NNCL1162-496v1.0 CLARK CARLTON ÁL/ARC

NNCL1162-496v1.0 CLARK CARLTON ÁL/ARC Fordította Dr. Rába Előd Szerkesztő Mentes Endre INTERCOM Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Kft. Budapest 1997 ISBN 963-8370-19-X - 1 -

Első fejezet Sean Archer cipője sarkát gyengéden Pegazus oldalába nyomta, úgy ösztökélte sebesebb repülésre a paripát. A halhatatlan teremtmény szárnyai csattogva szelték a szikrázóan kék eget; szorosan a nyomában pedig ott száguldott egy unikornis, hátán Michaellel, Sean fiával. Ló és ifjú lovasa most épp eltűntek egy felhőből épült habkastélyban. A ködfátyol mögül felszűrődött a gyermek ezüstösen csilingelő kacagása. Sean letekintett az alant elterülő horizontra, és megpillantotta a kisfiú meggypiros léggömbjének tetejét. Pegazus láthatatlan lépcsőfokokon ereszkedett le oda, ahol Michael és egyszarvúja megpihentek. - Gyere, Mikey! A végén még lekéssük őket. - szólt Archer mosolyogva. - Látod, hogy éhes a lovam - ellenkezett Michael, és az unikornisra mutatott. A csodaszép táltos egy hatalmas tejszínkupacot majszolt, aranyos fogai csakúgy harsogtak, mikor harapott egyetegyet a finom csemegéből. - Majd eszik, ha odaérünk. Gyere, kisfiam, induljunk! Apa és fia egy vattacukor-szorosban haladtak úti céljuk felé, mikor megpillantották a repülő rókát üldöző csapatot. Élénkpiros ruhában és fekete cilinderben feszítő fiúk és lányok érkeztek szárnyas malacon, repülő oroszlánon, kétfejű sárkányon, sőt volt köztük olyan is, aki egy rózsaszín elefántot lovagolt meg, amelyik hatalmas füleivel csapkodta a csípős levegőt. - Hahó! - kiáltotta Michael, mikor a vadászcsapat elsuhant mellettük. A két lovas tekintetével a repülő rókát kereste, de ehelyett egy közeledő helikopter rotorjait pillantották meg. Archer megborzongott. A piros ruhás vadászok eltakarták előle a pilótát, a férfi arcát furcsamód mégis ki tudta venni. Ez az arc eleinte az övére hasonlított, de aztán vonásai különös átalakuláson mentek keresztül. Archert pokoli düh öntötte el, szinte úgy érezte, elemészti az égő gyűlölet. A pilóta rideg és kifejezéstelen arccal felemelte fegyverét, és megcélozta Michaelt. - Michael! - üvöltött fel Archer. Egy ugrással a fiú unikornisán termett, és megragadta a gyeplőt, hogy félrerántsa a lovat a gyilkos golyó útjából. A lövedék keresztülrobbant a piros léggömbön, és átfúrta Archer mellkasát. A férfi levegő után kapkodott, de átkarolta fiát, és testével fedezte őt, miközben újabb lövedék süvített el mellettük. Archer sarkát keményen az egyszarvú vékonyába vágta, s az állat kissé imbolyogva, ám villámsebesen menekítette ki őket a veszélyből. Nemsokára meglátták otthonukat, és ereszkedni kezdtek. Az unikornis patái végül földet értek a kertben, és Archer a ház biztonságot nyújtó falai közé cipelte kisfiát. Óvatosan kikémlelt az ablakon, de sehol nem látta a helikoptert. Michael még mindig ott csimpaszkodott a nyakában, lélegzete a meggyszörp édes illatát árasztotta. - Apa, te vérzel - szipogta a kisfiú. - Az a fontos, hogy neked nem történt semmi bajod - csitította Archer, és végigsimított a gyerek borzas haján. Egyszerre úgy érezte, hogy a csöpp kis test hűlni kezd. Kisfia a kezei között foszlott köddé... Archer csuromvizesen riadt föl rémálmából. Visszatérő álom volt, mely ezer meg ezer alkalommal gyötörte, kínozta, s nem hagyta nyugodni soha, még akkor sem, mikor ébren volt. Fel-ült az ágyban, arcát a kezébe temette, s várta, hogy teljesen felébredjen. Az álom lassan szertefoszlott, s helyére betolakodott a valóság. A valódi élet, amelyben nyolc éve gyászolta kisfiát. Fia halála valódi pillanatának emléke kísértette, üldözte, hajszolta. A Grifith Park datolyapálmái között körhintáztak. A faragott, festett falovakat nemrég restauráltatta a városvédő egyesület, s a nosztalgikus hangulatot egy rekedten csengő-bongó gőzorgona muzsikája tette teljessé. Michael egy rózsaszín egyszarvún ült, apja pedig Pegazuson, a szárnyas paripán. Egyszerre egy széllökés kifújta Mike kezéből a lufit. A kisfiú a léggömb madzagja után kapott, és majdnem lecsúszott az unikornisról. Archer elkapta és az ölébe ültette fiát. Ekkor hirtelen lövés dörrent a vásári zsivaj- - 2 -

ban, és a piros léggömb kipukkadt. Archer először csak enyhe szúrást érzett a lapockája mellett, de egy pillanattal később már gyilkos fájdalom mart belé. Szeme előtt minden ködössé vált, az ingét áztató vért is csak elmosódott piros foltként érzékelte. Egyetlen gondolata az volt, hogy mentse a fiát, de mikor a gyerek után nyúlt, érezte, hogy fejéből kiszáll a vér. Leugrott az egyre forgó körhinta rámpájára, de egyszerre fojtogató émelygést érzett, és végül elájult. Az agyára boruló szurokfekete éjszakában elkeseredetten kapaszkodott öntudatának roncsaiba, hogy újra magához térjen. Sebzett, nyomorult csúszómászóként, de végül sikerült elvergődnie Michaelhez. A körhinta imbolygó deszkáin végignyúlva megfogta a gyermek parányi kezét - és összeborzadt. Elég volt egy érintés, hogy felfogja a szörnyű valóságot: a gyilkos golyó keresztülfúródott az ő testén, és Michael szívében állt meg. A kisfiú pólója csupa vér volt, szemei mozdulatlanul meredtek a messzeségbe. Már nem hallhatta apja kétségbeesett kiáltozását. Archer a vértócsába rogyott, s mielőtt végképp elvesztette volna az eszméletét, még látta a pálmák között a hollywoodi hegyek felé kúszó gyilkost. Most, nyolc évvel később Archer hideg verejtékben úszva ült az ágy szélén, és próbálta nem felébreszteni feleségét. De Eve nem aludt, az iménti álomtól még ólmos szemhéjait résnyire nyitva aggódón figyelte férjét. Pontosan tudta, hogy Sean miről álmodott, s azt is, hogy most mi megy végbe benne. Azt még csak-csak el tudta viselni, hogy nem egyszer férje kiáltására ébredt éjnek éjjelén, azt viszont nem volt képes megszokni, amit ilyen alkalmakkor mindahányszor látott: a férfi arcára kiülő fagyos rémületet, a torokszorító fájdalmat. Sean - mondta neki akárhányszor -, nem kínozhatod ezzel magad örökké. Ez nem hozhatja vissza. Még ha a nap minden órájában erre gondolsz is, ő már nem lesz köztünk. Rá fogsz menni, ha nem nyugodsz bele abba, amin már nem lehet változtatni. Archer azonban pontosan tudta, hogy amíg a fia gyilkosa szabadon van, néki nem lehet nyugta. A képek körbe-körbe járnak az agyában, és épp olyan élesen élnek benne, mint amilyen tisztán azon a napon látta őket. És mindannyiszor, mikor végigéli ezeket a képeket, elviselhetetlen bűntudat nehezedik rá. Ha nem került volna a szövetségiekhez, ha nem vált volna ügynökké, Mikey most is élne. Sean felállt, és kinézett az ablakon a felhőtlen égbolton pirkadó hajnali nap első vörös sugaraira. Ez a nap is perzselően száraz, tikkasztó kaliforniai napnak ígérkezett, ami kiégeti a füvet, s az életet állatból, emberből egyaránt. Az El Nino ideje volt ez, a forró száraz déli szél és az émelyítő fejgörcsök időszaka. Nem kellett felöltöznie, úgy látszik ruhástul aludt, pedig csak le akart dőlni egy kicsit, mielőtt lefürdik és alszik egy rövidet. Magában átkozódva, hogy ilyen sok időt elpazarolt, sietősen gyűrött zakója zsebébe rakta FBI jelvényét. Sürgette az idő. Kiterjedt besúgóhálózatának egyik téglájától azt a fülest kapta, hogy fiának gyilkosa végre a bukott angyalok városában tartózkodik. A fiatal szoprán szólista úgy tizenhét körüli bájos leányzó volt, s még az egyházi kórus egyenruhaként viselt klepetusa sem tudta a szem elöl elrejteni csinos, gömbölyded formáit. A szökőkút felé tartott, és természetesen nagyon is jól látta azt a papi reverendába öltözött férfit, aki észrevehetően nem is próbálta titkolni elégedettségét a lány szív alakú arca, és hasonlóan szabályos formákat sejtető, árulkodón sustorgó ruhája láttán. A papnak öltözött férfi nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy álcája nem éppen a legtökéletesebb. Első pillantásra katolikus papnak tűnt, de leleplezte a nyakán lévő fehér gallér. Ilyet viseltek többek között a mormon gyülekezet lelkészei, de katolikus papok soha. A szoprán baptista volt, és nem ismerte más egyházak szokásait, de annyit komolyabb teológiai előtanulmányok nélkül is meg tudott mondani, hogy meglehetősen különös és furcsa dolog Isten szerény szolgájától, hogy úgy megbámulja. Mikor a lány elhaladt mellette, a férfi sarkon fordult, és utána indult a szökőkút irányába. A lány azt aztán végképp megbotránkoztatónak találta, hogy mikor lehajol, hogy a mindenfelé szikrázó vízcseppekben felfrissítse az arcát, a pap, mintegy véletlenül, az övének nyomja a testét. - Hogy képzeli! - csattant föl a lány. A férfi egyenesen a szemébe nézett. A lány felháborodása semmiféle reakciót nem váltott ki belőle. Cseppet sem bocsánatkérőn elmosolyodott, tekintete végigsiklott a lány formás alakján, majd visszatért a szemeihez. - Ezer bocsánat. - 3 -

A szopránnak el kellett ismernie magában, hogy fogva tartja a férfi szeméből sugárzó nyers erő. Nem lehetett egy percig sem kérdéses, hogy ilyen egyházfival eddig még aligha találkozott. Olyan könnyed természetességgel adta a lány tudtára legönzőbb, már-már állati vágyait, hogy az valósággal karizmatikus zsarnoki hatalommal ruházta fel a férfit. A lánynak végtére sikerült kivonnia magát a csábító bűvköréből, és visszament a kórushoz. A több mint kétszáz fős kórus ma reggel Handel Messiását énekelte a Nemzetközi Kórustalálkozó keretében megrendezett versenyen. És ő szólót fog énekelni. Castor Troynak eszébe jutott ugyan, hogy kövesse a lányt, eléggé izgalmas feladatnak látszott megszerezni, de a kezében tartott táska emlékeztette a férfit, hogy egészen más természetű ügyben jött a Kongresszusi Központba. Beszállt a személyzeti liftbe, megnyomta az alagsor gombját, és elindult a központi elektromos vezérlőterem felé. Sean Archer nagyon sietett a munkahelyére, de nem lépte át a megengedett sebességhatárt a hivatalba menet. Beállt a kijelölt parkolóba, s csak ekkor figyelt fel az állandósult alhasi fájdalomra, ami figyelmeztette, hogy elfelejtett WC-re menni. Pedig már két órával ezelőtt is későn lett volna. Miközben a kezét mosta, belepillantott a tükörbe, és döbbenten nézett arra a koravén, űzött férfira, aki most visszatekintett rá. Hideg vizet fröcskölt arcára, táskás szemeibe megpróbált valami életet dörzsölni, aztán korholni kezdte magát saját hiuságáért. Úristen, Sean - gondolta magában -, erre aztán tényleg nincs időd. Beviharzott az előadóterembe, de olyan lendülettel, hogy a kezében tartott kávéból egy kevés ráfröccsent utolsó tiszta ingének mandzsettájára. Archer érkezésével tapintható lett a feszültség a helyiségben. Az emberek most idegesen fészkelődni kezdtek. Az újonc Loomis szinte rátapadt az előtte vibráló képernyőre. Castor Troy fényképe világított a jobb felső sarokban, miközben a bűnöző dossziéja végeláthatatlan sorokban kígyózott felfelé a monitoron. Loomist elképesztette a bűnlajstrom, amit a Troy testvérek összehoztak eddigi karrierjük során. Pályafutásuk kezdetén, apró gyermekként, a szomszédok macskáinak és kutyáinak kínzásával és kivégzésével is beérték, hamarosan azonban egy szerelmi vetélytárs következett a sorban, akit, miután kissé meglocsolták benzinnel, alaposan összeégettek. Végül ellopták az iskolabuszt, és Malibu kies szikláiról a szakadékba vezették. Ezzel ünnepelték meg tizenkettedik életévüket. Tizenhárom évesen Castor megerőszakolta a földrajztanárnőjét, és megkísérelte meggyilkolni az igazgatót, aki aztán elkövette a hibát, hogy az esetet jelentse a rendőrségnek. A hatóságok tanúk hiányában semmit sem tudtak rábizonyítani a fiatalkorúak bírósága elé citált Troy testvérekre. Castor csúfneve már ekkoriban Ganxta Szappan volt, merthogy mindannyiszor kicsúszott az illetékesek kezei közül. Fent jelzett igazgató néhány évvel később tragikus körülmények között lelte halálát: autószerencsétlenség áldozata lett... Minden újabb év múltával egyre látványosabbak és nagyobb szabásúak voltak Castor bűntettei, de kitűnő diák volt, aki már tizenöt évesen túl volt az érettségin. Az egyetemi felvételije előtt nevet változtatott, és ezzel gyakorlatilag lekerült a rendőrség. listájáról. Mielőtt lediplomázott volna, jelentkezett a CIA akadémiájára, ahova a remek képességekkel rendelkező fiatalembert azonnal föl is vették. Castor mindent elsajátított, amit az ügynökségen csak meg lehetett tanulni, így hamarosan kilépett, és ahol utcakölyökként abbahagyta, ott most első osztályú zsoldosként folytatta tovább. Ha jól megfizették, nem volt válogatós. A CIA szolgálatában eltöltött idő alatt kiépített kapcsolatai lehetővé tették számára, hogy a bombamerényletektől az emberrabláson és a terrorizmuson keresztül egészen a politikai merényletekig bármit elvállaljon, amire csak a világ valamelyik pontján szükség lehet. Az iraki-iráni háború alatt mindkét félnek tett szolgálatokat. Őt fizette a Palesztin Felszabadítási Szervezet, Muammar Kadhafi, az IRA és ezenkívül megszámlálhatatlan orosz, olasz, örmény, hongkongi maffia. Szinte bizonyos volt, hogy ő a felelős annak a mormon püspöknek is a haláláért, akit egy poligám szekta végeztetett ki nemrégiben. Archer az asztalára tette kávéját. - Jött valami hír az SIS vagy az LAPD titkosszolgálatától? - Egyelőre semmi, uram - felelte Buzz Williams anélkül, hogy egy pillanatra is levette volna szemét számítógépe monitoráról. Már húsz perce várta, hogy letölthesse a hálózaton érkező információt, és még mindig semmi. A jókötésű, rövidre nyírt hajú Buzz most úgy nézett ki, mint egy ugrásra kész, ragadozó hajlamú programozó matematikus. - 4 -

- Akkor hívd fel őket! - kiabálta magából kikelve Archer. - Hívd fel őket hússzor, vagy ahányszor csak kell! És mi a fene van a repülőterekre meg a buszpályaudvarokra kiküldött emberekkel? Wanda Tan előtt az asztalon már három telefonkagyló várta, hogy végre folytassa a megszakított beszélgetéseket, de most félretette a negyediket is, hogy jelenthessen a főnökének. Elvált aszszony volt, aki egyedül nevelte gyermekét, és pontosan tudta, hogy milyen reakciókra számíthat, ha Sean Archer Castor Troy után nyomoz. - Uram - kezdte, de hangjában volt valami, ami inkább az apának szólt, mint a főnöknek -, mindent és mindenkit ráállítottunk Troyra, a műholdaktól a kifutófiúig. Mostanra rég felszívódott, már ha egyáltalán tényleg itt volt. - Azt mondtam; hogy itt van! - kiáltotta Archer, és öklével a tenyerébe csapott. - Ne kérdezze, honnan tudom, de biztos vagyok benne. És addig fogjuk keresni, amíg meg nem találjuk! Wanda reménytelenül sóhajtott fel. Ő legalább megértette a főnöke makacssága mögött rejlő indítékokat, a többi ügynök viszont már kevésbé. Archer dühösen nézett végig a magukban füstölgő ügynökökön, és végül Tito Biondin állapodott meg a tekintete. A fekete ügynök lecsapta a kezében tartott kagylót, székén ellökte magát asztalától, felállt, és kifelé tolta Archert. - Gyere ki egy kicsit, Sean - szólt, és a folyosóig tuszkolta a kényszeredetten hátráló Archert. - Mi az istent csinálsz, Tito!? - dühöngött Archer, mikor kiértek. - Te mi az istent csinálsz!? - intett fejével Tito a többiek felé. - Nézz már rá az embereidre egy pillanatra! Itt dolgoznak látástól vakulásig egy pillanatnyi pihenő nélkül. Mondd, mégis mi a fenét képzelsz te!? - Majd pihennek akkor, amikor én is. Archer becsapta maga mögött az iroda ajtaját, és dühösen végigvágtatott a folyosón. Tito utánaeredt, hogy beérje. Karjánál fogva megragadta Archert, és visszarántotta. A két férfi ugrásra készen állt egymással szemben. Tito beleszagolt a levegőbe, és elfacsarodott az orra. - Szűzanyám, mikor fürödtél utoljára, Sean!? Pálinkát lehetne főzni a szagodból. Archer felemelte a karját, és beleszagolt a hónaljába. Aztán nagyon gyorsan visszaeresztette a kezét. Tito nem túlzott. - Mi lenne, ha elküldenénk a zakódat kitisztíttatni? - mondta Tito, és már vette is le a zakót Archerről. - Van egy tiszta ingem az irodámban. Gyere! Sean legjobb barátjának szeméből aggodalmat olvasott ki. Szó nélkül követte Titót. Castor óvatosan felvitte a ragasztót a porcelánburkolat szélére, majd finoman ráhelyezte a tetőrészt a bonyolult áramkörökkel komplikált robbanószerkezet peremére. A ragasztó gyorsan megkötött. Castor elnyomta a Gitane-t, és épp egy újabbra akart rágyújtani, mikor lépteket hallott. Az idős, hajlott hátú gondnok közeledett. A cigarettafüst eredetét kutatva jutott el Castorhoz. Nem mintha az illetéktelen dohányzás miatt kívánt volna tiltakozni, inkább maga is szívesen elszívott volna egy staubot, ha megkínálja valaki. Majd leesett az álla, mikor a biztonsági zóna egyik ajtaja mögül egy papot látott előbukkanni. - Mit csinál maga itt, padre? - kérdezte erős spanyol akcentussal. Castor spanyolul felelt. Mulattatta a gondolat, hogy most papként azokat a nyelvleckéket hasznosíthatja, amiket egy szerelmes asszony ölelő karjai között vett annak idején. - Hála Istennek, hogy rám talált. Úgy érzem magam ebben a labirintusban, mintha csak Theseusként bolyonganék itt. - Padre, ide senki nem léphet be, ez biztonsági terület - felelte válasz helyett a gondnok. - Egyáltalán, hogy jutott be abba a szobába? Ami tiszteletet a reverenda kiváltott a gondnokból, annak már nyoma sem volt benne. Castor mérlegelte még egy pillanatig azt a lehetőséget, hogy megtört szívvel meggyónja a gondnoknak titkos szenvedélyét, és kérje, el ne árulja senkinek, hogy idejár pöfékelni. De érezte, hogy az öreg már túlságosan is gyanakszik. Atyailag a gondnok vállára tette a kezét, és a lépcső felé sétált vele. - Tudja, általában úgy áll a dolog, hogy én vagyok az, akinek gyónnak az emberek, nem megfordítva. De most mégis kivételt kell tennem. Képzelje, bombát helyeztem el az épületben... - Bombát? - 5 -

- Azt, azt. Tudja, pokolgépnek is nevezik az ilyesmit. A gondnok hitetlenkedve meredt Castorra. - Bummm. Egy hatalmas detonáció, amit tűz, pusztulás meg áldozatok követnek... De igazán nem szabad aggasztania magát emiatt. Castor könyökét az idős férfi lapockái közé nyomta, és óriásit taszított rajta. A gondnok végigzuhant a lépcsősoron, és leérve a hátára esett, miközben fejét beverte az utolsó lépcsőfokba. Castor elolvasta a felmosó vödörbe durva betűkkel rányomtatott nevet: az öreget Felixnek hívták. Belerúgott a vödörbe, ami végigbucskázott a fokokon, az elhasznált, mosószeres víz pedig kiömlött a fokokra. Leballagott Felixhez, rálépett a tehetetlenül fekvő, félig eszméletlen gondnok homlokára, és teljes testsúlyát beleadva hirtelen oldalra rúgta a fejet. A csigolyák élesen roppanva törtek darabokra. Castor elégedetten nézett végig a hibátlanul megrendezett baleset áldozatán. Ekkor távolról felcsendült Handel Messiásának egy részlete, enyhén gospelszerű előadásban. Troy Atya keresztülnyomakodott-a főbejáratnál összetömörült tömegen, de egy pillanatra megállt, amint ráismert a kórus első sorában éneklő ifjú és szemrevaló szopránra. Az énekes épp készült belépni, hogy elénekelhesse az áhítva várt szólót. Azonban még fel sem nézett a kottából, már érezte magán a férfi átható, szúrós pillantását. Mikor tekintetük összekapcsolódott, a lány zavarában leejtette a kottát, a lapok széles ívben, jobbra-balra libbenve hullottak a színpad szélén lévő függöny elé. A lány oldalazva a függönyhöz ment, hogy felszedje a papírokat, de mire lehajolt értük, már ott találta a férfit is. Troy lassan lehajolt, felvette és - szemét a lányra szegezve - átadta a lapokat. Csak férfiak énekeltek ebben a pillanatban. - Sohasem rajongtam a Messiásért. Egy kissé hivalkodó mű, azt hiszem. Agyoncicomázott, mégis tagadhatatlanul jellegtelen dallammenetek. A te hangod azonban még egy ilyen másodrendű komponistát, mint Handel is géniusszá avat. Castor elmosolyodott, néhány ütemen keresztül még tette a szépet, aztán eltűnt a kijárat irányába. A lány visszalépett a helyére, de még mindig tele volt izgalommal, mikor a mellette álló kórista megbökte a könyökével, hogy rajta a sor. Először csak egy erőtlen sóhajtás jött ki kiszáradt torkán, aztán végre megtalálta a hangot. Eve lehúzta kezéről a latexből készült sebészkesztyűt, s csak ekkor vette észre, hogy felkarjára is rászáradt a jókora tumor felvágásakor előspriccelő vér és faggyús váladék. Lezuhanyozott, s közben azt találgatta, vajon hány évig nőhetett észrevétlenül a daganat abban az asszonyban. Pusztán annyi volt a panasza, hogy az utolsó öt kilót - akármit csinál - már sehogy sem tudja leadni. Ennyit az apró győzelmekről - gondolta magában Eve, ahogy felvillant előtte az ágy szélén rázkódó Sean képe. Megpróbált telefonálni neki, mielőtt a műtőbe ment volna, de persze semmi. Ahogy elővette táskájából a mobil készülékét, nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy most majd sikerül elérnie a férjét. Tudta, hogy Sean megint Castor Troy nyomában van, de ezt is csak onnan, hogy Tito felhívta az irodából. Eve beütötte a szám felét, aztán a benne kavargó düh és reménytelenség megállította kezét egy pillanatra, mint mindig, ha belefogott ebbe a többnyire eleve kudarcra ítélt foglalatosságba. Aztán, mint mindig, mégis megpróbálta. Sean titkára vette fel a kagylót. Archer épp egy vitaminokból és aszpirinből álló koktélt vett be abban a reményben, hogy a gyógyszerek majd elmulasztják az állandó kávézástól kialakult hasogató fejfájását, mikor a belső telefon kicsöngött. - Mr. Archer, ismét a felesége keresi. Archer leküldte a tablettákat, és a kagylóért nyúlt, ám ekkor Tito viharzott be a szobába. - Sean, Ethan Goddard névre kibéreltek egy kis személyszállító gépet az Anderson Airfielden. Találd ki, hogy ki fizette a számlát!? Pollux Troy! Nem csak a feleségéről feledkezett meg ebben a pillanatban Archer, de arról is, hogy egyáltalán levegőt vegyen. Érezte, ahogy az adrenalin elönti az egész testét, a fejfájása pedig egy szempillantás alatt elmúlik. Ahogy felugrott ültéből, a görgős irodaszék nagyot csattanva gurult neki a falnak. - Azonnal szedd össze az embereket, Tito! Indulunk! És az egyik emberünket rakd fel arra a gépre. - Rendben. De Castornak egyelőre pora-nyoma. - 6 -

- Ahol az egyik testvér feltűnik, ott a másik sem várathat soká magára - felelte Archer. A szíve úgy vert, mint egy reménytelenül szerelmes udvarlóé, akinek végre igent rebegtek. Valósággal kirobbant az irodából. Második fejezet Castor már-már zavartalan nyugalommal élvezte a repülőtérre vezető utat a Lexus bőrülésébe süppedve. A kocsit Dietrich Hassler vezette, akinek tükörsimára borotvált koponyáján szinte elcsúszott az utat övező lámpák kék jelzőfénye. A fények a komor, fekete hegy irányába vezettek, melynek ormait az éjszakai félhomályban is kivehető szürke fellegek borították. Castor maradéktalan nyugalmát csak Dietrich ízléstelenül megválasztott, középszerűen divatos, de méregdrága ruházata zavarta. Ha az ízlésellenes bűntettnek beillő zakó még nem lett volna elég, vagy a szembántó látvány elől menekülve Castor behunyt szemmel utazta volna végig az utat, akkor is számolnia kellett még a valószínűleg valamilyen egészen vad állat nevéről elkeresztelt arcszesz émelyítő terrorjával. De nem volt az a laboratórium a világon, ami felvehette volna a versenyt Dietrich saját fejlesztésű illatkombinációjával, ami egyaránt tartalmazta a rothadó hús, valamint a konzerv savanyú káposzta jellegzetes illataromáit. A mustársárga nyakkendő pedig valójában csupán Dietrich utolsó elkeseredett kísérlete lehetett aznap reggel, hogy megpróbálja oldani a megjelenéséből szünet nélkül áradó céltalan agresszivitást. A Lexus beállt egy Rover mellé, s most, hogy végre megérkeztek, Castor alaposan körülnézett. Miután meggyőződött róla, hogy senki nem láthatja őket, egy vastag kötetnyi százdollárost csúsztatott Dietrich ocsmány zakójának zsebébe. Dietrich igen elégedettnek, de még ennél is kíváncsibbnak mutatkozott. - Ennyi lé egy detonátor-kapcsolóért meg egy fuvarért, Caz? Ki a célpont? Tudod, hogy tartom a számat. - Egy faszkalap, aki túl sok kérdést tett föl - köpött ki Castor. Nagyon tudta gyűlölni az ilyen Dietrich-féléket. Már kint volt a kocsiból, amikor megenyhült annyira, hogy tudott valami kedvesebbet is mondani annál, hogy kapd be. - Add át az üdvözletem a húgodnak. - Naná. Aztán mit mondjak, ki küldi? Nem marhultam meg. Na, jó utat, bárhova is mész! - állt ki a kocsival Dietrich. Most, hogy már egyedül volt, megkönnyebbülten ült a volán mögött. Mindig is értékelte Castor Troy stílusát, de annál, hogy megkapja a szolgálataiért járó dohányt, csak arra vágyott jobban, hogy mielőbb el is tűnhessen vele. Castornak találkozni kellett az öccsével. Látnia kellett azt az egyetlen emberi lényt, akit szeretett, s aki nélkül csak félembernek tartotta magát. Ennek a találkozásnak az útjában pusztán csak egy három mázsa összsúlyú, északi húsból épített ikertorony állt: Lars és Lunt Lindstrom, két jeges tekintetű egypetéjű iker, akik valószínűleg vagy telepatikusan kommunikálhattak egymással, vagy egyáltalán sehogy. A két állig felfegyverzett izomtorony most félreállt, hogy árnyékukból előtűnhessen Pollux Troy. Mintha csak egy ember és egy kolibri keresztezéséből született volna, Pollux egy pillanatra sem volt nyugalmi állapotban, valamijének állandóan izegnie-mozognia kellett. Teljes ellentéte volt kimért, fegyelmezett testvérének. Még a hangjában is volt valami, ami egy örökösen pörgő, pici elektromos motor zümmögésére emlékeztetett. Castor észrevette, hogy testvérének cipőfűzője ki van kötve. Önkéntelenül is lehajolt, hogy bekösse, ahogy ezt már ezer más alkalommal is ugyanígy megtette. - Késtél huszonhat percet - mondta vakaródzva Pollux. - Tudtam, hogy gondod lesz a deutérium beépítésével. Veled kellett volna mennem. Castor már épp végzett a cipőfűzővel, de erre szemei tágra nyíltak, kétségbeesetten kapott a fejéhez. - Úristen... -, suttogta maga elé. - Mi van? - El... én elfelejtettem bekapcsolni azt a szart! - Pollux sóbálvánnyá vált, az örökös ficergés egyszeriben abbamaradt, ahogy vér tolult az arcába. - Te most csak szórakozol velem, ugye!? - csattant fel, majd a Lindstrom testvérek felé fordulva folytatta. - Szerintetek is viccel, nem!? Pollux Castorhoz ugrott, és két kézzel megragadta a torkát, úgy üvöltötte az arcába. - Mondd már, hogy csak viccelsz, a fenébe!!! - 7 -

Castor kényelmesen lefejtette magáról testvére kezeit, és arcán a döbbent ijedtség széles, pajkos mosolynak adta át helyét. - Naná, hogy viccelek, tesó! Minden rendben ment. Pollux visszatért megszokott ideges rángatózásához, és ezzel a dolog el is volt intézve. Mikor azonban Castor köszönésféleképpen szeretettel magához ölelte testvérét, úgy húzódozott, mint egy agyonbabusgatott kisgyerek, aki már túl lenne az egészen, de mégsem ellenkezhet a kórházszagú nagynénivel. Pollux kiszabadította magát, és elfordult, de Castor visszarántotta, hogy a másik oldalról is megszorongassa egy kicsit. Pollux tudta, hogy ezen úgyis túl kell esnie, úgyhogy viszonozta az ölelést. A Lindstromöket annyira zavarba ejtette a jelenet családias atmoszférája, hogy nem néztek se a fivérekre, sem egymásra. Ilyen rituális köszöntésre az ő esetükben soha nem került sor. És soha nem is fog. Mikor Pollux végre végleg letudta a családi kötelmeket, elindult a gép felé. - Utálom, mikor tesónak hívsz - köpött ki. Castor elbűvölőnek találta testvére tartózkodását, és ismét elmosolyodott. Aztán visszament a Lindstrom fivérekhez. - Remek kézilányok vagytok, fiúk, kösz a gyermekőrzést - ezzel átnyújtott nekik egy-egy köteg százdollárost. Castor már értette kettejük titkos jelrendszerét, és megtanulta, hogy az ikrek nem szeretik, ha mindenben egy kalap alá veszik őket. Mindegyik megkapta külön-külön a saját részét, de ennyi év után még Pollux sem volt képes megmondani, hogy melyikük lehet Lars, és melyikük Lunt. - Szüksége van még ránk, főnök? - kérdezte Lars vagy Lunt. - Csak húzzátok meg magatokat néhány napig, más dolgotok nincs semmi. Ja, és majdnem elfelejtettem - tette hozzá egy sokat sejtető mosoly kíséretében -, kerüljétek el a belvárost. A szmog különösen sűrűnek ígérkezik úgy tizennyolcadika körül. Az ikrek szinte egyszerre bólintottak, aztán zsebre vágták a pénzt, és távoztak. Castor felkászálódott a gépre, és elfoglalta helyét a pilótafülkében. - Gyerünk, indulás! - sürgette a pilótát. A pilóta legszívesebben megkérte volna a klienst, hogy ugyan foglalja már el a helyét az utastérben, de mivel kisebb vagyont fizettek neki ezért a fuvarért, hát inkább befogta a száját. A turbinák felsivítottak, és ráálltak a kifutópályára. Castor hátrament, és beült az egyik tágas utasülésbe. Már épp kényelembe akarta magát helyezni, az utazáshoz bizonyos meszkállal teli poharak kíséretében, amikor vanília és gardénia illata csapta meg érzékeny szaglószervét. És érzékeny szaglószerve most azt mondta Castornak, hogy itt valaki igen finom ízléssel válogatott rendkívül drága parfümök közül. A légikísérő bokájára tévedt tekintete egyre feljebb siklott, egészen a világ valószínűleg legformásabb, és leghosszabb combjáig. Tekintete az ígéretes kezdeten felbátorodva így továbbsiklott, kíváncsian várva, hogy mindez hova vezet. Sejtette, hogy fenékhez, de a szorosan simuló miniszoknya alá alig bújtatott feszes popsi még túlzó elvárásait is felülmúlta. Tekintete most már mohón követelte a folytatást, és nem kellett csalódnia. A dekoltázs két kemény, telt és teljességgel eredeti mellet mutatott. Castor Troy a szilikonnak még a szagát is mérföldekről megérezte, ez óvta meg attól, hogy zselatinos zacskókon tapicskáljon, mikor eredendően csak szeretkezni akart egy kiadósat. Nem kérem szépen: Ez a két halom itt maga volt az élő bizonyítéka annak, hogy Isten nem egy férfi oldalbordájából teremtette Évát. A nő leült, és teletöltötte a férfi poharát meszkállal. Castor tapasztalatból értette a célzást, és azonnal ki is ürítette poharát. - Isten hozta a fedélzeten - köszöntötte Castort a stewardess. - Szolgálhatok még valamivel? - a nő szájából előbújó szavak olvatagon és bódítón vették körül a férfit. Castor megbűvölten nézett fel, és a nő szemeiben saját vágyainak tükörképét látta. Így megnyugodva szentelhette idejét a pillantását fogva tartó puha, érzéki ajkaknak. - Hát persze - vonta ölébe a gyönyörű nőt. - Szárnyalni csakis így lehet. - A stewardess csengőn felkacagott, és cseppet sem botránkozott meg azon, hogy a férfi tenyere tér és idő korlátait meghazudtolva simogatta egyszerre a combját, és a fenekét. Pollux figyelmét is felkeltette az incidens, és elégedetten konstatálta, hogy a mai éjszaka sem az unalom jegyében fog eltelni. Némi idő elteltével átballag majd a turbékoló párhoz. Miután levetkőzött, Castor egyenesen követelni fogja, hogy a hölgy halmozza el kegyeivel Caz testvérét is. - 8 -

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy az utaskísérőt zavarja Castor füstös, pálinkás lehelete, de továbbra sem mutatott ellenállást. Castor egyre szemtelenebb nyomulásával szemben. A nő épp a haját igazgatta, mikor a gép hirtelen megremegett. Castor felpattant a helyéről, és ezzel kis híján a földre döntötte a stewardesst, pedig a döntésmechanizmussal kapcsolatban korábban más tervei voltak. Castor Troy feltépte a pilótafülke ajtaját, és berontott. - Valami van a kifutópályán - motyogta a pilóta, és úgy nyújtogatta a nyakát, mintha a vaksötét éj meghatódhatna igyekezetén, és megoldaná helyette a helyzetet. Váratlanul, éppen velük szemben, felvillantak egy Humvee fényszórói. Castor gyanúja bizonyossággá vált, mikor a fényeket közeledni látta. - A francba! Itt van Archer! Castor egy szemvillanás alatt a pilóta halántékának szorította fegyverét. - Gyerünk, az istenit - üvöltötte, és közben olyan erővel nyomta a pisztoly csövét a pilóta fejének, hogy az majdnem elájult. Ekkor egy lövés fülsüketítő dörrenése csattant a pilótafülkében. Castor kezéből a földre hullt a fegyver, értetlenül bámult a sértetlen üvegre: a lövés a háta mögül jött. A mögötte álló utaskísérő meglepően agilisan, pontos pozícióban tartotta fegyverét egyenesen Castor fejére célozva. - FBI! Állítsa le a gépét! - Hülye kurva! motyogta csalódottan Castor, és küldött még rá egy kis kakaót. A lökhajtásos gép nekilendült, és a magas sarkú cipőt viselő Winters ügynök elvesztette egyénsúlyát. Még mielőtt felállhatott volna, Pollux rávetette magát, és fejét a padlóba verte. A nő álla nagyot csattant a burkolaton, Winters beleharapott a nyelvébe. Pollux mellé kúszott, és kicsavarta kezéből a fegyvert. A Humvee-ban Tito saját és Archer pisztolyát két kezében tartva célzott Castorra, miközben Archer teljes gázzal egyenesen a repülőgép orra felé irányította a járművet. Tito arca lassan elfehéredett, óvatosan társára nézett, s mikor meglátta a férfi szemében a fanatikus elszántságot, úgy elsápadt, hogy a Ku Klux Klán sem talált volna semmi kivetnivalót bőrszínében, és bátran felvette volna tagjai sorába. - Ha nem tűnt volna fel, tizenhat tonnányi alumíniummal készülsz dodzsemezni - próbálta Tito jobb belátásra téríteni Seant. Mindhiába. Miközben Tito a halálra készült, még az is eszébe jutott, hogy ő voltaképpen katolikus, így bocsánatért esedezett a katolikus Istenhez. Azt ugyan nem egészen tudta, hogy miért kéri könyörületét, de hát azt sem, hogy mi lesz a jutalma, ha elnyeri. Mindenesetre nem volt sok ideje az élet értelmén elmélkedni, már csak másodpercek választották el őket a frontális ütközéstől. Archer nem tudta igazán, hogy ellenfelétől milyen reakcióra számítson, de ami történt, az kétségtelenül Castor Troy torz agyának egyik jellemző megnyilvánulása volt. Castor a ruhájánál fogva fölrántotta a földön fekvő Winterst, aztán hátracsavarta a nő karját, a bal kezében tartott pisztolyt a homlokának szegezte, és nekinyomta az ügynök arcát a pilótafülke üvegének. Castor egy széles vigyort küldött Archer irányába. Archernek, mint életében már annyiszor, ismét hóhérral és áldozatával kellett szembenéznie. Zsarolták, és ő nem akart több halottat. Félrerántotta a kormányt, és beletaposott a fékbe, épp csak elkerülve ezzel a biztos ütközést. A hirtelen blokkolástól felvisított a Humvee motorja, az utasteret égett gumiszag borította el. A szövetségi erősítés ekkor érkezett a helyszínre. A kis sugárhajtású gép ismét felszálláshoz készülődött. Tito a lassan elülő porban sehol sem találta Archert. Tito most szemét a kifutópályára szegezte, és hitetlenkedve nézte, ahogy kinyíló ajtóban megjelenik Winters lobogó haja. A nő kétségbeesetten kapaszkodott a repülőgép burkolatába, hogy a mögötte álló Castor hátulról ne tudja kilökni a kifutó sebesen suhanó betonjára. Troy végül megunta a dulakodást, és a tehetetlen nő arcába lőtt. Rúgott rajta egyet, Winters körmei egy pillanatig mintha belevájtak volna fémbe, aztán az élettelen test kizuhant a gépből. Castor cinkosan Polluxra vigyorodott, aki most épp pisztolyát szegezte a pilóta homlokának. Hangosan felröhögtek, s ez a hang még az egyre gyorsuló személyszállító turbináit is túlharsogta. A pilóta megborzongott. Azon tűnődött, nem lenne-e jobb még most megállítani a gépet, hiszen valószínűleg úgyis végeznek vele, ha egyszer biztonságosan földet érnek. Castor leolvasta a férfi arcáról bizonytalanságát, és beleüvöltött a fülébe. - Emeld azt a gépet! - 9 -

A pilóta letörölte homlokáról a szemébe csöpögő izzadtságot, és hozzákezdett, hogy a levegőbe emelje a gép orrát. Castor már épp egy újabb röhögéssel akarta nyugtázni megmenekülésük tényét, mikor valahonnan éles, sikoltó fémes hang tört elő. Castor az ajtóhoz ugrott, és kihajolt. A férfi tágra nyílt szemekkel bámult a repülőgép tetején utazó helikopterre, és a benne ülő Sean Archerre, aki pokoli gyűlölettel meredt zsákmányára. Castor állta tekintetét. Felismerte, ha Archer már nem tudja féken tartani indulatait, nem is lehet ennyire veszélyes. És ehhez csak valami olyasmit kellett tennie, amihez még pisztolyra sem volt szükség - pusztán Archer képébe kellett vigyorognia. Pontosan azt a hatást váltotta ki, amit várt, Archer vonásait most már eltorzította a féktelen harag. Castor előrántotta fegyverét, és az ide-oda imbolygó gépről megpróbálta leszedni a helikoptert. Archer lebukott a golyók elől, melyek pókháló alakú repedéseket hagyva csapódtak be a helikopter üvegébe. Az egyik lövedék eltalálta Archer karját, a helikopter elemelkedett a repülő fölül. Castor elégedetten figyelte, hogy a rémült Archer egy pillanatra elveszíti uralmát a jobbrabalra bucskázó helikopter fölött. A személyszállító végre emelkedni kezdett. Castor Polluxra nézett, aki az éjszakai égboltot vizsgálta az ablakból. Menekülésük sikere nem volt kétséges. Hirtelen azonban a gép orra levágódott, Castor és Pollux előre zuhantak a pilótára. - A kurva életbe! - üvöltötte Castor. - A kibaszott kurva életbe... A többit elnyelte a betonon csikorgó kerekek őrült sikolya. - Jesszus atyaúristen! - motyogta maga elé Tito, és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy amit lát, az valóság. Archer, miután egyensúlyba hozta a gépet, szabályosan landolt, mégpedig a repülő farokrészén. Válaszul az akcióra, a repülő tovább gyorsított, a maximális terhelésre kapcsolt turbinák egyre magasabbra emelték a gép orrát. A helikopter azonban, akár egy rodeósztár, nem hagyta lerázni magát. Pollux megkönnyebbülten nevetett fel, mikor látta a felszállópálya végét. A pilóta tudta, hogy mit kell tennie, de hirtelen fagyos rémület lett úrrá rajta. Egy kétfedelű jelent meg az égbolt alján, leszállásra készülődve. A pilóta már csak a reflexeire hagyatkozhatott, s épp hogy elkerülték az ütközést. De valaminek, vagy a betonnak vagy a szembejövő gépnek nekikoccanhattak, mert az egyik tank megsérült. A pilóta idegesen pillantott Castorról Polluxra, miközben visszatette a gépet a kifutóra. - Mi a fenét csinálsz? - nyomta a pilóta fülébe a fegyverét Castor. - Azt akarja, hogy felrobbanjanak a tartályok!? Meg kell állnunk! - kiáltott vissza a pilóta, és keményen Castor szemébe nézett. Castor minden további kérdezősködés nélkül kivégezte az engedetlen személyzetet. A műszereket mindenütt agyvelődarabok, és vértócsák borították. Castor félrelökte a hullát, de nem látott semmit. Próbálta felemelni a gépet, de az nem reagált. Az irányíthatatlanná vált repülő egy földkotró mellett száguldott el, Castor már nem térhetett ki, így a gép szárnya beleakadt a munkagépbe, és levált a testről. Archer ezalatt megpróbálta kiszabadítani a helikoptert az időközben ámokfutóvá lett repülőgép farkáról. Felpörgette a motor fordulatszámát, de semmi nem történt - valamiben elakadhatott a megmaradt szárny felé eső oldalon egyensúlyozó helikopter. Ekkor egy váratlanul érkező széllökés keltette erős légellenállás lesodorta a farokról a gépet, amit Archer azonnal kiemelt veszélyes pozíciójából. Szemből ugyanis egy hangár közeledett, s nem hiányzott sok ahhoz, hogy az ügynök matricaként végezze az épület falán. Castornak és Polluxnak már nem volt ekkora szerencséje. A szárnyaszegett repülő becsapódott a hangárba, úgy gyűrve maga előtt az épület alumínium falát, mintha az csak alufóliából lett volna. A két testvér eleven töltet volt a lövedékként száguldó repülőben. Mikor a gép végre megállt, a sérült farok idétlenül meredt elő a hangáron szakított résből. Hirtelen nyugalom, megmagyarázhatatlan békesség szállta meg Sean Archert, miközben letette a helikoptert. Hasonlított ez a nyugalom ahhoz, amit a hosszútávfutó érez, mikor a célegyenesbe ér, és hátrafordulva látja, hogy üldözői messze leszakadtak tőle. Talán egy kicsit lassul a tempója, lehet hogy kiesik egy pillanatra a ritmusból, de már megengedheti magának, hogy megízlelje a győzelem örömét. Ahogy lekászálódott a helikopterről, sokkal inkább emlékeztetett egy morcos közlekedési rendőrre, mint a nap hősére. - 10 -

Tito, Wanda és Buzz, megelőzve Archert, négy másik emberrel együtt a sérült hangárfal irányába indultak. Csak Sean hallotta meg a géppisztolyzávárzat csattanását. - Feküdj! - vetette magát a földre, de a feje fölött már fel is hangzott a fegyverek kereplése. A visszhangzó hangár felerősítette a gellert kapott, mindenüvé becsapódó lövedékek zaját. Az egyik golyó súrolta Loomist, akinek leszakadt füle helyén véres seb nyílt. A fájdalomtól elgyengült ügynök földre rogyott. De nem mindenki úszta meg ennyivel. Castor beszüntette a tüzelést, hogy újratölthesse a tárat. Közben szemével a roncsok közé szorult Polluxot kereste. Öccse tenyerén hosszú, mély seb éktelenkedett, annak a kísérletének az eredményeképp, hogy Pollux megpróbálta kipréselni magát a mindenünnen kiálló fémlemezek közül. Most azon igyekezett, hogy háton araszolva, vízszintes helyzetben jusson át azon, ami a gépből maradt, de ráhúzta magát egy éles szögben kiálló fémszilánkba. Pollux felhagyott a reménytelen kísérletezéssel: végképp a csapda foglya volt. Archer a hangár felé rohant, vaktában tüzelve a repülőroncs irányába. Futtában a ruhájánál fogva berántotta Loomist egy villástargonca mögé, és ott megállt egy pillanatra, hogy felmérje a veszteségeket. Tompa émelygés fogta el, mikor három halott ügynököt kellett összeszámolnia. És még nem volt vége. Castor próbálta kimenteni kelepcébe szorult testvérét. Megkísérelte kifelé hajlítani a Polluxot szorosan körülölelő fémkarmokat, de mindhiába. Dühében ütni, rugdosni kezdte a roncsot, de segíteni ez nem segíthetett. - Menekülj el innen - szólalt meg a sötétben Pollux erőtlen hangja. - Miről beszélsz? - Menj... Nem hagyhatod, hogy mindkettőnket elkapjanak... - Polluxnak nehezére esett beszélni. A tüdeje valósággal égett a fájdalomtól. A szilánk valószínűleg átszúrta a bal tüdejét. Castor lehajtotta fejét, a szája remegett elkeseredésében. Soha nem lenne képes úgy élni, hogy az öccse nincs vele. Odahajolt Polluxhoz, hogy megcsókolja a homlokát. - Bárhova kerülj is, kihozlak - mondta Castor, és eligazította a testvére szemébe hulló tincseket. Pollux halványan bólintott. Archer csatlakozott a hangár elé érkező szövetségiekhez. Tito észrevette, hogy Sean jobb karja időnként fájdalmasan megrándul. - Most elkaptuk őket, Sean - köszöntötte Archert barátja. - Ugyan, mindig ezt mondod. - Archer újratöltötte fegyverét. - Zárjátok le a kijáratokat. Bemegyek. - Az ügynök belépett a hangárba, aminek ez a része szerelőcsarnokként funkcionált. Mindenütt repülőgép-alkatrészek, hidraulikus emelők, hatalmas turbinák álltak. Archer érezte a levegő vibrálásán, hogy Castor életben van, és kiszabadult az összetört gépből. Talán leszámolhat vele itt és most, de az is lehet, hogy tovább kell üldöznie. Castor a gép roncsaitól némán lopakodott a csarnok hátsó kijáratához. Kinyitotta az ajtót, és levetette magát a tizenöt láb mélységben lévő betonra. Éles fájdalom hasított a lábába, ahogy egyensúlyát vesztve talajt ért. Felállt, és egy halvány körvonal felé vonszolta magát. Jól számított, ez volt a hangár szélcsatornájának hátsó kivezető nyílása. Letette maga mellé a fegyvert, és nekiveselkedett a nehéz fémajtónak. Vagy őbenne maradt már kevés erő, vagy az ajtó volt beragadva, mindenesetre újra nekifeszült. - Hátrafordulni! - szólalt meg mögüle egy hang. Archer két óriás méretű ventillátor között állt. A szélcsatorna turbinái voltak. - Sean, kezdem kicsit unni, hogy más dolgod sincs, minthogy állandóan belerondíts a bulimba - fordult kényelmesen Castor Archerrel szembe. - És ezúttal mennyi folyik be a bulizásból? - Ugyan már! Most mit kötözködsz. Épp csak átugrottam az Államokba egy hétre... - Le vagy tartóztatva - kiáltotta közbe Archer, gondosan megnyomva minden hangsúlyt. - Bármilyen hihetetlen, jogod van hallgatni... - Jó, jó, jó; jó, jó... - mondta megadóan Castor, mintha csak épp most tört volna meg, és adná be a derekát, hogy vallomást tegyen. Castor, miközben beszélt, szélesen gesztikulált, de szemével időnként maga mellé pislantott a földre, és közben óvatosan pisztolya felé araszolt. Archert azért nem lehetett ilyen könnyen átverni. - 11 -

- Sean... - kezdte Castor. Végre megérezte lábával a fegyvert. - Sean, tudod, történni fog valami jövő héten szombaton. Az a helyzet, hogy nagyobb csapás lesz, mint bármi, amit az Isten kitalált a fáraók szórakoztatására. Castor igazat mondott, ezt Archer pontosan tudta. De míg végigfuttatta agyában a lehetőséget, és közelebb lépett Castorhoz, egy árnyalatnyival lazábban feszült ujja a ravaszon. - Majd mindent elmondasz szépen a cellád hűvösében. Castor indokolatlanul harsányan, röhögött fel, jelezve, hogy nem találta túlságosan viccesnek Archer fenyegetését. - Mit érsz azzal, ha lecsukatsz, Sean? Őrületbe fogod kergetni a feleségedet, és a lányodat. Gondolom, szépen fejlődik a kicsike. A halmok halmozódnak, a dombocskák domborulnak... Mi is volt a neve - Janie? Archer elsápadt, összeszorította fogát, és olyan keményen markolta a pisztolyt, hogy megfájdult bele a keze. - Még egy szó a családomról, és nem beszélsz többet. Castornak leesett az álla ámulatában. - Csak nem akarsz lelőni egy fegyvertelen embert, Sean!? Ez igazán nem vallana rád. Castor olyan ártatlan képet vágott, mintha egy háromszínnyomásos poszteren tündöklő, gombolyaggal játszó kiscica lett volna. Az ügynöknek akarata ellenére el kellett ismernie, hogy szorult némi vér ellenfele pucájába. Castornak ennyi elegendő is volt arra, hogy felkapja a földről a pisztolyt, célozzon, és tüzeljen. Archer visszahátrált a két turbina mögé, és fedezéket keresve belépett a szélcsatorna irányítókamrájába. Lepillantott a kijelzőkre, és döbbenten látta, hogy a rendszer üzemben van. Elfordította az egyik kapcsolót - de semmi. A többivel is ugyanígy járt. A kamrából csak egy kijárat volt, az, ahol bejött. Castor elégedetten vette tudomásul, hogy Archer csapdába esett. Maga elé tartott fegyverrel közeledett a vezérlőkamrához, aztán tüzelt. A golyó keresztülhatolt a kamra üvegén, és Archer közvetlen közelében kapott gellert. Az ügynök a visszacsapódó golyó elől hátravetette magát, és fenékkel az irányítóasztalra huppant. Mint egy varázsütésre, mindenütt fények gyúltak ki, a monitorok feléledtek, és valahol fenyegetően kigyulladt egy piros lámpa. Castor dobhártyája kis híján beszakadt a hatalmas turbinákból feldübörgő hangorkántól. Megpróbálta az iszonyú légnyomásban a földre vetni magát, de a légtornádó felkapta, mint egy rongylabdát, keresztülrepítetté a hangáron, és iszonyú lendülettel a fémfalhoz csapta. Troy eszmélet vesztve folyt le a falról. Archer kikapcsolta a turbinákat, és kilépett a fülkéből. Ekkor ért oda lélekszakadva Tito. - Mondd; hogy nem lépett meg! - hadarta lihegve. Archer nem nézett Titóra. Egyre csak Castor földön heverő, élettelen testét bámulta. Tito és Archer odamentek a falhoz. Nem mondták ki, de mind a ketten kicsit attól tartottak, hogy Castor egyszer csak sértetlenül felugrik, és sorozattüzet nyit rájuk. Gúnyos mosolya valahogy túlélte magát Castort is, és most valahol ott lebegett a merev üveges szemek fölött. Sean fölé hajolt, s egy pillanatra az az érzése támadt, hogy a kifejezéstelen szemek valahogy őt vizsgálják, de aztán egy vállrándítással elhessegette magától ezt az ostobaságot. A biztonság kedvéért azért nagyot rúgott a holttest oldalába, azonban nem volt reakció. Tito Archerre nézett, de semmilyen érzelemre nem tudott következtetni barátja vonásaiból. - Jól vagy? - kérdezte Tito. - Persze. Csak azt hiszem, hugyoznom kell. Maga akart maradni. Mikor végre rátalált a férfi WC-re, lekapcsolta a villanyt, és ráült az egyik WC műanyag tetejére. Tudta, hogy itt nem láthatja senki, és végre szabad utat engedhet érzelmeinek. Lassan szipogni kezdett, aztán az egyik könnycsepp után következett egy másik, majd egy harmadik... Ahogy letörölte arcáról a nedvességet halkan motyogva korholta magát: Jesszusom, Archer, mi történt veled. Épp most nyerted meg a megyei szépségversenyt, hogy így odáig vagy? Nem boldogságot érzett, csak megkönnyebbülést. A mentőkocsi megérkezett, mindenütt orvosok vették körül az áldozatokat. Legutoljára Castor Troy került sorra. Bár a teste nem hűlt ki, semmilyen életjelet nem mutatott. De mikor a mentőorvos sztetoszkópjának fémtükrét Castor szája elé helyezte, a felület halványan bepárásodott. - 12 -

Harmadik fejezet Pollux Troy hangszálainak lőttek. Egy álló órán keresztül üvöltött, amíg a tűzoltók lángvágóval kiszedték a roncsok közül. A segélycsapat legénysége nem bánt hímes tojásként a sebesülttel, különösen azután, hogy olyan állandó jelzőkkel illette őket, mint ami például az ''uzi szóra rímel. Amikor az egyik lángvágó véletlenül túl közel került Polluxhoz, és egy kicsit megpörkölte, Troy azt üvöltözte, hogy testvérével együtt kinyírja az egész bagázst, de előbb lángvágóval egy kicsit kiégetik a szemüket, hogy az így kapott bejáraton irrigálják azt a hülye agyukat is. Az egyik tűzoltó keresett valamit, amivel betömheti Pollux száját. Először Pollux zoknijára gondolt, de úgy érezte, hogy ez mégiscsak megalázó egy jó pár zoknira nézve, így egy olajos rongyot tömött a fogoly szájába. Mikor Pollux végre kiszabadult a roncsok fogságából, kiköpte a rongyot, de egyik megmentője barátságosan visszagyűrte a talpig bilincsbe vert Pollux ingzsebébe, mondván, hogy szüksége lehet még rá. Troy csak a fejét és a lábát tudta úgy-ahogy mozgatni. Berakták egy páncélozott rabszállító furgonba, és Pollux ezúttal engedelmesen viselkedett, remélve, hogy ott találja majd Castort. - Hol van? Mit csináltak vele? Látnom kell a testvéremet! - üvöltötte Pollux, de rázárták az ajtót, az induló motor zaja pedig végképp alig hallhatóvá tompította elkeseredett könyörgését. A Szövetségi Nyomozó Hivatal helyettes vezetője, Victor Lazarro egy római szenátor büszkeségével lépett ki Lincoln Continentaljából. Egyenesen Castor Troy lepedővel letakart testéhez ment, és megemelte a leplet. Már várták a hordágy köré sereglett fotósok. Most hogy a figyelem központjában állt, Lazarro kínosan vigyázott arra, hogy előnyösebb profilját fényképezzék. Túl sok idő múlt el azóta, mikor utoljára valami nagyobb halat vont ki a forgalomból. A magas, jókötésű férfi szemébe ugyan senki nem mondta, de egy ideje megindult a szóbeszéd, hogy már nem a régi. - Meglátjuk, ehhez majd mit a szólnak a washingtoni irodakukacok... - gondolta elégedetten. Lazarro határozottan átvágta magát az újságírók gyűrűjén, és biztosra véve, hogy úgyis követik, Sean Archerhez ballagott. - Remek munkát végeztél, Sean! Öregbítetted a Hivatal hírnevét! Sean szomorúan megrázta a fejét felettese szavaira. Kezével a lemészárolt ügynökök felé intett. - Igen, remek munka, Victor... Különös tekintettel az áldozatok számára. Winters, Pincus, Weincoff és Christianson voltak azok, akik öregítik a Hivatalt. A tetemek kiterítve várták, hogy elszállítsák őket. Sean még mindig őket nézte, és közben az özveggyé lett asszonyokra, az árván maradt gyerekekre gondolt. Lazarro azon nyomban megbánta, hogy eddig csak a saját sikerével volt elfoglalva. Az egyik fotós elég szemfüles volt ahhoz, hogy lekapja az élettelenül fekvő ügynököket. Lazarro vonásai megkeményedtek. Archer azonnal odalépett az újságíróhoz, kirántotta a Nikont a kezéből, kivette a filmet, majd visszadobta a kamerát. - Ez szigorúan titkos információ - mondta magyarázatképpen Lazarro. - Tilos a fényképezés! Mikor egy félóra múlva Lazarro visszatért a hangárból, Archer még mindig az áldozatok körül kószált, időnként odament hozzájuk, hogy utoljára még az arcukba nézhessen, megérinthesse őket. Aztán egyszer csak térdre rogyott. Lazarro odalépett hozzá, átkarolta a vállát, és felsegítette. Beültette a kocsijába, hogy elvigye az újságíróktól, el az áldozatoktól. - Jól vagy, Sean? Archer a kocsi padlóját bámulva bólintott. - Menj haza. Aludd ki magad, aztán mondj el mindent Eve-nek! Sean Lazarróra nézett, és látta rajta, hogy nem udvariasságból mondta, amit mondott. Gyomra hatalmasat kordúlt, és ez eszébe juttatta, hogy álló napja nem evett semmit. Sean házának teraszán ült üdítőt kortyolgatva. Az öreg faház most valahogy idegennek tűnt. Mikor is volt utoljára, hogy az ablakdeszkákat átfestette? Mikor tűnt el a tetőről az antenna? Még mindig megvan a fán az a madáretető? Archer nem tudta kiverni fejéből Castor fenyegetését. Mit érsz azzal, ha lecsukatsz, Sean? Az őrületbe fogod kergetni a feleségedet és a lányodat. A pszichiáter, akihez megromlott házasságuk miatt kellett néha eljárniuk, egy alkalommal azt mondta, hogy Archer azért üldözi olyan meg- - 13 -

szállottan Castort, mert ezzel tulajdonképpen a felesége és a gyereke elől menekül. Erre Sean felállt, megköszönte a hasznos segítséget, és távozott. Pedig most, ahogy ezt a furcsán idegen házat nézte, már nem is volt olyan biztos benne, hogy a pszichiáter szamárságokat beszélt... - Szia! - lépett a szobába Sean. Eve meglehetősen mogorva hangulatban ült a nappaliban. A máskor mindig fiatalos, csinos középkorú asszony sima homlokán mély árok jelent meg, érzékien vastag ajka pedig elhalványult. - Valami baj van? - kérdezte Sean az asszonyt. Eve a konyha irányába intett a fejével. Sean a nappaliból látta a reggelizőasztal alatt kalimpáló lábakat. Lánya, saját bevallása szerint, bakit hordott, de neki inkább úgy tűnt, hogy egy pár lánctalpas hadosztályt visel a lábán. Sejtette, hogy tinédzser lánya bizonyos intim testrészein tetováltatta magát, de még sohasem volt alkalma megcsodálni a sort alól kikandikáló bájos grafikát. Egy rózsakoszorú volt, ami egy húsos marihuánalevelet font körül. Eddig még nem is lett volna semmi baj, de hogy a lánya néhány karton Marlboro társaságában múlassa a konyhában az időt, nos, ez már kicsit sok volt. A tényállás részleteiről Eve sietett felvilágosítani a férfit. - Jamie hozott ugyan egy kettest történelemből, viszont áruházi lopásból jelest kapott. Mikor a rendőrség a helyszínre érkezett... ellopta a rendőrkocsit is. - Tessék!? Archer berobogott a konyhába, és így lehetősége nyílt megpillantani azt a jókora méretű dobozt, amelyből a kartonok származtak. - Újabban cigarettát lopunk? - Miközben be szélt, feltűnt neki, hogy lánya alsó ajka piros, a felső viszont fekete színben pompázik. - Tüdőrákos hajléktalanként szeretnél érettségi után elhelyezkedni? - Ahogy mondod, mintapapa. Ne is kérdezd, hogyan történt. - Elloptál egy járőrkocsit? - Nem loptam el, csak kölcsön vettem. A hülye rendőr benne hagyta a kulcsot az indítóban. Az egész suli szerint tökös dolog volt elkötni. Jamie töltött magának egy kávét. Majd keresztbefonta a karját, jelezve, hogy nincs több mondanivalója. Archer egyrészt utálta, ha lánya mintapapának szólítja, másrészt fogalma sem volt, mit tegyen. Segítségkérőn nézett Eve-re. Eve elfordult, hogy most már oldja meg, ahogy tudja. - Rendben - fújta ki a levegőt Sean. - Akkor mondd el pontosan, hogy mi történt. - Mintha valaha is elhitted volna, amit mondok! - kiabálta hisztérikusan Jamie, és kirohant a konyhából. Eve felállt, kinyitotta a bejárati ajtót a távozó Jamie előtt, majd becsukta utána. - Hát... Megpróbáltad, Sean. - Akármit mondok neki, semmi se jó. Ha cigarettát akar venni, akkor miért nem veszi meg pénzért? - Mert lopni akar. Szerepet játszik. - Választhatta volna a pandúr szerepét is. - Nem beszél arról, amit érez, hanem eljátssza nekünk. Dühös és frusztrált, és ezt így adja tudtunkra. - Ha ezt meg tudja ismételni naponta kétszer-háromszor kamerák előtt is, akkor nem lesz gond a jövőjével. Eve reménytelenül meredt Archerre. - Tudom, hogy sok a dolgod, de nem tudnál időt szakítani a pszichiáterre? - Azt hittem, te viszed el. - Ha nem akarjuk, hogy nevelőtiszthez küldjék, akkor mindkettőnknek el kell mennie vele. Neki ugyanis kettő szülője van: egy apja meg egy anyja. - Szerinted mindenért én vagyok a felelős? - Ha tudni akarod, igen. Eve felállt a pamlagról, kezébe vette az orvosi táskáját, és öltözködni kezdett. - Mennem kell, várnak a betegek - mondta, és puszit nyomott férje arcára. - Ha kikísérsz, összegzem neked néhány szóban a hét legfontosabb eseményeit. Archer mély lélegzetet vett, és belekezdett. - Eve, beszélnünk kell... - 14 -

Eve nem hallotta meg, mert már bele is kezdett a véget nem érő litániába. - Először a hűtő adta vissza lelkét a teremtőnek, utána Jamie iguánája. A temetés harmadikán volt, az exhumálás negyedikén. A tetemet ezután elszállíttattuk kitömetni, a kész műalkotást nyolcadikára ígérték. Ötödikén a szerelmünk napjáról maradtál le. A romantikus atmoszféra megteremtését szolgáló vacsora maradéka a működésképtelen hűtőben lapul. Jamie szerint már járni is tud. A szépség és a szörnyetegre szóló jegyedet Jamie-nek adtam, akinek valószínűleg elnyerte a tetszését a darab, azzal együtt, hogy figyelme jelentős részét annak szentelte, hogy kiböfögjön a páholyból. Édesanyád telefonált a születésnapja alkalmából, és... Archerbe élesen hasított minden szó. Valóban nem állna többől a kapcsolatuk, csak a sietős találkozások közt elkövetett hibáiból? Megragadta Eve karját, és magához húzta a nőt. Eve eléggé ismerte Seant ahhoz, hogy ne ijedjen meg, de most még a szíve is hangosabban kezdett dobogni. - Mi... Mi történt, Sean? Sean megpróbált szavakat formálni, de hirtelen kiszállt belőle minden erő - és hát olyan sok mindent kellett volna most elmondania. Esdeklőn Eve-re nézett, aki megértette ebből a pillantásból, hogy a hatalmas, sötét gomoly kezd eloszlani fejük fölül, hogy az a fiatal, életvidám fickó, akibe annak idején beleszeretett, most ebben a pillantásban megint itt van vele. - Róla van szó? - suttogta fojtott reménnyel hangjában. - Végül elkaptad? Akkor vége? Sean alig láthatóan bólintott. Mintha csak legördült volna egy hatalmas kő a melléről, és újra tudna járni. Szinte fizikailag is érezte, hogy évek óta először végre meg tudta osztani érzéseit azzal a nővel, aki ismerte minden fájdalmát, és aki így is képes volt szeretni őt. Mindezekbe az érzésekbe keserűen vegyült fiuk halálának emléke. Eve magához szorította a férjét. Sean egy pillanatra úgy érezte, a nő nagyobb nála, hogy karjaival ő védi mindkettőjüket. Remegés futott rajta végig, ahogy hozzáért felesége bőréhez. - Mindent rendbe hozok, Eve, ígérem! Keresek majd valami nyugalmas irodai állást, és elvisszük Jamie-t ahhoz a pszichiáterhez. Együtt. A nyakára hulló könnycseppek is azt mondták Eve-nek, hogy férje a szívéből beszél. Már rég nem merte hinni, hogy egyszer ez is megtörténhet. Sean Archer aludni szeretett volna, de képtelen volt rá. A zuhanyzóban állva meg kellett állapítania, hogy a mellkasán lévő néhány szőrszál közül is deresedik már egy-kettő. Előbb-utóbb több lesz a fején is az ősz hajszál, mint a fekete. Akkor már írhatja is a végrendeletét. Lehet, hogy kér egy kis hajfestéket Eve-től, azzal majd a mellszőrzetét is befestheti. Elképzelte, hogy milyen lenne mahagóni színűen. Aztán arra gondolt, hogy Castor Troy nélkül tényleg színesebb egy kissé a világ. A gardróbot kinyitva meglepetten tapasztalta, hogy mindene ki van mosva, sehol egy gyűrődés, sehol egy szennyes zokni. Ezt meg hogy csinálta Eve? Végül is ugyanolyan elfoglalt, mint ő, Lehet, hogy tényleg nem ismeri a feleségét? Vagy csak most kezdte újra felfedezni az asszonyt a maga számára? A hideg víz felfrissítette, a táskák is eltűntek a szeme alól. Egy-két hét rendszeres edzés, és jobb formában lesz, mint valaha. Mikor elhaladt a lánya szobája mellett, gondolta benéz hozzá. Az ágyon mindenfelé szétszórtan hevertek Jamie ruhái. Általában feketék voltak, és legalább a zseb dzsörzéből készült, hogy a hetvenes évek divatjának hatása semmiképp sem maradhasson észrevétlen a kollekción. A ruhákon szanaszét hevertek a sminkkészletek, volt például egy, ami negyven különböző árnyalatú szemhéjfestéket tartalmazott. A tucatjával megborított fekete rúzs és körömlakk meg a metálsárga szemceruza már nem okozott meglepetést. A kitömött állatokat Jamie megtartotta, de ujjnyi vastagon állt rajtuk a por. A porfogóknak nem is olyan rég még különálló személyiségük volt. A kis Jamie karjában a bugris borz mindig énekelt és táncot járt, mókás mókus meg állandóan mogyorót követelt magának, de azért Jamie-t is megkínálta a zsákmányból. Ha az új kedvenc a kitömött iguána lesz, Archer találgatni sem merte a játék jövőbeni személyiségét. Megesküdött, hogy ha Iggy Pop lesz a neve, elköltözik otthonról. Sean lepakolt néhány dolgot a paplanról, hogy az ágy szélén alvó lányát betakarja, aztán csendesen kiment. - 15 -

Mikor becsukta maga mögött az ajtót, Jamie lerúgta a takarót, és a konyhába rohant. Dühösen rágyújtott egy Marlboróra, igyekezett nem köhögni, és azzal bíztatta magát, hogy a cigi jólesik neki. Mikor másnap reggel Archer kocsijával beállt a FBI hivatalának parkolójába, eszébe jutott, hogy mindig úgy képzelte, ha egyszer eljön ez a nap, akkor ünnepelni fognak. De most csak ürességet érzett magában: nem volt mit ünnepelni társaik elvesztésén. Mire az ellenőrzőponthoz ért, már meglehetősen depresszív hangulatban volt. A pultnál Eddie várt az ujjlenyomat azonosításra. Ha rátört a mélabú, Archer mindig azzal terelte el figyelmét szomorúságának okáról, hogy megpróbálta elképzelni, milyen agyafúrt trükköt találhatott ki Eddie, hogy nem csúszik le a nadrágja. Az idősödő őr kissé puha testén sehogy sem állt az egyenruha. A nadrág valahol a combközépnél kicsit feljebb állomásozott, ami a fizikai törvények pimasz megtagadásának számított. Eddie nem hordhatott az uniformishoz nadrágtartót, a zakója pedig a hasa közepénél váratlanul véget ért, úgyhogy ahhoz biztosan nem erősíthette. Archer legvalószínűbb, és egyben kedvenc variációja az volt, hogy Eddie gombot varrt elképesztően hosszú nyakkendőjének végére, és azzal tartja meg a gatyát. Egyszer talán megkéri Eddie-t, mutassa meg a nyakkendője, de eddig még mindig elrettentette a gondolat, hogy mit csinál majd, ha tényleg lesz rajta egy gomb. - Az ujjlenyomatát, Mr. Archer! A férfi a szkenner üveglapjára nyomta hüvelykujját, mire a monitoron a piros szín zöldre váltott. Ahogy Archer felfelé ballagott a lépcsőkön, több elismerő gratulációt és cinkos összekacsintást kellett kiállnia. Felérve már kint a folyosón várták az emberei. Tito kezdte a tapsolást, mindenki mosolygott, de aztán, mikor látták rajta, hogy most nincs ehhez hangulata, békén hagyták. - Köszönöm az elismerést, ami nyilván elsősorban a csapatnak szól. És most, ha nem veszik zokon, folytassuk a munkát. - Ezzel Archer bement az irodájába, de nyitva hagyta maga mögött az ajtót. Buzz csalódottan nézett főnöke után, Wanda ennél határozottabban reagálta le az eseményeket. - Kihányja szerinted valaha azt a karót, amit lenyelt? - Milyen karóról beszélsz? - kérdezte Buzz. - Nekem azt mondták, hogy az telefonpózna volt. A nyitott ajtón keresztül Archer hallotta a beszélgetést. Elszomorította, hogy társai fel sem fogják, hány meg hány ember életébe került, hogy Castor Troyt kivonják a forgalomból. Az Archer irodájába tartó Kimberly Brewster viselte azt a terhet, hogy a hivatal szürke hétköznapjaiba egy kis életet vigyen. Mindennap valami más ruhával lepte meg ellenkező nemű munkatársait, s ha nem is mindegyik tudott volna este visszaemlékezni rá, hogy mit viselt aznap Kim, azt mindegyikük mikroszkopikus aprólékossággal és rendkívül plasztikusan el tudta volna mesélni, hogy mi volt a ruha alatt. Ha Kimberly csak egyszerűen állt a folyosón, már az is a közerkölcsök elleni súlyos kihágásnak számított, ráadásul mozdulatlanul ülve is tudott szambázni. A nő egyik kezében a főnökének szóló üzenetekkel, a másikban egy hatalmas üveg Perrier Jouet pezsgővel lépett Archer irodájába. - Táviratokat hoztam, Mr. Archer. Általában gratulációk. Ezt - emelte fel az üveget - a CIA küldte. Mi legyen a sorsa? Kimberly azt remélte, hogy főnöke legalább annyit felajánl, hogy a nap végén ünnepeljék meg a győzelmet. Archer megnézte a címkét, látta, hogy egy drága márka, és visszatért a monitorhoz. - Küldje vissza, Mrs. Brewster, és mondja meg, hogy azt üzenem, ne pocsékolják az adófizetők pénzét. Az én pénzemet, a maga pénzét... Van valami más? A nő legszívesebben azt válaszolta volna, hogy ugyan mártsa már vazelinbe az üveg nyakát, aztán tuszkolja fel abba a feszes seggébe, de inkább csak annyit mondott: - Nincs, uram. Kimberly kifele menet összefutott Wandával. Tanácstalanul néztek össze. - Négy év után még mindig Mrs. Brewsternek hív... Archer nem volt fából, és igenis figyelemre méltatta Kimberly vonalait, de csak azután, hogy a nő már nem láthatta fürkésző tekintetét. Kimberly viszont azon tűnődött, hogy Mr. Archer felesége vajon a feleségeknek abba a kis számú, és rendkívül szerencsés hányadába tartozik-e, akik - 16 -

férjének tudata leszűkül az otthon fellehető örömökre, vagy egyszerűen csak volt olyan peches, hogy hozzáment egy aszexuális munkaalkoholistához. A második lehetőség valahogy valószínűbbnek tűnt. Főnöke a monitoron újra végigtekintett Castor Troy dokumentumán. Archer előtt egymást követve tűntek fel az ismeretlen arcok, akik mindannyian Castor áldozataként vesztették életüket. Az első egy kelet-európai kormányfő volt, a második egy venezuelai olajmágnás, gyerekeivel és a feleségével együtt. De a listán szerepelt egy bordélyház kerítőnője is, aki túlságosan nagy babérokra tört a szakmájában. Ezután a szőke hölgyek egész sorozata következett. Őket Castor egy arab olajsejk háremje számára szállította. Ehhez a szálhoz egy holland túlélő, Cynthia van Dúzer vezette el őket. A lánynak az volt a bűne, s egyben a szerencséje is, hogy festett szőke volt. Mikor a sejk rájött, hogy időnként egy-egy üveg kemikáliára is szükség lenne ahhoz, hogy az egyébként tetszetős áru megtartsa állagát, egy Mercedesből kidobatta a lányt a sivatag közepén. A szomjhalál elől Cynthiát beduin pásztorok mentették meg, akik átadták a közelben, a sivatagban gázlelőhelyek után kutató német geológus csoportnak. Cynthia végül visszakerült Amerikába, ahol is Archert bízták meg az ügy felgöngyölítésével. A lány sokat beszélt egy Jeremy LaGarde nevű férfiről. LaGarde jó kiállású, vonzó, sármos férfi volt, aki szenvedélyének tekintette a nőkkel való foglalatoskodást. Cynthia állítása szerint remek szerető volt, de hosszadalmas szeretkezéseik közben a sötét démon is megmutatkozott a férfiban, aki néha többet kívánt pusztán árnyalatnyi szadizmusnál. LaGarde-nak igen jómódú és befolyásos barátai voltak, akiknek láthatóan egyetlen életcéljuk az volt, hogy luxusszállodákban rendezett pazar partikat adjanak vendégeik számára. A férfi jóban volt Cynthia modellügynökségének vezetőjével is, és a lány vissza tudott emlékezni néhány filmproducerre meg egy híresen makulátlan előéletű kokaindílerre is. Archernek nem volt nehéz rájönnie, hogy LaGarde és Castor Troy egy és ugyanazon személy. Seant mindig is lenyűgözték Castor grandiózus vállalkozásai. Úgy tűnt, hogy a Troy fivérek azt tűzték ki célul, hogy megdöntik a világ leghíresebb bűntetteinek rekordjait, mégpedig minden kategóriában. Archer fiatal ügynökként azzal tüntette ki magát, hogy elvágta ennek a szexuális rabszolgakereskedelemnek az útját, és olyan bizonyítékokat tudott a bíróság elé tárni, ami menekülésre kényszerítette Castor Troyt. Troynak tömérdek ingatlana és befektetése volt mindenféle álnevek alatt, s ezeket leleplezve már vád alá lehetett helyezni adócsalás, drogkereskedelem és egy sor más bűntény elkövetésének gyanújával. Ebben az időben vált kollégái körében általános véleménynyé, hogy Archer még hasonlít is valamelyest Castorra. Ez indította el Seant azon az úton, melynek végén szinte együtt gondolkozott, együtt lélegzett ellenségével, ismerte a múltját és megérezte a jövőjét. Castor Troynak hasonlóképp monomániájává vált az ügynök, de sokkal inkább a kivégzése lebegett szemei előtt, mint az információszerzés. Archer most a dokumentumon szereplő utolsó áldozatot nézte, egy FBI-ügynök ötéves kisfiának képét. Fia halála után Sean nem nevezte volna magát vallásos lelkületű embernek, a halálon túli életben sem hitt, abban meg aztán végképp nem bízott, hogy a lélek idővel újra visszatér erre a világra. De amint a dokumentum aljára odaírta, hogy Az ügy lezárva, titokban abban reménykedett, hogy fia valahol meghallja szavait. - Elkaptam, Mikey. Megbosszultalak - suttogta a képnek. Sean megnyomta gépén az Enter gombot, és a kép eltűnt a monitorról. A férfi ugyanazt a fekete ürességet érezte belül, mint amit most a képernyőn látott. Kényszerítette magát, hogy elszakítsa tekintetét a tátongó űrtől, és körbenézett szobája falain. Az irodát Tito házvezetőnője segített berendezni és dekorálni, de munkája eredményét ellepték a mindenüvé odaragasztott cikkek, fényképek, térképek - Castor Troy totemei. Archer életében most először volt képes egy befejezett történet relikviáiként tekinteni ezekre a tárgyakra. Saját rögeszméjének óriás szemétkupaca tetején ült. Újra felfedezni az életét - talán nehezebb, mint ahogy hitte. Műanyag-zsákokba kezdte dobálni a feleslegessé vált papírokat. Talán magának is kéne szereznie egy nagyobb nejlonzsákot, aztán a sötétben kuksolva várhatná, hogy a takarítószemélyzet holnap hajnalban elszállíttassa. Archeren pánik vett erőt, mert fogalma sem volt, hogy tölthetné ki az életében keletkezett űrt. - 17 -

- Dolgozzál! - mondta magának. - Temesd magad a munkába, akkor a benne lévő üresség majd megint nem fog látszani. - Egy fényképekkel teli kartondobozt véletlenül lesodort az asztaláról. A képek úgy hullottak alá, akár ősszel a falevelek. Tito megállt egy pillanatra az ajtóban, ahogy meglátta a fényképeket szedegető barátját. - Sean? A váratlan szólításra Archer hirtelen megpördült. - Van valami híred, Tito? kérdezte. - A jó hír az, hogy Loomis fel fog gyógyulni. Szükség lesz sebészeti beavatkozásra, de azt mondják, hogy kap majd egy új fület. - Már ezt is meg lehet csinálni? Na és mi a rossz hír? - Brodie és Miller a Különleges Akciócsoporttól keres téged. - Semmi időm azokra az álcabajnokokra - folytatta a takarítást Archer. - Pedig muszáj lesz időt szakítania ránk - szólalt meg ekkor egy valószínűtlenül mély hang. Archer hátrafordult, és a teljes háromszáz font élősúllyal rendelkező Ned Brodie-t látta becammogni az ajtaján. Nyomába a fiúsan karcsú, rövidre nyírt hajú Hollis Miller lépett az irodába. Egy discet tartott maga elé, és rögtön a tárgyra tért: - Ezt a gép roncsai között találtuk, Pollux Troy holmijai között. Ha megengedik... Archer intett, hogy foglaljon helyet a komputer előtti székben. A képernyőn hamarosan megjelent egy meglehetősen impozáns tervezésű bomba rajza, a következő oldalon pedig egymás után sorjázva a műszaki dokumentáció tetemes adathalmaza. Archer óvatosan körülnézett, hogy más is majd megsüketül, vagy csak ő nem hall semmit saját szívdobogásától. - Porcelánburkolat, a hőfénykép sem mutatja ki, úgyhogy sosem találjuk meg... Archer a képernyőt nézte, és maga elé motyogva szólalt meg: - Nagyobb csapás lesz, mint bármi, amit az Isten kitalált a fáraók szórakoztatására. - Micsoda? - kérdezte Hollis. - Ezt mondta nekem Castor, mielőtt meghalt. Nem hazudott. Miközben Archer elbeszélte a történteket, Tito végig azon töprengett, hogy vajon csak a monitor fényei teszik-e, vagy barátja tényleg elzöldült. Miután az akciócsoport vezetői elhagyták az irodáját, Archer döbbenten vette magán észre, hogy az eddig benne tátongó üresség egy pillanat alatt semmivé lett. A hatalmas kő ismét ránehezedett, bár nem tudta eltagadni maga elől, hogy ebben a teherben van valami megnyugtató is. Megint eltöltötte az a képzeletbeli érzés, hogy ismét önmaga. Negyedik fejezet Az egyik kihallgatótiszt legszívesebben dezodorral fújta volna be az egész börtönt. Pollux Troy úgy bűzlött, mintha mindennapjait egy cefréshordó és egy dögkút között osztaná meg. A fegyencet egy hazugságvizsgáló gépre tették, mely nem csak a szívritmusát, vérnyomását és a légzését figyelte, de a bőrén észlelt elektromos konduktivitás változásait is. Ragyogó masina volt, csak éppen Pollux légzése már akkor a hiperventilláció szintjén volt, mikor behozták a szobába. A kihallgatótiszt egyáltalán nem tévedett, mikor arra tippelt, hogy a fegyenc alapos diétával készült a kihallgatásra. Pollux, amióta behozták, zsírszalonnán és nyers répán élt. A desszertet valószínűleg a fém étkészlet, vagy a rács nyalogatása jelenthette, ami óriásira növelte anyagcsere-háztartásában a vastartalmat. Ez az elképesztő diéta gyökerestül összekuszálta vérének és bőrének kémiai állandóit. Archer és Lazarro több más FBI-ügynök társaságában a Sean irodájába telepített monitoron figyelték Pollux kihallgatását. A meglepő az volt, hogy Troy ideges kapkodása, rángatózó szemei tanúsága szerint, a fegyenc az összeomlás határán volt. A hozzákapcsolt gép adatai alapján azonban épphogy el nem bóbiskolt az unalomtól. - Mondja el még egyszer, hogy mit tud a bombáról - mondta Thomas Torquemada Fuschs, a makacsul hallgató bűnözők veterán logopédusa. - Most mondtam el hetedszer - nyögött reménytelenül Pollux izgága hangján. - Azt csak keresztrejtvény helyett találtam ki. Szellemi agytorna volt, néha elunom magam, de soha nem építettem meg egyetlen rohadt bombát sem. - 18 -

Archer és Lazarro a számítógép monitorjára néztek, de ismét változatlanul egyenletes volt minden érték. Archer keményen Lazarro szemébe nézett, és csak annyit mondott: - Hazudik. - Sean, ezt a gépet nem lehet átvágni. Az biológiai csoda lenne. - Manipulálja a gépet, nem átveri. Pollux Troy zseniális szociopata. Ne kérdezd hogyan, de még azelőtt legyőzte a gépet, mielőtt rákötötték volna. Megépítették a bombát, és tizennyolcadikán fel fog robbanni. - Honnan veszed? - Tudom, és kész. Lazarro szomorúan megrázta a fejét. - Bízom az ösztöneidben, Sean. Mindig is bíztam bennük. De nem tehetünk semmit bizonyítékok nélkül. Archer végighordozta tekintetét a szobájában egybegyűlteken. Minden jelenlévő arcáról ugyanazt olvashatta le: bizonyítékok nélkül nem tehetünk semmit. Legszívesebben egyénként megragadta volna valamennyiüket, és úgy ordította volna az arcukba, hogy neki van igaza, és emberéletek ezreibe fog kerülni, hogy nem hisznek neki. Eszébe jutott, hogyan tanították Eve-et a szülés előtt a fájások enyhítésére. Mélyeket lélegezni, lassan beszívni, majd kifújni a levegőt... Be... ki... Nem tudta eldönteni, hogy hisztérikus dühe csillapodott-e, de annyit mindenesetre elért, hogy a kollégák elhagyják az irodáját. A Hivatal előtti emlékműnél munkások serénykedtek. Archer pontosan tudta, hogy az a dolguk, hogy négy újabb csillagot helyezzenek a meglévő számtalan mellé. Ezek a szolgálatteljesítés közben meggyilkolt ügynökre emlékeztették az élőket. Pincus, Chritianson, Winters és Weincoff. Talán nemsokára még több munkát fog adni a kőfaragóknak Castor bombája. Vajon a tűzszerészek vesztik előbb életüket, vagy tízezren Los Angeles lakosai közül? Mit tehetne, hogy ezt megakadályozza? A gondolataiba merült, Archer észre sem vette, hogy két alak közeledik felé. Brodie és Miller voltak. - Kér egy kávét, Sean? - kérdezte Miller. - Köszönöm, nem. - Esetleg bekaphatnánk együtt valamit, mit szól hozzá? Archer, aki ismét az aggasztó helyzet megoldásán törte a fejét, nem válaszolt. - Mondott magának bármit is Castor a bomba helyét illetően? - Van valaki, aki tudja: Castor öccse, Pollux. Ő viszont hallgat, mint a sír, amíg a bomba fel nem robban. Brodie egy vállrándítással felelt. - Végül is berakhatnánk a cellájába egy ügynökünket, hogy kiszedje belőle, hova rejtették a bombát. - Hova szállították Pollux Troyt? - Erewhonba - felelte Brodie. - Hál' Istennek elegendő bizonyíték áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy mindkét fivért többszörös életfogytiglanra ítéljék. Erewhon börtöne egy szuperbiztonságos és szupertitkos létesítmény volt, ahová Amerika legveszélyesebb bűnözőit zárták. A szökés lehetetlen volt, még azt is alig néhány ember tudta, hogy egyáltalán hol található. Archer hallott valamit arról rebesgetni, hogy vagy Colorado távoli hegységeiben vagy Kalifornia valamelyik sivatagában építették meg. - Nincs sok értelme - mondta Archer. - Pollux Troyjal kellene illusztrálni a paranoiáról szóló összes kézikönyvet. Az egyetlen ember, akivel hajlandó volna a bombáról csevegni, a testvére, Castor. A halottak pedig nem beszélnek. Brodie és Miller sokatmondóan egymásra néztek. Vegyült némi bűntudat is abba, ahogy most szinte egyszerre Archer felé fordultak. - Sean, talán éppen ebben rejlik a megoldás - szólalt meg végül Miller. Archer nem sok jót vélt kihallani a nő hangjából, de nagyon-nagyon érdekelte a dolog. - Megoldhatónak látjuk, hogy Castor Troyként lépjen Erewhon börtönének falai közé - szólt Brodie, miközben Millerrel együtt a Hivatal Tartarusnak elnevezett, mélyen a föld alá épített léte- - 19 -

sítményei felé tartottak a gyorsliften. Archer füle pattant egyet, ahogy a föld felszíne alá érve nőni kezdett a nyomás. Megkérte Brodie-t, hogy legyen olyan szíves, és ismételje meg, amit mondott, de Miller leintette. - Jól értette. Sean kényelmetlenül fészkelődött öltönyében. A földalatti folyosókra pumpált oxigén mesterséges szagánál csak a hideg neonfények zavarták jobban. - Miért nem küldik be az álommanót? Lehet, hogy Pollux alvás közben beszél néha. Miller válasz helyett kényelmesen rágyújtott egy cigarettára. Brodie és Miller egy kórterembe vezették Seant. A szoba közepén, egy sápadt, ernyedt test feküdt, körülbelül olyan életvidáman, mint egy lapos macska. Valamennyi testnyílásából csövek álltak ki, az egyik épp ebben a pillanatban továbbított néhány deci vizeletet egy gondosan lezárt tartályba. Archer bátortalanul közeledett a testhez. Tudat alatt már rég tisztában volt vele, hogy ki az. De a szemével akarta látni. Bár a csövek elfedték a férfi arcát, a tetoválásokat nem lehetett eltéveszteni. - Miért tartják életben? - kérdezte Archer. - Ameddig lélegzik, veszélyes lehet. - Nyugalom, Sean. Körülbelül annyira veszélyes, mint egy karalábé. Már csak vegetál - felelte Miller, és elnyomta a csikket Castor combján. A láb még csak meg sem remegett. Archer rajtakapta magát, hogy Castor testét méregeti, és meglepte kettejük testfelépítésének hasonlósága. A különbség egyedül Archer pocakjában rejlett, amit azóta szerzett be, mióta már nem tudott hazajárni ebédelni, és beérte az állandó hamburgerezéssel is. A legnagyobb különbséget mégis testszőrzetük jelentette. Archer mellkasa majdnem sima volt, míg Castorét szinte teljesen beborította az erős, fekete szőrzet. - Képesek vagyunk rá, hogy tökéletes álcát biztosítsunk a maga számára, Sean. Szó szerint álarcként viselheti Castor Troy valódi arcát. - Maguknak elment a józan eszük... - nyögte ki Archer. - A barátai korántsem őrültek, Mr. Archer. Pusztán csak a tényeket tárták ön elé - szólalt meg egy görkorcsolyán érkező középkorú férfi. Miközben beszélt, Montain Dew-t kortyolgatott egy hatalmas papírpohárból, a nyakára csúsztatott walkman-fejhallgatóból pedig valami Abba-szám szólt. Hosszú, lófarokba fogott ősz haja kis híján beterítette pólójának hátsó felét, melyen a gurulni jó -felirat ékeskedett. Köszönésre nyújtott kezén egy mikiegeres kvarcóra volt. A rajzfilmfigura szemei ide-oda jártak, mintha csak azt figyelné, kinek van bármi kifogása az ízlésrombolás eme csimborasszója láttán. - Malcolm Walsh vagyok. Én irányítom a Különleges Akciócsoport Fiziológiai Álcakísérleteit. - Tisztában vagyok azzal, hogy kicsoda ön - válaszolta Archer faarccal. - De azt nem tudja, hogy mire képes - figyelmeztette Miller. - A test fizikai méreteinek sebészeti úton történő megváltoztatásától, a bőrátültetésen keresztül... - Álcázni tud egy lebukott ügynököt, új arcvonásokat adhat egy koronatanúnak - tért át a szakmai részről a felhasználhatóságra Brodie. - Még a hangszín és a kézírás megváltoztatására is képes. - Több besúgónk tűnt már itt el, mint az East-Riverben - tette hozzá vigyorogva Miller. - Kérem, a végén még zavarba hoznak - szólalt meg most Walsh. - Mutassuk inkább meg vendégünknek, hogy mindez hogyan is történik. Walsh előregurult. Archer követte a nagy akváriumhoz, amiben fehér patkányok voltak. Mindegyik hátán furcsa púpok éktelenkedtek. Ha az ember közelebbről is megvizsgálta ezeket a kinövéseket, észrevehette, hogy emberi fül és orr alakot formáznak. Az egyik patkány hátán nem volt más, csak egy friss heg. - Ez a helyes kis jószág itt Pee Wee. A mai műtétünkhöz volt segítségünkre. Talán felismeri a paciensünket, Sean. Walsh a műtő melletti megfigyelőszobához vezette Archerékat. Az asztalon Loomis, az újonc feküdt csukott szemmel, tágra nyitott szájjal. A sebész épp a Castor lövése nyomán leszakadt fül után maradt sebet tisztította meg. A sebész mellett egy technikus figyelte, ahogy egy különös gép tűi körbe-körbe forogva alakítanak egy majd tenyér nagyságú friss emberi szövetréteget. - 20 -