, A katasztrófavédelem jövője. Bérczi László tűzoltó ezredes Főfelügyelő, BM OKF Tűzoltósági Főfelügyelőség Jogszabályi változások, A katasztrófavédelem jövője Bérczi László tűzoltó ezredes Főfelügyelő, BM OKF Tűzoltósági Főfelügyelőség A Kat. törvénycsomag Szervezeti változások A tervezet értelmében a hivatásos

Részletesebben

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei 34700 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 146. szám V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei A belügyminiszter 45/2011. (XII. 7.) BM rendelete a tûzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról,

Részletesebben

A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete

A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga

Részletesebben

Aktuális és jövőbeni jogszabályi változások a bejelentés köteles tűzvédelmi szolgáltatások terén

Aktuális és jövőbeni jogszabályi változások a bejelentés köteles tűzvédelmi szolgáltatások terén Aktuális és jövőbeni jogszabályi változások a bejelentés köteles tűzvédelmi szolgáltatások terén Barta-Vámos László tű. százados 2013.06.05-06. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

A Belügyminiszter. /2016. ( ) BM rendelete

A Belügyminiszter. /2016. ( ) BM rendelete A Belügyminiszter /2016. ( ) BM rendelete a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsgáztatás

Részletesebben

VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok

VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Járművekbe épített tűzjelző- és tűzoltó berendezések Karbantartási, üzemeltetési tapasztalatok Előadó: Garai Tamás Tűzvédelmi mérnök Tűzjelző berendezés tervező

Részletesebben

A tűzvédelmi szakvizsgáztatást szabályozó rendeletek összehasonlítása

A tűzvédelmi szakvizsgáztatást szabályozó rendeletek összehasonlítása 2. melléklet A tűzvédelmi szakvizsgáztatást szabályozó rendeletek összehasonlítása 53/2005. (XI. 10.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga

Részletesebben

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Általános Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Dr. Bérczi László tű.

Részletesebben

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA I. KATONAI HATÓSÁGI KONFERENCIA Balatonkenese, 2012. május 8 9. BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA Készítette: Fóti Zoltán vezető tanácsos HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum

Részletesebben

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Dr. Bérczi László tű. dandártábornok

Részletesebben

Építőipari tűzvédelmi rendszerek szükséges átadási dokumentumai.

Építőipari tűzvédelmi rendszerek szükséges átadási dokumentumai. Építőipari tűzvédelmi rendszerek szükséges átadási dokumentumai. Miért aktuális ez a téma Kivitelezés minőségének hatása a tűzvédelem területén: 1. Egységes szabályok (alapkövetelmények) kivitelezők részére

Részletesebben

27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet

27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet a tőzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökrıl, a tőzvédelmi szakvizsgával összefüggı oktatásszervezésrıl

Részletesebben

A belügyminiszter. /2011. ( ) BM rendelete

A belügyminiszter. /2011. ( ) BM rendelete 1 A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete a bejelentésköteles tűzvédelmi szolgáltatási tevékenységek megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről

Részletesebben

Tűzoltó készülék forgalmazás, karbantartás veszélyei

Tűzoltó készülék forgalmazás, karbantartás veszélyei Tűzoltó készülék forgalmazás, karbantartás veszélyei 2012. június 13. Balatonföldvár megnyitó Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető BM OKF Tűzvédelmi Főosztály 50/2011. (XII. 20.) BM rendelet - a bejelentésköteles

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A MOL Nyrt. (Százhalombatta, Tiszaújváros, Zalaegerszeg, Algyő és Komárom) területén tartott EBK oktatásához.

TÁJÉKOZTATÓ. A MOL Nyrt. (Százhalombatta, Tiszaújváros, Zalaegerszeg, Algyő és Komárom) területén tartott EBK oktatásához. TÁJÉKOZTATÓ I. EBK OKTATÁS A MOL Nyrt. (Százhalombatta, Tiszaújváros, Zalaegerszeg, Algyő és Komárom) területén tartott EBK oktatásához. A FER Tűzoltóság és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: FER) a MOL Nyrt-vel,

Részletesebben

Construma 2010. 04.15.

Construma 2010. 04.15. TŰZVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS VÁLLALKOZÓK SZÖVETSÉGE Construma 2010. 04.15. Van megoldás az elavult, helytelen kialakítású, rossz tűzvédelmi adottságú épületek biztonságának növelésére. Napjainkban a zöldmezős

Részletesebben

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról. Általános rész

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról. Általános rész A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról A tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával

Részletesebben

Hő- és füstelvezető rendszer időszakos karbantartási tapasztalatai

Hő- és füstelvezető rendszer időszakos karbantartási tapasztalatai Hő- és füstelvezető rendszer időszakos karbantartási tapasztalatai Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok 2016. szeptember 14. Szabó Mónika Halas Tűzvédelem Kft. Karbantartási munkavégzés feltételei Tűzvédelmi

Részletesebben

Az OTSZ használati szabályainak főbb változásai

Az OTSZ használati szabályainak főbb változásai Az OTSZ használati szabályainak főbb változásai Országos Tűzvédelmi Konferencia Visegrád, 2011. szeptember 16. 2011. szeptember 16. Borsos Tibor tűzvédelmi szakértő 1 Tűzveszélyességi osztályba sorolás:

Részletesebben

tervezői tevékenység

tervezői tevékenység 1 A tervezői tevékenység jogszabályai és az MMK új szabályozásának helyzete LAKITELEK 2013. december 10. 2 Az építészeti-műszaki tervezési tevékenységgel kapcsolatos előírások 3 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK Étv.

Részletesebben

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról 1

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról 1 Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról 1 A tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő

Részletesebben

Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása

Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása Katasztrófavédelem Tűzvédelem Polgári védelem Iparbiztonság Katasztrófavédelem szervezeti felépítése Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

A Gál Ferenc Főiskola Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Intézete 2012. február 1- től indította el felnőttképzési tevékenységét.

A Gál Ferenc Főiskola Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Intézete 2012. február 1- től indította el felnőttképzési tevékenységét. KÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG KÉPZÉSI PORTFOLIÓ, SZAKMAI GYAKORLATI KÉPZÉS ÉS BÁZIS, FELNŐTTKÉPZÉS, KÉPZÉSI EREDMÉNYESSÉG, KÉPZÉSFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG, NEMZETKÖZI DIMENZIÓ, TEHETSÉGGONDOZÁS A Gál Ferenc Főiskola

Részletesebben

Szeretettel köszöntöm az előadás hallgatóit!

Szeretettel köszöntöm az előadás hallgatóit! Szeretettel köszöntöm az előadás hallgatóit! Út a Minősített Tűzvédelmi Vállalkozás cím eléréséig Tűzvédelmi Szakmai Nap 2018.06.07. Budapest, Lurdy Ház A tűzvédelemmel kapcsolatos minden tevékenység:

Részletesebben

Magyarországon. gon szeptember 19. zados kiemelt főreferensf. Belügyminiszt. gyminisztérium

Magyarországon. gon szeptember 19. zados kiemelt főreferensf. Belügyminiszt. gyminisztérium Tűzvédelmi célúc termékek forgalmazása, tűzvédelmi szolgáltat ltatások végzv gzése Magyarországon gon 2013. szeptember 19. Barta-Vámos LászlL szló tű.. százados zados kiemelt főreferensf Tűzvédelmi FőosztF

Részletesebben

A SZABVÁNYÜGYI KÖZLÖNYBEN 2008. III. NEGYEDÉVBEN KÖZZÉTETT FONTOSABB KATASZTRÓFAVÉDELMET, ILLETVE TŰZVÉDELMET ÉRINTŐ SZABVÁNYOK

A SZABVÁNYÜGYI KÖZLÖNYBEN 2008. III. NEGYEDÉVBEN KÖZZÉTETT FONTOSABB KATASZTRÓFAVÉDELMET, ILLETVE TŰZVÉDELMET ÉRINTŐ SZABVÁNYOK TŰZVÉDELMET ÉRINTŐ SZABVÁNYOK *MSZ EN 443:2008 *MSZ EN 1439:2008 *MSZ EN 1440:2008 Védősisakok épületekben és más szerkezetekben végzett tűzoltáshoz (MSZ EN 443:2003 helyett, SzK: 8) LPG-berendezések és

Részletesebben

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról. Általános rész

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról. Általános rész A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról A tűzoltóságok és a Magyar Honvédség tűzvédelmi szerveinek együttműködési rendjéről, valamint egyes tűzvédelmi

Részletesebben

TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség

TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Út a Minősített Tűzvédelmi Vállalkozás cím eléréséig. Országos Tűzvédelmi Konferencia 2013.10.21-22 Vecsés A tűzvédelemmel kapcsolatos minden tevékenység: - tervezés - engedélyeztetés - kivitelezés - ellenőrzés

Részletesebben

MUNKA- ÉS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA Budapest, 2013. FEBRUÁR 5. tűzvédelmi szakvizsga rendelet 2012, 2013 évi változásai

MUNKA- ÉS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA Budapest, 2013. FEBRUÁR 5. tűzvédelmi szakvizsga rendelet 2012, 2013 évi változásai MUNKA- ÉS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA Budapest, 2013. FEBRUÁR 5. tűzvédelmi szakvizsga rendelet 2012, 2013 évi változásai Dobai Róbert 06-70-332-8318 D-M-M-D Kft. tűz-munkavédelmi szaktanácsadó 1 45/2011. (XII.

Részletesebben

Változások műszaki követelményekben

Változások műszaki követelményekben Változások műszaki követelményekben (2008. március) Szabados László tű. szds. 1 9/2008. (II.22.) ÖTM r. OTSZ 1. rész TŰZOLTÓ TECHNIKAI ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK I. FEJEZET TŰZOLTÓ KÉSZÜLÉKEK KARBANTARTÁSA

Részletesebben

A tűzoltó készülékek elhelyezése az új OTSZ szerint

A tűzoltó készülékek elhelyezése az új OTSZ szerint A tűzoltó készülékek elhelyezése az új OTSZ szerint Országos Tűzvédelmi Konferencia, 2014. október 2. Szabados László tű. alezredes kiemelt főreferens Legalább egy darab tűzoltó készülék Hatályos előírások

Részletesebben

Tűzjelző és tűzoltó berendezések általános követelményei. Előadó: Ambrus István tűzoltó alezredes

Tűzjelző és tűzoltó berendezések általános követelményei. Előadó: Ambrus István tűzoltó alezredes Tűzjelző és tűzoltó berendezések általános követelményei Előadó: Ambrus István tűzoltó alezredes A szabályozás fejlődése Kötelező szabványok 2/2002 Bm rendelet 9/2008 ÖTM rendelet 28/2011 Bm rendelet Tervezés,

Részletesebben

Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT

Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT Tűzvédelem Tűzmegelőzés Tűzoltás Tűzvizsgálat Az égés feltétele Oxigén Gyulladási hőmérséklet Éghető anyag Az oxigén szerepe az égésben A levegő oxigéntartalma 21 % 21-18

Részletesebben

Az előadás tartalma Jogszabályi hátterek A Tűzvédelmi Szakvizsgáról Országos Tűzvédelmi Szabályzat Égéselmélet Alapvető tűzoltási módok Tűzoltó készülékek Palackok kezelése Robbanóképes közegek, robbanásvédelem

Részletesebben

Hő és füst elleni védelem

Hő és füst elleni védelem Hő és füst elleni védelem Karbantartás TvMI Nagy Katalin Ludor Kft. Siófok, 2016. június 2. TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Szakmai Nap Siófok, 2016. június 2. TvMI csapatmunka Tagok: 1. Nagy Katalin

Részletesebben

az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogadás ideje postai úton (3301 Eger, Pf.: 253.)

az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogadás ideje postai úton (3301 Eger, Pf.: 253.) ügy fajtája/ típusa Hatáskörrel rendelkező szerv Hatáskör átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv Az eljáró szerv illetékességi az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok i illetékek (igazgatási

Részletesebben

Az "új" OTSZ legfontosabb szempontjai a kivitelezők és üzemeltetők szemszögéből

Az új OTSZ legfontosabb szempontjai a kivitelezők és üzemeltetők szemszögéből Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és Veszprém Megyei Mérnöki Kamara Őszi Építőipari Fórum Az "új" OTSZ legfontosabb szempontjai a kivitelezők és üzemeltetők szemszögéből Készítette: Tel.: +36

Részletesebben

Gépészeti és elektromos áttörések tűzvédelmi lezárások, légtechnikai burkolatok kivitelezése

Gépészeti és elektromos áttörések tűzvédelmi lezárások, légtechnikai burkolatok kivitelezése Gépészeti és elektromos áttörések tűzvédelmi lezárások, légtechnikai burkolatok kivitelezése lágy lezárások (A1 közetgyapottal, tűzvédelmi bevonattal tömítve) EI30-tól EI120-ig Megoldások széles skálája

Részletesebben

54/2014. / XII. 5. / BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0

54/2014. / XII. 5. / BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0 54/2014. / XII. 5. / BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0 Magyar Közlöny 166. szám Előadó: Kukucska István tűz,- és munkavédelmi szakmenedzser kukucskatuz@chello.hu Bemutatkozás Kukucska

Részletesebben

50/2011.(XII.20) BM. rendelettel. kapcsolatos feladatok megbeszélése

50/2011.(XII.20) BM. rendelettel. kapcsolatos feladatok megbeszélése 50/2011.(XII.20) BM. rendelettel (a bejelentés köteles tűzvédelmi szolgáltatási tevékenységek megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól) kapcsolatos feladatok megbeszélése TSZVSZ Tűzvédelmi

Részletesebben

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról 2013.01.18-tól hatályos szöveg! A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról A tűzoltóságok és a Magyar Honvédség tűzvédelmi szerveinek együttműködési

Részletesebben

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet

45/2011. (XII. 7.) BM rendelet 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet a tőzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökrıl, a tőzvédelmi szakvizsgával összefüggı oktatásszervezésrıl és a tőzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól

Részletesebben

OTSZ 5.0 konferencia

OTSZ 5.0 konferencia OTSZ 5.0 konferencia Kockázati egységek / kockázati osztálya Nagyon alacsony kockázati osztály: NAK Alacsony kockázati osztály: Közepes kockázati osztály: Magas kockázati osztály: AK KK MK MÉRTÉKADÓ KOCKÁZATI

Részletesebben

Minősítések és ami mögöttük van. Mit, kinek és mivel kell igazolni? Nyílászárók teljesítményigazolása

Minősítések és ami mögöttük van. Mit, kinek és mivel kell igazolni? Nyílászárók teljesítményigazolása Minősítések és ami mögöttük van Mit, kinek és mivel kell igazolni? Nyílászárók teljesítményigazolása Nyílászárók teljesítményigazolása 1. Jogi és szabályozási környezet 2. Követelmények 3. Követelmények

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv

Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv Tűzvédelmi Műszaki Irányelv Nagy Katalin TMKE elnöke Visegrád, 2014. 10. 02. TSZVSZ - Országos Tűzvédelmi Konferencia Szabályozási célok TMMK a jogszabály követelményeit

Részletesebben

TŰZVÉDELMI ELZÁRÓK KARBANTARTÁSA FÜST- ÉS TŰZVÉDELMI CSAPPANTYÚK IDŐSZAKOS KARBANTARTÁSA

TŰZVÉDELMI ELZÁRÓK KARBANTARTÁSA FÜST- ÉS TŰZVÉDELMI CSAPPANTYÚK IDŐSZAKOS KARBANTARTÁSA TŰZVÉDELMI ELZÁRÓK KARBANTARTÁSA FÜST- ÉS TŰZVÉDELMI CSAPPANTYÚK IDŐSZAKOS KARBANTARTÁSA Füst- és csappantyúk karbantartásának alapfogalmai o ciklusidő: két egymást követő ellenőrzés, felülvizsgálat vagy

Részletesebben

Tartalom. A villamos berendezés és a tűz kapcsolata. A tűzvédelem szabályozásának problémái. A Tűzvédelmi Munkabizottság munkája 09.01.

Tartalom. A villamos berendezés és a tűz kapcsolata. A tűzvédelem szabályozásának problémái. A Tűzvédelmi Munkabizottság munkája 09.01. 09.01.2011 2 Tartalom A villamos berendezés és a tűz kapcsolata A tűzvédelem szabályozásának problémái A Tűzvédelmi Munkabizottság munkája 09.01.2011 3 Villamos tüzek A tűzesetek vezető okai között szerepel*:

Részletesebben

OTSZ 5.0 használati előírások

OTSZ 5.0 használati előírások OTSZ 5.0 használati előírások Visegrád, 2014. október 03. előadó: Borsos Tibor tűzvédelmi szakértő az építmények tűzvédelmi használati előírásainak számítanak a XVIII. fejezet HASZNÁLATI SZABÁLYOK XIX.

Részletesebben

felülvizsg lvizsgálatalata

felülvizsg lvizsgálatalata Tűzoltó készülékek forgalmazása, karbantartása, tűzoltt zoltó vízforrások felülvizsg lvizsgálatalata Tűzvédelmi szolgáltat ltatók k szakmai továbbk bbképzése 2013. június 5-6. 5 Szabados László tű. őrnagy

Részletesebben

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság Hatósági ellenőrzés szabálytalanság legkisebb legnagyobb 1. előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő 100 000 1 000 000 2. szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási 200 000 3 000 000 tevékenységben

Részletesebben

TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK

TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek Szabványok Egyedi megoldások Új szemlélet 2016. október 5. Hegedűs Csaba tű. alez. TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK

Részletesebben

54/2014. / XII. 5. / BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0

54/2014. / XII. 5. / BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0 54/2014. / XII. 5. / BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0 Magyar Közlöny 166. szám Előadó: Kukucska István tűz,- és munkavédelmi szakmenedzser kukucskatuz@chello.hu Bemutatkozás Kukucska

Részletesebben

Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető

Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztály Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető A megújult tűzvédelmi hatósági szervezetrendszer, a tűzvédelmi hatósági

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. r e n d e l e t e

A gazdasági és közlekedési miniszter. r e n d e l e t e III-3R/218/1/2006. T E R V E Z E T A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. ( ) GKM r e n d e l e t e a cseppfolyós propán-, butángázok és ezek elegyei tartályban vagy palackban történő forgalmazásának

Részletesebben

Hő- és füstelvezetés az új OTSZ tükrében. Öt kérdés - egy válasz. Vagy több?

Hő- és füstelvezetés az új OTSZ tükrében. Öt kérdés - egy válasz. Vagy több? Hő- és füstelvezetés az új OTSZ tükrében. Öt kérdés - egy válasz. Vagy több? TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Szakmai nap Siófok, 2011. 11. 17. Nagy Katalin Füsthőmérséklet Tűz keletkezése Teljesen kifejlődött

Részletesebben

TŰZGÁTLÓ NYÍLÁSZÁRÓK JELÖLÉSE

TŰZGÁTLÓ NYÍLÁSZÁRÓK JELÖLÉSE TŰZGÁTLÓ NYÍLÁSZÁRÓK JELÖLÉSE Fogalom meghatározások 1. Tűzgátló nyílászárók 2. Füstgátló nyílászárók 3. Tűzállósági teljesítmény jellemzői 4. Osztályozási lehetőségek szerkezeti típusonként 1.Tűzgátló

Részletesebben

Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat

Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat Nézzük meg az előzményeket! 2/2002 (I.23.) BM rendelet Ellenőrzés, javítás: Olyan műszaki és adminisztratív tevékenységek összessége, amelynek

Részletesebben

A karbantartásra vonatkozó általános feltételek a TvMI-ben

A karbantartásra vonatkozó általános feltételek a TvMI-ben A karbantartásra vonatkozó általános feltételek a TvMI-ben Siófok. 2016.11.14. Heizler György Ki miért felel? Beavatkozási szintek OTSZ mi a karbantartás? 69. karbantartás: mindazon intézkedések, tevékenységek

Részletesebben

VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2015.02.02. Villámvédelem. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás.

VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2015.02.02. Villámvédelem. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás. Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2014 2015. február 2. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás Tartalom, tervezői jogosultságok A tervezés

Részletesebben

375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet. a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól

375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet. a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól Hatályos: 2015.03.05-2015.08.31 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól A Kormány a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Részletesebben

Az új OTSZ kockázati osztályok

Az új OTSZ kockázati osztályok Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztály Az új OTSZ kockázati osztályok TSZVSZ Országos Tűzvédelmi Konferencia * 2014/10/02 Wagner Károly tű. alezredes Kockázati

Részletesebben

A belügyminiszter. Az R. 1. melléklet I. fejezet 2.4. pont d) és i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

A belügyminiszter. Az R. 1. melléklet I. fejezet 2.4. pont d) és i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: A belügyminiszter /2017. ( ) BM rendelete az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátos tűzvédelmi követelményekről és a hatóságok tevékenysége során azok érvényesítésének módjáról szóló 5/2015 (II.27.)

Részletesebben

Tűzvédelmi jogszabályok aktualitásai Tűzjelző rendszerekkel kapcsolatos hatósági tapasztalatok

Tűzvédelmi jogszabályok aktualitásai Tűzjelző rendszerekkel kapcsolatos hatósági tapasztalatok Tűzvédelmi jogszabályok aktualitásai Tűzjelző rendszerekkel kapcsolatos hatósági tapasztalatok V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok 2016.09.14-15. Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető BM OKF Tűzmegelőzési

Részletesebben

Barta-Vámos László tű. százados

Barta-Vámos László tű. százados Piacfelügyeleti hatóság a tűzvédelemben Barta-Vámos László tű. százados BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi

Részletesebben

Tűzvédelmi Szakmai Nap , Budapest, Lurdy Ház

Tűzvédelmi Szakmai Nap , Budapest, Lurdy Ház Szerkezetek tűzvédelmi megfelelőségének igazolása az építészeti tűzvédelemben Marlovits Gábor a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Építészeti Tűzvédelmi Tagozatának vezetője gabor.marlovits@etexgroup.com,

Részletesebben

TvMI TŰZOLTÓ KÉSZÜLÉKEK FELÜLVIZSGÁLATA, KARBANTARTÁSA

TvMI TŰZOLTÓ KÉSZÜLÉKEK FELÜLVIZSGÁLATA, KARBANTARTÁSA TvMI TŰZOLTÓ KÉSZÜLÉKEK FELÜLVIZSGÁLATA, KARBANTARTÁSA ddd Országos Tűzvédelmi Konferencia 2016. november 15. Siófok, Hotel Magistern Sinkó László Hesztia Kft. kereskedelmi igazgató Bevezető 12. Tűzvédelmi

Részletesebben

alapvető eljárási szabályok az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogad ás ideje

alapvető eljárási szabályok az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogad ás ideje i ügy fajtája/eljárás típusa Hatáskörrel rendelkező szerv Hatáskör átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv Az eljáró szerv területe az ügyintézéshez dokumentumok, okmányok eljárási illetékek (igazgatási

Részletesebben

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Mészáros János A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Álom és valóság Nulladik mese Megcsörrent a telefonom (1) első mese: Tűzgátló ablak(ok)ra van szükség.

Részletesebben

S T A B I L A N A Z É L V O N A L B A N.

S T A B I L A N A Z É L V O N A L B A N. S T A B I L A N A Z É L V O N A L B A N. Tűzvédelem egy építőipari fővállalkozó szemszögéből Összeállította: Reiger László vállalkozási főmérnök VER-BAU KFT. Kecskemét S T A B I L A N A Z É L V O N A L

Részletesebben

a NAT-6-0031/2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-6-0031/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-6-0031/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az Építésügyi Minõségellenõrzõ Innovációs Kht. Tanúsítási és Ellenõrzési Iroda (1113 Budapest, Diószegi út

Részletesebben

OTSZ 5.0 konferencia

OTSZ 5.0 konferencia OTSZ 5.0 konferencia Biztonsági világítás, biztonsági jelzések és menekülési útirányt jelző rendszer. Biztonsági világítás, biztonsági jelzések és menekülési útirányt jelző rendszer. Biztonsági világítás,

Részletesebben

I. - ÚJ OTSZ előírás a Tűzvédelmi

I. - ÚJ OTSZ előírás a Tűzvédelmi TŰZVÉDELMI ÉS MUNKAVÉDELMI MEGBÍZOTT KÉPZÉS Tisztelt Asszonyom/Uram! Bizonyára már Ön is értesült a kollégáktól illetve a médiából, hogy a tűzvédelem területén 2015. március 5-től új korszak kezdődött,

Részletesebben

PS tűzgátló mandzsetta egy külső, horganyzott vagy rozsdamentes acél fémházból, valamint rugalmas PS-25 tűzvédelmi szalagból áll.

PS tűzgátló mandzsetta egy külső, horganyzott vagy rozsdamentes acél fémházból, valamint rugalmas PS-25 tűzvédelmi szalagból áll. Leírás PS tűzgátló mandzsetta egy külső, horganyzott vagy rozsdamentes acél fémházból, valamint rugalmas PS-25 tűzvédelmi szalagból áll. A PS-25 tűzvédelmi szalag speciális grafittal és adalékokkal készül,

Részletesebben

Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok

Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok TŰZVÉDELEM 2 Tűzjelzés Az a személy, aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak, vagy ha

Részletesebben

Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság. A Villamos Tűzvédelmi Műszaki Irányelv

Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság. A Villamos Tűzvédelmi Műszaki Irányelv Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság A Villamos Tűzvédelmi Műszaki Irányelv Előzmények A tűzvédelem szabályrendszerének általános problémái: 2 - Tűzveszélyességi osztályba sorolás problematikája

Részletesebben

2015. évi MUNKATERVE

2015. évi MUNKATERVE Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzvédelmi Tanácsadó Testület H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Szám: 5/2015.TTT Jóváhagyom: Dr. Bakondi György sk.

Részletesebben

TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium

TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium TŰZVÉDELEM Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 2014. december 5.-én kiadásra került az új 54/2014 BM rendelet, az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. A jogszabály

Részletesebben

Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat és környezete

Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat és környezete Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztály Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat és környezete TSZVSZ Országos Tűzvédelmi Konferencia 2014. október 2. Érces

Részletesebben

Szeretettel köszönti Önöket a

Szeretettel köszönti Önöket a Szeretettel köszönti Önöket a A tevékenységi köre - Tűzgátló- és egyéb technikai fém nyílászárók fejlesztése, gyártása - Tűzgátló üvegek gyártása (EI30, EI60, EI90) - Voest Alpine típusú szerkezetek gyártása

Részletesebben

Az OTSZ jelenlegi módosításai az új OTSZ elvei és struktúrája

Az OTSZ jelenlegi módosításai az új OTSZ elvei és struktúrája Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos TűzoltT zoltósági FőfelF felügyelőség Tűzvédelmi FőosztF osztály Az OTSZ jelenlegi módosításai az új OTSZ elvei és struktúrája 2012. OKTÓBER 18-19. Érces Ferenc

Részletesebben

Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat

Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat 2/2002 (I.23.) BM rendelet Ellenőrzés, javítás: Olyan műszaki és adminisztratív tevékenységek összessége, amelynek célja a tűzoltó készülék

Részletesebben

Tűzállóságot növelő bevonati rendszerek és burkolatok kialakítása, felülvizsgálata és karbantartása

Tűzállóságot növelő bevonati rendszerek és burkolatok kialakítása, felülvizsgálata és karbantartása Tűzállóságot növelő bevonati rendszerek és burkolatok kialakítása, felülvizsgálata és karbantartása + A TvMI 12.1 tervezetében: 13. Tűzgátló lezárások 16. Tűzvédelmi célú bevonati rendszerek 17. Tűzállóságot

Részletesebben

7.1. A társadalom tagjainak tűzvédelmi nevelése

7.1. A társadalom tagjainak tűzvédelmi nevelése 1 7. RÉSZ A TŰZVÉDELMI OKTATÁS, A TŰZVÉDELMI SZAKVIZSGA ÉS A TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS Segédanyag az OMKT Kft.- n folyó Tűzvédelmi előadó szakképzéshez. Budapest, 2011. november Szerkesztő: Duruc József

Részletesebben

Megnyitó előadás Nemzetközi tűzvédelmi konferenciára. Hajdúszoboszló, május 27.

Megnyitó előadás Nemzetközi tűzvédelmi konferenciára. Hajdúszoboszló, május 27. Megnyitó előadás Nemzetközi tűzvédelmi konferenciára Hajdúszoboszló, 2010. május 27. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarországon a tűzvédelemmel foglalkozó országos szervezet az Országos Katasztrófavédelmi

Részletesebben

Függönyfalak. Karbantartás és Felülvizsgálat TvMI

Függönyfalak. Karbantartás és Felülvizsgálat TvMI Függönyfalak Karbantartás és Felülvizsgálat TvMI Függönyfalak Függönyfalak OTSZ 5.0 függönyfal: olyan nem teherhordó, térelhatároló falszerkezet, amelyet az épület teherhordó szerkezeteire, általában födémeire

Részletesebben

Tartalom. Tisztelt Előfizetőnk! Kérdése van? A hónap témája. 2012. február IV. évfolyam 2.szám 1 A HÓNAP TÉMÁJA 10 OLVASÓINK KÉRDEZTÉK

Tartalom. Tisztelt Előfizetőnk! Kérdése van? A hónap témája. 2012. február IV. évfolyam 2.szám 1 A HÓNAP TÉMÁJA 10 OLVASÓINK KÉRDEZTÉK Tűzvédelem Gyakorlati útmutató tűzvédelmi szakemberek, munkavédelmi szakemberek, üzemeltetők, cégvezetők részére Szakmai folyóirat 2012. február IV. évfolyam 2.szám Szaklapunk jelenlegi és elkövetkező

Részletesebben

KIVONAT! 28/2011. (IX.06.) BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról XIV. FEJEZET VILLÁMVÉDELEM

KIVONAT! 28/2011. (IX.06.) BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról XIV. FEJEZET VILLÁMVÉDELEM KIVONAT! 28/2011. (IX.06.) BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról XIV. FEJEZET VILLÁMVÉDELEM 218. A villámvédelmi berendezés norma szerinti, ha tervezése, kivitelezése, felülvizsgálata, karbantartása

Részletesebben

Az építőanyagok tűzvédelmi osztályba sorolásának új szabályai, alkalmazásuk a jelenlegi időszakban

Az építőanyagok tűzvédelmi osztályba sorolásának új szabályai, alkalmazásuk a jelenlegi időszakban Az építőanyagok tűzvédelmi osztályba sorolásának új szabályai, alkalmazásuk a jelenlegi időszakban Siófok 2008. április 17. Dr. Bánky Tamás tudományos igazgató Építési szakterület: a 3/2003. (I. 25.) BM

Részletesebben

Amióta megelőző tűzvédelem (több ezer éve) van, az mindenekelőtt a tapasztalatokon, vizsgálatokon alapuló szabványokra, rendeletekben meghatározott

Amióta megelőző tűzvédelem (több ezer éve) van, az mindenekelőtt a tapasztalatokon, vizsgálatokon alapuló szabványokra, rendeletekben meghatározott Amióta megelőző tűzvédelem (több ezer éve) van, az mindenekelőtt a tapasztalatokon, vizsgálatokon alapuló szabványokra, rendeletekben meghatározott előírásokra támaszkodott (normatív előírások). A mérnöki

Részletesebben

1143 Bp, Gizella út 42-44. ÉRTÉKET ÉPÍTÜNK Tel/Fax: (+36) 1 220-4668 E-mail: brixengin@gmail.com Web: www.brixengin.hu

1143 Bp, Gizella út 42-44. ÉRTÉKET ÉPÍTÜNK Tel/Fax: (+36) 1 220-4668 E-mail: brixengin@gmail.com Web: www.brixengin.hu 1. A tűzmegelőzés, beavatkozás jelentősége a napi használatban A tűzmegelőzés nem csak jogi tekintetben fontos kötelezettség, hanem az ingatlan biztonságos üzemeltetése, a gyártási folyamat üzembiztonságának

Részletesebben

Tűzoltó készülék karbantartó műhelyek hatósági ellenőrzésének folyamata, tapasztalatai

Tűzoltó készülék karbantartó műhelyek hatósági ellenőrzésének folyamata, tapasztalatai Tűzvédelmi FőosztF osztály Piacfelügyeleti Osztály Tűzoltó készülék karbantartó műhelyek hatósági ellenőrzésének folyamata, tapasztalatai Szabados László tű. őrnagy Visszatekintés MSZ 1040-4:1986 (4 oldal)

Részletesebben