2014. május 16-i ülésén hozott határozatai:



Hasonló dokumentumok
23/2/2015. szám. H A T Á R O Z A T O K a május 30-i Küldöttgyűlésről. K-1/2015.számú határozat:

Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának évi határozatairól

A MOHOSZ Elnökség évi határozatai

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület éves közgyűléséről február 15.

Előterjesztés a Képviselő-testület február 6. napján tartandó ülésére. Javaslat évi költségvetésének IV. negyedéves módosítására

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés:

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással.

H I R D E T M É N Y. Felelős: Igazgatóság elnöke Határidő: azonnal, ill. következő éves Küldöttgyűlés

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: május 21. Author. Author Deleted: október

Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 24-én megtartott üléséről

E L Ő T E R J E S Z T É S

2013. február 6. 1/2013.(II.05.) sz. Felsőtárkány Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés november 25-i ülése jegyzőkönyvéből

2014. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból:

Előterjesztés a Képviselő-testület április 25. napján tartandó ülésére

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

MOHOSZ ELNÖKSÉGE. Melléklet: MOHOSZ Elnökségének június 29-i ülésének 1. sz. napirendjéhez E

Közgyűlési jegyzőkönyv

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez. a Földes Vagyongazdálkodási Kft évi egyszerűsített mérlegbeszámolójának elfogadására

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 20-án tartandó ülésére

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés április 25-i ülése jegyzőkönyvéből

HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Eger, Faiskola út 15. KÜLDÖTTGYŰLÉSI HATÁROZATOK TÁRA

TÁRGY: Javaslat az Ipari Park fejlesztési területén ingatlan értékesítésére

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány április 29-ei határozatával.

o k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

Előterjesztés a Képviselő-testület április 26. napján tartandó ülésére

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a október 26-i közgyűlés) (Módosította a november 19-i közgyűlés)

UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Világörökség Szakbizottsága. Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest

Közhasznúsági jelentés 2009.

FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának évi határozat gyűjteménye

Előterjesztés a Képviselő-testület május 09. napján tartandó ülésére

Közhasznúsági jelentés 2007.

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26-i ülésére

FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának évi határozat gyűjteménye

E L Ő T E R J E S Z T É S

Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve

Jegyzőkönyv. Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a tanács az ülés napirendjét a kiküldött meghívóban foglaltak szerint fogadja el.

Egyszerűsített éves beszámoló


SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 5-én tartandó ülésére

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

Határozatok. a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) május 30-i közgyűléséről

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

2009. évi határozatok

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon: K I V O N A T a képviselő-testület április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

IZYS FITT Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár

HATÁROZATOK KÖNYVE év. A társaság neve: Bács- Szakma Szakképzés- fejlesztési és Szervezési Non- profit Kiemelkedően Közhasznú Zrt.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

POLGÁRMESTER J A V A S L A T

2012. január 25. 5/2012.(I.25.) A 44/2011.(XI.10.) számú határozat módosítása

JAVASLAT. Nógrád Megye Önkormányzatának közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terve elfogadására

ICF Magyar Tagozata Egyesület Határozatok Könyve

FELSŐTÁRKÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZÉP- ÉS HOSSZÚ TÁVÚ VAGYONGAZDÁLKODÁSI TERVE

MMK Küldöttgyűlési határozatok

Elnökségi határozatok 2012.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

1/2018. (02.28.) FB határozat. A Felügyelőbizottság a napirendi pontjait megismerte és egyhangú döntéssel elfogadta. 2/2018. (02.28.

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

2016. évi elnökségi határozatok

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 31-ei ülésére

Közhasznúsági jelentés 2010.

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány december 10-ei határozatával.

20/2014. (02.25.) számú határozat

Előterjesztés. A Képviselő-testület október 10-i ülésére. Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

Egészségügyben Dolgozó. Szociális Munkások Országos Egyesülete

Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: /2012. K I V O N A T

1. Sárvár, Alkotmány u. 53. II. emelet 9. szám (hrsz: 1339/2/A/9) alatt található ingatlan értékesítése

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei évi Ellenőrzési Tervére

HULLÁM HORGÁSZ EGYESÜLET FEBRUÁR 9-EI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐKÖNYV

Magyar Labdarúgó Szövetség

FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának évi határozat gyűjteménye

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ICF Magyar Tagozata Egyesület Határozatok Könyve

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete május 6-i rendkívüli testületi üléséről

K I V O N A T. A Képviselő-testület augusztus 9-én 15,39 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Közhasznúsági jelentés 2011

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-i rendes ülésére

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Ügyiratszám: U-20379/2016 Témafelelős: Czirok Jánosné

Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Budapest X. kerület, Liget u. 1/c I. 16. szám alatti ingatlan értékesítéséről

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36) , Fax: (36) ,

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14

JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület ezt a javaslatot egyhangú, 4 igen szavazattal elfogadta.

Átírás:

1 A MOHOSZ Választmánya 2014. évi határozatai 2014. május 16-i ülésén hozott határozatai: V-1/2014.sz. határozat A Választmány megállapítja, hogy a MOHOSZ-nak és valamennyi szervezetének arra kell törekednie, hogy a halgazdálkodási törvényben megfogalmazott, horgászatra kedvező szabályozások, maradéktalanul megvalósuljanak. Mindazon szabályok, előírások módosítására, megváltoztatására kell törekedni, melyek nem a horgászat fejlődését, a horgásztársadalom növekedését szolgálják, és nem a törvényből és a rendeletéből, hanem hatósági túlszabályozásból erednek. A Választmány is megerősíti az Elnökség felhívását, hogy minden szervezetünk tekintse át a halgazdálkodási törvényt és a végrehajtásából fakadó a horgászat fejlődését akadályozó elvárásokat, intézkedéseket megjelölve és küldjék meg javaslataikat a Szövetségi Irodának. Az összesített véleményeket ismét át kell tekinteni, és a MOHOSZ közösségi véleményének érvényre jutása érdekében lobbizni kell, a véleményt el kell juttatni módosítási javaslatként a minisztériumnak. V-2/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya áttekintette, megvitatta az Elnökség által javasolt Mit kíván, és mit tesz a balatoni horgásztársadalom anyagban megfogalmazott célokat és feladatokat és azokat elfogadta. A jelenleg húsz pontban megfogalmazott véleményt és jövőképet valamennyi horgászszervezetnél egységes kommunikációs alapnak és megvalósítandó célnak kell tekinteni. A balatoni horgászat jövőjét közösen, a közös célok mentén lehet csak megvalósítani és ennek érdekében az érdekelt egyesületeknek, horgász szövetségeknek, országos szövetségnek még jobban össze kell fogni. A MOHOSZ Balatoni Bizottságának és a szélesebb körű Balatoni Együttműködési Fórumának aktívan, a kitűzött célok megvalósítása érdekében kell tevékenykednie. A megfogalmazott horgászati és halgazdálkodási célokat és feladatokat meg kell ismertetni a Balaton halgazdálkodását meghatározó, irányító állami és kormányzati illetékesekkel, és egyeztetni a végrehajtásában együttműködni kell a BHN Zrt. vezetésével.

2 V-3/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya áttekintette az Elnökség javaslatát, illetve megtárgyalta a 2013. évi zárszámadást. Megállapította, hogy a költségvetés elfogadásánál meghatározott célok, majd a harmadik negyedév küszöbén az Elnökség által megfogalmazott további elvárások - melyek a megtakarításokról és gazdaságossági célok megvalósításról rendelkeztek - nagy részben teljesültek a gazdálkodás folyamán. Az országos szövetség 2013-as pénzügyi mérlege, a megelőző évek negatív tendenciájával szemben 636e Ft eredménnyel zárt. Az országos szövetség költségvetésében elkülönített alaptevékenységek egy része és a vállalkozások a tavalyi évben még nem minden vonatkozásban teljesítették az elvárásokat. Ezért a költségvetés végrehajtásán belüli egyes ágazatok romló tendenciáit vizsgálni, elemezni kell. A több évi negatív mérleg után az egyensúly felé haladás, gazdálkodási eredmények általában javuló tendenciái és a pozitív mérleg az erőfeszítéséket dicsérik. A Választmány a MOHOSZ 2013. évi zárszámadást 536.932.260 Ft bevétel mellett 536.296.620 kiadással és 635.640 Ft aktívummal fogadja el. V-4/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya a Felügyelő Bizottság beszámolóját a végzett munkájukról, a MOHOSZ 2013. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről elfogadja. V-5/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya áttekintette és megvitatta az Elnökség javaslatát az országos szövetség 2014. évi költségvetés tervezetére. A szövetség vezető testületének elvárása: a tavalyi évben elért költségvetési egyensúly megőrzése mellett az egyes szövetségi vállalkozások gazdálkodásán, eredményt teremtő képességén is javítani kell. Az országos szövetség működésére meghatározó a bevételek alakulása, így a költségvetés tervezett bevételi szintjének elérése érdekében mindent el kell követni és a kiadásoknál továbbra is nagyon körültekintően, szigorúan, a takarékosság és a hatékonyság szempontjait figyelembe véve kell eljárni. Az országos szövetség költségvetésében elkülönített alaptevékenységeket és vállalkozásokat negyedévenként folyamatosan értékelni kell, és erről be kell számolni a soron következő testületi üléseken. A MOHOSZ Felügyelő Bizottsága a negyedévi értékeléseket rendszeresen tekintse át és tájékoztassa véleményéről úgy az Elnökséget, mint a Választmányt. A MOHOSZ Választmánya jóváhagyja a MOHOSZ 2014. évi költségvetését 547.274 e Ft bevételi és ugyanannyi kiadási szinten.

3 V-6/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmány továbbra is megerősíti, bizalmáról biztosítja a Jelölő Bizottságot és elnökét. Felkéri a Jelölő Bizottságot, hogy az év végi választásokkal kapcsolatos munkát kezdje el. V-7/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya a MOHOSZ Alapszabály 4. (2.) bekezdésének a,) b,) f,) pontjában foglaltak nem teljesítése, illetve azokban foglalt kötelezettségek be nem tartása miatt, a Horgászegyesültek Heves Megyei Szövetségét tagjai sorából 2014. június 01-ei dátummal kizárja. A határozat ellen a bírósághoz benyújtandó keresettel lehet élni, a határozat kézbesítését követő 30 napon belül. V-8/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya az ügyvezető elnök írásbeli beszámolóját a szóbeli kiegészítéssel együtt elfogadja. V-9/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya 2014. év II. félév munkatervére előterjesztett javaslatot elfogadja. V-10/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya a horgász versenysport helyzetéről szóló tájékoztatást elfogadta. V-11/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya a horgászszervezetek 2013. évi országos statisztikai adataiból áttekintette a horgászok létszámáról és a horgászfogások alakulásáról szóló jelentést. 2013-ban sajnos csökkent a horgászok száma, a felnőtt horgászok száma 247.461 fő, az ifjúsági horgászok 7.700 fő, míg a gyermek horgászok létszáma 34.458 fő volt. A horgászlétszám alakulásával az Elnökség is foglalkozott, és a gyermek, ifjúsági horgászat ösztönzésére javaslat kidolgozását írta elő. A szövetségi iroda által tett javaslatokat elfogadta a gyermek és ifjúsági horgászat fejlesztésével kapcsolatosan is. A Választmány megerősíti, hogy minden szinten aktívan kell tenni annak érdekében, hogy a horgász utánpótlás helyzete javuljon. 2014. június 20-i ülésén hozott határozatai: V-12/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya a 2014. május 16-i ülésén hozott V- 7 /2014. számú határozatát hatályon kívül helyezi.

4 V-13/2014.sz. határozat A Magyar Országos Horgász Szövetség Választmánya a MOHOSZ Alapszabály 4. (2) bekezdésének a), b), f) pontjában foglaltak nem teljesítése, illetve azokban foglalt kötelezettségek be nem tartása miatt, a Horgász Egyesületek Heves Megyei Szövetségét tagjai sorából 2014. július 01-ei dátummal kizárja. A határozat ellen a bírósághoz benyújtandó keresettel lehet élni, a határozat kézbesítését követő 30 napon belül. V-14/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya áttekintette a Horgászat Nagykövetei kezdeményezést, az ezzel kapcsolatosan rendezett eseményeket. A MOHOSZ és a horgászat propagandájában igen pozitív hatása volt az eddigi két rendezvénynek. A nagykövetekre, mint ismert, népszerű személyiségekre, az ő horgászati elkötelezettségükre, a horgász világbajnokainkra, aranyérmeseinkre építve folytatni kell a horgászatot népszerűsítő tevékenységet. A nagyköveteink egy részét, ha lehetőség nyílik rá és elfoglaltságuk megengedi, más rendezvények színvonalának emelésére is be kell vonni, fel kell kérni. A nagyköveti találkozót és versenyt jó színvonalon a továbbiakban is meg kell rendezni. V-15/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya tájékozódott a szövetség elnöke, ügyvezető elnöke és a BHN Zrt. vezérigazgatója közötti egyeztetésről. A Választmány által a tó hasznosításával, a horgászattal kapcsolatosan megfogalmazott kérdéseket és elvárásokat folyamatosan egyeztetni kell a társaság vezetésével. Az egyes részkérdéseket a MOHOSZ Balatoni Bizottsága dolgozza ki, szükség szerint egyeztesse a társaság vezetésével, majd tájékoztassa a szövetségi irodán keresztül a testületeket. V-16/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya áttekintette a halgazdálkodást és halvédelmet érintő jogszabályokból eredő teendőket. Igen fontosnak ítéli a vizek pályáztatására készülő rendelettervezetet, és úgy látja, hogy ennek megismerését követően gyors és összehangolt véleményezési folyamatra lesz szükség. A szövetségek és a Szövetségi Iroda véleményezési tevékenységét ügyvezető elnöki, ügyvezető igazgatói értekezleten kell összehangolni, majd folyamatos e-mail levelezési szinten egyeztetve kell a MOHOSZ álláspontját kialakítani. A törvény biztosította horgászérdekek érvényesülése érdekében mindent el kell követni. Bár már megfogalmazásra került testületi határozatokban, igen fontos, hogy egységes álláspontot, közös véleményt fogalmazzunk meg az esetleges törvényi, rendeleti szabályozás

5 módosítási elképzeléseiről az okmányrendszer formai, tartalmi követelményeinek kérdéseiről. Ezeknek a javaslatoknak szeptember közepére el kell készülni. V-17/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya megismerte a 2013. évi horgászhasznosítású vízterületek halasítási statisztikájáról készített beszámolót, és azt tudomásul vette. V-18/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya megvizsgálta az internetes területi jegyforgalmazás kérdését. Úgy határozott, hogy a MOHOSZ Szövetségi Iroda a szoftverfejlesztéshez kapcsolódó kérdésekben szorosan működjön együtt a fejlesztésben érdekelt szövetségekkel és kezdje el az előterjesztés szerinti fejlesztési feladatokat, azzal, hogy október hónapban már a horgászszervezeti elvárások szerinti teszt üzemmódra kerüljön az elkészült program. A szoftver és a jegyrendszer működtetési gazdasági kérdéseit ki kell dolgozni és a soron következő őszi elnökségi ülés elé kell terjeszteni. A fejlesztést közösen a szövetségekkel együtt, a jóváhagyott költségszinten kell megvalósítani. A finanszírozásból a MOHOSZ-t 50 %-os rész, míg a munkában részt vevő szövetségeket, arányosan, szintén 50 %-os rész terhelje. 2014. november 28-i ülésén hozott határozatai: V-19/2014.sz. határozat A MOHOSZ Elnöksége által a horgászati okmányrendszer korszerűsítésére javasolt megoldást a Választmány megvitatta. A kiadott új típusú horgászigazolványok száma már meghaladja a 488.000 darabot. Ennek ismeretében a Választmány úgy határoz, hogy a horgászközösségünk tagjai a 2016. évtől már csak ezt az okmányt használják. A régebbi típusú horgászigazolványok 2016. január 1-től érvényüket vesztik. A Választmány úgy döntött, hogy a szervezetre jellemző egységes okmányrendszer 2015-ben a már bevált formátumú és tartalmú horgászigazolványból és a regisztrációra szolgáló Tagsági lap bélyegből áll. Ezzel párhuzamosan meg kell kezdeni, a bemutatott és elfogadott minta szerinti Horgász Regisztrációs Kártya (plasztik kártya) előállítását és a 2015. évben a horgászok részére való eljuttatását. A kártya szerepe 2015-ben kizárólag kedvezménykártya melyet a MOHOSZ és szervezetei struktúrájában az egyesületekhez tartozó, a tagságukat 2015-re megújító, horgászok kapnak. A horgász regisztrációs kártya legyártása a MOHOSZ feladata, míg a kártyák nevesítését, nyomtatással, egységes azonosítási, de szövetségekre jellemző sorszámozással a megyei, területi szövetségek végzik. 2016-tól kezdve a Horgász

6 Regisztrációs Kártya veszi át a Tagsági Lap bélyeg szerepét. A Horgász Regisztrációs Kártyát 2016-tól a minta szerinti vinilalapú, vonalkódos bélyeggel kell érvényesíteni és az érvényesítés időtartama a naptári év + 1 hónap időtartamra szól. A hármas tagozódási szintű horgászszervezeti struktúrán belül az egyesületi szinten a horgásztagok regisztrálását szolgálja a regisztrációs kártya. Az egyesületek tagdíjfizetésének megyei, területi szinten az alapja az egyesületek taglétszáma, míg országos szinten a megyei, területi szövetségek tagdíj fizetési alapja a megyében egyesületi tagsággal rendelkező horgászok létszáma. A regisztráció szerepét a Tagsági lap helyett 2016-tól kezdődően az új regisztrációs okmány a Horgász Regisztrációs Kártya veszi át. A horgász regisztrációs kártya több típusú kedvezményt tud nyújtani az egyesületi tagoknak, arra kell törekedni, hogy a horgászok számára nyújtható kedvezmények folyamatosan bővüljenek és erről a kártyához készített honlapról is folyamatosan lehessen információt beszerezni. V-20/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya a két testületi ülés közötti munkáról szóló elnöki beszámolót, elfogadja. V-21/2014.sz. határozat A Választmány megvizsgálta a MOHOSZ vagyoni portfóliójába tartozó nyíregyházi üzlethelyiség értékesítési lehetőségét. Az ingatlant 2006-óta a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közhasznú Szövetsége bérli és tartja fent szövetségi iroda működtetése illetve a szövetség székhelyeként. A Választmány a MOHOSZ Elnökségének javaslatára a SHE Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közhasznú Szövetsége vételi szándéka alapján hozzájárul ahhoz, hogy a Nyíregyháza 141/2/A/10 hrsz-ú, természetben Nyíregyháza Dózsa Gy. u. 23. fsz. 10. sz. alatt található 99 m2 üzlethelyiség megjelölésű ingatlan értékesítésre kerüljön a megyei szövetség részére. Az értékesítési árat bruttó 10 millió Ft-ot a megyei szövetségnek két egyenlő részletben 2015. március 31-ig illetve 2016. március 31-ig kell az országos szövetségnek megtéríteni. Az eladást nem terheli általános forgalmi adó kötelezettség. Az ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződést azzal a feltétellel kell megkötni, hogy az ingatlanra 2015. január 1-től 5 év időtartamra elidegenítési és terhelési tilalom kerüljön az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzésre. V-22/2014.sz. határozat

7 A MOHOSZ Választmánya a Felügyelő Bizottság által a 2009-2014 közötti időszakban végzett munkáról szóló beszámolót elfogadja. V-23/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya az Etikai és Egyeztető Bizottság által a 2009-2014 közötti időszakban végzett munkáról szóló beszámolót elfogadja. V-24/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya az országos szövetség 5 éves munkájáról szóló beszámolót, elfogadja. V-25/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya Dr. Szabó Imre leköszönő elnököt megválasztotta a MOHOSZ tiszteletbeli elnökének. V-26/2014.sz. határozat A MOHOSZ Választmánya a 2015-2019. évi ciklusra, az alelnöki tisztségre 5 fő alelnököt választ. V-27/2014.sz. határozat A MOHOSZ ügyvezető elnöki tisztségét betöltő Fürész György - személyét a munkakörében a Választmány határozatlan időre megerősítette. *