B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó"

Átírás

1 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/ szám

2 Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére április 9-én órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú tanácstermében Napirend 1. Javaslat a mestertanári cím odaítéléséről Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 2. Az Oktatási Bizottság előterjesztései Előterjesztő: Szabóné Dr. Szitányi Judit, a kari Oktatási Bizottság elnöke 3. Tájékoztatás az új Kari Tanács választásának ütemezéséről. lebonyolításáról; a jelölőbizottságok megválasztása Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 4. Egyebek ***** Trentinné dr. Benkő Éva a TEMPUS Közalapítvány köznevelési és felsőoktatási szakértője lett Trentinné dr. Benkő Éva a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) tantárgygondozója lett angol nyelvből alsó tagozaton Gratulálunk!

3 Szakmai közélet hírei ÉNEK-ZENEI TANSZÉK Frigyesi Tibor és Döbrössy János vezetésével az ELTE TÓK Zenés Színpada február 19-én, 21-én és március 5-én ismét előadta a Nyomorultak c. musicalt. Döbrössy János vezetésével a Nyitnikék Gondozónői Kamarakórus március 8-án a Magyar Nemzeti Galériában adott hangversenyt. Kismartony Katalin vezetésével a Wéber István Nőikar március 2-án az ELTE PPK-n rendezett, M. Nádasi Mária köszöntésére szervezett konferencián működött közre. A ZENÉS SZÍNPAD C. M. Schönberg: A nyomorultak musical két részben márciusi-áprilisi előadásai: március 12. (csütörtök) 18:30 óra, március 26. (csütörtök) 18:30 óra, április 9. (csütörtök) 18:30 óra, április 11. (szombat) 17 óra, április 16. (csütörtök) 18:30 óra, április 23. (csütörtök) 18:30 óra és április 30. (csütörtök) 18:30 óra. II. e. Díszterem

4 IDEGEN NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK Az ELTE TÓK Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszéke március 20-án a 123. teremben Német nemzetiségi gyermekirodalmi konferenciát rendezett az NKA támogatásával, melyre több, mint 90 résztvevő regisztrált. A konferenciát az ELTE TÓK dékánja, Dr. habil. Mikonya György nyitotta meg. Előadást tartottak: Angela Korb írónő, Baloghné Dr. Nagy Gizella adjunktus, Dr. habil. Klein Ágnes docens (Pécsi Tudományegyetem, Illyés Gyula Kar, Pedagógusképző Intézet, Szekszárd), Dr. Juhász Márta docens a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Vitéz János Tanárképző Központjából (Esztergom), Dr. habil. Márkus Éva docens, Hazenfratz Kinga (Ritsmann Grundschule Biatorbágy Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola, Biatorbágy), Radvai Teréz adjunktus és Christina Geck Erasmus-hallgató, aki Sághyné Leinwetter Magdolna (Rajkai Német Nemzetiségi Általános Iskola) előadását olvasta fel a szerző távollétében. A konferencia előadásainak anyagából módszertani füzet készül. A konferenciát szervezte: Dr. habil. Márkus Éva docens. Publikációk ÉNEK-ZENEI TANSZÉK Turmezeyné dr. Heller Erika, Máth János: A zenei írás-olvasási képesség fejlődésének longitudinális vizsgálata 2 8. osztályosok körében. Géniusz Műhely 9. MATEHETSZ, o. Mellékletek: 1) Emlékeztető a Kari Tanács március 12-i üléséről 2) Emlékeztető az ELTE Szenátusának március 9-i üléséről

5 1.sz melléklet Emlékeztető a Kari Tanács március 12-i üléséről Az ülésen megjelentek a Kari Tanács tagjai és az állandó meghívottak. Távolmaradását előre jelezte: Dr. Márkus Éva, Dr. Demeter Katalin, Nevigyánszky Éva, Mesterházy Ferenc, Prof. Dr. Donáth Péter, Peák Boglárka, Nagy Brigitta, Galczer Léna. A nyílt szavazásban résztvevők száma az 1-3. napirendi pontnál 20 fő. Az ülésről jegyzőkönyvként hangfelvétel készült. Az ülés napirendje: 1. Egyetemi szenátusi előterjesztések: ELTE SzMSz I. (SzMR), II. (HKR) és III. (FKR) kötetének, valamint SzMR 16. sz. mellékletének kari véleményezése Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 2. ELTE SzMSz II. kötet (HKR) kari különös rész módosítása Előterjesztő: Turmezeyné Dr. Heller Erika dékánhelyettes 3. Egyebek A Kari Tanács az ülés napirendjét egyhangúlag elfogadta. 1. Dr. Mikonya György dékán előterjesztésében a Kari Tanács véleményt nyilvánított az egyetemi szabályzatok tervezeteiről. 1. Az ELTE SzMSz I. kötet, Szervezeti és működési rend (SzMR) Véleményt nyilvánított Dr. Mikonya György, Bodnár Ilona, Dr. Papp Lajos, Dr. F. Lassú Zsuzsa. A Kari Tanács nyílt szavazással, egyhangúlag támogatja az ELTE SzMSz I. kötet, Szervezeti és működési rend (SzMR) tervezetét az elhangozott észrevételek figyelembevételével. (Lásd 1.sz. melléklet.) 2. Az ELTE SzMSz III. kötet, Foglalkoztatási és követelményrendszer (FKR) A Kari Tanács nyílt szavazással, egyhangúlag támogatja az ELTE SzMSz III. kötet, Foglalkoztatási követelményrendszer (FKR) tervezetét az elhangozott észrevétel figyelembevételével. (Lásd 2.sz. melléklet.) 3. Az ELTE SzMSz II. kötet, Hallgatói követelményrendszer (HKR) A Kari Tanács nyílt szavazással, egyhangúlag, módosító észrevétel nélkül, támogatja az ELTE SzMSz II. kötet, Hallgatói követelményrendszer (HKR)163.. (1)-(2)-(3) módosítását. 4. Az ELTE SzMSz II. kötet, Szervezeti és működési rend (SzMR) 16. szám melléklete: Szabályzat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat egyes döntéseivel szembeni jogorvoslat rendjéről

6 A Kari Tanács nyílt szavazással, egyhangúlag módosító észrevétel nélkül, támogatja az ELTE SzMSz I. kötet, Szervezeti és működési rend (SzMR) 16. szám mellékletét 2. Turmezeyné Dr. Heller Erika dékánhelyettes előterjesztésében a Kari Tanács megvitatta az ELTE SzMSz II. kötet, Hallgatói Követelményrendszer 4. sz. melléletét, a kari különös rész módosítását- Felvételi szabályzatot. Az Kari Tanács nyílt szavazással, egyhangúlag, határozatban elfogadta az ELTE SzMSz II. kötet, Hallgatói Követelményrendszer 4. sz. melléletét, a kari különös rész módosítását - a Felvételi szabályzatot. (Lásd. 3. számú melléklet). (Határozati szám: 2014/ sz.) 3 Egyebek Dr. Mikonya György dékán szólt az akkreditációs Látogató Bizottság kari látogatás pozitív tapasztalatairól, egyúttal megköszönte a résztvevő kollégák munkáját. Budapest, március 12. Látta: Dr. Mikonya György dékán Légler Judit a Kari Tanács titkára

7 1.sz. melléklet Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar javaslata az ELTE SZMSZ I. kötet Szervezeti és működési rend (SZMR) módosítására Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Kari Tanácsa a március 12-i ülésén nyílt szavazással, az alábbi észrevételek figyelembevételével támogatta a Szervezeti és működési rend tervezetét. Módosító észrevételek: 1) Az SZMR 22. (3) bekezdése törlésre kerül. 2) Az SZMR 34. (5) pontja törlésre kerül. 3) Az SZMR 34. (5) bekezdés törlése következtében a 112. (2) bekezdése egy további g) ponttal kerül kiegészítésre: 112. (2) A Könyvtári Tanács ( ) g) szakmai felügyeletet gyakorol a kari könyvtárak működése felett. 4) Az SZMR 38. (2) bekezdése helyébe az alábbi bekezdés kerül: (2) A köznevelési intézmények az irányításukra és felügyeletükre vonatkozó külön jogszabályok és az azok alapján megalkotott, a fenntartó által jóváhagyott szervezeti és működési szabályzatok, valamint a Köznevelési szabályzat alapján végzik tevékenységüket. 5) Az SZMR 42. (6) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (6) A kari szintű működést támogató egységek elsősorban az alábbi feladatok köré szervezetten hozhatók létre: 6) Az SZMR 53. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) A Pedagogikum Központ összhangban a 42. (4) bekezdésben írtakkal ellátja a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar és a Tanító- és Óvóképző Kar oktatásszervezési, tanulmányi, valamint gazdasági, pályázati szolgáltató, munkaügyi, továbbá üzemeltetési, műszaki, gondnoksági feladatait. 7) Az SZMR 53. (3) bekezdésének helyére az alábbi szövegrész lép: (3) A Pedagogikum Központot központvezető vezeti, aki a Kancellária más szakterületeit vezető igazgatók szakmai felügyelete és az (1) bekezdésben felsorolt karok, valamint köznevelési intézmények vezetőivel együttműködésben végzi tevékenységét. A Pedagogikum Központ vezetőjét a kancellár a három kar dékánjának egyetértésével nevezi ki. 8) Az SZMR 61. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Az Egyetem valamennyi doktori képzésre beiratkozott hallgatója alkotja az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzatot (a továbbiakban: EDÖK). 9) Az SZMR 65. (10) bekezdés k) pontja az alábbiak szerint módosul: 65. (10 )A Szenátus ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni. ( ) k) a Pedagógusképzési és Köznevelési Tanács elnökét. 10) Az SZMR egyetemi szintű testületekről szóló 88. (1) és (2) bekezdéseiben a felsorolásuk, valamint azt ezt követő szakaszokban a testületek leírása betűrendben javasolt.

8 11) Az SzMR Egyetemi szintű testületekről szóló részének 88. (2) bekezdésében a felsorolásban kérdéses együtt a) az Egyetemi Etikai Testület ( ) s) az Etikai Bizottság. 12) Az SZMR Egyetemi szintű testületekről szóló részének 88. (2) bekezdése további ponttal egészül ki: 88. (2) A Szenátus a jelen Szabályzat elfogadásával létrehozza ( ) u) a Pedagogikum Szakmai Koordináló Testületet 13) Az SZMR 90. (3) bekezdése helyébe az alábbi bekezdés lép: (3) A Pedagógusképzési és Köznevelési Tanács tagjai a Tanárképző Központ főigazgatója, a BGGyK, a BTK, az IK, a PPK, a TÓK, a TTK, a köznevelési intézmények és az EHÖK egy-egy delegáltja, továbbá a kancellár által delegált személy. A Tanács elnökét és helyettesét a tagok maguk közül választják. 14) Az SZMR (6) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (6) A Könyvtári Tanácsba a rektor tanácskozási joggal további tagokat hívhat meg. 15) Az SZMR (8) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (8) A Könyvtári Tanács és Bizottságai a maguk által 2/3-os többséggel elfogadott ügyrend szerint működnek. 16) Az SZMR kiegészül egy 116/A -sal, amely a Pedagogikum Szakmai Koordináló Testületről rendelkezik: Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület 116/A. (1) A Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Pedagógiai és Pszichológiai Kar, valamint a Tanító- és Óvóképző Kar oktatási, kutatási, tudományos szakmai együttműködésének fóruma, amely: a. kezdeményezésekkel él, véleményt nyilvánít a karok szakmai, tudományos és oktatási együttműködésére vonatkozóan, b. koordinálja a karok közös fejlesztési programjainak előkészítését, és figyelemmel kíséri, értékeli ezek végrehajtását, megvalósulását, eredményeit, c. javaslatot tesz a közös fejlesztések fedezetéül szolgáló források felkutatására és felhasználására vonatkozóan, d. ösztönzi és összerendezi a karok közös oktatómunkáját, a mester-és doktori képzés valamint a továbbképzés terén, e. szakmai támogatást és irányítást nyújt a karok közös szakkollégiumának, f. a szakmai utánpótlás biztosításához kölcsönös tájékoztatást nyújt, különös tekintettel a doktori képzés és a habilitáció lehetőségeinek tervezésére, g. szakmapolitikai kérdésekben egyeztet, és szükség szerint segíti a közös érdekképviseletet, h. egyeztetést biztosít a tudományos eredmények közös disszeminációjáról. (2) Mint a Kancellária keretei között működő Pedagogikum Központ partnere, szakmai igényeket támaszt azzal szemben, értékeli annak működését, és javaslatokat fogalmaz meg, illetve stratégiát dolgoz ki annak fejlesztésével kapcsolatban. (3) A Testületnek kilenc tagja van. Karonként a dékán mellett egy tagot az érintett karok tudományos fokozattal rendelkező oktatói-kutatói közül választ az adott kar kari

9 tanácsa a saját maga által elfogadott rendben. A testületnek hivatalból tagja a Kancellár kijelölt képviselője. Egy tagot a három kar Hallgatói Önkormányzatai közösen delegálnak, egy tagot pedig a három kar doktoranduszai közül delegál a kari DÖK. (4) A Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület tagjai a testületi tagságból eredő jogaikat csak személyesen gyakorolhatják, képviseletnek nincs helye. (5) A Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület elnökévé a Testület tagja a Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület bármely nem hallgatói tagját jelölheti. A Testület saját tagjai közül titkos szavazással választja meg elnökét. (6) A Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület ülései közötti időszakban a Testület elnöke a karok dékánjaival egyeztetve jár el. (7) A három kar szakmai, tudományos együttműködése, közös fejlesztési programjai körébe tartozó ügyekben a testületet annak elnöke képviseli. (8) A Szakmai Koordináló Testület a saját maga által előkészített, és a három kar tanácsai által jóváhagyott ügyrend szerint működik. 17) Az SZMR 130. (3) bekezdése helyébe az alábbi bekezdés lép: (3) Az előterjesztés feltétele, hogy a Kancellária ellenőrizze az előterjesztés nem szakmai szempontú előírásoknak való megfelelését, az oktatási infrastruktúra biztosítottságát, valamint, hogy arról ezt követően az Oktatási és Képzési Tanács valamint tanárszak (új tanári szakterületi modul) esetén a Tanárképzési és Tanár-továbbképzési Bizottság, pedagógusképzési szakok esetében a Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület is véleményt nyilvánítson. 18) Az SZMR 132. (4) bekezdése helyébe az alábbi bekezdés lép: (4) A köznevelési intézmények általános feladatait és működését a hatályos jogszabályok, e szabályzat, az egyes intézmények sajátos feladatait összegző intézményi programok (az óvodai és iskolai pedagógiai program, foglalkozási terv, program vagy munkaterv, helyi tanterv), a jelen Szabályzat keretei között az intézmény szervezeti és működési szabályzatai, valamint a Köznevelési szabályzat határozzák meg. Budapest, március 12. Dr. Mikonya György dékán

10 Segédlet az eredeti szöveg és a módosítási javaslat összehasonlításához Eredeti szöveg 22. (3) Az intézetigazgató az intézetre kinevezett teljes munkaidőben foglalkoztatott tudományos fokozattal rendelkező oktatók közül tantárgyfelelőst jelölhet ki az intézet által alapképzésben (BA/BSc), mesterképzésben (MA/MSc), osztatlan képzésben, szakirányú továbbképzésben a kiadott tantervben meghatározott törzstantárgynak, záróvizsgatárgynak nem minősülő egyéb tantárggyal, tantárgyakkal kapcsolatos oktatási és oktatásszervezési feladatai ellátása megszervezésére, ha azok gondozása intézeti tanszék keretében nem biztosítható. A tantárgyfelelős oktató feladatait az intézetigazgató irányítása és ellenőrzése mellett, az általa megállapított feltételek szerint látja el. 34. (5) Az Egyetemi Könyvtár szakmai felügyeletet gyakorol a kari könyvtárak működése felett. 38. (2) A köznevelési intézmények az irányításukra és felügyeletükre vonatkozó külön jogszabályok és az azok alapján megalkotott, a fenntartó által jóváhagyott szervezeti és működési szabályzatok alapján végzik tevékenységüket. 42. (6) A kari szintű működést támogató egységek az alábbi feladatok köré szervezetten hozhatók létre: 53. (1) A Pedagogikum Központ összhangban a 42. (4) bekezdésben írtakkal ellátja a Pedagógiai és Pszichológiai Kar, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és a Tanító és Óvóképző Kar oktatásszervezési, tanulmányi, valamint gazdasági, pályázati szolgáltató, munkaügyi, továbbá üzemeltetési, műszaki, gondnoksági feladatait. Módosítási javaslat 22. (3) Az intézetigazgató az intézetre kinevezett teljes munkaidőben foglalkoztatott tudományos fokozattal rendelkező oktatók közül tantárgyfelelőst jelölhet ki az intézet által alapképzésben (BA/BSc), mesterképzésben (MA/MSc), osztatlan képzésben, szakirányú továbbképzésben a kiadott tantervben meghatározott törzstantárgynak, záróvizsgatárgynak nem minősülő egyéb tantárggyal, tantárgyakkal kapcsolatos oktatási és oktatásszervezési feladatai ellátása megszervezésére, ha azok gondozása intézeti tanszék keretében nem biztosítható. A tantárgyfelelős oktató feladatait az intézetigazgató irányítása és ellenőrzése mellett, az általa megállapított feltételek szerint látja el. 34. (5) Az Egyetemi Könyvtár szakmai felügyeletet gyakorol a kari könyvtárak működése felett. 38. (2) A köznevelési intézmények az irányításukra és felügyeletükre vonatkozó külön jogszabályok és az azok alapján megalkotott, a fenntartó által jóváhagyott szervezeti és működési szabályzatok, valamint a Köznevelési szabályzat alapján végzik tevékenységüket. 42. (6) A kari szintű működést támogató egységek elsősorban az alábbi feladatok köré szervezetten hozhatók létre: 53. (1) A Pedagogikum Központ összhangban a 42. (4) bekezdésben írtakkal ellátja a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar és a Tanító- és Óvóképző Kar oktatásszervezési, tanulmányi, valamint gazdasági, pályázati szolgáltató, munkaügyi, továbbá üzemeltetési, műszaki, gondnoksági feladatait.

11 53. (3) A Pedagogikum Központot központvezető vezeti, aki a Kancellária más szakterületeit vezető igazgatók szakmai felügyelete és az (1) bekezdésben felsorolt karok, valamint köznevelési intézmények vezetőivel együttműködésben végzi tevékenységét. A Pedagogikum Központ vezetőjét a kancellár nevezi ki. 61. (1) Az Egyetem valamennyi doktori képzésre beiratkozott hallgatója, valamint doktorjelöltje alkotja az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzatot (a továbbiakban: EDÖK). 65. (10) A Szenátus ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a) ( ) k) a Pedagógusképzési és Köznevelési Tanács Köznevelési Bizottsága elnökét. 90. (3) A Pedagógusképzési és Köznevelési Tanács tagjai a Tanárképző Központ főigazgatója, a BGGyK, a BTK, az IK, a PPK, a TÓK, a TTK, a köznevelési intézmények és az EHÖK egy-egy delegáltja, továbbá a kancellár által delegált személy. A Tanács elnökét a tagok maguk közül választják. A Tanács elnöke vagy helyettese köznevelési intézmény képviselője (6) A Könyvtári Tanácsba a rektor további tagokat hívhat meg. (8) A Könyvtári Tanács és Bizottságai a maguk által elfogadott ügyrend szerint működnek. 53. (3) A Pedagogikum Központot központvezető vezeti, aki a Kancellária más szakterületeit vezető igazgatók szakmai felügyelete és az (1) bekezdésben felsorolt karok, valamint köznevelési intézmények vezetőivel együttműködésben végzi tevékenységét. A Pedagogikum Központ vezetőjét a kancellár a három kar dékánjának egyetértésével nevezi ki. 61. (1) Az Egyetem valamennyi doktori képzésre beiratkozott hallgatója, valamint doktorjelöltje alkotja az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzatot (a továbbiakban: EDÖK). 65. (10) A Szenátus ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a) ( ) k) a Pedagógusképzési és Köznevelési Tanács Köznevelési Bizottsága elnökét. 88. (2) A Szenátus a jelen Szabályzat elfogadásával létrehozza ( ) u) a Pedagogikum Szakmai Koordináló Testületet. 90. (3) A Pedagógusképzési és Köznevelési Tanács tagjai a Tanárképző Központ főigazgatója, a BGGyK, a BTK, az IK, a PPK, a TÓK, a TTK, a köznevelési intézmények és az EHÖK egy-egy delegáltja, továbbá a kancellár által delegált személy. A Tanács elnökét és helyettesét a tagok maguk közül választják. A Tanács elnöke vagy helyettese köznevelési intézmény képviselője (6) A Könyvtári Tanácsba a rektor tanácskozási joggal további tagokat hívhat meg (8) A Könyvtári Tanács és Bizottságai a maguk által 2/3-os többséggel elfogadott ügyrend szerint működnek. Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület 116/A. (1) A Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Pedagógiai és Pszichológiai Kar, valamint a Tanítóés Óvóképző Kar oktatási, kutatási, tudományos szakmai együttműködésének fóruma, amely: a. kezdeményezésekkel él, véleményt nyilvánít a karok szakmai, tudományos és oktatási együttműködésére vonatkozóan, b. koordinálja a karok közös fejlesztési programjainak

12 előkészítését, és figyelemmel kíséri, értékeli ezek végrehajtását, megvalósulását, eredményeit, c. javaslatot tesz a közös fejlesztések fedezetéül szolgáló források felkutatására és felhasználására vonatkozóan, d. ösztönzi és összerendezi a karok közös oktatómunkáját, a mester-és doktori képzés valamint a továbbképzés terén, e. szakmai támogatást és irányítást nyújt a karok közös szakkollégiumának, f. a szakmai utánpótlás biztosításához kölcsönös tájékoztatást nyújt, különös tekintettel a doktori képzés és a habilitáció lehetőségeinek tervezésére, g. szakmapolitikai kérdésekben egyeztet, és szükség szerint segíti a közös érdekképviseletet, h. egyeztetést biztosít a tudományos eredmények közös disszeminációjáról. (2) Mint a Kancellária keretei között működő Pedagogikum Központ partnere, szakmai igényeket támaszt azzal szemben, értékeli annak működését, és javaslatokat fogalmaz meg, illetve stratégiát dolgoz ki annak fejlesztésével kapcsolatban. (3) A Testületnek kilenc tagja van. Karonként a dékán mellett egy tagot az érintett karok tudományos fokozattal rendelkező oktatói-kutatói közül választ az adott kar kari tanácsa a saját maga által elfogadott rendben. A testületnek hivatalból tagja a Kancellár kijelölt képviselője. Egy tagot a három kar Hallgatói Önkormányzatai közösen delegálnak, egy tagot pedig a három kar doktoranduszai közül delegál a kari DÖK. (4) A Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület tagjai a testületi tagságból eredő jogaikat csak személyesen gyakorolhatják, képviseletnek nincs helye. (5) A Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület elnökévé a Testület tagja a Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület bármely nem hallgatói tagját

13 130. (3) Az előterjesztés feltétele, hogy a Kancellária ellenőrizze az előterjesztés nem szakmai szempontú előírásoknak való megfelelését, az oktatási infrastruktúra biztosítottságát, valamint, hogy arról ezt követően az Oktatási és Képzési Tanács valamint tanárszak (új tanári szakterületi modul) esetén a Tanárképzési és Tanár-továbbképzési Tanács, pedagógusképzési szakok esetében a Pedagógusképzési Tanács is véleményt nyilvánítson (4) A köznevelési intézmények általános feladatait és működését a hatályos jogszabályok, e szabályzat, az egyes intézmények sajátos feladatait összegző intézményi programok (az óvodai és iskolai pedagógiai program, foglalkozási terv, program vagy munkaterv, helyi tanterv), a jelen Szabályzat keretei között az intézmény szervezeti és működési szabályzatai határozzák meg. jelölheti. A Testület saját tagjai közül titkos szavazással választja meg elnökét. (6) A Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület ülései közötti időszakban a Testület elnöke a karok dékánjaival egyeztetve jár el. (7) A három kar szakmai, tudományos együttműködése, közös fejlesztési programjai körébe tartozó ügyekben a testületet annak elnöke képviseli. (8) A Szakmai Koordináló Testület a saját maga által előkészített, és a három kar tanácsai által jóváhagyott ügyrend szerint működik (3) Az előterjesztés feltétele, hogy a Kancellária ellenőrizze az előterjesztés nem szakmai szempontú előírásoknak való megfelelését, az oktatási infrastruktúra biztosítottságát, valamint, hogy arról ezt követően az Oktatási és Képzési Tanács valamint tanárszak (új tanári szakterületi modul) esetén a Tanárképzési és Tanár-továbbképzési Bizottság, pedagógusképzési szakok esetében a Pedagogikum Szakmai Koordináló Testület is véleményt nyilvánítson (4) A köznevelési intézmények általános feladatait és működését a hatályos jogszabályok, e szabályzat, az egyes intézmények sajátos feladatait összegző intézményi programok (az óvodai és iskolai pedagógiai program, foglalkozási terv, program vagy munkaterv, helyi tanterv), a jelen Szabályzat keretei között az intézmény szervezeti és működési szabályzatai, valamint a Köznevelési szabályzat határozzák meg. [Az SZMR egyetemi szintű testületekről szóló 88. (1) és (2) bekezdéseiben a felsorolásuk, valamint azt ezt követő szakaszokban a testületek leírása betűrendben javasolt. 88. (2) bekezdésben eldöntendő a) az Egyetemi Etikai Testület vagy s) az Etikai Bizottság.]

14 2.sz. melléklet Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar javaslata az ELTE SZMSZ III. kötet, Foglalkoztatási követelményrendszer (FKR) módosítására Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Kari Tanácsa a március 12-i ülésén nyílt szavazással, az alábbi észrevétel figyelembevételével támogatta a Foglalkoztatási követelményrendszer tervezetét. Módosító észrevétel: 19) Az FKR 95. (4) bekezdés a) pontja kerül kiegészítésre: 95. (4) Professor Emeritus az adott intézetigazgató, tanszékvezető, illetve doktori iskola javaslatára a kar vezetőjének felkérésére részt vesz a) alapképzésben, mesterképzésben, szakirányú továbbképzésben, valamint a doktori képzésben, b) Budapest, március 12. Dr. Mikonya György dékán

15 3.sz. melléklet Az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötet, Hallgatói követelményrendszer 4. sz. melléklete felvételi szabályzat a Tanító- és Óvóképző Karra vonatkozó különös szabályok 29. Alapképzési szakra történő jelentkezés esetén a felsőfokú végzettséggel rendelkező jelentkező a Rendelet 15. (6) bekezdésében foglaltak szerint választhatja az oklevél minősítése alapján történő pontszámítást. Az oklevél minősítése alapján az alábbi pontszámok szerezhetők: Kiváló oklevél: 200 pont, Jó oklevél: 180 pont, Közepes oklevél: 150 pont, Elégséges oklevél: 80 pont. 29. Alapképzési szakra történő jelentkezés esetén a felsőfokú végzettséggel rendelkező jelentkező a Rendelet 15. (6) bekezdésében foglaltak szerint 35/2014. (XII. 18.) Korm. rendelet 6. alapján választhatja az oklevél minősítése alapján történő pontszámítást. Az oklevél minősítése alapján az alábbi pontszámok szerezhetők: Kiváló oklevél: pont, Jó oklevél: pont, Közepes oklevél: pont, Elégséges oklevél: pont. (Határozati szám: 2014/ sz.) Budapest, március 12. Dr. Mikonya György dékán

16 2.sz melléklet Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a március 9-i rendkívüli ülésen meghozott határozatai Határozatok tára XXII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat új Alapszabálya jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról XXIII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat új Alapszabályának jóváhagyásáról XXIV/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról XXV/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyásáról XXVI/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról XXVII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyásáról XXVIII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bölcsésztudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról XXIX/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Informatikai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról XXX/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról XXXI/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyásáról XXXII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Társadalomtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról XXXIII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Társadalomtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyásáról XXXIV/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Tanítóés Óvóképző Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról

17 Az egyes érdemi és ügyrendi határozatok, bejelentések, kérdések és válaszok 1. A Szenátus a kiküldött napirendet hozzászólás nélkül 41 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadta. Rektor úr a napirend tárgyalásának bevezetőjében kifejtette, hogy az ELTE Hallgatói Önkormányzata elnöksége 2014 októberében elhatározta, hogy átfogó, teljes tisztújítást tart 2015 márciusában a részönkormányzati képviselőktől az EHÖK elnökéig. A megelőző időszakban a szervezet az egyidejű választások és a tisztújítás minden szabályzati feltételét megteremti. Ennek részeként a hallgatói önkormányzatok előkészítették és küldöttgyűléseik útján elfogadták az egyetemi hallgatói önkormányzat új alapszabályát, négy kari részönkormányzat új alapszabályát valamint három kari részönkormányzat alapszabálymódosításait. Ennek révén lehetővé válik a részönkormányzatok küldöttgyűléseinek egyidejű megválasztása, majd a teljes tisztújítás. A Szenátus mai ülésén az egyes előterjesztéseket külön tárgyalja és azokról külön szavazást tart. Zaránd Péter, az EHÖK elnöke hozzászólásában ismertette az új alapszabály főbb újításait, és megköszönte valamennyi közreműködő ehhez nyújtott munkáját. Surján Péter dékán úr kérdésére válaszolva tájékoztatta a Szenátust arról is, hogy az elő nem terjesztett részönkormányzati alapszabályok jelenleg is megengedik az új elvárások szerinti választási rendszer lebonyolítását. 2. A Szenátus Zaránd Péter elnök (EHÖK) módosító indítványára vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat új Alapszabálya jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról, mely szerint az EHÖK új Alapszabályának V. ZÁRÓ ÉS HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEI kiegészülnek az alábbiak szerint: 69. (6) Jelen Alapszabály hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának korábbi Alapszabálya. A hatályvesztés nem érinti a hivatalban lévő tisztségviselők megbízatását.. 3. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére a XXII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat új Alapszabálya jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról szerinti kiegészítéssel, vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXIII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat új Alapszabályának jóváhagyásáról (1. sz. mell). 4. A Szenátus Zaránd Péter elnök (EHÖK) módosító indítványára vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXIV/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról, mely szerint az EHÖK Alapszabály Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezetének V. ZÁRÓ ÉS HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEI kiegészülnek az alábbiak szerint: 69. (6) Jelen Alapszabály hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat korábbi Alapszabálya. A hatályvesztés nem érinti a hivatalban lévő tisztségviselők megbízatását.. 5. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére a XXIV/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról szerinti kiegészítéssel, vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXV/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az

18 Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyásáról (2. sz. mell). 6. A Szenátus Zaránd Péter elnök (EHÖK) módosító indítványára vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXVI/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról, mely szerint az EHÖK Alapszabály Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezetének V. ZÁRÓ ÉS HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEI kiegészülnek az alábbiak szerint: 69. (6) Jelen Alapszabály hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallgatói Önkormányzat korábbi Alapszabálya. A hatályvesztés nem érinti a hivatalban lévő tisztségviselők megbízatását.. 7. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére a XXVI/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról szerinti kiegészítéssel, vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXVII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyásáról (3. sz. mell). 8. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül, 42 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXVIII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bölcsésztudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról (4. sz. mell). 9. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXIX/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Informatikai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról (5. sz. mell). 10. A Szenátus Zaránd Péter elnök (EHÖK) módosító indítványára vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXX/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról, mely szerint az EHÖK Alapszabály Pedagógiai és Pszichológia Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezetének V. ZÁRÓ ÉS HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEI kiegészülnek az alábbiak szerint: 69. (6) Jelen Alapszabály hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Önkormányzat korábbi Alapszabálya. A hatályvesztés nem érinti a hivatalban lévő tisztségviselők megbízatását A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére a XXX/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról szerinti kiegészítéssel, vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXXI/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Önkormányzat új Alapszabályának elfogadásáról (6. sz. mell). 12. A Szenátus Zaránd Péter elnök (EHÖK) módosító indítványára vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXXII/2015. (III. 9.) Szen. sz.

19 határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Társadalomtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról, mely szerint az EHÖK Alapszabály Társadalomtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezetének V. ZÁRÓ ÉS HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEI kiegészülnek az alábbiak szerint: 69. (6) Jelen Alapszabály hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat korábbi Alapszabálya. A hatályvesztés nem érinti a hivatalban lévő tisztségviselők megbízatását A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére a XXXII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Társadalomtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyására tett előterjesztés kiegészítésének jóváhagyásáról szerinti kiegészítéssel, vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXXIII/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Társadalomtudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó új fejezete jóváhagyásáról (7. sz. mell). 14. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül, 43 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXXIV/2015. (III. 9.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Tanító- és Óvóképző Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról (8. sz. mell). 15. Az Egyebek között Mezey Barna rektor az alábbiakról számolt be: A MAB látogatóbizottsága március között jön az ELTE-re. A részletes munkatervet és programot a Rektori Titkárság az érintetteknek megküldte. Rektor úr felhívja a Szenátus tagjait, hogy mindenki vegyen részt a programokban, segítse a látogatóbizottság munkáját. Kancellár úr a jogszabályban rögzített határidőn belül benyújtotta az új szervezeti és működési rend, valamint a foglalkoztatási követelményrendszer javaslatát. A javaslat már a benyújtását megelőzően is több egyetemvezetői fórumon járt egyeztetésen, most pedig a kari tanácsok tárgyalják meg. Tekintettel arra, hogy a jogszabály a szabályzatok szenátusi megtárgyalására 20 napot ír elő, ezért a kari tanácsok rendelkezésére álló idő is szűkös. A Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara március 6-án tartotta Gazdasági évnyitó - ját, melyen miniszterelnök úr és a gazdasági miniszter úr is részt vett és felszólalt. E hozzászólásokban a felsőoktatással kapcsolatban két fontos megjegyzés hangzott el: 1) a bevezetés alatt álló duális képzés modellje 800 hallgató részvételével indul, cél azonban, hogy a hallgatók 40%-át be tudjuk vonni; 2) a felsőoktatásban szerzett az a tudás hasznos és értékes, ami a gazdaságban manifesztálódik. Ezt az Egyetem keretei között úgy értelmezzük, hogy a gazdaságban értékesül az a tudás is, ami a szolgáltatások értékét növeli. A Magyar Innovációs Szövetség rendezvényén Pálinkás József elnök úr bejelentette, hogy az elkövetkező időszakban 2022-ig jelentős összegeket lehet pályázatok útján innovációs célokra fordítani. Ebben kiemelkedő szerep jut az MTA, az egyetemek, a vállalatok és a MISZ együttműködésének. Az alap (felfedező) kutatás, az alkalmazott kutatás és az innováció területén egyaránt a feladat- és az eredményközpontúság (az ötlet újszerűsége és annak hasznosulása) elveire épül az új pályázati rendszer. Budapest, március 9.

20 Hitelesítő: Dr. Mezey Barna rektor a Szenátus elnöke.. dr. Rikker Emília mb. igazgatási vezető a Szenátus titkára

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2016. június 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés jegyzőkönyv március 12. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának rendkívüli üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés jegyzőkönyv március 12. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának rendkívüli üléséről Időpont 2014. március 12. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Tausz Katalin

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.s. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.s. sz. melléklete AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.s. sz. melléklete AZ ELTE TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.

Részletesebben

AZ ELTE TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT LÉTREHOZÁSÁRA IRÁNYULÓ ELŐTERJESZTÉS MELLÉKLETE

AZ ELTE TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT LÉTREHOZÁSÁRA IRÁNYULÓ ELŐTERJESZTÉS MELLÉKLETE AZ ELTE TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT LÉTREHOZÁSÁRA IRÁNYULÓ ELŐTERJESZTÉS MELLÉKLETE Előterjesztés az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról az ELTE Tanárképző Központ létrehozására tekintettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén október 17. napján. Az ülés órakor veszi kezdetét.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén október 17. napján. Az ülés órakor veszi kezdetét. Ikt. szám: RK/1391-17/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén 2018. október 17. napján. Az ülés 10.00 órakor veszi kezdetét. Jelen vannak: a 31 fős testületből jelen

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE 2017 Az Eszterházy Károly Egyetem vezetése a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. -ban foglaltak

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/2015. 10. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2015. június 18-án 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.

Részletesebben

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács december 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács december 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. december 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 60/2015. (XII.1.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor (Doctor et Professor

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról

INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról ÓE-RH-290/2012. Az Országgyűlés 2011. december 23-án elfogadta a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2018. (I.30.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév II. félévi

Részletesebben

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv a 2008. november 26-ai Kari Tanács üléséről (PTE ETK Pécs, Vörösmarty u. 4. Kari Tanácsterem) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Köszöntötte a Kari Tanács ülésen megjelenteket.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2015. (I.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév II. félév ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Hatályba lépett: május 4-én

Hatályba lépett: május 4-én A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM FIZIKAI INTÉZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta a BME Természettudományi Kar Tanácsa 2011. május 4-én Hatályba lépett: 2011. május 4-én

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 12. (7) bekezdés a)-e)

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. június 22. (szerda) 15:30 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Delegálások, jelölések

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2012/2013. 8. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2013. április 25-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 21/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi docensi pályázatokról 22/2013. (VI.19.) sz. határozata főiskolai docensi pályázatokról 23/2013. (VI.19.)

Részletesebben

v (2) A Szenátus a jelen Szabályzat elfogadásával létrehozza [...] c) a Tanárképzési és Tanártovábbképzési

v (2) A Szenátus a jelen Szabályzat elfogadásával létrehozza [...] c) a Tanárképzési és Tanártovábbképzési Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképzési és Tanártovábbképzési Tanácsának ügyrendje * v.6.0. ELTE SZMR 88. (2) A Szenátus a jelen Szabályzat elfogadásával létrehozza [...] c) a Tanárképzési és Tanártovábbképzési

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat

Részletesebben

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:

Részletesebben

Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND

Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND Ügyiratszám: GTK/268/2014 Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND Gödöllő, 2014. Április 10. A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Oktatásfejlesztési

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem)

Részletesebben

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézetének ügyrendje

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézetének ügyrendje Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet 1075 Budapest, Kazinczy utca 23 27. +36-1-461-4500/3854 fti@ppk.elte.hu http://www.ppk.elte.hu

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának január 28-ai üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának január 28-ai üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának 2013. január 28-ai üléséről OE-RH-221/2013 Az emlékeztető röviden és tömören összefoglalja a Szenátus ülésén elhangzottakat. Az ülésről videofelvétel készült,

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 11-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 11-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. február 11-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2014. (II.11.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2013/2014. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete AZ OKTATÁS-MÓDSZERTANI KÖZPONT ÜGYRENDJE BUDAPEST 2015

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2017. február 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017 (2017. június 1. napjától hatályos változat) H-1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG Jegyzőkönyv ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság ülése 2016. január 25. (hétfő), 13 óra 30 perc, Helyszín:

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 29-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 29-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2013. január 29-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2013. (I.29.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2012/2013. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 49/2018. (XI.06.) KT. sz. határozat a 2018. évi kari tanácsi választások

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/2015. 5. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2015. február 12-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács december 6-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács december 6-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2012. december 6-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE kari tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39.)

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2012/2013. 6. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2013. február 14-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BMF Szervezeti és Működési Szabályzata Kari kiegészítése Budapest, 2004. december

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a Kari Etikai Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

A HALLGATÓI KARRIER- ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1

A HALLGATÓI KARRIER- ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.x. sz. melléklete A HALLGATÓI KARRIER- ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y az ELTE PPK Kari Tanácsának 2016. április 5-i üléséről Az ülés helyszíne: Kazinczy u. 23-27. Kari Tanácsterem Az ülés időpontja: 2016. április 5. (kedd), 14:00 óra Jelen vannak: az

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a április 27-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a április 27-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2015. április 27-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára LI/2015. (IV. 27.) Szen. sz. határozat Professor Emeritus cím adományozásáról Cs. Czachesz

Részletesebben

A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT SÁNDOR KÖNNY IPARI ÉS KÖRNYEZETMÉRNÖKI KAR

A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT SÁNDOR KÖNNY IPARI ÉS KÖRNYEZETMÉRNÖKI KAR A Budapesti M szaki F iskola Szervezeti és M ködési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és M ködési Rend 7. függelék 2. verzió A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT

Részletesebben

1/2016. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS

1/2016. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 1/2016. (05. 30.) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS A DÉKÁNHELYETTESEK ÉS A HIVATALVEZETŐ FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÉRŐL 1. Az oktatási dékánhelyettes feladat-

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja Magyar joganyagok - 2018. évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 1. oldal 2018. évi XLVIII. törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról

Részletesebben

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T Szervezeti és Működési Rend 10. melléklete: Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézet működési rendje 2012. Beosztás T U R I Z M U S, S z a b á l y z a t Oldal: 2/7. Készítette Ellenőrizte

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. október 15., hatályba lép: 2013. október 17-én Utolsó módosítás: 2018. május 22., hatályba lép: 2018. május 24-én A Zenei Intézet ügyrendjét

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGIAI KAR. Tudományos Bizottságának Ügyrendje

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGIAI KAR. Tudományos Bizottságának Ügyrendje AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGIAI KAR Tudományos Bizottságának Ügyrendje (Jelen ügyrendet a Kari Tanács 1/2019. (I.15.) sz. határozatával elfogadta.) Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta Dr. Ugrai János

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN (a Szervezeti és működési szabályzat 8. sz. melléklete) Elfogadva: 2009. május 5., hatályba lép: 2009.

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a november 15-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a november 15-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2004. november 15-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CVI/2004. (XI. 15.) ET sz. határozat Magyar alapszak (BA) CVII/2004. (XI. 15.) ET

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. szeptember 30. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Gólyabálok tervezése

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés jegyzőkönyv november 24. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés jegyzőkönyv november 24. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2015. november 24. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2010 T A R T A L O M 1. A Tanszék neve 3. o. 2. A Tanszék címe

Részletesebben

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: 2018-07-16 09:34 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi március 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi március 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca Jegyzőkönyv ELTE EHÖK Elnökségi 2015. március 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) 1. ELTE Iskolaszövetkezet, vendégünk Nagy Gergely Gyula 2.

Részletesebben

Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Jegyzőkönyvi kivonat az Élelmiszertudományi Kari Tanács november

Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Jegyzőkönyvi kivonat az Élelmiszertudományi Kari Tanács november SzIE SzMSz I. kötet I/1. része, az SzMR 5. sz. mellékletének (ÉTK kari kiegészítés) módosítása (6. - A Kari Tanács összetétele), azaz az Élelmiszertudományi Kari Tanács létszámának pontosítása iktsz.:

Részletesebben

A rendszerépítés változó jogszabályi környezetben. Papp Lajos ELTE Pedagogikum Központ Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály

A rendszerépítés változó jogszabályi környezetben. Papp Lajos ELTE Pedagogikum Központ Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály A rendszerépítés változó jogszabályi környezetben Papp Lajos ELTE Pedagogikum Központ Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály Miről lesz szó? kronológia változó jogszabályi környezet új képzési modell

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

A Kari Tanács december 15-i ülésének határozatai

A Kari Tanács december 15-i ülésének határozatai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2006. december 15-i ülésének határozatai A Kari Tanács a napirendi pontokat egyhangúan elfogadta. Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi február 25. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi február 25. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca Jegyzőkönyv ELTE EHÖK Elnökségi 2015. február 25. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) 1. Részönkormányzati alapszabály módosítások 2. HÖOK Közgyűlés

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 2682/2008. TERVEZET! (honlapra) ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a felsőoktatási intézmények képzési, tudományos célú és fenntartói normatíva alapján történő finanszírozásáról

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016. 85/2016. (XII. 14.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szervezteti és Működési Rend (önálló Tanszékek Intézetté alakítása) módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly Egyetem

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Miskolc, 2012. 8.2. számú Egyetemi Szabályzat Hallgatók Előnyben Részesítésével Foglalkozó Bizottság

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1. Az Ügyrend hatálya 1. Jelen szabályozás az SZTE Közgazdaságtudományi Habilitációs Szakbizottságának a működésére

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELTE TÓK HÖK Küldöttgyűlés jegyzőkönyve 2015. február 27. (ELTE TÓK, 123.) IDŐPONT: 2015. február 27. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 123. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 16:30 A megjelent küldöttgyűlési

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzat

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzat Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzat [Az Egyetem Szervezeti- és Működési Szabályzatával egységes szövegbe foglalva] Budapest 2012. 1 I. Szervezeti

Részletesebben

Közérdekű feladatok, közlemények

Közérdekű feladatok, közlemények Közérdekű feladatok, közlemények A Vezetői Értekezlet következő ülése 2006. február 9-én (csütörtökön) 14.45 kezdettel lesz a fszt. 4. számú tanácsteremben. Napirend: 1. A Vezetői Értekezlet 2005/2006.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2013/2014. 9. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2014. június 5-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 50. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 50. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 50. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központjának Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2014. 2016. június 23. napjától

Részletesebben

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A 2012. január 17-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi tanári pályázatok elbírálása 2. Tantervi változások 3. Záróvizsganaptár 4. Egyebek RKK-KT-XXVIII/1/2012 A dr. Takács Erzsébet határozatlan

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK RENDJE

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK RENDJE AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK RENDJE 2005 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsa, a felsőoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban Ftv) és a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK 2017. június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE Tárgy: Javaslat a PTE TTK Kari Tanácsának 2017/2018. tanév munkaprogramjának elfogadására

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 17-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 17-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. február 17-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2009. (II.17.) KT. sz. határozat a Jelölőbizottság tagjainak megválasztásáról 2/2009.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án A Képzési és Továbbképzési Intézet (a továbbiakban: KTI) ügyrendjét (a továbbiakban:

Részletesebben

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E Szervezeti és Működési Rend 11. melléklete: Üzleti Tudományok Intézete működési rendje 2012. Beosztás Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K S z a b á l y z a t Oldal: 2/8. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta oktatási

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Működési Szabályzat ajánlás a regionális koordinációk részére. Egyesületi Elnökség által jóváhagyva: 2011.

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. 208/2017. (IX.27.) sz. határozata az Szervezeti és Működési Rendjének a Sporttudományi Intézet felépítésére vonatkozó módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Szervezeti és

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a október 14-i rendkívüli ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a október 14-i rendkívüli ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2013. október 14-i rendkívüli ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CCLXXX/2013. (X. 14.) Szen. sz. határozat a rektori pályázati felhívás szövegére

Részletesebben

A Kari Tanács 2006. június 30-i ülésének határozatai

A Kari Tanács 2006. június 30-i ülésének határozatai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2006. június 30-i ülésének határozatai A Kari Tanács a napirendi pontokat egyhangúan elfogadta. Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Részletesebben

Alumni szabályzat. Dunaújváros, 2013.

Alumni szabályzat. Dunaújváros, 2013. Alumni szabályzat Dunaújváros, 2013. A Dunaújvárosi Főiskola (továbbiakban Főiskola) Rektori Tanácsa a Főiskolán, illetve annak jogelőd intézményeiben végzett hallgatók, valamint a Főiskolával és jogelődjeivel

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv szeptember 13. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv szeptember 13. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2016. szeptember 13. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata Pécs 2007 A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:47 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben