2004-2006. Nyugat-Dunántúl. Megvalósult, sikeres projektek az Európai Unió támogatásával. Nagykapornak



Hasonló dokumentumok
A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében. Pásztohy András Miniszteri Biztos. Budapest, április 14.

halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárásokról

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár

Az EMVA LEADER Program Magyarországi LEADER Központ

A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában

A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/2011. (III.18.) közleménye

A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedései Irányító Hatóságának 14/2012 (III/22.) közleménye

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u Tel.:

A KAP II. Pillére -Vidékfejlesztés

"A BAKONYÉRT" Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület "Duna-Pilis-Gerecse" Vidékfejlesztési Egyesület Ft 1.

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 98/2011 (VII/28) közleménye

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Pályázati lehetőségek as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Halászati Operatív Program Magyarországon

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu

Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségében

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

11636 MAGYAR KÖZLÖNY évi 50. szám

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

Bábolna december 10.

Bábolna, 2013.December 10.

EU agrárpolitika és vidékfejlesztés

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u Tel.:

HVK fejlesztési forrás. Összes HVK forrás. 8Palóc A Bakonyért Helyi Közösség

Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén

Szerkezeti változás a évben

Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. Gazdaságfejlesztési LEADER pályázati felhívások

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai

2. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület Jó Palóc Közhasznú Egyesület

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása

Regionális politika 10. elıadás

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület 4100 Berettyóújfalu, Kossuth utca 25. Tájékoztató

Zala Termálvölgye Egyesület

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP /A

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5.

LEADER HACS-ok illetékességi területei

Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 15. szám július 15.

Az új Vidékfejlesztési Program Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen Ft támogatási igényt tartalmazott.

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum:

Pázmánd Községi Önk.

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban november 26. ÁROP Záró konferencia

Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv

Fiatal gazdák ösztönzése

AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI

Tanyafejlesztési Program

A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 1. szám április 24.


7285 Törökkoppány, Kossuth L. u Tel.:

Új kihívások az uniós források felhasználásában

HÍRLEVÉL. valamint a. A két jogcímhez az alábbi formanyomtatványokon lehet támogatási kérelmet benyújtani:

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító:

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a évi LEADER pályázatok benyújtásáról

VÖLGY VIDÉK KÖZÖSSÉG. Szendrői Júlia Vál, december 11.

2013. évi Stratégia felülvizsgálat

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS

támogatási lehetőségei

Magyarország- Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program Az eddigi eredmények

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens

Vidékfejlesztési Program

Postázási cím és név:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 22. szám október 21.

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források

Átírás:

2004-2006 Nagykapornak Megvalósult, sikeres projektek az Európai Unió támogatásával Nyugat-Dunántúl

Miniszteri köszöntő A 2004-2006-os időszak a magyar mezőgazdaság szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt. Egyrészt az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően a hazai termelőknek szembesülniük kellett a kiélezett piaci verseny minden előnyével és hátrányával, másrészt meg kellett ismerkedniük egy új típusú támogatási rendszerrel, amely a SAPARD előcsatlakozási program gyakorlatát és tapasztalatait, valamint a hazai agrártámogatási rendszer elemeit ötvözte. Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) elsősorban a mezőgazdasághoz, az élelmiszer-feldolgozáshoz és a vidéki térségek mezőgazdaságához kapcsolódó fejlesztésekre irányult, és lehetőséget adott több mint 105 Mrd Ft felhasználására. Az AVOP meghatározó szerepet töltött be a mezőgazdasági termelés feltételeinek egyenlőtlenségéből adódó területi különbségek kiigazításában, csökkentésében, a vidék szociális problémáinak megoldásában, az ökológiai, a természeti értékek fenntartásában, megőrzésében, a környezet védelmében. Mindez három fő fejlesztési területen (prioritásban) valósult meg: a versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban, az élelmiszer-feldolgozás modernizálása és a vidéki térségek fejlesztése. Külön meg kell említeni a LEADER+ Programot, amely egy olyan helyi kezdeményezésű, területi alapú, integrált vidékfejlesztési program, amelynek keretében helyi vidékfejlesztési tervek alapján, helyi pályáztatás formájában, a helyi közösség döntésével próbálják megoldani térségük problémáit. Mindez új kihívásokat és feladatokat is hozott a magyar vidéki lakosság számára, hiszen saját kezükbe adta az ott élőknek mind a kezdeményezés, mind a vidékfejlesztési projektek lebonyolításának lehetőségét. Az AVOP által biztosított pénzügyi keret a három év alatt teljes egészében lekötésre került. Ez igazolja, hogy a magyar agrárium szereplői megismerték az EU támogatási rendszerét, és készen állnak a következő programozási időszakban, 2007-2013. között, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), valamint az Európai Halászati Alapból (EHA), a mezőgazdaság- és vidékfejlesztésre elkülönített összesen 1310,5 Mrd Ft (1300 Mrd Ft EMVA + 10,5 Mrd Ft EHA) támogatási összeget a lehető leghatékonyabban felhasználni. Meggyőződésem, hogy élve a lehetőségekkel, Magyarország meghatározó szerephez jut az Európai Unióban, ugyanakkor fenntarthatóvá válik, és gazdaságilag megerősödik a vidéki térség. Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter 2

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program eredményei és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program g j Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program eredményei Magyarországon a 2004-2006. évi programozási időszakban a Nemzeti Fej - lesztési Tervben megfogalmazott célokhoz kapcsolódóan öt operatív program került megvalósításra, amelyek közül az egyik az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP). Az AVOP egyik fő célja volt a mezőgazdasági, halászati és élelmiszer-feldolgozó ágazatokban tevékenykedő gazdasági szereplők versenyképességének javítása, amelynek együtt kell járnia a termékek minőségének és az élelmiszer-biztonság javulásával, ugyanakkor elengedhetetlen a környezetvédelmi, állathigiéniai és - elhelyezési normák teljes körű betartása is. A vidékfejlesztés középpontjában a hátrányos helyzetű térségek lemaradásának csökkentésére nyújtott segítség állt az infrastruktúra fejlesztése, a vidéki népesség foglalkoztatási lehetőségeinek javítása érdekében a vállalkozások számára alternatív jövedelemszerzési lehe tőségek biztosítása, valamint élő, vonzó és egészséges környezet megteremtése révén. A program három fő fejlesztési területen (prioritásban) valósult meg: az első a versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban, a második az élelmiszer-feldolgozás modernizálása, a harmadik pedig a vidéki térségek fej - lesztése, amelyeken belül kilenc intézkedés (jogcím) keretében lehetett pályázatokat benyújtani 2004. május 3-tól. Az AVOP keretében megvalósult intézkedések A mezőgazdasági beruházások támogatása Az intézkedés megvalósulása a kitűzött célokhoz mérten jól teljesült, a pályázati kiírások beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az intézkedés céljai közül a hatékonyság növelésének, a termelési költségek csökkentésének, a technológiai színvonal fokozásának és a termelési szerkezet korszerűsítésének megvalósítását elsősorban az épületek, építmények, gépek, műszaki berendezések fejlesztésére, korszerűsítésére irányuló pályázatok nagy száma segítette. Az intézkedés keretében összesen 3796 db pályázatot nyújtottak be, 67,2 Mrd forint kötelezettségvállalásból 63,7 Mrd Ft szerződéssel lekötött, amelyből 2007. november 26-ig 55,5 Mrd Ft kifizetése megtörtént. A halászati ágazat strukturális támogatása Az intézkedés a többi AVOP-pályázathoz viszonyítva viszonylag szűk pályázói kört érintett, ennek ellenére eredményesnek tekinthető, a rendelkezésre álló forrás lekötésre került. Az intézkedés kedvezményezettjei közül a mikrovállalkozások nyújtották be a legtöbb pályázatot. Az intézkedés keretében összesen 76 db pályázatot nyújtottak be, 1,6 Mrd forint kötelezettségvállalásból 1,4 Mrd Ft szerződéssel lekötött, amelyből 2007. november 26-ig 890,1 M Ft kifizetése megtörtént. Fiatal gazdálkodók induló támogatása A benyújtott pályázatok mennyisége alapján az intézkedés megfelelően népsze - rű volt, köszönhető ez a támogatás ismertségének, valamint a lehetséges magas támogatásintenzitásnak. Az intézkedés keretében összesen 681 db pályázatot nyújtottak be, 2 Mrd forint kötelezettségvállalásból 1,9 Mrd Ft szerződéssel lekötött, amelyből 2007. november 26-ig 1,8 Mrd Ft kifizetése megtörtént. Szakmai továbbképzés és átképzés támogatása Az intézkedés keretében összesen 62 db pályázatot nyújtottak be, 1,3 Mrd forint kötelezettségvállalásból 1,3 Mrd Ft szerződéssel lekötött, amelyből 2007. november 26-ig 720,1 M Ft kifizetése megtörtént. A mezőgazdasági termékek feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése Az AVOP ezen intézkedése rendkívül népszerű volt a pályázók körében, ennek következtében a források kimerülése miatt 2005. december 7-i hatállyal felfüggesztésre került. Az intézkedés az élelmiszer-feldolgozás korszerűsítésének és fejlesztésének támogatására vonatkozott, amelyre értelemszerűen az alapanyag-termelésben élen járó észak- és dél-alföldi régióban mutatkozott a legnagyobb igény, de jelentős számú pályázat érkezett a szintén jó termelési adottságokkal rendelkező Dél-Dunántúlról is, valamint főként a tájjellegű termékek feldolgozása miatt Észak-Magyarország megyéiből is. Az intézkedés keretében összesen 361 db pályázatot nyújtottak be, 16,3 Mrd forint kötelezettségvállalásból 15,4 Mrd Ft szerződéssel lekötött, amelyből 2007. november 26-ig 12,1 Mrd Ft kifizetése megtörtént. A vidéki jövedelemszerzési lehetőségek bővítése A 2005. év folyamán az intézkedés összes jogcíme forráshiány miatt felfüggesztésre került. Az intézkedés négy alintézkedése közül a legerőteljesebb érdeklődés az idegenforgalmi tevékenységek fejlesztése iránt nyilvánult meg. Az intézkedés keretében összesen 1096 db pályázatot nyújtottak be, 3,3 Mrd forint kötelezettségvállalásból 2,8 Mrd Ft szerződéssel lekötött, amelyből 2007. november 26-ig 1,5 Mrd Ft kifizetése megtörtént. Mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése A benyújtott igények alintézkedéseken belüli belső arányai a mezőgazdasági és erdészeti célokat szolgáló utak fejlesztését támogató alintézkedés irányába tolódtak el. A 2005. év folyamán az intézkedés minden jogcíme forráshiány miatt felfüggesztésre került. Az intézkedés keretében összesen 617 db pályázatot nyújtottak be, 13,5 Mrd forint kötelezettségvállalásból 12,9 Mrd Ft szerződéssel lekötött, amelyből 2007. november 26-ig 11,2 Mrd Ft kifizetése megtörtént. Falufejlesztés és -megújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme, megőrzése Az AVOP ezen intézkedése rendkívül népszerű volt a pályázók körében, ezért a nagy számban beérkezett pályázatra és azok jelentős forrásigényére való tekintettel 2004. október 1-jei hatállyal felfüggesztésre került. Az intézkedés jellegénél fogva mind a beérkezett, mind pedig a támogatott pályázatok darabszámában és támogatási igényében egyaránt az önkormányzatok aránya a legjelentősebb. A közösségi terek új funkcióval történő ellátására számos alapítvány és egyesület pályázott. Az intézkedés keretében összesen 466 db pályázatot nyújtottak be, 5,8 Mrd forint kötelezettségvállalásból 5,6 Mrd Ft szerződéssel lekötött, amelyből 5,1 Mrd Ft kifizetése megtörtént. Nyugat-dunántúli régió A Nyugat-dunántúli régió a beérkezett pályázatok számát tekintve a hét régió közül az ötödik helyet foglalja el. Nyugat-Dunántúl gazdálkodói összesen 20 milliárd forint támogatást igényeltek, amelyből 14 milliárd forint támogatást nyert el a régió. Az 1406 darab beérkezett pályázat közül 1028 darab részesült támogatásba. Ebből az összegből több mint 11 milliárd forint már a kedvezményezettekhez került. A támogatási igény több mint fele az első prioritáshoz kapcsolódóan érkezett be. A legnagyobb arányú el - utasítás a harmadik prioritásban volt tapasztalható. millió Ft 25 000 20 000 15 000 10 000 5 000 - A Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak támogatási igénye 5 742 3 793 10 524 753 1 316 1 050 Beérkezett Elutasított Támogatott Kifizetés pályázatok 1. prioritás 2. prioritás 3. prioritás A hét régió közül a Nyugat-Dunántúli régióban volt a legkevesebb az elutasított projektek száma és aránya. Ennek megfelelően ebben a régióban a legmagasabb a szerződéssel lekötött támogatások aránya az igényelt támogatásokhoz képest, azaz majdnem 70 százalék, ami a hét régió átlagát 10 százalékkal haladta meg. Kifizetések tekintetében is ez a régió teljesített a legjobban 5 százalékkal meg haladva a régiók átlagát. 3 362 2 289 8 350 2 261 1 737 7 251 3

A LEADER+ Program megvalósulása Magyarországon A LEADER+ támogatási program az Európai Unió által kezdeményezett programok, az ún. közösségi kezdeményezések közé tartozik, amely Magyarországon az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program keretén belül, a harmadik prioritás (A vidéki térségek fejlesztése) egyik intézkedéseként került meghirdetésre. A LEADER a vidékfejlesztés új modellje, az Európai Unió legsikeresebb vidékfejlesztési programja. Neve a francia elnevezés kezdő betűiből származik: Liaison Entre Actions pour le Development de ł'economie Rurale. Magyarul: Közösségi Kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében. A LEADER+ program olyan sajátosságokat mutat, amelyek más AVOP intézkedésekre nem jellemzőek. Ezek közül a legfontosabb az alulról jövő kezdeményezés, valamint a helyi, vidéki közösségek összefogása és együttműködése az egész pályázati folyamat során. További eltérés, hogy az AVOP többi intézkedése projekt finanszírozású, a LEADER+ viszont program finanszírozású, vagyis egy program több projektet ölel fel. A helyi közösségek összefogva, ún. akciócsoportot alkotva elkészítik a helyi vidékfejlesztési tervüket, amelynek megvalósítására a nyertes térségek legfeljebb 90-100 millió forint összegű támogatáshoz jutottak. Az akciócsoportokban képviseltetik magukat az adott települések önkormányzatai, civil szervezetei és a vállalkozói szféra is. A program legfontosabb célja, hogy a helyi szereplők, illetve a vidéki térségek között olyan együttműködés alakuljon ki, amely segíti az elmaradott régiók fejlődését és felzárkóztatását. Továbbá a vidéki élet- és munkalehetőségek javítása, új jövedelemszerzési lehetőségek teremtése, gazdasági tevékenységek diverzifikációja, helyi termékek fejlesztése, valamint más tagállamok vidéki térségeivel való együttműködés kialakításának elősegítése. A program menete: a készségek elsajátításával kezdődött, amikor a helyi szereplők megismerkedtek a Leader+ programmal. Ezután következett a két fordulós akciócsoport kiválasztás, ekkor a potenciális akciócsoportok megírták és benyújtották a Helyi Vidékfejlesztési Tervüket. Az első fordulóban egy rövidebb vázlatot, majd a második fordulóba jutottak ez alapján részletesen kidolgozták terveiket. Az Irányító Hatóság vezetője 70 akciócsoportot részesített támogatásban. A támogatott akciócsoportok megoszlása régiónként a következőképpen alakul: Nyugat-Dunántúl 10, Közép-Dunántúl 10, Dél-Dunántúl 10, Közép-Magyarország 4, Észak-Magyarország 12, Észak-Alföld 12, Dél-Alföld 12 darab. Az akciócsoportok Vidékfejlesztési Tervük alapján intézkedéseiket jogcímekbe foglalva helyi pályáztatást végeztek, a beadott projektötletekből lettek kiválasztva azon pályázók, akik megvalósíthatják projektjüket, ezáltal a Helyi Vidékfejlesztési Terv is megvalósul. A 70 akciócsoport összesen 960 települést ölel fel, vagyis az ország településeinek 31%-át. Ezeken a településeken összesen 1.600.000 fő lakik, azaz az ország lakosságának 16%-a. A nyertes akciócsoportok átlagos lakosságszáma 22.882 fő, országos átlagban egy akciócsoporthoz 13,7 település tartozik (Az egyes régiók között azonban jelentős eltérések tapasztalhatóak). A 70 nyertes akciócsoporthoz összesen 3609 db helyi pályázat érkezett, amelyből közel 2700 db került kötelezettségvállalási listára. Ezután megkezdődött a helyi projektek megvalósítása. Az akciócsoportokért Magyarországi LEADER Központ A Magyarországi LEADER Központ 2006 májusában jött létre azzal a céllal, hogy összefogja, koordinálja, szakmai segítséggel lássa el a támogatott LEADER+ akciócsoportokat. A Központot a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően egy, a közigazgatástól független civil szervezet a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület működteti a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyeletével. A Központ feladata, hogy népszerűsítse a LEADER+ Programot, az akciócsoportok fejlesztési terveit és elért eredményeit, eljuttassa az érintettekhez a LEADER+ Programmal és egyéb vidékfejlesztési forrásokkal, lehetőségekkel kapcsolatos információkat. Annak érdekében, hogy segítse a hazai akciócsoportok nemzetközi partnerkeresését és közös projektek kialakítását a Központ folyamatos kapcsolatot tart fönt az unió más tagállamaiban működő LEADER Központokkal, valamint a brüsszeli székhelyű LEADER Contact Pointtal. A tevékenység eredményeként eddig 20 nemzetközi együttműködés látott napvilágot. A Központ vidékfejlesztési szakértői telefonon, illetve elektronikus levelezés útján ügyfélszolgálati tevékenységet látnak el, melynek során megválaszolják a LEADER+ Programmal kapcsolatos kérdéseket, segítséget nyújtanak az információhoz jutásban. A Magyarországi LEADER Központ által indított legsikeresebb kezdeményezések LEADER Magyar Vidéki Turizmus Napjai A Magyarországi LEADER Központ a Magyar Turizmus Zrt.-vel és a támogató Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal együttműködve hirdette meg 2007. szeptember 21-23. között az első LEADER Magyar Vidéki Turizmus Napjai rendezvényt. Az esemény emellett felhívta a magyar lakosság figyelmét a magyar vidék szépségére és különlegességére, a vidék turisztikai kínálatára, a vidéki látványosságokra és pihenési lehetőségekre. Megmutatta, hogy a kikapcsolódáshoz belföldön is nagyszerű lehetőségek találhatók, és jó reklámlehetőséget biztosított a résztvevők által kínált szolgáltatásoknak, valamint magának az AVOP LEADER+ Programnak. A rendezvényhez 52 LEADER+ akciócsoport 340 települése és 950 turisztikai szolgáltatója csatlakozott. Ezzel a kezdeményezés néhány hét alatt Magyarország legjelentősebb vidéki turisztikai összefogásává vált. A rendezvény honlapján, a www.hazajaro.hu oldalon további információk olvashatók. Együtt a magyar vidékért A LEADER+ Program a projektmegvalósítás szakaszához ért, a vidéki térségek fejlődését segítő közös gondolatok, tervek és projektek kialakítását folytatni kell. Ezért a Magyarországi LEADER Központ a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával meghirdette az Együtt a magyar vidékért kezdeményezést, amely két szakmai együttműködésre terjed ki: 1) Projekttervezés: célja, hogy konkrét együttműködési javaslattal rendelkező hazai, valamint magyar partnereket kereső külföldi akciócsoportok ötleteit felkarolja, népszerűsítse és a megvalósításhoz szükséges hazai és nemzetközi jó példákat és megközelítéseket bemutassa. Az érdeklődő felek számára belföldi szakmai találkozókat, szakmai utakat, helyszínbejárásokat szervezünk. A projekttervezés keretében Magyarországon eddig két jelentős területközi együttműködés indult útjára. A Tisza, mint kulturális és természeti folyosó című projekthez nyolc, míg a magyar-osztrák-bajor együttműködés keretében megvalósítandó Marhahajtási Útvonal című projekthez hat magyar akciócsoport területéről érkeztek közreműködő partnerek. 2) Tematikus csoportok: konkrét projektötletekkel nem rendelkező, de adott téma iránt érdeklődő akciócsoportok tematikus(turizmusfejlesztés, környezetvédelem és megújuló energia, civil szervezetek megerősítése, helyi termékek fejlesztése stb.) fóruma. A találkozókon túl sor kerülhet tapasztalatcserére, projektbemutatókra, helyszínbejárásokra és belföldi szakmai utakra is. Az Együtt a magyar vidékért program keretében a gesztor szervezeteken túl az akciócsoport tagokat és a témához kapcsolódó projektgazdákat is várják annak érdekében, hogy a LEADER hálózat és a kialakuló vidékfejlesztési kapcsolatrendszer előnyeiből minél többen közvetlenül részesüljenek. További információk a www.leaderkozpont.hu oldalon olvashatók. Akciócsoportok régiónként Észak-Magyarország: - Dél-Cserhát LEADER+ Akciócsoport - Dél-Mátra 11 Akciócsoport - Tarna Menti Kistérségi Területfejlesztési Társulás - Pétervásárai Kistérség Akciócsoportja - 8 Palóc + Akciócsoport - Bükki Akciócsoport - Hernád - Delta Akciócsoport - Felső-Bódva-völgy Helyi Akciócsoport - Nagy-Milic 896 Akciócsoport - Irány Tokaj-Hegyalja! LEADER+ Akciócsoport - Bodrogközi LEADER+ Akciócsoport - Tisza-tavi Programrégió Akciócsoport Észak-Alföld: - Tiszatér Kistérségi Társulás Akciócsoport - Hajdú Versenyképesség Akciócsoport - Közép-Nyírségért Akciócsoport - Szatmár Hagyományápolásáért és Felzárkóztatásáért Akciócsoport - Dél-Kelet Nyírségi Akciócsoport - Dél-Nyírségi Akciócsoport - Érmelléki Akciócsoport - Összefogás Sárrét Jövőjéért Akciócsoport - Összefogás Biharért Akciócsoport - JÁSZ-SAROKPONT Összefogás a Térség Jövőjéért Akciócsoport - Tíz Kun Település Akciócsoport - Közép-Tiszai Turizmusfejlesztési Akciócsoport Dél-Alföld: - Körös-Sárréti Akciócsoport - Körösök Völgye Akciócsoport 4

- Kertészek Földje Akciócsoport - Hajdúvölgy LEADER+ Helyi Akciócsoport - Maros-völgyi Akciócsoport - Déli Napfény Hagyományőrző LEADER+ Akciócsoport - Alsó-Tiszamenti PritavitCa Akciócsoport - Nyitott Bácska Akciócsoport - Élhetőbb Bácska Helyi Vidékfejlesztési Akciócsoport - Bácska Gyöngye LEADER Akciócsoport - Akciócsoport a Homokhátság, Bácska, Sárköz értékeinek bemutatására Helyi Akciócsoport - Felső-Kiskunsági és Dunamelléki ÖKO-TÁJ LEADER Helyi Akciócsoport Közép-Magyarország - Galga-menti Helyi Vidékfejlesztési Akciócsoport - Gerje-sztők Akciócsoport - HAJT-A CSAPAT Akciócsoport - Kis-Duna-menti LEADER+ Akciócsoport Közép-Dunántúli - Által-ér Völgye Akciócsoport - Etyek Környéki és Váli-víz Menti Együttműködés Akciócsoport - Cikola Nemzetek Völgye Helyi Akciócsoport - Sárvíz Akciócsoport - Dunamenti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Társulása - Bakonyalja Akciócsoport - Kemény Bakony Akciócsoport - Gerence-Marcal-Rába Térsége (GEMARA) Akciócsoport - Somló-Marcalmente Akciócsoport - Sümeg Térségi Marcal Forrásvidék Fejlődéséért Akciócsoport Nyugat-Dunántúl - Felső-és Közép Szigetközi LEADER Akciócsoport - Rábcatorok Településeinek LEADER Fejlesztési Társulása Helyi Akciócsoport - Pannontáj-Sokoró Natúrpark LEADER Akciócsoport - Írott-kő Ereje Akciócsoport - Vasi Hegyhát Helyi Akciócsoport - Őrtorony LEADER Kistérség Helyi Akciócsoport - ZalA-KAR Helyi Értéket! Akciócsoport - Észak-Zalai Tematikus Utak Helyi LEADER+ Akciócsoport - Göcsej - Közép Zala Helyi Akciócsoport - Őrség-Göcsej-Hetés Akciócsoport Dél-Dunántúl - Népmese Vidék Akciócsoport - Zselica Akciócsoport - Balatonföldvári Kistérségi Akciócsoport - Koppánvölgyi Helyi Akciócsoport - Nyugat Völgység Akciócsoport - Keleti-Mecsek Akciócsoport - Baranyai-Hegyhát Helyi Vidékfejlesztési Akciócsoport - Mecsek Hegyháti Akciócsoport - Dél-Baranyai Határmenti Települések Helyi Akciócsoport - Sárköz-Dunavölgye Akciócsoport Az akciócsoportokról és a LEADER+ Programról bővebben a www. leader.lap.hu oldalon olvashat. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program lehetőség a vidéken élőknek Széles körű szakmai-társadalmi vitát követően az Európai Unió vidékfejlesztési bizottsága 2007. szeptember 19-én fogadta el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (ÚMVP), amely 2007-2013. közötti időszakra vonatkozóan határozza meg a főbb hazai fejlesztési irányvonalakat és tartalmazza ennek feltételrendszerét. (Letölthető a minisztérium honlapjáról: www.fvm.hu) Ezzel egyidejűleg soha nem látott mértékű fejlesztési forráshoz jut a magyar mezőgazdaság és a vidéki térség, főként az 5000 fő lélekszám alatti kistelepülések lakossága, a vidéki egyéni és a kisebb társas vállalkozások, községi önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek. A nemzeti társfinanszírozással együtt több mint 5 milliárd euró fejlesztési forrás nyílt meg, amelyből 3,8 milliárd euró közösségi hozzájárulás. Számítások szerint a kedvezményezettek által hozzá tett önerővel együtt mintegy 9 milliárd euró értékű fejlesztés valósulhat meg vidéken az elkövetkező 7 év alatt. Az ÚMVP megvalósítása megkezdődött. Összesen mintegy 60 pályázati jogcímre lehet a 7 év alatt támogatási kérelmet beadni. A támogatások részletes feltételeit tartalmazó miniszteri rendeletek folyamatosan jelennek meg. A Program végrehajtása sok mindenben különbözik az elmúlt években megszokott pályáztatási rendszertől. Az ügyfél kérelmére közigazgatási eljárás keretében, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH, Kifizető Ügynökség) határozatával nyílik meg a forrás felhasználás lehetősége. 2007. novemberében már 3 jogcím benyújtási időszaka lezárult, (Gépbeszerzés, Állattartó telepek korszerűsítése trágyakezelés, Mezőgazdasági területek erdősítése). További jogcímekre a következő évben lesz lehetőség kérelmet benyújtani. A jóváhagyott Program tengelyek szerint rögzíti a fő célok, fejlesztési prioritások megvalósítására szánt pénzügyi kereteket. I. tengely: a mezőgazdasági és erdészeti szektor versenyképességére 2 milliárd 366 millió 378 ezer 247 euró felhasználását fogadta el a bizottság, ami az összes forrás 48 %-a. II. tengely: a környezet minőségének javítására, a termőföld hasz no sí - táshoz köthető támogatásokra, környezet fejlesztésére 1 milliárd 626 millió 706 ezer 125 euró, a források 35 %-a tervezett. III. tengely: a vidéki életminőség javítására, a vidéki gazdaság diverzifikációjára és jövedelemszerző tevékenységek ösztönzésére 690 millió 690 ezer 802 eurót fogadott el a bizottság. IV. tengely, a LEADER fejlesztések támogatására 272 millió 355 ezer 669 eurót. A III-IV. tengelyre együttesen az összes forrás 17 %- a lett elkülönítve, mely mintegy 250 milliárd forint fejlesztési támogatást jelent. Ez a támogatási összeg többszöröse az utóbbi két évben hasonló célokra fordított támogatásoknak, így új egyéni és családi, vállalkozási és települési fejlődési-fejlesztési esélyt nyit a vidéki térségek, elsősorban kisebb települések részére. Ezt az összeget ütemezetten és hatékonyan főként új vidéki munkahelyek létrehozására, a foglalkoztatottság, a szolgáltatásokkal ellátottság növelésére kell fordítani. A Program III-IV. tengelyére rendelkezésre álló források felhasználásában nagy szerep hárul a 2007-ben létrejött Helyi Vidékfejlesztési Irodák hálózatára (elérhetők a www.hvi.hu honlapon), mivel kistérségi szinten a támogatási kérelmek befogadásában az MVH-val együttműködő egyablakos ügyfélkapuként és információs pontként szolgálnak. Segítségükkel történik továbbá a helyi fejlesztési szándékokat számba vevő helyi vidékfejlesztési stratégiák (HVS) elkészítése 2007. december elejétől 2008. március végéig. Egy-egy kistérségben a stratégiát (HVS) az októberben már létrejött helyi vidékfejlesztési közösségeknek (HVK) kell kidolgozniuk és a megvalósítás felelőssége is rájuk hárul. Az elkészült stratégia alapján kaphatnak a vidéki térségek 1-2 milliárd Ft fejlesztési forrást attól függően, hogy LEADER akciócsoportként, vagy Helyi Vidékfejlesztési Közösségként valósíthatják azokat meg. Az ÚMVP által a gazdálkodóknak, a vidéki lakosságnak, vállalkozásoknak, civil és egyházi szervezetek, önkormányzatoknak felkínált új fejlődési esélyek, a Helyi Vidékfejlesztési Közösségekkel együttműködve, a településeken jobb életminőséget garantálva válhatnak valóra. Számítunk tehát továbbra is a tervezés folyamán minden aktív résztvevőre. A Halászati Operatív Program A 2000-2006-os európai uniós tervezési időszakban önálló strukturális alapként működő Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (HOPE) helyébe a 2007-2013 közötti időszakra az Európai Halászati Alap (EHA) lépett. Az EHA szabályozásában a strukturális alapokat követi, de nem soroljuk ezen alapok közé. Elsősorban a tengeri halászattal foglalkozik, azonban egyre nagyobb szerepet kap támogatott területként az akvakultúra, és ezen belül az édesvízi halgazdálkodás is. Magyarország értelemszerűen csak ez utóbbi részterületen belül részesül támogatásban. A tervezés alapját képezi a minden tagállam esetében kidolgozandó Nemzeti Halászati Stratégiai Terv (NHST), amely a halászati ágazat minden szegmensét felölelően taglalja a tervezési időszakra vonatkozó elképzeléseket. Az EHA-ról szóló 1198/2006/EK Tanácsi Rendelet szerint az NHST alapján a minden tagállamnak meg kell alkotnia, és el kell fogadtatnia a Bizottsággal a megvalósításról szóló programot - a Halászati Operatív Programot (HOP). Magyarország a HOP keretén belül 2007-2013 között társfinanszírozással együtt 41.193.784 euróval (mintegy 10,3 milliárd Ft) gazdálkodhat. A Program átfogó célja, hogy a lakosság fogyasztási szerkezetében növekedjék az egészséges haltermékek szerepe, amelyek a lehető legnagyobb részben - hagyományainkra és természeti adottságainkra is támaszkodva - hazai termelésből kell, hogy származzanak. Magyarország halászati ágazatát elsősorban az édesvízi akvakultúra, a természetes vízi halászat, a halfeldolgozás és a halászati marketing jelenti. A tógazdasági haltermelés több mint 16 ezer hektár tóterülettel három fő körzetben koncentrálódik. Ezek a dél-alföldi, észak-alföldi és a dél-dunántúli haltermelő régiók. A halászati ágazat különböző lépéseinek hozzá kell járulniuk a versenyképesség javításához és gazdaságilag életképes vállalkozások kialakításához. A halászati ágazat további fejlesztésében olyan szemléletnek kell uralkodnia, amely a haltermelést, a feldolgozási technológiákat, a társadalmigazdasági szempontokat, a természetes erőforrások használatát és szabályozását integrálja, hogy a fenntartható fejlődés elérhetővé váljon. Az akvakultúra fejlesztése kedvező hatással lehet a vidékfejlesztésre is. 5

Nagykutas Gyümölcstermelő vállalkozás fejlesztése ALMA2000 Gyümölcstermelő Kft. Elnyert támogatás: 19 416 731 Ft Két uniós pályázaton is elnyert támogatást a nagykutasi ALMA 2000 gyümölcstermelő kft. Több mint 19 millió forint AVOP-támogatás jutott csak a tároló üzemrész hőszigetelésére, de elkészült egy öntözőrendszer-fej lesztés is 30 milliós tá mogatással. A cég nevében is szerepel az alma. Mit termesztenek még? A gazdaság alma és cseresznye intenzív termesztésére szakosodott. A kétszáz hektár egybefüggő gyümölcsös európai mértékben is jelentős meséli Farkas Ervin, a cég ügyvezetője. A térségben meghatározó vállalkozás az ALMA 2000, hiszen nagyon sok helybelinek és környékbelinek ad megélhetést. Bár az állandó létszám nem jelentős, a szezonban, július november hónapokban, a szüret idején akár a 150 főt is eléri a dolgozók száma. Az AVOP-források elnyerésével a vállalkozás ezáltal a kistérség is fejlődhetett, hiszen a fejlesztési források nemcsak kapacitásnövekedést és technológiai korszerűsítést hoztak, hanem a munkaerő-piaci gondok csökkentéséhez is hozzájárultak. A gyümölcsválogató üzemcsarnok bővítésével, a meglévő csarnok szigetelésével, az öntözőrendszer fejlesztésével lehetősége adódott a cégnek arra, hogy megfeleljen különböző minőségbiztosítási rendszereknek, ezek meglétével a termékünk versenyképesebb lett mind a hazai, mind a külföldi piacokon. Milyen változást jelentett a támogatás, vagy kérdezhetném úgy is mi lett volna, ha nem kapnak vissza nem térítendő segítséget? A pályázat nélkül csökkent volna a termelés hatékonysága. Termőre fordult ugyanis a cseresznyeültetvény, s gondoskodni kellett a válogatásról, a tárolásról, csomagolásról. A cseresznye méreténél, jellegénél fogva más kezelést igényel mint az alma: nem olyan a szortiment, eltérő a csomagolás, illetve a ládák mérete, tehát hitelt kellett volna felvenni ahhoz, hogy a megnövekedett feladathoz alkalmazkodni tudjunk. Az üzemcsarnok átalakításán túl rendkívül fontos volt a hőszigetelés, mert a nyári melegekben csak így biztosítható, hogy a gyümölcs még akár hónapokig elálljon, és a vevő mindig ugyanazt a magas minőséget kapja. Persze ez utóbbi akkor fontos, ha addig nem viszik el a vevők, de szerencsére a nálunk termesztett minőségi gyümölcs gyorsan elkel. Ezek szerint az önök szempontjából jó a piaci helyzet? Igen. Jelenleg a piacon két véglet van: vagy az alacsony kategória vagy a különlegesen magas minőség. Cégünk megpróbálta a másodikat megcélozni: többségében olyan fajtákat ültettünk, amelyek kiváló gyümölcsöt hoznak, s erre a magas kategóriára nagy az igény. A minőségi termés eléréséhez öntözni kell, ehhez elengedhetetlenek voltak a mélyfúrású kutak és a víztározó, s a pályázati támogatás hatalmas segítséget jelentett. Szeretném hozzátenni: a pályázatkezelő szervezet rendkívül rugalmas volt, hihetetlenül gyorsan, simán ment minden, a változtatások, az ellenőrzés, az átutalások és így tovább. Nagykutas, amellett hogy a szülőfalum, a zalaegerszegi kistérség egyik jelentős települése is mondja Kónya Zsuzsanna, aki kistérségi menedzserként felelős a hozzá tartozó települések fejlődéséért. Ezért is segítem a vállalkozásokat, civil szervezeteket a pályázatok elnyerésében, így az ALMA 2000 Kft.-t is. Milyen a térségben a vállalkozási hajlam? A térségben meghatározó a mezőgazdasági vállalkozások száma, és egyre inkább úgy gondolják az emberek, hogy a versenyképes mezőgazdasági termelésből, vidéki jövedelemszerzésből meg lehet élni. Fejlesztések, pályázatok nélkül azonban nem megy, ha el akarunk valamit érni. Az általam koordinált AVOP-pályázatok közül a térségben a benyújtott 27 közül 22 nyert támogatást az AVOP különféle intézkedésein. A munka azonban nem állhat meg, a 2007 13 közötti időszakban elnyerhető források felhasználásához a projekt- ötletek kidolgozását már elkezdtük. 6

Elnyert támogatás: 3 331 257 Ft Ivánc Virágos utcaszerkezet kialakítása Ivánc önkormányzata A Vas megyei Ivánc lakosai, élükön Gyarmati Tiborné polgármesterrel úgy gondolták: az Őrség kapujában nem fogadhatja az átutazókat és a látogatókat sáros, rossz kinézetű főutca. A virágos utcaszerkezet kialakításához kértek, s kaptak 3,3 milliós AVOP-támogatást. Konkrétan hogyan használták fel az AVOP-pályázaton nyert összeget? 2004 óta minden esztendőben száz rózsa nyílik nálunk a Millenniumi Emlékparkban, kiegészítve persze más dísznövényekkel. Asszonyaink-lányaink ültetik a virágokat a faluvédő civil egyesület irányításával. Így volt ez már korábban is; amikor a nemzetközi zsűri nálunk járt, az elnök azt mondta: Iváncon nem láttam ipari parkot, nincsenek pénzt termelő fürdőmedencék, de valamilyen oknál fogva gyönyörű a község. Erre csak azt tudtuk válaszolni: nálunk mindenkinek szívügye, hogy széppé, vonzóvá tegye a lakóhelyét. Rengeteg különféle virág nő a községi parkokban, de a házak kertjében is, ami szép emléket hagy az átutazókban. Az ivánciak egyébként is szeretik a virágokat? Olyannyira, hogy 1996 óta minden évben elindultunk a Virágos Magyarországért pályázaton. Összefogásunk eredményes volt, 2002-ben mi voltunk az ország legvirágosabb települése, s 2003ban már mi képviseltük a magyar falvakat az európai megmérettetésen: a szlovéniai Konjicében 12 induló között a harmadik helyet szereztük meg, bronzérmet kaptunk. Hányan laknak a faluban és honnan származnak a bevételeik? 712 lakosa van Iváncnak. Komoly adózó vállalkozásokkal sajnos nem rendelkezünk, ezért az önkormányzat miután adva vannak az Őrség különleges természeti adottságai a turizmus fejlesztésében látja a megoldást. Szerencsére sikerült támogatást kapnunk három éve a határokon átnyúló uniós turisztikai fejlesztési programon belül, ebből ugyancsak közös összefogással turistaházat rendeztünk be egy régi községi épületben; ezzel együtt, ugyancsak a PHARE-alapból, felújítottuk a kultúrházat is. Most az a feladat, hogy különféle rendezvényekkel idecsalogassuk a látogatókat, kulturális és folklóreseményeket szervezzünk. A tájon kívül milyen látnivalókra számíthatnak a kirándulók? Nagyon szép az 1700-as években épült most szociális otthonként szolgáló kastély. Báró Sigray Károly építtette eredetileg barokk stílusban, majd 1898-ban eklektikus stílusban átalakították. Parkjában áll Magyarország legnagyobb tulipánfája, valóságos famatuzsálem, de ugyancsak található itt több egzotikus növény. Sok külföldiek keresi fel a katolikus templomot. A helyén valamikor kis román stílusú gyülekezeti hely volt. A most látható templom magyaros szecessziós stílusban épült, székelyes elemekkel. Külseje hasonlít a Kós Károly tervezte zebegényi templomhoz: méreteiben nagyobb, de külső megjelenésében leginkább főhomlokzatát tekintve a tükörképe annak. Mindemellett nem feledkezhetünk meg a Rábáról, amely szintén vonzza a turistákat és a pecásokat. Itt nem szennyezett a folyó? Mi úgy érezzük, a Rába, a fölé hajló fűzfákkal, az itteni táj képének szerves része, ezért a magunk eszközeivel mindent megteszünk, hogy a folyó megőrizze a szépségét, valamint tisztaságát. Elárulná, hogy a legvirágosabb falu polgármesterének mi a kedvence? Az ibolyát szeretem a legjobban, engem is így hívnak. 7

Nagykapornak Idősotthon rendbetétele Nagykapornak önkormányzata Elnyert támogatás: 47 387 900 Ft Nagykapornak több zalai útvonal metszéspontján fekszik, a rendszerváltozás után egy ideig mégis az a veszély fenyegette, hogy elnéptelenedik. Mostanra a helyzet stabilizálódott, a község hét település körjegyzőségének székhelye. Kövécsné Kozma Györgyi körjegyzőnek is jelentős szerepe volt abban, hogy majd 50 millió forint támogatást nyertek el az idősek otthonának rendbetételére. Az összeget önmagában nézve úgy tetszik: sok helyreállítandó volt a nagykapornaki idősek otthonán. Tudni kell, hogy az épület eredetileg a jezsuita rendházé volt, s erősen leromlott műemlékről van szó. Belül az önkormányzat saját forrásból már felújította, de tovább kellett keresni a pénzügyi lehetőségeket a külső renováláshoz. Az AVOPpályázat lehetőséget ad arra, hogy uniós forrásból támogassák az építészeti emlékek megőrzését. Volt már pályázói tapasztalatuk? Nem volt, de három pályázatot beadtunk és kettő sikeresnek bizonyult; az idősotthon mellett támogatást kaptunk egy turistaszálló felújítására is. Ez arra utal, hogy a község idegenforgalmi célpont is lehet. A középkorban Nagykapornak mezőváros volt; ma már nincs ilyen rangja és jelentősége. Most csak 926 lakosa van, igaz, mi vagyunk a központja egy mikrokörzetnek: itt van egy ötközséges körjegyzőség székhelye, az orvosi rendelő, az általános iskola és az óvoda hét település gyermekeit látja el. Ami a nevezetességeket illeti, az idősek otthona mellett áll egy nagyon szép barokk templom; a kettő valamikor összetartozott. Az egyház nem igényelte vissza egykori tulajdonát? 1950-ig a katolikus egyháznak itt nagy ingatlana volt. Az egyházi ingatlanok rendezése során olyan megállapodás született, hogy az állam pénzzel kártalanítja a jezsuita rendet, s az lemond az ingatlanról, de azzal a feltétellel, hogy az önkormányzat idősek otthonát hoz létre az épületben. Kik kerülhetnek be az otthonba? A létesítmény kicsi, 28 hely van benne. Ezért először a nagykapornakiakat látja el és a hozzá tartozó négy települést, de szabad hely esetén elvben távolabbról is beköltözhetnek idős emberek. Mennyire öregedett el a falu? Szerencsére nem nagyon. Mert igaz, hogy nincs sok munkalehetőség, de jó a közlekedés. A 76-os út átszeli a települést, Zalaegerszeg 14, Hévíz 20, Keszthely pedig 25 kilométerre esik, tehát sok az ingázó, s nem mennek el a fiatalok. 8

Elnyert támogatás: 28 314 628 Ft Alsóújlak Sertéstelep fejlesztése Szemes Péter Az alsóújlaki sertéstelep technológiai korszerűsítését sikerült megvalósítani a nyertes pályázat segítségével. A projekt több elemet is tartalmazott a takarmánynövelő rendszertől kezdve az etető és a betonvájú felújításáig. Erről kérdeztük a pályázat megvalósítóját, Szemes Pétert. Egy pályázatíró cég segítségével indultunk a pályázaton. Az adminisztratív részét ők végezték, mi a megvalósítással foglalkoztunk. A felújítás a következő elemeket tartalmazta: egy malachűtő hídmérleg, takarmánynövelő rendszer vásárlása, az etető és a betonvájú felújítása, valamint egy belső út létesítése a sertéstelepen belül. A pályázat felelőse elmondta, hogy a jövőben is szeretnének indulni ilyen jellegű kiíráson. Ha ismét lesz pályázat januártól, szeretnénk azon is részt venni, mert szükségünk van egy új trágyatárolóra. A mangalicatelepéről híres Alsóújlak a 8-as főút mentén, Vasvártól 5 kilométerre található. Az út keresztülhalad a községen, ezzel két részre osztja. Jelenlegi nevét 1875-ben vette fel. 1971-től Vasvár része volt, de 1993-tól ismét önálló településsé vált. Alsóújlak 632 fő lakosú kisközség. Nyugat-Dunántúlon, Vas megye délkeleti részén, nyugat kelet felé húzódó kemenesaljai dombvonulat közepe táján, a Rába folyó jobb partján, Vasvár város szomszédságában fekszik. Dombok és völgyek váltják itt egymást gyönyörű kilátással, útjait 70 éves hársfasorok szegélyezik. Elnyert támogatás: 9 232 917 Ft Bak A szőkevölgyi patak mederrendezése Principális és Felső-Zala menti Vízi Társulat A Bak szó nemcsak csillagjegyet jelent a magyar nyelvben, hanem egy falu neve is. A község Zala megyében, a zalaegerszegi kistérségben található. Egyike a négy magyar településnek, amelynek nevét kráter viseli a Marson (1988 óta). A település fejlődése töretlen: az utóbbi években egyre több turista fordul meg itt. Több nevezetessége is van Baknak: a Makovecz Imre által tervezett Faluház, a római katolikus templom és többek között az a Szőkevölgyi patak, amelyet sikerült rendezni a pályázat segítségével. A pályázat lebonyolítója, Szemes József elmondta, hogy az interneten találtak rá a minisztériumi tájékoztatóra. Magát a pályázatot egy pályázatíró cégre bíztuk, de az egész projekt megvalósítása, és a műszaki része hozzám tartozott. A Kaposvölgyi Társulattól sok segítséget kaptam a pályázat előtt és a lebonyolítás során is. Ez a patak 550 km hosszú, ebből a Bakra eső, öt és fél kilométeres szakaszt sikerült rendbe hozni. Rendeztük a vízfolyást, illetve különböző díszburkolatokat, növényzeteket építettünk ki a patak mellett. A műszaki átadás már megtörtént, elégedettek vagyunk tehát a pályázat megvalósításával. A pályázat felelőse hozzátette, hogy a jövőben is szeretnének pályázatot benyújtani. Szükség lenne még a köztéri vízfolyások rendezésére, és további, patak melletti fejlesztésekre. Elnyert támogatás: 11 584 126 Ft Balatonmagyaród Mobil öntözőberendezés beszerzése Balatonmagyaród Mezőgazdasági Zrt. A balatonmagyaródi mezőgazdasági vállalkozás egy mobil öntözőberendezés beszerzésére nyert el támogatást. Balatonmagyaród a Kis-Balaton közvetlen közelében található település. A helység a megye első székhelye volt. A Zala folyó 4 kilométerre található, s a visszaállított Kis-Balatonba ma is félszigetként ékelődik be a falu, szinte a kertek alatt hullámzik a vize. A pályázat révén vásárolt új öntözőrendszerről Németh József számolt be a Balatonmagyaród Mezőgazdasági Zrt. képviseletében. Szükség volt már erre az új berendezésre, mert nem volt megfelelő, mozgatható öntözőrendszerünk. Számos növény nem termeszthető öntözés nélkül, például: a hibridkukorica, a zöldborsó, a csemegekukorica, a vetőmagborsó. Ezek termesztésében nagy segítség volt az új beruházás. Mondhatom, hogy százszázalékos bevételnövekedést sikerült elérni az új rendszerrel, mert ha nem öntözünk, egyáltalán nem lett volna termény. Az öntözési kultúra és technológia az utóbbi években sokat fejlődött Magyarországon az EU-csatlakozásnak köszönhetően. Hazánkban a csapadék vegetációs időszakon belüli egyenetlen, kiszámíthatatlan eloszlása a fent említett kultúrák esetében elengedhetetlenné teszi az öntözésre alapozott technológia kialakítását. Csak ezzel a technológiával érhető el az a mennyiségi és minőségi fejlődés, amely a versenyképes termék előállításához a hazai és nemzetközi piacon egyaránt szükséges. 9

Csorna Széchenyi téri piac felújítása Csorna önkormányzata Elnyert támogatás: 8 597 232 Ft Csorna Magyarország északnyugati részén, a Győr és Sopron közötti útvonalon fekszik. A település 1971-ben nyerte el a városi rangot. Folyamatosan fejlődő város, amely az AVOP-támogatás segítségével már az új, gyönyörűen felújított Széchenyi térrel fogadhatja az idelátogatókat. A pályázat egyik felelőse, Berzlánovicné Nagy Eszter tájékoztatott a megvalósításról. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján találtunk rá a pályázatra. A támogatás segítségével teljesen új arculatot kapott a tér, lehetőségünk nyílt komfortosabbá tenni a város lakói számára. A tér egy része skateboard- pályaként működik, míg egy másik részén piac működik heti rendszerességgel. Sokkal nagyobb lett így a piac, az elárusítóhelyhez szükséges terület is bővült. Sikerült a csapadékvizet is elvezetni, így nyugodtan mondhatom, hogy sikeresen befejeztük a munkálatokat, teljesen felújítottuk a teret. Csornán a Széchenyi tér mellett számos látnivaló várja a vendégeket. A szintén felújított premontrei rendház a város központjának meghatározó épülete, de figyelmet érdemel a többször átalakított, szintén középkori eredetű templom is. A város főterén álló premontrei templom kincse a Szűz Mária-oltáron álló, sötét színe után a nép nyelvén Szerecsen Máriának nevezett kegykép. A Szent István térre néző épületegyüttes a múzeummal, a templommal, a kávéházzal valódi turisztikai központ. Écs Kézműves faipari gépek beszerzése Schreiner Fa- és Kézműipari Kft. Elnyert támogatás: 13 493 647 Ft A Schreiner Fa- és Kézműipari Kft. két témakörben is támogatást nyert az AVOP keretén belül. A falusi turizmus fejlesztése mellett a vállalkozás a kézműves faipari gépek beszerzésére is sikeres pályázatot adott be, amelyről Schreiner Károly erről is tájékoztatott. Szükség volt új faipari gépekre és berendezésekre, ezért indultunk az AVOP pályázatán. A elnyert támogatás révén most már teljes lett a vállalkozás gépparkja. Nagy segítség volt ez nekünk. A Schreiner Fa nemcsak egyszerű faipari vállalkozás, sokkal több annál. Az 1991 óta működő cég fő profilja mellett falusi vendéglátással, oktatással és pályázatírással is foglalkozik, valamint kézműves galériát tart fenn. A vállalkozás mindennemű minőségi asztalosmunkát vállal, rendelkeznek furnérozó hőpréssel, számítógép vezérelt vákuumszárítóval, faesztergával, felületkezelő műhellyel. A táblásítást hidraulikus préssel végzik, továbbá asztalos alapgéppel és a faiparban nem mindennap használatos speciális gépekkel (pl. képkeretezőgép) is rendelkeznek. Az itt dolgozók kényelmére és egészségük megóvására automata porelszívó rendszert és klímaberendezést szereltünk be az üzembe. Écs Falusi turizmus fejlesztése Schreiner Fa- és Kézműipari Kft. Elnyert támogatás: 8 725 547 Ft Új szálláshely létesítésére és a falusi turizmus fejlesztésére nyert el támogatást az écsi Schreiner Fa Kft. A vállalkozás vezetője számolt be a pályázatról és mutatta be a Schreiner Fa- és Kézműipari Kft-t. Schreiner Károly elmondta, hogy 1991 óta működik a vállalkozás, melyben eleinte egyedül dolgozott. Mindig is törekedett arra, hogy munkái természetes alapanyagokból, első osztályú minőségben készüljenek. Folyamatosan fejlesztem vállalkozásomat, bővítem szaktudásomat. 1998-ban mestervizsgát tettem és terveztem, hogy tanulókkal foglalkozom. Fontossá vált egy új műhely kialakítása, mert az elérni kívánt célok és a minőségi munka hosszú távon csak így végezhető. A 2002-ben elkészült az új műhelyben, amely az európai uniós előírásoknak maximálisan megfelel, folytatódott az érdemi munka. A faipari tevékenységen kívül pályázatok kidolgozásával és megvalósításával is foglalkoznak. Nemzetközi és hazai pályázatokon 2000 óta indulnak. Az AVOP támogatását is így nyerték el, de nemcsak a maguk nevében pályáznak, hanem más vállalkozások, gazdálkodások pályázatait is elkészítik. A falusi turizmus fejlesztésére kapott támogatást elsősorban a vendégház fejlesztésére fordították. A vendégház légkondicionált, 9-10 fő számára kialakított, korszerű konyhával felszerelt. Rendelkeznek ingyenes internet-hozzáférési lehetőséggel és gépkocsibeállóval. 10

Elnyert támogatás: 14 190 355 Ft Egervár Földpince-átalakítás Egervár önkormányzata Egervár Zala és Vas megye határán, Zala megye északi részén, a Sárvízpatak völgyében fekszik. Két egymás mellett élő település, Egervár és Dénesfa összeolvadásával keletkezett. Egyik nevezetessége a helyi földpince, amelynek felújítása az elmúlt években egyre szükségesebbé vált. Így a pályázaton elnyert támogatást a település a földpince átalakítására fordította. A projektről Németh József polgármester számolt be. A támogatásnak köszönhetően javítottunk a földpince állagán és megtöltöttük tartalommal. Ha nem jön ez a támogatás, az enyészeté lett volna ez a pince. Szerencsére most már egyre több funkcióval bír, jelenleg ifjúsági klub és présház is működik egy részében, illetve különböző rendezvényeket, falunapokat is itt tartunk. De további fejlesztéseket szeretnénk véghez vinni, igazi turisztikai gócpontot tervezünk itt kialakítani. A legfontosabb terv az, hogy a földpincében létrehozzanak egy borászati eszközöket bemutató múzeumot. Tervünk az is, hogy a bormúzeumban borversenyeket rendezzünk, illetve bemutassuk a legfontosabb borászati tevékenységeket mondja a polgármester. A falu nyugati határában húzódó Pince-domb nyugati oldalában egy kis völgyből nyílik a műemléki védettséget élvező, barokk jegyeket hordozó pince. Nagyméretű présházból, egy kis kézi pincéből és egy 44 méter hosszúságú, szeszkéményekkel ellátott pinceágból áll. Az épületet 1983-ban nyilvánították műemlék jellegűvé. Elnyert támogatás: 41 340 794 Ft Jánossomorja Feldolgozóüzem korszerűsítése Hipp Kft. Jánossomorja jelentős ipari település és foglalkoztatási központ. A korábbi Győri Keksz- és Ostyagyár jánossomorjai üzeméből alakult az egész világon közismert, nagy múltú svájci Hipp vállalat magyarországi leányvállalata nemcsak a megye, a régió, hanem az ország gazdasági életének fontos szereplői. 1995 szeptemberében kezdődött meg a termelés a Hipp Kft. jánossomorja-hanságligeti gyárában, amely során konzervtechnológiával készült bébiételek és bébiitalok előállítása folyik. A határhoz közeli kis településen, Hanságligeten létrehozott feldolgozóüzem pozitív példája a minőségi termékek előállítására törekvő, hosszú távú külföldi befektetések, hiszen helyben teremtett munka- és beszállítói lehetőségeket. Az AVOP segítségével a támogatást a termékek magasabb minőségi előállítására, gyártására fordították. Az üzemben 150-féle üveges termék, ivólé, gyümölcslé és főzelék gyártása folyik, a piacok igényeinek megfelelően a csomagolásokon hétféle nyelvi verzióval. Termékeiket, a déligyümölcsök kivételével, túlnyomórészt magyar nyersanyag felhasználásával állítják elő. Elnyert támogatás: 4 030 640 Ft Kehidakustány Családi lovarda fejlesztése Szabó Ernőné Kehidakustány település három, valamikor önálló falucskából, Kehida, Kustány és Barátsziget községekből alakult. A falu körül meglévő források, friss patakok, a Zala folyó, az erdők és a rétek vonzzák a látogatókat. A falu idegenforgalma jelentős, de nem csak a helyi termálfürdő és a kellemes környezet miatt. Gyakran látogatják a turisták a helyi családi lovardát is, amelyet az AVOP segítségével nemrég sikerült felújítani. A részletekről a lovarda képviseletében Szabó Ernőné számolt be. Egy barátunk segítségével nyújtottuk be a pályázatot, és ennek eredményeként sikerült teljesen felújítani az istállót. Új eszközöket, berendezéseket szereztünk be, azóta az átadás és az ellenőrzés is megtörtént. Minden rendben ment a pályázat során. A családi lovarda egész évben várja az érdeklődőket. A lovaglás és az oktatás mellett terep- és túralovaglásra, hintózásra, szánkózásra és belovaglásra is lehetőség van. 11

Kerkafalva Temetőfelújítás Kerkafalva önkormányzata Elnyert támogatás: 6 019 930 Ft Kerkafalva az Őrség szélén, Vas megye határán helyezkedik el. Földrajzi fekvéséből adódóan szép és idegenforgalmilag vonzó, mégis hátrányos helyzetű település, mert a megyeszékhelytől távol esik. A legközelebbi város, Lenti, 20 km-re található. A Kerkafalvára érkező vendégeket jól felszerelt turistaszálló várja. A község nevezetessége az 1913-ban épült barokk stílusú templom. A település aszfaltozott utakkal, vezetékes vízzel, villannyal és telefonhálózattal ellátott. Az AVOPnak köszönhetően a helyiek a község temetőjét újították fel. A pályázatért felelős Nemes Kálmán számolt be a megvalósításról. A pályázaton nyert összeg segítségével teljesen felújítottuk a temető kerítését, lecseréltük a kapukat, elhelyeztünk egy új hulladéktárolót, és a dísztér is új burkolatot kapott. A ravatalozót is teljes egészében felújítottuk. Sikerült teljesen megvalósítani a pályázat terveit. A temető tehát teljesen új arculatot kapott. Nyúl Templomfelújítás Római katolikus egyházközség Elnyert támogatás: 27 085 585 Ft Nyúl Győrtől 13 km-re található, könnyen megközelíthető település. A Kis- és Káptalan-Nyúlból egyesített község nemcsak az Árpád-kori templomáról nevezetes, hanem itt húzódik Európa egyik legnagyobb, eső vájta szurdokvölgye, a Szurdik. Az AVOP támogatását a templom felújítására nyerte el a község, ennek kapcsán kérdeztük a pályázat íróját. A mindenszentek tiszteletére épült templom kapcsán él egy legenda a helyiek körében. A hagyomány szerint Mária Terézia hintója Pannonhalmára menet a roskadozó nyúli templom előtt borult fel. A királynő szerencsés megmeneküléséért jelentős összeget adományozott a templomnak, így azt sikerült felújítani. Az azóta eltelt több száz év alatt azonban sajnos újra romos állapotba került az épület, így újra szükség volt a statikai megerősítésére. Számos felújítást végeztünk, a sikeres AVOP pályázat eredményeként megerősítettük a templom külső falát, javítottuk az épület állapotát. A régi, málló vakolatot eltávolítottuk vagy kijavítottuk, és pótoltuk a hiányzó vagy sérült felületeket. Pókaszepetk Templomfelújítás Pókaszepetk önkormányzata Elnyert támogatás: 60 000 000 Ft Pókaszepetk Zala megye északi részén, a Zala folyó partján fekvő község, körjegyzőségi székhely. Az utóbbi években a templom zsaluzata megcsúszott, az első szentély feletti boltozat megrepedt, és maga az épület is süllyedni kezdett. A község templomára már ráfért a felújítás, erről a pályázat felelőse, Senkó Zoltán számolt be. Már korábban is indultunk uniós pályázatokon, de nem tudtuk teljesen felújítani a templomot. Az AVOP segítségével meg tudtuk erősíteni statikailag az épületet, és külső-belső felújításokat is végeztünk. Alakult egy alapítvány egyházi vezetők közreműködésével, amely sikeresen pályázott a templomunk megmentésére. Az utóbbi években csak kisebb állagmegóvási munkákat tudtunk végezni, miközben arra törekedtünk, hogy forrást szerezzünk a statikailag és tetőszerkezetileg eléggé leromlott épület felújítására. Mivel az egyházközség anyagi lehetőségei igen korlátozottak voltak, 2004-ben létrehoztuk a Pókaszepetki Egyházi Létesítményekért Alapítványt. Második alkalommal jártunk sikerrel: az AVOPpályázaton a 80 milliós összköltségű beruházáshoz 60 millió forint támogatást nyertünk. 12

Elnyert támogatás: 2 872 500 Ft Porpác Faluház felújítása Porpác önkormányzata Porpác község Vas megyében, a sárvári kistérségben fekszik. A települést nagy kiterjedésű erdők veszik körül. A falusi turizmus szempontjából ideális, csendes helyen található falu a század elején a jórészt kisnemesek által lakott Darázsporpác és Pórporpác egyesüléséből jött létre. Az AVOP pályázatról a projekt megvalósítója, Boros Béla számolt be. A könyvtár külső felújítását teljes egészében megcsináltuk. A faluház külső utcai térkövezését végeztük el, illetve a könyvtár és a tűzoltószertár épülete új arculatot kapott. Két részből állt a pályázat, mivel a második támogatást csak később kaptuk meg, ezért néhány hónapos szünetet tartottunk a felújítások között. Porpác Község Önkormányzata a faluház, a könyvtár és a tűzoltószertár felújítására nyert támogatást az AVOP pályázatán. A porpáci faluház külső felújítása során megújult a tetőszerkezet, illetve a nyílászárók. Az épületet újravakolták, burkolatát felújították. A faluház udvara is megszépült, új útburkolatot készítettünk, amely nemcsak esztétikusabb, hanem megkönnyíti a megközelítést is. A könyvtár és a tűzoltószertár közös épülete is új külsőt kapott, itt is a tetőszerkezetet, illetve a nyílászárókat, valamint a burkolatot állították helyre. Elnyert támogatás: 5 134 077 Ft Pölöske Fúrt kút kivitelezése Oszlánczi Zsolt A Zala megye nyugati részén, Zalaegerszegtől délre fekvő település a mellette folyó Pölöske (ma Szévíz) patakról kapta a nevét. A helységnév szláv eredetű, elsőként Plisca alakban fordult elő a XII. században. A falu egy síkságból kiemelkedő dombon fekszik. Oszlánczi Zsolt helyi gazdálkodó egy korábban is működő gombatermesztő növényház részére nyert el támogatást. Itt egy rétegvizes fúrt kút került kialakításra, amely a növények vízellátását biztosítja. Állandóan figyeljük a pályázatokat a különböző közlönyökben és az interneten is. Így találtuk meg az AVOP pályázatát is, amelynek segítségével sikerült megépíteni a rétegvizes kutat. Ez egy korábban is működő gombatermesztő növényház vízellátását biztosítja, így most sokkal hatékonyabban tudunk gombát termeszteni. Nagy segítség volt a gazdálkodásnak ez a pályázat, és egészen biztos, hogy a jövőben is pályázunk majd. Elnyert támogatás: 8 852 029 Ft Rezi Ökoturizmus fejlesztése Gaál József Rezi Keszthelytől és Hévíztől egyaránt 8 kilométerre, az erdővel borított Keszthelyi-hegység, valamint a szőlővel telepített dombok völgyében, a Meleg-hegy, Púpos-hegy, Kümell és Almástető által körülölelt területen fekszik. A szomszédságában található, nagy kiterjedésű erdő kiváló vadászterület, ugyanakkor kellemes kikapcsolódást nyújt a pihenésre vágyóknak, a természetkedvelőknek. Hosszabb erdei túrával (a falutól 6 km) érhető el a XIII. században épült vár maradványa. Itt van a körzet legmagasabb pontja. Az AVOP segítségével sikerült korszerű szálláshelyet kialakítani a rezi vár alatt, erről beszélt a tulajdonos, Gaál József. A támogatás segítségével egy magánszálláshelyet alakítottunk ki. Közvetlenül a vár alatt található az épület, teljesen felszerelve, minőségi körülményeket biztosítva az idelátogatóknak, kirándulóknak. Ez egy négycsillagos szálláshely, mindenkinek tudom ajánlani. A rezi vár különleges környezete a szállásnak. Az egykor erődítményként is működő látványosság 418 méter magasan áll. Nemcsak a gyönyörű kilátás csalogatja ide a látogatókat, hanem a túrákra kiválóan alkalmas hegyi ösvények is. 13

Szil Főtér felújítása Szil önkormányzata Elnyert támogatás: 47 714 310 Ft Szil község a Kisalföld középső részén, szinte pontosan a Rábaköz központjában fekszik, közel egyforma távolságra a Hanság mocsárvilágától és a Rába folyótól. A számos látnivalóval rendelkező település főterét sikerült felújítani az AVOP támogatásának segítségével. Szil falu polgármestere, Lengyel Lajos mutatta be a községet és a pályázatot. Sikeresen felújítottuk a község főterét: új díszburkolatot és sétányt alakítottunk ki, facsemetéket helyeztünk el, és a parkolót is átalakítottuk. A támogatás nélkül nem tudtuk volna elvégezni ezeket a munkálatokat. Egészen biztos, hogy pályáznak majd a jövőben is, ha lesz ilyen jellegű kiírás. A falu fejlett infrastruktúrával rendelkezik. Terveink között további faluszépítő fejlesztések szerepelnek. Egyre több hagyományőrző rendezvényt tartanak itt évente, például farsang, szili búcsú, falunap, arató fesztivál, sportnap, a csecsemők és idősek napjának megünneplése. Tét Növénytermelést és kertészetet szolgáló építési beruházások Elnyert támogatás: 27 368 311 Ft Czéhmester Árpád Tét kisváros Győr-Moson-Sopron megye déli határán, a sokorói dombok lankái és a Marcalmedence találkozásánál, a 83-as számú Győr Pápa útvonal felezőjén található. Egykori mezőváros és járási székhely, Kisfaludy Károly szülőhelye, amely 2001-től ismét városi rangot kapott. A számos látnivalóval rendelkező településen Czéhmester Árpád növénytermelést és kertészetet szolgáló építési beruházásokra nyert támogatást. Rendszeresen figyeljük a pályázatokat az interneten és az újságokban is, így találtunk rá az AVOP kiírására is. Mindent meg kell finanszírozni, szükség volt erre a támogatásra. Bár elég sok volt a papírmunka és az adminisztráció a pályázat kapcsán, azért sokat segített ez a támogatás a vállalkozásunk hatékonyabbá tételében. Sikerült új öntözőberendezéseket és kertészeti gépeket vásárolni, ennek eredményeként több terményt tudunk előállítani. Tét az elmúlt évszázadok folyamán a térség központja volt, jelenleg is betölti ezt a szerepet. Nem véletlen, hogy az önkormányzat képviselő-testülete 2001-ben sikeresen pályázott a városi cím elnyerésére. Vámosszabadi Falukép fejlesztése Vámosszabadi önkormányzata Elnyert támogatás: 19 239 587 Ft Vámosszabadi szinte újjászületett a pályázat eredményeként: a helyiek többek között új sétautakat, díszkutat, autóbusz-megállókat alakítottak ki, a falu kivirágzott. A település két falu egyesülésével jött létre, a Vámos tag arra utal, hogy Alsóvámos évszázadokon keresztül vámszedőhely volt. A Szabadi tag az egykori Győrszabadi nevet őrzi azt a hajdani állapotot idézi, amikor a lakóknak a feudalizmus idején bizonyos kiváltságaik voltak. Az AVOP projektről Takács Ferenc polgármester számolt be. Egy vadonatúj lakótelepi részt sikerült kialakítani. Teljesen új sétautakat, buszmegállókat létesítettünk, valamint egy új kút is működik most már. Új arculatot kapott a lakótelep, amely most már kedvező körülményeket biztosít az itt lakó vagy ide költöző fiatal családoknak. Továbbra is célunk a faluépítés, az utcakép formálása. Most saját erőből végzünk egy fásítási programot, amelynek keretében facsemetéket és cserjéket ültetünk a helyi környezetvédelmi bizottság bevonásával. De várjuk a jövő évi pályázatokat is, amelyeken szintén indulni fogunk. 14

Elnyert támogatás: 7 785 389 Ft Vasvár Tejház és fejőház-rekonstrukció Csörnöc menti Mezőgazdasági Zrt. Vasvár a megye legkisebb városa, de országos szinten is a legkisebbek közé tartozik, hiszen lakossága nem éri el az ötezer főt, akárcsak Csepregé és Répcelaké. A Csörnöc menti Mezőgazdasági Zrt. képviselője, Varga András tájékoztatott a sikeres pályázatról. Mi magunk írtuk meg a pályázatot, nem bíztunk meg ezzel külön pályázatíró céget. Elsősorban az volt a cél, hogy magasabb minőségi kritériumoknak feleltessük meg a gazdálkodást. Természetesen felújítottuk az épületet is, a tejház és a fejőház is teljes felújításra került. A padlózatot kicseréltük, új nyílászárókat, vákuumszivattyúkat és csempéket helyeztünk el, és a mennyezetet is megjavítottuk. Ezzel a támogatással sokkal jobb munkakörülmények mellett működhet a tejház és a fejőház. Elnyert támogatás: 9 597 795 Ft Velem Szent Vid-kápolna felújítása Kőszegszerdahelyi római katolikus plébánia A Szent Vid-kápolna a kőszegi kistérség legfontosabb és legrégibb temploma, Velem község legnagyobb nevezetessége. A falu Magyarország nyugati határán a Kőszegi-hegység lábánál fekszik, az Írottkő Natur-park része. Az AVOP keretén belül a helyi plébánia fel tudta újítani az egyhajós barokk épületet. Velem plébánosa beszélt nekünk a pályázatról. A hegyen található Szent Vid-templomot, amelynek tornyában 13. századi kerített lőréses alapokat találtak, már a 17. század végén jelzik a források. Korábban a környék jelentős búcsújáró helye volt. Későbbi földesurai a Batthyányak voltak. Sokat segített a plébániának ez a támogatás. Szakemberekre bíztuk a pályázatírást és a megvalósítást, és sikerült teljesen véghezvinni a terveinket. Külső statikai megerősítést kapott az épület. Nagyon pozitív esemény volt ez a község életében számolt be a pályázatról a plébános úr. Elnyert támogatás: 6 375 000 Ft Zalaistvánd Lótenyésztés beindítása Egyed László A védett lófajták közé tartozó hidegvérű tenyésztését sikerült elindítani Zalaistvándon az AVOP támogatásának segítségével. A Körmendtől délre található falu már a bronzkor óta lakott település, írott történelme egy okleveles említéssel 1279-ben kezdődött. Egyed László helyi lótenyésztő elmondta, hogy nagy segítség volt ez a támogatás a tenyésztés elindításában. A hidegvérű ló nagy testtömege és nyugodt természete miatt megfelelő igásló. Már kétéves korában fogatba tanítható. Ezt a fajtát lehet a legegyszerűbben betanítani, hiszen már néhány alkalom elég, hogy megbízhatóan dolgozzon, óriási a teherbíró képessége. A magyar hidegvérű a Magyarországon törvényileg védett lófajták közé tartozik. Sokban eltér melegvérű társaitól: erősebb a csontozata, nagyobb az izomtömege, lassú a mozgása, hűvösebb a vérmérséklete. Ezért ezt a fajtát elsősorban munkára, terhek cipelésére és kocsik vontatására használjuk, nem ügetésre. Csak ritkán tartanak kedvtelésből ilyen lovakat, bár megéri, mert nyugodt természetű állat. 15

A régió szerződéssel rendelkező nyertes pályázói Pályázó neve Elnyert támogatás Pályázó neve Elnyert támogatás "2M+H" Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 1 080 000 "Együtt Nádasdért" Faluszépítő és Fejelsztő Kulturális Egyesület 3 999 999 "Göcsej" Természetvédelmi Alapítvány 900 000 "ID-PÉ-KER" Kft. 909 034 "Rábcatorok" településeinek Regionális Fejlesztési Társulása 999 400 "Rábcatorok" településeinek Regionális Fejlesztési Társulása 896 580 "Szilvórium" Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 9 989 000 "Verein" Bt. 1 998 000 A Söjtöri Gyermekekért Alapítvány 1 200 000 A Söjtöri Gyermekekért Alapítvány 600 000 Abbázia Country Club Idegenforgalmi Kft. 560 658 Abda Község Önkormányzata 559 990 Abda Község Önkormányzata 667 386 Abda Község Önkormányzata 548 250 Abdai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 648 511 Abdai Egyházközség 729 471 Abdai Polgárőr Egyesület 261 145 ÁG Alapítvány 3 349 945 Agricol Kft 18 271 977 Agrocom 2000 Kft. 89 457 561 Agrocom 2000 Kft. 29 694 457 Agrocom 2000 Kft. 6 311 666 AGROCOOP Bt 12 560 382 AGROCOOP Bt 23 829 229 Agrofőnix Mezőgazdasági Termelő és Termékforgalmazó Kft. 90 000 000 Agrolaz Kft. 45 568 509 Agro-Limes Kft. 12 005 132 Agro-Line 2000 Kft 4 871 412 Agro-Milch Kft. 7 652 477 Agropro Kft. 11 934 289 AGRO-TEAM 3000 Kft. 17 215 713 AGROZS Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 10 779 851 AGROZS Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 13 248 678 Agyagosszergényi Győzelem Mezőgazdasági és Vállalkozó Szövetkezet 7 997 304 Agyagosszergényi Győzelem Mezőgazdasági és Vállalkozó Szövetkezet 7 932 510 Alibánfa Fejlődéséért Közalapítvány 493 000 Alibánfa Fejlődéséért Közalapítvány 1 000 000 Alibánfa Község Önkormányzata 4 993 630 Alibánfa Község Önkormányzata 1 488 888 ALMA 2000 Gyümölcstermelő Kft. 19 416 731 ALMA 2000 Gyümölcstermelő Kft. 9 494 505 ALMA 2000 Gyümölcstermelő Kft. 30 505 155 Alma-Major Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 12 480 823 Alsónemesapáti község Önkormányzata 935 000 Alsónemesapáti község Önkormányzata 1 111 842 Általános Művelődési Központ 972 099 Általános Művelődési Központ 1 498 340 Andina Agro Kft. 22 062 298 Andrasek József 3 570 329 ANEST-STUDIUM Tanácsadó Korlátlan Felelősségű Társaság 595 000 Antal Róbert 7 650 000 A-Plant Kft. 4 063 746 A-Plant Kft. 29 076 922 Artner Agro Kft. 20 119 773 Asbóth Norbert 2 160 988 Babosdöbréte Község Önkormányzata 1 499 998 Bácsai Agrár Zrt. 32 556 663 Bácsai Agrár Zrt. 25 558 769 Baglad Község Önkormányzata 2 298 030 Bagod Község Önkormányzata 1 140 000 Bagod Község Önkormányzata 1 400 000 Bagod Község Önkormányzata 1 500 000 Bagodi Egyházközösség 16 827 398 Bak Község Önkormányzata 1 500 000 Baki Római Katolikus Egyházközség 10 025 574 Bakler Attila 6 375 000 Bakony Dió Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. 42 556 202 Bakony Dió Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. 10 236 727 BAKONY-MVSZ KFT 84 007 760 Bakonyszentlászló Község Önkormányzat 2 257 487 BAKONYSZER Ipari és Szolgáltató Kft. 12 095 603 Baktüttös Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 1 500 000 Balatonmagyaródi Egyházközösség 12 828 067 Balatonmagyaródi Mg Zrt. 11 684 126 Balázs Ádám 7 650 000 Balázs István 71 950 549 Balázs István 84 037 599 Balázs István 47 466 625 Balázs István 90 000 000 Balázs István 31 899 560 Balázs István 45 002 966 Balázs István 24 411 510 Balázs Istvánné 23 568 131 Balogh Csemege Kft. 1 958 349 Balogh 2000 Kft. 21 118 591 Balogh László 833 843 Balogh Rudolf 9 271 978 Bándli Tivadar 6 372 700 Bánfai Imre 12 997 566 Barlahida Község Önkormányzata 71 678 606 Bársony Zoltán 3 703 351 Bartakovics Balázs 7 650 000 Bázakerettye Község Önkormányzata 45 456 036 Bécs Róbert 5 843 802 Becsehely és Környéke Kft. 28 873 186 Becsehely Község Önkormányzat 36 636 305 Becsvölgye Jövőjéért Egyesület 600 000 Becsvölgye Jövőjéért Egyesület 934 830 Becsvölgye Jövőjéért Egyesület 1 466 250 Becsvölgye Község Önkormányzat 1 448 400 Becsvölgye Község Önkormányzat 1 466 250 Becsvölgye Község Önkormányzat 1 999 200 Bella Csaba 10 921 761 Benkő Károlyné 941 672 Benkő Károlyné 1 627 672 Benkő Károlyné 736 470 Béresné Dormán Ibolya falusi vendéglátó 730 930 Berkenyés László 3 649 450 Bertha György Közalapítvány 705 000 BEST TRADE COMPANY Kft. 11 440 384 BETA Agro Termelő és Szolgáltató Kft. 90 000 000 BETA Center Kft. 28 012 873 Biczó László 6 375 000 Bilibáncs Népi Hagyományörző és Kulturális Alapítvány 363 800 Bilibáncs Népi Hagyományörző és Kulturális Alapítvány 1 379 465 Bilik és Társai Bt 7 248 112 BIOSON Kft. 23 419 347 Birkás István 40 690 878 Birkás István 4 937 985 Bíró Díszkert KFt. 10 539 395 Biró József 20 347 049 BO. 95 Kereskedelmi és Mezőgazdasági Bt 13 618 681 Bocfölde Község Önkormányzata 53 723 043 Bódi Lajos 6 357 856 Bognár Károly Tibor 3 527 307 Bognár László 7 029 293 Bolfán Csaba 7 965 000 Bolfán Csaba 2 997 000 Bolfán Csaba 1 999 999 Bóna Balázs 12 755 126 Boncodfölde Község Önkormányzata 1 499 998 Bonczföldi Miklós 6 375 000 Boros Jenő 6 633 765 Bosflór Kft. 6 223 500 Bosits András 16 494 725 Bozsik Péter 13 500 000 Bozsok Községi Önkormányzat 998 850 Bozsok Községi Önkormányzat 2 983 257 Bozsok Községi Önkormányzat 1 579 045 Böcskei György 553 500 Bödeháza Község Önkormányzata 3 837 370 Bőny Községi Önkormányzat 21 710 505 Börcsi Faluvédő és Művelődő Egyesület 595 000 Börcsi Faluvédő és Művelődő Egyesület 3 420 000 Börcsi Faluvédő és Művelődő Egyesület 900 000 Bősze Sándor 4 892 737 Broccoli Betéti Társaság 4 673 076 Broiler 2002 Állattenyésztő Betéti Társaság 12 776 386 Bucsuszentlászló Község Önkormányzata 29 207 658 Bucsuta Község Önkormányzata 21 565 321 Bük Nagyközség Önkormányzata 40 745 615 Bük Nagyközség Önkormányzata 41 851 856 CANKÓ 2000 Mezőgazdasági Termelő, Keredkedelmi és Szolgáltató Kft. 10 877 354 CANKÓ 2000 Mezőgazdasági Termelő, Keredkedelmi és Szolgáltató Kft. 5 322 512 CANKÓ 2000 Mezőgazdasági Termelő, Keredkedelmi és Szolgáltató Kft. 23 568 942 CARLA 2005. Kereskedelmi és szolgáltató Kft. 322 798 CARLA 2005. Kereskedelmi és szolgáltató Kft. 1 276 200 Celli-Sághegyalja Mezőgazdasági és Ipari Termelő és Szolgáltató ZRT 22 266 176 Celli-Sághegyalja Mezőgazdasági és Ipari Termelő és Szolgáltató ZRT. 6 850 755 CELODIN Zalai Alapítvány 940 500 CELODIN Zalai Alapítvány 959 500 Cézár-Winery Pezsgőgyártó, Borkereskedelmi és Szolgáltató Kft. 11 091 980 Cézár-Winery Pezsgőgyártó, Borkereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2 850 422 Czirákiné Kiss Ildikó 8 960 490 Czubor Ottó 2 276 010 Csákánydoroszló Községi Önkormányzat 877 200 Csákánydoroszlói Civil Szervezet Egyesület 855 000 Csákánydoroszlói Civil Szervezet Egyesület 2 755 000 Csalló Imre László 30 173 736 Csatári Római Katolikus Egyházközösség 13 643 312 Csehi Község Önkormányzat 954 777 Csehimindszent Önkormányzat 850 000 Cseri Agrár Kft 10 911 125 Cséry László 6 824 175 Csesztreg Község Önkormányzata 4 998 000 Csesztreg Község Önkormányzata 4 247 290 Csesztreg Község Önkormányzata 1 840 250 Csicsai Albert 6 972 527 Csizmadia Lászlóné 6 720 329 Csorna Város Önkormányzat 8 597 232 Csöde Község Önkormányzata 12 095 181 Csöngei Evangélikus Társegyház 14 909 220 Csörnöc menti Mezőgazdasági Szövetkezet 7 786 389 D & D Farm Kft. 31 088 113 D & D Farm Kft. 9 125 604 Darnózseli Agrár Zrt. 27 925 803 Darnózseli Község Önkormányzata 2 642 463 Darnózseli Község Önkormányzata 1 999 690 Delbó Lajos 10 137 363 Déri Kalatin Mónika 6 375 000 Dióskál Község Önkormányzat 4 630 891 Dobronhegy Község Önkormányzata 24 151 782 Dóka Éva 6 750 000 Dózsa Népe Szöv 16 897 149 Dózsa TÉSZ 90 000 000 Döbörhegy Községi Önkormányzat 977 500 Döröske Községi Önkormányzat 469 200 Döröskei Örökségóvó, Faluszépítő és Falufejlesztő Egyesület 380 000 Döröskei Örökségóvó, Faluszépítő és Falufejlesztő Egyesület 340 000 Döröskei Örökségóvó, Faluszépítő és Falufejlesztő Egyesület 357 000 Dr. Drucskó Zoltán 6 375 000 Dr. Póczik István 8 345 343 Dr. Tomonicska Ferenc 11 534 835 Dr. Tomonicska Ferenc 4 263 666 Dr. Vér Zsanett 2 000 000 Dunakiliti Agrár Mezőgazdasági Termelő és Kereskedő Zrt. 14 872 041 16

Pályázó neve Elnyert támogatás Pályázó neve Elnyert támogatás Dunakiliti Agrár Mezőgazdasági Termelő és Kereskedő Zrt. 2 719 780 Dunakiliti Konzervüzem Kft. 41 556 608 Dunakiliti Község Önkormányzata 4 000 000 Dunaremete Község Önkormányzata 3 000 000 Dunaszeg Községi Önkormányzat 43 086 229 Dunasziget Község Önkormányzata 553 850 Dunasziget Község Önkormányzata 461 125 Dunasziget Község Önkormányzata 1 168 325 Écs község Önkormányzata 842 520 Egervár Község Önkormányzata 14 190 355 Egervár Község Önkormányzata 1 400 000 Egervár Község Önkormányzata 340 000 Egervári Helytörténeti és Községszépítő Egyesület 1 498 174 Egervölgy Község Önkormányzata 977 460 Egyed László 6 375 000 Egyesült Mezőgazdasági Szövetkezet 9 612 779 Élhetőbb Zalaszentivánért Közhasznú Egyesület 499 890 Élhetőbb Zalaszentivánért Közhasznú Egyesület 340 000 Élhetőbb Zalaszentivánért Közhasznú Egyesület 1 248 300 Elite-Invest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1 567 000 Elite-Invest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2 980 000 ELŐRE Mezőgazdasági Szövetkezet Beled 85 213 090 Első Zalai Takarmányipari Kft. 61 453 432 Energowest Járműipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1 392 356 Enese Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 900 000 Enese Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 600 000 Enese Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 425 000 Enzsöly Illés 2 841 922 Erdeifaluért Alapítvány 339 000 Erdős László 2 000 000 Észak-Hansági Húsfeldolgozó Kft. 14 185 041 Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása 890 460 Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása 892 500 Esztergályhorváti Község Önkormányzata 41 250 000 EU Pannon Fejlesztési Iroda Alapítvány 1 000 000 EU Pannon Fejlesztési Iroda Alapítvány 1 400 000 Fábián Lászlóné 5 755 100 Faluért Alapítvány 351 501 Faluház Baráti Kör 4 384 000 Faluház Baráti Kör Győrvár 999 999 Falusi Vendéglátók Zala MEgyei Egyesülete 750 000 Farádi Mezőgazdasági Szövetkezet 16 896 263 Farkas Alfréd 540 678 Farkas Tamás 9 014 835 Farmer Kiss Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft. 21 083 155 Fazekas-Deák Rozália 749 970 Feketeerdő Község Önkormányzata 1 200 000 Felpécért Alapítvány 2 468 312 Felső - Göcsej Területfejlesztési Társulás 1 997 500 Felsőpáhok Község Önkormányzata 51 582 120 Felsőrajk Község Önkormányzata 24 160 419 Fentős Lajos 7 314 831 Fényes Tibor 13 500 000 Fenyvesalja Kft. 16 621 371 Ferencz Krisztina 3 948 696 Ferkóczáné Szalai Zsuzsanna 39 882 424 Fertődi Zöld Mező Mg. Szöv 20 005 324 Finna István 2 733 187 Fitos Jenő 3 298 970 Floraproduct Bt 3 116 373 Fodor Gyula 2 591 332 Fodorné Márok Erzsébet 7 650 000 FRÖCH Termelői és Kereskedelmi Kft. 23 901 350 FRUCHTPARK Kft. 26 600 591 Funkció Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 100 128 215 Fülöp György 6 401 158 Fűzvölgyi Agrár RT 24 196 648 G&G Kft. 13 552 238 Gaál András 8 852 029 Gaál Károly 1 935 413 Gaál Lajos 2 851 714 Gaál Lajos 1 962 692 Gaál Péter 6 375 000 Gabona Farm Kft. 20 625 880 Gáborjánháza Község Önkormányzata 1 314 047 Gál Beáta 8 758 852 Gál Endre 6 658 865 Gellénháza és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás 1 499 100 Gellénháza Község Önkormányzata 10 500 504 Gellénháza Község Önkormányzata 423 300 Gencsapáti Község Önkormányzata 1 998 792 Gencsapáti Község Önkormányzata 1 999 200 GEO-NATURA Mérnöki Iroda Betéti Társaság 1 282 500 Gérce Jobbikszer Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Bt 11 334 906 Gérce-Mag Kft. 24 865 218 Gergich Zoltán 7 649 235 Gersekarát Község Önkormányzat 921 635 Gersekarát Község Önkormányzat 4 568 019 Gersekarátért Baráti Kör 999 999 Gersekarátért Baráti Kör 999 999 Giczi Antalné 1 151 550 Gilikter Imre 8 008 516 Gódor Kft. 43 755 747 Gombkötő József 6 375 000 Gombos Lajos 2 775 659 Gombosszeg Község Önkormányzata 720 120 GÓNA Szabadidőközpont és Kézilabda Egyesület 4 998 087 Gorza Ferenc 748 971 Gorza Gábor 6 375 000 Göcsej Kistérségi Társulás 997 500 Göcsej Pig Mezőgazdasági Kft. 90 000 000 Gömböcz József 5 451 428 Göndöcs József 5 419 780 Gősfa Község Önkormányzata 1 355 240 Gősfa Kulturájáért, Fejlődéséért Egyesület 340 000 Gősfa Kulturájáért, Fejlődéséért Egyesület 527 000 Gráf Győző 9 932 142 GSD Agrárprodukt Termelő és Tanácsadó Kft. 90 000 000 GSD Agrárprodukt Termelő és Tanácsadó Kft. 28 946 535 GSD Agrárprodukt Termelő és Tanácsadó Kft. 59 212 971 GSD Agrárprodukt Termelő és Tanácsadó Kft. 65 566 005 Guczogi János 1 489 455 GY+R Farmer Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Termelő és Szolgáltató Kft. 1 276 200 György Zoltán 2 700 000 Győrszemerei Olajos Növények Kft. 90 000 000 Győrvár Község Önkormányzata 999 600 Győrvár Község Önkormányzata 1 964 112 Győrzámoly Községi Önkormányzat 19 896 699 Gyümölcskert Mezőgazdasági Termelő és Értékesítő Zrt. 11 633 241 Hagyárosbörönd Község Önkormányzata 999 640 Hahót Község Önkormányzat 33 365 114 Hahóti Várdomb Kft 1 701 098 Hajas Imre Sándor 1 923 392 Halastó Községi Önkormányzat 438 600 Halász András 8 766 500 Halász Lívia Magdolna 8 995 326 Halász-Farm 2000 Kft. 12 688 680 Halászi Község Önkormányzata 514 710 Halászi Község Önkormányzata 1 684 721 Halászi Zöldmező Termelő Szolgáltató Szövetkezet 6 823 971 Hallépcső tervező, tanácsadó és szolgáltató Bt. 3 000 000 Haller Imre 2 176 318 Halogy Községi Önkormányzat 438 600 Halogyi Sportegyesület 5 000 000 Hal-Restaurant Kft. 49 835 171 Hancz Róbert 11 550 915 Hanczné Borsodi Hedvig 7 566 800 Hanis Tamás Antal 6 374 650 Hanyvári Péter 1 668 375 Harangláb Kultúrális és Faluszépítő Egyesület 894 030 Harangláb Kultúrális és Faluszépítő Egyesület 500 000 Harangláb Kultúrális és Faluszépítő Egyesület 340 000 Hédervári Kont Lovasegyesület 3 658 400 HEFTER Üveggaléria Bt. 13 342 500 Hegyháthodász Községi Önkormányzat 438 600 Hegyháthodász Községi Önkormányzat 189 240 Hegyháthodászért Faluszépítő Kulturális Szabadidősport Egyesület 2 700 000 Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány 1 372 500 Hegyhát-Kemenesaljai Vízitársulat 22 058 859 Hegyhát-Kemenesaljai Vízitársulat 13 723 920 Hegyhátsál Községi Önkormányzat 3 999 999 Hegyhátsál Községi Önkormányzat 836 400 Hegyhátsál Községi Önkormányzat 418 200 Hegykői Mezőgazdasági Részvénytársaság 12 030 705 Hegypásztor Kör 999 999 Hegypásztor Kör 1 925 108 Héliosz Holding Kft. 3 540 164 Hidráns Mezőgazdasági és Mg-i Szolgáltató Kft. 27 947 472 Hidráns Mezőgazdasági és Mg-i Szolgáltató Kft. 21 157 466 Himod Római Katolikus Egyház 20 597 733 HIPP Termelő és Kereskedelmi Kft. 41 340 794 Hóbor Attila 70 787 967 Hóbor Attila 15 738 304 Holt - Rábcáért Egyesület Abda 343 740 HOMBÁR Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 17 816 560 HORKER Kereskedelmi és Általános Szolgáltató Kft. 23 151 956 Horvát Kisebbségi Önkormányzat 2 958 000 Horváth András 4 675 144 Horváth András 2 126 158 Horváth Attila 7 650 000 Horváth Balázs 71 251 625 Horváth Csaba 7 650 000 Horváth Endre 8 360 110 Horváth Gyula 1 335 164 Horváth Gyula 1 158 537 Horváth Imre 14 619 720 Horváth István 41 039 505 Horváth István Imre 7 964 950 Horváth Lajos 8 619 230 Horváth László 4 936 336 Horváth Sándor 3 000 000 Horváth Zoltán 7 475 000 Horváth Zsolt 29 200 240 Horváth-Farm Kft. 24 961 153 Hottó Község Önkormányzati Képviselőtestülete 956 576 Humán Esély Tanácsadó Közhasznú Tárasaság 1 999 200 Humán Esély Tanácsadó Közhasznú Társaság 1 632 000 Humán Európa Szövetség 1 514 700 Humán Európa Szövetség 1 840 301 Huszár János 6 375 000 Ifj. Füsi Rudolf 15 097 252 Ifj. Horváth Sándor 2 381 360 Ifjúsági Szövetség a Kisalföldi Régióért 3 420 000 Ifjúsági Szövetség a Kisalföldi Régióért 1 396 500 II. Rákóczi Ferenc Kultúrális Alapítvány 566 630 IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi ZRt. 17 298 543 Illés Lajos 3 970 878 INDEFCO 2000 Kft. 27 465 112 INNO-FOOD KFT. 4 950 000 Írottkő Natúrparkért Egyesület 763 800 Írottkő Natúrparkért Egyesület 499 800 Írottkő Natúrparkért Egyesület 437 175 Ivánc Községi Önkormányzat 3 331 257 Ivanovics Nándorné 7 657 122 Jánosházi Terményszárító Kft. 4 966 763 Jánosházi Terményszárító Kft. 6 835 549 17

Pályázó neve Elnyert támogatás Pályázó neve Elnyert támogatás Joó Krisztián Miklós 7 650 000 JUGLANS KFT. 13 477 366 Jurisich Mezőgazdasági Rt 14 241 757 Kabala Ménes Kft 4 400 842 Kabala Ménes Kft 18 436 226 Kaiser Food Élelmiszeripari Kft. 159 460 867 Kajdi Imre 1 524 761 Kalász 2002 Mezőgazdassági Termelő és Szolgáltató Kft. 23 275 251 Kálcsics László 10 310 438 Kalló János 1 212 527 Kám Község Önkormányzata 1 999 999 Kám Község Önkormányzata 933 361 Kám Község Önkormányzata 1 349 556 Kanizsa Hús 2000 Húsipari és Kereskedelmi Kft. 73 034 347 Kaposvári Olajos Növények Kft. 47 472 527 Kapuvári Hús Húsipari Rt. 64 045 180 Kapuvári Vizitársulat 30 393 961 Karakai István 37 791 285 Karakai István 24 008 241 Karakai Testvérek Kft 23 810 440 Karakai Tibor 9 798 095 Karakai Zsolt 33 677 144 Karakai Zsolt 23 810 439 Kardosné Kopecskó Margit 1 312 500 Károlyi Miklós 1 663 516 Katafa Községi Önkormányzat 877 200 Kaufmann Agrár Kft 17 988 131 Kávás Község Önkormányzata 900 000 Kávás Község Önkormányzata 1 500 000 Kávási Ifjúságért Kulturális Alapítvány 1 572 500 Kehidakustány Község Önkormányzata 943 920 Kelemen János 4 895 228 KEMENDOLLÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 995 423 Kemenesmagasi Evangélikus Egyházközség 30 210 558 Kerkaborum Kft 5 707 071 Kerkafalva Község Önkormányzata 6 019 930 Kerkakutas Község Önkormányzata 7 179 990 Kertai József 153 300 Kertvárosi-Szövetkezet Kft. 23 678 901 Keszte József 7 650 000 Kilimáni Alma Termelő, Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 13 558 281 Kimle Község Önkéntes Tüzoltó Egyesülete 137 700 Kimle Község Önkormányzata 2 952 900 Kimle Község Önkormányzata 2 245 273 Kimle Község Önkormányzata 1 557 200 Kimlei Kulturális Egyesület 2 423 353 Kimlei Rákóczi Mg Termelő és Szolgáltató Szövetkezet 90 000 000 Kimlei Rákóczi Mg Termelő és Szolgáltató Szövetkezet 28 042 209 Kimlei Sporthorgász Egyesület 997 500 Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. 47 660 887 Kisbajcsi Római Katolikus Egyházközség 4 337 396 Kisbodak Község Önkormányzata 1 458 093 Kisbodaki Baráti Kör Egyesülete Kht. 2 479 263 Kisfaludy Sándor Mezőgazdasági Szövetkezet 2 759 660 Kisfaludy Sándor Mezőgazdasági Szövetkezet 2 601 558 Kisfaludy Sándor Mezőgazdasági Szövetkezet 7 813 186 Kiskertész 2003 Mezőgazdasági, Termelő és Szolgáltató Kft. 35 928 040 Kiskutasi Szent Márton Közalapítvány 1 500 000 Kiskutasi Szent Márton Közalapítvány 340 000 Kispáli Község Önkormányzata 323 000 Kocsis Károly 3 595 342 Kocsis Károly 24 591 263 Koledits Ferencné 1 332 745 Kondricz Tamás 11 495 768 Konkoly Termelő és Értékesítő Betéti Társaság 1 530 351 Koré Bt. 3 585 690 Koroncó Község Önkormányzata 1 596 187 Koroncó Község Önkormányzata 412 224 Kovács Dezső 8 480 768 Kovács Géza 14 667 032 Kovács Gyula 12 102 527 Kovács Gyula 3 660 059 Kovács Gyula 362 020 Kovács Judit 1 999 999 Kovács Miklós 7 902 000 Kovács Miklós 6 161 538 Kovács Péter 3 707 739 Kozma Tamás 10 021 163 Kozma Tamás 4 773 600 Kozmadombja Község Önkormányzata 2 500 000 Kőszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulása 1 377 785 Kőszegdoroszló Község Önkormányzata 999 600 Kőszegszerdahelyi Római Katolikus Plébánia 9 597 795 Kövi Pál 3 499 455 Közép-Zalai Területfejelsztési Társulás 595 350 Közép-Zalai Területfejelsztési Társulás 878 781 Közép-Zalai Területfejelsztési Társulás 1 495 650 Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Általános Iskola 1 580 000 Községi Önkormányzat Almásháza 3 825 000 Községi Önkormányzat Olaszfa 970 935 Községi Önkormányzat Püspökmolnári 771 405 Községi Önkormányzat Szengyörgyvölgy 4 966 105 Krassné Tóth Melinda 3 993 241 KTK Termelő-Termeltető- Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 24 888 420 KTK Termelő-Termeltető- Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 25 992 247 Kulcsár Gábor 1 198 500 Külsősárd Község Önkormányzata 1 639 119 Lábik István 9 120 753 Lábik István 8 997 935 Lakhegy Község Önkormányzata 25 862 800 Lakhegy Község Önkormányzata 24 300 116 Lakhegy Község Önkormányzata 1 087 675 Lakhegyi Hagyományőrző Egyesület 1 000 000 Lakner András 7 650 000 Lenti Kistérség Többcélú Társulása 2 439 980 Lenti Kistérség Többcélú Társulása 6 499 999 Lenti Kistérség Többcélú Társulása 3 878 210 Lipót Község Önkormányzata 4 000 000 Lipót Község Önkormányzata 3 000 000 Lorber Kft 33 282 692 Luka Józsefné 13 152 842 Lukács István 5 276 768 Lukácsháza Község Önkormányzata 2 432 487 Lukácsháza Sportegyesület 1 989 000 'Luter Family' Vendéglátóipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelőségű Társaság 417 187 Magyar Bencés Kongregáció Főapátsága 2 167 296 Magyar Dagra Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. 87 971 605 Magyar Dagra Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. 45 211 468 Magyar Termálenergia Társaság Közhasznú Egyesület 4 250 000 Majdán István Lajos 2 183 062 Makay Tamás 7 424 505 Mándli Lajos 9 548 287 Maráz József 9 563 983 Márfi József 5 902 500 Máriakálnok Község Önkormányzata 3 238 900 Máriakálnok Község Önkormányzata 3 000 000 Máriakálnok Község Önkormányzata 2 900 000 Máriakálnokért Alapítvány 1 000 000 Markó Jenő György 2 850 351 Marlovics Norbert 7 650 000 Márokföld Község Önkormányzata 1 210 457 Marx Tibor 1 397 438 Mast-Gutorfölde Kft 11 571 428 Mecsér Község Önkormányzata 30 609 952 Megyehíd Községi Önkormányzat 9 412 125 Megyeri Új Szövetkezet 26 779 524 Méhes Zsolt 14 239 285 Merkly-Belus József Antal 25 646 043 MÉRNÖKGEO Földmérő és Szolgáltató Kft. 1 980 000 Merth Sándor 7 650 000 Meszlényi Zsolt 1 314 925 Meszlényi Zsolt 1 400 000 Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. 58 976 308 Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. 63 741 115 Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. 9 929 984 Mezőtechnika Kft. 6 495 375 Mihályi Agrár Rt. 12 257 956 Mihályi Agrár Rt. 20 350 137 Mihályka Gábor Gyula 7 650 000 Mihályka Gyula 422 663 Mihályka Tibor 7 650 000 Mihályka Tibor 1 197 000 Miklósfai Mezőgazdasági Részvénytársaság 30 278 023 Mikó György Imre 29 367 692 MIKOFAMI Kereskedelmi és Szolg. Kft 202 674 079 Mikosszéplak önkormányzat 850 000 Milejszeg Község Önkormányzata 24 357 774 Misefa Község Önkormányzata 765 000 Molnár Béla 27 374 538 Mondo Szolgáltató és Kereskedelmi BT. 1 596 000 Mondo Szolgáltató és Kereskedelmi BT. 2 992 000 Mondo Szolgáltató és Kereskedelmi BT. 2 992 000 Murarátka Község Önkormányzata 20 774 722 Nádasd Községi Önkormányzat 877 200 Nagy Attila Antal 20 642 265 Nagy Béla 1 451 274 Nagy László Zsolt 4 454 246 Nagy Ottó József 8 686 622 Nagy Zátony Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. 2 994 888 Nagybakónak Község Önkormányzata 18 305 550 Nagykapornak Községi Önkormányzat 47 387 900 Nagykapornak Községi Önkormányzat 16 019 784 Nagykapornak Községi Önkormányzat 1 199 142 Nagykapornak Rk. Egyházközség 8 682 702 Nagykutas Községi Önkormányzat 340 000 Nagylengyel Község Önkormányzata 17 047 508 Nagymizdó Községi Önkormányzat 3 000 000 Nagymizdó Községi Önkormányzat 438 600 Naturfontana Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 3 999 999 NÉGY AGRO-ÁSZ Korlátolt Felelőségű Társaság 90 000 000 Nemes Kálmán 52 373 571 Nemesapáti község Önkormányzata 1 000 000 Nemes-Farm Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátost Felelősségű Társaság 9 323 901 Nemeskoltai Evangélikus Egyházközség 12 183 048 Nemessándorháza Község Önkormányzati Képviselőtestülete 600 000 Német Kisebbségi Önkormányzat 154 224 Német Kisebbségi Önkormányzat 1 294 074 Németh Bálint 6 375 000 Németh és Társa Bt 28 489 347 Németh László 6 091 875 New Farmer Kft 16 224 230 Nikl Balázs 4 164 972 Nikl Balázs 3 459 065 Norma Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 4 979 970 Norma Kft 19 758 955 Norma Kft 16 688 359 NOVY Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5 701 648 Nozsó 2001 Kft 27 368 311 Nők Pókaszepetkért Egyesület 1 250 000 Nők Pókaszepetkért Egyesület 1 572 500 Nők Pókaszepetkért Egyesület 1 000 000 Nyári Dezső 2 498 850 Nyári Józsefné ln: Tornyos Ágnes 505 225 Nyerges András 8 794 304 Nyugat-Dunántúli Ifjúsági Szövetség 999 999 Nyugati Kapu Termelő Kereskedelmi Szolgáltató Szövetkezet 1 734 725 18

Pályázó neve Elnyert támogatás Pályázó neve Elnyert támogatás Nyúli Római Katolikus Egyházközség 27 085 585 Olasz István Györgyné 1 914 450 Orbányosfa Község Önkormányzata 1 608 318 Orbányosfa Község Önkormányzata 1 072 319 Ország László 58 584 065 Ország László 38 998 376 Ország Lászlóné 80 390 274 Oszkó község önkormányzata 999 230 Óvártej Kereskedelmi Részvénytársaság 196 278 335 ÖKO-CENTER Mezőgazdasági és Szolgáltató Kft. 1 496 250 Ökorégió Alapítvány a Fenntartható Fejlődésért 3 374 501 Ökorégió Alapítvány a Fenntartható Fejlődésért 793 051 Ökorégió Alapítvány a Fenntartható Fejlődésért 2 500 000 Önkormányzat Horvátzsidány 1 997 500 Önkormányzat Kiskutas 340 000 Önkormányzat Kiskutas 1 500 000 Önkormányzati Képviselőtestület Vindornyaszőlős 3 429 750 Őrimagyarósd Község Önkormányzata 2 158 952 Őrségi Sütőipari Kft. 8 988 891 Őrségi Vízrendezési és TAlajvédelmi Társulat 12 629 347 Őrségi Vízrendezési és TAlajvédelmi Társulat 12 542 109 Őrségi Vízrendezési és TAlajvédelmi Társulat 9 168 115 Őrségi Vízrendezési és TAlajvédelmi Társulat 8 691 258 Őrségi Vízrendezési és TAlajvédelmi Társulat 14 158 486 Őrtorony Közhasznú Egyesület 7 499 851 Őrtorony Közhasznú Egyesület 1 020 300 Összefogás a Búcsúszentlászlói Iskoláért Egyesület 748 125 Összefogás a Búcsúszentlászlói Iskoláért Egyesület 748 125 Öttevény Község Önkormányzata 870 485 Öttevény-Börcsi Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet 25 213 917 Paár László Ferenc 11 766 264 Pacsa Nagyközség Önkormányzata 54 669 450 Pacsai Mezőgazdasági Kft. 75 104 535 Pácsony Község Önkormányzata 813 960 Pácsony Község Önkormányzata 999 600 Pados Tibor Zoltán 6 558 799 Pados Zoltán 1 654 430 Pálffy Attila 5 039 505 Pannon Baromfifeldolgozó és Értékesítő Kft. 23 363 309 Pannon Egyetem 55 566 540 Pannonhalmi Borház Kft. 18 081 098 PANNONMILL Malomipari Részvénytársaság 464 239 348 Park Kft. 3 073 351 Perenye Község Önkormányzata 989 400 Perenye Rk. Plébánia 6 944 269 Peresznye község önkormányzata 2 999 999 Pethőhenye Község Önkormányzata 1 000 000 Petőmihályfa Község Önkormányzata 3 438 979 Pisztráng Kör Egyesület 2 000 000 Plótár Istvánné 17 727 004 Plótár Istvánné 2 907 287 Plótár Istvánné 24 027 626 Pókaszepetk Község Önkormányzata 34 627 632 Pókaszepetk Község Önkormányzata 39 656 982 Pókaszepetk Község Önkormányzata 1 000 000 Pókaszepetk Római Katolikus Egyházközség 60 000 000 Polgár Ákos 1 395 000 Polgár Ákos 2 000 000 Polgár Lajos 2 000 000 Polgár Lajos 1 370 000 Polgár Zoltán 7 650 000 Pollreisz Péterné 2 289 560 PONS Tanácsadó, Oktató és Szolgáltató Kft. 897 750 PONS Tanácsadó, Oktató és Szolgáltató Kft. 1 496 250 PONS Tanácsadó, Oktató és Szolgáltató Kft. 3 990 000 Porpác Község Önkormányzata 2 190 000 Porpác Község Önkormányzata 2 872 500 Postagalamb Egyesület F10 Abda 424 650 Pötréte Község Önkormányzata 20 775 550 Principális és Felső-Zalamenti Vízi Társulat 12 871 008 Principális és Felső-Zalamenti Vízi Társulat 9 232 917 Principális és Felső-Zalamenti Vízi Társulat 17 022 653 Prisznyák Zsolt 10 860 187 Pusztaederics Község Önkormányzata 1 986 206 Pusztaederics Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 1 465 315 Pusztaszentlászló Község Önkormányzata 750 000 Pusztaszentlászlói Evangélikus Egyházközség 1 972 921 Püski Búzakalász Mezőgazdasági Szövetkezet 14 916 140 Püski Község Önkormányzata 1 051 450 Rábacsanaki Bacon Kft. 9 653 613 Rábahídvég Község Önkormányzata 999 999 Rábahídvég Község Önkormányzata 878 000 Rábapatona Község Önkormányzata 882 504 Rábapatona Község Önkormányzata 900 000 RÁBAPATONAI SPORTEGYESÜLET 255 000 Rábapordányi Mezőgazdasági ZRt. 76 490 109 Rábavölgye Mezőgazdasági Szövetkezet 7 221 662 Rácz József 5 134 077 Raiffeisen Agrárház Kft. 90 000 000 Rajka Község Önkormányzata 1 218 084 Rajkai Horgász Egyesület 504 182 Rákosa Zoltán 14 123 076 Raschka Zsolt 64 975 105 Raschka Zsolt 39 603 229 Raschka Zsolt 89 985 658 Raschka Zsolt 71 865 657 Raschka Zsolt 71 285 753 Raschka Zsolt 12 628 439 Ravazd Község Önkormányzata 14 533 035 Ravazdi Mezőgazdasági Szolgáltató, Kereskedelmi és Földbérlő Szövetkezet 34 615 384 Ravazdi Mezőgazdasági Szolgáltató, Kereskedelmi és Földbérlő Szövetkezet 3 697 911 Ravazdi Mezőgazdasági Szolgáltató, Kereskedelmi és Földbérlő Szövetkezet 19 970 604 Rédics Község Önkormányzat 1 018 350 Rédics Község Önkormányzat 2 640 399 Református Becsvölgye-Kustánszeg-Csonkahegyháti Társegyházközség 7 483 381 Répcevölgye 2001 KFt. 21 742 170 Resznek Község Önkormányzata 2 590 070 RGCM-Rumi Kft. 28 314 628 RGCM-Rumi Kft. 13 033 797 RGCM-Rumi Kft. 11 004 922 Rinya Erdő Kft. 90 000 000 Római Katalikus Egyházközösség Zalaszentgyörgy 563 000 Római Katolikus Egyházközség Galambok 23 879 113 Római Katolikus Egyházközség Olaszfa 5 000 000 Római Katolikus Egyházközség Salomvár 900 000 Római Katolikus Egyházközség Táp 3 579 486 Római Katolikus Plébánia Hivatal 1 390 460 Románd Községi Önkormányzat 3 192 600 Royal-Farm Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 8 421 923 Rozmaring Kézműves és Hagyományőrző Egyesület 1 491 096 Rozmaring Kézműves és Hagyományőrző Egyesület 599 930 Ruzsics Attila 7 650 000 Sabján László 9 395 604 Sabján László 2 505 330 Sabján László 4 226 721 Sabjanics Marina 29 096 497 Sabjanics Szabolcs 14 914 285 SáGa Foods Élelmiszeripari Zrt. 476 507 118 Salamon Elekné 5 119 002 Saller Molnár János 25 486 318 Salomvár Község Önkormányzata 330 000 Sándor Miklósné 1 025 604 Sara Kft. 32 100 309 Sara Kft. 10 067 915 Sárfimizdó Községi Önkormányzat 877 200 Sárhida Község Önkormányzata 3 785 802 Sárvári Mezőgazdasági Részvénytársaság 15 400 878 Schafer Albin Imre 16 867 939 Schafer András 7 650 000 Scheibelhoffer Miklós 22 903 101 Schmiedt Henrik 2 000 000 Schreiner Fa- és Kézműipari Kft. 8 725 547 Schreiner Fa- és Kézművesipari Kft. 13 493 647 Schreiner Károly 4 999 999 Schweiczer Róbert 7 089 086 Siklér József 6 210 988 Silvanus Csoport Faiskolai Árutermelő és Forgalmazó Kft. 6 942 173 Simor Katalin Szilvia 493 000 Simor Katalin Szilvia 1 484 587 SISA BÉLA 1 400 000 Skorus Horvátzsidányi Horvát Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület 849 652 Soós Róbert 29 871 098 Soós Szabolcs Attila 1 969 246 Sopronnémeti Község Önkormányzata 3 439 833 SOP-VIN Borkereskedelmi és Növénytermesztési Kft. 3 600 000 Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete 600 000 Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete 500 000 Söjtöri Deák Ferenc SportegyesületS 1 466 148 Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 495 000 Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 347 225 Staar Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 13 448 033 Stoiber János 166 976 Susovits József e.v. 2 700 000 Szabó Csaba 500 000 Szabó Ernőné 4 030 640 Szabó Károly 6 149 997 Szabó Miklós 6 993 296 Szabó Vendel 19 399 945 Szabó Vendel 2 200 549 Szalai András József 429 544 Szalai László 6 375 000 Szalay Endre 3 615 267 Szalay József 4 401 098 Szany Nagyközség Önkormányzata 15 462 864 Szarvaskend Községi Önkormányzat 877 200 Szegi Suli Általános Iskola és Nyitnikék Óvoda Becsvölgye 1 199 999 Szekeres Józsefné 11 510 441 Szélesi Zoltán 61 415 874 Szélesi Zoltán 90 000 000 Szélesi Zoltán 16 289 792 Szeleste Község Önkormányzata 23 370 192 Szeleste Község Önkormányzata 12 193 147 Szelestei Római Katolikus Plébánia 4 640 802 Szémann Tamás 1 391 985 Szémann Tamás 1 999 902 Szémann Tamás 998 910 Szemenye Község Önkormányzata 999 999 Szemenye Község Önkormányzata 3 572 386 Szentpéterúr Község Önkormányzat 1 657 500 Szép Dezső 25 839 648 Szévíz 97 Kft 6 675 824 Szigetközi Falusi Turizmusért Egyesület 1 995 000 Szigetközi Mezőgazdasági Szövetkezet 6 379 120 Szijártóháza Község Önkormányzata 1 999 965 Szijj Dezső 23 043 954 Szijj Dezső 21 348 159 Szil Község Önkormányzata 41 714 310 Szili Római Katolikus Egyházközség 8 195 331 Szilsárkányi Jó Barátság Mezőgazdasági, Termelő, Feldolgozó, és Kereskedő Szövetkezet 21 857 637 Szilvágy Önkormányzat 1 173 000 Szilvágy Önkormányzat 1 250 350 Szilvágyért Egyesület 600 000 Szimecoop Kft. 6 597 729 Szimecoop Kft. 51 301 926 Szimeiszter Mihályné 2 666 250 Szlovacsek Imre 2 000 000 19

Pályázó neve Elnyert támogatás Szombathelyi Erdészeti ZRT Szombathelyi Tangazdaság Zrt Szombathelyi Tangazdaság Zrt Szőnye József Szőnye József Szülőföldemért Alapítvány Szülőföldemért Alapítvány Szülőföldemért Alapítvány Takács Csaba Takács Gyula Takács Gyula Takács János Takács János Talasz Gáborné Tamás és Tamás Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. Tamása Róbert Tamita Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Tanakajd Községi Önkormányzat Tánczos József Táp Község Önkormányzata Táp Község Önkormányzata Táp Község Önkormányzata Társult Evangélikus Egyházközség Nemescsó Tatai & L. Építőipari és Szolgáltató Kft. TEBIKE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Tejtermelő Előállító és Szolgáltató Kft. Tejtermelő Előállító és Szolgáltató Kft. Telekes község önkormányzata Telekes község önkormányzata Telekes község önkormányzata Teskánd Község Önkormányzat Teskánd Község Önkormányzat Teskánd Község Önkormányzata Teskándért Egyesület Teskándért Egyesület Thury György Egyéni Gazdálkodók Szövetkezete TI-ÁR KFT. Tófej Községi Önkormányzat Tolnai Imre Tóth Árpád Tóth Károly Tóth Lajos Tóth Roland Tóth Tihamér TÓTH-95 Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Tótszerdahely Község Önkormányzat és Horváth Kisebbségi Képviselőtestülete Töltéstavai Mezőgazdasági Részvénytársaság TQ Qualiteam Tanácsadó, Szervező Kft. Tuboly László Tuboly László Tuboly László Türje Község Önkormányzata Tyrol Mezőgazdasági és Szolgáltató Kft. Tyrol Mezőgazdasági és Szolgáltató Kft. TYROL-2000 Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Új Kalászka Szövetkezet Új Palini-Hús Élelmiszeripari, Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. Ulrike Mezgőgazdasági és Szoltálgató Kft. Uraiújfalu Község Önkormányzata Válicka-völgye és Térsége Területfejlesztési és Idegenforgali Társulás Válicka-völgye és Térsége Területfejlesztési és Idegenforgali Társulás Válicka-völgye és Térsége Területfejlesztési és Idegenforgali Társulás Vámosszabadi Községi Önkormányzat Varga Géza Varga János Varga Károly Varga Tibor Varga Zoltán Varga Zoltán Varga Zoltán Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Vasasszonyfa Községi Önkormányzat Vasboldogasszony Község Önkormányzata Vashosszúfalu Római Katolikus Egyházközösség Vasi Agro-Pannónia Kft. Vasi Agro-Pannónia Kft. Vasi Star Kft. Vasi Star Kft. Vasi Star Kft. 90 000 000 2 478 271 21 271 154 4 965 300 411 593 1 123 836 900 000 340 000 7 649 999 6 031 978 7 610 702 7 336 977 2 479 846 2 046 938 736 093 37 525 054 184 932 15 000 000 22 540 549 894 472 734 400 15 000 000 1 571 873 1 710 000 26 306 577 20 446 153 14 623 960 1 080 520 1 024 810 921 635 2 000 000 1 500 000 999 600 741 000 1 173 000 21 447 000 13 486 738 1 075 896 4 981 758 6 293 686 4 507 911 2 159 437 1 234 200 7 591 935 10 460 769 59 999 805 19 414 325 4 860 000 8 996 445 500 000 750 000 25 628 496 9 630 787 28 675 901 7 198 546 17 390 035 43 410 978 20 930 426 29 645 348 600 000 979 200 712 500 19 239 567 2 812 252 27 431 332 3 869 194 27 127 582 20 340 399 27 002 906 11 074 944 4 248 000 1 999 999 1 882 559 1 400 000 1 704 080 90 000 000 26 238 856 12 803 113 46 667 719 13 430 100 g Pályázó neve Elnyert támogatás Vaspör Község Önkormányzata Vaspör Község Önkormányzata Vas-Vár Örökség Népfőiskola Vasvár Város Önkéntes tűzoltó Egyesülete Vasvár Város Önkéntes tűzoltó Egyesülete Vasvár Város Önkormányzat Vasvár Város Önkormányzat Vasvár Város Önkormányzat Vasvári Domonkos Kolostor Alapítvány Vasszécseny Községi Önkormányzat Végh Anikó Végh Rezső Végh Róbert Velem Községi Önkormányzat Velem Községi Önkormányzat Verdino Kft. Vidéki Nők Esélyegyenlőségéért Egyesület Vincze Lajosné Vincze László Visy Csaba Vita Kft Vizy Tibor VÖCKÖND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Vörös József Vörösné Szabó Szabin Vörösné Szabó Szabin W.R. Augsberger Gyepszőnyeg Kft. W.T.W.-AGRO Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. Weisz Miklós Wiesbauer-Dunahús Húsfeldolgozó és Értékesítő Kft. Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Zalabaksa Község Önkormányzata Zalaboldogfa Önkormányzat Zalaboldogfa Önkormányzat Zala-Cereália Malom- és Takarmányipari Gyártó, Forgalmazó Kft Zalacséb község Önkormányzata Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Zalaegerszegi Vízgazdálkodási Társulat Zalaegerszegi Vízgazdálkodási Társulat Zalaegerszegi Vízgazdálkodási Társulat Zalaegerszegi Vízgazdálkodási Társulat Zalaerdő Erdészeti Zrt. Zalaerdő Erdészeti Zrt. ZALA-GAZDA Raktározási, Beszerző és Értékesítő Mg.Szöv. Zalaháshágy község Önkormányzata Zalaháshágy község Önkormányzata Zalaháshágy Római Katolikus Egyházközség Zalai Borút Egyesület Zalai Borút Egyesület Zalai Falvakért Egyesület Zalai Falvakért Egyesület Zalai Népfőiskolai Egyesület Zalai Népfőiskolai Egyesület Zalai Népfőiskolai Egyesület Zalaistvánd Községi Önkormányzat Képviselőtestülete Zalaistvánd Községi Önkormányzat Képviselőtestülete Zalaistvánd Községi Önkormányzat Képviselőtestülete ZalA-KAR térségi Innovációs Társulás Zalalövő Város Önkormányzat Zalaszentbalázsi Olajos Növények Kft. Zalaszentgrót Város Önkormányzat Zalaszentgróti Művelődési és Sportegyesület Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata Zalaszentgyörgyi Ifjúságért Kulturális és Sport Közalapítvány Zalaszentgyörgyi Ifjúságért Kulturális és Sport Közalapítvány Zalaszentiván Község Önkormányzata Zalaszentiván Község Önkormányzata Zalaszentiváni Ifjúsági és Kultúrális Egyesület Zalaszentlőrinc Község Önkormányzata Zalaszentlőrinc Község Önkormányzata Zalaszentmihály Község Önkormányzata Zalatárnoki Növénytermesztő és Szolgáltató Kft. Zalatárnok-Tófej Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 340 000 766 000 540 600 5 000 000 527 000 3 396 260 1 999 999 999 999 5 000 000 29 996 932 8 813 700 5 838 626 12 462 484 1 564 171 499 902 17 119 780 3 000 000 244 800 13 788 974 23 538 389 27 407 222 7 372 000 996 892 8 422 911 21 644 774 23 655 953 5 464 285 3 534 373 1 735 214 125 962 694 2 500 000 2 500 000 1 200 000 2 000 000 2 550 000 39 000 192 900 000 37 939 084 704 000 977 500 499 800 977 500 8 016 328 11 323 688 9 546 550 24 261 407 30 088 468 80 000 000 4 940 110 500 000 500 000 16 371 720 1 000 450 800 000 499 700 499 700 527 000 500 000 500 000 1 500 000 1 249 250 1 140 000 1 425 000 44 699 289 47 472 527 16 870 086 3 000 000 1 124 000 971 040 887 000 499 700 777 000 1 334 170 986 340 427 269 401 676 542 215 58 639 629 8 357 142 6 942 112 j A kiadványban a projektek bemutatása a megvalósulás helye (település) szerint ABC-sorrendben szerepel. Kiadja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium AVOP Irányító Hatósága. A kiadvány az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programja keretében készült. A kiadvány végén a régióban szerződéssel rendelkező nyertes pályázók listája található. A kiadványok régiónkénti bontásban jelennek meg. A lista kizárólag tájékoztató jellegű, hivatalos információk a www.fvm.hu és a www.mvh.gov.hu oldalakon találhatók. Nyugat-dunántúli régió, példányszám:199 000 egyéni vállalkozó építés infrastruktúra ipar korszerűsítés kultúra mezőgazdaság önkormányzat