Átrendeződött. a hatalmi sorrend. Simicska Lajos lecsúszott a befolyásdobogóról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Átrendeződött. a hatalmi sorrend. Simicska Lajos lecsúszott a befolyásdobogóról"

Átírás

1 Csányi Sándor Pénzügyi szolgáltatások, agrárium, befektetések 1. Magyarország leggazdagabb embere talán az egyik legszerteágazóbb érdeklődésű üzletember. Az OTP Bank vezérigazgatója közel 25 éve vezeti a legnagyobb hazai hitelintézetet, amely csoportszinten meghatározó szereplője a közép-kelet-európai régiónak is. A bankcsoport összesen kilenc országban van jelen, és az Európai Bankhatóság (EBA) stressztesztje szerint is az egyik legstabilabb piaci szereplő. A Csányi Sándor közvetlen és közvetett tulajdonában lévő OTP-részvények száma darab volt december 31-én, ami idén április közepén több mint 3,5 milliárd forintot ért. A bank vezetése mellett Csányi Sándor jelentős agrárérdekeltségekkel rendelkezik, a Mol igazgatóságának alelnöke, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, alapítványán keresztül pedig több száz nehéz sorsú tehetséges gyerek tanulmányait támogatja. Öt gyermek édesapja, maga is szívesen focizik szabadidejében, szenvedélyes vadász. A Csányi-cégbirodalom kiemelkedő része az agrárportfólió. A Bonafarm-csoport amelyet Csányi legidősebb fia, a közgazdász végzettségű Csányi Attila irányít 27 ezer hektár bérelt földön a szántóföldi termeléstől az élelmiszeriparig integrált mezőgazdasági tevékenységet folytat. A Bólyi és Dalmandi Mezőgazdasági Zrt.-k, a Fiorács Kft., a Sole-Mizo tejipari vállalat, a Pick Szeged Zrt., a bábolnai takarmánykeverő cég és a villányi szőlőterület negyedét művelő, egyre több jelentős nemzetközi díjat begyűjtő Csányi Pincészet együttesen tavaly 10 milliárd forint körüli EBITDA-t termelt. (A hatalmas beruházási hitelek miatt a cégcsoport egészének adózott eredménye ennél lényegesen alacsonyabb.) A csoport működését jelentősen befolyásolja a támogatási rendszer nagyüzemeket diszkrimináló átalakítása. A támogatások kiesését megpróbálják hatékonyságuk javításával ellensúlyozni, és közben arra törekednek, hogy tovább építsék Magyarország egyik legjobban, legsikeresebben működő sertésintegrációs rendszerét, amely eddig is több mint száz kis- és közepes méretű mezőgazdasági termelő tevékenységét segítette, ami biztonságos értékesítési hátteret teremtett számukra. Csányi Sándor tavaly érdekeltséget szerzett az OT Industries korábban Olajterv cégben is, de kilépett a mohácsi megavágóhidat fejlesztő vállalkozásból. Továbbra is jelentős ingatlanbefektetésekkel rendelkezik: övé a CD Hungary ingatlanos cég harmada és a West End Zrt.-ben is 10 százalékos részesedése van. Üzleti érdekeltségei mellett Csányi Sándor elkötelezett résztvevője a magyar futballnak: a Magyar Labdarúgó Szövetségben 2010 óta elnöki posztot betöltő bankvezért a szövetség 2015-ben újabb öt évre megválasztotta vezetőjének. Az elmúlt öt évben a veszteségesen működő MLSZ-t sikerült gazdaságilag stabilizálni, 2014-ben már 388 millió forint nyereséget produkált a szövetség, vagyona pedig elérte a 2,4 milliárd forintot. Az infrastruktúra-fejlesztés mellett bevezették a szurkolói kártyát, amelyet 2015 áprilisára 166 ezren váltottak ki, de ennél nagyobb sikerként könyvelhető el, hogy a nyilvántartott játékosok száma 125 ezerről 215 ezerre, a csapatok száma pedig hétezerről 11 ezerre nőtt. További kiemelkedő eredmény, hogy 2010-től országszerte 282 pálya épült, miközben több száz sporttelep újult meg összesen 1000 településen javult az infrastruktúra. A szövetség célja, hogy 2017-re mindenütt tökéletes körülmények várják a labdarúgó fiatalokat. Csányi Sándor 2015 márciusában bekerült az Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságába is, amely kiemelkedő sportdiplomáciai siker, hiszen utoljára 37 évvel ezelőtt volt magyar tagja a testületnek. Magyarország legtehetősebb embere, aki vidéken, szerény körülmények között nevelkedett, fontosnak tartja, hogy vagyonából támogassa a tehetséges, ám hátrányos helyzetű gyermekek képzését, ezzel utat nyitva számukra egy jobb élet felé. Ezért hozta létre ben a ma már hárommilliárdos tőkével működő Csányi Alapítványt. Az idén egy évtizedes fennállását ünneplő szervezet első lépésként a Jászságban és Nagybajom környékén indította el programját. Mára 270 gyerek részvételével, hat központban Jászberény, Nagybajom, Kaposvár, Pécs, Szeged és Mohács folyik a tehetséggondozó munka, amely egyedülálló módon kíséri végig a gyerekeket tízéves koruktól a diplomáig. A programban részt vevő tanulók közül ma már huszonheten felsőfokú tanulmányaikat folytatják. Közülük tizennyolcan járnak egyetemre vagy főiskolára, olyan felsőoktatási intézményekbe, mint a Corvinus Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. MOL Nyrt OTP Bank Nyrt. BECSÜLT VAGYON: 165 MILLIÁRD 2 Vagyon alakulása (milliárd forint) Humán komplex kft. 0,23 Pick Szeged Zrt. 65,2 Fiorács Kft. 7,67 Invest group Bóly Zrt. Bonafarm Zrt. 1,38 Bonafarm- Bábolna Kft. 21,28 csányi sándor Sole-Mizo Zrt. 42,4 Bonitás 2002 Zrt. 144,662 Csányi pincészet 1,087 Bonitás Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. 0, április 20-i elérhető adatok alapján tulajdoni viszony cégjegyzésre jogosult szám: 2013-es konszolidált mérlegfőösszeg milliárd forintban szám: 2013-es nettó árbevétel milliárd forintban Forrás: céginfo.hu, saját gyűjtés Életút (62) A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett. Kollégiumi évei alatt éjszakás nevelőtanárként dolgozott, majd a Pénzügyminisztériumban helyezkedett el 1974-ben. Párhuzamosan elvégezte a közgazdaság-tudományi egyetemet és doktori címet is szerzett tól a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban osztályvezető, 1986-tól a Magyar Hitelbanknál főosztályvezető, majd a Kereskedelmi és Hitelbanknál vezérigazgató-helyettes. Két évvel később a Budapest Bank elnök-vezérigazgatói posztjára kapott felkérést, de egy váratlan fordulatot követően mégsem vállalta a megbízatást óta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója

2 Átrendeződött a hatalmi sorrend Szijjártó a legnagyobb nyertesek, Kósa a legnagyobb vesztesek között A magyar közélet befolyásos szereplőinek rangsorán is jól látható nyomot hagyott az Orbán Viktor miniszterelnök és Simicska Lajos háttérember, nagyvállalkozó között kirobbant, az elmúlt hónapokban kicsúcsosodott ellentét derül ki a 100 leggazdagabb második szakértői felméréséből. A legbefolyásosabbak ötvenes listája alaposan átrendeződött az egy évvel ezelőttihez képest, egyértelműen mutatva, hogy ma Magyarországon a közelét egyes szereplői rövid idő alatt jelentősen veszíthetnek befolyásukból, míg mások hatalmasat léphetnek előre. A legbefolyásosabb magyarok a szerintük fontos ügyek érdekében sok milliárd forintot is meg tudnak mozgatni. Illyés Tibor MTI Csányi Sándor A tavalyinál is politikusabbá vált a 100 leggazdagabb Befolyásbarométere. A listát annak alapján állítjuk össze, hogy a közéleti-gazdasági folyamatokat ismerő és figyelő szakértők, politológusok szubjektív véleménye szerint ki, milyen erőforrásokat tud megmozgatni egy adott ügy érdekében. Ennek megfelelően az 50 legbefolyásosabb magyar listája, illetve a rangsor változása a tavalyihoz képest rezonál a magyar közélet trendjeire. Idén mindenekelőtt azt jelzi, hogy a vagyon politikai pozíció nélkül nem teremt befolyást, míg fordítva ez lehetséges. A legbefolyásosabbak hatalma listánk alapján meglehetősen múlandónak tűnik. A politikai élet változásai viszonylag gyorsan, jelentősen megváltoztathatják a közéletet mélyen ismerő és elemző szakemberek véleményét arról, hogy ki, mennyi erőforrás felett rendelkezhet közvetlenül vagy közvetve. A szubjektív mércével mért, a mindennapokban mégis jól érezhető befolyás nem feltétlenül fakad a gazdagságból és a formalizált politikai pozícióból, azaz nem minden milliárdos és nem minden magas rangú politikus, állami tisztségviselő egyben befolyásos személy ugyanakkor a kapcsolat a politika oldaláról látszik erősebbnek. A szükségszerűen szubjektív, a pillanatnyi helyzetet rögzítő Befolyásbarométer igyekszik jól leképezni a politikában, illetve a politika mögött zajló folyamatokat. A 100 leggazdagabb idén tizennegyedik alkalommal listázza a gazdasági mutatók segítségével jó közelítéssel körülírható vagyon alapján Simicska Lajos lecsúszott a befolyásdobogóról a legmódosabb magyarokat, a Napi.hu pedig 2015-ben másodszor készítette el rangsorát a legbefolyásosabb magyarokról. Az utóbbi lista együtt igyekszik meghatározni a gazdasági és politikai szereplők befolyását, az eredmény egy olyan alternatív sorrend, amely a tavalyi első rangsorral összevetve számos érdekes információt kínál arról, miből fakad és hogyan érvényesül ma Magyarországon a közéleti szereplők befolyása.. A lista érdekességét nem csupán a rajta szereplők helyezése adja. Sokszor többet mondhat, hogy valaki alacsonyabb pozícióba süllyedt, míg mások egyenesen kizuhantak a felső régióból. Összességében azt láthatjuk, hogy a Simicska Lajoshoz közel Balog Zoltán, Lázár JÁnos, Orbán Viktor, navracsics Tibor, Szijjártó Péter és Pintér Sándor Németh András Péter Forrás: A 100 leggazdagabb

3 Regionális lista Wicha József Becsült vagyon: 5,9 milliárd forint Wicha József vállalkozásainak tavaly mozgalmas évük volt. A tulajdonos racionalizálta és holdingba rendezte cégeit, továbbá megkezdte munkatársai intenzív képzését. Átadtak egy újabb biofűtőművet Mohácson, és gyakorlatilag elkészült az ország talán legmodernebb faipari üzemének első üteme Miskolcon. Az utóbbi 30 új munkahelyet teremt. A fővárosi Európa Center beruházója, a Terra Invest amelynek az egyik Wicha-cég a résztulajdonosa ugyanakkor csődöt jelentett. Jó mutatókkal büszkélkedhet a sárvári Spirit Hotel. A szálloda továbbra is kiemelkedik a hazai wellness-szállodák közül, amit egy sor nemzetközi elismerés is bizonyít. Szima Gábor Becsült vagyon: 5,6 milliárd forint A kormány 2011-es intézkedései lehetetlen helyzetbe hozták a szerencsejáték-ipart, bedöntötték az ágazat cégeit, köztük Szima Gábor vállalkozását is. Azóta fordult a kocka: a szerencsejáték újra elfogadott lett. Szima Gábor élt a lehetőséggel, indult az új pályázatokon. A hét magyarországi szerencsejáték-koncesszió közül két kaszinó üzemeltetési jogát nyerte el. 750 millió forintos beruházással 1300 négyzetméteren, 240 nyerőautomatával, négy elektronikus és két amerikai rulettasztallal, valamint két kártyaasztallal nyitotta meg a Grand Casinót a Debrecen Plaza földszintjén, és ugyanekkora tőkét fektetett be nyíregyházi kaszinójába. Az üzemeltetésre létrehozott Onyx Casino Kft.-t 2014 nyarán jegyezték be 100 millió forint törzstőkével. Fülöp Zsolt Becsült vagyon: 5,4 milliárd forint A Trans-Sped-cégcsoport 1990 óta tevékenykedik a logisztikai piacon. Országos irodahálózattal, százezer négyzetmétert meghaladó fedett raktárkapacitással, száznál több gépjárművel rendelkeznek. A Delog Kft. Fülöp Zsolt és családja tulajdonában van. A 25 éves vállalkozás 2013-ban 10,1 milliárd forint árbevételt és 530 millió forint üzemi eredményt ért el. Kiss László Becsült vagyon: 5,3 milliárd forint Kiss László vállalatcsoportja több mint félezer embernek ad munkát. A cég amelyet negyedszázaddal ezelőtt néhány kollégájával alapított Sajóbábonyban telepedett meg. A környezetében működő ipari parkot az ezredforduló táján vette meg az időközben cégcsoporttá nőtt vállalkozás. A csoportnak jelenleg nyolc tagvállalata van, amelyek széles tevékenységi kört ölelnek fel: a szennyvíz és a veszélyes hulladékok kezelésétől a növényvédő szerek gyártásán át a logisztikáig terjed a paletta. A sajóbábonyi ipari parkban ma már ötven vállalkozás működik. A cégcsoport éves árbevétele 15 milliárd forint körül alakul, aminek közel fele Az országos 100-as listán nem található, kétmilliárd forintnál nagyobb becsült vagyonnal rendelkező gazdagokat régiónként soroljuk fel. Célunk, hogy bemutassuk az ország azon tehetős embereinek tevékenységét, akik a 100 leggazdagabb rangsorába nem fértek be. A régiókból az országos listára felkerült gazdagok az egyes listák élén szerepelnek helyezési sorszámukkal és becsült vagyonukkal. 2. Bige László Kasza Lajos Szatmári Zoltán 29,3 19. Révész Bálint 28,6 20. Bárány László 28,5 28. Szabó Miklós és cs Herdon István Boros József 16,9 54. Ináncsy Miklós 14,5 75. Novotni család 9,6 82. Birgés Tibor 8,9 az exportból származik. Kiss László mindkét fia gépészmérnök, ők is a cégcsoportnál dolgoznak. Disznós Zoltán Becsült vagyon: 5,2 milliárd forint A debreceni Glória Kft., a Divinus-csoport tagja saját tulajdonú in gatlanok fejlesztésével, hasznosításával, üzemeltetésével foglalkozik. Portfóliójában főleg kereskedelmi ingatlanok szerepelnek, emellett szállodáik, ipari és logisztikai létesítményeik is vannak. Ingatlanfejlesztéseiknek köszönhetően 26 városban vannak jelen. A Disznós Zoltán tulajdonában lévő, 4,7 milliárd forint saját tőkéjű cég 2013-ban 509 millió forint árbevételt és kétmilliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Horváth Rudolf Becsült vagyon: 5 milliárd forint A Horváth család 1986 óta foglalkozik belföldi árufuvarozással. A nemzetközi piacra 1992-ben léptek ki, 2003-tól logisztikai szolgáltatásokat is nyújtanak. Egyik logisztikai központjuk a Gyöngyösi Ipari Parkban, a másik a Hatvani Ipari Parkban van. Flottájuk 2002 és 2006 között évente átlagosan százalékkal bővült. A cég 2013-ban 11,2 milliárd forint árbevételt ért el, üzemi eredménye egymilliárd forint fölé nőtt. A Horváth Rudolf Intertransport Kft. tőkéje 2013-ban átlépte az ötmilliárd forintot. Kovács István és családja Becsült vagyon: 4,7 milliárd forint A mezőkövesdi Kovács Kft. az 1970-es évek közepétől működő családi vállalkozásból nőtt nagyvállalattá. Napjainkban több mint 200 dolgozóval közel 16 ezer négyzetméteren állítanak elő esztergált, mart és kovácsolt termékeket a helyi és a külföldi piacra, elsősorban autóipari vevőknek. A cég 2013-ban 4,7 milliárd forint saját tőkével rendelkezett és több mint 10 milliárd forint árbevételt ért el. Ráthonyi Zoltán és családja Becsült vagyon: 4,7 milliárd forint Jó döntésnek bizonyult, hogy csatlakoztak a Reál Hungária-csoporthoz. Rátonyi Zoltánék családi vállalkozása, az Alaszka Kft. élvezheti az alapítóknak járó előnyöket. A Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun- Szolnok megyét átfogó régióhoz tartozó nagyobb alapterületű üzleteket a Reál-, a kisebbek a ReálPONT-hálózathoz csatolták. Összesen 300 üzlet ellátásban van döntő szerepük. Az Alaszka 2000-nek Debrecenben három telepe, az ország 15 településén 33 fióktelepe van. A cég 2013-ban több mint 18 milliárd forint árbevételt és közel 451 millió forint adózott eredmény ért el. Az ország délkeleti részén az Élésker Kft. látja el a hálózat üzleteit. Ez a cég 2013-ban 8,7 milliárd forint árbevételt és közel 160 millió forint adózás előtti eredményt könyvelt el. Tulajdonosa az Alaszka milliárd forint Kotosmann Zoltán és Seres Sándor Becsült vagyon: 4,5 milliárd forint Sokak szerint az év debreceni ingatlanüzlete előtt nyitott utat a város önkormányzata, amikor eladta a város tulajdonában lévő egykori Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium épületét és telkét a Kotosmann Zoltán és Seres Sándor tulajdonában lévő Héliker Ingatlan Kft.-nek. Kotosmannék többszöri eredménytelen pályáztatás után 365 millió forintért jutottak a kapun belülre. Tereik szerint lebontják a Debreceni Egyetem főépületének közelében rozsdásodó kollégiumot, és a helyére új, hétszintes épületet húznak fel, amelyben az egyetemen tanuló magyar és külföldi diákok négycsillagos szállodai minőséget közelítő apartmanokat bérelhetnek. Ezzel a vállalkozók újabb ingatlanberuházásba forgatják vissza az élelmiszerüzletek bérbeadásából származó bevételt. Tóth Sándor Becsült vagyon: 4,5 milliárd forint A miskolci Kaldera Kft. Tóth Sándor és feleségének tulajdonában van. A kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás tőkéje 2013-ban átlépte az ötmilliárd forintot, árbevételük évek óta 10 milliárd forint körül alakul. A cég 88 százalékos tulajdonosa a konzervdobozokat, aeroszolpalackokat és alumíniumtubusokat készítő PicoPack Zrt.-nek. A 477 főt foglalkoztató, füzesabonyi vállalat tőkéje 3,7 milliárd forint, árbevétele 2013-ban 8,5 milliárd forint volt 450 milliós üzemi eredmény mellett. Vidman László Becsült vagyon: 4,5 milliárd forint A Dél-Marketing Kft.-n keresztül többségi tulajdonosa az állattenyésztéssel foglalkozó, mezőcsáti Narivó Kft.-nek. A 3,1 milliárd forint tőkéjű vállalkozás 2013-ban 1,9 milliárd forint árbevétel mellett 557 millió forint üzemi eredményt ért el. A szintén mezőgazdasággal foglalkozó, egymilliárd forint tőkével rendelkező Dél- Marketing Kft. 940 millió forint árbevétel mellett 69 millió forint üzemi eredménnyel zárta a 2013-as évet. Vidman László a tulajdonosa a kétmilliárdos tőkéjű EEBA Kft.-nek is, amely tavaly megvette a debreceni húsüzemet. Nagy Antal János Becsült vagyon: 4,3 milliárd forint A hajdúböszörményi NAGÉV-cégcsoport több mint húszéves múlttal rendelkező ipari vállalkozás, amely egy 25 négyzetméteres üzemből fejlődött ki. A kft.-t Nagy Antal János alapította 1991-ben elsősorban járdarácsok gyártására. A cégcsoport 2013-ban 3,9 milliárd forint bevételt ért el, tőkéje meghaladta a 4,9 milliárd forintot. Nagy Antal Becsült vagyon: 4,2 milliárd forint A debreceni Dispomedicor Zrt. fél évszázados tapasztalattal rendelkezik különféle orvosi eszközök gyártásában és értékesítésében. Az egyszer használatos orvosi eszközöket a két telephelyen ahol több mint 200 dolgozót foglalkoztatnak állítják elő. Termékeik kisebb részét belföldön, nagyobb részét külföldön értékesítik. A cég Nagy Antal tulajdona ban 4,2 milliárd forint árbevételt értek el. A 4,8 milliárd forint tőkéjű vállalkozás női higiéniai divíziója, a Freesia 1999 óta van jelen a piacon. Ez a cég 2013-ban félmilliárd forint árbevételt produkált. Bódi András Becsült vagyon: 4 milliárd forint A Búzafood 97 Kft. az ország három megyéjében (Borsod-Abaúj- Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar) hét telephelyen foglalkozik szántóföldi növények tisztításával, szárításával, tárolásával és felvásárlásával. Emellett növénytermesztési inputanyagokat is forgalmaznak. A cég 2013-ban hétmilliárd forint árbevétel mellett 400 millió forint üzemi eredményt ért el. A négymilliárdos tőkéjű vállalkozás Bódi András és felesége tulajdona. Tóth György és családja Becsült vagyon: 3,7 milliárd forint A miskolci StarPlus Műanyagipari Kft óta aktív szereplője a magyarországi és az európai műanyag-feldolgozó iparnak. Árbevétele nagyobb hányadát egészségügyi, higiéniai termékek, háztartási gépek értékesítésének köszönheti. A cég tulajdonosa a Tóth család. A vállalkozás 2013-ban 5,3 milliárd forint árbevétel mellett 182 millió forint üzemi eredményt ért el. Balogh János Becsült vagyon: 3,5 milliárd forint Az Eko Kft óta gyárt konzervipari termékeket. A cégnél 224 állandó alkalmazott dolgozik, szezon idején 350 főt foglalkoztatnak. A több ezer hektárt átfogó mezőgazdasági integráció további több száz termelőnek ad munkát. A vállalat Balogh János tulajdona ban 6,2 milliárd forint bevételt értek el, tőkéjük 4,2 milliárd forint, üzemi eredményük 425 millió forint volt. Sántha Imre Becsült vagyon: 3,1 milliárd forint A hajdúböszörményi Formula-GP Kft ben alakult, vetőmagok, műtrágyák és növényvédő szerek forgalmazásával foglalkozik. A Sántha Imre érdekeltségébe tartozó cégeknél 70 fő dolgozik, ban 3,6 milliárd forint árbevételt értek el, tőkéjük 3,5 milliárd forint fölé, az üzemi eredmény közel 700 millió forintra emelkedett. Bencze István Becsült vagyon: 3 milliárd forint A debreceni Mixvill Kft.-t 1993-ban alapították egykori tulajdonosai. A cég azóta is magyar tulajdonban van. Közel húsz év alatt a magyarországi villanyszerelési anyagok piacának meghatározó szereplője lettek. Saját márkaneveik már nemcsak a hazai, hanem a külföldi piacon is jól ismertek ban 3,6 milliárd forint árbevétel mellett 615 millió forint üzemi eredményt értek el. Kegye László Becsült vagyon: 3 milliárd forint A máriapócsi Gloster Kft márciusában alakult. A cég zöldség- és gyümölcskonzervek gyártásával foglalkozik. Tulajdonosa 1998 óta Kegye László és 2004 között közel 800 millió forint értékű beruházást hajtottak végre, ban már 20 ezer tonna készterméket gyártottak ban 2,8 milliárd forint forgalom mellett 228 millió forint üzemi eredményt értek el. Törzstőkéjük hárommilliárd forint. Csutak Csaba és családja Becsült vagyon: 2,9 milliárd forint Stabilan gazdálkodnak Csutak Csaba és családja cégei. A Chemical- Seed Kft. 18 milliárd forintot meghaladó árbevételt ér el 2013-ban, adózás előtti eredménye évek óta 300 millió forint felett alakul. A növényvédő szerek, vetőmagok és műtrágyák kis- és nagykereskedelmével, növényvédelmi szaktanácsadással és más hasonló tevékenységekkel foglalkozó cég körül leányvállalatok és kapcsolt vállalkozások sora épült ki. A társcégekkel együtt alapított Egyesült Hatok Agrokémiai Kft. törzstőkéjét 2014 végén kevesebb mint a felére csökkentették. A kapcsolt vállalkozások közül említésre méltó az ben bejegyzett Agrofarm-Chemikál Kft., amely a család nő tagjainak tulajdonában van, igaz, az anyavállalatban is Csutak Gabriella Rita szavazati súlya a meghatározó. Gáspár Gyula Becsült vagyon: 2,8 milliárd forint Két nagy változás okozta Gáspár Gyula vagyonának zsugorodását. Az egyik a korábban bérelt földek elvétele volt. Emiatt csökkenteni kellett az állatállományt és a megmaradt állatoknak csak drágán tudtak több kisebb területű legelőt bérelni. A vagyoncsökkenés

4 Milyen a kapitalizmus vidéken? Gazdagság anno A Monarchia helyi kiskirályai és feltörekvő vállalkozói Kik voltak az Osztrák Magyar Monarchia idején a leggazdagabb hazai, vidéki polgárok és nemesek? Régiónként erősen különböztek a városok, vármegyék adottságai. Volt példa dinamikus fejlődésre, de arra is, hogy állami támogatásra szorult a helyi elit. Metternich Vidéken a korabeli magyar kapitalizmus sajátos jellemzőire bukkanhatunk: a nagybirtokok túlsúlyára, a túlságosan koncentrált ipari tőkére, az állami beavatkozás jelentős súlyára. A következőkben régiónként vizsgáljuk, hogyan erősödtek meg a Monarchia újgazdagjai, és hogyan őrizték meg befolyásukat a tradicionális, Habsburg-hű arisztokraták, a mágnás kiskirályok. Különösen szembetűnő az állam beavatkozása, a helyi elit mesterséges átformálása a kiegyezés után magyar közigazgatás alá került Fiumében (ma Rijeka) és a nagyipari központban, Miskolcon. A nagybirtok túlsúlya egyértelműen Esztergom vármegyét jellemezte. Emellett voltak gyorsan növekvő, valódi polgárságot nevelő városok is, mint Nagyvárad és Losonc. Nem szociológiai elemzést adunk persze, hanem egy-egy megye legtipikusabb, legvagyonosabb polgárainak, nemeseinek tevékenységével illusztráljuk a Monarchia változatos századfordulós világát. Esztergomban egy szupergazdag élt Első példánk Esztergom vármegye. Akár hiszi valaki, akár nem, itt a helyi viszonyoknak megfelelően egyetlen szupergazdag ember élt a Monarchia utolsó évtizedeiben: az esztergomi érsek. Ő volt a legnagyobb erdőbirtokos (10,5 ezer holddal) és a legnagyobb földbirtokos (22,5 ezer holddal). De ki volt a második leggazdagabb a listán? Ne magánszemélyt keressünk és még csak ne is világi személyt! Az esztergomi káptalan volt a második, amely majdnem ötezer hold erdőt és 14 ezer hold földet birtokolt. (A káptalan a kanonokok testülete.) A megye gazdaságilag művelhető területe 186 ezer hold volt, ebből 36 ezer volt az egyház kezén. Mindez nem valamilyen munkásmozgalmi kiadványból derül ki, hanem egy korabeli, ellenzékiséggel aligha vádolható, hivatalos kiadványsorozat, a Magyarország vármegyéi és városai vonatkozó kötetéből. Három nagybirtokos (az arisztokrata Pálffy Miklós, illetve Metternich herceg, valamint Reviczky Károly) több mint tízezer hold föld fölött rendelkezett. Végül is 86 ezer hold, a földek majdnem fele vagy valamilyen örökletes földbirtok, vagy városi, Az Osztrák Magyar Monarchia időszakát sokan úgy emlegetik, mint Magyarország egyik aranykorát legalábbis gazdasági szempontból. Bizonyos értelemben ez igaz is: nem csupán a világháborúk, Trianon és az államszocializmus szépíti meg a XIX XX. század fordulóját, hanem az közötti időszak valóban impozáns eredményeket hozott. Budapest fejlődése volt a leglátványosabb, de az ország más pontjain is fellendült a gazdaság. A fellendülés egyik velejárója volt, hogy a régi földbirtokos mágnások mellett megjelentek az új iparágak feltörekvő, gazdag, modern vállalkozói. Ekkor jött létre a modern működőtőke itthon is. Új iparágak (ásványolaj-feldolgozás, vegyipar) jelentek meg, a régiek átalakultak. A szénbányászat és a nehézipar hatalmas részvénytársaságokban koncentrálódott. A nagyobb cégek és bankok központja általában a főváros volt, ezért itt a legerősebb a modernizáció is. Budapest

5 A legendás Fabergé 99 év után megrázta magát és Pearl Egg néven olyan imperial egget készített, amilyennel a szentpétervári születésű Carl Peter Fabergé révén a XX. század fordulója környékén az orosz cárok lepték meg feleségüket. Abból az imperial eggből összesen 50 készült, közülük 43 élte túl az 1917-es forradalmat. A legutóbbi nyilvános árverésen, 2007-ben elkelt darabért 18,5 millió dollárt fizettek. Az új tojást 139 fehér igazgyöngy és mintegy 3300 gyémánt díszíti, ára kétmillió dollár (560 millió forint). A cég további tojásokat akar piacra dobni. A két testvér, Nobuo és Jutaka által alapított japán Kondo Machine cég arról ismert, hogy a Rolls-Royce hajtóműveihez és a Toyota autóihoz gyárt speciális alkatrészeket. Az alapítók szeretnek kerékpározni, ezért gondoltak egyet és készítettek egy csúcskategóriás biciklikereket. A kerék rázkódást elnyelő tengelyei titánból vannak és alig súrlódnak: ha 18 mérföldes sebességgel pörögnek szabadon, csak hat perc után állnak meg, szemben a többi hasonló termék másfél perces idejével. A speciális kerekekből évi 30 pár készül, áruk 7,9 ezer dollár (2,2 millió forint). Pénzköltés stílusosan Az 1775-ben alapított francia eredetű svájci óramanufaktúra, a Breguet a közelmúltban újabb különlegességgel állt elő. A neves céghez fűződnek az első tourbillon órák, az első kronográf és az első karóra. Az ala pító Abraham-Louis Breguet híres vevői közé tartozott a Bonaparte-család, az angol király vagy I. Sándor cár. A Breguet Tradition Chronograph Independent 7077 névre keresztelt óravarázslatban közös meghajtóról, eltérő frekvencián működik egy időmérő és egy kronográf. A 18 karátos aranyból készült szerkezet darabja 79 ezer dollárba (22,1 millió forint) kerül. Ilyen egy a galamb tollazatát idéző, art deco stílusú ékszertartó doboz a brit David Linley sztár dizájnertől aki királyi sarjként jelenleg a tizenhetedik az Egyesült Királyság trónöröklési rendjében. Az intarziás mintájú, platánfából készült ékszertartó fedelét egy gravírozható ezüstplakett díszíti, így személyes üzenettel, monogrammal vagy különleges dátummal is ellátható. A könnycsepp alakú, nikkellábakon álló ékszeres doboz elkészítése csaknem száz munkaórát vesz igénybe, darabját 9500 fontért (3,8 millió forint) viheti el jövendő tulajdonosa. Limitált szériás kiadással jelentkezett az idén 250 éves konyakmárka, a Hennessy. A The Hennessy 250 Collector Blendet a cég vezető konyakmestere, Yann Fillioux kreálta a legjobb hozzávalókból. A 60 ezer metszett kristálypalackban kapható ital literje 535 dollárba (150 ezer forint) kerül. A cégalapító, Richard Hennessy ír katonatiszt volt, akinek szolgálatait ben XV. Lajos a franciaországi Cognac városkában található földbirtokkal jutalmazta. A patinás, ben alapított és az 1976-os bezárás után az LVMH által a közelmúltban új életre keltett párizsi luxusbőröndgyártó, a Moynat gyönyörű új modellekkel állt elő. A cég mindig modern technológiával dolgozott márpedig a XIX. században, a vonatozás hőskorában is fontos volt, hogy az utazó könnyített, vízhatlan (ezt a guttaperka virág latexszerű nedvével érték el) és elegáns bőröndökkel kelljen útra. Ez ma, az autók és a repülőgépek világában sincs másként. A Moynat képes volt arra, hogy az autó ívét követő koffereit a jármű színével megegyezőre lakkozza. Ez a Limousine-kollekcióba tartozó modell 8,35 ezer euróért (25 millió forint) vihető el. Az idén 143 éves S.T. Dupont francia luxusmanufaktúra nem csupán az írás és a tűz művészetében alkotott nagyot, de az utazásban is komoly tapasztalatra tett szert. Simon Tissot Dupont 1872-ben egy utazóládákat készítő üzletet nyitott meg Párizsban, bőröndjei és táskái rögvest nagy hírnévre tettek szert a felső tízezer körében, köszönhetően a finom bőröknek és a könnyen átlátható zsebeknek és fakkoknak. Az ikonikus Line D kézitáskák most három új állandó színben is elérhetők lesznek a márka Andrássy úti üzletében Budapesten, a mélykék, a meggyvörös, a szürkés bézs árnyalatok nemcsak az uraknak, de az üzletaszszonyoknak is ajánlottak. Még csak harmincéves napjaink egyik leghíresebb nőicipő-tervezője, a kolumbiai születésű Edgardo Osorio. A ben általa létrehozott, firenzei székhelyű Aquazzura márka egyszerre számít luxusnak és igazi trend setternek. Az esztétikus és mégis kényelmes magas sarkú cipők specialistájának egyik legdrágább új modellje 685 euróba (205 ezer forint) kerül. 166 az oldalpár termékmegjelenítést tartalmazhat 167

6 Nem véletlenül hasonlították a korabeli arisztokraták egy hold terület vagy egy hektárnyi erdő árához kastélyaik egy négyzetméterének fenntartási költségét. Egy ilyen komplexum működtetése irdatlan pénzt emészt fel, nem beszélve a magukra hagyott, leromlott műemlék épületek felújításáról. Magyarországtól nyugatabbra az arisztokrata családok által ma is lakott kastélyoknál a tulajdonosok a nem lakott részek hasznosításával igyekeznek pluszforrást bevonni a fenntartásba. Magyarországon a kastélyok kisebb mérete miatt ez nem járható út, emellett az arisztokraták leszármazottai nem kapták vissza az államosított kastélyokat. A teljes komplexum szállodává alakítása adja magát, hiszen ezek az épületek a társasági és gazdasági élet színtereként régebben is sok vendéget fogadtak. A kastélyszállodává alakítást azonban sohasem kezelhetjük profitot hozó befektetésként. A reális cél az épület megmentése mellett az lehet, hogy a kastély megtermelje a fenntartásához szükséges összeget véli Bartha Sándor, a Magyar Kastélyszállodák Szövetségének elnöke, a Héderváry Kastélyszálloda üzemeltetője. Ezzel együtt a szakértő senkit nem akar eltántorítani egy ilyen álom megvalósításától. Ráadásul egy hátrányos helyzetű térségnek a legtöbb kastély ilyen környezetben található hasznos lehet egy szállodaként újraéledő kastély. A működő kastélyszállodáknál a szobaszámmal körülbelül azonos számú alkalmazottal érdemes kalkulálni. Nehéz a nullszaldót elérni Bartha a szigetközi Héderváry-kastély felújítása és szállodává alakítása során járta végig a műemlékvédelmi előírások teljesítésének rögös útját. Egy családi szál révén szeretett bele a barokk elemekkel tarkított, reneszánsz stílusú kastélyba, amelyet 1541-ben kezdett építeni a Héderváry család. A második világháború után a község általános iskolájának adott otthont az épület, majd alkotóházként használták. Ebben az időszakban gyorsan amortizálódott, majd több sikertelen bérbeadást követően a kilencvenes évek vége felé hasznosítási pályázatot írtak ki az üresen álló épületre. A negyedik forduló eredményeként szerződött a hasznosításra Bartha, aki az épületet 2002-ben vehette át. A tervezett fél év helyett két évig tartott a felújítás. Az eredeti minták alapján gyártották le a bronzkilincseket és a tölgyfa ajtókat, fotók és néhány megmaradt részlet alapján rekonstruálták a freskókat és nyugati műkereskedőktől is vásároltak Magyarországról származó berendezési tárgyat. A korabeli állapotába visszaállított, négycsillagos superior kastélyszállodát 2004-ben adták át. A felújítás több száz milliós költségét Bartha saját forrásból, nemzetközi elektronikai vállalkozásainak bevételéből finanszírozta. A nyitás óta eltelt több mint tíz év alatt a vendégfogadás mellett mintegy 150 koncertet és táncházat szerveztek, az épület mellett a parkot is nyitottá, látogathatóvá tették. A fenntartás évi millió forintra rúg, az első nullszaldós évet 2011-ben tudták elérni. Menet közben kiderült, hogy a téli üzem vállalhatatlan költségekkel jár, ezért az év fagyos hónapjaira bezárnak. Az igazán kemény dió a hasznosítás Egy kastélyfelújítás sikere sok tényezőtől függ, amelyek közül a pénz csak az egyik. Összességében a hasznosító vagy tulajdonos szemlélete, odafigyelése, hozzáértése határozza meg, milyen lesz a végeredmény állítja Bartha. A megújítás mellett legalább ekkora kihívás a megfelelő hasznosítás. Nem véletlen, hogy sok kastély hever parlagon (a régi Magyarország területén mintegy négyezer kastélyt és kúriát tartottak nyilván), vagy lesz az enyészeté, hiszen a tulajdonosoknak nincs megfelelő muníciójuk a projekt végigviteléhez. A hamarosan induló nemzeti kastélyprogramnál is a hasznosítás lesz a legnagyobb kihívás véli az elnök. A működtetést meghatározza a választott tulajdonosi-üzemeltetői konstrukció. A vásárlásnál tulajdonjogi problémák nem fenyegetnek, a műemlékvédelem azonban mindig keményen megszabja a maga feltételeit. Példa erre a Prónay-kastély Alsópetényben, a Szidónia Kastélyszálloda Röjtökmuzsajon vagy a Batthyány Kastélyszálló Zalacsányban. Az utóbbi Széles Gábor projektjeként válhat egy komplex turisztikai beruházás központjává. A bérleti megállapodásokra is vannak jó példák, továbbá a köz- és a magánszféra együttműködése (public-private partnership, ppp) is vezethet sikeres végeredményhez. Ilyen projekt a Héderváry-kastély hasznosítása is, amely állami tulajdonban maradt, de jelentős magánberuházással mentették meg. Így lett nemzetközileg is elismert kastélyszálloda. Eredményes lehet a vagyonkezelésbe adás is a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt például a Károlyi család leszármazottai pályázati forrásokból újították fel és ma kulturális célokra működtetik. Elhivatottság nélkül mindenesetre egyik megoldás sem lehet sikeres fogalmazott a szövetség elnöke. A klasszikus befektetési célú hasznosításra megveszem, felújítom, nyereséggel eladom azonban nem érdemes gondolni, a beruházásba ölt pénzt valószínűleg sosem térül meg. Bár időnként megjelennek érdeklődők, évente csak egykét ember keres felújított, működő kastélyt, ezért nem beszélhetünk likvid piacról mondta Bartha. Az épületek rendbehozatala legkevesebb félmilliárd forintba kerül, de inkább másfél-két milliárd forintért kínálnak eladásra kastélyszállodákat. Jelenleg két terepszemlét tartó befektetőről tud a szakértő, a távol-keleti érdeklődő értékhatár nélkül nézelődik, a magyar az egy-két milliárd forint közötti ajánlatokat veszi szemügyre. Szepesi Anita A családi ezüst nem azért van, hogy pénzt hozzon Annak, aki sikeres, jómódú és szeretne valamilyen maradandót is alkotni, könnyen eszébe juthat a kastélyvásárlás. Ez első lépésben akár már néhány tízmillió forintból megoldható, amiért széles választékból csemegézhet a vevő. A hosszú távú terheket azonban mindenki alábecsüli - véli Bartha Sándor, a Magyar Kastélyszállodák Szövetségének elnöke. A kastélyok adásvétele marginális szerepet tölt be az ingatlanpiacon erősítette meg kérdésünkre Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője. Ezzel együtt most is van a kínálatukban tucatnyi történelmi épület 15 millió és hárommilliárd forint közötti áron. Jellemzően mindegyik nagy, több mint kéthektáros telken található. Az épületek alapterülete is elérheti a háromezer négyzetmétert, az átlagos méret 1100 négyzetméter körül alakul

7 Borba fektetnek a magyar milliárdosok Milliárdos forgalmú, évi kétmillió palack bort készítő vállalkozássá nőtte ki magát a bankár Csányi Sándor villányi borászata, a Csányi Pincészet Zrt. (A társaság a Csányi Sándor élelmiszer-gazdasági cégeit tömörítő Bonafarm-csoport tagja.) A pincészet 2002 decembere óta működik Csányi neve alatt, korábban Villányi Borászat Rt. volt a neve, amelynek jogelődje a Pannonvin Borgazdasági Kombinát villányi egysége, a Szőlő-Bor Kft. volt. A borászat elődjét Teleki Zsigmond alapította ben, az ő nevét viszi tovább a borászat egyik középkategóriás borcsaládja. A prémium minőségű borok Csányi Selection és Kővilla válogatás néven kerülnek az üzletekbe. A borászatot jelentős ráfordítással alakították modern üzemmé; a Céginfo.hu-n közzétett 2013-as mérlegből kiderül, hogy jókora kötelezettségállomány terheli a céget (mintegy 1,6 milliárd forint). A borászat ültetvényei a Bor és Piac adatai szerint a villányi borvidék legjobb dűlőin helyezkednek el (például Kopár, Csillagvölgy, Hársos); összesen 370 hektáron dolgoznak. Demján Sándor nagyvállalkozó már húsz éve foglalkozik borászattal és borkereskedelemmel, miután Bartha Ferenccel együtt megvásárolta a Badacsonyi Pincegazdaság Rt.-t. A társaság integrátorként működik, mérlege évek óta veszteséget mutat, 2013-ban 402 millió forint volt a nettó árbevétele, kötelezettségei meghaladták a félmilliárdot. A Balaton-felvidéki borászattól két borcsaládot vett át (a Balatoni Csipkés és a nagy-somlói borokat) és saját területen is gazdálkodik a zánkai Canter Borház Kft., amely szintén Demján Sándor érdekeltségébe tartozik. Ma már ez a balatoni borrégiót lefedő kft. forgalmazza a Demján Pince név alatt megjelenő borokat is. A Canter Borház saját kezelésű területei Tihanyban a Farkasverem dűlőben (az itt termő szőlőkből rozék készülnek), Dörgicsén (a kék szőlőkből merlot és cabernet sauvignon készül) és a Somlón találhatók (itt juhfark, olaszrizling, furmint, hárslevelű és tramini készül). A cég saját borcsaládjai a Dandelion és a Magnus sorozatok. A zánkai borház 2012-ben indult, csúcsborait 2014-ben mutatta be, jelenleg ez az ország egyik legmodernebb szőlőfeldolgozója és pincészete. A cég még veszteséges, nettó árbevétel 2013-ban 293 millió forint volt, tartozásai megközelítették a 700 milliót. A Béres-cseppről ismert Béres család 2002-ben vásárolt Tokaj-Hegyalján, Erdőbényén birtokot és alakított ki pincészetet. A 45 hektáros szőlőbirtok a tokaji borvidék mértani középpontjában, a Bényei-medencében fekszik, ahol kizárólag a borvidék hagyományos fajtáit (furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő és zéta) termesztik, ismert dűlőik például az Omlás, a Diókút és a Lőcse. A legnépszerűbb termékeik az aszúk és a sárgamuskotály. Jelentős beruházással készült el a borászat, amelynek központi, háromezer négyzetméteres épületkomplexumában a szőlő beérkezésétől a borok palackozásig a Béres-birtok Egyre több magyar milliárdos lát fantáziát a borászatban, illetve kíván segítséget nyújtani a meglehetősen tőkeigényesen működő magyar borászatoknak. Megtérülés csak hosszú távon remélhető. Szarkás-dűlő Wunderlich Pincészet Németh András Péter minden egy helyen történik. Évente átlagosan százezer üveg bort palackoznak. Béresék pezsgőt és pálinkákat is készítenek. A Béres Szőlőbirtok Kft. mérlege veszteséget mutat, nettó árbevétele 2013-ban 137 millió forint volt, kötelezettségállománya 1,4 milliárd forintot tett ki. Az orvosi műszerek gyártásával foglalkozó Szűcs Róbert feleségével együtt Villányban fektetett be, elsőként a Wunderlich Pincészetbe. Jelenleg Jammertal Borbirtok néven két szomszédos, de funkcionálisan egységet alkotó borászat működik együtt (az egyik az említett, a borásza után elnevezett, 2004-ben elkészült Wunderlich, a másik a 2011-ben átadott W2P), amelyekhez egy 2100 négyzetméteres látogatóközpont tartozik. A birtok 33 hektár saját és 30 hektár integrált ültetvénnyel rendelkezik, valamint további 100 hektárról vásárolnak szőlőt. Elsősorban a bordeaux-i fajtákra koncentrálnak. A két üzemben évi egymillió palack bor készül, márkáik: Cassiopeia, Ars Poetica, Wunderlich és Jammertal. A három egységet a Wunderlich Borászati Kft., a Wunderlich Pincészet Kft. és a Jammertal Kft. működteti, ezek bevétele 2013-ban összesen közel 600 millió forint volt, s tartozásuk is hasonló összegre rúgott. A gépiparban és az agráriumban érdekelt Tornai Tamás családi hagyományként viszi tovább a borászkodást a Veszprém megyei Somló hegyen. A Tornai család 1946 óta foglalkozik szőlőműveléssel és bortermeléssel, birtokuk ma 45 hektáros, termőterületük többek közt az Apátsági, az Aranyhegy, a Grófi, az Ilona és a Szent Márton dűlők, ahol a borvidék jellemző fajtáit (juhfark, furmint, olaszrizling, tramini, hárslevelű, szürkebarát) termesztik. A somlójenői Tornai Pincészet Kft. legismertebb borcsaládja a Classic, vezető terméke a Juhfark, borkülönlegessége a zeusz fajtából készített Aranykönny. Tornai Tamás vállalkozásai vezetése mellett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöki posztját is betölti, továbbá a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnöke és a Somló Hegy Alapítvány elnöke. A Kogart-alapító Kovács Gábor 2009-től Egerben visz borászatot. A Gróf Buttler Borászati Zrt. 36 hektáron gazdálkodik, két eltérő karakterű termőterületről (Szarkás-tető és Nagy- Eged-hegy) származó, főként vörös szőlőből készít borokat, évi ezer palackkal. Csúcsborai a Nagy-Eged Bikavér, a Phantom, a Syrah Trilógia, illetve a Viognier és a Chardonnay. A társaság kötelezettségállománya 2013-ban közel egymilliárd forinttal csökkent az előző évihez képest, ám így is 640 millió forintot tett ki. Mérlege negatív, nettó árbevétele 329 millió forint. A Betonútépítő Zrt. és az EuroAszfalt Kft. tulajdonosa, Dunai György 2013 januárjában beszállt a szekszárdi Bodri Pincészet Kft.-be. Az üzletember Tokajon, a bodrogkeresztúri Dereszla pincészetben is érdekelt, 2013-ban kiszállt a Dereszla Bortermelő Kft.-ből, de két tulajdonostársával együtt megalapította a Dereszla Sparkling Kft.-t, azonos székhellyel, szintén szőlőbor termelésére és értékesítésére derül ki a Céginfo

8 Milyen autókkal utaznak a leggazdagabb magyarok? Valódi luxus négy keréken Miért kerül ennyibe egy új luxus Mercedes, és miért kérnek tízszer ennyi pénzt a valaha gyártott legerősebb utcai Porschéért? A húszmillió forinttól kezdődő álomautók iránt egyre nagyobb a kereslet Magyarországon is. Sokat nem itthon helyeznek forgalomba, de nálunk használják őket. A prémiumgyártók legdrágább modelljei olyan extrákat kínálnak, amit a mai átlagautóktól hiába várnánk, mégsem ezért nevezzük őket luxusautónak. Hát akkor miért? A leggazdagabb magyarok nem szívesen nyilatkoznak arról, milyen autókkal közlekednek, de a milliárdosok klubjában már bármi elképzelhető, mert a százmillió forintnál drágább Bentleykig és Rolls-Royce-okig bezárólag mindent megkaphatunk, amire ma az autógyártás képes. Mivel a technikai megoldások jelentős része lassanként leszivárog a tömegautók szintjére, csupán az ötméteres hossz, az utastér kényelme, illetve a csend az, ami a legnagyobbak kiváltsága, mert ezeket nehéz kisebb méretben, kevesebb pénzből előállítani. A luxuslimuzinok közt itthon a Mercedes a nyerő Magyarországon tavaly a Mercedes-Benz tarolt a luxuslimuzinok piacán. Az S osztályból 99 példány kelt el tizenkét hónap alatt, amire az utóbbi években nem volt példa. Ez a 7-es BMW-hez képest háromszoros, az Audi A8-ashoz viszonyítva több mint négyszeres mennyiség. A Lexus és a Jaguar csúcsmodelljeiből alig néhány darab fogy évente. A minimum 24,8 millió forintos Mercedes új változata hatalmas technikai ugrás az elődjéhez képest. Rajongói nem a hat-, nyolc- és tizenkét hengeres motorokról beszélnek, és nem is arról, hogy az alapkivitel orrában egy négyhengeres dízel- és egy villanymotor van, hanem az utóbbi évtizedek egyik legszebb limuzinformájáról és a vadonatúj fejlesztésű Magic Body Controlról. Az 1,7 millió forintos extra sztereó kamerái folyamatosan pásztázzák az útburkolatot, majd minden megtett méterhez igazodva újrahangolják a négy lengéscsillapítót. Szélsőséges esetben akár négy centiméterrel is képesek megemelni a karosszériát, hogy ne verődjön oda a földhöz. Hogyan drágul tovább? Két érdekesség a Mercedes S osztály webes konfigurátorából: Burmaster 3D térhatású hangrendszer 2,5 millió forintért, illetve Michelin út- és étteremkalauz 40 ezerért. A tizenkilenc colos AMG könnyűfémfelni-garnitúra, a multifunkciós sportkormány és néhány dizájnelem együtt 2,1 millió stb. Ezek az összegek nem kiugróan magasak, hiszen a többi gyártó is megkéri az egyediség árát. A BMW 7-eshez a Night Vision, vagyis az éjjellátó berendezés 732 ezer forintba kerül, a követőradarral ellátott sebességtartó automatikáért pedig újabb 848 ezer forintot kérnek el. És akkor még nem vettünk állófűtést félmillióért, nem mozognak elektromosan a hátsó ülések és nem szellőztethetők az elsők. Igaz, sem a kütyük, sem a nagyobb motor nem menti meg a luxusautókat a meredek értékveszéstől, ami szintén a kategória sajátossága. Nemcsak a Mercedes, de a BMW 7-es is sokoldalúan használja az érzékelőit. Az európai balesetbiztonsági irányelveknek megfelelően a nagy német luxuslimuzinok többféle módon képesek előre jelezni a közelgő veszélyt, és ha kell, be is avatkoznak. Ez a megoldás is a felső osztályból jött, de manapság a kisebb modellekhez is rendel

9 Világevők Végigenni a térképet Van egy titkos csoport a Facebookon csupa megszállott taggal, akik megosztják egymással éttermi terveiket, foglalásaikat. Egyfajta érdekközösség ez, ahova csak nehezen lehet bekerülni, annál könnyebb viszont a kiesni. Engem az alapító hívott meg, és igyekszem is szorgalmasan hozzájárulni a közösség életéhez ritka kincsnek számító foglalásaimmal. Cserébe velük, pár csoporttaggal közösen végre bejutok a világ legjobb éttermébe, a Nomába. Nemzetközi kollégákat, világevő ismerősöket faggattam saját hátterükről, motivációikról, tapasztalataikról Aki végigette a legjobbakat Andy Hayler az egyetlen a világon, aki egy év alatt végigette a világ összes három Michelin-csillagos éttermét. Ez néhány éve is már 110 éttermet jelentett, alaposan szétszórva a földön, azaz könnyű kiszámolni, hogy legalább háromnaponta jutott neki egy ilyen gasztronómiai élmény. A Michelin-kalauz inpsektorai egy csillaggal jelölik a kiemelkedő színvonalat, két csillaggal, ha az étterem annyira jó, hogy már egy kitérőt is érdemes tenni érte, míg a három csillag csak annak jár, amely miatt már önmagában megéri megtenni egy utazást. Andy ezt szó szerint értelmezte előtte és azóta is járja a világ legjobb éttermeit, elsősorban a saját, másodsorban olvasói örömére, ugyanis magas színvonalú blogban dolgozza fel élményeit, szigorúan pontozva is az éttermeket. Számára még a nyolcvanas években Joel Robuchon Jamin nevű csúcsétterme adta a végső lökést a világevésre, amit tovább könnyített a Shellnek végzett munka miatt megtett rengeteg utazás 1990-től. Ma pedig már csak részmunkaidőben dolgozik a technológiai szektorban. Bár a háromcsillagosok végigkóstolása miatt lett igazán híres, nem csak a luxuséttermek világa érdekli: frappáns ellenpéldaként egy londoni indiai kávézót, a Diwana Bhel Poorit hozza fel, ahova rendszeresen visszajár, és legutóbb is csak hét fontot fizetett, az italokat is beleszámítva. Más irányból, de szintén a munkájának köszönhető sok utazása miatt kóstolt bele ebbe az életmódba még tinédzser topmodellként Aiste Miseviciute. Luxeat nevű blogján számol be a tapasztalatairól, ahogy mondja: aki egyszer megkóstolja az utazás nevű drogot, egész életére függő marad. Az evés számára nem pusztán a szervezet ellátása a megfelelő tápanyagokkal, hanem kulturális felfedezés, művészeti forma, és közben egy játék is. Néha sok időt és energiát kell beleölni egy étterem meglátogatásába, ilyenkor még izgalmasabb várni az étkezés élményét. Nála kis szerepük van a tradicionális étteremkalauzoknak, a döntésnél olyan forrásokat például blogokat részesít előnyben, ahol a kritikának emberi arca van. Katie Keiko Tam is a szenvedélyes éttermi élménygyűjtők közé tartozik. Érzelmeket, emlékeket vár egy látogatástól, a helyi kultúra és légkör jelenlétét, és őszinte ételt, ami rengeteget elárul az adott nép történelméről is. Ugyanakkor nem kizárólag a tradicionális fogásokra kíváncsi, hanem olyan séfekre is, akik az ételt négy- vagy ötdimenziós művészeti alkotássá alakítják. Szintén a világ megértését, mélyebb megélését reméli az evéstől Poonperm Paitayawat, aki egyszerre rajong az ősi hagyományokért és az innovációkért. A gasztronómia legszélesebb spektrumában keresi a boldogságot. Még egy évtizede sincs, hogy igazán megjött az étvágya, de mióta Thaiföldről Londonba költözött, alaposan felgyorsultak az események, egyre többet segít be komoly éttermeknek tanácsadóként, egyfajta ételkurátorként is. Már a mozikban is Ők tehát néhányan a világ megszállott kulináris felfedezői közül, akiket a legnagyobb séfek is mindig örömmel látnak az éttermeikben, mivel műértő közönségről van szó. Ráadásul írásaikkal komoly befolyást gyakorolnak a világ többi világevőjére, akik nagyra értékelik a megbízható, érdek- és politikamentes beszámolóikat. Róluk szól a június elejétől Magyarországon is látható Világevők (Foodies: The Culinary Jetset) című svéd dokumentumfilm, amelynek segítségével alaposan megismerhetők ők maguk is, de még inkább a fine dining, a csúcséttermek világának különleges atmoszférája. A film bemutatójára várhatóan sikerül Budapestre csábítani a szereplők közül néhányat. Nehéz ügy Azt gondolhatná az ember, hogy nem sok problémája akadhat annak, aki rengeteg pénzzel a zsebében nekivág a luxuséttermek felfedezésének. Pedig itt is vannak csapdák. Az egyik fő probléma az asztalfoglalás. A világ szerencsésebbik felén a legjobb éttermekbe szinte lehetetlen bejutni. Főleg akkor, ha nagyvárosi kisétteremről van szó. Andy a Kiotóban található Mizait említi példaként. Katie legnagyobb gondja is a foglalás és emiatt a hónapokra előre tervezés kényszere, illetve egy rövid út során az összes fontos helyi étterem bezsúfolása a programba. Ráadásul az éttermek közül sok eleve csak vacsoraidőben van nyitva, így még nehezebb az egyeztetés. Rengeteg kutatómunka előz meg akárcsak egy hosszú hétvégét is. Poonperm egy érdekes másik szempontot is említ: amikor a legjobb éttermekbe eljutva kiderül, hogy annyira mégsem érdekes a hely. Nem születnek mindennap Ferranók (Adriá) és Renék (Redzepi), akik annyira eredetiek, hogy egész szakácsgenerációknak nyújtanak inspirációt. Aiste viszont a tervezés-előkészítés fázisát is élvezi, a világevést egyszerre álomhobbinak és hivatásnak tartja, aminek minden része élvezet. Nagy mázlistának tartja magát, hogy ezzel foglalkozhat. És melyik a világ legjobb étterme? A világ legjobb étterméről szerencsére egészen más véleménye van a megkérdezett világevőknek. Andy még csak nem is Waldhotel Sonorra Alain Ducasse, a Louis XV étterem séfje biztos benne, hogy egyáltalán létezik ilyen. Egy bizonyos szint felett az egész az egyéni elvárásokon múlik, ezért is preferálja a Michelin kategorizálását a precíz sorrendet felállító listákkal szemben. Ugyanakkor nem marad adós a konkrét tippekkel, hangsúlyozva, hogy a modernista irányvonallal szemben hozzá a klasszikus éttermek állnak közelebb: Prés d Eugenie, L Hotel de Ville Crissier, Waldhotel Sonorra, Louis XV és Guy Savoy (az utóbbi kettő nekem is a kedvenc élményeim közé tartozik J. A.). A modern vonalat képviselő séfek közül Christian Baut és Grant Achatzet tartja a leginkább lenyűgözőnek. Aiste sincs kibékülve a legjobb éttermi listákkal hiába tartozik bűnös élvezetei közé ezek végigevése, már magát az ötletet is abszurdnak tartja. Annyira erősen beleszól az élménybe a kulturális és társadalmi háttér, a személyes preferenciák rendszere, ráadásul annyi fantasztikus étterem van a világon, hogy extrém hosszú lenne a saját listája. Adam Fleischman, egy amerikai éttermes, az umami burger feltalálója is az alkotó szívét és lelkét keresi az ételekben, a világ legjobbjának kiválasztásától ódzkodik, de az általa meglátogatott eddigi legfantasztikusabb amerikai étterem nevét azért elárulja: a Saison San Franciscóban. Poonpermnek viszont van egy egyértelmű favoritja, egy egészen különleges kínai étterem, amelyet egy Dai Jianjun nevű filozófus alapított. A kommunista éra előtti kínai étkezési kultúrát eleveníti fel, kizárólag organikus alapanyagokból, megfelelő termőhelyekről. A Hangcsouban található Longjing Manor azt a víziót hozza vissza, amelyre szerinte a világnak a legnagyobb szüksége lenne. Jókuti András, a Világevő blog szerzője

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46. A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak

Részletesebben

FELADATLAP. Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2014/2015 1. forduló Érdekességek a vállalkozás világából

FELADATLAP. Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2014/2015 1. forduló Érdekességek a vállalkozás világából FELADATLAP Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2014/2015 1. forduló Érdekességek a vállalkozás világából 1. A világ legfiatalabbnak tartott vezérigazgatója egy 8 év körüli londoni kisfiú. Milyen tevékenységgel

Részletesebben

2015. április 10. Egerszólát. 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle.

2015. április 10. Egerszólát. 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle. ARANYTŐKE BORSZEMLE 2015 2015. április 10. Egerszólát 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle. A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt

Részletesebben

BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT EREDMÉNYÉREM PÁPA LAJOS JUHFARK 2013 95,00 NAGY ARANY BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET OLASZRIZLING BADACSONYI JÉGBOR

BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT EREDMÉNYÉREM PÁPA LAJOS JUHFARK 2013 95,00 NAGY ARANY BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET OLASZRIZLING BADACSONYI JÉGBOR BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT EREDMÉNYÉREM PÁPA LAJOS JUHFARK 2013 95,00 NAGY ARANY BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET OLASZRIZLING BADACSONYI JÉGBOR 2012 90,20 ARANY CABERNET FRANC CABERNET FRANC PR. 2012

Részletesebben

Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 2008 2008 2008 BOLYKI PINCÉSZET ÉS SZŐLŐBIRTOK BOLYKI ÉS BOLYKI 2009

Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 2008 2008 2008 BOLYKI PINCÉSZET ÉS SZŐLŐBIRTOK BOLYKI ÉS BOLYKI 2009 2012 TAVASZ Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 Prestige Reserve Medaillon d'or BOCK BORÁSZAT BOCK MAGNIFICO BOCK CUVÉE BOCK CABERNET SAUVIGNON SELECTION BOLYKI PINCÉSZET

Részletesebben

OKLEVÉLEN SZEREPLŐ NÉV BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT

OKLEVÉLEN SZEREPLŐ NÉV BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT EN SZEREPLŐ NÉV BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT ERED MÉNY PÁPA LAJOS JUHFARK NAGYSOMLÓI JUHFARK 2013 95,00 BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET OLASZRIZLING BADACSONYI JÉGBOR 2012 90,20 FEIND BORHÁZ CABERNET

Részletesebben

pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft.

pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft. pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft. Tokaj Furmint 2009 Száraz Szamorodni 2008 Egészségesen szüretelt és

Részletesebben

Medint Group Debrecen

Medint Group Debrecen Medint Group Debrecen Megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató csoport http://medint-group.hu Debrecen, Vármegyeháza u. 11. dr. Magyari László ügyvezető igazgató A cégcsoport tagjai - jelenlegi

Részletesebben

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felmérése a 2014 FORMA 1 Budapest Nagydíj eredményeiről, tapasztalatairól

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felmérése a 2014 FORMA 1 Budapest Nagydíj eredményeiről, tapasztalatairól A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felmérése a 2014 FORMA 1 Budapest Nagydíj eredményeiről, tapasztalatairól Beérkezett válaszok: () = minősítés nélküli szállodák 5 3* 9 4* 31 5* 3 Összesen:

Részletesebben

BOR ÁRJEGYZÉK. 2015. Tavasz-Nyár

BOR ÁRJEGYZÉK. 2015. Tavasz-Nyár BOR ÁRJEGYZÉK 2015. Tavasz-Nyár 1 2 Baromfiudvar 2002 Kft. www.baromfiudvar.hu 16. old. VILLÁNY Gere Attila Gere & Weninger Kúcs Gyula Tiffán s Pincészet Kiss Gábor Csillagvögy Pincészet 03 06. old. BALATON

Részletesebben

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com Az Appeninn Nyrt. a Tpt. 53. által előírt kötelezettségének megfelelően az alábbiakban közzé teszi a 2013. üzleti évéről szóló Összefoglaló jelentését. KÖZZÉTETT INFORMÁCIÓK 2013. április 12-től a jelentés

Részletesebben

Dr. Gazdag László Emlékverseny Bírált borok listája

Dr. Gazdag László Emlékverseny Bírált borok listája Dr. Gazdag László Emlékverseny Bírált borok listája EREDMÉNY LISTA Raktári 86 35 Cabernet franc 2009 2.1 - DiBonis Borászat 95 NAGY ARANY 158 158 Chardonnay 2009 1.1 x Polgár Zoltán 94,8 NAGY ARANY 162

Részletesebben

2013. április 26. Egerszólát, Brezovay kastély

2013. április 26. Egerszólát, Brezovay kastély 2013. április 26. Egerszólát, Brezovay kastély A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt módszer (ún. 100 pontos módszer) szerint történt öt, hét-tagú bíráló bizottság

Részletesebben

a Bonafarm Csoportot!

a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Vezetőképző Program Ismerd meg a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Zrt. felelős a csoportszintű stratégia megalkotásáért és a hatékony együttműködés kialakításáért menedzseli azokat a funkciókat, ahol

Részletesebben

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy AKTUALIZÁLÓ KIEGÉSZÍTÉS A TERÜLETI FOLYAMATOK ALAKULÁSÁRÓL ÉS A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA ÉRVÉNYESÜLÉSÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉSHEZ 323 BEVEZETŐ Az első Jelentés a 2000. évben készült el és az Országgyűlés

Részletesebben

A Felvidéki borrégió, mint lehetőség

A Felvidéki borrégió, mint lehetőség VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem, Eger 2005. január 2629. A Felvidéki borrégió, mint lehetőség Gál Lajos mb. igazgató FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Eger VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem,

Részletesebben

pont Érem Név Lakhely Származ.h. Fajta Évjárat Megjegyzés 95,00 Nagy aranyérem Szöllősi Pincészet Neszmély Hárslevelű 2006 Késői szüret

pont Érem Név Lakhely Származ.h. Fajta Évjárat Megjegyzés 95,00 Nagy aranyérem Szöllősi Pincészet Neszmély Hárslevelű 2006 Késői szüret pont Érem Név Lakhely Származ.h. Fajta Évjárat Megjegyzés 95,00 Nagy aranyérem Szöllősi Pincészet Neszmély Hárslevelű 2006 Késői szüret 91,60 Aranyérem Hilltop Neszmély Zrt. Neszmély Neszmélyi Szürkebarát

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21.

Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21. Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21. A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt 100 pontos módszer szerint történt. Nyolc bíráló bizottság minősítette a borokat,

Részletesebben

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása 2009 június Tartalom Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt.- Bemutatása SBI European Tőkealap (Alap) - Bemutatása SBI European Tőkealap

Részletesebben

20 éves a Tokaj Kereskedőház

20 éves a Tokaj Kereskedőház 20 éves a Tokaj Kereskedőház Készítette: Dr. Kiss István vezérigazgató Budapest, 2013.01.29. 2 Tartalom Szakágazati kitekintés Cégbemutató Szakágazati összehasonlítás Főbb adatok, jellemzők alakulása 3

Részletesebben

Magyar Nemzet: Eladták a Gardeniát 2011. augusztus 25.

Magyar Nemzet: Eladták a Gardeniát 2011. augusztus 25. Nyomtatott sajtó: Magyar Nemzet: Eladták a Gardeniát 11. oldal Megvásárolta a győri Gardenia Csipkefüggönygyár Nyrt. felszámolójától a márkanevet és a hozzá kapcsolódó jogokat a Rovitex Homedeco Group,

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL*

BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* JELENTÉS BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* A Központi Statisztikai Hivatal, a statisztikai törvénynek megfelelően, évente átfogó elemzést készít a társadalmi és gazdasági folyamatokról

Részletesebben

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik

Részletesebben

Mátrai Sauvignon sauvignon blanc 2010 fehér száraz Blanc. olaszrizling, rajnai 2009 fehér félszáraz rizling. vörös száraz

Mátrai Sauvignon sauvignon blanc 2010 fehér száraz Blanc. olaszrizling, rajnai 2009 fehér félszáraz rizling. vörös száraz BORÁSZAT MINTA MEGNEVEZÉSE FAJTA / FAJTÁK ÉVJÁRA T SZÍN KATEG ÓRIA KÜLÖNLEGES TULAJDONSÁG pontszám min sítés Babits Pincészet Tokaji Halfarka sárgamuskotály 2008 fehér száraz 76,2 bronz Bárdos és Fia Pincészet

Részletesebben

Féléves sajtótájékoztató 2008 július. 2008. július 30.

Féléves sajtótájékoztató 2008 július. 2008. július 30. Féléves sajtótájékoztató 2008 július 2008. július 30. Ingatlanpiaci befektetések Magyarországon Féléves sajtótájékoztató 2008. július 2008. július 30. A befektetési piac növekedése 2007-ben elért rekord

Részletesebben

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Erősnek lenni vs. erősnek látszani Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Ingatlanfejlesztés Építőipar A kettő nem létezik egymás nélkül! Ingatlanpiac a válság előtt Aranykor Tervezhető bérleti díjak

Részletesebben

jankó ablak www.jankokft.hu A biztos megoldás

jankó ablak www.jankokft.hu A biztos megoldás Referencia Album WARD MÁRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉLETÖRÖM IDoSEK OTTHONA ÉS GIMNÁZIUM Veszprém, Sólyi utca 20. Budapest, V. ker., Molnár utca 4. 2005-ben Dinamikusan nyitotta fejlődő meg iskola, kapuit melyet

Részletesebben

HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások

HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások » Mártonné Máthé Kinga HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások A HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA AKTUALITÁSAI HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYAR TURIZMUS 2014.MÁJUS Zrt.» 2013. november 13-14.. 13. Szervezet BELFÖLDI

Részletesebben

A Duna Borrégió hungarikumai

A Duna Borrégió hungarikumai A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok szerepe a területi fejlődésben és fejlesztésben című konferencia A Duna Borrégió hungarikumai Készítette: Féja Fruzsina GTK-GVAM II.évfolyam 2014 Főbb pontok: Hungarikum

Részletesebben

Négy napra megy nyaralni a magyar

Négy napra megy nyaralni a magyar Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek

Részletesebben

FIGYELŐ 2015. július 30. 43-45. oldal

FIGYELŐ 2015. július 30. 43-45. oldal Tőkekirály A sajtóhírekkel szemben nem érzékel ellentétet az állami tulajdonos és a Tokaj Kereskedőház között Tombor András, a társaság felügyelőbizottságának, egyben a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsnak

Részletesebben

Ha valaki a városi mobilitásra gondol, akkor a smart-ra gondol. A tökéletes városi autó.

Ha valaki a városi mobilitásra gondol, akkor a smart-ra gondol. A tökéletes városi autó. >> Brief ismertetés. Országos Piackutatási Diákverseny. Mercedes-Benz Hungária Kft., Sztipichné Kozári Edina Budapest, 2015. február 13. Ha valaki a városi mobilitásra gondol, akkor a smart-ra gondol.

Részletesebben

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5

Részletesebben

biz. sor Nev.szám Cég Cím Megnevezés egyéb Évjárat cukor Érem 1 30 97 Csubák József Sárospatak 5 puttonyos aszú 2008 Nagy arany 2 19 263 Varga György

biz. sor Nev.szám Cég Cím Megnevezés egyéb Évjárat cukor Érem 1 30 97 Csubák József Sárospatak 5 puttonyos aszú 2008 Nagy arany 2 19 263 Varga György 1 30 97 Csubák József Sárospatak 5 puttonyos aszú 2008 Nagy arany 2 19 263 Varga György Sárospatak furmint késői szüret 2011 édes Nagy arany 1 26 58 Royal Tokaji Borászati Zrt. Mád 5 puttonyos aszú 2008

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és

A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és agglomerációjában több mint 300 000 ember él Gazdag ipari múlttal rendelkezik

Részletesebben

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési

Részletesebben

Hírlevél 2012. szeptember

Hírlevél 2012. szeptember Hírlevél 1. szeptember 1 Hírlevél 1. szeptember START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 1. szeptember BELEHÚZTAK A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK 37,5 %- ON A START ZRT. JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEINDEXE A Start Zrt.

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

Helyzetkép 2015. december 2016. január

Helyzetkép 2015. december 2016. január Helyzetkép 2015. december 2016. január Gazdasági növekedés A világgazdaság tavalyi helyzetére a regionális konfliktusok éleződése elkerülhetetlenül hatással volt, főképp ezért, és egyéb gazdasági tényezők

Részletesebben

320 Jelentés a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság átalakulásáról és a részvénytársaság gazdálkodásáról az 1993-1995. években

320 Jelentés a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság átalakulásáról és a részvénytársaság gazdálkodásáról az 1993-1995. években 320 Jelentés a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság átalakulásáról és a részvénytársaság gazdálkodásáról az 1993-1995. években TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, AJÁNLÁSOK 1. Összefoglaló

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra...

Tartalomjegyzék. Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra... 2013 51. hét Tartalomjegyzék Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra... 2/8 3 4 5 7 8 Lakáspiaci hírek 2013 51. hét

Részletesebben

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉS 2014.

KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉS 2014. KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉS 2014. Pécs, 2015. március 26. Az Európai Parlament és Tanács 1606/2002. EK rendelet 4. cikke előírja, hogy a Tőzsdére bevezetett társaságok 2005. évtől kezdődően az összevont

Részletesebben

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Ügyfelünk a Grundfos Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon

Részletesebben

cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, pinot noir, syrah, kékfrankos

cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, pinot noir, syrah, kékfrankos 40% merlot, 20% cabernet franc, 30% Sauska Borászat Villányi Cuvée 7 Villány 2007 vörös száraz cabernet sauvignon, 10% syrah nagy 228 95,2 arany 430 Monyók Pincészet Tokaji 6 putt. Aszú Tokaj-Hegyalja

Részletesebben

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs

Részletesebben

Bort hordok árlista - érvényes 2014. dec. 10. Csomagolás Kiszerelés Bolti ár

Bort hordok árlista - érvényes 2014. dec. 10. Csomagolás Kiszerelés Bolti ár 10 Laczkó György 1000 Mátrai Olaszrizling száraz fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1001 Mátrai Muskotály félédes fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1002 Mátrai

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007.

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. VOLKSBANK INGATLAN ALAPOK ALAPJA ÉVES JELENTÉS 2007. I. A Volksbank Ingatlan Alapok Alapja (VIALA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Volksbank Ingatlan

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010

KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010 2010 KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010 A közelgõ karácsony alkalmából engedje meg, hogy szíves figyelmébe ajánljuk a Balaton Borgaléria ünnepi borkínálatát. Kérjük, tekintse meg összeállításunkat és válassza ki

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100) I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011. évről

Közhasznúsági jelentés 2011. évről Közhasznúsági jelentés 2011. évről Fordulónap: 2011.december 31. Beszámolási időszak: 2011.január 1.-2011.december 31. A szervezet bemutatása: Elérhetőség: 2209 Péteri Zöldfa u. 4 Azonosító adatok: Péteri

Részletesebben

A vállalkozás vezérelvei

A vállalkozás vezérelvei A vállalkozás vezérelvei Developing the future. Magunkról: Raiffeisen evolution project development Cégünk egy Ausztriában, Közép- és Kelet-Európában működő, bécsi székhelyű ingatlanvállalkozás. Sikerünk

Részletesebben

NETYE BÁLINT Nyugat-Békés megye netye.balint@trigo.hu +36 30 536 8020 1 HORVÁTH PÉTER. Zala, Nyugat-Somogy 2 KASÓ ANDRÁS

NETYE BÁLINT Nyugat-Békés megye netye.balint@trigo.hu +36 30 536 8020 1 HORVÁTH PÉTER. Zala, Nyugat-Somogy 2 KASÓ ANDRÁS 2015 1 HORVÁTH PÉTER 10 Zala, Nyugat-Somogy 8 horvath.peter@trigo.hu 9 5 12 +36 30 251 0178 1 2 KASÓ ANDRÁS 13 11 Baranya, Somogy megye 6 2 kaso.andras@trigo.hu 4 +36 30 525 1775 3 LUDÁNYI PÉTER Baranya,

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 5 Ipar... 6 Építőipar...

Részletesebben

Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés

Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés Mátrahill Cabernet Sauvignonkékfrankos "Nagyrédei Sz k" Kft. rosé Mátra 2012 rosé száraz Ezüst "Nagyrédei Sz k" Kft. Mátrahill Irsai Olivér Mátra

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz

Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz hírkomp.hu Kft. Adószám: 24102670-2-43 Cégjegyzékszám: 01-09-990571 Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz A hírkomp.hu Kft. alaptevékenysége folyóirat, időszaki kiadvány kiadása. A cég belföldi

Részletesebben

AZ OTP INGATLANALAP 2007. ÉVES JELENTÉS

AZ OTP INGATLANALAP 2007. ÉVES JELENTÉS AZ OTP INGATLANALAP 2007. ÉVES JELENTÉS 2008. április 28. OTP Ingatlan Alapkezelő Zrt OTP INGATLANALAP Éves jelentés 1/25 I. Piaci folyamatok, a befektetési politikára ható tényezők alakulása A tavalyi

Részletesebben

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A szőlőtermesztés a tanúhegyek lankáin folyik Szent György-hegy Csobánc (Keszi-hegy) Jellegzetes kalap

Részletesebben

A DUNA HOUSE CSOPORT BEMUTATÁSA. 2015. november

A DUNA HOUSE CSOPORT BEMUTATÁSA. 2015. november A DUNA HOUSE CSOPORT BEMUTATÁSA 2015. november 1 Tartalomjegyzék 3-7 Bevezetés 8-9 A tranzakció és a bevétek felhasználása 10-11 A befektetési sztori 12-13 Lakás és lakáshitel piac 14-20 Szegmensek bemutatása

Részletesebben

2010/5. 1051 Budapest, Roosevelt tér 9.

2010/5. 1051 Budapest, Roosevelt tér 9. 2010/5 1051 Budapest, Roosevelt tér 9. Tisztelt Klubtagok! Még javában tart az Akadémiai Klub Egyesület ôszi évadja, alig négy hangversenyen és két borkóstolós vacsorán vagyunk túl. Messze még az esztendô

Részletesebben

Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Allianz Hungária Biztosító Zrt. Allianz Hungária Biztosító Zrt. Éves jelentés 27 Éves jelentés 27 A fõbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Biztosító Zrt. 25 25 millió Változás % 26 26 millió Változás % 27 27 millió Bruttó díjbevétel

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS. Saját fejlesztésű esővíz hasznosító rendszerünk és szennyvízátemelő berendezésünk, számos helyen üzemel, hazánkban.

BEMUTATKOZÁS. Saját fejlesztésű esővíz hasznosító rendszerünk és szennyvízátemelő berendezésünk, számos helyen üzemel, hazánkban. A HYDRO-KING Kft. 1996 ban alakult. A cég története szorosan összefügg a szivattyúkkal. Az alapító id. Dienes György vegyipari gépészmérnök húsz éven át szivattyúk üzemeltetésével, fejlesztésével, vízgépészeti

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

Bor neve Borászat neve Bor típusa Chardonnay Laposa Pincészet száraz Sauvignon Blanc Laposa Pincészet száraz Pinot Gris Friss Laposa Pincészet száraz

Bor neve Borászat neve Bor típusa Chardonnay Laposa Pincészet száraz Sauvignon Blanc Laposa Pincészet száraz Pinot Gris Friss Laposa Pincészet száraz Bor neve Borászat neve Bor típusa Chardonnay Laposa Pincészet száraz Sauvignon Blanc Laposa Pincészet száraz Pinot Gris Friss Laposa Pincészet száraz Illatos Friss Laposa Pincészet száraz Kéknyelű Laposa

Részletesebben

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar 52. Közgazdász Vándorgyűlés, Nyíregyháza Dr. Losó József MIRELITE MIRSA Zrt. - Elnök A mezőgazdaság az

Részletesebben

Üzleti Lehetőség: Üdülési Franchise Üzemeltetők Részére

Üzleti Lehetőség: Üdülési Franchise Üzemeltetők Részére Üzleti Lehetőség: Üdülési Franchise Üzemeltetők Részére Egy befektetési lehetőség, amelyben befektetése egy év alatt nem csak megtérül, hanem évről évre megsokszorozódik! A Holiday Magyar Country Club

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Amikor az önerő nem elég

Amikor az önerő nem elég Amikor az önerő nem elég Pénzintézetek által biztosított finanszírozási lehetőségek Tabák Gábor cégvezető amiről szó lesz a szolgáltatások tárgya: a fejlesztés tanácsadói szolgáltatások banki szolgáltatások

Részletesebben

Városfejlesztés a Duna mentén az ingatlanfejlesztő szemszögéből

Városfejlesztés a Duna mentén az ingatlanfejlesztő szemszögéből Városfejlesztés a Duna mentén az ingatlanfejlesztő szemszögéből Noah M. Steinberg elnök-vezérigazgató VÁROSFEJLESZTÉS A DUNA MENTÉN 2010. május 6. BEMUTATKOZÁS A WING Zrt. az egyik legnagyobb magyar ingatlanvállalkozás.

Részletesebben

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási

Részletesebben

245 Pinot noir, Cabernet sauvignon, 2014Portugieser száraz rosé Mezei cuvée Pincészet Tibolddaróc 3423 86,30 Nagy arany IV/27 102 Kései Szüret édes

245 Pinot noir, Cabernet sauvignon, 2014Portugieser száraz rosé Mezei cuvée Pincészet Tibolddaróc 3423 86,30 Nagy arany IV/27 102 Kései Szüret édes Bes.szám Érk.szám Fajta Évjárat Jelleg Termelő neve Termelő címe IrányítószámÁtlag Minősítés IV/02 26 Rizling 2014 félszáraz Virág Tamás Edelény Antal Gy.u.17 3780 Nem értékelt! KIZÁRVA IV/18 15 Furmint

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.09-10-000498 cégjegyzékszámú Hajdúkerületi és Bihari

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV.6.1. Észak-Magyarország támogatásainak területi és célonkénti megoszlása Az Észak-magyarországi régió 1996 és 2008 között 94,5 milliárd forintnyi

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SÓLYOM Befektetési és Vagyonkezelési Holding Korlátolt Felelősségű Társaság A SÓLYOM cégcsoport tagjai 2013 májusától alakultak meg folyamatosan. Először a SÓLYOM Befektetési

Részletesebben

Készítette: Herwerth Miklós BEMUTATKOZIK A SECUTEX KFT.

Készítette: Herwerth Miklós BEMUTATKOZIK A SECUTEX KFT. BEMUTATKOZUNK Készítette: Herwerth Miklós BEMUTATKOZIK A SECUTEX KFT. A vagyonvédelmi rendszerek létesítése iránt meg növekedet igények rugalmasabb és színvonalasabb kielégítésére alakult l989. tavaszán

Részletesebben

www.ceuco.com 1/5 Hungary ceuco@ceuco.com Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy

www.ceuco.com 1/5 Hungary ceuco@ceuco.com Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy www.ceuco.com 1/5 HUNGARIKUMOK az európai gasztronómiai és borkultúrában PROGRAMOK nap időpont napirend Utazás a szállodákból Villányba. Pincelátogatás a borvidék Aurum díjas borászainak pincészeteiben,

Részletesebben

Európa szívében. Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat. Fejlett vasúti hálózat

Európa szívében. Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat. Fejlett vasúti hálózat üdvözöljük! Európa szívében Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat része Fejlett vasúti hálózat E75 GYŐR E71 BUDAPEST M1 M7 M6 E75 M5 E71 SK M3 MISKOLC

Részletesebben

HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN. Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27.

HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN. Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27. HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27. 1 Nézzük először globálisan. Jól teljesítők Magyarország

Részletesebben

H.D.Napfény Kft. marketingterve

H.D.Napfény Kft. marketingterve H.D.Napfény Kft. marketingterve Egy 10 milliós ország és egy 15 milliós nemzet. Budapest - Magyarország fővárosa. 2014-at írunk. Az ország gazdasága folyamatosan változik. Magyarország teljes mértékben

Részletesebben

MUNDO Zugló Kerületközpont Kezdődhet az építkezés Sajtóközlemény

MUNDO Zugló Kerületközpont Kezdődhet az építkezés Sajtóközlemény MUNDO Zugló Kerületközpont Kezdődhet az építkezés Sajtóközlemény Budapest, 2008. október 15. A lengyel ingatlanberuházó- és fejlesztő Echo Investment a mai napon bemutatta a MUNDO Zugló Kerületközpont

Részletesebben

A HIPA céljainak és feladatainak bemutatása. Ésik Róbert elnök

A HIPA céljainak és feladatainak bemutatása. Ésik Róbert elnök A HIPA céljainak és feladatainak bemutatása Ésik Róbert elnök A HIPA születése Professzionális befektetésösztönzés Külföldi működőtőke növelése A már Magyarországon lévő vállalatok újrabefektetéseinek

Részletesebben

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május GKIeNET T-Mobile Egyre több webkosarat tol a magyar Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. Postacím: 1092 Budapest,

Részletesebben

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére Tisztelt Kuratórium! A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló 2003. évi XLVII.

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága 1850 Budapest, V., Szabadság tér 8 9. Kiadásért

Részletesebben

31 Cabernet sauvignon 2003 Polgárbor Kft 98,0 CHAMPION 136 Pinot noir 2007 Janus Borház 95,8 Nagy Arany 171 Cabernet franc 2006 Ruppert Ákos 95,8 Nagy Arany 22 Rosé Cuvée 2007 Heumann Pince 95,3 Nagy Arany

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2012. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2012. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap Az Alap rövidített

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

KIBONTAKOZÓ TENDENCIÁK AZ IPARI PARKOK TERÉN

KIBONTAKOZÓ TENDENCIÁK AZ IPARI PARKOK TERÉN KIBONTAKOZÓ TENDENCIÁK AZ IPARI PARKOK TERÉN REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal 2009. június 3. RAKUSZ LAJOS TISZTELETI ELNÖK IPE Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai

Részletesebben