QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "QUAESTOR 7 Piaci előretekintő"

Átírás

1 QUAESTOR 7 Piaci előretekintő november 12.

2 Szakadék szélén egyensúlyoznak a piacok Mi várható a héten? Az előttünk álló héten továbbra is az amerikai költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanság határozhatja meg a nemzetközi részvénypiacok hangulatát. Amíg a tengerentúlon nem születik megegyezés a költségvetési szakadék áthidalásáról, és a görögországi problémák is előtérben maradnak, folytatódhat az óvatos kereskedés a börzéken. A héten nagy figyelmet kaphatnak az amerikai költségvetési szakadék elkerülése érdekében, Barack Obama által kezdeményezett tárgyalások. A választások után a két nagy párt vezetője már hangsúlyozta a mielőbbi megoldás szükségességét, de a tavalyi adósságplafon-emelés kapcsán látott patthelyzet emlékképével várhatóan most sem lesz könnyű közelebb hozni az eltérő álláspontokat. A demokraták inkább adóemelésekkel, míg a republikánusok a kiadások lefaragásával csökkentenék a hiányt. A november 16-i tárgyalásokon üzleti és szakszervezeti vezetők is részt vesznek majd. A makrogazdasági adatoknál továbbra is bizonytalanságot okoz, hogy csak nehezen lehet számszerűsíteni a Sandy hurrikán hatását, amely a kiskereskedelmi forgalmat, régiós feldolgozóipari és a heti munkanélküliségi adatokat is torzíthatja. Az euró piacán továbbra is feszült a helyzet, mivel nem valószínű, hogy a mai uniós pénzügyminiszteri értekezleten már jóváhagyják a 31,5 milliárd eurós görög hitelrészlet lehívását. Az eurozóna és a nagy tagállamok GDP-adatait érdemes figyelni csütörtökön. Az Egyesült Államokban a vállalati gyorsjelentéseket a kiskereskedelmi társaságok fogják dominálni a héten. A friss számokból következtethetünk az amerikai gazdaság szempontjából kulcsfontosságú belső fogyasztás alakulására és a közelgő karácsonyi bevásárlási szezon minőségére is. Érdemes lesz tehát figyelni kedden a Home Depot és a TJX, szerdán az Abercrombie & Fitch és a Staples, míg csütörtökön a Wal-Mart, a Target Corp és a Gap eredményeire is. A Home Depot egy részvényre eső profitja az egy évvel ezelőtti 60 centről várhatóan 70 centre bővül, míg az árbevétele 17,3 milliárd dollárról 17,9 milliárd dollárra nőhet az elemzői konszenzus szerint. Az Egyesült Államokban 2200 üzletet üzemeltető vállalat eladásait segíthették a Sandy hurrikán előtti felkészülés miatti vásárlások, illetve a vihar utáni újjáépítés is támogathatja a következő negyedév számait. A Wal-Mart, a világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalata az előrejelzések szerint az egy évvel korábbi 97 centes részvényenkénti eredménnyel szemben 1,07 dolláros EPS-t jelenthet a harmadik negyedévre, míg az árbevétel 109,5 milliárd dollárról 114,4 milliárd dollárra nőhet. Az egyik legfőbb kérdés, hogy milyen akciókkal és termékkínálattal készül a vállalat a karácsonyi bevásárlási szezonra. A kiskereskedelmi láncok a tavalyinál agresszívebb árazással és marketingkampánnyal készülnek, illetve egyre inkább próbálják kihasználni a mobil eszközök elterjedését, ingyenes Wi-Fi hozzáférés biztosításával, vagy a vásárlók mobil eszközökön keresztül történő azonosításával. Az egyre erősödő online versennyel szemben pedig több áruház is árgaranciákkal veszi fel a harcot. Nyugat-Európában is folytatódik a jelentési szezon, kedden a K+S, az E.ON, a Vodafone, a Vivendi és az Unicredit, szerdán a Telekom Austria, az RWE, az Infineon és a Salzgitter, míg pénteken a Henkel és a London Stock Exchange Group eredményeit érdemes fokozottabban figyelni. Itthon a nagyobb vállalatok közül a MOL és az Egis szerdán, míg az OTP csütörtökön teszi közzé gyorsjelentését. Emellett az infláció mérséklődését közölhetik kedden, valamint a gazdaság harmadik negyedéves teljesítményéről is friss adatok jelennek meg csütörtökön. -2-

3 Kereskedési stratégiák, tippek Instrumentum Heti várakozás Kommentár DAX index (eqtrader: DAX.I) S&P500 index (CFD) (eqtrader: SP500.I) BUX index OTP MOL Richter EURHUF EURUSD USDHUF Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Arany (eqtrader: XAUUSD) Egy lefelé szélesedő alakzatban mozog a német részvényindex, a pénteki kereskedésben megszúrta az alsó szárát, azonban egyelőre komolyabb fordulatra utaló jelzést nem lehet felfedezni a grafikonon, így a héten is maradhat a bizonytalan, hektikus mozgás. Amennyiben a későbbiekben letörésre kerülne az alsó szár, pontnál húzódik a következő meghatározó támasz. Fontos támaszhoz ért az amerikai részvényindex, hiszen pontnál húzódik egy hosszabb távú, emelkedő trendvonal. A pozitív korrekció megindulásához elsőként a 200 napos mozgóátlag fölé kellene kerülni, mely jelenleg pontnál húzódik. Továbbra is oldalazásban a hazai index a pontos tartományon belül. Amelyik szélső értéket szignifikánsan áttöri, abba az irányba várható egy 500 pontos mozgás, azonban egyelőre semmi jele annak, hogy trendszerű mozgás indulna a következő napokban. Az emelkedő trendvonal alá került a hazai bankpapír árfolyama, könnyen ismét tesztelésre kerülhet az 50 napos mozgóátlag Ft környékén. Amennyiben az a támasz is letörne, Ft-ig korrigálhat vissza a kurzus. Felül Ft-nál megerősített ellenállás húzódik. Egy hamis kitörést követően ismét visszakerült az árfolyam a korábbi kereskedési sávba ( Ft). Így további oldalazás várható, kisebb napon belüli elmozdulásokkal. Az árfolyam lassan közelíti a heti bázison is kiemelt fontosságú, Ft-os ellenállási szintet, azonban az emelkedés nem lesz zökkenőmentes, fontos támasz Ft-nál. Egy szűkülő háromszög alakzat rajzolódott ki az euró-forint grafikonján, múlt pénteken a felső szárról fordult vissza. Rövid távon támasz az 50 napos mozgóátlag 282,48-nál, letörése esetén 281-ig erősödhet a hazai fizetőeszköz. Összességében azonban továbbra is sávozó mozgás várható a ös tartományban. Az árfolyam folytathatja a lefelé csorgást, a trend erősségét jelzi, hogy az árfolyam rátapadt az alsó Bollinger-szalagra, és minden nap új mélypontot üt. Mivel az 1,2745-nél húzódó 38,2%-os Fibo-szint letörésre került, a következő fontos támasz 1,2611-nél húzódik, az 50%-os Fibo-szint személyében. Áttörésre került a hosszabb távú csökkenő trendvonal, így további emelkedés várható. Időközben kialakult egy rövid távú emelkedő trendcsatorna, melyben folytathatja útját a következő napokban, fontos támasz 220-nál található. A következő elérhető ellenállás a 200 napos mozgóátlag 224,54-nél. A 85 dolláros támaszt érdemes figyelni a következő napokban is, amennyiben szignifikánsan letörne, további csökkenés várható a nyersolaj árfolyamában. Felül 87 dollárnál már masszív ellenállási szint. Pozitív korrekció indult az arany árfolyamában, azonban az 50 napos mozgóátlag erős szint dollárnál. Az esetleges negatív korrekciók során már célszerű lehet a vételi lehetőségeket keresni. -3-

4 Hazai és régiós adatok Idehaza az infláció mérséklődését várjuk. A szeptemberi 6,6%-os áremelkedési ütemet októberben várakozásunk szerint 6,2%-os követte. Bár az élelmiszerek drágulása folytatódhat, ez ellen hat a benzinárak mérséklődése és a bázishatás is. A jövő év elejéig folytatódhat az infláció mérséklődése. A hazai gazdaság tovább lassulhatott a harmadik negyedévben, a külpiacok mérsékeltebb növekedése az exportra is negatívan hathat, miközben a belső kereslet továbbra is gyenge marad. Egyesült Államok A héten nagy figyelmet kaphatnak az amerikai költségvetési szakadék elkerülése érdekében, Barack Obama által kezdeményezett tárgyalások. A választások után a két nagy párt vezetője már hangsúlyozta a mielőbbi megoldás szükségességét, de a tavalyi adósságplafon-emelés kapcsán látott patthelyzet emlékképével várhatóan most sem lesz könnyű közelebb hozni az eltérő álláspontokat. A demokraták inkább adóemelésekkel, míg a republikánusok a kiadások lefaragásával csökkentenék a hiányt. A november 16-i tárgyalásokon üzleti vezetők is részt vesznek majd. Továbbra is bizonytalanságot okoz, hogy csak nehezen lehet számszerűsíteni a Sandy hurrikán hatását az amerikai makroadatokban. Szerdán a kiskereskedelmi forgalom esetében a szeptemberi 1,1%-os bővülést októberben 0,2%-os visszaesés követhette. Október végén számos üzlet zárva tartott, emellett az autóeladások, valamint a csökkenő árak nyomán a benzinkiadások is jelentősen visszaestek. A benzin árának csökkenése ugyan kedvezhetne a fogyasztásnak, azonban az is valószínű, hogy a megspórolt összegekből most inkább az elmúlt hónapokban megcsappanó megtakarításokat építi vissza a lakosság. Amerikai növekedés és kiskereskedelmi forgalom GDP-növekedés, (n.év/n.év,évesített,%,jobb tengely) Kiskereskedelmi forgalom (hó/hó) Szerda este a Fed októberi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből kiderülhet, hogy miként közeledtek az álláspontok a döntéshozók között az iránymutató makrogazdasági adatokról. Emellett több Fed tisztségviselő is beszédet tart, a hét második felében. A heti munkanélküliségi adatokban is még hetekig érezhető lesz a hurrikán hatása. Az igénylések számát a múlt heti csökkenés után megemelheti, hogy azoknak is beérkezik az igénylése, akik a vihar miatt korábban nem tudták kitölteni azokat. Szintén csütörtökön, s egy napon ismerhetjük meg New York-i és a philadelphiai körzetek feldolgozóipari mutatóit, amelyek gyengülhettek októberben, szintén a hurrikán, valamint a kapcsolódó többnapos áramszünet hatására. A termelői és fogyasztói árakról megjelenő friss statisztikák továbbra is mérsékelt árnyomásról szólhatnak. -4-

5 Eurozóna Az euró piacán továbbra is feszült a helyzet, mivel sajtóhírek szerint az EU-IMF-EKB trió, vagyis a trojka részletes jelentése a görög államháztartás helyzetéről és pénzügyi folyamatokról, vasárnapra készülhetett el, de valószínűleg csak ma este kaphatják meg az uniós pénzügyminiszterek a terjedelmes dokumentumot. Így nem valószínű, hogy a mai uniós pénzügyminiszteri értekezleten már jóváhagyják a 31,5 milliárd eurós görög hitelrészlet lehívását. A görög kormány jelezte, hogy ha nem kap pénzt, akkor nem tudja visszafizetni a pénteken lejáró mintegy 5 milliárd eurós államadósság-részletet, így fizetésképtelenné válhat. Emellett az eurozóna pénzügyminisztereinek arról is meg kellene megállapodniuk, hogy 2020 helyett 2022-ig adjanak haladékot Athénnak az államadósság csökkentésére. Kedden délelőtt ismerhetjük meg a német ZEW gazdaságkutató intézet novemberre vonatkozó felmérésének eredményét. A várakozások szerint kismértékben javulhatott a német gazdasági hangulat. Az adatközlésben még nem jelenik meg feltétlenül a görög finanszírozási probléma és az európai börzék utóbbi napokban tapasztalt lejtmenete. Az amerikai elnökválasztás előtt készített piaci körképben még a német export és belső kereslet növekedése szerepelhetett pozitívumként és a tőzsdén is relatíve jó hangulat uralkodott. A német gazdaság az októberi felmérés során még felülteljesítőnek számított európai mércével, de most már borúsabb a jövőkép, főleg, hogy a német kormány és Brüsszel is rontotta a jövő évi GDP-becsléseit. Az eurozóna perifériáján fekvő tagállamok recessziós állapota és a kényszerjellegű megszorítások a német export számára is kihívást jelentenek. 100 pont A német Ifo és a ZEW indexek alakulása 120 pont 80 pont 115 pont 60 pont 110 pont 40 pont 105 pont 20 pont 100 pont 0 pont 95 pont -20 pont 90 pont -40 pont 85 pont -60 pont 80 pont -80 pont Forrás: Bloomberg ZEW gazdasági hangulat index Ifo üzleti hangulat index (jobb t.) pont Csütörtökön a harmadik negyedéves GDP-becslést közlik az eurozóna egészére, s előtte a nagy tagállamokban, így Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban is. Az eurozóna gazdasága ismét kisebb visszaesést mutathat, Németország elkerülheti a recessziót, míg az olasz és spanyol gazdaság ismét Egyesült Királyság A brit monetáris tanács megosztottá vált az elmúlt hónapban, ugyanis többen hangot adtak inflációs félelmeiknek, ill. az alelnökök kijelentették, hogy már kevésbé bíznak a kötvényvásárlások hatékonyságában. Mervyn King jegybankelnököt a héten arról faggathatja majd a brit sajtó és a parlament bizottsága, hogy miért hezitál a jegybank tovább növelni a likviditást, amikor a gazdasági helyzet törékeny, a növekedés veszélyben van, s a harmadik negyedév adataitól eltekintve, még szinte recessziós képet mutat a gazdaság. Az augusztusban elindított hitelezés-ösztönző programban (FLS) már 30 pénzintézet vesz részt, de még mindig nehezen becsülhető a program gazdasági hatása. A lakossági hitelezés terén már mutatkoznak az élénkülés jelei, de a vállalati szegmensben kevésbé. A legfrissebb feldolgozó- és szolgáltatóipari adatok mind a brit gazdaság gyengélkedésére utalnak és arra, hogy a harmadik negyedévben regisztrált GDP-növekedési ütem nem fenntartható. -5-

6 Kedden októberi inflációs statisztikát közöl a brit statisztikai hivatal. A várakozások szerint 2,2%-ról 2,3-2,4%-ra kúszhatott fel a pénzromlás éves üteme. Az infláció emelkedésétől nemcsak a jegybankárok tartanak, hanem a fogyasztók is. A háttérben elsősorban a belföldi elektromos áram és üzemanyagok drágulása állhat. A hat legnagyobb brit távhő szolgáltató bejelentette, hogy az idei utolsó negyedévben 6-9%-kal emelheti meg az árakat. A Scottish & Southern Energy (SSE) és a British Gas tarifaemelései már október közepétől jelentkezhetnek az inflációs rátában, de a felsőoktatásban történő bizonyos tandíjemelések is fontos szerepet játszhattak az árak emelkedésében. A várakozások szerint ezek a tételek több mint 0,2 százalékponttal magasabb inflációt generálhattak, de év végére akár 2,8-3,0% közelébe is szökhet ismét az inflációs ráta, amennyiben az importált nyersanyagok ára nem csökken különösebben, s a megélhetési költségek a közművek által bejelentett tervek szerint tovább nőnek. A maginfláció 2,1%-ról 2,2-2,3%-ra emelkedhetett, a kiskereskedelmi árak növekedési üteme pedig 2,6%-ról 2,9%-3,0%-ra kapaszkodhatott fel. 18 % 16 % 14 % 12 % 10 % 8 % Az infláció alakulása az Egyesült Királyságban Kiskereskedelmi árak (RPI, év/év) Fogyasztói árak (CPI, év/év) 9,0 % 8,0 % 7,0 % 6,0 % 5,0 % 6 % 4 % 2 % 0 % -2 % 4,0 % 3,0 % 2,0 % 1,0 % -4 % ,0 % Forrás: Bloomberg Szerdán délelőtt átfogó munkaerőpiaci adatokat közöl a brit statisztikai hivatal. E statisztika relevanciája most eltörpülhet a többi makrogazdasági adatközlés mellett, mindazonáltal a piaci szereplők arra számítanak, hogy a munkanélküliség 7,9%-on stagnálhatott szeptemberben, a friss munkanélküli segélykérelmek száma pedig a szeptemberi 4 ezer fős csökkenés után kb. 5 ezerrel csökkenhetett. A brit munkaerőpiaci adatok után viszont az angol fonttal kereskedők számára legfontosabb adatközlés következik, ugyanis az angol központi bank (BoE) harmadik negyedéves inflációs jelentését ismerteti. Ez iránymutatást adhat arról, hogy várható-e még idén a jegybank részéről a 375 milliárd fontos kötvényvásárlási program kibővítése. A harmadik negyedévben a jegybank várakozásainak megfelelően főleg az olimpiai játékok pozitív hatása miatt növekedni tudott a gazdaság, élénkült a belső kereslet, csökkent a munkanélküliség, de Spencer Dale, a BoE vezető közgazdásza szerint, ez a folyamat nem fenntartható és az idei utolsó negyedévben már ismét visszaeshet a gazdaság. Valószínű, hogy a jegybank stábja középtávon magasabb inflációs pályát vázol fel, mint augusztusban, de kérdés, hogy a GDP-növekedéssel kapcsolatos várakozások mennyire lesznek pesszimisták az augusztusi számításokhoz képest? Ha egy pesszimistább gazdasági pályát jeleznek előre és nem tartanak különösebb inflációs nyomástól, úgy a befektetők körében felerősödhet az újabb pénznyomtatással kapcsolatos spekuláció, ami ronthatja az angol font fundamentumait. Csütörtök délelőtt októberi kiskereskedelmi statisztikát közölnek a szigetországban. A várakozások szerint a forgalom éves növekedési üteme 2,9%-ról 2,1%-ra lassulhatott. Autó- és üzemanyag-értékesítések nélkül 2,5%- ról 1,6%-ra csökkenhetett a dinamika. Havi bázison a kiskereskedelmi forgalom 0,1%-os zsugorodást mutathatott a piaci várakozások alapján. A brit statisztikai hivatal eddig kimutatta, hogy a harmadik negyedévben volt némi jele a forgalom élénkülésének, de nem tulajdonítja egyértelműen az olimpiai játékok pozitív hatásának, sőt inkább nem zárják ki a forgalom csökkenését, mivel a lakosság az olimpiai játékokon aktív nézőként is részt vett, vagy otthonról követte nyomon a sporteseményeket, ami nem feltétlenül okozott forgalomnövekedést. -6-

7 Heti makrotábla, esemény- és részvénypiaci naptár Dátum Ország Időpont Esemény, makroadat Periódus Előző Várt Fontosság (H) /Aktuális US, CA egész nap Veteránok napja miatt bankszünnap, a tőzsdék nyitva tartanak JP 0:50 GDP-változás, előzetes (n.év/n.év) Q3 0,70% -3,40% -3,5% EZ 17:00 Az eurozóna pénzügyminiszterei Brüsszelben tanácskoznak +++ Európa EPSbecslés Államok Egyesült EPS-becslés (K) EZ egész nap Az EU gazdasági és pénzügyminiszterei Brüsszelben tanácskoznak ++ JP 5:30 Ipari termelés (végleges, hó/hó) szept. -4,10% HU 9:00 Fogyasztói árak (CPI, év/év) okt. 6,60% 6,30% +++ CH 9:15 Termelői árak (PPI, hó/hó) okt. 0,30% 0% ++ GB 10:30 Fogyasztói árak (CPI, hó/hó) okt. 0,40% 0,20% +++ EZ 11:00 Német ZEW gazdasági hangulatindex nov. 10,0 pont 8,0 pont +++ US 20:00 Fed költségvetési mérleg okt. -98,5 mrd USD -113,0 mrd USD ++ NZ 22:45 Kiskereskedelmi eladások Q3 1,30% 0,40% ++ Európa EPSbecslés Államok Egyesült EPS-becslés E,ON AG 0,213 EUR TJX Cos Inc 0,617 USD Vivendi SA 0,476 EUR Cisco Systems Inc 0,462 USD UniCredit SpA 0,038 EUR Home Depot Inc/The 0,7 USD Enel SpA 0,08 EUR Intesa Sanpaolo SpA 0,025 EUR K+S AG 0,614 EUR Kabel Deutschland Holding AG 0,637 EUR Leoni AG 0,973 EUR Deutsche Euroshop AG 0,42 EUR Aareal Bank AG Hamburger Hafen und Logistik AG 0,288 EUR Nordex SE Bechtle AG 0,58 EUR (Sze) Deutsche Wohnen AG 0,117 EUR DR Horton Inc 0,271 USD BayWa AG 0,35 EUR Jacobs Engineering Group Inc 0,791 USD Wincor Nixdorf AG 2,338 EUR GB 10:30 Munkanélkküli segélyért folyamodók számának változása okt. -4 ezer fő 0 ezer fő +++ GB 10:30 ILO munkanélküliségi ráta (3 hónapos) szept. 7,90% 7,90% ++ CH 11:00 ZEW gazdasági várakozások nov. -28,9 pont EZ 11:00 Euroózna ipari termelés (hó/hó) szept. 0,60% -2,00% +++ GB 11:30 Mervin King BoE-elnök tart beszédet GB 11:30 BoE inflációs jelentés +++ PL 14:00 Fogyasztói árak (CPI, év/év) okt. 3,80% 3,40% ++ US 14:30 Kiskereskedelmi eladások (hó/hó) okt. 1,10% -0,20% +++ US 14:30 Termelői árak (PPI, hó/hóö okt. 1,10% 0,20% +++ US 16:00 Üzleti raktárkészletek (hó/hó) szept. 0,60% 0,50% ++ US 20:00 Fed kamatdöntő ülés jegyzőkönyve US 22:30 API kőolajkészletek 09.nov -27 ezer hordó -- + Európa EPSbecslés Egyesült Államok EPS-becslés RWE AG 0,41 EUR Tyco International Ltd 0,351 USD Infineon Technologies AG 0,359 EUR Abercrombie & Fitch Co 0,596 USD Celesio AG 0,313 EUR NetApp Inc 0,477 USD Salzgitter AG -0,084 EUR PetSmart Inc 0,631 USD Bilfinger SE 1,23 EUR Staples Inc 0,449 USD -7-

8 (Cs) US 2:45 Fed-től Williams tart beszédet ++ EZ 7:30 Előzetes francia GDP-változás (n.év/n.év) Q3 0,00% 0,00% ++ EZ 8:00 Előzetes német GDP-változás (n.év/n.év) Q3 0,30% 0,10% ++ HU 9:00 Előzetes GDP-változás (év/év) Q3-1,30% -1,30% +++ CZ 9:00 Előzetes GDP-változás (év/év) Q3-1,00% -1,20% + GB 10:30 Kiskereskedelmi eladások (hó/hó) okt. 0,60% -0,10% +++ EZ 11:00 Fogyasztói árak (CPI, hó/hó) okt. 0,70% 0,20% ++ EZ 11:00 Eurozóna előzetes GDP-változás Q3-0,20% -0,10% ++ CA 14:30 Feldolgozóipari eladások (hó/hó) szept. 1,50% 0,30% ++ US 14:30 Fogyasztói árak (CPI, hó/hó) okt. 0,60% 0,10% ++ US 14:30 Heti friss munkanélküliek száma 10.nov 355 ezer fő 375 ezer fő +++ US 14:30 Empire State feldolgozóipari index nov. -6,16 pont -7,35 pont ++ US 15:00 Fed-től Lacker tart beszédet ++ US 16:00 Philly Fed feldolgozóipari index nov. 5,7 pont 1,5 pont +++ US 17:00 EIA kőolajkészletek változása előző hét 1,766 millió hordó US 19:20 Bernanke Fed-elnök tart beszédet Európa EPSbecslés Államok Egyesült EPS-becslés Merck KGaA 1,908 EUR Target Corp 0,797 USD GSW Immobilien AG 0,313 EUR Wal-Mart Stores Inc 1,072 USD Ross Stores Inc 0,721 USD Gap Inc/The 0,62 USD Applied Materials Inc 0,033 USD Intuit Inc -0,062 USD Dell Inc 0,398 USD Dollar Tree Inc 0,492 USD Viacom Inc 1,162 USD GameStop Corp 0,327 USD Autodesk Inc 0,434 USD Helmerich & Payne Inc 1,242 USD Ltd Brands Inc 0,243 USD (P) Sky Deutschland AG Wirecard AG Solarworld AG LPKF Laser & Electronics AG -0,04 EUR 0,17 EUR -0,36 EUR HU 09:00 Ipari termelés (végleges, év/év) szept. 0,6% EZ 10:00 Folyó fizetési mérleg szept. 7,2 mrd EUR US 15:15 Kapacitás-kihasználtság okt. 78,30% 78,30% ++ US 15:15 Ipari termelés (hó/hó) okt. 0,4% 0,2% +++ US 21:45 Fed-től Lockhart tart beszédet ++ Európa EPSbecslés Egyesült Államok EPS-becslés Henkel AG & Co KGaA 0,996 EUR JM Smucker Co/The 1,444 USD -8-

9 DAX index Technikai elemzések Egy lefelé szélesedő alakzatban mozog a német részvényindex, a pénteki kereskedésben megszúrta az alsó szárát, azonban egyelőre komolyabb fordulatra utaló jelzést nem lehet felfedezni a grafikonon, így a héten is maradhat a bizonytalan, hektikus mozgás. Amennyiben a későbbiekben letörésre kerülne az alsó szár, pontnál húzódik a következő meghatározó támasz. S&P500 index Fontos támaszhoz ért az amerikai részvényindex, hiszen pontnál húzódik egy hosszabb távú, emelkedő trendvonal. A pozitív korrekció megindulásához elsőként a 200 napos mozgóátlag fölé kellene kerülni, mely jelenleg pontnál húzódik. -9-

10 BUX index Továbbra is oldalazásban a hazai index a pontos tartományon belül. Amelyik szélső értéket szignifikánsan áttöri, abba az irányba várható egy 500 pontos mozgás, azonban egyelőre semmi jele annak, hogy trendszerű mozgás indulna a következő napokban. OTP Az emelkedő trendvonal alá került a hazai bankpapír árfolyama, könnyen ismét tesztelésre kerülhet az 50 napos mozgóátlag Ft környékén. Amennyiben az a támasz is letörne, Ft-ig korrigálhat vissza a kurzus. Felül Ft-nál megerősített ellenállás húzódik. -10-

11 MOL Egy hamis kitörést követően en ismét visszakerült az árfolyam a korábbi kereskedési sávba ( Ft). Így további oldalazás várható, kisebb napon belüli elmozdulásokkal. Richter Az árfolyam lassan közelíti a heti bázison is kiemelt fontosságú, Ft-os ellenállási szintet, azonban az emelkedés nem lesz zökkenőmentes, fontos támasz Ft-nál. -11-

12 EURHUF Egy szűkülő háromszög alakzat rajzolódott ki az euró-forint grafikonján, múlt pénteken a felső szárról fordult vissza. Rövid távon támasz az 50 napos mozgóátlag 282,48-nál, letörése esetén 281-ig erősödhet a hazai fizetőeszköz. eszköz. Összességében azonban továbbra is sávozó mozgás várható a ös tartományban. EURUSD Az árfolyam folytathatja a lefelé csorgást, a trend erősségét jelzi, hogy az árfolyam rátapadt az alsó Bollinger- szalagra, és minden nap új mélypontot üt. Mivel az 1,2745-nél húzódó 38,2%-os Fibo-szint letörésre került, a következő fontos támasz 1,2611-nél húzódik, az 50%-os Fibo-szint személyében. -12-

13 USDHUF Áttörésre került a hosszabb távú csökkenő trendvonal, így további emelkedés várható. Időközben kialakult egy rövid távú emelkedő trendcsatorna, melyben folytathatja útját a következő napokban, fontos támasz 220-nál található. A következő elérhető ő ellenállás a 200 napos mozgóátlag 224,54-nél. Nyersolaj eqtrader: CLc1 A 85 dolláros támaszt érdemes figyelni a következő napokban is, amennyiben szignifikánsan letörne, további csökkenés várható a nyersolaj árfolyamában. Felül 87 dollárnál már masszív ellenállási szint. -13-

14 Arany eqtrader: XAUUSD Pozitív korrekció indult az arany árfolyamában, azonban az 50 napos mozgóátlag erős szint dollárnál. Az esetleges negatív korrekciók során már célszerű lehet a vételi lehetőségeket keresni. Háda Bálint Vezető elemző tel: /2211 Balog-Béki Márta Elemző tel: /2204 Bánhalmi Gábor Elemző tel: /2241 Mester Péter Elemző tel: /7092 Varga Zoltán Elemző tel: / QUAESTOR pontok Az adatok forrása, ha másként nincs jelölve: Vállalati beszámolók, Reuters, Bloomberg, QUAESTOR számítások. Ez a kiadvány kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, következésképpen a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30.; cégjegyzékszám: Cg ; a céget nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság) (a továbbiakban QUAESTOR Zrt.) semmilyen kötelezettsége nem keletkezik a kiadvánnyal vagy az abban foglaltakkal összefüggésben. A fenti információk illetve adatok általunk megbízhatónak tartott forrásokon alapulnak, de sem garanciát, sem felelősséget nem tudunk vállalni pontosságukért vagy teljességükért. Az árak és az egyéb piaci jellegű információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal megváltozhatnak. A kiadványt csak a QUAESTOR Zrt. előzetes engedélyével szabad sokszorosítani illetve terjeszteni. A kiadványban említett értékpapírok nem mindenki számára jelentenek megfelelő befektetést. A befektetőknek tájékozódniuk kell a befektetésekkel kapcsolatos esetleges problémákról, különös tekintettel a befektetések kockázatának nagyságára. A befektetőknek csak olyan értékpapírokat érdemes vásárolniuk, amelyek összhangban vannak kockázatvállalási képességükkel. A befektetőknek javasoljuk, hogy az értékpapírtranzakciókkal kapcsolatos adóügyekben kérjék ki hivatásos adótanácsadó véleményét. A QUAESTOR Csoport bármely tagja, a társaságok bármely alkalmazottja, vezetője, illetve azok családtagjai (a jogszabályokban megszabott kereteken belül) szabadon vásárolhatják, illetve adhatják el a kiadványban szereplő értékpapírok bármelyikét illetve szabadon foglalhatnak el bármilyen pozíciót az értékpapír- és pénzpiacokon. Bármely itt közölt vélemény a szerző személyes megítélése és nem a QUAESTOR Értékpapír Nyrt. hivatalos álláspontja, amely nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkoznak rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalmak. -14-

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. június 10. Mi várható a héten? Ismét erőre kaphatnak a piacok Az előttünk álló héten kitarthat a kedvező hangulat a nemzetközi részvénypiacokon. A múlt pénteki átfogó

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. december 10. Mi várható a héten? A Fed-re figyelnek a befektetők A Fed idei utolsó kamatdöntő ülését nagy várakozás előzi meg, de az amerikai költségvetési tárgyalásokkal

Részletesebben

QUAESTOR Pénzügyek február 19.

QUAESTOR Pénzügyek február 19. QUAESTOR Pénzügyek 2015. február 19. www.q25.hu Dow Jones Industrial Average index Egyesült Államok Támasz: 17 600, 17 678 (MA 50), 17 800 Ellenállás: 18 103 (ATH), 18 200 ATH: 18 103 (2014. december 26.)

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2015. január 5.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2015. január 5. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Erősödhetnek a deflációs félelmek az eurózónában a héten A héten kiderül, hogy van-e

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. november 17.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. november 17. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? A végéhez közelít a gyorsjelentési szezon Közeleg az ünnepi időszak, a múlt pénteki

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. január 7. Reflektorfényben a vállalati eredmények Mi várható a héten? Az előttünk álló héten megkezdődik a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban,

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 15.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 15. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Aki fontban utazik, leizzadhat a héten Van miért izgulni a héten, különösen azoknak,

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. november 26. Egyre közelebb a költségvetési szakadék Mi várható a héten? Az előttünk álló héten továbbra is az amerikai költségvetési tárgyalások, és az Európából érkező

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. augusztus 18.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. augusztus 18. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Ezen a héten Jackson Hole az Univerzum közepe A pénteki állítólagos ukrán támadás

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. november 11. Mi várható a héten? Megpihenhetnek a részvénypiacok A vezető nemzetközi részvényindexek továbbra is rekordszinteken, vagy annak környékén tartózkodnak,

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 8.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 8. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Csendes hét elé nézünk Kevés piacbefolyásoló makroadat várható ezen a héten. Szerdán

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 28. Vezetői összefoglaló Szerdán pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2010. november 29. Mi várható a héten? Az amerikai vásárlóra figyel a piac Az Egyesült Államokban múlt pénteken hivatalosan is megkezdődött a karácsonyi bevásárlási szezon,

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő. www.q25.hu

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő. www.q25.hu www.q25.hu M i v á r h a t ó a h é t e n? Az EKB fűti a nyugat-európai részvénypiacokat is Az EKB elindította a kötvényvásárlásokat. A hozamokat tekintve -0,2% az alsó határ, eddig hajlandóak lemenni,

Részletesebben

15. Hét 2010. április 13. Kedd

15. Hét 2010. április 13. Kedd Napii Ellemzéss 15. Hét 2010. április 13. Kedd Összegzés A hét első kereskedési napja meglehetősen nyögvenyelősre sikeredett. Az európai mutatók stagnáltak, vagy minimális emelkedéssel vették a napot.

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. november 19. Mi várható a héten? Ünnepi hangulatban tölthetik a hetet a piacok Az előttünk álló héten továbbra is az amerikai költségvetéssel kapcsolatos tárgyalások

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. május 29. Mi várható a héten? Marad a kockázatkerülés Az előttünk álló héten továbbra is a menedékeszközök lehetnek népszerűek a befektetők körében, a görögországi választásokkal

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

41. Hét 2009. Október 07. szerda

41. Hét 2009. Október 07. szerda Napii Ellemzéss 41. Hét 2009. Október 07. szerda Összegzés A keddi kereskedés során a befektetők pozitív híreket kaptak a nemzetközi piacokról, így további jelentős emelkedéseket könyvelhettünk el a nap

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. szeptember 17. Mi várható a héten? A jegybankok megadták az irányt Az előttünk álló héten erős maradhat a kockázatos eszközök iránti kereslet, az EKB kötvényvásárlási

Részletesebben

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

A certifikátok mögöttes termékei

A certifikátok mögöttes termékei A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 2011 április 5. 2011.04.06. 1 S&P500 Emelkedő trend Áttörte a rövidtávú trendvonalat ha áttöri az 1 340-es szintet irány

Részletesebben

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Napii Ellemzéss 45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Összegzés Az előző napi enyhe pozitív teljesítmény után várakozásainknak megfelelően a főbb indexek emelkedéssel kezdték a kereskedést, több ázsiai

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 12. Vezetői összefoglaló Hétfőn veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kedd reggel fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam megközelítette

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. július 3. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, Amerikában viszont a kedvező munkaerő-piaci adatnak köszönhetően kedvező befektetői hangulat uralkodott.

Részletesebben

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb

Részletesebben

2016. október 21. Technikai kép

2016. október 21. Technikai kép DAX- Long Belépési pont: Index piaci Kiszállási pont: 11.420 Stop-loss: 10.330 Kitörés előtt a DAX index, a 10.760 pontos ellenállás leküzdésével komolyabb tere nyílna az emelkedésnek. A kedvező technikai

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 20. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedés során az európai tőzsdék pluszban zártak, de az amerikai tőzsdéken nem maradt meg a szerdai jó hangulat, csökkentek a részvények

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 3.

Vezetői összefoglaló április 3. 2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

Tartalom. November Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések. Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre

Tartalom. November Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések. Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre 1 Tartalom Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre November 5 9. A november 5-én kezdődő héten hazai részről az októberi inflációs

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. augusztus 13. Mi várható a héten? Marad a nyári hangulat a piacokon Az előttünk álló héten tovább folytatódhat a viszonylag nyugodt kereskedés, az európai hírek háttérbe

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. április 2. Mi várható a héten? Megerősítésre vár a piac Az előttünk álló héten továbbra is a korábbi rekordszintjeik közelében mozoghatnak a nemzetközi részvényindexek,

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. december 8.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. december 8. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? A svájci jegybankra és az EKB tenderére figyelünk a héten A hét két legfontosabb eseménye

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló A tegnap közzétett makroadatok mellett az összes vezető nemzetközi részvényindex pluszban zárta a kereskedési napot. Csütörtök délután a hazai fizetőeszköz

Részletesebben

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX 2014. október 10. 11:33 Borzasztó napja volt tegnap az amerikai befektetőknek, a közelgő kamatemelés és a gyenge európai és kínai konjunktúrával kapcsolatos

Részletesebben

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd

Részletesebben

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 24. Vezetői összefoglaló Pénteken veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, miközben a dollárral szemben

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. május 16. Vezetői összefoglaló Vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg, a nemzetközi részvényindexek eséssel zárták a kereskedést. A hazai fizetőeszköz gyengült a kedvezőtlen nemzetközi

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 30.

Vezetői összefoglaló november 30. 2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 24.

Vezetői összefoglaló február 24. 2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. szeptember 16. Mi várható a héten? A Fed kezében a piac Az előttünk álló hét legnagyobb kérdése, hogy a Fed csökkenti-e kötvényvásárlási programjának méretét. Hasonlóan

Részletesebben

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.

Részletesebben

péntek, március 14. Vezetői összefoglaló

péntek, március 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 14. Vezetői összefoglaló A Kínából érkező kedvezőtlen makrogazdasági adatok és a továbbra is feszült ukrajnai helyzet következtében a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek

Részletesebben

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 27.

Vezetői összefoglaló november 27. 2017. november 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben erősödött, a svájci frank és a dollár ellenében gyengült. A BUX 5,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 23.

Vezetői összefoglaló november 23. 2017. november 23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár viszonylatában egyaránt gyengült. A BUX 15,4 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom

Részletesebben