SPACES. Bornemisza Péter Gimnázium

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SPACES. Bornemisza Péter Gimnázium"

Átírás

1 SPACES Sociology-Philosophy-Arts Concerning Extraterrestial Sciences Tudományos és fantasztikus lehetőség a világ működése iránt érdeklődő diákok számára! Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást támogatja. Iskolánk ezen belül az iskolák közötti együttműködés program keretében nyert támogatást a SPACES című nemzetközi projekt megvalósítására, mely szeptember elsejétől augusztus 31-ig tart. A projektben a koordinátor Stadtgymnasium Dortmund mellett iskolánk és az olaszországi Riva del Garda városában működő Liceo Andrea Maffei partnerintézményként vesz részt. A kétéves projekt négy természettudományos modul köré épül. A természettudomány és a humán tudomány kapcsolódó területei változatos érdeklődési körrel rendelkező diákok és tanárok együttműködésére adnak lehetőséget. Az egyes modulok feldolgozását egy-egy tanulmányút zárja le, melyen a német, az olasz és a magyar diákok különböző módokon prezentálják az addigi kutatásaik eredményét és a tanulmány utak alatt a diákok együtt is dolgoznak, különböző feladatokat közösen kell megoldaniuk. Az ötnapos nemzetközi találkozókon, melyek közös nyelve az angol, mindegyik iskola 12 fős diákcsapattal képviselteti magát. Ezen pályázattal a Dortmundban megrendezésre kerülő tanulmányút támogatását lehet elnyerni. Téma: utazás egy másik bolygóra és civilizáció hosszabb távra felépítése egy másik égitesten Időpont, helyszín: Dortmund május Utazás: repülőgéppel vagy autóbusszal (még nem eldöntött) Szállás: Hotel DJH Jugendgästehaus Adolph Kolping in Dortmund Költségek: a pályázat támogatja tanulók teljes utazási költségét, szállás, étkezés stb. Program: A diákok 12 db 3 fős csoportban fognak dolgozni. 1 német, 1 olasz és 1 magyar diák csoportonként. Az fő témával kapcsolatban különböző eszközökkel (esszé, festmény, modell, weboldal, kis film, rövid színdarab stb.) és különböző nézőpontból (fizika, biológia, politológia, filozófia stb.) kell projektmunkát létrehozniuk. A csoportmunkák mellett a találkozó része a kölni űrkutatási központ és a város meglátogatása, illetve a dortmundi műszaki egyetemen egy részecske gyorsító megtekintése. Ki pályázhat? Minden gimnáziumi tanuló részt vehet a pályázaton. (Végzős tanulók az érettségi miatt már nem vehetnénk részt a pályázaton.) A pályázat és motivációs levél beadásának határideje: február :00 (gimnáziumi titkárságon kell leadni) Késve vagy hiányosan (pl. aláírások, jegyek nélküli) kitöltött pályázatot nem fogadunk el. Elbírálás határideje: február 29. Hogyan történik a támogatottak kiválasztása? A pályázatra kapott összes pontszám alapján az iskola igazgatója dönti el, hogy ki az a 12 tanuló, akik részesülnek a támogatásban. Megkötések: Amennyiben több mint 12 tanuló pályázati eredménye jobb, mint 85%, akkor azon tanulók részesülnek előnyben, akik eddig még nem vettek részt külföldi tanulmányúton a SPACES projekt keretében. Pl. ha 16 tanuló eredménye jobb, mint 85% és 5-en már részt vett tanulmányúton, akkor 11 még nem támogatott tanuló előnyben részesül, és a már utazott tanulók között a legtöbb pontszámú tanuló utazhat. 1

2 PÁLYAZAT (Dortmundi találkozó) Pályázó neve Osztálya címe Telefonszáma A projekt találkozó során a Bibliában meghatározott szellemi és erkölcsi követelmények megtartására, valamint iskolánk jó hírének erősítésére törekedni fogok.... pályázó aláírása 1. A felkészülési időszak alatt végzett munkák. (maximum 30 pont) A felkészülési munkákra január és február során kerül sor. Az előadások és megbeszélések egy-egy szombat délután lesznek mindkét hónapban. Minden beadandó feladat és előadás nyelve angol. Feladat Max pont 10 perces előadás a kiválasztott témáról (jan. 16.) 10 Témához kapcsolódó 2 oldalas esszé megírása (feb. 13.) A diákok előadásaihoz kapcsolódó kérdések megválaszolása (feb. 13.) 10 Elért pont Értékelő tanár(ok) aláírása 2. Motivációs levél angolul. A levélben az alábbi 2 kérdésre add meg a választ egy A4-es oldal terjedelemben. Motivációs levelet nyomtatva kel leadni. (maximum 10 pont) 10 Miért lenne fontos számodra, hogy részt vegyél a találkozón? Hol látod a helyedet a munkában, a csoportban? A felkészülés és a találkozó során megszerzett tudást, tapasztalatot, hogyan fogod az iskola minél szélesebb körében terjeszteni, továbbadni. Max pont 5 5 Elért pont 3. Elmúlt év végi osztályzatok. (ha tavaly nem volt ilyen tantárgyad, akkor az utolsó év jegye, amikor tanultad a tantárgyat) 5-ös osztályzat 2, 4-es osztályzat 1 pontot ér. (maximum 10 pont) Tantárgy Hányadik osztályban Tanárod Jegy Angol Magyar irodalom Történelem Matematika Fizika vagy kémia vagy biológia 2

3 4. Verseny vagy pályázati eredményeid. (maximum 10 pont) Fontos szempontok a versenyekkel kapcsolatban. Verseny típusa: iskolai, kerületi, budapesti, országos verseny vagy pályázat. Melyik fordulóba jutottál be, iskolai, fordulóba vagy döntőbe? Hány versenyző közül hányadik lettél? Nem csak tantárgyi versenyek, hanem sport, zene stb. versenyeket is értékelünk. Maximum 3 eredményedet írhatod le. Verseny, pályázat megnevezése, melyik forduló Mikor történt Elért helyezés Pont 5. Szakkörök tartása (maximum 30 pont) A pályázóknak február 19-ig három szakköri foglalkozás megtartását foglakozásonként 10 ponttal jutalmazzuk. Összesen erre a részre 30 pont szerezhető. A projekt jellege miatt 3-ból 2-nek természettudományos vagy matematika szakkörnek kell lennie. A tanulóknak a szakkört vezető tanárral kell egyeztetniük mikor, milyen témáról, milyen feltételekkel tarthat szakkört. Szakkör neve Mit tanítottál Dátum Szakkört tartó tanár neve és aláírása Pontszám max 10 /foglalkozás 3

4 6. Osztályfőnöki és szaktanári ajánlások Osztályfőnöki ajánlás (maximum 5 pont) Kedves kolléga, kérlek a következő szempontok alapján 1-től 5-ig értékeld a pályázó tanulót. Megbízható, a rá bízott feladatok teljesíti. Pontosan érkezik iskolába és pontosan érkezik az órákra. Szívesen segít másoknak, a közösségi célok is fontosak számára. Jól kommunikál, ki tudja fejezni gondolatait. Jó ötletei vannak, kreatív, szeret gondolkodni, problémát megoldani. Képes a kitartó munkára, nem adja fel a dolgokat, szorgalmas. Pont A tanuló rövid jellemzése. Milyen tapasztalataid vannak a diák eddigi fejlődésével kapcsolatban, milyen szempontok alapján javasolnád a csapatban való részvételét? osztályfőnök Szaktanári ajánlás (maximum 5 pont) Kedves kolléga, kérlek a következő szempontok alapján 1-től 5-ig értékeld a pályázó tanulót. Megbízható, a rá bízott feladatok teljesíti. Pontosan érkezik iskolába és pontosan érkezik az órákra. Szívesen segít másoknak, a közösségi célok is fontosak számára. Jól kommunikál, ki tudja fejezni gondolatait. Jó ötletei vannak, kreatív, szeret gondolkodni, problémát megoldani. Pont 4

5 Képes a kitartó munkára, nem adja fel a dolgokat, szorgalmas. 5

6 A tanuló rövid jellemzése. Milyen tapasztalataid vannak a diák eddigi fejlődésével kapcsolatban, milyen szempontok alapján javasolnád a csapatban való részvételét? Szülői támogatás Támogatom gyermekem részvételét a projekt találkozón. Apa adatai: Név Telefonszám cím szaktanár Anya adatai: Név Telefonszám cím... apa aláírása Pontszámok összesítése... anya aláírása Max pont Felkészülési időszak alatt beadott munkák 30 3 szakkörök megtartása 30 Motivációs levél 10 Előző évi osztályzatok 10 Verseny és pályázati eredmények 10 Tanári ajánlások 10 Összesen 100 Elért pont 6

7 Elért eredmény százalékban A pontozást összesítő tanár aláírása:... aláírás 7

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez 1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez Pályázati kiírás középfokú oktatásban résztvevők pénzbeli támogatásként nyújtott tanulmányi ösztöndíjához Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.

1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket. AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2015/2016. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 13-ig adhatják

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. 1.számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott

Részletesebben

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Kétszintű érettségi tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Az érettségi jellemzői Kétszintű közép és emelt szint

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

2013/2014. tanév ütemterve

2013/2014. tanév ütemterve 2013/2014. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet Munkaközösség-vezetők megbeszélése 27. 8,00 Írásbeli javítóvizsga 28. 8,00 Szóbeli javítóvizsga 31. 10,00 Tanévnyitó ünnepély, az iskola

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

VÉGZŐS DIÁKOK JUTALMÁZÁSA KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG

VÉGZŐS DIÁKOK JUTALMÁZÁSA KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG VÉGZŐS DIÁKOK JUTALMÁZÁSA KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG A KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM VÉGZŐS TANULÓINAK JUTALMAZÁSI KATEGÓRIÁI I. KÖLCSEY- DÍJ A díjat kaphatja a gimnázium végzős diákja / 1 fő /.

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

A diákok munkájának értékeléséről

A diákok munkájának értékeléséről A diákok munkájának értékeléséről A ZKL a 2013-2014-es tanévtől saját alternatív kerettanterve szerint dolgozik. Ennek egyik következménye, hogy tantárgyi struktúrája és értékelési rendszere is megváltozik.

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 4 szept. 1-4 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák 5

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014.

Érettségi vizsga 2014. Érettségi vizsga 2014. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 4 kötelező és egy választható vizsgatárgy összesen tehát legalább 5 (lehet több is): Magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, és egy választható.

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Pécsi Janus Pannonius Gimnázium

Pécsi Janus Pannonius Gimnázium F E LV É T E L I TÁ J É KOZTATÓ 103 É V E S A J A N U S 2016/2017 Az intézmény egyedi azonosító száma: 027407 7621 Pécs, Mária u. 2-4. www.janus-pecs.sulinet.hu isi@janus-pecs.sulinet.hu Tel.: 72/310-911,

Részletesebben

Az Oberstufe célja. A német és a magyar képzési ág tanulóinak felkészítése a német ill. a magyar érettségire

Az Oberstufe célja. A német és a magyar képzési ág tanulóinak felkészítése a német ill. a magyar érettségire Az Oberstufe célja A német és a magyar képzési ág tanulóinak felkészítése a német ill. a magyar érettségire Az egyetemi tanulmányok folytatásához szükséges kompetenciák elsajátítása tartalmi, nyelvi és

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV Munkaközösség tagjai: Törökné Ofella Katalin(matematika) Nagy Péter(matematika,számítástechnika) Czeroczkiné Greman Andrea(matematika,földrajz)

Részletesebben

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév VERSENY KATEGÓRIA: EGYÉNI A verseny célja: a belügyi rendészeti tantárgyat tanulók közül a tehetségek kiválasztása és motiválása

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2015.

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2015. Kecskeméti Bolyai János Gimnázium ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2015. MÁJUS-JÚNIUS KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2015 végzős fő előrehozott fő előző években érettségizett összesen érettségiző 12.A

Részletesebben

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2013.

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2013. KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2013. végzős fő előrehozott fő előző években érettségizett összesen érettségiző 12.A vizsgabizottsága 17 27 2 46 12.B vizsgabizottsága 35 9 1 45 12.C vizsgabizottsága

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

N a p t á r i t e r v 2008/2009.

N a p t á r i t e r v 2008/2009. N a p t á r i t e r v 2008/2009. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 1. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2009. június 15. (hétfő). A tanítási napok száma száznyolcvan nap. A szorgalmi idő első

Részletesebben

Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA

Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Cím: 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5 Telefon: 75/ 541-269,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015 tanév

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015 tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015 tanév Időpont Szakmai feladat sport- kulturális feladat Felelős 2014. augusztus 23-24. Abádszalók tanévnyitó értekezlet a tagintézmény vezetők, és a fenntartó részvételével Feketéné

Részletesebben

SZABADIDŐSPORT PROGRAMOK 2012-2013.

SZABADIDŐSPORT PROGRAMOK 2012-2013. SZABADIDŐSPORT PROGRAMOK 2012-2013. EGYÜTTMŰKÖDÉSI FELHÍVÁS - ADATLAP A FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK SZABADIDŐSPORT PROGRAMJAINAK TÁMOGATÁSÁRA 1 A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) együttműködési felhívás keretében

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Esti gimnáziumi tagozat Órarend 2009/2010. II. félév 17. hét: 2010. január 21.-22. (csütörtök-péntek! - iskolai felvételi miatt) 18. hét: 2010. január 29.-30.

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

2014/2015. tanév ütemterve

2014/2015. tanév ütemterve 2014/2015. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet. Munkaközösség-vezetők megbeszélése 26. 8,00 Javítóvizsgák Szeptember 1. 8,00 Tanévnyitó ünnepély 3. Tanévnyitó értekezlet 5. 8,00 VENI

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány Határidő: 2010. december. 15.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány Határidő: 2010. december. 15. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Súlyosan, vagy halmozottan fogyatékos és/vagy autista gyermekek és fiatalok fejlesztésének, iskolai tanulmányútjának támogatása Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. szept. 1-7 8.00 Évnyitó utána 3 osztályfőnöki óra 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 2. szept. 8-14 a 12-es évfolyam

Részletesebben

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai 5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28.

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28. Érettségi-felvételi tájékoztató 2015. január 28. Érettségi vizsgatárgyak Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Idegen nyelv Választott tárgy idegen nyelv, földrajz, informatika, testnevelés, szakmai

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre

Részletesebben

Jelentkezés emelt szintű képzésre. 2011. március 31.

Jelentkezés emelt szintű képzésre. 2011. március 31. Jelentkezés emelt szintű képzésre 2011. március 31. Érettségi vizsga 2013 Nem válik szét az érettségi és a felvételi. Kétszintű az érettségi Középszint: a hagyományos érettségi Emelt szint: részben a felvételit

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez 1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői pályázatáról

A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői pályázatáról A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői A magyar nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret, ének, rajz munkaközösség véleménye Kis Gábor intézményvezetői A pályázat formai

Részletesebben

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre A Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/96, Dunaszerdahely (az iskola kódja 63008)

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról

Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról 1. sz. melléklet (Jelentkezési lap)... Jelentkezési lap OKTV-re tantárgy kategória felkészítő tanár(ok)...... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása (Csak akkor, ha a jelentkező nem nagykorú.)

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete

Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete Év végi záróvizsga szabályzata 1. : Bevezetés (1.) Az év végi záróvizsga feladata: A 8. osztályos tanulók záróvizsgájának feladata a középfokú oktatási intézményekben

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan)

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan) 19 92 REFORMÁTUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 15. tel./fax: 82/511-487 igazgató: 82/411 005 e-mail: titkarsag@lorantffy-kaposvar.sulinet.hu honlap: www.lozsu.hu

Részletesebben

Oktatási azonosító Tantárgy Elért pontszám Magyar nyelv Matematika Magyar nyelv Matematika

Oktatási azonosító Tantárgy Elért pontszám Magyar nyelv Matematika Magyar nyelv Matematika Oktatási azonosító Tantárgy Elért pontszám 76894971600 Magyar nyelv 28 76894971600 Matematika 18 75983808936 Magyar nyelv 22 75983808936 Matematika 17 78988181589 Magyar nyelv 32 78988181589 Matematika

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotásának támogatása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. OM azonosító: Telephely kódja: 002

MOSONMAGYARÓVÁRI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. OM azonosító: Telephely kódja: 002 MOSONMAGYARÓVÁRI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 576-627 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.hu Igazgató: Horváth Éva Fogadóóra: szerda:

Részletesebben

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

PTE TTK HÖK pályázati űrlap 2010/ II.

PTE TTK HÖK pályázati űrlap 2010/ II. PTE TTK HÖK pályázati űrlap 2010/ 2011.-II. (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar hallgatói részére) A program típusa: Kutatási és/vagy konferencia Sporttevékenység Programszervezés (kérjük a megfelelő

Részletesebben

Naptári terv 2012/2013.

Naptári terv 2012/2013. Naptári terv 2012/2013. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2013. június 14. (péntek). A tanítási napok száma száznyolcvanegy nap. A szorgalmi idő első féléve

Részletesebben

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet

Részletesebben

Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai

Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai A Pedagógiai Programban foglaltak szerint: 2.11 Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Követelmények: Számon

Részletesebben

ÉRETTSÉGI MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM

ÉRETTSÉGI MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2016. MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA Gyors elemzés 10 tantárgy összehasonlító elemzése: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, német nyelv, biológia, kémia, fizika, informatika,

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés

Részletesebben

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar. 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.hu Igazgató: Horváth Éva Pályaválasztással kapcsolatos információk:

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.

9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar. 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.hu Igazgató: Horváth Éva Pályaválasztással kapcsolatos információk:

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Az Oberstufe, az érettségi vizsga és a felsőoktatási felvételi iskolánkban

Az Oberstufe, az érettségi vizsga és a felsőoktatási felvételi iskolánkban Az Oberstufe, az érettségi vizsga és a felsőoktatási felvételi iskolánkban A felső-középiskola sajátosságai, illetve a német Reifeprüfung és beillesztése a magyarországi kétszintű érettségi vizsga rendszerébe

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT

FELVÉTELI SZABÁLYZAT FELVÉTELI SZABÁLYZAT Az intézmény adatai: OM azonosító: 034146 Név: Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium KLIK 140001 Cím: 8700 Marcali, Petőfi S. u. 16. Telefon: 85/510-643

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint 1.) Négyosztályos gimnázium (általános tantervő) Kód: 01 a) Oktatott idegen nyelvek:

Részletesebben

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A 2012 2013. TANÉVRE A személyi feltételekben fontos változás, hogy Kissné Szucsich Éva tanárnő nyugdíjba vonulása után az iskola nem alkalmazott

Részletesebben

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk)

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk) Tisztelt Intézményvezetők, kedves Kollégák! A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak. Részvétel esetén 2 óra igazolható az érettségihez szükséges

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet 1. sz. melléklet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsoktatási intézményekbe teljes idej, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben