/ t. -de tölgyes és bükkes,

Átírás

1

2 kivágott fenyők helyét többnyire a lombos fák foglalják el. Még meglehetősen elegyetlen fenyvesek találtatnak : a szinevéri uradalomban, melyet nem rég valami szász társulat vett meg ; Szinevér- Polyána környékén, a Nagyág völgyében, a verchovinai, rusz-polyánai, vizsói és borsai közbirtokosság erdőségeiben. Ellenben a Bisztra, Volovecz, Talabor, Ozeranka patakok mellékein, Brusztura környékén s Bilin keleti oldalán, a Pop-Iván nyugati, a Kirva és Rika folyók éjszaki s Roszucza déli oldalán, Borsabánya és Sztrimtura környékein, a Batrina, Mamája, Pietrosz és Czibles éjszaki oldalán a fenyvesek nagyon elegyesek. Egész Mármarosban a fenyvesek 36 mfldet foglalnak el. Az éjszakkeleti határszéli megyék közül Beregben és Zemplénben van legkevesebb fenyves. Ung megyében Lyuta környékén nagyon kíméletlenül pusztiták az ottani fenyvest, ugy hogy az már-már kiveszett és ujabb időben nagy bajjal ültetni kellett a fenyőket. Nagy-Szőllős és Sztropko környékén ültetett fenyveseket találunk. A beljebb eső megyék közül terjedelmes fenyőerdők vannak: Gömörben a Garam mellékén, Zólyomban sok helyütt a magashegyeken, kivált lucz- és jegenyefenyő, Hontban Selmeczbánya környékén az éjszaki lejtőkön ; a keleti megyék közül Biharban, Krassóban s a határos román-bánáti és szerb-bánáti végezred területén ; azután a károlyvárosi végvidéken, a Kapella hegységen, s a horvát Karst hegység derekának közepe táján. Végre kisebb nagyobb fenyvesek vannak még : Sopronyban a Rozália hegységen; Vasban főleg a tótsági járásban s a német-ujvári uradalomban (itt 40,000 hold erdő van, y t -de tölgyes és bükkes, 3 / t -de fenyves, jegenye, erdei és lúczfenyő) ; Somogyban a szigetvári járásban, Baranyában a Mecsekháton, Zalában a Muraközön; Verőczében a vucsini hegyeken. Borsodban a Gyertgyánvölgy éjszak-keleti oldalán az úgynevezett Hollós gunyhó körül sikerült fenyőültetmény van ; ugy Veszprémben Zircznél, Mosonyban a pándoríi felsikon (kivált lucz- és feketefenyő); a Hanságban a Mezőtónál is van egy kis fenyves (lúczfenyő). A Pilis-Vértes hegységben is sikerülnek a fenyőültetések, kivált az éjszaki lejtőkön, a pilisi hegy éjszaki oldalán valami magasságban szép fenyő csoportok vannak (lucz-, erdei-, jegenyefenyő). Erdélyben a határszéli hegylánczolatok magasabb részeit mindenütt fenyves borítja; legrengetegebb fenyvesek a Sihar hegység keleti s a keleti határlánczolat nyugati oldalán vannak. Altalán véve

3 Erdély összes erdőségeinek körülbeiől '/ 3 -dát a fenyvesek foglalják el. Ott a lucz- és jegenyefenyő uralkodik, az erdei-, czirbolya- és vörösfenyő csak helyenként és szórványosan fordul elő. A fenyvesek tehát Szakolcza környékén a Bur erdőben kezdődnek s onnan K-re körülbelől a Tarcza-Hernád völgyéig terjedve, a határszéli megyék erdőinek nagyobb részét képezik; D.-felé sehol sem érnek le a szélesség 48 fokáig, Selmeczbánya környékén levén legdélibb nyúlványaik; Sárosban, Abaujban és Zemplénben csak a legéjszakibb s legmagasabb vidékeken mutatkoznak, Kassa városától E -ra egy órányi távolságra kezdődvén ; Ungban már nagyobb területeket foglalnak el, de Beregben ismét csak a legmagasb hegyeket fedik. Azután Mármaros nagy fenyvesei következnek, melyekhez Erdély fenyvesei csatlakoznak, ezek az ország éjszaki oldalán körülbelől a Szamos völgyéig érnek, keleti és déli oldalán széles folytonos övet képeznek, nyugati oldalán D.-ről E.-ra majdnem a Maros völgyéig tartanak, a Maros és Fejér-Körös közt a lombfa erdőknek engednek helyet, de odább É.-ra a Fejér- és Sebes-Körös közt ismét túlnyomók; végre a Sebes-Körös és Szamos között a lombfa erdők uralkodnak. Erdély nyugati fenyveseihez a Bánság havasai s a Bihar hegység fenyvesei csatlakoznak. A Lajta hegységen nincs fenyő ; a Rozália hegység derekát s általában az Osztrák-Stájer határhegységek magasabb részeit ismét fenyvesek (erdei-, lucz-, fekete-, itt ott jegenye- és vörösfenyők) fedik, de váltakozva bükkekkel, sőt tölgyesekkel is. A birodalom többi részeiben a természetes fenyvesek csak szórványosan fordulnak elő. Trencsén, Turócz, Árva, Liptó és Szepes megyék éjszaki részein a fenyvesek a gabna földekig érnek le, különben rendesen elegyes lombfa erdővel s bükkesekkel szegélyezvék. A bükkfa általában a fenyvesek alsó határában a fenyőkkel vegyesen fordul elő s Árva megye erdőségeinek %-dát efféle vegyes bükkes teszi. A bükkerdők Sáros, Zemplén, Ung és Ugocsa megyékben, sőt Mármarosban is az erdős területek legnagyobb részét foglalják el. Ugyancsak a bükkfa uralkodik az éjszaknyugoti határlánczolat, a Kis- és Nagy Fátra s az Osztroski-Vepor hegylánczolatok déli részein ; továbbá az Alacsony- Fátra déli oldalán ; es gömör-szepesi Erez hegységen; a Bükk, Mátra és jenői hegycsoportokon (a Mátrának kivált tetőit óriási törzsekből álló bükkes boritja, mely az alatta levő világosabb lombozatú töl-

4 gyestől nagyon elüt); Simonka, Vihorlát-Gutin s Avas hegységeken; a szatmári Bükk, azután a Réz, Bihar, Móma-Kodru, Drocsa-Hegyes hegységekben s a bánsági hegységek nagyobb részén ; végre az Osztrák-Stájer határlánczolat keleti ágazatain, a Pilis-Vértes és Bakonyhegységeken s a Baranya megyei hegy csoportokon. Horvát-Slavonországban s Erdélyben is vannak roppant bükkesek. Az utóbbi országban kivált a fogarasi hegység oldalát 4000 lábnyi magasságból lefelé rengeteg ős bükkesek borítják. Nem igen csalatkozunk, ha állítjuk, hogy a magyar tartományok hegyi erdőinek két ötödét a bükkesek teszik. Jóllehet általában véve a bükkesek a fenyvesek öve alatt terjednek el, mégis itt ott a fenyvesek felett a hegyek tetőin is találkoznak bükkek, de többnyire eltörpült állapotban mint bokrok. Helyenként azonban egy egy bükkessel fedett hegy nagy fenyvesek közepett is előfordul, pl. Erdélyben Borszék környékén Bükkhavas, az erdélyi érczhegység egyes kúpjai sat. Néhol meg a fenyves ereszkedik a bükkerdő alá; ez azonban csak nyirkos szurdokok oldalain szokott lenni. Legjobban a Bakonyban, a borsodi Bükken a Móma- Kodru hegységen, az erdélyi déli határlánczolaton, meg Horvát- Szlavonországban diszlik a bükk. A Bakony épen kellő közepén esik azon ellipsisnek, melyet az ó világon a bükkerdők éjszaki és déli határjainak pontjait összekötő vonal képez. A Pilis-Vértes hegységnek kivált éjszaki oldalán uralkodik a bükk, s trachit talajon, pl. Visegrádnál, egészen a Duna völgyéig ereszkedik le, mig mészkőtalajon a hegyek alsó lejtőin és völgyein ritkán fordul elő. A természetes bükkerdők rendesen elegyesek, s a bükkek közé többnyire éger, kőris, szil, jávor, berekenye, gyertyán, hárs, nyár és tölgyfák vegyülnek. Különösen pedig a bükkesek alsó szélén szokott igen elegyes erdő lenni. A Pilis-Vértes hegység elegyes erdőiben a bükkön kivül minden honos tölgyfa, a gyertyánfa, kis- és nagylevelü hárs, fodor jávor, vadszilva, rezgőnyár, kecskefűz, vadkörte és vadalma, juhar jávor, jókori jávor, vörös berekenye, virágos kőris és manna kőris, meg szilfák találkoznak. A Bakonyban is vannak elegyes erdők, de leginkább csak félreeső vidékeken, s ott különösen a somfa is előfordul. A Bánság és Bihar elegyes erdőiben nevezetesen a diófa is gyakori; a Bánságban lágycser és figefa is találkozik. Az elegyes lombfa erdőkben lefelé menve mindinkább a tölgy kezd uralkodni, s a hegységek alján, kivált D.-felé

5 többé kevésbé elegyetlen tölgyesek vannak, melyek azután a sikságra is kiterjednek, ugy, hogy a tölgyfa Magyarországban aránylag legnagyobb területen fordul elő. Mármarosban leginkább csak a Tisza völgyében s ennek déli oldalán vannak tölgyesek, Gömör, Hont, Nyitra, Bars, Pozsony és Komárom megyékben is aránylag kis területet foglalnak el; de Borsod, Heves, Nógrád, Pest, Abauj, Bereg, Ung, Szatmár, Bihar, Arad, továbbá Veszprém, Zala, Somogy, Baranya, Pozsega, Verőcze és Szerem megyékben, azután Horvátországban, a horvát és sziavon Végvidéken s a Bánságban nagy tölgyesek vannak. Csetnek, Kassa és Szatmár városoktól D.-re az alacsony hegyeken és dombozatokon mindenütt a tölgyesek uralkodnak. Trencsén megyében Gbelán környékéig terjed a tölgy, legéjszakíbb lelhelye azon vidéken a Konyhegy. Itt ott ültetett tölgyesek is vannak, pl. Zemplénben Sztrojna határában és Kamonya pusztán Dubróka és Gatály közt. A hegységek alja felől a tölgyesek a sikságra ereszkednek le s némely vidéken igen messzire nyúlnak el. Ilyen nagyobb tölgyes Arad megyében a Lunkaság. De kisebb nagyobb tölgyesek sok helyütt vannak a síkságon, névszerint az Alföldön is. Ennek erdős szélein általában a kocsányos tölgy uralkodik, hozzája többnyire a szil, nyár, vadkörte, jávor, gyertyán, néha ezüst levelű hárs, vadalma és nyírfák csatlakoznak. A Bihar hegység alján a kocsános tölgy csak lábnyi magasságig ér fel, s ott a cserfának enged helyet, mely rendesen a hegységek harmadkori fokozatáig, az alacsony trachit hegységeket s a harmadkori dombozatokat foglalja el, körülbelől 2200 lábnyi magasságig; de a sikságra sehol sem ereszkedik. Néhol a sikságon nagyon gyér tölgyesek vannak, többnyire a folyók partjain s a határos földhullámokon ; az egyes, jobbára már nagyon öreg és terebélyes tölgyek ölnyire állanak egymástól ; surjany és cseplyes nincs bennök, a szél tehát szabadon járhatja át s minden lombot kiseper belőlük. Ezen gyér erdők leginkább csak legelőül szolgálnak s a régi zárakozott erdőségeknek elpusztult maradványai. Különben a tölgyesek csalitja mogyoró, cseregalagonya, fagyai, bodza, fehér- és sárgavirágu vesszősfagyal, tatárjávor és szömörcsös kecskerágó bokrokból szokott állani. Azután nagyvirágu ernyős növények, csalánok és kórok teremnek bennök nagy sűrűn; néhol a bérese és komló, meg a vad szőlőtőke kunkorodik a bokrokra és szálas tölgyfákra.

6 Az alföldön a kocsános és fehér tölgyeken kivül sima szil, vadalma, vadkörte, gyertyán, fehérhárs, nyir, jókori jávor, rezgő-, fehéres fekete nyár, fűz, kőris és égerfák találtatnak, melyek többnyire külön külön csoportokat, ligeteket, kisebb nagyobb pagonyokat alkotnak, terjedelmesebb erdőcskéket azonban csak a nyár, kőris, éger és fűzfák képeznek. A nyár (topolya) és fűzfák legkönnyebben kapnak lábra s a kopár homokbuezkákon is megteremnek. A folyók mellékein levő erdőcskék szintén az emiitett fákból állanak ; ott a rezgő nyár és égerfa is, melyek a Nyirségen meg a Duna és Tisza közötti földháton csak szórványosan találtatnak, terjedelmes pagonyokat alkot. Vagy félszázad óta az Amerikából származó akáczfák honosultak meg a két magyar medenczében s még a fátlan területen is díszlenek, hol már a nyárfa alig, a tölgy és más lombfák pedig még bajosabban tenyésznek. Most helyenként már akáczfa erdőcskék vannak. A fenyveseket az alföldön csak a borókafenyő csoportok képviselik, melyek a Duna és Tisza közötti földháton elég sűrűn találkoznak ; bennök a leánysom, fagyai, mogyoró, zamót, törpe mandola, törpe megy, cseregalogonya, csipkebokor díszlenek; egyes nyírfák és nyárfák is mutatkoznak. Á favágás idejének befolyásáról az épületi és szerszámfa tartósságára. *) A közvélemény ugyan azt tartja, hogy a téli időben vágott fa építészeti s más műtani czélokra azért jobb, mert az ezen évszakban a fában lévő nedvek az erjedésnek kevésbbé vannak alávetve, mint azok, melyeket a nedvkeringés időszakában vágott fa tartalmaz, de a tapasztalás bizonyítja, hogy a fa tartóssága nem annyira a vágási időtől mint főképen attól függ, hogy miként bánnak a levágott fával. Ha a fa, vágassék az akár télen, akár nyáron a vágás után le nem hántatik, hanem héjában hagyatik, megreked. A lombfák a levágás által életműködésöket még egészen el nem veszítik, mert a mint a tapasztalás tanusitja, némely télen vágott, de le nem hántott fák héjrügyei a tavasz beálltával nem ritkán tökéletes levelekké képződnek, *) A m. erdész egylet választmánya a nm. m. kir. Helytartótanácsnak e tárgyban a m. erdész egylethez intézett kérdésére ezen véleményt adá. Szerk.