A GYULAFEHÉRVÁRI SZÉKESEGYHÁZ LÁZÓI-KÁPOLNÁJA - ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI MONOGRÁFIA -
|
|
- Kinga Orsós
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Halmos Balázs A GYULAFEHÉRVÁRI SZÉKESEGYHÁZ LÁZÓI-KÁPOLNÁJA - ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI MONOGRÁFIA - PHD ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Budapest, október A KUTATÁS TÁRGYA, TUDOMÁNYOS ELŐZMÉNYEI PHD értekezésem a gyulafehérvári székesegyház Lázóikápolnája kutatásának eredményeiről számol be, melyet között folytattam. A gyulafehérvári második székesegyház északi oldalán a XIII. század első felében épült előcsarnok, mely a székesegyház körüli középkori temetőbe vezetett, így rendeltetése a halotti szertartással állhatott összefüggésben. Állapota az elkövetkező másfél évszázadban erősen leromlott, a XV. század végére romossá vált. Ma ismert reneszánsz formáját 1512-ben nyerte, amikor a művelt humanista Lázói János telegdi főesperes, gyulafehérvári kanonok átépítette, kápolnává szenteltette, és felállítatta benne a Hívő lelkek oltárát. Alig egy évtized elteltével Várdai Ferenc püspök az épület mellé újabb kápolnát emeltetett, mely a keleti homlokzat legnagyobb részét eltakarta. A XVI. század második felétől, miután a székesegyházat a protestánsok vették birtokba, a Lázói-kápolna funkcióját elveszítve ismét előcsarnokként működött. Ez maradt a rendeltetése a római katolikus püspökség újjászervezése után, 1715-től egészen napjainkig. Az 1512-es felszentelés óta kisebb átalakulásokon ment keresztül. Elvesztek a főhomlokzat kagylós díszítésű fülkéinek szobrai, és a főpárkányt díszítő címersor, a bejárat elé pedig a XVIII. század második felében barokk lépcsőt építettek között Möller István vezetésével végezték a székesegyház felújítását. Ennek során a kápolnán is sok helyen kicserélték a rossz állapotú kváderköveket. A faragványok restaurálására azonban már nem volt lehetőség, mert a háború kitörése miatt a helyreállítás leállt. Az 1920-as években Fridli Sándor, Möller korábbi helyszíni építésvezetője folytatta a munkát a belső tér felújításával, egyes boltozati bordák cseréjével között Bágyuj Lajos végzett kisebb javításokat, és ő építtette a székesegyház északi mellékhajója és a reneszánsz kápolnák fölötti vasbeton főtartós fedélszéket. E felújítás műemlékvédelmi szempontból erősen kifogásolható volt, és alapos tudományos kutatás nem előzte meg.
2 A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az erdélyi püspökség fennállása ezredik évfordulójára 2009-re ismét célul tűzte ki a székesegyház teljes restaurálását. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal szakmai irányítása alatt megindult munkálatok sajnálatos módon félbeszakadtak., még mielőtt a kápolna restaurálására sor kerülhetett volna. Az homlokzatok egyes részleteinek állapota mára kritikussá vált. Az épület kutatását a sürgető felújítás is aktuálissá tette. A Lázói-kápolnát az építészettörténet a magyar reneszánsz egyik legfontosabb emlékeként, Erdély területén az első teljes reneszánsz építészeti alkotásként tartja számon. A magyar reneszánsz fejlődésében betöltött szerepe szerint a Mátyás által meghonosított toszkán-urbinói reneszánsszal szemben az északitáliai, lombard reneszánsz hazai térhódításának egyik korai példájaként is gyakran említik. A szakirodalom a jelentőség felismerése ellenére máig adós maradt a kápolna monografikus feldolgozásával. Első részletes ismertetése Bunyitay Vinczének köszönhető. Az 1890-es években ő azonosította építtetőjeként Lázói János telegdi főesperest, gyulafehérvári kanonokot. Az épület középkori eredetét Möller István ismerte fel a XX. század első évtizedében, ezt az észrevételt azonban a román szakirodalom a mai napig fenntartással kezeli. Möller legfontosabb érve az átépítés mellett az volt, hogy a reneszánsz faragványok utólagos beillesztését a középkori falstruktúrába mindenütt elárulják a kvádersorokhoz nem illeszkedő kövek, és a hézagokba befaragott pótlások. Ezen kívül a nyílások formája is a román stílusra jellemző. A legalaposabb művészettörténeti értékelés, és az írott források legnagyobb részének összegyűjtése Balogh Jolán munkája. Összeállította az 1943 előtti szakirodalom Lázói-kápolnára vonatkozó bibliográfiáját is. A korábbi vélekedéssel szemben megállapította, hogy az épületet semmiképp nem itáliai, hanem helyi mester alkotta. Felhasznált ugyan egy feltehetőleg észak-itáliai eredetű tervet, de a megvalósításban mindenütt érvényesült gótikus tanultsága. A kápolna homlokzatait alapvetően lombard, nyugati kapuját toszkán, belső kapuját bolognai előképekre vezette vissza. A művészettörténet lényegében máig az ő több mint fél évszázaddal ezelőtt tett észrevételei alapján tárgyalja a kápolnát. Az épületre vonatkozó ismeretek összegzését Entz Géza készítette el, aki azonban a székesegyház egészéről szóló 1958-as monográfiájában csak rövidebb fejezetet szentelt a kápolnának, és alapos helyszíni kutatást nem végzett. A kápolnát alapító Lázói Jánost nem csak építtetőként ismerjük. A kanonok itáliai egyetemen szerzett humanista műveltséget. Utazásai során a Szentföldet is megjárta, e zarándokútjáról barátja és útitársa, Felix Faber ulmi domonkos szerzetes írt színes beszámolót. Ő örökítette meg az út során rögtönzött latin nyelvű epigrammáit. Ezek, és a kápolna homlokzatain fennmaradt ugyancsak latin nyelvű disztichonok révén Lázóit az irodalomtörténet is számon tartja. Személyét, életútját illetően elsősorban e tudományterület szolgált adatokkal, a legfontosabbak V. Kovács Sándor és Sárközy Péter munkái.
3 A KUTATÁS CÉLJA, MÓDSZERE, FORRÁSAI A monografikus feldolgozás egyik célja a több tudományterület irodalmában közölt adatok rendszerezése, egyes adatok helyesbítése, és az ellentmondások feloldása volt. Ez utóbbi szempontból legfontosabb feladat a románkori eredet kérdésének tisztázása. Különös hangsúlyt fektettem a középkori épületből megmaradt részletek azonosítására, és az átépítés módjának vizsgálatára. Másik célom volt, hogy ne csupán a reneszánsz periódussal, hanem az épület teljes történetével foglalkozzak. Így a viszonylag sokat tárgyalt reneszánsz építkezés mellett annak középkori előzményéről is több ismeretet igyekeztem összegyűjteni, és a kápolna utóéletére vonatkozó adatokat is kutattam. Dolgozatom összefoglaló fejezetében így elsőként kíséreltem meg felvázolni a kápolna teljes építéstörténetét, a XIII. századtól napjainkig. A harmadik alapvető célom az volt, hogy az adatok elemzését építészmérnöki szemlélettel végezzem. Az épületen rögzíthető nyomokat igyekeztem a kivitelezés gyakorlati-műszaki szempontjait figyelembe véve vizsgálni. Törekedtem az épület geometriai rendszerének, a szerkesztés szabályainak feltárására. Eredményeim az épületrészek periodizációjában, és a közreműködő műhelyek, mesterek elkülönítésében is hasznosnak bizonyultak. Ilyen megfontolások figyelembevétele azért is fontos, mert műhelykapcsolatok, előképek azonosítására is lehetőséget nyújthat más épületek adataival összevetve. Az összehasonlításhoz szükséges adatok azonban egyelőre alig állnak rendelkezésre, a korszak építészeti emlékeinek hasonló szemléletű feldolgozása Magyarországon még sok feladatot tartogat. A gyulafehérvári Lázói-kápolna vizsgálatához az alakhű építészeti felmérésen alapuló épületkutatás módszerét alkalmaztam, mely nemzetközi szinten is mindössze három évtizedes múltra tekint vissza, Magyarországon pedig az utóbbi másfél-két évtizedben indult meg egyelőre korántsem széles körű elterjedése. A módszer lényege, hogy a kutatás elsődleges forrása maga az épület, fennálló állapotának minden jellegzetességével, annak minden olyan apró részletével, mely történetével kapcsolatban információt hordozhat. Az elemzéshez az objektumot tőle független, abszolút geometriai rendszerben ábrázoló részletes és pontos építészeti rajz szükséges. A kutató ennek elkészítése folyamatában, gyűjti, dokumentálja, és egyúttal értelmezi az adatokat anélkül, hogy az épület roncsolásával járó módszereket használna. A rajz készítése így nem csupán a dokumentáció eszköze, hanem kutatási módszerré válik. Az épület geometriájának, részleteinek pontos ismerete engedi meg ezek után kisebb feltárások helyének kijelölését. A beavatkozás mértéke így arányban áll az általa nyerhető többletinformáció értékével. A kutatás másik fontos forrása az archív fotók és felmérési rajzok elemzése volt, melyek a Möller István vezette restaurálás előtt készültek. Möller ugyanis számos építészettörténeti szempontból beszédes részletet tüntetett el, szerencsére azonban példamutató dokumentációs munkát végzett. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tudományos Irattárában őrzött rajzainak ismerete elengedhetetlenül szükséges egyes kérdések megválaszolásához. Nagy jelentőségű továbbá Csányi Károly munkássága, aki ben a teljes székesegyházat végigrajzolta és felmérte. A kápolna egyes, igen töredékes feliratait ma elsősorban az ő feljegyzései alapján tudjuk értelmezni. Különös és érdekes forrás ezen kívül Váradi József datálatlan, a XVIII-XIX. század fordulója táján készült rajza a Lázói-kápolnáról. E rajzon ugyanis még látható a főpárkány geiszonjának címersora, mely azóta eltűnt a homlokzatokról. A kápolnára vonatkozó írott források közül korábban az 1512-es reneszánsz átépítésre, és a mecénás Lázói Jánosra vonatkozó adatokat dolgozták fel a kutatók. Ezt a kápolna XVIII- XX. századi történetére vonatkozó adatokkal tudtam kiegészíteni, melyeket a Gyulafehérvári Érseki Levéltárban őrzött inventáriumokból, számadáskönyvekből és költségvetésekből gyűjtöttem össze. Az alakhű építészeti felmérés és helyszíni kutatás tapasztalatai alapján több kisebb feltárás szükségessége vetődött fel. A kápolna padlásán ben végeztünk feltárást, melynek
4 során átvizsgáltuk és eltávolítottuk a boltozatot fedő feltöltést. Az anyag nagy része olyan hulladék volt, mely az épület számára káros hatással lehet. A mélyebb rétegből azonban számos faragványtöredék került elő, és egyéb leletek, melyek részben az épület korábbi cserépfedésének bontásából származnak. In situ elhelyezkedésű köveket találtunk a székesegyház északi mellékhajójának románkori párkányából, melynek darabjai másutt már nem maradtak fenn. Ugyanitt sikerült feltárnom a Lázói-kápolna reneszánsz párkányának egy szakaszát, melyet a Várdai-kápolna takar. Ezen két címer, és a fríz feliratának három betűje került elő. A disszertációban több helyen utalok további feltárások szükségességére, melyek újabb adalékokat szolgáltathatnának a kápolna építéstörténetéről. Ezeket egyelőre nem állt módomban elvégezni, de a kápolna esetleges felújítása lehetőséget adhat rá. A Lázói-kápolna északi homlokzata a reneszánsz átalakítás során elhelyezett kövek jelölésével
5 AZ ÉRTEKEZÉS TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEI - TÉZISEK: 1. A gyulafehérvári Lázói-kápolna alakhű építészeti felmérésének elkészítése. A felmérés egyrészt jelen kutatás alapjául szolgált, másrészt a vizsgálat folyamatában rögzítette az épület fennálló állapotát, ezzel a későbbi kutatás forrásaként is felhasználható. 2. A kutatás újabb bizonyítékokat tárt fel arra vonatkozóan, hogy a Lázói-kápolna egy korábbi, középkori előcsarnok falainak felhasználásával, de annak jelentős átépítésével jött létre. Az átépítést az épület geometriájának és a falfelületek kváderképének több olyan jellegzetessége támasztja alá, melyek az alakhű építészeti felmérés során váltak ismertté. A középkori ablakok nem eredeti helyükön vannak, ezeket az előcsarnok falainak részleges bontásakor helyezték át, hogy a boltozathoz és a homlokzatok új rendszeréhez igazodjanak. A homlokzatokról faragványokat is eltávolította, melyeket még a XIII. században helyezhettek el. A középkori épület átépítése mellett szól a fugák lejtésének változása a különböző periódusokhoz tartozó falrészeken elsősorban a nyugati homlokzaton. Ide sorolható bizonyíték a kápolna alaprajzának szerkesztésmódja is. 3. A kápolna alaprajzának, homlokzatának és részleteinek geometriájában kimutathatók mind a románkori, mind a reneszánsz periódus szerkesztésének szabályosságai. Az alaprajz szerkesztése a 3:4:5 pitagorászi számhármas arányviszonyain alapul. Méreteinek alapegysége (a középkori Franciaországban hivatalos mértékegységként használt toise) XIII. századi francia építőmester közreműködésére utal. A külső homlokzatok szerkesztését alapvetően a román stílusú előcsarnok megtartott szerkezetei határozzák meg, a kompozícióban pedig az 1512-ben befejezett átalakítást tervező mester gótikus gondolkodása nyilvánul meg. Így a homlokzatokon a humanizmus arányelméletén alapuló reneszánsz szerkesztési szabályok csak egyes részleteken jutnak érvényre: a főpárkány méreteinek meghatározásában, a nyugati kapu tagozatainak méretrendjében, és elsősorban a fríz betűinek következetes, négyzetes szerkesztésmódjában. Kimutattam továbbá, hogy az északi homlokzat eredetileg ugyancsak négyzetes szerkesztésű volt, ám ez a külső terepszint XVIII. századi lesüllyesztése miatt ma már nem érvényesül, és Möller István sem ismerte fel es restaurálása során. A négyzetes szerkesztés egyaránt származhat a románkori homlokzatról, vagy a reneszánsz kori átépítésből. 4. A kápolna reneszánsz átépítésén több különböző műhely dolgozott nagyjából egy időben, egyes részletei nem a helyszínen készültek. A mellékhajóba nyíló déli kapu keretét reneszánsz iskolázottságú mester készítette. Alkalmazta a struktúra és ornamentum különválasztásának Vitruviustól származó, Alberti által felelevenített elvét. Ismerte, és a gyakorlatban felhasználta azoknak a reneszánsz kutatásoknak néhány alapvető eredményét, melyek a klasszikus antik építészet szabályainak feltárására vonatkoztak. A kapu az eltérő kőanyag és a beépítés jellegzetességei alapján másutt megrendelt, Gyulafehérvárra készen szállított munka. Hasonló a helyzet az északi kapu feletti, vörös márványból (kemény mészkőből) faragott Geréb-címerrel mely a szakirodalomban tévesen szerepel többnyire diófa címerként. A déli kapu kompozíciójának egyes részleteit a beépítéskor módosították. A boltozatot délnémet-osztrák késő gótikus építészet hatókörébe tartozó kőművesek és kőfaragók építették, közeli analógiája Erdélyben nem található. A homlokzatok figurális díszítményeinek faragástechnikájában legalább két különböző tanultságú mester keze nyomát lehet felfedezni, akik azonban működhettek egy műhelyben is.
6 5. A kápolna reneszánsz díszítőmotívumainak, és különösen a reliefek kompozíciójának eredete elsősorban itáliai kisművészeti alkotások között keresendő, forrásuk azonban nem köthető egyazon művészhez, vagy művészkörhöz. A sokszorosított metszetek, kisnyomtatványok, érmék voltak a legalkalmasabbak az egyes ábrázolások széles körű elterjedésére, ezekhez a Lázóikápolna esetében a donátor külföldi utazásai alkalmával, vagy humanista barátai révén jutott hozzá. Az alkotás ikonográfiai programját Lázói János határozta meg, az egyes jelenetek, figurák mintáját ő maga és mesterei különböző forrásokból válogatták össze. Egyes reliefek így a Juditot és Holofernészt ábrázoló dombormű esetében közeli analógia is kimutatható: egy ismeretlen firenzei művész között készült metszete. A díszítmények kompozícióját átszínezi a helyi gótikus művészeti hagyomány, és Dácia antik római emlékeinek közvetlen hatásával is számolni kell. tagozatok profilját nem változtatták meg. Ezzel az átépítéssel egy időben készült az északi mellékhajó párkányának felső része is, a Lázói-kápolna geiszonjával azonos profillal. 8. A keleti homlokzat Várdai-kápolna belsejébe eső részének vizsgálata alapján megállapítható, hogy egykor ezen az oldalon is létezett a nyugatihoz hasonló reneszánsz kapukeret. Erre utalnak a falszövet jellegzetességei. A kapu minden bizonnyal csak homlokzati tagolóelemként készült, 1512 után nem használták. A keretet részben a Várdai-kápolna építésekor bontották ki, részben annak csatlakozó északi fala fedi el. Itt egyes köveit feltehetőleg bent hagyták a falban. A nyugati kapu analógiája alapján ezt is címerek, és klasszikus kapitálissal vésett verses feliratok díszítették. Feltárására a Várdai-kápolna fennállása miatt nincs lehetőség. 6. A kutatás során megtaláltam és feltártam a kápolna reneszánsz párkányának egy szakaszát a Várdai-kápolna csatlakozó boltozatának feltöltése alatt. A részleten lévő két címer kiegészíti a kápolna heraldikai díszítéséről eddig meglévő ismereteinket. A fríz feliratának napvilágra került betűi kizárják a helyességét annak a feltételezésnek, amely Bunyitay Vince tanulmánya óta a szakirodalomban szerepel a szöveg hiányzó első negyedéről. A feltárt töredék azonban a szöveg hiteles kiegészítéséhez nem elégséges. 7. Váradi Józsefnek a Lázói-kápolnát ábrázoló, XVIII-XIX. század fordulója táján készült rajza, és a feltárt eredeti párkányszakasz ismeretében kimondható, hogy a kápolna főpárkányának koronáját teljesen lecserélték a XIX. század első felében, pontosabban nem ismert időben. Az átépítés oka a kövek erősen leromlott állapota volt, mely elsősorban a párkány ázásából adódott. A kőcsere során a
7 A Lázói-kápolna nyugati homlokzata (Az alakhű építészeti felmérés rajza) Publikációk a disszertáció témakörében A gótika hatásai a reneszánsz magyarországi elterjedése első évtizedeiben. Architectura Hungariae, Építészettörténet III. évf. 1. sz. A gyulafehérvári Lázói-kápolna alakhelyes felmérése és vizsgálatának eredményei. In: Műemlékvédelem XLVII. Évf. 2. szám. p Lombard influences in the Renaissance reconstruction of the Lázói Chapel in Gyulafehérvár. In: Bulletin 2004 p Adalékok a gyulafehérvári Lázói-kápolna reneszánsz díszítéséhez. In: Építés- Építészettudomány XXXII. Kötet 3-4. szám, Lombard hatások a gyulafehérvári Lázói-kápolna reneszánsz átépítésében. In: Architectura Hungariae, Építészettörténet VI. évf. 2. sz. KRÄHLING JÁNOS HALMOS BALÁZS FEKETE J. CSABA: A fertődi Marionettszínház új értelmezése az épületkutatás ( Bauforschung ) és alakhű felmérés mint kutatási módszer alkalmazásával. In: Építés- Építészettudomány XXXIV. Kötet 1-2. szám p A gyulafehérvári Lázói-kápolna boltozatának kutatása és címereinek feltárása. In: Középkori egyházi építészet Erdélyben. IV. Szerk. Adrian A. Rusu - Daniela Marcu-Istrate - Szőcs Péter Levente. Szatmárnémeti, (megjelenés alatt) Fontosabb konferencia-előadások a disszertáció témakörében: A gyulafehérvári Lázói-kápolna kutatása. Elhangzott: A gyulafehérvári székesegyház és érseki palota helyreállításának újabb eredményei c. konferencián. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Teleki László Alapítvány, Budapest, június 4. A gyulafehérvári Lázói-kápolna kutatása. Elhangzott: Műemlékvédelem Erdélyben c. konferencián. Teleki Oktatási Központ, Szováta, Románia, március 6. A gyulafehérvári Lázói-kápolna boltozatának kutatása és címereinek feltárása. Elhangzott: Műemlékvédelem Erdélyben II. c. konferencián. Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány - Teleki Oktatási Központ, Szováta, Románia, április 1.
ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet
Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe Tárgyrögzítés az építészetben és a falképfestészetben Épületkutatás, feltárás, restaurálás és művészettörténet ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA
TÁRGYRÖGZÍTÉS AZ ÉPÍTÉSZETBEN 2. prezentációs anyag
Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe DETHARD von WINTERFELD TÁRGYRÖGZÍTÉS AZ ÉPÍTÉSZETBEN 2. prezentációs anyag (Összeállította: Havasi Krisztina) TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0052 Propedeutika
Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém
Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;
Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;
Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi
Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja
1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!
Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain
Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának 1906. évi képe Pörge Gergely rajzain A Bódva-parti Szalonna község református templomának mai szentélye eredetileg kerek templomocskaként épült, feltehetőleg
Csopak épített környezetének értékkatasztere
H 89 Öreghegyi u.5 1227/3 védelem jellege: helyi védelem nem javasolt! érték jellege : Megsemmisült, a telken épület nem található tömegstruktúra: homlokzat nyílászárók melléképület az adatfelvétel időponja:
TARTALOM. Előszó 11. Bevezetés 13. I. A kutatások rövid története és jelenlegi állása 15. II. A vár területén végzett korábbi feltárások 23
TARTALOM Előszó 11 Bevezetés 13 I. A kutatások rövid története és jelenlegi állása 15 II. A vár területén végzett korábbi feltárások 23 III. A 2000-2002. évi régészeti kutatások 29 IV. A lelőhely rétegtani
Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága
BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek
Életút: TANULMÁNYOK 1969 Érettségi Tömörkény István Ipari Szakközépiskola 1977 Kőszobrász-restaurátor diploma Magyar Képzőművészeti Főiskola
Osgyányi Vilmos kőszobrász-restaurátor szakterület: kőszobrász-restaurátor tagságiszám: K3-251 cím: 2051 Biatorbágy, Szent Isván utca 19. telefon: 23/310-186 fax: 23/530-130 mobil: 06/20 33-93-408 email:
Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala
Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala 2009. május júniusában régészeti feltárást végeztünk Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti
Adatlap 1 témahirdetési javaslathoz a Csonka Pál Doktori Iskola Tanácsa részére
Adatlap 1 témahirdetési javaslathoz a Csonka Pál Doktori Iskola Tanácsa részére Témavezető 2 neve: Halmos Balázs e-mail címe 3 : halmos@eptort.bme.hu Téma címe: Gótikus építészeti részletek geometriai
A gótika építészetének rendszerezése
A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének tagolása: I.) A gótika mint francia stílus szülőhelyén A) Korai észak-francia katedrális gótika (St. Denis, Sens, Laon, Noyon, Párizs) B) Érett
Bögözi Református Templom Gótikus ablakok vízszintes. Munkabeszámoló
Munkabeszámoló 1 / 10 Munkabeszámoló Munkálat megnevezése: Bögözi Református Templom Gótikus ablakok vízszintes kovácsoltvas osztói Tulajdonos: Bögözi Református Egyházközség, Bögöz Beruházó: Új Ezredév
Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról
Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén 2009. május 11. és 2009. május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti kar Kertm vészeti tanszéke szisztematikus
Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése
Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése tanulmányok Készült: a NEA-NO-15-SZ-0262 jelű pályázat támogatásával Möller István Alapítvány A szerzők # # # # # # # # # # # # # #
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi
Rákosliget építőmesterei
Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep
ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez
ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez Alulírott Körmendy János okl. építészmérnök, Hegykő megbízott főépítésze nyilatkozom,
4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára
4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára További egyedi értékek, javaslat védési és vizsgálati eljárásokra az értékvédelmi rendelet kereteihez igazodva, új típusú értékvizsgálattal
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
Sárközújlak, református templom
Papp Szilárd Sárközújlak, református templom A Szamos és a Túr közötti síkon, Szatmárnémetitől (Satu Mare) északkeletre, a Sárköz (Livada) nevű faluval ma egybeépült település XIV. századi forrásokban
HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS
HOMLOKZATFELÚJÍTÁS Budapest, VIII. Rákóczi tér 2. HRSZ.: 34898 MŰSZAKI LEÍRÁS településképi bejelentéshez Megrendelő: Red Loft Invest Kft. 1212 Budapest, Tiborc utca 22. Tervező: Invenio Studio 1114 Bp.,
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,
CSALÁDI HÁZ ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE
JANCSÓ MIKLÓS CSALÁDI HÁZ ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE BUDAPEST II. HARMATCSEPP UTCA DLA MESTERMUNKA KÉSZÜLT A BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR LAKÓÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN A DLA (DOCTOR OF LIBERAL ARTS) ÉPÍTÉSZ MESTER
A homlokzat meghatározása Általánosan használt értelemben: Fn. ÉP/Épületnek szabad térség felé néző, tagolt külső falfelülete. Másik meghatározás: az
A HOMLOKZAT Építőmérnöki ábrázolás 2008 2008. november Dr. H. Baráti Ilona A homlokzat meghatározása Általánosan használt értelemben: Fn. ÉP/Épületnek szabad térség felé néző, tagolt külső falfelülete.
Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91
Wéber Antal Díj 2015 Szuromi Imre Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91 1973-ban szereztem diplomát a BME Építész karán. Ezt követően
A gótika regionális sajátosságai. Angol gótika
A gótika regionális sajátosságai Angol gótika A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének tagolása: I.) A gótika mint francia stílus szülőhelyén A) Korai észak-francia katedrális gótika
Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22
Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22 Ásatásvezető: Straub Péter (Göcseji Múzeum) Munkatársak: Dr. Heinrich-Tamáska Orsolya (Geisteswissenschaftliches
Szerkesztette: Vágner Mátyás
Szerkesztette: Vágner Mátyás Itáliai a középkorban Itália területei a középkorban sem politikailag, sem kulturálisan nem voltak egységesek. A Német-római Birodalom és az egyház egymással kibékíthetetlen
ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514.
ELÕZMÉNYEK Az itáliai reneszánsz mûvészet hatásainak igen korai és az Alpokon innen egészen kivételes jelentkezése Magyarországon kezdetben, az 1476-ot követõ évektõl csupán az uralkodó, Mátyás király
Csengersima, református templom
Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor
Báta középkori plébániatemplomának feltárása
A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja K. Németh András Rácz Miklós Báta középkori plébániatemplomának feltárása Nyomtatott kiadás: 2013 Légifotó
2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és
26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának
Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.
Firenze, Sta Croce ferences kolostor (1295-1442), alaprajz, templom belső képe. Az Alpoktól északra a háromhajós, hosszú, poligonális apszisú ferences templomtípus vált általánossá. Esetenként a városi
Részletes program 2015/16. tanév 1. félévére
A tantárgy/kurzus címe MŰEMLÉKVÉDELEM A kurzus típusa Előadás A tantárgy/kurzus száma SGYMTET281xxx2/0/f/2 Óraszám/hét 2/2 óra Félév 1. Kreditek száma: 2 Előadó tanár: dr.tech.szabó László DLA, ny.főiskolai
NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve
NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2018. februári adatok alapján frissítve Németkér, Ady Endre u. 19. 254, 255, 256 H1 lakóépület (tájház) és utcai kerítés A zsúpfedeles kis lakóház a zsellérházak
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.
A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban
DLA doktori értekezés tézisei Tötös Krisztina A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban Témavezető: Antal Mátyás Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet-
Műemlékvédelem Erdélyben V.
Műemlékvédelem Erdélyben V. Szervezők: Arcus Egyesület, Marosvásárhely Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár Helyszín: Teleki Oktatási Központ, Szováta Március 23, péntek 9 00 Megnyitó 9 20
ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről
ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről Bevezetés A szentendrei Népművészetek háza Szentendre Város Önkormányzatának tulajdona, az épület
5/2013. (II.10.) önkormányzati rendelete szerinti tartalommal. Baross utca. 86.
Budapest, VIII. Baross u. 86. Településképi bejelentési eljárás mellékleteként készült építész homlokzatfelújítási, színezési terv Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének
Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)
Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak
Déli homlokzat. Homlokzat színei:
Déli homlokzat Homlokzat színei: - Meglévő kőtáblák: természetes anyagszínű forrásvízi mészkő - Vas felületek: olajfesték RAL 9011 grafit fekete - Falfelületek: Alapszín: Caparol 3d silikon Gingster 115
Öltözködéskultúra Technikusi osztályok
OV Öltözködéskultúra Technikusi osztályok 10. évfolyam /10. a, 11. e osztályok/ heti 1 óra A vizsgára vonatkozó szabályok: A vizsga típusa: szóbeli - A tanuló több kérdésből álló feladatlapot kap adott
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök
A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára
A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló
Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
POND Mérnöki Iroda 1034 Budapest, Kecske u. 25. Tel: ; fax: Adóig. azonosító:
POND Mérnöki Iroda 1034 Budapest, Kecske u. 25. Tel: 388 1708; fax: 388 1702 Adóig. azonosító: 10442454-2-41 homlokzat felújításának tervezése munkához 1. Előzmények: A Borbás Építész Műterem Kft. nevében
Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)
PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.
ÖRÖKSÉGVÉDELMI FOGALOMTÁR
MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA MŰEMLÉKVÉDELMI, RESTAURÁTORI TAGOZAT 1 ÖRÖKSÉGVÉDELMI FOGALOMTÁR KIDOLGOZTA, ÖSSZEÁLLÍTOTTA: DR. CZÉTÉNYI PIROSKA okl. éptészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, műemlékvédelmi szakértő
A Kassa utcai zsinagóga újjászületése
A Kassa utcai zsinagóga újjászületése Végh József építész vezető tervező Art Vital Kft VI. Hajdúböszörményi Örökségvédelmi Konferencia 2016. május 4. 1 I. A tervezés előkészítése - Építéstörténeti kutatási
KÉSZÍTETTE: Horváth Péter épületszobrász, restaurátor
Épületszobrászat Kô - Mûkô - Terrazzo 3D falpanelek Lakásfelújítás Stukkó Line Kft. 2220 Vecsés, Wass Albert u. 12. D/3. Mobil: 06 30 991 0109 E-mail: hpeter@stukkoline.hu Web: www.stukkoline.hu homlokzati
Főoltár Templomunk legimpozánsabb berendezési tárgya. Süttői vörösmárványból készült, korai empire stílű, valószínűleg a templom építési idejéből származik. A szarkofágalakú stipesen újabb, ércajtóval
Szakál Ernő, a budai gótikus szobrok restaurátora
A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Végh András Szakál Ernő, a budai gótikus szobrok restaurátora 2013 Marosi Ernő és Szakál Ernő egy újonnan
Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
HA ENNÉL A FELUJÍTÁSI SZINTNÉL TÖBBRŐL VAN SZÓ, AKKOR A REKONSTRUKCIÓ SORÁN A TARTÓSZERKEZETEKRE IS ÜGYELNÜNK KELL! REVITALIZÁCIÓ KOROS, AVULT, HASZNÁLATLAN ÉPÍTMÉNYEK, VÁROSRÉSZEK ISMÉTELT FELÉLESZTÉSE
Vitruvius-tanulmány (1490-ből); Leonardo da
Berendezések, beépített bútorok ábrázolása Építőmérnöki ábrázolás 2008 Dr. H. Baráti Ilona 1 Az emberi test méretméret-meghatározó szerepe Vitruvius-tanulmány (1490-ből); Leonardo da 2 Vinci (1452 1452--1519
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet Művészettörténet Tanszék
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet Művészettörténet Tanszék MA szakdolgozati témák Művészettörténet (muzeológia-műemlékvédelem specializáció)
Virgil POLIZU. Műemléképületek veszélyeztetettségének megszüntetése
Virgil POLIZU Műemléképületek veszélyeztetettségének megszüntetése MŰEMLÉKÉPÜLETEK VESZÉLYEZTETETTSÉGÉNEK MEGSZÜNTETÉSE Virgil POLIZU Egy műemléképület (-együttes) alkotóelemei funkcionális, szerkezeti,
I. A gyűjtemény feldolgozása és digitalizálása
Beszámoló az OTKA 42782. sz. A Magyar Képzőművészeti Egyetem művészeti és könyvtári különgyűjteményeinek és történetének feldolgozása című kutatásának eredményeiről Programunk szorosan kapcsolódott az
Csopak helyi építészeti értékei egyedi értékek leltára
0 1 Csákányhegyi u. 18. 1476 RENDELTETÉS: pince, présház érték jellege: védett további védelemre nem javasolt építés és a rendeltetés története: Az 1983-ban épült pince a helyi formát követi. A bejárat
Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása
DR. MÓGA ISTVÁN -DR. GŐSI PÉTER Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása Magyar Energetika, 2007. 5. sz. A Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása előkészítésének fontos feladata annak biztosítása
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
[Erdélyi Magyar Adatbank] BEVEZETŐ
BEVEZETŐ Kötetünk tanulmányai a XVIII XIX. század fordulójának stílusait, műveit és mestereinek tevékenységét elemzik, a barokk és klasszicizmus közötti átmeneti korszak bonyolult kérdéseit kutatják, majd
Javaslat a Bárdibükki Porciunkula Kápolna Települési értéktárba történő felvételéhez
Települési Értéktár Bizottság részére Javaslat a Bárdibükki Porciunkula Kápolna Települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Bariska Ibolya (aláírás) Bárdudvarnok, 2017. június 19. I.A javaslattevő
Az ember tere - építészeti alapismeretek
Az ember tere - építészeti alapismeretek 01 Egyiptom: a kezdetektől a Két Ország egyesítéséig Egyiptom mai kiterjedése, az ország az egyesítés korában 02 03 Korai dinasztiák időszaka, 1-2. din. (Archaikus
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat
m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs
E-3 FŐHOMLOKZAT főhomlokzat Ajánlati vázlatterve 2012. 10. 07 helyszínrajz a l a p r a j z m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs oldalhomlokzat hátsóhomlokzat
Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez
Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Az ókori római állam Itália nyugati partvidékének középső részén, a mai Róma város,
A gótikus szobrászat
A gótikus szobrászat A gótikus szobrászat kezdetének a Chartres-i székesegyház Király kapujának bélletszobrait szoktuk tekinteni. Ezzel veszi kezdetét a monumentális stílus a középkorban. Közvetlen előképe
Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet
Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet 2015/12/14 Pálosaink és Pécs címmel jelent meg az OSZK és a Magyar Pálos Rend közös pálos rendtörténeti kiállításához kapcsolódó 2015 februárjában
A román, a gót és a reneszánsz művészet
A román, a gót és a reneszánsz művészet Román művészet XI-XIII. sz. közepe Román = rómaias, Rómát utánzó Kialakulása: Franciaország, Németország, Itália Később Európa-szerte elterjed Filozófia, oktatás
Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.
Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége
Aktakaland 4. blogtalálkozó: a magyar katonai múlt forrásai Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 2017.05.19. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tevékenysége Pintér Tamás A Nagy Háború
52 341 02 0010 52 01 Bútor- és szőnyegbecsüs Becsüs
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
Középszintű Művészettörténet műelemző feladatsor
Középszintű Művészettörténet műelemző feladatsor 1. Az alábbiakban az építészettörténetben használatos fogalmakat olvashat. Határozza meg minél pontosabban a fogalmak jelentését! Egész mondatban válaszoljon,
KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET
KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 470 Horvátkimle, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Megyimóri Szűz-Mária szobor Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása
Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...
2013 október 16. Flag 0 Értékel kiválasztása Még Givenincs Álmodik értékelve a múlt - Szent Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Rudabánya - amelynek neve az ószláv érc, vasérc szóból származik - első írásos említe
ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK
ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK 2016 A Fővárosi Önkormányzat anyagi és szakmai támogatásokat nyújthat: a historikus városszövet megtartása érdekében az örökségvédelem alatt álló építészeti értékek értékőrző
1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK'
1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' KATEGÓRIA I. Postai cím Hsz. Hrsz. Rendeltetés 1. Ady Endre u. 1. 2270 Katolikus templom, parókia,
Kiskastély krónika. Róna Katalin
Kiskastély krónika A BALATON DÉLI PARTJA FELŐL SOMOGY LANKÁS DOMBJAI KÖZT HALADVA, ELHAGYVA SOMOGYVÁRT, MAJD ÚJABB KIS FALVAKAT, ÉRKEZÜNK A ZSÁKFALUBA, ALSÓBOGÁTRA. A FORRÓ NYÁRI DÉLELŐTTÖN A SZÉP, RENDE-
Nyitra felől Turóc-völgyébe
Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma
Munkabeszámoló. Bögözi Református Templom faragott kőelemeinek konzerválása-restaurálása
Munkabeszámoló 1 / 12 Munkabeszámoló Munkálat megnevezése: Tulajdonos: Beruházó: Felújítást vezető tervező: Kivitelezés Konzerválási- restaurálási munkálatok: Bögözi Református Templom faragott kőelemeinek
Dunaszentgyörgy településképi arculati kézikönyve
63 A felújításnál az épület minden fontos elemét megőrizték. Megmaradt a füles homlokzat, a három ablakot összefogó két párkány. Jók a színek, a tetőfedés egyszerű cserépfedése korhű. Az épületek esetében
AJÁNLAT. Gajda Péter Polgármester Úr részére
AJÁNLAT Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Gajda Péter Polgármester Úr részére Budapest, 2015. május 27. Havas Henrik Média Ingatlan Kft. Tisztelt Polgármester Úr!
Tornyospálca, református templom 1
Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos
Kutatási jelentés. Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák. 2009. június-július
Kutatási jelentés Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák 2009. június-július A Szádvárért Baráti Kör sikeres, az NKA Régészeti és Műemléki Szakkollégiumához benyújtott
MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MINISZTERELNÖKSÉG Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság Közreműködő partner: TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2016.
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Kőműves és hidegburkoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 08 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók
Levelezési cím: 8220-Balatonalmádi Városház tér 4. Telefonszám: 88/542-514 pannoniakonyvtar@upcmail.hu
I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy
ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS
ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS szám alatt található Heim Pál Gyermekkórház A" épület energetikai felújításának Építtető: Heim Pál Gyermekkórház Megbízó: Schöko Bau Kft. 1212 Budapest, Vereckei u. 13. Építési
BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3 ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ SZEGED, 2011.
Szent Márton ábrázolások játékokon
Szent Márton ábrázolások játékokon Számtalan helyen találkozhatunk Szent Márton-ábrázolásokkal. A Répcelaki Szent István Király Plébánia területén sok játékot, többségében kirakókat találunk, amelyek Szent
MAGDOLNA NEGYED PROGRAM III. ÜTEM 100 %-ban önkormányzati tulajdonban álló, utcai homlokzat felújítással érintett épületeinek építész tervei
MAGDOLNA NEGYED PROGRAM III. ÜTEM 00 %-ban önkormányzati tulajdonban álló, utcai homlokzat felújítással érintett épületeinek építész tervei Megbízó: Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció
Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Helyszín: Felelős tervező: Szajki Mátyás okleveles építész, eng. szám: É 01-0295 8251 Zánka, Naplemente
SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE
SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER Somberek, Kossuth Lajos u. 68. 658 H1 lakó- és gazdasági épület, utcai kerítés A fésűs beépítési mód szerint épült falazott tornácos hagyományos
HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:
HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház
PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ
PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ BAKONYA BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor 165 9. térkép, Bakonya 9.1. II. sz. Bányaüzem 200 m 1000 foot 9.2. Kossuth Lajos