B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó"

Átírás

1 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/ szám

2 Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére február 12-én órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú tanácstermében Napirend: 1) Az Oktatási Bizottság előterjesztései Előterjesztő: Szabóné Dr. Szitányi Judit, a kari Oktatási Bizottság elnöke 2) Az egyetemi szenátusi előterjesztések kari véleményezése Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 3) A 2014/2015. tanév II. félévi rendezvényprogramjának aktualizálása Előterjesztő: Tihanyiné Dr. Hős Ágnes dékánhelyettes 4) A Kari Tanács 2014/2015. tanév II. félévi munkaprogramjának jóváhagyása Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 5) Egyebek ********* Felhívás! Az Ének-zenei Tanszék január 29-én 9 és 16 óra között Forrai Katalin Emlékkonferenciát tart a II. e teremben (részletes program a tanszék honlapján). Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

3 In memoriam. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy kedves kolléganőnk Gyóni Lajosné dr január 6-án, 77. évében hosszú betegség után elhunyt ben végzett a varsói Állami Tanítóképzőben. Lengyel ösztöndíjasként folytatta tanulmányait a moszkvai Pedagógiai Intézetben, ahol pedagógia-pszichológia tanári diplomát szerzett. Pedagógusi pályáját Kecskeméten kezdte, majd 1972-től 2002-ig Karunk Neveléstudományi Tanszékén tanított. Jelentős feladatának tartotta a tanítóképzés korszerűsítését, valamint a gyakorlati orientáltság növelését. Részt vett a tanítóképző pedagógiai programjainak tartalmi kidolgozásában és az oktatási segédanyag összeállításában ban a szegedi József Attila Egyetemen bölcsészdoktori címet szerzett, majd 1987-ben a neveléstudományok kandidátusa lett. Búcsúztatása január 30-án (péntek) 17 órakor a Nyitott Műhelyben (Budapest XII. kerület, Ráth György u. 4.) lesz. Emlékét szívünkben megőrizzük!

4 Szakmai közélet hírei ÉNEK-ZENEI TANSZÉK December 11-én rendezte az Ének-zenei Tanszék hagyományos kari karácsonyi hangversenyét, melyen a vegyes kamarakórus (vez. Deákné Kecskés Mónika) és a női kar (vez. Döbrössy János) mellett felléptek népdalénekesek, néptáncosok (vezető Kiss Blanka, Rónaszéki Álmos), kamarakórusok Bánki Vera, Kismartony Katalin, Tardyné Tarkó Magda vezetésével. Deákné Kecskés Mónika vezetésével a Greccio Kamarakórus és a Cappella Mariana december 13-án a Pesti Ferences Templomban adott karácsonyi hangversenyt. Frigyesi Tibor és Döbrössy János vezetésével az ELTE TÓK Zenés Színpada december 13-án és 18-án ismét előadta a Nyomorultak c. musicalt. Hegedűsné Tóth Zsuzsanna november 28-án előadást tartott A felnőttkori sajátosságokat figyelembe vevő ének-zenei képzés leendő óvodapedagógusok és kisgyermeknevelők között címmel az ELTE PPK A felnőttek tanulásának és oktatásának legújabb kérdései Nemzetközi Doktorandusz Konferenciáján. Hegedűsné Tóth Zsuzsanna november 10. és december 8. között előadást tartott Hangélmény a változatos hangi környezet és a hangok felfedezésének lehetősége a bölcsődés korú gyermekek között címmel az Újpesti kisgyermeknevelők számára megrendezett szakmai továbbképzésén. Hegedűsné Tóth Zsuzsanna Zenélő tárgyak címmel november 24-én workshop-ot tartott a III. BabaArt szakmai napján a Kispesti Munkásotthon szervezésében.

5 A ZENÉS SZÍNPAD C. M. Schönberg: A nyomorultak musical két részben január-februári előadásai: január 29. (csütörtök) 18:30 óra, február 7. (szombat) 17 óra, február 12. (csütörtök) 18:30 óra, február 19. (csütörtök) 18:30 óra és február 21. (szombat) 17 óra II. e. Díszterem IN MEMORIAM GERENDAY ENDRE (a Zenés Színpad alapítója) Publikációk ÉNEK-ZENEI TANSZÉK Deákné Kecskés Mónika: Ecclesia Agathae. In: Magyar Egyházzene XXI. (2013/2014), p.

6 J O G S Z A B Á L Y O K évi C. törvény Magyarország évi központi költségvetéséről. Magyar Közlöny, december 29, 184. szám 347/2014. (XII.29.) Korm. rendelet a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról. Magyar Közlöny, december 29, 185. szám 351/2014. (XII.29.) Korm. rendelet a gyermek születése esetén az apát megillető pótszabadság közszférában történő igénybevételéről. Magyar Közlöny, december 29, 185. szám évi C. törvény a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény módosításáról. Magyar Közlöny, december 30, 186. szám 365/2014. (XII.30.) Korm. rendelet az egyes köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról. Magyar Közlöny, december 30, 187. szám 397/2014. (XII.31.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a Magyarország évi központi költségvetésének megalapozásával összefüggő módosításáról. Magyar Közlöny, december 31, 190. szám 1/2015. (I.15.) ME határozat állami felsőoktatási intézmények kancellárjainak megbízásáról. Magyar Közlöny, január 15, 2. szám Mellékletek: 1) Emlékeztető a Kari Tanács december 4-i üléséről 2) Emlékeztető az ELTE Szenátusának december 15-i üléséről

7 1.sz melléklet ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Emlékeztető a Kari Tanács december 4-i üléséről Az ülésen megjelentek a Kari Tanács tagjai és az állandó meghívottak. Távolmaradását előre jelezte: Bakos Tamás, Dr. Serfőző Mónika, Nagy Brigitta, Nevigyánszky Éva, Dr. Papp Lajos. A szavazásban résztvevők száma az 1-4. napirendi pontnál 21 fő. Az ülésről jegyzőkönyvként hangfelvétel készült. Napirend: 1. Az egyetemi docensi pályázatok véleményezése Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 2. Javaslat a Professor Emeritus cím odaítéléséről Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 3. A 2014/2015. tanév II. félévének oktatásszervezési programja Előterjesztő: Dr. Mikonya György dékán 4. Egyebek Dr. Mikonya György köszöntötte a kari HÖK megválasztott új tisztségviselő hallgatóit: Ákli Oktávia HÖK elnököt, Traumberger Zsófia gazdasági alelnököt, Tarján Eszter tanulmányis alelnököt, Boros Viktória szociális alelnököt, Holczer Léna külügyes alelnököt, Salga Kristóf rendezvényes alelnököt, Nagy Brigitta kollégiumi alelnököt és Peák Boglárka kommunikációs alelnököt. A Kari Tanács nyílt szavazással jóváhagyta a titkos szavazás időszakára javasolt Szavazatszámláló Bizottság személyi összetételét. A Bizottság elnöke Dr. Márkus Éva tanszékvezető egyetemi docens, tagok: Szuchy Gabriella mestertanár, Masek-Szabó Ildikó tanszéki ügyintéző. A Kari Tanács az ülés napirendjét változtatás nélkül, egyhangúlag elfogadta. 1. A Kari Tanács megvitatta az Ének-zenei Tanszék két egyetemi docensi kinevezésére benyújtott pályázatokat. Pályázatot nyújtott be Dr. Döbrössy János tanszékvezető főiskolai docens és Dr. Kismartony Katalin főiskolai docens. A pályázatok formailag és tartalmilag megfelelnek a pályázati kiírásnak. Véleményt nyilvánított Dr. Mikonya György, Prof. Dr. Donáth Péter. A Kari Tanács 21 fő érvényes titkos szavazatával az alábbiak szerint javasolta az egyetemi docensi kinevezését: Dr. Kismartony Katalin 21 igen 0 nem (Határozati szám: 2014/ sz.)

8 A Kari Tanács 20 fő érvényes titkos szavazatával az alábbiak szerint javasolta az egyetemi docensi kinevezését: Dr. Döbrössy János 20 igen 0 nem (Határozati szám: 2014/ sz.) 2. Dr. Mikonya György dékán elterjesztésében a Kari Tanács megvitatta a Professor Emeritus cím adományozását. Javasolta Dr. Demeter Katalin főiskolai tanárnak, volt dékánhelyettesnek, jelenleg dékáni megbízottnak - érdemei elismeréseként - a Professor Emeritus cím odaítélését. Dr. Mikonya György dékán bejelentette, hogy Dr. Hortobágyi István főiskolai tanár, volt kari főigazgató/dékán - aki ebben évben betöltötte 70. életévét - az egyetemi SzMSz III. kötet, Foglalkoztatási Követelményrendszer 96. (5) bekezdése szerint jogosult a Professor Emeritus cím viselésére. Kérte a Kari Tanács szavazás nélküli támogatását a Professor Emeritus cím okiratának egyetemi átadás kezdeményezéséhez. A jelenlévők a bejelentéssel egyetértettek. Véleményt nyilvánított Dr. Mikonya György, Prof. Dr. Donáth Péter, Tihanyiné dr. Hős Ágnes, Turmezeyné Dr. Heller Erika. A hozzászólók egyetértettek abban, hogy az egyetemi SzMSz módosításakor kezdeményezni fogják a gyakorlat orientált karok esetében a főiskolai tanári kinevezés visszaállítását. A Kari Tanács 20 fő érvényes titkos szavazatával javasolta, hogy Dr. Demeter Katalin főiskolai tanárnak Professzor Emeritus cím adományozását. (Határozati száma: 2014/ sz.) 3. A Kari Tanács megvitatta a 2014/2015. tanév tavaszi félévének oktatási programját. A Kari Tanács elfogadta. az előterjesztést (1. sz. melléklet) nyílt szavazással, egyhangúlag határozatban (Határozati száma: 2014/ sz.) 4. Egyebek Dr. Mikonya György dékán elismerően szólt a Neveléstudományi Tanszék szervezésében november én lebonyolított Gyermekkultúra Konferencia és Kiállítás című rendezvényükről. Megköszönte Dr. Kolosai Nedda adjunktus kiváló szervező munkáját. Mesterházy Ferenc igazgató (ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola) elnézését kérte a konferencia vonatkozásában esetlegesen felmerült egyeztetési hiányok miatt. A továbbiakban ugyancsak elismerően szólt a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék által november 21-én megrendezett Népek Meséi VII. Országos Egyetemi és Főiskolai Mesemondó Versenyről. Mesterházy Ferenc igazgató bejelentette, hogy december 1-jén hivatalosan átvezetésre került intézményük új neve: ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola. A továbbiakban szólt intézményük nyitottságáról, a karral való további jó együttműködésükről, az gyakorlóiskola szellemi potenciáljának felajánlásáról. Azzal a kéréssel fordul a jelenlévőkhöz, hogy a

9 korábbi gyakorlatnak megfelelően a kari rendezvények szervezésénél az iskola vezetésével mindig egyeztessenek. Dr. Mikonya György dékán gratulált a névváltoztatáshoz és Gyertyánffy István 25 éves vezetői munkásságához hasonlóan további 25 év sikeres intézményi működést kívánt. Természetesen a kar és a gyakorlóiskola közötti eredményes együttműködésre törekednek. Szabóné Dr. Szitányi Judit adjunktus, mb. tanszékvezető elismerően szólt a Varga Tamás Módszertani Napok keretében november 8-án szervezett - az iskola vezetésével egyeztetett - Matek tanárok Klubja rendezvényükről. Ezen a programon a gyakorlóiskola tanárai mutatkoztak be, melyen összesen 90 fő vett részt. Dr. Mikonya György dékán gratulált Szabóné Dr. Szitányi Juditnak ahhoz, hogy a közelmúltban Varga Tamás díjban részesült. A továbbiakban tájékoztatta jelenlévőket a kari akkreditációs kötet elkészültéről, egyúttal köszönetet mondott az elvégzett munkáért. Kiemelten megköszönte Dr. Demeter Katalin főiskolai tanár, dékáni megbízott kiváló szakmai munkáját. Az akkreditációs látogatóbizottság miatt felhívta a figyelmet a kari honlap aktualizálására. Végül bejelentette, hogy karunkon december 5-én Alumni rendezvényre kerül sor, amelynek kiemelt vendége Kozma Tamás december 11-én kari karácsonyi koncert lesz. Tihanyiné Dr. Hős Ágnes dékánhelyettes fontosnak tartja a rendezvények külső támogatását, az együttműködések létrehozását, fenntartását. Elmondta, hogy november 18-án Gilicze Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék Önkormányzat Oktatási és Közművelődési Iroda irodavezetője és Gonda Attila közművelődési referens, valamint a KLIK részéről Bak Ferenc, a XII. kerületi tankerületi igazgató látogatott karunkra azzal a céllal, hogy a jövőbeli együttműködésünket egyeztessük, egymás munkáját segítsük. A megbeszélés során több témában körvonalazódtak a további együttműködések lehetőségei (gyakorlóhelyek kapacitásának bővítése, munkaerő-utánpótlás kérdése, szakmai programok, továbbképzések, rendezvények, közművelődési kutatások, helytörténeti gyűjtemények, könyvkiadás, kommunikáció stb.). Karunk vállalkozott arra a feltevésre, hogy hallgatóink a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona számára mese CD felvételeket készítsenek. Ezek a munkálatok már elkezdődtek. Kérte a tanszékvezetőktől, hogy jelezzék számára a rendezvényeik támogatóinak nevét és címét, hogy nekik a kar tisztelettel köszönetet mondhasson. A továbbiakban bejelentette, hogy a tanszékek honlapi egységesítése a korábbi egyeztetéseknek megfelelően teljesültek. Megköszönte a tanszéki honlapok szerkesztésben résztvevő kollégák munkáját. Turmezeyné Dr. Heller Erika dékánhelyettes tájékoztatta a jelenlévőket az önköltséges, keresztféléves indítású ifjúságsegítő felsőoktatási szakképzés és a meghirdetett levelező tanítóképzés felvételi eredményéről. Bodnár Ilona könyvtárvezető szólt az intézménytörténeti dokumentumok digitalizálásáról, melynek keretében Gyertyánffy István könyvei is feldolgozásra kerülnek. Bejelentette, hogy a TÁMOP-os idegen nyelvű könyvek megérkeztek, ezek elosztása a tanszéki igényeknek megfelelően történik. Bicsák Csilla tanulmányi referens bejelentette, hogy december 1-jétől a Tanulmányi Osztályon két új ügyintéző dolgozik.

10 Dr. Mikonya György dékán bejelentette, hogy december 12-én karunkon ülést tart a Dékáni Kollégium és a Magyar Rektori Konferencia Pedagógiai Szakbizottsága. Tihanyiné Dr. Hős Ágnes dékánhelyettes elismeréssel szólt a november 27-én megrendezett Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról, egyúttal jelezte, hogy az országos konferencia reményei szerint várhatóan eredményes lesz. Tájékoztatásul elmondta, hogy Banai-Bajzáth Angéla tanársegéd szerezésével, szakmai érdekérvényesítés és műhelybeszélgetések céljából létrejött a TanodaPlatform december 12-én (pénteken) tartják karunkon plenáris és szekcióülésüket. Dr. Lehmann Miklós adjunktus, tanszékvezető elismeréssel szólt a Drámaszínpad ajkai ezüstérmes szerepléséről. A továbbiakban javasolta átgondolásra az óvodapedagógus alapszakon az angol nyelvű oktatás lehetőségének kidolgozását. Dr. Döbrössy János tanszékvezető főiskolai docens szeretettel meghívott mindenkit a december 7-én (vasárnap) órakor a Budapesti Történeti Múzeumban a Kamarakórus és a Női kar hangversenyére, valamint december 11-én (csütörtökön) 16 órakor a 200-as teremben énekkarok, kamarakórusok, néptáncosok részvételével tartandó kari karácsonyi koncertre. Prof. Dr.Donáth Péter egyetemi tanár, Professor Emeritus kezdeményezte a kari akkreditációs kötetetek bekötését, könyvtári hozzáférhetőségét is. Tihanyiné Dr. Hős Ágnes dékánhelyettes megköszönte Mesterházy Ferenc igazgatónak a Testnevelési Tanszéken betanító pedagógusok biztosítását. Ákli Oktávia HÖK elnök kérte kivizsgálni a hallgatói kurzus teljesítés oktatói megtagadására vonatkozó panaszt. Turmezeyné Dr. Heller Erika dékánhelyettes jelezte, hogy megkezdődött az ügy kivizsgálása. Mészárosné Dr. Darvay Sarolta tanszékvezető főiskolai docens kérte, hogy írásban jelezzék számára a problémát és annak megfelelően egyeztetni fog. Budapest, december 4. Látta: Légler Judit a Kari Tanács titkára Dr. Mikonya György dékán

11 1.sz. melléklet 2014/2015. tanév tavaszi félévi oktatási program Regisztrációs időszak február 2-6. (hétfő-péntek) Kifogás értékelésre vonatkozó adattal szemben (HKR 65. /6/ bek.) január : február :00 óra jogvesztő határidő! kurzusfelvétel előzetes kezdete: :00 óra vége: :00 óra kurzusfelvétel rangsorolásos kezdete: :00 óra vége: :00 óra előfeltételt sértő indexsorok törlése :00 után versenyjelentkezés, tárgyfelvételi időszak vége kezdete: :00 óra vége: :00 pót tárgyfelvételi időszak (kari szabályozás) február kifogás tárgyfelvételi adatokkal szemben (nem kezdete: :00 óra tévesztendő össze a kari szabályzatban vége: :00 óra meghatározott pót tárgyfelvételi időszakkal) Szorgalmi időszak a nappali tagozaton első tanítási nap utolsó tanítási nap Szorgalmi időszak az esti és levelező tagozaton első tanítási nap utolsó tanítási nap február 9. (hétfő) május 15. (péntek) február 02. (hétfő) május 15. (péntek) Utolsó féléves gyakorlatok a nappali tagozaton Csecsemő- és kisgyermeknevelő szak március 30. május 02. Óvodapedagógus szak (8 hét) február 10. április 03. Tanító szak (10 hét) február 10. április 24. Nyílt Nap január 26. Kari rendezvények hete április Szakdolgozat leadásának határideje minden alapképzési évfolyamon/tagozaton szakirányú továbbképzésben április 20. (hétfő) 16:00 óra május 11. (hétfő) 16:00 óra Vizsgaidőszak (beleértve a záróvizsgaidőszakot is (HKR 493. ) első nap május 18. (hétfő) utolsó nap július 03. (péntek) Kifogás értékelésre vonatkozó adattal szemben (HKR 65. /6/ bek.) július :00 jogvesztő határidő!

12 Nyári záróvizsgák csecsemő- és kisgyermeknevelő szak június 8-12 óvodapedagógus szak június tanító szak június kommunikáció művelődésszervező június művelődésszervező szakon matematika műveltségterületi tématerv-védés június 24. pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzés június játékmentor szakirányú továbbképzés június 29. Felvételi vizsgák előzetes alkalmassági vizsga (ének-zene, beszéd, testi; nyelvi) tanító és óvodapedagógus szakra felvételizőknek alkalmassági vizsga (ének-zene, beszéd, testi; német/szerb nyelvi) tanító és óvodapedagógus szakra felvételizőknek beszédalkalmassági vizsga csecsemő és kisgyermeknevelő szakra felvételizőknek február 4. (szerda) május (szerda-csütörtök) nyelvi: május 29. Tavaszi szünet: Oktatási szünetek, munkaszüneti napok április 1-től (szerda) április 7-ig (kedd) Húsvét A munka ünnepe 2015.április 6.(hétfő) május 1.(péntek) Pázmány-nap május 8. (péntek) Pünkösd május 25. Az ELTE TÓK oklevélosztó ünnepségének várható időpontja: július 14.

13 2.sz melléklet Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a december 15-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára CXCIX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Karátson Dávid egyetemi tanárnak a Központi Etikai Testület elnökévé megválasztásáról CC/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Dezső Tamás dékánnak, habil. egyetemi docensnek a Központi Etikai Testület tagjává megválasztásáról CCI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Karácsony András egyetemi tanárnak a Központi Etikai Testület tagjává megválasztásáról CCII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Fülöp Márta egyetemi tanárnak a Központi Etikai Testület póttagjává megválasztásáról CCIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Veszprémi Anna műszaki tanárnak a Központi Etikai Testület póttagjává megválasztásáról CCIV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Vokó Zoltán egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság tagjává megválasztásáról CCV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Fokasz Nikosz egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság póttagjává megválasztásáról CCVI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Károlyi Gyula egyetemi tanár, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetében tudományos tanácsadója részfoglalkozású egyetemi tanári pályázatának támogatásáról a Természettudományi Karon CCVII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Klaudy Kinga egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon CCVIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Vásáry István egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon CCIX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Boreczky Elemérné ny. főiskolai tanár részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon CCX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Érdi Bálint egyetemi tanár részére a Természettudományi Karon CCXI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozásáról Harmathy Attila, az ELTE professor emeritusa, volt dékánja, korábbi alkotmánybíró részére az Államés Jogtudományi Karon

14 CCXII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozásáról Janusz K. Kozłowski régész, a krakkói Jagello Egyetem professor emeritusa, a krakkói Lengyel Tudományos és Művészeti Akadémia tagja és II. Osztályának elnöke részére a Bölcsészettudományi Karon CCXIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozásáról Ron L. Akehurst, a Sheffieldi Egyetem professor emeritusa részére a Társadalomtudományi Karon CCXIV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozásáról David Andreu, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem professzora részére a Természettudományi Karon CCXV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Ács Pál, az MTA tudományos tanácsadója, az Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztálya osztályvezetőhelyettese részére a Bölcsészettudományi Karon CCXVI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Wojtilla Gyula indológus, ókortörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzora részére a Bölcsészettudományi Karon CCXVII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Baráth Julianna Katalin pszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta, családterapeuta, kiképző terapeuta, szupervízor, a Szt. Rókus Kórház Családterápiás Rendelőjének vezetője részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon CCXVIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Lukács István ny. főiskolai docens részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon CCXIX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az ELTE évi Akkreditációs Önértékelés elfogadásáról CCXX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az ESN ELTE Erasmus Hallgatók Hálózatának Egyesülete tevékenységének az ELTE szellemiségével összeegyeztethetőnek, kifejezetten céljait szolgálónak nyilvánításáról és egyúttal egyetemi ingatlan székhelyként való megjelölésének engedélyezéséről CCXXI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Mongolisztikai Kutatóközpont létrehozásáról és Oktatói Tudományos Diákköri Díj alapításáról a Bölcsészettudományi Karon CCXXII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat a Habilitációs Szabályzat Pedagógiai és Pszichológiai Karra vonatkozó része és 1. sz. függeléke módosításáról CCXXIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötete, a Hallgatói Követelményrendszer Különös Részének az Informatikai Karra vonatkozó fejezete módosításáról CCXXIV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötete, a Hallgatói Követelményrendszer Különös Részének a Társadalomtudományi Karra vonatkozó fejezete módosításáról

15 CCXXV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötete, a Hallgatói Követelményrendszer 4. sz. melléklete, a Felvételi Szabályzat Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karra vonatkozó fejezete módosításáról CCXXVI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötete, a Szervezeti és Működési Rend 3.c. számú melléklete, az Informatikai Kar Szervezeti és Működési Szabályzata módosításáról CCXXVII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötete, a Szervezeti és Működési Rend 4.d. számú melléklete, az Egyetemi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata elfogadásáról CCXXVIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet 8. számú melléklete, az Egyetemi Könyvtári Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. sz. függeléke, az EKSZ Gyűjtőköri Szabályzata elfogadásáról, valamint 2. sz. melléklete, az EKSZ Használati Szabályzata módosításáról CCXXIX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat klinikai logopédia mesterképzési szak létesítéséről és indításáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról CCXXX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat hon- és népismerettanár osztatlan tanárszak indításáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról CCXXXI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat fordító és tolmács mesterképzési szak új specializációjának (kínai nyelv) létesítéséről és indításáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról CCXXXII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat informatikatanár újabb tanári szakképzettség megszerzésére irányuló mesterképzési szak indításáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról CCXXXIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában folyó tanári mesterszak játék- és szabadidő-szervező modulja felelősének megváltoztatásáról CCXXXIV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat együttműködési megállapodás jóváhagyásáról a Management education mesterképzési szak nemzetközi konzorciumban történő létesítésére Pedagógiai és Pszichológiai Kar és a Társadalomtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról CCXXXV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat együttműködési megállapodás jóváhagyásáról a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolával a tanári mesterszakra, a pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzésre, valamint az osztatlan tanárképzésre vonatkozóan, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról CCXXXVI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat együttműködési megállapodás jóváhagyásáról az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel az osztatlan tanárképzésre vonatkozóan, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról CCXXXVII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat a Szakkollégiumi stratégia elfogadásáról

16 CCXXXVIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat ELTE Tehetséggondozási Alap létrehozásáról Az egyes érdemi és ügyrendi határozatok, bejelentések, kérdések és válaszok 1. Napirend előtt Mezey Barna rektor bejelentette, hogy december 13-án 86 éves korában elhunyt R. Várkonyi Ágnes professor emeritus, Széchenyi-díjas történész, az MTA rendes tagja, az ELTE BTK középkori és kora újkori magyar történet tanszékének egykori tanszékvezető egyetemi tanára. A Szenátus egyperces néma felállással adózott emlékének. 2. Ugyancsak napirend előtt Címzetes egyetemi docensi oklevelet adott át Kraiciné dr. Szokoly Mária, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar ny. főiskolai docense részére. 3. A Szenátus a kiküldött napirendet 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 4. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, Tausz Katalin dékán (TáTK), Kisfaludi András rektorhelyettes, Dezső Tamás dékán (BTK) hozzászólásával 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 érvénytelen szavazattal meghozta a CXCIX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát Karátson Dávid egyetemi tanárnak a Központi Etikai Testület elnökévé megválasztásáról; 33 igen szavazattal, 3 ellenében, 3 érvénytelen szavazattal meghozta a CC/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát Dezső Tamás dékánnak, habil. egyetemi docensnek a Központi Etikai Testület tagjává megválasztásáról; 39 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a CCI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát Karácsony Andrásnak egyetemi tanárnak a Központi Etikai Testület tagjává megválasztásáról; 38 igen szavazattal, 1 ellenszavazat ellenében, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a CCII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát Fülöp Márta egyetemi tanárnak a Központi Etikai Testület póttagjává megválasztásáról; 37 igen szavazattal, 1 ellenében, 2 érvénytelen szavazattal meghozta a CCIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát Veszprémi Anna műszaki tanárnak a Központi Etikai Testület póttagjává megválasztásáról. 5. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 érvénytelen szavazattal meghozta a CCIV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát Vokó Zoltán egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság tagjává megválasztásáról; 38 igen szavazattal, 1 ellenében, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a CCV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát Fokasz Nikosz egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság póttagjává megválasztásáról. 6. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül 40 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCVI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát Károlyi Gyula egyetemi tanár, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetében tudományos tanácsadója részfoglalkozású egyetemi tanári pályázatának támogatásáról a Természettudományi Karon.

17 7. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül 33 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCVII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát professor emeritus cím adományozásáról Klaudy Kinga egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCVIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát professor emeritus cím adományozásáról Vásáry István egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCIX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát professor emeritus cím adományozásáról Boreczky Elemérné ny. főiskolai tanár részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon; 37 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a CCX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát professor emeritus cím adományozásáról Érdi Bálint egyetemi tanár részére a Természettudományi Karon. 8. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCXI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozásáról Harmathy Attila, az ELTE professor emeritusa, volt dékánja, korábbi alkotmánybíró részére az Állam- és Jogtudományi Karon; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCXII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozásáról Janusz K. Kozłowski régész, a krakkói Jagello Egyetem professor emeritusa, a krakkói Lengyel Tudományos és Művészeti Akadémia tagja és II. Osztályának elnöke részére a Bölcsészettudományi Karon; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCXIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozásáról Ron L. Akehurst, a Sheffieldi Egyetem professor emeritusa részére a Társadalomtudományi Karon; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCXIV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozásáról David Andreu, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem professzora részére a Természettudományi Karon. 9. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCXV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Ács Pál, az MTA tudományos tanácsadója, az Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztálya osztályvezető-helyettese részére a Bölcsészettudományi Karon; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCXVI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Wojtilla Gyula indológus, ókortörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzora részére a Bölcsészettudományi Karon. 10. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül 37 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a CCXVII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Baráth Julianna Katalin pszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta, családterapeuta, kiképző terapeuta, szupervízor, a Szt. Rókus Kórház Családterápiás Rendelőjének vezetője részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon;

18 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a CCXVIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Lukács István ny. főiskolai docens részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon. 11. A Szenátus Orosz Éva rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXIX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát az ELTE évi Akkreditációs Önértékelés elfogadásáról. (1. sz. melléklet) 12. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére Zaránd Péter elnök (EHÖK), Dezső Tamás dékán (BTK) hozzászólásával 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát az ESN ELTE Erasmus Hallgatók Hálózatának Egyesülete tevékenységének az ELTE szellemiségével összeegyeztethetőnek, kifejezetten céljait szolgálónak nyilvánításáról és egyúttal egyetemi ingatlan székhelyként való megjelölésének engedélyezéséről. (2. sz. melléklet) 13. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére vita nélkül 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát Mongolisztikai Kutatóközpont létrehozásáról és Oktatói Tudományos Diákköri Díj alapításáról a Bölcsészettudományi Karon. (3. sz. melléklet) 14. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát a Habilitációs Szabályzat Pedagógiai és Pszichológiai Karra vonatkozó része és 1. sz. függeléke módosításáról. (4. sz. melléklet) 15. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére, az EHÖK egyetértésével, vita nélkül 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötete, a Hallgatói Követelményrendszer Különös Részének az Informatikai Karra vonatkozó fejezete módosításáról. (5 sz. melléklet) 16. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére, az EHÖK egyetértésével, vita nélkül 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXIV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötete, a Hallgatói Követelményrendszer Különös Részének a Társadalomtudományi Karra vonatkozó fejezete módosításáról. (6. sz. melléklet) 17. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére vita nélkül 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötete, a Hallgatói Követelményrendszer 4. sz. melléklete, a Felvételi Szabályzat Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karra vonatkozó fejezete módosításáról. (7. sz. melléklet) 18. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére vita nélkül 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXVI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötete, a Szervezeti és Működési Rend 3.c. számú melléklete, az Informatikai Kar Szervezeti és Működési Szabályzata módosításáról. (8. sz. melléklet) 19. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére vita nélkül 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXVII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötete, a Szervezeti és Működési Rend 4.d. számú melléklete, az Egyetemi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata elfogadásáról. (9. sz. melléklet)

19 20. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére Surján Péter dékán (TTK) hozzászólásával 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXVIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet 8. számú melléklete, az Egyetemi Könyvtári Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. sz. függeléke, az EKSZ Gyűjtőköri Szabályzata elfogadásáról, valamint 2. sz. melléklete, az EKSZ Használati Szabályzata módosításáról. (10. sz. melléklet) 21. A Szenátus Kisfaludi András rektorhelyettes előterjesztésére, Király Miklós dékán (ÁJTK), Gömör Iván ügyvezető (ELTE Sport Kft.), Hunyady András ügyvezető (ELTE Eötvös Kiadó Kft.), Dezső Tamás dékán (BTK), Surján Péter dékán (TTK), Juhászné Huszty Katalin gazdasági főigazgató, Keleti Tamás (TTK) hozzászólásával határozathozatal nélkül megtárgyalta a Tájékoztató az ELTE tulajdonú gazdasági társaságok évi üzleti tevékenységéről című előterjesztést (11. sz. melléklet). 22. A Szenátus Orosz Éva rektorhelyettes előterjesztésére vita nélkül 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXIX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát klinikai logopédia mesterképzési szak létesítéséről és indításáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát hon- és népismerettanár osztatlan tanárszak indításáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXXI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát fordító és tolmács mesterképzési szak új specializációjának (kínai nyelv) létesítéséről és indításáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXXII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát informatikatanár újabb tanári szakképzettség megszerzésére irányuló mesterképzési szak indításáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXXIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában folyó tanári mesterszak játék- és szabadidő-szervező modulja felelősének megváltoztatásáról; 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXXIV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát együttműködési megállapodás jóváhagyásáról a Management education mesterképzési szak nemzetközi konzorciumban történő létesítésére Pedagógiai és Pszichológiai Kar és a Társadalomtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 41 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXXV/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát együttműködési megállapodás jóváhagyásáról a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolával a tanári mesterszakra, a pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzésre, valamint az osztatlan tanárképzésre vonatkozóan, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról;

20 40 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a CCXXXVI/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát együttműködési megállapodás jóváhagyásáról az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel az osztatlan tanárképzésre vonatkozóan, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról. 23. A Szenátus Orosz Éva rektorhelyettes előterjesztésére, Pozsár-Szentmiklóssy Zoltán rektori biztos, Juhászné Huszty Katalin gazdasági főigazgató, Surján Péter dékán (TTK), Dezső Tamás dékán (BTK), Király Miklós dékán (ÁJTK), Zaránd Péter elnök (EHÖK), Horváth László (FDSz képviselője), Tausz Katalin dékán (TáTK), Michaletzky György (doktori iskolák képviselője) hozzászólásával, Orosz Éva rektorhelyettes válaszaival 36 igen szavazattal, 1 ellenében és 3 tartózkodás mellett meghozta a CCXXXVII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát a Szakkollégiumi stratégia elfogadásáról. (12. sz. melléklet) 24. A Szenátus Orosz Éva rektorhelyettes előterjesztésére Keleti Tamás (TTK), Ritter Dávid (nem oktató-kutató dolgozó képviselője), Surján Péter dékán (TTK), Dezső Tamás dékán (BTK), Rónay Zoltán főtitkár, Zaránd Péter elnök (EHÖK), Michaletzky György (doktori iskolák képviselője), Tausz Katalin dékán (TáTK) hozzászólásával, a helyszínen elfogadott módosításokkal 1 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett meghozta a CCXXXVIII/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozatát ELTE Tehetséggondozási Alap létrehozásáról. (13. sz. melléklet) 25. Az Egyebek között Mezey Barna rektor bejelentette, hogy idén a Magyar Tudományos Akadémia az MTA Szerves és Biomolekuláris Kémiai Bizottság felterjesztésével, az MTA Kémiai Tudományok Osztályának jóváhagyásával Zemplén Géza díj mindkét fokozatát, a fődíjat és az ifjúsági díjat egyaránt az ELTE munkatársa kapta: a Fődíjat Csámpai Antal habilitált egyetemi docens (TTK Szervetlen Kémiai Tanszék), az Ifjúsági Díjat Bánóczi Zoltán tudományos munkatárs (TTK Szerves Kémiai Tanszék); a szerves kémia területén végzett, kiemelkedő tudományos munkásság beleértve a bio-organikus, biokémiai gyógyszerkutatást és az azzal összefüggő analitikai, spektroszkópiás és elválasztástechnikai tevékenységet elismerésére a Richter Gedeon Nyrt. és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Bruckner Győzőfődíjat idén Hajós György, a kémiai tudományok doktora, az MTA TTK professor emeritusa, az ELTE Szerves Kémiai Tanszékének egyetemi magántanára kapta; Kajtár Gábor, az Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszék egyetemi adjunktusa veheti át az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete által alapított Pro Dissertatione Iuridica Excellentissima Díjat, amelyet az Intézet kutatóiból álló bíráló bizottság A nem állami szereplők elleni önvédelem a nemzetközi jogban címmel benyújtott doktori dolgozat alapján ítélt oda; nyolc pedagógus nyerte el ebben az évben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft, a Richter Gedeon Nyrt. által alapított Rátz Tanár Úr Életműdíjat, közöttük Böddiné 1 A Szenátus az előterjesztő javaslatára 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a II. pont első bekezdés első mondatát módosította az alábbiak szerint: Az Alapból finanszírozott tevékenységek esetében természetesen figyelembe vennénk a már kialakult kari szintű tevékenységeket, valamint az EHÖK és a kari HÖK-ök hallgatói tudományos tevékenységet ösztönző, segítő pályázatait, programjait.

21 Schróth Ágnes, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium kémia szakvezető tanára és igazgatóhelyettese; az egyetemi-főiskolai országos úszóbajnokságon (MEFOB) Egyetemünket 18 úszó képviselte, közülük Kapás Boglárka 400 méteres gyorsúszásban aranyérmet, 50 méteres gyorsúszásban ezüstérmet szerzett; a Heti Válasz november 28-án megjelentetett felsőoktatási rangsora a felvett hallgatók kiválósága és a végzett hallgatók diplomás pályakövetési adatai alapján készült. Tizenkét képzési területet és a területek legnépszerűbb három szakját (összesen harminchármat) rangsoroltak, karok szerinti bontásban. Egyetemünk karai vezetik a bölcsészettudományi, a jogi, a gazdaságtudományi, valamint a pedagógusképzési területet, tizenkét ELTE-s szakot választottak a legjobbnak. 26. Az ülés végén Mezey Barna rektor megköszönte a Szenátus egész éves munkáját és mindenkinek boldog karácsonyt és sikerekben gazdag újévet kívánt. Budapest, december 15. Hitelesítő: Dr. Mezey Barna rektor a Szenátus elnöke.. dr. Rónay Zoltán főtitkár a Szenátus titkára

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/2015. 10. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2015. június 18-án 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2013/2014 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2015/2016 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2015/2016. 7. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2016. március 31-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a december 15-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a december 15-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2014. december 15-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára CXCIX/2014. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Karátson Dávid egyetemi tanárnak a Központi

Részletesebben

SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) -

SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) - SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: személyi döntések, minõségbiztosítás elsõként, Gyermekklinika-fejlesztés,

Részletesebben

ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2014. május 26. (ELTE TÓK, fsz.2.)

ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2014. május 26. (ELTE TÓK, fsz.2.) TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Hallgatói Önkormányzat 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-8137 Fax: 202-3859 http://www.tofk.elte.hu ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2014. május 26. (ELTE

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a 2013. december 12-e és 2014. január 21-e között a Magyar Közlöny 2013. évi 207-225. és 2014. évi 1-7. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. A

Részletesebben

./ (342) , ; -mail:

./ (342) , ; -mail: 2046 28 2008., 28.02.2008. 96-63-5905017458-04022010-089 4 2010. «.» 16 04 2010.»,.. 2010. ), :., 2.. 95/10-8. 20/10-9 : :., 2010. 20/10-9 2.. 20/10-9 3...4 1.....9 2.., 2 (1932-1941)...55 3. (1932-1941)...93...95

Részletesebben

LIBELLI HISTORIAE ACADEMIAE AGRIENSIS. Adatok és adalékok a főiskola történetéhez 2010 2011

LIBELLI HISTORIAE ACADEMIAE AGRIENSIS. Adatok és adalékok a főiskola történetéhez 2010 2011 LIBELLI HISTORIAE ACADEMIAE AGRIENSIS Adatok és adalékok a főiskola történetéhez 2010 2011 Líceum Kiadó Eger, 2012 Szerkesztette: Dr. Nagy József ny. főiskolai tanár ISSN 1787-2774 A kiadásért felelős

Részletesebben

LEKTORAINK (2015/5/3)

LEKTORAINK (2015/5/3) LEKTORAINK (2015/5/3) dr. jur., lic. jur. can. Hámori Antal Ph.D Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszék, főiskolai docens a Magyar

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2010. évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2010. évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Győr 2010 1 1/2010. (02.17.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Tanácsa a

Részletesebben

a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői

a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÁCSAI ÉS ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI A Nyíregyházi Főiskola tanácsai és állandó bizottságai elnökének és közalkalmazott tagjainak megbízása visszavonásig, de legkésőbb 2015. szeptember

Részletesebben

1. ülés: 2011. február 8., helyszín: Budapest Kortárstánc Főiskola.

1. ülés: 2011. február 8., helyszín: Budapest Kortárstánc Főiskola. A TÁNCTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT HÍRLEVELE V. évfolyam 1. szám, 2012. február 28. Szerkesztik: Bolvári-Takács Gábor, Major Rita A MTF Tánctudományi Kutatóközpontjának munkájában részt vevő kutatási főirány-vezetők

Részletesebben

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége Az MTA Néprajztudományi Bizottsága 2014-ben két alkalommal ülésezett (január 15- én és november 11-én). Az ülésre első alkalommal a Néprajzi Múzeum Tanácstermében

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2010/11. 1. szám. Kari Közlöny

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2010/11. 1. szám. Kari Közlöny Kari Közlöny SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója 2010/11. 1. szám Kari Közlöny A Kari Közlöny pdf-formátumban letölthető a JGYPK Internetes honlapjáról: www.jgypk.u-szeged.hu/kozlony

Részletesebben

A Kari Tanács 2007. szeptember 14-i ülésének határozatai

A Kari Tanács 2007. szeptember 14-i ülésének határozatai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2007. szeptember 14-i ülésének határozatai A Kari Tanács a napirendi pontokat egyhangúan elfogadta. Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELTE TÓK HÖK Küldöttgyűlés jegyzőkönyve 2015. november 24. (ELTE TÓK, 123.) IDŐPONT: 2015. november 24. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 123. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 18:00 A megjelent küldöttgyűlési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Szám: 1402-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. július 30.-án (csütörtökön)

Részletesebben

Pályázati felhívás a PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre

Pályázati felhívás a PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre Pályázati felhívás a PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre Tisztelt Pályázók, leendő PhD Hallgatók! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora ebben az évben is pályázatot hirdet doktori (PhD)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR. KARI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014-es tanév. OM azonosító: FI 87515

MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR. KARI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014-es tanév. OM azonosító: FI 87515 MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KARI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014-es tanév OM azonosító: FI 87515 Az Egészségügyi Kar bemutatása A Miskolcon 1998-ban újraindult egészségügyi főiskolai képzés 2001-ben a Miskolci

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 2015. február 26-án ülést tartott. A napirend a következő volt:

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 2015. február 26-án ülést tartott. A napirend a következő volt: A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA Kari Közlöny 2014/15. 3. szám TARTALOM A kari tanács ülései 1 Határozatok 2 Személyi hírek 6 Bizottsági hírek 14 Kari hírek

Részletesebben

A Magyar Hemofília Egyesület 2013. évi közgyűlésének jegyzőkönyve

A Magyar Hemofília Egyesület 2013. évi közgyűlésének jegyzőkönyve 1 MAGYAR HEMOFÍLIA EGYESÜLET Postacím: 1538 Budapest, Pf. 529 Telefon: 0630 570-4804 Honlap: www.mhe.hu E-mail: mhe@mhe.hu A Hemofília Világszövetség és az Európai Hemofília Konzorcium hivatalos nemzeti

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT 2007. 1 1 Egységes szerkezetben a módosításairól szóló CCXLII/2007. (XI. 26.) Szen. sz., a CCLXI/2007. (XII. 17.) Szen. sz., a XXXII/2008. (III. 31.) Szen.

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója. 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató

SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója. 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató Főigazgatósági Tájékoztató SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató A Főigazgatósági Tájékoztató RTF formátumban letölthető a JGYTF

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA. 2014.

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA. 2014. DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2014. Dunaújváros 3. kiadás 1. módosítás 2 (16). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által

Részletesebben

SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) -

SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) - SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: tanácsülések, új EHÖK elnök, népegészségügy, Emeritus Klub

Részletesebben

1/2006. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar 2006. február 17-én megtartott Kari Tanácsülésén

1/2006. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar 2006. február 17-én megtartott Kari Tanácsülésén 1/2006. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar 2006. február 17-én megtartott Kari A Fogorvostudományi Kar az Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikán meghirdetett egyetemi tanári állás kiírásra

Részletesebben

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,

Részletesebben

A római Szent Anzelm pápai egyetemhez affiliált hittudományi főiskola

A római Szent Anzelm pápai egyetemhez affiliált hittudományi főiskola Tanrend 2013 2014 A római Szent Anzelm pápai egyetemhez affiliált hittudományi főiskola Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Tanrend ALAP- és mesterképzés, RÉSZISMERETI ÉS POSZTGRADUÁLIS KÉPZÉS 2013

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * TANULMÁNYI TÉKOZTATÓ 2014/2015. tanév őszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT POLITOLÓGIA BA KÉPZÉS POLITIKATUDOMÁNY MA KÉPZÉS KRIMINOLÓGIA

Részletesebben

A Kari Tanács 8/2013. (V. 23.) sz. határozata Tanegységlisták módosításának támogatásáról

A Kari Tanács 8/2013. (V. 23.) sz. határozata Tanegységlisták módosításának támogatásáról A 8/2013. (V. 23.) sz. határozata Tanegységlisták módosításának támogatásáról A 10 igen szavazattal, egyhangú szavazással támogatta Biológia tanár 4+1 és Biológia BSc; Informatikatanár (4+1); Földrajz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT Vas utcai délutánok 2015 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév Összeállította: Dr. Urbán Veronika főiskolai tanár Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Alapozó Egészségtudományi

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA A konferencia célja: A társadalmi és a természeti változások környezeti hatásaiból adódó

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. január 28-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. január 28-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. január 28-án tartandó ülésére Polgármesteri jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és a két ülés közötti időben történt

Részletesebben

1/2015. sz. Határozat A Kari Tanács 2015. március 6-án megtartott ülésén

1/2015. sz. Határozat A Kari Tanács 2015. március 6-án megtartott ülésén 1/2015. sz. Határozat A Kari Tanács 2015. március 6-án megtartott ülésén A Kari Tanács a Tanulmányi és Vizsga Bizottság javaslatát a Kari Térítési és Juttatási Rend kiegészítésére az alábbiakkal egyhangúlag

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a július 1-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a július 1-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2013. július 1-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CXCI/2013. (VII. 1.) Szen. sz. határozat Eötvös-gyűrű kitüntetés adományozásáról Bihari Mihály

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Helye: ELTE BTK Kari Tanácsterem Budapest V. ker. Múzeum krt. 4. Időpontja: 2010. június 26. Jelenlévők: ld. az l. sz. mellékletben

Részletesebben

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. augusztus 12-én (kedd) 16 30 órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. augusztus 12-én (kedd) 16 30 órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 10/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. augusztus 12-én (kedd) 16 30 órai kezdettel

Részletesebben

Meghívó. II. Módszertani Napokat

Meghívó. II. Módszertani Napokat Meghívó A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara II. Módszertani Napokat szervez, melyre tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt. A rendezvény helyszíne: Nyitrai Konstantin

Részletesebben

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös Közzétételi Lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról előírásai alapján Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola valamint tagintézménye: Hejőbábai

Részletesebben

BMF Közlöny 7. évfolyam 2007/3-4 BMF KÖZLÖNY A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI. VII. Évfolyam 3-4. szám 2007/3-4

BMF Közlöny 7. évfolyam 2007/3-4 BMF KÖZLÖNY A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI. VII. Évfolyam 3-4. szám 2007/3-4 BMF KÖZLÖNY A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI VII. Évfolyam 3-4. szám 2007/3-4 1 Felelős kiadó: Dr. Rudas Imre a BMF rektora Főszerkesztő: Dr. Gáti József kancellár Összeállította: Király

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 180. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. december 27., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 180. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. december 27., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. december 27., csütörtök 180. szám Tartalomjegyzék 2012. évi CCIX. törvény Egyes törvényeknek az Országgyûléssel, valamint az önkormányzatokkal összefüggõ

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * TANULMÁNYI TÉKOZTATÓ 2013/2014. tanév őszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT POLITOLÓGIA BA KÉPZÉS POLITIKATUDOMÁNY MA KÉPZÉS KRIMINOLÓGIA

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2011. évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2011. évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2011. évi határozatai Győr 2011 1/2011. (02.16.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Tanácsa a jegyzőkönyvhitelesítők

Részletesebben

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző Gyomaendrőd 15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester, Toldi Balázs alpolgármester Arnóczi István János, Béres János,

Részletesebben

Jegyzőkönyv Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. évi rendes Közgyűléséről

Jegyzőkönyv Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. évi rendes Közgyűléséről Jegyzőkönyv Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. évi rendes Közgyűléséről 1 A Közgyűlés időpontja és helye: 2007. április 25., délelőtt 9,00 óra, 1065 Budapest, Bajcsy- Zsilinszky u. 57.

Részletesebben

1999-ben beadott pályázatok adatai

1999-ben beadott pályázatok adatai 1999-ben beadott pályázatok adatai sorszám kezdő iktatószám ELTE munkaszám Támogató Pályázat címe Témavezető Tanszék Nyert összeg 1 462/1999 1620 Tantárgypedagógiák az óvodapedagógus- és tanítóképzés folyamatában:

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem 2013/2014. tanévének

A Nyugat-magyarországi Egyetem 2013/2014. tanévének A Nyugat-magyarországi Egyetem 2013/2014. tanévének évkönyve A Nyugat-magyarországi Egyetem 2013/2014. tanévének évkönyve NYME-PRESS a Nyugat-magyarországi Egyetem kiadója 2015. Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

Baptista Teológiai Akadémia. Szervezeti és Működési Szabályzata

Baptista Teológiai Akadémia. Szervezeti és Működési Szabályzata A Baptista Teológiai Akadémia Szervezeti és Működési Szabályzata A Baptista Teológiai Akadémia Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. tv. /a továbbiakban: Nftv./ és a Magyarországi Baptista

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE. Az adatokban történő változások:... Megnyitva: 2014. év május hó 30. nap. ügyvezető aláírása

HATÁROZATOK KÖNYVE. Az adatokban történő változások:... Megnyitva: 2014. év május hó 30. nap. ügyvezető aláírása Határozatok könyve HATÁROZATOK KÖNYVE Az egyesület neve: Magyar Germanisták Társasága Az egyesület rövidített neve: MGT Az egyesület székhelye: 1088 Budapest, Rákóczi út 5. szám (ELTE BTK Germanisztikai

Részletesebben

2014. február 6. 1/2014. sz. határozat: A Szenátus személyi kérdésben dönt. Szavazatok: 31 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

2014. február 6. 1/2014. sz. határozat: A Szenátus személyi kérdésben dönt. Szavazatok: 31 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 2014. február 6. 1/2014. sz. határozat: Szavazatok: 31 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 2/2014. sz. határozat: Szavazatok: 31 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 3/2014. sz. határozat: Szavazatok: 31 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Részletesebben

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 21-én, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET A Környezettudományi Intézet a már korábban bejelentett "Környezettudományi Felsőoktatási

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE BGF SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest 2010

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

305. szám 2015. március 2.

305. szám 2015. március 2. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 305. szám 2015. március 2. Hírek, információk 1. A Bölcsészettudományi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömör Ágostonné kisebbségi önkormányzati képviselő kisebbségi önkormányzati képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Csömör Ágostonné kisebbségi önkormányzati képviselő kisebbségi önkormányzati képviselő I-17/2/2006. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Dévaványai Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2006. november 10-én megtartott ülésén Dévaványa, Hősök tere 1. szám alatt a Városháza 18-as számú helyiségében. Jelen

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TAÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2015/2016. 1. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2015. szeptember 10-én 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-21/2015. Jegyzőkönyv mely készült 2015. október

Részletesebben

2011. június HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK SZEMÉLYI HÍREK NAGYVILÁGBÓL KÖZÉRDEKŰ

2011. június HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK SZEMÉLYI HÍREK NAGYVILÁGBÓL KÖZÉRDEKŰ Az egyenjogúságért küzdenek az európai tudós nők Sztereotípiák, rejtett üzenetek, a nemek eltérő igényei iránti érzéketlenség vagy akár nyílt diszkrimináció uralkodik a társadalmi élet számos területén,

Részletesebben

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM Debrecen, Kálvin tér 16. 518-500 Porta 18501 (516-800, 516-900, 11852, 11814) Tartalom DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM... 1 Rektori Hivatal... 3 Doktori

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK A díjat az Elnökség 1999. február 19-i határozatával alapította. A kitüntetést az Elnökség azoknak a kollégáknak adományozza, akik kiemelkedő szakmai

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1065 Budapest, Révay köz 4. E-mail: elnokseg@wikimedia.hu http://wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2015. április 25-én tartott közgyűléséről 1 Helye: 1065

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján 9.00 órai kezdettel a i Hivatal Konferencia termében (Miskolc,

Részletesebben

Budapest, 2011. november

Budapest, 2011. november Előterjesztő: Dr. Tulassay Tivadar rektor ELŐTERJESZTÉS a Semmelweis Egyetem Szenátusa számára a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata Foglalkoztatási követelményrendszerének módosításáról

Részletesebben

Munkahely: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Bp., Ecseri út 3.) Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet (1071 Bp., Damjanich utca 41-43.

Munkahely: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Bp., Ecseri út 3.) Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet (1071 Bp., Damjanich utca 41-43. Ö N É L E T R A J Z Név: Gereben Ferencné Várbíró Katalin Munkahely: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Bp., Ecseri út 3.) Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet (1071 Bp., Damjanich utca 41-43.)

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ÜGYRENDJE SOPRON 2015 H ATÁLY OS: 2015. VIII. 1-TŐL Tartalomjegyzék ELSŐ FEJEZET... 3 A Kar neve, címe, törvényes képviselője... 3 A Kar bélyegzője,

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 21. számú melléklete. Az Általános Orvostudományi Kar

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 21. számú melléklete. Az Általános Orvostudományi Kar A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 21. számú melléklete Az Általános Orvostudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2015 Hatályos: 2015. július 01. napjától Tartalomjegyzék

Részletesebben

KARI TANÁCS HATÁROZATAI 2006. február 8.

KARI TANÁCS HATÁROZATAI 2006. február 8. KARI TANÁCS HATÁROZATAI 2006. február 8. A szavazati joggal rendelkezők közül jelen van:. Dr. DSc Székely Csaba egyetemi tanár, dékán 2. Dr. CSc Andrássy Adél egyetemi docens, dékánhelyettes 3. Dr. DSc

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig)

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig) A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig) A bizottságok elnökeire és tagjaira vonatkozó javaslatot a Szenátus az I/2-2/68/2007. (nov. 27.) és az I/2-2/78/2007.(dec.19.)

Részletesebben

A Biológiai Intézet működését szabályozó Dékáni utasítás

A Biológiai Intézet működését szabályozó Dékáni utasítás A Biológiai Intézet működését szabályozó Dékáni utasítás (Egységes szerkezetben a módosításáról kiadott 1/2012. (2012.III.30.) sz. dékáni utasítással és a CCXIX/2011. (XI. 7.) számú szenátusi határozattal)

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista KLIK KUNSZENTMIKLÓSI TANKERÜLETE FÖLDVÁRY GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 6098 Tass, Dunai út 24. Telefonszám: 76/536-210 Fax: 76/536-211 Szervezeti egységkód: 030003, OM: 027936 Különös Közzétételi

Részletesebben

SZERZŐINK (2015/5/3)

SZERZŐINK (2015/5/3) SZERZŐINK (2015/5/3) dr. jur. Bencsik András Ph.D Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék, egyetemi adjunktus Prof. dr. habil., dr. jur. Fazekas Judit CSc Széchenyi

Részletesebben

Erdélyország az én hazám Fesztivál

Erdélyország az én hazám Fesztivál E L Ő A D Á S O K L I S T Á J A E L Ő A D Ó K S Z E R I N T MŰSZAKI, GAZDASÁGI és TERMÉSZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA MGTK 2010. július 3. szombat Erdélyország az én hazám Fesztivál Világtalálkozó 2010. július

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER FELVÉTELI ELJÁRÁSI REND 2016. április Tartalomjegyzék 1. A szabályzat hatálya... 3 2. Döntési jogkörök... 3 3. A felvételi információk közzététele...

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató 2007-2008

Tanulmányi tájékoztató 2007-2008 Tanulmányi tájékoztató 2007-2008 Miskolci Egyetem 3515 Miskolc-Egyetemváros Rektor: Prof. Dr. Patkó Gyula Egészségügyi Fıiskolai Kar 3508 Miskolc Mész u. 1. Dékán: Dr. Peja Márta OM azonosító: FI 87515

Részletesebben

Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről

Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről AZ ÚJ FELSŐOKTATÁSI TÖRVÉNY KONCEPCIÓJA A vitaülést az ELTE TTK-n 2010. december 17-én rendezte az ELFT. A vitát Patkós András szervezte, Kertész

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA

Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-88 Fax: 487-8196 ÖSSZESÍTŐ JELENTÉS Készült 2014. április 10-én,

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

DEMOGRÁFIA A MAGYAR FELSŐOKTATÁSBAN 1 ILLÉS SÁNDOR HUSZ ILDIKÓ

DEMOGRÁFIA A MAGYAR FELSŐOKTATÁSBAN 1 ILLÉS SÁNDOR HUSZ ILDIKÓ DEMOGRÁFIA A MAGYAR FELSŐOKTATÁSBAN 1 ILLÉS SÁNDOR HUSZ ILDIKÓ 1. 2006. ÉVI HELYZETKÉP 2 A népességtudomány intézményesült és perszonális hálózataira támaszkodva, továbbá az interneten fellelhető információkat

Részletesebben

CSORVÁSI GULYÁS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM 028314

CSORVÁSI GULYÁS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM 028314 CSORVÁSI GULYÁS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM 028314 Nyitva tartási rend Általános iskola Szorgalmi időben hétfőtől péntekig a nyitvatartási idő: 7 00 16 00, (igény szerint 17 óráig).

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság 2016. március 30-ai, rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság 2016. március 30-ai, rendkívüli, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottsága 3/2016. TSPBB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Jelen vannak: Távol vannak: a Társadalmi és Sportcélú

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED 2015. november 3. november 30. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA A TUDOMÁNY ALAKÍTÓ EREJE címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart 2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 21/2008. (XI. 3.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 21/2008. (XI. 3.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. november 3-án 16 00 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT A Szenátus elfogadta: 2013. július 23. A határozat száma: 312/2012-2013. (VII. 23.) Szenátus határozat Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. A szabályzat karbantartásáért felelős: EDHT elnöke TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő. A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat

Szent István Egyetem Gödöllő. A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat FI 69207 Szent István Egyetem Gödöllő A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 2012. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 Bevezetés...5 I. PREAMBULUM...6 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...9

Részletesebben

Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer

Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer 2015. Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer... 1 Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer alapelvei és céljai... 3 Oktatói, Kutatói Minőségértékelési

Részletesebben