SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR FOTÓMŰVÉSZET, FILMMŰVÉSZET, MÉDIA SZAK 1 A modern film... Modern művészet, modernizmus, modern film [Ajánlott szakirodalom: Kovács András Bálint. A modern film irányzatai. Az európai művészfilm 1950 1980. Budapest, Palatinus, 2005.] Alapkérdések: Történeti vagy tisztán poétikai kategória? Mozgalom, stílus, művészettörténeti képződmény? A modern szó jelentése (modernus szóból fejlődött ki): éppen, pontosan, most, ebben a pillanatban, új, aktuális. Nemcsak valami, az addigihoz képest újat jelent, hanem olyat, aminek megjelenése nyomán a régi eltűnik, érvényessége megszűnik. Ami modern mindig szemben áll egy múlttal, amely hagyományosan, azaz a 19. századig az antikvitáshoz kötődést jelentett. (Kovács, 2005. 20) A»modern«kultusza a művészetben legalább az 1970-es évek elejéig tart, amikor is megjelenik a»posztmodern«fogalma, amely véget vet annak az elképzelésnek, hogy a művészet folyamatos esztétikai forradalmak során halad előre.(...) Ettől kezdve a»modern«a modernitás korának jelenségeire vonatkozik, és szigorú ellentéte a»klasszikussal«fokozatosan eltűnik. Így beszélhetünk már»klasszikus modernitásról«is, utalva az egykoron felforgató új művek örök esztétikai értékére. (Kovács, 2005. 22.) Modernizmus: Clement Greenberg, amerikai művészetkritikus nyomán elterjedt terminus. Az a művészettörténeti mozgalom, amelyik képes hitelesen kifejezni a kortárs világot. Igazi értékei: autenticitás és aktualitás. Történeti jelenség. A modern film a művészfilm adaptálódása bizonyos történelmi-filozófiai kontextusokhoz, nem pedig az általános filmtörténet vagy filmnyelv fejlődésének eredménye. A művészfilm sajátos filmkészítési gyakorlattá intézményesült, amely különbözött mind a kereskedelmi szórakoztatófilm-ipartól (az amerikai stúdiórendszerben gyakorolt filmgyártástól), mind pedig a filmes avantgárdtól (az intézményes formáktól független filmkészítői gyakorlattól). Avantgárd és modernizmus elkülönítése: Peter Bürger szerint az avantgárd az a művészeti mozgalom a 20. században, amelyik tagadja a műalkotás önállóságát, és a művészetnek a mindennapi életbe való visszaintegrálását tűzi ki célul. Míg az»esztétikai modernizmus«a művészetet független területnek fogja föl, az avantgárd mű társadalmi, politikai vagy filozófiai kiáltvány. (Kovács, 2005. 26) Az avantgárd mozgalmak elitizmusa pontosan abból a kívánalomból származik, hogy a művész szellemi vezető legyen nemcsak a művészet világában, hanem a hétköznapi életben is, melyet a művészet eszközeivel akar megváltoztatni. Ebben az értelemben az avantgárd mozgalmak lényegileg politikaiak, sőt sok esetben művészetellenesek. (Kovács, 2005. 26) Az avantgárdban a»modern«kultuszát egy forradalmi, aktivista hevület fűti, amelynek köszönhetően a művészeti programok túllépnek a művészeti kreativitáson, és jellemző módon el akarják törölni a határt a művészet és a társadalmi élet között. 20-as évek»történelmi avantgárdja«: a művészet tiltakozása az intézményesülés ellen, a 60-as évekbeli»neoavantgárd«: ennek a tiltakozásnak az intézményesülése. A hagyományos avantgárd egyaránt elutasította az esztétikum autonómiáját és a hétköznapi gyakorlat banalitását. A két korszak közötti folyamatosságot az biztosítja, hogy a neoavantgárd a művészet életbe való visszaintegrálásának gyakorlatát
SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR FOTÓMŰVÉSZET, FILMMŰVÉSZET, MÉDIA SZAK 2 intézményesítette. (...) A művészet már nem egy eszményi birodalom, amely szemben áll a polgári élet banalitásával, s amely e szembenállásában romantikus gyökere volt mind a modernista eszképizmusnak, mind az avantgárd lázadásnak. (Kovács, 2005. 27.) A modern mint stílus: nemzetközi jelenség, nem tudunk egyetlen nemzeti kulturális hagyományt sem kiemelni ennek a stílusnak a háttereként. Ráadásul ideje szokatlanul hosszú (más irányzatok átlagideje 4-5 év). A modern film nem annyira egy specifikus filmfajta, mint inkább a modern művészet egy sajátos formája. A modernista film két korszaka a művészettörténet két modernista vagy avantgárd korszakát követte. (2005. 29.) Kovács András Bálint szerint két modernista korszak: 1919 1929. A húszas évek modernista filmje kísérlet volt arra, hogy a film művészi képességeit a modern képzőművészet céljaira használják föl. A húszas években ez a némafilm modern művészetének a létrehozatalát jelenti. 1959 1975. A filmi modernizmus második korszaka a hangosfilm művészeti gyakorlatának modernizációja volt, a második modernista művészeti korszak esztétikai elvei szerint. Nemcsak egy másfajta világ absztrakt művészete volt ez a második világháború után tíz évvel, hanem mások voltak a művészet referenciái is. A festészet és a zene helyett a második periódusban a film a korai némafilm két fő ellenségére, a színházra és az irodalomra támaszkodott. Míg a korai modernizmus művészeti célja a film tiszta vizuális formájához való eljutás volt, a második modernista hullám absztrakt formáival a tisztán mentális filmes ábrázoláshoz kíván eljutni. Azonban a fő különbség a két korszak között az, hogy a korai modernizmus egy egységes szellemiségre épült, míg a késői modernizmust jelentősen befolyásolták azoknak a kulturális helyzeteknek a mentális reprezentációi, amelyek a világ különböző részein a modern filmrendezők számára elérhetők voltak. Mindkét modern korszak végén találunk egy jelentős technológiai változást: a szinkronhang az 1920-as években, a digitális kép az 1970-es években. Mindkét technológiai fejlesztés jelentős módon megváltoztatta a film természetére és jövőjére vonatkozó elképzeléseket. Mindkét modernista korszak azoknak a modernista mozgalmaknak a végén jelent meg, amelyekhez csatlakoztak, és mindkettőnek a filmtechnika jelentős fejlődése vetett véget, ami arra enged következtetni, hogy a technológiai innovációt először a kommerciális szórakoztatóipar használja ki, és csak később a művészfilmipar, továbbá hogy ezek a technológiai innovációk csak külső művészeti hatásra kezdtek szerepet játszani a modern film kialakulásában. Az a tény, hogy ezeket a korszakokat modern -nek nevezzük, a modern művészet általános esztétikai vonásainak megjelenését jelentik a filmművészetben. Ezen túlmenően viszont a modern filmet mint specifikusan filmes jelenséget kell elemeznünk. (2005. 31.) ALAPVETŐ JELLEMZŐK: Szubjektív, intellektuális, önreflexív, absztrakt, nem narratív. Szoros kapcsolatban áll a szerző fogalmával, szerzői filmnek is szokták nevezni. (Modern szerzői film. Vö. Bordwell: művészfilmes elbeszélésmód. ) Greenberg szerint a modernizmus általános vonása: az esztétikai önreflexió. A modernizmusban az esztétikai dimenzió kiemelt jelentőségét látja, eredetében a hétköznapi élet dimenzióitól való elszakadást. A művész kivonulása a társadalmi és a politikai színtérből jelentősen hozzájárult a modernizmus absztrakt voltához. A modern (művészet) nem egy új társadalom felé fordulás, hanem egy bohém világba való emigráció.
SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR FOTÓMŰVÉSZET, FILMMŰVÉSZET, MÉDIA SZAK 3 Gilles Deleuze elmélete a modern filmről: A különbség a klasszikus és a modern film között, mondja Deleuze, abban keresendő, ahogy a mozgást és az időt kezelik. A klasszikus film az időt a mozgáson keresztül formálja meg. A klasszikus film gyökerei a hagyományos történetmesélésben vannak, amelyben folyamatos időkeret és egy lehatárolt térrészlet jelenti a cselekmény egységének az alapjait. Deleuze ezt az egységet»szenzomotorikus kör«-nek nevezi, és ezen azt érti, hogy a klasszikus filmben a percepciót automatikusan követi egy akció, vagy egy akciót egy reakció. (Kovács, 2005.66.) A klasszikus elbeszélőfilm szituáció akció új szituáció szerkezetét felváltó filmtípusához képest megjelenő változások a modern filmelbeszélésben: nincs olyan átfogó, meghatározó szituáció, ami egy döntő akcióban csúcsosodna ki. A modern filmben megszakad a szenzomotorikus kör, az akció nélkül maradt percepció önálló értéket nyer. A modern film»tiszta optikai és hangi helyzetekkel«dolgozik, ami azt jelenti, hogy a képek, amelyeket a modern filmben látunk, nem implikálnak közvetlen cselekményt. A percepciókat nem a cselekvés logikája, hanem belső mentális folyamatok irányítják. A modern filmek képsoraiban nem a cselekvés logikája jelenik meg, hanem az, ahogy különféle mentális alakzatok (gondolatok, álmok, fantáziák) megszületnek. Mivel ez a folyamat független a fizikai cselekvéstől, amely ezért nem szabályozza a mentális folyamatok idejét, a modern filmben az idő, mentális formákon keresztül, legtisztább állapotában áll előttünk. A történelmi idő, a klasszikus film akcióideje a modern filmben»transzcendentális«idővé válik, a mentális folyamatok idejévé. Ha a klasszikus filmet az akció-reakció egysége miatt egy szerves rendszernek fogjuk fel, akkor a modern film»kristályos szerkezetű«, az»időkristályok«azaz a megformált mentális folyamatok miatt, amelyek végtelen variációk és többszörözések által kapcsolódnak egymáshoz. Deleuze számára a modern film a gondolkodás legjobb reprezentációja a modern világban. (Kovács, 2005.66.) Deleuze szerint a modern filmművészet kialakulása a neorealizmussal kezdődik: a filmtől független hatást a háború utáni helyzet hozta lerombolt vagy éppen épülő városaival, rendezetlen területeivel, bádogvárosaival ( ) kiürített hatalmas tereivel, dokkjaival, raktáraival, gerenda- és vashalmaival. (Deleuze, A mozgás-kép, 2001. 162) Szétszórt, hézagos valóság jelenik meg, töredékes, szétdarabolt találkozások sorozata. Pl. A biciklitolvajokban az eső mindig megszakíthatja vagy elterelheti a véletlenszerű kutatást és a férfi és a gyermek bolyongását. Az olasz eső a holtidő és a lehetséges megszakítás jelévé válik. A biciklilopás vagy az Umberto D. jelentéktelen eseményei is még életbe vágó jelentőséggel bírnak a főhősök számára. Viszont Fellini Bikaborjakja már nemcsak az események jelentéktelenségéről tanúskodik, hanem egymásra következésük bizonytalanságáról is. (2001. 276) A LEBEGŐ TÉR megjelenése a modern filmben. Kétfajta állapota van: a) a szétkapcsolódás (kötődés nélküli terek), b) a kiüresített tér, az üres terek. A lebegő tér nem egy minden időtől és tértől elvont egyetemesség. Egy tökéletesen szinguláris tér, amelyik csupán elveszítette homogenitását, azaz metrikus viszonyainak elvét, illetve a saját részei közötti kapcsolatot, úgy hogy az illesztések végtelen számú módon történhetnek. Az ilyen virtuális kapcsolatú tér, a lehetséges tiszta helyként van megragadva. (Deleuze, 2001. 148) Az akció-kép válsága: az alakok egyre kevésbé kerültek»motiváló«szenzomotoros helyzetekbe, inkább csak sétáltak, kódorogtak, csavarogtak pusztán optikai és akusztikai helyzetekben jelentek meg. Az akció-kép ekkor széthullott, miközben a meghatározott helyek elmosódtak, s helyeiket lebegő tereknek adták át, ahol a félelem, az elszakadás, ugyanakkor a frissesség, a rendkívüli sebesség és a végtelen várakozás modern affektusai alakultak ki. (Deleuze, 2001. 162)
SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR FOTÓMŰVÉSZET, FILMMŰVÉSZET, MÉDIA SZAK 4 [Képek Antonioni A kaland, Fellini: La dolce vita, Antonioni: Vörös sivatag, Bertolucci: Az utolsó tangó Párizsban című filmjeiből.] Az akció-képet felváltó típusban: a diszperz szituáció, gyenge kapcsolatok, a kóborlásforma, a klisék tudatossá válása (Deleuze, 2001. 274) A MODERN FILM ALAPVETŐ STÍLUSFORMÁI: A klasszikus narratív szerkezet átírásai: a) a nyitott (végű) történetek kedvelése, b) történetmondási sémák felforgatása (pl. a véletlen, a banalitás szerephez juttatása révén), a film noir mint a klasszikus film dekonstrukciója, a modern film előfutára c) a szubjektivitás eluralkodása (a fabula elbizonytalanodása), tudatfolyam-szerű filmelbeszélés d) radikális folyamatosság (pl. Antonioni, Resnais, Tarkovszkij filmjei) és radikális diszkontinuitás a történetmesélésben, fragmentáltság (Bertolucci, Godard) e) szeriális elbeszélés (Tarkovszkij: Tükör, Alain Robbe-Grillet művei) f) minimalizmus (Antonioni, Chantal Akerman) a Semmi mint komplex modern szimbólum ( másik -ja mindig: a végtelen, a teljesség) (Fellini, Antonioni, stb.) g) az utazásra mint elbeszélőformára és szimbólumra épülő filmek (modern pikareszk) Műfaji minták átírása: a) modern melodráma (Fellini korai filmjei), b) metafikciós detektívtörténet (Blow Up), c) műfajparóda (Godard, Truffaut, Malle, Lindsay Anderson stb.),
SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR FOTÓMŰVÉSZET, FILMMŰVÉSZET, MÉDIA SZAK 5 d) szatíra (a modern életformáról, pl. Tati) Naturalista formák: poszt-neorealizmus (Pasolini), cinéma vérité (a naturalizmus önreflexív változata), az ún. új hullámos stílus. Ornamentális és teátrális formák (gyakran folklór/népi kultúra hatások is) (Fellini: Róma, Satyricon, Casanova, Pasolini: Médea, Oidipusz király, Szergej Paradzsanov filmjei, stb.) Reflexivitás és absztrakció (pl. festői képkompozíciók, parafrázisok révén) [Képek Antonioni: Vörös sivatag, Bertolucci: Az utolsó tangó Párizsban, A megalkuvó című filmjeiből.]